JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET"

Átírás

1 JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk a bajt messze tartja csak legyünk vele, bizalommal Ő a lelkünk, szívünk barátja Kit áldunk nap, mint nap huszonnégy órájában! A tartalomból: 2 Elérhetőség 8 Deme Mónika

2 Oldal 2 JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET Istentől kapott Bibliám története Megtérésem után vágytam egy saját Bibliára, de nem tellett rá. Igaz férjemnek van Bibliája. Olyan apró betűkkel, hogy nem tudtam olvasni. Egy alkalommal elmondtam a pásztorunknak, miért nem olvasok Bibliát. Azt mondta, utána néz, mert az egyik ismerős antikváriumban mintha látott volna egyet. Eltelt pár nap, és mondta meg van a Biblia, el is megy érte. amint lesz egy kis ideje. Persze ismerte az anyagi helyzetem, és azt mondta. Nem lesz olcsó kb 2000 ft. Megveszi, és ha lesz pénzem, majd kifizetem. Nagyon örültem neki. Majd ismét eltelt pár nap. Amikor egyik testvérünk Papp Sanyi, félre hívott. Ismerte a problémám, miszerint nem látom, még szemüveggel sem az apró betűs normál Bibliát. Az udvaron egy kis faház állt, ahol kerti és egyéb szerszámokat tároltak. Az egyik polcról leemelt egy Bibliát és mondta nézd meg tudod olvasni? Kérdezte. Bele néztem, és igen minden szó tisztán rajzolódót a szemem előtt. Válaszoltam. Jó, mert most vettem magamnak, de a Szent szellem azt mondta adjam neked, mert nagyobb szükséged van rá. Alig akartam elhinni. Megköszöntem, bementem a szobámba és olyan örömet éreztem, hogy egyszerre sírtam és nevettem. Még egy rövid ideig bent maradtam, és a magam módján hálát adtam Istennek. Már alig vártam, hogy férjemnek is megmutassam. Nem bírtam megállni, hogy a ház asszonyának meg ne mutassam. Ujjongva siettem Hajnihoz. Olyan voltam, mint egy kisgyerek, aki élete legáhítottabb ajándékát kapta meg. Persze eszembe jutott, szólni kéne a pásztorunknak is, ne vegye meg a Bibliát, mert már van nekem. Hajni, mint sok mindenbe erre segítségemre volt. Felhívta és lelkesen elmesélte, a dolgot. Mire a pásztor Alleluja, én is voltam az antikváriumba, de épp előttem vitte el valaki. Eltelt 1-2 nap, amikor Sanyi és a pásztor találkoztak, szóba került az antikvárium ahol ez volt az egyetlen nagybetűs Biblia. Kiderült, hogy ezt vette meg a Sanyi és ezért ment a Pásztorunk is. Ezt a Bibliát Isten akarta, hogy hozzám kerüljön, és az anyagi terhet is levette a vállamról. Azért írtam meg nektek ezt a történetet, mert amióta ez a Biblia nálam van, csodák sorozata árasztja el az életem. Minden alkalommal megosztok veletek egy bizonyságot. Hogyan gondoskodik rólam, rólunk, hogyan vigasztal, és int meg, húzkodja ki a bűn tüskéit az életemből, hogyan adott lelki ajándékot. egyszóval beszél hozzám, meghallgat, és elmondja, mennyire szeret. Persze most már a Biblián kívül is hallom őt! Most éppen dorgál, de ezt következőben mondom el miért és hogyan? Szeretettel: Freiberg Zsuzsanna

3 Oldal 3 Halloween - keresztény szemmel Sokan kérdezhetik, mit jelentenek az ijesztő ábrázatúra formált és megvilágított tökök, a koponyák, szellemek és boszorkányok, amelyek a halloween (helovin) divattal kapcsolatban lépten-nyomon elénk kerülnek?! Amerikából került át Európába, de az eredete egészen a keltákig vezethető vissza, akik Észak-Franciaország és a Brit-szigetek területén éltek. Az ő papjaik voltak a druidák. Ezek a természetimádó papok halottkultuszt gyakoroltak, és október utolsó napját a halál istenének szentelték. Hitük szerint a kelta év utolsó napján (október 31-én) az istenség megengedte, hogy az elhunytak lelkei visszatérjenek otthonaikba. A boszorkányoktól és a démonoktól való félelmükben nagy tüzeket gyújtottak, és áldozatokat mutattak be, hogy azok jóindulatát megnyerjék. A varázslók a megfélemlített embereket kényszerítették, hogy éjfélkor adjanak nekik feláldozásra egy gyermeket. Az erre kiszemelt család ajtaja elé raktak egy kifúrt és kivilágított tököt. Ha a ház lakói nem teljesítették a kívánságot, gyilkos bosszúra számíthattak. A gyermekáldozatot óriási szalma- vagy rőzsekötegbe kötözve elevenen égették el. Szokásuk volt a keltáknak az is, hogy állatbőrökkel és állatfejekkel álcázták magukat a szellemek elijesztésére. Ajándékokat készítettek az elhunyt lelkek kiengesztelésére. Napjainkban tanúi vagyunk a régi-új pogányság elterjedésének. A mai boszorkányok és varázslók épp október 31. napját tartják a legfontosabbnak, és ez az ősi kelta ünnep előestéje. Ekkor imádkoznak a halottak kelta istenéhez, az elhunytak szellemeihez, tulajdonképpen szellemidézést folytatnak. Nem gondolhatjuk, hogy ártatlan mókáról van szó. Úgy hírlik, hogy ma is vannak olyan sátánista szekták az USA-ban, amelyek erre az ünnepre" gyermekeket rabolnak, és azokat ördögi rítusok keretében megölik. Nem csupán hátborzongató szórakozás ez tehát, hanem az okkultizmus terjesztésének kísérlete, hogy az emberek az egy, igaz Isten helyett, a tiltott démonvilág felé forduljanak hitükkel. A keresztényeknek mindenképpen tisztában kell lenniük a következő tényekkel: ennek a napnak a szokásai és jelképei a pogányságban és az okkultizmusban gyökereznek. A Halloween lényegében a

4 Oldal 4 boszorkányságnak és az okkultizmus más válfajainak egyik legnagyobb ünnepévé vált. A Halloween megünneplésében való részvétel közvetlenül is okkult tevékenységekhez vezethet, avagy ezekre nyitottá teheti az embert. A legkevesebb, amit a Halloweenről elmondhatunk, hogy megünneplése támogatja a pogány praktikákat és filozófiát, az animizmust (szellemhitet), a sámánizmust és a druida tanokat. A Biblia egyértelműen jelzi, hogy az ilyen praktikák az utolsó időkben mérhetetlen módon elszaporodnak majd (1Tim 4,1 és Jel 9,21). Ami elsőre oly ártatlannak tűnik, az a valóságban halálosan komoly! Az embert játékos módon csábítják el, hogy egyre nyitottabbá váljon a démoni tanok iránt, és szíve Isten felé egyre inkább megkeményedjen. Az Ige egyértelműen figyelmeztet, hogy a legkisebb mértékben se keveredjünk bele pogány vagy okkult praktikákba: Ha bemégy arra a földre, ne tanuld el azokat az utálatos dolgokat (5Móz 18,9) Az Újszövetségben Pál apostol megdicséri a thesszalonikaiakat, amiért megtérésük után egyértelműen szakítottak a bálványimádással (1Thessz 1,9-10). Feltámadásával Jézus bizonyságát adta annak, hogy legyőzte az ördögöt és a halált (Zsid 2,14). Isten igéjéből eligazítást lelhetünk az élet nehézségei közepette. Az efézusiak ezért semmisítették meg az összes varázskönyvüket, miután hitre jutottak (ApCsel 19,18-20). Nekünk, keresztényeknek mindazonáltal nagy a felelősségünk. Az Úr parancsának engedelmeskedve hirdetnünk kell az evangéliumot, az örömhírt. Szükséges tehát, hogy figyelmeztessük embertársainkat - adott esetben még hívő testvéreinket is - az ördög által felállított csapdákra. Le kell, hogy rántsuk a maszkot, a játékos, ártatlannak tűnő, de nagy veszélyt hordozó babonákról, népszokásokról. Az Úr adjon ehhez bölcsességet és erőt mindannyiunknak! Isten megtérésre hív bennünket, és a démoni kötelékekből szabadulást ajándékoz Fia, Jézus Krisztus által. Forduljunk hozzá, az élet Istenéhez! (Ingo Marx írása alapján Bérczes István, ref. lelkész valamint Szivos László (evangélikus testvér) írása alapján. Forrás: keresztenymotorsok.hu)

5 Oldal 5 János 5:1-15 alapján Jézus gyógyít Én sokat gondolkodtam ezen a témán főleg akkor mikor mondták nekem, hogy meggyógyít az Úr. Újra visszajött erről egy tanítás. Nagyon figyeltem az Urra! S egyes kérdések megfordultak bennem, hogy én meg vagyok e gyógyulva vagy nekem is kell harmincnyolc évet várnom arra, hogy jöjjön egy angyal, aki felkavarja a vizet? Csak ülök és forog a gondolatom azon, hogy miért nem értettem meg eddig ezt? Mire rávilágított erre az ige, hogy nem tudtam egyedül megérinteni a felkavart vizet, vagyis ez az igevers jelent meg előttem János evangélium 5,6 Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: Akarsz-e meggyógyulni? 5,7 A beteg így válaszolt neki: Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe. Amíg én odaérek, más lép be előttem. Valahogy így voltam mikor megtértem az Úrhoz! Nagyon jól emlékszem mikor megkérdezték Tőlem mikor megláttak az utcán következő szombaton délután és az egyik internetes oldalon s azzal a kérdéssel fogadtak, hát te szombati napon mit keresel az utcán és a gép közelében mikor szombat van? Mivel neked az volt mindig szombaton nem csinálsz semmit, Akkor megszólaltam Jézus mit mondott a beteg bénának? Folytatódik János evangéliuma 5,8 Jézus ezt mondta neki: Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj! 5,9 És azonnal meggyógyult ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt. Én is így voltam mikor azt mondta nekem egy hang, hogy keljek fel és vegyem az irányt az utcára és ne foglalkozzak, azzal ki mit mond, csak menjek végig az utcákon.

6 Oldal 6 Ekkor jöttek hasonló kérdések, mint annak, a bénának. 5,10 A zsidók ekkor így szóltak a meggyógyított emberhez: Szombat van, nem szabad felvenned az ágyadat. Nekem ez úgy lett mondva: Mónika szombat van nem szabad az utcára menned sem gép elé ülnöd sem szabad! Mégis mit mondott a meggyógyult ember a zsidóknak? 5,11 Ő így válaszolt nekik: Aki meggyógyított, az mondta nekem: Vedd az ágyadat, és járj! Én magam úgy választoltam: Aki meggyógyított lelkileg, az mondta nekem,: Ülj a biciklire és menj az utcára! Csak jöttek tovább a kérdések, ahogy a meggyógyult embernek is Megkérdezték tőle: Ki az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd fel, és járj? Megkérdezték tőlem is: Ki az az ember, aki ezt mondta nekem? Én még akkor nem tudtam mit mondjak! Miként a meggyógyult ember sem tudta! 5,13 De a meggyógyított ember nem tudta, hogy ki az, mert Jézus félrehúzódott az ott tartózkodó sokaság miatt. Igaz mi nem voltunk sokan, de akkor sem tudtam igazán ki az! Mindezek után találkoztam Jézussal, ahogy a meggyógyult ember is a templomban. 5,14 Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled. Ez velem is megtörtént hasonlóképpen egy konferencián az erősítette meg a találkozást Jézussal. Aztán elmentem elmondani pár embernek, ahogy a meggyógyult ember elment megmondani a zsidóknak. 5,15 Elment ez az ember, és megmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki meggyógyította. Én is elmondtam, hogy Jézus gyógyította meg a lelki sebeimet, Kívánom Te is tapasztald meg, hogy Jézus gyógyít! Szeretettel: Deme Mónika

7 ,,Aki mást felüdít, maga is felüdül. Példabeszédek Oldal 7 Isten Királysága kapcsolatokban mérhető. Ő teremtett minket társas lényeknek. Az a célja, hogy családban, kapcsolatokban, barátságokban éljünk és így hirdessük az Ő Beszédét. Előfordult már Veled, hogy egyedül érezted magad? Hogy problémáid voltak és bezárkóztál, nem volt kedved semmihez? Nyilván előfordult és elő is fog fordulni, amíg Jézus vissza nem tér/ Isten hazahív. Ha ilyen érzéseid vannak valamikor is, kérdezd meg Istent, hogy ki felé tudnál szolgálni. Ha engedelmeskedsz, biztosan meglesz az eredménye. Légy biztos benne, hogy Isten abban a pillanatban elkezd használni. Eléd fog vinni valakit, akinek szüksége van bátorításra, vigasztalásra, törődésre, egy jó szóra, egy ölelésre Te csak légy engedelmes és Isten téged is fel fog bátorítani. Ahogy kinyúlsz mások felé, elkezd megváltozni a Te helyzeted. Isten a csodák Istene. Nem fogsz törődni magaddal, mert a másik lesz a fontos. Ha aznap este leteszed a fejed, garantáltan máshogy fogsz a helyzetedre tekinteni, és hálát adsz az Úrnak az élményért. Kelj fel és cselekedj! Élj kapcsolatokban! Imrei Lizi

8 Német József lelkipásztor elérhetőségei: Honlap: Telefon: Gyülekezet Címe: Pusztaszabolcs Velencei út 67. Minden szombaton van istentisztelet 17:00 órai kezdettel! Oldal 8 Elérhetőség Örvendezv e fogtok vizet merni a szabadulás forrásából. Ézsaiás 12:3 Újságszerkesztője: Deme Mónika Erre az re várom az újságba szánt dolgokat! jezusbanvanazelet@gmail.com Ezen a weblapon lesz olvasható a gyülekezet újságjai!

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET III. évfolyam 1. szám Január, Február, Március Örömöd teljes legyen Jézus Krisztusban! Ujjong Ujjong a szívem neked Istenem, mikor a Bibliát a kezembe veszem, s olvasni

Részletesebben

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent? Suhai György 1. oldal 2000.11.24. Gen. 2:1-3. A szombatnap elrendelése Fő kérdés: Mire adta nekünk Isten a nyugodalom napját? Hogyan élhetünk vele helyesen? Az itt leírtak tulajdonképpen egy, a nyugodalom

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Olvasd

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

A betegek tanítvánnyá tétele

A betegek tanítvánnyá tétele január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá

Részletesebben

AZ AJÁNDÉK. Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért!

AZ AJÁNDÉK. Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért! Pasarét, 2012. december 25. (karácsony) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza AZ AJÁNDÉK Lekció: Máté 2,1-12 Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért! Imádkozzunk! Mennyei

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

Részletesebben

NYILVÁNVALÓ SZERETET

NYILVÁNVALÓ SZERETET Pasarét, 2015. december 25. (péntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NYILVÁNVALÓ SZERETET Énekek: 182; 321,1-3. 4. 6-7; 447 Lekció: Lukács 2,1-14 Alapige: 1János 4,9-10 Azáltal lett nyilvánvalóvá

Részletesebben

Pál származása és elhívása

Pál származása és elhívása 11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2014/5 Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. (Róm 6,13) Felnőttként konfirmáltak: Első sor (balról jobbra): Pécskay-Seress

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! welcome_layout 1 2015.07.28. 14:26 Page 1 Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy gyermekeként növekedj az Ő megismerésében,

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Istennek az a szándéka, hogy boldog életünk legyen itt és most. Miért nem ismeri a legtöbb ember ezt az igazi életet? Isten szereti az embereket, és szeret téged.

Részletesebben

AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38.

AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. (New Testament Salvation) Az üdvösség témája mindenkiben érdeklodést kell, hogy keltsen, különösen hívo keresztényekben és azokban, akik szeretik az Urat. Számtalan

Részletesebben

KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56

KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 21. Nagypéntek Loránt Gábor KERESZTREFESZÍTÉS Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Miután kigúnyolták mármint Jézust levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és

Részletesebben

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7 Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert

Részletesebben

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:

Részletesebben

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1.

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1. FARKAS KATALIN Félvér Tigris Derna krónikák 1. 1. Meglepetés A mai napom is ugyanúgy kezdődött, mint minden hétköznapom. Kicsit morcosan keltem fel, unottan ettem meg a reggelit, lassan öltöztem fel és

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10 Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. RÉSZ: Az Úr Jézus példázatai A két adós Olvasd

Részletesebben

A MEGIGAZULTSÁG I. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. február 21.

A MEGIGAZULTSÁG I. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. február 21. A MEGIGAZULTSÁG I. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. február 21. Hálát adunk neked drága Mennyei Atyánk, köszönjük a csodálatos gyógyulásokat. Miközben továbbra is folynak a gyógyító ajándékok, mert

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

A Szent Szellem keresztség

A Szent Szellem keresztség Nochta Pál Attila A Szent Szellem keresztség Rengeteg könyv jelent már meg a Szent Szellem keresztséggel kapcsolatosan, s ezekben a könyvekben teológusok és laikusok egyaránt közzétették véleményüket e

Részletesebben

A tanítványság és az ima

A tanítványság és az ima január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Krisztus és a mózesi törvény

Krisztus és a mózesi törvény április 5 11. Krisztus és a mózesi törvény SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 13:2, 12; 5Mózes 22:23-24; Máté 17:24-27; Lukács 2:21-24, 41-52; János 8:1-11 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is

Részletesebben

2Móz 3,13-22 Isten: a VAGYOK

2Móz 3,13-22 Isten: a VAGYOK 2Móz 3,13-22 Isten: a VAGYOK Mózes pedig monda az Istennek: Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? mit mondjak

Részletesebben

Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT

Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ELMARADT BŰNBÁNAT Alapige: Lukács 11,37-54 Beszéd közben egy farizeus arra kérte őt, hogy ebédeljen nála. Jézus bement,

Részletesebben

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* Buji Ferenc HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Lk 20,34 Ha a keresztény ember a házasság és a szerzetesi, papi, valamint evangéliumi indíttatású világi nőtlenség

Részletesebben

2Móz 32,1-6; 21-24 Az aranyborjú

2Móz 32,1-6; 21-24 Az aranyborjú - 1-2Móz 32,1-6; 21-24 Az aranyborjú Mikor látá a nép, hogy Mózes késik a hegyről leszállani, egybegyűle a nép Áron ellen és mondá néki: Kelj fel, csinálj nékünk isteneket, kik előttünk járjanak; mert

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Elöljáróban. 13. hitelv

Elöljáróban. 13. hitelv hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,

Részletesebben

MEDDIG, URAM? Pasarét, 1987. december 31. (este) Cseri Kálmán

MEDDIG, URAM? Pasarét, 1987. december 31. (este) Cseri Kálmán Pasarét, 1987. december 31. (este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Cseri Kálmán MEDDIG, URAM? Alapige: 13. zsoltár Az éneklőmesternek, Dávidnak zsoltára. Uram, meddig? Végképp elfeledkezel rólam? Meddig rejted el

Részletesebben

Wittinger László: Passiójáték

Wittinger László: Passiójáték Wittinger László: Passiójáték I. (AZ UTOLSÓ VACSORA) ELSŐ APOSTOL: Íme, Mester, elkészítettük az ételt, ahogyan kérted! JÉZUS: Vágyva vágytam arra, hogy a húsvéti bárányt veletek együtt fogyasszam el.

Részletesebben

El camino A zarándokút. 1. állomás

El camino A zarándokút. 1. állomás 1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

Tanítványok képzése hasonlatokkal

Tanítványok képzése hasonlatokkal 2. tanulmány Tanítványok képzése hasonlatokkal január 4 10. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 2Sámuel 12:1-7; Ézsaiás 28:24-28; Máté 7:24-27; 13:1-30; Lukács 20:9-19 Mindezeket példázatokban mondá Jézus

Részletesebben

2. évfolyam 120. szám 2010. október 16.

2. évfolyam 120. szám 2010. október 16. DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET www.davidhosei.hu istentisztelet: 2. évfolyam 120. szám 2010. október 16. ÉLŐFOLYÓIRAT A D Á V I D H Ő S E I G Y Ü L E K E Z E T H E T I H Í R L E V E L E És lesz, valahová ez a

Részletesebben

PRÉDIKÁCIÓ A KAPUBAN

PRÉDIKÁCIÓ A KAPUBAN Pasarét, 2014. október 9. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza PRÉDIKÁCIÓ A KAPUBAN Alapige: Jer 7,1-7. 10. 1. Az a beszéd, amelyet az Úr szólt Jeremiásnak: 2. Állj az Úr házának

Részletesebben

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19. 1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal

Részletesebben

Gyászszertartás Búcsúztató

Gyászszertartás Búcsúztató Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Kedves Szent Benedek Leányai, Tisztelt Atyák, Tisztelt Képviselő Úr, Kedves Tanárok, Kedves Gyerekek, Kedves Vendégek, ünnepi Gyülekezet!

Kedves Szent Benedek Leányai, Tisztelt Atyák, Tisztelt Képviselő Úr, Kedves Tanárok, Kedves Gyerekek, Kedves Vendégek, ünnepi Gyülekezet! Áldott az Isten, aki vezérel minket! - Vezérelte őket az Isten, és Általa csodálatos munkát végzett Berecz Erzsébet missziója Pipics csaba és Szent Benedek Katolikus Általános Iskola irodalmi színpadának

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Szomjúság az élő víz mellett

Szomjúság az élő víz mellett Szomjúság az élő víz mellett Egy prédikációban elég nehéz tud lenni, mikor megpróbálod kielégíteni mindenki igényét. A felnőtt korú Krisztusban élőét, aki kemény eledelre vágyik, a tejen élő kiskorút,

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ 2. www.ujteremtes.hu Noé és az özönvíz Az emberek sokasodni kezdtek a föld színén, és leányaik születtek. Látták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy

Részletesebben

Keresztény értékeink

Keresztény értékeink Keresztény értékeink Egyedül Jézus által Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam (Jn 14:6) Koinonia - Ez az első előfordulása. - Koinos azt jelenti, közös,

Részletesebben

2. nap Isten terveinek felajánlása az életünkkel kapcsolatban (fogantatásom, születésem, hivatásom )

2. nap Isten terveinek felajánlása az életünkkel kapcsolatban (fogantatásom, születésem, hivatásom ) 2. nap Isten terveinek felajánlása az életünkkel kapcsolatban (fogantatásom, születésem, hivatásom ) Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében Szentlélek-hívás Jöjj, Szentlélek, jöjj, Szeretet Lángja, Jöjj,

Részletesebben

HALOGATOTT BŰNBÁNAT. Pasarét, 2015. június 28. (vasárnap) Horváth Géza. Énekek: 80,1; 463; 460; 227,1-3; 295. Lekció: 1Mózes 15,1-13

HALOGATOTT BŰNBÁNAT. Pasarét, 2015. június 28. (vasárnap) Horváth Géza. Énekek: 80,1; 463; 460; 227,1-3; 295. Lekció: 1Mózes 15,1-13 Pasarét, 2015. június 28. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza HALOGATOTT BŰNBÁNAT Énekek: 80,1; 463; 460; 227,1-3; 295 Lekció: 1Mózes 15,1-13 Alapige: 1Mózes 35,1-3 Isten azt mondta

Részletesebben

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács

Részletesebben

JÁNOS EVANGÉLIUMA 5.

JÁNOS EVANGÉLIUMA 5. JÁNOS EVANGÉLIUMA 5. A negyedik fejezet végén János beszámolt arról, hogy Jézus szavai által - a Szentlélek munkáján keresztül -, meggyógyította egy tőle 40 km távolságra levő nemes ember beteg fiát. Ezek

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

4.LECKE: JÉZUS ÉS TAMÁS gyülekezeti óraszám: 1. egyházi óraszám: 1.

4.LECKE: JÉZUS ÉS TAMÁS gyülekezeti óraszám: 1. egyházi óraszám: 1. 4.LECKE: JÉZUS ÉS TAMÁS gyülekezeti óraszám: 1. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Kálvin János: János evangéliumának magyarázata II., Kálvin Kiadó, Budapest, 2011, Bolyki János:

Részletesebben

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,

Részletesebben

yymár meglévő csoport számára:

yymár meglévő csoport számára: 1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy

Részletesebben

Karácsony előtti betegellátás

Karácsony előtti betegellátás II. évfolyam 12. szám 2015. december Karácsony Lelkünk szemével az égre nézünk, és mi is követjük a csillagot, amely vezeti Betlehembe a Napkeleti Királyok utazását. Isten igéje, a Szentháromság második

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

Jézus, a misszió Mestere

Jézus, a misszió Mestere 7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15.

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Csütörtök óta, amikoris az Agora című filmet megtekintettem a moziban, le nem lohadó nyugtalanság

Részletesebben

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III.

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. fejezet Kiadó: Missionsdienst Sonnenstrahlen D-7120 Bietigheim-Bissingen,

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet! Amikor először tanítottam Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam a karácsonyi történetet, tágas tornácunkon álltam,

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

A megváltás története, I. rész

A megváltás története, I. rész A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.

Részletesebben

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből. Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította

Részletesebben

938. szám 2013. május 19.

938. szám 2013. május 19. A SZEGED-FELSŐVÁROSI SZENT MIKLÓS PLÉBÁNIA LAPJA 938. szám 2013. május 19. Pünkösdvasárnap Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek ApCsel 2,1-11 Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

SZŰZ MÁRIA OLTALMA ÜNNEPE

SZŰZ MÁRIA OLTALMA ÜNNEPE 1 SZŰZ MÁRIA OLTALMA ÜNNEPE Mária, a közbenjáró Mint minden évben, az idén is sokan a vakmerő fürdőzés áldozatai lettek. Jó néhányan a Dunába, Tiszába, Balatonba, vad vizekbe fulladtak. Volt köztük egy

Részletesebben

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás?

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás? DRÁMAJÁTÉK TINIKNEK Vári Lili: A KULCS A történet egy vallási középiskolában játszódik. Szereplők: Tanár dr Wieser Tanár Brown Diákok: Jim, Larry, Jeff, Tom és Matthew Első szín (Osztályterem, a diákok

Részletesebben

Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt

Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt Bejegyzés 1607. január. 5. Bocskai István (igen tisztelt példaképem) valláskülönbség nélkül egyesítette a magyar nemzet szabadságának

Részletesebben

Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról

Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról ADUNARE Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról A jövendőmondásról és boszorkányságról való tanítás nagyon fontos mert azok a Sátán művei és tudnunk

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

ÚGY TÉGY, AHOGY BESZÉLSZ

ÚGY TÉGY, AHOGY BESZÉLSZ 104 II. RÉSZ KORTÁRSNYOMÁS ÚGY TÉGY, AHOGY BESZÉLSZ Minden jó sportoló tisztában van vele, hogy ahhoz, hogy kiemelkedő eredményeket tudjon elérni, a testét a legjobb formában kell tartani, amihez pedig

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

Lekció: Zsolt. 29 2012. dec. 16. Ami megrendül, és ami nem

Lekció: Zsolt. 29 2012. dec. 16. Ami megrendül, és ami nem Lekció: Zsolt. 29 2012. dec. 16. Textus: Zsid. 12.18-29 Gazdagrét Ami megrendül, és ami nem A Zsidókhoz írt levél csúcspontjához érkeztünk. Szerzőnk, az igehirdető, ebben a szakaszban magas szinten műveli

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013.

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. H A R A N G S Z Ó Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember A L S Ó V Á R O S I A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. szeptember Mert nem azért szálltam alá a mennybõl, hogy

Részletesebben

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS SZEVERÉNYI JÁNOS Isten halott? Azokra való tekintettel adtam előadásomnak ezt a címet, akik mernek kérdezni, akik fenntartják maguk és embertársaik számára a kételkedés jogát, kockázatát, gyötrelmét és

Részletesebben

Mindenszentek. Halottainkra emlékezünk!

Mindenszentek. Halottainkra emlékezünk! Rákoskeresztúr, 2015. november Egyházközségi kiadvány XV. évfolyam 3. szám Megjelenik: alkalmanként Terjesztés: a Szent Kereszt és Szent Pál templomban Honlap: www.szentkereszt.weblapmagus.hu Mindenszentek

Részletesebben

Az evangélium ereje Efézusban

Az evangélium ereje Efézusban Az Ige növekedése Lekció: Lk. 10.1-20 2009. okt. 18. Textus: ApCsel. 19.8-40 Gazdagrét Az evangélium ereje Efézusban Az Ige növekedése útján Pál apostol három olyan városban hirdette az evangéliumot, amelyek

Részletesebben

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik.

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik. Ide gyűjtöttem össze kivonatolva az információkat, amelyeket Kryon 2012-vel kapcsolatban tett közzé... Mindenkinek ajánlom továbbá Lee Carroll Végzetgyár című témába vágó cikkét 2012-ről, valamint a magyar

Részletesebben