Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Újjászületés - Beleszületni Isten családjába"

Átírás

1 Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak: "...Ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát." (Ján. 3,3) Az ÚJJÁSZÜLETÉS elengedhetetlen ahhoz, hogy ÜDVÖZÜLJ. Az újjászületés által kerülsz igaz kapcsolatba Istennel. Az újjászületés szükséges, mielőtt a Biblia áldásaiból akár egyet is igényelhetnél. Az újjászületés: nem konfirmáció, nem gyülekezeti tagság, nem vízkeresztség, nem szentségek felvétele (áldozás), nem vallási előírások betartása, nem a kereszténység intellektuális felvétele, nem a hagyományokhoz való merev ragaszkodás a hitben, nem templomba járás, nem imádkozás, nem bibliaolvasás, nem erkölcsös életmód, nem kultúráltság vagy kifinomultság, nem jó cselekedetek véghezvitele, nem?a tőled telhető legjobb?, sem pedig az a többi dolog, amelyben némelyek bizakodnak, megváltást remélve azoktól. Nikodémus, akihez Jézus az újjászületéssel kapcsolatban beszélt, rendelkezett az imént felsoroltak legtöbbjével, Jézus mégis azt mondta neki:?szükség néktek újonnan születnetek?. -Ján. 3,7 Aki újjászületik, azon automatikusan észrevehetők az újjászületés által létrejött új élet külső bizonyítékai. Szomorú, hogy mégis milliók vannak, akik abban bíznak, hogy a jó cselekedeteik váltják meg őket. És milliók halnak meg és vesznek el az újjászületés nélkül, mert félrevezették őket az újjászületés megtapasztalásával kapcsolatban. Ne úgy állj hozzá, hogy téged nem lehet megtéveszteni. Ne úgy állj hozzá, hogy a te gyülekezeted az egyetlen igaz gyülekezet, és nem vezethet félre téged. Lehet, hogy a gyülekezeted helyesen tanít az újjászületésről. De győződj meg erről magad, az által, hogy saját szemeiddel látod a Bibliában, és tudod a szíveddel, hogy rendben vagy Istennel? hogy a valóságos újjászületésed megvan? és hogy Istennel élsz életed minden napján. Semmi értelme becsapni magad. Vagy újjászülettél? vagy nem. Vagy tényleg üdvösséget 1 / 5

2 nyertél? vagy be vagy csapva, mert azt hiszed, hogy igen, holott elveszett vagy. Te ismered az életedet és a kapcsolatodat Istennel. Úgyhogy bizonyosodj meg róla, hogy te valóban egy megváltott személy vagy-e, és személyes kapcsolatban állsz-e Istennel. A baj a szívben van; a belső emberben, a szellemben. (Márk 7,21-23) A csupán kívülről helyesnek látszó, Krisztus nélküli élet csak mesterséges, és nem más, mint képmutatás. (Máté 23,27) Az ember nem fizikai lény. Az ember szellem. Valójában az ember szellem, van lelke és testben él. (1Thess. 5,23) Amikor Jézus azt mondta Nikodémusnak:?Szükség néktek újonnan születnetek? -Ján. 3,7 Nikodémus a természetes síkon gondolkodott, és megkérdezte:?...mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajjon bemehet-é az ô anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é?? Jézus elmagyarázta:?ami testtôl született, test az; és ami Szellemtől született, szellem az?. -Ján. 3,4-6 AZ ÚJJÁSZÜLETÉS AZ EMBERI SZELLEM ÚJRASZÜLETÉSE. A valódi ember szellem. A szellem a lelken (az ember intellektusa, érzelmei és akarata) keresztül működik, a lélek pedig a fizikai testen keresztül. Tehát az ember (aki szellem) és az ő lelke fizikai testben él. A fizikai halál bekövetkeztekor az ember és lelke elhagyja a fizikai testet, és megtér örök otthonába. [A Lukács 16,19-24-ben Lázár és a gazdag ember testen kívüli megtapasztalásairól olvashatsz.] Amikor Isten azt mondta Ádámnak az Édenben:?amely napon eszel arról, bizony meghalsz,? Isten nem a fizikai, hanem a szellemi halálra utalt. Ha az ember nem halt volna meg szellemileg, akkor nem kellett volna meghalnia fizikailag sem. A SZELLEMI HALÁL ISTENTŐL VALÓ ELKÜLÖNÜLTSÉGET JELENT. Abban a pillanatban, amikor Ádám bűnbe esett, elkülönült Istentől. Mikor Isten hűvös alkonyatkor a Kertben járt, mivel szokása volt, hogy Ádámmal sétál és beszélget, és szólította őt:?hol vagy??, Ádám így felelt:?elrejtezém.? Elkülönült Istentől. Az ember most az ördöggel van közösségben. Számkivetett, ki van taszítva Édenből, és nincs legális alapja arra, hogy Istenhez közeledjen. Már nem válaszol Isten hívására. Csak a megváltozott természetének, illetve a hamis mesterének felel. Az ember több, mint vétkes. Több, mint törvényszegő vagy bűnös. Az ember szellemileg az ördög gyermeke, és mostohaatyja természetének a részese. Ez megmagyarázza, hogy az ember miért nem üdvözülhet jó magaviselet által. Újjá kell születnie. Ha az ember nem az ördög gyermeke lenne, akkor elegendő volna, hogy elkezd helyesen viselkedni, és minden rendben is lenne. De még ha helyesen viselkedik is, továbbra is az ördög gyermeke, és a pokolba megy, miután meghal? a kénkővel égő tüzes tóba, amely a Második Halál. 2 / 5

3 Az ember nem állhat meg Isten jelenlétében, amint van? mert mostoha apja, az ördög természete van a bensőjében. Csak úgy üdvözülhet, ha valaki megváltja őt azáltal, hogy kifizeti a büntetést a bűneiért, és új természetet ad neki. Azonban az ember, aki szellem, és testben él, újjászülethet. Az ő természete megváltozhat. Új teremtménnyé válhat Krisztus Jézusban. Nem számít, mennyire tanult, hány rendfokozat áll a neve mögött, hány dollárja van, milyen jó szociális munkás, sem az, mennyire vallásos? az ember nem tud megállni Isten jelenlétében. A természete rossz. Az ember elveszett ma, nem azért, amit tesz? hanem azért, ami ő maga. (Amit tesz, az annak az eredménye, ami ő valójában.) Az embernek szüksége van életre Istentől, mert szellemileg halott. Köszönet Istennek, amiért Krisztus megváltott minket a szellemi halál alól. Az új Ember, Jézus Krisztus, Őbenne nem volt meg a halál. Ő nem úgy született, ahogy mi, és a halál szellemi természete? az ördög? nem volt meg Őbenne. A Biblia mégis azt mondja a Zsidó 2,9-ben, hogy Ő minden emberért megízlelte a halált. Az újjászületés nem fokozatosan megy végbe. Egy pillanat műve! Ez egy ajándék Istentől, melyet abban a pillanatban kapunk meg, amikor hiszünk. Az Efézus 2,1 azt mondja, hogy titeket, kik holtak voltatok a vétkeitek és bűneitek miatt? ez a szellemi halál? Ő megelevenített, élővé tett. A 8-as és 9-es vers elmondja, hogyan történt ez: Mert kegyelemből tartattatok meg, HIT által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; NEM CSELEKEDETEKBŐL, hogy senki ne kérkedjék. -Efézus 2, 8-9 Nem cselekedetekből! Ez romba dönti az ego fellegvárát. Az ember tenni akar valamit, hogy megváltsa magát. Azt akarja, hogy neki is része legyen benne. De ez lehetetlen. Egyszerűen el kell ismerned a tehetetlenségedet és reménytelenségedet. El kell ismerned, hogy pontosan az vagy, aminek a Biblia mond? egy elveszett bűnös. Ezután gyere és fogadd el, amit Krisztus megtett érted? ajándékba! Átmentél már a szellemi halálból a szellemi életbe? Isten az Atyád? Fel tudsz nézni az égre ezt mondva:?atyám, Isten?? Tanúságot tesz a Szellem a te szellemedben, hogy Isten gyermeke vagy? Ott van a Szent Szellem a te szellemedben, kiáltva:?abbá, Atyám?? -Róm. 8,14-16 A válasz igen, hogyha újjászülettél. Ha nem születtél újjá, fogadd el Krisztust, mint Megváltódat még ma! Az újjászületés Azért ha valaki Krisztusban van, ÚJ TEREMTÉS [új teremtmény] az; a régiek elmúltak, ímé, ÚJJÁ LETT minden. - 2 Korinthus5,17 Az Újjászületés egy fentről jövő újjáteremtés? Isten Igéjének és Isten Szellemének a közvetlen működése az életed felett? teljesen megváltoztatva az életedet, mikor igazán megtérsz, és Istenhez fordulsz. Ez az újjáteremtés a következő módon történik:? Fedezd fel, hogy bűnös vagy; elveszett, Isten nélkül és remény nélkül. (Róma 3,23)? Ismerd el, hogy Jézus Krisztus azért halt meg a kereszten, hogy megváltson téged a bűntől 3 / 5

4 az Ő drága vére által.? Jöjj Istenhez, elfordulva a bűntől, és valld meg, hogy Jézus az Urad? és újjá fogsz születni. (A Szent Szellem tesz új teremtéssé? új teremtménnyé? megtisztítva minden bűntől Isten Igéjének hatalma és Krisztus vére által, amely a te bűnöd kiengeszteléséért ontatott ki.)? Hidd a szívedből és valld meg a száddal, hogy Isten eltörli a bűneidet, és hogy újjászülettél. Most néhány igevers következik, mely megmutatja neked, mihez van jogod, hogy hidd és megvalld: Mert ha a te SZÁDDAL vallást teszel az Úr Jézusról, és SZÍVEDBEN hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból, ÜDVÖZÜLSZ. Mert szívvel hiszünk a megigazulásra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre. -Róma 10,9-10 Valakik pedig befogadák Őt, hatalmat ada azoknak, hogy ISTEN FIAIVÁ legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek; Akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem ISTENTŐL SZÜLETTEK. -János 1,12-13 Ó, micsoda alap a hitre! Nincs olyan, hogy valaki Őhozzá jön, és ki lesz vetve! Jézus mondta:?...aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem.? Ján. 6,37 IMA AZ ÜDVÖSSÉGÉRT (Mondd el hangosan, a szíved mélyéből.) Hiszem, hogy Jézus Istennek Fia. Hiszem, hogy Jézus meghalt az én bűneimért. Hiszem, hogy Jézus feltámadt az én megigazulásomért, a Biblia tanítása szerint! Kérlek Jézus, legyél az én Uram, Megváltóm és Gyógyítóm! Jézus, Te vagy az én Uram, Megváltóm és Gyógyítóm! Meg vagyok váltva! Újjászülettem Krisztusban. Az Ő szent vére megtisztított minden bűntől. Köszönöm Úr Jézus az örök életet! Ámen. Isten gyermeke vagy! Az egész Bibliában nincs még egy olyan igazság, amely olyannyira elérhető lenne, mint az a bizonyos áldott tény, amikor újjászületünk Isten családjába? az Atya Isten a mi Atyánk. Ő gondoskodik rólunk! Mindannyian személyesen, egyenként érdekeljük Őt,? nem csak mint egy csoport, egy Test vagy egy Gyülekezet. Minden egyes gyermeke érdekli, 4 / 5

5 és mindannyiunkat ugyanazzal a szeretettel szeret. Isten a te saját Atyád. Te az Ő saját gyermeke vagy. És ha Ő az Atyád, biztos lehetsz, hogy be fogja tölteni az apa szerepét, és teljesíti az apa részét. Biztos lehetsz, hogy mint Atyád, Ő szeret téged, és gondoskodni fog rólad. (Lásd: Ján. 14,23; Ján. 16,23.27; Mát. 6, ; Mát. 7,11) Az Igéből ismerjük meg Atyánkat, az Ő szeretetét, az Ő természetét, azt, hogyan visel gondot rólunk, és hogy mennyire szeret bennünket. Ő mindaz, amit az Ige mond róla. Megtesz mindent, ami felől az Ige azt állítja, hogy megteszi. A fenti tanítás idézet Kenneth E. Hagin: "Az újjászületés (The New Birth)"című kiskönyvéből. 5 / 5

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Istennek az a szándéka, hogy boldog életünk legyen itt és most. Miért nem ismeri a legtöbb ember ezt az igazi életet? Isten szereti az embereket, és szeret téged.

Részletesebben

A kegyelem Abonyi Sándor (A kegyelem, a törvény, a hit és a cselekedetek kapcsolata)

A kegyelem Abonyi Sándor (A kegyelem, a törvény, a hit és a cselekedetek kapcsolata) A kegyelem Abonyi Sándor (A kegyelem, a törvény, a hit és a cselekedetek kapcsolata) 1. Példázat a kegyelemről Tételezzük fel, hogy két ember a világi élete során halálos bűnt követ el és a világi bíróság

Részletesebben

A MEGIGAZULTSÁG I. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. február 21.

A MEGIGAZULTSÁG I. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. február 21. A MEGIGAZULTSÁG I. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. február 21. Hálát adunk neked drága Mennyei Atyánk, köszönjük a csodálatos gyógyulásokat. Miközben továbbra is folynak a gyógyító ajándékok, mert

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Mi a virtuális valóság?

Mi a virtuális valóság? VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

A gyarapodás üzenete 3. rész

A gyarapodás üzenete 3. rész Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje

Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje Gyűljetek egybe és jőjjetek elő, közelegjetek mind, a kik a népek közül megszabadultatok; nem tudnak semmit, a kik bálványuk fáját hordják,

Részletesebben

A teljes 180: Andy Esche, személyes bizonyságtétele MissingPets.com alapítója 1. A nevem Andy Esche, missingpets.com alapítója. 2.

A teljes 180: Andy Esche, személyes bizonyságtétele MissingPets.com alapítója 1. A nevem Andy Esche, missingpets.com alapítója. 2. A teljes 180: Andy Esche, személyes bizonyságtétele MissingPets.com alapítója 1. A nevem Andy Esche, missingpets.com alapítója. 2. Az én-m élet folyamán Isten adta nekem két látomás, hogy segítsen az embereknek.

Részletesebben

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:

Részletesebben

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)

Részletesebben

Szöveges változat: www.bekevar.fw.hu Hangformátum: www.ksze.org > Alaptanítások

Szöveges változat: www.bekevar.fw.hu Hangformátum: www.ksze.org > Alaptanítások ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 1. - Hogyan nyerte Jézus a Nevét? Jézus Krisztus Nevérıl tanítunk a mai napon. Három Igerésszel kezdjük a mai tanítást: Zsidó 1:1-6 Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen

Részletesebben

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! welcome_layout 1 2015.07.28. 14:26 Page 1 Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy gyermekeként növekedj az Ő megismerésében,

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

A gyógyíthatatlan gyógyulása

A gyógyíthatatlan gyógyulása Jeremiás és az Ige Lekció: Róm. 4.13-25 2008. nov. 23. Textus: Jer. 30.12-24 Gazdagrét A gyógyíthatatlan gyógyulása Jeremiásnak kezdettől fogva halált, pusztulást, összeomlást kellett hirdetnie Júdának.

Részletesebben

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE Jegyzet Jim Sanders tanításából 2009. július 19. Köszönjük Úr Jézus az áldásokat, amivel megáldottál minket, a gyógyulásokat, amit adtál nekünk, valamint az üdvösséget. Köszönjük

Részletesebben

2. évfolyam 120. szám 2010. október 16.

2. évfolyam 120. szám 2010. október 16. DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET www.davidhosei.hu istentisztelet: 2. évfolyam 120. szám 2010. október 16. ÉLŐFOLYÓIRAT A D Á V I D H Ő S E I G Y Ü L E K E Z E T H E T I H Í R L E V E L E És lesz, valahová ez a

Részletesebben

AMINT Ő SZERET MINKET

AMINT Ő SZERET MINKET AMINT Ő SZERET MINKET Keith Moore tanítása (A szinkrontolmács szövege) Lapozzatok el velem együtt János evangéliumának 13. fejezetére. Minden hétvégén, pénteken este vannak alkalmaink, de ez a mai pénteki

Részletesebben

Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak

Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak Kiadta: Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága Kedves Testvérünk! Örömünkre szolgál, hogy a Keve Társaság Compass,

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Gyászszertartás Búcsúztató

Gyászszertartás Búcsúztató Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk

Részletesebben

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19. 1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Olvasd

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

A Szent Szellem keresztség

A Szent Szellem keresztség Nochta Pál Attila A Szent Szellem keresztség Rengeteg könyv jelent már meg a Szent Szellem keresztséggel kapcsolatosan, s ezekben a könyvekben teológusok és laikusok egyaránt közzétették véleményüket e

Részletesebben

Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról

Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról ADUNARE Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról A jövendőmondásról és boszorkányságról való tanítás nagyon fontos mert azok a Sátán művei és tudnunk

Részletesebben

AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38.

AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. (New Testament Salvation) Az üdvösség témája mindenkiben érdeklodést kell, hogy keltsen, különösen hívo keresztényekben és azokban, akik szeretik az Urat. Számtalan

Részletesebben

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III.

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. fejezet Kiadó: Missionsdienst Sonnenstrahlen D-7120 Bietigheim-Bissingen,

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56

KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 21. Nagypéntek Loránt Gábor KERESZTREFESZÍTÉS Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Miután kigúnyolták mármint Jézust levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS SZEVERÉNYI JÁNOS Isten halott? Azokra való tekintettel adtam előadásomnak ezt a címet, akik mernek kérdezni, akik fenntartják maguk és embertársaik számára a kételkedés jogát, kockázatát, gyötrelmét és

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

AZ ÉLET ISTENTISZTELETE

AZ ÉLET ISTENTISZTELETE Pasarét, 2014. június 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÉLET ISTENTISZTELETE Lekció: Róm 11,33-12,2 Alapige: 3 Móz 2,1-16 Amikor valaki ételáldozatot akar áldozni az ÚRnak,

Részletesebben

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. 6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: I. A Heidelbergi Káté II. Második Helvét Hitvallás. Kálvin Kiadó, Budapest. 2004;

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK Hatalom Jézusban 2. Élni a hatalommal

ALAPTANÍTÁSOK Hatalom Jézusban 2. Élni a hatalommal ALAPTANÍTÁSOK Hatalom Jézusban 2. Élni a hatalommal Az egyik legelsı kazettánk volt a hatalomról, és most rátérünk ennek a sorozatnak a 2. kazettájára. Efezus: 1:20 Amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor

Részletesebben

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71.

S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71. S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71. BOGNÁRNÉ KOCSIS JUDIT REFORMÁTUS SZELLEMISÉG ÉS ÉRTÉKREND KARÁCSONY SÁNDOR FILOZÓFIÁJA ALAPJÁN Az öregek nemzedéke helytelenül jár el, mikor például az ifjúság

Részletesebben

EBED-MELEK DÍCSÉRETE

EBED-MELEK DÍCSÉRETE Pasarét, 2011. október 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Földvári Tibor EBED-MELEK DÍCSÉRETE Lekció: Jer 38,7-13 Meghallotta az etióp Ebed-Melek, a királyi palota egyik tisztje, hogy Jeremiást a ciszternába

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

A KEGYELEM BŐSÉGE 3. A megigazulás korlátai Bor Ferenc élőben elhangzott tanításának nyers szövege Ságvár, 2014. 11. 24.

A KEGYELEM BŐSÉGE 3. A megigazulás korlátai Bor Ferenc élőben elhangzott tanításának nyers szövege Ságvár, 2014. 11. 24. A KEGYELEM BŐSÉGE 3. A megigazulás korlátai Bor Ferenc élőben elhangzott tanításának nyers szövege Ságvár, 2014. 11. 24. Köszöntsd a szomszédodat azzal az üzenettel, hogy igaz vagy Krisztusban. Halleluja,

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7 Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott

Részletesebben

JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA

JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA ISTEN AZ ÖN SZERETÃ MENNYEI ATYJA Isten az ön Mennyei Atyja. Személyesen ismeri önt, és jobban szereti, mint azt el tudná képzelni. Azt szeretné, hogy ön boldog

Részletesebben

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL Az Avas-Déli Református Gyülekezet kiadványa 2014. Október Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

Létezik-e Antikrisztus?

Létezik-e Antikrisztus? Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:

Részletesebben

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el Vérfolyásos hívő Róm 12:1 Kérlek titeket testvérek, Isten irgalmára, adjátok oda a testeteket Isten számára élő, szent, és neki tetsző áldozatul, ez legyen a ti ésszerű, igeszerű istentiszteletetek, 12:2

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata 1Korinthus 14:27-29 Ha valaki nyelveken szól, kettı vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza

Részletesebben

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála,

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, CSELEKEDJ! 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Ezért előhívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj

Részletesebben

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos Bevezetés Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos élményem eredményeként született. Nem egy olyan személy túlfûtött képzeletének vagy ábrándozásának terméke, aki valami jobb után vágyódik,

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,

Részletesebben

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,

Részletesebben

IMÁDSÁGOK, KÖNYÖRGÉSEK

IMÁDSÁGOK, KÖNYÖRGÉSEK IMÁDSÁGOK, KÖNYÖRGÉSEK Jegyzet Jim Sanders tanításából 2011. január 30. Megtörjük a bolondság szellemét, azok, akik nem ide valók Atyám ne jöjjenek, gonosz szellem, megdorgálunk téged, nem ronthatod meg

Részletesebben

kenet But as the same anointing teacheth you of all things -

kenet But as the same anointing teacheth you of all things - A kenetről A gyülekezetekben vagy emberekről is lehet hallani, hogy itt vagy ott gyógyító kenet van, vagy ennek vagy annak a szolgálónak nagy kenet van a szolgálatán. Rengeteg a tévhit a kenettel kapcsolatban,

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

HÉT ÜZENETED ÉRKEZETT! 7. ÜZENET A HŰSÉGES GYÜLEKEZETNEK

HÉT ÜZENETED ÉRKEZETT! 7. ÜZENET A HŰSÉGES GYÜLEKEZETNEK Pasarét, 2012. szeptember 29. (szombat este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza HÉT ÜZENETED ÉRKEZETT! 7. ÜZENET A HŰSÉGES GYÜLEKEZETNEK Alapige: Jelenések könyve 3,7-13 A filadelfiai gyülekezet angyalának

Részletesebben

Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa?

Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot. Szíved elgondolja a mult félelmét: hol az író, hol a mérlegelő, hol a tornyok összeírója? A gőgös

Részletesebben

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő. Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.

Részletesebben

KISZÁRADT CSONTOK. Írta Tony Alamo

KISZÁRADT CSONTOK. Írta Tony Alamo KISZÁRADT CSONTOK Írta Tony Alamo Az Úr látomást küldött az ótestamentumbeli Ezékiel prófétának. Egy völgyet látott tele száraz csontokkal, amelyek Izráel és a világ lelki halálát jelképezték. A látomás

Részletesebben

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Ki és miért Ítélte Jézust halálra? Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

A HÁLA JELEI. Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Zsolt 100.

A HÁLA JELEI. Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Zsolt 100. Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A HÁLA JELEI Lekció: Zsolt 100. Alapige: Lukács 8,1-3 Jézus ezután városról városra és faluról falura járt, és hirdette

Részletesebben

KI-KICSODA? MÁRK EVANGÉLIUMA 8:27;29

KI-KICSODA? MÁRK EVANGÉLIUMA 8:27;29 MÁRK EVANGÉLIUMA 8:27;29 2011. március 6. 10 00 Mályinka 1. Gyülekező ének: 489. d. 1. v.: Örök élet reggele, fény a véghetetlen fényből 2. Köszöntés: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól,

Részletesebben

HATALOM KRISZTUSBAN. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. március 14.

HATALOM KRISZTUSBAN. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. március 14. HATALOM KRISZTUSBAN Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. március 14. Köszöntjük az internet televízión a nézőket, első alkalommal van, hogy korlátlan számban nézhetik az Istentiszteletet, nagyon örülünk

Részletesebben

Hit-és erkölcstan tanmenet 2. osztály

Hit-és erkölcstan tanmenet 2. osztály Hit-és erkölcstan tanmenet 2. osztály óraszám: 1 óra/hét = 36 óra/év Felhasznált tankönyv: Dávidné Bajor Ágota-N.Székely Noémi-Vizvárdy Rita SSS: Gyere velem hoz!, Ecclesia Szövetkezet, Budapest-Vác 2014.

Részletesebben

MELEG PARÁDÉ- AHOGY ISTEN SZÁNTA A VÉGIDÕK JELÉÜL (Hungarian: GAY PRIDE) Harold Camping. Family Stations, Inc. Oakland, California 94621

MELEG PARÁDÉ- AHOGY ISTEN SZÁNTA A VÉGIDÕK JELÉÜL (Hungarian: GAY PRIDE) Harold Camping. Family Stations, Inc. Oakland, California 94621 MELEG PARÁDÉ- AHOGY ISTEN SZÁNTA A VÉGIDÕK JELÉÜL (Hungarian: GAY PRIDE) Harold Camping Family Stations, Inc. Oakland, California 94621 Internet: www.familyradio.com E-mail: international@familyradio.com

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK A hited megtartott téged 1. A hited megvallása

ALAPTANÍTÁSOK A hited megtartott téged 1. A hited megvallása ALAPTANÍTÁSOK A hited megtartott téged 1. A hited megvallása Új sorozatot kezdünk, amelynek a címe: Isten Igéjének pozitív erejő megvallása. Sokszor az életünkben megfigyelhetı a folyamatos kudarcok és

Részletesebben

AZ ÉLET FÁJA 2. Az újjászületés Bor Ferenc és Horváth Sándorné élőben elhangzott tanításának nyers szövege Ságvár, 2015. 10. 26.

AZ ÉLET FÁJA 2. Az újjászületés Bor Ferenc és Horváth Sándorné élőben elhangzott tanításának nyers szövege Ságvár, 2015. 10. 26. AZ ÉLET FÁJA 2. Az újjászületés Bor Ferenc és Horváth Sándorné élőben elhangzott tanításának nyers szövege Ságvár, 2015. 10. 26. Köszöntsd a szomszédodat, és emlékeztesd arra, hogy Jézus él! Köszönjük

Részletesebben

SZÜKSÉGES BEMENETEL. Budapest, 2015. október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

SZÜKSÉGES BEMENETEL. Budapest, 2015. október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. SZÜKSÉGES BEMENETEL Lekció: Mt 7,13 14 Alapige: Mt 7,13 14 Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba

Részletesebben

Web: www.judaoroszlanja.gportal.hu Email: info.judaoroszlanja@gmail.com Tel: 06-30 / 385 6381 Tel: 06-30 / 828 5546

Web: www.judaoroszlanja.gportal.hu Email: info.judaoroszlanja@gmail.com Tel: 06-30 / 385 6381 Tel: 06-30 / 828 5546 Salamon Tornáca Misszió Web: www.judaoroszlanja.gportal.hu Email: info.judaoroszlanja@gmail.com Tel: 06-30 / 385 6381 Tel: 06-30 / 828 5546 Ahasvérus király uralkodásának hetedik évében bevezették Esztert

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

MIRŐL BESZÉL A KERESZT? 7. Mit mond a kereszt a világgal való szakításról?

MIRŐL BESZÉL A KERESZT? 7. Mit mond a kereszt a világgal való szakításról? Pasarét, 2015. szeptember 26. (szombat) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza MIRŐL BESZÉL A KERESZT? 7. Mit mond a kereszt a világgal való szakításról? Énekek: Halleluja: 241; Ref. 338; 299

Részletesebben

HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT

HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT Pasarét, 1984. augusztus 26. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT Lekció: Jn 4,3-15 Alapige: Jn 4,10 Jézus így felelt neki: Ha ismernéd az Isten ajándékát,

Részletesebben

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS:

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS: 17. SZEMÉLYES GYÓNÁS A személyes gyónás több mint a lelkipásztori beszélgetés. A gyónást kérheti a jelentkező, de felajánlhatja a lelkipásztor is. Jó, ha a keresztény gyülekezet tud a személyes gyónás

Részletesebben

Szolgáló. Szabadságra születve

Szolgáló. Szabadságra születve Szabadságra születve A szabadság, mint fogalom, mint emberi érték él évezredek óta társfogalmakkal egyetemben ereinkben. A szabadság önmagában hordoz minden igaz értéket, így a békességet, szeretetet,

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE

Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE 1. rész Kedves Barátunk! Gondolkoztál már azon, milyen lehet Isten? Isten annyira hatalmas, annyira csodálatos, hogy soha nem tudhatunk meg mindent róla. Isten azonban

Részletesebben

KEGYELEM V. Feljegyzés Jim Sanders tanításából 2011. december 18.

KEGYELEM V. Feljegyzés Jim Sanders tanításából 2011. december 18. KEGYELEM V. Feljegyzés Jim Sanders tanításából 2011. december 18. Nem vagyunk a törvény alatt, a kegyelem alatt vagyunk. Hamarosan a keresztről fogok tanítani, mert vannak olyan keresztények, akik azt

Részletesebben

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* Buji Ferenc HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Lk 20,34 Ha a keresztény ember a házasság és a szerzetesi, papi, valamint evangéliumi indíttatású világi nőtlenség

Részletesebben

Pál származása és elhívása

Pál származása és elhívása 11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:

Részletesebben

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz

Részletesebben

Szomjúság az élő víz mellett

Szomjúság az élő víz mellett Szomjúság az élő víz mellett Egy prédikációban elég nehéz tud lenni, mikor megpróbálod kielégíteni mindenki igényét. A felnőtt korú Krisztusban élőét, aki kemény eledelre vágyik, a tejen élő kiskorút,

Részletesebben