A gyarapodás üzenete 3. rész

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A gyarapodás üzenete 3. rész"

Átírás

1 Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének állapota nem pont olyan, mint amilyennek kellene lennie, és el kell végezni benne dolgokat. Jézus sok dolgot tesz. Mindig könyörületességből szól. Ez nem csak egy hangról szól, hanem, ami a szívből jön. Szeretném látni, és Isten is szeretné látni, hogy az álmaink valóra válnak. Vannak dolgok, amit tudnunk kell. Leroy: A harmadik, a kiigazítás volt. Tehát, a János 8,32 és a Róma 12,1-2 beszél arról, hogy változzunk meg az elménk megújítása által. Jézus pedig azt mondta, hogy megismeritek az igazságot az igazság pedig, szabadokká tesz benneteket. Tehát, a kiigazítás, az igazságnak a feldolgozása, egy gondolati folyamatban. Tehát, az embernek meg kell ismernie az igazságot minden területről saját maga számára ahhoz, hogy a bőségbe, a gyarapodásba be tudjunk lépni, ahogy Isten szeretné nekünk egyénenként, személyesen. Oda kell figyelnünk az igazságra és engednünk kell, hogy a Szent Szellem, ezt az igazságot a szívünkben feldolgozza minden más felett, és a gondolkodásunk, a cselekedeteink, a hitünk megváltozik. A negyedik lépésre megyünk, ami az útmutatás. Ahogy a Timótheus levelében mondja az Ige, hogy Istentől ihletett az Ige és hasznos a nevelésre. Elmondtam nektek ezeket a meghatározásokat. Ez az instrukció, a 2Timótheus 2,15-ön és a Jakab 1,25-ön alapszik. Isten Igéjének szisztematikus alkalmazása az életünkben. Jakab 1,25-ben megnézzük most ezt. A Szent Szellem azt mondta, hogy ez egy jó igevers. Tehát, Isten Igéjének a szisztematikus alkalmazása az életünkben. Látjuk ennek az eredményeit. Aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe ennek nevezi az Igét. Isten Igéjéről beszél. Tökéletes. A szabadság tökéletes törvényébe és meg is marad abban, és nem feledékeny hallgatója, hanem cselekvője is annak, az az ember áldott lesz a cselekedeteiben. Ezt jelenti az áldott ember. Aki hallgatja az instrukciót, megcselekszi, követi azt, megmarad benne, és azzal marad, mindegy, hogy mi történik, mit mondanak mások. Tudod, hogy ez az igazság, és a szívedben ott van ez az igazság. Abban tudsz járni. Ott van a tanítás, Isten megalapozott rendje. Ott van a feddés, ami lebontja azokat a hamis tanításokat, hamis gondolkodást. Ott van a kiigazítás ami, az igazság feldolgozása. És ott van a nevelés, az útmutatás, az Isten Igéjének alkalmazása az életedben. Hét dolgot mondtam, ez négy dolog. Ha ezt a hetet megértjük... A következő három fő dolog, a Példabeszédek 24-ből fog jönni. Ezt a hét dolgot tudjuk alkalmazni az életünkben, és ne engedjük, hogy ettől eltérítsenek. Ez megformálja az életünket Isten Igéjével, lépésről lépésre. Megmutatom, hogyan kell tennünk. Meg kell értenünk, mielőtt tudnánk követni. Példabeszédek 24,3-4. verseket fogjuk olvasni. Három fő szellemi kulcs ahhoz, hogy bármit elvégezzünk a szellemvilágban. 1 / 5

2 Bölcsesség által építtetik a ház és értelemmel erősíttetik meg - megértéssel. Tudás által telnek meg a kamrák, minden drága és gyönyörűséges vagyonnal. Tehát, szükséged van bölcsességre, anyagi bölcsességre, hogy az Isten szerinti anyagiakat felépítsd. Szükséged van Isteni megértésre is, hogy meg legyél erősítve, alapozva Istennek az anyagi dolgaiban. És a kijelentett tudásra is szükséged van, amit Isten ad az anyagi igazságról. Tehát, az anyagiakról Isteni bölcsességre van szükséged. A Prédikátor 7-ben van erről szó. Megértés, Isten anyagi dolgairól. A hetedik, a kijelentett tudás, az Istentől adatott anyagi igazságokról. Tehát, isteni igazság az anyagiakra vonatkozóan, hogy hogyan építsd fel az anyagi életedet. Isten bölcsessége. Amikor Isten megmutatja, hogy mit tegyél, hogyan szerezd meg, és azt is megmutatja, mit tegyél vele. A Prédikátor 7-ben, amikor ezt olvastam... Nagyon sok hamis tanítás van az anyagiakról, és az emberek mérgesek szoktak lenni, ha hallják ezt a tanítást. A Prédikátor 7-ben a Szent Szellem ihletésére találtam ezeket a verseket. A 10-es vers azt mondja: Ne mond ezt: mi az oka, hogy a régi napok jobbak voltak ezeknél? Mi az oka? A bővített Biblia azt mondja az 1Mózes 13-ban, hogy Ábrahám rendkívül gazdag volt amiatt, hogy Istentől küldetett, és engedelmeskedett Istennek. Mi is meg tudjuk ezt tenni. Miért volt Salamon annyira gazdag, amikor bölcsességet kért Istentől? És Isten azt mondta, a leggazdagabb emberré teszlek, aki valaha is élt a földön. Jézusig ő volt a leggazdagabb, mert Jézusról azt mondja az Ige, hogy Salamonnál nagyobb van itt (Mát. 12,42., Lukács 11,31.). Tehát, meg van az oka, hogy ha Isten valakinek kezébe ad valamit. Vannak emberek, akik próbálják megszerezni minden úton, ahogy csak lehet. Ahogy repültem ide ma reggel, láttam egy forgalmas kereszteződést, egy útszakaszt. Nagyon sok autót láttam. Mit csinálnak az autók? Azért mennek, hogy pénzt keressenek. Mennek a munkájukba. És a Krisztus Teste is ilyesmi krízisbe került. Erre támaszkodnak, hogy a munkájukat próbálják a forrásukká tenni. De nem lehet az a forrásuk. Kijelentésre van szükséged az Igéből, hogy Isten legyen a forrásod. Dolgoznod kell, de nem a megélhetésért dolgozol. Hanem dolgozol De Isten a te forrásod, hogy kapj magot és tudjál magot vetni. Tehát, rosszul közelítették meg a kérdést, akadémikus módon. Azt mondja, hogy a rossz városban lakok, a rossz oldalon vagyok, nem jó a színem, rossz a nemzetiségem. Bármelyik ember, asszony vagy férfi, Istennek az emberei, mindegy milyen háttérből, mindegy milyen faj, hogyha helyesen hasogatják az igazság Beszédét. Istennek adják az életüket, és helyesen hasogatják Isten Igéjét, az az ember, az az asszony áldott lehet mindenben. Kenneth: Nem lenne a szabadság tökéletes törvénye, hogyha bárkinek a háttere ezen változtathatna, hogy hol született, milyen körülmények között. Ezek csak kifogások. Meg kell szabadulnunk a kifogásoktól a Krisztus Testében. Leroy: A saját kudarcunkért nem lehet kifogásokat keresni. Meg kell nyitnunk magunkat a Szent Szellem munkálkodásának, Isten bölcsességének, Isten megértésének. Amikor kijelentett tudást hallunk, meg kell nyitni magunkat. Én, hallottam rajtad keresztül, Hagin testvéren keresztül, Fred Price-on keresztül. Amikor kijelentett tudást hallottam, ott volt a vallásos hátterem. Azt mondtam, hogy megszerzem a könyveket. Leültem, hogy táplálkozni fogok. Elolvastam. Egész éjszaka fennmaradtam, mert tudtam, hogy volt ott valami, amiről lemaradtam idáig. A kérdés, amit itt Isten kérdezett: Ne mond azt, hogy mi az oka, hogy az előző napok jobbak voltak ezeknél. Mert nem bölcsességből származik az ilyen kérdés. (Préd. 7,10.) 2 / 5

3 És ha máshogy akarod megszerezni, akkor még egy munkát vállalsz. Az a rendszer, soha nem ad annyi pénzt, hogy elég legyen a megélhetésedhez a világi rendszer. Soha nem lesz annyi pénzed belőle, hogy elég magot tudj adni, hogy eleget tudj vetni. Ez nem jó kérdés. A jó kérdés az, hogy mit mond róla Isten. És az Atyád munkáját kell végezned, az Atyád dolgában kell foglalatoskodnod. 12-es versben - az én vallásos hátteremben semmi megértésünk nem volt ezekről - azt mondja: a bölcsesség az árnyékot ad, a gazdagság árnyékot ad - egy védelmet. A gazdagság egy védelem, a ház egy védelem. Egyfajta védelem, amikor az embernek megvan a pénze. Amikor Isten megáldott, hogy anyagilag képes legyél dolgokra. Tehát jönnek, jönnek dolgok, de hogyha megvannak az anyagi dolgaink és rendben vannak, elmélkedünk az Igén, dicsérjük Istent. De az Úr azt akarja, hogy legyenek forrásaink is, hogy ne legyünk koldusok, hanem képesek legyünk kifizetni dolgokat és az Ő akaratát végezni. Kenneth: Egy jó példa volt erre, a 70-es évek elején. Az Úr foglalkozott velem az adóssággal kapcsolatban és azt kérte, hogy ezt a kijelentést tegyem meg Krisztus Testének. Az emberek annyira megharagudtak rám, barátokat is elveszítettem, de senki nem tudta, hogy pár nap múlva a kamatok 20% fölé mennek, és az anyagilag tönkre tette az embereket, akiknek nem kellett volna tönkre menniük. Leroy: Isten prófétájaként lebontottál dolgokat, azok számára, akik ezt megragadták. Kenneth: Nemrégiben is voltak, azok a jelzálog dolgok és nagy zűrzavar lett ebből. Az építkezők, az ingatlanosok nem tudták mitévők legyenek, és bajba kerültek, de nem azok az emberek, akiknek nem volt adósságuk. Ez egy védelem, a gazdagság és a bölcsesség egy védelem. Isten bölcsessége. Én nem tudtam volna ezt, ha ez nem lett volna ott Isten Igéjében. Leroy: Az embereknek meg kell érteniük. Amikor Isten azt adta nekem, hogy a pénz jön és soha nem leszek szegény az életemben, az emberek azt hitték, hogy ezek csak szavak. Isten kiigazította a tévelygést Krisztus Testében, mert ez gonosz dolog, hogy mindenkinek a házban dolgoznia kell, ez nem helyes. Nem helyes, hogy mindenkinek dolgoznia kelljen a házban, hogy mindenkinek el kell mennie dolgozni. Valakinek figyelnie kell a házra is. Fiatalabb koromban az édesapám farmer volt, a mamám nem dolgozott. Az nagyon ritka volt, hogy a mamám elmenjen dolgozni, nem is hallottunk ilyet. Nem akarok túl sokat erről beszélni, de összezavarodtak a dolgok. Nagyon mérges tudok lenni, amikor minden csak a pénzről szól. Az emberek elmennek dolgozni, de nincs ott Isten bölcsessége a Krisztus Testében. Az a sok feszültség mind el fog csitulni, hogyha mindenki a helyére kerül. A bölcsesség és a gazdagság az védelmet jelent. Kenneth: Tehát az emberek élete bajba kerül, és egyik hétről a másikra élnek. A fizetést várják, és nem tudják, hogy mikor esznek és mit esznek. Ez egy stressz, feszültség. Ez csak rosszabb lesz folyamatosan. És aztán a gyermekekkel is probléma lesz. Ez teljesen istentelen dolog, nem Istentől van. Leroy: Ha most hallgattok minket, meg tudjátok formálni a saját anyagi életeteket Isten Igéjével. S zólok a te anyagi életed felett, és a te házad felett, a gyermekeid felett, és az üzleti vállalkozásod felett és prófétikusan kijelentem, hogy Jézus nevében, ebben az évben minden lépés, amit meglépsz a növekedés lépése lesz. Kijelentem ezt feletted most Jézus nevében. Az Úr Szelleme azt mondja nekem, mondjam meg Krisztus Testének, hogy itt az idő a tized megnyilvánulásának. Az a tized, amit elvetettél, amit adtál, amiben hited volt, hiszem, 3 / 5

4 hogy ez megnyilvánul az életedben, ahogy az Ige mondja. Isten megnyitja a menny csatornáit, és áldásokat áraszt rád, hogy nem lesz elég helyed befogadni. Fogadd be a szellemedbe a Szent Szellem ihletésére mondom és érzem ezt a kenetet, a Szellem késztetését, hogy szóljak a te helyzeted felett, és azt akarom ne az adósságodra koncentrálj, hanem a gyarapodásodra koncentrálj. Mindenek fölött kívánom, hogy gyarapodj és egészségben legyél, ahogy a lelked is gyarapodik. Hallgasd ezeket az adásokat és szerezz meg minden könyvet, amit meg tudsz szerezni ezzel kapcsolatban, olvasd és elmélkedj Isten Igéjén. Zárd el magad, ahogy mi is megtettük Kennel. Elzártuk magunkat a világtól, a vallástól és benne éltünk Isten Igéjében. Te is meg tudod ezt tenni. Prófétálok most, hogy minden lépés, amit ebben az évben meglépsz, a növekedés lépése lesz. Dicsőség Istennek. Fogadd ezt el! Kenneth: Elfogadjuk ezt Uram, elfogadom ezt Uram, és alkalmazom ezt a Gloria és a saját életemre, a családunkra, a gyermekeinkre, alkalmazom a szolgálatra, a Jézus nevében. Minden lépés a növekedés a gyarapodás lépése. Minden lépés a túlcsordulás lépése. Dicsőség Istennek. Elfogadom. Amikor ezt mondtad, hallottam a szellememben, zárd el magad, ahogy mi megtettük. Valaki azt gondolja: bárcsak megtehetném, nem tudom megtenni, mennem kell dolgozni. Pont erről beszélünk. Pontosan erről. Semmit sem tudsz megtenni, csak mert akarod. Mert olyan mélyen benne vagy abba a dologban, hogy nem tudsz kijönni abból a börtönből. Leroy: Ne menj el vakációzni, még több adósságot termelve! El fog jönni az a nap, amikor elmehetsz vakációzni, és nem kell kölcsön kérned hozzá egy fillért sem. A Krisztus Teste felett ott lebeg Istennek hatalmas jósága, ami arra vár, hogy megnyilvánuljon. Az a gazdagság, az a vagyon, azok az elrejtett titkos kincsek Krisztus Teste számára. Ott várnak készen, hogy valaki megnyissa a szívét és az elméjét, és beengedje azt. Kenneth: A hit hozza ezt a kapcsolódást, amikor valaki azt mondja: ezt mondja Isten Igéje és én azt választom, hogy ezt hiszem. Amikor ezt megteszed, a szellemed megnyílik, és készen van. Így kezded el, és lehet, hogy amikor elkezded, azt mondod, hogy újból elolvasom. Nem kell hozzá sok idő és elkezd dolgozni a szellemedben és bevonzza, behozza. És egy kis idő múlva az Istennel töltött időd gazdagabb lesz és erőteljesebb lesz, az elméd jobban fog gondolkodni és a dolgok elkezdenek működni a számodra, minden megváltozik. Így működik. Leroy: Három dologra van szükséged. A gonoszt tedd a helyére, hogy mit jelent. Az emberek egyenlősítették a gonoszt az áldással, Krisztus Testében. Látták a gonoszt, tehát jónak látták, igaz dolognak látták. Amikor valaki elkezd Isten dolgában előre haladni Tehát sokáig az emberek a jót gonosznak vélték és fordítva. Azt hitték, hogy a bőség, az rossz. Kenneth: Mintha rossz lenne az, hogy ki van fizetve a számlád. Ezt ki kell verned az elmédből. Leroy: Ez tévelygés, tévedések vannak az igazság helyén. Az igazság nem hiba, és a tévedés nem igazság. Olvasd az Igét és tudd meg magad. Kenneth: Ne fogadd el a mi szavainkat, hanem olvasd az Igét és tudd meg, hogy mi az igazság. És aztán, dicsőség Istennek, leveted azt a botot a földbe, és nem mozdulsz onnan. Ezt Isten mondta, és én úgy döntök, hogy ezt hiszem. Nem találtok két jobb könyvet ennél Isten gazdaságáról, hogy hogyan működik ezen a földön, mint Leroynak a két könyvét. Nem létezik jobb. Nem találhatsz két ennél jobb könyvet a témáról, amit 4 / 5

5 tanulmányozhatsz. Könnyű ezeket olvasni. Lépésről lépésre tudsz vele haladni. Előveszed a Bibliádat és leellenőrzöd az igeverseket és fel fogja építeni a hitedet. Szinte hirtelen, egyik napról a másikra megteszi. Egy másik szintre kerül a hited, minden nap, amíg csak hátra nem tudod hagyni a világnak összes zűrzavarát, és ezt a nyomást, és engeded, hogy Isten tegyen valamit az életedben. Ima: Atyám imádkozunk a 2008-as év felett, megállunk Isten Igéjén, ebben az évben, hogy ebben az évben minden lépésed a gyarapodás lépése, minden lépés a növekedés lépése, minden lépés egész évben egy lépéssel közelebb a dicsőséges, túláradó, kiáradáshoz, amit a Mennyország készített Krisztus Teste számára. Köszönjük Neked, Jézus nevében. ÁMEN. - Kenneth Copeland és Leroy Thompson - 5 / 5

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

2. évfolyam 120. szám 2010. október 16.

2. évfolyam 120. szám 2010. október 16. DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET www.davidhosei.hu istentisztelet: 2. évfolyam 120. szám 2010. október 16. ÉLŐFOLYÓIRAT A D Á V I D H Ő S E I G Y Ü L E K E Z E T H E T I H Í R L E V E L E És lesz, valahová ez a

Részletesebben

HATALOM KRISZTUSBAN. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. március 14.

HATALOM KRISZTUSBAN. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. március 14. HATALOM KRISZTUSBAN Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. március 14. Köszöntjük az internet televízión a nézőket, első alkalommal van, hogy korlátlan számban nézhetik az Istentiszteletet, nagyon örülünk

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! welcome_layout 1 2015.07.28. 14:26 Page 1 Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy gyermekeként növekedj az Ő megismerésében,

Részletesebben

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:

Részletesebben

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK Hatalom Jézusban 5. A pokol kapui

ALAPTANÍTÁSOK Hatalom Jézusban 5. A pokol kapui ALAPTANÍTÁSOK Hatalom Jézusban 5. A pokol kapui Máté 16:15-19 Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élı Istennek Fia. És felelvén Jézus,

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről

Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről A rend elnevezése: A Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Megélhető-e ma ez a név és ez a karizma? Meg tudjuk-e ezt érteni? A purgatoire szót a

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál

Részletesebben

A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek

A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek Lekció: Lk. 15.1-3, 11b-32/Textus: Péld. 4.1-6, 17.6, 20.29, 13.24, 19.18, 23.13-16, 20.11, 22.6, 17.21, 17.25, 19.13, 20.20-21 2013. okt. 13. A bölcsesség otthon.

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 2. Jézus Nevében lévı hatalom

ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 2. Jézus Nevében lévı hatalom ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 2. Jézus Nevében lévı hatalom Jézus Nevérıl hallotok tehát tanítást a mai napon, a tanítássorozat 2. része következik. Három Igével kezdjük a mai tanítást: Zsidó 1:1-6 Minekutána

Részletesebben

A MEGIGAZULTSÁG I. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. február 21.

A MEGIGAZULTSÁG I. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. február 21. A MEGIGAZULTSÁG I. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. február 21. Hálát adunk neked drága Mennyei Atyánk, köszönjük a csodálatos gyógyulásokat. Miközben továbbra is folynak a gyógyító ajándékok, mert

Részletesebben

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből. Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította

Részletesebben

JÉZUS LÁBAINÁL. Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) Földvári Tibor. Lekció: János 12,1-8

JÉZUS LÁBAINÁL. Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) Földvári Tibor. Lekció: János 12,1-8 Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor JÉZUS LÁBAINÁL Lekció: János 12,1-8 Alapige: Jézus azért hat nappal a húsvét előtt elment Bethániába, ahol a megholt

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE Jegyzet Jim Sanders tanításából 2009. július 19. Köszönjük Úr Jézus az áldásokat, amivel megáldottál minket, a gyógyulásokat, amit adtál nekünk, valamint az üdvösséget. Köszönjük

Részletesebben

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. Hogyan vezet Isten Szelleme? 3. Vezetés belsı bizonyosság által

ALAPTANÍTÁSOK. Hogyan vezet Isten Szelleme? 3. Vezetés belsı bizonyosság által ALAPTANÍTÁSOK Hogyan vezet Isten Szelleme? 3. Vezetés belsı bizonyosság által Isten Szelleme által történı vezetésünkrıl hallotok tanítást, ennek a tanításnak a harmadik részét fogjátok hallani. A mai

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

EBED-MELEK DÍCSÉRETE

EBED-MELEK DÍCSÉRETE Pasarét, 2011. október 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Földvári Tibor EBED-MELEK DÍCSÉRETE Lekció: Jer 38,7-13 Meghallotta az etióp Ebed-Melek, a királyi palota egyik tisztje, hogy Jeremiást a ciszternába

Részletesebben

AZ ELME MEGÚJÍTÁSA. 2014. augusztus 3. Jim Sanders tanításának élőben elhangzott nyersfordítású szövege belső használatra

AZ ELME MEGÚJÍTÁSA. 2014. augusztus 3. Jim Sanders tanításának élőben elhangzott nyersfordítású szövege belső használatra AZ ELME MEGÚJÍTÁSA 2014. augusztus 3. Jim Sanders tanításának élőben elhangzott nyersfordítású szövege belső használatra Drága Úr Jézus, nyúlj ki mindannyiunk életében! Atyám, hatalmat veszünk, megtörjük

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata 1Korinthus 14:27-29 Ha valaki nyelveken szól, kettı vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza

Részletesebben

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála,

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, CSELEKEDJ! 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Ezért előhívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj

Részletesebben

ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK

ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK Alapige: Róma 1,1-7 Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit az Isten

Részletesebben

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7 Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

kenet But as the same anointing teacheth you of all things -

kenet But as the same anointing teacheth you of all things - A kenetről A gyülekezetekben vagy emberekről is lehet hallani, hogy itt vagy ott gyógyító kenet van, vagy ennek vagy annak a szolgálónak nagy kenet van a szolgálatán. Rengeteg a tévhit a kenettel kapcsolatban,

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

A bölcsesség otthon: férj és feleség

A bölcsesség otthon: férj és feleség A bölcsesség otthon: férj és feleség Lekció: 1Pét. 3.1-9 Textus: Péld 5.15-23, 2.16-1, 14.1, 21.9, 21.19, 12.4, 11.22, 18.22, 19.14, 30.18-19 2013. okt. 20. A bölcsesség otthon. Mit tanít a Példabeszédek

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,

Részletesebben

NINCS MÁS FUNDAMENTUM

NINCS MÁS FUNDAMENTUM Pasarét, 2014. január 19. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NINCS MÁS FUNDAMENTUM Lekció: Máté 7,24-29 Alapige: 1Korinthus 3,11-15 Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül,

Részletesebben

HÁROM HANG AZ ÉJSZAKÁBAN

HÁROM HANG AZ ÉJSZAKÁBAN Pasarét, 2015. december 31. (óév este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza HÁROM HANG AZ ÉJSZAKÁBAN Énekek: 364; 280,1-3. 6; 274 Alapige: Zsolt 106 Dicsérjétek az Urat! Magasztaljátok az Urat,

Részletesebben

A HÁLAADÁS ÁLDOZATA. Jim Sanders tanításából 2009. december 13.

A HÁLAADÁS ÁLDOZATA. Jim Sanders tanításából 2009. december 13. A HÁLAADÁS ÁLDOZATA Jim Sanders tanításából 2009. december 13. Áldott legyen az Úr neve. Köszönjük Uram a gyógyító kenetet, ami ma jelen van, és minden gyógyulást. Minden dicsőséget neked adunk. Köszönjük

Részletesebben

Web: www.judaoroszlanja.gportal.hu Email: info.judaoroszlanja@gmail.com Tel: 06-30 / 385 6381 Tel: 06-30 / 828 5546

Web: www.judaoroszlanja.gportal.hu Email: info.judaoroszlanja@gmail.com Tel: 06-30 / 385 6381 Tel: 06-30 / 828 5546 Salamon Tornáca Misszió Web: www.judaoroszlanja.gportal.hu Email: info.judaoroszlanja@gmail.com Tel: 06-30 / 385 6381 Tel: 06-30 / 828 5546 Ahasvérus király uralkodásának hetedik évében bevezették Esztert

Részletesebben

www.lovegodgreatly.com

www.lovegodgreatly.com Copyright 2014 by Angela Perritt & Amanda Buhler kizárólag A Szeresd Nagyon Istent csoport felhasználására! A Szeresd Nagyon Istent anyagai ingyenesek gyülekezeti és személyes használatara, amennyiben

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

J E G Y ZİKÖNYV. Nem jelent meg: Ladányiné Abinéri Krisztina, Szabó Géza képviselık

J E G Y ZİKÖNYV. Nem jelent meg: Ladányiné Abinéri Krisztina, Szabó Géza képviselık J E G Y ZİKÖNYV Készült: Vasmegyer Önkormányzat Képviselıtestületének 2010. február 22-én 17 00 órai kezdettel megtartott ülésérıl Jelen vannak: Vass Imre polgármester Dr. Márton László alpolgármester,

Részletesebben

KEGYELEM V. Feljegyzés Jim Sanders tanításából 2011. december 18.

KEGYELEM V. Feljegyzés Jim Sanders tanításából 2011. december 18. KEGYELEM V. Feljegyzés Jim Sanders tanításából 2011. december 18. Nem vagyunk a törvény alatt, a kegyelem alatt vagyunk. Hamarosan a keresztről fogok tanítani, mert vannak olyan keresztények, akik azt

Részletesebben

JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA

JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA ISTEN AZ ÖN SZERETÃ MENNYEI ATYJA Isten az ön Mennyei Atyja. Személyesen ismeri önt, és jobban szereti, mint azt el tudná képzelni. Azt szeretné, hogy ön boldog

Részletesebben

JELEK, CSODÁK, GYÓGYULÁSOK III.

JELEK, CSODÁK, GYÓGYULÁSOK III. JELEK, CSODÁK, GYÓGYULÁSOK III. Feljegyzés Jim Sanders tanításából 2011. július 17. A mai napon folytatjuk a Jelek, csodák témakörben a tanítássort, és az első Ige a Márk 16/17 Azokat pedig, akik hisznek,

Részletesebben

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ezt mondja az Úr Isten: A belső pitvar kapuja, mely keletre néz, zárva legyen a dologtevő hat napon, szombatnapon pedig nyissák ki, és újhold napján is nyissák

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi és Szúcs, Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. február 2-án 14 00 órakor tartott együttes ülésén, az Egercsehi Polgármesteri Hivatalban Határozatok

Részletesebben

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik.

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik. Ide gyűjtöttem össze kivonatolva az információkat, amelyeket Kryon 2012-vel kapcsolatban tett közzé... Mindenkinek ajánlom továbbá Lee Carroll Végzetgyár című témába vágó cikkét 2012-ről, valamint a magyar

Részletesebben

A pénzről- és a közösségről

A pénzről- és a közösségről A pénzről- és a közösségről (Hetedik nyilvánosságra hozott csatornázás: Öreg és Margaréta. 2009 febr. 27.) Margaréta látja azt az épület-modellt, - Dobogókő központi helyén, amit korábban megálmodott.

Részletesebben

A NAGY VACSORA. Pasarét, 1996. február 18. (vasárnap) Cseri Kálmán

A NAGY VACSORA. Pasarét, 1996. február 18. (vasárnap) Cseri Kálmán Pasarét, 1996. február 18. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Cseri Kálmán A NAGY VACSORA Alapige: Lk 14,15-24 Mikor pedig ezt az egyik vendég meghallotta, így szólt Jézushoz: Boldog az, aki Isten országának

Részletesebben

Ézs 6,1-7 Jaj nekem! VII. Isten jelenlétében

Ézs 6,1-7 Jaj nekem! VII. Isten jelenlétében Ézs 6,1-7 Jaj nekem! VII. Isten jelenlétében A mely esztendőben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot. Szeráfok állanak vala felette:

Részletesebben

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet! Amikor először tanítottam Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam a karácsonyi történetet, tágas tornácunkon álltam,

Részletesebben

Növekedni Isten ismeretében

Növekedni Isten ismeretében 1 Növekedni Isten ismeretében Hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében (Kol 1,10). Hanem növekedjetek a kegyelemben

Részletesebben

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! 2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.

Részletesebben

A HÁLA JELEI. Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Zsolt 100.

A HÁLA JELEI. Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Zsolt 100. Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A HÁLA JELEI Lekció: Zsolt 100. Alapige: Lukács 8,1-3 Jézus ezután városról városra és faluról falura járt, és hirdette

Részletesebben

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15. 3. tanulmány A Hegyi Beszéd április 9-15. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 15:6; Mikeás 6:6-8; Máté 5 7; 13:44-52; Lukács 6:36; Róma 7:7; 8:5-10 Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, a

Részletesebben

Hittanverseny egyházmegyei megyei/kerületi forduló 2015. március 21. Megoldások 1-2. osztály

Hittanverseny egyházmegyei megyei/kerületi forduló 2015. március 21. Megoldások 1-2. osztály Hittanverseny egyházmegyei megyei/kerületi forduló 2015. március 21. Megoldások 1-2. osztály 1. Szöveg kiegészítés. 18 pont (Vízszintes irányban írtuk a hiányzó szavakat, minden jó válasz 0,5 pont) földet

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

AZ ÉLET ISTENTISZTELETE

AZ ÉLET ISTENTISZTELETE Pasarét, 2014. június 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÉLET ISTENTISZTELETE Lekció: Róm 11,33-12,2 Alapige: 3 Móz 2,1-16 Amikor valaki ételáldozatot akar áldozni az ÚRnak,

Részletesebben

I. Mi a megtévesztés?

I. Mi a megtévesztés? I. Mi a megtévesztés? 1. Megtévesztés, félrevezetés, hitetés Mt 24,4-5 Jézus így válaszolt nekik: Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen /4005/ valaki titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt

Részletesebben

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III.

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. fejezet Kiadó: Missionsdienst Sonnenstrahlen D-7120 Bietigheim-Bissingen,

Részletesebben

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

Részletesebben

A szabad választás átkalibrálása Dallas, Texas - 2012. március 3. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel12_dallas.html )

A szabad választás átkalibrálása Dallas, Texas - 2012. március 3. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel12_dallas.html ) A szabad választás átkalibrálása Dallas, Texas - 2012. március 3. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel12_dallas.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól! A találkozásaink

Részletesebben

ISTEN ÉRINTÉSE 13. A kézrátétel szolgálata Bor Ferenc élőben elhangzott tanításának nyers szövege Ságvár, 2014. 08. 18.

ISTEN ÉRINTÉSE 13. A kézrátétel szolgálata Bor Ferenc élőben elhangzott tanításának nyers szövege Ságvár, 2014. 08. 18. file:///c:/program%20files/openoffice%204/share/gallery/rulers/blurulr6.gif Ez a tanítás a www.bekevar-portal.hu forrás feltüntetésével szabadon felhasználható és továbbküldhető. ISTEN ÉRINTÉSE 13. A kézrátétel

Részletesebben

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10 Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. RÉSZ: Az Úr Jézus példázatai A két adós Olvasd

Részletesebben

Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT

Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ELMARADT BŰNBÁNAT Alapige: Lukács 11,37-54 Beszéd közben egy farizeus arra kérte őt, hogy ebédeljen nála. Jézus bement,

Részletesebben

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

KÖZEL VAN HOZZÁD AZ IGE

KÖZEL VAN HOZZÁD AZ IGE KÖZEL VAN HOZZÁD AZ IGE 2015. június 21. Sandersné dr. Kovács Erzsébet tanításának élőben elhangzott szövege belső használatra Megemlékezünk arról, amit az Úr tett értünk, akkor is, amikor nem látjuk.

Részletesebben

ar"ûq.yiw: ~t' ªao %rw: ~a'_r"b. hb'þqen>w rk"ïz" WTT Genesis 5:2 s `~a'(r>b")hi ~AyàB. ~d"êa' ~m'v.-ta,

arûq.yiw: ~t' ªao %r<b'äy>w: ~a'_rb. hb'þqen>w rkïz WTT Genesis 5:2 s `~a'(r>b)hi ~AyàB. ~dêa' ~m'v.-ta, Ki szerez nekem nevet? A név jelentısége Mózes Elsı könyvében Suhai György 2009.06.26. Isten a teremtés hajnalán megteremti az elsı emberpárt, akiket együtt embernek (Ádámnak) nevez: Gen 1:27 Teremté tehát

Részletesebben

A SEGÍTŐ BIZONYSÁGA. 2015. augusztus 23. Sandersné dr. Kovács Erzsébet tanításának élőben elhangzott szövege belső használatra

A SEGÍTŐ BIZONYSÁGA. 2015. augusztus 23. Sandersné dr. Kovács Erzsébet tanításának élőben elhangzott szövege belső használatra A SEGÍTŐ BIZONYSÁGA 2015. augusztus 23. Sandersné dr. Kovács Erzsébet tanításának élőben elhangzott szövege belső használatra Hisszük, hogy nem véletlenül jöttetek ma el, hogy az Úr akaratában vagytok

Részletesebben

Ézs 45,9-13 A Fazekas, mindennek Alkotója

Ézs 45,9-13 A Fazekas, mindennek Alkotója Ézs 45,9-13 A Fazekas, mindennek Alkotója Jaj annak, a ki alkotójával perbe száll, holott cserép a föld többi cserepeivel! Vajjon mondjaé az agyag alkotójának: Mit csinálsz? és csinálmányod ezt: Nincsenek

Részletesebben

A SZAVAID EREJE III.

A SZAVAID EREJE III. A SZAVAID EREJE III. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2011. május 08. A mai napon egy olyan tanítást hozunk elétek, az elmúlt hetihez kapcsolódóan, amelyből ha mélységes megértést veszünk, megváltozik az

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. február hó 11. napján, a Városháza I. emeleti nagytermében megtartott 3. rendes, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak: Farkas Éva

Részletesebben

ÉN VAGYOK. Alapige: János 8,24 Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.

ÉN VAGYOK. Alapige: János 8,24 Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben. Pasarét, 2016. április 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán ÉN VAGYOK Énekek: 340; 396 Lekció: János 8,23-29 Alapige: János 8,24 Ezért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben:

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Olvasd

Részletesebben

A Szent Szellem keresztség

A Szent Szellem keresztség Nochta Pál Attila A Szent Szellem keresztség Rengeteg könyv jelent már meg a Szent Szellem keresztséggel kapcsolatosan, s ezekben a könyvekben teológusok és laikusok egyaránt közzétették véleményüket e

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

Engedelmeskedjetek egymásnak

Engedelmeskedjetek egymásnak Erdélyi Gyülekezet Zalatnay István Reménység Szigete 2010. augusztus 22. Lekció: 4Móz 9,15-23 Textus: Ef 5,21-6,9 Engedelmeskedjetek egymásnak Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok

Részletesebben

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,

Részletesebben

A CSODÁK ÜZENETEI. Áldunk téged a benne kapott hívásért, az Őérte való megigazíttatásért, megszentelésért.

A CSODÁK ÜZENETEI. Áldunk téged a benne kapott hívásért, az Őérte való megigazíttatásért, megszentelésért. Pasarét, 2015. október 11. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A CSODÁK ÜZENETEI Énekek: 105,1; 66,1-2. 4. 8; 77,7-8; 468 Lekció: 2Királyok 3,9-18 Alapige: 2Királyok 3,16-17 És monda:

Részletesebben

- Példa: misszionárius és az alkoholista.

- Példa: misszionárius és az alkoholista. Isten egyik legnagyobb vágya, hogy boldogok legyünk. - Ezért szeretné megosztani velünk Önmaga szeretetét. - Ezért szeretne része lenni a mi életünknek. A mi legmélyebb vágyunk, hogy jók legyünk és szerethessünk.

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

Csak erős idegzetűeknek! videóleirat

Csak erős idegzetűeknek! videóleirat Csak erős idegzetűeknek! videóleirat 2009. Piroska Gyula Tréning Kft. Minden jog fenntartva. Üdvözlöm Önt, kedves Cégvezető Barátom! Piroska Gyula vagyok,, hogy ne érezze magát egyedül a cégvezető. Nem

Részletesebben

El camino A zarándokút. 1. állomás

El camino A zarándokút. 1. állomás 1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap

bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Olvasd el: 1. Mózes

Részletesebben

HÍRLEVÉL AJÁNDÉK GÖRÖGKATOLIKUS TEHER, GOND, ÖRÖM?

HÍRLEVÉL AJÁNDÉK GÖRÖGKATOLIKUS TEHER, GOND, ÖRÖM? GÖRÖGKATOLIKUS HÍRLEVÉL III. évfolyam 12. szám 2015. december AJÁNDÉK TEHER, GOND, ÖRÖM? Kinek mit, mennyiért, hogyan? És főleg: mikor lesz erre időm?rohantunkban nem is olyan könnyű a megoldás. Ráadásul

Részletesebben

J EG Y Z Ő K Ö N Y V

J EG Y Z Ő K Ö N Y V J EG Y Z Ő K Ö N Y V Készült Buzsák Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. szeptember 27. napján megtartott rendkívüli ülésén Jelen vannak: -, - Dr. Illyés Erzsébet mb. jegyző, -, - Góz Mihály,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2010. november 29-én 14.30 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 5. A pásztori szolgálat 1.

ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 5. A pásztori szolgálat 1. ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 5. A pásztori szolgálat 1. Szolgálati elhívásokról, és szolgálati ajándékokról lesz tanítás a mai napon. A pásztori eléhívásról tanítunk. Efezus 4:11-12 És İ adott némelyeket

Részletesebben

Mi a virtuális valóság?

Mi a virtuális valóság? VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

Részletesebben

Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7)

Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7) Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7) U r a m, s z e r e t n é k k é s z l e n n i o r s z á g o d e l j ö v e t e l é r e! A legszebb tulajdonságok 15. Az előre gondolkodásról

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

A kegyelem és az ítélet Istene

A kegyelem és az ítélet Istene 4. tanulmány január 21 27. A kegyelem és az ítélet Istene SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3; 6; János 3:17-21; 1Korinthus 3:13; 2Korinthus 5:10; Jelenések 14:6-7 Mert minden cselekedetet az

Részletesebben

Jer 36,1-32 A könyv elégetése

Jer 36,1-32 A könyv elégetése Jer 36,1-32 A könyv elégetése És Jojákimnak, a Jósiás fiának, Júda királyának negyedik esztendejében is szóla az Úr Jeremiásnak, mondván: Végy elő egy könyvet, és mind írd belé a szókat, a miket én szóltam

Részletesebben

A gyógyíthatatlan gyógyulása

A gyógyíthatatlan gyógyulása Jeremiás és az Ige Lekció: Róm. 4.13-25 2008. nov. 23. Textus: Jer. 30.12-24 Gazdagrét A gyógyíthatatlan gyógyulása Jeremiásnak kezdettől fogva halált, pusztulást, összeomlást kellett hirdetnie Júdának.

Részletesebben

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő. Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.

Részletesebben

A kellene átkalibrálása Patagónia, Dél-Amerika - 2012. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_patagonia2-12.html )

A kellene átkalibrálása Patagónia, Dél-Amerika - 2012. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_patagonia2-12.html ) A kellene átkalibrálása Patagónia, Dél-Amerika - 2012. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_patagonia2-12.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 231-232 T á r g y s o r o z

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ 2. www.ujteremtes.hu Noé és az özönvíz Az emberek sokasodni kezdtek a föld színén, és leányaik születtek. Látták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy

Részletesebben