A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jöv be lát. 60/27. Történet.
|
|
- Ödön Fodor
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jöv be lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Mary-Anne S. 60/27. Történet Bible for Children, PO Box 3, Winnipeg, MB R3C 2G1 Canada Minden jog fenntartva. A történet nyomtatását vagy másolását kizárólag nemkereskedelmi célokra engedélyezzük. Franciáról magyarra Hungarian Ésaiás próféta volt. A munkája abból állt, hogy továbbadja az embereknek, amit Isten mondott. Az emberek azonban nem akartak mindig az Isten Igéjére hallgatni, de Ésaiás sohasem hagyta cserben Istent. 1 2
2 Ésaiás négy különböz király uralkodása alatt prédikált. király Jeruzsálemb l irányította Júda földjét. Kezdetben Isten áldása volt on, mert amit tett, helyesnek t nt Isten szemében. De elbízta magát és megsz nt engedelmeskedni Istennek. Leprás lett és kénytelen volt magányosan élni egészen a haláláig. 3 4 király 60 éven át uralkodott. Amikor meghalt, a fia, lépett az örökébe és 17 évig uralkodott. Isten áldása kísérte ot, mert figyelt arra, amit Isten üzent Ésaiáson és a többi prófétán keresztül. nak volt egy fia,. 20 éves volt, amikor a trónra került. 16 éven keresztül uralkodott Jeruzsálemben. Bálványokat és hamis isteneket imádott, és Isten emberei közül is sokat magával rántott, hogy azt tegyék, amit. Jóllehet Ésaiás óva intette, figyelmen kívül hagyta Isten figyelmeztetéseit. Mindössze 35 éves volt, amikor meghalt. 5 Isten megáldotta a következ királyt, t, mert leszedette az összes hamis istent és bálványt és egyedül az igaz Istenhez imádkozott. Amikor ellenség támadt Júdára, tudta, hogy a serege nem elég er s a gy zelemhez. Ezért Ésaiás közbenjárását kérte, hogy Isten legyen a segítségére
3 Ésaiás a következ üzenetet küldte a Királynak : "Az ÚR ezt feleli neked : Ne félj az ellenségedt l! Én vereséget mérek rájuk " Nem sokkal ezután Isten úgy intézte, hogy az ellenséges sereg elvonult, anélkül, hogy megütköztek volna. 9 Bár körülötte az emberek nem gondoltak gyakran Istenre, Ésaiás sokat gondolt rá. Egyik nap látomása volt. 10 Látomása, mert olyan volt, mintha álmot látott volna, de közben nem aludt. Ebben a látomásban megészlelhette, hogy mennyire dics séges és szent az Isten "Kit küldjek?" kérdezte Isten a látomásban. "Itt vagyok, küldj engem!" válaszolta Ésaiás. kész volt mindent megtenni, amit Isten mond, és bárhová elmenni, ahová csak Isten küldte. Lehet, hogy Ésaiás azt gondolta, hogy Isten olyan távoli országokba akarja küldeni, ahol az emberek még nem hallottak róla beszélni. De nem, Isten nem ezt tette
4 Isten azt kívánta Ésaiástól, hogy a saját népének beszéljen, a saját hazájában. El kellett nekik mondania, hogy Isten mennyire haragszik a vétkeik miatt. De Ésaiásnak más dolgokról is kellett beszélni a népének csodálatos dolgokról, az Emberr l, aki a nagy szabadító lesz, és aki azért fog eljönni, hogy megmentse a népet a b neit l és az ellenségeit l A zsidó nép ezt az embert Messiásnak hívta. Jóllehet arra vártak, hogy Isten küldje el a Messiást, sokan úgy éltek, mintha neki sohasem kellene eljönnie. Mindent, amit a Messiással kapcsolatban mondott, Ésaiás leírta a könyvében. Bár ezeket a dolgokat több száz évvel azel tt írta, mint ahogy bekövetkeztek volna, mindaz, amit akkor Ésaiás mondott a Messiásról, be kellett, hogy következzen Ésaiás azt mondta, hogy Isten maga fog nekik jelt adni. Azt mondta : Egy fiatal sz z fog teherbe esni és egy fiúnak fog életet adni. Emmánuelnek fogja elnevezni. Az emberek tudták, hogy Ésaiás Isten Messiásáról beszél, mert egy fiatal sz z n nek nem lehet gyereke. S mi több, az Emmanuel név azt jelenti : "Velünk az Isten." 19 20
5 "Gyermek született nekünk, egy fiú adatott nekünk. Uralom lesz az vállán, és a nevét hívják : Csodálatosnak, Tanácsosnak, er s Istennek, örökkévalóság Atyjának, békesség Fejedelmének!" Ésaiás tudta, hogy Isten ígéretei valóra fognak válni. Úgy beszélt, mintha ezek az események már bekövetkeztek volna. Ezeket hívják próféciáknak. Ésaiás tudta, hogy a Messiás nagy ember és mesés dolgokat fog véghezvinni. Isten arra is megkérte Ésaiást, hogy mondja el az embereknek, hogy a Messiásnak szenvednie kell és meg kell halnia. Ésaiás bizonyára elcsodálkozott, hogy lehet valaki egyszerre nagy és hatalmas, ugyanakkor gyenge és sebzett De Ésaiás nem vitatkozott Istennel csupán elismételte, amit Isten kért, hogy mondjon el. Isten úgy fog cselekedni, hogy az jövend lése beteljesüljön. A Messiásnak el kellett jönni de nem csak a zsidó nép miatt. Isten azt mondta Ésaiásnak, hogy a Messiás fény lesz a pogányok számára is. Pogányoknak tekintették mindazokat a nemzeteket a világon, akik nem voltak zsidók. Isten mindenkit szeret és a Messiásának azért kell eljönnie, hogy megáldjon mindenkit és elhozza az üdvösséget mindenütt a világon Ésaiás a jöv be lát Isten Igéjéb l, a Bibliából vett történet : Ésaiás 1, 6, 7, 9, 53 "Megvilágít engem a te szavaidnak megismerése." Zsoltárok könyve 119 : 130
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A földműves és a mag
A Biblia gyermekeknek bemutatja A földműves és a mag Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Isten ígérete
A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten ígérete Ábrahámnak Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Tammy S. Franciáról fordította : Helga Himer Kiadta : Bible for
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible
Amikor Isten megteremtett mindent
A Biblia gyermekeknek bemutatja Amikor Isten megteremtett mindent Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : Bob Davies és Tammy S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta
Isten felméri Ábrahám szeretetét
A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten felméri Ábrahám szeretetét Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger; Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : M. Maillot; Tammy S. 60/5. Történet
A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/43. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja A földm ves és a mag Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot; Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/43. Történet www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible
A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/3. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja Noé és az özönvíz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger; Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : M. Maillot; Tammy S. 60/3. Történet www.m1914.org
Az esztelen szép király
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az esztelen szép király Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Lyn Doerksen 60/18. Történet www.m1914.org Bible for
A Biblia gyermekeknek. bemutatja
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Lázár Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
Salamon, a bölcs király
A Biblia gyermekeknek bemutatja Salamon, a bölcs király Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/22. Történet www.m1914.org Bible for Children,
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Nílus hercege
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Nílus hercege Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
A Mennyország, Isten gyönyör otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyör otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Sarah S. 60/60. Történet www.m1914.org Bible
A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/11. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten veled Fáraó! Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Lyn Doerksen 60/11. Történet www.m1914.org Bible for Children,
Péter és az ima hatalma
A Biblia gyermekeknek bemutatja Péter és az ima hatalma Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/57. Történet www.m1914.org Bible for
bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács
Eszter, a gyönyör királyn
A Biblia gyermekeknek bemutatja Eszter, a gyönyör királyn Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/30. Történet www.m1914.org Bible
Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE
Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE 1. rész Kedves Barátunk! Gondolkoztál már azon, milyen lehet Isten? Isten annyira hatalmas, annyira csodálatos, hogy soha nem tudhatunk meg mindent róla. Isten azonban
Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam
Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam a karácsonyi történetet, tágas tornácunkon álltam,
Pál viszontagságos utazásai
A Biblia gyermekeknek bemutatja Pál viszontagságos utazásai Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/59. Történet www.m1914.org Bible
bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Olvasd el: 1. Mózes
A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/6. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jákób, a csaló Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot; Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : M. Kerr; Sarah S. 60/6. Történet www.m1914.org Bible
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Gedeon kis hadserege
A Biblia gyermekeknek bemutatja Gedeon kis hadserege Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/12. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja Negyven év Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Lyn Doerksen 60/12. Történet www.m1914.org Bible for Children,
Józsua vezér lesz lesz
A Biblia gyermekeknek bemutatja Józsua vezér lesz lesz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/25. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja Elizeus, a csodatév Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/25. Történet www.m1914.org Bible for Children,
Dávid, a király (2. rész)
A Biblia gyermekeknek bemutatja Dávid, a király (2. rész) Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/21. Történet www.m1914.org Bible for
HÁROM HANG AZ ÉJSZAKÁBAN
Pasarét, 2015. december 31. (óév este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza HÁROM HANG AZ ÉJSZAKÁBAN Énekek: 364; 280,1-3. 6; 274 Alapige: Zsolt 106 Dicsérjétek az Urat! Magasztaljátok az Urat,
A gazdag ember és a szegény ember
A Biblia gyermekeknek bemutatja A gazdag ember és a szegény ember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta :
A HÁLA JELEI. Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Zsolt 100.
Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A HÁLA JELEI Lekció: Zsolt 100. Alapige: Lukács 8,1-3 Jézus ezután városról városra és faluról falura járt, és hirdette
A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/24. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja A t zember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter 60/24. Történet www.m1914.org Bible for Children, PO
A herceg pásztor lesz
A Biblia gyermekeknek bemutatja A herceg pásztor lesz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible
Isten tiszteli Józsefet, a rabszolgát
A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten tiszteli Józsefet, a rabszolgát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot; Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : M. Maillot; Sarah S. 60/8. Történet
Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)
Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Isten hirnöke
A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten hirnöke Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children
Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.
Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.
bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:
bibliai felfedező Olvasd el: Lukács 23:1-26, és 32-43
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus halála Olvasd el: Lukács 23:1-26,
bibliai felfedező 1. történet: nóé engedelmeskedik Istennek Bibliaismereti Feladatlap
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: nóé engedelmeskedik Istennek Olvasd
Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7)
Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7) U r a m, s z e r e t n é k k é s z l e n n i o r s z á g o d e l j ö v e t e l é r e! A legszebb tulajdonságok 15. Az előre gondolkodásról
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Isten veled Fáraó!
A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten veled Fáraó! Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Lyn Doerksen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei
6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;
Mennyei Atyánk az Úr Jézus Krisztus által!
Mennyei Atyánk az Úr Jézus Krisztus által! Magasztalunk és dicsőítünk Téged, hogy igéd és Szentlelked által a világ teremtésétől fogva annak végezetéig Jézus Krisztus evangéliuma köré kiváltképpen való
bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Isten kis szolgája
A Biblia gyermekeknek bemutatja Sámuel, Isten kis szolgája Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Lyn Doerksen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 2. Jézus Nevében lévı hatalom
ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 2. Jézus Nevében lévı hatalom Jézus Nevérıl hallotok tehát tanítást a mai napon, a tanítássorozat 2. része következik. Három Igével kezdjük a mai tanítást: Zsidó 1:1-6 Minekutána
Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?
Hit és cselekedetek Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? A következő írásunkból kiderül, miért hisszük és hogyan értjük, hogy kizárólag kegyelemből van üdvösségünk
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse
Ézs 6,1-7 Jaj nekem! VII. Isten jelenlétében
Ézs 6,1-7 Jaj nekem! VII. Isten jelenlétében A mely esztendőben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot. Szeráfok állanak vala felette:
bibliai felfedező B12 1. történet: József és az angyal Bibliaismereti Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: József és az angyal Olvasd el: Máté
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,
EBED-MELEK DÍCSÉRETE
Pasarét, 2011. október 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Földvári Tibor EBED-MELEK DÍCSÉRETE Lekció: Jer 38,7-13 Meghallotta az etióp Ebed-Melek, a királyi palota egyik tisztje, hogy Jeremiást a ciszternába
A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/19. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja Dávid, a kis pásztor Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/19. Történet www.m1914.org Bible for Children,
Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III.
Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. fejezet Kiadó: Missionsdienst Sonnenstrahlen D-7120 Bietigheim-Bissingen,
A gyarapodás üzenete 3. rész
Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének
Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek,
Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába. Máté 18:3 (Károli Gáspár fordítása) Prológus Angyalok az Arby s-ban
A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején
1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat
2. évfolyam 120. szám 2010. október 16.
DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET www.davidhosei.hu istentisztelet: 2. évfolyam 120. szám 2010. október 16. ÉLŐFOLYÓIRAT A D Á V I D H Ő S E I G Y Ü L E K E Z E T H E T I H Í R L E V E L E És lesz, valahová ez a
A kiadvány alapjául szolgáló szöveget Elôször Adrien Parvillers SJ. adta ki 1740-ben XII. Kelemen pápa jóváhagyásával és ajánlásával
A BOLDOGSÁG TITKA Tizenöt ima, melyet a mi Urunk, Jézus Krisztus, Szent Brigittának mondott Rómában, a Szent Pál templomban és napi hét ima a Szent Vér tiszteletére A kiadvány alapjául szolgáló szöveget
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek
A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek Lekció: Lk. 15.1-3, 11b-32/Textus: Péld. 4.1-6, 17.6, 20.29, 13.24, 19.18, 23.13-16, 20.11, 22.6, 17.21, 17.25, 19.13, 20.20-21 2013. okt. 13. A bölcsesség otthon.
Mi a virtuális valóság?
VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:
Ezékiel, a látomások embere
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ezékiel, a látomások embere Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/29. Történet www.m1914.org Bible for
A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.
2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem
Mészáros Sándor Az engedelmesség Komáromi Baptista Gyölekezet. Az engedelmesség. Jónás könyve alapján
Példa: Az engedelmesség Jónás könyve alapján Egy hív édesapa fia lelkipásztornak készült. A fiú elhatározta, hogy külföldre megy egy fels bb tanulmányi fokozat megszerzése érdekében. Az édesapa aggódott
Jer 36,1-32 A könyv elégetése
Jer 36,1-32 A könyv elégetése És Jojákimnak, a Jósiás fiának, Júda királyának negyedik esztendejében is szóla az Úr Jeremiásnak, mondván: Végy elő egy könyvet, és mind írd belé a szókat, a miket én szóltam
Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről
Cristiane Hourticq gondolatai a tisztítótűzről A rend elnevezése: A Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Megélhető-e ma ez a név és ez a karizma? Meg tudjuk-e ezt érteni? A purgatoire szót a
Jézus, a misszió Mestere
7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd
A megváltás története, I. rész
A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.
IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN
1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden
ALAPTANÍTÁSOK Hatalom Jézusban 2. Élni a hatalommal
ALAPTANÍTÁSOK Hatalom Jézusban 2. Élni a hatalommal Az egyik legelsı kazettánk volt a hatalomról, és most rátérünk ennek a sorozatnak a 2. kazettájára. Efezus: 1:20 Amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor
I. Mi a megtévesztés?
I. Mi a megtévesztés? 1. Megtévesztés, félrevezetés, hitetés Mt 24,4-5 Jézus így válaszolt nekik: Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen /4005/ valaki titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt
Pál viszontagságos utazásai
A Biblia gyermekeknek bemutatja Pál viszontagságos utazásai Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
Textus: Péld. 14.17, 14.29, 17.14, 19.19, 29.8, 25.28, 16.32, 15.1, 19.11, 10.12, 17.9, 25.21-22 Harag - önuralom
Lekció: Ef. 4.17-32 2013. ápr. 14. Gazdagrét Textus: Péld. 14.17, 14.29, 17.14, 19.19, 29.8, 25.28, 16.32, 15.1, 19.11, 10.12, 17.9, 25.21-22 Harag - önuralom Minél többet hallunk a bölcsességről, annál
Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET
Keresztút Ha jó emberekkel találkozol, megtapasztalod, milyen jó, ha szeretnek. Kérdezted már egyszer is magadtól: honnan ez a szeretet? Mi, emberek ezt nem az utcán találtuk valahol vagy a kereskedőnél
Mit keresitek az élőt a holtak között
Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni
KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT
Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,
Isten felméri Ábrahám szeretetét
A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten felméri Ábrahám szeretetét Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Tammy S. Franciáról fordította : Helga Himer Kiadta :
JELEK, CSODÁK, GYÓGYULÁSOK III.
JELEK, CSODÁK, GYÓGYULÁSOK III. Feljegyzés Jim Sanders tanításából 2011. július 17. A mai napon folytatjuk a Jelek, csodák témakörben a tanítássort, és az első Ige a Márk 16/17 Azokat pedig, akik hisznek,
Történelmi tanulmányi verseny
Kováts Mihály Emléknapok Történelmi tanulmányi verseny 5. évfolyam 2006 1. Mit jelent a rekonstrukció szó? A. eredeti állapotba való helyreállítás B. új területek gyarmatosítása C. római népszavazás D.
B. Kiss Andrea. Lúzerek hálójában
B. Kiss Andrea Lúzerek hálójában Első e-mail Címzett: baratnem@gmail.com Dátum: 2003. január 1. szerda 21:44:12 Kedves Barátném! Nem rég beköttettem az Internetet, s ennek köszönhetően ezentúl sokkal egyszerűbb
AZ ÚR AZ ISTENTELENEK FELETT IS ÚR
Pasarét, 2012. július 15. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR AZ ISTENTELENEK FELETT IS ÚR Lekció: Zsolt 73,1-3. 13-18. 23-28 Ászáf zsoltára: Milyen jó az Isten Izraelhez,
A betegek tanítvánnyá tétele
január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá
IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám
IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra
A házassági eskü III. rész
A házassági eskü III. rész Én esküszöm az élő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örök Isten, hogy -t, akinek most Isten színe előtt kezét fogom, szeretem. Szeretetből veszem
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. a király (2. rész)
A Biblia gyermekeknek bemutatja Dávid, a király (2. rész) Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
Szolgáló. Szabadságra születve
Szabadságra születve A szabadság, mint fogalom, mint emberi érték él évezredek óta társfogalmakkal egyetemben ereinkben. A szabadság önmagában hordoz minden igaz értéket, így a békességet, szeretetet,
Krisztus és a mózesi törvény
április 5 11. Krisztus és a mózesi törvény SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 13:2, 12; 5Mózes 22:23-24; Máté 17:24-27; Lukács 2:21-24, 41-52; János 8:1-11 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is
Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.
10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok
Ez 1,1-28; 2,1-7 Ezékiel elhívása
Ez 1,1-28; 2,1-7 Ezékiel elhívása És lőn a harminczadik esztendőben, a negyedik hónapban, a hónap ötödikén, mikor én a foglyok közt a Kébár folyó mellett voltam: megnyilatkozának az egek, és láték isteni
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki
Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos
Bevezetés Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos élményem eredményeként született. Nem egy olyan személy túlfûtött képzeletének vagy ábrándozásának terméke, aki valami jobb után vágyódik,
Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé
III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,
Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ
Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ plakát plakát roll-up, fagyiölcsér kampány üzlet portál könyv A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre,