Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ"

Átírás

1 Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ

2 plakát

3 plakát

4 roll-up, fagyiölcsér

5 kampány

6 üzlet portál

7 könyv A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített. 2 Timóteus 3,16 17 A BIBLIA VILÁGA A Biblia Isten üzenete A Biblia keletkezése, nyelvei és fordításai Az Ószövetség könyvei Az Újszövetség könyvei A Biblia világa Kvíz d) Isten nevében és megbízásából mondott, múltra, jelenre és gyakran jövőre vonatkozó kijelentés, beszéd: e) Megszabadulás valamilyen fenyegető helyzetből; Isten megváltó közbelépése, az ember bűntől és kárhozattól való szabadulása, reménysége: f) Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk ezen az ünnepen: g) Egy olyan, vízben történő szimbolikus cselekedet, mellyel az emberek a hitüket vallják meg: h) Lényege, hogy az ember gondolkozása, életmódja megváltozik, visszatér, visszafordul Istenhez: 6. Jézus mondta Igaz (I) vagy hamis (H)? írd a megfelelő betűt az üres négyzetbe! a) Jézus a jó pásztor, mert ismeri a rábízottakat, törődik velük, védelmezi és vezeti őket. b) Jézus a világ világossága, mert természetfeletti erejével képes arra, hogy minden szükséget, így a föld összes energiaszükségét betöltse. c) Jézus azt mondta, hogy életét adja a juhokért, erre azonban nem volt szükség, mert az evangéliumok nem beszélnek arról, hogy az általa őrzött nyájat valaha is támadás érte volna. d) Jézus az út, az igazság és az élet, de vannak más utak is Istenhez. Szerinte mindegy, hogy ki milyen úton közeledik Istenhez. e) Jézus a jó pásztor, aki életét adja a juhokért. Ez nagypénteken teljesedett be, amikor Jézus meghalt a kereszten. f) Jézus a jó pásztor, mert mindig minden kívánságát teljesíti a rábízottaknak. g) Jézus az egyetlen út Istenhez, az Atyához. Senki sem mehet Istenhez másképp, csakis Jézus által van erre lehetőség. h) Jézus a világosság, ezért ha az ember őt követi, világosságában megláthatja a láthatatlant, a szerető Istent, illetve az ő szemszögéhez közeledve saját magát, embertársait, kapcsolatait, döntéseit stb. 7. Hogy is van ez? Le tudod írni fejből, mi áll a zsidók 13,8-ban?, és 8. Interjú Jézussal Képzeld el, hogy személyes interjút készíthetnél Jézussal. Hogyan készülnél rá? Készíts vázlatot! 9. Törd a fejed! Interjúkérdéseim: rakd helyes sorrendbe a szavak betűit, és megkapod Jézus neveit! SÁS MESI ZSUÉJ SRUTZSIK ABZAD SÓTÍ STEIN IFA TÁVÓLGEM A megoldás: IsTen, A szerető édesatya A tékozló fiú Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét. Erre megosztotta köztük a vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott. Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki. Ekkor magába szállt, és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! Azután hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk,mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek. Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot. Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi történik itt. Mire a szolga így felelt: A testvéred jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben visszakapta őt. Ekkor az megharagudott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte. Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány esztendeje szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, és te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. Amikor pedig megjött ez a fiad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút. Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. (Lukács 15,11 32)? TudTad? Amikor az arámul beszélő Jézus Istenről beszélt, az abba szót használta. Így szólították akkoriban a gyerekek az édesapjukat. Egyszerre fejezett ki ez mélységes tiszteletet és bensőséges szeretetet. A mi nyelvünkben legjobban az édesapám, apa, apukám szavak felelnek meg ennek a szónak. Valószínűleg az abba szót használta Jézus akkor is, amikor imádkozni tanította a tanítványait: mi Atyánk. A szavai megmutatják, hogy Isten nem távoli, megfoghatatlan valaki, hanem egészen különleges személy: olyan, mint egy szerető édesapa, akivel bensőséges kapcsolatban lehet lenni. A tékozló fiú történetét Jézus példázatként mondta el az embereknek, azért, hogy megértsék, milyen Isten. A Biblia szerint Isten mindenható, hatalmas Úr, aki mégsem kényszerít arra senkit, hogy engedelmeskedjen neki, vagy az ő akarata szerint éljen. Ahogyan a példázatban az apa elengedi a fiát, úgy Isten is megengedi, hogy függetlenítsük magunkat tőle. Amikor azonban szembesülünk azzal, hogy a barátok, a szórakozás vagy a pénz csak átmenetileg tehet minket boldoggá, és beismerjük, hogy szükségünk van a mennyei édesapára, édesatyára, szemrehányás nélkül fogad. Kész megbocsátani, hogy elfordultunk tőle, hogy nem foglalkoztunk vele. Együtt érez velünk az átélt veszteségek, fájdalmak, mélységek miatt. A Biblia azt mondja: Isten maga a szeretet (1 János 4,8), vagyis lényének elválaszthatatlan része a szeretet. Belőle fakad, nem tud másként viszonyulni hozzánk. Ez független attól, hogy kik vagyunk, mit teszünk, vagy hogyan viszonyulunk hozzá (hiszünk benne, engedelmeskedünk neki, vagy semmibe vesszük őt). Isten feltétel nélküli szeretettel szereti az embert. A példázat vagy példabeszéd a Biblia jellegzetes műfaja. Olyan rövid elbeszélés, amelyben a mindennapi életből vett helyzetek, események erkölcsi és vallási igazságokat szemléltetnek.

8 könyv

9 könyv

10 könyv

11 könyv

12 logó

13 logó

14 névjegy nevjegy2.pdf 1 15/02/ :14:44 Dobos László DEVELOPMENT KFT HUSZTY ZSUZSANNA COACH / MEDITÁCIÓS TANÁR

15 arculat

16 web

17 web

18 web

19 web

20 cimketerv

21 Cimketerv

A tékozló fiúk hazatérése. EEA Imahét 2016. január 3 10.

A tékozló fiúk hazatérése. EEA Imahét 2016. január 3 10. A tékozló fiúk hazatérése EEA Imahét 2016. január 3 10. Ima Az ima, a Szentlélek ajándéka. Gyakran nem tudjuk, hogyan, mikor és miért imádkozzunk. Nagy érdeklődést mutatunk a különböző imádkozási módok

Részletesebben

VI. évf. 8. szám 2015. június 14. HÍVÓ SZÓ. Szigetszentmiklós-Kossuth utcai Református Egyházközség lapja HÁLA, HOGY ITT A CSENDES REGGEL

VI. évf. 8. szám 2015. június 14. HÍVÓ SZÓ. Szigetszentmiklós-Kossuth utcai Református Egyházközség lapja HÁLA, HOGY ITT A CSENDES REGGEL VI. évf. 8. szám 2015. június 14. HÍVÓ SZÓ Szigetszentmiklós-Kossuth utcai Református Egyházközség lapja HÁLA, HOGY ITT A CSENDES REGGEL - 2 - HÁLA Hála legyen Istennek a kimondhatatlan ajándékáért (2Kor.

Részletesebben

A JOC lelkisége. A JOC lelkisége a Revisio Vitaeben fejeződik ki. (a Láss Ítélj Cselekedj módszerben.)

A JOC lelkisége. A JOC lelkisége a Revisio Vitaeben fejeződik ki. (a Láss Ítélj Cselekedj módszerben.) A JOC lelkisége A JOC lelkisége a Revisio Vitaeben fejeződik ki. (a Láss Ítélj Cselekedj módszerben.) Amely életúttá, életstílussá, és folyamatos meghívássá válik az elkötelezettségre és a mindennapi életben

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

Hiszek: rendelkezésre állok

Hiszek: rendelkezésre állok Egresits Ferenc Hiszek: rendelkezésre állok A következő párbeszéd egy frissen megtért keresztény és hitetlen barátja között zajlott le. Szóval keresztény, Krisztus követője lettél? Igen. Akkor biztosan

Részletesebben

AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38.

AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. (New Testament Salvation) Az üdvösség témája mindenkiben érdeklodést kell, hogy keltsen, különösen hívo keresztényekben és azokban, akik szeretik az Urat. Számtalan

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10 Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. RÉSZ: Az Úr Jézus példázatai A két adós Olvasd

Részletesebben

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,

Részletesebben

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Istennek az a szándéka, hogy boldog életünk legyen itt és most. Miért nem ismeri a legtöbb ember ezt az igazi életet? Isten szereti az embereket, és szeret téged.

Részletesebben

Elöljáróban. 13. hitelv

Elöljáróban. 13. hitelv hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,

Részletesebben

SZÜKSÉGES BEMENETEL. Budapest, 2015. október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

SZÜKSÉGES BEMENETEL. Budapest, 2015. október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. SZÜKSÉGES BEMENETEL Lekció: Mt 7,13 14 Alapige: Mt 7,13 14 Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba

Részletesebben

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13. 11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki

Részletesebben

Gyászszertartás Búcsúztató

Gyászszertartás Búcsúztató Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk

Részletesebben

Hogyan kaphatjuk meg a Szentlélek ajándékát? Munkafüzet

Hogyan kaphatjuk meg a Szentlélek ajándékát? Munkafüzet Mark A. Finley Tíz nap a felházban Hogyan kaphatjuk meg a Szentlélek ajándékát? Munkafüzet ADVENT KIADÓ Budapest, 2011 www.adventkiado.hu Tartalom Elsõ nap Buzgó könyörgés...........................................

Részletesebben

A SZENT ŐRANGYAL Fájdalma és öröme

A SZENT ŐRANGYAL Fájdalma és öröme A SZENT ŐRANGYAL Fájdalma és öröme A Katolikus Egyház Katekizmusában a következő szerepel az őrangyalok szerepéről: 336. A gyermekkortól fogva, egészen a halál pillanatáig az emberi életet is körülveszik

Részletesebben

bibliai felfedező B12 1. történet: József és az angyal Bibliaismereti Feladatlap

bibliai felfedező B12 1. történet: József és az angyal Bibliaismereti Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: József és az angyal Olvasd el: Máté

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Olvasd

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Nyolcosztályos gimnázium Református hittan Évfolyam: 5. _ Heti óraszámú csoport Vizsga típusa: írásbeli Követelmények, témakörök: a szóbeli vizsga

Részletesebben

A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek

A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek Lekció: Lk. 15.1-3, 11b-32/Textus: Péld. 4.1-6, 17.6, 20.29, 13.24, 19.18, 23.13-16, 20.11, 22.6, 17.21, 17.25, 19.13, 20.20-21 2013. okt. 13. A bölcsesség otthon.

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála,

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, CSELEKEDJ! 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Ezért előhívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj

Részletesebben

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19. 1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal

Részletesebben

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15. 3. tanulmány A Hegyi Beszéd április 9-15. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 15:6; Mikeás 6:6-8; Máté 5 7; 13:44-52; Lukács 6:36; Róma 7:7; 8:5-10 Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, a

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jöv be lát. 60/27. Történet. www.m1914.org

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jöv be lát. 60/27. Történet. www.m1914.org A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jöv be lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Mary-Anne S. 60/27. Történet www.m1914.org Bible for Children,

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóim. Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint. Útaimat elbeszéltem előtted és te meghallgattál engem; taníts meg a te rendeléseidre!

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.

Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. 1 Öltözzük fel Krisztust, de hogyan? Textus: Róm. 13,14 Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. Bevezetés Sok olyan kifejezést olvasunk a Bibliában, amiket

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7 Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Mi a virtuális valóság?

Mi a virtuális valóság? VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

Részletesebben

Wittinger László: Passiójáték

Wittinger László: Passiójáték Wittinger László: Passiójáték I. (AZ UTOLSÓ VACSORA) ELSŐ APOSTOL: Íme, Mester, elkészítettük az ételt, ahogyan kérted! JÉZUS: Vágyva vágytam arra, hogy a húsvéti bárányt veletek együtt fogyasszam el.

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról

Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról ADUNARE Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról A jövendőmondásról és boszorkányságról való tanítás nagyon fontos mert azok a Sátán művei és tudnunk

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

AZ ÉLETET SEGÍTŐ SZABÁLY (bevezető óra) (olvasmány, egyházi iskolában ajánlott téma) Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

AZ ÉLETET SEGÍTŐ SZABÁLY (bevezető óra) (olvasmány, egyházi iskolában ajánlott téma) Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1. AZ ÉLETET SEGÍTŐ SZABÁLY (bevezető óra) (olvasmány, egyházi iskolában ajánlott téma) Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Dr. Szűcs Ferenc: Teológiai

Részletesebben

Szószék - Úrasztala - Szertartások

Szószék - Úrasztala - Szertartások Szószék - Úrasztala - Szertartások SIMÉN DOMOKOS MILYEN JÓ AZ AJÁNDÉKOZÓ ISTEN! Mt 20, 1-16 Joachim Jeremiás Jézus példázatai" című könyve szerint Jézus valódi példázatai - a szinoptikusoknál 40, Tamás

Részletesebben

Vetélkedő kérdések és válaszok. A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk?

Vetélkedő kérdések és válaszok. A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk? Vetélkedő kérdések és válaszok 1. feladat A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk? 1. Jézus születése, a napkeleti bölcsek látogatása 2. Menekülés

Részletesebben

Létezik-e Antikrisztus?

Létezik-e Antikrisztus? Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:

Részletesebben

Nincstelenség - korlátlan birtoklás

Nincstelenség - korlátlan birtoklás Nincstelenség - korlátlan birtoklás A birtoklás kérdése az elmúlt időszakban sokat foglalkoztatott azért is vállalkoztam e cikk megírására, hátha segít kicsit összerendezni a gondolataimat. Menet közben

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

Részletesebben

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Isten ígérete

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Isten ígérete A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten ígérete Ábrahámnak Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Tammy S. Franciáról fordította : Helga Himer Kiadta : Bible for

Részletesebben

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár

Részletesebben

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el Vérfolyásos hívő Róm 12:1 Kérlek titeket testvérek, Isten irgalmára, adjátok oda a testeteket Isten számára élő, szent, és neki tetsző áldozatul, ez legyen a ti ésszerű, igeszerű istentiszteletetek, 12:2

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET III. évfolyam 1. szám Január, Február, Március Örömöd teljes legyen Jézus Krisztusban! Ujjong Ujjong a szívem neked Istenem, mikor a Bibliát a kezembe veszem, s olvasni

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

AZ ÍRÁS IHLETETTSÉGE Dr. Arnold Fruchtenbaum

AZ ÍRÁS IHLETETTSÉGE Dr. Arnold Fruchtenbaum MBS037 ARIEL HUNGARY - BIBLIATANÍTÁSOK AZ ÍRÁS IHLETETTSÉGE Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL HUNGARY bibliatanitasok.hu bibliatanitasok@gmail.com Tartalom BEVEZETŐ I. AZ IHLETETTSÉG MEGHATÁROZÁSA A. Isten

Részletesebben

Kapásod van! Figyelj! Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket.

Kapásod van! Figyelj! Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Kapásod van! Figyelj! Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. János 15,16 Jézus Péter bárkáját választja, a mélyre küldi, és olyan döntést kíván tőle, amely egyedül személyes hitén

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15.

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Csütörtök óta, amikoris az Agora című filmet megtekintettem a moziban, le nem lohadó nyugtalanság

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

Ézs 65,17-25 Isten ígéretei Izraelnek

Ézs 65,17-25 Isten ígéretei Izraelnek Ézs 65,17-25 Isten ígéretei Izraelnek Mert ímé, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem emlittetnek, még csak észbe sem jutnak; Hanem örüljetek és örvendjetek azoknak mindörökké, a melyeket

Részletesebben

TANULMÁNYOK A SZENT IRATOK ÉRTELMEZÉSE: A BIBLIA. Dr. SZABÖ ÁRPÁD

TANULMÁNYOK A SZENT IRATOK ÉRTELMEZÉSE: A BIBLIA. Dr. SZABÖ ÁRPÁD TANULMÁNYOK Dr. SZABÖ ÁRPÁD A SZENT IRATOK ÉRTELMEZÉSE: A BIBLIA A vallások története nem csupán a vallás és kijelentés között mutat benső kapcsolatot, hanem a kijelentés és az írás között is. A vallás,

Részletesebben

Függelék: Katolikus hittan kerettanterv. Hittan Forrás: http://www.kpszti.hu/hittan#hittan%20tanterv

Függelék: Katolikus hittan kerettanterv. Hittan Forrás: http://www.kpszti.hu/hittan#hittan%20tanterv Függelék: Katolikus hittan kerettanterv Hittan Forrás: http://www.kpszti.hu/hittan#hittan%20tanterv Hittan 1-4. évfolyam H I T T A N 1. é v f o l y a m Célok és feladatok A foglalkozások segítsenek feldolgozni

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71.

S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71. S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71. BOGNÁRNÉ KOCSIS JUDIT REFORMÁTUS SZELLEMISÉG ÉS ÉRTÉKREND KARÁCSONY SÁNDOR FILOZÓFIÁJA ALAPJÁN Az öregek nemzedéke helytelenül jár el, mikor például az ifjúság

Részletesebben

A megváltás története, I. rész

A megváltás története, I. rész A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.

Részletesebben

De egyet teszek. A gyülekezeti szolgálattevők lelki és értelmi felkészülése

De egyet teszek. A gyülekezeti szolgálattevők lelki és értelmi felkészülése De egyet teszek A gyülekezeti szolgálattevők lelki és értelmi felkészülése Az egész hívő élet szolgálattevői élet A. A szolgálattevők lelkisége Lelki cél érdekében a szolgálattevőnek lelki embernek kell

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN

HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN Rózsa Huba HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN Elhangzott Budapesten, a Szent István Társulat régi székházának dísztermében 2011. május 30-án, a Társulati Esték a Család Évében című rendezvénysorozat

Részletesebben

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent? Suhai György 1. oldal 2000.11.24. Gen. 2:1-3. A szombatnap elrendelése Fő kérdés: Mire adta nekünk Isten a nyugodalom napját? Hogyan élhetünk vele helyesen? Az itt leírtak tulajdonképpen egy, a nyugodalom

Részletesebben

Árpád-házi Szent Margit Plébánia IX. évfolyam / 9. (109.szám) 1182. Budapest, Fogaras utca 16. PLÉBÁNIAI LITURGIKUS LAP Szentlélek eljövetele Majd 40 napja ünnepeltük Urunk Jézus feltámadását. A nagy szikla

Részletesebben

13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3

13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3 13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3 Tantervben megfogalmazott rövid tematika Érzéseink: irigység, harag, csalódás témájához: Szituációs játékok, beszélgetések a haragról,

Részletesebben

KISZÁRADT CSONTOK. Írta Tony Alamo

KISZÁRADT CSONTOK. Írta Tony Alamo KISZÁRADT CSONTOK Írta Tony Alamo Az Úr látomást küldött az ótestamentumbeli Ezékiel prófétának. Egy völgyet látott tele száraz csontokkal, amelyek Izráel és a világ lelki halálát jelképezték. A látomás

Részletesebben

Jézus, a misszió Mestere

Jézus, a misszió Mestere 7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd

Részletesebben

Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész. Az Igazság valós természete

Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész. Az Igazság valós természete Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész Az Igazság valós természete VALÓSÁG A valóság az, ami VAN. Csak egy valóság létezik! Nem függ a mi elképzeléseinktől A valóság az objektív, tényszerű létezés

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem

Részletesebben

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács

Részletesebben

PÁL LEVELE A KOLOSSÉIAKHOZ 1. FEJEZET

PÁL LEVELE A KOLOSSÉIAKHOZ 1. FEJEZET PÁL LEVELE A KOLOSSÉIAKHOZ 1. FEJEZET Kolossé városa a kis-ázsiai Pergia területén volt, és ebben a levélben Pál még további néhány gyülekezetet is üdvözöl Laodiceában és Hirápoliszban is. Pál sohasem

Részletesebben

bibliai felfedező C1 Kérj meg valakit, hogy segítsen megtalálni! 1. történet: Dániel A különös ország Bibliaismereti Feladatlap

bibliai felfedező C1 Kérj meg valakit, hogy segítsen megtalálni! 1. történet: Dániel A különös ország Bibliaismereti Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: Dániel A különös ország Olvasd el: Dániel

Részletesebben

Megalakult a Szent Anna Oltáregylet

Megalakult a Szent Anna Oltáregylet 9. évf. 1. szám. 2012. jan. 22. Megalakult a Szent Anna Oltáregylet A legutóbbi képviselõ testületi ülésen örömmel jelezhettük, hogy megalakult a Szent Anna Oltáregylet. Az Egyletet és megalakulásának

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! welcome_layout 1 2015.07.28. 14:26 Page 1 Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy gyermekeként növekedj az Ő megismerésében,

Részletesebben

Krisztus és a mózesi törvény

Krisztus és a mózesi törvény április 5 11. Krisztus és a mózesi törvény A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: János 5:46 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: Ismerjük fel, hogy Jézus adta Mózesnek a törvényeket a Sínaihegyen! Érezni: Tartsuk a törvényt

Részletesebben

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és BIBLIAISMERET A Bibliaismeret alapvető feladata a Biblia igazságainak megismertetése, a Teremtő és Gondviselő Mennyei Atya bemutatása, és ezek alapján a gyerekek társaikhoz, családjukhoz és környezetükhöz

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak

Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak Kiadta: Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága Kedves Testvérünk! Örömünkre szolgál, hogy a Keve Társaság Compass,

Részletesebben

PSZICHOLÓGIAI ÚJRAHASZNOSÍTÁS AVAGY NEM MINDEN SZEMÉT, AMI HULLADÉK

PSZICHOLÓGIAI ÚJRAHASZNOSÍTÁS AVAGY NEM MINDEN SZEMÉT, AMI HULLADÉK PSZICHOLÓGIAI ÚJRAHASZNOSÍTÁS AVAGY NEM MINDEN SZEMÉT, AMI HULLADÉK Szil Péter Az Integral folyóiratban 2001. márciusában megjelent írás (fordította: Cserháti Éva) bővített változata. Erőfeszítésünk, hogy

Részletesebben

5 Tiszták, hősök, szentek. Tours-i szent márton

5 Tiszták, hősök, szentek. Tours-i szent márton 5 Tiszták, hősök, szentek Tours-i szent márton 2013 Mártonnak egy idős, keresztény szolgáló mesélt Istenről ( 2 ) Márton gyermekkora Márton a Római Birodalom területén, Savariában, a mai Szombathelyen

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt

Részletesebben

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sióagárd Község Önkormányzata 2014. JANUÁR VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM LELKI ÚTRAVALÓ 2. oldal AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÁSA 3. oldal FELHÍVÁS - SIÓAGÁRDI ÉRTÉKTÁR 4. oldal MEGHÍVÓ RENDEZVÉNYEKRE 5. oldal KILIÁN

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

MIRŐL BESZÉL A KERESZT? 7. Mit mond a kereszt a világgal való szakításról?

MIRŐL BESZÉL A KERESZT? 7. Mit mond a kereszt a világgal való szakításról? Pasarét, 2015. szeptember 26. (szombat) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza MIRŐL BESZÉL A KERESZT? 7. Mit mond a kereszt a világgal való szakításról? Énekek: Halleluja: 241; Ref. 338; 299

Részletesebben

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27. 4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,

Részletesebben

LECKE: DÁNIEL AZ OROSZLÁNOK VERMÉBEN Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskola óraszáma: 1.

LECKE: DÁNIEL AZ OROSZLÁNOK VERMÉBEN Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskola óraszáma: 1. LECKE: DÁNIEL AZ OROSZLÁNOK VERMÉBEN Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskola óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: J. Alberto Soggin: Bevezetés az Ószövetségbe, Kálvin Kiadó, 1999; Rózsa

Részletesebben