ÚGY TÉGY, AHOGY BESZÉLSZ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÚGY TÉGY, AHOGY BESZÉLSZ"

Átírás

1 104 II. RÉSZ KORTÁRSNYOMÁS ÚGY TÉGY, AHOGY BESZÉLSZ Minden jó sportoló tisztában van vele, hogy ahhoz, hogy kiemelkedő eredményeket tudjon elérni, a testét a legjobb formában kell tartani, amihez pedig egy jó edzésterv szükséges. Hasonlóra van szükségünk nekünk is, hogy egyre hasonlóbbá váljunk Krisztushoz. Úgy nem leszünk soha jobb keresztyének, ha csak sodródunk; edzenünk kell magunkat. Nézd végig az alábbi listát és jelölj ki olyan konkrét területe(ke)t, ahol szeretnéd edzeni magad. Azt is határozd meg, hogy milyen hosszú időre vállalod be ezt az edzést. IMÁDSÁG Beszélgetés Istennel, a napunk egy részének elkülönítése arra, hogy dicsérjük Őt és hálát adjunk Neki, megvalljuk bűneinket és elé hozzuk kéréseinket. Elkötelezem magam arra, hogy minden nap... (hány órakor)... (hány percig) imádkozni fogok a következő... hétben. BIBLIATANULMÁNYOZÁS A Biblia olvasása, más könyvek olvasása, amik segítenek a Biblia megértésében, elmélkedés, gondolkodás azon, amit a Biblia mond. Elkötelezem magam arra, hogy minden nap... (hány órakor)... (hány percig) imádkozni fogok a következő hétben. MAGÁNY ÉS CSENDESSÉG Hosszabb időt egyedül tölteni, hogy Istenre tudjunk figyelni. Elkötelezem magam arra, hogy minden nap... (hány órakor)... (hány percig) imádkozni fogok a következő hétben. BÖJTÖLÉS Étel nélkül maradni egy étkezés, egy nap, vagy több nap erejéig (ha ezt tervezed, azt beszéld meg előre a szüleiddel); feladni más dolgokat (TV, számítógép, reggeli lustálkodás, stb.) bizonyos időre. Elkötelezem magam arra, hogy megtartóztatom magam... (mitől) a következő... hétben.

2 7. alkalom: Határozott kiállás 105 ADAKOZÁS Pénzt adni a gyülekezetnek, vagy más keresztyén szervezeteknek. Elkötelezem magam arra, hogy adni fogok...forintot...(kinek, hova) a következő... hétben. ALÁZAT Nem dicsekszel saját magaddal (tudásoddal, képességeiddel), hanem másokat jobbnak tartasz magadnál. Egy módja annak, ahogy az alázatot gyakorolni akarom, hogy... (konkrét tett) a következő... hétben. SZOLGÁLAT Másokat szolgálni, segíteni kedves és irgalmas tettekkel. Egy módja annak, ahogy mások szolgálatát gyakorolni akarom, hogy... (konkrét tett) a következő...hétben. Valaki, aki segíthet nekem a fentiekben, mind tettekben adott példamutatással, mind bátorításban:...

3 7. alkalom: Határozott kiállás 107 Beszélni a hitünkről kis lehetőségek kihasználásával Alább négy olyan helyszínt láthatsz, ahol a fiatal tinédzserek leggyakrabban szembesülhetnek a kortársak nyomásával. Mind a négy esetre írjatok egy kicsi, de mégis nehéz helyzet. Például az Osztályban részhez írhattok ilyet: Az osztálytársaim mind kigúnyolják a tesitanárt a háta mögött., vagy a Hétvége részhez ilyet: A legjobb barátom nagyon tiszteletlen az anyukájával, amikor náluk vagyok. Osztyályban Ebédnél (menzán) Suli után Hétvégén/ szabadidőben

4 108 II. rész Kortársnyomás GONDOLD ÁT 1 Bátran kiállni Hé, olvasd csak el az 1Pt 5:6-11-t! Mennyit lennél hajlandó fizetni, hogy te lehess a legerősebb srác a suliban? Valószínűleg elég sokat, főleg, ha olyan srác vagy, aki szeretné lenyűgözni az új lányt az évfolyamban. Nos, ha valódi erőre vágysz, akkor olvasd el az 1Pt 5:6-11-t. PARANCS 6. v.: alázzátok meg magatokat 7... v.: v.: v.:... MIÉRT? Isten majd felemel A hatodiktól a kilencedik versig tartó részben minden versben van egy parancs (amit meg kellene tennünk) és egy ok, hogy miért is engedelmeskedjünk annak a parancsnak. Töltsd ki ez alapján az alábbi két oszlopot (az első már megvan): Mit mond a 10. vers arról, hogy mi a parancsoknak való engedelmesség végső eredménye? Számodra melyik vers jelenti a legtöbbet, ha társak nyomása elleni küzdelmedre gondolsz? Miért? Tanuld meg fejből ezt a verset! Mondjuk most!

5 7. alkalom: Határozott kiállás Kis dolgok Keresd meg a Prédikátor Könyve 12:13-t. Ha esetleg nem sikerül rálelni, akkor a Zsoltárok és a Példabeszédek könyve után találod. Mindannyian szeretnénk jelentős és fontos dolgokat véghezvinni, igaz? Most komolyan, ki akarna olyan jelentéktelennek tűnő dolgokat csinálni, mint megvetni az ágyat, vagy megteríteni az asztalt, vagy megcsinálni a házit? Sokkal inkább vállalnánk valami nagy és fontos dolgot, ami mások figyelmét is megragadja és a világot is megváltoztatja, nemde? A Prédikátor 12:13 szerint nekünk, mint Isten teremtményeinek mi a feladatunk? Ez neked fontosnak, nagy jelentőségűnek tűnik? Írj le legalább öt olyan dolgot, amit szeretnél ezen a héten megtenni, pedig nem tűnnek jelentősnek, de a fenti Biblia-vers alapján mégis azok. 3 Helyes kapcsolatépítés Ha tudni szeretnéd, mit mond a Biblia a szerelmi kapcsolatokról, akkor lapozd fel a Péld 2:6-19-t. A TV műsorok és romantikus filmek szerint a randizás és szerelem nagyon egyszerű dolgok. A srác megismerkedik a lánnyal. Beleszeret. Lefekszik vele. Mindketten boldogok. Ami a TV-be és a filmekbe már nem fér bele, az mindezeknek néhány nem várt következménye, mint pl.: betegségek, összetört szívek, üresség-érzés, bizonytalanság és önvád, elárultság érzete. Ennek az az oka, hogy a fent leírt képletben a srác és a lány nem az együttjárás bibliai útját választották. Engednek a nyomásnak, ami rájuk nehezedik: saját vágyaik és a körülöttük lévő világ kultúrája és hozzáállása is ezt diktálják, így aztán túl mélyen belevetik magukat a dologba. Lehet, hogy jelenleg nem jársz senkivel, de talán nem is olyan sokára eljön az idő, amikor fogsz. Milyen kapcsolatra vágysz?

6 110 II. rész Kortársnyomás A rád nehezedő nyomás és elvárások közül melyiknek fogsz engedni? Melyeknek fogsz ellenállni? Kérd Isten segítségét ahhoz, hogy minden kapcsolatod többek között az ellenkező neműekkel kialakulók is olyan lehessen, amilyennek Ő szeretné látni. 4 Ha elbuksz, állj fel újra! Nézd csak meg az ApCsel 15:36-40-t! Mi történik, amikor elbukunk? Mi történik, ha a ránk nehezedő nyomásnak engedünk, ahelyett, hogy azt tennénk, ami helyes? Az vigasztaljon, hogy mindenki elbukik időnként. Még Jézus legelső követői is engedtek néha a rájuk nehezedő nyomásnak! A fenti szakasz szerint Pál miért nem akarta magával vinni János Márkot az utazására? azt gondolta, hogy bénán öltözködik nem volt elég divatos a bőrönd-készlete korábban már megijedt és cserbenhagyta őt furcsa volt a neve A Bibliából az is kiderül, hogy később János Márknak sikerült visszanyernie Pál bizalmát (lásd: Kol 4:10), sőt fontos szereplővé is vált az apostol munkásságában (lásd: 2Tim 4:11). Volt már, hogy a rád nehezedő nyomásnak engedve elbuktál valamiben? Hát ki ne lett volna már így? A jó hír azonban az, hogy ha elbuktunk, Isten szeretne bennünket megújítani, visszaállítani a helyünkre. Szánj most arra egy kis időt, hogy Isten bocsánatát kéred, ha valamiben elbuktál. Van más személy is a környezetedben, akitől bocsánatot kellene kérned? Esetleg van valaki, akinek elmondhatod, hogy megbocsátottál neki? Jusson eszedbe János Márk és Pál apostol példája, miközben igyekszel az életed során rád nehezedő nyomásnak ellenállni.

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

Pál származása és elhívása

Pál származása és elhívása 11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:

Részletesebben

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10 Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. RÉSZ: Az Úr Jézus példázatai A két adós Olvasd

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Mi a virtuális valóság?

Mi a virtuális valóság? VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

Részletesebben

bibliai felfedező B12 1. történet: József és az angyal Bibliaismereti Feladatlap

bibliai felfedező B12 1. történet: József és az angyal Bibliaismereti Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: József és az angyal Olvasd el: Máté

Részletesebben

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács

Részletesebben

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III.

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. fejezet Kiadó: Missionsdienst Sonnenstrahlen D-7120 Bietigheim-Bissingen,

Részletesebben

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent? Suhai György 1. oldal 2000.11.24. Gen. 2:1-3. A szombatnap elrendelése Fő kérdés: Mire adta nekünk Isten a nyugodalom napját? Hogyan élhetünk vele helyesen? Az itt leírtak tulajdonképpen egy, a nyugodalom

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

AZ ÉLET ISTENTISZTELETE

AZ ÉLET ISTENTISZTELETE Pasarét, 2014. június 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÉLET ISTENTISZTELETE Lekció: Róm 11,33-12,2 Alapige: 3 Móz 2,1-16 Amikor valaki ételáldozatot akar áldozni az ÚRnak,

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Olvasd

Részletesebben

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

ÜZENET. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T

ÜZENET. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T 2015. ÜZENET 12. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T Legyetek éberek, mert nem tudjátok mikor érkezik az Úr. Mindenért adjak hálát! (reggeli ima: elindulás Jézussal!) a szeretet

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata 1Korinthus 14:27-29 Ha valaki nyelveken szól, kettı vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert

Részletesebben

22. A FILIPPI BÖRTÖNŐR MEGTÉRÉSE (ApCsel 16,11 40) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2.

22. A FILIPPI BÖRTÖNŐR MEGTÉRÉSE (ApCsel 16,11 40) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2. 22. A FILIPPI BÖRTÖNŐR MEGTÉRÉSE (ApCsel 16,11 40) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Fazakas Alpár: Szenvedésben is hálát adva in:http://www.lelkesztovabbkepzo.hu/modul/igazsageselet/2012_2/12_cantate.pdf;

Részletesebben

H úzd meg a határt. 172 II. rész Kortársnyomás

H úzd meg a határt. 172 II. rész Kortársnyomás 172 II. rész Kortársnyomás H úzd meg a határt Minden kategórián belül húzd alá azt az állítást, ami legjobban kifejezi a saját meggyőződésedet. Amelyikről úgy gondolod, hogy legjobban összefoglalja azt,

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: www.alaje.

Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: www.alaje. Kérdés: Mit jelent az, hogy a mostban élni? Válasz: Nem a múltban élést jelenti. Nem a múltban élést, ahol negatív blokkok, negatív gondolatok, negatív érzelmek, félelmek, negatív programok, babonák, negatív

Részletesebben

Elöljáróban. 13. hitelv

Elöljáróban. 13. hitelv hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,

Részletesebben

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS SZEVERÉNYI JÁNOS Isten halott? Azokra való tekintettel adtam előadásomnak ezt a címet, akik mernek kérdezni, akik fenntartják maguk és embertársaik számára a kételkedés jogát, kockázatát, gyötrelmét és

Részletesebben

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19. 1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal

Részletesebben

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz

Részletesebben

13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3

13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3 13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3 Tantervben megfogalmazott rövid tematika Érzéseink: irigység, harag, csalódás témájához: Szituációs játékok, beszélgetések a haragról,

Részletesebben

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET A) ÚRVACSORÁVAL A szolgálattevõ az úrasztalához egyenesen a szószékre megy, és Isten igéjével köszönti a gyülekezetet. KÖSZÖNTÉS 1. Kegyelem néktek és békesség Istentõl,

Részletesebben

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel Ami mindent felülír Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. 2Kor 8,9 Igehirdetés a zsinati választások

Részletesebben

Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE

Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE 1. rész Kedves Barátunk! Gondolkoztál már azon, milyen lehet Isten? Isten annyira hatalmas, annyira csodálatos, hogy soha nem tudhatunk meg mindent róla. Isten azonban

Részletesebben

HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT

HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT Pasarét, 1984. augusztus 26. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT Lekció: Jn 4,3-15 Alapige: Jn 4,10 Jézus így felelt neki: Ha ismernéd az Isten ajándékát,

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok 2005/6 Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek,

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)

Részletesebben

RE11344 TANMENETJAVASLAT ERKÖLCSTAN. 3.osztály. Heti 1 óra

RE11344 TANMENETJAVASLAT ERKÖLCSTAN. 3.osztály. Heti 1 óra RE11344 TANMENETJAVASLAT ERKÖLCSTAN 3.osztály Heti 1 óra Összeállította: Báder Ilona Témakör: Milyen vagyok, és milyennek látnak mások? Nevelési fejlesztési cél: Az önismeret erősítése és az önelfogadás

Részletesebben

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2014/5 Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. (Róm 6,13) Felnőttként konfirmáltak: Első sor (balról jobbra): Pécskay-Seress

Részletesebben

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő. Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! welcome_layout 1 2015.07.28. 14:26 Page 1 Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy gyermekeként növekedj az Ő megismerésében,

Részletesebben

A tanítványság és az ima

A tanítványság és az ima január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet! Amikor először tanítottam Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam a karácsonyi történetet, tágas tornácunkon álltam,

Részletesebben

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:

Részletesebben

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,

Részletesebben

Jézus az ég és a föld Teremtője

Jézus az ég és a föld Teremtője 1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté

Részletesebben

De egyet teszek. A gyülekezeti szolgálattevők lelki és értelmi felkészülése

De egyet teszek. A gyülekezeti szolgálattevők lelki és értelmi felkészülése De egyet teszek A gyülekezeti szolgálattevők lelki és értelmi felkészülése Az egész hívő élet szolgálattevői élet A. A szolgálattevők lelkisége Lelki cél érdekében a szolgálattevőnek lelki embernek kell

Részletesebben

HALOGATOTT BŰNBÁNAT. Pasarét, 2015. június 28. (vasárnap) Horváth Géza. Énekek: 80,1; 463; 460; 227,1-3; 295. Lekció: 1Mózes 15,1-13

HALOGATOTT BŰNBÁNAT. Pasarét, 2015. június 28. (vasárnap) Horváth Géza. Énekek: 80,1; 463; 460; 227,1-3; 295. Lekció: 1Mózes 15,1-13 Pasarét, 2015. június 28. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza HALOGATOTT BŰNBÁNAT Énekek: 80,1; 463; 460; 227,1-3; 295 Lekció: 1Mózes 15,1-13 Alapige: 1Mózes 35,1-3 Isten azt mondta

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

AZ ÉLETET SEGÍTŐ SZABÁLY (bevezető óra) (olvasmány, egyházi iskolában ajánlott téma) Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

AZ ÉLETET SEGÍTŐ SZABÁLY (bevezető óra) (olvasmány, egyházi iskolában ajánlott téma) Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1. AZ ÉLETET SEGÍTŐ SZABÁLY (bevezető óra) (olvasmány, egyházi iskolában ajánlott téma) Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Dr. Szűcs Ferenc: Teológiai

Részletesebben

9. A SZOLGA ÚTJA (1 MÓZ 24) Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 2.

9. A SZOLGA ÚTJA (1 MÓZ 24) Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 2. 9. A SZOLGA ÚTJA (1 MÓZ 24) Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 2. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Keresztyén Bibliai lexikon; Kálvin J. Kiadó; Bp. 1995. John Bright; Izrael története;

Részletesebben

A teljes 180: Andy Esche, személyes bizonyságtétele MissingPets.com alapítója 1. A nevem Andy Esche, missingpets.com alapítója. 2.

A teljes 180: Andy Esche, személyes bizonyságtétele MissingPets.com alapítója 1. A nevem Andy Esche, missingpets.com alapítója. 2. A teljes 180: Andy Esche, személyes bizonyságtétele MissingPets.com alapítója 1. A nevem Andy Esche, missingpets.com alapítója. 2. Az én-m élet folyamán Isten adta nekem két látomás, hogy segítsen az embereknek.

Részletesebben

Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.

Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. 1 Öltözzük fel Krisztust, de hogyan? Textus: Róm. 13,14 Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. Bevezetés Sok olyan kifejezést olvasunk a Bibliában, amiket

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3. 10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

Kedvenc Bibliai idézetem Barátom lett az Úr!

Kedvenc Bibliai idézetem Barátom lett az Úr! 2. évfolyam 2. szám Kedvenc Bibliai idézetem Barátom lett az Úr! Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért. Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok. Nem nevezlek

Részletesebben

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. 6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: I. A Heidelbergi Káté II. Második Helvét Hitvallás. Kálvin Kiadó, Budapest. 2004;

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

yymár meglévő csoport számára:

yymár meglévő csoport számára: 1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem

Részletesebben

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Istennek az a szándéka, hogy boldog életünk legyen itt és most. Miért nem ismeri a legtöbb ember ezt az igazi életet? Isten szereti az embereket, és szeret téged.

Részletesebben

Forrás. Márk evangéliuma

Forrás. Márk evangéliuma Forrás 12. évf. 1. szám 2015. január 25. a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Márk evangéliuma Jézus Krisztus Isten Fia evangéliumának kezdete. Ezekkel a szavakkal kezdődik Márk evangéliuma,

Részletesebben

KISZÁRADT CSONTOK. Írta Tony Alamo

KISZÁRADT CSONTOK. Írta Tony Alamo KISZÁRADT CSONTOK Írta Tony Alamo Az Úr látomást küldött az ótestamentumbeli Ezékiel prófétának. Egy völgyet látott tele száraz csontokkal, amelyek Izráel és a világ lelki halálát jelképezték. A látomás

Részletesebben

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia 2011. március megjelenik évente néhányszor CSALÁDI LELKINAP Apák napja (és márciusban)? Idei lelkinapunk egy kicsit másképp - családi lelkinap : - egy házaspár fogja tartani:

Részletesebben

A FÖLDI TEMPLOMTÓL A MENNYEIIG

A FÖLDI TEMPLOMTÓL A MENNYEIIG Pasarét, 2015. augusztus 16. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A FÖLDI TEMPLOMTÓL A MENNYEIIG Énekek: 392,1; 480,1. 4-5; 165,6; 163 Lekció: 2Mózes 25,1-9 Alapige: 2Mózes 25,2 és

Részletesebben

Az aratás és az aratók

Az aratás és az aratók 12. tanulmány Az aratás és az aratók március 15 21. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 9:36-38; Lukács 15; 24:4-53; János 1:40-46; 4:28-30; Apostolok cselekedeti 1:6-8 Abban dicsőíttetik meg az

Részletesebben

El camino A zarándokút. 1. állomás

El camino A zarándokút. 1. állomás 1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek

Részletesebben

Javaslat a [Cserépfalui Református Egyházközség című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a [Cserépfalui Református Egyházközség című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Javaslat a [Cserépfalui Református Egyházközség című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette: Szilágyi Zoltán (név).....(aláírás) Cserépfalu,2015

Részletesebben

Hitünk tökéletesítése

Hitünk tökéletesítése 2. tanulmány Hitünk tökéletesítése október 4 10. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Lukács 12:16-21; 17:5-6; Filippi 3:12-15; Jakab 1:2-3, 19-21; 1Péter 1:6-7 Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással

Részletesebben

Jézus, a misszió Mestere

Jézus, a misszió Mestere 7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

Engedelmeskedjetek egymásnak

Engedelmeskedjetek egymásnak Erdélyi Gyülekezet Zalatnay István Reménység Szigete 2010. augusztus 22. Lekció: 4Móz 9,15-23 Textus: Ef 5,21-6,9 Engedelmeskedjetek egymásnak Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

2. évfolyam 120. szám 2010. október 16.

2. évfolyam 120. szám 2010. október 16. DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET www.davidhosei.hu istentisztelet: 2. évfolyam 120. szám 2010. október 16. ÉLŐFOLYÓIRAT A D Á V I D H Ő S E I G Y Ü L E K E Z E T H E T I H Í R L E V E L E És lesz, valahová ez a

Részletesebben

Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek

Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek 32 Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek Kisnémet Mónika Nincs kockázat a szerelemben, és ezt te is meg fogod tanulni. Az emberek évezredek óta keresik és megtalálják egymást.

Részletesebben

Én-térkép! Aki beszél, kaput nyit saját belső világára.

Én-térkép! Aki beszél, kaput nyit saját belső világára. Én-térkép! Az Én-ek, olyan állapotok, melyekkel azonosul az ember. Meg kell vizsgálni, hogy milyen viszony fűzi az embert ezekhez az állapotokhoz, illetve mi indította el az adott viszony kialakulását.

Részletesebben

Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak

Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak Kiadta: Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága Kedves Testvérünk! Örömünkre szolgál, hogy a Keve Társaság Compass,

Részletesebben

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra.

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra. Hittan kerettanterv. Általános iskola 1. osztály Téma: 1. Ismerkedés egymással, 2 óra. 1.hét: Gyerekek játékos ismerkedése egymással. 2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 2.hét:

Részletesebben

Az Istentől származó élet

Az Istentől származó élet Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ

Részletesebben

Kompetencia elemzés romáknak. Önleltár. Kompetencia elemzés romáknak

Kompetencia elemzés romáknak. Önleltár. Kompetencia elemzés romáknak Kompetencia elemzés romáknak Önleltár Kedves Résztvevő! A Munkanélküliség kifejezés mögött nehéz egyéni sorsok bújnak meg. Egy sikerekben bővelkedő munka nem csak a pénz megkereséséről szól, hanem a szakmai

Részletesebben

Szerepjáték. 8. alkalom: Óvatosság és bölcsesség

Szerepjáték. 8. alkalom: Óvatosság és bölcsesség 8. alkalom: Óvatosság és bölcsesség 117 Szerepjáték 1. szituáció: Egy péntek este a barátodnál vagy. Egyszer csak bejön a barátod bátyja néhány haverjával együtt, majd elkezdenek sörrel kínálgatni: Gyerünk,

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap

bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Olvasd el: 1. Mózes

Részletesebben

A Teremtés Negyedik könyv

A Teremtés Negyedik könyv Vlagyimir Megre A Teremtés Negyedik könyv 2008 A KERÍTÉS Na, hát legelőször is, ugye, legelőször természetesen be kell a telket keríteni. Mert amikor az építkezéshez szükséges anyagokat kezdi az ember

Részletesebben

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei 6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

JÉZUS KERESZTÚTJA A CSALÁDBAN

JÉZUS KERESZTÚTJA A CSALÁDBAN Imádunk téged Krisztus és áldunk téged, JÉZUS KERESZTÚTJA A CSALÁDBAN A keresztút állomásainak végigelmélkedése a család vonatkozásában. 1. Pilátus halálra ítéli Jézust Imádunk Téged Krisztus és áldunk

Részletesebben

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

Részletesebben

A gyarapodás üzenete 3. rész

A gyarapodás üzenete 3. rész Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének

Részletesebben