ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval"

Átírás

1 Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett politikai radikalizmus újabb provokációval borzolta fel a másik póluson álló politikai radikalizmust. A provokációt a Jobbik kezdte azzal, hogy a Hazatérés templomának elnevezett épületben felállított Horthy szobrot leleplezték, vagyis felavatták. Köztudott, hogy Horthy kormányzó nevét, 25 éves regnálását, becsületét mind a vörös diktatúra, mind a postkommunista neoliberális politika tudatosan elferdítette, megrágalmazta, sőt nácibarát, antiszemita jelzőkkel bemocskolta. Sajnos a hazai és a nemzetközi zsidó közösségek is ugyanezt teszik, annak ellenére, hogy történészek, politikai elemzők dokumentumok százaival, köztük korabeli zsidók vallomásaival cáfolták a rágalmakat, és bizonyították az ellenkezőjét. Az Indítlak honlapomon féléve olvashatók a cáfolatok. Azóta elhangzott az ügy koronatanújának, özv. Horthy Istvánnénak több órás televiziós interjúja a Duna TV-ben. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az ott elhangzottak írásban rögzített másolata a birtokomban van. Ennek a megrendítő vallomásnak szerkesztett anyagát az alábbiakban mindenki olvashatja szó szerint, ahogy elhangzott. Mindössze a keret változott oly értelemben, hogy az alább közölt szövegben a dőlt betűkkel írt mondatok özv.horthy Istvánné interjújából valók, az én közbeiktatott mondataim pedig mindig alá vannak húzva. Az itt közreadott rövid tanulmányom szerves része a Horthy korszakról szóló kutatásaimnak. A jelekből jól lehet látni, hogy a meghamisított történelmet a tömeg (olykor csőcselék) agyában helyreigazítani reménytelen vállalkozás. Megismétlődik a pilátusi nagypéntek: hiába akarta kiszabadítani Jézust a csőcselék karmai közül, és hiába ajánlotta fel cserébe Barrabást, a gyilkost, a félrevezetett tömegnek Jézus vére kellett. Hiába áll a mostani örjöngő tömeg elé Horthy kormányzó menye, vallomást téve a zsidók százereit mentő apósáról, nem hisznek neki.

2 özv. Horthy Istvánné: Kállay miniszterelnök arra kérte a kormányzót, utazzon el Svájcba, ne maradjon itt. De a kormányzó ezt elutasította, mondván hogy a parancsnok nem hagyhatja el a süllyedő hajót, hanem utolsó percig kitart a helyén. Ki fogja megvédeni a zsidókat, a lengyel menekülteket, ha ő elhagyja a helyét. Lehet, hogy nem tud megvédeni mindenkit, de sokat tehet, és hiszi, hogy tud még használni, és el tudja érni,, amit rajta kívül senki más. Magyarország a német megszállás miatt elvesztette szuverenitását: Azt hihetnénk 44. március 19. után is, hogy Horthy, mint aki helyén marad, az tulajdonképpen a magyar szuverenitást is jelenti. Holott ez semmiképpen sincs így. Magyarország egy megszállt állam március 19-től, és egy megszálló hatalom hajtja végre azokat a cselekményeket, amelyeket magyarországi zsidók és nem zsidók életébe fognak kerülni. Megtévesztő hazugságok a zsidók deportálásáról: A németek hivatalos jelentést tettek a kormányzónak, hogy munkásokat visznek Németországba, mert a németek mind kint harcolnak Oroszországba. A fortélyos megtévesztésre megrendítő példa, a német birodalom megállapodást kötött a Sztójay kormánnyal, hogy a Németországba elhurcolt magyar zsidó munkások élelmezésére milyen mennyiségű élelmiszert szállítsanak Németországba. És ezt meg is kapták. A vonatok titokban indultak Magyarországról és apósom próbálta megtudni, hogy honnan mennek és kiket visznek munkára. Először csak annyit tudtunk meg, hogy zsidókat visznek. Később azt hallottuk, hogy öregeket és gyerekeket is visznek. Amint ezt megtudtuk, felvettem a vöröskeresztes egyenruhámat, elmentem a hivatalos autón a német követségre érdeklődni. Azonnal kaptam a választ. Hogy köztudomású, hogy milyen családszeretőek a zsidók, és jobban fognak dolgozni, ha a család is velük van. A kormányzó és felesége számos zsidóval tartott jó kapcsolatot: Talán itt lenne szükséges megemlíteni apósom véleményét a zsidókról. Nemegyszer hallottam tőle, ha egy zsidó rendes, akkor egészen kiváló. Viszont, ha gazember, akkor abban is végletekbe megy. A Horthy családnak nagyon sok zsidó kapcsolata volt. Nemcsak barátai között, Chorin, Weiss, Pathy családok, akiknek köszönhetjük a háború utáni megélhetésünket, zsidó volt az egész család sebészorvosa, a kiváló dr.ádám Lajos. Anyósom kalaposa, varrószalonja és cipésze a kedves Kovács Bertalan, aki a háború után halálos ágyán barátok jelenlétében kérte, hogy vegyék ki zsebéből az ott lévő levelet, az utolsót, amit a kormányzóné neki írt, s adják a kezébe, mert azzal akar meghalni.

3 A magyarországi zsidó tanács nyilatkozata a kormányzó zsidó-mentő tevékenségéről A háború után Miklós sógorom titkára, Dr. Ónody Dezső révén kért a német megszállás alatti magyarországi zsidó tanács vezetőitől egy nyilatkozatot, az ő és apja viselkedéséről. Ezt ők meg is adták. Ebből idézek: "Alulírott Stern Samu, aki Magyarországnak március 19-én történt német megszállás után a magyarországi zsidó tanács elnöke volt, alulírott Dr. Wilhelm Károly és Dr. Pethő Ernő akik a tanács vezető tagjai voltak október 16-ig, ezennel bizonyítjuk, hogy Dr. Ónody Dezső úr a kabinetirodai titkár velünk állandó kapcsolatban volt és a magyar zsidóság érdekében írt memorandumainkat ő vitte fel személyesen ifj. Horthy Miklós követhez, aki volt szíves ezeket a kérelmeket a kormányzó úrhoz továbbítani. Dr. Ónody Dezső sok alkalommal titokban vitte fel Dr. Pethő Ernő ügyvédet, a tanács egyik vezető tagját a várba ifj. Horthy Miklós követhez és rajta keresztül tudtuk az államfőt, a zsidóságot oly súlyosan érintő dolgokról tájékoztatni, és ez által számos esetben németeknek a zsidóság ellen tervbe vett akcióikat megakadályozni. Ónody Dezső doktor mindenkor ismert volt humánus érzéseiről és ez volt az egyik ok arra, hogy a Gestapo október 16-án letartóztatta, bebörtönözte, majd pedig Németországba deportálták. özv.horthy Istvánné megtagadja zidó orvosok deportálását Akkoriban történt az is, hogy bejelentette magát hozzám Incze orvos kormánybiztos, hogy meggyőzzön arról, milyen szükség van a fronton a Szikla kórházban működő nyolc munkaszolgálatos zsidó orvosra és beleegyezésemet kérte eltávolításukra. Nagy türelemmel megmagyaráztam neki, hogy nekünk is nagy szükségünk van rájuk a Szikla kórházban, ahol a budapesti bombasérülteket kell ellátni. Akkor azt kérdezte tőlem a kormánybiztos, hogyha én bombasérült lennék, mit szólnék, ha sérülten arra ébrednék, hogy zsidó orvos kezel. Kissé elcsodálkozva mondtam neki, ezt örömmel venném, mert rendszerint nagyon jók a zsidó orvosok. Aztán én tettem fel neki a kérdést. Tegyük fel, ha a kormánybiztos úr megsebesül a fronton, akkor ott nem fog elcsodálkozni, hogy zsidó orvos kezeli? Elvörösödött. Én azonban nem vártam meg a választ. Azt mondtam, hogy ezt a nyolc orvost még egyszer megkísérli eltávolítani, egyenesen a kormányzóhoz megyek, és akkor nem az orvosok lesznek eltávolítva. Felugrott a székéből, kiviharzott és becsapta maga után az ajtót. Szokatlan viselkedés a várpalotában. Amíg mi a várban voltunk, az orvosainkat senki sem bántalmazhatta. És utólag megkönnyebbülve hallgattam, hogy mindannyian megmenekültek. Ma már mindent tudunk a szerencsétlen zsidók sorsáról, de akkor senki sem gyaníthatta az igazságot. Így azoknak, akik nem voltak ott, ma nehéz beleélni magukat az akkori helyzetbe. Mert ki tudta volna elképzelni, hogy lehet ezerszámra elgázosítani embereket. Két megszökött auschwitzi fogoly fedte fel a gázkamrák borzalmát 1944 áprilisában A gázkamrák tényéről áprilisáig senkinek nem volt tudomása,és minden német, aki ebben részt vett, tudta, hogy a fejével játszik. Tehát a gázkamrák tényéről csak akkor tudott meg valamit a világ, amikor két auschwitzi fogolynak sikerült átmenekülnie Szlovákiába, sikerült nekik fölvenni a kapcsolatot a szlovákiai ún. zsidó tanáccsal, amelyik rögtön csinált jegyzőkönyvet, rögtön áthozták Magyarországra, az itteni követségekre, és Horthy Miklós kormányzó úr kezéhez került. A kormányzó 1944 július 3-án kapta kézhez a megszökött zsidó foglyok jelentését

4 Tudom, hogy vannak, akik saját elképzelésük szerint kétségbe vonják hogy az igazságot a zsidók sorsáról mi csak júliusban tudtuk meg, amikor két szlovák zsidó megszökött Auschwitzból és leírták hogy ott mi történik. Ezt az írást Török Sándor próbálta elhelyezni, de süket fülekre talált. Zsidó hisztéria, kitalálás - mondták neki. És ezért hozta el hozzám titkos úton a várba. Ami veszélyes volt, mert le kellett vegye a sárga csillagot. Naplóm szerint Török Sándor július 1-jén jött fel hozzám először. Ez volt a próbalátogatás, második látogatása két napra rá, július 3-án, naplómban alá van húzva. Ez volt az emlékezetes nap, amikor elhozta az auschwitzi jegyzőkönyvet. Török Sándor jelenlétében olvastam ezt a borzalmas írást, és nem tudtuk visszafojtani a könnyeket. Ezután én vittem el apósomnak megmutatni. A kormányzó megrendülve olvasta és kérdezte. Te ezt elhiszed? Én azt feleltem, én érzem, hogy minden szava igaz, mert ilyesmit kitalálni nem lehet. És akkor azt mondta, hogy, hát már sokszor gondoltam arra hogy milyen módon lehet leállítani a deportálásokat, de most ennek vége. A budapestiek szolidaritása zsidó honfitársaik iránt Olyan erős volt a nem zsidó magyarok szolidaritása zsidó honfitársaik iránt, hogy amikor a német Gestapo kezébe vette a zsidók deportálásának elkezdését, a keresztény magyarok siettek a bajba jutott zsidók segítségére,a és megkísérelték védelmezni és elrejteni őket, megőrzésre átvenni otthonaikat és értékeiket, és segíteni őket menekülési kísérleteikben. Mint katolikus, mint protestáns lelkészek állítottak ki hamis keresztleveleket abban a reményben, hogy ezáltal megmentik védenceiket az üldöztetésektől. A városok utcáin gyakran lehetett látni fiatal keresztény lányokat karon fogva sétálni, Dávid-csillagot viselő zsidó fiatalemberekkel. Nürnbergi per. Sztálin kiáll Horthy Miklós kormányzó mellett Rákosiék ellenében A vacsora végén felállott Sztálin és hosszabb pohárköszöntőt mondott. Szovjet Oroszország nem kívánt háborúba keveredni Magyarországgal. Az ország vezetői azonban hadat üzentek, amelynek ilyen körülmények között védekeznie kellett ben a Szovjetunió szívesen fogadta Horthyék fegyverszüneti ajánlatát - mondta Sztálin, de Horthy gyenge volt és nem tudott érvényt szerezni a megbízottai által aláírt ideiglenes fegyverszüneti egyezménynek. A vacsora utáni feketézésnél Sztálin hozzám fordult. Mi van Horthy kormányzóval? Nem tudunk róla többet, mint amennyi hír beszivárog Magyarországra - feleltem. Kérem, ne ítéljék el Horthyt - mondta Sztálin a társaság általános elképedése közben. Először is Horthy öregember már, azután pedig nem szabad elfelejteni neki, hogy mégiscsak fegyverszüneti ajánlatot tett 44 őszén. A társaságban ülő néhány magyar kommunista elvörösödve hallgatta Sztálin nagylelkű kijelentését Horthyról. özv. Horthy Istvánné 1944.december 17-én csatlakozik a kormányzó családjához December 17-én elbocsátottak a nürnbergi fegyházból. Éjjel háromnegyed kettőkor zárkámban váratlanul kigyulladt a villanylámpa és ismeretlen amerikai tiszt lépett be hozzám. Felszólított, hogy holmimat gyorsan csomagoljam össze, a gépkocsi már útra készen vár. Hová utazunk?- kérdeztem. Nem mondhatom meg - volt a felelet, s ez ismét nyugtalanságot keltett bennem. A nagy csukott személykocsiban aztán odasúgta nekem az amerikai: Weilheim! Ez volt az a hely, ahol a családom tartózkodott.

5

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Mottó: A kollektív felelősség elvével és a kollektív megtorlás gyakorlatával a magyar nemzet sem most, sem a jövőben sohasem azonosíthatja

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Interjú Gecsényi Lajossal, a Magyar Országos Levéltár fõigazgatójával

Interjú Gecsényi Lajossal, a Magyar Országos Levéltár fõigazgatójával JELENIDÕBEN Május vége és június eleje között felbolydult a magyar média, az írott sajtótól a tévécsatornákon keresztül az internetes portálokig. Bár az adatvédelem jogi témája látszólag unalmas és érdektelen,

Részletesebben

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról? (Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Z G I A T K Ö E R É E T T N

Z G I A T K Ö E R É E T T N Z G I A K Ö E R É E N B. D. Dezső (szül. 1930-) (B.D.-el nem sikerült kapcsolatba lépnünk, ezért az ő történetét, amelyet a Holokauszt Dokumentációs Központ irattárában őriznek, álnéven tudjuk csak közzétenni.)

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Nos, nézzünk egy kicsit körül, mi is az igazság: Ami a szomszéd gyöztes államok dicsö tetteit illeti, nem árt sorra venni azokat sem.

Nos, nézzünk egy kicsit körül, mi is az igazság: Ami a szomszéd gyöztes államok dicsö tetteit illeti, nem árt sorra venni azokat sem. BÜNÖS NEMZET? Még ma, a XXI. században is ott lebeg a fejünk fölött a bünös nemzet szégyenfoltja. Nem is csoda, hiszen a mai egyetemi tanárok jórésze a moszkovita Andics Erzsébet, Révai József, és Molnár

Részletesebben

ALEA, az eszkimó lány. Regény

ALEA, az eszkimó lány. Regény ANAUTA ALEA, az eszkimó lány Regény 2011 Előszó Amit ebben a könyvben elmondok, az nem kitalálás. Nagy részét apámtól, Jorgkétől hallottam gyerekkoromban. Viharos téli estéken sokszor kértem, hogy meséljen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme JEGYZŐKÖNYV Készült: Abádszalók Város Képviselőtestületének 2009. augusztus 19-én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Az ülésen jelen voltak: Bordás Imre polgármester,

Részletesebben

Szeretet és a törvény

Szeretet és a törvény október 25 31. Szeretet és a törvény A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Róma 13:8-10 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: Értsük meg, mit jelent Krisztus törvénye, és hogyan alkalmazható életünkben ma. Fedezzük fel,

Részletesebben

Pesti krimi a védői oldalról

Pesti krimi a védői oldalról Fazekas Tamás Pesti krimi a védői oldalról 1999. nyarán egy fiatalember érkezett a Társaság a Szabadságjogokért drogjogsegélyszolgálatára. Akkoriban szigorítottak a büntető törvénykönyv kábítószerrel való

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap

bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Olvasd el: 1. Mózes

Részletesebben

Targonca vagy kapa? (Nagybánya 1480. évi pecsétjéről)

Targonca vagy kapa? (Nagybánya 1480. évi pecsétjéről) T a n u l m á n y o k Targonca vagy kapa? (Nagybánya 1480. évi pecsétjéről) GAVALLÉR PÁL Nagybánya máig ismert legrégibb pecsétjéről és a hozzá tartozó typariumról, magyarul pecsételőről (1) sokan írtak

Részletesebben

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A Károlyi Pályázat Kémia Írta: Elefánti Barbara 10. A 2007. november 3. Tartalomjegyzék 2. oldal: Tartalomjegyzék 3. oldal: Bevezetés 4. oldal: Emil Fischer élete és munkássága 5.-7. oldal: Beszélgetés Emil

Részletesebben

Irodalmi verseny az Arany János Tehetséggondozó Program tanulói számára 2014 A versenyző sorszáma: (A megfelelő számot karikázd be!

Irodalmi verseny az Arany János Tehetséggondozó Program tanulói számára 2014 A versenyző sorszáma: (A megfelelő számot karikázd be! Irodalmi verseny az Arany János Tehetséggondozó Program tanulói számára 2014 A versenyző sorszáma: Hányadik éve vesz részt a programban? 1. 2. 3. (A megfelelő számot karikázd be!) Az alábbi feladatok a

Részletesebben

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept.

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. ÉRTESÍTŐ Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. Tartalom Dr. Bajnok István: Az elmúlt 25 év 1 Dr. Bajnok István: Nemzeti dal 3 Szeptember azt iskolai

Részletesebben

Újratárgyalja a restitúciós bizottság a Református Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatási kérelmét

Újratárgyalja a restitúciós bizottság a Református Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatási kérelmét Újratárgyalja a restitúciós bizottság a Református Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatási kérelmét 2016. 04. 20. Az egyházi ingatlanok 25 éves történetét mutatja be az az angol nyelvű kiadvány, amelyet

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára

Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára BUDA ATTILA Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára Szabó Ervin, a magyar könyvtártörténet egyik jelentõs személyisége 1877-ben, a Felvidéken található egykori Árva megye egyik kis, döntõen szlovákok lakta

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A napirendi javaslatot a Képviselő-testület 5 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadja.

JEGYZŐKÖNYV. A napirendi javaslatot a Képviselő-testület 5 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadja. BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 16/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült Badacsonytördemic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 5-én 16.00 órakor megtartott

Részletesebben

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj 14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja

Részletesebben

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban írta Kugler József A második világháború az európai országok többségétôl nemcsak súlyos véráldozatokat követelt,

Részletesebben

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014.

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot

Részletesebben

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései 7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései II. A hitoktatás mai helyzetelemzése a. A hittanórák időpontjával kapcsolatos kérdések A közoktatási intézményekben (óvodákban, általános iskolákban) törvény által

Részletesebben

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat B) Mintafeladatok Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat 1. FELADAT Az alábbi források az Oszmán Birodalom hadseregéről és kormányzatáról szólnak. A források és saját ismeretei alapján mutassa

Részletesebben

Washington, 1989 július 17. (Amerika Hangja, Esti híradó)

Washington, 1989 július 17. (Amerika Hangja, Esti híradó) Item: 2461 Kiad sor: 07/17/1989 17:33:45 Om Fejléc: kiad rvk1002 4 nem/pol krf/bma/bmb/srf Szolgálati használatra! Rövid Cím: Interjú Mark Palmerrel Washington, 1989 július 17. (Amerika Hangja, Esti híradó)

Részletesebben

Biciklizéseink Mahlerrel

Biciklizéseink Mahlerrel Biciklizéseink Mahlerrel Aaron Blumm-mal és Orcsik Rolanddal Mikola Gyöngyi beszélget 76 Jó estét kívánok! Két író van a színpadon, de én meg sem kíséreltem közös pontokat keresni a könyveikben, részben

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Mindenki számára világos, hogy új világrend van kialakulóban. Az óra ketyeg, az átállás közeledik attól függetlenül, hogy mennyi skandallumot, komplikációt

Részletesebben

Tófalvi Zoltán: A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok

Tófalvi Zoltán: A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok Tófalvi Zoltán: A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére, Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Járási hivatal kialakításával kapcsolatosan Dömösről és Pilismarótról átadandó státuszok tekintetében kötött megállapodás jóváhagyása

Jegyzőkönyv. 2. Járási hivatal kialakításával kapcsolatosan Dömösről és Pilismarótról átadandó státuszok tekintetében kötött megállapodás jóváhagyása Jegyzőkönyv Készült: 2012. október 25-én megtartott rendes üléséről Jelen vannak:pálmai József korelnök Csonka József Dr. Pálinkási Csaba Bartók László képviselők Dr. Szabó Attila jegyző Jegyzőkönyvvezető:

Részletesebben

MAGYAR DOKUMENTUMFILM

MAGYAR DOKUMENTUMFILM MAGYAR DOKUMENTUMFILM X. Hallgatásra ítélve 2016. ÁPRILIS JÚNIUS A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával az Uránia Nemzeti Filmszínház szervezésében www.urania-nf.hu A»valóság fölfedezésében«csakis azok

Részletesebben

Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján)

Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján) Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján) http://centropastudent.org/?typ=sprache&flang=hu&movid=6&nid=43&q=m Óravázlat Korcsoport: 11-12. évfolyam

Részletesebben

Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására az amerikai filmtörténetben

Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására az amerikai filmtörténetben Azonosító: ART18 2011 10 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2011. 10. 05. szerda Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására

Részletesebben

Krajsovszky Gábor: A kommunizmus áldozatainak emléknapjára 1

Krajsovszky Gábor: A kommunizmus áldozatainak emléknapjára 1 Krajsovszky Gábor: A kommunizmus áldozatainak emléknapjára 1 Az egyének talán megtérhetnek, de a kommunista rendszer lényegileg Isten gyűlölete és a kereszténység lerombolását célozza, tehát sohasem térhet

Részletesebben

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY

Részletesebben

Iii. Hidak és Hídépítők Napja

Iii. Hidak és Hídépítők Napja HÍDÉPÍTŐK EGYESÜLETE 31 Fotó: Kovács Tamás MTI Iii. Hidak és Hídépítők Napja Három évvel ezelőtt amikor megszerveztük az I. Hidak és Hídépítők Napját, magunk sem gondoltuk, hogy ilyen rövid idő alatt ekkora

Részletesebben

Robert Antoni. Bezárt szabadság. 31 nap az USA bevándorlási börtönében

Robert Antoni. Bezárt szabadság. 31 nap az USA bevándorlási börtönében Robert Antoni Bezárt szabadság 31 nap az USA bevándorlási börtönében 3 4 A könyv igaz, megtörtént események alapján íródott. A könyvben említett egyes személyek nevét megváltoztattam, hogy ezzel is védjem

Részletesebben

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet

A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet (Népszava 2009. február 27.) Dobjuk félre a meglévő fogalmakat és határokat, mert nem működnek - mondja Kállai Ernő. A nemzeti és etnikai kisebbségi

Részletesebben

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ A Nemzeti Örökség Intézete megbízásából 2014 tavaszán közvélemény-kutatás készült a magyarországi fiatal (18 és 30 év közötti) felnőttek történelemképével és a nemzeti örökséghez/emlékezethez

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói KARACS ZSIGMOND Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói Az országot 1956. október 4-én a keringõ hírek ellenére váratlanul érte a katasztrófa. Az emberek bíztak a szovjet csapatok kivonulásában, mindenki

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács

Részletesebben

A Lánchíd Rádió 2011. április 15-én elhangzott műsora

A Lánchíd Rádió 2011. április 15-én elhangzott műsora A Lánchíd Rádió 2011. április 15-én elhangzott műsora Kovács Anita (felvezető női hang): Az Irhás árok Budapest egyik szép kirándulóhelye, de azoknak, akik ott laknak, bizony okoz bizonyos problémákat

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány Dr. Gaudi-Nagy Tamás ( Magyar Jelen) Döbbenet: Bíróság mondta ki, hogy a délvidékiek ma is magyar állampolgárok, egy 56-os hõsnek viszont börtönben a helye 2008. október 28. Beszélgetés Gaudi-Nagy Tamással,

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hévízgyörk Önkormányzat Képviselőtestületének 2011 november 27-én megtartott közmeghallgatásáról a Hévízgyörki Művelődési Házban. Jelen vannak: Tóth Tibor polgármester

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei

A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Koncz Gábor A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Immár negyedszázad távlatából, messziről vagy kívülről nézve, összemosódnak a hónapok, egymásba csúsznak az évek eseményei.

Részletesebben

K. Farkas Claudia. Bátor javaslat. A kormányzó Nemzeti Egység Pártja és az 1938-as magyarországi zsidótörvény

K. Farkas Claudia. Bátor javaslat. A kormányzó Nemzeti Egység Pártja és az 1938-as magyarországi zsidótörvény K. Farkas Claudia Bátor javaslat A kormányzó Nemzeti Egység Pártja és az 1938-as magyarországi zsidótörvény A Magyarországon 1938-tól megvalósult zsidóellenes törvényhozás 1 beindításáért hiba volna a

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz

Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz Szilágyi N. Sándor Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 10. rész Hányféle lehetőségünk van

Részletesebben

Nyíregyházi civilek szovjet fogságban A polgári lakosság 1944. november 2-i elhurcolása. SIMON Gábor

Nyíregyházi civilek szovjet fogságban A polgári lakosság 1944. november 2-i elhurcolása. SIMON Gábor 89 Nyíregyházi civilek szovjet fogságban A polgári lakosság 1944. november 2-i elhurcolása SIMON Gábor Inhabitants of Nyíregyháza in Soviet captivity: Deportation of the civilian population on 2 nd November

Részletesebben

IZSÁK LAJOS: A polgári ellenzék kiszorítása a politikai életből Magyarországon 1947 1949 História, 1981/3. szám

IZSÁK LAJOS: A polgári ellenzék kiszorítása a politikai életből Magyarországon 1947 1949 História, 1981/3. szám IZSÁK LAJOS: A polgári ellenzék kiszorítása a politikai életből Magyarországon 1947 1949 História, 1981/3. szám Az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokon a választási szövetség négy pártja, a

Részletesebben

KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56

KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 21. Nagypéntek Loránt Gábor KERESZTREFESZÍTÉS Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Miután kigúnyolták mármint Jézust levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és

Részletesebben

A nevelés és iskoláztatás kérdései a XIX. század végén és a XX. század elején a székelyudvarhelyi lapok tükrében

A nevelés és iskoláztatás kérdései a XIX. század végén és a XX. század elején a székelyudvarhelyi lapok tükrében Porsche Éva A nevelés és iskoláztatás kérdései a XIX. század végén és a XX. század elején a székelyudvarhelyi lapok tükrében A nevelés mint társadalmi jelenség, egységes és folyamatos jellegű. Egy adott

Részletesebben

5. ÁBRAHÁM ELHÍVÁSA (1MÓZ 15,1-5.) Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 2.

5. ÁBRAHÁM ELHÍVÁSA (1MÓZ 15,1-5.) Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 2. TEOLÓGIAI ALAPOZÁS 5. ÁBRAHÁM ELHÍVÁSA (1MÓZ 15,1-5.) Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 2. A Bábel tornya után engedetlensége és nagyravágyása miatt szétszórt, egymást nem értő emberiség nemzetségtáblázata

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 23-2/2012. JEGYZŐKÖNYV Balajt község önkormányzati Képviselő-testületének 2012. évi január hó 25. napján, szerda 10

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS

5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS 5. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS (Részletek) Párizs, 1947. február 10. * I.RÉSZ MAGYARORSZÁG HATÁRAI 1.Cikk 1. Magyarország határai Ausztriával és Jugoszláviával ugyanazok maradnak, mint

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Felfüggesztett büntetést kapott Biszku Béla Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen

Részletesebben

Danke schön, Traunstein!

Danke schön, Traunstein! Danke schön, Traunstein! (Köszönjük, Traunstein!) Soha nem lehet elég korán köszönetet mondani. Soha nem lehet elégszer köszönetet mondani. Soha nincs késő köszönetet mondani mondta el Ottó Péter, Zirc

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

Készült: 2 példányban. Példány. a.) jegyzőkönyve b.) 51-53/2010.(VI.17.) kt. határozata

Készült: 2 példányban. Példány. a.) jegyzőkönyve b.) 51-53/2010.(VI.17.) kt. határozata 93 6/2010.sz. Készült: 2 példányban. Példány Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 2010. június 17-én 14 00 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 51-53/2010.(VI.17.) kt. határozata Napirend:

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 31. hét Erdély Ponta: Orbán bántó és provokáló alak Victor Ponta sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. A román kormányfő

Részletesebben

Önmeghaladás, életcélok, jóllét

Önmeghaladás, életcélok, jóllét PÁL FERENC Önmeghaladás, életcélok, jóllét A lélektani és spirituális dimenziók összefüggései Néhány alkalommal találkoztam Gyökössy Bandi bácsival. Többek között, amikor a papnevelõ intézetbe jártam,

Részletesebben

Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia

Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia Feladatok a Magyar nemzetismeret/haza a magasban c. könyvhöz Magyar nemzeti ünnepek I. Az ünnep http://www.nemzetismeret.hu/index.php?id=1.6 1.

Részletesebben

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei)

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) Nemrég Magyarországon járt a Dalai Láma. Valaki a közönségből megkérdezte tőle, hogy tényleg Magyarországon van e a Föld gyógyító szívcsakrája, konkrétan

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi

Részletesebben

Koronczai József csendőr főtörzsőrmester életrajzához Élmények

Koronczai József csendőr főtörzsőrmester életrajzához Élmények Koronczai József csendőr főtörzsőrmester életrajzához Hajmáskér, 1905. március 9., 1945. március 28. Nagy József összeállítása, 2013. január 30. Budapest (született Perkátán, 1944) Olvastam a Perkátai

Részletesebben

AUSCHWITZ OLVASÓI Kertész Imre: Felszámolás

AUSCHWITZ OLVASÓI Kertész Imre: Felszámolás 102 AUSCHWITZ OLVASÓI Kertész Imre: Felszámolás A Felszámolás a holokauszt és a rendszerváltás könyve. B., az egyik fõszereplõ Auschwitzban, koncentrációs táborban születik, neve a combjába tetovált fogolyszám

Részletesebben

Semmelweis Ignác emlékezetére c. kétnyelvű kötet ünnepi bemutatása a Semmelweis Szalonban 2015. november 25-én. Tisztelt közönség, tisztelt alkotók!

Semmelweis Ignác emlékezetére c. kétnyelvű kötet ünnepi bemutatása a Semmelweis Szalonban 2015. november 25-én. Tisztelt közönség, tisztelt alkotók! Semmelweis Ignác emlékezetére c. kétnyelvű kötet ünnepi bemutatása a Semmelweis Szalonban 2015. november 25-én Tisztelt közönség, tisztelt alkotók! Köszönöm, hogy részese lehetek ennek az ünnepnek, s köszönhetem

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel

Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel http://www.honvedelem.hu/cikk/14500 Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel Végh Ferenc nyugállományú vezérezredes az elmúlt hetekben több konferencián is jelen volt. A Magyar Honvédség

Részletesebben

A BESSZARÁBIAI NÉMET KISEBBSÉG 125 ÉVE

A BESSZARÁBIAI NÉMET KISEBBSÉG 125 ÉVE 96 IRINA NASTASĂ-MATEI A BESSZARÁBIAI NÉMET KISEBBSÉG 125 ÉVE Ute Schmidt: Basarabia. Coloniştii germani de la Marea Neagră, Editura Cartier, Chişinău, 2014, 420 oldal Túlz ás nélkül állíthatjuk, hogy

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T

T Á R G Y S O R O Z A T Tiszaszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 11-én napján az önkormányzat tanácskozó termében megtartott ülésének: a./ Tárgysorozata b./ jegyzőkönyve c./ határozatai : 49-53

Részletesebben

Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással?

Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? II. világháború Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? Veczán Zoltán, 2015. október 15., csütörtök 19:42, frissítve: péntek 15:46 Bevonuló szovjet csapatok Budapesten. Gépfegyverek, csomagok

Részletesebben

Célunk a vidéki térségek életminõségének emelése.

Célunk a vidéki térségek életminõségének emelése. Miért a mezõváros? Miért most? Miért itt? Célunk a vidéki térségek életminõségének emelése. Mind az emberek, mind a természeti környezet életminõségének emelése. Közép-Kelet-Európában és így Magyarországon

Részletesebben

DOLGOZNI CSAK PONTOSAN SZÉPEN

DOLGOZNI CSAK PONTOSAN SZÉPEN Édesapám nagyon figyelt arra annakidején, hogy átvegyek tõle bizonyos stílusjegyeket, amelyek csak rá voltak jellemzõek, mert úgy érezte, így viszem tovább igazán a hagyományt DOLGOZNI CSK PONTOSN SZÉPEN

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

Mészáros Sándor Az engedelmesség Komáromi Baptista Gyölekezet. Az engedelmesség. Jónás könyve alapján

Mészáros Sándor Az engedelmesség Komáromi Baptista Gyölekezet. Az engedelmesség. Jónás könyve alapján Példa: Az engedelmesség Jónás könyve alapján Egy hív édesapa fia lelkipásztornak készült. A fiú elhatározta, hogy külföldre megy egy fels bb tanulmányi fokozat megszerzése érdekében. Az édesapa aggódott

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. h e l y t a d o k.

H A T Á R O Z A T. h e l y t a d o k. ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Telefon: (06-1) 443-5573, Telefax: (06-1) 443-5733 BM telefon: 33-104, 33-140, BM telefax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu

Részletesebben

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA.

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. BALLAI LÁSZLÓ Szentendrei emlék COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. MEGJELENT AZ EZREDVÉG IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TÁRSADALOMKRITIKAI FOLYÓIRAT XIV ÉVFOLYAM, 6-7. (2004. JÚNIUS-JÚLIUSI)

Részletesebben

Kabinetfőnök Úr! Tábornok Úr! Tábornok, tiszt, hölgyek és urak! Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégek! Bajtársak!

Kabinetfőnök Úr! Tábornok Úr! Tábornok, tiszt, hölgyek és urak! Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégek! Bajtársak! Kabinetfőnök Úr! Tábornok Úr! Tábornok, tiszt, hölgyek és urak! Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégek! Bajtársak! Immár harmadszor ér az a megtiszteltetés, hogy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, mint

Részletesebben

A TÖRTÉNELEM FEL FOG MENTENI!

A TÖRTÉNELEM FEL FOG MENTENI! A TÖRTÉNELEM FEL FOG MENTENI! Védőbeszéd a Santiago De Cuba-i rögtönítélő bíróság előtt 1953. október 16. Tisztelt bíróság! Védő még nem gyakorolta hivatását hasonló nehéz körül mények között, vádlott

Részletesebben

Revizionista kormányemlékmű Kamenyec-Podolszkijban

Revizionista kormányemlékmű Kamenyec-Podolszkijban SAJTÓMEGJELENÉSEK ARCHÍVUMA Revizionista kormányemlékmű Kamenyec-Podolszkijban Népszava 2015. szept. 19. 08:35 FORRÁS: YAD VASEM A magyar kormány augusztus 27-én emlékművet állított Kamenyec-Podolszkijban,

Részletesebben

2. A lakosság és a helyi szervezetek közérdekű bejelentéseinek, javaslatainak, előterjesztése

2. A lakosság és a helyi szervezetek közérdekű bejelentéseinek, javaslatainak, előterjesztése J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somoskőújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 3-án 17 00 órai kezdettel a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtárban tartott közmeghallgatáson.

Részletesebben

Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi

Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi üléséről. Ülés helye: Jászszentlászló

Részletesebben

Javítási útmutató Irodalmi verseny az Arany János Tehetséggondozó Program tanulói számára 2014

Javítási útmutató Irodalmi verseny az Arany János Tehetséggondozó Program tanulói számára 2014 Javítási útmutató Irodalmi verseny az Arany János Tehetséggondozó Program tanulói számára 2014 Az alábbi feladatok a Galambok röppennek föl című regényhez kapcsolódnak. 1. Milyen nyelven keletkezett a

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. április 7- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája.

szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája. szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája. 2011 1 Bokor-porta 2011.10.06. Márk, 12, 12-17. 12. és keresték, hogyan fogják meg de féltek a (nép) tömegtől,

Részletesebben