KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ"

Átírás

1 KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ A Nemzeti Örökség Intézete megbízásából 2014 tavaszán közvélemény-kutatás készült a magyarországi fiatal (18 és 30 év közötti) felnőttek történelemképével és a nemzeti örökséghez/emlékezethez fűződő viszonyával kapcsolatban. Az Intézet arra volt kíváncsi, hogyan viszonyul a magyarországi fiatal felnőtt lakosság a történelemhez, milyen képet alkot róla, mit tart fontosnak a történelemoktatásban, mit gondol a nemzeti, kulturális örökség ápolásáról, illetve az emlékhelyekről, emlékévekről és emléknapokról. A fő kérdésekre kvantitatív és kvalitatív módszerekkel kerestük a választ. Kérdőívvel 1204, 18 és 30 év közötti magyarországi lakost (reprezentálva az országot településtípus, régió, nem és iskolai végzettség szerint) kérdeztünk meg. Emellett két fókuszcsoportos interjút szerveztünk összesen 15 fő részvételével. Az egyik csoport 18 és 32 éves kor közötti, legalább érettségivel rendelkező, de különböző képzettségi szintű fiatalokból állt. A másik csoportba olyan személyek kerültek, akik véleményvezérként (pedagógus, újságíró, egyetemi oktató, művelődésszervező, turisztikai szakember) lépnek vagy léphetnek fel az adott témákban. (Mindezen túlmenően tartalomelemzést is végeztünk két vezető nyomtatott sajtóorgánumban, ennek során az elmúlt tíz évben a fenti témákban megjelent cikkeket elemeztük.) A kutatás eredményei alapján kijelenthető, hogy az átlagos magyar fiatal bár némileg alultájékozott, fontos számára a történelem, háromnegyedük érdeklődik a történelem iránt. A fiatalok ugyanakkor közéleti kérdésekben nem szívesen foglalnak állást, a politikával szemben apatikusak. A közélet iránt fogékony fiatalok és a véleményvezérek több kritikát fogalmaznak meg az emlékezés különböző formáival (emléknapok, nemzeti ünnepek, évfordulós megemlékezések stb.) kapcsolatban, mint az átlagos magyar fiatalok. Ennek oka az, hogy a kutatás során felszínre került rendkívül negatív magyar történelemkép rányomja a bélyegét az emlékezetkultúrára. A vizsgálatban résztvevők döntő többsége szerint szinte valamennyi nemzeti ünnep (az államalapítás évfordulóját leszámítva) levert szabadságharcokhoz, vérbefojtott eseményekhez kapcsolódik. Mindemellett a megkérdezettek szerint ezek az ünnepek többnyire politikai színezetűek és az iskolában kötelező jelleget öltenek. Ez a három tényező nem vonzó a fiatalok számára. A kutatás egyik leglényegesebb eredménye, hogy a fiatalok a magyar történelemben általában nem találják meg azokat a pozitív attitűdöket, amelyek vonzanák őket a történelmi megemlékezésekre, történelmi vagy nemzeti emlékhelyekre. Az átlagos magyar fiatal számára jelenleg nem, vagy kevéssé hordoz pozitív üzenetet a magyar történelem, azonosulási pontokat nem, vagy alig találnak, legfeljebb egyes pozitív szereplőket tudnak kiemelni.

2 KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ 2 A kulturális örökséget a megkérdezettek 61%-a nagyon fontosnak, míg 30%-a inkább fontosnak ítélte, mindössze 6% szerint inkább nem és 2 % szerint egyáltalán nem fontos. A reprezentatív minta eredményei azt mutatják, hogy a hazai fiatalok háromnegyede érdeklődik a magyar történelem iránt, a megkérdezetteknek pedig mindössze 5%-a mondta, hogy egyáltalán nem érdekli az.

3 KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ 3 A magyar történelem ismeretét a megkérdezettek 95%-a tartja fontosnak, vagyis a történelem iránt egyébként nem érdeklődők túlnyomó többsége is osztja ezt az álláspontot. Amellett, hogy a fiatalok ennyire fontosnak tartják a nemzeti történelem ismeretét, egyharmaduk szerint kevésbé, 24%-uk szerint jobban, 36%-uk szerint pedig ugyanannyira ismerjük nemzeti történelmünket, mint más nemzetek tagjai.

4 KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ 4 A magyar történelmet a megkérdezettek szerint leginkább jellemző szavak közül a viharos/zivataros lett az első 9%-kal. A balszerencsés (7%) végzett a második, a küzdelmes (6%) pedig a harmadik helyen, miközben az első pozitív kifejezés, a hazaszeretet/hazafiasság 5%-kal a negyedik helyre került. A hazai történelemoktatás politika- és eseménytörténeti dominanciáját mutatja, hogy a fiatalok által a magyar történelem legfontosabbnak tartott pozitív és negatív szereplői között egyedül Petőfi Sándor nem politikus. Ráadásul még ő, az egyetlen kivétel is komoly politikai szerepet vállalt, amivel inkább vált a nemzeti emlékezet részévé, mint irodalmi tevékenységével, hiszen a legtöbben március 15-éhez kapcsolják a nevét. A pozitív szereplők között Hunyadi Mátyás végzett az élen (42% említette, hármat lehetett megnevezni), akit Szent István (38%), Széchenyi István (31%) és Kossuth Lajos (24%) követ. Tőlük messze lemaradva szerepelt a felmérésben Petőfi Sándor, Deák Ferenc, IV. Béla, II. Rákóczi Ferenc, Árpád fejedelem, Horthy Miklós, Hunyadi János és Attila hun király. A felmérés eredményei egyértelműen mutatják, hogy Horthyt kivéve a történelemoktatásban kanonizált és egyértelműen pozitívan ábrázolt szereplők uralják a fiatalok történelemképét.

5 KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ 5 Ugyanakkor a negatív szereplők élmezőnyében Koppány kivételével kizárólag 20. századi személyeket, sőt ma is aktív politikusokat találunk, ami a közélettel és az aktuálpolitikával szembeni elutasításra utal. A Rákosi Mátyás végzett az élen 18%-kal, őt Kádár János (12%), Gyurcsány Ferenc (12%), Szálasi Ferenc, Horthy Miklós, Orbán Viktor, Koppány, Bajnai Gordon és egyetlen külföldiként Adolf Hitler követi. A fiatalok pozitív példák iránti nyitottságát jelzi, hogy amíg pozitív szereplőt a megkérdezetteknek csupán 14%-a, addig negatívat minden második válaszadó nem nevezett meg.

6 KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ 6 A nemzeti ünnepek tekintetében némi zűrzavar mutatkozik a fejekben. Március 15. minden megkérdezett szerint, ugyanakkor augusztus 20. csak 97%, október 23. pedig csak 90% szerint nemzeti ünnep. Meglepő, hogy október 6-át 64%, május 1-jét 51%, pünkösdöt 37%, karácsonyt 28% tartja nemzeti ünnepnek. Az ünnepi, évfordulós megemlékezések 46% szerint nagyon, 38% szerint inkább fontosak, míg 12% szerint inkább nem, 3% szerint egyáltalán nem azok.

7 KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ 7 Ugyanakkor a válaszok alapján ünnepi megemlékezésekre a fiatalok közel fele ritkábban, mint évente jár. A megkérdezettek egyharmada évente egyszer vesz részt valamilyen megemlékezésen. A fiatalok 8%-a életében egyszer, 13%-a még soha nem volt ilyen rendezvényen. A budapestiek között jóval alacsonyabb a megemlékezésekre rendszeresen járók aránya.

8 KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ 8 A fiataloknak mindössze 30%-a tudott valamilyen emlékévet megnevezni a közelmúltból. A válaszolni tudók közül legtöbben (23%) a meglehetősen nagy nyilvánosságot kapott Holokauszt Emlékévet említették, ami az összes megkérdezettre vetítve alig 7%-ot tesz ki. A fiatalok nagy többsége összességében elégedett a magyar történelem iskolai oktatásával: 10% teljes mértékben elégedett, 53% inkább elégedett. 24% fogalmazott meg enyhe, míg 8% erősebb kritikát ezzel kapcsolatban. A budapestiek és a felsőfokú végzettségűek elégedetlenebbek az iskolai történelemtanítással.

9 KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ 9 Az emlékhelyeken tartandó történelem- és irodalomóra ötlete tetszett a megkérdezett fiataloknak: 52% nagyon jónak, míg 39% inkább jónak tartotta az ötletet, és mindössze 6, illetve 2 % viszonyult a témához inkább vagy erősen elutasítóan.

10 KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ 10 A temetőkben tartandó tanórák ötletét sokkal kevésbé fogadták pozitívan, mint az emlékhelyeken tartandókét: mindössze 15% tartja nagyon jónak az ötletet, 28% inkább jónak, ezzel szemben 34% inkább nem, 23 % egyáltalán nem gondolja jó ötletnek azt. A budapestiek és a diplomások között magasabb az ötlethez pozitívan viszonyulók aránya, mint a többi településen lakók vagy az alacsonyabb végzettségűek között. Mindezek hátterében az állhat, hogy Magyarországon a temetők látogatásának szinte kizárólag kegyeleti (leginkább évi egyszeri, kötelező alkalomra redukált) funkciója van. Ezzel szemben Nyugat- Európában számos példát találunk arra, hogy egyes temetők fontos turisztikai és kulturális szerepet töltenek be.

11 KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ 11 Az összes megkérdezettet három csoportra oszthatjuk a közéleti-politikai kérdésekhez, a magyar történelemhez való hozzáállásuk, kulturális aktivitásuk, valamint a kulturális örökséghez és az évfordulós, ünnepi megemlékezésekhez való viszonyulásuk szerint. A három elkülönülő csoport: Nyitott-aktív csoport: mind politikai-közéleti, mind történelmi témákban tájékozottak, és kulturálisan aktívak. Passzív-pozitív csoport: közéleti és politikai kérdésekben kevésbé tájékozottak, de a magyar történelem iránt érdeklődnek, fontosnak tartják azt. Pozitívan viszonyulnak a kulturális örökséghez és a megemlékezésekhez, azonban nem igazán aktívak a témában, ritkán vesznek részt kulturális programokon. Távolságtartó-passzív csoport: kevéssé érdeklődnek közéleti-politikai témák és a magyar történelem iránt, a kulturális örökséget és a megemlékezéseket sem tartják különösebben fontosnak. A nyitott-aktív és a passzív-pozitív csoport összesen a fiatalok 77%-át teszik ki. E két csoport lehet a történelemmel, kultúrával, nemzeti örökséggel kapcsolatos programok potenciális célcsoportja. A legnagyobb, passzív-pozitív csoport pozitív hozzáállásban, lelkesedésben és elméleti ismeretekben közelebb áll a nyitott-aktív csoporthoz, a szakadék inkább a harmadik csoport és e kettő között van. A fiatalok számára az újdonság, az egyediség, az interaktivitás és a pozitív téma kiemelten fontos szempontok programválasztáskor. Amennyiben ezek jellemeznek egy a magyar történelemmel, esetleg (pozitív) magyar történelmi alakkal kapcsolatos programot, nagyobb valószínűséggel vesznek részt azon az érdeklődő, ám kevésbé aktív (a passzív-pozitív csoportba tartozó) fiatalok is. A kutatási összefoglaló a teljes kutatás szerkesztett, kivonatolt változata! Készítették a Nemzeti Örökség Intézetének munkatársai. Budapest, július

A magyar közvélemény és az Európai Unió

A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió 2016. június Szerzők: Bíró-Nagy András Kadlót Tibor Köves Ádám Tartalom Vezetői összefoglaló 4 Bevezetés 8 1. Az európai

Részletesebben

A Gazdasági Versenyhivatal munkájának ismertsége, megítélése, valamint a Versenytörvényről alkotott vélemények a lakosság körében

A Gazdasági Versenyhivatal munkájának ismertsége, megítélése, valamint a Versenytörvényről alkotott vélemények a lakosság körében A Gazdasági Versenyhivatal munkájának ismertsége, megítélése, valamint a Versenytörvényről alkotott vélemények a lakosság körében Kutatási jelentés A kutatást a Gazdasági Versenyhivatal megbízásából a

Részletesebben

Állampolgári Tanácskozás a bevándorlók integrációjáról

Állampolgári Tanácskozás a bevándorlók integrációjáról Állampolgári Tanácskozás a bevándorlók integrációjáról ÖSSZEFOGLALÓ TANULMÁNY Készítették: Göncz Borbála Király Gábor Klenner Zoltán Lengyel György Melegh Attila Tóth Lilla Várnagy Réka Vépy-Schlemmer

Részletesebben

Gyermekeket célzó reklámok

Gyermekeket célzó reklámok Gyermekeket célzó reklámok Közvélemény kutatás a lakosság körében KUTATÁSI JELENTÉS 2015. január Tartalomjegyzék Bevezető... 3 A kutatás célja... 3 A kutatás módszere, mintája... 3 A minta megoszlása...

Részletesebben

A kutatás folyamán vizsgált, egyes kiemelt jelentőségű változók részletes

A kutatás folyamán vizsgált, egyes kiemelt jelentőségű változók részletes A minta...3 1. sz. táblázat: Az elemzésbe bekerült személyek megoszlása kor és nem szerint...3 2. sz. táblázat: Az elemzésbe bekerült személyek eloszlása lakhely (körzet) szerint...3 A kutatás folyamán

Részletesebben

Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések elôkészítéséhez 17. 2000. szeptember. Budapest, 2000. november

Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések elôkészítéséhez 17. 2000. szeptember. Budapest, 2000. november Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések elôkészítéséhez 17. 2000. szeptember Budapest, 2000. november 1 Az elemzés a Miniszterelnöki Hivatal megrendelésére készült. Készítette: Gábos András

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI CIVIL FÓRUM STRATÉGIÁJA

A NYÍREGYHÁZI CIVIL FÓRUM STRATÉGIÁJA A NYÍREGYHÁZI CIVIL FÓRUM STRATÉGIÁJA Nyíregyháza, 2010. május Készült a Felső-Tisza Alapítvány megbízásából. Szerkesztette: Filepné dr. Nagy Éva Katona Mariann Tóth Miklós Lezárva 2010. május 31-én. Nyíregyháza,

Részletesebben

SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL. Vezetői összefoglaló

SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL. Vezetői összefoglaló SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL Vezetői összefoglaló A Mérték Médiaelemző Műhely arra vállalkozott, hogy feltárja a 2010-ben

Részletesebben

KÉRDŐÍVES KUTATÁS TORDAS JELENÉRŐL ÉS JÖVŐJÉRŐL. 1. Az empirikus adatfelvétel módszertana

KÉRDŐÍVES KUTATÁS TORDAS JELENÉRŐL ÉS JÖVŐJÉRŐL. 1. Az empirikus adatfelvétel módszertana KÉRDŐÍVES KUTATÁS TORDAS JELENÉRŐL ÉS JÖVŐJÉRŐL 1. Az empirikus adatfelvétel módszertana A lakossági közvélemény-kutatást a Sze-Lá-Ví Alapítvány végezte a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával Tordas

Részletesebben

Társadalmi jellemzõk, 2006. Társadalmi jellemzõk, 2006. Központi Statisztikai Hivatal

Társadalmi jellemzõk, 2006. Társadalmi jellemzõk, 2006. Központi Statisztikai Hivatal Társadalmi jellemzõk, 2006 Társadalmi jellemzõk, 2006 Ára: 2000,- Ft Központi Statisztikai Hivatal KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL TÁRSADALMI JELLEMZÕK, 2006 Budapest, 2007 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL,

Részletesebben

A lakosság utazási szokásai, vélemények a magyarországi turizmusról - II.

A lakosság utazási szokásai, vélemények a magyarországi turizmusról - II. A lakosság utazási szokásai, vélemények a magyarországi turizmusról - II. Összeállította a Magyar Turizmus Rt a megbízásából a Szonda Ipsos Média-, Vélemény- és Piackutató intézet A Szonda Ipsos Média-,

Részletesebben

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY A magyar lakosság utazási szokásai 2012-ben 1 A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából készített kutatás alapján összeállította: Mester Tünde 2 A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvélemény-kutató

Részletesebben

A magyar lakosság utazási szokásai, 2010

A magyar lakosság utazási szokásai, 2010 1 A magyar lakosság utazási szokásai, 2010 A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából készítette a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató

Részletesebben

D3.6 MÓDSZERTANI ÉS ÉRTÉKELŐ TANULMÁNY A KÉRDŐÍVES FELMÉRÉSRŐL

D3.6 MÓDSZERTANI ÉS ÉRTÉKELŐ TANULMÁNY A KÉRDŐÍVES FELMÉRÉSRŐL WP3 Társadalmi-gazdasági folyamatok modellezése 2050-ig D3.6 MÓDSZERTANI ÉS ÉRTÉKELŐ TANULMÁNY A KÉRDŐÍVES FELMÉRÉSRŐL MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézete

Részletesebben

Hírlevél 8. hét. Hírlevél 2014. február 17. 11:13. A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2014. 7. heti hírlevele.

Hírlevél 8. hét. Hírlevél 2014. február 17. 11:13. A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2014. 7. heti hírlevele. Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Tel: 06 (34)/512-070 www.komarom.katasztrofavedelem.hu e-mail: komarom.szovivo@katved.gov.hu Hírlevél 2014.

Részletesebben

Celldömölki kistérség területfejlesztési koncepciója 2012-2017 STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM

Celldömölki kistérség területfejlesztési koncepciója 2012-2017 STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM Celldömölki kistérség területfejlesztési koncepciója 2012-2017 STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM Aktualizálta 2011-ben: Finta Krisztián kistérségi menedzser 1 BEVEZETÉS A területfejlesztési politikát érvényesítő

Részletesebben

Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések elôkészítéséhez 5. 1999. július. Budapest, 1999. augusztus

Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések elôkészítéséhez 5. 1999. július. Budapest, 1999. augusztus Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések elôkészítéséhez 5. 1999. július Budapest, 1999. augusztus Az elemzés a Miniszterelnöki Hivatal megrendelésére készült. Készítette: Gábos András TÁRKI

Részletesebben

GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége

GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége MAGYAR PEDAGÓGIA 103. évf. 3. szám 315 338. (2003) GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete 1990 óta nagyméretű differenciálódás ment végbe a gimnáziumi oktatásban. 1989-ben

Részletesebben

TURISZTIKAI TERMÉKEK. A Turisztikai Világszervezet ökoturizmus kutatási programja TURIZMUS BULLETIN 19. 1. A tanulmány célja

TURISZTIKAI TERMÉKEK. A Turisztikai Világszervezet ökoturizmus kutatási programja TURIZMUS BULLETIN 19. 1. A tanulmány célja A Turisztikai Világszervezet ökoturizmus kutatási programja Összeállította: a Magyar Turizmus Rt. Kutatási Igazgatósága Veréczi Gábor közremûködésével. A tanulmány célja Az ENSZ a 2002-es évet az Ökoturizmus

Részletesebben

Híradóelemzés 2013. IV. negyedév és éves összesítő

Híradóelemzés 2013. IV. negyedév és éves összesítő Híradóelemzés 2013. IV. negyedév és éves összesítő a Nézőpont Intézet Médiaműhelyének elemzése Készült: 2014. január 13. 1 2014. január 13. HÍRADÓELEMZÉS 2013. IV. NEGYEDÉV ÉS ÉVES ÖSSZESÍTŐ Összefoglaló

Részletesebben

A KORMÁNYZÓHELYETTESI INTÉZMÉNY TÖRTÉNETE (1941 1944)

A KORMÁNYZÓHELYETTESI INTÉZMÉNY TÖRTÉNETE (1941 1944) A KORMÁNYZÓHELYETTESI INTÉZMÉNY TÖRTÉNETE (1941 1944) OLASZ LAJOS A kormányzóhelyettesi intézmény története (1941 1944) AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST ISBN 978-963-05-8512-5 Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben

Részletesebben

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kompetenciaméréseken elért eredményei

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kompetenciaméréseken elért eredményei A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kompetenciaméréseken elért eredményei Az országos kompetenciamérésen minden tanévben iskolánk 10. évfolyamos diákjai vesznek részt. A 2013. évi mérésen

Részletesebben

Ügyfél-elégedettségi lekérdezés eredményei. Nyírmada Város Polgármesteri Hivatala számára

Ügyfél-elégedettségi lekérdezés eredményei. Nyírmada Város Polgármesteri Hivatala számára Ügyfél-elégedettségi lekérdezés eredményei Nyírmada Város Polgármesteri Hivatala számára Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 I Az adatfelvétel eredményeinek bemutatása... 3 I.1 A vállalati, illetve lakossági

Részletesebben

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Sikeresen befejezték tanulmányaikat a Rendőrtiszti Főiskola mesterszakának

Részletesebben

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Készítette: Millennium Intézet Alapítvány Vezető kutatók: Éliás Zsuzsanna Némethy Szabolcs Megrendelő: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015 T A R

Részletesebben

AZ INTÉZMÉNYEK OKTATÁSI INFRASTRUKTÚRÁJA

AZ INTÉZMÉNYEK OKTATÁSI INFRASTRUKTÚRÁJA Ö S S Z E H A S O N L Í T Ó É R T É K E L É S E K AZ INTÉZMÉNYEK OKTATÁSI INFRASTRUKTÚRÁJA Felkészült és elhivatott oktató, tudásvágyó és szorgalmas hallgató ők a felsőfokú képzés sikerességének évszázadok

Részletesebben

ERASMUS MINDENKINEK (2014 2020)

ERASMUS MINDENKINEK (2014 2020) BELSŐ POLITIKÁK FŐIGAZGATÓSÁGA B TEMATIKUS OSZTÁLY: STRUKTURÁLIS ÉS KOHÉZIÓS POLITIKÁK ERASMUS MINDENKINEK (2014 2020) ÖSSZEFOGLALÁS Tartalom A javasolt Erasmus mindenkinek program (2014 2020) célja, hogy

Részletesebben

A kormány viszi a politikának jutó kis időt a kereskedelmi rádiókban A Policy Solutions médiaelemzése a Class FM és a Neo FM hírműsorairól

A kormány viszi a politikának jutó kis időt a kereskedelmi rádiókban A Policy Solutions médiaelemzése a Class FM és a Neo FM hírműsorairól A kormány viszi a politikának jutó kis időt a kereskedelmi rádiókban A Policy Solutions médiaelemzése a Class FM és a Neo FM hírműsorairól 2011. november 1 Vezetői összefoglaló A Class FM-en az összes

Részletesebben

BEVEZETŐ. A nők munkaerő piaci helyzetének alakulása a 90-es években 1

BEVEZETŐ. A nők munkaerő piaci helyzetének alakulása a 90-es években 1 BEVEZETŐ A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány fennállása óta kiemelt célcsoportként kezeli a női vállalkozókat. Az alapítvány munkatársai naponta ismernek meg egyedi emberi, vállalkozói, női sorsokat

Részletesebben

KUTATÁSI JELENTÉS. A BOM Alapítvány számára Az olimpia hazai megrendezésével kapcsolatos telefonos közvélemény-kutatásból. 2015.

KUTATÁSI JELENTÉS. A BOM Alapítvány számára Az olimpia hazai megrendezésével kapcsolatos telefonos közvélemény-kutatásból. 2015. KUTATÁSI JELENTÉS A BOM Alapítvány számára Az olimpia hazai megrendezésével kapcsolatos telefonos közvélemény-kutatásból TARTALOM VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ 3 BEVEZETÉS 4 A MINTA ÖSSZETÉTELE 5 1. SPORT VILÁGVERSENYEK

Részletesebben

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat B) Mintafeladatok Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat 1. FELADAT Az alábbi források az Oszmán Birodalom hadseregéről és kormányzatáról szólnak. A források és saját ismeretei alapján mutassa

Részletesebben

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,

Részletesebben

Az Áldozatsegítő Szolgálat Missziója

Az Áldozatsegítő Szolgálat Missziója AZ ÁLDOZATSEGÍTŐ SZOLGÁLAT TEVÉKENYSÉGE 2009. Az Áldozatsegítő Szolgálat Missziója A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban

Részletesebben

Vukovich György Harcsa István: A magyar társadalom a jelzőszámok tükrében

Vukovich György Harcsa István: A magyar társadalom a jelzőszámok tükrében Vukovich György Harcsa István: A magyar társadalom a jelzőszámok tükrében (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Vukovich György Harcsa István (1998): A

Részletesebben

Bernát Anikó Szivós Péter: A fogyasztás jellemzői általában és két kiemelt kiadási csoportban

Bernát Anikó Szivós Péter: A fogyasztás jellemzői általában és két kiemelt kiadási csoportban Bernát Anikó Szivós Péter: A fogyasztás jellemzői általában és két kiemelt kiadási csoportban (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Bernát Anikó Szivós

Részletesebben

SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL

SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL 2013. március 14. SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából kétévente készül reprezentatív felmérés a magyarok utazási szokásairól. A 2012 decemberében

Részletesebben

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása Munkaerőpiaci információk a Közép-Dunántúlon A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása 2008. 1. A régió területi, földrajzi, népesség jellemzői A Közép-dunántúli régió

Részletesebben

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMJA FELÜLVIZSGÁLATA JEGYZŐKÖNYV

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMJA FELÜLVIZSGÁLATA JEGYZŐKÖNYV 1 A.../2015. (VI. 26.) Kgy sz. határozat melléklete SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMJA FELÜLVIZSGÁLATA JEGYZŐKÖNYV Szeged, 2015. június 17. 2 Helyi Esélyegyenlőségi

Részletesebben

Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06.

Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06. Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06. TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 4 2. Bevezetés...

Részletesebben

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI Széchy Anna Zilahy Gyula Bevezetés Az innováció, mint versenyképességi tényező a közelmúltban mindinkább

Részletesebben

A helyi társadalom elégedettsége a lakással, a lakókörnyezettel és néhány szocio-kulturális tényezôvel

A helyi társadalom elégedettsége a lakással, a lakókörnyezettel és néhány szocio-kulturális tényezôvel A lakások 15,9%-ában van kiépítve a helyi körülmények között nagyobb energiatakarékosságot biztosító cirkófûtés. A lakások több mint felében gázkonvektorral történik a fûtés, illetve elég magas arányt

Részletesebben

7. A közszolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettség felmérés eredményei I. felmérési forduló. Piliscsaba Város Önkormányzata

7. A közszolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettség felmérés eredményei I. felmérési forduló. Piliscsaba Város Önkormányzata 7. A közszolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettség felmérés eredményei I. felmérési forduló Piliscsaba Város Önkormányzata Ügyfél Cím Alcím Piliscsaba Város Önkormányzata 7. A közszolgáltatásokkal kapcsolatos

Részletesebben

Havas Gábor - Liskó Ilona. Szegregáció a roma tanulók általános iskolai oktatásában. Kutatási zárótanulmány, 2004 (Összegzés)

Havas Gábor - Liskó Ilona. Szegregáció a roma tanulók általános iskolai oktatásában. Kutatási zárótanulmány, 2004 (Összegzés) Havas Gábor - Liskó Ilona Szegregáció a roma tanulók általános iskolai oktatásában Kutatási zárótanulmány, 2004 (Összegzés) Kutatásunk egyik célja az volt, hogy egy lehetőség szerint teljes általános iskolai

Részletesebben

Marjainé dr. Szerényi Zsuzsanna, dr. Zsóka Ágnes, Széchy Anna Környezettudatosak-e a középiskolások?

Marjainé dr. Szerényi Zsuzsanna, dr. Zsóka Ágnes, Széchy Anna Környezettudatosak-e a középiskolások? Marjainé dr. Szerényi Zsuzsanna, dr. Zsóka Ágnes, Széchy Anna Környezettudatosak-e a középiskolások? Bevezetés A környezettudatosság vizsgálata közel két évtizedes múltra tekint vissza Európában (Kovács,

Részletesebben

Egy főre jutó GDP (%), országos átlag = 100. Forrás: KSH. Egy főre jutó GDP (%) a Dél-Alföldön, országos átlag = 100

Egy főre jutó GDP (%), országos átlag = 100. Forrás: KSH. Egy főre jutó GDP (%) a Dél-Alföldön, országos átlag = 100 gh Gazdasági Havi Tájékoztató 2013. október A GVI legújabb kutatása a területi egyenlőtlenségek társadalmi és gazdasági metszeteit vizsgálja. A rendszerváltás óta zajló társadalmi és gazdasági folyamatok

Részletesebben

Thimár Attila SÚLY, AMI FELEMEL

Thimár Attila SÚLY, AMI FELEMEL RÓZSÁSSY BARBARA 59 gondolok, kell, méghozzá az írás, a vers létjogosultsága mellett. Miként valamiképp a szerzõ is ezt teszi könyvében mindvégig. Hogy a társadalomnak mára nemhogy perifériájára került,

Részletesebben

Szám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről.

Szám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről. Szám: 362-20/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 13-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Közép-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda

Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Közép-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Közép-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda A kiadvány megjelenését támogatta: Tartalomjegyzék Bevezetés...5 Az

Részletesebben

Nemzeti Stratégia. a kábítószer-probléma kezelésére

Nemzeti Stratégia. a kábítószer-probléma kezelésére Melléklet a /2009. (..) OGY határozathoz Biztonságosabb társadalom, megtartó közösség Nemzeti Stratégia a kábítószer-probléma kezelésére 2010-2018 Tartalom Tartalom...2 Bevezetés (a Nemzeti Stratégia szerepe)...3

Részletesebben

Az óvodai és iskolai étkezés, napközi /tények és vélemények/

Az óvodai és iskolai étkezés, napközi /tények és vélemények/ Az óvodai és iskolai étkezés, napközi /tények és vélemények/ Budapest, 2006. június Bevezetés A Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Program Iroda 2006. márciusában megbízást adott a Szonda Ipsos Média,- Vélemény-

Részletesebben

Beszámoló az Országgyűlés részére

Beszámoló az Országgyűlés részére 2014 Beszámoló az Országgyűlés részére A Gazdasági Versenyhivatal 2014. évi tevékenységéről és a Versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos

Részletesebben

A SARKALATOS TÖRVÉNYEK AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG GYAKORLATÁBAN. Szilágyi Emese tudományos segédmunkatárs, MTA TK JTI

A SARKALATOS TÖRVÉNYEK AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG GYAKORLATÁBAN. Szilágyi Emese tudományos segédmunkatárs, MTA TK JTI A SARKALATOS TÖRVÉNYEK AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG GYAKORLATÁBAN Szilágyi Emese tudományos segédmunkatárs, MTA TK JTI Az Alaptörvény elfogadása után az alkotmányos rendszer változásait elemző szakirodalomi diskurzusban

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK. 2010. november

Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK. 2010. november Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK A KUTATÁSI PROGRAM K+ F MELLÉKLETE 2010. november TARTALOM I. Az iskolák és iskolaigazgatók bemutatása...

Részletesebben

Fogyasztói preferenciák és attitűdök hagyományos és tájjellegű élelmiszerekkel kapcsolatban

Fogyasztói preferenciák és attitűdök hagyományos és tájjellegű élelmiszerekkel kapcsolatban Fogyasztói preferenciák és attitűdök hagyományos és tájjellegű élelmiszerekkel kapcsolatban Jasák Helga Fehér András Szakály Zoltán Magyarország mezőgazdasági és élelmiszeripari kincseit a HÍR-gyűjtemény

Részletesebben

2016-os Cool-túra vetélkedő feladatsora

2016-os Cool-túra vetélkedő feladatsora 2016-os Cool-túra vetélkedő feladatsora 1. Valószínű, hogy Dózsa Györgyöt nem ültették izzó vastrónra kivégzésekor, csupán ácsolt székre. Ám a fejére valóban felhevített vaskoronát tettek. Hol történt

Részletesebben

2. Az állampolgárokra vonatkozó vizsgálat

2. Az állampolgárokra vonatkozó vizsgálat 2. Az állampolgárokra vonatkozó vizsgálat Az állampolgárokra - azaz azon állampolgárokra, akik nem ügyfelei a Hivatalunknak - vonatkozó omnibuszos kutatás lefolytatására a Marketing Centrum Országos Piackutató

Részletesebben

Közbizalom 2014. Összefoglaló

Közbizalom 2014. Összefoglaló Nincs változás, de mégis Közbizalom 2014 Tíz éve kezdték el hazai közösségfejlesztő szervezetek 1 felmérni, vizsgálni a közbizalom magyarországi állapotának pillanatképét. Mivel az évenkénti kérdezéseknél

Részletesebben

Sajtóinformáció. RBHU/MK 2004rbgr-ww_h. A Bosch saját növekedési potenciáljára épít: Jó kezdés a 2004-es esztendőben

Sajtóinformáció. RBHU/MK 2004rbgr-ww_h. A Bosch saját növekedési potenciáljára épít: Jó kezdés a 2004-es esztendőben Sajtóinformáció RBHU/MK 2004rbgr-ww_h A Bosch saját növekedési potenciáljára épít: Jó kezdés a 2004-es esztendőben Már a 2003-as év is kielégítő eredményeket hozott Az elektronikus stabilitási program

Részletesebben

Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november

Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november 1 Tartalom 1. A fejlesztés integrált városfejlesztési stratégiához való illeszkedése...3 2. A településfejlesztési akcióterület kijelölése, jogosultság

Részletesebben

A FÖDRAJZI HELYHEZ KAPCSOLÓDÓ ÉS A HAGYOMÁNYOS MAGYAR TERMÉKEK LEHETSÉGES SZEREPE AZ ÉLELMISZERFOGYASZTÓI MAGATARTÁSBAN

A FÖDRAJZI HELYHEZ KAPCSOLÓDÓ ÉS A HAGYOMÁNYOS MAGYAR TERMÉKEK LEHETSÉGES SZEREPE AZ ÉLELMISZERFOGYASZTÓI MAGATARTÁSBAN Szent István Egyetem Gödöllő Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola A FÖDRAJZI HELYHEZ KAPCSOLÓDÓ ÉS A HAGYOMÁNYOS MAGYAR TERMÉKEK LEHETSÉGES SZEREPE AZ

Részletesebben

Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte

Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte A TOVÁBBKÉPZÉSEK HATÁSA A PEDAGÓGUSOK SZEMLÉLETÉRE Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte el a Kht. által szervezett Integrációs program keretébe tartozó pedagógus továbbképzések

Részletesebben

A lakosság klímaváltozással kapcsolatos attitűdjének empirikus vizsgálata

A lakosság klímaváltozással kapcsolatos attitűdjének empirikus vizsgálata A lakosság klímaváltozással kapcsolatos attitűdjének empirikus vizsgálata Baranyai Nóra Varjú Viktor Bevezetés Bár Svante Arrhenius már a 19. század végén megfogalmazta, hogy a levegőbe kerülő szén-dioxid

Részletesebben

MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI NEMZETI REFORM PROGRAMJA

MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI NEMZETI REFORM PROGRAMJA MAGYARORSZÁG KORMÁNYA MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI NEMZETI REFORM PROGRAMJA 2016. április TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék... 2 I. Bevezető... 3 II. Középtávú makrogazdasági kitekintés... 4 II.1. A makrogazdasági

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 20.4.2009 COM(2009) 178 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK, A RÉGIÓK

Részletesebben

LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEK NAPPALI ELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEIRŐL

LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEK NAPPALI ELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEIRŐL LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEK NAPPALI ELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEIRŐL A 2004. év őszén teljes körű felmérést végeztünk a szenvedélybetegek nappali ellátást nyújtó intézményeinek körében. A kutatást

Részletesebben

A lakosság klímaváltozással kapcsolatos attitűdjének empirikus vizsgálata

A lakosság klímaváltozással kapcsolatos attitűdjének empirikus vizsgálata A lakosság klímaváltozással kapcsolatos attitűdjének empirikus vizsgálata Baranyai Nóra Varjú Viktor Bevezetés Bár Svante Arrhenius már a 19. század végén megfogalmazta, hogy a levegőbe kerülő szén-dioxid

Részletesebben

Készítették: Szerkesztette: A tanulmány megállapításai csak a forrás megjelölésével idézhetők!

Készítették: Szerkesztette: A tanulmány megállapításai csak a forrás megjelölésével idézhetők! GKI Gazdaságkutató Zrt. A vagyonosodási vizsgálatok társadalmi-gazdasági hatásai Kutatási összefoglaló a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal részére (Vitára szolgáló munkaanyag) Budapest, 2007. október

Részletesebben

FELNŐTTEK KÉPESSÉG- ÉS KÉSZSÉGMÉRÉSE (PIAAC)

FELNŐTTEK KÉPESSÉG- ÉS KÉSZSÉGMÉRÉSE (PIAAC) Országjelentés Szlovákia 2013 FELNŐTTEK KÉPESSÉG- ÉS KÉSZSÉGMÉRÉSE (PIAAC) MINISTERSTVO ŠKOLSTVA, VEDY, VÝSKUMU A ŠPORTU SLOVENSKEJ REPUBLIKY Elὄszó MI A PIAAC (Programme for the International Assessment

Részletesebben

Mágocs Város Önkormányzatának. Gazdasági programja. 2014-2019. évre

Mágocs Város Önkormányzatának. Gazdasági programja. 2014-2019. évre A jövő az nem egy hely, ahová belépünk. Azt mi hozzuk létre: /L.I.Sweet/ Mágocs Város Önkormányzatának Gazdasági programja 2014-2019. évre A programot a képviselő-testület 2015. március.tartott ülésén

Részletesebben

Közszolgálati rádiókra vonatkozó elvárások vizsgálata

Közszolgálati rádiókra vonatkozó elvárások vizsgálata vizsgálata (országos reprezentatív közvélemény-kutatás 2008) Budapest, 2008. november, 29. szám ISSN 1788-134X ISBN 978-963-88088-3-7 Kiadja az Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet Budapest, 1021

Részletesebben

IV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG

IV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG IV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG IV. 6. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG IV.6.1. Észak-Magyarország támogatásainak területi és célonkénti megoszlása Az Észak-magyarországi régió 1996 és 2008 között 94,5 milliárd forintnyi

Részletesebben

A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület ALAPSZABÁLYA 2015. DECEMBER 7-TŐL egységes szerkezetben

A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület ALAPSZABÁLYA 2015. DECEMBER 7-TŐL egységes szerkezetben A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület ALAPSZABÁLYA 2015. DECEMBER 7-TŐL egységes szerkezetben Az alapító tagok az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek

Részletesebben

Bajnai: zsidó volt-e Radnóti vagy magyar?

Bajnai: zsidó volt-e Radnóti vagy magyar? Belföld Bajnai: zsidó volt-e Radnóti vagy magyar? Bajnai Gordon véleménye szerint a kormány részéről jó döntés volt, hogy 2014-et a holokauszt-emlékévévé nyilvánították, az viszont nem, hogy "világraszóló

Részletesebben

Elképesztő show-t csinált a fideszes Kern és a szocialista Garas

Elképesztő show-t csinált a fideszes Kern és a szocialista Garas SAJTÓMEGJELENÉSEK ARCHÍVUMA FORRÁS: http://cink.hu/oruletes-show-t-csinalt-a-fideszes-kern-es-a-szocialist Elképesztő show-t csinált a fideszes Kern és a szocialista Garas Szily László Szily László Téma:

Részletesebben

AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZABADSÁG- KÉPE -BEN MAGYARORSZÁGON

AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZABADSÁG- KÉPE -BEN MAGYARORSZÁGON MÉRTÉK MÉDIAELEMZŐ MŰHELY AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZABADSÁG- KÉPE -BEN MAGYARORSZÁGON MÉRTÉK FÜZETEK. 1 MÉRTÉK FÜZETEK 7. szám 2016. március Szerző: Timár János AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZA- BADSÁG-KÉPE 2015-BEN MAGYARORSZÁGON

Részletesebben

Bauer Tamás Cukor a sebbe

Bauer Tamás Cukor a sebbe Bauer Tamás Cukor a sebbe Amennyire én emlékszem, a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok követelései között a rendszerváltás éveiben, amikor a kommunista rendszerek összeomlását követően, az

Részletesebben

Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy. 1. Bevezetés Problémafelvetés

Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy. 1. Bevezetés Problémafelvetés Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy 1. Bevezetés Problémafelvetés Jelen tanulmány a Pozsony és környéke agglomerációjában lakó szlovák állampolgárok helyzetét vizsgálja az oktatás és egészségügy

Részletesebben

(Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2012) A könyvet tárgyánál fogva és szerzőjére való tekintettel is ajánlom azoknak az olvasóknak a

(Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2012) A könyvet tárgyánál fogva és szerzőjére való tekintettel is ajánlom azoknak az olvasóknak a 1 HAGYOMÁNY ÉS MODERNSÉG BENEDETTO CROCE ESZMEVILÁGÁBAN (Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2012) A könyvet tárgyánál fogva és szerzőjére való tekintettel is ajánlom azoknak az olvasóknak a figyelmébe,

Részletesebben

A romániai magyarság termékenysége 1992-2002 között, regionális összehasonlításban

A romániai magyarság termékenysége 1992-2002 között, regionális összehasonlításban Veres Valér A romániai magyarság termékenysége 1992-2002 között, regionális összehasonlításban A romániai magyarság létszámcsökkenésének egyik fő oka az alacsony gyermekvállalási kedv. E tanulmány fő célja

Részletesebben

MOBILITÁSI NAPOK VESZPRÉM, 2006. SZEPTEMBER 29-30

MOBILITÁSI NAPOK VESZPRÉM, 2006. SZEPTEMBER 29-30 MOBILITÁSI NAPOK VESZPRÉM, 2006. SZEPTEMBER 29-30 BESZÁMOLÓ Készítette: Kalmár András EURES tanácsadó Veszprém Megyei Munkaügyi Központ 2006. október 19. 1. Előzmények Az Európai Bizottság által életre

Részletesebben

Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda

Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda A kiadvány megjelenését támogatta: Tartalomjegyzék Bevezetés...5 1. A Nyugat-dunántúli

Részletesebben

Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések előkészítéséhez 27. 2001. július. Budapest, 2002. április

Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések előkészítéséhez 27. 2001. július. Budapest, 2002. április Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések előkészítéséhez 27. 2001. július Budapest, 2002. április Az elemzés a Miniszterelnöki Hivatal megrendelésére készült. Készítette: Gábos András TÁRKI

Részletesebben

Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata

Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata Teljes Akcióterületi Terv készült Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata megbízásából a Budapesti integrált városfejlesztési program Budapesti kerületi központok fejlesztése (kódszám: KMOP-5.2.2/B-2008-0016)

Részletesebben

Miért alaptalan a magyar demokrácia

Miért alaptalan a magyar demokrácia KÖNYVBEMUTATÓ Csizmadia Ervin legújabb kötetének (Miért alaptalan a magyar demokrácia) könyvbemutatójára az Alexandra pódiumon, március 20-án került sor. A bemutató keretében tartott kerekasztal-beszélgetés

Részletesebben

területi Budapesti Mozaik 13. Idősödő főváros

területi Budapesti Mozaik 13. Idősödő főváros területi V. évfolyam 15. szám 211. március 9. 211/15 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu i Mozaik 13. Idősödő főváros A tartalomból 1 A népesség számának és korösszetételének alakulása

Részletesebben

- kivonat a kutatási beszámolóból -

- kivonat a kutatási beszámolóból - Ifjúságkutatás 2001 - Nagyvárosi fiatalok az ezredfordulón - Hegyvidék - Budapest XII. kerület - A kutatásra Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkormányzatának megbízásából került sor. A program megvalósítója

Részletesebben

Az agrárgazdaság foglalkoztatási potenciálja

Az agrárgazdaság foglalkoztatási potenciálja Az agrárgazdaság foglalkoztatási potenciálja Süle Katalin, Elnök, Zala megye Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001 Az agrárgazdaság

Részletesebben

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Mottó: A kollektív felelősség elvével és a kollektív megtorlás gyakorlatával a magyar nemzet sem most, sem a jövőben sohasem azonosíthatja

Részletesebben

Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika

Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika Rendkívüli volt a magyar európai uniós elnökség fél éve abban az értelemben legalábbis mindenképpen, hogy Magyarország először töltötte be az Európai

Részletesebben

ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNÁK HASZNÁLATA MEZİCSÁTON

ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNÁK HASZNÁLATA MEZİCSÁTON ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNÁK HASZNÁLATA MEZİCSÁTON VÁLLALATI ÉS LAKOSSÁGI FELMÉRÉS A MEZİCSÁTI TELEPHELLYEL RENDELKEZİ TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOK, ILLETVE AZ ÖNKORMÁNYZATI HIVATALBAN ÜGYET INTÉZİ FELNİTT

Részletesebben

Az egészségturizmus marketingkoncepciója. Vezetői összefoglaló

Az egészségturizmus marketingkoncepciója. Vezetői összefoglaló Magyar Turizmus Rt. Az egészségturizmus marketingkoncepciója Vezetői összefoglaló 2002. április 30. Végső jelentés Tartalom 1 VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ 2 1.1 A KUTATÁS HÁTTERE 2 1.1.1 A kutatás céljai 2 1.1.2

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/3

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/3 Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/3 Központi Statisztikai Hivatal 2013. december Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás... 6 Mezőgazdaság...

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2010. március 25-én a ség tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános testületi ülésén. JELEN VANNAK: Németh Lajos Dr. Bánkúty József al Bódis Józsefné, Dávid Tamás,

Részletesebben

Nemzeti identitás, kisebbségek és társadalmi konfliktusok A magyar társadalom attitűdjeinek alakulása 1992 és 2014 között

Nemzeti identitás, kisebbségek és társadalmi konfliktusok A magyar társadalom attitűdjeinek alakulása 1992 és 2014 között Nemzeti identitás, kisebbségek és társadalmi konfliktusok A magyar társadalom attitűdjeinek alakulása 1992 és 2014 között Simonovits Bori 1. Bevezetés Ebben a tanulmányban a nemzeti identitás, a bevándorlókkal

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S intézményvezetői beosztás ellátására beérkezett pályázat véleményezésére

E L Ő T E R J E S Z T É S intézményvezetői beosztás ellátására beérkezett pályázat véleményezésére Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S intézményvezetői beosztás ellátására beérkezett pályázat véleményezésére

Részletesebben