TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv"

Átírás

1 TÁRSULATI ÜLÉS jegyzőkönyv Időpont: március 23. Helyszín: Csokonai Színház, Nagy Színházterem CSÁNYI JÁNOS BESZÉDE Tisztelettel köszöntöm a társulatot rendkívüli társulati ülésünkön. Külön köszöntöm Halász János alpolgármester urat és Szentei Tamás osztályvezető urat. Mivel a mai társulati ülésnek számomra ill. természetesen a színház számára, ezen keresztül mindannyiunk számára jelentősége van, és mivel engem különösen erősen érint, ezért azt kérem, hogy értsétek meg vagy fogadjátok el ezt a helyzetet: összefogottan kell, hogy elmondjak valamit, és utána nem szeretnék kérdésekre lehetőséget adni, tehát el fogok menni. Ezt fogadjátok el, azt kérem. Rendkívüli helyzet alakult ki. Ahhoz hogy a rendkívüli helyzet, és az ebből következő döntés, a döntésem érthetővé váljon, ahhoz röviden, tényszerűen szeretném elmondani, mi az a helyzet, ami kialakult. Tulajdonképpen olyan tényeket szeretnék ismertetni, amelyek egyébként is rögzítve lettek az elmúlt napokban, jegyzőkönyvben, ebben-abban, ill. elhangoztak beszélgetésekben. Két héttel ezelőtt, pénteken az önkormányzatnak be kellett nyújtanunk a színház évi mérlegbeszámolóját. A mérlegbeszámolót a gazdasági vezető ahogy azt kell elém tette, úgy, hogy természetesen Ő alá is írta. A dolog arra várt, hogy én is aláírjam, hogy az Önkormányzatba még délutánig be tudjuk küldeni. A mérlegbeszámoló egyensúlyban volt, minden rendben volt vele. Így került elém, és így volt aláírva a gazdasági által. Kaptam egy információt hiszen itt az elmúlt hónapokban a gazdasági terület ill. benne a munkaügy súlyos szakmai problémái derültek ki, és tudjátok, hogy a munkaügy rendbehozatala zajlott, zajlik most is. Aki ezt vezeti, a felkért szakértőnktől kaptam egy információt, hogy a mérlegbeszámolóban amit alá kellene, hogy írjak, és ami egyensúlyt mutat valójában nincs benne minden. Ezt nem tudtam, nekem erről nem volt semmilyen tudomásom. 1

2 Talán emlékeztek rá, társulati ülésen, és egyébként a nyilvánosság előtt is, széles és szűkebb körben bejelentettem, hogy a múlt évi mérlegünk, a 2006-os gazdálkodásunk teljesen rendben van. Én erről tudtam. Az, hogy ez így van, így volt, az természetesen nem szóbeszéd tárgya egy színházban, hanem számos anyag elkészítését követő információ, tehát írásban, szóban felém megfogalmazott tény. November közepétől dolgoztunk azon, hogy is áll a Színház. Ezek alapján legalábbis az előkészítő anyagok alapján, amelyeket én megkaptam valóban egyértelműen úgy látszott, hogy rendben van minden. Akkor, pénteken még csak annyi hangzott el, hogy a beszámolóban talán egy és két millió Forint között várható összeg nem szerepel. Mikor ezt megtudtam és ezt fontosnak tartom hangsúlyozni azonnal szóltam a belső ellenőrünknek. Azt kértem hiszem ez az én felelősségem és ez a dolgom hogy haladéktalanul vizsgálja meg az ügyet hétfő reggelig, mivel sürgősen be kell adnunk az anyagot a Hivatalba. Hétfőn reggel a belső ellenőr elém tett egy listát, amelyen már több mint hét millió Forint szerepelt, ami nem volt az anyagban feltüntetve. Ezt követően átvitte további egyeztetésre az Önkormányzatba a beszámolót. A nap folyamán, délutánra már 14 millió Forint derült ki. Másnap reggelre ez már l9 millió Forint lett. Ennek következtében kértem, hogy szerda reggel haladéktalanul jöjjön össze egy rendkívüli megbeszélés az Önkormányzat Gazdasági Hivatalában, a saját ill. az Önkormányzat gazdasági munkatársaival, és az Önkormányzat osztályvezetőivel. Ez ugye rendkívüli helyzet, mindenképpen olyan helyzet, ami már nemcsak a színházra tartozik, hanem a fenntartóra is. Tulajdonképpen szerettem volna azonnal jelezni és tisztázni a kialakult helyzetet. Ez a megbeszélés megtörtént. Ott abban maradtunk, hogy minden gazdasági munkatárs jöjjön vissza a színházba, és még egyszer mindenki nézze át, hogy nincs-e további adat. A délután folyamán, másfél óra alatt további 16 millió Forint összerakott számla került elő, amit szintén nem tettek bele a bevallásba. Ez összesen már 36 millió Forint volt. Nagyjából ezzel az összeggel írtam alá a beszámolót, ami végül is bekerült az Önkormányzatba. Ez rendkívüli helyzet Bocsánat, valami fontosat nem mondtam el. Helytelen, ha úgy fogalmaznék, hogy ez: hiány, mert ez nem pontosan így van. Nem pénzforgalmi jellegű hiányról van szó, hanem kötelezettség vállalás túllépésről. Pénzforgalmi szempontból a múlt évünk egyenlegben volt. A kötelezettség vállalás túllépés annyit jelent, hogy december 31-el mivel minden év végén váltás van az intézmények gazdálkodásában van egy megmaradó (bevételi) összeg, és fennáll egy olyan (kiadási) összeg, amire egyenként már felelősséget vállaltunk, számlák, szerződések stb. stb. A kettő közötti különbözet az a túllépés, amiről szó van, és amely 2

3 egyébként az idei évi gazdálkodásunkat terheli.. Ez az, ami a mostani információ szerint 36 millió Forint. Szóval ez rendkívüli helyzet, minden tekintetben. Egy ilyen helyzetért természetesen két ember felelős: a szakmai terület vezetője a gazdasági vezető, és az igazgató. Én innentől kezdve a saját nevemben szeretnék beszélni. Az igazgató felelőssége elháríthatatlan egy ilyen helyzetben. Egyértelmű a felelőssége. Mindegy, hogy a közvetlen hiba, a szakmai munka közvetlen felelőssége milyen mértékben terheli. Tény, hogy felelősséggel tartozik. Ezért ezt követően összehívtam egy vezetői megbeszélést pénteken 16-án, ha jól emlékszem, Vidnyánszky Attila, Kocsár Balázs, Horváth Csaba meg én. Elmondtam nekik a helyzetet, hogy mi jött létre, és azt mondtam nekik, úgy gondolom, nem tehetem meg, hogy ne vállaljam a felelősséget. Akkor úgy terveztem, hogy hétfőn kiállok a társulat és egyben a sajtó elé, és bejelentem: felelősséggel tartozom a dologért, és felajánlom a lemondásomat. Azért gondoltam erre, és nyilván sok egyéb dolog mellett azért mondtam ezt el nekik, mert azt gondolom, hogy ebben az országban mindenki jelentkezik akkor, amikor valami kivételes feladat és lehetőség van, de soha senki nem jelentkezik, amikor a felelősséget vállalni kell. Úgy gondoltam, hogy ezt vállalnom kell. Atilláék, Attila arra kért, hogy mivel ez óriási súlyú dolog, ami mindannyiunkat érint, legalábbis várjuk meg, kérdezzük meg az Önkormányzat vezetőinek is a véleményét. Ez a megbeszélés a héten, szerdán Polgármester úrral és Alpolgármester úrral megtörtént, ami gyakorlatilag egyértelművé tette, hogy a helyzetet olyan súlyúnak tartják, ahol Polgármester úr a további bizalmat nem tudja megszavazni nekem. Tehát lényegében elvárja, hogy valóban adjam be a felmondásomat. Gondolom, nem kell hosszan és részletesen hangsúlyozni, hogy egy ilyen helyzetben mi minden jár az ember fejében. Azért álltam most a társulat elé, hogy azt mondjam: úgy döntöttem, felajánlom a lemondásomat. És egyben vállalom az igazgatói felelősséget ezért a helyzetért. Azt hiszem, a hivatali döntés jövő csütörtökön fog megszületni, de lényegében a helyzet egyértelmű. Formálisan jövő csütörtökön fog az Önkormányzat Közgyűlése határozni. Két dologról szeretnék még beszélni. Az egyik mindaz, ami számomra fontos és csak röviden. Nagyon sokat dolgoztam az elmúlt egy és negyed évben. Szívvel lélekkel dolgoztam. Minden, amiért dolgoztam egyébként ez a munka minden eddigi vállalásomhoz képest 3

4 hatalmas és rendkívül inspiráló volt, óriási lehetőség számomra, mindannyiunk számára, ezért igyekeztem mindent a legjobb tudásom szerint végezni. Úgy gondolom, hogy az, ami elindult az elmúlt évben, és mindaz, ami létrejött, vagy létre fog jönni az elmúlt egy és negyed év következtében, az a Csokonai Színházat, a debreceni színjátszás jövőjét alapvetően befolyásoló, megváltoztató munka. Ha egy építkezés hasonlatával lehetne élni, akkor azt mondanám, egy hatalmas és gyönyörű épületet kezdtünk el építeni, amelyben valahol a falak fölhúzásánál tartunk. Még vakolatlan ez a ház, még hiányzik a tető, még sok minden a feje tetején áll benne, de az alapokat már visszavonhatatlanul leraktuk, és engedjétek meg ezt a szerénytelenséget azt gondolom, hogy ezekben az alapokban kitörölhetetlenül benne vagyok. Úgy gondolom, hogy nem egyszerűen csak meg kell küzdenem az érzelmeimmel, jaj istenem tehát úgy gondolom, hogy nem egyszerűen csak irányítottam ezt a munkát, megterveztem ezt az épületet, és mint jó kőműves mester elkezdtem vezetni az építkezést, hanem azt gondolom, hogy veletek együtt mert ebben természetesen mindenki benne van kötőanyagként a cementben, a habarcsban is ott vagyok. És ez nekem nagyon jó érzés És éppen ezért érzem, hogy be kell fejeznem éppen ezért a másik dolog, amit mondani szeretnék, ami miatt végül is erre a döntésre jutottam, hiszen számos dolgot kellett mérlegelnem, amit nem nehéz végiggondolni és akik tegnap este Tegnap este összehívtam egy megbeszélést. Akik ott voltak tegnap este, tudják, hogy nagyon sokféle dolog vívódott bennem. Csak egy megjegyzést: szűkebb körben hoztam létre a megbeszélést, nem azért, hogy bárkit kizárjak, hanem azért, mert nem lehet egy ilyen horderejű szituációban ekkora társulattal beszélgetni. Szívesen megosztottam volna, ami ott elhangzott másokkal is. Nincs titok abban, ami elhangzott, akár a részemről, akár más részéről tovább adhatjátok. Nyilván inkább a dolog bonyolultsága, a dolgoknak a mérlegelése történt tegnap este. Fontos volt számomra mások véleménye is. De a sok vélemény között az, hogy az ember helyesen döntsön, az igazán nehéz egy ilyen érzelmekkel teli állapotban. Számomra mindebből az a kérdés vált a legfontosabbá, hogy amiért az elmúlt egy és negyed évben dolgoztam, azzal most én szembe fordulok-e? Elkezdem-e szétszedni a társulatot, elkezdek-e bomlasztani, csak azért, mert nekem ez az egész nem jó. De akkor miért dolgoztam eddig? Tehát úgy döntöttem, hiszen így kellett döntenem, semmilyen akadályt nem támasztok, hogy ez a dolog egységes tudjon maradni. Szerződtetési időszakban vagyunk. Nem zilálhatom szét azt, amiért eddig éjjel-nappal dolgoztam hogy itt legyenek, akik most itt vannak hogy olyan programok valósuljanak meg, amiket elkezdtünk, vagy amelyek már elő vannak készítve hiszen számos olyan program van előkészítve, amelyről még alig tudtok, és amelyek majd csak a továbbiakban fognak megvalósulni. 4

5 Nem fordulhattam szembe az eddigi munkámmal. Ezért azt gondoltam, hogy a döntési szempontok közül ez a legfontosabb. Megpróbálni mindent biztosítani azért, hogy ez a dolog sajnos nélkülem de folytatódhasson. Ezt egyébként a jövőre nézve is meg fogom tenni. Minden segítséget megadok mindazoknak, akik vállalják a további munkát, Attilának ill. bárkinek, aki érkezik, és az elsősorban a vezetésemmel általam elindított folyamatot tovább viszi. Meggyőződésem, hogy egyébként tovább akarják vinni szeretném, hogy beteljesüljön ez a folyamat. Ezért döntöttem így. Minden más tettem minden más, amit tehettem volna semmi egyebet nem eredményezne bocsánat, hogy ilyen hülyén (elszorult hangon) beszélek semmi mást nem eredményezne, mint azt, hogy elkezd szétbomlani és szétzilálódni ez az ügy. Hiszen meg lehetne tenni, természetesen, és önmagamat védeni vagy magyarázkodni vagy lázítani de nem teszem. Felelős vagyok azokért, akik ide szerződtek, és mindazért, amit elkezdtünk felépíteni. Ennyit tudok mondani. Köszönöm szépen. Befejezésül bocsánat, majdnem elfelejtem. Gyerekek! Nyilván érződik, hogy szívből vagyok itt! A színházban. Debrecenben. Nagyon sok embert nagyon szeretek, és talán ez kölcsönös Sokakkal konfliktusba is kerültem, egy igazgató esetén ez kikerülhetetlen. Egy igazgató, különösen ennyire bonyolult helyzetben, amikor elkezd mondjuk így egy ilyen hosszú távú építkezést elindítani, amiből sok összevisszaság és rengeteg probléma alakul ki (néha az én hibámból, néha esetleg mások hibájából, vagy csak a dolog természeténél fogva), természetesen ilyenkor az igazgató ellen nagyon sok indulat is fordul Én most szeretném megköszönni mindnyájatoknak, kivétel nélkül mindnyájatoknak a munkáját. Szeretném megköszönni az együttműködéseteket, és a lehető legsikeresebb színházat debreceni színjátszást és munkát kívánok! Köszönöm szépen! HALÁSZ JÁNOS ALPOLGÁRMESTER HOZZÁSZÓLÁSA: Jó napot kívánok, kedves hölgyeim és uraim! Olyan helyzetben vagyunk, amelyet senki nem kíván, nem az volt a vágyunk, hogy ilyen helyzet álljon elő Debrecenben, a Csokonai Színházban. Ilyen helyzetekben különösen nehéz jó döntéseket hozni. Nem is biztos, hogy vannak jó döntések, de meg kell oldani a helyzetet, 5

6 és úgy kell megoldani a helyzetet, hogy a színház, a színházi köz menjen tovább, lehetőleg a legkisebb döccenővel. Ebben a tekintetben, amit most igazgató úr itt elmondott, és ahogy ő döntött, az számomra, a város számára is azt mutatja, hogy a nehéz napok után, egy nagyon felelősségteljes és nagyon elkötelezett döntést hozott Csányi János, amit a város nevében is köszönünk neki. Az a helyzet, ami előállt, az közös megegyezéssel történő - mondjuk így - szerződés bontás. Tehát az ő felajánlását a város elfogadta, de úgy fogadta el, és 29-én a közgyűlés előtt egy formális elfogadással úgy véglegesíti, hogy ez egy közös megegyezéssel történő elválás. Fontos dolog, mert az ügyet, azt folytatni kell, és úgy ahogy igazgató úr is mondta, ebben a helyzetben kényszerű lépések is vannak. Egy városi költségvetés az legalábbis mi Debrecenben így gondoljuk, az nem omolhat össze. Annak az egyik alapja az, hogy bármelyik intézmény esetén is, azt szeretnénk, ha nem fordulna elő, hogy egy év lezárása után az derül ki, hogy az adott évben olyan mértékű kifizetetlen számlák vannak, amelyek a következő évet automatikusan terhelik. Kisebb eltérések vannak és lehetnek. Ebben az intézményben, ami történt ez ügyben, az nem kisebb eltérés, igazgató úr elmondta ennek részben a kronológiáját. A város törvényei, rendeletei írják elő azt, hogy ilyen esetekben következményei vannak a dolognak, automatikusan az intézményvezetőre nézve. Abban az esetben, ha közös megegyezésünk nincs, abban az esetben is a városnak lépnie kellett volna. Ez a számszaki, adminisztrációs területre vonatkozó ügy. De ha nem figyelünk oda Debrecenben ezekre a dolgokra, a legkisebb óvodától kezdve a legnagyobb intézményig, a Csokonai Színházig, költségvetési intézményi értelemben, akkor a város egész költségvetése omolhat össze. Ebben a helyzetben hozta meg igazgató úr azt a személyes döntését, amelyet még egyszer mondom amelyet én nagyon nagyra tartok, és az ő felelősség érzetét mutatja. Ami mindenképpen magam és a város részéről egy fontos hozzáállás volt az egész ügyhöz, az az, hogy a színház munkáját, a színházi munka folyamatosságát biztosítani akarjuk és biztosítani fogjuk. Ez azt jelenti, és azt jelentette már a korábbi városi döntéseknél is, hogy a színház ez évi költségvetésénél, költségvetési döntéskor, a város önkormányzata biztosítja ugyanazt a támogatást, amit előző évben biztosított. És ez most is rendelkezésre áll. Persze ez egy pozíció, és bizonyos értelemben relalítvan jó pozíció, mert hogy ha ahhoz viszonyítjuk, hogy mit szeretnénk, és amit szeretne ez a csapat elérni, akkor sokkal de sokkal több támogatásra lenne szükség. Ha azt nézzük hogy más színházakban, és más önkormányzatoknál mi van, akkor persze azt mondjuk hogy ez a legjobb, mert másutt mindenütt kevesebbet adnak, mint előző évben Budapest, Pécs, Szeged, Miskolc, sorolhatnám. 6

7 Az egy helyzet, mi lesz azzal a csomaggal, amely most kiderült, hogy az előző évi kötelezettségvállalás, és sok tíz millió forintos kifizetetlen számla. Április 19-én fogja tárgyalni a közgyűlés az előző évi mérlegadatok alapján az un. zárszámadását ill. a pénzmaradványok elosztását. A város és a közgyűlés ezeket, ezt a kifizetetlen vagy előző évről, mondjuk pontosan előző évről áthúzódó, következő évre történt kötelezettségvállalásokat, azt ki fogja fizetni a pénzmaradványból. Többféle döntés lehet és volt előttünk, amikor erről gondolkodtunk, az egyik az, hogy értelemszerűen, ahogy az kisebb volumenű esetekben lenni szokott, az intézmény adott évi költségvetését terheli, és valamiből hiányozni fog az az összeg. A színháznál nem ezt akarjuk, és nem ezt fogjuk meglépni, hanem külön ezt a város biztosítani fogja. Éppen azért, mert az a közös cél, hogy az itt megkezdett szakmai munka, a csapatépítés, annak kiteljesedése folytatódhasson. Arról hogy ez technikailag is hogy folytatódik, már Vidnyánszky Attilával beszélgettünk, nyitott felek beszélgetése volt ez, már az együttműködésre nyitott feleké, és ahogy őt is, önöket is szeretném biztosítani a város nevében arról, hogy a város a színház és a színház ügye mellett áll. Meg fogjuk építeni a Kamara Színházat, az un. Latinovits Színházat, tehát az a fejlesztő munka, ami itt elindult, az új színházi fejlesztéssel együtt ki is teljesedhet, és reményeink szerint ki is fog teljesedni. A hogyan tovább-ban van egy olyan elem is, amely Csányi János igazgató úr későbbi szerepvállalásáról is szól. Kell tudniuk, az új színház építésével, színház szakmai koncepciójával kapcsolatos munkákat, ahogy igazgató úr eddig is végezte, ezután is végezni fogja, igényt tartunk a munkájára e tekintetben. A színház igazgatói megbízásáról lemondott, egész pontosan a magasabb vezetői megbízásáról, és kezdeményezte közös megegyezéssel igazgató úr a közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetését március 30-val. Mi megállapodtunk ebben, hogy ez akkor közös megegyezésként működni fog. Ki fogja írni a város a színházigazgatói pályázatot, és beszéltünk arról is, mind Jánossal, mind Attilával, hogy ez formai kötöttség értelemszerűen, amelyet meg kell tennünk, tehát nem arról van szó, hogy egy új szakmai elképzelést, és egy új szakmai iránnyal érkező embert várunk ide, erre a posztra. Jelölt nincs, nem volt, és reményeink szerint lesz olyan, aki ezzel a társasággal, az intézmény művészeti vezetőjével maximálisan együtt tud működni, és azt a programot kell folytatnia, amit mi itt elkezdtünk. Nem könnyű a helyzet, mert ilyenkor mindig van döccenő, és mindig van probléma. Most is, ezekben a nehéz napokban, meg az elkövetkező hetekben meg hónapokban is szeretnénk úgy dolgozni, a város vezetőiként is, hogy a színházi munkában minél kisebb problémát okozzon ez a helyzet, ami előállt. A színház bírja a város támogatását, és a szakmai együttműködés tekintetében igazgató úr is bírja együttműködési készségünket. A 7

8 mostani lépés pedig azt gondolom, hogy a legésszerűbben, a színházat legjobban védő módon történt, és ebben igazgató úré az oroszlánrész. Köszönöm szépen Neki, és azt hiszem, hogy az elkövetkező néhány hétben az a legfontosabb, hogy mindnyájan végezzük a dolgunkat, és mert hogy ha arra figyelünk, és ezt tesszük, akkor az a munka, ami Csányi János és Vidnyánszky Attila vezetésével elkezdődött, az tud folytatódni tovább is. Ehhez minden olyan segítséget, ami szükséges, és amit mondtam, a város biztosítani fog. Köszönöm szépen a figyelmet! VIDNYÁNSZKY ATTILA HOZZÁSZÓLÁSA: Nagyon kevés hozzáfűzni valóm van. Ma egy ünnep kellett volna, hogy legyen. Születik egy előadás, mindamellett az kellene, hogy legyen ennek ellenére is, vagy ezzel együtt is. Jelen pillanatban és úgy gondolom, hogy az elkövetkező időben a folytonosságot megpróbálom én képviselni. Tárgyalunk még a várossal. Rettenetesen fontos számomra az, ami itt létrejött. Nem készültem beszédre, de úgy éreztem, hogy el kell ezt mondanom. Egy igazi ügy ez, jó dolgokat csináltunk, egy csomó gyönyörűséges tervünk van, szeretném, hogy ha a hitünk a dologban megmaradna. Az az odaadás, amivel itt előadások születtek, az az odaadás a továbbiakban is létezne. Hinnénk abban, hogy ez egy különlegesen izgalmas szakmai vállalkozás, felépíteni azt, amiről János beszélt. Én úgy gondolom, hogy rövid időn belül, amint egy kicsit nagyon hirtelen van most itt minden kicsit tisztázódik a helyzet, akkor össze fogunk jönni megint, és részletesebben beszélgetni együtt is meg külön-külön minden érintettel, részleggel. Köszönöm én is! HORVÁTH LAJOS OTTÓ HOZZÁSZÓLÁSA: 8

9 Bocsánat, elnézést, ez a döntés Horváth Lajos vagyok és leginkább az Alpolgármester úrtól szeretnék kérdezni valamit, hogy ez a döntés úgy tűnik, hogy visszavonhatatlan, megmásíthatatlan. Tehát ez már egy olyan fázisban van, ahol most, amit Önök elmondtak, azt tulajdonképpen tudomásul kell venni. Így van? HALÁSZ JÁNOS VÁLASZA: Igen. HORVÁTH LAJOS OTTÓ HOZZÁSZÓLÁSA: Nem örülök neki! Nem örülök neki, mert valami hiányzik nekem, és hogyha valaki józan paraszti ésszel ezt végiggondolja, akkor valami lyukat érez. Én sem készültem beszéddel, nem tudom, de lázas is az agyam, és nincs bennem ez a hűvös politikusi távolságtartó képesség, tehát lehet, hogy csapongani fogok, de valamire azért nagyon kíváncsi vagyok. Végeredményben én ezt nem tartom nem úgy fogalmazok, hogy jó döntésnek, de igazságosnak. Van egy nagyon ismert Kossuth díjas kollégánk, akinek szinte mottója az, hogy Az igazat mond, ne csak a valódit!. Na, most úgy érzem, hogy van egy valóság, de valahogy nem sül ki belőle az igazság. Ha János azt mondja, hogy két személyi felelős van a színházban, a gazdasági igazgató és az igazgató na, most ők ketten felelnek a színház működéséért. Gondolom a gazdasági igazgató azért van, hogy a gazdasági működésért, az igazgató pedig mellette, fölötte valahogy az ő felügyeletével, valahogy működik. Na most az, hogy a János ezt úgy meséli, és így mondja, hogy elé tettek valamit, ami nem úgy van, azt kinek kellene naprakészen nyomon követnie, a gazdasági igazgatónak, vagy az igazgatónak? Tehát, amikor a felelősségről beszélünk, nekem az jut eszembe, hogy van egy lányom, egy nagyon okos, kitűnő tanuló lányom. De hogyha elmegy egy boltba, mondjuk a DM-be, és ott valakinek csórni támad kedve, és ő maga meg is teszi, és a lányom hátizsákjába is beledug valamit, majd elkapják őket az ajtónál, majd utána megjelenik nálam a rendőrség, és engem 9

10 von felelősségre, és én ugyan felelek a lányomért, de spec. éppen ezért a tettéért nagyon nehezen tudok közvetlenül felelni. Természetesen vállalom, hogy az én lányom, és valahogy el kell intézni, de mi az igazság, vagy mi a retorzió ez esetben. Ugye? Azon kívül én találkoztam rendőrrel úgy, hogy mentem az autómmal, megállított, és azt mondta, hogy nem ég az egyik lámpa. Megbüntetem. Mondom, nézze, ezt is teheti. Háromszáz kilométert utaztam éppen Debrecen felé mikor elindultam, jó volt. Közben kiégett, én nem vettem észre. Most, aki szolgál és véd, mint rendőr két dolgot tehet: szolgál és véd. Megvéd engem a balesethelyzettől, és szolgál azzal, hogy figyelmeztet. Vagy megbüntet, piszkosul, vagy figyelmeztet és elenged. Tehát, amennyiben a gazdasági igazgató is felelős ezért a helyzetért, kérdezem én, hogy vele szemben indult e valamilyen eljárás, vagy legalább olyan következmény, mint a Jánossal szemben, mert ha kiderül, hogy nem közvetlenül a János tehet erről a helyzetről, mit tehet a jó rendőr? Azt mondja, hogy figyelmeztetem, és menjen tovább, és elkapom azt, aki hibázott. Most egy autónál minden hasonlat sántít, mert lába sincs. De talán értitek, vagy érti Alpolgármester úr, hogy mi az én bajom. Tehát, hogy mit tehet egy Önkormányzat, amikor majd úgyis ezt hogy mondjam ezt az anomáliát, ezt majd egyensúlyba fogja hozni. Hogy föl van-é derítve ennek a helyzetnek az igazsága, nem csak a valósága? Mert ez, akármilyen kedvesen és udvariasan elválunk egymástól, a színház életében egy ilyen gesztus, egy ilyen tett ez nagyon mélyen befolyásolja a színház és a mi saját sorsunkat, akik itt most hónapról hónapra, napról napra rettenetesen sokat melóztunk. És sok anyagi áldozatot is vállaltunk, ugye nem kell mondanom, hogy a januártól márciusig tartó fizetésünkkel, és egyébként is az átszervezéssel kapcsolatos egzisztenciális küzdelmeinkkel. Na, most ebben a helyzetben, azt érezzük, hogy valakik elkezdik itt rángatni a kormányt, el kell dönteni, hogy ki vezet. Most kicsit belegabalyodtam, de az a lényeg, hogy úgy érzem, valahogy, nem igazságos. Ha igazságos lenne, akkor miközben a rendőrség, amikor én elütök egy gyalogost a zebrán, kideríti, hogy ki a hibás. Hogy ki a felelős, az egy más kérdés. Igazság szerint ki vétett? Aki lelépett a járdáról, vagy én. És hosszan vizsgálja ezt a dolgot, tehát hosszan, nem öt nap alatt, hanem hosszan. És utána lehet dönteni, mint egy jó szülőnek, hogy én azt a gyereket, akit hazahozott a rendőrség a DM-ből, halálra pofozom, és kirúgom, vagy nem. Vagy például a feleségemnek ellopják a metrón a pénztárcáját, a havi fizetésünkkel, és hazajön, és én azt mondom, hogy innentől kezdve elválunk. Na, de hát apukám, nem én tüntettem el a pénzt, hanem kilopták, valaki kivette most a lopást, direkt nem akarom ezt a szót használni, nem én miattam tűnt el. Nem érdekel, elválok! Én akkor igazságtalan 10

11 vagyok. Ő felelősséggel tartozik, mert nem itt kell tartani, hanem bent kell tartani, vagy a zsákban kell tartani, ezt ő nem vitatja. De mi az igazság? Én igazságtalannak érzem ezt a döntést, és nem a János személyéről, mert most nem a János személyéről van szó, mert ha ezt a történetet meghallom, akkor énnekem a józan paraszti ész azt mondja, hogy valami hiányzik. Apukám, itt van egy luk. Van egy luk. Miért nem indult erről egy vizsgálat, ami kideríti, hogy hol történt a hiba, kinek a hibája, és nemcsak, hogy ki a felelős (amikor ő aláírta a szerződését, és vállalta a felelősséget), mert még egyszer mondom, sok minden módon lehet büntetni. El lehet venni azt a harminc milliót, és el lehet hagyni három bemutatót jövőre, stb. stb. Mert mi az igazság? Hol van az igazság? Én nem tartom ezt igazságosnak. Bocsásson meg, és elnézést kérek, hogy már majdnem vége volt és megakasztottam, de nekem ez így sántít. Valami bűzlik Dániában! HALÁSZ JÁNOS VÁLASZA: Ki a hibás, és ki a felelős? Ezt kérdezted. HORVÁTH LAJOS OTTÓ KÖZBESZÓLÁSA: Két különböző dolog, és az, hogy mi a valóság, és mi az igazság. HALÁSZ JÁNOS VÁLASZA: Ki a hibás és ki a felelős, és igazságos-e ez a döntés? Azzal kezdtem ugyanis az előző hozzászólásomat, hogy egy olyan helyzetben vagyunk, ami egyikőnk által sem vágyott helyzet. Amikor ilyenkor döntéseket hozunk, azok különösen nehezek. Ilyen helyzetekben sokféle döntést lehet hozni, de a költségvetési intézményi előírások mutatják azt, hogy milyen döntés születhet. 11

12 Az egyik döntés az az, hogy ilyenkor, ilyen mérvű esetekben, az Önkormányzat a magasabb vezetői megbízást visszavonja. Nem közös megegyezéssel, nem megbeszélve a dolgot, ezt megteszi minden esetben, és ezt meg is tenné most is. A másik, hogy ebből a helyzetből mi következik? Az következik, hogy színházügy van, probléma van, gond van a színházzal persze probléma, és azok megoldása most is terítéken van, csak hogy egy ilyen esetben az a helyi és szélesebb közvélemény előtt van, igaztalanul, feleslegesen ügyeket gyártó és kontra. Nem a színházügyről, a munkáról, az itt folyó tevékenységekről van szó elsősorban, hanem mindenféléről, ami felelős-gyártás, ki a hibás és így tovább. Igazgató úr, úgy döntött, hogy nem szeretne ebben az utcában járni. A másik lehetőség, amit ő megtett: közös megegyezést kérve, lemondott a magasabb vezetői megbízásáról. Ez nem azt jelenti, hogy amennyiben szükséges a hibázó embereket megtalálni, hogy azt ne találná meg bárki is. Ami hiba volt, azt meg kell tudni, hogy ki hibázott, és annak persze vannak következményei. Ez most nem a társulat egésze, nem az alpolgármester, nem a nem tudom ki dönti el, annak megvannak a pénzügyi szabályzatban előírt dolgai, és le kell vonni a következtetéseket. De azzal, hogy igazgató úr ezt az utat választotta, a közös megegyezés kérdésében, ebben megegyeztük, azzal kapcsolatosan az a helyzet, ami az Ön alapkérdése volt, hogy visszafordítható-e ez a dolog. Ez a dolog nem fordítható vissza, de nem arról van szó, hogy a rosszabb folyamatot kellene visszafordítani. Minden más megoldás, ami ebben a helyzetben a város előtt kínálkozik, az ennél csak rosszabb személyesen is, mindnyájunknak, mindenkinek, és a színház ügyének is. Ebben a helyzetben különlegesen nehéz meghozni egy személynek egy döntést, és ezért mutat nagy lélekre, amit Csányi János tett, és talán ennek a döntésnek a méltósága az amely hogyha nem is érzi igazságosnak a döntést, de azért ezen hozzáállása azt mutatja, vagy azt érzékelteti kicsit velünk, hogy az igazságosság keresése helyett most sokkal inkább méltányoljuk azt, amit ő tett. Én ezt tudom most tenni, és tovább segíteni a színház dolgait és ügyeit, és nem azzal foglalkozni a következő napokban és hetekben, hogy milyen problémák vannak a színházban. Majd azt elvégzik azok, akiknek kell, nem akarom, nem szabad, nincs értelme arra a vezetői és politikai szintre emelni az ügyet, amely látjuk Magyarországon, amikor ilyen szintre kerülnek ügyek inkább mindig szétvernek bizonyos fontos dolgokat, ahelyett hogy segítenék. Ezt nem akarjuk, segíteni akarjuk a dolgokat, és Jánosnak a döntése ezt mind lehetővé teszi. Ezért is mondom és jogilag is ez a helyzet, az ő döntése után, hogy ez nem visszafordítható, és a lehetőségek közül ugyanakkor a legoptimálisabb megoldás. Nyilván ezért is választotta ezt. Köszönöm szépen! CSÁNYI JÁNOS 12

13 A társulati ülést bezárom. 13

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme JEGYZŐKÖNYV Készült: Abádszalók Város Képviselőtestületének 2009. augusztus 19-én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Az ülésen jelen voltak: Bordás Imre polgármester,

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014.

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2012. április 5-én megtartott üléséről Hozott döntések: 21/2012. számú határozat napirend elfogadásáról 22/2012. számú határozat

Részletesebben

Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13.

Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. ftsz.hu Szám: HUM/1219/2008 JEGYZÕKÖNYV az Ágazati Érdekegyeztetõ Tanács 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl Köszöntöm

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme

Részletesebben

"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"

Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni "Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2013. május 21-én, kedden, 10 óra 37 perckor a Képviselői Irodaház

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 109-24/2013. JEGYZŐKÖNYV Balajt község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. évi november hó 27. napján, szerdán

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2013. december 19-én tartott üléséről. Humán Közszolgáltatási Iroda

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2013. december 19-én tartott üléséről. Humán Közszolgáltatási Iroda J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2013. december 19-én tartott üléséről Jelen vannak: dr. Farkas László a bizottság elnöke Ménesi Imre a bizottság tagja dr.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dobossy Bea tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a közgyűlésről hangfelvétel készül.

JEGYZŐKÖNYV. Dobossy Bea tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a közgyűlésről hangfelvétel készül. JEGYZŐKÖNYV A Magyar Biliárd Szövetség Pool Szakágának 2015. május 30. napján, 1145 Budapest, Szugló utca 65. szám alatt (Tájfun Biliárdszalon és Étterem ) 16.00 órai kezdettel megtartott közgyűléséről.

Részletesebben

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS

Részletesebben

"Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal

Örömmel ugrok fejest a szakmába - Interjú Őze Áronnal "Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal 2014. október 29. szerda, 08:00 Az idei Vidor fesztiválon Őze Áron és Kedvek Richárd nyerte a legjobb főszereplő párosnak járó Pantalone-díjat az

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

NAPIRENDI PONT: 1. Jegyzői munkakör betöltésére beadott pályázatok elbírálása (írásos előterjesztés) Előterjesztő: a polgármester

NAPIRENDI PONT: 1. Jegyzői munkakör betöltésére beadott pályázatok elbírálása (írásos előterjesztés) Előterjesztő: a polgármester Képviselő-testületének 2011. január 10-én megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 5-14/2010. (I. 10.) számú határozatok d. rendeletek: - Ügyiratszám: Határozatok: - 5/2011.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédberceli Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. október 8-i üléséről 27-29/2009. (10. 19.) sz. határozat 1 Készült: A Ceglédberceli Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. október 8-i

Részletesebben

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online. Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.hu Jegyzőkönyv Készült a Faluház tetőterében, a Képviselő-testület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 09-én de. 09 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

1.) HÉSZ (Helyi Építési Szabályzat) módosításához szükséges tervezési szerződés jóváhagyása Előterjesztő: Faa Béla polgármester

1.) HÉSZ (Helyi Építési Szabályzat) módosításához szükséges tervezési szerződés jóváhagyása Előterjesztő: Faa Béla polgármester Gara Község Képviselő-testülete 5/2012. (nyilvános) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara község képviselő-testület 2012. április 12-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Körjegyzőségi Hivatal

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

20. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről.

20. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 572-20/2011. 20. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácskozó terem

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 145/2015.(XI.24.) számú határozata

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 09-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános rendkívüli testületi ülésén Helye: Pétfürdői Közösségi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2011. január20-án (csütörtökön) 9 órai kezdettel megtartott Pénzügyi Bizottság üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2011. január20-án (csütörtökön) 9 órai kezdettel megtartott Pénzügyi Bizottság üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. január20-án (csütörtökön) 9 órai kezdettel megtartott Pénzügyi Bizottság üléséről. Az ülés helye: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Bencs Kálmán terem A bizottság

Részletesebben

Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén

Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén Orbán Viktor beszéde a Magyar Rektori Konferencia plenáris ülésén 2012. október 16. Debrecen Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Házigazdák! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Rektori Konferencia! Hölgyeim és Uraim!

Részletesebben

A Lánchíd Rádió 2011. április 15-én elhangzott műsora

A Lánchíd Rádió 2011. április 15-én elhangzott műsora A Lánchíd Rádió 2011. április 15-én elhangzott műsora Kovács Anita (felvezető női hang): Az Irhás árok Budapest egyik szép kirándulóhelye, de azoknak, akik ott laknak, bizony okoz bizonyos problémákat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. S i m o n k a György elnök: Jegyzőkönyv hitelesítőnek javaslom Prof. dr. Turcsán Zsolt

Jegyzőkönyv. S i m o n k a György elnök: Jegyzőkönyv hitelesítőnek javaslom Prof. dr. Turcsán Zsolt Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulása Cím: 5800 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. Kistérségi iroda Tel: 68/381-011/121, Fax: 68/381-656 E-mail: irodavezeto@del-bekes.hu Web: www.del-bekes.hu Jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi és Szúcs, Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. február 2-án 14 00 órakor tartott együttes ülésén, az Egercsehi Polgármesteri Hivatalban Határozatok

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 20-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendes nyílt ülésének

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 20-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendes nyílt ülésének EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 20-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendes nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T

Részletesebben

1. Napirend Bánk Tó-Strand fejlesztése; megújítási-fejlesztési tervezés, pályázati lehetőség

1. Napirend Bánk Tó-Strand fejlesztése; megújítási-fejlesztési tervezés, pályázati lehetőség Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2015. november 3-án 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata,

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának 2012. július 2-án, hétfőn, 11 óra

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

Suri Éva Kézikönyv www.5het.hu. Kézikönyv. egy ütős értékesítési csapat mindennapjaihoz. Minden jog fenntartva 2012.

Suri Éva Kézikönyv www.5het.hu. Kézikönyv. egy ütős értékesítési csapat mindennapjaihoz. Minden jog fenntartva 2012. Kézikönyv egy ütős értékesítési csapat mindennapjaihoz 1 Mi az, amin a legtöbbet bosszankodunk? Az értékesítőink teljesítményének hektikusságán és az állandóan jelenlévő fluktuáción. Nincs elég létszámunk

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről. Jelen vannak: Bede-Tóth Attila Cserés Csaba Dr. Krámor Katalin

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: rendkívüli ülésén 2008. július 9-én. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: Hertlik Mihály, Kochnyák Sándor, Makovics Zoltán, Mészáros János, Nagy Péter,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke:

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke: JEGYZŐKÖNYV Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottsága 2015. január 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helyszíne:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ezzel az ülést megnyitotta, ismertette a napirendi pontokat, amelyek a következők:

JEGYZŐKÖNYV. Ezzel az ülést megnyitotta, ismertette a napirendi pontokat, amelyek a következők: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 494-5/2015. iktatószám 5.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Kertészsziget

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket. Megállapítom, hogy az Országos Választási Bizottság

Részletesebben

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE Jegyzet Jim Sanders tanításából 2009. július 19. Köszönjük Úr Jézus az áldásokat, amivel megáldottál minket, a gyógyulásokat, amit adtál nekünk, valamint az üdvösséget. Köszönjük

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Jó reggelt kívánok! Tisztelettel köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket, beadványozókat,

Részletesebben

Mester-ség. Jézus, Buddha, Krisna, a Zen mesterek, a mostani tanítók például Tolle mind ugyanazt mondták és mondják.

Mester-ség. Jézus, Buddha, Krisna, a Zen mesterek, a mostani tanítók például Tolle mind ugyanazt mondták és mondják. ÉN-MI Mester-ség Kincs Meg világosodás Mire érdemes figyelni? Változtatás elfogadás Mit jelent embernek lenni? Kinek Hány a viszonya? világ közepe van? Jézus és mi Nézőpont Átalakuló váltás kérdés Együttérzés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Füzesgyarmat Város Önkormányzat K é p v i s e lő- testülete 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

J e g y zőkönyv EUB-24/2011. (EUB-45/2010-2014.)

J e g y zőkönyv EUB-24/2011. (EUB-45/2010-2014.) EUB-24/2011. (EUB-45/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának 2011. november 7-én, hétfőn, 11 óra 04 perckor az Országház főemelet 61. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

Indiai titkaim 5 - nagy kupac csomag

Indiai titkaim 5 - nagy kupac csomag 2010 szeptember 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Eljött a nagy nap. 1993. december 13-a, Luca napja. Indulás Indiába

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulás Szociális Egészségügyi és Oktatási, valamint Pénzügyi Bizottsága Cím: 5666 Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000, Fax: 68/440-860 E-mail: kisterseg@medgyesegyhaza.hu

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről 170/20/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről Határozatok: 167/2014. (XII.4.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Projektmenedzsment Osztály, osztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető.

JEGYZŐKÖNYV. Projektmenedzsment Osztály, osztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Kulturális és Oktatási Bizottsága 2010. április 27-én (kedden) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 21-én 16.00 órai kezdettel tartott üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 21-én 16.00 órai kezdettel tartott üléséről. Szám: 1/3/4/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 21-én 16.00 órai kezdettel tartott üléséről. (A képviselő-testület teljes ülését

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN

KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN Honnan jött az előadás ötlete? VIKTOR: Az alapötletem igazából az

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Hozott határozatok: 13/2013.(III.11.) 14/2013.(III.11.) 15/2013.(III.11.) 16/2013.(III.11.)

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. mely készült a Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás 2010. november 23- án. Füzesgyarmaton megtartott ülésén

JEGYZŐKÖNYV. mely készült a Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás 2010. november 23- án. Füzesgyarmaton megtartott ülésén JEGYZŐKÖNYV mely készült a Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás 2010. november 23- án Füzesgyarmaton megtartott ülésén Jelen vannak: 1. Bere Károly Társulás elnöke 2. Macsári József Szeghalom polgármestere

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. JÚNIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. JÚNIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 14/2012. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2012. június 28-án 14:00 órai kezdettel tartott nyílt Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: VVB/12-1/2012. VVB-5-2012. sz. ülés (VVB-5-2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: VVB/12-1/2012. VVB-5-2012. sz. ülés (VVB-5-2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: VVB/12-1/2012. VVB-5-2012. sz. ülés (VVB-5-2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv A VOLÁNBUSZ Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit vizsgáló bizottság

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Albertirsa Város Polgármesteri Hivatalának tanácstermében az Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 29-én megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Jelenléti

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46.

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyúl Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2008. január 07-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság 2013. április 18-án tartott rendkívüli ülésének határozatairól.

TARTALOMJEGYZÉK a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság 2013. április 18-án tartott rendkívüli ülésének határozatairól. TARTALOMJEGYZÉK a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság 2013. április 18-án tartott rendkívüli ülésének airól Határozatok száma 20411-91/2013. (IV. 18.) VFB. sz. 20411-92/2013. (IV. 18.) VFB. sz.

Részletesebben

Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2.

Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2. Helyszín: az Országház 55. sz. tanácsterme. Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2. Résztvevők: Keresztes Sándor soros elnök Kereszténydemokrata Néppárt Antall József Magyar Demokrata Fórum Balsai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 11- én de. 08 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről. Ügyszám: 23-36/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről. Helye: Faluház, Salföld. Jelen vannak: polgármester

Részletesebben

J e g y zőkönyv FFB-36/2011. (FFB-55/2010-2014.)

J e g y zőkönyv FFB-36/2011. (FFB-55/2010-2014.) FFB-36/2011. (FFB-55/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának 2011. november 15-én, kedden, 9 óra 13 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 515. számú tanácstermében

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2009. december 17-én 17.00 órai kezdettel tartott üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2009. december 17-én 17.00 órai kezdettel tartott üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2009. december 17-én 17.00 órai kezdettel tartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak: Balassa Balázs

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2014. január 22-én 13.00 órai kezdettel, a Bánréve, Kossuth L. u. 24. szám alatti önkormányzat épületében megtartott testületi üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jegyzőkönyv hitelesítő: Bárkai Jánosné és Göblyös Gáborné képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Jegyzőkönyv hitelesítő: Bárkai Jánosné és Göblyös Gáborné képviselők JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2009. február 11-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterem Jelen vannak: polgármester Bárkai Jánosné Göblyös Gáborné Gyói Gábor Harmatos

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Vasúti Érdekegyeztető Tanács

Vasúti Érdekegyeztető Tanács Vasúti Érdekegyeztető Tanács Elnök: Üdvözlök mindenkit a mai Vasúti Érdekegyeztető Tanács ülésen. Kérdezném, hogy a mai VÉT-nek adjunk-e egy időkorlátot, meddig tervezzük a mai VÉT ülést tartani. Tessék?

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 29-én du. 13 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2012. október 24-én tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2012. október 24-én tartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2012. október 24-én tartott üléséről Jelen vannak: dr. Farkas László a bizottság elnöke dr. Keresztúri Farkas Csaba a bizottság

Részletesebben

Szeretettel Hargitai Ágnes

Szeretettel Hargitai Ágnes Minden korszakunk lezárása egy számvetéssel ér véget. Bármilyen nehéz időszakot is éltünk meg, jól esik visszatekinteni az elmúlt pillanatokra, hiszen a nehézségek ellenére szebbé is tették életünket.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen van: Dr. Pácziné Félix Anna bizottság elnöke, Szalai Gábor, Balogh Gábor, Szucsányiné Csordás Mária bizottsági tag (4 fő)

JEGYZŐKÖNYV. Jelen van: Dr. Pácziné Félix Anna bizottság elnöke, Szalai Gábor, Balogh Gábor, Szucsányiné Csordás Mária bizottsági tag (4 fő) JEGYZŐKÖNYV Készült: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottsága 2014. május 28-án 15.00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 115/2007. (XII. 18.) Jegyző írásbeli

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

Első kérdéskör. Budapest Workshop 12 May 2016

Első kérdéskör. Budapest Workshop 12 May 2016 Első kérdéskör Budapest Workshop 12 May 2016 A projekt összecsomagolásával kapcsolatban elhangzott, hogy erre a helyi közösségek jelentik a megfelelő szintet, illetve a helyi önkormányzatok. A provinciák

Részletesebben

Város Képviselő-testület

Város Képviselő-testület Város Képviselő-testület E g é s z s é g ü g y i é s S z o c i á l i s B i z o t t s á g a 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: hivatal@biatorbagy.hu

Részletesebben

Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU ügyekért felelős államtitkárának előadása. Gödöllő, 2013. szeptember 16.

Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU ügyekért felelős államtitkárának előadása. Gödöllő, 2013. szeptember 16. Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU ügyekért felelős államtitkárának előadása Gödöllő, 2013. szeptember 16. Tisztelt Konzul Hölgyek és Urak! Én is szeretettel köszöntöm Önöket. Keleti nyitásról és globális

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Humánerőforrások Bizottság rendes, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Humánerőforrások Bizottság rendes, nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV a Humánerőforrások Bizottság rendes, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske, Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2015. november 26. 14 00 óra Az ülésen megjelent

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 23-2/2012. JEGYZŐKÖNYV Balajt község önkormányzati Képviselő-testületének 2012. évi január hó 25. napján, szerda 10

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata JK. 271.022-14/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának 2015. március 11. napján 08:30 órai

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FFB/23-1/2013. FFB-6/2013. sz. ülés (FFB-116/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FFB/23-1/2013. FFB-6/2013. sz. ülés (FFB-116/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: FFB/23-1/2013. FFB-6/2013. sz. ülés (FFB-116/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának 2013. március 25-én, hétfőn, 9 óra 40 perckor a Képviselői

Részletesebben

JELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző

JELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 6/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 28. napján megtartott rendes

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB/KV-1/2011. STB/KV-2/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB/KV-1/2011. STB/KV-2/2010-2014.) STB/KV-1/2011. STB/KV-2/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottsága Az elmúlt nyolc év kormányzati visszaéléseit vizsgáló albizottságának 2011. június 21-én, kedden 9 órakor

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 17-én 16.00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. szeptember 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását bejelentette:

Részletesebben