BESZÁMOLÓ A MAGYAR CSAPAT RÉSZVÉTELÉRİL AZ I. NYÁRI IFJÚSÁGI OLIMPIAI JÁTÉKOKON SINGAPORE AUGUSZTUS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BESZÁMOLÓ A MAGYAR CSAPAT RÉSZVÉTELÉRİL AZ I. NYÁRI IFJÚSÁGI OLIMPIAI JÁTÉKOKON SINGAPORE 2010. AUGUSZTUS 14 26."

Átírás

1 BESZÁMOLÓ A MAGYAR CSAPAT RÉSZVÉTELÉRİL AZ I. NYÁRI IFJÚSÁGI OLIMPIAI JÁTÉKOKON SINGAPORE AUGUSZTUS

2 1. Bevezetı augusztus 26-án a záróünnepséggel véget értek a Szingapúrban megrendezett elsı Ifjúsági Nyári Olimpia versenyei. Jacques Rogge, a NOB elnöke az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválok sikerén felbuzdulva 2005-ben a NOB Szingapúrban tartott 117. ülésén terjesztette elı javaslatát az Ifjúsági Olimpiai Játékok bevezetésére. Elsısorban azzal a céllal, hogy a világ ifjúságát visszacsalogassák a sportpályákra. Mozgásra, rendszeres sportolásra ösztönözzék a fiatalokat, s egyben az olimpizmus igazi értékeivel is megismertessék ıket. Két évvel késıbb, 2007-ben Guatemalában már arról is döntöttek, hogy 2010-ben rendezik meg az I. Nyári Ifjúsági Olimpiát, a londoni mősorban szereplı 26 sportág csökkentett programjával, 201 számban avatnak bajnokot, s éves fiatal vehet majd részt. Világszerte elismerést váltott ki az olimpia lebonyolítása, melynek sikerén a szervezı bizottság mellett önkéntes fáradozott. A szervezés, a külsı körülmények egyaránt egy felnıtt olimpia nívóját idézték. Mindent az olimpia sikerének rendeltek alá a helybéliek. Fantasztikus létesítményekkel várták a világ fiataljait. A NOB a résztvevık, versenyzık és hivatalos kísérık utazási, olimpiai falubeli elhelyezésének költségeit vállalta, a rendezés költségvetése ennek ellenére mintegy 400 millió dollárra tehetı. A csapatoknak maximális ellátást biztosítottak. 300 E-osztályú Mercedest használhattak különbözı ügyes-bajos dolgaik intézésére, a sportolókat pedig 200 luxusbusz vitte a helyszínekre. A NOB TOP Programját támogató tíz világcég is rendkívüli segítséget nyújtott. A Coca Cola 1.5 millió üveg üdítıt, az ACER 2000 személyi számítógépet, az Atos Origin 2000 komputert, a McDonald s 70 ezer menüt bocsátott rendelkezésre, az Omega az idımérés és tájékoztatás biztosításához 100 km kábelt fektetett le. A Samsung a váltófutás költségeinek vállalás amellett 6000 telefont adott a résztvevıknek. Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke kezdettıl azt hangoztatta, hogy az Ifjúsági Olimpia nem elsısorban verseny, hanem az olimpiai nevelés egyik rendkívül fontos eszköze a játékok a kultúra, sport, nevelés együttesét alkotják megismerteti a fiatalokat az olimpiai eszme értékeivel, egészséges életmódra, megfelelı edzésre, felkészülésre nevel és egyben a dopping veszélyeire is figyelmeztet. Ennek jegyében 26 nevelési és kulturális programot szerveztek az esemény alatt. A NOB döntése értelmében ezekre a jövıben még több hangsúlyt fognak fektetni. Az I. Nyári Ifjúsági Olimpiai játékokon 204 ország éves versenyzıi indult, akiket 1400 szakvezetı kísért el. A versenyeket a londoni olimpia mősorán is szereplı 26 sportág 201 versenyszámában rendezték meg és avattak bajnokot. A küzdelmeket a helyszínen nézı tekintette meg. A Magyar Televízió napi összefoglalókban számolt be a történésekrıl és a magyarok szereplésérıl. 2

3 2. Tapasztalatok Egy-két sportág kivételével elızetesen nem lehetett reálisan felmérni az erıviszonyokat, mert ezeknek, a korosztályoknak még nem rendeztek világversenyeket. Számos sportágban a versenyeket olyan új formában bonyolították le (pl.: kosárlabda, kerékpár, stb.), valamint olyan versenyszámokat (pl.: vegyes csapatversenyek, stb.) is rendeztek, melyek eddig soha nem szerepeltek a sportágak programján. A programon szereplı 26 sportág 201 versenyszámához nagyon szők kvalifikációs létszámot határozott meg a NOB. Ennek következményeként sok esetben nehezebb volt a kvalifikációt megszerezni az ifjúsági olimpiára, mint a felnıttre. Csapatsportágakban pl. csak a korosztályos kontinentális bajnokságokon gyıztes csapatok szereztek részvételi lehetıséget. A sportágak szőkített létszámai több versenyszám színvonalára negatívan hatottak. Voltak olyan versenyszámok, melyekben 6-8 induló volt (pl.: birkózás, ökölvívás, súlyemelés, stb.). Ez azt eredményezte, hogy nyeretlenül is jónak számító helyezést lehetett szerezni. Ilyen volt a birkózásban elért 6. és 7. az ökölvívásban a 4. és súlyemelésben a 8. helyezésünk. Ezek a helyezések nem voltak összehasonlíthatóak azoknak a sportágaknak a hasonló helyezéseivel, melyeket igen erıs népes mezınyben szereztek meg. A jövıben mindenképpen orvosolnia kell az ilyen visszásságokat a NOB-nak. A pekingi olimpián 87, az ifjúsági olimpián 98 ország szerzett érmet. A felnıtt olimpia éremtáblázatán az elsı tízben végzett országok közül heten most is az elsı tízben végeztek. A három ifjúsági olimpián tízbe került ország közül Ukrajna Pekingben a 11. volt. Mellette még Kuba és szenzációs teljesítményt nyújtva Magyarország került a TOP 10-be. Meglepetés volt és több szempontból elgondolkodtató az USA, Németország és Nagy Britannia mérsékeltebben sikeres szereplése. A Kínaiak Pekinghez hasonlóan az ifjúságiak között is kiemelkedıen szerepeltek, bizonyítva, hogy komoly utánpótlásnevelés folyik náluk. A hazai környezet négy év múlva tovább növelheti fölényüket. Az I. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékok elıtt a magyar csapat felkészülését sikeresnek értékelték a szövetségek és az utánpótlás felkészülését összefogó és irányító NUPI szakemberei. Más világversenyek elıtt, a korábbi eredmények, a várható ellenfelek ismeretében alkalom nyílik esélylatolgatásra. Az Ifjúsági Olimpia elıtt azonban az ismeretlen mezınyöket tekintve, erre nem volt lehetıség. Kérdéses volt, hogy a fiatalok hogyan tudnak akklimatizálódni, hogyan alkalmazkodnak a klímához, a körülmények mennyiben befolyásolják teljesítményüket. Az eredmények önmagukért beszélnek, és messze felülmúlták az elvárásokat. 19 sportágban tudtunk résztvenni, melybıl 13-ban pontszerzı helyen végeztünk. A magyar csapat teljesítménye igazolta, hogy jó úton járunk az utánpótlásnevelésben. Ez elsısorban a 2001-ben beindított és jól mőködı Heraklesz programnak, valamint az abban résztvevı egyesületeknek, szövetségeknek és a programot mőködtetı NUPI-nak köszönhetı. A NUPI kezdetektıl minden lehetséges feltételt igyekezett biztosítani a sikeres szereplés érdekében. Az állami támogatással végzett, több éves nevelımunkánk bizonyítéka, hogy a csapat mintegy negyven fiatalja a különbözı utánpótlás-programok résztvevıje és közülük huszonhatan értek el dobogós, vagy pontot érı helyezést. Mindez azt mutatja, hogy jól szervezett, szakmailag megalapozott nevelımunka hosszú távon mindenképpen eredményes. 3

4 Megállapítható, hogy komoly jövı elé néznek az Ifjúsági Olimpiai Játékok. Ha a világ országainak versengésében nem akarunk lemaradni, akkor az utánpótlás korú versenyzıkkel történı törıdést, tehetséggondozást még hatékonyabbá kell tennünk valamennyi olimpiai sportágban. Singapore-ban bebizonyosodott, hogy nagyon sok sportágban vannak tehetséges fiatal versenyzıink, akik meghálálják a bizalmat és a törıdést. 3. A magyar csapat Hazánkat 19 sportág 64 versenyszámában 51 versenyzı (23 nıi és 28 férfi) képviselte az I. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokon. Összességében a csapat szereplése kiemelkedı volt. Az éremtáblázaton az elsı tízben az elıkelı nyolcadik helyen végeztünk. (Megjegyzés: A NOB és a szervezık az éremtáblázaton külön szerepeltetik a vegyes csapatok által megszerzett érmeket!) Statisztikailag a legeredményesebb olimpiai szerepléseink, közé tartozik az I. Nyári Ifjúsági Olimpiai játékok. A résztvevı 51 versenyzınk 50,98%-a, 26 versenyzı tehát a küldöttségnek több mint a fele pontszerzı helyen az elsı hat között végzett, 29,41 %-a, 15 versenyzı érmet és 11,76%-a, 6 sportoló pedig aranyérmet szerzett. További érdekesség, hogy az 51 versenyzınk 43 egyesület tagja. Hét versenyzınk lett ifjusági olimpiai bajnok, négyen ezüstérmesek, hatan bronzérmesek. Heten szereztek IV. hárman V. és nyolcan VI. helyezést. Az érmeket és a helyezéseket 13 sportágban szereztük meg. Hat sportágban nem sikerül az elsı hat között végeznünk. Sajnos a csapat sportágakban (Kézilabda, Kosárlabda, Labdarúgás, Röplabda, valamint Gyeplabdában) nem sikerült kiharcolni a részvételt. Mellettük Mőugrásban, Ritmikus Gimnasztikában, Taekwondoban és Tollaslabdában sem tudtunk kvalifikációt szerezni. Az eredményes sportágaink közül is ki kell emelni az úszást és a kajak-kenut, akik Singapore-ban is meghatározói voltak a magyar csapat eredményességének. Mellettük még Triatlon vegyes csapatban szerzett aranyérmet Dudás Eszter az egyéni V. helyezése mellé. Kiemelkedı teljesítményt nyújtott az atlétika és a judo is. Versenyzıink közül kiemelkedı teljesítményt nyújtott az úszó Kapás Boglárka két aranyérmével és egy ezüstérmével. Biczó Bence, Bernek Péter és Kapás Boglárka korosztályos világcsúcsot úszott a döntıben. Egyedülálló teljesítményt nyújtott Farkasdi Ramóna és Tótka Sándor is. A magyar csapat éremtáblázaton elért nyolcadik helyét különleges teljesítményként tartják majd nyilván. Ez ugyanis csodálatos produkciónak számít egy olyan versenyen, amelyre mindenki odafigyelt. A magyar fiatalok számára meghatározó élmény volt az esemény, ezáltal sokkal több tapasztalatuk lesz, amikor a felnıtt olimpián indulnak majd, mint azon kortársaiknak, akiknek nem adatott meg ez a lehetıség. De ami még ennél is fontosabb: az egész életüket végigkísérik majd az itt szerzett élmények, és mindegyiküket az motiválja mostantól, hogy a felnıttek között kvalifikálják magukat a játékokra. A MOB eredményesen tudta megvalósítani az I. Nyári Ifjúsági olimpiai Játékok felkészülési programjában megfogalmazott általános és sportszakmai célokat és feladatokat. 4

5 4. Az olimpiai szereplés sportágankénti értékelése 1. ASZTALITENISZ: Két versenyzı Lakatos Tamás és Nagyváradi Mercédesz képviselte hazánkat, megszerezve a maximális kvalifikációs lehetıséget. A verseny elıtt három napig a mezıny együtt készült a nemzetközi szövetség által szervezett edzıtáborban. A nıi egyéni versenyben Nagyváradi Mercédesz a csoportmérkızéseket egy gyızelemmel és két vereséggel fejezte be és a harmadik helyen jutott tovább. A folytatás már nem volt számára eredményes és a 17. helyen fejezte be a versenyt. Összegezve a vele egyforma, vagy gyengébb ellenfeleket legyızte, de jobbaktól kikapott. Férfi egyéniben Lakatos Tamás szenzációsan játszott. Két koreai versenyzıt is legyızve jutott tovább. Másnap folytatta kiváló játékát és a negyeddöntıben svéd versenyzıt legyızve került a négy közé a verseny legnagyobb meglepetését okozva a nemzetközi szövetség honlapja szerint. Itt egy tajvani versenyzıtıl kikapott. A harmadik helyért játszott mérkızésen szintén kikapott a francia versenyzıtıl és így az összességében kiemelkedı IV. helyen végzett. A harmadik helyért játszott mérkızésen kicsit több önbizalommal nyerhetett volna. A vegyes csapatversenyben a két magyar versenyzı együtt indult. A csoportmérkızéseken két gyızelemmel továbbjutottak. A 16 között kikaptak Tajvantól és a 9. helyen végeztek. A versenyszámban, hátrányban voltak a nemzeti csapatok, hiszen az ellenfél csapatokat a legjobbakból állították össze. A sportág Lakatos Tamás kiemelkedı szereplésének köszönhetıen pontszerzı lett és 3 pontot szerzett. 2. ATLÉTIKA: Hazánkat hét versenyzı (két férfi és öt nı) képviselte. Káplár János a diszkoszvetés selejtezıjében 53,64 m-t dobott és így csak a B döntıben szerepelhetett. A B döntıt 57,95 méteres egyéni csúcsot dobva megnyerte és a 9. helyen végzett. Ezzel az eredménnyel az A döntıben a hatodik helyen végezhetett volna. Töreky Balázs kalapácsvetésben a selejtezıben 71,30 métert dobva jutott a döntıbe. Ott a selejtezı eredményétıl minimálisan elmaradva 70,13 m-t dobott és megszerezte a III. helyet, folytatva ezzel a magyar kalapácsvetı hagyományokat. Czúth Réka magasugrásban a selejtezıben 170 cm-el a 11. helyen végzett és csak a B döntıbe jutott be. A B döntıben 172 cm-t ugrott és így a 11. lett. Technikai hiba miatt nem tudott eredményesebb lenni. Fertig Fruzsina kalapácsvetésben 53,91 méteres dobással a 8. helyen jutott a döntıbe. A döntıben nem tudta megismételni teljesítményét és 51,01-t dobott, de így is a VII. helyen végzett. Nguyen Anasztázia az atlétika klasszikus versenyszámában 100 m-en állt rajthoz. Az elıfutamban 11,89-el a 2. lett futamában. A döntıben is nagy jól futott és 11,81-el az V. helyet szerezte meg. Szabó Diana a rúdugrás selejtezıjében a 335 cm-es kezdımagasságot tudta átugrani. A B döntıben 3,45-t ugrott és a 13. helyen végzett a 14 indulóból. Utolsó ugrásánál súlyos sérülést szenvedett. Váradi Krisztina diszkoszvetésben a selejtezıben 47,02-el a negyedik helyen jutott döntıbe. A döntıben nagyot javított selejtezıben elért eredményén és 49,92-el megszerezte a II. helyet. 5

6 Atlétáink kiválóan szerepeltek. Az úszás és kajak-kenu sportágak mögött a harmadikok lettek a sportágak hazai rangsorában 11 pontot győjtve. 3. BIRKÓZÁS: A sportágban két versenyzı, egy-egy férfi és nıi képviselte hazánkat. Számukra a nemzetközi szövetségtıl kapott szabadkártya biztosította az indulási lehetıséget. Kránitz Adrián kötöttfogás 58 kg-ban a hét fıs mezınyben, csoportjában harmadik utolsó helyen végzett gyızelem nélkül. Ezt követıen az 5-6. helyért mérkızhetett, ahol kikapott mexikói ellenfelétıl és így VI. lett. Németh Zsanett szabadfogás 70 kg-ban a csoportmérkızéseken nem szerzett gyızelmet és a 4. helyen végzett. A 7-8. helyért mérkızhetett, ahol legyızte egyiptomi ellenfelét és VII. lett. A két versenyzı szereplésén meglátszott, hogy szabadkártyával kaptak indulási lehetıséget, nem a kvalifikációs verseny alapján. A szerencsésen megszerzett 1 pont ellenére is elmaradtak a magyar birkózás elvárásaitól. 4. EVEZÉS: Hazánkat férfi egypárevezıs és nıi kormányos nélküli kettes egység képviselte. Bíró Márk elıfutamában a második lett és ezért vigaszágon kellett továbbjutnia, ahol megnyerte a futamát. Az elıdöntıben, futamában a 4. helyen végzett és a B döntıben indulhatott. A B döntıt legjobb idejét evezve megnyerte és a VII. helyen végzett, ami megfelelt az elvárásoknak. Kiss Hella és Uglik Szimóna kormányos nélküli kettesünk az elıfutamban második lett és az elıdöntıbe jutottak rögtön. Az elıdöntıbıl a harmadik helyen végezve jutottak be az A döntıbe. Az A döntıben kiváló teljesítményükkel a VI. helyen végeztek, felülmúlva a várakozásokat és 1 pontot szereztek. 5. ÍJÁSZAT: Meglepetésre egy férfi versenyzınk kvalifikációt szerzett, ami a sportágban elindított utánpótlásnevelı program eredményességét is jelezte. Linszter Sebastian a verseny elsı felében 296 pontos jó teljesítményt nyújtott. A verseny felénél kiütköztek technikai hiányosságai. 559 körös teljesítményével a számára elfogadható 27. helyen végzett. A vegyes csapatversenyben történı továbbjutásuk nem csak rajta múlott, ezért a 17. lett csapata. A sportág már a kvalifikáció megszerzésével túlteljesítette az elvárásokat. 6. JUDO: Egy férfi és egy nıi versenyzınk szerzett kvalifikációt, ami a maximális lehetıség volt a sportágban. Tóth Krisztián -81 kg-ban az egész versenyen motiváltan, betartva a taktikai utasításokat jól küzdött. A döntıbe jutásért maradt alul az orosz versenyzıvel szemben és a III. helyet szerezte meg. Batizi Barbara -44 kg-ban indult. Versenysúlyához sokat kellett fogyasztania közvetlenül a verseny elıtt. Remekül küzdve menetelt a döntıig, ahol kikapott koreai ellenfelétıl és a II. helyen végzett. A vegyes csapatversenyben mind a kettıjük csapata rögtön kikapott és kiestek a további küzdelmekbıl A sportág megszerzett két éremmel és 9 ponttal kiválóan teljesített, folytatva az elmúlt évek sikeres utánpótlás szereplését. 6

7 7. KAJAK-KENU: Férfi és nıi kajakban tudtunk kvalifikációt szerezni, kenuban sajnos nem sikerült. A versenyeket a megszokottól eltérı módon nyolcas alakú pályán páros versenyek formájában rendezték, ami a nézık számára rendkívül látványos volt. Tótka Sándor a verseny során kitőnı idıket evezve gyızte le ellenfeleit a többszöri pályateljesítés ellenére. Magabiztos versenyzéssel szerezte meg az aranyérmet a mezıny legfiatalabb tagjaként. Farkasdi Ramónaának ötször kellett teljesíteni gyıztesen a páros versenyt az aranyéremig. A döntıben 3,47 mp-el gyızte le ellenfelét. A szlalom verseny mind kettıjük számára jó kirándulás volt csak. Nem voltak rá felkészülve és így eredményt sem lehetett várni tılük. Mind a két versenyzı felnıtteket meghazudtoló tudatos módon versenyzett, kizárva az irreális körülményeket. Kizárólag a versenyre koncentráltak, amibıl a maximumot hozták ki. Eredményesen folytatták a sportág kiemelkedı olimpiai szereplését ifjúsági szinten. 8. KERÉKPÁR: Kerékpárban annak ellenére, hogy három szakágban (BMX, Mountain Bike, országúti) rendeztek férfi és nıi versenyeket csak az összetett csapatversenyben, hirdettek eredményt. Hazánk csapat kvalifikációt szerezve három férfi és egy nıi versenyzıt indíthatott. A nıi versenyzınek mind a három szakágban kellett versenyeznie. Csak az elsı 15 helyezett kapott pontjóváírást, a többi helyezett eredménytıl függetlenül azonos pontot kapott. Gyızött az a csapat, aki a legkevesebb pontot győjtötte. Fenyvesi Péter mountain bike versenyzı szakágában, a középmezınyben végzett. 32 indulóból a 14. lett, 5:08 perccel lemaradva a gyıztestıl. Az országúti mezınyversenyben is elindult, ahol a 94 indulóból a 47. lett. Stubán Ferenc országúti versenyzı az idıfutam versenyen a 32 indulóból a 28. helyet szerezte meg 34,67 mp-el lemaradva a gyıztestıl. A mezınyversenyben a 36. lett 94 indulóból. Szoboszlai Patrik bmx versenyzı elıfutamában negyedik lett és kiesett, így a 20. helyen végzett szakágában. Az országúti mezınyversenyen lekörözték. Kéri Zsófiának volt a legnehezebb dolga, hiszen neki három szakágban kellett helytállnia. Nehezítette a dolgát, hogy közvetlenül a verseny elıtt egyik kerékpárjának a váza eltörött. Ebben a Mountain Bike Szövetség elnöke Sipiczki Róbert segített, aki elintézte, hogy az egyik távol kelti kerékpárokat gyártó cég szállítson számára új vázat. A mountain bike versenyen a 32 indulóból a mezıny közepén végzett a 16. helyen 9:53 percre a gyıztestıl. A bmx versenyen az elıfutamokból továbbjutott. Az elıdöntıben, futamában a 8. lett és kiesett. A 32 indulóból a mezıny közepén a 15. helyen fejezte be a versenyszámot. Az országúti versenyen nıknek csak idıfutamot rendeztek. Ebben a mezıny második felében a 24 helyen fejezte be a versenyt 28,03 mp. hátránnyal a 2,3 kmes távon Csapatversenyben a 32 induló csapatból válogatottunk a 30. helyen végzett 212 ponttal lemaradva a gyıztestıl. A sportág nemzetközi mezınyben elfoglalt helye alapján nem várhattunk eredményt. Fiatal versenyzıink zömmel a középmezınyben végeztek, de ezzel pontjóváírást csak két számban szereztek. A kerékpáros csapat számára már a kvalifikáció megszerzése is jó teljesítménynek számított. 7

8 9. ÖKÖLVÍVÁS: Szők mezınyök indulását tette lehetıvé súlycsoportonként a kvalifikációs rendszer. Hazánkat két versenyzı képviselte. A súlycsoportonként kevés induló miatt megrendezték a helyosztó mérkızéseket is. Harcsa Zoltán a korosztályos világbajnokságon szerzett kvalifikációt és folyamatos volt a felkészülése az ifjúsági olimpiára. A versenyen az elsı fordulóban gyıztes meccsét követıen a késıbbi olimpiai bajnok ausztrál versenyzıvel találkozott, akitıl kikapott. Ezt követıen a bronzéremért mérkızhetett, ahol nagy fölénnyel pontozásos gyızelmet aratott nigériai ellenfele felett és megszerezte a III. helyet. Zsigmond József visszalépések miatt csak az utolsó pillanatban kapott indulási lehetıséget szabadkártyával. Felkészülése nem volt folyamatos az olimpiára. Mind a két mérkızését nagy fölénnyel az ellenfelei nyerték meg. Végül a súlycsoport 6 indulójából nyert mérkızés nélkül a IV. helyen végzett. A sportág 7 pontot szerzett, melybıl a Zsigmond József által szerzett három pontot nem a versenyzı teljesítményének, hanem a szerencsének köszönhetjük. Az egész mezınyön érzıdött, hogy az olimpiának más tétje volt, mint a korosztályos világbajnokságnak, ezért sok meglepetés eredmény is született. 10. ÖTTUSA: A sportágban 24 férfi és 24 nıi versenyzı indulhatott. A két magyar induló a kvalifikációs versenyen szerezte meg a maximális indulási lehetıséget. A versenyeket lovaglás nélkül négy versenyszámban rendezték meg. Demeter Gergely vívásban sajnos gyengén kezdett és csak 760 pontot ért el. A másik három versenyszámban már kiemelkedıt nyújtott és a IV. helyet szerezte meg 4532 ponttal. Úszásban a 2., a kombinált versenyszámban az 1. lett. Egy vívó találaton múlt az érem és kettı találaton múlt az aranyérem megszerzése. Gyenge vívását követıen küzdeni tudása dicséretes volt. Földházi Zsófia kitőnıen vívott, majd ezt követıen megnyerte az úszást. A lövészetbıl és futásból álló versenyszámnak az elsı helyrıl vágott neki, nagy lelki teherrel. Futásban komoly fizikai fájdalommal járó csonthártyagyulladás hátráltatta, ami meglátszott teljesítményén. Végig harcban volt az aranyéremért. Végül a II. helyen fejezte be a versenyt 4076 ponttal. A vegyes csapatversenyben 1 férfi és 1 nıi versenyzı alkotott egy csapatot. A magyarokat külföldiekkel rakták egy csapatba. Földházi Zsófia belorusz csapattársa gyenge vívása miatt a IV. helyen fejezte be a versenyt 4526 ponttal. Demeter Gergely elsısorban csapattársának gyenge teljesítménye miatt csak a 22. helyen végzett 4004 pontot teljesítve. A sportág mind a három versenyszámban pontszerzı volt és 9,5 pontot teljesített. 11. SPORTLÖVÉSZET: A kvalifikáló versenyen nıi légpuskában tudtunk indulási jogosultságot szerezni. Két férfi versenyzınk légpuskában és légpisztolyban szabadkártyával kapott indulási lehetıséget. Bartók Csaba légpisztolyban indult. A selejtezıben 528 kört lıtt és az utolsó 20. helyen végzett. A selejtezı gyıztesétıl 50 körrel, a 19. helyezettıl 10 körrel maradt el az eredménye. Kapás István légpuskában versenyzett. Kiesett a ritmusból és 585 körös teljesítményével a 12. helyen fejezte be a versenyt, a selejtezı gyıztese mögött 15 körrel, a 11. helyezett mögött 1 körrel lemaradva a 20 fıs mezınyben. Szijj Katinkát légpuskában az eredményei alapján döntıbe várta az edzıje. A selejtezıben 388 körös eredményével a 14. helyen fejezte be a versenyt és ı sem jutott döntıbe. 11 körrel maradt el a selejtezı nyertesétıl. 8

9 A sportág nem tudott hozzájárulni a magyar csapat eredményességéhez. Teljesítményével is elmaradt a várttól. 12. SÚLYEMELÉS: Egy nıi versenyzı kapott indulási lehetıséget a magyar csapatnak az Ifjúsági Európabajnokságon elért eredménye alapján. Berki Lilla a 48 kg-os súlycsoportban indult. Szakításban 46 kg-t, lökésben 57 kg-t teljesített, az összetett eredménye 103 kg volt, ami egyéni és egyben országos csúcs is. A súlycsoport 8 fıs mezınyében a 8. helyen végzett. A gyıztestıl 87 kg-al, a 7. helyezettıl 17 kg-al maradt el a teljesítménye. Edzıje véleménye szerint teljesítette az elvártakat, összeszedett és kiegyensúlyozott volt versenyzése. Eredményével nem tudott hozzájárulni a magyar csapat sikereihez. 13. SZÖRF: Egy férfi versenyzı kapott indulási lehetıséget szabadkártyával. Nikl András összességében jól versenyzett és 11 futam alapján a 12. helyen fejezte be a versenyt. Három futamban a 10 között tudott végezni. Nagyobb rutinnal és jobb rajtokkal elıkelıbb helyezést is szerezhetett volna a 21 fıs mezınyben. A 7. futamban nem adott elınyt mexikói ellenfelének és ezért kizárták a futamból. 14. TENISZ: Két férfi és egy nıi versenyzınk harcolta ki a kvalifikációt ranglistás helyezésük alapján. Fucsovics Márton a wimbledoni junior verseny gyızteseként érkezett az ifjúsági olimpiára. Egyesben, az elsı fordulóban angol versenyzıtıl kapott ki 7:5, 6:3-ra és kiesett, ami váratlan meglepetés volt. Zsiga Máté egyesben, elsı fordulóban szlovák ellenfelét gyızte le simán 6:3; 6:2-re. A második fordulóban is nyert kínai versenyzı ellen meggyızıen 6:4; 6:2-re. A négy közé jutásért vívott mérkızésen 6:4; 6:3-ra maradt alul bosnyák ellenfelével szemben. Férfi párosban Fucsovics Márton és Zsiga Máté az elsı fordulóban macedon tunéziai párost gyızött le 6:4;6:2-re. A második fordulóban a négy közé jutásért kikaptak az orosz párostól 6:2; 6:4-re. Babos Tímea egyesben fegyelmezett játékkal, jól megválasztott taktikával három gyızelmet szerezve jutott a négy közé. A döntıbe jutásért vívott mérkızésén gyengébben sikerült szervái miatt szenvedett vereséget. A harmadik helyért szlovák ellenféllel mérkızött és 6:2; 7:5-re kikapott, így a IV. helyet szerezte meg. Párosban belga párjával szintén a négy közé jutott, ahol a kínai párostól kaptak ki. A bronzmérkızésen az orosz párost 6:2; 6:2-re sikerült magabiztos játékkal legyızni és III. helyen végzetek. A sportág Babos Tímea révén 7 pontot szerezve járult hozzá a magyar küldöttség eredményeihez. Férfi versenyzıink közül elsısorban Fucsovics Mártontól többet vártak a szakemberek. 15. TORNA: Férfi tornában sikerült kvalifikációt szerezni, nıi versenyzınk a kvalifikáló versenyen elért eredménye alapján kapott meghívást a FIG-tıl, visszalépéseket követıen. Vágner Levente az összetett versenyben a 14. helyen került be a döntıbe. A talaj kivételével minden szeren hozta a tıle elvárható teljesítményt. A döntıben egy helyezést javított eredményén és a 13. helyen fejezte be a versenyt. A helyek között tizedek döntöttek az erıs mezınyben. Már a döntıbe jutása is szép teljesítmény volt részérıl. 9

10 Lólengésben a döntıbe jutott és ott kitőnı gyakorlatot bemutatva az V. helyet szerezte meg. Mitykó Bianka Szabina az egyéni összetett versenyben a 19. helyen végzett felülmúlva a várakozást. 0,1 ponttal maradt le a 18-as döntırıl. Higgadt precíz gyakorlatokat mutatott be. 7. helyen bejutott az ugrás döntıjébe. A döntıben jól kivitelezve, pontosan hajtotta végre ugrásait. A tıle elvárt eredményt felül teljesítve a VIII. helyen végzett. A sportág megszerzett 2 pontjával felül múlta a várakozásokat. Mind a két versenyzı kitőnıen helytállt. 16. TRIATLON: Nıi versenyzınk a kontinentális verseny 6. helyével kvalifikálta magát. Férfi versenyzınk szabadkártyával szerzett indulási jogosultságot. Hankó Gábor egyéniben meglepetésre az elıkelı 9. helyen végzett, Európából az 5. legjobb eredményt elérve. Gyengébb úszás után remekül kerékpározott és futott. Dudás Eszter egyéniben a nyitó napon a legjobb európaiként végezve, a sportágban kiemelkedı V. helyet szerezte meg a 32 fıs mezınyben. A vegyes csapatversenyben Dudás Eszter Európa 1 csapatának kezdı versenyzıjeként hozta az egyéni formáját és megalapozta csapata sikerét. Portugál, izreaeli és osztrák csapattársaival megnyerték a versenyt. Hankó Gábor csapatában a legjobb teljesítményt nyújtotta, de csapattársaival ez csak a 6. helyezéshez volt elegendı. Összességében a sportág messze felülmúlva a várakozásokat teljesített. Három helyezést, 4 pontot szerezve járult hozzá a sikereinkhez. 17. ÚSZÁS: Kihasználva a maximális lehetıséget 4 férfi és 4 nıi versenyzınk szerzett kvalifikációt. Bernek Péter elsı versenyszámában 400 gyorson az elıre várt eredményt teljesítve a 8. helyen végzett. 100 háton jó idıvel a IV. helyet szerezte meg. 100 m gyorson a selejtezıbıl a középdöntıbe jutott, de a sőrő program miatt visszalépett. 200 m háton igazolva az esélyeket a korosztályában is fantasztikus úszással gyızött. 400 m gyorson a VIII. helyet szerezte meg. Biczó Bence 100 m pillangón a VI. helyen végzett, ami a gyengébbik számában elvárható volt. 200 m pillangón a fı számában szenzációs idıvel nyert. Idejével a budapesti felnıtt Európabajnokságon is ezüstérmes lett volna. Szána Zsombor Gyula 200 m pillangón a döntıben VIII. helyet szerzett. 200 m vegyesen a 13., 200 m pillangón a VII. helyezett. Zámbó Balázs nyitó versenyszámában 400 gyorson a várakozásnak megfelelı eredménnyel lett VI. 200 m háton remek úszással a III lett. Ambrus Diána 200 pillangón jól úszott és IV. helyezést szerzett. 100 m pillangón csak a 23. helyen végzett. Bucz Ágnes 100 m gyorson jól teljesítve VI. 200 m gyorson a 16 helyen fejezte be a versenyt. Kapás Boglárka 200 pillangón nagy csatában taktikailag éretten versenyezéssel szerezte meg a magyar küldöttség elsı aranyérmét. 200 m gyorson ismét nagyot teljesítve lett II., megjavítva addigi legjobbját. 400 m gyorson kiemelkedı idıvel megszerezte második aranyérmét. Olasz Anna fı számában 400 m gyorson a döntıben VIII lett. A férfi 4x100 m-es vegyes váltó a 7. helyet szerezte meg a döntıben. A nıi 4x100 m gyorsváltó szintén a VII. helyen végzett. Úszó csapatunk négy arany-, egy-egy ezüst és bronzérmével, valamint két IV. és három hatodik helyezésével 46 pontot szerzett és kimagasló teljesítményével a magyar küldöttség 10

11 legeredményesebb sportága. Kapás Boglárka fantasztikus teljesítményével három érmet szerzett és azon kevesek közé tartozik, akik duplázni tudtak. Ki kell emelni a Magyar Úszó Szövetség vezetésének segítségét, aki a nemzeti érdekeket figyelembe véve a párhuzamosan zajló budapesti Európa-bajnokságon is eredményesen szerepeltethetı versenyzıket inkább az I. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokon indította. 18. VITORLÁZÁS: Egy férfi versenyzınk szerzett kvalifikációt. Bathó Péter a túlzott akarás miatt görcsösen versenyzett. 11 futam alapján a 19. helyen végzett a 26 fıs mezınyben. Korosztályos kontinentális versenyeken elért eredményei alapján többre lehetett volna képes. 19. VÍVÁS: Fegyvernemenként 1-1 férfi és nıi versenyzı, összesen hatan szerezhettek kvalifikációt nemzetenként. Magyarország férfi kardban, férfi tırben és nıi tırben tudott összesen három versenyzıt indítani. A versenyek csoportmérkızésekkel kezdıdtek. A csoportokból senki nem esett ki, hanem az itt elért eredmények alapján rangsorolták a versenyzıket a direkt kieséses táblára. Szatmári András a csoportküzdelmet 3 gyızelemmel és két vereséggel fejezte be. Ezt követıen azzal a koreai versenyzıvel vívott, akit a csoportmérkızéseken legyızött. Sajnos a direkt kieséses küzdelmek elsı mérkızésén kikapott és így kiesett. Az ıt legyızı koreai Song nyerte a versenyt. A 13 indulóból a 9. helyen végzett. Györgyi Antal férfi tırben a csoportmérkızések során mindenkitıl kikapott. Ezt követıen a direkt kieséses táblán is vereséget szenvedett. Nyeretlenül fejezte be a versenyt az utolsó 13. helyen. Lupkovics Dóra a csoportküzdelmeken négy gyızelem mellett egyszer kapott ki. A folytatásban is remekül vívott. A döntıbe jutásért orosz versenyzıtıl kapott ki a négy között. A bronzmérkızésen ismét szárnyalt és 15:9-re gyızött és megszerezte az értékes III. helyet. A vegyes csapatversenyben minden csapatban 3-3 nıi és férfi versenyzı vívott a három fegyvernemben. Ebben a versenyben csak Lupkovics Dóra indult az Európa 3 csapatban, ahol csapatával a VI. helyen fejezte be a versenyt. Mindenképpen meg kell keresni az okát, hogy miért csak három versenyzınk tudott indulni és abban sem volt párbajtırözı. Lupkovics Dóra révén 4,17 pontot szerzett a sportág de ez nem fedheti el a szakmai gondokat. 11

12 5. Sportdiplomácia Egyedülálló és példátlan sportdiplomáciai sikert jelentett, hogy dr. Schmitt Pál a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagjának az Ifjúsági Olimpia eredményhirdetésének protokolljával kapcsolatos észrevételét és javaslatát Jacques Rogge a NOB elnöke és a Szingapúri Ifjúsági Olimpiai Játékok Szervezı Bizottsága elfogadta. Tájékoztatták a csapatok vezetıit az olimpiai faluban, hogy a versenyek eredményhirdetésekor a sportolók nem vihetnek magukkal személyes tárgyakat, feliratot, kabala figurát és zászlót. A NOB magyar tagja ezzel a javaslattal kívánta megóvni az Ifjúsági Olimpiai Játékok eredményhirdetésének rendjét, különös tekintettel az esetleges túlzó nacionalista megnyilvánulásoktól. A gyıztesek és helyezettek nemzeti hovatartozása egyértelmően megállapítható, hiszen bemondják országuk nevét, tiszteletükre felvonják a nemzeti lobogót, elhangzik a nemzeti himnusz, valamint a nemzeti sportruházatukon is feltüntetik országuk címerét. 6. Egészségügyi ellátás, doppingellenırzés A kiutazás elıtt valamennyi versenyzı részt vett egészségügyi szőrıvizsgálaton az OSEIben. Minden versenyzı volt doppingellenırzésen, valamint drogellenırzésen is. Az I. Ifjúsági Olimpia magyar egészségügyi csoportja 3 fıbıl állt: Prof. Dr. Berkes István vezetı orvos, Dr. Deák Valéria orvos és Igaz Bálint sportmasszır augusztus között összesen 24 panaszos sportolót és edzıt láttak. Elmondhatjuk, hogy felvilágosító, oktató-nevelı munkánk eredményes volt: hıkimerülés, a folyadékháztartás felborulása csapatunknál egy esetben sem jelentkezett, pedig más nemzeteknél történt ilyen eset, mely még kórházi kezelést is szükségessé tett. Az átálláshoz csak egy sportolónak, verseny elıtti este pedig egy másiknak volt szüksége altatóra. Az olimpiai falu és a versenyek helyszínei jó higiénés körülményekkel rendelkeztek, s ennek köszönhetıen hasmenéses panaszt csak 3 esetben kellett kezelni. Közülük egyiknek nemrég Magyarországon már volt hasonló panasza, és emiatt bizonyos ételekre érzékenyebb volt. Egy másik, a legsúlyosabb esetben pedig közvetlenül a repülıút után jelentkezett a panasz, de kezelését megoldottuk, infúzióra itt sem volt szükség. A sérülések közül a legsúlyosabb egy ugróatléta térdsérülése volt. Nála sürgısen röntgen és MR vizsgálat történt. Külsı rögzítıt kapott, és hamarabb haza kellett utaznia, további kezelésre a Sportkórházban jelentkezett. A csapat hazautazásakor egy bokasérülés is történt, melyet a hét elején a Sportkórházban láttak el. A sportoló külsı rögzítıre, pihenésre szorul. Két elesés okozta sérülés (zúzódás, horzsolás) történt. Ezek közül az egyik, egy kerékpáros sportoló, edzésen sérült. Ezen kívül körömsérülés, horzsolás, napégés, izomhúzódás, ínhüvelygyulladás fordult elı. Egy sportoló hosszabb ideje fennálló és kezelt túlerıltetés okozta alsó végtagi panasszal, egy pedig egy hetes bokaszalag sérüléssel jött ki a versenyre. Mindketten kineziotape-et, az utóbbi lézerkezelést is kapott. Véleményünk szerint a bokasérülés a sportoló olimpián nyújtott teljesítményét nem befolyásolta. 12

13 Az olimpiai egészségügyi szolgálat statisztikája szerint a sérülések közül a leggyakoribb az alsó végtagi sérülés volt, de a legtöbb sérülés csak helyszíni ellátást, esetleg külsı rögzítést igényelt. A legsérülékenyebbek a kerékpárosok voltak. Mind az olimpiai egészségügyi szolgálat, mind a mi gyakorlatunkban a leggyakoribb a felsı légúti panasz volt (esetünkben 9 sportolót érintett), melyet a kinti hımérséklet és légkondicionált helyek közötti nagy hımérséklet különbség okozott, és az arra érzékenyeknél megfelelı öltözettel sem volt kivédhetı. Két esetben már otthon is kezelt, de nem teljesen gyógyult panasz újult ki. Összesen 1200 mintavétel történt az ifjúsági olimpián. Doppingvizsgálatokra csapatunknál csak a döntıket követıen került sor. Összesen 16 vizeletminta és 3 vérvizsgálat történt. Érintett sportágak: atlétika, cselgáncs, kajak, ökölvívás, öttusa, triatlon, tenisz, úszás, vitorlázás, vívás. Pozitív estet nem jeleztek a csapatvezetés felé. A különbözı versenyeken az egészségügyi team tagjai egymással egyeztetve vettek részt. Igyekeztünk minden eseményen és doppingvizsgálaton egészségügyi felügyeletet biztosítani. Sportmasszırünk naponta átlagosan sportolót kezelt. A rendezık által szervezett sportegészségügyi rendezvényeken részt vettek szakembereink. 7. A csapatvezetés tevékenysége A magyar delegáció vezetıje dr. Schmitt Pál volt. Helyettese dr. Szabó Tamás a MOB elnökhelyettese, a NUPI fıigazgatója. Újdonság volt, hogy a magyar csapatnak két fıvédnöke volt, Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok és Gyulay Zsolt kétszeres olimpiai bajnok személyében. A fiatal versenyzık tisztelettel tekintettek a két fıvédnökre, akik hasznos tanácsaikkal, közvetlenségükkel eredményesen segítették sportolóinkat. A versenyeket a helyszínen tekintette meg Czene Attila a Nemzeti Erıforrás Minisztérium Sportpolitikai Államtitkárságának államtitkára. Az olimpiai faluban Molnár Zoltán fıtitkár és Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató látta el az összes munkát. Feladatukat hátráltatta, hogy a szervezık nem biztosítottak számukra irodát, valamint közvetlen internetes kapcsolatot. Ez jelentısen megnehezítette napi feladataik ellátását és a hazai kapcsolattartást. Fiatal szakembereink igényelték a csapatvezetés állandó szakmai háttérsegítését, sok estben az angolra fordítást is. A csapat akkreditálásánál is gondot jelentett, hogy nem volt sem elızetes, sem helyszíni regisztrálás. Az akkreditálás miatt folyamatosan és rendszeresen kellett adatokat egyeztetni. 8. Utazás Az utazást nem megszokott módon a nemzeti Olimpiai Bizottságok, hanem a NOB által megbízott svájci utazási iroda a Carlson Wagonlit intézte. Mivel az utazásszervezés kikerült a MOB hatáskörébıl a lehetıségeink ingen szőkek voltak és szinte csak a jóváhagyásra korlátozódtak. Két nappal az utazás elıtt derült ki, hogy a magyar csapat visszaigazolt férıhelyeit a Lufthansa értesítés nélkül csökkentette. A NOB segítségével az elvett férıhelyeknek a felét sikerült visszaszerezni így is a csapatból 13 fınek más úton fél nappal késıbb kellett utaznia a Bp. Zürich Singapore útvonalon. A hazautazás is hasonló módon történt. A csapat nagyobbik része az eredeti terveknek megfelelıen a Bp. Frankfurt Singapore útvonalon utazott. Frankfurtban a rövid átszállási idı miatt a csomagok és a felszerelések egy része lemaradt és több mint 24 órás késéssel érkezett meg Singapore-ba. Ez komoly gondokat okozott az elsı 13

14 napokban a megnyitón, az edzéseken és a versenyeken történı részvételkor több sportolónak. Sok egyeztetéssel a csapatvezetésnek sikerült megegyeznie a Lufthansa-val és hazafelé kárpótlásként elengedték a túlsúly díját. 9. Sajtó A kiutazás elıtt közvetlenül készült el a magyar küldöttséget bemutató színes csapatkönyv. angol és magyar nyelven. A magyar küldöttséggel a MOB akkreditálásával nem utazott ki az eseményre tudósító újságíró. A jövıben ezt mindenképpen újra kell gondolnunk az esemény rangjára, nagyságára és az érdeklıdésre tekintettel. Valamennyi magyar média folyamatosan beszámolt az I. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékok eseményeirıl folyamatosan. Köszönet jár a Magyar Televízió munkatársainak a színvonalas napi összefoglalók közvetítéséért. A Magyar Olimpiai Bizottság honlapján (mob.hu) folyamatosan lehetett figyelni a történéseket, eredményeket, híreket, információkat. Ez elsısorban köszönhetı Dr. Nagy Zsigmondnak és az itthon dolgozó Vad Dezsınek és munkatársainak. Az Ifjúsági Olimpia alatt duplájára nıtt a MOB honlapjának nézettsége. 10. A jövı Összességében az Ifjúsági Olimpia hasznos kezdeményezés, új utakat nyitott az olimpiai mozgalom történetében. A következı, 2014-ben esedékes Ifjúsági Olimpiát Kínában, Nanjing városában rendezik, ahol minden bizonnyal még a szingapúri körülményeket is igyekeznek túlszárnyalni, maximumra törekedni amint ez Pekingben is történt ra már, amint Gilbert Felli, a NOB olimpiai ügyvezetı igazgatója bejelentette, 18 város,- köztük kettı az Egyesült Államokból - érdeklıdik a rendezés iránt. 14

versenyszám név eredmény szint név eredmény szint

versenyszám név eredmény szint név eredmény szint Beszámoló az Ifjúsági Világbajnokságról Idıpont: 2009. július 8-12. Helyszín: Bressanone, Südtirol/Olaszország Csapatveztı: Molnár Ferenc UP szövetségi kapitány A 2009. évi Ifjúsági Világbajnokságra 42

Részletesebben

Bolyai János Matematika Csapatverseny

Bolyai János Matematika Csapatverseny Éves összegzés (matematikaversenyek) Iskolánkban évtizedes múlttal mőködik a nívócsoportos oktatás magyar és idegen nyelv mellett matematikából is. A tanulók képesség szerinti bontásának eredményessége

Részletesebben

Rövidített sportágvezetői értékelések:

Rövidített sportágvezetői értékelések: Szakmai értékelés: A csapat összetétele atlétika 14 fő judo 8 fő műugrás 1 fő Rg. 6 fő sportlövészet 10 fő taekwondo 1 fő tenisz 3 fő torna 5 fő úszás 8 fő vívás 16 fő vízilabda 13 fő Összesen 85 fő A

Részletesebben

III-IV. KORCSOPORT FELADATOK 0-7. forduló

III-IV. KORCSOPORT FELADATOK 0-7. forduló III-IV. KORCSOPORT FELADATOK 0-7. forduló 1 Válasszátok ki az általatok helyesnek tartott választ! Minden helyes válasz: 1 pont. Maximális pontszám: 10 pont. Megoldási idő: 10 perc. 2014/2015. TANÉVI 0.

Részletesebben

Programkiírás Gyır 2016. 05. 21.

Programkiírás Gyır 2016. 05. 21. Gyır/Aranypart Programkiírás Gyır 2016. 05. 21. Felelıs rendezı: Nagy Sportágválasztó Szervezı Iroda Alapító és jogtulajdonos: Magyar Olimpiai Bizottság Minısítés: Kiemelt sportrendezvény Idıpont: 2016.

Részletesebben

A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza

A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Baján csobbant a csapat Megyedöntőn jártak 2009.01.15. A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Január 8-án a vizek városában

Részletesebben

Az IPC is tájékoztatást kapott az MPB körül kialakult helyzetről

Az IPC is tájékoztatást kapott az MPB körül kialakult helyzetről Az IPC is tájékoztatást kapott az MPB körül kialakult helyzetről A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) írásban tájékoztatta a Nemzetközi Paralimpiai Bizottságot (IPC) a magyarországi szervezet körül kialakult

Részletesebben

Emlékeztetı ( jkv3/2008. május 27. ) mely készült 2008. május 27-én, 15,00 órakor megtartott elnökségi értekezletrıl.

Emlékeztetı ( jkv3/2008. május 27. ) mely készült 2008. május 27-én, 15,00 órakor megtartott elnökségi értekezletrıl. Emlékeztetı ( jkv3/2008. május 27. ) mely készült 2008. május 27-én, 15,00 órakor megtartott elnökségi értekezletrıl. J e l e n vannak : İcsi Gábor elnök Dr. Szász Gyöngyvér tag Fazekas István tag Taksonyi

Részletesebben

MOA INFO 2010/2. MAGYAR OLIMPIAI AKADÉMIA 1146. Budapest Istvánmezei út 1-3. Tel: 1/460 6826, 1/312 7012 Fax: 1/386 9670 E-mail: jmaria@mail.hupe.

MOA INFO 2010/2. MAGYAR OLIMPIAI AKADÉMIA 1146. Budapest Istvánmezei út 1-3. Tel: 1/460 6826, 1/312 7012 Fax: 1/386 9670 E-mail: jmaria@mail.hupe. MOA INFO 2010/2 MAGYAR OLIMPIAI AKADÉMIA 1146. Budapest Istvánmezei út 1-3. Tel: 1/460 6826, 1/312 7012 Fax: 1/386 9670 E-mail: jmaria@mail.hupe.hu Szerkesztette: Sákovicsné Dömölky Lídia 1 Kedves Olimpia

Részletesebben

... Az asztal száma Az iskola neve Érvényes pontszám

... Az asztal száma Az iskola neve Érvényes pontszám I. KI MIBEN? London 2012 A feladat az, hogy gyűjtsétek össze a 2012-es londoni olimpián egyéni érmeseinket, és írjátok a táblázatba, hogy melyik sportágban, versenyszámban nyerték egyéni érmüket? Minden

Részletesebben

Vilonyáért Egyesület 8194 Vilonya, Hétvezér út 22. Adószám: 18937765-1-19. http://www.vilonya.eu E-mail: vilonyaert@vilonya.eu

Vilonyáért Egyesület 8194 Vilonya, Hétvezér út 22. Adószám: 18937765-1-19. http://www.vilonya.eu E-mail: vilonyaert@vilonya.eu Vilonyáért Egyesület 8194 Vilonya, Hétvezér út 22. Adószám: 18937765-1-19. http://www.vilonya.eu E-mail: vilonyaert@vilonya.eu EGY KÖZSÉG A TÉRKÉPEN: VILONYA. DE NEKÜNK, ENNÉL SOKKAL TÖBB! 2009-05-03 Az

Részletesebben

Az adóbevételi elıirányzatok megalapozottsága a számvevıszéki ellenırzések

Az adóbevételi elıirányzatok megalapozottsága a számvevıszéki ellenırzések Az adóbevételi elıirányzatok megalapozottsága a számvevıszéki ellenırzések tükrében Domokos László elnök Állami Számvevıszék (2012. június 7. Nemzetközi Adókonferencia) Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nagy

Részletesebben

Nemzetközi történet. Nemzetközi paralimpiai játékok története. Írta: Nádas Pál

Nemzetközi történet. Nemzetközi paralimpiai játékok története. Írta: Nádas Pál Nemzetközi történet Nemzetközi paralimpiai játékok története Írta: Nádas Pál A paralimpiai játékok története 1948-ban kezdődött azzal, hogy az angliai, London melletti Aylesburyben működő Stoke Mandeville-i

Részletesebben

A Munkaügyi Közvetítıi és Döntıbírói Szolgálat Szervezeti, Mőködési és Eljárási Szabályzata

A Munkaügyi Közvetítıi és Döntıbírói Szolgálat Szervezeti, Mőködési és Eljárási Szabályzata A Munkaügyi Közvetítıi és Döntıbírói Szolgálat Szervezeti, Mőködési és Eljárási Szabályzata (az Országos Érdekegyeztetı Tanács 2008. július 04. jóváhagyta) 1. / A szervezet megnevezése: Munkaügyi Közvetítıi

Részletesebben

A 3. országos kompetenciamérés (2004) eredményeinek értékelése, alkalmazása iskolánkban

A 3. országos kompetenciamérés (2004) eredményeinek értékelése, alkalmazása iskolánkban FAZEKAS MIHÁLY FİVÁROSI GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM A 3. országos kompetenciamérés (2004) eredményeinek értékelése, alkalmazása iskolánkban 1. Elızetes megjegyzések A száz oldalas Vári Péter

Részletesebben

Gyermekek a hatósági eljárásokban Elemzés az országgyőlési biztos vizsgálatai tükrében

Gyermekek a hatósági eljárásokban Elemzés az országgyőlési biztos vizsgálatai tükrében Gyermekek a hatósági eljárásokban Elemzés az országgyőlési biztos vizsgálatai tükrében Az állampolgári jogok országgyőlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény (Obtv.) az országgyőlési biztost a hatóságok,

Részletesebben

II. A szervezett amatır röplabda korszaka

II. A szervezett amatır röplabda korszaka A RÖPLABDÁZÁS TÖRTÉNETE (2011.decemberig) A röplabdázás története három nagy korszakra tagolható. Az elsı, amelyet a hıskorszaknak, a kezdeteknek lehet nevezni, a játék feltalálásával kezdıdött a múlt

Részletesebben

X. Madzagfalvi Napok 2008. szeptember 5-6-7.

X. Madzagfalvi Napok 2008. szeptember 5-6-7. Madzagfalvi Hírmondó BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓJA A VÁROSHÁZI KRÓNIKA KÜLÖNSZÁMA WWW.BEKESVAROS.HU INGYENES 2008. AUGUSZTUS XI. ÉVFOLYAM 4.SZÁM X. Madzagfalvi Napok 2008. szeptember 5-6-7. Tisztelt

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I. 260-7/2003. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2003. július 10-én Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala hivatalos

Részletesebben

Magyar Nemzeti Bajnokság 2012 - tervezet 09.20/1

Magyar Nemzeti Bajnokság 2012 - tervezet 09.20/1 Magyar Nemzeti Bajnokság 2012 - tervezet 09.20/1 Magyarország Nemzeti Bajnoka címet lehet elnyerni: - Rövidtávú - Középtávú - Hosszútávú - fiatalok versenyén Általános szabályok a Magyar Postagalamb Sportszövetségben,

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselı Hölgyek és Urak! Tisztelt Miniszter Úr!

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselı Hölgyek és Urak! Tisztelt Miniszter Úr! Ülésnap Napirend Felszólaló Az Állami Számvevőszék elnökének expozéja - A Magyar Köztársaság 2011. 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatról és a Domokos László szeptember 20.

Részletesebben

Az óvodai és iskolai étkezés, napközi /tények és vélemények/

Az óvodai és iskolai étkezés, napközi /tények és vélemények/ Az óvodai és iskolai étkezés, napközi /tények és vélemények/ Budapest, 2006. június Bevezetés A Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Program Iroda 2006. márciusában megbízást adott a Szonda Ipsos Média,- Vélemény-

Részletesebben

A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása

A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása Az elmúlt évek válsághatásai a társas vállalkozásokhoz képest súlyosabban érintették az egyéni vállalkozásokat, mivel azok az egyre

Részletesebben

BUDAPESTI ELEKTROMOS SPORTEGYESÜLET SPORTSZAKMAI BESZÁMOLÓ

BUDAPESTI ELEKTROMOS SPORTEGYESÜLET SPORTSZAKMAI BESZÁMOLÓ BUDAPESTI ELEKTROMOS SPORTEGYESÜLET SPORTSZAKMAI BESZÁMOLÓ 2015. Budapest, 2016. május 24. Kunzer Ferenc elnök TARTALOMJEGYZÉK 1. SPORTEGYESÜLET MŰKÖDÉSE... 3 1.1 Sportolási lehetőségek és a szakosztályok

Részletesebben

Általános Iskola és Óvoda Bogyiszló HÁZIREND

Általános Iskola és Óvoda Bogyiszló HÁZIREND Általános Iskola és Óvoda Bogyiszló HÁZIREND 1. Bevezetı rendelkezések A házirend az iskola diákjainak alkotmánya. Rögzíti a jogokat és a kötelességeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI TERÜLETI CIGÁNY KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKE. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2012. március 29-i ülésére

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI TERÜLETI CIGÁNY KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKE. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2012. március 29-i ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI TERÜLETI CIGÁNY KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKE ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2012. március 29-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Területi

Részletesebben

A MAGYAR ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG VERSENYSZABÁLYZATA és VERSENYRENDEZÉSI ÚTMUTATÓJA

A MAGYAR ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG VERSENYSZABÁLYZATA és VERSENYRENDEZÉSI ÚTMUTATÓJA A MAGYAR ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG VERSENYSZABÁLYZATA és VERSENYRENDEZÉSI ÚTMUTATÓJA 2005 összeállította Mátraházi Imre, Gál László, Juhász Sándor, Rab József, Dr. Tölg-Molnár László E kézikönyv összeállításánál

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Salgótarján Megyei Jogú Város 2008. évi költségvetésének háromnegyed éves teljesítésérıl

TÁJÉKOZTATÓ. Salgótarján Megyei Jogú Város 2008. évi költségvetésének háromnegyed éves teljesítésérıl TÁJÉKOZTATÓ Salgótarján Megyei Jogú Város 2008. évi költségvetésének háromnegyed éves teljesítésérıl Salgótarján, 2008. november 11. Elıterjesztı: Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Vogel Márk a Nemzetközi Gyermek Atlétika Versenyen Varsóban 60 méteres síkfutásban

Vogel Márk a Nemzetközi Gyermek Atlétika Versenyen Varsóban 60 méteres síkfutásban Vogel Márk a Nemzetközi Gyermek Atlétika Versenyen Varsóban 60 méteres síkfutásban I. helyezést ért el. Időeredménye: 8,58 mp. Márk a magyar válogatott tagjaként utazott Lengyelországba. Paulínyi Jenő

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Fıvárosi Ítélıtábla 2. Kf.27.185/2007/6. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fıvárosi Ítélıtábla a Forever Living Products Egészségügyi Élelmezési és Kozmetikai Termékeket Forgalmazó Kft. (Budapest) felperesnek

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közjóléti Bizottságának 2012. február 13-án 13,35 órakor megtartott nyilvános ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közjóléti Bizottságának 2012. február 13-án 13,35 órakor megtartott nyilvános ülésérıl. JEGYZİKÖNYV Készült: 2012. február 13-án 13,35 órakor megtartott nyilvános ülésérıl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Kis-házasságkötı terem Veszprém, Óváros tér 9/B. Az ülésen megjelentek: dr. Strenner

Részletesebben

Újabb nemzetközi versenyen a kalocsai úszók

Újabb nemzetközi versenyen a kalocsai úszók 2014 Újabb nemzetközi versenyen a kalocsai úszók Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a XII. Halászlé Kupa nevet viselő nemzetközi úszóverseny Baján. A Kalocsai Úszó-és Vízilabda Egyesület (kalocsaiuszoegyesulet.csapata.hu)

Részletesebben

14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban

14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban 2005 1 Tartalom 1. Bevezetés. 3 2. Iskolatípusok szerinti teljesítmények.... 6 2. 1 Szakiskolák 6 2. 2 Szakközépiskolák. 9 2. 3 Gimnáziumok 11 2. 4 Összehasonlítások... 12

Részletesebben

Hétvégével beindul a nagyüzem a pályaversenyek terén is! Junior VB re tekintő

Hétvégével beindul a nagyüzem a pályaversenyek terén is! Junior VB re tekintő Hétvégével beindul a nagyüzem a pályaversenyek terén is! Junior VB re tekintő Javában készülnek a Héraklész Bajnok Program versenyzői is a nyári megmérettetésekre. Szeretném megosztani a kedves olvasókkal

Részletesebben

LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN. információtartalma 2006-2010 2011/1

LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN. információtartalma 2006-2010 2011/1 LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN Magyar egyetemi honlapok információtartalma 2006-2010 2011/1 LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN Magyar egyetemi honlapok információtartalma 2006-2010

Részletesebben

r e n d k í v ü l i ülésérıl készült jegyzıkönyv 2012. február 29. 21/2012. (II. 29.) PTK hat. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselıtestületének

r e n d k í v ü l i ülésérıl készült jegyzıkönyv 2012. február 29. 21/2012. (II. 29.) PTK hat. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselıtestületének Lajosmizse Város Önkormányzat Pénzügyi, Területfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága I/1209/9/2012. Lajosmizse Város Önkormányzat Pénzügyi, Területfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága r e n d k í

Részletesebben

A Weöres Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE

A Weöres Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE Bevezetés: 1. oldal HÁZIREND Az iskola neve: Weöres Sándor Általános Iskola Címe: 8500 Pápa, Teleki u.2. Telefon: Igazgató: 89/510-560 Gondnoki+fax: 89/510-561 Gondnoki: 89/510-562 Felsıs tanári: 89/510-563

Részletesebben

Javaslat az MKIK stratégiájára a felnıttképzés területén 2010 2020

Javaslat az MKIK stratégiájára a felnıttképzés területén 2010 2020 Budapest, 2010.05.05. 6/4/2010. sz. elıterjesztés az MKIK Elnöksége részére Tárgy: A kamarai rendszer felnıttképzési stratégiája Elıterjesztı: Bihall Tamás alelnök, az Oktatási és Szakképzési Kollégium

Részletesebben

4. LOVAGLÁS SZABÁLYAI

4. LOVAGLÁS SZABÁLYAI 4. LOVAGLÁS SZABÁLYAI A RÉSZ 4.1 Alkalmazás területe 4.1.1 Az alábbi szabályokat kell alkalmazni a lovaglás versenyszámban, amely akadályugratás egyéniben és váltóban 350m/perc sebességgel, míg fedett

Részletesebben

Akikért a törvény szól

Akikért a törvény szól SZISZIK ERIKA KLÉR ANDREA Akikért a törvény szól Családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatunk keretein belül olyan kutatást végeztünk Zuglóban, amelyben igyekeztünk képet kapni a kerületben veszélyeztetettként

Részletesebben

DEMOGRÁFIAI VÁLTOZÁS, ÉLETKOR-KEZELÉS ÉS KOMPETENCIÁK AZ EURÓPAI GÁZRA VÁRÓ KIHÍVÁSOK FÉNYÉBEN

DEMOGRÁFIAI VÁLTOZÁS, ÉLETKOR-KEZELÉS ÉS KOMPETENCIÁK AZ EURÓPAI GÁZRA VÁRÓ KIHÍVÁSOK FÉNYÉBEN DEMOGRÁFIAI VÁLTOZÁS, ÉLETKOR-KEZELÉS ÉS KOMPETENCIÁK AZ EURÓPAI GÁZRA VÁRÓ Bevezetés Az európai polgárok átlagéletkora növekszik, ami azt jelenti, hogy a jövıben kevesebb munkaképes korú ember lesz, aki

Részletesebben

Vállalati és lakossági lekérdezés. Szécsény Város Polgármesteri Hivatala számára

Vállalati és lakossági lekérdezés. Szécsény Város Polgármesteri Hivatala számára Vállalati és lakossági lekérdezés Szécsény Város Polgármesteri Hivatala számára Dátum: 2010 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 I Az adatfelvétel eredményeinek bemutatása... 3 I.1 A vállalati, illetve

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Fıvárosi Ítélıtábla 2. Kf. 27. 441/2010/5. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fıvárosi Ítélıtábla a dr. E. M. vezetı jogtanácsos által képviselt Telenor Magyarország Zrt. (korábbi neve: Pannon GSM Távközlési

Részletesebben

Országos vízicserkész szakvezetıi munkaterv 2010

Országos vízicserkész szakvezetıi munkaterv 2010 Országos vízicserkész szakvezetıi munkaterv 2010 Portya vagy kerékpártúra helyett kiváló gyakorlat az ırsnek, ha vízre száll, és végigkutat egy folyót, vagy bejár egy vidéket ugyanúgy, mint mozgótáborban.

Részletesebben

MAGYAR FLOORBALL SZAKSZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZAT. Hatályos: 2009. január 18.

MAGYAR FLOORBALL SZAKSZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZAT. Hatályos: 2009. január 18. MAGYAR FLOORBALL SZAKSZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZAT Hatályos: 2009. január 18. A Fegyelmi Szabályzat hatálya 1. (1) A Magyar Floorball Szakszövetség (a továbbiakban: Szövetség) Fegyelmi Szabályzatának (a

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. november 9-én megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Bencze István polgármester, Varsányi Antal alpolgármester,

Részletesebben

Az UKBA 20 éves története Összeállította: Dr. Oláh András

Az UKBA 20 éves története Összeállította: Dr. Oláh András Az UKBA 20 éves története Összeállította: Dr. Oláh András Magyarországon 1991-ben német segítséggel került elıször megrendezésre Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb cukrászati, sütıipari szakkiállítása.

Részletesebben

Munkavédelmi helyzet a Vegyipari Ágazati Párbeszéd Bizottság területén

Munkavédelmi helyzet a Vegyipari Ágazati Párbeszéd Bizottság területén Mottó: Felelısségteljes élet és cselekvés a munkahelyeken (Fıcze Lajos) Munkavédelmi helyzet a Vegyipari Ágazati Párbeszéd Bizottság területén Vegyipari Ágazati Párbeszédbizottság Budapest 2009. május

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Földhivatal. 2008. évi szöveges beszámolója

Bács-Kiskun Megyei Földhivatal. 2008. évi szöveges beszámolója 6000 Kecskemét, Nagykırösi u. 32 Tel: 76/481-045, Fax: 76/481-450 Szám: 28.088/20/2009 Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2008. évi szöveges beszámolója 1. FELADATKÖR, SZAKMAI TEVÉKENYSÉG Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

Elıterjesztés a Fıvárosi Közgyőlés részére

Elıterjesztés a Fıvárosi Közgyőlés részére BUDAPEST FİVÁROS ÖNKORMÁNYZATA VÁROSÜZEMELTETÉSI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI FİPOLGÁRMESTER-HELYETTES Ügyiratszám: Fph/ /2007/Hm Tárgy: 2008-2010. évi útfelújítások, kerékpárút létesítések, tömegközlekedés elınyben

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT NÉMANN VALÉRIA ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁDOROS 2 I. rész ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az intézmény elnevezése: Némann Valéria Általános Iskola székhelye: 5932 Gádoros, Iskola u.

Részletesebben

Romológiai ismeretek kisebbségi mentálhigiéné 1 címő tantárgy bevezetésének tapasztalatai a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Fıiskolai Karán

Romológiai ismeretek kisebbségi mentálhigiéné 1 címő tantárgy bevezetésének tapasztalatai a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Fıiskolai Karán Romológiai ismeretek kisebbségi mentálhigiéné 1 címő tantárgy bevezetésének tapasztalatai a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Fıiskolai Karán a 2004/2005-ös tanévben *Dr. Mészáros Judit,**Szabóné Kármán

Részletesebben

Beszámoló a BTSSZ 2010. évi tevékenységérıl Mőködés

Beszámoló a BTSSZ 2010. évi tevékenységérıl Mőködés Beszámoló a BTSSZ 2010. évi tevékenységérıl Mőködés A BTSSZ kiemelten közhasznú szervezet, mely Alapszabályában megfogalmazott célja szerint szolgálja Budapesten és környékén a természetjárást. Fı feladata

Részletesebben

SOROZATBAN ÖTÖDSZÖRRE IS SIKERÜLT, AZAZ ISMÉT AZ ÉV KOLLÉGIUMA LETTÜNK

SOROZATBAN ÖTÖDSZÖRRE IS SIKERÜLT, AZAZ ISMÉT AZ ÉV KOLLÉGIUMA LETTÜNK SOROZATBAN ÖTÖDSZÖRRE IS SIKERÜLT, AZAZ ISMÉT AZ ÉV KOLLÉGIUMA LETTÜNK 1996 óta nyerhető el Eger város középiskolai kollégiumai számára az ÉV KOLLÉGIUMA megtisztelő cím. Az ezért való versengést minden

Részletesebben

CSENYÁ Általános Mővelıdési Központ Erdei Ferenc Általános Iskolája

CSENYÁ Általános Mővelıdési Központ Erdei Ferenc Általános Iskolája CSENYÁ Általános Mővelıdési Központ Erdei Ferenc Általános Iskolája 2712 Nyársapát, József A. u. 6. Tel./ fax: 53/ 389 004 e-mail: iskola@erdei-nyapat.sulinet.hu HÁZIREND mely a Nyársapáti Általános Mővelıdési

Részletesebben

A 2016-os Héraklész Gála díjazott utánpótláskorú sportolói (a 2015-ös eredmények alapján) sportág női / ffi / edzői legjobbak edző

A 2016-os Héraklész Gála díjazott utánpótláskorú sportolói (a 2015-ös eredmények alapján) sportág női / ffi / edzői legjobbak edző A 2016-os Héraklész Gála díjazott utánpótláskorú sportolói (a 2015-ös eredmények alapján) sportág női / ffi / edzői legjobbak edző Asztalitenisz Atlétika Birkózás Evezés Jégkorong Judo Kajak-kenu női Imre

Részletesebben

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságok (MEFOB) Általános Versenykiírás

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságok (MEFOB) Általános Versenykiírás Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságok (MEFOB) Általános Versenykiírás Elfogadta: a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség Elnöksége 2015. december 17-én Felelős Kiadó: dr. Székely Mózes főtikár

Részletesebben

Iktató szám: 88 / 2013. Tárgy: KHESZ Versenykiírás 2013.

Iktató szám: 88 / 2013. Tárgy: KHESZ Versenykiírás 2013. Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége 5 6 0 0 B é k é s c s a b a, B a j z a u t c a 1 1. T e l. : 6 6 / 3 2 8-9 4 5 ; f a x : 6 6 / 3 2 3-5 1 2 M a i l : k h e s z @ m a i l. g l o b o n e t. h u

Részletesebben

Az állami tulajdon sorsa. (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke)

Az állami tulajdon sorsa. (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke) Duna Charta és az Élılánc Magyarországért konferenciája: Vagyonleltár Budapest, 2008. szeptember 27. Az állami tulajdon sorsa (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke) Tisztelt Hallgatóim! Megköszönve

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 2015. március 24-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 2015. március 24-i ülésére Tárgy: Előkészítette: A Békési TE Asztalitenisz Szakosztály 2014. évi munkájáról szóló tájékoztató Balogh József vezető-edző Békési Torna Egylet Asztalitenisz Szakosztály Sorszám: 3 Döntéshozatal módja:

Részletesebben

LONDON2016 GYŐRI ÚSZÓ SE

LONDON2016 GYŐRI ÚSZÓ SE LONDON2016 GYŐRI ÚSZÓ SE LONDON2016 - GYŐRI ÚSZÓ SE "1 Csillagos ötös A győri rendezésű országos bajnokság pontversenyét a Győri Úszó SE történelm sikert ért el, az Újpesttel holtversenyben első helyen

Részletesebben

Széchenyi István Általános Iskola 2092 Budakeszi, Knáb János u. 60. Tel.: +36 23 451 532, fax: +36 23 451 934. Tartalom

Széchenyi István Általános Iskola 2092 Budakeszi, Knáb János u. 60. Tel.: +36 23 451 532, fax: +36 23 451 934. Tartalom Széchenyi István Általános Iskola 2092 Budakeszi, Knáb János u. 60. Tel.: +36 23 451 532, fax: +36 23 451 934 A BUDAKESZI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA 2011 Tartalom I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3

Részletesebben

AKTUÁLIS. A belgyógyászati angiológia helyzete Magyarországon

AKTUÁLIS. A belgyógyászati angiológia helyzete Magyarországon 1 AKTUÁLIS A belgyógyászati angiológia helyzete Magyarországon Írta: DR. MESKÓ ÉVA Ha jelenlegi érbeteg-ellátásunkról beszélünk, át kell tekintenünk azt az idıszakot, amelyben a magyarországi belgyógyászati

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. szeptember 16-án megtartott ülésén. Jelen vannak: Bencze István polgármester, Varsányi Antal alpolgármester,

Részletesebben

PROGRAMAJÁNLÓ (július)

PROGRAMAJÁNLÓ (július) Ejtıernyısök Szolnoki Szervezete (a Magyar Ejtıernyısök Bajtársi Szövetsége tagja) Szolnok, Táncsics M út 5-7. : 5001 Szolnok, Pf. 10. : 30/414 0327, Fax: 56 515 510; HM Fax: 43 8117 Email: ejtoernyos747@gmail.com

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola

Nyugat-magyarországi Egyetem Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola Nyugat-magyarországi Egyetem Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola A HAZAI KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK HELYZETE, TÚLÉLÉSI ESÉLYEI Doktori (Ph.D.) értekezés tézisei Parragh

Részletesebben

Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11.

Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11. Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11. Márki Ernő ügyvezető Asztalitenisz Sport Klub Szeged Székhely és PP. Terem: 6723 Szeged, Budapesti krt. 5-7.

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS. 2009-011-6 RENDKÍVÜLI HAJÓZÁSI ESEMÉNY Szentendrei Duna 22,3 fkm. 2009. február 19. termes személyhajó Mathias Rex 01684

ZÁRÓJELENTÉS. 2009-011-6 RENDKÍVÜLI HAJÓZÁSI ESEMÉNY Szentendrei Duna 22,3 fkm. 2009. február 19. termes személyhajó Mathias Rex 01684 ZÁRÓJELENTÉS 2009-011-6 RENDKÍVÜLI HAJÓZÁSI ESEMÉNY Szentendrei Duna 22,3 fkm. 2009. február 19. termes személyhajó Mathias Rex 01684 A szakmai vizsgálat célja a víziközlekedési baleset és a rendkívüli

Részletesebben

NEMZETKÖZI UP. VERSENYEK - 2009

NEMZETKÖZI UP. VERSENYEK - 2009 NEMZETKÖZI UP. VERSENYEK - 2009 Új helyszínen pályacsúcs - Schwechat ifi verseny 2009. május 31. - A szokás hatalom! kezdte rövid beszámolóját a schwecháti utánpótlás versenyrıl Lengyák György. - Anélkül,

Részletesebben

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon.

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Pár sorban, most betekintést nyújtok, hogy is láttam én,majd az LRT csapat

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 64. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Ifjúsági Koncepciójára E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2009.

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Napirend elıtt:

JEGYZİKÖNYV. Napirend elıtt: JEGYZİKÖNYV Készült: Sárospatak Város Polgármesteri Hivatala Dísztermében a Gazdasági Idegenforgalmi és Városfejlesztési Bizottság 2009. szeptember 30-i ülésén. Jelen vannak: Gazdasági és Idegenforgalmi

Részletesebben

ZENEISKOLA, ALAPFOKÚ M

ZENEISKOLA, ALAPFOKÚ M PÁLYÁZAT AZ ÁDÁM JENİ ZENEISKOLA, ALAPFOKÚ MŐVÉSZETI ISKOLA INTÉZMÉNYVEZETİI MUNKAKÖRÉRE KÉSZÍTETTE: REGİSNÉ NYIRİ ILDIKÓ SZIGETSZENTMIKLÓS 2013. MÁJUS 24. 1 VEZETİI PROGRAM SZAKMAI HELYZETELEMZÉS Tíz

Részletesebben

Gulyás Emese. Nem látják át, és nem veszik igénybe a fogyasztóvédelmi intézményrendszert a magyarok 1. 2010. május

Gulyás Emese. Nem látják át, és nem veszik igénybe a fogyasztóvédelmi intézményrendszert a magyarok 1. 2010. május Gulyás Emese Nem látják át, és nem veszik igénybe a fogyasztóvédelmi intézményrendszert a magyarok 1 2010. május A közvélemény-kutatás a Tudatos Vásárlók Egyesülete, az Új Magyarország Fejlesztési Terv

Részletesebben

M E G H Í V Ó N A P I R E N D

M E G H Í V Ó N A P I R E N D Öcs Község Polgármesterétıl M E G H Í V Ó Értesítem, hogy Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete 2012. május 30-án (szerdán) 16.00 órai kezdettel testületi ülést tart, amelyre, mint a Képviselı-testület

Részletesebben

------------------------------------------------------------------------------------------------- 493-12/2014. ikt.sz. 14/2014.

------------------------------------------------------------------------------------------------- 493-12/2014. ikt.sz. 14/2014. Füzesgyarmat Város Önkormányzatának K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615. I.

JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615. I. JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA Ügyszám: J-3327/2008. A

Részletesebben

Szolnok, 2010. január 23.

Szolnok, 2010. január 23. A MAGYAR KYOKUSHIN KARATE SZERVEZET VERSENYSZABÁLYKÖNYVE 10. MÓDOSÍTOTT KIADÁS Szolnok, 2010. január 23. A Magyar Kyokushin Karate Szervezet céljainak teljesítése érdekében úgy minısíti, hogy a versenyek

Részletesebben

Arany János Magyar - Angol Kéttannyelvő Általános Iskola és AMI(Ebes) Pedagógiai Program NEVELÉSI PROGRAM TARTALOM

Arany János Magyar - Angol Kéttannyelvő Általános Iskola és AMI(Ebes) Pedagógiai Program NEVELÉSI PROGRAM TARTALOM NEVELÉSI PROGRAM TARTALOM NEVELÉSI PROGRAM.. 4 1. Pedagógiai alapelveink. 5 2. Az iskolában folyó nevelı-oktató munka céljai, feladatai, eszközei, eljárásai 8 3. A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos

Részletesebben

ULTRAFUTÓK MAGYARORSZÁGI SZÖVETSÉGE VERSENYSZABÁLYZAT

ULTRAFUTÓK MAGYARORSZÁGI SZÖVETSÉGE VERSENYSZABÁLYZAT ULTRAFUTÓK MAGYARORSZÁGI SZÖVETSÉGE VERSENYSZABÁLYZAT 2007 Az Ultrafutók Magyarországi Szövetsége (a továbbiakban: Szövetség) a Magyar Atlétikai Szövetség (a továbbiakban: MASZ) Alapszabályának 43. (4)

Részletesebben

Jelentés a női csörgőlabda válogatott 10 hetes nyári EB felkészüléséről és. az Eb-n nyújtott teljesítményéről

Jelentés a női csörgőlabda válogatott 10 hetes nyári EB felkészüléséről és. az Eb-n nyújtott teljesítményéről Jelentés a női csörgőlabda válogatott 10 hetes nyári EB felkészüléséről és az Eb-n nyújtott teljesítményéről A csapat a június 27. pénteki utolsó edzése után két hét pihenőre vonult. A két hét alatt meg

Részletesebben

Szekeres Pál a riói Paralimpia kerekesszékes vívás versenyigazgatója.

Szekeres Pál a riói Paralimpia kerekesszékes vívás versenyigazgatója. Újabb aranyérem az erőemelőknél Tunkel Nándor, a riói paralimpia helyszínén az Erőemelő Világkupán, kategóriájában 151 kilogramm kinyomásával aranyérmes lett! Gratulálunk neki az eredményéhez! További

Részletesebben

Óvodai házirend. az óvodával jogviszonyban álló minden alkalmazottra a gyermekekre a szülıkre 4. A házirend területi hatálya kiterjed:

Óvodai házirend. az óvodával jogviszonyban álló minden alkalmazottra a gyermekekre a szülıkre 4. A házirend területi hatálya kiterjed: I: A házirend célja. Óvodai házirend l. A gyermeki jogok és kötelezettségek szülı általi gyakorlásával, a gyermekek óvodai életrendjével kapcsolatos intézményi rendelkezések megállapítása, a szülıkkel

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános ülésérıl. 2012. szeptember 13.

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános ülésérıl. 2012. szeptember 13. Ügyszám: 9-132/2012. JEGYZİKÖNYV nyilvános ülésérıl 2012. szeptember 13. Nyirád 2012 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános ülésérıl Nyirád-Szıc Községek Körjegyzısége Nyirád, Szabadság u. 3.

Részletesebben

Határozati javaslat. Tárgy: Beszámoló a III. Városi Sportmajális és a Kihívás Napja rendezvények lebonyolításáról

Határozati javaslat. Tárgy: Beszámoló a III. Városi Sportmajális és a Kihívás Napja rendezvények lebonyolításáról Határozati javaslat Tárgy: Beszámoló a III. Városi Sportmajális és a Kihívás Napja rendezvények lebonyolításáról 1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Humán Bizottsága köszönetét fejezi

Részletesebben

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG. Jelentés a 2013. évi U23 világbajnokságon részt vett evezős csapatok szerepléséről. Szakmai vezető

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG. Jelentés a 2013. évi U23 világbajnokságon részt vett evezős csapatok szerepléséről. Szakmai vezető MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG Jelentés a 2013. évi U23 világbajnokságon részt vett evezős csapatok szerepléséről Budapest, 2013. szeptember Készítette: Ficsor László Szakmai vezető I. Előzetes: A tavalyi nem

Részletesebben

A Kisteleki Kistérség munkaerı-piaci helyzete. (pályakezdı és tartós munkanélküliek helyzetelemzése)

A Kisteleki Kistérség munkaerı-piaci helyzete. (pályakezdı és tartós munkanélküliek helyzetelemzése) A Kisteleki Kistérség munkaerı-piaci helyzete (pályakezdı és tartós munkanélküliek helyzetelemzése) 1 Tartalomjegyzék I. Kisteleki Kistérség elhelyezkedése és népessége... 3 A népesség száma és alakulása...

Részletesebben

MOB Elnökségi ülés - 2016. március 22. 3. napirendi pont: Döntés a Gerevich ösztöndíjakról. I. 2016. évi szövetségi ösztöndíj-felosztási javaslatok

MOB Elnökségi ülés - 2016. március 22. 3. napirendi pont: Döntés a Gerevich ösztöndíjakról. I. 2016. évi szövetségi ösztöndíj-felosztási javaslatok MOB Elnökségi ülés - 2016. március 22. 3. napirendi pont: Döntés a Gerevich ösztöndíjakról I. 2016. évi szövetségi ösztöndíj-felosztási javaslatok A MOB Közgyűlése a 2016. február 2-i ülésén elfogadta

Részletesebben

113/2007. (VII.19.) KTH.

113/2007. (VII.19.) KTH. J e g y z ı k ö n y v: Készült a Sásd Város Önkormányzati Képviselıtestületének 2007. augusztus 29. napján megtartott rendkívüli ülésérıl. Az ülés helye: Jelen vannak: Városháza tanácskozóterme Sásd, Rákóczi

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Tájékoztató a Lakóközösségi Információs Szolgáltató Iroda mőködésérıl

Jegyzıkönyv. Tájékoztató a Lakóközösségi Információs Szolgáltató Iroda mőködésérıl Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének József Attila-lakótelepi Településrészi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: I. 315-4/2014. Jegyzıkönyv Készült: a József

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 8. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 8. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 8. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI 74/2007. (VI.14.) kt. határozat: A 2007. június 14-i ülés napirendjének elfogadása. 75/2007. (VI.14.) kt.

Részletesebben

TÁRGY: Tájékoztató Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. I-III. negyedévi gazdálkodásáról

TÁRGY: Tájékoztató Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. I-III. negyedévi gazdálkodásáról AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 271 MELLÉKLET : - db TÁRGY: Tájékoztató Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2013. I-III. negyedévi gazdálkodásáról E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

8. A. Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája, országos döntő. Eötvös-heti vers- és prózamondó verseny

8. A. Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája, országos döntő. Eötvös-heti vers- és prózamondó verseny TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK 8. A CSÓKÁSI ANNAMÁRIA 8. A Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája, országos döntő ERDŐDI ZSÓFIA 8. A Eötvös-heti vers- és prózamondó verseny KOVÁTS BENCE 8. A HÓDítsd meg

Részletesebben

Integrált rendszerek az Európai Unió országaiban Elınyeik és hátrányaik

Integrált rendszerek az Európai Unió országaiban Elınyeik és hátrányaik TÁMOP 1.3.1-07/1-2008-0002 kiemelt projekt A foglalkoztatási szolgálat fejlesztése az integrált munkaügyi és szociális rendszer részeként Stratégiai irányítás és regionális tervezés támogatása komponens

Részletesebben

Hírlevél 2011. évi 4. megjelenés Magyar Atlétikai Szövetség

Hírlevél 2011. évi 4. megjelenés Magyar Atlétikai Szövetség Hírlevél 2011. évi 4. megjelenés Magyar Atlétikai Szövetség Az elmúlt időszakban zajlottak az események a Magyar Atlétikai Szövetségben és hazánk atlétikájának világában. Jelen hírlevelünkben többek között

Részletesebben

A Héraklész Bajnokprogram sportágankénti értékelése 2004.

A Héraklész Bajnokprogram sportágankénti értékelése 2004. A Héraklész Bajnokprogram sportágankénti értékelése 2004. Tartalomjegyzék I. Éves szakmai programok megvalósítása... 8 1.1. Asztalitenisz... 8 1.2. Atlétika... 9 1.3. Birkózás... 10 1.4. Evezés... 11 1.5.

Részletesebben

Szám: 27879/ /2008. RP. Tárgy: alapvetı jogot sértı rendıri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T

Szám: 27879/ /2008. RP. Tárgy: alapvetı jogot sértı rendıri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T ORSZÁGOS RENDİRFİKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 BM: 33-104, 33-140 BM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 27879/

Részletesebben

Előterjesztés a Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlése részére 2015. május 12.

Előterjesztés a Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlése részére 2015. május 12. Előterjesztés a Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlése részére 2015. május 12. 9. napirendi pont javaslat: A 2015. július 26-augusztus 01. között Tbilisziben megrendezésre kerülő XIII. Nyári Európai Ifjúsági

Részletesebben

Családok helyzete 2007

Családok helyzete 2007 SORSZÁM 1 2 3 4 BLOKKSZÁM 0 1 5 6 Családok helyzete 2007 02 2 SORSZÁM 1 2 3 4 BLOKKSZÁM 0 2 5 6 A HÁZTARTÁSFİ KIVÁLASZTÁSA: A háztartásfı a legidısebb 18-62 év közötti (1987-1943 között született) férfi.

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. december 15- én megtartott ülésén. Jelen vannak: Bencze István polgármester, Varsányi Antal alpolgármester,

Részletesebben