Csongrád megye orális antidiabetikum felhasználása 1998 és 2004 között: betegek terápiás együttműködése. Ph.D. értekezés tézisei.

Átírás

1 1. BEVEZETÉS Csongrád megye orális antidiabetikum felhasználása 1998 és 2004 között: betegek terápiás együttműködése Ph.D. értekezés tézisei Doró Péter Témavezető: Dr. Soós Gyöngyvér, Ph.D. Szegedi Tudományegyetem Klinikai Gyógyszerészeti Intézet Szeged 2006 A társadalom öregedése, az életmódbeli változások, és az elhízás növekvő arányának következtében a diabétesz egyre több lakost érint ra a világon a diabéteszesek száma várhatóan duplájára fog emelkedni. Magyarországon közel félmillió cukorbeteget tartanak nyilván, de feltételezhetően ennél a lakosság sokkal szélesebb köre érintett; becslések szerint 2003-ban Magyarországon a felnőtt lakosság körében a diabétesz prevalenciája 9,7% volt, mely Európában az egyik legmagasabb érték. A betegek túlnyomó többségének, 85 95%-ának, 2-es típusú diabétesze van. A magas vércukorszint növeli a micro- és macrovascularis szövődmények kialakulásának kockázatát. Ezen szövődmények azon túlmenően, hogy a betegek egészségi állapotát és életminőségét rontják, jelentős anyagi terhet rónak az egészségügyi ellátó rendszerre is. Korábbi tanulmányok egyértelműen bizonyították a kórosan magas vércukorszint csökkentésének pozitív hatását 2-es típusú diabéteszes betegek esetében. Igazolták továbbá, hogy a betegek jobb terápiás együttműködése javuló metabolikus kontrollt eredményezett, melynek következtében nemcsak a kórházi kezelések száma, hanem az összesített egészségügyi kiadások is csökkentek. A diabéteszes betegek sikeres kezelése rendkívül összetett feladat, melyben részt kell vállalniuk a diabetológusoknak, háziorvosoknak, gyógyszerészeknek, nővéreknek, dietetikusoknak és pszichológusoknak egyaránt. Az elmúlt évtizedek során számos ország vezetett be diabéteszes betegeket célzó gyógyszerészi gondozási programot. Magyarországon egy ilyen irányú program kidolgozás alatt áll. A gondozási program részletes kidolgozásához elengedhetetlenül szükséges megérteni a betegség kezelésének múltbeli és jelenlegi irányait valamint vizsgálni a betegek viselkedését annak érdekében, hogy a jövőbeli kezelési eredményeket javítsuk és ezzel az egészségügyi kiadásokat csökkentsük. Ezen problémakör megértéséhez a farmakoepidemiológia módszertanával közelítettünk. 1

2 2. KUTATÁSI CÉLKITŰZÉSEK 1. Betegszintű gyógyszerfelhasználási adatok vizsgálatán keresztül feltérképezni az orális antidiabetikus terápia (OAD) választásában bekövetkezett mennyiségi és minőségi változásokat Csongrád megyében 1998 és 2004 között. 2. Követni a 2-es típusú diabétesz prevalenciájának és incidenciájának növekedését a Csongrád megyei lakosság körében a gyógyszerfelhasználás tükrében. 3. Feltárni a 2-es típusú diabétesz kialakulásának esetleges szezonális jellegét. 4. Elemezni a betegek terápiás együttműködését, azonosítani azon betegcsoportokat, akikre a sikeres gondozás érdekében a szokásosnál nagyobb figyelmet kell fordítani. 5. Felmérni a 2-es típusú diabéteszes betegek patikalátogatási szokásait, és megvizsgálni, hogy van-e összefüggés a betegek patikahűségének mértéke valamint terápiás együttműködésük mértéke között. 6. Elemezni a diabétesz és szövődményeinek gyógyszeres kezelésének összetettségét és anyagi terheit. 3. BETEGANYAG és VIZSGÁLATI MÓDSZEREK 3.1. Beteganyag és adatforrás Az összes olyan OAD-t rendelő vény adatai bevonásra kerültek a kutatásba, amelyet 1998 és 2004 között Csongrád megyében ( lakos) váltottak be, ami beteg vényét jelenti. A forrásadatok a Csongrád Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vényellenőrző rendszeréből származnak. A teljes populáció OAD felhasználásán túlmenően 1350 újonnan diagnosztizált 2-es típusú diabéteszes beteg teljes vényköteles gyógyszerfelhasználása is értékelésre került a diagnosztizálást követő 5 éves, illetve a diagnózist megelőző 6 hónapos időszakra vonatkozóan. A kohortba azon betegek kerültek bevonásra, akik OAD kezelését 1998 augusztus és 1999 május között indították, és a megelőző 6 hónapos időszakban nem részesültek antidiabetikus kezelésben. A gyógyszeralkalmazás időbeni elemzése az első OAD kiváltás időpontjához viszonyítva történt. Ezen betegcsoport részére a diabétesz 60 hónapja alatt receptet expediáltak gyógyszerész beteg találkozás alkalmával, és receptet az OAD alkalmazást megelőző 6 hónap során Adherencia és perzisztencia mérése A forrásadatokat a WHO ATC/DDD metodika szerint dolgoztuk fel. Az OAD kezelés tekintetében az adherenciát a vizsgálati időszak során a gyógyszerrel ellátott napok arányával fejeztük ki. Adherensnek tekintettük azon betegeket, akik a szükséges gyógyszermennyiségük legalább 80%-t kiváltották. A napi szükséges gyógyszermennyiségnek a WHO által definiált DDD-t (defined daily dose = napi terápiás adag) tekintettük. Kombinált kezelés esetén a készítmények átlagával számoltunk. Az adherencia becslést krónikusan kezelt betegek esetében végeztük el, annak érdekében, hogy kiküszöböljük a terápia évközi kezdéséből illetve megszakításból adódó torzító hatásokat. Krónikusan kezelt betegek csoportjába azok kerültek bevonásra, akik mind a vizsgált évet megelőző, mind az azt követő 6 hónapos időszakban legalább egy vényt kiváltottak. Perzisztencia alatt az első vény kiváltása és a terápia megszakítása között eltelt időt értjük, melyet hónapokban fejeztünk ki. A perzisztenciát az első kiváltás dátumához viszonyítva számítottuk. A perzisztencia vizsgálatába kizárólag olyan újonnan kezelt betegek kerültek bevonásra, akik a megelőző 6 hónapos időszakban nem váltottak ki OAD-t Statisztikai módszerek Az átlagok és eloszlások összehasonlítására t-próbát, chi-négyzet próbát vagy Fisher-féle exact-próbát használtunk. A havi betegszám és összesített gyógyszerfelhasználás értékeinek hosszú távú időbeli változásait lineáris regresszióval vizsgáltuk. A korrelációk vizsgálata normál eloszlású adatok esetén Pearson-féle, nem normál eloszlású adatok esetében pedig Spearman-féle korrelációval történt. Az eloszlás normalitását Kolmogorov-Smirnov próbával vizsgáltuk. Perzisztencia számításhoz Kaplan-Meier túlélés analízist használtunk, melyben a vizsgálati periódus végén cenzoráltuk azon betegeket, akik még akkor is kezelésben részesültek. 2 3

3 A szezonalitás kimutatására szezonális dekompozíciót alkalmaztunk. A szezonalitás erősségét egy autoregresszív regressziós modell determinációs együtthatójával (R 2 Autoreg) fejeztük ki. Szignifikánsnak tekintettük az eredményeket P-érték <0.05 esetében. A statisztikai elemzéseket SPSS 13.0-val végeztük el. 4. EREDMÉNYEK és ÉRTÉKELÉSÜK 4.1. OAD használók prevalenciája A vizsgálati periódus alatt az OAD alkalmazók száma folyamatosan emelkedett (R = 0.970, P < 0.001). Az OAD-t szedők éves esetszáma 7 év alatt 50%-kal növekedett, az 1998 évi ről 2004-ben elérte a et. A vizsgálati időszak során összesen beteg részesült legalább egyszer OAD kezelésben. A megye teljes lakosságára kivetítve 1998-ban a prevalencia 2,88% volt, míg 2004-ben 4,32%. A felnőtt lakosság körében a prevalencia magasabb értékeket ért el: 1998-ban 3,61%, 2004-ben 5,51% volt. Az OAD-t alkalmazók prevalenciája nem tükrözi az összes diabéteszes beteg számát, mivel nem tartalmazza a kizárólag inzulinnal kezelt betegeket OAD használók incidenciája és szezonalitás a 2-es típusú diabétesz kialakulásában Míg a prevalencia folyamatosan emelkedett, addig az éves incidencia esetében emelkedő tendencia nem volt megfigyelhető, az új betegek száma 4204 és 4748 között mozgott. A terápiában részesülők incidenciája nagymértékű szezonalitást mutatott, melyet igazolt a havi adatokra illesztett autoregresszív regressziós modell (R 2 Autoreg = 0,632). A szezonalitás szinuszoid lefutásában a csúcspont március volt, 430,3 ± 34,0 (átlag ± SD) havi esetszámmal, a mélypontot pedig augusztusban érte el, 293,2 ± 23,8 esetszámmal. Mindkét nem esetében hasonló mintázatot találtunk. A csúcspont és mélypont hónapjai egybeesnek a HbA 1c szezonális változásának maximum és minimum időszakával, melyet egy korábbi tanulmányban közöltek. Bár jelenleg még nem ismert a 2-es típusú diabétesz kialakulásának szezonális változását okozó pontos mechanizmus, feltételezhetően szerepet játszhatnak benne az időjárásban, étkezési szokásokban és fizikai aktivitásban megfigyelhető szezonális változások Betegek demográfiája A betegek körében enyhe női dominancia volt megfigyelhető: a betegek 56%-a nő, 44%-a férfi, mely arány a vizsgálati időszakban nem változott. A vizsgálati populációban a diabéteszes betegek körében tapasztalt női többség az össznépesség demográfiai szerkezetének következménye. A nem- és korspecifikus prevalencia alapján míg fiatalabb korban női többség mutatható ki, az életkor előrehaladtával a férfiak körében magasabb a diabétesz előfordulása, mint nők esetében. A férfiak átlag életkora szignifikánsan alacsonyabb (P < 0,001) volt, mint a nőké, és mindkét nemnél kismértékű csökkenő tendenciát mutatott ban a nők átlag életkora 64,48 év, a férfiaké 61,81 év volt, melyek 2004-re 63,37 és 61,16 évre csökkentek. Az OAD terápia kezdésekor a két nem átlag életkora nem tért el szignifikánsan. Az új alkalmazók átlag életkora 1999-ben 59,12 év, 2004-ben 57,39 év volt. Ez az életkorcsökkenés a 2-es típusú diabétesz kialakulásának fiatalabb korra való tolódására utal OAD utilizációja A vizsgálati periódus 7 éve alatt az összesített OAD felhasználás 76%-kal nőtt: az 1998-ban az ezer lakosra vetített 20,85 DDD 2004-re 36,83-ra növekedett (1. táblázat). Bár minden egyes terápiás csoport felhasználása emelkedett, jelentős struktúraváltozás következett be az alkalmazott hatóanyagok tekintetében ban biguanide monoterápiával a betegek 9,9%-át, sulfonamid monoterápiával 63,3%-át kezelték, és 25,0%-uk kapott biguanide + sulfonamid kombinációt. Míg 2004-re a biguanide monoterápiában részesülők aránya 21,5%-ra, az acarbose monoterápiában részesülőké 6,8%-ra nőtt, addig a sulfonamid monoterápia aránya 40,5%-ra csökkent és a biguanide + sulfonamid kombináció részesedése nem változott jelentős mértékben. Ugyanakkor 4,5% kapott acarbose + sulfonamid kombinációt és 3,2%-ukat kezelték 3 különböző hatástani csoport képviselőjével egyszerre. 4 5

4 ATC kód metformin A10BA02 0,161 1,363 3,883 5,768 7,449 9,559 11,200 buformin A10BA03 5,016 4,335 3,266 2,597 1,943 1,446 1,056 glibenclamide A10BB01 11,351 10,085 10,455 9,302 7,998 6,855 5,538 glipizide A10BB07 0,603 0,750 0,999 1,135 1,175 0,770 0,452 gliquidone A10BB08 0,557 0,541 0,624 0,588 0,507 0,473 0,401 gliclazide A10BB09 3,001 4,268 6,171 7,343 8,587 10,391 11,702 glimepiride A10BB12 n.a. 0,017 0,351 0,788 1,165 2,324 3,939 acarbose A10BF01 0,161 0,447 0,702 1,245 1,660 2,043 2,492 rosiglitazone A10BG02 n.a. n.a. n.a. 0,000 0,001 0,004 0,028 repaglinide A10BX02 n.a. n.a. n.a. 0,001 0,006 0,013 0,025 nateglinide A10BX03 n.a. n.a. n.a. 0,000 0,003 0,002 0,003 Összesen 20,850 21,805 26,451 28,768 30,493 33,880 36, Táblázat. Orális antidiabetikumok felhasználása Csongrád megyében 1998 és 2004 között, DDD/1000 lakos/nap egységben kifejezve. n.a. = a hatóanyag nem volt forgalomban. Az új betegek kezdő OAD terápiáját is vizsgáltuk. A betegek döntő többségénél monoterápiával indítottak: a vizsgált évek mindegyikében a betegek 91%-ának egyetlen készítményt írtak fel kezdésként, 9%-ának viszont kombinációs terápiát ban kezdő terápiaként a betegek 32,0%-a kapott biguanidot (18,0% metformint, 14,0% buformint), 66,5%-a sulfomamidot (35,4% glibenclamide, 25,6% gliclazide, 2,7% glipizide, 2,2% gliquidone, 0,6% glimepiride) és 10,0%-a acarboset ben indításként a betegek 43,9%-a kapott biguanidot (42,6% metformin, 1,3% buformin), 48,5%-a sulfonamidot (7,3% glibenclamide, 26,2% gliclazide, 0,7% glipizide, 0,5% gliquidone, 13,8% glimepiride) és 17,5%-a acarboset. Az OAD felhasználásban bekövetkezett változások pozitívnak tekinthetők, mivel azok a terápiás irányelvekkel összhangban vannak. Míg 1998-ban metformint (magában vagy más OAD-val kombinálva) csak a betegek 4,2%-a kapott, addig 2004-re ez az arány 43,0%-ra nőtt. A metformin széleskörű alkalmazásának szükségességét alátámasztja az, hogy túlsúlyos betegek esetében ez az elsőként választandó szer, és Magyarországon a lakosság fele túlsúlyos. Idősek esetében rövidhatású sulfonamid (pl. gliclazide) alkalmazása javasolt, és a hosszú hatású szulfonamidok (pl. glibenclamide) használata kerülendő. A 65 év feletti betegek körében 1998-ban a leggyakrabban felírt OAD a glibenclamide volt, melyet az idős betegek 71,6-a kapott, azonban 2004-re ez az arány 15,3-ra esett vissza. Míg 1998-ban az idős betegek 21,9-át kezelték gliclaziddal, addig 2004-ben már 40,8%-uk kapta, és így ez lett a leggyakrabban alkalmazott szer körükben. A glinidek és a rosiglitazone alkalmazása elenyésző mértékű annak ellenére, hogy már négy éve részei a hazai gyógyszerválasztéknak. A magyarországi antidiabetikum felhasználást más európai országokéval összevetve Magyarországon az OAD és az inzulin alkalmazásának aránya jelentősen az OAD irányába van eltolódva. 4.5 Adherencia és perzisztencia A vizsgált időszakban az adherens betegek arányában tendenciózus változás nem következett be, 47,9 és 49,2% között mozgott. A nők esetében az adherencia aránya (51,3%) szignifikánsan (P < 0,001) jobb volt, mint a férfiaknál (45,5%). Az adherencia legmagasabbnak a 60 és 79 év közötti korosztály esetében mutatkozott, míg legalacsonyabbnak a harmincas éveikben járóknál, annak ellenére, hogy már a diabétesz legkorábbi szakaszában is szükséges lenne a vércukorszint megfelelő karbantartása annak érdekében, hogy a krónikus szövődmények kialakulásának kockázatát csökkenteni lehessen. Fiatalabb korban a betegeknél még kisebb a valószínűsége, hogy már kialakult a diabétesz valamely krónikus szövődménye, éppen ezért a betegek talán kevésbé veszik komolyan egészségi problémájukat. A betegségük előrehaladtával a betegek adherenciája javuló tendenciát mutatott. A betegek időbeli követése azt mutatta, hogy a gyógyszerszedés megszakításának tekintetében a legkritikusabb időszak a terápia kezdeti fázisa. Az első hónapot követően a betegek egyharmada hagyta abba az OAD szedését, 12 hónap elteltével pedig már csak a betegek 58,7%-a váltotta ki gyógyszerét. Az egyes hatóanyagok tekintetében a perzisztencia nagymértékben különbözött: legmagasabb volt a metformin esetében (az egyéves perzisztencia 62,4%), amelyet a gliclazide (60,2%), a glimepiride (55,9%), a glipizide (52,4%), az acarbose (52,0%), a glibenclamide (39,8%), a gliquidone (37,6%) és a buformin (34,3%) követett. A férfiak esetében a perzisztencia enyhén magasabb volt, mint a nőknél. A perzisztencia legmagasabbnak a 50 és 69 év közötti korosztályban mutatkozott, az ennél fiatalabb illetve idősebb korosztályokban alacsonyabb volt. A terápiát abbahagyók magas aránya legszembetűnőbb közvetlenül a terápia indítását követően volt, mely arra utalhat, hogy a betegek nehezen fogadják el azt a tényt, hogy betegségük a továbbiakban folyamatos gyógyszeres kezelést igényelne. 6 7

5 A kezelés hosszú távú pozitív hatásának érdekében a terápia kezdeti hónapjaiban különös figyelmet kellene fordítani a betegekre Társ gyógyszerek Az 1350 beteg gyógyszeralkalmazási múltját elemeztük, mely kiterjedt valamennyi kiváltott vényköteles gyógyszerükre. Az ötéves időszak során az összes vényük 18,0%-a szolgált a diabétesz kezelésére, 82,0%-uk pedig egyéb egészségügyi gondokra. A diabéteszes betegek sokkal több gyógyszert használtak, mint az átlag populáció: háromszor több receptet váltottak ki, mint az átlag lakos, és kétszer többet, mint közvetlenül a diabéteszük diagnosztizálása előtti időszakban (2. táblázat). Évi vényszám személyenként ATC átlag diabétesz diabéteszes főcsoport lakosság előtt beteg A 4,08 2,80 13,25 B 0,81 0,80 1,49 C 4,25 12,40 21,37 D 0,03 1,04 0,97 G 0,98 0,30 0,37 H 0,23 0,29 0,40 J 0,36 1,33 1,35 L 0,06 0,02 0,06 M 1,02 2,51 3,08 N 3,03 4,32 6,06 P 0,01 0,05 0,04 R 1,25 1,06 1,34 S 0,28 0,57 1,00 V 0,00 0,01 0,01 Összesen 16,40 27,50 50,79 2. Táblázat. Éves személyenkénti vényszám összehasonlítása ATC főcsoportok szerint csoportosítva, az átlag lakosság, a diabétesz diagnózisa előtt álló betegek és diabéteszes betegek esetében. Bár a diabéteszes betegek a legtöbb gyógyszercsoportból többet használtak az átlag populációnál, a receptszám emelkedése a kardiovaszkuláris gyógyszerek (ATC C főcsoport) esetében a legszembetűnőbb. Az ATC C főcsoportba tartozó gyógyszereik jelentős mértékű alkalmazásának szükségességét alátámasztja az a tény, hogy a diabéteszes betegek körében háromszor magasabb a kardiovaszkuláris betegségek előfordulása, mint a nem diabéteszesek esetében. Az elemzett öt éves időszak alatt a férfiakat átlag 30,9 vényköteles hatóanyaggal kezelték, a nőket pedig átlag 37,2-vel. Több gyógyszer együttes alkalmazása nemcsak a terápia komplexitását és a kezelés költségeit növeli, hanem fokozza a nemkívánatos gyógyszermellékhatások és a gyógyszer-gyógyszer interakciók kialakulásainak valószínűségét. Mivel a polifarmácia szinte elkerülhetetlen a diabéteszes betegek esetében, ezért a terápia rendszeres újraértékelése elengedhetetlen a felmerülő kockázatok minimalizálása céljából Gyógyszertárlátogatási szokások A kezelés első éve során a férfiak átlagosan 15,3, a nők pedig 18,0 alkalommal váltottak ki vényt, mely a betegség ötödik évére 17,5-re illetve 19,7-re emelkedett. Az egyes betegek évente átlagosan 3 gyógyszertárban fordultak meg, öt év alatt pedig közel hatban. A betegek az általuk leggyakrabban látogatott patikában átlagosan a vényeik 73,5%-át váltották ki. A településen található patikák száma és a betegek patikahűsége között erős negatív korrelációt találtunk (R = 0,929, P < 0,001). A nagyobb mértékű patikahűség jobb adherenciát eredményezett a nők esetében (R = 0,881, P = 0,004), ugyanakkor a férfiaknál ez nem volt megfigyelhető (R = 0,381, P > 0,05). A közforgalmú gyógyszertárak fontos szerepet tölthetnek be a krónikus beteg(ség)ek gondozásában, ha gyógyszerészi gondozást nyújtanak betegeiknek. Számos tanulmány igazolta, hogy a diabéteszes betegeket célzó gyógyszerészi gondozási programok javíthatják a betegek metabolikus állapotát. Ezen programok fontos része a terápia időszakonkénti értékelése és a betegek hosszútávú követése, amelyek maximális pozitív hatása akkor tapasztalható, ha a betegek rendszeresen ugyanazon patikába járnak. Bár az általunk vizsgált betegek gyakran, átlagosan 20 naponként tértek be gyógyszertárba, a patikalátogatási szokásaik elemzése rávilágított arra, hogy egy olyan környezetben, ahol szabadon, bármely patikában kiválthatták vényeiket, nem következetesen egy gyógyszertár szolgáltatásait vették igénybe. Ez a rendszertelen gyógyszertárlátogatási gyakorlat megzavarja a gondozás folytonosságát, amelynek következtében csökken a gyógyszerészi gondozás hatékonysága. 8 9

6 4.8. A kezelés költségei Amíg az OAD felhasználás 76%-kal emelkedett 1998 és 2004 között, addig a ráfordított kiadások 250%-kal nőttek, 1998-ban az éves költség 82,9 millió Ft volt, mely 283,6 millió Ft-ra emelkedett 2004-re. A betegeket terhelő kiadások még ennél is sokkal nagyobb mértékben, 550%-kal nőttek. Az egy diabéteszes betegre eső 5 év alatti vényköteles gyógyszerek összköltsége (térítési díj + TB támogatás) átlagosan Ft-ba került. Az antidiabetikumok a gyógyszerkiadásoknak mindössze 15,7%-át tették ki, ugyanakkor a diabétesz szövődményeinek kezelése jelentős anyagi terhet jelentett. A diabétesz előrehaladtával az éves költségek rohamosan emelkedtek, így a kezelés ötödik évében a gyógyszerköltség már kétszerese volt az első évinek. A kezdő évben az átlagos gyógyszerköltség betegenként Ft volt, ami az ötödik évre Ft-ra növekedett. Figyelembe véve az 5 év során bekövetkezett 22%-os áremelkedést bár a kiadások több mint kétszeresére emelkedtek a diabétesz progressziójának tulajdonítható költségnövekedés 69% volt. 5. ÖSSZEGZÉS A vizsgálat 7 éve alatt az OAD felhasználás jelentősen emelkedett, melynek során a hazai és nemzetközi irányelvekkel összhangban álló struktúraváltozások következtek be, bár az OAD-k legújabb képviselőinek alkalmazása továbbra sem kapott teret. A diabéteszes betegek száma aggasztó mértékben folyamatosan emelkedik, ugyanakkor a betegek terápiás együttműködése rendkívül alacsony, amely hozzájárulhat a betegség szövődményeinek idő előtti kialakulásához. A vizsgált diabéteszes betegek egyharmada a terápia első hónapját követően nem folytatta a kezelést, emellett a betegek adherenciája is alacsonynak mutatkozott, és nem változott a vizsgálat ideje alatt. Adataink rávilágítottak arra, hogy az életkor előrehaladtával és a diabétesz progressziójával a betegek jobban betartják az előírt terápiát. A betegség összetettsége miatt a kezelés nem korlátozódott a diabéteszre, hanem kiterjedt a társbetegségekre illetve szövődményekre is. Ennek következtében az átlag lakosságnál háromszor több gyógyszert használtak, mely a terápiájukat meglehetősen komplexszé és költségessé tette. Jelen farmakoepidemiológiai vizsgálat nemcsak a gyógyszerfelhasználásról szolgáltat adatokat, hanem rávilágított a diabétesz egy új patofiziológiai vonatkozására, nevezetesen arra, hogy nemcsak az 1-es típusú diabétesz kialakulásában figyelhető meg szezonalitás, mint ahogy azt korábbi vizsgálatok igazolták, hanem a 2-es típusú diabétesz esetében is. A diabéteszes betegek hosszú távú gondozása az egészségügy szereplőinek összefogásával elengedhetetlen annak érdekében, hogy javítsuk a betegek terápiás együttműködését, mely a klinikai eredmények javulásához és a szövődmények kialakulásának csökkentéséhez vezetne. A gyógyszerészek a nemzetközi ajánlások szerint aktív szerepet tölthetnének be a gondozási folyamatban egy, a diabéteszes betegeket célzó hosszú távú gyógyszerészi gondozási program bevezetésével. Egy ilyen irányú program előnyeit akkor lehetne teljes mértékben kiaknázni, ha a betegeknek lenne választott gyógyszertáruk. Bár a diabéteszes betegek gyakran járnak patikába, sajnos döntő többségük nem hű egyetlen patikához, hanem inkább több gyógyszertárat látogat, mely a gondozás folyamatát megzavarhatja, illetve annak hatékonyságát csökkentheti. Jelen disszertáció eredményei alátámasztják egy diabéteszes betegeket célzó átfogó gyógyszerészi gondozási program bevezetésének szükségességét, és részletes adatokat szolgáltatnak a 2-es típusú diabéteszes betegek gyógyszerhasználatáról és terápiás együttműködéséről. Ezen információk támpontot nyújthatnak egy gondozási program kidolgozásához

7 A TÉZIS ALAPJÁUL SZOLGÁLÓ KÖZLEMÉNYEK: CIKKEK I. P. Doró, R. Benkő, M. Matuz, Gy. Soós: Seasonality in the incidence of type 2 diabetes: A population-based study. Diabetes Care Jan;29(1):173. IF 2005 : II. III. P. Doró, R. Benkő, E. Kosik, M. Matuz, K. Tóth, Gy. Soós: Utilization of oral antihyperglycaemic agents over a 7-year period ( ) in a Hungarian population and adherence to drug therapy Eur J Clin Pharmacol Dec;61(12): IF 2005 : Doró P., Németh E., Soós Gy.: Van Önnek gyógyszerésze? [Do you have a pharmacist?] Gyógyszerészet 2005 november; 49(11): ABSZTRAKTOK IV. Doró P., Kószó L., Soós Gy.: Gyógyszerész-beteg kapcsolat minőségi indikátorai [Quality indicatiors of patient-pharmacist interactions]. Congressus Pharmaceuticus Hungaricus XII,. Budapest, Hungary, 2003, Abstr.: P-24 V. Horváth L., Doró P., Soós Gy.: Betegvélemények a gyógyszerészi szolgálatról [Patients opinion on pharmaceutical services]. Magyar Kórházi Gyógyszerészek XIV. Kongresszusa, Debrecen, Hungary, 2004, Abstr.: P-3 VI. P. Doró, E. Kosik, Gy. Soós, G. Nagy: Compliance to drug therapy in metabolic disorders: A practical approach using insurance database. 33rd European Symposium of Clinical Pharmacy, Prague, 2004, Abstr.: PEPI-254, p 84 VII. P. Doró, E. Kosik, K. Tóth, Gy. Soós: Changes in inital oral antidiabetic treatment in Hungary between 1999 and th Spring Conference on Clinical Pharmacy, Stockholm, Sweden, 2005, Abstr.: PEPI-119, p 73 X. P. Doró, E. Kosik, K. Tóth, Gy. Soós: Pattern of pharmacy visits of patients with chronic diseases. 34th European Symposium on Clinical Pharmacy, Amsterdam, The Netherlands, 2005, Abstr: PEPI-266, p 62 XI. Doró P., Kosik E., Tóth K., Soós Gy.: Csongrád megye orális antidiabetikum felhasználása 1998 és 2004 között és a betegek együttműködésének követése [Consumption of oral antidiabetic drugs in Csongrád County between 1998 and 2004 and the therapeutic cooperation of patients]. Magyar Diabetes Társaság XVIII. Kongresszusa, Tihany, Hungary, 2006, Abstr.: Diabetologia Hungarica 2006, 14 [Suppl.2]:37-38 XII. Doró P., Kosik E., Tóth K., Soós Gy.: Orális antidiabetikum felhasználás változása 1998 és 2004 között és a betegek terápiás együttműködésének követése [Changes in the utilization of oral antidiabetic drugs between 1998 and 2004 and the therapeutic cooperation of patients]. Ph.D. Tudományos Nap, Szeged, Hungary, 2006, Abstr: p 13 XIII. Doró P., Kosik E., Tóth K., Soós Gy.: Perzisztencia orális antidiabetikus kezelés során [Persistence with oral antidiabetic treatment]. Congressus Pharmaceuticus Hungaricus XIII., Budapest, Hungary, 2006, Abstr.: Gyógyszerészet (Kongresszusi különszám) 2006: 96 XIV. Kosik E., Doró P., Soós Gy.: Követik-e a cukorbetegek az előírt terápiát? [Do diabetic patients follow the prescribed treatment?] Congressus Pharmaceuticus Hungaricus XIII., Budapest, Hungary, 2006, Abstr.: Gyógyszerészet (Kongresszusi különszám) 2006: 98 XV. Török K., Doró P., Soós Gy.: Diabéteszes betegek állapotának és terápiájának vizsgálata [Assessment of health condition and treatment of diabetic patients]. Congressus Pharmaceuticus Hungaricus XIII., Budapest, Hungary, 2006, Abstr.: Gyógyszerészet (Kongresszusi különszám) 2006: 102 XVI. P. Doró, R. Benkő, E. Kosik, M. Matuz, K. Tóth, Gy. Soós: Refill persistence with oral antidiabetic therapy in Hungary. 22nd International Conference on Pharmacoepidemiology & Therapeutic Risk Management, Lisbon, Portugal, 2006, Abstr.: Pharmacoepidemiol Drug Saf. 2006;15 [Suppl.1]:S219 VIII. P. Doró, R. Benkő, E. Kosik, M. Matuz, K. Tóth, Gy. Soós: Pattern of adherence to oral hypoglycemic agents between 1999 and 2003 in Hungary. EuroDURG Ulster Meeting 2005, Ulster, UK, 2005, Abstr.: Pharmacoepidemiol Drug Saf. 2005;14 [Suppl.1]:S3-S4 IX. P. Doró, E. Kosik, M. Matuz, Gy. Soós: Changes in the utilization of oral antidiabetic drugs between 1998 and 2004 in Hungary. 21st International Conference on Pharmacoepidemiology & Therapeutic Risk Management, Nashville, USA, 2005, Abstr.: Pharmacoepidemiol Drug Saf. 2005;14 [Suppl.2]:S43-S