Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma
|
|
- Botond Varga
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma A 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt orvoshoz fordulók száma: január között másfélszer annyi beteget regisztráltak a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok, mint a 3. héten. A 20%-os lakossági mintán végzett megfigyelés alapján megállapítható, hogy a 4. héten az országban kb fő kereste fel orvosát influenzaszerű tünetekkel lakos közül fő fordult orvoshoz influenzás panaszok miatt. Két megye kivételével (Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg) valamennyi közigazgatási területen emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A lakosra jutó orvoshoz fordult betegek száma Győr-Moson-Sopron (1 711), Vas (1 530) és Bács-Kiskun (1 471) megyében volt a legmagasabb, Nógrád (450), Szabolcs- Szatmár-Bereg (523) és Veszprém (623) megyében a legalacsonyabb. Az ország valamennyi területén diagnosztizáltak laboratóriumi vizsgálattal igazolt influenzás megbetegedést. Az elmúlt héthez viszonyítva az életkor szerinti megoszlásban jelentős változás nem történt: az orvosnál megjelent betegek 41,2%-a gyermek, 31,5%-a éves fiatal felnőtt volt. A évesek korcsoportjába tartozott a betegek 20,6%-a, 6,7%-uk pedig a 60 éven felüliek közül került ki. Az előző héthez hasonlóan a korspecifikus morbiditás a 3-5 évesek (3 165,5%ooo) és a 6-14 évesek (2 958,8%ooo) körében volt a legmagasabb, az átlagos morbiditás háromszorosa. Ezt követte a évesek érintettsége (1 737,67%ooo). Az Országos Epidemiológiai Központ Légúti vírus osztályára a 4. héten 295 influenza-gyanús betegtől érkezett vizsgálati anyag. Száznyolcvan esetben igazolták influenzavírus (174 influenza A és 6 influenza B), 14 esetben légúti óriássejtes vírus (RSV) és 3 esetben adenovírus jelenlétét. A sentinel orvosok által beküldött 163 mintából 69 betegnél influenza A(H3N2), 24 betegnél influenza A(H1N1)pdm09, 5 betegnél influenza A(NT) vírus és 6 betegnél influenza B okozta fertőzést diagnosztizáltak, a pozitivitási arány 63,8%-nak felelt meg. A hagyományos diagnosztikus célú beküldés keretében vizsgált 132 mintából 51 esetben influenza A(H3N2), 17 esetben influenza A(H1N1)pdm09, 8 esetben influenza A(NT) vírus jelenlétét igazolták.
2 Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról a negyedik héten harmincnégy jelentés érkezett 12 területről [főváros (3) és Fejér (5), Vas (5), Szabolcs-Szatmár-Bereg (4), Baranya (3), Bács-Kiskun (3), Hajdú-Bihar (3), Veszprém (3), Tolna (2), Győr-Moson-Sopron (1), Jász-Nagykun- Szolnok (1) és Nógrád (1) megye]. A járványok 91%-a gyermekközösségben (18 óvoda, 12 általános iskola, és 1 óvoda és bölcsőde) fordult elő. Tizenhét járványban történt mintavételezés, az eddig elvégzett virológiai vizsgálatok alapján 2 járvány kialakulásáért az influenza A vírus volt a felelős, 4 járványban nem igazolódott az influenza kóroki szerepe, egy járványt légúti óriássejtes vírus (RSV) okozott. Összegzés: A klinikai és a virológiai adatok értékelése alapján megállapítható, hogy Magyarországon a 4. naptári héten tovább erősödött az influenza aktivitás, a járvány az egész ország területét érintette, becslések szerint lakosság 1,0%-a fordult orvoshoz influenzás tünetekkel. Az elmúlt 10 évben egyetlen influenza szezonban sem regisztráltak ilyen magas heti betegszámot. A lakosság érintettsége területenként eltérő volt, 0,4% és 1,7% között változott. Az előző hetekben tapasztalthoz hasonlóan leggyakrabban az óvodás és az általános iskoláskorú gyermekek betegedtek meg. Több influenzavírust (180) azonosítottak, mint az előző héten, az influenza pozitivitási arány 63,8%-nak felelt meg. Az influenzavírusok mellett a légúti óriássejtes vírus (RSV) és az adenovírus cirkulációja is megfigyelhető. A év év 4. hete között vizsgálati anyagot dolgoztak fel a Nemzeti Influenza Laboratóriumban, ahol 481 betegnél igazoltak influenza A [342 A(H3), 106 A(H1pdm09), 33 A(NT)] és 13 betegnél influenza B vírus okozta fertőzést. Tizenhét esetben adenovírus, 31 esetben RS vírus kóroki szerepét állapították meg.
3 1 200, , ,0 Influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma lakosra és az influenza-pozitív minták száma Magyarországon hét Morbiditás %ooo 900,0 800,0 700,0 600,0 500,0 400,0 300,0 200,0 100, pozitív minták száma 0, hetek Influenza A (NT) Infl. A(H1N1) pdm09 Infl. A(H3) Influenza B 2015/ /2017. Járványküszöb 0
4 Országos Epidemiológiai Központ Influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordult betegek becsült száma lakosra területenként 2016/2017. ÉVI INFLUENZA SZEZON HÉT Terület Incidencia lakosra 3.hét 4.hét Budapest 610,2 787,6 Baranya 878,2 1301,0 Bács-Kiskun 844,1 1471,0 Békés 740,6 900,0 Borsod-A.-Z. 618,5 1182,0 Csongrád 690,0 960,2 Fejér 594,5 869,6 Győr-Moson-S. 1127,0 1710,8 Hajdú-Bihar 981,6 1134,9 Heves 424,9 707,6 Jász-Nagykun-Szolnok 631,0 1095,4 Komárom-Esztergom 455,9 786,7 Nógrád 429,9 450,2 Pest 890,7 1370,5 Somogy 630,7 975,5 Szabolcs-Szatmár-B. 514,8 523,3 Tolna 894,1 1244,4 Vas 727,9 1530,2 Veszprém 338,7 622,7 Zala 537,4 1237,3 Ország 697,6 1042,4
5 AZ INFLUENZASZERŰ MEGBETEGEDÉSSEL ORVOSHOZ FORDULÓK GYAKORISÁGÁNAK (MORBIDITÁS) VÁLTOZÁSA ÉS AZ INFLUENZA POZITÍV MINTÁK SZÁMA HÉT A(H3N2) (12) A(NT) (3) A(H3N2) (21) A(H1N1)pdm09 (6) A(H3N2) (9) A(H3N2) (4) A(H1N1)pdm09 (3) A(H1N1)pdm09 (3) = A(H3N2) (10) A(NT) (2) A(H3N2) (5) = A(H3N2) (6) A(H3N2) (5) A(H1N1)pdm09 (5) Az előző héthez viszonyítva a morbiditás növekedett - morbiditás csökkent = morbiditás változatlan A/H3 - a héten az adott területen kimutatott vírus típusa (száma) Sentinel mintabeküldés Hagyományos mintabeküldés
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 02. hét Terjed az influenza A 2. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt orvoshoz
Intenzíven terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 3. hét Intenzíven terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján
Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 01. hét Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 04. hét Terjed az influenza A 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok
Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 8. hét Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma A figyelőszolgálatban résztvevő
Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 6. hét Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma 2017. február 612. között a figyelőszolgálatban
Intenzíven terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 4. hét Intenzíven terjed az influenza A 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Lassabban terjed az influenza
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 06. hét Lassabban terjed az influenza A 6. héten tovább emelkedett az influenzás
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Járványosan terjed az influenza
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 03. hét Járványosan terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok
Az egész országot érinti az influenzajárvány Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 5. hét Az egész országot érinti az influenzajárvány Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek
Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések többségéért.
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 6. hét Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések
Mérsékelten nőtt az influenza miatt orvoshoz forduló betegek száma
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 7. hét Mérsékelten nőtt az influenza miatt orvoshoz forduló betegek száma A figyelőszolgálatban
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Befejeződött az országos influenzajárvány
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 13. hét Befejeződött az országos influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő
Levonulóban az influenzajárvány
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 9. hét Levonulóban az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 8. hét Az elmúlt héten tetőzött az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok 2015.
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét Országosan nem változott az influenzaaktivitás A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok
Elérte hazánkat az influenzajárvány
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 3. hét Elérte hazánkat az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét Nem nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 08. hét Nem nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma A figyelőszolgálatban
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország hét
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 7. Csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma Az év első 6 hetében tapasztalt emelkedés után
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország hét
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 9. Csökken az influenzaszerű megbetegedések száma A 9. naptári en folytatódott az influenzaszerű
Az ország valamennyi területét érintő influenza-járvány bontakozott ki
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 4. Az ország valamennyi területét érintő influenza-járvány bontakozott ki A figyelőszolgálatra kijelölt
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország hét
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 15. A 15. naptári en 24%-kal csökkent az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma az
Erősödő influenza aktivitás közösségi járványokkal
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 2. Erősödő influenza aktivitás közösségi járványokkal A 2011. év első hetében tapasztalt emelkedés
Változatlanul alacsony az influenza aktivitása
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2010. 5. hét Változatlanul alacsony az influenza aktivitása 2010. év 5. hetében hasonló volt az influenzaszerű
Influenzaszerű megbetegedések részaránya korcsoportonként, Baranya megye, 2018/2019.
1. 3. 5. 7. 9. 11. 13. 15. 17. 19. részarány 52 2. 4. 6. 8. 1. 12. 14. 16. 18. 2. betegforgalom (fő) ISZM (fő) Összefoglaló a 218/219. évi influenza szezon 2. hetéről (219.1.7-219.1.13) Baranya megye Betegforgalmi
Influenzaszerű megbetegedések részaránya korcsoportonként, Baranya megye, 2018/2019.
Összefoglaló a 218/219. évi influenza szezon 6. hetéről (219.2.4-219.2.1.) Baranya megye Betegforgalmi adatok: A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentése alapján Baranya megyében 219. 6. hetében
Összefoglaló a 2018/2019. évi influenza szezon hetéről ( ) Baranya megye
Összefoglaló a 218/219. évi influenza szezon 5-51. hetéről (218.12.1 218.12.23) Baranya megye Betegforgalmi adatok: A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentése alapján Baranya megyében 218. 5-51.
Az ország egész területén terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 3. Az ország egész területén terjed az influenza A 3. en folytatódott az influenzás panaszokkal orvoshoz
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 4. évfolyam eszközök tanítók részére 1. félév 1. modul 7. melléklet 4. évfolyam tanítói karton 145 307 451 495 505 541 370 450 500 504 550 703 2. modul 2. melléklet
Influenzaszerű megbetegedések részaránya korcsoportonként, Baranya megye, 2017/2018.
2. 4. 6. 8. részarány 52 2. 4. 6. 8. betegforgalom (fő) ISZM (fő) Összefoglaló a 217/2 évi influenza szezon 2. hetéről (21.8-1.) Baranya megye Betegforgalmi adatok: A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok
Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján
1. sz. melléklet Fellebbezési arányok a 2010. év során a helyi bíróságokon befejezett, és a 2011. évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján Büntető peres Gazdasági ebből Szabálysértési
Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január
Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858
1. táblázat. Bejelentett szexuális úton terjedő fertőző betegségek Magyarország, Betegség
1. táblázat Bejelentett szexuális úton terjedő fertőző betegségek Magyarország, 2013-2017 Betegség 2013 2014 2015 2016 2017 Syphilis 629 623 617 714 731 Gonorrhoea 1 526 1 620 1 246 1 176 1 030 Lymphogranuloma
2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA
2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt és
Munkavédelmi hírlevél III. szám
Munkavédelmi hírlevél III. szám Influenzajárvány Megkezdődött az influenzajárvány az országban, közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében, január 16-án. A figyelőszolgálatban részt
Bejelentett, szexuális úton terjedő fertőző megbetegedések száma Magyarország, Betegség
1. táblázat Bejelentett, szexuális úton terjedő fertőző megbetegedések száma Magyarország, 2012-2016 Betegség 2012 2013 2014 2015 2016 Syphilis 621 629 623 617 714 Gonorrhoea 1 487 1 526 1 620 1 246 1
Bejelentett szexuális úton terjedő fertőző betegségek Magyarország, Betegség Syphilis
1. táblázat Bejelentett szexuális úton terjedő fertőző betegségek Magyarország, 2014-2018 Betegség 2014 2015 2016 2017 2018 Syphilis 623 617 714 731 680 Gonorrhoea 1 620 1 246 1 176 1 030 1 249 Lymphogranuloma
2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA
2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt
A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május
A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző
2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA
2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI
2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete
2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 1,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva
XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként
XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként Létszámleépítési döntést bejelent cégek/telephelyek száma A bejelentések
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. aug. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott
2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete
2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 38,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER
A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztálya Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezető Bruttó hazai termék (GDP) 2012 Dél-Alföld gazdasági
5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez
5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez A 2015/2016-os tanévben induló képzésekben Szabóky Adolf tanulmányi ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítések Megye/Főváros Szakképesítés megnevezése
A Balatonra utazó magyar háztartások utazási szokásai
A ra utazó magyar háztartások utazási szokásai Összeállította a Magyar Turizmus Rt. a A Magyar Turizmus Rt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság 2000 októberében vizsgálta a magyar
1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek
1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek Tér és társadalom (TGME0405-GY) gyakorlat 2018-2019. tanév Viszonyszámok Viszonyszá m Viszonyítandó adat (A) Viszonyítási alap (B) 1. Megoszlási
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon
A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon Tikász Ildikó Edit 216. december 8. Donau Soja Kongresszus Hüvelyesek Nemzetközi Éve GMO-mentes jelölés Rekord szójatermés Termeléshez kötött
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZAKTERÜLET) A 2016. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG MAGYARORSZÁG Legfőbb Ügyészség Budapest, 2017 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca
A 2015/2016. évi influenza szezon összefoglaló értékelése
A 05/06. évi influenza szezon összefoglaló értékelése Az influenza figyelőszolgálat 05. 0. hetétől 06. 0. hetéig működött. A résztvevő orvosok hetente jelentették az adott héten orvoshoz forduló betegek
MAGYARORSZÁG JÁRVÁNYÜGYI HELYZETE (táblázat)
MAGYARORSZÁG JÁRVÁNYÜGYI HELYZETE 2013 (táblázat) OSAP 1561 1. táblázat Bejelentett fertőző megbetegedések Magyarországon 2009-2013 Betegség 2009 2010 2011 2012 2013 Botulizmus 7 3 5 4 2 Typhus abdominalis
Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata
Tóth Ákos Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Az elemzésben arra vállalkozunk, hogy a rendszerváltás első éveitől kezdődően bemutassuk, hogyan alakult át Bács-Kiskun megye gazdasága.
Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben december
Oktatási Hivatal Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben 2012. december 1. Jogszabályi háttér Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról
Továbbra is terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 6. hét Továbbra is terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi
T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/236. számú törvényjavaslat a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény módosításáról előadó: dr. Petrétei József igazságügyi
Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben
Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben 2018. december 1. Jogszabályi háttér A 2018/2019. tanév rendjéről szóló 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet írja elő
Adminisztráció
Pro Bérjelentés Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció Adminisztráció 2019.08.01. Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció A pozíció a fizetések rangsorában a(z) 414. helyet foglalja el A helyzetben
Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma I-IV. hónap
Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma Balesetek száma Arány 28. () () Budapest 1 235 979 2,34-2,73 Baranya 27 161 3,35-22 Bács 239 226 4,7-5,44 Békés 166 191 3,97 15,6 Borsod 276 249 5,17-9,78
AZ ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓJA a április havi fertőző megbetegedésekről
AZ ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓJA a 2016. április havi fertőző megbetegedésekről A 2016. április 1 30. közötti időszakban a járási népegészségügyi osztályoknak jelentett fertőző megbetegedések
támogatás támogatási
szerződés tárgya aláírás dátuma 2013.08.24 2013.09.04 szerződés típusa szerződés értéke szerződés hatálya szerződő partner szerződés 500.000 hott 2013.08.31 Alföldkutatásért Alapítvány szerződés 1.000.000
Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben december
Oktatási Hivatal Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben 2011. december 1. Jogszabályi háttér Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról
Ügyféltájékoztató. befizetés igazolás benyújtásához
Ügyféltájékoztató befizetés igazolás benyújtásához Tájékoztatóban szereplő kérelemmel kapcsolatos ÁNYK űrlap Azonosító BNYO-001 Űrlap megnevezése Befizetés igazolás A tájékoztató hatályos 2018.01.01-től.
A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)
A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Székesfehérvár, 2017. január 31.
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKTERÜLET) A 2015. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG M AG YA R O R S Z Á G Legfőbb Ügyészség Budapest, 2016 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. nov. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA
A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA K-2731/1/2010 Tolna Megyei Siketek és Nagyothallók e (TOSINA ) 2010.június 1. 2011.január
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT
Tartalom 1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 2. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK MEGOSZLÁSA ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 3. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA 2012. I. hónap A táblázatok a Rendőrség előzetes adatait
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I
Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I BUDAPEST 2009. október Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatóság
A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007
2009/99 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 99. szám 2009. július 06. A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 A tartalomból 1 Egy főre jutó GDP 2 Bruttó hozzáadott
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok 2010-ra vonatkozóan a Központi Statisztikai
Heringes Anita és Gúr Nándor országgyűlési képvisel ő Budapest
NEMZETGAZDASÁG I MINISZTEIZfUM CSLRE;SNYf S Pf Cl R Országgy űlés Hivatala Irományszám li So 1 Érkezett Z01 MÁJ o 5e IIUNKA1 ;RC)PL\CÉRT fa KI!PY.ISSI',.R r F1 ;l,f* ;I,ns AL].ANIT1TKr1 R Iktatószám :
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
Összefoglaló a magán-munkaközvetítők évi tevékenységéről
Foglalkoztatási Hivatal Összefoglaló a magán-munkaközvetítők 2005. évi tevékenységéről Budapest 2 A magán-munkaközvetítők működését a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásról szóló
Bejelentett fertőző megbetegedések Magyarországon Betegség
1/a. sz. táblázat Bejelentett fertőző megbetegedések Magyarországon 2001-2005 Betegség 2001 2002 2003 2004 2005 Typhus abdominalis 4# - - 1* 3# Paratyphus - 1* - - - Salmonellosis 10433 10721 9457 7557
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKTERÜLET) A 2016. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG MAGYARORSZÁG Legfőbb Ügyészség Budapest, 2017 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca 16.)
ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK
ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK 2003. évi összesítés a 227/2002.(XI.7.) Korm. rendelet alapján 1696. számon elrendelt KIMUTATÁS A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK 2003. ÉVI MŰ KÖDÉSI ADATAIRÓL című kérdőív
Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:
Fogyasztóvédelmi szervek [1] Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
Heti tájékoztató hazai járványügyi helyzetről hét
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Heti tájékoztató hazai járványügyi helyzetről 2017. 42. hét A 2017. október 16-22. közötti időszakban bejelentett fertőző megbetegedések alapján az ország
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
STATISZTIKAI JELENTÉSEK
XXI. évfolyam 4. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2016. augusztus 15-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon
A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon Tikász Ildikó Edit 2015. november 17. Az EU-28 szójatermesztése Terület (1000 hektár) 2014 2015 15/14 EU-28 (%) %-ában IT 233 320 +37 45 FR