A Balatonra utazó magyar háztartások utazási szokásai
|
|
- Borbála Amanda Varga
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A ra utazó magyar háztartások utazási szokásai Összeállította a Magyar Turizmus Rt. a A Magyar Turizmus Rt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság 2000 októberében vizsgálta a magyar háztartások utazási szokásait a felmérést megelőző 12 hónapra vonatkozóan. A kutatási eredmények pontos képet adnak a magyar háztartások balatoni üdülésének méretéről, időpontjáról, költségeiről és motivációiról is, összehasonlítva azt az összes magyarországi utazással. A 3,87 millió magyar háztartás 62%-ában (2,4 millió háztartás) fordult elő, hogy valamelyik tagja részt vett legalább egy utazáson az elmúlt egy évben. A 2,4 millió háztartás 8,6 millió belföldi utazást realizált, az összes utazás 87%-a belföldre irányult. A legfontosabb belföldi úticélok a Budapest-Közép-Dunavidék régió (21%) és a régió (18%) volt a magyar háztartások körében. Az átlagos költségét az első ábra mutatja, ahol is a régió bír a legnagyobb értékkel mind az egy utazásra jutó költség (31589 Ft), mind az egy főre jutó költség (16381 Ft) esetében. Az egy utazásra eső költség 79, az egy főre jutó költség 62%-kal magasabb az összes belföldi utazásnál mért átlagnál. A belföldi átlagos költsége 1.ábra Ft/utazás Ft/fő Nyugat-Dunántúl Tisza tó Dél-Dunántúl Észak-Alföld Észak-Magyarország Közép-Dunántúl Budapest-Közép-Dunavidék Dél-Alföld Átlagosan
2 A balatoni költségszerkezetét az összes utazáséval összehasonlítva kiderül (2. ábra), hogy mindössze az ajándékvásárlásokra fordított összeg alacsonyabb valamelyest (-15%) a balatoni esetében. A szállásra (+121%), étkezésre (+114%) és szórakozásra (+113%) fordított összegek viszont jóval meghaladták a belföldi esetében mért átlagot a balatoni során. A balatoni és a belföldi költésének szerkezete 2.ábra Közlekedés Étkezés Szórakozás Ajándékvásárlás Szállás Saját vásárlás Egyéb A magyar háztartások 35%-a, 1,35 millió háztartás vett részt a vizsgált időszakban főnyaraláson, amely legalább öt napos tartózkodást jelent a többszemélyes háztartások legalább két tagjának részvételével. A magyar háztartások kétharmada nyaralt belföldön, amelyen belül a legkedveltebb úticél a régió (33%) volt. Ezt követte az északmagyarországi (13%), a budapest-közép-dunavidéki (10%) és a közép-dunántúli (9%) régiók, amelyek részesedése jóval alacsonyabb volt a mért időszakban a főnyaralásokon belül, mint a régióé. A jövedelmeket vizsgálva megállapítható, hogy a magasabb jövedelmi kategóriákba tartozó háztartások nagyobb arányt képviselnek a nál nyaralók körében, mint az összes belföldi nyaralók esetében. A harmadik ábra mutatja a Ft, illetve a
3 Ft közötti egy főre jutó nettó jövedelemmel rendelkező háztartások magasabb arányát a nál nyaralók körében. A balatoni és a belföldi utazók egy főre eső nettó jövedelem szerinti megoszlása 3.ábra 40% 35% 30% 25% 20% 15% 10% 5% 0% Ft alatt Ft Ft Ft Ft felett nincs válasz Az összes belföldi nyaralóhoz viszonyítva a nál nyaralók esetében nagyobb arányban vannak a családdal, azaz a három (21,3%), illetve a négy (29%) fő részvételével üdülők. A nyaralás hosszát vizsgálva kiderül, hogy a t felkeresők körében nagyobb arányúak a hosszabb (9 és 32 nap között), mint az összes belföldön nyaraló háztartás esetében. Az utazáson résztvevők száma (%) Az utazás hossza (%) 1 fő 20,6% 19,1% 5-6 nap 30,2% 24,6% 2 fő 33,3% 26,8% 7-8 nap 37,2% 35,3% 3 fő 19,0% 21,3% 9-15 nap 25,9% 30,9% 4 fő 22,5% 29,0% nap 5,4% 7,4% 5 vagy több fő 4,5% 3,7% 32 napnál hosszabb 1,3% 1,8%
4 A nál nyaralók 92%-a üdülés céljából érkezett a régióba, mindössze 5%-ot képvisel a rokonok vagy barátok meglátogatása. Az összes belföldi utazás esetében a legfontosabb cél a rokonok vagy barátok meglátogatása (38%) volt, ezt követte az üdülés az negyedénél. A nyaralás alatt végzett tevékenységeket vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a leggyakoribbak közül mindössze a strandolás és a vízisportok aránya magasabb a t felkeresők esetében, míg kulturális programokat (műemlékek, kastélyok látogatása, múzeumlátogatás), illetve rokoni és baráti látogatásokat ritkábban választanak a megkérdezettek balatoni tartózkodásuk alatt. Az utazás során végzett tevékenységek (%) Az utazás hossza (%) strandolás, fürdés vásárlás 10 9 kirándulás, természetjárás hobby tevékenység 13 9 rokonok, ismerősök látogatása helyi specialitások megkóstolása műemlékek, kastélyok meglátogatása természetvédelmi területek látogatása 14 7 múzeumlátogatás vízisport A nál nyaralók 74%-a személygépkocsit, 24%-a vonatot, míg 5%-uk buszt vett igénybe közlekedési eszközként. A nyaralás során a háztartások 62%-a saját maga gondoskodott az étkezéséről, 24%-uk teljes ellátásban, 10%-uk félpanziós ellátásban részesült, míg 4%-uk csak reggelit vett igénybe. A felmérésben az 1997 október-1998 szeptember és az 1998 október-1999 szeptember közötti időszakok főnyaralásait is vizsgálták, amiből az derül ki, hogy a korábbi két időszakban arányában többen (a belföldi utazók 37-37%) választották a t úticélnak, mint 1999 október és 2000 szeptembere között (33%). A következő táblázat mutatja a balatoni főnyaralások arányát a magyar háztartások körében.
5 Főnyaraláson résztvevő háztartások úticélt választó főnyaralók A t választók a belföldön nyaralók között A nál nyaraló magyar háztartások aránya 1997 okt szept. 30 % 65 % 37 % 7,2 % 1998 okt szept. 33 % 67 % 37 % 8,2 % 1999 okt szept. 35 % 66 % 37 % 7,6 % A legnagyobb arányban a budapesti (11,8%), a baranya-megyei (10,1%) és a komárommegyei háztartások választották főnyaralásuk úticéljául a t, míg a legalacsonyabb arányban Szabolcs-Szatmár-Bereg (3,3%), a Somogy (3,6%), a Bács-Kiskun (3,6%) és a Heves megyében (3,8%) lakó háztartások. A nál nyaraló háztartások aránya megyénként 4. ábra Az ország Zala Veszprém Vas Tolna Szabolcs-Szatmár-Bereg Somogy Pest Nógrád Komárom-Esztergom Jász-Nagykun-Szolnok Heves Hajdú-Bihar Győr-Moson-Sopron Fejér Csongrád Borsod-Abaúj-Zemplén Békés Baranya Bács-Kiskun Budapest 7,6% 5,9% 6,4% 9,3% 6,5% 3,3% 3,6% 9,5% 8,2% 10,0% 7,4% 3,8% 6,3% 6,7% 7,8% 8,1% 4,3% 4,7% 10,1% 3,6% 11,8% 0% 2% 4% 6% 8% 10% 12%
Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január
Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 4. évfolyam eszközök tanítók részére 1. félév 1. modul 7. melléklet 4. évfolyam tanítói karton 145 307 451 495 505 541 370 450 500 504 550 703 2. modul 2. melléklet
2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA
2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt és
2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA
2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt
A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER
A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztálya Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezető Bruttó hazai termék (GDP) 2012 Dél-Alföld gazdasági
Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján
1. sz. melléklet Fellebbezési arányok a 2010. év során a helyi bíróságokon befejezett, és a 2011. évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján Büntető peres Gazdasági ebből Szabálysértési
2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA
2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett
A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május
A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző
1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek
1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek Tér és társadalom (TGME0405-GY) gyakorlat 2018-2019. tanév Viszonyszámok Viszonyszá m Viszonyítandó adat (A) Viszonyítási alap (B) 1. Megoszlási
A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)
A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Székesfehérvár, 2017. január 31.
A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve
A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve 2016 2020 HELYZETÉRTÉKELÉS HÁTTÉRTÁBLÁK I/2. melléklet 2016. március 1. Háttértábla száma Táblázat címe Forrás TABL_01 Az egy főre jutó GDP, 2008 2013 KSH
2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete
2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 38,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. aug. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. nov. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott
2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete
2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 1,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva
A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007
2009/99 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 99. szám 2009. július 06. A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 A tartalomból 1 Egy főre jutó GDP 2 Bruttó hozzáadott
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI
XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként
XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként Létszámleépítési döntést bejelent cégek/telephelyek száma A bejelentések
5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez
5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez A 2015/2016-os tanévben induló képzésekben Szabóky Adolf tanulmányi ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítések Megye/Főváros Szakképesítés megnevezése
Adminisztráció
Pro Bérjelentés Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció Adminisztráció 2019.08.01. Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció A pozíció a fizetések rangsorában a(z) 414. helyet foglalja el A helyzetben
Statisztikai Jelentések
XX. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. augusztus 17-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
Statisztikai Jelentések
XX. évfolyam, 3. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. július 20-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XIX. évfolyam, 4. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. augusztus 11-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai december FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. decemberben az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai
A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2016-ban A KSH keresletfelmérésének adatai alapján
Budapest, 2017. március 10. A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2016-ban A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 1. A magyar lakosság többnapos belföldi utazásai 2016-ban 1 A magyar lakosság
Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál
Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál Megbízható bérezési adatok a DUIHK 2014 es Bérezési Tanulmányában Jövőre átlagosan négy százalékkal szeretnék a külföldi vállalatok munkavállalóik
T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/236. számú törvényjavaslat a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény módosításáról előadó: dr. Petrétei József igazságügyi
Heringes Anita és Gúr Nándor országgyűlési képvisel ő Budapest
NEMZETGAZDASÁG I MINISZTEIZfUM CSLRE;SNYf S Pf Cl R Országgy űlés Hivatala Irományszám li So 1 Érkezett Z01 MÁJ o 5e IIUNKA1 ;RC)PL\CÉRT fa KI!PY.ISSI',.R r F1 ;l,f* ;I,ns AL].ANIT1TKr1 R Iktatószám :
1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT
Tartalom 1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 2. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK MEGOSZLÁSA ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 3. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT
STATISZTIKAI JELENTÉSEK
XXI. évfolyam 4. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2016. augusztus 15-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I
Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I BUDAPEST 2009. október Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatóság
A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon
A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon Tikász Ildikó Edit 216. december 8. Donau Soja Kongresszus Hüvelyesek Nemzetközi Éve GMO-mentes jelölés Rekord szójatermés Termeléshez kötött
STATISZTIKAI JELENTÉSEK
XXII. évfolyam 4. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2017. augusztus 14-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 04. hét Terjed az influenza A 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok
Összefoglaló a magán-munkaközvetítők évi tevékenységéről
Foglalkoztatási Hivatal Összefoglaló a magán-munkaközvetítők 2005. évi tevékenységéről Budapest 2 A magán-munkaközvetítők működését a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásról szóló
A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2008
Közzététel: 2008. szeptember 19. Sorszám: 191. Következik: 2008. szeptember 22. Népmozgalom A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2008 2008-ban a 2007. évinél 2%-kal
Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma I-IV. hónap
Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma Balesetek száma Arány 28. () () Budapest 1 235 979 2,34-2,73 Baranya 27 161 3,35-22 Bács 239 226 4,7-5,44 Békés 166 191 3,97 15,6 Borsod 276 249 5,17-9,78
Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 01. hét Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései
Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 4. hét Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Járványosan terjed az influenza
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 03. hét Járványosan terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok
Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében
Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében TOP 1+2 kiadvány bemutatója Veszprém 217. november 7. Freid Mónika elnökhelyettes A bruttó hazai termék (GDP) alakulása
Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben
Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben 2018. december 1. Jogszabályi háttér A 2018/2019. tanév rendjéről szóló 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet írja elő
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai július FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. júliusában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai
TAMP ÉS CO-TAMP KÖZÖS ÉS NEMZETI VONZÓKÉPESSÉGI PLATFORM
TAMP ÉS CO-TAMP KÖZÖS ÉS NEMZETI VONZÓKÉPESSÉGI PLATFORM Nagy András PhD Lechner Nonprofit Kft. http://www.interreg-danube.eu/approved-projects/attractive-danube Project co-founded by European Union funds
támogatás támogatási
szerződés tárgya aláírás dátuma 2013.08.24 2013.09.04 szerződés típusa szerződés értéke szerződés hatálya szerződő partner szerződés 500.000 hott 2013.08.31 Alföldkutatásért Alapítvány szerződés 1.000.000
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501
Intenzíven terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 3. hét Intenzíven terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján
Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben december
Oktatási Hivatal Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben 2012. december 1. Jogszabályi háttér Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról
A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA
A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA K-2731/1/2010 Tolna Megyei Siketek és Nagyothallók e (TOSINA ) 2010.június 1. 2011.január
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 02. hét Terjed az influenza A 2. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt orvoshoz
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZAKTERÜLET) A 2016. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG MAGYARORSZÁG Legfőbb Ügyészség Budapest, 2017 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai május FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. májusában az Állami Foglalkoztatás Szolgálat adatai alapján
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály
Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2010. augusztus 16-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2010. augusztus Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet
VSZT tagság és adatszolgáltatás statisztikai elemzése szeptember
VSZT tagság és adatszolgáltatás statisztikai elemzése 28. szeptember Tagság alapadatai A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnak jelenleg 819 tagja van. A tagság megyék szerinti megoszlása
Összesítő táblázat a feladatellátási hely típusa szerint Közoktatási statisztika 2003/2004
Feladatellátási hely típusa Gyermekek, tanulók létszáma Összesítő táblázat a feladatellátási hely típusa szerint Közoktatási statisztika 2003/2004 Főmunkaviszony keretében pedagógus-munkakörben alkalmazottak
KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ
A magyar lakosság utazási szokásai
A magyar lakosság utazási szokásai A rendszerváltást követően, 1990-ben a határok átjárhatósága eredményeként a magyar lakosság külföldi utazásainak száma jelentősen emelkedett, míg a belföldi turizmus
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
Ügyféltájékoztató. befizetés igazolás benyújtásához
Ügyféltájékoztató befizetés igazolás benyújtásához Tájékoztatóban szereplő kérelemmel kapcsolatos ÁNYK űrlap Azonosító BNYO-001 Űrlap megnevezése Befizetés igazolás A tájékoztató hatályos 2018.01.01-től.
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE november / November 2007
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
Ellátotti jogok érvényesülése a jogvédők tapasztalatai alapján. Hajdúszoboszló, Rózsavölgyi Anna
Ellátotti jogok érvényesülése a jogvédők tapasztalatai alapján Hajdúszoboszló, 2010. 06. 03. Rózsavölgyi Anna Székhely: 1051 Budapest Akadémia u.3. Levelezési cím: 1122 Budapest Városmajor u. 48/b. Telefon:
A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon
A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon Tikász Ildikó Edit 2015. november 17. Az EU-28 szójatermesztése Terület (1000 hektár) 2014 2015 15/14 EU-28 (%) %-ában IT 233 320 +37 45 FR
VSZT tagság és adatszolgáltatás statisztikai elemzése szeptember
VSZT tagság és adatszolgáltatás statisztikai elemzése 2007. szeptember Tagság alapadatai A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnak jelenleg 811 tagja van. A tagság megyék szerinti megoszlása
Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben december
Oktatási Hivatal Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben 2011. december 1. Jogszabályi háttér Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE december / December 2007
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE január / January 2008
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁRCIUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Lassabban terjed az influenza
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 06. hét Lassabban terjed az influenza A 6. héten tovább emelkedett az influenzás
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata
Tóth Ákos Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Az elemzésben arra vállalkozunk, hogy a rendszerváltás első éveitől kezdődően bemutassuk, hogyan alakult át Bács-Kiskun megye gazdasága.
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Befejeződött az országos influenzajárvány
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 13. hét Befejeződött az országos influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA 2012. I. hónap A táblázatok a Rendőrség előzetes adatait
Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:
Fogyasztóvédelmi szervek [1] Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi
A magyar lakosság belföldi utazásai
Magyar Turizmus Rt. Kutatási Igazgatóság A magyar lakosság belföldi utazásai Készítette: a Magyar Turizmus Rt. Kutatási Igazgatóságának megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság A Magyar
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok 2010-ra vonatkozóan a Központi Statisztikai
Összefoglaló. Készítette: a Magyar Turizmus Rt. Kutatási Igazgatóságának megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság
Magyar Turizmus Rt. Kutatási Igazgatóság Összefoglaló Készítette: a Magyar Turizmus Rt. Kutatási Igazgatóságának megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság A M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató
2013-AS PÁLYAKÖVETÉSI EREDMÉNYEK ÉS ÚJDONSÁGOK, KITERJESZTETT CSOPORTOK
2013-AS PÁLYAKÖVETÉSI EREDMÉNYEK ÉS ÚJDONSÁGOK, KITERJESZTETT CSOPORTOK Sipos Norbert elemző-közgazdász Pécsi Tudományegyetem Rektori Hivatal, Marketing Osztály Stratégiai Elemző Iroda A 2013-AS DPR KUTATÁSBA
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály
Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2009. április 6-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2009. április Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet
Előadó: Dégi Zoltán igazgató NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága. Veszprém, november 7.
Előadó: Dégi Zoltán igazgató NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága Veszprém, 2017. november 7. VESZPRÉM MEGYE 2016. TOP 100+200 Amiről szó lesz.. 1 TOP 100+200 elemzés 2 Kedvezmények 3 Adóbevételek
EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUM A. Kövér László Úrnak, az Országgy űlés elnökének. fjrszággyü es Hivatal a. Irományszám :.Y_.
EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUM A PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁ R Kövér László Úrnak, az Országgy űlés elnökének Budapest fjrszággyü es Hivatal a Irományszám :.Y_ Érkezett : 2018 JÚN 13 0 Tisztelt Elnök Úr!
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚNIUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! INNOVÁCIÓS ÉS TECHNOLÓGIAI MINISZTÉRIUM 11 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról
BENKŐ PÉTER A HAZAI RÉGIÓK FEJLŐDÉSÉNEK TÖRTÉNETI FORDULÓPONTJAI
MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VÁNDORGYŰLÉSE GÖDÖLLŐ, 2008. DECEMBER 11-12. BENKŐ PÉTER A HAZAI RÉGIÓK FEJLŐDÉSÉNEK TÖRTÉNETI FORDULÓPONTJAI A HAZAI RÉGIÓK KOMPLEX FEJLETTSÉGI SZINTJE 1990 ÉS 2007
ALAPELLÁTÁS IV. GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATOK
ALAPELLÁTÁS IV. GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATOK 2003. évi összesítés a 227/2002.(XI.7.) Korm. rendelet alapján 1775. számon elrendelt JELENTÉS A GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁSOKRÓL (gyermekjóléti szolgáltatás, gyermekek