Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében
|
|
- Magda Lakatos
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében TOP 1+2 kiadvány bemutatója Veszprém 217. november 7. Freid Mónika elnökhelyettes
2 A bruttó hazai termék (GDP) alakulása ,5-1,5-1,6 A GDP volumenváltozása Magyarországon (előző év azonos negyedévéhez képest) -2,6 -,2 1,7 3,9 2,8 4,2 4,5 3,8 3, I I I I I II. 2,9 3,7 2,6 3,4 2,8 1,1 2,2 4,2 1,6 3,2 negyedév
3 A GDP területi jellemzői, 215 Egy főre jutó GDP az országos átlag százalékában GDP területi megoszlása Megye, főváros Megoszlás, Budapest 36,6 Pest 1,3 Győr-Moson-Sopron 6,1 Borsod-Abaúj-Zemplén 4,8 Fejér 4,4 Bács-Kiskun 3,9 Hajdú-Bihar 3,9 Szabolcs-Szatmár-Bereg 3,1 Komárom-Esztergom 3,1 Csongrád 3, Veszprém 2,6 Vas 2,5 Jász-Nagykun-Szolnok 2,5 Baranya 2,4 Zala 2,3 Heves 2,1 Békés 2,1 Somogy 1,9 Tolna 1,7 Nógrád,8
4 A GDP területi jellemzői, 215 Egy főre jutó GDP az országos átlag százalékában (a megyék területe a GDP abszolút értékével arányos)
5 Fejlettség Kedvezményezett járások a 29/214. (XI. 26.) Korm. rendelet alapján Veszprém megye: Kedvezményezett járás: Pápai, Sümegi Komplex programmal fejlesztendő járás: Devecseri
6 Ezer lakosra jutó működő vállalkozások száma Működő vállalkozások, 215 Országosan megyénként Veszprém megyében járásonként
7 Gazdasági szervezetek beruházásai, 217. I. félév Egy lakosra jutó beruházási érték Gazdasági szervezetek beruházásainak jellemzői Veszprém megyében Mutató Érték Teljesítményérték, milliárd forint 52,4 Részesedés az országos teljesítményértékből, 2,5 Volumenváltozás az előző év azonos időszakához képest, -11,4 Ipar részesedése a megyei beruházásokból, 62,6 Ipari beruházások volumenváltozása az előző év azonos időszakához képest, -25,7
8 Bruttó hozzáadott érték A bruttó hozzáadott érték nemzetgazdasági ágak szerinti megoszlása*, 215 Magyarország Veszprém megye Mezőgazdaság Ipar Építőipar Kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás Szállítás, raktározás Turizmus Információ, kommunikáció Pénzügyi, biztosítási tevékenység Ingatlanügyletek Üzleti szolgáltatások Közösségi szolgáltatások Egyéb szolgáltatások * Székhely szerinti adatok alapján.
9 Ipari termelés és értékesítés jan. Az ipari termelés volumenváltozása (az előző év azonos időszakához képest) 216. júl. Magyarország * Telephely szerinti adatok alapján jan. Veszprém megye* 217. aug. hónap Ipari értékesítés megoszlása a legalább 5 főt foglalkoztató vállalatok körében, 217. I. félév ,1 27,9 79,9 2,1 Magyarország Veszprém megye* Exportértékesítés Belföldi értékesítés * Székhely szerinti adatok alapján.
10 Feldolgozóipar 6 A legjelentősebb feldolgozóipari alágak jellemzői Veszprém megyében*, 217. I. félév ,2 1 7,3 5,6 1,1 11,3 5,4-1 Járműgyártás -7 Kohászat és fémfeldolgozás Gép, gépi berendezés gyártása Vegyi anyag, termék gyártása Gumi-, műanyag- és építőanyagipar Villamos berendezés gyártása Élelmiszeripar Részesedés a feldolgozóipari termelésből Volumenváltozás (az előző év azonos időszakához képest) * A legalább 5 főt foglalkoztató, megyei székhelyű vállalkozások adatai alapján.
11 Építőipar jan. Az építőipari termelés volumenváltozása (az előző év azonos időszakához képest) 216. júl. Magyarország * Székhely szerinti adatok alapján jan. Veszprém megye* 217. aug. hónap Az építőipar termelési értékének megoszlása ágazatonként, 217. I. félév ,2 42,3 23,4 29,4 13,1 44,6 Magyarország Veszprém megye Speciális szaképítések Egyéb építmények építése Épületek építése
12 Lakásépítés Magyarország Veszprém megye Ezer darab 25 Darab I. félév I. félév Az épített lakások száma A kiadott lakásépítési engedélyek és egyszerű bejelentések száma
13 Lakásárak A használt lakások átlagára, 216 Magyarországon, járásonként Veszprém megye járásaiban Járás Millió forint Ajkai 7,3 Balatonalmádi 16,6 Balatonfüredi 23,2 Devecseri 3,6 Pápai 7,2 Sümegi 4,7 Tapolcai 9,5 Várpalotai 7,3 Veszprémi 13,1 Veszprém megye 1,9 Országos átlag 19,7
14 Turizmus 1. Vendégéjszaka-forgalom Ország, ezer Veszprém, ezer Ország összesen Veszprém
15 A kereskedelmi szálláshelyek belföldi vendégforgalmának változása Magyarországon (változás az előző évhez képest) Turizmus 2. Veszprém megyében (változás az előző évhez képest) ,5 2, 6,5 5,5 11,7 1, 9, 7, 7, 6,2 6,1 5, janaug. Vendégek száma Vendégéjszakák száma ,9 7,9 6,7 7,2 7,3 6,1 4,5 3,5 2,3 1,2 1,5-1, janaug. Vendégek száma Vendégéjszakák száma
16 Turizmus 3. A kereskedelmi szálláshelyek külföldi vendégforgalmának változása Magyarországon (változás az előző évhez képest) Veszprém megyében (változás az előző évhez képest) ,9 9,4 5,45,2 5,2 3,1 6,7 4,9 8,9 7,6 7,7 6, janaug. Vendégek száma Vendégéjszakák száma ,7 6,5,7,9 5,3 5,9 6,1 4,6 -,7-3,7 14,3 11, janaug. Vendégek száma Vendégéjszakák száma
17 Munkaerő-piaci folyamatok (a éves népesség körében) Foglalkoztatási ráta Munkanélküliségi ráta 72, 71, 7, 69, 68, 67, 66, 65, 64, 63, 67,7 65,1 69,1 66,4 69,3 67,1 69,9 67,5 7,2 67,1 71, 68,1 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1, 3,6 6,1 3,1 5,1 2,7 4,9 1,8 4,5 4,6 1,2 1,9 4,3 62, 216. I II III IV I II. negyedév Veszprém megye Országos átlag, 216. I II III IV I II. negyedév Veszprém megye Országos átlag
18 Munkaerő-piaci folyamatok, 217. II. negyedév (a éves népesség körében) A foglalkoztatási ráta megyék szerint A munkanélküliségi ráta megyék szerint Budapest 73,9 Győr-Moson-Sopron 1,6 Győr-Moson-Sopron 71,6 Veszprém 1,9 Komárom-Esztergom 71,1 Komárom-Esztergom 2,2 Veszprém 71, Vas 2,2 Zala 71, Fejér 2,6 Fejér 7,4 Pest 2,8 Vas 69,5 Budapest 3,2 Pest 68,4 Tolna 3,5 Bács-Kiskun 68,3 Csongrád 3,9 Országos átlag 68,1 Heves 3,9 Csongrád 67,8 Zala 4,1 Jász-Nagykun-Szolnok 65, Országos átlag 4,3 Baranya 64,7 Bács-Kiskun 4,5 Hajdú-Bihar 64,7 Borsod-Abaúj-Zemplén 5,6 Heves 64,6 Békés 6,1 Békés 64,4 Hajdú-Bihar 6,3 Nógrád 64,3 Nógrád 6,9 Szabolcs-Szatmár-Bereg 63,6 Somogy 6,9 Borsod-Abaúj-Zemplén 62,8 Jász-Nagykun-Szolnok 7, Somogy 61,9 Baranya 7,7 Tolna 61,8 Szabolcs-Szatmár-Bereg 8,8, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9,, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9,1,
19 Az üres álláshelyek megoszlása Veszprém megyében a főbb nemzetgazdasági ágak szerint* Üres álláshelyek 217. I. félév 216. I. félév Mezőgazdaság Ipar Építőipar Kereskedelem, javítás Szállítás és raktározás Szálláshely szolg.,vendéglátás Pénzügyi, biztosítási tevékenység Adminisztratív szolgáltatás Többi gazdasági ág A betöltetlen álláshelyek megoszlása Veszprém megyében a foglalkozás jellege szerint, 217. I. félév* 27, 17,4 19,1 24,6 11,9 Felsőfokú végzettséget igénylő foglalkozások Irodai, ügyviteli és szolgáltatási jellegű foglalkozások Mezőgazdasági, ipari és építőipari szakképzettséget igénylő foglalkozások Gépkezelők és járművezetők Képzettséget nem igénylő foglalkozások *Az 5 fő feletti vállalkozások adatai.
20 Nettó átlagkereset Az alkalmazásban állók havi nettó átlagkeresetének alakulása Ezer forint I II III IV I II. negyedév Veszprém megye Országos átlag
21 Nettó átlagkereset 2. Az alkalmazásban állók havi nettó átlagkeresete gazdasági ágak szerint, 217. I. félév Információ, kommunikáció Közigazgatás, védelem; kötelező társadalombiztosítás Pénzügyi, biztosítási tevékenység Ipar Oktatás Ingatlanügyletek Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat Kereskedelem, gépjárműjavítás Művészet, szórakoztatás, szabad idő Adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység Humán-egészségügyi, szociális ellátás Szállítás, raktározás Építőipar Egyéb szolgáltatás Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás Országos átlag: 193 Veszprém megye átlaga: Veszprém megye Országos átlag Ezer forint
22 A belföldi vándorlások egyenlege ezer lakosra, 216 Belföldi vándorlás Magyarországon, járásonként Veszprém megye járásaiban Járás Ezer lakosra jutó belföldi vándorlási egyenleg, 216, Fő Ajkai -1,2 Balatonalmádi 2,3 Balatonfüredi 11,5 Devecseri,5 Pápai -3,4 Sümegi -7,4 Tapolcai -2,8 Várpalotai -,4 Veszprémi -1, Veszprém megye átlaga,6
23 Ajkai járás Balatonalmádi járás Balatonfüredi járás Devecseri járás Pápai járás Sümegi járás Tapolcai járás Várpalotai járás Veszprémi járás Veszprém megye átlaga Korszerkezet Száz gyermekkorúra ( 14 éves) jutó időskorú (65 X éves) Veszprém megye járásaiban, 216 Száz gyermekkorúra jutó időskorú, 216. december 31., Fő Országos átlag
24 Közlekedés, elérhetőség A legközelebbi autópálya-felhajtó közúti elérhetőségi ideje, 216* A megyeszékhelyek közúti elérhetőségi ideje, 216* *Adatok forrása: TEIR
25 Várható további adatok, kiadványok Területi adatok elérhetősége Katalógus Adatok-táblák Tájékoztatási adatbázis Fókuszban a megyék Veszprém megyei statisztikai évkönyv TÉR-KÉP kiadvány Lépjen velünk kapcsolatba!
26 Köszönöm a figyelmet! monika.freid@ksh.hu
A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER
A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztálya Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezető Bruttó hazai termék (GDP) 2012 Dél-Alföld gazdasági
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858
Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január
Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott
A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)
A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Székesfehérvár, 2017. január 31.
A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május
A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 4. évfolyam eszközök tanítók részére 1. félév 1. modul 7. melléklet 4. évfolyam tanítói karton 145 307 451 495 505 541 370 450 500 504 550 703 2. modul 2. melléklet
TAMP ÉS CO-TAMP KÖZÖS ÉS NEMZETI VONZÓKÉPESSÉGI PLATFORM
TAMP ÉS CO-TAMP KÖZÖS ÉS NEMZETI VONZÓKÉPESSÉGI PLATFORM Nagy András PhD Lechner Nonprofit Kft. http://www.interreg-danube.eu/approved-projects/attractive-danube Project co-founded by European Union funds
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. aug. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott
2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA
2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt és
2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA
2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt
Fókuszban a megyék I. negyedév Térségi összehasonlítás
Fókuszban a megyék 2017. I. negyedév Térségi összehasonlítás 2017 I. negyedévében Magyarországon 22 072 gyermek született, és 38 589 személy hunyt el. Az élveszületések száma 1,7%-kal csökkent, a halálozásoké
Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján
1. sz. melléklet Fellebbezési arányok a 2010. év során a helyi bíróságokon befejezett, és a 2011. évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján Büntető peres Gazdasági ebből Szabálysértési
2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA
2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. nov. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott
1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT
Tartalom 1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 2. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK MEGOSZLÁSA ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 3. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT
Összefoglaló a magán-munkaközvetítők évi tevékenységéről
Foglalkoztatási Hivatal Összefoglaló a magán-munkaközvetítők 2005. évi tevékenységéről Budapest 2 A magán-munkaközvetítők működését a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásról szóló
1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek
1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek Tér és társadalom (TGME0405-GY) gyakorlat 2018-2019. tanév Viszonyszámok Viszonyszá m Viszonyítandó adat (A) Viszonyítási alap (B) 1. Megoszlási
Előadó: Dégi Zoltán igazgató NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága. Veszprém, november 7.
Előadó: Dégi Zoltán igazgató NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága Veszprém, 2017. november 7. VESZPRÉM MEGYE 2016. TOP 100+200 Amiről szó lesz.. 1 TOP 100+200 elemzés 2 Kedvezmények 3 Adóbevételek
Munkaerő-piaci helyzetkép Foglalkoztatáspolitikai, szakképzési és felnőttképzési válaszok
Munkaerő-piaci helyzetkép Foglalkoztatáspolitikai, szakképzési és felnőttképzési válaszok Pölöskei Gáborné Szakképzésért és Felnőttképzésért Felelős Helyettes Államtitkár 2017. november 07. 4500,0 FOGLALKOZTATOTTSÁG
Adminisztráció
Pro Bérjelentés Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció Adminisztráció 2019.08.01. Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció A pozíció a fizetések rangsorában a(z) 414. helyet foglalja el A helyzetben
TÁBLAJEGYZÉK. 1/l A éves foglalkoztatottak munkahelyre történő közlekedése nemek és a házastárs/élettárs gazdasági aktivitása szerint
TÁBLAJEGYZÉK A munkahelyre történő közlekedés formái 1/a A 15 64 éves foglalkoztatottak munkahelyre történő közlekedése nemek és korcsoportok szerint 1/b A 15 64 éves foglalkoztatottak munkahelyre történő
A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve
A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve 2016 2020 HELYZETÉRTÉKELÉS HÁTTÉRTÁBLÁK I/2. melléklet 2016. március 1. Háttértábla száma Táblázat címe Forrás TABL_01 Az egy főre jutó GDP, 2008 2013 KSH
A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007
2009/99 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 99. szám 2009. július 06. A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 A tartalomból 1 Egy főre jutó GDP 2 Bruttó hozzáadott
XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként
XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként Létszámleépítési döntést bejelent cégek/telephelyek száma A bejelentések
Heringes Anita és Gúr Nándor országgyűlési képvisel ő Budapest
NEMZETGAZDASÁG I MINISZTEIZfUM CSLRE;SNYf S Pf Cl R Országgy űlés Hivatala Irományszám li So 1 Érkezett Z01 MÁJ o 5e IIUNKA1 ;RC)PL\CÉRT fa KI!PY.ISSI',.R r F1 ;l,f* ;I,ns AL].ANIT1TKr1 R Iktatószám :
Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2011/3
Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2011/3 Központi Statisztikai Hivatal 2011. december Tartalom Összefoglaló... 2 Gazdasági szervezetek... 2 Beruházás... 3 Ipar... 3 Építőipar, lakásépítés... 4 Turizmus...
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
Csongrád megye. Megyeszékhely: Szeged. Honlap: Adatbázis:
Csongrád megye Megyeszékhely: Szeged Honlap: http://nemzetiegyseg.com/csongradmegye.html Adatbázis: http://nemzetiegyseg.com/csongrad0.xls Honlap: http://www.hiszi-map.hu/catalog/displayimage.php?pid=7898&fullsize=
STATISZTIKAI TÜKÖR. Betöltésre váró álláshelyek, I. negyedév július 11.
STATISZTIKAI TÜKÖR 2016. július 11. A gazdasági teljesítmény bővülésével párhuzamosan hazánkban nem csak a foglalkoztatottak létszáma, de a munkaerő iránti kereslet is folyamatosan növekszik, ami egyes
A bruttó hazai termék (GDP) területi megoszlása 2010-ben (előzetes adatok)
A bruttó hazai termék (GDP) területi megoszlása 2010-ben (előzetes adatok) Központi Statisztikai Hivatal 2012. május Tartalom A bruttó hazai termék (GDP) területi megoszlása 2010-ben (előzetes adatok)...
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai július FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. júliusában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁRCIUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
Emberi erőforrás menedzsment
Emberi erőforrás menedzsment Bérek, jövedelmek, trendek Dr. Gyökér Irén BME Részidős Mesterképzés 2015 tavasz Adatok Bruttó keresetek átlag 247 800 HUF (nettó átlag 162 275), KSH 252 200 vállalkozói szféra
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai december FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. decemberben az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez
5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez A 2015/2016-os tanévben induló képzésekben Szabóky Adolf tanulmányi ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítések Megye/Főváros Szakképesítés megnevezése
Összefoglaló a munkaerő-kölcsönzők évi tevékenységéről
Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Összefoglaló a munkaerő-kölcsönzők 2008. évi tevékenységéről A munkaerő-kölcsönző szervezetek adatai és a kölcsönzési esetek száma és megoszlása 2008. december 31-én
Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2010/1
Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. június Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2010/1 Tartalom Összefoglaló...2 Gazdasági szervezetek...2 Beruházás...3 Ipar...3 Építőipar,
Gazdasági tendenciák és az adózás összefüggései Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
Gazdasági tendenciák és az adózás összefüggései Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Dr. Olasz András igazgató Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatósága 213. november 2. 1 A megye
A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon
A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon Tikász Ildikó Edit 216. december 8. Donau Soja Kongresszus Hüvelyesek Nemzetközi Éve GMO-mentes jelölés Rekord szójatermés Termeléshez kötött
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS I. NEGYEDÉV
GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2018. I. NEGYEDÉV Konzorciumvezető:
Összefoglaló a munkaerő-kölcsönzők évi tevékenységéről
Nemzeti Munkaügyi Hivatal Összefoglaló a munkaerő-kölcsönzők 2012. évi tevékenységéről 28 Vas 21 Győr- Moson- Sopron 54 Zala Veszprém Somogy 5 25 Budapest 389 Jász- Nagykun- Szolnok 35 Komárom- Esztergom
NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS IV. NEGYEDÉV
GAZDASÁG- ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2018. IV. NEGYEDÉV Konzorciumvezető:
Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata
Tóth Ákos Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Az elemzésben arra vállalkozunk, hogy a rendszerváltás első éveitől kezdődően bemutassuk, hogyan alakult át Bács-Kiskun megye gazdasága.
NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS III. NEGYEDÉV
GAZDASÁG- ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2018. III. NEGYEDÉV Konzorciumvezető:
NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS IV. NEGYEDÉV
GAZDASÁG- ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2018. IV. NEGYEDÉV Konzorciumvezető:
A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA
A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA K-2731/1/2010 Tolna Megyei Siketek és Nagyothallók e (TOSINA ) 2010.június 1. 2011.január
A bruttó hazai termék (GDP) területi megoszlása 2008-ban (előzetes adatok)
Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. május A bruttó hazai termék (GDP) területi megoszlása 2008-ban (előzetes adatok) Tartalom...2 Táblázatok...4 1. A bruttó hazai termék
Összefoglaló a munkaerő-kölcsönzők évi tevékenységéről
Nemzeti Munkaügyi Hivatal Összefoglaló a munkaerő-kölcsönzők 2013. évi tevékenységéről Az adatszolgáltatást teljesítõ munkaerõ-kölcsönzõ cégek száma 2 453-453 (1) 53-453 (4) 25-53 (5) 12-25 (7) 0-12 (3)
NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS II. NEGYEDÉV
GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2018. II. NEGYEDÉV Konzorciumvezető:
Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:
Fogyasztóvédelmi szervek [1] Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai május FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. májusában az Állami Foglalkoztatás Szolgálat adatai alapján
Összefoglaló a munkaerő-kölcsönzők évi tevékenységéről
Foglalkoztatási Hivatal Összefoglaló a munkaerő-kölcsönzők 2005. évi tevékenységéről Budapest 2 A munkaerőpiac egyre inkább rugalmas foglalkoztatási formákat követel és ehhez mind a vállalkozásoknak, mind
KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ
Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma I-IV. hónap
Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma Balesetek száma Arány 28. () () Budapest 1 235 979 2,34-2,73 Baranya 27 161 3,35-22 Bács 239 226 4,7-5,44 Békés 166 191 3,97 15,6 Borsod 276 249 5,17-9,78
NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS III. NEGYEDÉV
GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI LESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2017. III. NEGYEDÉV
Összefoglaló a magán-munkaközvetítők évi tevékenységéről
Nemzeti Munkaügyi Hivatal Összefoglaló a magán-munkaközvetítők 2011. évi tevékenységéről Vas 22 23 Győr- Moson- Sopron Zala 40 Veszprém Somogy 25 16 Budapest 323 Jász- Nagykun- Szolnok 14 Komárom- Esztergom
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE november / November 2007
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
Összefoglaló a munkaerő-kölcsönzők évi tevékenységéről
Pénzügyminisztérium Összefoglaló a munkaerő-kölcsönzők 2018. évi tevékenységéről Nógrád 10 Pest 89 Heves 14 Bács- Kiskun 23 Borsod-Abaúj- Zemplén 39 42 Jász-Nagykun- Szolnok Hajdú- Bihar 23 Budapest 401
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE december / December 2007
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE január / January 2008
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL
XIX. évfolyam, 4. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. augusztus 11-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE február/ February 2019
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE június/ June 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE augusztus/ August 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE július/ July 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE október/ October 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE március/ March 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE szeptember/ September 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE december/ December 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE november/ November 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JANUÁR
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2013. jan. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE január/ January 2019
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
ÉVES BERUHÁZÁSSTATISZTIKAI JELENTÉS, 2013
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2240 ÉVES BERUHÁZÁSSTATISZTIKAI JELENTÉS,
T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/236. számú törvényjavaslat a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény módosításáról előadó: dr. Petrétei József igazságügyi
2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR
1/1 STATISZTIKAI TÜKÖR 1. március 5. 13 negyedévében,7%-kal nőtt a GDP EMBARGÓ! Közölhető: 1. március 5-én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 13 negyedév...1 13. év... Bevezető Magyarország bruttó hazai
Összefoglaló a munkaerő-kölcsönzők évi tevékenységéről
Nemzetgazdasági Minisztérium Összefoglaló a munkaerő-kölcsönzők 2016. évi tevékenységéről Budapest Vas 26 Nógrád 14 Pest 136 Heves 21 Borsod-Abaúj- Zemplén 49 61 Jász-Nagykun- Szolnok 458 Győr-Moson- Komárom-
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚNIUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
STATISZTIKAI JELENTÉSEK
XXI. évfolyam 4. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2016. augusztus 15-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
Összefoglaló a munkaerő-kölcsönzők évi tevékenységéről
Nemzeti Munkaügyi Hivatal Összefoglaló a munkaerő-kölcsönzők 2011. évi tevékenységéről 24 Vas 22 Győr- Moson- Sopron 51 Zala Veszprém Somogy 12 18 Budapest 373 Jász- Nagykun- Szolnok 38 Komárom- Esztergom
Ügyféltájékoztató. befizetés igazolás benyújtásához
Ügyféltájékoztató befizetés igazolás benyújtásához Tájékoztatóban szereplő kérelemmel kapcsolatos ÁNYK űrlap Azonosító BNYO-001 Űrlap megnevezése Befizetés igazolás A tájékoztató hatályos 2018.01.01-től.
Statisztikai Jelentések
XX. évfolyam, 3. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. július 20-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
A Balatonra utazó magyar háztartások utazási szokásai
A ra utazó magyar háztartások utazási szokásai Összeállította a Magyar Turizmus Rt. a A Magyar Turizmus Rt. megbízásából a M.Á.S.T. Piac- és Közvéleménykutató Társaság 2000 októberében vizsgálta a magyar
2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete
2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 38,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZAKTERÜLET) A 2016. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG MAGYARORSZÁG Legfőbb Ügyészség Budapest, 2017 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca
Összefoglaló a magán-munkaközvetítők évi tevékenységéről
Nemzeti Munkaügyi Hivatal Összefoglaló a magán-munkaközvetítők 2012. évi tevékenységéről Vas 25 18 Győr- Moson- Sopron Zala 42 Veszprém Somogy 24 14 Budapest 328 Jász- Nagykun- Szolnok 13 Komárom- Esztergom
Statisztikai tájékoztató Budapest, 2011/1
Statisztikai tájékoztató Budapest, 2011/1 Központi Statisztikai Hivatal 2011. június Tartalom Összefoglaló... 2 Gazdasági szervezetek... 2 Beruházás... 3 Ipar... 4 Építőipar, lakásépítés... 5 Turizmus...
KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
Változások és eredmények a GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására és a GINOP 5.2.5-16 Gyakornoki program-támogató szolgáltatások című kiemelt projektekben KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok 2010-ra vonatkozóan a Központi Statisztikai
A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon
A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon Tikász Ildikó Edit 2015. november 17. Az EU-28 szójatermesztése Terület (1000 hektár) 2014 2015 15/14 EU-28 (%) %-ában IT 233 320 +37 45 FR
Statisztikai Jelentések
XX. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. augusztus 17-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS I. NEGYEDÉV
GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2017. I. NEGYEDÉV Konzorciumvezető:
ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT
ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT Nyugdíj iránti igényt az alábbi járási hivatalnál illetve ha a jogszerző már nyugellátásban részesült a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell előterjeszteni. Nemzetközi nyugdíjügyekben
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚLIUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2013. júl. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben
KORMÁNYZATI KEZDEMÉNYEZÉSEK, A FIATALOK MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE. SZOMBATHELY, 2013. október 17.
KORMÁNYZATI KEZDEMÉNYEZÉSEK, A FIATALOK MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE SZOMBATHELY, 2013. október 17. Az egy főre jutó bruttó hazai termék a Nyugat-Dunántúlon Egy főre jutó bruttó hazai termék Megye, régió ezer