Ifjúság védelmis munkaterv 2011/2012

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ifjúság védelmis munkaterv 2011/2012"

Átírás

1 Ifjúság védelmis munkaterv 2011/ Az eddigi gyakorlatnak megfelelően év elején bemutatkozom a 9. osztályosoknak osztályfőnöki órákon, valamint szüleiknek az első szülői értekezleten. - Év elején az osztályfőnökökkel közösen felmérjük a hátrányos, a halmozottan hátrányos és veszélyeztetett diákokat, és a továbbiakban folyamatosan figyelünk rájuk. Szükség esetén konkrét segítséget nyújtunk. - További kapcsolatot tart fent iskolánk a családsegítőkkel, és továbbra is heti egy alkalommal, 2 órán keresztül megtalálhatók lesznek az iskola 354-es termében. Természetesen ezen kívüli időpontokban is elérhetőek lesznek. Koordinálom az ittlétüket, illetve a diákok eljutását hozzájuk, ha erre szükség van. - Tartom a kapcsolatot mindazokkal, akikkel tavaly, akik a konkrét probléma esetén segítséget tudnak diákjainknak nyújtani. - Rendszeresen részt veszek a Pogármesteri Hivatal, valamint a Városi Pedagógiai Intézet által szervezett ifjúságvédelmiseknek szóló megbeszéléseken, konferenciákon. - Tovább folytatom igény szerint a segítő beszélgetéseket, illetve a jelzőrendszer tagjaival az esetmegbeszéléseket, esetkonferenciákat. - Pályázati lehetőségeket keresek olyan diákok számára, akik vagy tehetségesek egy-egy nem szigorúan tantárgyhoz kötött témában, vagy szociálisan és mentálisan rászorulnak arra, hogy külön foglalkozásokon vegyenek részt. - Továbbra is megpróbálok segítséget szerezni azoknak a diákoknak, akik nagyon nehéz anyagi körülmények között vannak. - Megpróbálok megint annyi pénzt pályázat útján összeszedni, hogy újabb személyiségfejlesztő tábort tudjunk szervezni. Az önismeret, közösségfejlesztés és személyiség fejlesztés után a párkapcsolatokkal szeretnénk foglalkozni.

2 - Folytatjuk kapcsolatunkat a Célpont ifjúsági segítő szervezettel, és igyekszem minél több diákot bevonni programjaikba. - Az iskola honlapján meg fognak jelenni azok az időpontok, amikor tanítás ideje alatt is megkereshetnek a diákok vagy szülők, - Együttműködök az osztályfőnökökkel, és megpróbálok mindenben a segítségükre lenni. - Figyelemmel kísérem az ifjúság védelemmel kapcsolatos törvényi változásokat, és jelzem a kollégáknak. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően minden szükséges tudnivalót és jelzőlapot kifüggesztek a tanáriban. - Aktívan részt veszek és a diákokat is erre buzdítom a Határtalanul pályázaton megtercvezett program megvalósításában. - Osztályomban (12.d) elkezdem az önkéntes segítő programot az Alapítványtól nyert pénz segítségével. Elsőként az Állatmnenhelyre megyünk el dolgozni. Tapasztalatainkat megosztom majd a kollégákkal, sé buzdítani fogom őket is hasonló programok szervezésére. - Osztályomat elviszen pályaorientációs felmérésre, mert ez előző tapasztataim szerint sokat segít a pályaválasztásban AZ Ofi szervezésében indított képzéseken megszerzett tudásomat szeretném jobban a tanárok és a diákok rendelkezésére bocsátani. A témák: 1. A személyközpontú megközelítés alapjai 2. Konfliktuskezelés 3. Mediáció 4. Resztoratív technikák a vitarendező eljárásban. Mind a négy továbbképzés gyakorlati ismeretek is adott, amelyeket folyamatosan gyakorolok.

3 Törvényi kiegészítés 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről (3) Az iskola vezetője gondoskodik a gyermek- és ifjúságvédelmi felelős munkájához szükséges feltételekről. (4) A tanulókat és szüleiket a tanév kezdetekor írásban tájékoztatni kell a gyermek- és ifjúságvédelmi felelős személyéről, valamint arról, hogy milyen időpontban és hol kereshető fel. (5) A gyermek- és ifjúságvédelmi felelős segíti az iskola pedagógusainak gyermek- és ifjúságvédelmi munkáját. A gyermek- és ifjúságvédelmi felelős feladata különösen: a) az osztályokat felkeresve tájékoztatja a tanulókat arról, hogy milyen problémával, hol és milyen időpontban fordulhatnak hozzá, továbbá, hogy az iskolán kívül milyen gyermekvédelmi feladatot ellátó intézményt kereshetnek fel,

4 b) a pedagógusok, szülők vagy tanulók jelzése, a velük folytatott beszélgetés alapján megismert veszélyeztetett tanulóknál - a veszélyeztető okok feltárása érdekében - családlátogatáson megismeri a tanuló családi környezetét, c) gyermekbántalmazás vélelme vagy egyéb pedagógiai eszközökkel meg nem szüntethető veszélyeztető tényező megléte esetén kezdeményezi, hogy az igazgató értesítse a gyermekjóléti szolgálatot, d) a gyermekjóléti szolgálat felkérésére részt vesz az esetmegbeszéléseken, e) a tanuló anyagi veszélyeztetettsége esetén kezdeményezi, hogy az iskola igazgatója indítson eljárást a tanuló lakó-, illetve ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes települési önkormányzat polgármesteri hivatalánál rendszeres vagy rendkívüli gyermekvédelmi támogatás megállapítása, szükség esetén a támogatás természetbeni ellátás formájában történő nyújtása érdekében, f) az iskolában a tanulók és a szülők által jól látható helyen közzéteszi a gyermekvédelmi feladatot ellátó fontosabb intézmények (pl. gyermekjóléti szolgálat, nevelési tanácsadó, drogambulancia, ifjúsági lelki segély telefon, gyermekek átmeneti otthona stb.) címét, illetve telefonszámát, g) az iskola nevelési programja, gyermek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatos feladatai keretében egészségnevelési, ennek részeként kábítószerellenes program kidolgozásának segítése, végrehajtásának figyelemmel kísérése; szükség esetén intézkedés megtételének kezdeményezése az iskola igazgatójánál, tájékoztatás nyújtása a tanulók, a szülők és a pedagógusok részére. 23. (1) Ha a tanuló - szülőjének a közoktatási törvény 7. -a (2) bekezdésében szabályozott választása alapján - tankötelezettségének magántanulóként tesz eleget, az erről való bejelentést követő három napon belül az iskola igazgatója beszerzi a tanuló lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes gyermekjóléti szolgálat véleményét, annak eldöntésére, hátrányos-e ez a megoldás a tanulónak. A gyermekjóléti szolgálat tizenöt napon belül köteles megküldeni véleményét. Kt évi XXXI. Törvény 19 /b A pedagógus kötelessége, hogy a nevelő és oktató tevékenysége során figyelembe vegye a gyermek, tanuló egyéni képességét, tehetségét, fejlődésének ütemét, szociokulturális helyzetét és fejlettségét, sajátos nevelési igényét, segítse a gyermek, tanuló képességeinek,

5 tehetségének kibontakozását, illetve bármilyen oknál fogva hátrányos helyzetben lévő gyermek, tanuló felzárkózását tanulótársaihoz. Közreműködjön a gyermek-és ifjúságvédelmi feladatok ellátásában, a gyermek, tanuló fejlődését veszélyeztető körülmények megelőzésében, feltárásában, megszüntetésében. 27 /8 A felzárkóztató oktatásba bekapcsolódhatnak azok a tanulók is, akik alapfokú iskolai végzettséggel rendelkeznek, de tanulmányaikat nem kívánják a szakiskola 9. évfolyamán megkezdeni, illetve folytatni. (Martin János, Gábor Áron) CXXI./121. törvény január 12. A rehabilitációs célú foglalkoztatáshoz való jogot a törvény két csoportra terjeszti ki: - a beilleszkedési, magatartási, tanulási nehézségekkel küzdő - a sajátos nevelési igényű tanulókra. A pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott tanulók ellátásában való szakmai együtt- és kötelezettséget augusztus 1-től a Nevelési Tanácsadók hatáskörébe helyezi. SNI az a tanuló, aki a szakértői bizottság véleménye alapján: - testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, - pszichés fejlődési zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott ( pl dislexia, desgraphia, dyscalculia, mutizmus, kóros hiperkinetikus vagy kóros aktivitászavar). Az SNI tényét kizárólag a szakértői és rehabilitációs bizottságok állapíthatják meg, komplex vizsgálat alapján. A szakértői és rehabilitációs bizottság által végzett vizsgálat a szülő kérésére, illetve írásos egyetértésével indul, és annak megkezdéséhez a szülő jelenléte szükséges. A nevelési tanácsadás feladata: a beilleszkedési, tanulási nehézségekkel, magatartási rendellenességekkel küzdő gyermek problémáinak feltárása, ennek alapján szakvélemény készítése, és a gyermek rehabilitációs jellegű foglalkoztatása a pedagógus és a szülő bevonásával.

6 A gyermekkel való foglalkozás hatékonysága attól függ, hogy abban milyen mértékben képesek együttműködni a nevelési tanácsadó és a gyermekkel minden nap foglalkozó pedagógusok, és a szülők. A nevelési tanácsadó jogosult arra, hogy szakvéleményében gyes tantárgyak, tantárgyrészek értékelése és minősítése alóli mentesítésre tegyen javaslatot. Az iskolának ekkor kötelessége a mentesítés mellett a tanuló egyéni fejlesztési terv alapján történő felzárkóztató foglalkoztatásának biztosítása. Két évente felülvizsgálati kötelezettség van. Pályaválasztás: Az iskolában az osztályfőnök, a pályaválasztási felelős, és a tantestület egésze által végzett pedagógiai jellegű pályaválasztási tanácsadás elősegíti a megfelelő döntést. A különböző pályák megismertetése, a tanulók önismeretre nevelése, a szülőkkel való rendszeres kapcsolat mind a helyes döntés előkésítését szolgálja. A pályaválasztás nem egyszeri aktus, hanem folyamat. Az önálló döntés a pályaválasztásban azt jelenti, hogy a tanácsadó nem választ a tanácsot kérő helyett, hanem elvezeti a megfelelő választáshoz. Nem egy meghatározott pályát javasol, hanem pályaköröket. A Munkaügyi Központ nagyon jól felépített pályaválasztási tanácsadást tart évek óta. Fogalomértelmezés: Hátrányos helyzetű az a tanuló, akit a jegyző védelembe vett szociális helyzete miatt, akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát megállapította, ezen belül halmozottan hátrányos helyzetű az a gyermek, az a tanuló, akinek törvényes felügyeletét ellátó szülője, illetve szülei legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait fejezte be, fejezték be, illetve az a tanuló, akit tartós nevelésbe vettek. Veszélyeztetettség olyan magatartás, mulasztás vagy körülmény következtében kialakult - állapot, amely a tanuló testi, érzelmi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését gátolja vagy akadályozza. Kategóriái: Környezeti: családon belül és kívül Családon belül: - a szülők nem érdeklődnek a gyermek iskolai előmenetele után, nem törődnek vele, nem tájékozódnak, hiányzik-e az órákról - a gyermek elhanyagolt, piszkos, tisztálkodása otthon nincs biztosítva - a tanuló éhezik

7 - mindent megkap a szülőktől, de a rendszeres beszélgetés, lelki törődés hiányzik - a fiatalra nem vigyáznak, felügyelete nem megoldott - tettleg bántalmazzák minden ok nélkül - a fiatal lumpen, esetleg bűnöző családtagokkal él együtt - a fiatal nagyon rossz lakáskörülmények között él a családjával együtt Egészségügyi: családon belüli fertőző betegség Anyagi Miskolc, január 28. Rémiás Jánosné Ifjúság védelmis

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása

Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET! (honlapra) Tárgy: A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI.24.) MKM rendelet módosítása Budapest,

Részletesebben

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013.

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013. Körösladányi Általános Művelődési Központ Zöldág Napköziotthonos Óvodája és Bölcsődéje 5516 Körösladány, Arany János utca 7. E-mail: klovoda@fuzestv.hu; zoldagovi@gmail.com / Web: www.amkkorosladany.hu

Részletesebben

GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2011 2012

GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2011 2012 GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2011 2012 A gyermekekről rengeteget tanulhatsz. Például azt, hogy mennyire vagy türelmes! Franklin P. Jones Készítette: Hornyákné Tóth Szabó Mária gyvf. Halász Lászlóné

Részletesebben

Csibi Enikő 2012. április 11.

Csibi Enikő 2012. április 11. A Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és a gyermekvédelem intézményeinek együttműködése A speciális szükségletű gyermekek felzárkóztatása érdekében Csibi Enikő 2012. április

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSE ALÓL VALÓ MENTESSÉG

TÁJÉKOZTATÓ TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSE ALÓL VALÓ MENTESSÉG TÁJÉKOZTATÓ AZ INTÉZMÉNY TÉRÍTÉSI ÉS TANDÍJ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGEKRŐL 1..) TÉRÍTÉSI DÍJ MÉRTÉKE: 12.000.- FT/ÉV Egy összegben egy félévet a beiratkozáskor be kell fizetni. A beiratkozási lapot kizárólag

Részletesebben

Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató

Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató KÖZOKTATÁSI TÖRVÉNY Jogszabályok a képzésben 1993. évi LXXIX. tv. a közoktatásról 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Magántanulói szabályzat 2013/2014 tanév

Magántanulói szabályzat 2013/2014 tanév Magántanulói szabályzat 2013/2014 tanév Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 35. OM:035472 Igazgató: Aranyiné Farkas Magdolna Magántanulói szabályzat 1.) Jogszabályi

Részletesebben

GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV

GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2010 2011 A gyermekekről rengeteget tanulhatsz. Például azt, hogy mennyire vagy türelmes! Franklin P. Jones Készítette: Hornyákné Tóth Szabó Mária gyvf. Halász Lászlóné

Részletesebben

A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA

A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA 2. sz. melléklet A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA Név:. Születési hely:. Születési idő:... Anyja neve:. Lakcím: település: utca/házszám: irányítószám: Értesítési cím (ha eltér a lakcímtől): település: utca/házszám:

Részletesebben

GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV. 2013/2014 tanév

GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV. 2013/2014 tanév GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2013/2014 tanév Készítette: Kaszáné Szászi Edit Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola Szent István Általános Tagiskolájának Gyermek- és ifjúságvédelmi felelőse Nézz

Részletesebben

A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA

A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA 2. sz. melléklet A TANULÓ SZEMÉLYI ADATLAPJA Név:. Születési hely:. Születési idő:... Anyja neve:. Lakcím: település: utca/házszám: irányítószám: Értesítési cím (ha eltér a lakcímtől): település: utca/házszám:

Részletesebben

József Attila Tagintézmény. Jó gyakorlat? Jó gyakorlatok? Jó gyakorlatok rendszere?

József Attila Tagintézmény. Jó gyakorlat? Jó gyakorlatok? Jó gyakorlatok rendszere? József Attila Tagintézmény Jó gyakorlat? Jó gyakorlatok? Jó gyakorlatok rendszere? Tanulónépesség jellemzői SNI tanulók nagy száma (51%) BTMN tanulók számának folyamatos növekedése (5%) Túlkorosság Többszörös

Részletesebben

A gyermekvédelemről szóló törvény rendelkezései A szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti ellátások kapcsolata

A gyermekvédelemről szóló törvény rendelkezései A szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti ellátások kapcsolata TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ A gyermekvédelemről szóló törvény rendelkezései A szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti ellátások

Részletesebben

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 A Tervezést segítő Dokumentumok: 2011. évi törvény a nemzeti köznevelésről 2010. évi LXIII. törvény a közoktatási törvény módosításáról 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet

Részletesebben

A sajátos nevelési igényű, illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók részvétele a középfokú felvételi eljárásban

A sajátos nevelési igényű, illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók részvétele a középfokú felvételi eljárásban A sajátos nevelési igényű, illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók részvétele a középfokú felvételi eljárásban Az Nkt és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 4/2010.

Részletesebben

Arany János Kollégiumi Program (AJKP)

Arany János Kollégiumi Program (AJKP) Tisztelt Osztályfőnök/Pályaválasztási Felelős! Az Arany János Kollégiumi Programra jelentkezéshez szeretnénk tájékoztatást nyújtani a leggyakrabban felmerülő kérdésekre adott válaszok segítségével. Milyen

Részletesebben

MAGÁNTANULÓI SZABÁLYZAT

MAGÁNTANULÓI SZABÁLYZAT DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA MAGÁNTANULÓI SZABÁLYZAT Általános iskola 2118 Dány, Szent Imre tér 1. Pesti út 5. Telefon: igazgato.dany@gmail.com 2017. Módosítva: 2019. augusztus 2. Forrás: oktatas.hu

Részletesebben

Gyermekvédelmi munkaterv

Gyermekvédelmi munkaterv DÉVAVÁNYAI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÓVODAI,BÖLCSŐDEI INTÉZMÉNYEGYSÉG 5510 Dévaványa, Eötvös út 2. Telefon/fax: 06-66/483-149 E-mail: devaovik@gmail.com BÖLCSŐDEI Gyermekvédelmi munkaterv Készítette:Diósné

Részletesebben

BÁN ZSIGMOND REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA

BÁN ZSIGMOND REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BÁN ZSIGMOND REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA Magántanulói jogviszony létesítésének és tanulói jogviszony szüneteltetésének szabályzata 2017. 1. Jogszabályi háttér A nemzeti

Részletesebben

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS

Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS SNI tanuló ellátása Osztályfőnök Osztályban tanító pedagógusok Gyógypedagógus

Részletesebben

SZÁSZ ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA. GYERMEK és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERVE

SZÁSZ ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA. GYERMEK és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERVE SZÁSZ ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA GYERMEK és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERVE 2018/2019. tanév Készítette: Horváthné Heizler Ilona gyermek és ifjúságvédelmi felelős 1 Iskolánk Pedagógiai Programjában kiemelten szerepelnek

Részletesebben

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény. Dr. Varga Andrea 2012. 03. 22.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény. Dr. Varga Andrea 2012. 03. 22. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény Dr. Varga Andrea 2012. 03. 22. HATÁLYBA LÉPÉS: - 2012. 09. 01. - 2013. 01. 01. - 2013. 09. 01. -2014. 09. 01. 2016. 01. 01. TANKÖTELEZETTSÉG az óvoda 3

Részletesebben

Együttműködési megállapodás az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység működéséről

Együttműködési megállapodás az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység működéséről Együttműködési megállapodás az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység működéséről Amely létrejött alulírott egyrészről, mint SZOLGÁLTATÁST NYÚJTÓ intézmény:. Család és Gyermekjóléti Központ továbbiakban:

Részletesebben

Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Család és Gyermekjóléti Központ Gyöngyös

Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Család és Gyermekjóléti Központ Gyöngyös Jogszabályi háttér 1997. évi XXXI. törvény a Gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról 40/A. ag) pont szerint 2018. szeptember 1-től a Család és Gyermekjóléti Központ óvodai és iskolai szociális segítő

Részletesebben

A tankötelezettség teljesítéséről újra

A tankötelezettség teljesítéséről újra A tankötelezettség teljesítéséről újra 2012. március 22. dr. Rácz Julianna DMJV PH Családvédelmi Osztály vezetője Az iskola teendői igazolatlan mulasztás esetén a) első mulasztás: szülő értesítése b) ismételt

Részletesebben

Inkluzív iskola _2. Separáció- integráció- inklúzió

Inkluzív iskola _2. Separáció- integráció- inklúzió Inkluzív iskola _2 Separáció- integráció- inklúzió Speciális nevelési területek, speciális életvitel Speciális megközelítés Normalitás, abnormalitás fogalma, az átlagtól való eltérés okai, magyarázó elméletei

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium és Kollégium Ibrány, Petőfi u. 1.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium és Kollégium Ibrány, Petőfi u. 1. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium és Kollégium 033647 4484 Ibrány, Petőfi u. 1. www.moricz-ibr.sulinet.hu I. A meghirdetett tanulmányi területek, az azokat jelölő belső kódok Belső

Részletesebben

Köszöntjük vendégeinket!

Köszöntjük vendégeinket! Köszöntjük vendégeinket! Szakmai nap az integráció jegyében Mohács, 2013. október 24 TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének

Részletesebben

A különleges gondozáshoz, a rehabilitációs célú foglalkoztatáshoz való jog, a gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézménykt 30

A különleges gondozáshoz, a rehabilitációs célú foglalkoztatáshoz való jog, a gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézménykt 30 KT 121 28. bekezdés Sajátos nevelési igény ű tanulók ellátásának feltételei Sajátos nevelési igény ű neveléshez és oktatáshoz szükséges feltételek: a gyermek, tanuló külön óvodai neveléséhez, illetve iskolai

Részletesebben

Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 484/2012.(XII.10.) határozata

Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 484/2012.(XII.10.) határozata Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 484/2012.(XII.10.) határozata a Közös Fenntartású Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészetoktatás és Könyvtár Tornyospálca többcélú intézmény

Részletesebben

Ifjúságvédelmi felelős munkaterve

Ifjúságvédelmi felelős munkaterve Ifjúságvédelmi felelős munkaterve A Tápiószelei Általános Iskola ifjúságvédelmi felelőse: Kosaras Katalin Fogadóórája: - alsó tagozaton (Farmosi úti iskolában) A hét hétfő 10-12 óra között B hét hétfő

Részletesebben

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény helyi végrehajtásáról I. Rész Biharkeresztes

Részletesebben

A szaktanácsadás szerepe ma

A szaktanácsadás szerepe ma A szaktanácsadás szerepe ma Az életpályamodell a pedagógusok folyamatos szakmai fejlődésére helyezi a hangsúlyt, és összekapcsolja a szaktanácsadást, az országos pedagógiaiszakmai ellenőrzést és a minősítési

Részletesebben

Az óvoda. Csernátoni Katalin 2009. május 22. Biztos Kezdet-mentorképzés

Az óvoda. Csernátoni Katalin 2009. május 22. Biztos Kezdet-mentorképzés Az óvoda Csernátoni Katalin 2009. május 22. Biztos Kezdet-mentorképzés Magyarországon.. a közoktatásnak három szintje van: - Az (I) iskola előtti nevelés az óvodában folyik. Az óvodai ellátás a gyermek

Részletesebben

SNI gondozás Változások a jogszabályi háttérben és a szakmai gyakorlatban

SNI gondozás Változások a jogszabályi háttérben és a szakmai gyakorlatban SNI gondozás Változások a jogszabályi háttérben és a szakmai gyakorlatban Csibi Enikő Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet szakszolgálati igazgatóhelyettes, bizottságvezető 2012. november 12.

Részletesebben

Köszöntjük vendégeinket!

Köszöntjük vendégeinket! Köszöntjük vendégeinket! Szakmai nap az intervenció jegyében Mohács, 2013. szeptember 28 TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók

Részletesebben

Az óvoda fenntartó lehetőségei a kisgyermekek hátránycsökkentésében

Az óvoda fenntartó lehetőségei a kisgyermekek hátránycsökkentésében Az óvoda fenntartó lehetőségei a kisgyermekek hátránycsökkentésében Dr. Krizsai Anita Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001 A köznevelés

Részletesebben

Tájékoztatás a művészetoktatásban igénybe vehető díjkedvezményről

Tájékoztatás a művészetoktatásban igénybe vehető díjkedvezményről Tájékoztatás a művészetoktatásban igénybe vehető díjkedvezményről Kedves Szülők! Kedves Diákok! Az alábbiakban szeretnénk tájékoztatni Önöket arról, hogy az alapfokú művészetoktatásban a hatályos jogszabályok

Részletesebben

A pedagógiai szakszolgálati feladatellátás a Pedagógiai Intézet irányítása alatt

A pedagógiai szakszolgálati feladatellátás a Pedagógiai Intézet irányítása alatt A pedagógiai szakszolgálati feladatellátás a Pedagógiai Intézet irányítása alatt 2004-2011. Csibi Enikő szakszolgálati igazgatóhelyettes 2011.12.12 Változó törvényesség, állandó szakmaiság! Rövid történeti

Részletesebben

Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(II.13) határozata

Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(II.13) határozata Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(II.13) határozata a Tornyospálcai Közös Fenntartású Óvoda és Könyvtár Alapító Okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. Lakcíme/tartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési dátum (év, hó, nap): Születési hely:

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. Lakcíme/tartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési dátum (év, hó, nap): Születési hely: SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1 1. A GYERMEK, A TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési dátum (év, hó, nap): Születési hely: Anyja neve: Lakcímetartózkodási

Részletesebben

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék I. FEJEZET: AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 1. 1. Anyagi és személyi feltételek... 1. 2. Küldetésnyilatkozat... 2. 3. A pedagógiai program jogszabályi háttere... 3. 4. Az iskola hivatalos adatai...

Részletesebben

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Intézmény neve: Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 1. Általános felvételi eljárásban felvételi

Részletesebben

A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a 2014. évről ;

A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a 2014. évről ; 5. napirendi pont: Előterjesztés A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a 2014. évről ; Előadó: Domjánné dr. Fehérvári Diána aljegyző A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek

Részletesebben

AZ ISKOLÁBA JELENTKEZŐ TANULÓK FELVÉTELÉNEK ELVEI

AZ ISKOLÁBA JELENTKEZŐ TANULÓK FELVÉTELÉNEK ELVEI AZ ISKOLÁBA JELENTKEZŐ TANULÓK FELVÉTELÉNEK ELVEI Belépés az iskolába (jogviszony létesítése) A Kertvárosi Katolikus Általános Iskola városi beiskolázású. A fenntartó határozza meg a beiskolázás mértékét.

Részletesebben

A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI. 24.) MKM rendelet módosítása

A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI. 24.) MKM rendelet módosítása Oktatási és Kulturális Minisztérium A képzési kötelezettségről és a pedagógiai szakszolgálatokról szóló 14/1994. (VI. 24.) MKM rendelet módosítása Budapest, 2008. április 2 I. ÖSSZEFOGLALÓ Az Oktatási

Részletesebben

A gyermekjóléti szolgálatok feladatai a nevelésbe vétel szabályainak tükrében. 2014. szeptember 23.

A gyermekjóléti szolgálatok feladatai a nevelésbe vétel szabályainak tükrében. 2014. szeptember 23. A gyermekjóléti szolgálatok feladatai a nevelésbe vétel szabályainak tükrében 2014. szeptember 23. Szempontsor Eddigi tapasztalatok: Teljes körű adatszolgáltatás a gyámhivatalok felé Egyre jobb minőségű,

Részletesebben

A pedagógiai szakszolgálat szerepe a gyermekek veszélyeztetésének, bántalmazásának megelőzésében, feltárásában

A pedagógiai szakszolgálat szerepe a gyermekek veszélyeztetésének, bántalmazásának megelőzésében, feltárásában A pedagógiai szakszolgálat szerepe a gyermekek veszélyeztetésének, bántalmazásának megelőzésében, feltárásában Hargitai Enikő Éva Székesfehérvár, 2016. október 27. 2 Statisztikai adatok A bántalmazás/elhanyagolás

Részletesebben

Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek

Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek Nagy Gyöngyi Mária Óvodapedagógiai konferencia - 2013. 04. 12.- Hotel Benczúr 1 Köznevelés A köznevelés közszolgálat, amely a felnövekvő

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM...

A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM... Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM I. BEVEZETŐ... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM II. NEVELÉSI PROGRAM... HIBA! A KÖNYVJELZŐ

Részletesebben

Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely

Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely 2011.február Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely Pedagógiai munkát segítık rendszere kulturális intézmények gyermekjóléti szolgálat iskola iskola pszichológus civilek szakszolgálatok tehetséggondozó

Részletesebben

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Előadók: N. Kollár Katalin, Tamás Márta 2012. április 24. Milyen törvények és rendeletek vonatkoznak

Részletesebben

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása Az együttműködés lehetőségei Gyermekvédelmi rendszer jogi háttere 1997. évi XXXI. Törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 15/1998. (IV.

Részletesebben

A gyermekek, tanulók adatai

A gyermekek, tanulók adatai ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az adatkezelés és továbbítás intézményi rendje (A Szervezeti és Működési Szabályzat 2. melléklete) A 2011.évi CXC törvény a nemzeti köznevelésről 41..(4) alapján meghatározott adatokat

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1 SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1 1.A GYERMEK, TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési hely: Születési dátum (év, hó, nap): Anyja neve: Telefon:

Részletesebben

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában 2010. A Szent László Katolikus Általános Iskola Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását Sárvár város Intézményfenntartó Társulásának Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Tervének változása

Részletesebben

TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGRŐL

TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGRŐL Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 8105 Pétfürdő, Hősök tere 10., Telefon: 88/476-211, fax: 88/476-042 Adószám: 18926631-1-19 OM 100522 E-mail: kolping@kolpingpet.hu TÉRÍTÉSI

Részletesebben

A rendelet hatálya. Az ingyenesen igénybe vehető szolgáltatások. A térítési és tandíjfizetési kötelezettség

A rendelet hatálya. Az ingyenesen igénybe vehető szolgáltatások. A térítési és tandíjfizetési kötelezettség om Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2011. (I.21.) számú rendelete az önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben alkalmazandó térítési díjak és tandíjak megállapításának

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A HERCEG BATTHYÁNY FÜLÖP GIMNÁZIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL 1. A költségvetési szerv neve: Herceg Batthyány

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA (2700 Cegléd, Alkotmány utca 7-9.) OM száma: 201038 CEGLÉD 2016 Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... 7 NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... 7 I.

Részletesebben

VÁRPALOTA KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE. A pedagógus létszám szükséglet meghatározása a berhidai általános iskolákban

VÁRPALOTA KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE. A pedagógus létszám szükséglet meghatározása a berhidai általános iskolákban VÁRPALOTA KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE 8100 Várpalota, Gárdonyi G. u. 39. (88) 592-660/166 (88) 592-660/ 225 e-mail: varpalota.tobbcelu.tarsulas@varpalota.hu Iktatószám: 204-2/2012 Ügyintéző:

Részletesebben

75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat. Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása

75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat. Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása 75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Baranya

Részletesebben

SNI BTMN gyermekek és tanulók ellátásának kérdései 2018.

SNI BTMN gyermekek és tanulók ellátásának kérdései 2018. SNI BTMN gyermekek és tanulók ellátásának kérdései 2018. Bajai EGYMI www.specialbaja.hu special.baja@gmail.com Intézményvezető: Müller István Fenntartó: Bajai Tankerületi Központ Bajai Óvoda, Általános

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-14/2009. Tárgy: jkv-i kivonat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-14/2009. Tárgy: jkv-i kivonat Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-14/2009. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. április 30-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

Az Orosháza Város Általános Iskolája és. alapító okirata

Az Orosháza Város Általános Iskolája és. alapító okirata A Képviselő-testület 22 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: 392/2008. (VIII. 28.) Kt. sz. határozat: Orosháza Város Önkormányzata Képviselő-testülete Orosháza

Részletesebben

A pedagógiai szakmai szolgáltató tanfolyamai 2012/2013 AKKREDITÁLT TANFOLYAMOK

A pedagógiai szakmai szolgáltató tanfolyamai 2012/2013 AKKREDITÁLT TANFOLYAMOK PRIZMA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY pedagógiai szakmai szolgáltatás OM-038423 1134 Budapest, Váci út 57. : 06-1-3408-980 Fax: 06-13408-980/37 E-mail: prizmaegymi@prizmaegymi.hu

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA (2700 Cegléd, Alkotmány utca 7-9.) OM száma: 201038 CEGLÉD 2015 Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... 7 NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... 7 I.

Részletesebben

Sajátos nevelési igény a megyei szakértői bizottság tevékenységköre, a diagnózis pedagógiai és jogi konzekvenciái

Sajátos nevelési igény a megyei szakértői bizottság tevékenységköre, a diagnózis pedagógiai és jogi konzekvenciái Sajátos nevelési igény a megyei szakértői bizottság tevékenységköre, a diagnózis pedagógiai és jogi konzekvenciái Mernyeiné Tőke Gyöngyi, Szegő Ágnes Székesfehérvár, 2016. október 27. 2 Sajátos nevelési

Részletesebben

A táblázat az utolsó két tanévben logopédiai ellátásban részesítettek számát mutatja az intézmények tanév végi statisztikái alapján.

A táblázat az utolsó két tanévben logopédiai ellátásban részesítettek számát mutatja az intézmények tanév végi statisztikái alapján. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Komplex Óvoda, Általános Iskola Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Szakszolgáltató

Részletesebben

Elterjesztés két els osztály indításáról 2010/2011 Mellékletek:

Elterjesztés két els osztály indításáról 2010/2011 Mellékletek: Elterjesztés két els osztály indításáról 2010/2011 Mellékletek: 1.) 3. számú melléklet az 1993. évi LXXIX. Törvényhez 2.) Jegyzkönyv: Szüli szervezet ülésérl 3.) Jelenléti ív: Szüli szervezet ülésérl 4.)

Részletesebben

A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala. 2010. évi munkaterve

A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala. 2010. évi munkaterve 1 A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala 2010. évi munkaterve A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala (továbbiakban: Szociális

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Ecsegfalva Község Önkormányzat 010. május 31-én tartandó Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A 011/01. tanévben indítható iskolai osztályok, valamint napközis csoportok számának meghatározása

Részletesebben

FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE a es tanévre. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE a es tanévre. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Cím: Miskolc, 3530 Meggyesalja út 26. OM: 201189 Intézményvezető: Németh Katalin Pályaválasztási felelős: Pócsik Julianna igazgatóhelyettes Telefon: 06-46-505-195

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, május 29-i ülésére. Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, május 29-i ülésére. Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens

Részletesebben

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 88., 90. és 92. -a, valamint a közoktatásról

Részletesebben

Nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény

Nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény A beilleszkedési, tanulási, magtartási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulók ellátásának jelenlegi szabályai, az értékelés és minősítés alóli felmentés és szöveges értékelés kifutó rendszerben történő kivezetésével

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő testületének. 2012. március 26 i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő testületének. 2012. március 26 i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő testületének 2012. március 26 i ülésére Tárgy: A 2012/2013 as tanévben indítható tanulócsoportok számának meghatározása a Reguly Antal Általános Iskola

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-i rendkívüli üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-i rendkívüli üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-11/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-i rendkívüli üléséről.

Részletesebben

Ferencvárosi Napfény Óvoda 2016/17 évi munkaterv függeléke FÜGGELÉK

Ferencvárosi Napfény Óvoda 2016/17 évi munkaterv függeléke FÜGGELÉK FÜGGELÉK Gyermekvédelmi feladatok ellátásának terve Gyermekvédelmi felelős: 2 Az óvodában a gyermekvédelmi feladatok koordinálására gyermekvédelmi felelős tevékenykedik, aki munkáját a gyermekvédelmi törvényben

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Jelen tájékoztató a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet és a 3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelet 3. számú melléklete alapján a Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 98/2016.

Az előterjesztés száma: 98/2016. A határozati javaslat elfogadásához egyszerűtöbbség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés : 98/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének 2017. június 7. napján,

Részletesebben

MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól!

MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása és az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény komplex szolgáltatásainak

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselőtestületének

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselőtestületének E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2012. május 10-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Tájékoztató a 2012/2013. évi óvodai, iskolai beíratásról Iktatószám:

Részletesebben

KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete a személyes gondoskodás keretébe tartozó egyes szociális és gyermekjóléti

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 111/2011. (V. 26.) számú. határozata

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 111/2011. (V. 26.) számú. határozata ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a gyermekjóléti szolgálat 2015.évi tevékenységéről. Tisztelt Képviselőtestület!

B E S Z Á M O L Ó. a gyermekjóléti szolgálat 2015.évi tevékenységéről. Tisztelt Képviselőtestület! Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ 9090 Pannonhalma, Bajcsy Zs.u. 25. B E S Z Á M O L Ó a gyermekjóléti szolgálat 2015.évi tevékenységéről Tisztelt Képviselőtestület!

Részletesebben

2. sz. melléklet. Adatkezelési Szabályzat

2. sz. melléklet. Adatkezelési Szabályzat 2. sz. melléklet Adatkezelési Szabályzat 1 Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Adatkezelési Szabályzata Készítette: Boros Lajosné igazgató 2 ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Kövy Sándor Általános

Részletesebben

Korai fejlesztés és gondozás. Siktárné Aczél Zsuzsanna

Korai fejlesztés és gondozás. Siktárné Aczél Zsuzsanna Korai fejlesztés és gondozás Siktárné Aczél Zsuzsanna A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók OECD kezdeményezésére: A kategória: fogyatékos, B kategória: tanulási, magatartási nehézségeket mutató

Részletesebben

Tanulmányok szüneteltetése és magántanulói jogviszony eljárásrendje

Tanulmányok szüneteltetése és magántanulói jogviszony eljárásrendje Tanulmányok szüneteltetése és magántanulói jogviszony eljárásrendje 2013. szeptember 1. 1. 1. Tanulói jogviszony szüneteltetése, tanulói jogviszony külföldön A köznevelési törvény hatályos előírásai az

Részletesebben

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T M Ó D O S Í T Ó O K I R A T /2012. (10. 25.) sz. határozat 5. melléklete Dunakeszi Oktatási Központ 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Dunakeszi Oktatási Központ

Részletesebben

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI 1. A tanulókat az iskola életéről, az iskolai munkatervről, illetve az aktuális feladatokról az iskola igazgatója, a diákönkormányzat felelős

Részletesebben

Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért!

Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! TÁMOP-3.4.2/09/1. 2010. október 28. Pályázó: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Projekt menedzser: Bukovszki Andrásné

Részletesebben

Előterjesztés a május 29 -én tartandó Képviselő-testületi ülésére

Előterjesztés a május 29 -én tartandó Képviselő-testületi ülésére Előterjesztés a 2012. május 29 -én tartandó Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A 2012/2013. tanévben indítható iskolai osztályok, valamint napközis csoportok számának meghatározása az ÁMK Ványai Ambrus

Részletesebben

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 337/2009. (IX.25.) K.t. sz. h a t á r o z a t : Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete:

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSE ALÓL VALÓ MENTESSÉG

TÁJÉKOZTATÓ TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSE ALÓL VALÓ MENTESSÉG TÁJÉKOZTATÓ AZ INTÉZMÉNY TÉRÍTÉSI ÉS TANDÍJ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGEKRŐL 1..) TÉRÍTÉSI DÍJ MÉRTÉKE: 12.000.- FT/ÉV Egy összegben egy félévet a beiratkozáskor be kell fizetni. A beiratkozási lapot kizárólag

Részletesebben