Tájékoztatás a művészetoktatásban igénybe vehető díjkedvezményről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tájékoztatás a művészetoktatásban igénybe vehető díjkedvezményről"

Átírás

1 Tájékoztatás a művészetoktatásban igénybe vehető díjkedvezményről Kedves Szülők! Kedves Diákok! Az alábbiakban szeretnénk tájékoztatni Önöket arról, hogy az alapfokú művészetoktatásban a hatályos jogszabályok szerint hogyan lehet iskolánkban térítési díj mentességet igénybe venni. I. Jogosultság A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28) Kormányrendelet 34. (1) b 9 pontja, 35. (1) b) és c) pontjai valamint a 36. (1) bekezdés a) pontja és (2) bekezdése alapján: A művészetoktatásért fizetett térítési díjból száz százalékos kedvezményre jogosultak a hátrányos helyzetűek, a halmozottan hátrányos helyzetűek, a testi, érzékszervi, középsúlyos vagy enyhe értelmi fogyatékos, továbbá az autista tanulók. A kedvezmény elbírálása a szülő kérelmére a jogszabályokban meghatározottak szerint történik. A kedvezmény megállapításához díjfizetésre kötelezettnek be kell nyújtania a kedvezményre való jogosultságról szóló határozat másolatát. A kedvezmény fennállásában történt változást a fizetésre kötelezettnek az intézmény vezetőjének a változást követő 15 napon belül be kell jelenteni. A térítési díj fizetési kedvezmény addig az időpontig jár ameddig a kedvezményre való jogosultságot megalapozó helyzet fennáll. II. A fentiekből a következő intézményi eljárási rend következik: 1.) A szülőnek a száz százalékos térítési díj kedvezmény igénybevételére kérelmet kell benyújtani. (A kérelem mintáját lásd az 1. számú mellékletben.) 2.) A kérelemhez csatolnia kell a kedvezményre való jogosultságot igazoló határozatot. 3.) A korábbi gyakorlatnak megfelelően száz százalékos kedvezményre jogosultak a testi, érzékszervi, középsúlyos vagy enyhe értelmi fogyatékos, továbbá az autista tanulók. Esetükben a fogyatékosságot, illetve autizmust igazoló határozatot kell a kérelem mellékleteként benyújtani. 4.) A korábbi gyakorlattól eltérően a jövőben (2014. szeptember 1-től) nem a rendszeres gyermekvédelmi támogatásra jogosult tanulók lesznek jogosultak kedvezményre (a rendszeres gyermekvédelmi támogatása jelenlegi szabályozás szerint önmagában már nem elégséges feltétele a kedvezménynek), hanem a hátrányos, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók. Tehát a száz százalékos kedvezményhez a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetről szóló határozatot kell benyújtani. A hátrányos, illetve a halmozottan hátrányos helyzet megállapítását a lenti gyermekvédelmi törvényben található jogszabály szerint a gyámhatóság végzi, tehát nem az intézmény bírálja el. (Lásd lejjebb III. pont.)

2 5.) A 2013/14-es tanévben azonban a hátrányos helyzetnek meghatározása még azonos a gyermekvédelmi támogatásra való jogosultsággal, ezért a 2013/14-es tanévben elegendő a gyermekvédelmi támogatásról szóló határozat csatolásával benyújtott kérelem. (Ennek jogalapjáról lásd a 6.) Az intézmény igazgatója a kérelem és szükséges mellékletei alapján határozatban megállapítja a térítési díj kedvezményt. (Lásd a 2. számú mellékletben.) 7.) A kedvezményre való jogosultság körülményeiben való változást a szülő 15 napon belül köteles az intézmény vezetőjének bejelenteni. 8.) A térítési díj fizetési kedvezmény addig az időpontig jár ameddig a kedvezményre való jogosultságot megalapozó helyzet fennáll. III. A hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzet megállapítása szeptember 1-től A gyermek védelméről szóló évi XXXI törvény VIII. 67/A. -a így rendelkezik: (1) Hátrányos helyzetű az a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek és nagykorúvá vált gyermek, aki esetében az alábbi körülmények közül egy fennáll: a) a szülõ vagy a családbafogadó gyám alacsony iskolai végzettsége, ha a gyermeket együtt nevelõ mindkét szülõrõl, a gyermeket egyedül nevelõ szülõrõl vagy a családbafogadó gyámról önkéntes nyilatkozata alapján megállapítható, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésekor legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, b) a szülõ vagy a családbafogadó gyám alacsony foglalkoztatottsága, ha a gyermeket nevelõ szülõk bármelyikérõl vagy a családbafogadó gyámról megállapítható, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésekor az Szt a szerinti aktív korúak ellátására jogosult vagy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igénylésének idõpontját megelõzõ 16 hónapon belül legalább 12 hónapig álláskeresõként nyilvántartott személy, c) a gyermek elégtelen lakókörnyezete, illetve lakáskörülményei, ha megállapítható, hogy a gyermek a településre vonatkozó integrált városfejlesztési stratégiában szegregátumnak nyilvánított lakókörnyezetben vagy félkomfortos, komfort nélküli vagy szükséglakásban, illetve olyan lakáskörülmények között él, ahol korlátozottan biztosítottak az egészséges fejlõdéséhez szükséges feltételek. (2) Halmozottan hátrányos helyzetű a) az a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermek és nagykorúvá vált gyermek, aki esetében az (1) bekezdés a) c) pontjaiban meghatározott körülmények közül legalább kettő fennáll, b) a nevelésbe vett gyermek, c) az utógondozói ellátásban részesülő és tanulói vagy hallgatói jogviszonyban álló fiatal felnőtt. (3) A gyámhatóság a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság elbírálásával egyidejűleg kérelemre külön döntésben, a rendszeres gyermekvédelmi

3 kedvezményre való jogosultsággal egyezõ idõtartamra megállapítja a gyermek, nagykorúvá vált gyermek hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetének fennállását. (4) A hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapítása a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapítását követõen is kérelmezhetõ. Ebben az esetben az (1) bekezdésben meghatározott feltételek fennállását a kérelem benyújtásának idõpontjára vonatkozólag kell vizsgálni. IV. A hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzet megállapítása a 201/14-es tanévben Az évi XXXI. törvény 161/Q. (1) bekezdése szerint: A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 95. (3) bekezdése és a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 121. (1) bekezdés 14. pontja alapján a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, tanulók részére a augusztus 31-én hatályos rendelkezések szerint biztosított kedvezményeket, támogatásokat a 2013/2014. nevelési évben, tanévben változatlan feltételek mellett kell nyújtani. A augusztus 31-én a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek fogalmát a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény a tartalmazta, amely szerint: 14. hátrányos helyzetű gyermek, tanuló: az, akit családi körülményei, szociális helyzete miatt a jegyző védelembe vett, illetve akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát a jegyző megállapította; e csoporton belül halmozottan hátrányos helyzetű az a gyermek, az a tanuló, akinek a törvényes felügyeletét ellátó szülője - a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben szabályozott eljárásban tett önkéntes nyilatkozata szerint - óvodás gyermek esetén a gyermek három éves korában, tanuló esetében a tankötelezettség beállásának időpontjában legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait fejezte be sikeresen; halmozottan hátrányos helyzetű az a gyermek, az a tanuló is, akit tartós nevelésbe vettek; Kérjük, hogy a térítési díj/tandíj kedvezményt a fentiek szerint igényeljék. Horváth András igazgató

4 1. sz. melléklet TÉRÍTÉSI DÍJ/TANDÍJ KEDVEZMÉNY IRÁNTI KÉRELEM Alapfokú művészetoktatás Alulírott,.. szülő/gondviselő azzal a kéréssel fordulok a Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Sportiskolához, hogy a.. / tanév. Félévére.. év.. hó naptól az alapfokú művészetoktatásban.... nevű tanszakon tanuló gyermekem részére %-os térítési díj / tandíj* kedvezményt állapítsanak meg az alábbi kedvezményre jogosító ok és csatolt okirat(ok) alapján. Gyermekem/a tanuló: testi fogyatékos érzékszeri fogyatékos / középsúlyos értelmi fogyatékos /enyhe értelmi fogyatékos /autista / hátrányos helyzetű / halmozottan hátrányos helyzetű.* * A díjtípus valamint a kedvezményre jogosító ok aláhúzandó. A kérelemhez csatolt okiratok, határozatok:. Kelt:.,..év.. hó nap kérelmező aláírása A térítési díj/tandíj kedvezmény iránti kérelmet és a megjelölt okiratokat átvettem: Kelt:.,..év.. hó nap ügyintéző aláírása Tájékoztatás: A kérelem benyújtható postai úton az intézmény címére megküldött ajánlott küldeményben vagy személyesen az intézmény gazdasági osztályán.

5 2. sz. melléklet HATÁROZAT A benyújtott kérelem és okiratok alapján megállapítom, hogy... (név) tanuló év hó napjától év..hó napjáig az alapfokú művészetoktatás térítési díjából/tandíjából. százalékos kedvezményre jogosult. INDOKLÁS A térítési kedvezmény iránti kérelem a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28) Kormányrendelet 34. (1) b 9 pontja, 35. (1) b) és c) pontjai, illetve a 36. (1) bekezdés a) pontja és (2) bekezdése alapján lett benyújtva. A benyújtott kérelem és okiratok alapján megállapítottam, hogy a tanuló testi fogyatékos / érzékszervi fogyatékos / középsúlyos értelmi fogyatékos / enyhe értelmi fogyatékos / autista / hátrányos helyzetű / halmozottan hátrányos helyzetű és ez alapján.. százalékos térítési díj kedvezményre jogosult. Tájékoztatás: A kedvezmény fennállásában történt változást a fizetésre kötelezettnek az intézmény vezetőjének a változást követő 15 napon belül be kell jelenteni. A térítési díj fizetési kedvezmény addig az időpontig jár ameddig a kedvezményre való jogosultságot megalapozó helyzet fennáll. Felhívom figyelmet, hogy amennyiben a díjkedvezmény alapja a határozatban foglalt határidő után is fennáll majd, akkor új kérelmet kell benyújtani, amelyben kérelmezhető a díjmentesség meghosszabbítása. A kérelmet és az igazolást az intézmény igazgatójához kell benyújtani a gazdasági hivatalon keresztül. Amennyiben a fenti időszak leteltekor a díjkedvezményre való jogosultság megszűnik, a tanév hátralévő időszakára a térítési díj arányos összegét meg kell fizetni. Kelt: Budapest, év hó..nap Horváth András igazgató

TÁJÉKOZTATÓ A 2015/16-OS TANÉVRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A 2015/16-OS TANÉVRŐL TÁJÉKOZTATÓ A 2015/16-OS TANÉVRŐL Tisztelt Szülők! A 2015-16-os tanévben is az alapfokú művészeti iskolában térítési díj, illetve tandíj ellenében vehetik igénybe az alapfokú művészetoktatást. Ha a tanuló

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSE ALÓL VALÓ MENTESSÉG

TÁJÉKOZTATÓ TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSE ALÓL VALÓ MENTESSÉG TÁJÉKOZTATÓ AZ INTÉZMÉNY TÉRÍTÉSI ÉS TANDÍJ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGEKRŐL 1..) TÉRÍTÉSI DÍJ MÉRTÉKE: 12.000.- FT/ÉV Egy összegben egy félévet a beiratkozáskor be kell fizetni. A beiratkozási lapot kizárólag

Részletesebben

Arany János Kollégiumi Program (AJKP)

Arany János Kollégiumi Program (AJKP) Tisztelt Osztályfőnök/Pályaválasztási Felelős! Az Arany János Kollégiumi Programra jelentkezéshez szeretnénk tájékoztatást nyújtani a leggyakrabban felmerülő kérdésekre adott válaszok segítségével. Milyen

Részletesebben

TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGRŐL

TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGRŐL Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 8105 Pétfürdő, Hősök tere 10., Telefon: 88/476-211, fax: 88/476-042 Adószám: 18926631-1-19 OM 100522 E-mail: kolping@kolpingpet.hu TÉRÍTÉSI

Részletesebben

Kedves Szülők, Diákok!

Kedves Szülők, Diákok! Kedves Szülők, Diákok! Zeneiskolánkban az oktatás térítési díj, illetve tandíj megfizetése ellenében vehető igénybe. Térítési díjat fizet minden olyan 6-18 éves növendék, aki tanulói jogviszonnyal rendelkezik,

Részletesebben

A rendelet hatálya. Az ingyenesen igénybe vehető szolgáltatások. A térítési és tandíjfizetési kötelezettség

A rendelet hatálya. Az ingyenesen igénybe vehető szolgáltatások. A térítési és tandíjfizetési kötelezettség om Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2011. (I.21.) számú rendelete az önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben alkalmazandó térítési díjak és tandíjak megállapításának

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T DEMECSERI TÜNDÉRKERT ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Társulási Tanács: Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 9. (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgató Önkormányzat. HÖK Kompetencia Kódex TUTOR. I. Pénzügyek

Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgató Önkormányzat. HÖK Kompetencia Kódex TUTOR. I. Pénzügyek Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgató Önkormányzat HÖK Kompetencia Kódex TUTOR I. Pénzügyek 2015 Pénzügyek A hallgatókat érintő pénzügyek egyik alappillére a szociális alapon adható juttatás. A szociális

Részletesebben

Térítési és tandíjszabályozás a Csömöri Krammer Teréz Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak 2015/2016-os tanévben

Térítési és tandíjszabályozás a Csömöri Krammer Teréz Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak 2015/2016-os tanévben Térítési és tandíjszabályozás a Csömöri Krammer Teréz Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak 2015/2016-os tanévben A KLIK Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 22/2013.(VII.5.) EMMI utasításban

Részletesebben

Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola Térítési- és Tandíj Szabályzata a 8/2014. (X.10.) KLIK elnöki utasítás alapján

Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola Térítési- és Tandíj Szabályzata a 8/2014. (X.10.) KLIK elnöki utasítás alapján Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola Térítési- és Tandíj Szabályzata a 8/2014. (X.10.) KLIK elnöki utasítás alapján I. Fejezet Általános rendelkezés 1. (1) A Szabályzat célja A Szabályzat célja, hogy

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s Segesdi Közös Önkormányzati Hivatal Címzetes Főjegyzőjétől 7562 Segesd, Szabadság tér 1. Tel.: 82/733-402 E-mail: segesd@latsat.hu E l ő t e r j e s z t é s a képviselő-testület 2014. április 27.-i ülésére

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s Segesdi Közös Önkormányzati Hivatal Címzetes Főjegyzőjétől 7562 Segesd, Szabadság tér 1. Tel.: 82/733-402 E- mail: segesd@latsat.hu E l ő t e r j e s z t é s a képviselő- testület 2015. április 29-.i ülésére

Részletesebben

Előterjesztés. - a Közgyűléshez

Előterjesztés. - a Közgyűléshez NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS ÉS KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +3642524-585; FAX: +3642524-586 E-MAil: NYHSZOC@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám:

Részletesebben

Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

Szent Kinga Katolikus Óvoda 5062 Kőtelek, Zrínyi út 10-12. Tel: (56) 496-003 e-mail: sztkingaovoda@gmail.com, sztkingakatovi@petrovaykataltisk.

Szent Kinga Katolikus Óvoda 5062 Kőtelek, Zrínyi út 10-12. Tel: (56) 496-003 e-mail: sztkingaovoda@gmail.com, sztkingakatovi@petrovaykataltisk. A esélyegyenlőségi ségi terve 2014-2015. 2015. 1 A esélyegyenlőségi terve a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, valamint a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelésének-oktatásának, fejlesztésének

Részletesebben

Zeneművészeti ág - egyéni képzés

Zeneművészeti ág - egyéni képzés Budapest XV. kerületi Hubay Jenő Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskolában fizetendő Térítési díjak és tandíjak mértéke a 2015/16. tanévre 1 Zeneművészeti ág - egyéni képzés egy művészeti ágban, heti

Részletesebben

Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének az alapfokú művészetoktatás keretében fizetendő térítési díjak és tandíjak megállapításáról, fizetésének módjáról és az adható fizetési kedvezményekről

Részletesebben

Bag Nagyközség Önkormányzata Polgármesteri Hivatal 2191 Bag, Szent Imre u. 52. Telefon: 28/504-130

Bag Nagyközség Önkormányzata Polgármesteri Hivatal 2191 Bag, Szent Imre u. 52. Telefon: 28/504-130 Bag Nagyközség Önkormányzata Polgármesteri Hivatal 2191 Bag, Szent Imre u. 52. Telefon: 28/504-130 3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi

Részletesebben

Szigetmonostori Polgármesteri Hivatala

Szigetmonostori Polgármesteri Hivatala Szigetmonostori Polgármesteri Hivatala 2015 Szigetmonostor, Fő u. 26. Telefon: (26) 814-863, Telefax: (26) 393-464 e-mail: igazgatas@szigetmonostor.hu Ügyintéző: Szilágyi Szabina FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres

Részletesebben

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

Tisztelt Szülő/Gondviselő! Tisztelt Szülő/Gondviselő! Tisztelettel tájékoztatom Önt, hogy az étkezési díj beszedése a 2015/16 tanévtől a szolgáltatást megelőzően, előzetes befizetéssel valósul meg. A szeptember havi díjat 2015.

Részletesebben

Alulírott kérem, hogy gyermekem, gyermekeim részére/részemre ( gyermekvédelmi kedvezményre

Alulírott kérem, hogy gyermekem, gyermekeim részére/részemre ( gyermekvédelmi kedvezményre 7. melléklet a 392/2013. (XI. 12.) Korm. rendelethez [ 3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez TVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához a hátrányos,

Részletesebben

A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásának értékelése 2013. évre vonatkozóan

A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásának értékelése 2013. évre vonatkozóan Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal 3145. Mátraterenye, Kossuth út 178. Tel: 32/362-169. Fax:32/362-305. e-mail:titkarsag@matraterenye.hu A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásának értékelése

Részletesebben

KÉRELEM. az óvodáztatási támogatásra való jogosultság megállapításához NYILATKOZAT

KÉRELEM. az óvodáztatási támogatásra való jogosultság megállapításához NYILATKOZAT KÉRELEM az óvodáztatási támogatásra való jogosultság megállapításához Alulírott szülői felügyelet gyakorlására jogosult szülő kérem rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermeke(i)m óvodáztatási

Részletesebben

1997. évi XXXI. törvény

1997. évi XXXI. törvény 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Szülői jogok és kötelességek 12. (1) A gyermek szülője jogosult és köteles arra, hogy gyermekét családban gondozza, nevelje és

Részletesebben

Az osztályfőnök szerepe, lehetőségei a veszélyeztetett tanulók megsegítésében. Leiner Károly tanító, gyógypedagógus

Az osztályfőnök szerepe, lehetőségei a veszélyeztetett tanulók megsegítésében. Leiner Károly tanító, gyógypedagógus Az osztályfőnök szerepe, lehetőségei a veszélyeztetett tanulók megsegítésében Leiner Károly tanító, gyógypedagógus A veszélyeztetettség különböző szakterületek általi meghatározásai: Gyermekvédelmi definíció:

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s Segesdi Közös Önkormányzati Hivatal Címzetes Főjegyzőjétől 7562 Segesd, Szabadság tér 1. Tel.: 82/733-402 E-mail: segesd@latsat.hu E l ő t e r j e s z t é s a képviselő-testület 2015. április 30-i ülésére

Részletesebben

FORMANYOMTATVÁNY A) LAP

FORMANYOMTATVÁNY A) LAP FORMANYOMTATVÁNY rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapításához (B lap) A) LAP Alulírott

Részletesebben

Teljesített félévek száma:

Teljesített félévek száma: Kérjük az Önre vonatkozó adatokat x -el jelölje. A csatolandó dokumentumoknak MINDEN ESETBEN tartalmaznia kell a szükséges ÖNKORMÁNYZATI IGAZOLÁS-t ÉS A LAKCÍMKÁRTYÁK MÁSOLATÁT a pályázóval egy háztartásban

Részletesebben

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE. A gyermekek védelméről. Rendelet-módosítási javaslat

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE. A gyermekek védelméről. Rendelet-módosítási javaslat Jelenlegi szabályozás Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006. (V. 25.) önkormányzati RENDELETE A gyermekek védelméről Lőrinci Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

I. A település demográfiai mutatói, különös tekintettel a 0-18 éves korosztály adataira

I. A település demográfiai mutatói, különös tekintettel a 0-18 éves korosztály adataira Medgyesbodzás Község Önkormányzata - a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 96. (6) bekezdésében, továbbá a gyámhatóságokról, valamint a

Részletesebben

A BALATONFŰZFŐI IRINYI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJ SZABÁLYZATA 2015/2016- OS TANÉVRE

A BALATONFŰZFŐI IRINYI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJ SZABÁLYZATA 2015/2016- OS TANÉVRE A BALATONFŰZFŐI IRINYI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJ SZABÁLYZATA 2015/2016- OS TANÉVRE A művészeti iskolában a térítési- és tandíjakat a 3/2015. (VIII. 28.) KLIK

Részletesebben

FORMANYOMTATVÁNY. A) lap

FORMANYOMTATVÁNY. A) lap 3. sz. melléklet a 149/1997.(IX. 10.) Kormány rendelethez FORMANYOMTATVÁNY rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet

Részletesebben

A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások

A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások - Óvodáztatási támogatás - Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás - Intézményi étkezési térítési díj Óvodáztatási támogatás Visszatekintés

Részletesebben

Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E. A gyermekek védelméről

Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E. A gyermekek védelméről Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E A gyermekek védelméről (Egységes szerkezetben a 8/2005. (VI. 28.) Kt. rendelet*, a 4/2010. (II.

Részletesebben

KÉRELEM. A) lap. I) Személyi adatok

KÉRELEM. A) lap. I) Személyi adatok KÉRELEM a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapításához (B lap) A) lap Alulírott kérem,

Részletesebben

FORMANYOMTATVÁNY. A) lap

FORMANYOMTATVÁNY. A) lap FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapításához (B lap) A) lap Alulírott

Részletesebben

FORMANYOMTATVÁNY. A) lap

FORMANYOMTATVÁNY. A) lap FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapításához (B lap) A) lap Alulírott

Részletesebben

KÉRELEM. A) lap. I) Személyi adatok. Születési

KÉRELEM. A) lap. I) Személyi adatok. Születési 3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez KÉRELEM a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Átfogó értékelés az önkormányzat

Részletesebben

Ságvári Közös Önkormányzati Hivatal 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-011 E-mail: hivatal@sagvar.hu FORMANYOMTATVÁNY. I) Személyi adatok

Ságvári Közös Önkormányzati Hivatal 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-011 E-mail: hivatal@sagvar.hu FORMANYOMTATVÁNY. I) Személyi adatok Ságvári Közös Önkormányzati Hivatal 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-011 E-mail: hivatal@sagvar.hu FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához

Részletesebben

FORMANYOMTATVÁNY. A) lap

FORMANYOMTATVÁNY. A) lap 3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez 851 FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és a hátrányos, halmozottan hátrányos

Részletesebben

KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ

KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ Bp. II. ker. Önkormányzat KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ 2015 / 2016 TANÉV Alulírott kérem, hogy kiskorú gyermekek (gyermekeim) nevelésének elősegítéséhez szíveskedjék részünkre kedvezményes étkezési térítési

Részletesebben

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének 51/2012. (IX.06.) önkormányzati rendelete

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének 51/2012. (IX.06.) önkormányzati rendelete Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének 51/2012. (IX.06.) önkormányzati rendelete a nevelési-oktatási intézményekben fizetendő térítési díj és tandíj megállapításának szabályairól Lenti Város Önkormányzat

Részletesebben

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04. Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.) a 17/2009.(XI.27.) a 4/2010.(II. 12.) a 5/2011. (IV. 1.) a

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelete

Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelete Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a 2013. évben a helyi önkormányzatok szociális célú tűzifa vásárlásához kapcsolódó kiegészítő támogatásból

Részletesebben

A) lap (1-6 oldal) KÉRELEM. 6. számú melléklet. 3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez

A) lap (1-6 oldal) KÉRELEM. 6. számú melléklet. 3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez 6. számú melléklet 3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez KÉRELEM a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és a hátrányos, halmozottan

Részletesebben

3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez FORMANYOMTATVÁNY

3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez FORMANYOMTATVÁNY 3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez FORMANYOMTATVÁNY A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és a hátrányos, halmozottan hátrányos

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. - 1 -

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. - 1 - - 1 - Az egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/7402. számú törvényjavaslat (a továbbiakban: törvényjavaslat) tartalmazza a gyermekek

Részletesebben

Gyermekvédelmi tanácskozás 2014. március 11.

Gyermekvédelmi tanácskozás 2014. március 11. Gyermekvédelmi tanácskozás 2014. március 11. Változások a szociális segélyezés területén Budapest Főváros XIIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2012.(II.13.) önkormányzati rendelete a pénzbeli

Részletesebben

Szent Kinga Katolikus Óvoda 5062 Kőtelek, Zrínyi út 10-12. Tel: (56) 496-003 e-mail: sztkingaovoda@gmail.com, sztkingakatovi@petrovakataltisk.

Szent Kinga Katolikus Óvoda 5062 Kőtelek, Zrínyi út 10-12. Tel: (56) 496-003 e-mail: sztkingaovoda@gmail.com, sztkingakatovi@petrovakataltisk. A esélyegyenlőségi terve 2013-2014. A esélyegyenlőségi terve a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, valamint a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelésének-oktatásának, fejlesztésének sikerességének

Részletesebben

T/4448. számú törvényjavaslat

T/4448. számú törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/4448. számú törvényjavaslat a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek az ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés kiterjesztése érdekében

Részletesebben

bekezdésben foglaltakon túlmenően a kiterjed Gyvt. 4. (2)-(4) bekezdésében foglalt gyermekekre, személyekre is.

bekezdésben foglaltakon túlmenően a kiterjed Gyvt. 4. (2)-(4) bekezdésében foglalt gyermekekre, személyekre is. Szilvásvárad községi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2008.(VI.25.) RENDELETE a gyermekvédelem helyi végrehajtási szabályairól (Egységes szerkezetbe foglalva a módosítására hozott 22/2008. (VIII.

Részletesebben

8/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályairól

8/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályairól TISZASZENTIMRE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól Tiszaszentimre Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

SZOCIÁLIS TÜZIFA IRÁNTI KÉRELEM

SZOCIÁLIS TÜZIFA IRÁNTI KÉRELEM A kérelmező adatai: SZOCIÁLIS TÜZIFA IRÁNTI KÉRELEM a) Neve: b) Születési neve: c) Születési hely, idő: d) Anyja neve: e) Bejelentett lakóhelye: (érvényes személyi igazolvány, lakcím kártya szerinti lakcím)

Részletesebben

Drávatamási Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006 (XI.27.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Drávatamási Község

Drávatamási Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006 (XI.27.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Drávatamási Község Drávatamási Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006 (XI.27.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Drávatamási Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és

Részletesebben

Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról

Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról Vanyola Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól 2 Németbánya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez FORMANYOMTATVÁNY. A) lap. I) Személyi adatok

3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez FORMANYOMTATVÁNY. A) lap. I) Személyi adatok 3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), valamint a hátrányos, halmozottan hátrányos

Részletesebben

Bakonyszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 13/2015. (XI. 2,) önkormányzati rendelete

Bakonyszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 13/2015. (XI. 2,) önkormányzati rendelete Bakonyszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2015. (XI. 2,) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól A rendeletet Bakonyszentlászló Község Önkormányzat

Részletesebben

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről Tartalomjegyzék I. FEJEZET ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004.(XII. 25.) rendelete

Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004.(XII. 25.) rendelete Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004.(XII. 25.) rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról Hidegség Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

FORMANYOMTATVÁNY. 1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születés helye, ideje:...

FORMANYOMTATVÁNY. 1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születés helye, ideje:... 3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez A) lap FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és a hátrányos, halmozottan hátrányos

Részletesebben

KÓNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2014. (XI.19.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SZOCIÁLIS CÉLÚ TŰZIFA TÁMOGATÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL

KÓNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2014. (XI.19.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SZOCIÁLIS CÉLÚ TŰZIFA TÁMOGATÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL KÓNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2014. (XI.19.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SZOCIÁLIS CÉLÚ TŰZIFA TÁMOGATÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL Kóny Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Adásztevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(XII.23.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Adásztevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(XII.23.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Adásztevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(XII.23.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól 2 Adásztevel Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2013.(XI..) önkormányzati rendelete

Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2013.(XI..) önkormányzati rendelete Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013.(XI..) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifavásárláshoz kapcsolódó kiegészítő támogatás felhasználásának helyi szabályairól TERVEZET Balajt

Részletesebben

2014/2015 tanév. Jelenleg a Dunaföldvári Alapfokú Művészeti Iskolában 8 pedagógus végzi a munkáját:

2014/2015 tanév. Jelenleg a Dunaföldvári Alapfokú Művészeti Iskolában 8 pedagógus végzi a munkáját: Dunaföldvári Bölcskei Madocsai Általános Iskola, Gimnázium és Szakiskola Dunaföldvári Alapfokú Művészeti Iskola 7020 Dunaföldvár, Templom u. 9. 75/541-247, Tel /Fax: 75/541-013 OM 201167 2014/2015 tanév

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. A pályázathoz csatolandó dokumentumok közül az alábbiak nem lehetnek a pályázat beadásának dátumához képest 3 hónapnál régebbiek:

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. A pályázathoz csatolandó dokumentumok közül az alábbiak nem lehetnek a pályázat beadásának dátumához képest 3 hónapnál régebbiek: KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a Pécsi Tudományegyetem Térítési és Juttatási Szabályzata 2/2. számú mellékletét képező Rendszeres Szociális Ösztöndíj, Alaptámogatás Pályázati Űrlaphoz Általános tudnivalók a pályázati

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya

A rendelet célja. A rendelet hatálya Borsodnádasd Város Önkormányzatának 6/2009.(III.27.) számú rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény végrehajtásának helyi szabályairól, egységes szerkezetben

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. A pályázathoz csatolandó dokumentumok közül az alábbiak nem lehetnek a pályázat beadásának dátumához képest 3 hónapnál régebbiek:

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. A pályázathoz csatolandó dokumentumok közül az alábbiak nem lehetnek a pályázat beadásának dátumához képest 3 hónapnál régebbiek: KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a Pécsi Tudományegyetem Térítési és Juttatási Szabályzata 2/2. számú mellékletét képező Rendszeres Szociális Ösztöndíj, Alaptámogatás Pályázati Űrlaphoz Általános tudnivalók a pályázati

Részletesebben

TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA

TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA CISZTERCI SZENT MARGIT ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA PÉCS 1 KOLLÉGIUMI TÉRÍTÉSI DÍJ Azon kollégisták számára fizetendő, akik nappali oktatás munkarendje

Részletesebben

Egységes szerkezetben

Egységes szerkezetben Hatályosítás ideje: 2015. 05. 28. Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015. (V.28.) számú rendelettel, a 17/2011.

Részletesebben

A felvétel és az átvétel közös szabályai

A felvétel és az átvétel közös szabályai Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának 11/2010. (III. 22.) rendelete az az önkormányzati fenntartású óvodákba történő jelentkezés módjáról Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

15/1998. (VII. 27.) RENDELETE

15/1998. (VII. 27.) RENDELETE ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 15/1998. (VII. 27.) RENDELETE BUDAPEST III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL FENNTARTOTT NEVELÉSI- OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZANDÓ

Részletesebben

GARABONCIÁS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

GARABONCIÁS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014 GARABONCIÁS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA 1 A Garabonciás Alapfokú Művészeti Iskola térítési díj és tandíj fizetési szabályzata Általános rendelkezések 2 A 229/2012. (VIII. 28.)

Részletesebben

K É R E L E M. I) Személyi adatok. Neve: :.. Születési neve:... Anyja neve: Születés helye, ideje:

K É R E L E M. I) Személyi adatok. Neve: :.. Születési neve:... Anyja neve: Születés helye, ideje: K É R E L E M a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapításához (B lap) A) lap Alulírott

Részletesebben

FORMANYOMTATVÁNY. I. ) Személyi adatok

FORMANYOMTATVÁNY. I. ) Személyi adatok FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához [A) lap], valamint a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapításához [B) lap] A) lap

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. augusztus 27-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. augusztus 27-i ülésére Tárgy: Előkészítette: Előkészítésben részt vesz: A gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló önkormányzati rendelet módosítása Tárnok Lászlóné jegyző dr. Bimbó Mária igazgatási osztályvezető Ügyrendi, Lakásügyi,

Részletesebben

Csökmő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (X.29.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Csökmő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (X.29.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Csökmő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (X.29.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Csökmő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

FORMANYOMTATVÁNY rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A Iap), és

FORMANYOMTATVÁNY rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A Iap), és I a 3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.1 Korm. rendelethez FORMANYOMTATVÁNY rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A Iap), és a hátrányos, halmozottan hátrányos

Részletesebben

Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Varbó Község Önkormányzata képviselő-testületének 5/2011. (III. 25.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól

Varbó Község Önkormányzata képviselő-testületének 5/2011. (III. 25.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól Varbó Község Önkormányzata képviselő-testületének 5/2011. (III. 25.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól Varbó Község Önkormányzatának képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

KÉRELEM. nagykorú rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához A) lap

KÉRELEM. nagykorú rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához A) lap A Hivatal tölti ki! ÁTVETTEM Dátum: Aláírás: KÉRELEM nagykorú rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához A) lap A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapítás iránti

Részletesebben

11. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez. KÉRELEM az óvodáztatási támogatásra való jogosultság megállapításához

11. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez. KÉRELEM az óvodáztatási támogatásra való jogosultság megállapításához 11. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez KÉRELEM az óvodáztatási támogatásra való jogosultság megállapításához Alulírott... szülői felügyelet gyakorlására jogosult szülő /kirendelt családbafogadó

Részletesebben

Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete

Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete Hatályos: 2015. április 1. Egységesítve: 2015. március 1. az önkormányzat fenntartásában lévő nevelési-oktatási

Részletesebben

TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA

TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA CISZTERCI SZENT MARGIT ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUM TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA PÉCS 1 KOLLÉGIUMI TÉRÍTÉSI DÍJ Azon kollégisták számára fizetendő, akik nappali

Részletesebben

I. Személyi adatok. 1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születés helye, ideje:...

I. Személyi adatok. 1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születés helye, ideje:... FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához [A) lap], valamint a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapításához [B) lap] A) lap

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/1998. (III.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/1998. (III.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 11/1998. (III.26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról.

Részletesebben

Pipitér Óvoda Pusztakovácsi Esélyegyenlőségi terve 8707 Pusztakovácsi Fő u. 114. Esélyegyenlőségi terv

Pipitér Óvoda Pusztakovácsi Esélyegyenlőségi terve 8707 Pusztakovácsi Fő u. 114. Esélyegyenlőségi terv Esélyegyenlőségi terv 2013 1 Tartalomjegyzék: 1. Helyzetelemzés... 4 2. Az Intézkedési terv célja... 4 3. Kötelezettség és felelősség... 4 4. Akcióterv... 5 5. Megvalósítás... 7 6. Monitoring és nyilvánosság...

Részletesebben

Vigántpetend község Önkormányzata. gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak. átfogó értékelése 2013.

Vigántpetend község Önkormányzata. gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak. átfogó értékelése 2013. Vigántpetend község Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak átfogó értékelése 2013. Tisztelt Képviselő-testület! A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló, többször módosított

Részletesebben

A Rendelet 21. (3) bekezdés b) pontja hatályát veszti. A Rendelet az alábbi 25/C. -al egészül ki:

A Rendelet 21. (3) bekezdés b) pontja hatályát veszti. A Rendelet az alábbi 25/C. -al egészül ki: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 22/2010. (VI.22.) rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló 5/2003. (IV. 22.) számú rendelet

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. november 28-i ülése 4. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. november 28-i ülése 4. számú napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. november 28-i ülése 4. számú napirendi pontja Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat által fenntartott nevelésioktatási intézményekben

Részletesebben

FORMANYOMTATVÁNY. I) Személyi adatok. 1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: Neve:... Születési neve:... Anyja neve

FORMANYOMTATVÁNY. I) Személyi adatok. 1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: Neve:... Születési neve:... Anyja neve FORMANYOMTATVÁNY a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához és felülvizsgálatához (A lap), és a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapításához (B lap) A) lap Alulírott

Részletesebben

Szociális ügyek. Szociális ügyintéző: Pölöskeiné Köstner Szilvia igazgatási főmunkatárs Telefon: 99/330-012. Ügyintézési határidők:

Szociális ügyek. Szociális ügyintéző: Pölöskeiné Köstner Szilvia igazgatási főmunkatárs Telefon: 99/330-012. Ügyintézési határidők: Szociális ügyintéző: Szociális ügyek Pölöskeiné Köstner Szilvia igazgatási főmunkatárs Telefon: 99/330-012 Ügyfélfogadási időpontok:. hétfő: 08:00-12:00; 13:00-16:00 kedd 13:00-15:30 szerda: 08:00-12:00

Részletesebben

Hegyesd község Önkormányzata. gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak. átfogó értékelése 2013.

Hegyesd község Önkormányzata. gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak. átfogó értékelése 2013. Hegyesd község Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak átfogó értékelése 2013. Tisztelt Képviselő-testület! A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló, többször módosított

Részletesebben

Hegyesd község Önkormányzata. gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak. átfogó értékelése 2014.

Hegyesd község Önkormányzata. gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak. átfogó értékelése 2014. Hegyesd község Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak átfogó értékelése 2014. Tisztelt Képviselő-testület! A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló, többször módosított

Részletesebben

A lap. Születési hely, év, hó, nap: Anyja neve: Lakóhely: irányítószám település utca/út/tér házszám épület/lépcsőház emelet, ajtó

A lap. Születési hely, év, hó, nap: Anyja neve: Lakóhely: irányítószám település utca/út/tér házszám épület/lépcsőház emelet, ajtó Átvétel: Szignó: ) KÉRELEM RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ (A lap), és A HÁTRÁNYOS, HALMOZOTTAN HÁTRÁNYOS HELYZET FENNÁLLÁSÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ (B lap) A lap

Részletesebben

Jegyzői értekezlet 2013. december 9.

Jegyzői értekezlet 2013. december 9. Jegyzői értekezlet 2013. december 9. A JÁRÁSI J GYÁMHIVATAL FELADAT- ÉS HATÁSK SKÖRÉHEZ KAPCSOLÓDÓ JEGYZŐI I FELADATOK dr. Boda Jánosné mb. hivatalvezető Győr-Moson Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Szociális

Részletesebben

Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól

Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben a 3/2008. (III. 28.) és a 9/2011. (VIII. 11.),

Részletesebben

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015. (II.23.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelmi ellátásokról

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015. (II.23.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelmi ellátásokról TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/015. (II..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról Tabdi Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben