GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV"

Átírás

1 GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV A gyermekekről rengeteget tanulhatsz. Például azt, hogy mennyire vagy türelmes! Franklin P. Jones Készítette: Hornyákné Tóth Szabó Mária gyvf. Halász Lászlóné gyvf. Jóváhagyta: Kiss Péterné ig.

2 Iskolai gyermekvédelmi munkám céljának és feladatának tekintem az alábbiakat a 2010/2011 es tanévben. C é l: 1. A gyermekek gondozásának, oktatásának, szellemi, erkölcsi, testi, esztétikai, egészségi fejlődésének előmozdítása, támogatása. 2. Ellátásuk, gondozásuk elősegítése, személyi biztonságuk, érdekeik védelme. 3. Jogaik érvényesülésének biztosítása. 4. Hátrányos helyzet észrevétele. 5. A veszélyeztetettség felderítése. 6. A veszélyeztető okok feltárása. 7. A veszélyeztető körülmények felszámolása vagy legalább csökkentése. 8. Az indokolatlanul mulasztók kiszűrése, az igazolatlan hiányzások megszüntetése. 9. A szülő tájékoztatása a gyermekvédelmi alapellátás helyi rendszeréről, segítése a helyi támogatások rendszerében. 10. Jelzőrendszeri megbeszélés minden hónap utolsó csütörtökén a gyermekjóléti szolgálat munkatársával és az ökkel Állandó feladataim: 1. Dokumentációs feladatok. Jelzőrendszeri napló vezetése 2. A gyermekek veszélyeztetettségének megelőzését, az általános prevenciót szolgáló szervezési és tájékoztatási feladatok. 3. Együttműködési és jelzési kötelezettség a gyermekjóléti gyermekvédelmi rendszerrel. Hatósági intézkedés kezdeményezésére irányuló kötelezettség. 4. Javaslattétel az alapellátás által biztosítható ellátásra, átmeneti gondozásra. 5. A halmozottan hátrányos helyzetű családokkal való állandó és folyamatos törődés. 6. Esettanulmány készítése szükség esetén. 7. A veszélyeztetett tanulók mentális és fizikai fejlődésének nyomon követése. 8. Jelzőrendszeri megbeszélés Aktualitások. Havi rendszerességgel végzett feladatok: 1. Állandó naplóvezetés, nyilvántartáslap kiegészítés. 2. Védő - óvó intézkedések hatásának vizsgálata. 3. Az igazolatlanul mulasztók felszólításainak, feljelentéseinek ellenőrzése 4. Esettanulmány és környezettanulmány készítése. 5. Esetmegbeszélés a hivatalban. 6. Jelzőrendszeri megbeszélés

3 Havi ütemezés Szeptember: - A veszélyeztetett és hátrányos helyzetű gyermekek nyilvántartásának felülvizsgálata. Megbeszélés az ökkel és a Gyermekvédelmi Szolgálattal. - Az új gyermekvédelmi esetek felderítése. - A 2010/2011-es tanévben életbe lépő a tanulók mulasztására vonatkozó törvény megbeszélése az ökkel. Az egységes adminisztráció megismerése. - A tanulók igényeinek felmérése a menza igénybevételéről. Ebédeltető kolléga felkérése. - Az osztályismétlők beilleszkedésének figyelemmel kísérése. - A tanulók aktív bekapcsolódásának segítése az iskolai mentálhigiénés programba. - Az elsős és ötödikes ök segítése / problémás családok látogatása együtt, és tájékoztatásuk az érintett családokkal eddig történt gyermekvédelmi beavatkozásokról és ennek eredményességéről. - Az óvodai gyermekvédelmi munkát végző kolleganővel az éves gyermekvédelmi munka ill. a szükséges dokumentáció kitöltésének átbeszélése. Október: - A veszélyeztetett gyermekek névsorának egyeztetése a Gyermekjóléti Szolgálattal. - Esetjelző lapok leadása a Gyermekjóléti Szolgálat munkatársának. - Az elhanyagolt tanulók középiskolai tanulmányainak, beilleszkedésének nyomon követése, segítése. November: - Nyilvántartási lapok kiegészítése a veszélyeztetett és halmozottan hátrányos tanulókról az ök bevonásával. - A tanulók magatartásának és szorgalmának áttekintése. December: - Mikulás ünnepség szervezése és lebonyolítása a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálattal. - Elégtelen osztályzatra álló tanulók számbavétele (okok részletes feltárása). - Hiányzások ellenőrzése, okainak feltárása. Január: - Féléves beszámoló elkészítése.

4 Február: - Veszélyeztetett tanulók pályaválasztásának segítése. Nyilvántartások pontosítása. - Jelzőrendszeri megbeszélés Március - Április - Május: - Veszélyeztetett és hátrányos helyzetű tanulók helyzetének, segítésük eredményeinek - vizsgálata (egyéni - Az óvodai gyermekvédelmi kolleganővel az iskolába érkező gyermekek családi - körülményeinek átbeszélése. - A 9. évfolyamos tanulók középiskolai előmenetelének nyomokövetése. Június: - Összefoglaló jelentés készítése az éves gyermekvédelmi munkáról. - A továbbtanuló diákok középiskolai beíratkozásának segítése, nyomonkövetése. A nyári szünetben folyamatos kapcsolattartás a gyámügyi előadóval és a Gyermekjóléti Szolgálat munkatársával. Mezőzombor szeptember 1. Melléklet: A hátrányos és halmozottan helyzetű tanulók névsora. Minta a jelzőrendszeri naplóról.

5 Feljegyzés jelzőrendszeri megbeszélésről év.... hó... nap. Jelen vannak: Gánóczi Istvánné (Gyermekjóléti Szolgálat munkatársa) tanulók esetek megtett intézkedések, javaslatok

GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2011 2012

GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2011 2012 GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2011 2012 A gyermekekről rengeteget tanulhatsz. Például azt, hogy mennyire vagy türelmes! Franklin P. Jones Készítette: Hornyákné Tóth Szabó Mária gyvf. Halász Lászlóné

Részletesebben

GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV. 2013/2014 tanév

GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV. 2013/2014 tanév GYERMEK- és IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERV 2013/2014 tanév Készítette: Kaszáné Szászi Edit Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola Szent István Általános Tagiskolájának Gyermek- és ifjúságvédelmi felelőse Nézz

Részletesebben

ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2010/2011

ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2010/2011 ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2010/2011 Készítette: Szoboszlai Zoltánné mkv. Jóváhagyta: Kiss Péterné ig. Folyamatosan ellátandó feladatok: Szakmai folyóiratok figyelemmel kísérése. Továbbképzéseken,

Részletesebben

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013.

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013. Körösladányi Általános Művelődési Központ Zöldág Napköziotthonos Óvodája és Bölcsődéje 5516 Körösladány, Arany János utca 7. E-mail: klovoda@fuzestv.hu; zoldagovi@gmail.com / Web: www.amkkorosladany.hu

Részletesebben

A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a 2014. évről ;

A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a 2014. évről ; 5. napirendi pont: Előterjesztés A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a 2014. évről ; Előadó: Domjánné dr. Fehérvári Diána aljegyző A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek

Részletesebben

GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE

GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2011/2012 Készítette: Jantek Lászlóné mkv. Jóváhagyta: Kiss Péterné ig. Munkaközösség tagjai: Bárányné Szaxon Szilvia Jantek Lászlóné Halász Lászlóné ŐSZI IDŐSZAK:

Részletesebben

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 A Tervezést segítő Dokumentumok: 2011. évi törvény a nemzeti köznevelésről 2010. évi LXIII. törvény a közoktatási törvény módosításáról 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet

Részletesebben

Ifjúságvédelmi felelős munkaterve

Ifjúságvédelmi felelős munkaterve Ifjúságvédelmi felelős munkaterve A Tápiószelei Általános Iskola ifjúságvédelmi felelőse: Kosaras Katalin Fogadóórája: - alsó tagozaton (Farmosi úti iskolában) A hét hétfő 10-12 óra között B hét hétfő

Részletesebben

Ferencvárosi Napfény Óvoda 2016/17 évi munkaterv függeléke FÜGGELÉK

Ferencvárosi Napfény Óvoda 2016/17 évi munkaterv függeléke FÜGGELÉK FÜGGELÉK Gyermekvédelmi feladatok ellátásának terve Gyermekvédelmi felelős: 2 Az óvodában a gyermekvédelmi feladatok koordinálására gyermekvédelmi felelős tevékenykedik, aki munkáját a gyermekvédelmi törvényben

Részletesebben

ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA GYERMEK-ÉS IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERVE 2016/2017.

ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA GYERMEK-ÉS IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERVE 2016/2017. ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA GYERMEK-ÉS IFJÚSÁGVÉDELMI MUNKATERVE 2016/2017. Készítette: Kulcsárné Balázsi Erika Gyermek-és ifjúságvédelmi felelős Apagy, 2016.08.31. 1 A Zrínyi Ilona Általános Iskola

Részletesebben

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Gyermekvédelmi Szabályzat. Rezi Óvoda

Gyermekvédelmi Szabályzat. Rezi Óvoda R e z i Ó v o d a 8373 Rezi, Iskola u. 2. Telefon: 06-83/531-006 mobil: 30/648-8719 E-mail: reziovi@rezinet.hu OM: 201672 Gyermekvédelmi Szabályzat Rezi Óvoda 2014. Gyermekvédelem az óvodában A gyermekek

Részletesebben

Gyermekvédelmi munkaterv

Gyermekvédelmi munkaterv DÉVAVÁNYAI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÓVODAI,BÖLCSŐDEI INTÉZMÉNYEGYSÉG 5510 Dévaványa, Eötvös út 2. Telefon/fax: 06-66/483-149 E-mail: devaovik@gmail.com BÖLCSŐDEI Gyermekvédelmi munkaterv Készítette:Diósné

Részletesebben

a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése a gyermek veszélyeztetettségének megszüntetése

a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése a gyermek veszélyeztetettségének megszüntetése Szakmai feladataink közül továbbra is a legfontosabbak: a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése a gyermek veszélyeztetettségének megszüntetése

Részletesebben

Az osztályfőnök szerepe, lehetőségei a veszélyeztetett tanulók megsegítésében. Leiner Károly tanító, gyógypedagógus

Az osztályfőnök szerepe, lehetőségei a veszélyeztetett tanulók megsegítésében. Leiner Károly tanító, gyógypedagógus Az osztályfőnök szerepe, lehetőségei a veszélyeztetett tanulók megsegítésében Leiner Károly tanító, gyógypedagógus A veszélyeztetettség különböző szakterületek általi meghatározásai: Gyermekvédelmi definíció:

Részletesebben

DMJV Gyermekvédelmi Intézménye Gyermekjóléti Központja. Gyermekvédelmi tanácskozás 2015

DMJV Gyermekvédelmi Intézménye Gyermekjóléti Központja. Gyermekvédelmi tanácskozás 2015 DMJV Gyermekvédelmi Intézménye Gyermekjóléti Központja Gyermekvédelmi tanácskozás 2015 A gyermekjóléti szolgáltatás célcsoportja Az ellátási területen élő gyermekek és szüleik, a veszélyeztetett gyermekek,

Részletesebben

A gyermekjóléti szolgálatok feladatai a nevelésbe vétel szabályainak tükrében. 2014. szeptember 23.

A gyermekjóléti szolgálatok feladatai a nevelésbe vétel szabályainak tükrében. 2014. szeptember 23. A gyermekjóléti szolgálatok feladatai a nevelésbe vétel szabályainak tükrében 2014. szeptember 23. Szempontsor Eddigi tapasztalatok: Teljes körű adatszolgáltatás a gyámhivatalok felé Egyre jobb minőségű,

Részletesebben

A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek és alapfeladatainak bemutatása

A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek és alapfeladatainak bemutatása TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Gyermekvédelmi ellátás rendszere I/I. A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a gyermekjóléti szolgálat 2015.évi tevékenységéről. Tisztelt Képviselőtestület!

B E S Z Á M O L Ó. a gyermekjóléti szolgálat 2015.évi tevékenységéről. Tisztelt Képviselőtestület! Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ 9090 Pannonhalma, Bajcsy Zs.u. 25. B E S Z Á M O L Ó a gyermekjóléti szolgálat 2015.évi tevékenységéről Tisztelt Képviselőtestület!

Részletesebben

Hatósági intézkedés fajtái, az eljárások rövid bemutatása

Hatósági intézkedés fajtái, az eljárások rövid bemutatása TÁMOP-557-08/1-2008-0001 TÁMOP-557-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Gyermekvédelmi ellátás rendszere I/II Hatósági intézkedés fajtái, az eljárások rövid

Részletesebben

A tankötelezettség teljesítéséről újra

A tankötelezettség teljesítéséről újra A tankötelezettség teljesítéséről újra 2012. március 22. dr. Rácz Julianna DMJV PH Családvédelmi Osztály vezetője Az iskola teendői igazolatlan mulasztás esetén a) első mulasztás: szülő értesítése b) ismételt

Részletesebben

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása Az együttműködés lehetőségei Gyermekvédelmi rendszer jogi háttere 1997. évi XXXI. Törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 15/1998. (IV.

Részletesebben

A projekt részcéljai:

A projekt részcéljai: ÓVODAI ÉS ISKOLAI SZOCIÁLIS SEGÍTŐ TEVÉKENYSÉG FEJLESZTÉSE A FELHÍVÁS KÓDSZÁMA: EFOP-3.2.9-16 Magyarország Kormányának felhívása a család-és gyermekjóléti központok vagy az általuk kiszerződött feladatellátó

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Iskola- egészségügyi munkaterv III. Béla Gimnázium Baja 2015/2016. tanév

Iskola- egészségügyi munkaterv III. Béla Gimnázium Baja 2015/2016. tanév Iskola- egészségügyi munkaterv III. Béla Gimnázium Baja 2015/2016. tanév A népjóléti miniszter 26/1997. Iskola-egészségügyi ellátásról szóló rendelete, a 11/1999. EüM rendelet, 51/1997. NM rendelet, az

Részletesebben

A pedagógiai szakszolgálat szerepe a gyermekek veszélyeztetésének, bántalmazásának megelőzésében, feltárásában

A pedagógiai szakszolgálat szerepe a gyermekek veszélyeztetésének, bántalmazásának megelőzésében, feltárásában A pedagógiai szakszolgálat szerepe a gyermekek veszélyeztetésének, bántalmazásának megelőzésében, feltárásában Hargitai Enikő Éva Székesfehérvár, 2016. október 27. 2 Statisztikai adatok A bántalmazás/elhanyagolás

Részletesebben

GONDOZÁSI KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT

GONDOZÁSI KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT Encs és Térsége Szociális Társulás fenntartásában- által működtetett Gondozási Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat GONDOZÁSI KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT INÁNCS TELEPÜLÉSRŐL

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Beszámoló a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat 2012. évi munkájáról

Beszámoló a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat 2012. évi munkájáról Beszámoló a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat 2012. évi munkájáról Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Körjegyzősége 7562 Segesd Szabadság tér 1. Tisztelt Képviselő Testület! A gyermekek védelméről

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ egyeki gyermekjóléti szolgálatának 2012. évi tevékenységéről

BESZÁMOLÓ. Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ egyeki gyermekjóléti szolgálatának 2012. évi tevékenységéről BESZÁMOLÓ a Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató Központ egyeki gyermekjóléti szolgálatának 2012. évi tevékenységéről Figéné Nádasdi Ágnes Intézményvezető A Balmazújvárosi Kistérség Humán Szolgáltató

Részletesebben

Ifjúság védelmis munkaterv 2011/2012

Ifjúság védelmis munkaterv 2011/2012 Ifjúság védelmis munkaterv 2011/2012 - Az eddigi gyakorlatnak megfelelően év elején bemutatkozom a 9. osztályosoknak osztályfőnöki órákon, valamint szüleiknek az első szülői értekezleten. - Év elején az

Részletesebben

A gyermekvédelmi észlelő és jelzőrendszer szerepe az egészség- egyenlőtlenségek csökkentésében

A gyermekvédelmi észlelő és jelzőrendszer szerepe az egészség- egyenlőtlenségek csökkentésében A gyermekvédelmi észlelő és jelzőrendszer szerepe az egészség- egyenlőtlenségek csökkentésében Katona Gergely Gyermekjóléti alapellátási főreferens Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális és Gyermekjóléti

Részletesebben

DMJV Gyermekvédelmi Intézménye Gyermekjóléti Központja. Gyermekvédelmi tanácskozás 2014

DMJV Gyermekvédelmi Intézménye Gyermekjóléti Központja. Gyermekvédelmi tanácskozás 2014 DMJV Gyermekvédelmi Intézménye Gyermekjóléti Központja Gyermekvédelmi tanácskozás 2014 Célja: Gyermekjóléti szolgáltatás a gyermekek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének, jólétének, családban

Részletesebben

A kollégium éves ütemterve 2015/2016.

A kollégium éves ütemterve 2015/2016. A kollégium éves ütemterve 2015/2016. Érvényes: 2015. augusztus 31-től. Készítette: Karácsonyné Molnár Andrea A kollégium éves ütemterve Javítandó területek a 2015/2016-os tanévben felzárkóztatás, folyamatos

Részletesebben

Beszámoló az iskolai gyermekvédelmi munkáról Abádszalók Város Gyermekvédelmi Tanácskozására 2013. márc.25. Készítette: Oláh Imréné (isk. gyv. fel.

Beszámoló az iskolai gyermekvédelmi munkáról Abádszalók Város Gyermekvédelmi Tanácskozására 2013. márc.25. Készítette: Oláh Imréné (isk. gyv. fel. Beszámoló az iskolai gyermekvédelmi munkáról Abádszalók Város Gyermekvédelmi Tanácskozására 2013. márc.25. Készítette: Oláh Imréné (isk. gyv. fel.) 2010/2011. % 2011/2012. % 2012/2013. % Tanulói létszám

Részletesebben

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-i soros ülésére

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-i soros ülésére 6. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Beszámoló a gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatok

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. A gyermekjóléti szolgálat 2010-ben végzett munkájáról. Készítette: Keresztes Éva családgondozó

BESZÁMOLÓ. A gyermekjóléti szolgálat 2010-ben végzett munkájáról. Készítette: Keresztes Éva családgondozó BESZÁMOLÓ A gyermekjóléti szolgálat 2010-ben végzett munkájáról Készítette: Keresztes Éva családgondozó 1 Az önkormányzat kötelező feladatainak sorába tartozik a gyermekvédelem helyi ellátórendszerének

Részletesebben

ESÉLYEGYENLŐSÉGI INTÉZKEDÉSI TERV

ESÉLYEGYENLŐSÉGI INTÉZKEDÉSI TERV SZÉCHENYI ISTVÁN KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ESÉLYEGYENLŐSÉGI INTÉZKEDÉSI TERV IV. KÖTET Békéscsaba, 2012. 2 2008-2013 2013 Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (...) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (...) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (...) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk

Részletesebben

Az Esztergár Lajos Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ ezúton megküldi tájékoztatóját az EFOP pályázat kiírásának tartalmáról.

Az Esztergár Lajos Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ ezúton megküldi tájékoztatóját az EFOP pályázat kiírásának tartalmáról. 1. s z. m e l l E s z t e r g á r L a j o s C s a l á d - é s G y e r m e k j ó l é t i S z o l g á l a t é s K ö z p o n t 7 6 3 2 P é c s, An i k ó u. 5. L e v e l e z é s i c í m : 7 6 1 6 P é c s,

Részletesebben

Máltai Óvoda és Általános Iskola. Mentori rendszer 2013/2014

Máltai Óvoda és Általános Iskola. Mentori rendszer 2013/2014 Máltai Óvoda és Általános Iskola Mentori rendszer 2013/2014 A mentori rendszer bemutatása A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány, a Máltai Óvoda és Általános Iskola és a Befogadó falu Program

Részletesebben

Ütemterv. III. A közoktatás feladat ellátási és fejlesztési ütemterv

Ütemterv. III. A közoktatás feladat ellátási és fejlesztési ütemterv III. A közoktatás feladat ellátási és fejlesztési ütemterv 41 Az önkormányzat feladatai a közoktatási feladatellátásban Az önkormányzat 2008-2012 időszak 2010/2011. A FIÁI és SzI és a BÓ igazgatói/vezetői

Részletesebben

DMJV Gyermekvédelmi Intézménye Gyermekjóléti Központja. Gyermekvédelmi Tanácskozás 2012 év tapasztalatairól

DMJV Gyermekvédelmi Intézménye Gyermekjóléti Központja. Gyermekvédelmi Tanácskozás 2012 év tapasztalatairól DMJV Gyermekvédelmi Intézménye Gyermekjóléti Központja Gyermekvédelmi Tanácskozás 2012 év tapasztalatairól Ellátási terület, személyi feltételek Debrecen város északi része Székhely: 4032 Debrecen, Böszörményi

Részletesebben

TANULÓI ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV

TANULÓI ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV A KAPOSVÁRI KODÁLY ZOLTÁN KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA Kinizsi Lakótelepi Tagiskola OM 033966 7400 Kapvár, Búzavirág u. 21. TANULÓI ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV Az intézmény főja: Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna

Részletesebben

A jogvédők feladatai és tevékenységrendszere

A jogvédők feladatai és tevékenységrendszere TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ GYERMEKJOGI KÉPVISELŐ KÉPZÉS A jogvédők feladatai és tevékenységrendszere II.-III Budapest, 2013. október

Részletesebben

Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2200 Monor, Dobó István u. 6. Pf.: 1. Tel/fax: 06-29-411-037 E-mail: monorcsal@monornet.

Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2200 Monor, Dobó István u. 6. Pf.: 1. Tel/fax: 06-29-411-037 E-mail: monorcsal@monornet. Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2200 Monor, Dobó István u. 6. Pf.: 1. Tel/fax: 06-29-411-037 E-mail: monorcsal@monornet.hu Ikt. 086/2014 Címzett: Gomba Község Képviselő testülete Tárgy:

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

A gyermekvédelemről szóló törvény rendelkezései A szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti ellátások kapcsolata

A gyermekvédelemről szóló törvény rendelkezései A szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti ellátások kapcsolata TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ A gyermekvédelemről szóló törvény rendelkezései A szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti ellátások

Részletesebben

Az Egri Családsegítő Intézet tagintézményeinek H Á Z I R E N D J E. MÓDSZERTANI GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT (Eger, Mindszenty G. u. 12.)

Az Egri Családsegítő Intézet tagintézményeinek H Á Z I R E N D J E. MÓDSZERTANI GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT (Eger, Mindszenty G. u. 12.) Az Egri Családsegítő Intézet tagintézményeinek H Á Z I R E N D J E MÓDSZERTANI GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT (Eger, Mindszenty G. u. 12.) A házirendben foglaltak biztosítják a Gyermekjóléti Központ szolgáltatásait

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. A gyermekjóléti szolgálat 2012-ben végzett munkájáról. Készítette: Csébi-Keresztes Éva családgondozó

BESZÁMOLÓ. A gyermekjóléti szolgálat 2012-ben végzett munkájáról. Készítette: Csébi-Keresztes Éva családgondozó BESZÁMOLÓ A gyermekjóléti szolgálat 2012-ben végzett munkájáról Készítette: Csébi-Keresztes Éva családgondozó 1 Az önkormányzat kötelező feladatainak sorába tartozik a gyermekvédelem helyi ellátórendszerének

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2014/2015 Zalaszentgrót, 2014. augusztus 27. Készítette:

Részletesebben

Szakmai beszámoló negyedév Esztergom

Szakmai beszámoló negyedév Esztergom HÍD GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT Szakmai beszámoló 2014. 2. negyedév Esztergom Szolgálat neve: HÍD GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT Szolgálat székhelye: 2500 Esztergom, Aranyhegyi u 5. Telefon/fax: 06-33-415-435 Egyéb

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8245. Pécsely, Vásártér u. 148/a. Tel/fax:87/445-017

POLGÁRMESTER 8245. Pécsely, Vásártér u. 148/a. Tel/fax:87/445-017 Pécsely Község POLGÁRMESTER 8245. Pécsely, Vásártér u. 148/a. Tel/fax:87/445-017 Átfogó értékelés Pécsely Község Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2014. évi ellátásáról "A gyermekek

Részletesebben

Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ

Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Intézmény székhelye: Nagykanizsa, Zrínyi Miklós u. 51. Telefonszáma:06-20-920-8044 e-mail:gyjsznk@gmail.com facebook: Családsegítő és Gyermekjóléti Központ

Részletesebben

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760 KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760 Kétegyháza, 2013. szeptember 02. Készítette: Halmi Zoltán intézményvezető KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014.

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2015. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

II. fejezet. Gyermekjóléti Szolgálat működtetése

II. fejezet. Gyermekjóléti Szolgálat működtetése 2. sz. melléklet II. fejezet Gyermekjóléti Szolgálat működtetése Jogszabályok és a fenntartó által előírt feladatok. A gyermekjóléti szolgálat feladatai: 1997. évi XXXI. tv., a 235/1997 ( XII.17.) sz.

Részletesebben

2013. Beszámoló Gyermekjóléti Szolgálat évi tevékenységéről. Kétpó

2013. Beszámoló Gyermekjóléti Szolgálat évi tevékenységéről. Kétpó Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Gyermekjóléti-és Családsegítő Szolgálata Beszámoló a Gyermekjóléti Szolgálat 2013. évi tevékenységéről Kétpó 2013. Berettyó-Körös Többcélú

Részletesebben

A mentori rendszer működésének leírása

A mentori rendszer működésének leírása 1. sz. melléklet A mentori rendszer működésének leírása (kiegészítés az Arany János Kollégiumi Szakiskolai Program szervezeti felépítéséhez) Bevezetés Az Arany János Kollégiumi Szakiskolai Program eredményességének

Részletesebben

A Gyermekjóléti Szolgálat beszámolója 2008-as évről Told

A Gyermekjóléti Szolgálat beszámolója 2008-as évről Told A Gyermekjóléti Szolgálat beszámolója 2008-as évről Told A gyermekjóléti szolgálat feladata: A gyermeki jogok védelme minden olyan természetes és jogi személy kötelességi, aki a gyermek nevelésével, oktatásával,

Részletesebben

Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium belső önértékelési szabályzata

Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium belső önértékelési szabályzata Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium belső önértékelési szabályzata Az önértékelés alapja Jogszabályok: - 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-87.

Részletesebben

ZSOMBÓ. ISKOLAEGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS MUNKAREDJE A as TANÉVRE

ZSOMBÓ. ISKOLAEGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS MUNKAREDJE A as TANÉVRE ZSOMBÓ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS MUNKAREDJE A 2012-2013-as TANÉVRE AUGUSZTUS Megállapodás a fenntartóval (működtetővel) az ellátás rendjéről, felszerelés kiegészítésről. Az egészségnevelés tervének egyeztetése

Részletesebben

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR gyakorlatunk: A 2003/2004-es tanévtől foglalkozunk tudatosan a HH és a HHH gyerekek fejlesztésével. Az intézményi dokumentumaink tartalmazzák az IPR elemeit. A napi

Részletesebben

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény helyi végrehajtásáról I. Rész Biharkeresztes

Részletesebben

IDEGEN NYELVI MUNKAKÖZÖSSÉG M U N K A T E R V E

IDEGEN NYELVI MUNKAKÖZÖSSÉG M U N K A T E R V E IDEGEN NYELVI MUNKAKÖZÖSSÉG M U N K A T E R V E 2012/2013-as tanév Készítette: Jóváhagyta: Czirják Attila mk.vez. Törökné Ofella Katalin igazgató Az idegen nyelvi munkaközösség tagjai: Angol nyelv: Czirják

Részletesebben

A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala. 2010. évi munkaterve

A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala. 2010. évi munkaterve 1 A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala 2010. évi munkaterve A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala (továbbiakban: Szociális

Részletesebben

Az iskolai lemorzsolódás megelőzését szolgáló korai jelzőés pedagógiai támogató rendszer

Az iskolai lemorzsolódás megelőzését szolgáló korai jelzőés pedagógiai támogató rendszer Az iskolai lemorzsolódás megelőzését szolgáló korai jelzőés pedagógiai támogató rendszer Urbán Ferenc Ábel főosztályvezető Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály Jogszabályi háttér A lemorzsolódás

Részletesebben

Beszámoló. Gyermekjóléti Szolgálat év. Mórichida

Beszámoló. Gyermekjóléti Szolgálat év. Mórichida Beszámoló Gyermekjóléti Szolgálat 2015. év Mórichida Készítette: Inhaizer Izabella családgondozó Szeresd, ne bántsd a gyermeket, Mosolygó kedvét el ne vedd. Légy hozzá nyájas, szíves, gyöngéd, S ha sír,

Részletesebben

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

TÁMOP A Én is továbbtanulok

TÁMOP A Én is továbbtanulok TÁMOP-3.3.10.A-12-2013-0018 Én is továbbtanulok A pályázat indulása Iskolánk, a Szolnoki Műszaki Szakközép és Szakiskola Pálfy-Vízügyi Tagintézménye 2013-ban pályázott a TÁMOP-3.3.10.A-12-2013 kódszámú

Részletesebben

2016. január 1-től családsegítés csak gyermekjóléti szolgáltatással integráltan - egy szervezeti keretben működtethető. Települési önkormányzat

2016. január 1-től családsegítés csak gyermekjóléti szolgáltatással integráltan - egy szervezeti keretben működtethető. Települési önkormányzat 2016. január 1-től családsegítés csak gyermekjóléti szolgáltatással integráltan - egy szervezeti keretben működtethető. Települési önkormányzat feladatköre az általános segítő feladatok biztosítása család

Részletesebben

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015.

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Tárgy : Megrendelés IPR AKCIÓTERV 2015-2016. tanév IPR alkalmazása Bárna, 2015. szeptember 1. I.Helyzetelemzés Gyermekek/tanulók és

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 25. NAPIREND Ügyiratszám: 1 / 669 /2008. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. december 23-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata

Részletesebben

A gyermekjóléti szolgálat működése a évben

A gyermekjóléti szolgálat működése a évben Nyirádi Szociális Segítő Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálat 8454 Nyirád, Park u. 1/A. E.mail.: nyiradono@gmail.com Tel.:06(70)3385-701 Ikt.sz.:III-22-16/2016. A gyermekjóléti szolgálat működése

Részletesebben

Ecsegfalva Község Önkormányzatának Képviselő Testülete részére BESZÁMOLÓ

Ecsegfalva Község Önkormányzatának Képviselő Testülete részére BESZÁMOLÓ Szeghalom Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény Telephelye: 5515. Ecsegfalva, Ady E. ú. 5. Tel/fax: 66/487-024 email: ecsegfalvi.ono@gmail.com Ecsegfalva Község Önkormányzatának Képviselő

Részletesebben

Az integrációs program célja:

Az integrációs program célja: INTEGRÁCIÓS PROGRAM Az integrációs program célja: Az óvoda körzetében élő valamennyi 3 éves HHH gyermek beóvodázása. Valamennyi 3 7 éves HHH gyermeknek megfelelő minőségű tudatos nevelő fejlesztő munkával

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI MUNKA ELLENŐRZÉSI TERVE IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. szakmai h.. admin.h.

A PEDAGÓGIAI MUNKA ELLENŐRZÉSI TERVE IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. szakmai h.. admin.h. Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Általános iskola intézményegység 1-8. évfolyam ELLENŐRZÉSI TERVE 2010/2011. tanév Az intézményen belül folyó munka eredményeinek

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

BESZÁMOLÓ A GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL BESZÁMOLÓ A GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL KÉSZÍTETTE:KÁDÁR ANIKÓ 2016.05.27. B E R E T T Y Ó - K Ö R Ö S T Ö B B C É L Ú T Á R S U L Á S S Z O C I Á L I S S Z O L G Á L T A T Ó K Ö

Részletesebben

Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások 2. 1 3.. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás

Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások 2. 1 3.. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1999. (IV.28.) számú rendelete a gyermekvédelmi támogatásokról és a gyámügyi ellátásokról Taktaszada Község Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

8. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról

8. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról 8. Napirend BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) 96.

Részletesebben

2. Szakmai tevékenység

2. Szakmai tevékenység Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Családsegítő- és Gyermekjóléti Központjának 2015. évben Decs Nagyközségben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet

Részletesebben

Beszámoló. a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat szakmai tevékenységéről, Röjtökmuzsaj településen

Beszámoló. a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat szakmai tevékenységéről, Röjtökmuzsaj településen Beszámoló a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat szakmai tevékenységéről, Röjtökmuzsaj településen Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetű) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése,

Részletesebben

Vezetői ellenőrzési terv

Vezetői ellenőrzési terv Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 3525 Miskolc, Dayka G. u. 4. Tel.: 46/509-120; Tel./fax: 46/345-830 www.eklg-miskolc.sulinet.hu Kossuth Lajos

Részletesebben

Osztályfőnöki munkaterv. 2016/17-es tanév

Osztályfőnöki munkaterv. 2016/17-es tanév Osztályfőnöki munkaterv 2016/17-es tanév Osztályfőnök: 5.a Fódi Judit 5.b Dienes Gábor 6.a Fekete Nagy Marianna 6.b Orbán Noémi 6.c Brotschollné Szabó Valéria 7.a Lóczy Ágnes 7.b Lipovics Mónika 8.a Arnold

Részletesebben

SZOCIÁLIS CSOPORTJA KABA

SZOCIÁLIS CSOPORTJA KABA MUNKATERV Készítette: A SÁRI GUSZTÁV ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA INTEGRÁCIÓS PEDAGÓGIAI RENDSZERÉNEK SZOCIÁLIS CSOPORTJA KABA Helyzetelemzés A Sári Gusztáv Általános és Alapfokú Művészeti Iskola

Részletesebben

Demográfiai mutatók. Település neve Állandó lakosok száma (fő) 18 éven aluliak száma (fő) Velem 363 54 1. számú táblázat

Demográfiai mutatók. Település neve Állandó lakosok száma (fő) 18 éven aluliak száma (fő) Velem 363 54 1. számú táblázat Beszámoló a Kőszeg Város és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás Gyermekjóléti Szolgálata által Kőszeg - hegyalja térségében Velemben végzett tevékenységről 2010. A védelméről és a gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ. Gyermekjóléti-és Családsegítő Szolgálat Túrkeve, Széchenyi út 27

Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ. Gyermekjóléti-és Családsegítő Szolgálat Túrkeve, Széchenyi út 27 2.sz. Melléklet Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Gyermekjóléti-és Családsegítő Szolgálat 5420 Túrkeve, Széchenyi út 27 Tel.:56-554-354 Kétpói telephely 5411 Kétpó, Almásy

Részletesebben

Szektorok közötti együttműködés partnerek feltárása, együttműködések kiépítése

Szektorok közötti együttműködés partnerek feltárása, együttműködések kiépítése Név/cím: Szektorok közötti együttműködés partnerek feltárása, együttműködések kiépítése Rövid leírás Mivel a korai iskolaelhagyás megelőzése és az érintett tanulók visszavezetése az oktatási rendszerbe

Részletesebben

GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁS INTÉZMÉNYRENDSZERE

GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁS INTÉZMÉNYRENDSZERE GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁS INTÉZMÉNYRENDSZERE Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. MÁRCIUS TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői

Részletesebben

IX. A GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELEM LEGFONTOSABB FELADATAI. IX/1. Cél, feladat, tevékenység

IX. A GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELEM LEGFONTOSABB FELADATAI. IX/1. Cél, feladat, tevékenység IX. A GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELEM LEGFONTOSABB FELADATAI A nevelési és oktatási intézmények - és ifjúságvédelmi feladatait: a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény és módosításai, az iskolák működését

Részletesebben

A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásának értékelése 2013. évre vonatkozóan

A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásának értékelése 2013. évre vonatkozóan Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal 3145. Mátraterenye, Kossuth út 178. Tel: 32/362-169. Fax:32/362-305. e-mail:titkarsag@matraterenye.hu A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásának értékelése

Részletesebben

J Ó GYA K O R L ATOK A GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATNÁL. Előadó: Kósáné Cservenka Gabriella

J Ó GYA K O R L ATOK A GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATNÁL. Előadó: Kósáné Cservenka Gabriella J Ó GYA K O R L ATOK A GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATNÁL Előadó: Kósáné Cservenka Gabriella 1 Bevezetés A gyermekek védelmének a rendszere Gyermekjóléti Szolgáltatás Jó gyakorlatok a Gyermekjóléti Szolgálatnál

Részletesebben

Gyöngyös, február 26.

Gyöngyös, február 26. Gyöngyös, 2016. február 26. ÚJ STRUKTÚRA 2016. január 1-től családsegítés csak gyermekjóléti szolgáltatással integráltan - egy szervezeti keretben működtethető. Települési önkormányzat feladatköre az általános

Részletesebben

CSOPORTNAPLÓJA. Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program

CSOPORTNAPLÓJA. Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program CSOPORTNAPLÓJA Tisztellek téged, fontos vagy nekem, csakis rád figyelek, és segítek neked, ha szükséged van a segítségemre 1 Az óvoda bélyegzője

Részletesebben

A szociális szakmák szerepe a korai iskolaelhagyás csökkentésében. Készítette: Kállai Gabriella november 8.

A szociális szakmák szerepe a korai iskolaelhagyás csökkentésében. Készítette: Kállai Gabriella november 8. A szociális szakmák szerepe a korai iskolaelhagyás csökkentésében Készítette: Kállai Gabriella 2013. november 8. Leggyakoribb rendzavarások (AVR-kutatás, 2012. tanulói válaszok, N=3908) iskolán kívüli

Részletesebben

Szakmai beszámoló negyedév Esztergom

Szakmai beszámoló negyedév Esztergom HÍD GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT Szakmai beszámoló 2014. 1. negyedév Esztergom Szolgálat neve: HÍD GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT Szolgálat székhelye: 2500 Esztergom, Aranyhegyi u 5. Telefon/fax: 06-33-415-435 Egyéb

Részletesebben