A kollégium éves ütemterve 2015/2016.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A kollégium éves ütemterve 2015/2016."

Átírás

1 A kollégium éves ütemterve 2015/2016. Érvényes: augusztus 31-től. Készítette: Karácsonyné Molnár Andrea

2 A kollégium éves ütemterve Javítandó területek a 2015/2016-os tanévben felzárkóztatás, folyamatos tanulmányi segítségnyújtás a tanulmányi átlagok emelkedésének elősegítése a szakkörök, érdeklődési körök színvonalas működtetése (diákok megtartása) a szülőkkel való kapcsolatok ápolása, szorosabbá tétele a meglévő kollégiumokkal való kapcsolatok mélyítése a kollégium hírnevének javítása az épület állagának, megőrzése és tudatos törekvés ennek a fejlesztésére az intézmény tanulóinak érdekeltté tétele az állagmegóvás és a takarékosság iránt Gyermek- és ifjúságvédelem Cél a nehéz élethelyzetbe került növendékek, veszélyeztetetté vált diákok támogatás, szükség esetén szakemberekhez való irányítása Feladat a tanulók családi körülményeinek megismerése, feltérképezése a tanulók fejlődését veszélyeztető okok felderítése szociálisan hátrányos helyzetű családok felismerése (szükség szerint helyzettanulmány készítése) nevelők jelzése alapján az igazolatlan hiányzások figyelemmel kísérése prevenció a tanulók fejlődésére, egészségére káros hatások, a veszélyeztetettség megelőzése dohányzás, alkoholfogyasztás, drogfogyasztás feltérképezése deviáns, nehezen nevelhető tanulók, erőszakos viselkedésűek kiszűrése Tevékenység teszt- és feladatlapok szerkesztése, kitöltetése, értékelése káros szenvedélyek elleni előadások szervezése (szakember bevonásával) a szülőkkel való kapcsolattartás, együttműködés szakmai kal DÖK tagokkal gyermekvédelmi intézményekkel (Nevelési Tanácsadó, Gyermekjóléti Szolgálat, Családsegítő Szolgálat, Orvosi rendelő)

3 A 8/2015. (V. 28.) EMMI rendelete szerint: A 2015/2016. tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember 1. (kedd) és utolsó tanítási napja június 15. (szerda). A tanítási napok száma száznyolcvan nap. Hónap Feladat Határidő Felelős Augusztus Augusztus részvétel a kollégiumi alakuló értekezleten - elvégzendő feladatok megbeszélése - Kollégiumi létszám ellenőrzése - Beköltözők adatainak rögzítése - Szobabeosztások elkészítése - kollégiumi szobák előkészítése, ellenőrzése - heti munkarend véglegesítése - dokumentumok előkészítése - Csoportfoglalkozási tervek összeállítása. - tanulók fogadása - újonnan érkezők elhelyezése, a kollégium bemutatása - Házirend ismertetése, fontos tudnivalók megbeszélése, kollégák, csoportvezető nevelők bemutatása től ig augusztus Szeptember - kollégium ügyelet beosztás szerinti kezdés - Szobarendi ügyelet indítása - A kollégiumi környezet szeptember 01. bemutatása a 9. évfolyam részére szeptember 01. Kiss Linda - kapcsolatfelvétel az edzőkkel (diákok d.u. elfoglaltságának egyeztetése) szeptember Díjugrató Országos Bajnokság szeptember Szakmai

4 - új kollégisták ideiglenes lakcím bejelentése ig Szeptember Október 1-i statisztikai jelentéshez való felkészülés, létszám- és csoportadatok, Törzskönyv kitöltése. - szakköri igények felmérése Szakköri foglalkozások meghirdetése. (Mit ajánl? Kiket vár? Jelentkezési határidő megadása, jelentkezők összesítése.) től Adatok leadásának határideje: Leadási határidő: szeptember Diákönkormányzat alakuló ülése Diákönkormányzat segítő tanára DÖK - statisztikai adatszolgáltatás a kollégiumi tanulókról (SNI, BTM diákok felzárkóztató foglalkozásainak megszervezése) -DÖK munkaterv leadása - szakköri foglalkozások tervezetének leadása Tisztasági vizsgálat (Minden évfolyamon) Védőnő - szakköri foglalkozások indítása - okt. 23-i ünnepi megemlékezés előkészítése október 6.- megemlékezés az aradi vértanúkról. Faliújság készítése, kifüggesztése évfolyam osztályfőnök és nevelőtanár

5 Megyei Díjugrató Döntő Szakmai - tanulmányi eredmények ellenőrzése Military Szakmai OMÉK Nemzeti ünnep Ünnepi megemlékezés az 1956-os forradalomról október 22. Osztályfőnök/ nevelőtanár 10. évfolyam (péntek) munkaszüneti nap Takarékossági világnap Töklámpások faragása (Csoportok közötti verseny) október 21. DÖK - tanulmányi eredmények ellenőrzése Őszi szünet Az őszi szünet október 26-tól október 30-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap október 22. (csütörtök) a szünet utáni első tanítási nap november 2. (hétfő) Beköltözés a kollégiumba: november :00-20:00-ig Az őszi szünet alatt a kollégium ügyeleti rend szerint tart nyitva. November - Csikóbál előkészítése - A 9. évfolyam és az újonnan érkező 1. évfolyam bemutatkozó műsorainak összeállítása től ig 12. évfolyam - nevelő és szakmai bevonásával

6 A dohányzás káros hatásai Védőnő előadás Nyílt nap Egészséges táplálkozás Védőnő előadás A magyar nyelv napja Házi szavalóverseny (Meghívott vendég) Kiss Linda Moderátor: Fehér Gábor Az egészséges testhigiénia Védőnő előadás Nevelési értekezlet Intézményvezető Füstmentes nap Faliújság készítése (Csoportok közötti verseny) Prevenció Egészség megőrzés (Beszélgetés témája:az emlőszűrés fontossága) Védőnő előadás Szülői értekezlet és fogadóóra Készülés a Méneskarácsonyra (Plakátok, meghívók készítése kihelyezése) től ig

7 - Adventi készülődés, néphagyományok prezentációs előadás, kézműves foglalkozás megszervezése - Csikóavatás Disco :00-ig Gőgösné R. Ágnes Fehér Gábor Nyílt nap Elővizsga 11. évfolyam +12 osztály (felkészítés) Kollégiumi aula karácsonyi dekorálása DÖK Karácsonyi faliújság készítése December (szombat) Igazgatói szünet - Méneskarácsony DÖK - tanulmányi eredmények ellenőrzése Téli szünet A téli szünet december 21-től december 31-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap: december 18. (péntek) A szünet utáni első tanítási nap január 4. (hétfő) Beköltözés a kollégiumba: :00-20:00-ig A téli szünet ideje alatt a kollégium a bennmaradó diákok részére ügyeletet köteles biztosítani.

8 Nyílt nap Szalagavató főpróba Végzős osztályfőnökök Január - Szalagavató Végzős osztályfőnökök A tanítási év első féléve január 22-ig tart Osztályozó értekezlet időpontja: Az iskolák január 29-ig értesítik a tanulókat, kiskorú tanuló esetén a szülőket az első félévben elért tanulmányi eredményekről. Tanulmányi eredmények, magatartási helyzet, közösségi tevékenység összesítése csoportszinten Felzárkóztató foglalkozásokról beszámoló készítése Írásbeli beszámolók leadásának határideje: január Félévzáró nevelőtestületi értekezlet A csoportvezető írásbeli beszámolói alapján a Nevelőtestület és a vezetőség értékeli a pedagógiai munka eredményeit, hatékonyságát, a kollégista tanulók féléves tanulmányi mutatóit, közösségi munkáját, a magatartási helyzetet Diákönkormányzatot segítő tanár Diákönkormányzat féléves munkájáról beszámoló készítése Vezetői értékelés megküldése a Fenntartónak

9 február Farsangi mulatság meghirdetése, előkészítése. Farsangi mulatság Disco Bűncselekmények áldozatainak napja ( ) Prevenció Vendégelőadó - tanulmányi eredmények ellenőrzése Színházi világnap megrendezése Kiss Linda Fehér Gábor Munkanap, iskolai ünnepség (9. évfolyam) március munkaszüneti nap Pettkó-nap előkészítése Programfelelős: Nevelőtestület Diákönkormányzat 11. /12. évfolyam elővizsga évfolyam A tavaszi szünet április A tavaszi szünet március 24-től március 29-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap március 23.(szerda) A szünet utáni első tanítási nap március 30. (szerda). Beköltözés a kollégiumba: :00-20:00-ig A tavaszi szünet ideje alatt a kollégium a bennmaradó diákok részére ügyeletet köteles biztosítani.

10 A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja Nevelőtestület Pettkó-nap Ballagás előkészítése Nevelőtestület Osztályfőnökök április Szerenád április 28. Az iskola utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap: április 29. Ballagási főpróba Ballagás Nevelőtestület május (Pünkösd) május - Tanulmányi eredmények ellenőrzése, szükség szerint egyéni korrepetálások. Csoportnaplók, szakköri naplók, kérvények és törzskönyv vezetésének ellenőrzése Nevelőtestület május 25. (szerda): országos kompetenciamérés 10. évfolyam június Nevelőtestületi értekezlet Tanulmányi eredmények, magatartási helyzet, közösségi tevékenység összesítése csoportszinten Felzárkóztató foglalkozásokról beszámoló készítése Írásbeli beszámolók leadásának határideje:

11 Utolsó tanítási nap: június 15. (szerda) 8:00 tanévzáró ünnepség Foglalkozás nélküli munkanapok: dec április május június 15.

A 2015/2016-os tanév ütemterve

A 2015/2016-os tanév ütemterve A 2015/2016-os tanév ütemterve Augusztus: - nyári gyakorlat szervezése a 12.évfolyam számára - KÖSSZ- tábor - javító-osztályozó vizsgák szervezése - Kollégiumi szokásrend kialakítása, szülői értekezlet,

Részletesebben

5. A szorgalmi idő rendje

5. A szorgalmi idő rendje 5. A szorgalmi idő rendje A 2013/14. tanév első tanítási napja: utolsó tanítási napja: az iskola utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap: az I. félév: a félévi értesítők kiosztása: 2013. szeptember

Részletesebben

Munkaterv 2014/2015-ös tanév. Dátum Feladat Érdekelt Felelős Dokumentum/ellenőrzés. Vezetőség. Tantestület. Munkaközösség

Munkaterv 2014/2015-ös tanév. Dátum Feladat Érdekelt Felelős Dokumentum/ellenőrzés. Vezetőség. Tantestület. Munkaközösség Munkaterv 2014/2015-ös tanév Dátum Feladat Érdekelt Felelős Dokumentum/ellenőrzés 2014. aug.25. 9h Vezetőségi megbeszélés Vezetőség, Vezetőség Jelenléti ív 2014. aug. 25. 17h i tanévnyitó értekezlet 2014.

Részletesebben

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2014. augusztus 21. csütörtök 9 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Együttes alakuló értekezlet Tűz és balesetvédelmi oktatás 2014. augusztus 22. péntek 8 00-12 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben Augusztus Augusztus 15. Augusztus 22. Augusztus 15-24 Augusztus 23-26. Augusztus 29. Augusztus 30. Vezetőségi értekezlet Tantestületi

Részletesebben

2015/2016. tanév rendje

2015/2016. tanév rendje 2. sz. melléklet: 2015/2016. tanév rendje 2015/2016. tanév rendje Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) SZEPTEMBER 8.00 Ünnepélyes tanévnyitó (szakközépiskola

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó

Részletesebben

2016/17. aug. 23. szerda Alakuló nevelőtestületi értekezlet Grúber György Tanév előkészítése. aug. 30. kedd Tanévnyitó értekezlet Grúber György

2016/17. aug. 23. szerda Alakuló nevelőtestületi értekezlet Grúber György Tanév előkészítése. aug. 30. kedd Tanévnyitó értekezlet Grúber György 2016/17. tanév Augusztus Napló sorszám Időpontok nap óra 2016/17. RENDEZVÉNYEK 2016 FELELŐS Téma / Szervező / Egyéb aug. 23. szerda 10.00 Alakuló nevelőtestületi értekezlet Tanév előkészítése aug. 27.

Részletesebben

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium 5123 Jászárokszállás, Deák Ferenc u. 59. Tel.: 57/433-313 Fax.: 57/433-314, e-mail: jaszdeak@gmail.com Éves munkaterv a 2016/17-es tanévre

Részletesebben

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában.

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. A 2016-2017. tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Időpont Esemény 2016. 08.31. Tanévnyitó értekezlet. (nevelőtestület) 2016. 09. 01. Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. 2016. 09. 05-ig Jelentkezés

Részletesebben

2016. augusztus 31. szerda Beköltözés, szülői értekezlet

2016. augusztus 31. szerda Beköltözés, szülői értekezlet A BSZC Gépészeti és Számítástechnikai Szakgimnáziuma és Kollégiumának 2016-2017-es kollégiumi munkaterve a 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján 2016. augusztus 31. szerda

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben Augusztus Augusztus 18. Augusztus 21. Augusztus 21-22 Augusztus 21-25. Augusztus 26. Augusztus 27. Augusztus 28. Vezetőségi értekezlet

Részletesebben

Magyar László Gimnáziuma eseménynaptára a 2015-2016. tanévre

Magyar László Gimnáziuma eseménynaptára a 2015-2016. tanévre A Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium eseménynaptára a 2015-2016. tanévre Eseménynaptár 2015-2016. tanév Augusztus Aug. 17. 9 h Dátum Esemény Tantárgyfelosztás,

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2012. augusztus 21. kedd 9 00 Alakuló értekezlet 2012. augusztus 22-24. szerda-péntek Gólyatábor ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2012. augusztus 24. péntek 9 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

Intézményi Munkaterv 2013/2014-es tanév

Intézményi Munkaterv 2013/2014-es tanév Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma 4014 Debrecen, Mezőgazdász u. 1. Intézményi Munkaterv 2013/2014-es tanév Debrecen, 2013. szeptember 23. dr. Cserpák

Részletesebben

Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája munkaterve 2016/2017-es tanévre

Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája munkaterve 2016/2017-es tanévre Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája munkaterve 2016/2017-es tanévre munkanap áthelyezések október 31 pihenőnap, helyette október 15. munkanap A végzősök 156

Részletesebben

Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola Kollégiumi Tagintézménye 2016/2017 tanév munkarendje

Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola Kollégiumi Tagintézménye 2016/2017 tanév munkarendje Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola Kollégiumi Tagintézménye 2016/2017 tanév munkarendje Időpont Nap Események megnevezése 2016. aug.31. sze Beköltözés a

Részletesebben

8 óra javítóvizsgák, munkaközösségi ért.,12 óra konferencia 9 óra munkaközösségi értekezletek 9 óra nevelőtestületi értekezlet

8 óra javítóvizsgák, munkaközösségi ért.,12 óra konferencia 9 óra munkaközösségi értekezletek 9 óra nevelőtestületi értekezlet Tanév ütemterve 2015/2016 Tanítási nap száma 2015.aug.25 kedd 9 óra Tanévnyitó értekezlet 2015.aug.26 szerda 2015.aug.27 csütörtök 2015.aug.28 péntek 2015.aug.29 szombat 8 óra javítóvizsgák, munkaközösségi

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Terney Béla Kollégium Szentes 2014/2015 Készült a 229/2012. (VIII. 28.) nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló Kormányrendelet 23.. alapján. 1. A kollégiumban

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2. Rendkívüli munkanapok Munkanap

Részletesebben

A 2013/2014. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2013/2014. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) be. IDŐPONTOK ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2013. augusztus 21. szerda 9 00 Együttes alakuló értekezlet 2013. augusztus 23-24. péntek-szombat TÁMOP 3.1.7 képzés / Hajdúszoboszló 2013. augusztus 23. péntek 9 00

Részletesebben

Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ OM: 034923 1086 Budapest, Bauer Sándor u. 6-8. A 2012/2013. TANÉV HELYI RENDJE

Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ OM: 034923 1086 Budapest, Bauer Sándor u. 6-8. A 2012/2013. TANÉV HELYI RENDJE A 2012/2013. TANÉV HELYI RENDJE Alakuló értekezlet 2012. augusztus 27. 9.00 Konzultációk 2012. augusztus 27. 10.00-13.00 2012. augusztus 28. 9.00-13.00 Osztályozó- és javítóvizsgák az esti tagozaton 2012.

Részletesebben

Az iskola nyitvatartási ideje a Vénkert u. 2.szám alatti telephelyen: A Sinay Miklós utcai telephely nyitvatartási ideje:

Az iskola nyitvatartási ideje a Vénkert u. 2.szám alatti telephelyen: A Sinay Miklós utcai telephely nyitvatartási ideje: Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája nyitvatartási rendje, a 2016/2017-es tanévre tervezett jelentősebb események Az iskola nyitvatartási ideje a Vénkert u.

Részletesebben

aug. 17. hétfő 9.00 Alakuló nevelőtestületi értekezlet Grúber György Tanév előkészítése aug. 18. kedd Szabadság aug. 19.

aug. 17. hétfő 9.00 Alakuló nevelőtestületi értekezlet Grúber György Tanév előkészítése aug. 18. kedd Szabadság aug. 19. 2015/16. tanév Augusztus Időpontok nap óra Hamvas 2014/15. aug. 17. hétfő 9.00 Alakuló nevelőtestületi értekezlet Tanév előkészítése aug. 18. kedd Szabadság aug. 19. szerda Szabadság aug. 20. csütörtök

Részletesebben

NAGYKANIZSAI SZC CSERHÁTI SÁNDOR SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA MUNKATERVE 2015/2016. TANÉV

NAGYKANIZSAI SZC CSERHÁTI SÁNDOR SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA MUNKATERVE 2015/2016. TANÉV NAGYKANIZSAI SZC CSERHÁTI SÁNDOR SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA MUNKATERVE 2015/2016. TANÉV Péterváriné Kiss Sarolta mb. igazgató A tanév rendje Első tanítási nap: 2015. szeptember 1. /kedd/n Utolsó

Részletesebben

OS TANÉV KOLLÉGIUMI MUNKATERVE

OS TANÉV KOLLÉGIUMI MUNKATERVE Melléklet KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2015/16. 1. 2015-2016-OS TANÉV KOLLÉGIUMI MUNKATERVE A kötelező tanítási napok száma: 180 nap. Az első tanítási nap: 2015. szeptember 1. (kedd), az utolsó tanítási nap: 2016.

Részletesebben

A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE

A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE 1. Tanév előkészítése: 2015. augusztus 21-től augusztus 31-ig 2. Alakuló-értekezlet: 2015. augusztus 25. 8.00 óra (kedd) 3. Iskolai javítóvizsgák lebonyolítása 2015. augusztus

Részletesebben

Eseménynaptár 2016/2017

Eseménynaptár 2016/2017 Eseménynaptár 2016/2017 A tanítási év A 2016/2017 tanévben a tanítási év első tanítási napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) utolsó tanítási napja: 2017. június 15. (csütörtök). Az iskola utolsó, befejező

Részletesebben

Naptári terv 2012/2013.

Naptári terv 2012/2013. Naptári terv 2012/2013. A szorgalmi idő első tanítási napja szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2013. június 14. (péntek). A tanítási napok száma száznyolcvanegy nap. A szorgalmi idő első féléve

Részletesebben

ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMI INTÉZMÉNYEGYSÉG Éves kronológia 2016/17

ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMI INTÉZMÉNYEGYSÉG Éves kronológia 2016/17 ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMI INTÉZMÉNYEGYSÉG Éves kronológia 2016/17 Augusztus 22-én (hétfő) 8.00 Alakuló értekezlet Helye tanári 23, 24-én 8 óra Javítóvizsga (kedd, szerda) (külön kiírás szerint) 26-án (péntek)

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2014/ /2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján

Tanítási év helyi rendje 2014/ /2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján Tanítási év helyi rendje 2014/2015 35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok száma: 5 nap 1 hónap nap hét napja tanítási nap sorszám feladat óra

Részletesebben

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Munkaterve a 2013/2014. tanévre Fehérgyarmat, 2013. szeptember 2. 1 Készült az emberi erőforrások minisztere 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelete

Részletesebben

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény 4150 Püspökladány Bajcsy-Zs.u.3-5. MUNKATERVI

Részletesebben

2013 / tanév programjai

2013 / tanév programjai 2013 / 2014. tanév programjai Augusztus 26. hétfő Alakuló értekezlet 27. kedd Munkaközösségi értekezletek 29. csütörtök Osztályfőnöki értekezlet 30. péntek Nevelőtestületi értekezlet Szeptember 01. vasárnap

Részletesebben

Munkaterv havi bontásban

Munkaterv havi bontásban Munkaterv havi bontásban A 2016/2017-ES TANÉV FELADATAI HAVI LEBONTÁSBAN Időpont Feladat 2016.augusztus 25-31. A nyári gyakorlat igazolása, dokumentálása A javító vizsga lebonyolítása 2016. augusztus 30.

Részletesebben

2016/2017. tanévi ütemterv

2016/2017. tanévi ütemterv 2016/2017. tanévi ütemterv Tanítási napok száma hét 1. 2016. aug.. 22. hétfő 2. 2016. aug.. 23. kedd Tankönyvárusítás 3. 2016. aug.. 24. szerda Tankönyvárusítás 4. 2016. aug.. 25. csütörtök Alakuló értekezlet

Részletesebben

SZEPTEMBER

SZEPTEMBER AUGUSZTUS 1. hétfő 2. kedd 3. szerda 4. csütörtök 5. péntek 6. szombat 7. vasárnap 8. hétfő 9. kedd 10. szerda 11. csütörtök 12. péntek 13. szombat 14. vasárnap 15. hétfő 16. kedd 17. szerda 18. csütörtök

Részletesebben

Nappali oktatás: Első tanítási nap: 2009. 09.01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2010. 06. 15. (kedd)

Nappali oktatás: Első tanítási nap: 2009. 09.01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2010. 06. 15. (kedd) IGAZGATÓI UTASÍTÁS A TANÉV RENDJÉRE VONATKOZÓAN: Nappali oktatás: Első tanítási nap: 2009. 09.01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2010. 06. 15. (kedd) Tanítási napok száma: 183 általános iskolában 182 Szakiskolában

Részletesebben

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966 1. A tanév helyi rendje Az iskolai szorgalmi idő Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) Ballagás: 2016. június 17. A tanítási napok száma: 181 nap

Részletesebben

A tanév helyi rendje (Általános iskola)

A tanév helyi rendje (Általános iskola) 1. számú melléklet A tanév helyi rendje (Általános iskola) 1. A szorgalmi idő / a 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet 1. és 3. -a alapján/ 1.1. Az intézményünkben a munkát tanév, ezen belül a szorgalmi idő

Részletesebben

2016/2017. tanév. készült: szeptember

2016/2017. tanév. készült: szeptember SZÉKESFEHÉRVÁRI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM 8000 Székesfehérvár Prohászka Ottokár út 71. OM azonosító: 037857 KIK 072040 Telefon/fax: 22/312-969, 315-198 e-mail: iroda@vasvari-szfvar.sulinet.hu vasvarigimn@gmail.com

Részletesebben

NAPTÁRI ÜTEMTERV. 2015/2016-os tanévre. Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola. Augusztus

NAPTÁRI ÜTEMTERV. 2015/2016-os tanévre. Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola. Augusztus NAPTÁRI ÜTEMTERV 2015/2016-os tanévre Augusztus Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola Tantestületi alakuló értekezlet Határidő: augusztus 24. (hétfő) 8.00 óra Helye: Trefort Ágoston

Részletesebben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben 6.1 A tanév rendje: 6.1.2. A szorgalmi idő az általános iskolában és a művészeti oktatásban: 2014. szeptember 1. (hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Az első tanítási

Részletesebben

N a p t á r i t e r v 2008/2009.

N a p t á r i t e r v 2008/2009. N a p t á r i t e r v 2008/2009. A szorgalmi idő első tanítási napja szeptember 1. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2009. június 15. (hétfő). A tanítási napok száma száznyolcvan nap. A szorgalmi idő első

Részletesebben

E S E M É N Y N A P T Á R

E S E M É N Y N A P T Á R A 2013/2014. tanév munkatervének melléklete SZÉKESFEHÉRVÁRI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM E S E M É N Y N A P T Á R 2013. augusztus 31.(szombat) 2012-2013. tanév augusztus 22. csütörtök 9.00 Alakuló és évnyitó

Részletesebben

KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2014 2015.

KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2014 2015. Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2014 2015. Készítette: Kiss Ferenc kollégiumvezető Jóváhagyta: a kollégium nevelőtestülete

Részletesebben

csütörtök - megemlékezés az aradi vértanúkról 7 7 péntek - Salgóbánya - iskolai kirándulás 8 8 szombat - Salgóbánya - iskolai kir.

csütörtök - megemlékezés az aradi vértanúkról 7 7 péntek - Salgóbánya - iskolai kirándulás 8 8 szombat - Salgóbánya - iskolai kir. szeptember csütörtök - 8 óra: tanévnyitó ünnepség első 1 1 szombat tanítási nap 4 ofi óra, tűzvédelmi oktatás 2 2 vasárnap október 3 szombat 3 4 vasárnap 4 5 5 6 6 csütörtök - megemlékezés az aradi vértanúkról

Részletesebben

A tanév helyi rendje (Általános iskola)

A tanév helyi rendje (Általános iskola) 1. számú melléklet A tanév helyi rendje (Általános iskola) 1. A szorgalmi idő 1.1. Az intézményünkben a munkát tanév, ezen belül a szorgalmi idő keretei között kell megszerveznünk. Az első és utolsó tanítási

Részletesebben

A 2015/2016. tanév programja

A 2015/2016. tanév programja 1. oldal Árpád Szakképző Iskolája és Kollégiuma (Székesfehérvár, Seregélyesi út 88-90.) A 2015/2016. tanév programja Készítette: igazgatóhelyettes Jóváhagyta: igazgató 2. oldal Aug. 17. Alakuló tantestületi

Részletesebben

es tanév helyi rendje

es tanév helyi rendje 2016-2017-es tanév helyi rendje Dátum Esemény Tanítási nap 22 hétfő 23 kedd 24 szerda Javítóvizsga 09:00 óra Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 12.00-18.00 25 csütörtök Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 08.00-12.00

Részletesebben

A tanév rendje 2016/2017

A tanév rendje 2016/2017 A tanév rendje 2015/2016 8:00 alakuló értekezlet Szakgimnázium (180 tanítási nap + 7 tanítás nélküli munkanap) Tanítási nap Szakközépiskola (181 tanítási nap + 6 tanítás nélküli munkanap) Tanítási nap

Részletesebben

VESZPRÉMI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM GÖNCZY PÁL SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA MUNKATERV TANÉV

VESZPRÉMI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM GÖNCZY PÁL SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA MUNKATERV TANÉV VESZPRÉMI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM GÖNCZY PÁL SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA MUNKATERV 2016-17 TANÉV 2016-17-es tanév rendje Első tanítási nap: 2016. szeptember 01. (csütörtök) Utolsó tanítási nap: 2017.

Részletesebben

JÁDNI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 2013/2014. tanév munkaterve. Összeállította: Tóth Zoltán Jóváhagyta: tantestület Dátum:

JÁDNI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 2013/2014. tanév munkaterve. Összeállította: Tóth Zoltán Jóváhagyta: tantestület Dátum: JÁDNI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 2013/2014. tanév munkaterve Összeállította: Tóth Zoltán Jóváhagyta: tantestület Dátum: 2013.09.02. Bevezetés Az idei lesz az első olyan tanév, amely a köznevelési törvény és a hozzá

Részletesebben

MUNKATERV 2014-15. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola

MUNKATERV 2014-15. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola MUNKATERV 2014-15 Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola 2014. SZEPTEMBER H 1 8 15 22 29 Évnyitó + 3. of óra Enapló ellenőrzése szept. 14-19. lengyel diákcsere

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2015/2016-os tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2015/2016-os tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2015/2016-os tanévre Hét Hónap, nap szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. kedd Eseménytervezet Elsı tanítási nap a nappali munkarend szerinti osztályokban Tanévnyitó ünnepség Munkavédelmi oktatás

Részletesebben

A 2014-2015-ös tanév iskolai feladatainak ütemezése a Magyar László Gimnázium és Szakiskolában

A 2014-2015-ös tanév iskolai feladatainak ütemezése a Magyar László Gimnázium és Szakiskolában Dunaföldvári-Bölcskei-Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola Magyar László Gimnáziuma és Szakiskolája 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5. Telefon/Fax: 75/541-269 OM 201167

Részletesebben

MUNKATERV. 2012/2013-as tanév a 2012/2013. tanév rendje alapján (3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelet) Készítette: Kató Gábor igazgató

MUNKATERV. 2012/2013-as tanév a 2012/2013. tanév rendje alapján (3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelet) Készítette: Kató Gábor igazgató MUNKATERV 2012/2013-as tanév a 2012/2013. tanév rendje alapján (3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelet) Készítette: Kató Gábor igazgató 2 MUNKATERV 2012-2013. TANÉV A szorgalmi idő első tanítási napja: 2012. szeptember

Részletesebben

TANÉV RENDJE

TANÉV RENDJE 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 aug. p sz v h k sze cs p sz v szept. h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k 1 6

Részletesebben

MUNKARENDJE. 2014/2015-ös tanév

MUNKARENDJE. 2014/2015-ös tanév KT ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA Wattay Középiskola és Szakiskolája MUNKARENDJE 2014/2015-ös tanév Nevelőtestület által jóváhagyva: 2014. augusztus 28. Franczia László igazgató 2 I. félév 2014. szeptember

Részletesebben

A 2015/2016-os tanév munkaterve

A 2015/2016-os tanév munkaterve Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi PG Tagintézménye A 2015/2016-os tanév munkaterve Készítette: Rokolya Csaba igazgató A nevelőtestület 2015. augusztus 31-i ülésén

Részletesebben

Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. esemény

Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. esemény Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája dátum nap egyéb tanítási nap sorszáma tanítás nélküli munkanap sorszáma esemény időpont (óra:perc) 2016. augusztus 22. hétfő 23.

Részletesebben

A fiúkollégium munkaközösségének 2016/ 2017-os tanévi programja

A fiúkollégium munkaközösségének 2016/ 2017-os tanévi programja Győri Szolgáltatási SZC Kossuth Lajos Középiskolája és Kollégiuma A fiúkollégium munkaközösségének 2016/ 2017-os tanévi programja A 2016/2017-ös tanév kiemelt szakmai, nevelési-oktatási feladatai Az éves

Részletesebben

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2.

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2. Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola Pakod, Csány László u. 2. MUNKATERV 2014/2015. tanévre Készítette: Ódorné Marton Edit tagintézmény vezető Pakod, 2014. augusztus 25. A 2014-2015 tanév rendje:

Részletesebben

tanév. A tanév rendje

tanév. A tanév rendje 2014-15. tanév A tanév rendje A 2014/2015. tanévben : a tanítási év első tanítási napja 2014. szeptember 1. (hétfő) utolsó tanítási napja 2015. június 15. (hétfő). Az iskola utolsó, befejező évfolyamán

Részletesebben

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája. esemény

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája. esemény dátum tanítási nap sorszáma tanítás nélküli munkanap sorszáma Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája nap egyéb esemény időpont (óra:perc) felelős 2015. augusztus

Részletesebben

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE 2015-2016. Készítette: Zsilka-Fekésházi Zsuzsa 1. 1. Tanévnyitó szentmise, első tanítási nap tantestület Érintettek köre 2. 1. HHH tevékenység

Részletesebben

2014/2015. tanév munkaterve

2014/2015. tanév munkaterve KT ÁLTALÁNOS -ÉS KÖZÉPISKOLA BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA TELEPHELYE KASKANTYÚ 2014/2015. tanév munkaterve A munkaterv alapdokumentációja: Éves telephelyi feladatok Ütemterv Munkaterv csatolt részei:

Részletesebben

A 2013/2014. tanév rendje TERVEZET

A 2013/2014. tanév rendje TERVEZET A 2013/2014. tanév rendje TERVEZET A szorgalmi idő: 2013. szeptember 2-től 2014. június 13-ig Az első tanítási nap: 2013. szeptember 2. hétfő Az utolsó tanítási nap: 2014. június 13. péntek Az utolsó,

Részletesebben

Munkaprogram a 2015/2016-os tanévre

Munkaprogram a 2015/2016-os tanévre Munkaprogram a 2015/2016-os tanévre SZEPTEMBER A. HÉT (szept. 1-4.) Szept. 1. 8 óra Tanévnyitó (9. évfolyam) Szept. 2-4. 9-12 óra Diákgyűlések (évfolyamonként) 8-12 óra Osztályfőnöki órák (órarend, házirend,

Részletesebben

FELADATOK ÜTEMTERVE. időpont esemény felelősök. 24. Alakuló értekezlet Németh István. 24. tankerületi tanévnyitó értekezlet Németh István

FELADATOK ÜTEMTERVE. időpont esemény felelősök. 24. Alakuló értekezlet Németh István. 24. tankerületi tanévnyitó értekezlet Németh István FELADATOK ÜTEMTERVE időpont esemény felelősök augusztus 24. Alakuló értekezlet 24. tankerületi tanévnyitó értekezlet 24-25. Javítóvizsga felkészítés 27. Megyei tanévnyitó értekezlet 26. Javítóvizsga 31.

Részletesebben

Eseménynaptár 2014/2015

Eseménynaptár 2014/2015 Eseménynaptár 2014/2015 SZEPTEMBER 01. hétfő Tanévnyitó ünnepély 1. tanítási nap 8:00 óra 03. szerda Modul órák, szakköri foglalkozások megkezdése. Modul óra és szakkörvezetők 09. kedd Iskolavezetőségi

Részletesebben

1.3. A szorgalmi idő második féléve a szorgalmi idő utolsó napja, azaz június 13.

1.3. A szorgalmi idő második féléve a szorgalmi idő utolsó napja, azaz június 13. 1. számú melléklet A tanév helyi rendje 1. A szorgalmi idő 1.1. Az intézményünkben a munkát tanév, ezen belül a szorgalmi idő keretei között kell megszerveznünk. Az első és utolsó tanítási nap által meghatározott

Részletesebben

2015/2016-os tanév rendje (tanítási napok)

2015/2016-os tanév rendje (tanítási napok) 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 aug. h k sze cs p sz v h szept. k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze 1 5 10

Részletesebben

E S E M É N Y N A P T Á R

E S E M É N Y N A P T Á R A 2015/2016. tanév munkatervének melléklete SZÉKESFEHÉRVÁRI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM E S E M É N Y N A P T Á R 2015. augusztus 31.(hétfő) 2014-2015. tanév augusztus 24. hétfő 8.00 Alakuló és évnyitó értekezlet

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

Abigél Köznevelési Intézmény Debreceni Tagintézmény munkaterve és feladat-ellátási terve a 2013/2014-es tanévre

Abigél Köznevelési Intézmény Debreceni Tagintézmény munkaterve és feladat-ellátási terve a 2013/2014-es tanévre Abigél Köznevelési Intézmény Debreceni Tagintézmény munkaterve és feladat-ellátási terve a 2013/2014-es tanévre Elfogadta az Abigél Középiskola nevelőtestülete: Debrecen, 2013. szeptember 10. Bencze Rita

Részletesebben

Munkaprogram a 2016/2017-es tanévre

Munkaprogram a 2016/2017-es tanévre Munkaprogram a 2016/2017-es tanévre SZEPTEMBER A. HÉT (szept. 1-2.) Szept. 1. 8 óra Tanévnyitó (9. évfolyam) 9-12 óra Diákgyűlések (évfolyamonként) 8-12 óra Osztályfőnöki órák (órarend, házirend, tűz-

Részletesebben

NAPTÁRI ÜTEMTERV. 2015/2016-ös tanévre

NAPTÁRI ÜTEMTERV. 2015/2016-ös tanévre NAPTÁRI ÜTEMTERV 2015/2016-ös tanévre Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola Trefort Ágoston Szakképző Tagiskolája Augusztus Tantestületi alakuló értekezlet Határidő: augusztus 24. 8,00 Trefort utána

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap)

Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap) Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap) Feladat Határidő Felelős Javító- és osztályozó vizsgák augusztus 25. 8.00 Munkaközösségi értekezletek augusztus 26-27. Tanév-előkészítő nyitóértekezlet

Részletesebben

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 5123 Jászárokszállás, Deák Ferenc u. 59. Tel.: 57/433-313 Fax.: 57/433-314, e-mail: jaszdeak@gmail.com Éves munkaterv a 2015/16-os tanévre

Részletesebben

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák A 2012/2013-as tanév helyi rendje 2012. augusztus augusztus 22-24. augusztus 27. augusztus 28. augusztus 29. Gólyatábor 9. évfolyam Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító-

Részletesebben

CEGLÉDI SZC NAGYKÁTAI IPARI SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉVES MUNKATERVE 2016/17 TANÉV. igazgató

CEGLÉDI SZC NAGYKÁTAI IPARI SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉVES MUNKATERVE 2016/17 TANÉV. igazgató Ceglédi Szakképzési Centrum Nagykátai Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM: 203068, Az:141103 2760 Nagykáta, Csonka köz 6. Tel: +36 (29) 440-254 Web: ipariszki.hu Email: ipariszki@ipariszki.hu

Részletesebben

A fiúkollégium munkaközösségének 2015/ 2016-os tanévi programja

A fiúkollégium munkaközösségének 2015/ 2016-os tanévi programja Győri Szolgáltatási SZC Kossuth Lajos Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma A fiúkollégium munkaközösségének 2015/ 2016-os tanévi programja A 2015/2016-ös tanév kiemelt szakmai, nevelési-oktatási feladatai

Részletesebben

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap Szeptember Tanítási napok száma: 22 nap Feladatok Határidők Szervezők Tanévnyitó szentmise (Endrődi Lukács László 2014. 08. 31. 17-18.30 óra

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2016/2017-es tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2016/2017-es tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2016/2017-es tanévre Hét Hónap, nap szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. csütörtök 2. 2. péntek Eseménytervezet Els tanítási nap a nappali munkarend szerinti osztályokban Tanévnyitó ünnepség

Részletesebben

Siófoki SZC Bacsák György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája ÉVES MUNKATERVE 2016/2017

Siófoki SZC Bacsák György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája ÉVES MUNKATERVE 2016/2017 Siófoki SZC Bacsák György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája ÉVES MUNKATERVE 2016/2017 Készítette: Kovács Tibor intézményvezető helyettes Időpont Esemény Felelős 08.29. Vezetői értekezlet 08.30. Javítóvizsga

Részletesebben

Az Angol- Magyar Képző és Továbbképző Központ Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi és Nemzetközi Vendéglátó Szakközépiskola

Az Angol- Magyar Képző és Továbbképző Központ Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi és Nemzetközi Vendéglátó Szakközépiskola Az Angol- Magyar Képző és Továbbképző Központ Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi és Nemzetközi Vendéglátó Szakközépiskola 2012-2013 es tanév Munkaterve (A munkaterv a tanév eseményeinek megvalósításakor

Részletesebben

03. szerda 16:30 Első osztályos szülői értekezlet 1.a osztályfőnök és a tanító néni

03. szerda 16:30 Első osztályos szülői értekezlet 1.a osztályfőnök és a tanító néni (1-e) a nevelési-oktatási intézmény nyitva tartásának rendjét, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjait 2014/2015 tanév munkaterve: Szeptember

Részletesebben

2012/2013. tanév rendje (kivonat)

2012/2013. tanév rendje (kivonat) 2012/2013. tanév rendje (kivonat) Első tanítási nap: Őszi szünet: Téli szünet: Első félév: Tavaszi szünet: Utolsó tanítási nap: Tanítási napok száma: 2012. szeptember 3. /hétfő/ 2012. október 29-től november

Részletesebben

A ös tanév ütemterve

A ös tanév ütemterve Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 3525 Miskolc, Dayka G. u. 4. Tel.: 46/509-120; Tel./fax: 46/345-830 www.eklg-miskolc.sulinet.hu 2014/2015-ös tanév

Részletesebben

2014/2015. tanév ütemterve

2014/2015. tanév ütemterve 2014/2015. tanév ütemterve Augusztus 21. 8,00 Alakuló értekezlet. Munkaközösség-vezetők megbeszélése 26. 8,00 Javítóvizsgák Szeptember 1. 8,00 Tanévnyitó ünnepély 3. Tanévnyitó értekezlet 5. 8,00 VENI

Részletesebben

Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola 1149 Budapest, Egressy út 36.

Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola 1149 Budapest, Egressy út 36. Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola 1149 Budapest, Egressy út 36. A tanévkezdés feladatai: Feladat ellátási terv a 2015/2016-os tanévre Javítóvizsgák:

Részletesebben

A Madách Imre Kollégium. éves munkaterve

A Madách Imre Kollégium. éves munkaterve A Madách Imre Kollégium éves munkaterve a 2014 / 2015. tanévre Készítette: Magyar Zoltán Balassagyarmat 2014. augusztus 1 A tanév helyi rendje: A tanév kezdő napja: 2014. szeptember 1. A tanév záró napja:

Részletesebben

8.00 Tájékoztató értekezlet 9.00 Javítóvizsgák augusztus 25. csütörtök 8.00 Javító, osztályozó és különbözeti vizsgák. Gólyatábor - Velence

8.00 Tájékoztató értekezlet 9.00 Javítóvizsgák augusztus 25. csütörtök 8.00 Javító, osztályozó és különbözeti vizsgák. Gólyatábor - Velence TANÉV RENDJE - GUNDEL 2016/2017-es tanév A hét betűjele Dátum A hét napja Események augusztus 24. szerda 8.00 Tájékoztató értekezlet 9.00 Javítóvizsgák augusztus 25. csütörtök 8.00 Javító, osztályozó és

Részletesebben

2016/2017 tanév rendje

2016/2017 tanév rendje 2016/2017 tanév rendje 2016/2017. tanév rendjéről a 12/2016. EMMI rendelete alapján 2016. augusztus 23. kedd Gólyatáboros szülői értekezlet 2016. augusztus 24-26. sz - cs - p Gólyatábor - Révfülöp 2016.

Részletesebben

2016/2017-es tanév rendje (programok)

2016/2017-es tanév rendje (programok) Augusztus Szeptember Október 23. kedd 9.00 Alakuló értekezlet 24. szerda 9.00 Munkaközösségi értekezletek 25. csütörtök 9.00 Javítóvizsgák 29. hétfő 9.00 Szent Liturgia / Nyitó értekezlet Tanári lelki

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

A TANÉV RENDJE 2016/2017.

A TANÉV RENDJE 2016/2017. A TANÉV RENDJE 2016/2017. AUGUSZTUS SZEPTEMBER OKTÓBER 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Hétfő 1 8 15 22 29 Hétfő 5 12 19 26 Hétfő 3 10 17 24 31 Kedd 2 9 16 23 30 Kedd 6 13 20 27 Kedd 4 11 18 25 Szerda 3 10 17 24 31 Szerda

Részletesebben