A MAI CSONGRÁD MEGYEI /1/ NÉMETSÉG XX. SZÁZADI TÖRTÉNETÉNEK NÉHÁNY KÉRDÉSE ÉS AZ ASSZIMILÁCIÓ /2/ ZIELBAUER GYÖRGY

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A MAI CSONGRÁD MEGYEI /1/ NÉMETSÉG XX. SZÁZADI TÖRTÉNETÉNEK NÉHÁNY KÉRDÉSE ÉS AZ ASSZIMILÁCIÓ /2/ ZIELBAUER GYÖRGY"

Átírás

1 A MAI CSONGRÁD MEGYEI /1/ NÉMETSÉG XX. SZÁZADI TÖRTÉNETÉNEK NÉHÁNY KÉRDÉSE ÉS AZ ASSZIMILÁCIÓ /2/ (A dolgozat az MTA-Soros Alapítvány anyagi támogatásával készült.) ZIELBAUER GYÖRGY Az első világháborút megelőzően az évi népszámlálás szerint a német anyanyelvű lakosság száma Magyarországon az összlakosság 10,4%-át tette ki. A háború után az június 4-i trianoni békeszerződésben rögzített területi változások következtében a hazai németség mintegy 70%-a a szomszédos országok állami főhatalma alá került: nevezetesen Tiszántúlon a Maros folyótól délre a kelet-bánáti svábok Romániához, a nyugat-bánáti svábok a Szerb-Horváth-Szlovén Királysághoz. A trianoni határok között az évi népszámlálás szerint német anyanyelv maradt. A németség ekkor a 6,9%-os arányával messze felülmúlta a megmaradt egyéb nemzetiségi lakosság (szlovákok 1,8, horvátok 0,5, románok 0,3, szerbek 0,2%-os) részarányát. A németség aránya már 1880 óta állandóan csökkent az országban. A trianoni Magyarországon ez a folyamat nemcsak folytatódott, hanem fel is gyorsult. A németség as 6,9%-os részaránya 1930-ban 5,5%-ra, majd 1941-ben pedig 5,1 %-ra csökkent /3/. Az 1941-es népszámláláskor az akkori Csanád-Arad-Toronlál k.e.e. vármegye torontáli járásában 1151, a központi járásban 35, Makón 69, Csongrád megyében 141, Hódmezővásárhelyen 82 és Szegeden 857 fő volt a német anyanyelvűek száma /4/. Az ország felszabadulását követő időkben végrehajtott népszámlálások adatai alapján a németség számában további jelentős mértékű csökkenés figyelhető meg. Az 1949-es adatfelvétel során a német anyanyelvű az összlakosságnak csupán 0,2%-át tette ki /5/. Az 1960-as népszámláláskor az előzőhöz viszonyítva megduplázódott a németség száma, mert ekkor fő volt a német anyanyelvieknek a száma, melyből falun-községben, fő pedig a városokban lakott. Ettől kezdve csökkenő tendencia figyelhető meg, mert a falvak-községekben ez a szám re, majd az 1980-as népszámlálás szerint a falvakban fő volt a német anyanyelvű lakos /6/. Mielőtt további részleteket vizsgálnánk meg, szükséges visszapillantanunk a két világháború közötti időszak német községeinek eseményeire, majd a háborút követő időben azoknak a tényezőknek a vizsgálatára (kitelepítés), melyek ebben a térségben is a németség számának további csökkenéséhez vezettek. Hódmezővásárhely és Szeged vizsgálatát szükséges elválasztanunk a községektől, mert csak utóbbiakban (Kübekháza és Újszentiván) vizsgáltuk meg tételesen közötti időszak házassági és születési anyakönyveit. Hódmezővásárhelyen 1920-ban 152, 1930-ban 120 és 1941-ben mint arra már utaltunk 82 fő volt a német anyanyelvűeknek a száma a népszámlálási adatok alapján. Szegeden az évi 2528 főről 1941-ig terjedő időben közel 60%-os csökkenés figyelhető meg. Itt kell megemlítenünk még Szentes városát is, ahol 1930-ban 76, majd 1941-ben pedig 30 fő volt a német anyanyelvű /7/. Mint arra már az előzőekben utaltunk a trianoni békeszerződést követő időben Torontál megye törökkanizsai járásának néhány községe torontáli járás néven Csanád- Arad-Torontál k.e.e. vármegye része lett. így került ebbe a megyébe Kübekháza és Újszentiván község, ahol nagyobb számban laktak németek.

2 KÖZLEMÉNYEK 283 Arad-Torontál k.e.e. vármegye része lett. így került ebbe a megyébe Kübekháza és Újszentiván község, ahol nagyobb számban laktak németek. Kübekháza telepítése 1844-re tehető. Az első világháború előtt lakóinak a száma 1845 fő volt. A községet vegyesen r.k. vallású magyarok és németek lakták. Az es népszámlálás szerint Kübekházán 619 fő volt a német anyanyelvű /8/. Újszentiván község 1435 lakójából 335 volt a magyar, 515 a német és 585 a szerb anyanyelvű. Az 191 О-es népszámláláskor már 494-re csökkent a német anyanyelvűeknek a száma /9/. Kübekházán a németség számának csökkenése a két világháború közötti időszakban lényegtelennek mondható, mert az 1920-as 581-ről 1930-ban 563-ra, majd 1941-ben 500-ra alakult. Ez utóbbiból 447 egyben német nemzetiségűnek is vallotta magát /10/. Újszentiván községben a németség száma emelkedett között (32 fővel), az 1920-as adatok szerint az 526 német anyanyelvű 1930-ban 575-re emelkedett, majd 1941-ben létszámuk 569-re csökkent. Kübekházán az összlakosság 24,9%-a, Újszentiván községben pedig 41,2%-a volt a német anyanyelvű 1941-ben /11/. Az 1920-as évek elején a revíziós politikának szerves része lett a fokozatosan kialakított nemzetiségpolitika. Az új koncepció az es években öltött közjogi formákat. Magyarországona nemzetiségeknek az ellenforradalmi rendszer első éveiben nem volt jelentősebb szervezetük. Csak hosszabb tárgyalások után augusztus 25- én alakult meg Budapesten a Magyarországi Német Népművelési Egyesület (Ungarnlandischer Deutscher Volksbildungsverein = továbbiakban MNNE magyar rövidítést használjuk). Ezt követően több mint egy év telt el augusztus 3-ig, az ünnepélyes alakuló ülés megtartásáig. A végleges szabályzatot a kormány szeptember 29-én hagyta jóvá, s csak ezt követően indulhatott meg a magyarországi németek legális szervezkedése /12/. Az első szervezetek Tolna és Baranya megyében még 1924-ben létrejöttek, noha a magyar hatóságok számtalan akadályt gördítettek az egyesületek megalakulása és működése elé. Országos viszonylatban az MNNE lassú, de egyenletes fejlődést mutatott. Ezt a tendenciát mutatja az, hogy az 1924/25-ös évben a 46 helyi csoportban 8000 tagot, 1930/31-ben 166 helyi csoportban , majd 1933/34-ben már taggal rendelkeztek /13/. Az MNNE elnöke a kormány kívánságára a szepesi szász származású Gratz Gusztáv, ügyvezető elnökhelyettese pedig Bleyer Jakab lett. A vezetőségben jelentős szerepet játszott még dr. Paul Flach, aki a későbbiekben is jelentős figura volt a magyarországi németség mozgalmaiban. A jelenleg Nyugat-Németországban élő volt vezető P. Flach 1967-ben megjelent tanulmánya azt állapítja meg, hogy Bleyer Jakab december 5-én bekövetkezett haláláig az országban lévő közel 460 németek által lakott községből csak 190 településen jöttek létre az MNNE szervezetei. A munka alapján megállapíthatjuk, hogy Újszentiván községben november 22-én alakult meg az MNNE helyi tagcsoportja, ahol Nikolaus Gilot (alt) lett a vezető. Kübekházán egy nappal később, november 23-án alakult meg az MNNE helyi szervezete, ahol az elnök Johann Kendi lett. Mindkét községben az országos vezetőséget Faul Franz képviselte /14/. Eredeti források alapján megállapítható, hogy Újszentiván községben 80 fő, Kübekházán pedig 117 fő volt jelen az MNNE helyi tagcsoportjának alakuló ülésein /15/. Az MNNE munkájának akadályoztatása, a németséget is sújtó gazdasági válság megrontotta a kormány és a szervezet viszonyát. A lappangó bizalmi válság jele volt az, hogy 1931-ben a választásokon csak Bleyer jutott be kormánypárti listán a parlamentbe. A válság utáni enyhülésnek a légkörét rontotta le Bleyer május 9-i parlementi beszéde, mert minden oldalról elszabadította a nacionalista szenvedélyek viharát. A beszéd hatására Bleyer és mozgalma jelentősen elszigetelődött, majd rö

3 284 KÖZLEMÉNYEK viddel később bekövetkezett halála éles ellentéteteket robbantott ki. Az MNNE-nek, a magyar kormány befolyása alatt álló vezetőségével szemben létrejött a Volksdeutsche Kameradschaft, s ez szoros kapcsolatot tartott a hitleri Németországgal, és onnan jelentős támogatást kapott. Lapja a Deutscher Volksbote a harmadik birodalommal való szoros kapcsolatot tükrözte. A Kameradschaft volt az alapja a Volksbundnak, amely november 26-án jött létre. Az új, a már kimondottan fasiszta szervezetnek működési engedélyezése összefüggésben volt a magyar kormányválsággal. Az ünnepélyes zászlóbontára április 30-án a Tolna megyei Cikó községben megtartott nagygyűlésen került sor. A Volksbund már ebben az évben 1939-ben 150 helyi szervezettel rendelkezett és tagjainak a száma elérte a főt /16/. A Volksbund szervezeti felépítése csak Erdély és Délvidék visszacsatolása után vált véglegessé, mert ekkor 6 területi (táj) vezetőség alakult ki. A korábban már idézett dr. Paul Flach egy 1968-ban megjelent munkájában részletesen ismerteti a Volksbund helyi szervezeteinek számát, megalakulásuk pontos idejét. A munka szerint között a trianoni országterületen 431 Volksbund községi szervezet alakult meg /17/. 1. A Volksbund szervezetek megalakulása között The formation o f Volksbund organizations between 1939 and 1944 A mai Csongrád megye területén is sorra alakultak meg a Volksbund helyi (községi-városi) szervezetei. Az előzőekben már idézett Flach munka szerint Kübekháza és Újszentiván községekben azonos napon szeptember 15-én jöttek létre a Volksbund helyi szervezetei. Az ifjúsági csoportok megalakítására mindkét helyen szintén ekkor került sor. Kübekházán Johann Günter mellett az ifjúság vezetője Albert Ruppauer lett. A szomszédos Újszentiván községben Peter Balthasar mellett az ifjúsági csoport vezetője Josef Gräbeldinger. Mindkét községben az alakuló üléseken megjelentek az országos központ képviselői is, Brandt Jakob mellett az országos ifjúsági vezetőséget Boss Philipp képviselte. A Volksbund városi szervezetei jöttek létre június 8-án Hódmezővásárhely, Szeged és Szentes városokban. Az országos vezetőség képviseletében jelen voltak Binder Hugo, Spreitzer Sepp, továbbá az idézett tanulmány szerzője dr. Paul Flach is. Megjegyezzük, hogy dr. Paul Flach a Volksbund Bács- Bodrog megyei vezetője volt, később ezt a pozíciót az országos vezetőségben betöltött tisztsége miatt másnak adta át. Csongrád megye három említett városában a Volksbund ifjúsági szervezetet nem hozott létre /18/. Az Újszentiván községben megalakított Volksbund szervezet szeptember 15-én készült alakuló ülésének jegyzőkönyve szerint a megjelentek száma 78 fő volt. A jegyzőkönyvhöz csatolt névsor alapján megállapíthatjuk, a megjelentekből 25 leány és asszony volt. Foglalkozás szerint 75 fő a földműves, 2 férfi iparos és 1 kereskedő foglalkozású. A 78 főnyi taglétszámból 43 a felnőtt, 35 pedig az ifjúsági csoporthoz tartozott /19/. A Szovjetunió elleni támadások során az SS vesztesége jelentős volt. A német szervek arra törekedtek, hogy az eddigi illegális akciókat az illetékes kormányok által engedélyezett SS-toborzások váltsák fel. így került sor a magyar és német kormányok

4 KÖZLEMÉNYEK 285 abbéli megállapodására is, de már ezt megelőzően február 5-én jelentették be az akció megindulását. A Volksbund számára az egyik legkellemetlenebb kérdés az volt, hogy a bevonulóknak le kellett mondaniok a magyar állampolgárságukról. Sokan ezt követően hátat fordítottak a Volksbundnak /20/. Az április 3-án lezárult sorozás alkalmával az akkori egész országterületről az SS-be en jelentkeztek, köztük főt találtak alkalmasnak, és március 22-től május 3-ig bezárólag 12 szállítmánnyal fő hagyta el az országot /2 1 /. Kübekházáról 26, Újszentivánról 12 és Szegedről 1 főnek a magyar állampolgárságból való törlésére került sor /22/. Később még 1 1 kübekházi és újszentiváni lakos állampolgársági törlése történt meg /23/. A németség számának alakulására (csökkenésére) nagy jelentőséggel bírt az SS-be bevonultakon kívül a háború utolsó évében elmenekült németeknek a száma. Ebben a térségben (a Marostól délre fekvő területeken) a frontvonal igen gyors közeledése kövekeztében viszonylag kevesebben menekültek el. Egyesek nem mertek a háború után nyugatról visszatérni Magyarországra, de az általunk vizsgált térségben nem játszottak jelentős szerepet a németség számának további alakulásában. A németség számának további alakulására a legdöntőbb hatás a háború utáni kitelepítésekben keresendő. Az egész társadalom egyik megoldatlan problémája a felszabadulást követő időben a földkérdés volt. Viszonylag gyorsan megalakultak a földigénylő bizottságok. Első lépésként számba vették a földigénylőket, az elkobzás, majd a megváltás alá kerülő földterületeket. A Volksbund volt tagjaitól a földek elkobzása egyben arra is utalt, hogy széles tömegeket érintett a rendelet végrehajtása. Egy szeptember26- án készült országos összesítő jelentés szerint a mai területen volksbundostól kh nagyságú földterület került elkobzásra. Az akkori Csanád-Arad-Torontál vármegyében 798 személytől 8221 kh volt az elkobzott fölterület nagysága. Csongrád megyében elkobzásra nem került sor, így az előbbi adatok arra utalnak, hogy itt jelentős mértékben Elek és Almáskamarás községek jöhettek szóba, s kevesebb volt az elkobzás Kübekháza és Újszentiván községekben /24/. A Budapesti Nemzeti Bizottság április 11-i ülésén vitatta meg a németség ügyét a földosztás végrehajtásával összefüggésben. A vita eredménytelenül zárult. Ezzel nagyjából egyidejűleg a Nemzeti Parasztpárt adta ki a pártok között elsőként a "KI AZ ORSZÁGBÓL A SVÁB HAZAÁRULÓKKAL!" jelszót. Az NPP állásfoglalásához a kommunista párt is csatlakozott és a Szabad Nép "Sváb hazaárulók" című cikkében azzal üdvözölte a kezdeményezést, hogy "A Nemzeti Parasztpárt a magyar nép szívéből beszélt". A Szabad Néppel egyidőben az FKGP lapja a Kis Újság is csatlakozott, azt követelte, hogy "Ki kell telepíteni a hazai svábságot!" /25/. A németek kitelepítésének ügyét a potsdami értekezlet a csehszlovák és a lengyel kormányokra, Magyarországon pedig a Szövetséges Ellenőrző Bizottságra (SZEB) bízta. A SZEB 1945 augusztusában felszólította az Ideiglenes Nemzeti Kormányt, hogy a legrövidebb időn belül készítse elő németnek a Magyarországról történő kitelepítését, majd a SZEB november végén értesítette a magyar miniszterelnököt a Német Szövetséges Tanács (NSZT) határozatáról. Eszerint Magyarországról a német fasizmus bűneiért s a háborúért kollektíván is felelősnek ítélt félmillió németet kellett volna kitelepíteni. A magyar demokratikus kormányzat sohasem tette magáévá a kollektív felelősségre vonás és büntetés elvét. A kormányzat a SZEB előírásai következétben arra kényszerült, hogy a fasiszta tevékenységekben vétkes személyeken túl másokat is kitelepítsen /26/. A kitelepítéssel kapcsolatban az Ideiglenes Nemzeti Kormány és az őt követő magyar kormányok feladatait a békekötésig a SZEB határozta meg és ellenőrizte. A SZEB és a magyar kormányok közötti jegyzékváltásokat követően a SZEB 1945.

5 286 KÖZLEMÉNYEK november 28-i ülésének döntése gyorsította meg a kitelepítéssel kapcsolatos folyamatot. A rendeletet a kormány meglehetősen sietve, lényegében kapkodva tette meg, illetőleg dolgozta ki. A Tildy-kormány zavarát fokozta a szövetséges nagyhatalmak képviselői között fennálló összhang hiánya, s "nem válogathatott" a különböző információk között, mert számára a fegyverszüneti szerződés értelmében egyedül csak a SZEB hivatalos álláspontja lehetett az irányadó. Az idő rövidségével és a SZEB előírásaival magyarázható, hogy a kormány tudomásul vette a belügyminiszter által előterjesztett szöveget. így született meg a /1945. M.E. sz. rendelet a magyarországi németek kitelepítéséről, mely december 29-én jelent meg. A koalíciós pártok közül továbbra is az SZDP foglalkozott legtöbbet és legelfogadhatóbban a német nemzetiségű lakosság kérdésével. Ebben a pártban már magát a kitelepítési kormányrendelet tervezetét is igen élénken bírálták. A pártvezetőség december 27-i ülésén Szalai Sándor a szóban forgó rendeletét egyenesen katasztrofálisnak minősítette, elsősorban abból a szempontból, hogy az rontja az ország és az SZDP külpolitikai lehetőségeit. A magyarországi német lakosság várható nagyarányú kitelepítése az osztrák kormányköröket is komolyan foglalkoztatta. Lázár Brankov kapitány, a jugoszláv politikai misszió titkára január második felében azért tiltakozott, hogy a német-délszláv vegyes házasságban élő szlávokat is kitelepítik /27/. "A német nemzetiségű lakosság kitelepítése tulajdonképpen 1945 februárjában kezdődött meg Magyarországról, amikor a szovjet katonai hatóságok a Tiszántúlon élő németek egy részét deportálták. De közülük elsősorban a nőket 1945 nyarán hazaengedték" /28/. A fenti időpontot újabb kutatásaink alapján pontosítanunk kell. Az akkori Csanád- Arad-Torontál vármegye eleki járása és Békés megye német lakosságának (Almáskamarás és Elek) közel 1200 fős számát már január 11-én indították útnak a szovjet katonai hatóságok jóvátételi munkára. Ennek előkészítése pedig már december 26-án kezdődött meg. A korabeli főszolgabírói jelentés szerint január 2-án reggeltől a következő elvek szerint történt az emberek összegyűjtése: "Minden német nevű (a nők 17 1/2 évtől 35 évig, a férfiak 16 1/2 évtől 45 évig), tekintet nélkül arra, hogy bírja-e a német nyelvet vagy sem, tekintet nélkül előéletére a rendelkezés alá esik. Ugyanakkor beleesnek azok a magyar nevű egyének, akiknek nagyszülőjük német nevű, illetőleg német származású". A főszolgabíró a szovjet hatóságoktól kapott felhatalmazás alapján mentesítő bizottságot hozott létre. A bizottság elsőként 250 személyt hozott javaslatba a mentesítésre, majd 50 személyre csökkent a mentesítésre javasoltak száma. Ennek elutasítását követően a szovjet hatóságok az 1899-es születésű férfiak, valamint a kommunista párt tagjainak és hozzátartozóinak a beszállítását is elrendelték. Ilyen előzmények után az 1903 főt tartalmazó szerelvény január 11-én hagyta el Elek községet. (Almáskamarás községből 320 fő, Elekről 983 fő, Gyuláról és Mezőberényből 600 fő volt az elszállítottak száma /29/.) A szovjet hatóságok január közötti időben Délkelet-Dunántúl (Baranya, Somogy és Tolna) több német községéből az elekihez hasonlóan polgári lakosságot a Szovjetunióban végzendő jóvátételi munkára köteleztek /30/. A német nemzetiségű lakosság kitelepítsére a SZEB tervétől eltérően csak 1946 januárjában került sor. A hivatalos magyar szervek adatai szerint 1946 januárjától június végéig 154 községből fő kitelepítésére került sor. Ezt követően 1946 júliusától novemberig gyakorlatilag szünetelt a kitelepítés, majd az USA németországi katonai kormányzatával 1946 szeptemberében külön megállapodásban rögzítették a kitelepítések folytatását. Ebben a megállapodásban az amerikai hatóságok szeptember l-től április 1-ig terjedő időben újabb német személy befogadását vállalták. Valójában december végéig még fő hagyta el az országot /31/. A német nemzetiségű lakosság kitelepítése a fentiek szerint 1946 januárjában kezdődött meg. Egy hivatalos jelentés szerint 1946 januárjában 1 községből (Budaörs) 3866 fő volt a kitelepítettek száma /32/.

6 KÖZLEMÉNYEK 287 Legújabb kutatásaink szerint 1946 januáijában több községben kezdődtek meg a kitelepítések, azonban január én Bácsbokodról 640 fővel egy szerelvény, majd január 19-én és ezt követően Budaörsről 9 szerelvénnyel hagyták el az országot a kitelepített németek Ágfalva és Hegyeshalom határállomásokon /33/. Az akkori Csanád-Arad-Torontál vármegye német községeiből a kitelepítések 1946 áprilisában-májusában bonyolódtak le. Almáskamarásról 1339, Elekről 3492, Medgyesbodzásról 36, Pusztaottlakáról 13, Medgyesegyházáról 24, Nagykamarásról 21 volt a kitelepített németeknek a száma. Az előzőek szerint az eleki járásból összesen 4925 fő volt a kitelepített német. A torontálijárás (ma Csongrád megye) német községeiből Kübekházáról 166, Szőregről 55 és Újszentivánról 210 fő lett kitelepítve /34/. A következő évtől 1947-től a német nemzetiségű lakosság újabb csoportjainak kitelepítésére került sor, de most már Németországnak nem az amerikai, hanem a szovjet megszállási övezetébe. Ebben az évben, augusztus hó folyamán 8846 német települt át, majd a folytatólagos telepítésekkel 1948 közepére létszámuk megközelítette az et. Ezekben a telepítésekben azonban már szerepet játszott az is, hogy a Csehszlovákiából menekült, illetve kitelepített magyar családoknak az elhelyezése mind súlyosabb gondot és problémát okozott a népi demokratikus kormányzatnak /35/. Az 1947/48-as akciók során azonban a Tiszántúl német térségében kitelepítés nem volt, csak a csehszlovákiai magyarok elhelyezésére került már sor több helyen. A hazánkban élő nemzetiségek számbavételére, létszámuk pontos megállapítására a felszabadulás utáni időkben egyre több kísérlet történt. Ezek a kísérletek azonban magukon viselték az közötti évek kitelepítésének és lakosságcsere eseményeinek bélyegét. A népszámlálások iránti bizalom hiánya a hazánkban élő minden nemzetiség részéről érezhető volt az évi, majd az azt követő statisztikai adatfelvételek során. A németség részéről különösen nem volt alaptalan a bizalmatlanság, hiszen a volksbundos névsorok és egyéb kompromitáló névsorok hiányában az es népszámlálás anyanyelvi és nemzetiségi bevallásokat tartalmazó adatlapok képezték a kitelepítést alátámasztó dokumentumot /36/. A hivatalos népszámláláson kívül különböző állami és társadalmi szervek több alkalommal tettek kísérletet, hogy a nemzetiségek kulturális igényeinek kielégítése céljából megállapítsák hozzávetőleges létszámukat. A hivatalos népszámlálások és a különböző becslések között óriási eltérések mutatkoznak. Városi adatok nélkül a községekben 1960-ban , 1970-ben és 1980-ban fő vallotta magát német anyanyelvűnek Magyarországon. A különböző felmérések és becslések fő közötti németségre vonatkozó adatai még nagyobb mértékben térnek el a valóságtól. Az 1950-ben kialakított Csongrád megye községeiben az alábbiak szerint alakult a német anyanyelvűek száma /37/: Ezekben a falvakban 1960-ban az anyanyelvvel együtt 186 fő, 1980-ban pedig 78 fő beszélte a német nyelvet. Itt kell egyben azt is megjegyeznünk, hogy a Központi

7 288 KÖZLEMÉNYEK Statisztikai Hivatal 1980-ban és 1983-ban kiadott összesítő jelentései között lényeges eltérések vannak. Az 1941-es népszámlálás adatai, illetve a kitelepítés és egyéb úton az országot elhagyók adatai közötti különbségek annak a megfogalmazására jogosítanak bennünket, hogy Kübekházán és Újszentiván községekben jelentősebb számú németnek kell még jelenleg is élnie. Fenti állításunk alátámasztására Kübekháza és Ujszentiván községek közötti időszakára vonatkozóan megvizsgáltuk a házassági és születési anyakönyvek összes bejegyzéseit. A következőkben az anyakönyvi bejegyzések alapján a családi nevek alapján igyekszünk a németségre vonatkozóan megállapításokat tenni. Tesszük ezt azért is, mert az évi népszámlálás során az adatfelvételeket végző biztosok egyetlen személyt sem minősítettek olyannak, akit akár asszimilált németnek kellene tekinteni a nemzetiségi jogok biztosítása szempontjából a Csongrád megyei községekben /38/. A két világháború közötti népszámlálások országos adatai alapján megállapítható a németség számának erős csökkenése. Az asszimilációs veszteségeket hangsúlyozó külföldi és hazai német propagandára válaszul, a harmincas évek elején hazafias jelszavakkal nagyarányú névmagyarosítási kampány indult meg, amelyhez a katonaságnál, hivatalokban és iskolákban jelentős presszió is járult. Ez viszont alkalmat adott arra, hogy a szenvedélyes német propaganda az erőszakos magyar asszimiláció előtérbe állításával elhomályosítsa, hogy alapjában véve természetes magyarosodási folyamatról van szó /39/. Az 1933-as névmagyarosítási hullám során jelentős lehetett a presszió. Ebben az évben 5465 német nevű magyarosította meg a nevét. Ez a tendencia volt megfigyelhető Gömbös Gyula honvédelmi minisztersége idején a hivatásos katonai állomány soraiban. Az közötti három esztendőben 1426 hivatásos állományú katonai személy névmagyarosítására került sor /40/. Az asszimiláció ritka esetben játszódik le egy nemzedék éleién belül. Általánosabb és tipikusabb a hosszú, többszakaszos, többgenerációs asszimilációs folyamat. Társadalomtörténeti szempontból az elmagyarosodó nemzetiségi és vegyes családok érdemleges és kiegyenlítő szerepet töltenek be. A kettős kötődés következtében az. asszimilálódok jó része hozzájárult a nemzeti ellentétek tompításához, a kultúrértékek cseréjéhez. A kettős kötődés konfliktusainak feloldása azonban sokszor a szemben álló nacionalista táborok miatt roppant nehéz volt a századfordulón /41/. A második bécsi döntés napján aláírt "bécsi népcsoportegyezmény" a Volksbund számára még nagyobb lehetőséget biztosított, (gy az 1941-es népszámlálásnál a magyar kormány már egy erős a Volksbund által képviselt és a német birodalom által támogatott disszimilációs törekvéssel került szembe /42/. Ez. a folyamat véleményünk szerint nyomon követhető a házassági és születési anyakönyvek bejegyzéseinek vizsgálata során. Vizsgálatunk során az alábbi kategóriákat állítottuk fel:

8 KÖZLEMÉNYEK 289 VI. Német-egyéb: a házasulandó felek, illetve a gyermek szülei közül az egyik német, a másik szerb hangzású névvel rendelkezik. A születési anyakönyvek vizsgálata több megyében felkeltette figyelmünket a házasságon kívül született gyermekek viszonylagos magas arányára. Kübekháza és Újszentiván esetében kisebb az arányuk, de létszámuk azért számottevő. A felszabadulás utáni időszak születéseinek vizsgálatánál nehézséget jelentett számunkra az, hogy a szülőotthonok szervezésével a falvakban a születések száma megfogyatkozott, a hatvanas évek közepétől teljesen megszűnt, majd a városi kórházak szülészeti osztályainak létrehozásával a megyében csak városokban került sor anyakönyvezésre. 2. A házasulandók összetételének alakulása Kübekháza és Újszentiván községekben között /43/ The composition of brides and grooms in the villages of Kübekháza and Újszentiván between 1920 and 1945

9 290 KÖZLEMÉNYEK 3. A megszületett gyermekek összetételének alakulása Kübekháza és Újszentiván községekben között /44/ The composition of the children born in the villages of Kiibekháza and Újszentiván between 1920 and 1945 Mindkét táblázatunkban közötti időszakban a korábbihoz képest nem 5 évet, hanem 6 évet vettünk alapul. Teltük ezt azért, mert a kitelepítéssel kezdődő időszak szerintünk minden szempontból már külön kezelendő, mert a kitelepítés éve (1946) egyben a betelepítéssel jelentősen megváltoztatta mindkét település lakosságának nemzetiségi összetételét. Kübekháza községben a megkötött házasságokból 17,6%-ban mindkét fél német, 13,5%-ban magyar-német, illetve 7,9% esetében pedig német-egyéb volt a házasulandók összetétele. Újszentiván községben az arány 31,1 %, 15,8%, illetve 1,8% volt. Kübekházán 1 házasságra 2,4, Újszentiván községben pedig 2,5 megszületett gyermek jut. Kübekházán a megszületett gyermekek 1/3 része tisztán német, illetve magyarnémet, német-egyéb szülök házasságából származott. Újszentiván községben ez az arány 46,6%-os, tehát 14,0%-kal több mint Kübekházán /45/. Ezek az adatok azt jelentik, hogy a kitelepítés évében Kübekháza községben esak az között születettekből 348, Újszentiván községben pedig 302 személy volt német származásúnak tekinthető. Nem hinnénk, hogy az 1920 előtt születettek akár az első, vagya második világháború során meghaltak, illetve elmenekültek volna. Mint arra már utaltunk, az 1980-as népszámláláskor Kübekházán egyetlen német sem volt, illetve Újszentiván községben a számuk az évi 10 főről 5 főre csökkent. A kitelepítést követően az elköltözések, a mezőgazdaság szocialista átszervezése, ennek következtében Szegedre, Szóregre és még Makóra való elköltözés jelentős számban csökkenthétté a német származásúak számát, de nem a népszámlálás adatainak megfelelő mértékben. Állításunk bizonyítására szolgáljanak a felszabadulást követő 35 esztendő ( ) házassági és születési anyakönyveinek adatai. Mint arra már utaltunk

10 KÖZLEMÉNYEK 291 a születések vizsgálatát csak közötti időre tudjuk 5 5 évben szakaszolni, míg az ig terjedő 15 esztendőt egyetlen szakaszban mutatjuk be. 4. A házasulandók összetételének alakulása között /46/ The composition of brides and grooms between 1946 and A megszületett gyermekek összetételének alakulása 1946-tól az anyakönyvezés megszűnéséig /47/ The composition of children born between 1946 and the termination o f civil registration

11 292 KÖZLEMÉNYEK Az as évek közötti adatok a korábban leírtakat támasztják alá, mivel Kübekházaés Újszentiván községekben az közötti 15 esztendőben csupán 1 1 gyermek született, illetve anyakönyvezésére került csak sor. A felszabadulást követő 35 esztendő házassági adatai viszont arra utalnak, hogy a népszámlálási adatokkal szemben a vizsgált két községben jelentős volt a német hangzású nevűeknek a száma. A tisztán német felek által megkötött házasságok ugyan alacsony számúak (1 +5 = 6 házasság), ezzel szemben a magyar-német, illetve a németegyéb nevűek által megkötött házasság Kübekházán 67 (60 + 7), Újszentiván községben pedig 60 ( ) volt. Ezzel összefüggésben a születések vizsgálatánál az közötti 20 évre vonatkozóan szintén az a megállapításunk, hogy jelentős volt a vegyes házasságokból (magyar-német, illetve német-egyéb) megszületett gyermekeknek a száma, illetve megtalálható a házasságoknál nagyobb számban a tisztán német felek házasságából megszületett gyermek. Kübekházán összesen 42 ( ), illetve Újszentiván községben pedig 41 ( ) megszületett gyermeknek valamilyen köze van a német szülőkhöz. Véleményünk szerint a házassági és születési anyakönyvek adatai a népszámlálási adatokkal szemben azt bizonyítják, hogy mindkét községben jelentős az olyan személyeknek a száma, akiket a népszámlálás ún. "tanácsi minősítés"fogalma szerint német nemzetiségi népességnek kellene tekinteni!!! Ezek után önkéntelenül felvetődik a kérdés, hogy a felszabadulás után mikor és milyen garanciák következtében váltak a németek egyenjogú polgáraivá az országnak? Az MKP már az ország felszabadulásának kezdetén, november 30-án Szegeden programjavaslatot tett közzé a demokratikus átalakulásról. Ennek egyik követelményeként a nemzetiségek feletti magyar szupremáció illúziójával és gyakorlatával való végleges szakítást jelölte meg. Ennek a felfogásnak a szellemében az MKP akkor is megalkuvás nélkül harcolt a nacionalista ábrándok ellen, amikor a béketárgyalások és a magyar-csehszlovák lakosságcsere kedvező légkört teremtett a nacionalista agitáció számára. Ez a politika helyesnek bizonyult 1948-ban, amikor az egyesült munkáspárt nemzetiségi politikájának alapjává vált. Ugyanakkor az MDP programjának nemzetiségi pontjának egyik hiányosságára is szükséges figyelnünk, ugyanis az országban élő nemzetiségek között zárójelben csak a délszlávokat, románokat és szlovákokat sorolja fel, a németeket viszont nem említi. Az 1949-es alkotmány már kivétel nélkül minden nemzetiség számára biztosítja a jogokat, hangsúlyozva azt, hogy a Magyar Népköztársaság azt minden külső kényszer nélkül iktatta alaptörvénybe, mint kollektív jogot. Az MDP 1948-as programjában, majd az 1949-es alkotmányban helyes alapelveket fogalmaztak meg, ennek ellenére 1948 után néhány évben meglehetősen ellentmondásos volt a helyzet, a helyes alapelvek a napi gyakorlatban még nem valósultak meg következetesen /48/. A felszabadulást követő időben kezdődött meg a nemzetiségi szövetségek létrehozása. így sorban alakultak meg a Magyaroszági Szlávok Antifasiszta Frontja politikai szervezetből való kilépés után a délszlávok szövetsége 1945-ben, majd a szlovák szövetség, s nem sokkal később alakult meg a románoké is. (A délszláv szövetség 1945-re teszi megalakulását, a szlovák 1948-ban, a román 1949-ben alakult meg.) A Tájékoztató Iroda évi határozata után a délszláv szövetség, majd a többi nemzetiségi szövetség átszervezésével minisztériumi szervekké degradálódtak az ezt követő időben /49/. A németség körében az alkotmányban biztosított kulturális és oktatási tevékenységet több ideig hátráltatták az közötti kitelepítések okozta hatások. A német iskolák szervezése 1951-ben vette kezdetét, de a folyamat csak az MDP május 15-i és 21-i ülését követően gyorsult fel. Ez a párthatározat igyekezett helyre-

12 KÖZLEMÉNYEK 293 hozni a németekkel és a délszlávokkal szemben elkövetett eddigi helytelen politikát /50/. Ebből a határozatból azonban nem sok valósult meg, mert nem vált eléggé ismertté, végrehajtását pedig az évi, s az azt megelőző és követő események meggátolták. Az évi párthatározat, annak állásfoglalásai és intézkedései jó hatással voltak a magyarországi nemzetiségi kérdés további alakulására. A nemzetiségi iskolahálózat ezen belül a német iskolák kiépítése 1960-ra befejeződött. Az 1979/80. tanévben 94 óvodában, 2 tannyelvű, 158 nyelvet oktató általános iskolában és 3 gimnáziumban folyt német anyanyelvű oktatás /51/. Az alkotmányban, a törvényekben lefektetett nemzetiségi politikai elvek helyességének fő kritériuma az élet, a gyakorlat. A belpolitikai légkör, az 1960 óta eltelt három évtized, a kormányzat intézkedései következtében gyógyulóban vannak azok a sebek, amelyek a hazai németségben az közötti években keletkeztek /52/. Az országos adatok tükrében dogozatunkban néhány alapvető forrás házassági és születési anyakönyvek tételes vizsgálatával igyekeztünk két mai Csongrád megyei községben a németség körében megfigyelhető asszimilációs folyamatot bemutatni. Az asszimiláció olyan társadalmi jelenség, amely mesterséges tényezőktől függetlenül objektíve jelentkezik. A bemutatott adatok viszont egyértelművé teszik azt, hogy a népszámlálási adatokkal szemben Kübekházán nem tűnt el a németség, Újszentiván községben pedig sokkal több a számuk mint azt eddig sokan feltételezték. A természetes asszimilációt tudomásul kell venni, a mesterséges vagy erőszakos asszimilációval szemben egyértelműen elutasító az álláspontunk. A következetes nemzetiségi politika olyan előnyös helyzetet teremt, és lehetővé teszi számunkra olyan nagyvonalú, következetes politika megvalósítását, amely növeli hazánk tekintélyét a szomszédos országok közvéleményében, szűkíti nálunk is, a szomszédos országokban is a nacionalizmus bázisát (kiemelés tőlem: Z.Gy.) /53/. Zárógondolatként feltétlenül idéznünk kell több szervnek 300 év együttélés a magyarországi németség történetéből" címmel március 5 6-án megrendezett konferencián elhangzott alapelvet. Itt Balogh Sándor a következőket mondotta "Az új Magyarország és a magyarországi németek" című előadásában: "A történetkutatónak, aki ebből a témakörből választja témáját lépten-nyomon szembesülnie kell egy alapvető jelentőségű elvi kérdéssel, konkrétabban egyértelműen tisztáznia kell álláspontját a kollektív felelősség elvét és alkalmazását illetően. Mint marxista történész kategorikusan elhatárolom magam attól a felfogástól, amely etnikai csoportot önmagáért jutalmaz vagy büntet. Az a tény ugyanis, hogy valaki orosznak, németnek, románnak vagy magyarnak született, illetőleg ennek vagy annak vallja magát, az nem képezheti egy felvilágosult társadalomban és demokratikus államban sem jutalmazás, sem büntetés tárgyát. Itt egyedüli mérce a konkrét személy konkrét cselekedete lehet, amelynek alapján arányosan jutalmazni vagy büntetni kell, illetőleg lehet valakit... Hiába szépítenénk, a kényszerű kitelepítés a második világháború után tagadhatatlanul a kollektív büntetés egyik formája volt. Mégpedig a büntetésnek az egyik legszerencsétlenebb és legellentmondásos megnyilvánulása volt. Hiszen a kitelepítéssel úgyszólván elkerülhetetlenül az ártatlan többséget sújtották, a bűnösöket pedig akarva-akaratlanul is valójában felmentették. Gyakran történt hivatkozás a kitelepítés humánus végrehajtásáról. Ebből a szempontból kétségtelenül mutatkoztak különbségek, attól függően, hogy kiket, mikor és honnan telepítettek ki. A lényegen azonban ez sem változtatott, annál az egyszerű oknál fogva, hogy az embertelent nem lehet emberségesen végrehajtani... Meggyőződéssel valljuk, hogy nemzet és nemzetiség, állam és állam között csupán ebben a szellemben, az osztó igazság érvényesülése mellett lehet csak felépíteni az együttműködés és a barátság szilárd hídját. A történetkutató ha hivatása magaslatán áll, akkor ehhez szerény eszközeivel maga is hozzájárulhat" /54/.

13 294 KÖZLEMÉNYEK Dolgozatunkban szerény eszközeinkkel Balogh Sándor előbbiekben idézett gondolataival teljesen azonosulva Kübekháza és Újszentiván községek németségének 20. századi történetének néhány fontosnak ítélt kérdését villantottuk fel. JEGYZETEK /1/ A mai Csongrád megye közigazgatási területében a legnagyobb változást az 1950-cs megyerendezés hozta. Idcceatolták a régi Csanád megyei központi járás 13 községét, Makó városát és Torontál megyének az első világháború után a trianoni országterű leien maradt "törökkanizsai" járás 9 községét, mely a torontáli járás elnevezést kapta. /2/ A probléma népszámlálási, házassági és születési anyakönyvek adatain keresztül való megközelítése. /31 Tilkovszky Lóránt: Ez volta Volksbund. A német népcsoportpolitikaés Magyarország Kossuth Könyvkiadó o. /4/ Az évi népszámlálás. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest Stephaneum Nyomda , o. 151 Balogh Sándor (szerk.): Magyarországa XX. században. Kossuth Könyvkiadó o. 16/ Központi Statisztikai Hivatal: évi népszámlálás. 21. köt. Demográfiai adatok o. Továbbá: Nemzetiségi községek előzetes adatai sz. 9. o. /7/ Az évi népszámlálás o. /8/ Magyarország vármegyéi és városai. Torontál vármegye. Wodainer F. és Fiai könyvnyomdája, Budapesten. 71. o. /9/ Uo.: /10/ Az évi népszámlálás o. /1 1 /Uo. /12/ Fehér István: A birodalmi német szervezetek és a magyarországi németek kapcsolatának alakulása között. Elmélet és politika. Információs Szemle. 1982/3. sz o. /13/ Bellér Béla: A magyarországi németek rövid története. Budapest Magvelő Kiadó o. /14/ Dr. Paul Flach: Die Ortsgruppengründungendes UDV. Volkskalenderdcr Deutschenaus Ungarn. München o. /15/ Csongród megyei I. sz. Levéltár, Szeged (továbbiakban: CSmL I. Szeged): Csanád-Arad-Torontál k.e.c. vármegye alispáni iratok. 213/1934. sz. Kübekházánaz 5 tagú vezetőség elnöke a későbbiek során ismét Kendi János lett. /16/ Tilkovszky Lóránt: Ez volt a Volksbund... i.m. 12. o. és 54. o. /17/ Dr. Paid Flach: Die Ortsgruppengründungendes Volksbundesder Deutschen in Ungarn. München /18/ Uo.: 133. o. /19/ CSmL I. Szeged: Csanád-Arad-Torontál k.e.e. vármegye alispáni iratok /1940. sz. /20/ Tilkovszky Lóránt: i.m. és lásd továbbá: SS-toborzás Magyarországon c. munkáját. /21/ Uo.: 2., , 35. és o. /22/ Budapesti Közlöny, évi november 1-i, 248. közölt /1942. BM. sz. alatti névsorok alapján. /23/ Uo.: december 28-i, 291. számban közölt névsorok alapján. 8. o. /24/ Levéltárak Országos Központja és az MTA Történettudományi Intézete: Földreform Kossuth Könyvkiadó Tanulmányok és dokumentumgyűjteményből M. Somlyói Magda: Az 1945-ös földreform c. tanulmány. 88. o. /25/ Balogh Sándor. A német nemzetiségű lakosság kitelepítése Magyarországról a második világháború után. Elmélet és politika. Információs Szemle 1981/1. sz. 98. o. /26/ Uo. /27/ Uo.: 101., , , 114. és 117. o. /28/ Uo.: 79. o. /29/ CSmL I. Szeged: Csanád-Arad-Torontál k.c.e. vármegye főispáni iratok. 26/1945. sz. /30/ Dr. Anton Taffemer. Heimatbuch der Nordschomodei. München , 252., 272., 280., 307., 336., 339., 342. és 344. oldalakon közölt névsorok alapján. /31/ Balogh Sándor. A német nemzetiségi lakosság... i.m. 117., 121., o. /32/ Uo.

14 KÖZLEMÉNYEK 295 /33/ Unser Hauskalendcr. Das Jahrbuchder Deutschenaus Ungam. Stuttgart és o. /34/ Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottság Párttörténeti Intézet Archívuma, Budapest (továbbiakbanpia): 283. f. 16/383. öe. /35/ Balogh Sándor. A német nemzetiségi lakosság... i.m o. /36/ Dávid Zoltán: A magyar nemzeti statisztika múltja és jelene. Valóság. 1980/8. sz. 92. o. /37/ Központi Statisztikai Hivatal: Nemzetiségi községek előzetes adatai és évi népszámlálás. Nemzetiségi települések adatai. /38/ Uo. /39/ Tilkovszky Lóránt: Ez volt a Volksbund... i.m. 11. o. /40/ Uo.: 362. o. Lásd továbbá: Magyar Néphadsereg Hadtörténelmi Levéltára (továbbiakbanhl): HM Eln. Osztály, I. tétel, sz. /4 1 /Magyarország története /1. kötet. Budapest Akadémiai Kiadó , és 464. o. /42/ Tilkovszky Lóránt: i.m o. /43/ CSmL I. Szeged: Kübekháza és Újszentiván községek házassági anyakönyvci között. /44/ Uo.: Fenti községek születési anyakönyvei között. /45/ Uo. /46/ Uo.: Fenti községek házassági anyakönyvei között. /47/ Uo.: Fenti községek születési anyakönyvei között. /48/ Kővágó László: Nemzetiségek a mai Magyarországon. Kossuth Könyvkiadó o. /49/ Nemzetiségi kérdés nemzetiségi politika. MSZMP KB. Társadalomtudományi Intézet. Kossuth Könyvkiadó. Budapest o. /50/ PIA: 274. f. 16/90., 16/161. és 10/165. öe f. 91/83. és 91/84. öe. /51/ Kővágó László: i.m és o. /52/ Uo.: 51. o. /53/ Nemzetiségi kérdés nemzetiségi politika: 57. és o. /54/ Megjelent teljes terjedelemben a Neue Zeitung június 6-i számában. Tárgyszavak: Etnikum Történeti demográfia SELECTED ISSUES OF THE XXTH CENTURY HISTORY OF THE GERMAN POPULATION IN THE PRESENT COUNTY OF CSONGRÁD AND THE ASSIMILATION OF THE POPULATION

Nekem szülőhazám (volt)... Nekem szülőhazám (volt)... A Fejér megyei németek kitelepítése befejezésének 50. évfordulójára

Nekem szülőhazám (volt)... Nekem szülőhazám (volt)... A Fejér megyei németek kitelepítése befejezésének 50. évfordulójára Nekem szülőhazám (volt)... A Fejér megyei németek kitelepítése befejezésének 50. évfordulójára A Fejér megyében élő németek Németországba történő áttelepítése az országos eseményekhez hasonlóan, alig több

Részletesebben

A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA MAGYARORSZÁGON 1920 1980 KÖZÖTT ZIELBAUER GYÖRGY

A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA MAGYARORSZÁGON 1920 1980 KÖZÖTT ZIELBAUER GYÖRGY A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA MAGYARORSZÁGON 1920 1980 KÖZÖTT ZIELBAUER GYÖRGY 1990. augusztus 31-én a Kossuth adó a déli hírekben arról adott tájékoztatást, hogy az 1990. január 1-i hatállyal végrehajtott

Részletesebben

Ne feledd! A felvidéki magyarok üldözésével, kitelepítésével a haza egy darabja elveszni látszik!

Ne feledd! A felvidéki magyarok üldözésével, kitelepítésével a haza egy darabja elveszni látszik! Ne feledd! A felvidéki magyarok üldözésével, kitelepítésével a haza egy darabja elveszni látszik! A témaválasztás indoklása Felvidéki gyökerek Felvidék-Nagymácséd-Hajós (1947) Hajósra 16 felvidéki településről

Részletesebben

1. fejezet. 2. fejezet

1. fejezet. 2. fejezet Tartalomjegyzék 1. fejezet Nemzet, állam, kisebbség 13 1.1. A nemzetpolitika alapjai 13 1.2. Magyarok kisebbségben 17 1.2.1. A trianoni békeszerződés 17 1.2.2. A két világháború közötti időszak 18 1.2.3.

Részletesebben

PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK ( )

PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK ( ) PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK (1950-1973) Összeállította, jegyzetekkel ellátta és a bevezető tanulmányt írta: Tóth Ágnes Kecskemét, 2003 TARTALOM Bevezető. 1. Budapest, 1950. március 21. A Vallás- és Közoktatási

Részletesebben

Magyarország külpolitikája a XX. században

Magyarország külpolitikája a XX. században Fülöp Mihály-Sipos Péter Magyarország külpolitikája a XX. században SUB Göttingen 7 210 085 436 99 A 5460 Aula, 1998 TARTALOM Első fejezet MAGYARORSZÁG AZ ÚJ NEMZETKÖZI RENDBEN AZ I. VILÁGHÁBORÚ UTÁN 9

Részletesebben

V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( )

V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( ) Óra sorszám V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA (1849 1914) Az önkényuralom A kiegyezés Gazdasági felzárkózás A polgárosodó társadalom Városiasodás. A főváros fejlődése Népesedés.

Részletesebben

A kárpátaljai cigányság demográfiai viszonyai Molnár József, Csernicskó István, Braun László

A kárpátaljai cigányság demográfiai viszonyai Molnár József, Csernicskó István, Braun László A kárpátaljai cigányság demográfiai viszonyai Molnár József, Csernicskó István, Braun László II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Amint a legutóbbi, 2001-es ukrajnai népszámlálás is megerősítette,

Részletesebben

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának MAGYARORSZÁG 1900 1918. október 30. Kitör az őszirózsás forradalom 1914. július 28. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának 1919. március 21. Kikiáltják a Tanácsköztársaságot 1910 1920. június

Részletesebben

A nemzetiségi oktatás irányításának szervezete és tevékenysége Magyarországon az 50-es évek első felében

A nemzetiségi oktatás irányításának szervezete és tevékenysége Magyarországon az 50-es évek első felében Iskolakultúra, 25. évfolyam, 2015/9. szám DOI: 10.17543/ISKKULT.2015.9.75 Tóth Ágnes tudományos főmunkatárs, MTA TK Kisebbségkutató Intézet egyetemi docens, PTE BTK Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában

Részletesebben

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban. 10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945

Részletesebben

20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM

20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 1900-1994 Egyetemi tankönyv / Második, bővített kiadás Szerkesztők PÖLÖSKEI FERENC, GERGELY JENŐ, IZSÁK LAJOS Korona Kiadó, Budapest, 1997 TARTALOM I. A KIEGYEZÉS VÁLSÁGJELEI

Részletesebben

Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak

Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak Gödri Irén Globális migrációs folyamatok és Magyarország Budapest, 2015. november 16 17. Bevezető gondolatok (1) A magyarországi bevándorlás

Részletesebben

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban írta Kugler József A második világháború az európai országok többségétôl nemcsak súlyos véráldozatokat követelt,

Részletesebben

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan

Részletesebben

K28 Nemzetiségi és kisebbségi osztály 1923-1944

K28 Nemzetiségi és kisebbségi osztály 1923-1944 K28 Nemzetiségi és kisebbségi osztály 1923-1944 1.csomó 1.tétel. A trianoni békeszerzıdésben a nemzeti kisebbségek védelmére vállalt kötelezettségek ügyei. 1923-1925, 1930. 2.tétel Magyar és osztrák közös

Részletesebben

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében 1945 1950 között Mottó: A kollektív felelősség elvével és a kollektív megtorlás gyakorlatával a magyar nemzet sem most, sem a jövőben sohasem azonosíthatja

Részletesebben

BALÁZS GÁBOR: A NEMZETI BIZOTTSÁGOK MŰKÖDÉSE PEST MEGYÉBEN 1. Bevezetés

BALÁZS GÁBOR: A NEMZETI BIZOTTSÁGOK MŰKÖDÉSE PEST MEGYÉBEN 1. Bevezetés BALÁZS GÁBOR: A NEMZETI BIZOTTSÁGOK MŰKÖDÉSE PEST MEGYÉBEN 1 Bevezetés A II. világháború után, elsősorban a béke első óráiban alapvető szerepük volt a rendkívüli néphatalmi szerveknek a mindennapi életben.

Részletesebben

Német nép- és honismeret

Német nép- és honismeret Német nép- és honismeret 9. évfolyam A germánok története Népvándorlás A magyar nép honfoglalása Család A kötelező tananyag kiegészítése, a germánok népvándorlásával és a keleti germánok birodalmi alapításaival

Részletesebben

A PDF fájlok elektronikusan kereshetőek. A dokumentum használatával elfogadom az Europeana felhasználói szabályzatát.

A PDF fájlok elektronikusan kereshetőek. A dokumentum használatával elfogadom az Europeana felhasználói szabályzatát. A PDF fájlok elektronikusan kereshetőek. A dokumentum használatával elfogadom az Europeana felhasználói szabályzatát. TILKOVSZKY LÓRÁNT NEMZETISÉGI LÉT ÉS NEMZETISÉGI TUDAT A MAI MAGYARORSZÁGON Magyarország

Részletesebben

és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében

és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében hell roland Adalékok a Kádár-rendszer politikai elitjének vizsgálatához: Az MSZMP tagságának és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében Jelen tanulmány tárgya az egykori MSZMP tagjai,

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010

ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 I. Témakör: Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1. Gazdasági változások az Anjouk idején. Mutassa be Károly Róbert gazdaságpolitikájának főbb tényezőit! Tárja fel

Részletesebben

BALOGH SÁNDOR: Jelenkori népvándorlás. Kitelepítés és lakosságcsere Magyarországon a felszabadulás után História, 1981/3. szám

BALOGH SÁNDOR: Jelenkori népvándorlás. Kitelepítés és lakosságcsere Magyarországon a felszabadulás után História, 1981/3. szám 1 BALOGH SÁNDOR: Jelenkori népvándorlás. Kitelepítés és lakosságcsere Magyarországon a felszabadulás után História, 1981/3. szám Az utóbbi hónapok történeti publicisztikájában nagy szerepet kap az úgynevezett

Részletesebben

CSODARABBIK ÚTJA 11 TOKAJHEGYALJAI TELEPÜLÉS ZSIDÓ LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA Összeállította: Erős Péter Dr.

CSODARABBIK ÚTJA 11 TOKAJHEGYALJAI TELEPÜLÉS ZSIDÓ LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA Összeállította: Erős Péter Dr. CSODARABBIK ÚTJA 11 TOKAJHEGYALJAI TELEPÜLÉS ZSIDÓ LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA 1869-1949 Összeállította: Erős Péter Dr. Jankelovics János 2 Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Abaújszántó... 4 Erdőbénye... 5 Tállya...

Részletesebben

A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946)

A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946) A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946) 2012. szeptember Valki László www.nemzetkozi jog.hu 15 m halott I. világháború Összehasonlítás: áldozatok száma millióban 62 II. világháború 40 Mongol hódítások

Részletesebben

A Kárpát-medence etnikai képe a 2. évezred fordulóján

A Kárpát-medence etnikai képe a 2. évezred fordulóján A Kárpát-medence etnikai képe a 2. évezred fordulóján (Kocsis Károly, Bottlik Zsolt, Tátrai Patrik: Etnikai térfolyamatok a Kárpátmedence határainkon túli régióiban (1989 2002). CD változat. MTA Földrajztudományi

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 78. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET Igazgató: Spéder Zsolt Készítették: Hablicsek László

Részletesebben

Írásban kérem megválaszolni:

Írásban kérem megválaszolni: Házi feladat! Tisza István magyar miniszterelnök álláspontja a lehetséges magyar szerb háború kérdésében! Írásban kérem megválaszolni: Tankönyv 24. oldal 3. sz. feladat (A bal alsó sarokban lévő kérdésre

Részletesebben

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941 1941. június 27. 1941-1945: Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: Semlegességi taktika: Magyarország a II.

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép A tartalomból: Főbb megyei adatok 2 Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2015. augusztus Álláskeresők száma 3 Álláskeresők aránya 3 Összetétel adatok 4 Ellátás, iskolai végzettség 5 Áramlási információk

Részletesebben

Vertreibung Megemlékezés a magyarországi németek előzetésének 60. évfordulójáról

Vertreibung Megemlékezés a magyarországi németek előzetésének 60. évfordulójáról Dr. Riedl Ferenc Helytörténeti Győjtemény Heimatmuseum 2040 Budaörs, Budapesti u. 47/1 Tel: 23/440-217, 441-042 Nyitva tartás: keddtıl szombatig 14 és 18 óra között, vasárnap 10 és 14 óra között Vertreibung

Részletesebben

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. május 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN

MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet

Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Közjogi berendezkedés Államforma: köztársaság Kormányforma: parlamentáris köztársaság Végrehajtó hatalom legfőbb szerve a kormány A törvényhozó hatalom letéteményese

Részletesebben

Az integrációs folyamat modellje és a volt SZU területéről érkező bevándorlók Washington Államban

Az integrációs folyamat modellje és a volt SZU területéről érkező bevándorlók Washington Államban Az integrációs folyamat modellje és a volt SZU területéről érkező bevándorlók Washington Államban V. Magyar Földrajzi Konferencia Pécs, 2010 november 4-6. Molnár Judit PhD Miskolci Egyetem & University

Részletesebben

Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet

Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Közjogi berendezkedés Államforma: köztársaság Kormányforma: parlamentáris köztársaság Végrehajtó hatalom legfőbb szerve a kormány A törvényhozó hatalom letéteményese

Részletesebben

Pályázati felhívás! önálló, legalább 5 íves monográfia. (a kiadói honoráriumon kívül) II. díj

Pályázati felhívás! önálló, legalább 5 íves monográfia. (a kiadói honoráriumon kívül) II. díj Pályázati felhívás! A Magyar Tudományos Akadémia II. Osztálya, az MSZMP KB Párttörténeti Intézete és a Történettudományi Intézet pályázatot hirdet a Tanácsköztársaság 40. évfordulójára ikészítendő következő

Részletesebben

A 2011-ES ROMÁNIAI NÉPSZÁMLÁLÁS TANULSÁGAI ÉS KÖVETKEZMÉNYEI

A 2011-ES ROMÁNIAI NÉPSZÁMLÁLÁS TANULSÁGAI ÉS KÖVETKEZMÉNYEI NÉPSZÁMLÁLÁSOK 2011 9 KISS TAMÁS A 2011-ES ROMÁNIAI NÉPSZÁMLÁLÁS TANULSÁGAI ÉS KÖVETKEZMÉNYEI 2011-ben Romániában harmadszorra tartottak népszámlálást. A cenzus politikai tétjei ezúttal többrétűek voltak.

Részletesebben

Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki

Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki Semmi új a nap alatt: kisebbségi jogok, kettős állampolgárság, autonómia A mostani kormányzati ciklus nemzetpolitikai alapvetéseként is értelmezhető Orbán Viktor beiktatásakor elhangzott kijelentése: A

Részletesebben

arculatának (1989 2002)

arculatának (1989 2002) A Kárpát-medence rpát-medence etnikai arculatának átalakulásatalakulása (1989 2002) Kocsis Károly MTA FKI ME MFTK A Magyar Regionális Tudományi Társaság III. Vándorgyűlése (2005.11.24 26.) Sopron Kárpát

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. április 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző

Részletesebben

FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között

FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között Rövid áttekintés Ez a bő három évtized különleges helyet foglal el a magyar orosz kapcsolatok ezeréves történetében. Drámai és tragikus volt a kezdet.

Részletesebben

A MAGYAR UKRÁN HATÁR MENTI EGYÜTTMÛKÖDÉS ÚJ KIHÍVÁSAI

A MAGYAR UKRÁN HATÁR MENTI EGYÜTTMÛKÖDÉS ÚJ KIHÍVÁSAI Baranyi Béla A MAGYAR UKRÁN HATÁR MENTI EGYÜTTMÛKÖDÉS ÚJ KIHÍVÁSAI Bevezetés A z eurointegrációs folyamatok új kihívásaira való tekintettel mára minden, a határon átnyúló kapcsolatok helyzetét, fejlesztésének

Részletesebben

A BALTI ÁLLAMOK ÉS OROSZORSZÁG KAPCSOLATA. Gazdaság, társadalom és politika

A BALTI ÁLLAMOK ÉS OROSZORSZÁG KAPCSOLATA. Gazdaság, társadalom és politika A BALTI ÁLLAMOK ÉS OROSZORSZÁG KAPCSOLATA Gazdaság, társadalom és politika Hideg szomszédság? Balti gazdaság függetlenedése a volt szojvet piactól? Energetikai kockázat? Kisebbségi kérdés, orosz ellenesség?

Részletesebben

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának határozata a magyarországi nemzetiségek helyzetéről

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának határozata a magyarországi nemzetiségek helyzetéről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának határozata a magyarországi nemzetiségek helyzetéről Nemzetiségi politikánk eredményei a párt következetesen internacionalista

Részletesebben

IZSÁK LAJOS: A polgári ellenzék kiszorítása a politikai életből Magyarországon 1947 1949 História, 1981/3. szám

IZSÁK LAJOS: A polgári ellenzék kiszorítása a politikai életből Magyarországon 1947 1949 História, 1981/3. szám IZSÁK LAJOS: A polgári ellenzék kiszorítása a politikai életből Magyarországon 1947 1949 História, 1981/3. szám Az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokon a választási szövetség négy pártja, a

Részletesebben

A HATÁROKON TÚLI MAGYARSÁG MEGMARADÁSI ESÉLYEI

A HATÁROKON TÚLI MAGYARSÁG MEGMARADÁSI ESÉLYEI SEBŐK LÁSZLÓ A HATÁROKON TÚLI MAGYARSÁG MEGMARADÁSI ESÉLYEI A környező országokban élő magyarok száma jelenleg mintegy 2,7 millióra tehető csaknem ugyanannyira, mint 1910-ben. Az első világháború előtti

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A TÁRSADALOM ÉS A GAZDASÁG FŐBB FOLYAMATAIRÓL*

BESZÁMOLÓ A TÁRSADALOM ÉS A GAZDASÁG FŐBB FOLYAMATAIRÓL* JELENTÉS BESZÁMOLÓ A TÁRSADALOM ÉS A GAZDASÁG FŐBB FOLYAMATAIRÓL* A Központi Statisztikai Hivatal, a statisztikai törvénynek megfelelően, évente átfogó elemzést készít a társadalmi és gazdasági folyamatokról

Részletesebben

Makedónia geopolitikai helyzete. Csörgics Mátyás december 2.

Makedónia geopolitikai helyzete. Csörgics Mátyás december 2. Makedónia geopolitikai helyzete Csörgics Mátyás 2009. december 2. Tematika Tézis Generális ismeretanyag Regionális bontás Nemzetközi kapcsolatok Összefoglalás Irodalomjegyzék Tézis Biztosított Makedónia

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. február 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Nemzetközi vándorlás. Főbb megállapítások

Nemzetközi vándorlás. Főbb megállapítások 11. fejezet Nemzetközi vándorlás Gödri Irén Főbb megállapítások» Napjaink magyarországi bevándorlását a 24-es EU-csatlakozás és a 211-től bevezetett új állampolgársági törvény hatásai alakítják. A külföldi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A 2013. ÉVI BŰNÖZÉSRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A 2013. ÉVI BŰNÖZÉSRŐL TÁJÉKOZTATÓ A 2013. ÉVI BŰNÖZÉSRŐL 2014 Legfőbb Ügyészség Budapest, 2014 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca 16.) Felelős szerkesztő és kiadó: Dr. Nagy Tibor főosztályvezető ügyész Tartalomjegyzék

Részletesebben

PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK TOLNA MEGYÉBEN 1939 ÉS 2006 KÖZÖTT

PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK TOLNA MEGYÉBEN 1939 ÉS 2006 KÖZÖTT A történelem nyomai az új térszerkezetben ELTE-MTA Konferencia, 2007. november 17. PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK TOLNA MEGYÉBEN 1939 ÉS 2006 KÖZÖTT Készítette: Tallián Imre - Amennyiben napjainkból visszanézve

Részletesebben

Dnešní kríze česko-slovenských vztahů. Szerkesztette: Fedor Gál, Studie, Praha 1992.

Dnešní kríze česko-slovenských vztahů. Szerkesztette: Fedor Gál, Studie, Praha 1992. A cseh-szlovák válás előtörténetéből Dnešní kríze česko-slovenských vztahů. Szerkesztette: Fedor Gál, Studie, Praha 1992. Diagnosztizálható-e egzakt társadalomtudományi módszerekkel egy olyan kórokozóegyüttes,

Részletesebben

9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei

9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei 9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása. Trianon gazdasági, társadalmi és etnikai hatásai. A Károlyi-kormány bel- és külpolitikai mozgástere

Részletesebben

Demográfiai és etnikai viszonyok Kárpátalján. Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszék

Demográfiai és etnikai viszonyok Kárpátalján. Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszék Demográfiai és etnikai viszonyok Kárpátalján Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszék 6 5 4 3 2 1 A Föld népességszám-változása az utóbbi kétezer évben (adatforrás:

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány REFORMTÖREKVÉSEK A MAGYAR KÖZIGAZGATÁSBAN AZ EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK

Részletesebben

a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista

a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista '56-os terem a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista vidéki nagyvárosokban. rendszer bűneit. c) Magyarország felmondta

Részletesebben

Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára IV. B

Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára IV. B Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára IV. B. 1426. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROS FELEKEZETI ANYAKÖNYVI MÁSODPÉLDÁNYAINAK LEVÉLTÁRI GYŰJTEMÉNYE 1827 1895 1,62 ifm (12 nagydoboz, 1 doboz) 1,19 kfm

Részletesebben

dr. Tarczay Áron: A magyar állampolgárság viszonya a magyar nemzetiséghez és a lakóhelyhez a jogtörténetben és jelenleg

dr. Tarczay Áron: A magyar állampolgárság viszonya a magyar nemzetiséghez és a lakóhelyhez a jogtörténetben és jelenleg dr. Tarczay Áron: A magyar állampolgárság viszonya a magyar nemzetiséghez és a lakóhelyhez a jogtörténetben és jelenleg Bevezetés A 2004. december 5-i népszavazás kapcsán rengeteg szó esett arról, vajon

Részletesebben

Történelem. Gimnázium (esti tagozat) 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Száray Miklós: Történelem IV. Fejlesztési cél, kompetenciák

Történelem. Gimnázium (esti tagozat) 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Száray Miklós: Történelem IV. Fejlesztési cél, kompetenciák Történelem Gimnázium (esti tagozat) 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Száray Miklós: Történelem IV. Óraszám A tanítás anyaga Fejlesztési cél, kompetenciák Tanulói tevékenységek /Munkaformák Felhasznált eszközök

Részletesebben

8.osztály. 1. Egészítsd ki a szövegrészletet!

8.osztály. 1. Egészítsd ki a szövegrészletet! 8.osztály 1. Egészítsd ki a szövegrészletet! 1914. 28-án, Bosznia fővárosában, egy terrorista pisztolylövésekkel meggyilkolta osztrák magyar trónörököst és feleségét. Az Osztrák Magyar Monarchia Szerbiának

Részletesebben

A KIS MAGYAR VILÁGRÓL

A KIS MAGYAR VILÁGRÓL ZÁKONYI BOTOND A KIS MAGYAR VILÁGRÓL Ablonczy Balázs: A visszatért Erdély, 1940 1944, Jaffa Kiadó, Budapest, 2011, 280 oldal Ablonczy Balázs kötete a magyar Észak-Erdély történetét mutatja be 1940 1944

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. NOVEMBER 2011. november 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 12 842 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

T/ számú. törvényjavaslat

T/ számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/20376. számú törvényjavaslat az Európai Unió és tagállamai, valamint a Moldovai Köztársaság között a közös légtér létrehozásáról létrejött megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. március 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép Fejér megyében, a év október havi zárónapi adatai alapján

Munkaerő-piaci helyzetkép Fejér megyében, a év október havi zárónapi adatai alapján Munkaerő-piaci helyzetkép Fejér megyében, a 2016. év október havi zárónapi adatai alapján KSH felmérése és adatai alapján % 62 60 58 56 A foglalkoztatási arányok alakulása Fejér megyében 2011-2016. Fejér

Részletesebben

Székely Tanintézet Tevelen

Székely Tanintézet Tevelen Mentoromnak, Földi Istvánnak emlékére Fábián Margit Székely Tanintézet Tevelen A Teveli Kőrösi Csoma Sándor Székely Tanintézet története Földi István leveleinek tükrében Előszó 2007-ben Erdős Borbála,

Részletesebben

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. OKTÓBER 2012. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.118 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Magyarország népesedésföldrajza

Magyarország népesedésföldrajza Magyarország népesedésföldrajza Magyarország népességváltozásának hosszú távú trendjei A demográfiai átmenet stációi Magyarországon Magyarországon a demográfiai átmenet kezdetét 1880-ra teszik 1885-ig

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. december 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. november 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. június 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás... 5 Mezőgazdaság... 7 Ipar...

Részletesebben

Ingatlan és Birtokrendezés az erdélyi restituciós folyamat tükrében Dr. Dimén Levente, Gyulafehérvári T.E Komáromi Attila Sándor

Ingatlan és Birtokrendezés az erdélyi restituciós folyamat tükrében Dr. Dimén Levente, Gyulafehérvári T.E Komáromi Attila Sándor Ingatlan és Birtokrendezés az erdélyi restituciós folyamat tükrében Dr. Dimén Levente, Gyulafehérvári T.E Komáromi Attila Sándor Közösségi javak államosításasa Az államosítások sok és s elkobzások okát

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. máj. márc

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. máj. márc Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. MÁJUS 2012. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.296 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA Munkaügyi Központja FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA 1 1. Vezetői összefoglaló 1.1 Főbb megyei munkaerő-piaci adatok 2013-ban a nyilvántartásban szereplő álláskeresők száma a 2012. decemberi értékről

Részletesebben

Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat

Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat (XLVIII.) Új folyam IV. 2013. 1. szám www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu Forrás: http://www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu/2013/4/jakab-gyorgy-a-kozos-tortenelem-szethordasa-04-01-

Részletesebben

Magyarajkú, nem-magyar állampolgárságú tanulók nevelésének, oktatásának helyzete a magyar közoktatásban. Készítette: Kováts András és Medjesi Anna

Magyarajkú, nem-magyar állampolgárságú tanulók nevelésének, oktatásának helyzete a magyar közoktatásban. Készítette: Kováts András és Medjesi Anna Magyarajkú, nem-magyar állampolgárságú tanulók nevelésének, oktatásának helyzete a magyar közoktatásban Készítette: Kováts András és Medjesi Anna Budapest, 2005 1 Összefoglaló A magyar nemzetiségű külföldi

Részletesebben

A központi költségvetés helyszíni ellenőrzése (3. sz. füzet)

A központi költségvetés helyszíni ellenőrzése (3. sz. füzet) A központi költségvetés helyszíni ellenőrzése (3. sz. füzet) TARTALOMJEGYZÉK I. Részletes megállapítások 1. A zárszámadási adatok számszaki és tartalmi valódisága 2. A fejezetek és az intézmények szervezeti,

Részletesebben

ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ

ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ VEZETÉS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNY DR. HORVÁTH ATTILA ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ Egy állam közlekedéspolitikájának alakítását számtalan

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006. JÚNIUS 15-I ÜLÉSÉRE. Tasnádi Péter, a közgyűlés alelnöke

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006. JÚNIUS 15-I ÜLÉSÉRE. Tasnádi Péter, a közgyűlés alelnöke E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006. JÚNIUS 15-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 198/2006. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: Baranya Megye Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálata

Részletesebben

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. nov. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott

Részletesebben

Gödri Irén Etnikai vagy gazdasági migráció?

Gödri Irén Etnikai vagy gazdasági migráció? Gödri Irén Etnikai vagy gazdasági migráció? Az erdélyi magyarok kivándorlását meghatározó tényezők az ezredfordulón A kelet és közép-európai rendszerváltások nemcsak az érintett országok politikai és gazdasági

Részletesebben

KISEBBSÉGI NYELVHASZNÁLATI JOGOK SZLOVÁKIÁBAN, FINNORSZÁGBAN ÉS DÉL-TIROLBAN

KISEBBSÉGI NYELVHASZNÁLATI JOGOK SZLOVÁKIÁBAN, FINNORSZÁGBAN ÉS DÉL-TIROLBAN Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, Miskolc, IV. évfolyam, 1. szám, (2009) pp. 49-56. KISEBBSÉGI NYELVHASZNÁLATI JOGOK SZLOVÁKIÁBAN, FINNORSZÁGBAN ÉS DÉL-TIROLBAN MISÁD KATALIN Comenius Egyetem, Pozsony

Részletesebben

Bevezetés. I. Vezetés-irányítás. II. A bűnügyi helyzet értékelése

Bevezetés. I. Vezetés-irányítás. II. A bűnügyi helyzet értékelése Bevezetés A Várpalotai Rendőrkapitányság az Országos Rendőr-főkapitányság és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság célkitűzéseinek, utasításainak, továbbá a saját munkatervében meghatározottaknak megfelelően

Részletesebben

Csongrád Megyei Önkormányzat

Csongrád Megyei Önkormányzat Csongrád Megyei Önkormányzat Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálata 2008. Készítette: Majláthné Lippai Éva Közreműködtek: Hivatal munkatársai: Makhult Zoltán Szekeresné dr. Makra

Részletesebben

4. óra: A népesség etnikai és vallási megosztottsága

4. óra: A népesség etnikai és vallási megosztottsága 4. óra: A népesség etnikai és vallási megosztottsága Etnikai- és vallási viszonyok alakulása, etnikai és vallási konfliktusok a világban, a hazánkat jellemző etnikai sajátságok és folyamatok Népesség-

Részletesebben

TRIANON KÉNYSZERZUBBONYÁBAN

TRIANON KÉNYSZERZUBBONYÁBAN TRIANON KÉNYSZERZUBBONYÁBAN Bakos István (Budapest) elõadása a Trianon a magyarság tudatvilágában c. tanácskozáson Budapest Tóthfalu 2002. õszén Tisztelt Tanácskozás! Kedves Barátaim! Köszönöm a meghívást

Részletesebben

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a

Részletesebben

A Gárdonyi Rendőrkapitányság vezetőjének beszámolója Martonvásár Város 2010. évi bűnügyi - közbiztonsági helyzetéről

A Gárdonyi Rendőrkapitányság vezetőjének beszámolója Martonvásár Város 2010. évi bűnügyi - közbiztonsági helyzetéről 1 RENDŐRKAPITÁNYSÁG GÁRDONY RENDŐRKAPITÁNY 2483 Gárdony, Szabadság u. 40. Tel./fax: 22/355-338, BM-tel.: 22/5614, BM fax: 22/5642 E-mail: sagij@fejer.police.hu Szám: 07060/ /2011. Ált. Tartalomjegyzék

Részletesebben

MEGBÉKÉLÉS EGÉSZSÉG REMÉNYSÉG A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ CIGÁNYOK KÖZÖTTI SZOLGÁLATÁNAK KONCEPCIÓJA

MEGBÉKÉLÉS EGÉSZSÉG REMÉNYSÉG A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ CIGÁNYOK KÖZÖTTI SZOLGÁLATÁNAK KONCEPCIÓJA MEGBÉKÉLÉS EGÉSZSÉG REMÉNYSÉG A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ CIGÁNYOK KÖZÖTTI SZOLGÁLATÁNAK KONCEPCIÓJA I. Küldetés Misszió A Magyarországi Református Egyház küldetése, hogy a Szentlélek által Isten

Részletesebben

INTERJÚ FELTÖLTÉS ADATLAP

INTERJÚ FELTÖLTÉS ADATLAP INTERJÚ FELTÖLTÉS ADATLAP Az interjú feltöltése során kérjük, pontosan töltse ki az alábbi űrlapot és figyelmesen válaszolja meg az interjúra vonatkozó kérdéseket. Az interjú feltöltésének állapotát folyamatosan

Részletesebben

Összefoglaló a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2008. évi szakmai tevékenységéről

Összefoglaló a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2008. évi szakmai tevékenységéről Összefoglaló a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2008. évi szakmai tevékenységéről A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Főigazgatója által 2009. március 18-án kiadott szempontok alapján a

Részletesebben

A cigányság helyzete Magyarországon

A cigányság helyzete Magyarországon SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar A cigányság helyzete Magyarországon 2008/09. tanév, 1. félév Mai magyar társadalom I. Páthy Ádám Történet Elıször a XIV-XV. században érkeznek,

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. október 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. október 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben