A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA MAGYARORSZÁGON KÖZÖTT ZIELBAUER GYÖRGY

Átírás

1 A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA MAGYARORSZÁGON KÖZÖTT ZIELBAUER GYÖRGY augusztus 31-én a Kossuth adó a déli hírekben arról adott tájékoztatást, hogy az január 1-i hatállyal végrehajtott népszámlálás előzetes adatai szerint Magyarország népessége a et valamivel meghaladta, de a nemzetiségekkel kapcsolatos adatok nem tükrözik a valóságot, mint ez eddig is között tapasztalható volt. Az I. világháborút lezáró trianoni békeszerződés következtében a hazai németség száma alig haladta meg az főt, s a területi változások következtében a korábbi német lakosság 70%-a a szomszédos országok főhatósága alá került. A békeszerződés nem zárta le megnyugtatóan az ország nyugati határait, mert Ausztria és Magyarország közötti végleges határok megállapítására az október 21-én Velencében aláírt egyezmény alapján megtartott népszavazást követően került sor. A népszavazás után a Népszövetségi Tanács szeptember 17-i ülésén hozott döntés értelmében Sopron és környéke, továbbá Rendek, Rőtfalva, Kisnarda, Nagynarda, Alsócsatár, Felsőcsatár, Magyarkeresztes, Németkeresztes, Horvátlövő és Pornóapáti került vissza Magyarországhoz. Egy később megkötött csereegyezmény alapján Rendek és Rőtfalva Ausztriához került, mely lemondott Olmód és Szentpéterfa községekről Magyarország javára /1/. - w. Az ország trianoni határai közt az 1920-as népszámlálás szerint német maradt. A német lakosság a 6,9%-os arányával az országban messze felülmúlta a megmaradt egyéb nemzetiségi lakosság (szlovákok 1,8; horvátok 0,5; románok 0,3; szerbek 0,2%-os) részarányát. A németség 1890-ig abszolút számokban növekedett, de számaránya már 1880 óta állandóan csökkent, s ez a tendencia épp azokon a központi fekvésű területeken volt a legerősebb, amelyekre a trianoni békeszerződés a magyar államot lehatárolta. Ez a folyamat 1920 után nemcsak folytatódott, hanem fel is gyorsult: a németek 1920-ban 6,9%-os részaránya az évi népszámláláskor 5,5%-ra csökkent. A német lakosság 21,3%-a volt városlakó, ennek mértéke 1930-ban 17%-ra csökkent. A trianoni Magyarország német lakosságának területi megoszlása lényeges szerepet játszott a felgyorsult asszimilációs folyamatban. Tilkovszky Lóránt előzőekben említett munkájában szereplő területi elhelyezkedést jónak tartjuk azzal a lényegtelen módosítással, hogy a Budai-hegység vidékét az akkori Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyéhez kell tennünk, illetve a Duna-Tisza közével egységet alkot. így maradna még Nyugat-Magyarország (a Moson megyei Oroszvártól a Vas megyei Felsőszölnökig), Észak- Dunántúl (főváros környéke kivételével), Délkelet-Dunántúl (az ún.

2 102 ZIELBAUER GYÖRGY Schwâische Türkei) továbbá Tiszántúl és Észak-Magyarország szórványként kezelendő részei /2/. A nemzetiségeknek ezen belül a németségnek a csökkenése más megvilágításban is a figyelem középpontjába került a két világháború közötti időben. A németségnek közötti évtizedben bekövetkezett csökkenését az elcsatolt területekre való elköltözés, részint a városokban történt beolvadásnak tulajdonították. A németek számának ilyen mértékű alakulását azzal is magyarázták, hogy 1920-tól 1930-ig több mint rel megfogyott a német anyanyelvű zsidóknak a száma. Ezen kívül közötti 10 évben fő, közötti időben 7734 fő volt a kivándorlók száma. Ez utóbbiból 2293 főt tett ki a kivándorló zsidóknak a száma. Ez a kivándorlás a természetes asszimiláció mellett hozzájárult a német anyanyelvű lakosság arányának megváltoztatásához /3/. ' ' ' ~ - A népszámlál ás hivatalos adatai szerint 1920-ban , 1930-ban , 1941-ben fő volt a német anya.nyelvűek száma, ez az egész lakossághoz viszonyítva 6,9, 5,5, illetve m a trianoni országterületre lakos után 5,1%-os részarányt matatott. A városok német lakosságának vizsgálata során a figyelem elsőként a fővárosra irányult, hiszen itt a németség száma ről ra csökkent. A mai városoknak nyilvánított helységek 1941-es népszámlálási adatai szerint fő volt a német anyanyelvüeknek a száma, az egész németséghez viszonyítottan a városokban lakott a németek 22%-a. A német anyanyelvűek száma a trianoni országterületen IÁI Number o f persons o f German mother tongue in the territory after the Trianon Treaty

3 A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA 103 A német lakosság a legnagyobb arányszámot Baranya, Bács-Bodrog és Tolna megyében mutatta. A községek közül 292-ben haladta meg a német lakosság száma a népesség 50%-át, ezeknek a településeknek több mint a fele Baranya és Tolna megyékben volt, ott sem teljesen összefüggő területen, a többi 134 település nem kevesebb mint 12 megyében volt szétszóródva /5/. Az előzőekben közölt táblázatból látható, hogy jelentős volt a németek aránya Északnyugat-Dunántúl térségében is. Ezen a területen 116 községben-városban éltek németek, itt 81 település németségének aránya a községek lakosságának 50%-át, ezen belül is 53 községben a németek aránya meghaladta a 80%-ot /6/. Délkelet-Dunántúl németsége vizsgálatakor a táblázatból az is kitűnik, hogy 1920-hoz viszonyítva 1930-ban jelentős a csökkenés, majd 1941-re Baranya megyében a németek száma még az évit is meghaladja. E megye 36 községében végeztük el a népszámlálási adatok összehasonlítását. Itt 1920-ban , 1930-ban , majd 1941-ben ío volt a német anyanyelvűeknek a száma, továbbá 30 olyan község is található, ahol a németség létszáma a három népszámlálás során fokozatosan emelkedett. Példaként említjük Lánycsók, Liptód és Majs községeket, itt ban 3881, 1930-ban 4084 és 1941-ben pedig 4207 fő volt a német anyanyelvűek száma 111. Tolna megyében az és évi népszámlálási adatok csökkenésének közel fele Bátaszék, Mőzs és Tolna községekből adódott. E három községben 1920-ban 9808, 1930-ban pedig.6586-ra csökkent a német

4 104 ZIELBAUER GYÖRGY anyanyelvűek száma. Bonyhádon is hasonló csökkenés volt tapasztalható a német anyanyelvűek körében; az évi 4244-röl 2993-ra apadt a számuk. Ebben a megyében is több helyen (Mucsi, Dunakömlőd, Várdomb, Kakasd, Kisdorog, Dióberény stb.) a németség száma fokozatosan emelkedett a két világháború közötti népszámlálások során /8/. Az közötti időszakban lejátszódó események szempontjából lényeges számunkra a németek által lakott településeken a lakosság vallási megoszlásának a vizsgálata is. A népszámlálási adatok első látásra megmutatják, hogy az osztrák-magyar határ mentén fekvő települések lakóinak jelentős része evangélikus vallású. A trianoni országterületen ilyen község van, számuk a népszámlálás adatai szerint fő 191. ' A hazai németség egyedüli szervezete a Magyarországi Német Népművelési Egyesület volt és az június 15-én történt megalakulását követően több mint egy év telt el az augusztus 3-án megtartott ünnepélyes alakuló ülésig. A Bethlen-kormány szeptember 29-én hagyta jóvá a végleges alapszabályzatot /10/. A kormánnyal szembeni kezdeti lojalitás, az 1929 óta egyre nehezedő és a németséget is sújtó gazdasági válság megrontotta a kormány és a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület viszonyát. Ennek eredményeképpen a vezetőség ellenzéki irányba fordította a német lakosságot. Ez érződött az 1931-es országgyűlési választások előtti időszakokban is. A tizenegy nemzetiségi kerületben a jelöltek csak 4 helyen jutottak el a választásokig, de mandátumot így sem szereztek. Bleyer is hiába hízelkedett a kormánynak, nacionalistának mondott mozgalmának jelöltjei hasonló sorsra jutottak. Ha hívei közül más nem is, maga Bleyer mandátumhoz jutott ismét a villányi választókerületben. A gazdasági válság utáni enyhülésnek a légkörét rontotta le Bleyer Jakab május 9-i parlamenti beszéde, mert minden oldalról elszabadította a nacionalista szenvedélyek viharát. Bleyer nem ismerte el a természetes gazdasági, társadalmi tényezők által kiváltott asszimilációt, és az 1930-as népszámlálás során a németség 13,2%-os csökkenését az erőszakos magyarosítás számlájára írta. A beszéd hatására Bleyer és mozgalma jelentősen elszigetelődött, de visszavetette a németkérdés megoldásának pozitív lehetőségeit is /11/. Asszimiláció és disszimiláció a németség körében között Mint említettük, az évi népszámlálás, amelynek felgyorsuló beolvadását jelző adatai nagy izgalmat keltettek a német nemzetiségi mozgalomban, előtérbe került az asszimiláció egész problematikája. Harcos törekvéssé vált a "végső pusztulással fenyegető" további magyarosodás meggátlása, sőt felmerült az elveszettek visszahódításának, disszimilációjának a gondolata is /12/.

5 A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA 105 Az asszimilációs veszteségeket hangsúlyozó külföldi és belföldi német propagandára válaszul, a harmincas évek elején hazafias jelszavakkal nagyarányú névmagyarosítási kampány indult meg, amelyhez a katonaságnál, hivatalokban, iskolákban jelentős presszió is járult. Ez viszont alkalmat adott arra, hogy a szenvedélyes német propaganda az erőszakos magyar asszimiláció előtérbe állításával elhomályosítsa, hogy alapjában véve természetes magyarosodási folyamatról van szó. Az 1933-as esztendőben 5465 német magyarosította meg nevét. Gömbös Gyula honvédelmi minisztersége idején a névmagyarosítási kampányhoz jelentős presszió hatása volt tapasztalható. Az közötti időben 794 törzstiszt és tiszt, valamint 632 altiszt és polgári személy, tehát összesen 1426 honvédségi állományba tartozó kérte névmagyarosítását /13/. A hitleri birodalom és a Magyarország közötti szorosabb kapcsolatok kialakulása során a magyar kormány támogatását élvező Népművelődési Egyesület mellett megalakult a Volksbund dér Deutschen in Ungarn. Az 1939-es választások során a parlamentbe került Volksbund képviselők június 19-én a miniszterelnökségen átnyújtották a Volksbund memorandumát. Ebben kifogásolták a magyar közigazgatást, németellenes magatartással vádolták, tiltakoztak egyebek mellett az erőszakos névmagyarosítás miatt. Teleki június 21-én az erős ellenzésre talált névmagyarosítási akcióval kapcsolatban állást foglalt az erőszakos asszimilációval szemben és az önkéntes asszimiláció mellett. Az évi közel névmagyarosítás 40%-a a németekre esett (kb német névmagyarosítása lehetett) /14/ decembere óta intenzíven folytak az országban a tízévenként esedékes népszámlálás előkészületei. Bizonyára nem légből kapott az az indiszkréció folytán utóbb kiszivárgott hír, amely szerint az évi népszámlálást eredetileg asszimilációs továbblépésnek szánták volna a magyar hatóságok. A körülmények azonban 1941-re megváltoztak. Ennél a népszámlálásnál a magyar kormány már egy erős a Volksbund által képviselt és a német birodalom által támogatott disszimilációs törekvéssel került szembe. A német nemzetiség tekintetében 1941 elején úgy látszott, nem az a kérdés, mekkora lépés történhet az asszimiláció terén, hanem hogy nem forognak-e veszélyben a korábbi évtizedek asszimilációs eredményei. Disszimilációra leginkább ott kerülhetett sor, ahol nyílt preszsziót alkalmaztak az asszimiláció érdekében, s így ennek megfelelően csak felszínes lehetett. Igazi aggodalmat nem ez keltett, hanem a Volksbund a magukat magyarnak valló és érző, tartósan asszimilálódottak tömegeit is származásuk alapján a német nemzetiséghez akarja disszimilálni. A Volksbund által képviselt és a német birodalom által is támogatott disszimilációs politika nem ismerte el a természetes és az önkéntes asszimilációt. Az február közt végrehajtott népszámlálás eredményei csak később váltak ismertté. A Volksbund-apparátus e két hét alatt teljes permanenciában volt, s eleve azt az álláspontot foglalta el, hogy a népi német

6 106 ZIELBAUER GYÖRGY állomány felmérésére egyedül jogosult, s a hivatalos népszámlál ás eredményeit nem ismeri el /15/. Az asszimiláció-disszimiláció jelentős mértékben befolyásolta a két világháború közötti magyar belpolitikai életet. Az közötti időszak népszámlálási adatai alapján a németség számában jelentéktelen változás volt észlelhető. "Megállt" a németség számának csökkenése!!! A hazánkban élő nemzetiségek számbavételére a két világháború között csak a németségre vonatkozóan egyre több kísérlet történt. A hivatalos adatok mellett a killöböző szervek Volksbund, VoMi stb. becslései jelentős mértékben eltértek a valóságtól. Egy 1987-ben, az NSZK-ban megjelent munka szerint a trianoni országterületen 1940-ben megközelítőleg fő volt a németek száma /16/. A nemzetiségek számának megállapítására az elfogadott egyetlen helyes módszer csak az egyéni bevallás leheti Teljes mértékben osztjuk azt a helyes megállapítást, "senkinek sincs joga, hogy Magyarország lakosait származásuk szerint, testi és lelki tulajdonságaik alapján sorolja be valamely népcsoportba, senki anyanyelvét sem szabad külső személynek meghatároznia" /17/. Az MTA-Soros Alapítvány ösztöndíja támogatásával az 1980-as népszámláláskor kimutatott 406 németek által is lakott településeinek közötti időszakára vonatkozóan tételesen megvizsgáltuk a házassági és születési anyakönyveket. A nevek hangzása alapján kategóriákat állítottunk fel, tudva azt, hogy az önkényes csoportosítás miatt joggal vádolhatnak bennünket. A német-német kategóriába soroltuk azokat, ahol mindkét házasulandó neve német hangzású volt, illetve a megszületett gyermek esetében azokat, ahol mindkét szülő német hangzású névvel rendelkezett. Ezen kívül magyar-német, német-egyéb kategóriáink voltak. A nevek hangzása vonatkozásában segítségünkre volt az anyakönyvi bejegyzések vallási megjelölése. Az közötti időben a 406 német községben házasság megkötésére került sor, itt nek közük volt a németséghez: ben mindkét házasulandó német, ban az egyik német a másik magyar, míg 4369 házasságnál az egyik fél német, míg a másik egyéb (szlovák, román, horvát, szerb, bolgár stb.) névvel rendelkezett. Ebben a negyedszázadban az említett községekben gyermek született: nál mindkét szülő német hangzású nevet viselt, gyermeknél az egyik szülő német, a másik magyar nevű volt, míg gyermeknél az egyik szülő német, míg a másik szülő egyéb (szlovák, román, szerb, horvát, szlovén stb.) hangzású nevet viselt. Itt kell megjegyeznünk, hogy az ország nyugati megyéiben (Győr-Moson-Pozsony, Sopron és Vas vármegyék) 3158 német gyermek házasságon kívül (13%) született /18/.

7 A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA 107 A kollektív felelősség és büntetés kérdése között A magyarok és a magyarországi németek 300 éves együttélésének minden bizonnyal a legdrámaibb, sőt a legtragikusabb fejezetei között tartja nyilván a történelem a második világháború időszakát és az azt követő évtizedes periódust, mert származásuk, nevük hangzása miatt kollektív büntetésük több szakaszra osztható /19/. Nem szándékozunk a kérdéskörrel részleteiben foglalkozni, mert az elmúlt évtizedben jelentős volt az olyan munkáknak a száma, melyek valamilyen módon ezt a problémakört megközelítették. Csak utalunk Balogh Sándor 1982-ben megjelent és "A népi demokratikus Magyarország külpolitikája " c., illetve ennek bővített és kiegészített ban "Magyarország külpolitikája " címmel megjelent munkáira. Ezekben részletesen foglalkozik a hazai németség közötti kitelepítéseivel, megvilágítva nemzetközi összefüggéseit. Balogh Sándor munkái alapján megállapítható, hogy között megközelítőleg magyarországi német kitelepítésére került sor Németország amerikai és szovjet megszállási zónába /20/. A magyarországi németek kitelepítésével foglalkozik Fehér István "A magyarországi németek kitelepítése " című munkájában is. Másokra való utalással főben határozta meg a kitelepítettek számát /21/. Szintén ezt a problémát dolgozza fel Zielbauer György is "Adatok és tények a magyarországi németek történetéből " c. munkájában. Itt olvashatunk már részletesebben arról, hogy 1944/45 fordulóján a szovjet katonai hatóságok magyarországi németet deportáltak - intemáltak szovjet munkalágerekbe. Ezt a megállapítását több más munkában kiegészítette és különböző területi bontásban határozza meg az ártatlanul elhurcoltak megközelítőleg pontos számát /22/. A deportálás-internálás pontos adatai területi egységek szerint a következők: Tiszántúl és Északkelet-M agyarország 251 településéből elhurcoltak: Budapest és a Duna-Tisza között elhurcoltak: Délkelet-Dunántúlról elhurcoltak: Politikai megbízhatatlanság miatt névsorokban nem szereplő elhurcoltak kb.: főt főt főt főt. Nincs lényeges eltérés a témával kapcsolatos nyugati szakirodalom és a hazai adatok között, ugyanis az NSZK-ba kitelepített magyarországi németek különböző írásokban azt állapítják meg, hogy Jugoszlávia, Magyarország és Románia területéről ún. "dunai svábot" hurcoltak el a szovjet katonai hatóságok. Ebből a létszámból megközelítőleg lehetett a magyarországiak száma /23/. Az elhurcoltak hazaszállítása a szovjet munkalégerekből 1945 őszén indult meg, de számuk ekkor még elenyésző volt.

8 108 ZIELBAUER GYÖRGY A betegek hazaszállítása 1946-ban folytatódott, létszámukra vonatkozóan adatokkal nem rendelkezünk. A továbbiakban a németek hazaszállítása csak a hadifoglyokkal együtt vizsgálható, kísérhető nyomon. Hivatalos adatok szerint december végéig a Szovjetunióból személy tért haza; közülük 292 levente, 616 nő, 1472 civil férfi és 815 egyéb kategóriába tartozó személy, illetve több egy éven aluli gyermek. A civilek száma tehát 3195 lő volt /24/. A polgári lakosságnak ezen belül a németeknek a szovjet lágerekből való hazaszállítását a Népjóléti Minisztérium névsorainak felhasználásával lehet pontosítani. Megállapítható, hogy január 1-től 7090 nő, 6965 fiatalkorú "levente" tehát nem katonák, továbbá még civil férfi érkezett haza Magyarországra. Nincsenek adatok arra vonatkozóan, hogy mekkora lehetett a lágerekben elhaltak száma. A különböző visszaemlékezések, a túlélők elmondásai, a holttányilvánítások alapján megfogalmazható, hogy az emberek harmada-negyede az embertelen lágeri körülmények, járványos megbetegedések következtében életüket vesztették és azóta is jeltelen sírokban nyugszanak a volt munkatáborok környékén /25/. - Az elhurcolt németek Magyarországra való visszaérkezéskor családjukat a legtöbb esetben nem találták meg szülőfalujukban, mert között kitelepítések folytak. így a testileg és lelkileg megsérült Magyarországra érkezett németek rövid tartózkodás után szökés útján elhagyták az országot. Sokan ban érkeztek ugyan haza, de a szülőfalujukba való megérkezéskor "átszálltak" a vasútállomáson lévő kitelepítési szerelvénybe, ahol a kitelepítésre ítélt családjuk tartózkodott /26/. ' A kitelepítéseket követő időszak sem nélkülözte a németséggel szembeni tegyük hozzá más nemzetiségekhez tartozókat sem megtorlásokat. Az 1949-ben elfogadott alkotmány ugyan deklarálta a nemzetiségek ezen belül a németség jogait is, de ettől függetlenül a németek ezrei voltak kénytelenek korábbi egzisztenciájukat feladni, városokba menekülni. Az közötti időszakban az osztrák és jugoszláv államhatár mentén lakók tízezreit kényszerítették lakóhelyük elhagyására; a magyarok mellett németeket, délszlávokat (horvátok, szerbek és szlovének) "az államhatár biztonsága érdekében". Ezeket az embereket a Hortobágyon kialakított táborokba hurcolták el. Ezzel az akcióval a fővárosból és más helyekről is az ún. "nemkívánatos elemeket" szintén lakóhelyük elhagyására kényszerítették, internálták őket. Utólagosan becsült számuk megközelíti az főt. A belső kitelepítések-internálások kérdésének feldolgozása csak a kezdeténél tart. Ez is "tabu téma" volt, a vele való foglalkozás 40 éven keresztül nem volt ajánlatos. Feldolgozásra került Vas megye nyugati és déli határsávjából elhurcoltaknak rövid története. Innen 113 német, horvát és szlovén családot telepítettek ki Elep, Kónya-puszta, Tedej, Szentimre térségében felállított táborokba. A Bács-Kiskun megyei

9 A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA 109 térség internálásait mutatja be egy másik írás a Magyar Nemzet október 14-i számában. Innen 41 német családot telepítettek ki. A belső telepítések-internálások megszüntetésére a Nagy Imre-kormány júniusi megalakulása után került sor. Az érintettek szabadulása úgy történt, hogy naponta csak 1 2 családot engedtek szabadon a feltűnések elkerülése céljából. Sokan megszabadultak ugyan a lágerekből, de korábbi otthonaikba nem térhettek vissza a "határsáv" miatt, a szabadság nem volt teljes, mert a rendőrségi felügyelet korlátozta emberi jogaikat. A határsáv feloldása csak 1956 októbere után következett be, így ezek a kitelepítettek-internáltak csak 6 8 év elteltével kerülhettek haza szülőfalujukba, ahol az időközben elkobzott házukat-ingatlanukat csak kevesen kapták vissza. Többen saját házukat vásárolták vissza, mások pedig a "szabadulásuk" után 1953-tól gyökeret eresztettek az új lakóhelyükön, s csak látogatóba mentek volt szülőfalujukba /27/. A németség számára szintén a Nagy Imre-kormány megalakulása hozta meg a szabadulást, amikor is a Tiszalök határában internált volt hadifoglyok nyerték vissza szabadságukat. Innen október 23-tól december végéig 1000 főt bocsátottak szabadon, majd az utolsó 123 fő december 23-ig hagyta el az országot /28/. Zárógondolatként azt a kérdést kell kiemelnünk, hogy a polgári lakosság név vagy származás alapján történő elhurcolása szovjet lágerekbe a kollektív felelősség és büntetés egyik megnyilvánulási formája volt Magyarországon. A magyarországi németek elhurcolása, majd az azt követő kitelepítése az emberi alapvető jogokat súlyosan sértő igazságtalan eljárás volt. Az érintettek ártatlanul, nemzetiségi hovatartozásuk miatt szenvedtek. "Az ártatlanul elhurcoltaknak a hazaérkezéstől eltelt több mint négy évtized még ma is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a tragikus emlékeket elfelejtsék azok, akiknek származásuk, vagy német hangzású nevük miatt "egyéb bűnük" nem volt az elhurcolásra /29/. Az a tény ugyanis, hogy valaki orosznak vagy németnek, románnak vagy magyarnak született, illetőleg ennek vagy annak vallja magát, ezt vagy azt a nyelvet beszéli, az nem képezheti sem jutalmazás, sem büntetés tárgyát." Vitathatatlan tény, hogy a német nevű és származású civil lakosság elhurcolása, deportálása, internálása, jóvátételi közmunka, illetőleg "németek hadi munkaszolgálataiként történő megfogalmazása, a hazai németség kitelepítésének a kezdete. A Verschleppung, mint "tabu téma" az elmúlt években teljes homályban maradt. A Budapesten március 5 6-án megrendezett nemzetközi történészkonferencián is csupán a téma burkolt érintésére került sor, nem is beszélve az ártatlanul elhurcoltak valamilyen formában történő esetleges erkölcsi-politikai és anyagi kártalanításának, rehabilitációjának felvetését is /30/. Nem is lehet azon csodálkozni, hogy ilyen események után elhurcolás, kitelepítés, internálás stb. az évi népszámláláskor az egész országban csak fő vallotta magát német anyanyelvűnek. A német anyanyelvűek száma így oszlott meg /31/:

10 110 ZIELBAUER GYÖRGY A felsorolt megyékben a német anyanyelvűeknek a száma alig marad el a es számtól, a hiányzó 13 megyében a német anyanyelvűek száma pedig alig haladja meg az 500 főt. Ezekből a megyékből olyanokat is szükséges megemlítenünk, mint Szatmár-Bereg, illetve Zemplén megyéket, ahol csak személy vallotta magát német anyanyelvűnek, pedig ezeken a részeken nem is volt kitelepítés, de érzékenyen hatott az 1944/45 fordulóján a szovjet lágerekbe való elhurcolás. A németség helyzetének rendezése csak lassan indult meg és az ún. nemzetiségi szövetségük is a legkésőbb alakult meg. A dészlávokkal, románokkal és szlovákokkal legalábbis jogilag csak az 1950-es minisztertanácsi rendelettel kerültek egyenlő helyzetbe. A kitelepítés, a vagyonelkobzás, a hátrányos megkülönböztetés következményei még ezután is károsan befolyásolták a németség beilleszkedését. Az említett okok következtében erősen fellazultak a nemzetiségi közösségek szigetszerű települési zártsága, s az egynyelvű községekből vegyes lakosságú községek alakultak ki. Iskoláztatás szempontjából a németek helyzete huzamosabb ideig rendezetlen maradt. Amikor a nemzetiségi kérdésről volt szó, róluk évekig nem tettek említést. Helyzetük rendezése csak fokozatosan indult meg, hogy 1955-re befejeződjék /32/. A Népművelődési Minisztériumban február 23-án javaslat készült el a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének létrehozására. A javaslat megállapította, hogy 248 községben éltek németek. A Belügyminisztérium 00564/1950. sz. ügyiratának melléklete szerint a kitelepítések után fő volt a német lakosság száma Magyarországon. A lélekszám szerint 1500 főre jut egy általános iskola, s ennek arányában németek által lakott községben kell bevezetni a nyelvoktatást. A német szövetség létrehozásának javasolt időpontja március 15-e volt. Elnök lett Wild Frigyes egyetemi tanszékvezető, rajta kívül a szövetség 7 irodai és 2 technikai munkatárssal rendelkezett /33/.

11 A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA 111 A németség számának alakulása között Nincsenek adataink arra vonatkozóan, hogy az 1956-os októberi forradalmat követően az országot elhagyó sok ember közül mennyi volt a német nemzetiségű. Annyi azonban bizonyos, hogy az ausztriai lágerekből gyorsabban váltak szabaddá és gyorsabban nyílt meg az érvényesülés útja az NSZK-ban, hiszen a korábban kitelepített rokonságuk minden vonatkozásban segítséget nyújtott számukra /34/. Az összes magyarországi nemzetiségek között egy érdekes jelenség figyelhető meg az évi és az évi népszámlálások közötti időszakban. Jelentős mértékben csökkent a falvakban a német, román, horvát és egyéb délszláv nemzetiségi lakosság száma. A következő kimutatásunk ezt a változást mutatja be /35/: A legjelentősebb eltolódások a románság körében következtek be (9,0%-os emelkedés a városokban), ahol az is jelentős szerepet játszott, hogy az akkor sarkadi és gyulai járások románok által lakott községeiből (Méhkerék, Kétegyháza, Élek, Lőkösháza,'Szabadkígyós és Újkígyós tanyavilágából) nagyfokú volt a Gyulára való beköltözés /36/. Érdemes megvizsgálnunk azt is, hogy a városokba beköltözött nemzetiségek hogyan oszlanak meg a főváros és a többi város között. Alábbi kimutatás ezt a megoszlást mutatja be /37/: Mint arra már az előzőekben utaltunk, a németek kitelepítése, valamint a lakosságcsere következtében megcsappant németek és szlovákok

12 112 ZIELBAUER GYÖRGY száma (az áttelepülésre önként jelentkezett személyből szlovák hagyta el Magyarországot) nem jelenthette a későbbiekben az igen alacsony létszámukat sem 1949-ben, sem pedig a későbbi adatfelvételek során. Csupán megjegyezzük, hogy egy BM ügyirathoz csatolt melléklet 1950-ben a németség számát ben állapította meg. Célszerűnek látszik az közötti népszámlálások nemzetiségi adatait megvizsgálnunk. Ezek a következők /38/: A fentiekből látható, hogy a népszámlálási adatokban a háború utáni felvételek során a németek és a szlovákok száma csökkent a legnagyobb arányban, mert magyar anyanyelvűnek vallották magukat. Itt kell említést tennünk arról is, hogy az évi nemzetiségi adatokról egy "előzetes adatok" címet viselő nemzetiségi összesítés is napvilágot látott. Egyazon népszámlálásról készült kimutatások eltérnek egymástól. Az ún. "hivatalos adatok" a községek vonatkozásában , míg az ún. "előzetes adatok" szerint a községekben csak fő a német anyanyelvűeknek a száma. Az 1980-as adatok szerint az országban élő német anyanyelvű állampolgárból a megyék megoszlása a következő /39/: Baranya német anyanyelvű Bács-Kiskun német anyanyelvű Tolna német anyanyelvű Komárom német anyanyelvű Győr-Sopron Pest német anyanyelvű német anyanyelvű A felsorolt hat megye német anyanyelvű lakossága fő, az egész létszámnak 77,5%-a. A kövekezőben szólnunk kell az évi népszámlálás nemzetiségi adatainál alkalmazott ún. "tanácsi minősítés" módszeréről. Ezt Hoóz István professzor dolgozta ki, és az közötti próbanépszámlálás során

13 A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA 113 elért eredményeket az évi adatfelvételeknél már országosan alkalmazták. Ez a módszer elsőként a "nemzetiségi kulturális igényű népesség" fogalmat vezette be. Ezen belül a népességet (nemzetiséget) egyértelműen nemzetiséginek, nemzetiségileg vegyes, nyelvileg asszimilálódott, asszimilálódott csoportra osztja fel /40/. Az évi népszámlálás németségre vonatkozó "tanácsi minősítés" adatai megyék szerinti megoszlása a következő /41/: A táblázat csak községi adatokat tartalmaz. A felsorolt adatokkal szemben egy másik összesítés alapján a következőket állapíthatjuk meg:

14 114 ZIELBAUER GYÖRGY A megyék, az egyes községek adatainak vizsgálata arra is felhívja a figyelmet, hogy a németség számának pontosabb meghatározására szükséges az egyes nemzetiségi szövetségek becsléseit is figyelembe venni. A KSH 1955-ös, szigorúan belső használatra készült áttekintése főben határozta meg a hazai összes nemzetiségeknek a számát, ezen belül re a németekét. Szintén 1955-ben a szövetségek is készítettek becsléseket. A németek számát re, a szlovákokat re, a románokat re, míg a délszlávok számát ben határozták meg. Egy későbbi nemzetiségi, illetve Művelődési Minisztériumú becslés újabb nemzetiségi adatokat produkált. Ezek a következők /42/: A következőkben az általunk korábban már ismertetett módszer felhasználásával nyert nemzetiségi adatokat mutatjuk t _. A 406 németek által lakott községben között házasság megkötésére került sor. Ebből esetben mindkét fél neve német hangzású volt, így számuk megduplázódik, vagyis német hangzású névvel rendelkező kötött házasságot. A magyar-német felek által megkötött házasságok száma volt, 5147 házasságban az egyik fél német, a másik fél pedig e gyéb, idegen hangzású névvel (szerb, horvát, szlovén, román, szlovák) rendelkezett. Tehát a német nevű házasságot kötöttek száma fő. A háború utáni 35 esztendőben (1946-tól 1980-ig) a születésekből megállapítandó német származásúak létszámára vonatkozóan egy nagy nehézséggel találkoztunk. Kezdetben a születések az esetek 95%-ban a falvakban történtek, később a szülőotthoni hálózat kiépítésével a kisebb falvakban csak elvétve születtek gyermekek, 1970 utáni időben pedig a szülőotthonok fokozatos megszüntetésével a gyermekek már csak városokban születtek.

15 A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA 115 A születések, illetve születési anyakönyvezések alapján a következőket állapítottuk meg /43/: gyermek esetében mindkét szülő német hangzású névvel rendelkezett, gyermeknél az egyik szülő magyar, a másik német hangzású nevet viselt, gyermeknél az egyik szülő német, a másik egyéb nemzetiségi névvel rendelkezett. Összegzésül a házassági és születési anyakönyvek bejegyzései szerint arra a következtetésre jutunk, hogy a házasulandó és a megszületett gyermeknél az egyik fél német hangzású nevet viselt. Számuk fő. Nem tértünk ki részletesen egy speciális kérdésre, nevezetesen a bukovinai székelyek április-június közötti letelepítésére. Azon senki nem vitatkozik, hogy a több mint 6 8 hónapig fedél nélkül vándorló bukovinai székelyek letelepítése okvetlenül fontos és lényeges feladat volt az új kormányzat számára. Azonban a végrehajtás módjával elkövetett törvénytelenségek nevezetesen, hogy a svábot válogatás nélkül, indokok hiányában internálták, kobzási eljárások nélkül elvették mindenét, közülük a Lengyel községben felállított internáló táborba kb főt letartóztattak az még a mai napon is nagy felháborodást vált ki, s nem lehet azon csodálkozni, hogy az március 5 6-án Budapesten megrendezett nemzetközi történészkonferencián is nagy hangsúlyt kapott /44/. A Tolna megyei völgységi járás 28, Baranya megye 7 és Bács-Bodrog megye 3 községébe telepedtek le az 1944 őszén délvidékről menekülő bukovinai székelyek. Ezekben a községekben már ezt megelőzően megérkeztek a földreform végrehajtásával összefüggésben Tiszántúlról a betelepülők, majd őket követték ban a felvidéki magyarok. Ezeken kívül még 141 ún. "moldvai csángó" család letelepítésére is sor került. A községekben az közötti évek "kényszerű együttélésében" a meglévő ellentétek nagyon sokáig kísértettek. A német családok élete dermedt rettegés volt. A németek a társadalmi élet perifériájára szorultak. Sokan a bányában kerestek és találtak menedéket, sokan jöttek a tisztán német községekből, illetve a kevert népességű Bonyhádról. A bányamunka megbecsülése az ötvenes években jelentős volt. A lakásépítési programba a zömmel házaikból kimozdított németek kapcsolódtak be, tömegével költöztek a régi falujukból a hidasi, mázai, szászvári, nagymányoki új házakba. Ha nem kaptak kedvezményt, építettek maguk. S ha nem építettek, akkor vettek házat. Gyakran 1956 után éppen régi házukat vásárolták vissza /45/. A bukovinai székelyek által lakott községek azért is keltették fel érdeklődésünket, mert a 3 Bács-Kiskun megyei település kivételével Bonyhád körzetében fekszenek és a különböző egészségügyi körzetesítés következtében a várossá előlépett Bonyhádon létrehozott kórház szülészeti osztálya révén az összes születések anyakönyvezése itt történt. A bukovinai székelyek által lakott 38 településen az közötti 35 esztendőben

16 116 ZIELBAUER GYÖRGY házasság megkötésére került sor, és születési anyakönyvi bejegyzés történt, melynek fele Bonyhádra esett. A házasságok megkötése a falvakban történt, s így ezek száma, a népesség szerinti összetételének alakulása lehetőséget biztosít számunkra Gyarmathy Lívia által készített "Együttélés" c. filmjének történetének felhasználásával az együttélés vizsgálatára. Erre teszünk a következőkben kísérletet /46/. Bonyhád 1977-ben kapott városi rangot, s ezért népszámlálási adatai nem szerepelnek az 1980-as kimutatásokban. Bonyhádon 1960-ban en, 1970-ben en és 1980-ban an éltek. Az közötti évtizedben a 16,4%-os létszámnövekedés abból is adódott, hogy külterületek és egyéb önálló településeket a várossá nyilvánítással együtt Bonyhádhoz csatolták. Bonyhádon az között bejegyzett születési anyakönyvezés jóval meghaladja az évi népszámlálás során kimutatott népességi adatokat /47/. Az anyakönyvek vizsgálata során nyomon követhetők azok a folyamatok is, hogy az egyes községekben az összetelepített lakosság körében egy-egy népcsoportnál mikor kezdenek felbomlani a korábbi nemzetiségi zártságok. Az közötti fél évtizedben még beírták az összes anyakönyvekbe a házasulandók, illetve a megszületett gyermekek, illetve a szülők vallását. Nem tartozik ugyan a témához, de Bonyhád nagyközségben az között megkötött 389 házasságból 61 esetben mindkét fél izraelita vallású volt, de kimutatásunkban magyarként szerepel. A bukovinai székelység és az őslakos németség között a házasságok alakulása abból az egyszerű oknál fogva is megfigyelhető, mert a házasulandók születési helye alapján a beazonosítás a legkisebb nehézség nélkül elvégezhető. így pl. Andrásfalva, Hadikfalva, Józseffalva, Fogadjisten és Istensegíts helynevek, mint születési helyek egyértelműen azt bizonyították, hogy az illetők bukovinai székelyek. Aparthant községben a házasságok 10%-a, Nagyvejkén pl ben 8%-ban volt német-székely fél között házasság. Kakasd, Kéty, Murga községekben a bukovinai székelyek és a németek zártságának jelei még a későbbiekben is megfigyelhetők. Kéty községben pl ben 24 házasság megkötésére került sor, s 20 esetben a vőlegény és a menyasszony egyaránt bukovinai székely volt. Az arány a későbbiekben sem változott lényegesen, pl. az 1956-ban megkötött 16 házasság fele, az között megkötött 26 házasságból szintén több mint fele esetében a házasulandó felek tisztán bukovinai székelyek voltak. Tevel községben ennek az ellenkezője figyelhető meg, itt az között megkötött 17 házasságból 7-nél az egyik fél német, a másik bukovinai székely volt /48/. A következőben két rövid összegzésben mutatjuk be a bukovinai székelyek által lakott falvakban a házasságok és a születések alakulását közötti időszakban /49/.

17 A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA 117 Házasságok alakulása Marriages A házasságok adataiból világosan megállapítható, hogy a megkötött frigyek 64,5%-ban ( ben) mindkét fél magyar volt, s itt szerepelnek a bukovinai székelyek is. Születések alakulása Births A kimutatások annak a következtetésnek a levonását teszik lehetővé, hogy a bukovinai székelyek által lakott 38 községben és Bonyhád városában a megkötött házasságok szerint , a születési anyakönyvek alapján , tehát összesen olyan személy élt 1980-ban, akik 1945 után születettek, illetve kötöttek házasságot. Ezekben az adatokban nem szerepelnek az 1945 előtt születettek, csak abban az esetben, ha ezt követően kötöttek házasságot. Bonyhád adatai nélkül ezekben a községekben a népszámlálás szerint csak 4585 fő volt a német anyanyelvű, illetve a tanácsi minősítés alapján főben határozták meg azoknak a számát (ebben benne foglaltatnak a német anyanyelvűek is), akik részére biztosítani kell a német nemzetiségi kulturális igények kielégítését /50/.

18 118 ZIELBAUER GYÖRGY A németség oktatási-kulturális lehetőségei az közötti negyedszázadban A német iskolai oktatás csak 1952-től indult meg, de az iskolahálózat és az óvodai német nyelvoktatás szervezeti keretei csak az 1960/61. tanév végére tehát a háború után másfél évtizeddel alakultak ki. Az évi П1. törvény a nemzetiségi tanítási nyelvű általános és középiskolákat 1960/61-benún. "kétnyelvű iskolákká" alakította át. Itt a reál tantárgyakat magyar nyelven, a humán tantárgyakat pedig anyanyelven oktatták, de az egyes tantárgyak szakkifejezéseit a tanulók mind magyarul, mind pedig az anyanyelvűkön voltak kötelesek elsajátítani. A németeknél kezdetben csupán 4 tannyelvű iskolát létesítettek, majd ezek rövidesen megszűntek, s csak nyelvoktató iskola maradt, melyben a magyar nyelvű oktatás mellett az anyanyelvet a németet csak heti néhány órában külön tárgyként oktatták. Az 1960/61. tanévben 17 német óvodában 16 német óvónő volt, s ez azt jelentette, hogy egy-egy óvónőnek több óvodába kellett németet tanítania. Ebben a tanévben csak 2 német kétnyelvű iskola volt a korábbi 4-ből, valamint 141 német nyelvet oktató iskolát hoztak létre, melyben általános iskolás járt. Működött továbbá 4 német nemzetiségi gimnázium, ahol 348 középiskolás tanult. A felsőfokú óvónő- és tanítóképzés bevezetésével Sopronban 5 óvónőjelölt, Baján 11 tanítóképzős, illetve 39 tanárképzős hallgatója volt Pécsen a főiskolának /51/. A német oktatás 1980-ban /52/ Teaching of the German language in 1980 A nemzetiségi nyelvművelés állami támogatásának egyik jelentős formája azokban az intézkedésekben valósult meg amelyek a hosszú ideje stagnáló nemzetiségi könyvtárügy fejlesztésére irányultak. Az ország nemzetiségi községeiben 1969-ben mindössze horvát-szerb, német,

19 A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA 119 román, szlovák és szlovén nyelvű könyv volt. Az állami intézkedések hatására 1974-ben már 160 helyen német nemzetiségi könyvtárak működtek, s az országosan megtalálható nemzetiségi nyelvű könyvből volt a német nyelvű. Közel 50%-os emelkedés következett be a könyvállomány növelésében 1977-re, amikor is a kötetek száma re rúgott. Arra vonatkozóan nincsenek adataink, hogy ezen belül mennyi lehetett a német könyvek gyarapodása /53/. A nemzetiségek nyelvhasználatának legfontosabb területe, nyelvűk ápolásának és megőrzésének legfontosabb eszköze, az anyanyelvűkön megjelenő sajtótermék. Talán ezen a területen tapasztalhatunk gyökeres változást. Rendszeresen jelennek meg a szövetségek újabban már hetente újságjai, valamint minden évben kalendáriumai. A Neue Zeitung 5160 példányban jelent meg, 1968-ban 8000 német kalendáriumot adtak ki. A nemzetiségi nyelven megjelenő kötetek száma 1968-ban 54 db volt, 698,5 ív terjedelemben, ezen belül 16 a német könyvek száma 179 ív terjedelemben. A nemzetiségi kultúra ápolása érdekében központi és helyi támogatással együttesen múzeumok, gyűjtemények, tájházak kialakítására került sor. Minden nemzetiség ún. "bázismúzeum mellett tájházzal és különböző helyi gyűjteménnyel rendelkezik, 2 német tájház és 6 gyűjteményük van. A nemzetiségi könyvkiadás közel háromszorosára emelkedett 1985-ig, a németségre vonatkozóan 50 kötetről beszélhetünk, s a korábbi 179 ívszám helyében 523 ívet biztosítottak a német könyvkiadás számára /54/. Kitekintés Munkánkban a magyarországi németség XX. századi történetének azokkal a fontosabbnak tartott eseményeivel foglalkoztunk, amelyek az közötti hat évtizedben nagymértékben befolyásolták tevékenységét, hatással voltak sorsának, körülményeinek és létszámának további alakulására, valamint erőszakos és természetes asszimilációjára, a Volksbund megalakulásától ennek ellentétes folyamatára a disszimilációjára. A hat évtized eseményeinek vizsgálata során megfogalmazódott az, hogy két élesen elkülönülő szakaszra szükséges osztanunk a történéseket, így közötti negyedszázad, a Horthy-rendszer időszaka. Az ezt követő közötti éveken belül az első évtized , melyre pontosan ráillik a "nehéz évtized" elnevezés. A németség létszámának alakulására lényegében a kollektív felelősség alapján több szakaszban végrehajtott büntető akciók voltak a legnagyobb hatással. Magyar adatok alapján (nyugati adatok szerint ) fő volt a különböző megszállási zónákba kitelepített németek száma. Ezt növelte az 1944/45 fordulóján szovjet lágerekbe elhurcolt német kifejezéssel Verschleppung közel es száma, melynek negyedeharmada ott vesztette életét az embertelen körülmények és járványos meg

20 120 ZIELBAUER GYÖRGY betegedések következtében. A felsoroltakon kívül még számtalan jogsértő intézkedést foganatosítottak a németséggel szemben: vagyonelkobzás, internálás, s külön hangsúlyozzuk a bukovinai székelyek letelepítésével kapcsolatos módszereket. Szeretnénk magunktól a német nacionalizmus vádjának és az elfogultságnak a legkisebb látszatát is elhárítani a bukovinai székelyek letelepítésének lebonyolítása kapcsán. Az 1944 októberétől elhagyatva, éhezve vándorló magyarok-székelyek letelepítése emberiességi és más szempontból is egyaránt fontos feladat volt, de a németség válogatás nélküli, minden törvényes indok nélküli internálása, ennek következtében a bukovinai székelyek letelepítésének törvényessége sok kétséget hagyott maga után. A felsoroltak együttesen eredményezték, hogy a háború után 1949-ben végrehajtott népszámláláskor a trianoni országterületen élő kb némettel szemben csak fő merte német anyanyelvűnek vallani magát /55/. Itt kell említést tennünk a népszámlálási adatok és a német iskolákba járó gyermek létszáma közötti ellentmondásra. Az 1980-as adatok szerint a német anyanyelvűek száma országosan alig haladta meg a et, addig a 3 6 éves óvodások száma 5324, a 6 14 éves iskolások száma pedig , tehát a 3 14 éves gyermekek száma A községi adatokra leszűkítve ez annyit jelent, hogy az 1980-as népszámlálás szerint fö volt a német anyanyelvű, addig a falusi-községi óvodákba és iskolákba a német tagozatokba megközelítőleg gyermek járt, tehát számuk jóval meghaladta az egész népszámlálás szerinti németség számát. Az 1987/88. tanév létszáma a következő /56/:

21 A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA 121 A címben jelzett témakör, a népszámlálási adatok és a különböző munkákból felhasznált németségre vonatkozó egyéb anyagok közötti ellentmondások felvetik a németségre vonatkozóan egy sajátosnak is nevezhető adatfelvételi kérdéssor megfogalmazását. A Magyarországi Németek Szövetsége az évi népszámlálást megelőző közvetlen időben a németségre vonatkozó javaslatát megfogalmazta. A felkészülési munkák december végén már nem tették lehetővé a legcsekélyebb korrigálást-módosítást a népszámlálás kérdéseinek megváltoztatását. Csak üdvözölni lehet a szakemberek részéről felvetődő kezdeményezést, hogy szükséges a nemzetiségi statisztika módszereinek a megújítása. JEGYZETEK / 1/ Tilkovszky Lóránt: Ez volt a Volksbund. A német népcsoportpolitika és Magyarország Budapest, p. Lásd még: Soós Katalin: Burgenland az európai politikában Budapest, p. / 2/ Tilkovszky Lóránt: i.m p. / 3/ Kovács Lajos: Magyarország népe és népességének kérdése. Magyar Statisztikai Társaság 16. sz. Budapest, p. és P- / 4/ Az évi népszámlálás: 2 13., , , , , , , , és p. Az évi népszámlálás: , , , , , , , , , és p. Az évi népszámlálás: , , , , , , 663. és p. / 5/ Tilkovszky Lóránt: i.m p. / 6/ Zielbauer György: Negyedszázad a nyugat- és észak-dunántúli németség történetéből Kandidátusi értekezés kézirata. MTAK, Kézirattár, p. / 7/ Az évi, és évi népszámlálások Baranya megyei adatai. / 8/ Uo.: Tolna megyei adatok. / 9/ Uo.: Az évi népszámlálás adatai. /10/ Fehér István: A birodalmi német szervezetek és a magyarországi németek kapcsolatának alakulása. Kézirat az ELTE ВТК Politikatudományi Intézet dokumentációjában. A munka szerint 166 helyi szervezete volt az MNNE-nek p. /11/ Tilkovszy Lóránt: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt tevékenysége a német nemzetiségi kérdésben ( ). Párttörténeti Közlemények, 1984/ p. /12/ Fehér István: A bonyhádi hűségmozgalom történetéhez. Budapest, Lásd még: Tilkovszky Lóránt: i.m. 10. p.

22 122 ZIELBAUER GYÖRGY /13/ Tilkovszky Lóránt: i.m. 13. és 362. p. Lásd még: Hadtörténeti Levéltár (HIL): HM. Eln. О. I. tétel, és 737/1932. sz. /14/ Tilkovszy Lóránt: i.m p. /15/ Uo.: p. /16I Jós efvolkmar Senz: Geschiche dér Donauschwaben. München p. /17/ Dávid Zoltán: A magyar nemzeti statisztika múltja és jelene. Valóság, 1980/ p. /18/ Kutatást végeztünk 15 megyei levéltárban elhelyezett házassági és születési anyakönyvekben. /19/ Balogh Sándor Zielbauer György. A magyarországi németség második világháború utáni történetének Győr-Sopron megyei vonatkozásai. Győri Tanulmányok. 1988/ p. /20/ Balogh Sándor: Magyarország külpolitikája Budapest, p. /21/ Fehér István: A magyarországi németek kitelepítése Budapest, Akadémiai Kiadó p. /22/ Zielbauer György. Adatok és tények a magyarországi németek történetéből ( ). Akadémiai Kiadó. Budapest, p. /23/ Josef Volkmar Senz: i.m p. /24/ Stark Tamás: Magyarország második világháborús embervesztesége. Budapest, p. /25/ Uo. lásd még: Neue Zeitung, március 3-i sz. /26/ Zielbauer György: A magyarországi németség nehéz évtizede Szombathely, Pannon Műhely. Kft p. /27/ Saád József: A Kormó-pusztai intemálótábor. Magyar Nemzet, október 14-i sz. Lásd továbbá: Zielbauer György: Intemiranje i prisilno... na Hortobágy. Narodne Novine február 5-i sz. 5. p. /28/ Görbedi Miklós: 1020 nap az őrtornyok árnyékában. Tiszalök, Dokumentumkötet p. /29/ Konferenz über die Rehabilitiemung. Neue Zeitung, március 9-i sz. 1. p. /30/ Balogh Sándor Zielbauer György: i.m p. /31/ Nemzetiségi kérdés-nemzetiségi politika. Budapest, II. kiadás és az évi népszámlálás. Budapest, köt p. /32/ Kővágó László: Nemzetiségek a mai Magyarországon. Budapest, p. /33/ Művelődési Minisztérium Nemzetiségi Osztály Iratai: /1955. sz. Kiss Gyula miniszterhelyettes aláírásával ellátott előterjesztés. /34/ Balogh Sándor Jakab Sándor: A magyar népi demokrácia története. Budapest, p. /35/ Nemzetiségi kérdés-nemzetiségi politika: i.m. 30. p. /36/ Zielbauer György: Nemzetiségi jogok a hazánkban élő románság létszámának alakulása tükrében. Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, Tud. Közi. IV. Szombathely, p.

23 A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA 123 /37/ Nemzetiségi kérdés-nemzetiségi politika: i.m. 30. p. /38/ Kővágó László: i.m. 20. p. és az évi népszámlálás adatai. 9. P /39/ Az évi népszámlálás: 508. p. /40/ Dávid Zoltán: i.m. /41/ KSH: Nemzetiségi községek előzetes adatai: 9. p. /42/ Nemzetiségi kérdés-nemzetiségi politika: i.m. 16. p. /43/ A 406 németek által lakott község anyakönyveinek vizsgálata alapján készült összesítés. /44/ Hambuch Vendel: 300 év együttélés a magyarországi németek történetéből. Tankönyvkiadó. Budapest, p. /45/ Csupor Tibor: Amikor Csíkból elindultam. Budapest, p. /46/ A bukovinai székelyek által betelepített községek házassági és születési anyakönyvei által készített összesítés. /47/ Komlós Pálné Nagy Sándor: Földrajzi statisztikai zsebkönyv. Budapest, p. /48/ Tolna megyei Levéltár: Bukovinai székelyek által lakott községek anyakönyveiből. /49/ Uo. /50/ KSH: évi népszámlálás...i.m és p. /51/ Nemzetiségi kérdés-nemzetiségi politika... i.m. 49. p. Lásd még: Kővágó László: i.m és 181. p. /52/ Művelődési Minisztérium Irattára: Nemzetiségi oktatási intézmények statisztikai összesítései. /53/ Kővágó László: i.m és p. /54/ Uo: 186. p. Lásd még: Nemzetiségi kérdés-nemzetiségi politika: i.m. 42. p. ~ /55/ KSH: Az évi népszálálás: i.m p. /56/ Kővágó László: i.m p. Lásd még: Művelődési Minisztérium 1987/88. évi statisztikai jelentése. Tárgyszavak: Kisebbség Népességstruktúra THE 20TH CENTURY ASSIMILATION OF THE GERMAN MINORITY IN HUNGARY