PubL Univ. of Miskolc, SeriesA. Mining VoL 53. (1999) pp. 159-183 A föld alatti hulladék-elhelyezés lehetőségei és kockázatelemzése A FÖLD ALATTI HULLADÉK-ELHELYEZÉS LEHETŐSÉGEI ÉS KOCKÁZATELEMZÉSE Dr. Benke László tudományos munkatárs MTA-TKI Miskolc, Bányászati és Geotechnikai Kutató Csopor Dr. Janositz János tudományos főmunkatárs MTA-TKI Miskolc, Bányászati és Geotechnikai Kutató Csopor 1. Bevezetés A meglévő hulladékok elhelyezésével kapcsolatos döntések elodázhatok, de ki nem kerülhetők. Jó megoldásnak csak az tekinthető, amely az elhelyezést végzők és annak következményeit viselők számára egyidejűleg elfogadható. Ebből következően a lehetséges elhelyezési módoknál, a műszakigazdasági lehetőségek kutatása mellett fontos azoknak az eljárásoknak a kidolgozása is, amelyek a lehetséges megoldások közül való választásokat segítik. Azaz lehetővé tesznek olyan döntéseket, amelyek az érintettek körén belül jogosnak tekinthető elvárások teljes körét egyidejűleg veszik figyelembe. A dolgozat az elhelyezési lehetőségek rövid vázolása után ez utóbbi problémakörre, az egyes lehetőségekből szükséges választásoknál elkerülhetetlen kollektív, többcélú kockázatértékelésre mutat be egy lehetséges eljárást. 159 MTA-TKI Miskolc
2. Hulladék-elhelyezési lehetőségek Századunk ipari termelésének káros mellékhatásaként nagy mennyiségű olyan vegyi és sugárzó anyag keletkezik, aminek az elhelyezése csaknem mindenütt gondot jelent a felszínen, mert csökkentik és szennyezik a termőföldet, mérgező gázok és sugárzások forrásai, a nem elégséges védelem következtében illetéktelenek is hozzájuthatnak. A számításba vehető föld alatti térségeket alapvetően három kategóriába sorolhatjuk: természetes üregek (barlangok, hasadékok, kavernák), olyan föld alatti térségek, amiket kifejezetten a hulladékelhelyezés céljára alakítottak ki és olyan térségek, amiket eredetileg más rendeltetéssel létesítettek (pl. felhagyott mélyműveléses bányák üregei). A fold alatti tárolás előnyei és hátrányai Előnyök: a látható környezetet kevésbé terheli, a föld felszíne sértetlen marad, a legkedvezőbb megoldások kialakítását sem a külszíni formációk, sem meglévő építmények nem befolyásolják, nagyobb a valószínűsége annak, hogy a környezet nem szennyeződik, az atmoszferikus hatások jobban kiküszöbölhetők, állandó hőmérséklet, földrengés elleni nagyobb biztonság, nagyobb fokú tűzvédelem, illetéktelenek nehezebben férnek hozzá. 160
Hátrányok: magasabb költségek (a tárolóhely létesítése és az infrastrukura vonatkozásában), a biztonságtechnikai paraméterek alaposabb megismerése szükséges, a tökéletes vízkizárás nehezebben oldható meg, korlátozott a rendelkezésre álló hely, s így az elhelyezhető rakományok mérete is, utólagos ellenőrzés, javítás nehezebb. A föld alatti tárolók védelmi rendszere Ha a környezetet veszélyeztető hulladékot a fold alatti tárolás módszerével ártalmatlanítjuk, akkor olyan módszereket kell alkalmazni, hogy a bioszférát távlatilag se veszélyeztessük. Többszörös védőrendszert kell ezért alkalmazni, ami a károsító komponensek felszínre jutását hosszú ideig (egyes radioaktív hulladékok esetében évezredekig) megakadályozzák. Ezeket a védőrendszereket gátaknak (idegen szóval barriereknek) nevezzük. A gátakat elvileg három csoportba sorolhatjuk: 1) A veszélyes hulladékot tároló edénveknek, hordóknak, tartályoknak és más, közvetlenül befoglaló szerkezeteknek középtávú (néhány száz éves) védelmet kell biztosítani. 2) A tároló edénvek közvetlen környezetét (és esetleg a kialakított üreg környezetét is) olyan mesterségesen bevitt ásványi anyaggal (pl. bentonittal) vesszük körül, ami jó szigetelő tulajdonságai révén újabb évszázadokra képes visszatartani a szivárgó oldatokat. 3) Hosszú távra (évezredekre) azzal tehető biztonságossá a tároló, hogy eleve olyan megfelelő adottságú geológiai réteget választunk, ami megfelel az elhelyezni kívánt veszélyes hulladék izolációjának. A három gát közül ez utóbbi jelentősége a legnagyobb. 161
Az elhelyezés módjának megválasztásakor nagy jelentőségű kérdés az is, hogy újra felhasználható (tehát ideiglenes tárolásra szánt), vagy használhatatlan anyagról van-e szó, ami végleges elhelyezésre kerül. A probléma itt az, hogy ezt nem mindig lehet előre tudni. 3. Választás a hulladék-elhelyezési lehetőségek között A hulladék elhelyezési lehetőségek közötti választást alapvetően befolyásolják a döntésnél követett célok. A választásnál, a kivitelező műszaki-gazdasági és biztonsági megfontolásai, a kivitelezést finanszírozónak a beruházás költségeire vonatkozó elképzelései, és a hazai ill. nemzetközi jogi előírások betartása, valamint a társadalom és a következményeket közvetlenül viselők elvárásai mind-mind egy-egy elérendő cél. Ezek mindegyikét egyidejűleg kell figyelembe venni, hogy a legmegfelelőbb" elhelyezési mód meghatározható legyen. 3.1. A választás szempontjai két vagy több lehetőségnél A megoldások jellemzésére használt paraméterek értelmezése a) Egy hulladék-elhelyezési változatnak (általánosan fogalmazva egy adott cél érdekében végzett tevékenységnek) egy másikhoz viszonyítva, eltérőek a következményei és ezek között egyaránt találhatók pozitívan és negatívan értékeltek. b) A negatívan értékelt következmények között célszerű megkülönböztetnünk a hátrány és a kockázat, a pozitívan értékelteknél az előny és esély fogalmát 162
A KÖVETKEZMÉNY VALÓSZÍNŰSÉGE P=1 P<1 POZITÍV KÖVETKEZMÉNY ELŐNY ESÉLY NEGATÍV KÖVETKEZMÉNY HÁTRÁNY KOCKÁZAT JELMAGYARÁZAT: P =1 a biztos esemény valószínűsége P < 1 nem biztosan bekövetkező esemény valószínűsége 0 < P < 1 vagyis P = 0 a lehetetlen esemény valószínűsége (esetünkben nincs értelmezve) c. A többszempontos közelítésmódból következik, hogy egyetlen cselekvési változat következményei között egyidejűleg jelenhetnek meg eltérő mineműségű kockázatok. Pl. gazdasági, egészségügyi és környezetszennyezési kockázat. d. Természetesen előfordulhat, hogy egyetlen kockázat - mondjuk környezeti - válik meghatározóvá, de ez sokkal inkább kivétel, mintsem szabály. e. A tényleges, többszempontos döntési helyzetben tehát a negatívan értékelt következmények sora jelenik meg, s természetesen az előnyök is, s ezek fontossági súlya eltérő. A döntések nem úgy születnek, hogy egyetlen kockázatot mérlegelnek az előnyökkel szemben, hanem előnyök, esélyek, hátrányok és kockázatok sorát mérlegelik egyidejűleg. Objektív és szubjektív kockázati paraméterek A modern valószínűségelméletben két valószínűséget különböztetünk meg: objektív és szubjektív valószínűséget. Az úgynevezett objektív valószínűség fogalma statisztikai jellegű, s e szerint az objektív valószínűség az a szám, amely körül a relatív gyakoriság ingadozik. 163
Az objektív valószínűséget tehát nagyszámú megismételt megfigyelés kísérlet alapján becsüljük. Azért nevezik objektívnek, mert empirikus becslést képvisel, noha az objektív valószínűség csak matematikai értelemben létezik. A múlt és a jelen ugyanis sohasem ismétlődik meg pontosan azonos módon a jövőben, s így az empirikus események valamennyi valószínűsége csupán becslés. A másik véglet, ha valószínűségi becslésünket csak egy, avagy néhány megfigyelésre alapozzuk vagy csupán sejtésre, akkor szubjektív valószínűségről beszélünk. E két véglet között helyezkedik el az úgynevezett szintetikus valószínűség. Ebben az esetben egy esemény valószínűségét nem közvetlenül mérik, hanem modellezik és a hasonló objektív valószínűségi rendszerek alapján becsülik. A következmények esetében is élhetünk az objektív és szubjektív megkülönböztetéssel. Itt a két véglet között az úgynevezett megfigyelhető következmény értéket definiálhatjuk. A valószínűség és a negatívan értékelt következmény súlyának (a kár nagyságának) szorzata (várható értéke) adja a kockázatot. Egy államban való együttélésnél, amelynél a szociális életrendbe beépült a természetes környezet kímélésének és előrelátó kezelésének gondolata (környezetvédelemre orientált állam), megegyezésre kell jutni mind az egyéni mind a kollektív kockázatos cselekvések vonatkozásában. Közben felvetődnek úgy általános kérdések, mint amilyen a kockázatok (viselésének) elvárhatósága, és speciálisak is, mint amilyen a kockázatoknak az egyes polgárok közötti megoszlása és az ezzel összefüggő igazságossági problémák, ezekre itt nem kívánunk kitérni. 3.2. A megoldási lehetőségek értékelésében jelentkező eltérések felmérése A megoldási lehetőségek között választani, mint láttuk, előnyök, esélyek, hátrányok és kockázatok egyidejű mérlegelése alapján lehet. Az összehasonlítás nem nélkülözheti a preferencia súlyok számszerűsített értékeit. Ehhez az individuumoknál olyan preferencia sorrendeket kell felállítani, amelyeknek meg kell felelni egy sor formális feltételnek (elsősorban konzisztencia és tranzitivitás). 164
A különösen a komoly következményekkel járó tevékenységeknél nyilvánvalóan nem elegendő csupán az individuumok preferenciáit figyelembe venni. Azzal egyidejűleg abból kell kiindulni, hogy nincs lehetőség arra, hogy az individuumokat objektív" preferencia sorrendekkel lássuk el. A különféle hulladék elhelyezési megoldásoknál az előnyök és esélyeket többnyire azonosnak tekinthetjük. (A hulladék kikerül azokból a térségekből, ahol annak jelenléte nem kívánatos.) Különbség csak a kockázatokban várható, ezért a választáshoz elegendő csak azokat értékelni. 3.3. Összhangteremtés értékeléskülönbségeknél 3.3.1. Kollektív többcélú (több attribűtumú) kockázatértékelés A leginkább elfogadható megoldás kiválasztásának nem csak a precíz értelmezés a feltétele, hanem a kockázatok formális összehasonlíthatósága is. Ha a döntéshozó a kiválasztási megfontolásainál egyidejűleg több célt (attribútumot) követ, amelyek egy választandó cselekvéssel realizálandók, akkor beszélünk több attribűtumú kockázatos döntésekről. A különböző kockázatok összehasonlíthatósága itt többek között attól függ, hogy az opciók (kívánságok, választások) összehasonlíthatóvá tehetők-e. A döntéselemzés (logika) olyan eljárásokat kínál, amelyek a komplex döntési helyzetnek a részlépésekre való felbontásával és a figyelembe veendő, eltérő dimenziójú mennyiségek relatív súlyozásával segítik a racionális keresztülvihető döntések kiválasztását. A döntésvizsgálatoknál nehézséget okoz, ha többcélú döntéseket csoportokban kell meghozni (kollektív többcélú döntések). Az eljárások tulajdonképpen arra valók, hogy a preferenciákat meghatározzuk, és úgy dolgozzuk fel, hogy a döntést hozó számára (az akaratát) jól kifejező eredményekhez jussunk. A környezetvédelemre orientált államban a kockázatértékelés kérdése nem annyira az individuális döntést hozó döntésénél érdekes, hanem sokkal inkább érdekes az olyan csoporton belül, amelynek tagjait ideális esetben érinti a döntés. A következőkben bemutatunk egy olyan eljárást, amely a több attribűtumú csoport-döntésfolyamatot négy szituációtípusra bontja. Ez az 165
eljárásmód a döntést hozó csoporton belül fennálló konszenzuspotenciál maximális kiaknázását biztosítja. Egy több attribútumú kockázatot figyelembe vevő döntés jellemzése Döntési probléma akkor lép fel, ha egynél több cselekvési lehetőség létezik; tehát adott több cselekvési opció (kívánság, választás), röviden opció. Ezeket mennyiségekként kezeljük: o = { o, o a } Több attribútum létezik akkor, ha a döntést hozó több célt (legalább kettőt) egyidejűleg követ. (Az attributív" fogalom a későbbiekben tisztázásra kerül.) A célok célmennyiségeket alkotnak: z = {zz } Ha csoportos döntésről van szó, akkor egynél több döntést hozó létezik. A döntést hozókat egy döntéshalmazba foglaljuk, ahol az egyes döntést hozók halmazelemek: M = {m j m k ) A továbbiakban abból indulunk ki, hogy a csoport tagjai potenciális érdekképviselők. S amennyiben a csoporttagok érdekeket képviselnek, nevezzük őket pártoknak. Több csoporttag is képezhet egy pártot. Egy kockázat- ill. esélydöntésről beszélünk, ha az opciók következményeit tekintve bizonytalanság áll fenn, de a következmények egy bizonyos valószínűséggel megjósolhatok. Egy opció következményeit egy adott időpontban konzekvenciáknak (következményeknek) nevezzük. A következményeket úgy kell jellemezni, hogy abból kitűnjön, valamennyi kitűzött cél realizálódásának mértéke. A kockázatok estén egy cselekmény nem vezet törvényszerűen (biztosan) egy nem kívánatos következményhez. Ezekre éppen az a jellemző, hogy több állapot, mindig egy adott valószínűséggel, lehetséges. Ezeket a valószínűségeket adjuk meg a döntésvizsgálatokhoz. Azok összege a valószínűségszámítás szabályai alapján 1. 166
A lehetséges állapotok mennyiségeit a következő módon adjuk meg: S = > > S 0 } Egy S g (O > g > 1) állapot p g valószínűséggel következik be. A kockázatok esetén a több attribútumú csoportos döntési probléma a fent említett komponensek mellet a döntésvizsgálatoknál szokásos döntési fán magyarázható, (l.ábra.) A döntési fák a prognosztizált döntésfolyamatokat az előzőekben jellemzett vizsgálati keretek között ábrázolják. 1. ábra. A négyszögek döntési szituációkat ábrázolnak, azaz olyan helyzeteket, amelyekben több opció közül kell választani. A körök véletlen elágazásokat szimbolizálnak, azaz olyan helyzeteket, amelyekben több esemény folyamat lehetséges, anélkül, hogy azt befolyásolni tudnánk. 167
A-,B-,C-,D- cselekvések, a következő cselekvési opciókat jelenti, Oi = A- t cselekedni, 0 2 = B- t cselekedni, 0 3 = C- t cselekedni, 0 4 = D- t cselekedni. A Ki -tői K 5 -ig a következményeket jelölik. Ezeket pedig részletezve az (x qg i,...,x qgn ) értékekkel írjuk le, amelyeknek száma a célok számával egyezik, és amelyek egyenként megadják, mennyire valósult meg az i-edik cél az adott konzekvenciánál (következménynél). Az x első indexe azt mutatja, hogy a q-adik következményről van szó; a második azt, hogy olyan következményről van szó, amely az S g állapotban lép fel. A véletlen elágazások azt mutatják, hogy többféle cselekményfolyamatok létezhetnek. A pi, p 2 = 1 -pi, P3, = 1 - P3 értékek a mindenkori következmények megvalósulásának a valószínűségét adják meg. Ebben a döntési fában, pl. követhető az O] opciót =A- t cselekedni követő események lefutása. Ez a cselekedet mindjárt egy másik döntési helyzetet von maga után: választani kell az 0 3 = C-1 cselekedni" és az O4 = D-1 cselekedni" között. Ha a C-1 cselekedni" opciót választjuk, akkor ezen a ponton az A-1 cselekedni" és C- t cselekedni" cselekvési sorrendet választottuk. Ilyen cselekvési sorrendeket nevezzük stratégiáknak". Az egyes értékeknél ugyancsak tükröződik, hogy stratégiák következményeiről van szó: az q index megadja a komponenseket, azaz a stratégia egyes opcióit adja. Az (Oi.& O3) stratégia következménye pi valószínűséggel K], p 2 = 1 - pi valószínűséggel K 2 A következmények egyenként rámutatnak arra, hogy mennyire valósultak meg a Zj (i=l,...,n) célok. Az A-t cselekedni" és C- t cselekedni" stratégia kiválasztásával bizonytalanság mellett hoztak döntést, mivel ez a stratégia vezet biztosan egy adott következményhez, hanem csak adott valószínűséggel vezet a Ki és K 2 következményekhez. Biztos döntésről beszélünk az A- t cselekedni" és D- t cselekedni" stratégia kiválasztásánál. Ez a stratégia biztosan elvezet a K3 következményhez. A pártok ebben az ábrázolásban nem szerepelnek. Ha egy ilyen döntési fáról ill. egy annak megfelelő elemző állományról van szó, akkor a következményeket a pátoknak kell értékelni. Az eddigi illusztrálásba néhány vizsgálati lépés implicit módon került be, amelyeket a továbbiakban explicit módon kell bemutatni. A vizsgálat feladata a döntési probléma paramétereit meghatározni, és úgy feldolgozni, hogy a döntést hozóknak egyszerű előny megállapítást tegyenek lehetővé, és így a több attribútumú következmények egy 168
értékkel legyenek értékelhetők. A következő vizsgálati lépések különböztethetők meg: Célrendszer kialakítása. A célok felállítása (összeállítása) Abból kell kiindulni, hogy minden mj e M pártnak saját céljai, saját Zj célrendszere van. Mindenekelőtt meg kell fogalmazni ezeket a célokat, és össze kell őket gyűjteni. Ezt követően meg kell vizsgálni, hogy két cél között nincs-e direkt ellentmondás. Ezeket az ellentmondásokat tanácskozási stratégiákkal meg kell szüntetni. Ha az ellentmondásokat megszüntettük, akkor két eljárás alkalmazható: 1. Minden Z célrendszert egy csoportcélrendszerré egyesítünk. Az egyes céloknak egy csoport-célrendszerré való egyesítésének az az előnye, hogy a vizsgálatnak ebben a stádiumában a csoporton belül még nem szükséges tárgyalásokat folytatni. Továbbá egy párt sem érzi magát háttérbe szorítottnak, mivel minden párt céljait figyelembe vesszük. Ebben az esetben minden pártnak az eljárás egy későbbi fázisában, a célok súlyozásánál, meg kell adnia lehetőséget a nulla-súly alkalmazására, amellyel a pártok kifejezésre juttathatják, hogy más pártok céljait egyáltalán nem osztják. A hátránya ennek az eljárásnak az, hogy a pártoknak a csoportcélrendszer alapján kell meghatározni a következmények kiteljesedését ill. azok értékelését. A pártoknak ennél fogva olyan célok megvalósulásának mértékét és hasznát kell meghatározni, amelyeket nem vallanak magukénak. 2. A csoport megkísérli, tanácsadásokkal, tanácskozásokkal és egyeztetésekkel egy közös Z célrendszert konszenzusban létrehozni. Ennél az eljárásnál a tanácsadások és egyeztetéseknek igen nagy a jelentőségük. Ezeken keresztül kell ugyanis eljutni olyan kompromisszumhoz, amellyel mindenki elégedett. Elképzelhetők a következő stratégiák, amelyek más döntési folyamatoknál is alkalmazhatók: 169
Tanácsadási stratégiák (Statikus, interaktív, formális) Statikus stratégiák Ide tartoznak azok a stratégiák, amelyek oda vezetnek, hogy egy párt véleményének megváltozását elősegítse, anélkül hogy más párt véleményének közben változnia kellene. Az azonos hozzárendelések fixálása (rögzítése). Mielőtt az eltérő haszon-értékeléseket (hozzárendeléseket) megvitatjuk, az azonosan megítélteket kvázi fixpontként, a még vitatott megítélésektől elkülönítjük. Hivatkozás a közös fő célra: kisebb különbségeket a haszonértékelésnél egy ehhez tartozó magasabb vonatkoztatási (absztrakciós) szinten közös célra való hivatkozással áthidalhatók. Klaszteralkotás és extrémitás megszüntetése: a klaszteralkotással ez után azt kell vizsgálni, hogy az értékeléseknél átfogó megegyezés (konszenzus) létezik-e és mikor. Tehát minden párt először megadja a saját értékelését (becslését), ebből kiindulva aztán meghatározzuk, mely értékeléseknél vannak klaszterek" (egyedi értékek rendszere, halmaza). Kiindulva ezen megegyezési magokból (csomópontokból) az egymástól elhatárolódó pártok között azokról vita folytatható. Az értékelések szélsőséges értékeinél rá kell kérdezni az értékalkotási szabályra és annak jogosultságára. Ezen túlmenően felül kell vizsgálni az érték hozzárendelés (képzés) konzisztenciáját (ellentmondásmentességét), tranzitivitását és teljességét. Az említettek mellett mindig meg kell vizsgálni az adott pártoknak az értékelendő tárgyban az informáltság szintjét. Amennyiben a vázolt korrigálások után is maradnak fenn szélsőséges értékelések, a döntés meghozatala érdekében meg kell kísérelni szélsőségek kiküszöbölésében egyességre jutni.. 170
Interaktív stratégiák Ide tartoznak azok a stratégiák, amelyekben a vélemények kölcsönösen változhatnak. Tárgyalások: több cél vonatkozásában egyidejűleg folytatunk tárgyalásokat. Ezek megfelelnek a piacszerű stratégiáknak, pl. megvizsgáljuk mennyire kész egy párt, egy céllal kapcsolatos saját értékelését (haszon érték hozzárendelését) megváltoztatni, ha ennek fejében egy másik párt egy másik célra vonatkozó értékelését változtatja.tehát nem szabad alapvetően abból kiindulni, hogy mindenki minden körülmények között a saját becsléseihez ragaszkodik, és végső helyzetben a rábeszélésekre, leszavazásokra stb. csak valamicskét változtat. Amennyiben az ilyen tárgyalásoknak látjuk morális és/vagy jogi határait is, mindig létezik egy széles sáv, amelyen belül a tárgyalások célhoz vezetnek. Döntésdelegálás (átruházás): amennyiben a csoport bizonyos célok értékelésénél egyelőre nem lát konszenzus lehetőségeket, akkor az a döntést erről egy csoportnak/intézetnek átruházhatja vagy felkérhet valamilyen közvetítőt (egyeztetőt), ahogy az a bértárgyalásoknál szokásos. Formális stratégiák Átlagolás: ha már nem várható a különböző pártok véleményében változás a haszonértékek számtani átlagát vesszük alapul. Többségi döntés'. Ha az említett stratégiák alapján már nem képzelhető el konszenzus, azaz egy párt sem kész, a saját véleményén változtatni, akkor az idő és pszichikai energiák szűkösségére való hivatkozással a többségi döntés módszerét alkalmazhatjuk. Itt sok variáns létezik, pl. lehet kvalifikált (minősített) többség, osztott kompetencia (illetékesség) stb. 171
A célok szerkezetének a kialakítása Ha rendelkezésre áll olyan célrendszer, amelyről konszenzus született, akkor a célok alapján meg kell határozni a konzekvenciák (következmények) hatását. Ehhez a célokhoz attribútumokat rendelünk, amelyeket egy skálával látunk el". A Z célhalmaz minden Zj eleméhez hozzárendelünk egy y\ attribútum. Ezeket az A A = {^iv, y } attribútum-halmazban tároljuk. így minden következmény a célok teljesülése alapján meghatározható. Ügyelni kell arra, hogy a célokat elegendően konkrétan fogalmazzuk meg, hogy azokhoz attribútumokat tudjunk rendelni és elkerüljük a kitűzött (követett) célokra vonatkozó hiányos információk miatt a döntésvizsgálatok használhatatlan eredményeit. Segítséget jelenthet továbbá az, hogy a célokat ne csupán irányadóként fogalmazzuk meg, hanem a célmegfogalmazás során már utaljunk arra, mikor érünk el egy célt valójában. Ezzel épp a csoportdöntésnél lesz egyszerűbb egy célmegvalósulás mértékéről dönteni, mivel a vélemények arról mennyire értük el a kitűzött célt, egy csupán a cél irányának a megadásánál igen eltérő lehet. (A példában: sok vélemény létezhet arról, mi drága). Az opciók meghatározása Egy döntési folyamat prognosztizálása előtt meg kell győződni, hogy valamennyi lehetséges opciót figyelembe veszünk-e. Éppen a környezettel összefüggő kérdéseknél válhat ez az aspektus (szempont) igen fontossá. Ha a további vizsgálatok során néhány alternatíva jelentékteleneknek bizonyulna, pl. ha 0 a bekövetkezésük valószínűsége, vagy, mert minimális a célmegvalósulási fok, akkor javasolható, ezeknek a további vizsgálatokból való kizárása. Először azonban a lehetséges opciókat össze kell állítani, és a következményeik alapján elemezni kell azokat, mivel a kezdetben kilátástalannak tartott opciók igenis kecsegtetőeknek bizonyulhatnak. Az összes lehetséges opciók meghatározását egy a mindenkori szakterület tudományos teamjére lehet bízni. 172
Prognózisok- Eseményfolyamatok Ha rendelkezésre állnak az attribútumokkal, mint értékelési mérőeszközökkel ellátott célok, akkor adottak a feltételek az eseményfolyamatok meghatározásához. Ide tartozik a következmények célonkénti nagyságának a számítása/becslése, valamint azon valószínűségek becslése, amelyekkel azok be fognak következni. Mivel olyan esetekben, amelyeknél pl. új technikák bevezetéséről (beindításáról) van szó, igen gyakran nem állnak rendelkezésre gyakorlati tapasztalatok és így objektív valószínűségek sem, a szubjektív valószínűségekre kell támaszkodni. Ezeket a szakértői teamek becslései alapján, többnyire a Delphi-eljárás segítségével határozzák meg. A szakértők meghatározzák mind a valószínűségeket, mind a következmények nagyságát, ha adott már az ehhez használható skála. A Delphieljárás biztosítja a vizsgálatba bekapcsolt szakértők ismereteinek maximális kihasználását. A konstruált, objektív módon nem mérhető skálájú attribútumok estében a célmegvalósulási fokok becsléséhez nem szakértőket, hanem a pártokat kell bevonni. Ha minden következményt a célmegvalósulási fokok és a bekövetkezési valószínűségek vonatkozásában meghatároztunk, akkor a vizsgálat abban a stádiumban van, amelyet a korábban leírt döntési fa (1. ábra) reprezentál. A következmények nagyságára vonatkozóan nem egy érték áll rendelkezésre, hanem annyi ahány cél van. Az értékeknek eltérő a mértékegységük, függően attól milyen skálával mértük azokat. Egy O q opció S g állapotában a következmények vektor formában írhatók fel: K Ahol az Xqgj értékek az yj attribútum értékét jelenti a mindenkori skálán belül. Másként fogalmazva minden attribútumra, minden következménynél meg kell határozni a megfelelő skálán belüli értéket. 173
Értékelés A kommenzurábilitás (összemérhetőség) biztosításához a többattribútumú haszonelméletet használjuk fel. Először minden y, attribútumhoz képzünk egy 0 és 1 közötti értékkel rendelkező Uj egyedi haszonfuggvényt. Ily módon biztosítva lesz kommenzurábilitás (összemérhetőség), minden x^g, célmegvalósulási fokot előállíthatunk egy Ui(x qgi ) egyedi haszonértékként. A következő lépésnél a Xj súlyfaktorok segítségével meghatározzuk a célok fontosságát. Mind az egyedi haszonfuggvényt, mind a X* súlyfaktorokat a pártok preferencia ítéletei alapján határozzuk meg. A leírt komponensekből a következmények teljes haszonértékei a következő módon adódnak:» (k ) = x Á * «. G ) i = i ( n = 1 m A csoportos döntéseket az nehezíti, hogy a csoportnak el kell jutnia minden attribútumnál egy közös egyedi haszonfíiggvényhez és egy közös súlyozáshoz. A továbbiakban ehhez egy eljárást ismertetünk, amely a csoportértékelési folyamatot négy helyzettípusra osztja fel, hogy lépésről lépésre haladva törekedjen a konszenzus megvalósulásához. Közben nagy mennyiségű tárgyalás és tanácsadást kell közbeiktatni. Ha már semmiféle egyezségre nincs kilátás, kell a csoport által korábban akceptált szavazási eljárást alkalmazni. Értékelési helyzetek Az 1 helyzetben van egy értékelési folyamat, ha minden mj e M pártnak minden yj e A attribútumról van (önálló) véleménye. Ha következményvektorokat vizsgáljuk, akkor az 1 helyzetben k számú (= a pártok számával) formában felírható vektorral rendelkezünk. Tehát minden pártnak van minden attribútumra vonatkozóan egy külön haszonfüggvénye: u yimj : K >[0,1]. 174
2 szituáció: ha az értékelési folyamatban az attribútumok értékelését tekintve a csoport konszenzusra jutott, azaz megegyeztek egy közös értékelési függvényben. Ebből következően a következmények célmegvalósulási fokait egységesen adhatjuk meg a haszonértékekkel. Minden következmény csak egyetlen K vektorral jellemezhetünk. Valamennyi attribútumra vonatkozóan egy egységes leképezési utasítással rendelkezünk: u yi : K >[0,1]. 3 szituáció: erre az jellemző, hogy valamennyi párt rendelkezik valamennyi következményre vonatkozóan egy összhaszon értékkel. Adott k számú u(k) összhaszon-érték. Minden párt leképezi az összes következményt a haszonintervallumra: u m j : K»[0,1]. A 3 szituáció többféleképpen jöhet létre: lehetséges, hogy az előző szituációkon egyáltalán nem kell végigmenni, úgy hogy minden párt közvetlenül, azaz egy lépésben jut egy közös véleményre az egyes K konzekvenciák (következmények) vonatkozásában. A másik lehetőség az, hogy a 2 szituációban általánosan elfogadott egyedi haszonértékekből kiindulva, valamennyi párt saját súlyozásait rendelkezésre bocsájtja és ezeket az értékeket egy közös összhaszon-értékké aggregálják. 4. helyzet: ha elértük a kitűzött célt, az egyességet a csoporton belül valamennyi következmény vonatkozásában az azonos összhaszon-értékre: u (K). Az értékelés lépései Ha egy csoport el akar jutni az 1. szituációtól a 4. szituációig, ahhoz több értékelési fokozatot kell bejárnia. Egy döntési lépésnek akkor van vége, ha az értékelési folyamat egy új - a vélemények aggregálásának egy magasabb szintjét jelentő - helyzetbe kerül. Az 1-2 értékelési lépés Ennek célja, hogy valamennyi attribútum vonatkozásában a k számú egyedi haszoníliggvényből eljussunk egy közöshöz. Ennél célszerű felvázolni, hogy egy ilyen azonos értékeléshez hogyan juthatunk el. 175
A haszonértékek kialakításához az alapadatok flz Xqgj értékek, amelyek megadják, egy következménynél mennyire jutottunk közel az adott célhoz. Amint már említést nyert, ezeket az értékeket többnyire szakértők állapítják meg, de időnként azokat mégis a pártoknak maguknak kell meghatározni. Ebben az esetben a pártoknak először meg kell meghatározni az egyes attribútumoknál a célmegvalósulási fokot. Ez elkészíthető pártonként és utána a meghatározott értékeket vitára lehet bocsátani, vagy a célmegvalósulási értékek kerülnek közvetlenül megvitatásra. Ha ez megtörtént, rendelkezésre állnak a következményekre vonatkozó célmegvalósulási fokok: K Ezt a vektort az adott következmény profiljának" is nevezik. Az Xqg, értékeket, amelyeket különböző mértékegységben mérnek, haszonértékekké kell átalakítani. A döntést hozó által megállapított preferenciák alapján minden attribútum számára egy u, haszonfüggvényt hozunk létre. Az u yijnj az m, párt yj attribútumra vonatkozó haszonfuggvénye. A biztos döntéseknél (a bizonytalanságoknál használatos haszonfuggvénytől eltérően) értékfüggvényt képezünk a következőképpen: A legrosszabb célmegvalósuláshoz -amit y j" -vei jelölünk - a 0 értéket, az y i + -vei jelölt legjobbhoz, az 1 értéket rendeljük. A döntéshozót csak arról kérdezzük, hogy az ő szubjektív középértéke hol helyezkedik el a [0,1] intervallumban. Ezt y ; 0,5 -el jelöljük. Ha ez az érték rendelkezésünkre áll, akkor megkérdezzük, hogy hol van a [0, yj 0,5 ] és [yi ' 5,l] intervallumok szubjektív középértéke. A konzisztencia (ellentmondás-mentesség) ellenőrzéséhez, meghatározzuk az [yi ' 25, yi ' 75 ] intervallum középértékét. Ennek meg kell egyeznie az y, 0 ' 5 értékkel. Amennyiben ez nem állna fenn, akkor a pártnak a preferencia kritériumait megfelelően módosítania kell. Az így meghatározott alapértékekből interpolációval nyerjük az értékfuggvényt. Bizonytalanság esetén hozandó döntéseknél, a döntést hozó egyedi haszonfüggvényének főbb pontjait tőle tudakoljuk meg, amelynek során egyszerű lottózásról való döntést bízunk rá. Ez a lottózás a döntést hozó számára felkínál a legjobb ill. a legrosszabb célmegvalósulásj fokhoz (y, + ill.yo egy adott p ill. 1-p valószínűséget. A döntést hozó hozzárendel a variált lottóértékekhez, pl. p=0.25, 0.5, 0.75, stb., valószínűségi értékekhez, egy 176
biztonsági egyenértéket. Ez megadja, hogy az attribútum milyen célmegvalósulási fokértékét ítéli a döntést hozó a lottóértékekkel azonosnak. A 2. ábra egy példát szemléltet: SA (Biztonsági egyenérték) = 40 $, ha y ; " = 0 $ és yi + = 100 $. 2. ábra Ha a biztonsági egyenértékeket y j 0,5 -el stb. jelöljük, attól függően, hogy mekkora az y j + valószínűsége, azaz u(y j ' 5 )=0.5-re a példában érvényes, hogy u(40 $) = 0.5. De ebben az esetben is interpolációval határozzuk meg az alapértékeket [6]. A függvények ismeretében egy attribútum minden célmegvalósulási fokához meghatározható a haszon, így a következményvektorok komponenseiként ezek az egyedi haszonértékek írhatók: K = ( «( *, ),-.., ) ) Az ilyen vektorok száma k (a pártokkal egyező szám). Az 1-2 értékelési lépésben megkísérlik a pártok, hogy a haszonérték-fuggvények vonatkozásában konszenzusra jussanak. Az 1-2 értékelési lépésnél nem szükséges a több attribútumú haszonelmélet módszereit használni, hanem csoport-döntés-eljárásokat, azaz tanácsadásokat, tanácskozásokat és többségi eljárásokat. 177
A 2-3 értékelési lépés Ennek az értékelési lépésnek a célja, valamennyi párt valamennyi következmény azonos összhaszon-értéke. Ezt a lépést valamennyi pártnak külön kell elvégeznie. Az egyedi haszonértékekből az összhaszon-érték meghatározásához súlyozni kell a célokat, ha csak a párt számára nem egyformán fontosak. Erre a célra a párt megkérdezésével meghatározunk a X, súly-faktorokat. A pártnak az összehasonlításhoz profilokat mutatunk be, amelyekre az alábbiakban részletezett sajátosságok jellemzők. Ezek - a szokásos profiloktól eltérően- leegyszerűsítettek és a párt számára kevésbé komplex preferencia megfontolásokat tesz lehetővé. Ennél az eljárásnál néhány feltétellel fogalakoznunk kell: Mint eddig is, jelölje a legrosszabb célmegvalósulási fokot y j\ a legjobbat y j +. Továbbá fennáll, hogy és u valamint u n 1 = 1 A többi célmegvalósulási fok e két érték között helyezkedik el: y; * yt Az I legyen az attribútumindexek halmaza: I = {!,...,n}. 178