ia94a\ao-4- Érkezett: 2011 MAZ 1 6. ORSZÁGGY Ű LÉSI KÉPVISEL Ő Zárószavazás előtti módosító javasla t Dr. Kövér László úrnak az Országgyűlés Elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! A Házszabály 107. (1) bekezdése alapján az energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló T/1941/106. számú egységes javaslathoz a következ ő terjesztem elő : zárószavazás előtti módosító javaslatot 1. Az egységes javaslat a következő 229. -sal egészül ki, a további -ok számozás a 229. A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 36/A. -ában, a 40. $ (1) bekezdésében,a 45. $ (1) bekezdésében a Budapest Ferihegy Nemzetközi Repül őtér szövegrész helyébe a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/200 7 (XI. 14.) Korm. rendeletben foglalt eljárástól eltekintve a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér szöveg; a 61/A. $ (3) bekezdés a) és b) pontjában a Budapes t Ferihegy Nemzetközi Repülőtéren szövegrész helyébe a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007 (XI. 14.) Korm. rendeletben foglalt eljárástól eltekintve a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repül őtéren szöveg lép. től Liszt Ferenc nevét viselje, így állítva emléket minden idők egyik leghíresebb zongoraművészének, a XIX. század legjelentősebb romantikus zeneszerz őjének. A javaslat a Kormány döntésének megfelelően a törvényben szerepl ő megjelölés megfelelő legjelentősebb repülőterének, a Budapesti Nemzetközi Repül őtér elnevezéséről a Magyar Köztársaság legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szerve, az Országgy űlés döntsön.
2. Az egységes javaslat a következ ő 230. -sal egészül ki, a további -ok számozása értelemszer űen változik : 230. A Budapest főváros közigazgatási területéről és kerületi beosztásáról szóló 1994. évi XLIII. törvény 1. számú mellékletében a X. kerület határa megjelölésnél az a Ferihegyi repül őtérre szövegrész helyébe a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról é s nyilvántartásáról szóló 303/2007 (XI. 14.) Korm. rendeletben foglalt eljárástól eltekintve az a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repül őtérre szöveg; a XVII. kerület határa és a XVIII. kerület határa megjelölésénél a Ferihegyi repül őtér területén szövegrészek helyébe a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/200 7 (XI. 14.) Korm. rendeletben foglalt eljárástól eltekintve a Budapest Liszt Feren c Nemzetközi Repül őtér területén ; a XIX. kerület határa megjelölésnél a a Ferihegyi repülőtérre szövegrész helyébe a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáró l és nyilvántartásáról szóló 303/2007 (XI. 14.) Korm. rendeletben foglalt eljárástól eltekintve az a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repül őtérre szöveg lép. zongoram űvészének, a XIX. század legjelentősebb romantikus zeneszerz őjének. A javaslat a Kormány döntésének megfelel ően a törvényben szereplő megjelölés megfelel ő legjelentősebb repülőterének, a Budapesti Nemzetközi Repül őtér elnevezéséről a Magyar Köztársaság legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szerve, az Országgyűlés döntsön. 3. Az egységes javaslat a következ ő 231. -sal egészül ki, a további -ok számozás a értelemszerűen változik: 231. A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a t űzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 47. (6) bekezdés b) pontjában az a Ferihegyi Repül őtéri Tűzoltóság szövegrész helyébe az az Országos Katasztrófavédelmi F őigazgatóság Repül őtéri Katasztrófavédelm i Igazgatósága szöveg lép. A javaslat a szervezet pontos megnevezésének megjelölésére irányul összhangban nemzetközi repülőtér nevének változásával is. a 2
4. Az egységes javaslat a következ ő 232. -sal egészül ki, a további -ok számozás a 232. A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balaton i Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény 2/2. számú mellékletében a Budapest (Ferihegy) szövegrész helyébe a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007 (XI. 14.) Korrn. rendeletben foglalt eljárástól eltekintve a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repül őtér szöveg lép. zongoram űvészének, a XIX. század legjelent ősebb romantikus zeneszerz őjének. A javaslat a Kormány döntésének megfelel ően a törvényben szerepl ő megjelölés megfelelő legjelentősebb repülőterének, a Budapesti Nemzetközi Repülőtér elnevezéséről a Magyar Köztársaság legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szerve, az Országgyűlés döntsön. 5. Az egységes javaslat a következő 233. -sal egészül ki, a további -ok számozás a 233. Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény 1/2., 1/4. és 1/5. számú mellékletében a Budapest [Ferihegyi szövegrészek helyébe amagyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007 (XI. 14.) Korm. rendeletben foglalt eljárástól eltekintve a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér szöveg lép. zongoraművészének, a XIX. század legjelentősebb romantikus zeneszerzőjének. A javaslat a Kormány döntésének megfelel ően a törvényben szereplő megjelölés megfelel ő módosítására irányul, célja, hogy a nemzetközi közlekedésben fontos szerepet játszó, hazánk legjelentősebb repül őterének, a Budapesti Nemzetközi Repül őtér elnevezéséről a Magyar Köztársaság legfels őbb államhatalmi és népképviseleti szerve, az Országgy űlés döntsön. 3
6. Az egységes javaslat a következő 234. -sal egészül ki, a további -ok számozás a értelemszer űen változik : 234. A Budapesti Agzlomeráciö Területrendezési Tervér ől szóló 2005. évi LXIV. törvény 10. $ (2) bekezdésében a Ferihegy szövegrész helyébe a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007 (XI. 14.) Korm. rendeletben foglal t eljárástól eltekintve a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repül őtér szöveg, az 1/2. számú melléklet 7. pontjában a Ferihegy nemzetközi kereskedelmi repül őtér szövegrész helyébe a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szól ó 303/2007 (XI. 14.) Korm. rendeletben foglalt eljárástól eltekintve a Budapest Liszt Feren c Nemzetközi Repül őtér szöveg lép. zongoraművészének, a XIX. század legjelentősebb romantikus zeneszerz őjének. A javaslat a Kormány döntésének megfelel ően a törvényben szerepl ő megjelölés megfelel ő legjelent ősebb repülőterének, a Budapesti Nemzetközi Repül őtér elnevezéséről a Magyar Köztársaság legfels őbb államhatalmi és népképviseleti szerve, az Országgyűlés döntsön. 7. Az egységes javaslat a következ ő 235. -sal egészül ki, a további -ok számozás a 235. Ahol jogszabály Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőteret, Budapest Ferihegvet, Ferihegyet vagy ferihegyi repülőteret említ, ott a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007 (XI. 14.) Korm. rendeletben foglalt eljárástól eltekintve Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repül őteret kell érteni. zongoraművészének, a XIX. század legjelentősebb romantikus zeneszerz őjének. A javaslat a Kormány döntésének megfelel ően a jogszabályokban szereplő megjelölések megfelelő módosítására irányul, célja, hogy a nemzetközi közlekedésben fontos szerepet játszó, hazánk legjelent ősebb repülőterének, a Budapesti Nemzetközi Repül őtér elnevezéséről 4
a Magyar Köztársaság legfels őbb államhatalmi és népképviseleti szerve, az Országgy űlés döntsön. Budapest, 2011. márciu s r. Fónagy János Dr. Völner Pál rszággyűlési képviselő országgyűlési képviselő Fidesz-MPSZ Fidesz-MPS Z 5