Településgazdaságtan Dr. Peszeki, Zoltán

Településgazdaságtan Dr. Peszeki, Zoltán

Településgazdaságtan Dr. Peszeki, Zoltán Publication date 2011 Szerzői jog 2011 Szent István Egyetem Copyright 2011, Szent István Egyetem. Minden jog fenntartva,

Tartalom Bevezetés... v I. A javak és szolgáltatások fajtái... 1 1. A javak és szolgáltatások fajtáinak bemutatása... 2 1. 1.1. A javak és szolgáltatások értelmezése... 2 2. 1.2. A javak és szolgáltatások legfontosabb fajtái... 2 3. Összefoglalás... 8 II. A köz- és magánszektor kapcsolata az állammal... 9 2. A köz- és magánszektor értelmezése... 10 1. 2.1. A köz- és magánszektor értelmezése... 10 2. 2.2. A köz és magánszektor szereplői... 12 3. Összefoglalás... 13 III. A fiskális föderalizmus és az államháztartás kapcsolata... 14 3. A fiskális föderalizmus... 15 1. 3.1. A fiskális föderalizmus elmélete és gyakorlata... 15 2. 3.2. A fiskális föderalizmus második generációs elmélete... 18 3. Összefoglalás... 19 IV. Az államháztartás szervezeti működési rendszere... 20 4. Az államháztartás működési mechanizmusa... 21 1. 4.1. Az államháztartás fogalma, jogi szabályzása... 21 2. 4.2. Az államháztartás alrendszerei... 21 3. 4.3. Az állam feladatai... 23 4. 4.4. Az államháztartás alrendszerei kiadásainak megoszlása 2010. évben... 25 5. Összefoglalás... 26 V. A kincstári rendszer... 27 5. A Magyar Államkincstár felépítése, feladatai... 28 1. 5.1. A kincstári szervezetek... 28 2. 5.2. A kincstári rendszer kialakításának okai... 29 3. 5.3. A Kincstár ügyfelei... 29 4. 5.4. A Magyar Államkincstár fő tevékenysége és működése... 30 5. Összefoglalás... 32 VI. A központi költségvetés... 33 6. A magyar költségvetés kialakításának legfontosabb szempontjai... 34 1. 6.1. A költségvetés bevételi és kiadási oldala... 34 2. 6.2. A magyar adórendszer... 36 3. 6.3. A költségvetés fajtái... 37 4. Összefoglalás... 40 VII. Egyéb szintű költségvetési gazdálkodás... 41 7. A költségvetési gazdálkodás legfontosabb elemei... 42 1. 7.1. A költségvetések általános szerkezeti rendje... 42 2. 7.2. A költségvetési gazdálkodók általános keretrendszere... 42 3. 7.3. Alapegységek az államháztartásban... 43 4. Összefoglalás... 45 VIII. A helyi önkormányzati szektor költségvetésének elemei... 46 8. Az önkormányzati gazdálkodás feladatai... 47 1. 8.1. A helyi önkormányzatok gazdálkodási feladatai... 47 2. 8.2. A helyi önkormányzatok gazdálkodásának alapjai... 48 3. Összefoglalás... 50 IX. A település költségvetés szerkezetének lényeges fejezetei... 51 9. Az önkormányzati költségvetés kialakításának szempontjai... 52 1. 9.1. A helyi önkormányzatok gazdálkodásának jogi keretei... 52 2. 9.2. Önkormányzati rendelet egy város 2010 évi költségvetéséről... 53 3. Összefoglalás... 62 X. A költségvetési szerv feladatai, tervei, alapelvei... 64 10. Az értékesítés folyamatának legfontosabb elemei... 65 1. 10.1. A közpénzek felhasználásának alapjai... 65 2. 10.2. Tőkepiaci műveletek kihasználása... 70 iii

Településgazdaságtan 3. Összefoglalás... 71 XI. A települések üzemeltetésében résztvevő non-profit vállalkozások és társulások... 73 11. A non-profit vállalkozások és a társulások jellemzői... 74 1. 11.1. A települések működését segítő gazdasági társaságok kialakulása... 74 2. 11. 2. A települési önkormányzatok társulásai... 74 3. Összefoglalás... 78 XII. A település fejlesztési programjai... 79 12. A településfejlesztési programok kialakításának szempontjai... 80 1. 12.1. Fejlesztési tervek... 80 2. 12.2. A fejlesztési tervek, programok formája, tartalma... 80 3. Összefoglalás... 83 XIII. A magyar államháztartás ellenőrzési rendszere... 84 13. Az Államháztartás ellenőrzése... 85 1. 13.1. Az Állami Számvevőszék ellenőrzési tevékenysége... 85 2. 13.2. A központi kormányzati ellenőrzés... 86 3. 13.3. Könyvvizsgálók szerepe az ellenőrzésben... 86 4. 13.4. Pénzügyi ellenőrzést végző egyéb hatóságok... 87 5. 13.5. A belső saját ellenőrzés... 87 6. 13.6. A közösségi költségvetés előírt ellenőrzési rendszere... 87 7. Összefoglalás... 88 XIV. Az Európai Unió közös költségvetésének kapcsolata a hazai kölségvetéssel... 89 14. tanulási egység: Az EU és a magyar költségvetés kapcsolata... 90 1. 14.1. Az EU költségvetésének alapja... 90 2. 14.2. Az EU direktívái a tagországok részére... 90 3. 14.3. A költségvetési folyamatot meghatározó elvek... 91 4. 14.4. Magyarország EU-s hitele... 92 5. 14.5. Magyarország helyzete az EU 2010. júliusi jelentése alapján... 92 6. Összefoglalás... 93 XV. Mellékletek... 95 Felhasznált irodalom... xcvi 1. sz. melléklet. Beszámoló egy város a 2006-2010 közötti eredményeiről... xcvii 2. sz. melléklet. A 2006-2010 közötti időszak fejlesztéseinek eredményei... ciii iv

Bevezetés Napjainkban gazdálkodni nemcsak a vállalkozásoknak kell, hanem az önkormányzatok is egyre inkább rákényszerülnek a takarékos működésre. Hisz a költségvetésből gazdálkodók legfőbb célja is a különböző bevételek maximalizálása, az eredményes költséggazdálkodás. Ahhoz, hogy egy település vezetésének munkája sikeres legyen elengedhetetlen hogy az adott községben, vagy városban a település eszközeivel eredményesen gazdálkodjanak, a településgazdaságtan körébe tartozó feladatokat a helyi lakosság megelégedésére, hatékonyan és eredményesen végezzék. A települések is minden évben költségvetési rendeletet alkotnak, és azt, mint helyi törvényt kezelve, oldják meg az abból adódó helyi feladatokat. Természetesen a település gazdálkodási tevékenységeihez ismerni kell a valós vagyoni helyzetet, a közpénzügyekkel kapcsolatos ismereteket, az államháztartási törvény és a központi költségvetés előírásait. Ezek ismeretében lehet a települést üzemeltetni, a szükséges feladatokat megtervezni.. A tananyagunk a településgazdálkodáshoz kapcsolódó ismereteket öleli át 14 fejezetben. Az első fejezetek ismeretanyaga a javak és szolgáltatások elvi kérdéseit taglalja. A további fejezetek az állam feladatát, az államkincstár és a költségvetés szerepét vizsgálja. A jegyzetünk talán legfontosabb része a helyi költségvetéssel a helyi tervezéssel foglalkozik. Gyakorlati ismeretek elsajátításához egy város költségvetésén és beszámolóján keresztül fogalmazza meg jegyzetünk a helyi település gazdaságtani feladatokat.. Bízom abban, hogy az egyes fejezetekben lévő tudásanyag kellő mélységű ismerete segíti eligazodni települések gazdálkodásával foglalkozó szakterületen dolgozókat. v

I. rész - A javak és szolgáltatások fajtái Az I. témakör célja: A javak és jószágok fogalmának, csoportjainak megismertetése. A hallgató: értelmezze helyesen a jószág közgazdasági fogalmát, értse meg a termelőeszköz javakban elfoglalt szerepét, ismerje meg a javak legfontosabb csoportjait, ismerje fel az Engel és Giffen jószágok közötti legfontosabb különbségeket.

1. fejezet - A javak és szolgáltatások fajtáinak bemutatása Ennek a tanulási egység tananyagának elsajátítása után Ön képes lesz: definiálni a javak és jószágok fogalmát, különbséget tenni a termelő eszközök és a javak között, felsorolni a javak legfontosabb csoportjait, értelmezni a keresleti függvényeket. 1. 1.1. A javak és szolgáltatások értelmezése A javaknak, vagy más néven a jószágoknak a közgazdaságtanban alapvető fontosságuk van. A település javainak eredményes használatával, gazdálkodásával a településgazdaságtan foglalkozik, így az ebben résztvevőknek ismerniük kell a javak és szolgáltatások alapismereteit is. Javak alatt értünk - a közgazdaságtani ismeretekben- minden olyan dolgot, amely közvetve vagy közvetlenül emberi szükségletek kielégítésére alkalmas. A javak egyes számú megfelelőjeként általában a jószág szó használatos. A fogalom köznapi értelmezésével szemben, a közgazdaságtanban jószág minden olyan dolog, amely emberi, és az általa létrejövő társadalmi szükségletek kielégítésére alkalmas. Közvetlenül, ha a jószág fogyasztásra kerül; közvetve pedig, ha más javak előállításához járul hozzá. Ez utóbbi javakat termelőeszközöknek nevezzük. A fogyasztási cikkekre vagy termelőeszközökre cserélhető pénzt is szokás a javak közé sorolni. A közgazdaságtanban éppúgy jószágnak tekintenek például egy hajvágást vagy egy földterület bérleti jogát, mint egy tölcsér fagylaltot, a szomszéd tehenét, vagy egy EU-s pénzbeli támogatást. A javak között megkülönböztetünk magán- és közjavakat; utóbbiakat tulajdonságaik folytán nem sajátíthatja ki egyetlen személy ide sorolható például a közvilágítás. A társadalom közjavakkal való ellátása bürokratikus koordinációt igényel, ezért a legtöbb fejlett társadalomban az állam feladata. A magánjavak esetében viszont a modern közgazdaságtan legdominánsabb irányzatai szerint a magántulajdonban tartás és a piaci (kölcsönös cserén alapuló) koordináció biztosítja a leghatékonyabb elosztást, bár ezt a megállapítást sokan vitatják. 2. 1.2. A javak és szolgáltatások legfontosabb fajtái A javakat a következő szempontok szerint csoportosíthatjuk: (hiperhivatkozással rá kellene ugrani majd a magyarázatra a digitális tananyagban!!!!) Fizikai megjelenésük szerint Szűkösségük szerint Használati joguk szerint Keresletük szerint Helyettesítő és kiegészítő javak Szállíthatóság szerint Forgalmazhatóság szerint Hasznosság szerint 2

A javak és szolgáltatások fajtáinak bemutatása Az egyén szempontjából A társadalom szempontjából Információs tartalom szerint Fizikai megjelenésük szerint Az anyagi (materiális) javak fizikai formában jelennek meg, megfoghatóak. Ha mesterségesen lettek előállítva, termékeknek is hívhatjuk őket; ha pedig jelen vannak valamilyen piacon, akkor áruknak is nevezhetők. Az egyéb javak immateriális javak. Ide tartoznak: a vagyoni értékű jogok (bérleti jog, védjegy licencia stb.); a szellemi termékek (számítógépes szoftver, találmány, gyártási eljárás stb.); a szolgáltatások (például szemétszállítás). Szűkösségük szerint A szűkösség a közgazdaságtan egyik legfontosabb fogalma. Attól függően, hogy egy jószág szűkösen áll-e rendelkezésre, három fő csoportot különböztethetünk meg. A szűkösség nem értelmezhető szabad javak esetében: ilyen a levegő vagy a fény, vagyis amelyek olyan mennyiségben vannak jelen, hogy minden rájuk irányuló igényt képesek kielégíteni. Az ilyen javaknak ezért nincs áruk. A szabad javak száma az elmúlt egy-két évszázadban jelentősen csökkent. Korábban még ide számítottak a vizek, az erdők fái, az ásványkincsek egy része stb. Ma már ezek mind árral rendelkező, szűkös javak. A csoportosítás értelmezése szerint a szűkös javak nem állnak olyan mennyiségben rendelkezésre, hogy ingyenes hozzáférhetőség esetén minden szükségletet kielégítsenek. Ezért ezeknek a javaknak legalább egyoldalú piaca alakul ki: lesznek vásárlók, akik versenyeznek egymással a jószág elfogyasztásáért. Ha a szűkös jószág magántulajdonban van, akkor eladója vagy eladói is lesznek, akik a piacon kínálják. A jószágnak végső soron ára alakul ki, amely biztosítja, hogy csak azok jussanak hozzá, akik ezt az árat megfizették vagyis azok, akiknek az adott jószág pénzben kifejezve a legtöbbet éri. A közjavak esetében a szűkösség olyan értelemben értelmezhető, hogy ezeknek nincsen áruk, ezért a piaci kereslet irántuk mindig nagyobb a kínálatnál. A közjavakat (honvédelem, közlekedési lámpák) ezért mindig egy közösség adójából kell finanszírozni. A közjavak olyan értelemben nem szűkösek, hogy az egyik fogyasztónak okozott hasznosság nem csökken azáltal, hogy több fogyasztó osztozik a közjószágon. A közjavak ezért a szabad és a szűkös javak jellemzőit is magukon viselik általában. Használati jogosultság szerint A javakat érdemes az szerint csoportosítani, hogy használatuknak ki viseli a költségét és ki élvezi a gyümölcseit. Ezek a kérdések a birtoklás és tulajdonlás jogi kérdéseivel is összefüggenek. Megállapítható, hogy a magánjavak esetében a magántulajdon és a piac biztosítja a hatékony termelést és hatékony elosztást, ha lehet olyan fogyasztót találni, aki legalább annyira értékeli a jószágot, mint annak közvetlen előállítási költsége. A magánjavak esetében a magántulajdon dominanciája jellemző. 3

A javak és szolgáltatások fajtáinak bemutatása A klubjavak olyan javak, amelyekből bizonyos határokon belül elég több embernek is egy, mert nem rivalizálnak a használatában. Uszodát nem érdemes egy embernek fenntartania addig, ha akkora klubot tud a fenntartásra szervezni, amelyben az emberek még nem zavarják egymást. A társasházak gyakran tartanak fenn klubjavakat, hiszen a többi ember kizárása megoldott (mosókonyha, közös pingpongasztal). A klubjavak egyik lehetséges jogi leképezése az osztatlan közös tulajdon. (társasházaknál, földterületeknél fordulnak ezek elő leggyakrabban). A közös javak vagy vegyes javak esetében a kizárás nem valósítható meg, de olyan zsúfoltság alakulhat ki, ami az egyes emberek hasznosságérzetét csökkentheti. Például ahol a közutak használata ingyenes, előbbutóbb csökken a használati értékük, mert egyre lassabban lehet rajtuk haladni. Az ilyen javak használata rivalizáló. A közös javak gyakran állami vagy önkormányzati tulajdonban vannak. A tiszta közjavak esetében nem alakul ki sem rivalizáció, sem kizárás. Egy egészséges ökoszférában ilyen a tiszta levegő: amit az egyik ember beszív, a másik nem veheti el tőle, feltéve, ha elég növény van a széndioxid lekötésére. Az ilyen közjavakra gyakran nem értelmezzük a tulajdonjogot. Keresletük szerint A javak kereslet szerinti csoportosításának tanulmányozásához két görbét az ún. Engel és Giffen-jószág görbéket célszerű tanulmányozni, amelyeket a következőkben láthatunk. (1. ábra). 1. ábra. A normál jószág Engel-görbéje Ha a jószág fogyasztójának jövedelme nő, és ennek hatására a jószágból fogyasztott mennyiség is nő, normál jószágról beszélünk. Ha a jövedelem növekedése a fogyasztott mennyiség csökkenésével jár (ez a ritkább eset), az adott jószág inferior jószág. A javak (mindkét) normál vagy inferior jellege vizsgálható éppúgy egy személy, mint egy csoport vagy akár az egész piac vonatkozásában. Előfordulhat az is, hogy egy fogyasztó különböző jövedelemszintjeinél ugyanaz a jószág másként viselkedik. Például egy nagyon olcsó élelmiszer kis jövedelem mellett még normál jószág, mert csak ezt tudjuk megengedni magunknak, így jövedelmünk növekedésével ebből veszünk többet, nagyobb jövedelemnél viszont inferiorrá válik, mert már képesek vagyunk más élelmiszerek megvásárlására, így egyre inkább lemondunk az adott jószág fogyasztásáról. Az, hogy egy jószág normál vagy inferior, az úgynevezett Engel-görbéjéről olvasható le. Ez egy olyan függvény, amely a fogyasztó vagy fogyasztói csoport különböző jövedelemszintjeihez az ekkor fogyasztandó mennyiségeket rendeli. Ha az Engel-görbe egy adott jövedelemszinten pozitív meredekségű, akkor normál, ha negatív meredekségű, akkor inferior a jószág, vagyis a görbe meredeksége dönti el a jószág hovatartozását. A görbéből adódóan kézenfekvőnek tűnik, hogy egy jószágból az árának csökkenésével egyre nagyobb mennyiséget hajlandó vásárolni a fogyasztó, és fordítva: árnövekedés esetén egyre kevesebbet. Valóban így van ez az esetek legnagyobb részében, az ilyen javakat közönséges javaknak nevezzük. Előfordul azonban néhány extrém helyzet, amikor hiába csökken a jószág ára, az elfogyasztott mennyiség mégis csökken és fordítva. 4

A javak és szolgáltatások fajtáinak bemutatása Ezeket nevezzük paradox árhatásoknak. Gyakran fordul ilyesmi elő, ha az árat a társadalom a minőség jelzőjének tekinti például bizonyos szeszes italok esetében. Ekkor az ár csökkenése olyan látszatot kelt, mintha a minőség is elveszne a fogyasztó ezért kevesebbet vásárol az adott jószágból. Az ilyen javak az úgynevezett Giffen javak. (2. ábra) 2. ábra. A Giffen-jószág keresleti görbéje Hasonlóan a normál és inferior javakhoz, itt is vizsgálódhatunk személyek, csoportok vagy akár az egész piac körében, illetve megtörténhet, hogy egy jószág valamilyen árszinten közönséges, egy másikon pedig már Giffen-ként viselkedik. A jószág ára és a belőle fogyasztott mennyiség közti összefüggést a jószág keresleti görbéje mutatja. Ahol ez negatív meredekségű, ott közönséges, ahol pozitív, ott Giffen-jószágról beszélünk. A kereslet törvénye kapcsolatot teremt a kétféle csoportosítás között: kimondja, hogy minden normál jószág egyben közönséges is. Egy másik fontos megállapítás így hangzik: a Giffen-javak mindegyike inferior jószág egyben. Ennek a két állításnak a bizonyítása mikroökonómiai összefüggések segítségével vezethető le. Helyettesítő és kiegészítő javak Könnyen előfordulhat, hogy egy jószág fogyasztása hatással van egy másikéra. Például az autókból vásárolt mennyiség erőteljesen meghatározza az üzemanyagból vásárolt mennyiséget, hasonlóan a fehérbor fogyasztása a vörösborét. A két példa között van egy lényeges különbség. Előbbinél az egyik jószág (az autó) árának növekedése csökkenti a másik (az üzemanyag) keresletét, hiszen ha kevesebb autót veszünk, akkor kevesebb benzint is; viszont a fehérbor árának emelkedése növeli a vörösborfogyasztást, mert az emberek az árnövekedés miatt erre az italra térnek át. Előbbi esetben kiegészítő, utóbbiban helyettesítő javakról beszélünk. Szállíthatóság szerint Ingó és ingatlan javak: Míg az ingó javak, például a gépek, bútorok és a fogyasztási cikkek szinte mindegyike, szállíthatók, addig az ingatlanok alatt a földet és minden olyan jószágot értünk, amit a földdel szoros kapcsolatban létesítettek (például épületek, utak) ezért az ingatlanok nem szállíthatók, nem lehet őket áthelyezni. Forgalmazhatóság szerint A forgalmazható (tradable, a trade (kereskedni) angol szóból) javak szállításának úgynevezett tranzakciós költségei elég alacsonyak ahhoz, hogy ezekkel a javakkal rendszeresen kereskedjenek az országok. Ezekkel szemben a nem forgalmazható (non-tradable) javak kereskedelme vagy nagyon költséges volna, vagy egyszerűen lehetetlen. Az ingatlanok mindegyike és a szolgáltatások többsége nem forgalmazható jószág. Igen költséges volna például egy hajvágást másik országba szállítani. (Persze kivételes a helyzete az országok határán lakóknak.) 5

A javak és szolgáltatások fajtáinak bemutatása Hasznosság szerint Az egyén szempontjából Ha azt vizsgáljuk, hogy egy tetszőleges egyén a jószág elfogyasztásával jobban jár-e, mint el nem fogyasztásával, három csoportot különböztethetünk meg: A javak többségéről elmondható, hogy a fogyasztott mennyiség növekedésével előbb hasznosak, később pedig egy telítettségi szint meghaladása után károsként viselkednek. Információs tartalom szerint Amikor a javak között felmerül a minőségi differenciálás lehetősége, a termelő csak a legritkább esetben érdekelt a termék valódi minőségének felfedésében. Eszerint háromféle terméket különböztetünk meg: Ha az állam, illetve egy adott településen fellelhető javakat vizsgáljuk, akkor csoportosítás szempontjából sokkal árnyaltabb a kép, a magán és közjavak között a határok elmosódhatnak. 6

A javak és szolgáltatások fajtáinak bemutatása Ugyanis a fentiek alapján láthattuk, hogy a javak igen sokfélék és megítélésük változhat. Elmondható az is, hogy a javak differenciálódásához egyrészt a haladás, a műszaki technikai fejlődés hozzájárul. A kizárásnak műszaki okai is lehetnek. Az új információtechnológia alkalmazása (adattárolásban, adatrögzítésben) lehetővé tette a magánszektorban és a közszektorban is a differenciált tarifa és díjmeghatározást, a javakból való esetleges kizárást. Jó példa erre a kódolt műsorszórás lehetősége, amikor is a nem fizető néző kizárása rendkívül egyszerű módon megoldható. Másrészt a szolgáltatások egyre jobban elterjednek. Mint tudjuk a szolgáltatások általában helyhez kötöttek, ott fogyasztódnak el, ahol keletkeznek, nem lehet raktározni őket, romlékonyak, bonyolult a szállításuk stb. Így a szolgáltatások költségszerkezetében jelentős szerepük van az állandó költségeknek. Mindezek figyelembevételével megállapíthatjuk, hogy a javakat nem csak magánjavakra és közjavakra oszthatjuk, hanem a kettő között egyre nagyobb teret nyernek a köztes javak, amelyeket gyakran kollektív javaknak is neveznek. A köz és magánjavak két és háromdimenziós felosztása (Vízvári és Hills, szerint) a 3-4. ábrákon látható. 3. ábra. A közjavak kétdimenziós csoportosítása. Forrás: Vígvári, 2005: 114. o. 7

A javak és szolgáltatások fajtáinak bemutatása 4. ábra. A közjavak háromdimenziós csoportosítása. Forrás: Hills, 2004: 12. o. 3. Összefoglalás Az emberi szükségleteket javakkal elégítjük ki. A közgazdaságtanban ezeket a javakat jószágoknak nevezzük. A jószágok megjelenésük szerint, ha a fizikai valóságban léteznek termékeknek, míg ha nem szolgáltatásoknak nevezzük. A különböző javakat a legfontosabb ismérveik alapján csoportosíthatjuk, így beszélünk köz-, illetve magán javakról. Tesztfeladatok: Válassza ki a helyes állítást! 1. A jószág és a termelő eszköz szinonim fogalmak. 2. A materiális javak a termékek. 3. A közjavakat a közösség adójából finanszírozzák. 4. A javak mindegyike szállítható. 5. Megkülönböztetünk káros javakat is. 8

II. rész - A köz- és magánszektor kapcsolata az állammal A II. témakör célja: A köz-, és magánszektor fajtáinak bemutatása, a különböző szektorok kapcsolatainak feltárása. A hallgató: ismerje fel az állam szerepvállalásának fontosságát, tudja elkülöníteni a köz és magánszektor elemeit, ismerje meg az adófizetés okait, értse meg az államháztartás szerepét, tagolását.

2. fejezet - A köz- és magánszektor értelmezése Ennek a tanulási egység tananyagának elsajátítása után Ön képes lesz: különbséget tenni a köz- és a magánszektor között, megérteni az állam szerepét a magánszférában, definiálni az államháztartás fogalmát, értékelni a közszektor munkáját. 1. 2.1. A köz- és magánszektor értelmezése Bonyolult kérdés, ezért nehéz meghatározni, hogy mi jár társadalmi szempontból haszonnal, illetve mi okoz kárt, ez általában az adott társadalom értékrendjétől függ. Tegyük azonban most fel, hogy sikerült a javakat társadalmi szempontból hasznosnak, közömbösnek, illetve károsnak minősíteni. Ekkor az a jobbik eset, ha a társadalmi szempont egybeesik a lehetőleg minél nagyobb többség egyéni szempontjaival. Sajnos azonban sokszor nem így van. Például az adózás, mint a jövedelmek igazságosabb átcsoportosítása és a közjavak finanszírozásának eszköze, az egyének többsége számára károsnak tűnik, társadalmilag viszont hasznos. Ezzel szemben mondjuk a drogfogyasztás bizonyos egyéneknek nagy élvezetet okoz, viszont társadalmilag károsnak tekintjük. Ilyen esetekben többnyire az állam beavatkozására van szükség, hogy a másként gondolkodó egyéneket társadalmilag hasznos cselekvésre kényszerítse vagy ösztönözze. Az államnak évszázadokkal ezelőtt is megvolt, és ma is megvan a sajátos, de szükséges szerepe, amely az ún. erőszakszervezet -ből indult ki, így a saját fenntartását szolgálta, és erre, már korábban is erőforrásokat, javakat különített el. A modern piacgazdaságok működése is elképzelhetetlen az állam nélkül. A tőkés gazdaság kialakulása együtt járt a nemzetállamok létrejöttével. A polgári társadalmak-monarchiák és köztársaságok- is adókból tartották fenn magukat. A parlamentáris rendszerekben a különböző állami funkciók intézményesen szétváltak egymástól. A különböző hatalmi ágak szétválásával az állami funkciók ellátásához, a feltételek biztosítása a kormányzat feladata, vagyis az államot a kormányzat irányítja menedzseli. A különféle államformák fejlődése során a polgári demokráciákban jutottak el oda, hogy az állam különféle bevételeinek beszedése közüggyé, természetessé vált. Adót fizetni természetes kötelezettséget jelent, és a társadalom tagjai megvetik az adócsalókat. Ugyanakkor a társadalom tagjai, az adófizető állampolgárok el is várják, hogy a befizetett adóforintjaikkal az adott kormányzat, becsülettel és felelősséggel gazdálkodjon. Az állam a közületi szükségletek kielégítésére-ha megvizsgáljuk az elmúlt évszázad számait akkor is tapasztalhatjuk, hogy egyre jelentősebb forrásokat különít el, és meghatározott módon osztja szét ezeket a forrásokat. Az állami források beszedésére és felhasználására alakult ki az állampénzügyi rendszer. Az állampénzügyi rendszer feladata így a különböző közszolgáltatások nyújtásához szükséges pénzeszközök biztosítása a bevételek és a szétosztás szervezése. Ezt az állampénzügyi szektort szokták ismertebb nevén államháztartásnak, kormányzati vagy közszektornak nevezni. Az állami vagy kormányzati szektor természetesen szoros kapcsolatban áll a magánszektorral, de csak szigorúan szabályozott (közjogi) keretek között. Ha megvizsgáljuk az elmúlt évtizedekben, hogy az egyes kormányzatok a teljes megtermelt jövedelem hány százalékát centralizálták, akkor növekvő tendenciát láthatunk. Az egyes kormányok, az elmúlt században a 20- as években 10-15%-ot, a harmincas években már 20-30%-ot központosítottak. A második világháború idején, majd az ötvenes, hatvanas években a GDP 40, sőt helyenként 60%-át is központosították és vonták be az újraelosztás folyamatába, úgy hogy az lehetőleg a közszektort minél jobban segítse, és a megnövekedett társadalmi igényeket kielégítse 10

A köz- és magánszektor értelmezése A tapasztalatok szerint a magánszektorban az egyes cégek teljesítményét a nyereség, a jövedelmezőség, az elért piaci pozíció jól jellemzi. Más a helyzet a közszektorban, mivel a különbözőség miatt, a teljesítmények mérésére más mérési módszerre van szükség. A közszektorban bevezették a három E fogalmát, a gazdaságosság (Economy), a hatékonyság (Efficiency), és az eredményesség (Effectiveness) angol kezdőbetűinek megfelelően. Mit is jelentenek ezek a közszektorban? A gazdaságosság természetesen azt jelenti, hogy a felhasznált erőforrásokat a legalacsonyabb költséggel szerezzük be. A hatékonyság az egységnyi erőforrásra jutó kibocsátást méri. Az eredményesség pedig azt jelzi, hogy milyen jóléti többlet keletkezett a kibocsátás hatására. Természetesen ezeknek a kategóriáknak a mérése nem egy egyszerű feladat, hisz gondoljunk csak arra, ha a rendőrség a közbiztonság növelésére, a balesetek számának csökkentésére traffipax berendezést vásárol. Ebben az esetben a három E meghatározása bizony elég bonyolult folyamat, mivel a gazdaságosság, a hatékonyság és az eredményesség meghatározása nem is olyan egyértelmű. De az igen, hogy, ha a súlyos balesetek száma csökken, akkor annak pozitív hatása is számszerűsíthető a köz és magánszektorban egyaránt. Egy gazdasági szektor azon gazdasági alanyok összessége, amelyek hasonló gazdasági célokat akarnak elérni, azonos erőforrásokkal és korlátozó tényezőkkel számolnak, és mindezek alapján azonos jellegű gazdasági döntéseket hoznak. A háztartási szektor azon gazdasági szereplők összessége, amelynek fő célja a szükségletek minél teljesebb kielégítése, a fogyasztás. A szükséglet kielégítés érdekében a háztartások jövedelmet szereznek, amit a termelési tényezők szolgáltatása fejében kapnak. A vállalati szektor azon gazdasági egységek összessége, amelyek értékesítés céljából árukat termelnek. Költségeiket pénzbevételeikből fedezik. Tevékenységük célja a profitszerzés. A vállalati és háztartási szektort együttesen magánszektornak nevezzük. Az állami szektorban a nemzetgazdasági szintű feladatokat ellátó intézmények tartoznak, amelyek nem a piacon keresztül elégítenek ki szükségleteket, és kiadásaikat adókból és egyéb állami bevételeikből fedezik. A magánszektor és az állami szektor együttesen adja a belföldi szektort. A külföld szektora a nemzetgazdaság külső kapcsolatait testesíti meg Gazdasági tevékenységük döntő részét nem az adott nemzetgazdaságban fejtik ki, de áru- és pénzkapcsolatban állnak a vizsgált nemzetgazdaság szektoraival. A közszektor az állam gazdasági szerepvállalásának intézményrendszere, amely maga is különböző karakterrel rendelkező alszektorok konglomerátuma. A közszektor meghatározó alszektora az államháztartás (vagy kormányzati szektor), ami egy tagolt rendszer, különböző pénzalapokból és költségvetési intézményekből épül fel. Az államháztartás felépítése, tagoltsága, terjedelme országonként jelentős különbségeket mutat. A közszektor másik alrendszerét az állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő vállalatok adják. Változékony alrendszer, a szereplők száma, összetétele, erőssége rendszeresen módosul (pénzügyi, politikai okokból). A politikai kontroll csak áttételes, a gazdálkodás jóval rugalmasabb. A közszektor harmadik alrendszere a nonprofit vagy nem kormányzati szervek (NGO): Társadalmi szervek Alapítványok Közhasznú társaságok Köztestületek (pl. MTA, gazdasági kamarák) E gazdálkodó szervek működésében közös sajátosság a reciprocitás vagy altruizmusnak a megjelenése. Az állampolgárok öntevékeny csoportjai valamilyen szűkebb vagy tágabb közösség közös szükségletei kielégítésére különféle szervezeteket hoznak létre, az állam különböző kedvezményekkel ösztönzi e szervezetek működését, és az öntevékenység feltételeinek megteremtésével tehermentesíti önmagát. 11

A köz- és magánszektor értelmezése A közszektor jellegzetes intézményeit jelentik a különböző pénzügyi ellenőrző szervezetek. Ezek részben a kormányzat különböző szintjeit, részben a magánszektor szereplőit ellenőrzik abból a szempontból, hogy azok nem sértik-e a kormányzati szektor és ezen keresztül a köz érdekeit (Államháztartási Hivatal, Állami Számvevőszék, Pénzügyi Szervek Állami Felügyelete). 2. 2.2. A köz és magánszektor szereplői A köz és magánszektor szereplői a következők lehetnek: 1. A háztartások Az egy lakásban, házban együtt élő természetes személyek kisebb, nagyobb csoportja (a lakosság), akik közös jövedelemmel, vagyonnal, fogyasztással rendelkeznek. A háztartások végső fogyasztók, de saját vállalkozásban termelő és szolgáltató tevékenységet is végezhetnek (egyéni vállalkozás, jogi személyiség nélküli vállalkozások pl. betéti társaság), amely jogi, közgazdasági szempontból szoros kapcsolatban van a tulajdonossal, a vállalkozóval, csak ekkor keletkezik könyvvezetési és beszámolási kötelezettségük. A munkaerőt szolgáltatják a többi szereplő számára. A rendelkezésre álló jövedelmük részben az elsődleges, részben a másodlagos jövedelemelosztási folyamatban jelentkezik. Elsődleges jövedelmük a munkabér (tényezőjövedelem, a munkaerő, mint termelési tényező ára), illetve a kamat, osztalék, járadék stb., amelyek tulajdonból származó jövedelmek. A háztartások másodlagos jövedelme a többi gazdasági szereplőtől, meghatározóan a kormányzati szektortól, a nonprofit szervezetektől, esetenként külföldről kapott segélyek, szociális juttatások, támogatások. A háztartások fogyasztásra el nem költött jövedelmüket megtakarítják. 2. A pénzügyi vállalkozások A pénzügyi vállalkozások (ide tartozik pl. a központi bank, bankok, szakosított hitelintézetek, szövetkezeti hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások, egyéb pénzügyi közvetítők, pénzügyi kiegészítő tevékenységet végző intézmények, biztosítók és magán-nyugdíjpénztárak) a gazdasági szereplőknél keletkezett megtakarításokat gyűjtik össze és osztják el újra. Lebonyolítják a pénzügyi tranzakciókat és (a jegybank és a bankok) pénzt teremtenek. 3. Vállalkozások A termelő és közüzemi vállalkozások termelő és szolgáltató tevékenységet folytatnak, amelynek célja a profitszerzés és a vagyon gyarapítása. A vállalkozások közbülső fogyasztók, más elnevezéssel termelő felhasználók. Termelési tényezőket (input erőforrásokat) használnak fel, amelyekhez új értéket adnak hozzá, termékeket, szolgáltatásokat állítanak elő, értékesítenek. A megtermelt jövedelem a tulajdonosoké. Jövedelmük egy részét megtakarítják és termelő kapacitásaik felújítására, bővítésére fordítják. A termelő vállalkozások jellemzően nettó hitelfelvevők. Saját forrásaikat hitellel egészítik ki. A termelés, a vállalkozás kibocsátása (output) a felhasznált termelési tényezők költségei és a hozzáadott érték összege. 4. Az államháztartás (kormányzati szektor) Az államháztartás végső fogyasztó, társadalmi közös fogyasztást végez. Jövedelme meghatározó része a többi szereplő által fizetett adóból, járulékból, díjakból, hozzájárulásból származik. Jellemzően természetbeni és pénzbeli társadalmi közös szolgáltatásokat nyújt, részben saját intézményrendszerrel, részben vásárolt szolgáltatásként. 5. A nonprofit szektor Jellemzően a háztartásokat szolgálják, végső fogyasztók. Önkéntesség a létrehozásban és a működésben. Céljuk nem a nyereségszerzés. Függetlenek a kormányzattól. Jövedelmük származhat az államtól, a vállalkozásoktól és a háztartásoktól. Tilos a megtermelt haszon tulajdonosok és vezetők közötti szétosztása. 6. Külföld 12

A köz- és magánszektor értelmezése Kvázi szektor a rezidens (nemzetgazdasághoz kötődő tartós érdekeltségű szereplők) és a nem rezidens egységek közötti gazdasági műveletek bemutatására szolgál. A külföld hazai terméket, szolgáltatást vásárol és saját terméket, szolgáltatást nyújt. A rezidens és nem rezidens szereplők között megtakarítások is áramlanak. A beruházások, pénzügyi befektetések egy részét a külföldi szektor megtakarításai finanszírozzák. A külföld adhatja a munkaerő egy részét, illetve alkalmazhatja a hazai munkaerő egy részét is. 3. Összefoglalás A modern piacgazdaság működése is elképzelhetetlen állami szerepvállalás nélkül. Az állam működése az erőszakszervezetre épít, működését a beszedett adókból finanszírozza. Az állam pénzügyeit az államháztartás koordinálja, felügyeli. Tesztfeladatok: Válassza ki a helyes állítást! 1. A piacgazdaságban nincs állami beavatkozás. Az állami szervek működését az adókból finanszírozzák. A non-profit szervezetek jövedelmet halmoznak fel. A vállalkozások célja a profitszerzés. Az állami szektor csak belföldi érdekeltségű lehet. 13

III. rész - A fiskális föderalizmus és az államháztartás kapcsolata A III. témakör célja: A fiskális föderalizmus és az államháztartás kapcsolatának föltárása. A hallgató: értse meg a fiskális föderalizmus lényegét, ismerje fel a centralizált és decentralizált föderáció között legfontosabb különbségeket, ismerje meg a pénzügyi politika kialakításának elméleti háttereit, sorolja fel a közjavak centralizálásának hatásait.

3. fejezet - A fiskális föderalizmus Ennek a tanulási egység tananyagának elsajátítása után Ön képes lesz: megérteni a fiskális föderalizmus lényegét, elhatárolni a centralizált és a decentralizált föderalizmust, értelmezni a decentralizált közjavak elosztásának legfontosabb hatásait. 1. 3.1. A fiskális föderalizmus elmélete és gyakorlata A fiskális föderalizmus, a föderális pénzügyi összefüggések ismerete nagy segítséget jelenthet, amikor a magyar kormányzati rendszer várható átalakításának közpénzügyi hatásait próbáljuk megérteni, legyen szó akár az önkormányzati rendszerről, (például a régiók, önkormányzatok szerepéről), vagy egy helyi költségvetés készítéséről, akár az Európai Unió bővítéséről. A fiskális föderalizmus elméletei egészen a föderális rendszerek kialakulásáig visszanyúlnak. A fiskális föderalizmus, mint a neve is mutatja, a föderális berendezkedésű tengerentúli angolszász országok közgazdasági, közpénzügyi irodalmából indult útjára. Bár Európában a föderalizmus helyett inkább a szubszidiaritás kifejezést használják, a fiskális föderalizmus témái azonban az Európai Unió szervezeti reformja vagy éppen az önkormányzati rendszer átalakítása idején egyaránt ismét napirenden vannak. Az Amerikai Egyesült Államok tagállamai a 19. században az ún. piacmegőrző ( market-preserving ) föderalizmus-elmélet szerint működtek. A helyi közügyekben ez az egymástól való elszeparálódás formájában nyilvánult meg. A 20. században megjelenő versengő föderalizmus elmélete felismerte, hogy az adóterhek mérséklése és az adózás tárgyi hatályának kiterjesztése nagyobb adóbevételeket, ezáltal sikeresebb kormányzást eredményez. Bár a világban számos országában működik föderális közpénzügyi rendszer az Európai Unió a maga szupranacionális felépítésével szintén épít a föderalista alapokra azonban, ezek teljesítménye között jelentős különbségeket figyelhetünk meg. A sikeresség alapvetően 5 tényezőtől függ: 1. a kormányzati szervek egyértelmű hierarchiába sorolásától, 2. a helyi autonómia mértékétől, 3. a tőke- és munkaerő-mobilitás tényleges mértékétől, 4. a helyi önkormányzat költségvetési korlátjának merevségétől, 5. diszkrecionalitást mellőző hatalomallokációtól (intézményi háttér). A fiskális föderalizmus elmélete az 1950-es években újabb fejlődésen ment keresztül Samuelson és kortársai munkássága nyomán. Samuelson elmélete nagyban elősegítette a közjavak pontos definiálását és csoportosítását, a centralizáció decentralizáció problémájának pontosabb megértését, továbbá újra ráirányította a figyelmet az adózási rendszer hatékony működésére, amely már Adam Smith munkáiban is megjelent. Az ebben az időben született elméleteket utólagosan elsőgenerációs elméleteknek nevezi a szakirodalom, mivel a kutatási irányokban, az 1980 1990-es években lényeges irányváltásokra került sor. A közjavak centralizációjának és decentralizációjának dilemmáját jól mutatja, hogy általánosságban mindkettő mellett komoly érvek hozhatók fel. Ezt jól bizonyítja, hogy a történelem folyamán mind alulról, mind pedig felülről építkező föderális rendszerek kialakulására számos példát találunk. Az 1950-es években az alapvetően normatív típusú kutatások abból indultak ki, hogy a közpénzügyi rendszerek vezetőinek az a célja, hogy a társadalmi jólétet maximalizálják. A kutatások elsősorban a decentralizáció előnyeire, illetve hatékony működésére irányultak. A decentralizáció mellett a következő szempontok hozhatók fel: 1. Helyi ízlések: a helyben elérhető közjavak fokozottabban veszik figyelembe a helyi igényeket. 15

A fiskális föderalizmus 2. Információs problémák: az információ központosítása nagy tranzakciós költségekkel jár. A helyi kormányzat nem az országos átlagot kényszeríti rá a helyi lakosokra a közjavakból. 3. Leviathan-hipotézis : ha valamely közszolgáltatás határköltsége konstans, és valamely fogyasztói csoport szükséglete megegyezik a mediánszavazóéval, Pareto-hatékonyság érhető el. Ez pozitívan hat a kormányzati szektor méretének csökkentésére. A helyi közügyek hatékony ellátása a kormányzati funkciók térbeliségének köszönhetően mindazonáltal nem zárja ki a központi kormányzattal való együttműködést. A kapcsolatokat részben a versengő föderalizmus térhódítása, részben pedig a közfeladatok mennyiségi gyarapodása és a helyben elérhető bevételek alacsony szintje miatt a transzferek igénybe vétele tette indokolttá. Az egymással versengő helyi önkormányzatok ugyanis eltérő mértékben tudták a helyi szükségleteket kielégíteni, ami a helyi gazdaság eltérő ösztönzésén keresztül predeterminálta volna helyzetüket. Egyre több konkrét esetben merült tehát fel a központi (állami) beavatkozás szükségessége. Bár a közjavak centralizációja mellett számos érv hozható fel, látni kell, hogy a központosítás csak egyéb vonatkozó feltételek teljesülése esetén hoz megtakarítást, illetve hatékonyságjavulást (Szalai, 2002). s fontosnak: túlcsordulási hatás, túlzsúfoltság és a klubjavak elmélete, a Tiebout-hipotézis és kritikái, a légyfogó hatás. A túlcsordulási hatás A centralizáció mellett felhozott érvek közül a legelső a külső gazdasági hatásokkal, az externáliákkal kapcsolatos helyi kormányzati magatartás. Az externáliák olyan külső hatások, amelyek közvetlen ellentételezés nélkül megváltoztatják valamely szereplők helyzetét. Bár a helyi közjavak a helyi kormányzathoz kapcsolódnak, az önkormányzatok illetékességi területe és a közszolgáltatás igénybe vevőinek köre nem szükségszerűen fedik le egymást. A decentralizált kormányzatok a helyi szükségletek kielégítése során nincsenek tekintettel más településen élők helyzetére kivéve, ha ez rájuk közvetlenül visszahat. Mivel az ilyen hatások számszerűsítése komoly tranzakciós költségekkel jár, az egyének preferenciái rejtve maradnak, az árak és a határtermék egyenlősége és ezáltal a Pareto optimum nem teljesül. Az externáliákat központi támogatásokkal meg kell szüntetni. A túlcsordulási hatás az önkormányzati egységek optimális méretével kapcsolatosan vetett fel komoly aggályokat. Az indokoltnál nagyobb méret azonban nem csak a közszolgáltatások igénybe vevői körének kiterjedése, hanem a költségvetési korlát puhasága következtében is bekövetkezhet. A puha költségvetési korlát arra utal, hogy az állam a számára fontos szereplőket nem hagyja csődbe menni. Bár a fogalom eredetileg a szocialista államhoz és annak nagyvállalataihoz kapcsolódott, tapasztalatok szerint a kapitalista állam és a nagyvállalatok, a pénzpiaci szereplők, valamint az önkormányzatok kapcsolatában is fennáll. A kimentés további kockázatos cselekvésre készteti az érintett szereplőket, jelentősen csökkentve a központi kormányzat szavahihetőségét. A költségvetési korlát keményítésére alapvetően két megoldás létezik. Az első a hatékonyan működő hitelpiac, amely a gyenge fiskális teljesítményt rosszabb hitelfelvételi lehetőséggel szankcionálja. A másik megoldás a nagymértékben mobil termőföldpiac, amely révén a túlzott mértékű helyi adósság csökkenti az ingatlanok értékét, a terület elhagyására ösztönözve a lakosokat. Látható tehát, hogy mindkét megoldás a nem hatékonyan működő szervezetek kimentési költségének növelésére épít. A pénzügyi kimentéstől való elhatárolódás a fogolydilemmára hasonlít, amikor is a résztvevőknek érdekében áll a felelőtlen helyi magatartás. A fiskális kimentéssel kapcsolatosan két kérdés merül fel: miért nem képes a központi kormányzat szavahihetően elhatárolódni, illetve mi a perverz kormányzati viselkedés motiváló ereje? 16

A fiskális föderalizmus Goodspeed (2002) szerint a válasz: a helyi jólét túlzott mértékű csökkenése, illetve a választásokkal kapcsolatos félelem a politikusokban. Wildasin (1997) szerint a nagyobb kormányzati egységek bukása a teljes gazdasági rendszert instabillá teszi, másrészt a központi kormányzat a feladat- és forrásdecentralizáló rendszer hiányosságai miatt felelősséget érez a helyi kudarcért. A latin-amerikai országokban az 1990-es években végigsöpört pénzügyi válságok több esetben igazolni látszanak ez utóbbi feltételezéseket (Weingast, 2006). Túlzsúfoltság és a klubjavak elmélete Bizonyos nem tiszta helyi közjavak mint például a természeti környezet, vagy az infrastruktúra fejlettsége és állapota az adófizetők be-, illetve kitelepülését eredményezhetik egy adott településre. Az újabb adófizetők megjelenése túlzsúfoltságot idézhet elő, bár az egy főre jutó adóteher mérséklődik. A helyi politikának ezért figyelembe kell vennie, hogy az adott helyen élő emberek szeretnek ugyanolyan mennyiségű és minőségű közjószágokat fogyasztani. Meg kell tehát állapítani az adott klub -hoz tartozó lakosok optimális létszámát. A létszám a méretgazdaságosság függvénye, vagyis olyan fiskális ösztönzőket kell alkalmazni, amelyek a határköltség és határhaszon egyenlőségét eredményezik. Kérdés, hogyan lehet leépíteni a többletkapacitásokat úgy, hogy a centralizáció sikeres legyen? Hamilton (1975) szerint a megoldás a finanszírozási rendszerben rejlik: ha a helyi önkormányzat ingatlanadót vet ki lakosaira, és megszabja, hogy illetékességi területén belül milyen minőségű ingatlanok építhetők, akkor tagsági díjat állapít meg, a zsúfoltságot pedig a kiadott építési engedélyek számán keresztül kontrollálhatja. Az elmélet kritikusai szerint azonban nem a kormányzat egésze, hanem csak adott közszolgáltatás túlzsúfoltságáról és méretgazdaságosságáról beszélhetünk. Beleütközünk tehát abba a problémába, hogy eltérő közszolgáltatáshoz eltérő kormányzati szintméret szükséges. A centralizáció és decentralizáció közötti döntés kritikusai szerint a helyi preferenciák ismerete nélkül sem a központi, sem a helyi kormányzat nem képes a közszolgáltatásokat hatékonyan ellátni. Ezt helyezte új alapokra Tiebout mobilitási hipotézise. A Tiebout-hipotézis és kritikái Tiebout hipotézisében (1956) azt állította, a kormányzati egységek a helyi lakosság igényeinek megállapítására és az ezzel összhangban lévő helyi adópolitikára törekednek. Samuelsonnal ellentétben Tiebout azt a nézetet vallotta, hogy létezik olyan mechanizmus, amelynél az egyéni döntések Pareto-hatékony közjószág-előállításhoz vezetnek. Szerinte a helyi politikai vezetésnek érdekében áll olyan mennyiségű és minőségű szolgáltatásokat nyújtani, és ehhez olyan adómixet alkalmazni, amelyekkel megtartja saját adófizetőit és más területekről képes odavonzani új adófizető vállalatokat, illetve magánszemélyeket. A fogyasztó adófizetők ugyanis saját érdekeiket követik a telep-, illetve lakóhely megválasztásakor, tehát azt a helyi kormányzatot részesítik előnyben, amelyik leginkább megfelel közszolgáltatási és adófizetési preferenciáiknak. A mechanizmus annál jobban működik: 1. minél több kormányzati egység létezik, amelyek közszolgáltatási és adóstratégiájukban különböznek egymástól, 2. minél mobilabbak az adófizetők, és hajlandóak számukra előnyösebb településekre áttelepülni 3. minél jobban informáltak az adófizetők. Tiebout elméletében az adófizetők elköltöznek a számukra nem optimális közjószágadó-kombinációjú településekről. Az adófizetők eme magatartása a lábbal szavazás kifejezéssel került be a szakirodalomba. Az eredeti Tiebout-modell a túlzsúfoltság problémájával csak közvetetten foglalkozott: a helyi kormányzati egység egy vezetője kontrollálja, mekkora lélekszám mellett tekinthető optimálisnak a közjószág. Az optimális méret elérése után a helyi hatóságoknak meg kell tiltani a betelepülést. Ez viszont problémát jelent, ha nincs olyan azonos jellemzőkkel bíró alternatív kormányzati egység, ahová a preferenciák eltérése miatt más lakosok betelepülhetnének. Szintén érdekes gondolatokat vet fel a tér, mint dimenzió bekapcsolása, hiszen a költözés költségeinek figyelembevétele esetén nincs általános piaci egyensúly (Koopmans, 1954). A Tiebout-hipotézis ellenzői arra is felhívták a figyelmet, hogy kevés az empirikus bizonyíték arra, mi alapján választják meg az adófizetők telep-, illetve lakóhelyüket. A későbbi évtizedek fejleményei rámutattak, hogy valamely közszolgáltatás decentralizációja a kormányzati rendszeren belüli verseny eredményeként is bekövetkezhet. Az erőforrásokért versengő kormányzati egységek ugyanis másolásra késztetik a kormányzati piac többi szereplőjét. Oates (1999) ezzel magyarázta, hogy az USA-ban a szociális feladatok a föderális 17

A fiskális föderalizmus kormányzattól a tagállamokhoz kerültek vissza. Walsh (1993) szerint a kormányzati egységek közötti versenyhez nem szükséges a mobilitás, hiszen az adófizetők nem csak a más helyre való áttelepülés mellett dönthetnek, hanem más kormányzati szint, illetve más szektor (pl. magánszektor) szolgáltatásai közül is választhatnak. A Tiebout-hipotézis kritikájának fogható fel Pauly (1973) azon elgondolása is, amely szerint a jövedelmi különbségekkel szembeni érzékenység is közjószág. A településen élő szegény rétegek jövedelmi helyzete ugyanis a többi rétegek önvédelmi helyzetére is kihat. Ha tehát a mobilitást korlátozzuk, az elvándorlás megtiltása javítja az allokációs hatékonyságot. A mobilitás biztosítása tehát nem szükségszerű, így a preferenciák kinyilvánítására sem feltétlenül kerül sor. Bár napjainkban egyre nagyobb hangsúly helyeződik az erőforrások szabad áramlásának biztosítására (lásd. Európai Unió), a gyakorlatban az értékes erőforrásokat a kormányzatok adókedvezményekkel, részrehajló kormányzati döntésekkel stb. igyekeznek maguknál tartani. Szintén felhozzák az elmélet támadói, hogy az egyén helyváltoztatási döntésének meghozatalakor nem számol a saját betelepüléséből fakadó zsúfoltságnövekedéssel és az egy főre jutó adóteher csökkenéssel. A légyfogó hatás ( flypaper effect ) A fogalom a föderális rendszerek finanszírozásához kapcsolódik. A közfeladatok kormányzati szintekhez rendelését követően ki kell alakítani az adók és transzferek olyan rendszerét, amely valamennyi helyi önkormányzat életképes működését lehetővé teszi. Az adókkal szemben követelmény, hogy az erőforrások allokációját ne térítse el a hatékonytól és legyen könnyen adminisztrálható. A helyi önkormányzatok adópolitikája mindazonáltal externália, így az egyes adópolitikáknak további feltételeknek is eleget kell tenniük, nevezetesen: 1. Ne lehessen az adóterhet más települések lakóira exportálni. 2. Meg kell akadályozni a regresszivitást, amely során a nagyobb költséget jelentő adófizetőket az önkormányzatok igyekeznek távol tartani, míg a nagyobb hasznot jelentőket magukhoz vonzani. 3. Bizonyos társadalmilag fontos közjavak (például hulladéklerakó telephelyek) haszna közismert, mégis igyekeznek a települések többletadókkal távol tartani, így a szükségesnél kisebb mennyiség kerül előállításra. 4. Mobil adóalapokra az elvándorlás valószínűsége miatt kisebb adót vetnek ki az önkormányzatok, így a nem mobil adóalapokat túlzott adóteher terhelheti, 5. Az alacsony adószint, bár újabb adózókat vonz a térségbe, kihat a közszolgáltatások minőségére. A transzfereknek alapvetően 4 funkciót kell betölteniük: 1. Fiskális hiány megszüntetése: központi szinten a kiadási igénynél nagyobb, helyi szinten viszont bevétel keletkezik, 2. Túlcsordulási hatás internalizálása: támogatni kell azokat a helyi közszolgáltatásokat, amelyek más területen élők számára is hasznot jelentenek, 3. Minimális szintű szolgáltatás biztosítása: a nemzetgazdaság hatékony működése érdekében a legfontosabb közszolgáltatások esetében meg kell állapítani egy minimális teljesítményszintet, 4. Horizontális fiskális különbségek megszüntetése: az elvárt minőséghez kapcsolódó adóteher eltérése a rendszer fennmaradását veszélyezteti. 2. 3.2. A fiskális föderalizmus második generációs elmélete A fiskális föderalizmus második generációs elmélete rendkívül szerteágazó kutatásokon alapul. Valójában sem a kialakulás időpontja, sem az elmélet kiterjedésének határai nem állapíthatók meg ugyanazon folyamatok megfigyelése történik más aspektusból. Garzarelli (2004) felhívta a figyelmet arra, hogy mind Oates, mind Tiebout elméletei helytállóak, csupán pontosabb definiálásra szorulnak. 18

A fiskális föderalizmus Az elméletek első szembetűnő különbsége az, hogy nem kizárólagosan építenek a föderalizmus ösztönzés- és tudásalapú motivációjára. A decentralizáció ugyanis egyrészt hatékonyabban képes megakadályozni a hatalom koncentrációját és javítja a kormányzati szektor szavahihetőségét, másrészt lehetővé teszi, hogy a helyi lakosok könnyebben kifejezésre juttassák szükségleteiket a kormányzat előtt. A második generációs elméletekben fokozottan megjelennek az állam globalizációs kihívásai. A konvergencia folyamatok és az állami szektor méretének csökkentési igénye a finanszírozásban a transzferekről a helyi bevételekre és ezek kapcsolatának alakítására helyezte a figyelmet. A helyi bevételekre fokozottabban támaszkodó önkormányzatok ugyanis empirikusan igazoltan szavahihetőbbek az adófizetők szemében, a helyi igényekhez közelebb álló közjavakat állítanak elő és kevésbé korruptak. Mivel a tőke szabad áramlását korlátozó akadályokat világszerte elkezdték felszámolni, a finanszírozási rendszernek fokozottabban kell támogatnia a helyi gazdaság fejlesztését. Mellőzni kell az olyan transzferek használatát, amelyek a helyben megtermelt jövedelem növekedésével negatívan korrelálnak. 3. Összefoglalás A fiskális föderalizmus hatékony működtetéséhez elengedhetetlen a közjavak pontos definiálása és csoportosítása, a centralizáció decentralizáció problémájának pontosabb megértése, továbbá az adózási rendszer hatékony működése. A decentralizált fiskális politika figyelembe veszi helyi ízléseket és egyben csökkenti a tranzakciós költségeket. Tesztfeladatok: Válassza ki a helyes állítást! 1. A fiskális föderalizmus az angolszász országokból terjedt el. 2. A market-preserving kifejezés piac-megőrzést jelent. 3. A közjavakat mind centralizáltan, mind decentralizáltan lehet kezelni. 4. A régió túlnépesedését adózási eszközökkel nem lehet kezelni. 5. Az alacsony adószint nem hat ki a közszolgáltatások minőségére. 19