Az ép és kóros szaruhártya vizsgálata konfokális mikroszkóppal

Az ép és kóros szaruhártya vizsgálata konfokális mikroszkóppal Doktori értekezés Dr. Imre László Semmelweis Egyetem Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola Konzulens: Hivatalos bírálók: Szigorlati bizottság elnöke: Szigorlati bizottság tagjai: Dr. Süveges Ildikó DSc, egyetemi tanár Dr. Récsán Zsuzsa PhD, egyetemi docens Dr. Vámosi Péter PhD, főorvos Dr. Fidy Judit az MTA doktora, egyetemi tanár Dr. Kapocsy Judit PhD, egyetemi docens Dr. Milibák Tibor PhD, főorvos Budapest 2016

TARTALOMJEGYZÉK 1 RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE... 4 2 BEVEZETÉS... 6 2.1 A konfokális corneamikroszkópia elve... 10 2.2 A konfokális mikroszkópok típusai... 12 2.2.1 Tandem-scanning konfokális mikroszkóp (TSCM)... 12 2.2.2 Slit-scanning konfokális mikroszkóp (SSCM)... 13 2.2.3 Heidelberg Retina Tomograph Rostock Cornea Modul (HRT-II-RCM). 15 2.2.4 Az ún. Z-szken... 16 2.3 A vizsgálat kivitelezése... 17 2.3.1 A felvételek feldolgozása, értékelése.... 19 2.4 Az ép cornea in vivo mikroszkópos szerkezete... 21 2.4.1 Könnyfilm... 22 2.4.2 Epithelium... 22 2.4.3 Bowman réteg és a subepithelialis idegplexus... 26 2.4.4 Stroma... 27 2.4.5 Descemet membrán és az endothel sejtréteg... 28 3 CÉLKITŰZÉSEK... 30 3.1 A CCM reprodukálhatóságának és megbízhatóságának vizsgálata... 30 3.2 Keratoplasztikák vizsgálata... 30 3.3 Diabeteses betegek corneáinak vizsgálata... 30 3.4 Hosszú távú kontaktlencse viselés corneális hatásainak vizsgálata... 30 3.5 Acanthamoeba keratitis... 31 4 MÓDSZEREK... 32 4.1 A CCM reprodukálhatóságának és megbízhatóságának vizsgálata... 32 4.2 Keratoplasztikák vizsgálata... 33 4.3 Diabeteses betegek corneáinak vizsgálata... 34 4.4 Hosszú távú kontaktlencse viselés corneális hatásainak vizsgálata... 35 4.5 Acanthamoeba keratitis... 36 5 EREDMÉNYEK... 38 5.1 A CCM reprodukálhatóságának és megbízhatóságának vizsgálata... 38 2

5.2 Keratoplasztikák vizsgálata... 41 5.3 Diabeteses betegek corneáinak vizsgálata... 47 5.4 Hosszú távú kontaktlencse viselés corneális hatásainak vizsgálata... 48 5.5 Acanthamoeba keratitis... 52 6 MEGBESZÉLÉS... 57 6.1 A CCM reprodukálhatóságának és megbízhatóságának vizsgálata... 57 6.2 Keratoplasztikák vizsgálata... 58 6.3 Diabeteses betegek corneáinak vizsgálata... 60 6.4 Hosszú távú kontaktlencse viselés corneális hatásainak vizsgálata... 65 6.5 Acanthamoeba keratitis... 67 7 KÖVETKEZTETÉSEK... 71 7.1 A CCM reprodukálhatóságának és megbízhatóságának vizsgálata... 71 7.2 Keratoplasztikák vizsgálata... 71 7.3 Diabeteses betegek corneáinak vizsgálata... 72 7.4 Hosszú távú kontaktlencse viselés corneális hatásainak vizsgálata... 72 7.5 Acanthamoeba keratitis... 74 8 ÖSSZEFOGLALÁS... 75 9 SUMMARY... 76 10 IRODALOMJEGYZÉK... 77 11 SAJÁT PUBLIKÁCIÓK JEGYZÉKE... 92 11.1 Az értekezés témájában megjelent eredeti közlemények:... 92 11.2 Egyéb közlemények... 93 12 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS... 95 3

1 Rövidítések jegyzéke ACL ---------------------------------------- Anterior Chamber Lens AGE ---------------------------------------- Advanced Glycation End Products BM ----------------------------------------- Basalmembrán CCM --------------------------------------- Confocal Cornea Microscopy CI ------------------------------------------- Confidence Interval CLA ---------------------------------------- Cell and Layer Analyzer CV ------------------------------------------ Variációs koefficiens FM ------------------------------------------ Fénymikroszkóp HE ------------------------------------------ Haematoxylin-Eosin HRT-II ------------------------------------- Heidelberg Retina Tomograph II IDDM -------------------------------------- Insulin dependens diabetes mellitus LASIK ------------------------------------- Laser In Situ Keratomileusis Mk ------------------------------------------ Megbízhatósági koefficiens MMP --------------------------------------- Matrix metallo-proteáz NIDDM ------------------------------------ Non inzulin dependens diabetes mellitus OCT ---------------------------------------- Optikai Coherencia Tomográf PAS ----------------------------------------- Periodic Acid-Schiff PCL ---------------------------------------- Posterior Chamber Lens PK-C --------------------------------------- Proteinkináz-C PKP ---------------------------------------- Perforáló keratoplasztika PMMA ------------------------------------- Polimetil-metakrilát PRK ---------------------------------------- PhotoRefractive Keratectomy RCM --------------------------------------- Rostock Cornea Modul RK ------------------------------------------ Radiális keratotomia RoI ----------------------------------------- Region of Interest RP ------------------------------------------ Retinopathia SSCM -------------------------------------- Slit Scanning Confocal Microsope SVHS -------------------------------------- Super Video Home System TSCM -------------------------------------- Tandem Scanning Confocal Microscope UH ------------------------------------------ Ultrahang 4

A dolgozatban használt orvosi szavak helyesírásával kapcsolatban az Orvosi Helyesírási Szótár ajánlásaira támaszkodtam [1]. 5

2 Bevezetés Az ép szemgolyót alkotó szövetek egy része, a szaruhártya és a szemlencse szükségszerűen szemitranszparens, emiatt különböző optikai eszközökkel kiválóan vizsgálhatók. A XIX. század végétől indultak fejlődésnek a nem invazív vizsgálóeljárások, elsősorban a szemfenék vizsgálat, a szaruhártya görbületének mérése, és kezdett elterjedni mind a mai napig legfontosabb műszerünk, a réslámpa gyakorlati, rutinszerű alkalmazása. A nagy nagyítású morfológiai vizsgálómódszerekhez sorolható endothelmikroszkóp a múlt század 70-es évei óta áll a szemorvosok rendelkezésére. Az utóbbi évtizedekben az orvostudomány, és ezen belül a szemészet eddig soha nem látott, szinte robbanásszerű változásának lehetünk tanúi, mind diagnosztikus, mind terápiás területeken. A megnövekedett diagnosztikus igények kielégítése az optika, az elektronika és a számítástechnika gyors fejlődésének köszönhető. A szemészetben így jelenhetett meg az elülső szegmentum in vivo morfológiai vizsgálatára az ultrahangos biomikroszkóp, az optikai koherencia tomográfia, a számítógép vezérelt cornea topográfia, és a konfokális corneamikroszkóp, hogy csak a legfontosabbakat említsük [2, 3]. Az in vivo morfológiai vizsgálómódszerek közül a réslámpa csak korlátozott nagyítást és felbontóképességet biztosít (maximális nagyítás 40x, felbontóképesség kb. 20µm), és bár rutin klinikai célokra tökéletesen megfelel, információkat a cornea finomabb szerkezetéről nem nyerhetünk. A szaruhártya átlátszóságának fenntartásában legfontosabb szerepet játszó endothel sejtréteget az endothelmikroszkóppal már nagyobb nagyításban tudjuk vizsgálni. A cornea egyéb rétegeit a közelmúltig azonban csak in vitro, hagyományos fénymikroszkóppal, szövettani feldolgozás után lehetett tanulmányozni, felhasználva a különböző festési eljárások diagnosztikus lehetőségeit. Az élő szövetek vizsgálata így nyilvánvalóan nem volt lehetséges. Az ultrahangos biomikroszkópia segítségével a szem elülső szegmentje, a cornean kívül a corpus ciliare, iris és lencse, valamint ezek egymáshoz való helyzete is vizsgálható. A kapott kép felbontása azonban az egyes sejtek elkülönítését nem teszi lehetővé. Hasonló érvényes az optikai koherencia tomográfia elülső szegment vizsgálatára kifejlesztett változatára is és a Scheimpflug elven működő modern készülékekre is. A cornea összes sejtrétegének in vivo morfológiai vizsgálata csak a sejtbiológiában már használatos konfokális mikroszkóp szemészeti célokra történt módosítása után vált lehetségessé, mintegy 15-20 évvel ezelőtt. Jelenleg ez az egyetlen vizsgálóeszköz, mely 6

kb. 800-szoros nagyításával és magas, 1-2µm-es horizontális felbontóképességével sejtszintű vizsgálatokat tesz lehetővé. Ez az új vizsgálómódszer széles távlatokat nyitott az ép és kóros cornea szerkezet nem invazív módon, élőben történő megismerésére. A nagy nagyítás és a kiváló felbontóképesség akár in vitro vizsgálatokra is alkalmassá teszi a műszert. [4] Mivel a szaruhártya megbetegedései csaknem mindig morfológiai eltérésekkel is járnak, érthető, hogy az in vivo konfokális corneamikroszkópiával foglalkozó közlemények száma folyamatosan emelkedik. A nagyfokú egyéni variációk miatt a közlemények jelentős része foglalkozik még manapság is az ép corneák mikroszkópos anatómiai viszonyainak feltérképezésével. A corneán végzett sebészeti beavatkozások számának rendkívüli növekedése számos, eddigi diagnosztikai eszközeinkkel nem kellően megoldható problémát is felvet. Így pl. radiális keratotomia (RK), lézeres fotorefraktív keratectomia (PRK), valamint lézer in situ keratomileusis (LASIK) után a cornea sebgyógyulási mechanizmusa, a cornea stabilitásának hosszú távú változása, a kialakuló regresszió és haze oka, valamint a perforáló keratoplasztika (PKP) után kialakuló rejekció mechanizmusa és annak korai diagnosztikája sem tisztázott egyértelműen. Fentieken kívül a kontaktlencse viselés tartós corneális hatásai, a cornea dystrophiák [5, 6] és a keratitisek jelentik a konfokális corneamikroszkópos vizsgálatok legfontosabb kutatási területeit. A módszer egyik fő előnye, hogy a különböző sejtrétegekről még mérsékelten borús cornea esetén is többnyire elfogadható minőségű és értékelhető felvételek készíthetők. Az endothelsejtek vizsgálatára az endothelmikroszkópok borús cornea esetén általában nem használhatók. Ennek ellenére elmondhatjuk, hogy a konfokális corneamikroszkópia az endothel sejtréteg vizsgálatának és az Acanthamoeba keratitis korai diagnosztikájának kivételével ma még mindig főképp tudományos célú vizsgálatokra használt módszer. A mindennapi gyakorlatban a szemorvos számára még csak kevés esetben nyújt közvetlen diagnosztikus segítséget. Klinikánk 1997 óta rendelkezik konfokális corneamikroszkóppal, azóta foglalkoztatnak a cornea nagy nagyítású in vivo morfológiai vizsgálatában rejlő lehetőségek. Az ép cornea in vivo konfokális corneamikroszkópos szerkezete Az in vivo konfokális corneamikroszkópia hazánkban még kevéssé ismert vizsgálómódszer. Így indokoltnak tartottam jelen értekezésben a vizsgálómódszer és az 7

ép cornea in vivo mikroszkópos szerkezetének részletes ismertetését, annak ellenére is, hogy az értekezés készítése alatt ez már könyvrészlet formájában is megjelent [7]. A konfokális corneamikroszkópia reprodukálhatósága, megbízhatósága Széles körben elfogadottnak tekintik, hogy a konfokális corneamikroszkópia jól reprodukálható, megbízható vizsgálómódszer [8-16]. Meglepő azonban, hogy szemben az endothelmikroszkópok klinikai gyakorlatban való elterjedésével, amikor számos közlemény foglalkozott az endothelmikroszkópok megbízhatóságával és reprodukálhatóságával [11, 17-20], a konfokális corneamikroszkóppal kapcsolatban hasonló közlemények nem születtek. Így, bár a klinikai gyakorlat alátámasztja a módszer megbízhatóságát és reprodukálhatóságát, saját vizsgálataink előtt tudományos közlemény ezt nem igazolta. A konfokális corneamikroszkópia validitásának kérdésével foglalkozott hazai szerzők közül Popper is [21]. Keratoplasztikák vizsgálata Keratoplasztikák után a tiszta transzplantátumok egyes sejtrétegeiben hosszú idő után kialakuló morfológiai változásokról az endothel sejtréteg kivételével még viszonylag kevés adat gyűlt össze. Az endothel sejtréteg keratoplasztikát követő változásai és azok időbeli lefolyása endothelmikroszkópos vizsgálatok alapján régóta ismertek, úgymint az endothelsejtek sűrűségének csökkenése [22-25], a fokozott polimegetizmus és pleomorfizmus [24], valamint a különböző tárolófolyadékok endothelsejtekre gyakorolt hatásai [26, 27]. Az endothelmikroszkópos vizsgálatok a felszínes epithelsejtek egyes eltéréseit is kimutatták [26, 28]. A konfokális corneamikroszkópos vizsgálatokkal kapcsolatos közlemények elsősorban a rejekciós reakció korai felismerésével [29, 30], a cornea idegek regenerációjának vizsgálatával [31, 32], valamint a donor corneák szerkezetével [33] foglalkoztak. Tiszta transzplantátumok endothel sejtrétegét hosszú követési idővel endothelmikroszkóppal, keratocyta sűrűségét műtét után 1 hónappal konfokális mikroszkóppal vizsgálta Bourne [34]. Olyan közleményt, mely a tiszta transzplantátumok minden sejtrétegét és azok időbeli változását egyidejűleg és hosszú követési idő után tanulmányozta volna, saját vizsgálatainkat megelőzően nem publikáltak. Cornea diabetes mellitusban 8

Diabetes mellitusban szenvedő betegek között klinikailag ismert jelenség a cornea kóros sebgyógyulása és a recidiváló erózióra való hajlam, mely különösen intraocularis műtétek (katarakta, vitrectomia) után gyakori, de spontán is előfordulhat [35, 36]. Endothelmikroszkópos tanulmányok alapján ismertek a cornea endothel eltérései is. Egyes szerzők szerint az endothel sejtsűrűség általában nem csökken jelentősen, és fokozott polimegetizmus és pleomorfizmus mutatható ki [35, 37-39]. Hazai szerzők közül Módis foglalkozott a diabetesesekben kialakuló endothel elváltozásokkal, aki az endothel sejtsűrűség egyértelmű csökkenését észlelte I-es típusú diabetesesekben [40, 41]. A cornea egyéb sejtrétegeinek elváltozásai diabetes mellitusban kevésbé ismertek, konfokális corneamikroszkópos vizsgálatot Frueh végzett első alkalommal, aki morfológiai eltéréseket csak a subepithelialis idegplexusban és az endothel sejtrétegben talált [42]. Azóta az endothelmikroszkóppal is már ismert endothel elváltozásokon kívül leírták a subepithelialis idegplexus eltéréseit [43-46], a basalis epithelsejtek sűrűségének csökkenését [47], a Langerhans sejtek fokozott számát [48], valamint a keratocyták számának csökkenését is [49]. Az eddigi eredmények azonban részben ellentmondásosak, részben megerősítésre szorulnak. Hosszú távú kontaktlencse viselés Számos adat halmozódott fel a klinikailag tünet és panaszmentes kontaktlencse viselők corneális eltéréseiről. Publikálták az epithel ödémáját, és mikrociszták kialakulását [50-52], a felszínes hámsejtek fokozott desquamatioját [51, 53], az epithel elvékonyodását [50, 51] és a cornea vastagság csökkenését is [50, 54]. Az elülső stroma keratocyta sűrűség csökkenését is leírták [53, 55, 56]. A cornea endothelt endothelmikroszkóppal tanulmányozták. Minden lencsetípus esetén az endothel fokozott polimegetizmusát és pleomorfizmusát írták le, bár az endothel sejtsűrűség szignifikáns csökkenését általában nem észlelték [51, 57-61]. A cornea epithel rétegében és a stromában apró, reflektív képződményeket írt le Böhnke, melyet micro-dot depozitumoknak nevezett el [50]. Acanthamoeba keratitis Az Acanthamoeba patogén szerepe keratitisekben 1975 óta, Jones közleményéből ismert [62]. Előfordulási gyakorisága hazánkban nem ismert pontosan. Irodalmi adatok szerint [63, 64] Nagy-Britanniában incidenciája 1,2/millió/év a felnőtt lakosság között, a kontaktlencse viselőkre vonatkoztatva 19,5/millió/év. Ez Magyarországon - bár a 9

kontaktlencse viselők pontos száma nem ismert és a földrajzi sajátosságok is mások - évente 6-10 eset előfordulását jelentheti. Hazai szerzők közül Acanthamoeba keratitisek miatt végzett keratoplasztikák eredményéről számolt be Süveges [65], az Acanthamoeba által okozott sclerokeratitis ritka esetét ismertette Fekete [66]. A kórképpel részletesen foglalkozott Kettesy [67, 68]. A betegség súlyos prognózisa miatt nagyon fontos lenne annak korai diagnózisa [69], mely hagyományos módon a cornea kaparék citológiai vizsgálatán alapul. In vivo konfokális corneamikroszkóp használatával elsőként Auran mutatta ki az Acanthamoeba cisztákat a corneában [70]. Pfister a konfokális corneamikroszkópos képek digitális feldolgozásával bizonyította az Acanthamoeba ektociszta jelenlétét [71]. Winchester 8 beteg in vivo vizsgálatáról számolt be, a konfokális vizsgálatot minden megerősítette a hámkaparék pozitív eredménye [72]. Mathers konfokális corneamikroszkóppal 217 keratitisben szenvedő beteget vizsgált meg, ebből 51 Acanthamoebás esetet talált [73]. Acanthamoeba keratitis kialakulhat fotorefraktív keratectomia [74] és LASIK műtét után is [75]. A HRT-II-RCM használatával is kitűnően kimutathatók az Acanthamoeba ciszták a corneában [76, 77]. Jelen munkával az volt a célom, hogy saját tapasztalataim és a nemzetközi publikációk alapján bemutassam a konfokális corneamikroszkópia alapjait és az ép cornea in vivo mikroszkópos szerkezetét, és saját tudományos eredményeimmel hozzájáruljak ahhoz, hogy a cornea egyes kóros állapotaiban az eddiginél szélesebb körben és eredményesebben használhassuk e sokat ígérő morfológiai vizsgálómódszert a szemorvosi gyakorlatban. 2.1 A konfokális corneamikroszkópia elve A hagyományos fénymikroszkóp a vizsgált objektumról a fókuszban lévő sík alatti és feletti fénysugarakat is összegyűjti, ezért ultra-vékony metszetek kivételével a kép nem tökéletes minőségű, zajos. Értelemszerűen a szövetek metszése, fixálása, beágyazása és megfestése is szükséges, mely megváltoztatja, torzítja a szövetek in vivo jellegzetességeit. A nagyítás fokozásával az optikai torzítás kifejezettebben jelentkezik. A konfokális mikroszkópia ezeket a problémákat nagyrészt eliminálja, ezért a szövetekről jó minőségű in vivo optikai metszetek készíthetők. A hagyományos fénymikroszkóppal ellentétben, mely a cornea esetében annak perpendikuláris metszeteit vizsgálja, az in vivo 10

konfokális mikroszkóp a koronális síkban a cornea felszínével párhuzamos optikai metszeteket készít. Marvin Minsky alkotta meg 1955-ben az első konfokális mikroszkópot, melyet élő agyszövet neurális hálózatának vizsgálatára fejlesztett ki, ezt sokáig csak a sejtbiológiában használták [78]. 1. ábra. Minsky eredeti konfokális mikroszkópja [78] A Minsky-féle mikroszkóp (1. ábra) a fényt és ezzel egyidejűleg az objektív lencsét a szövetek igen kis területére fókuszálta. Mivel így a kondenzor lencsének és az objektív lencsének is azonos volt a fókuszpontja, a konfokális elnevezés innen származik. A modern konfokális mikroszkópok a diffrakció által limitált pontszerű fényt a vizsgált szövet igen kis területén fókuszálják, és az innen eredő, reflektálódó fényt szintén pontszerű detektorokkal gyűjtik össze. Ebből fakadóan a hagyományos fénymikroszkóppal ellentétben a fókuszban lévő síkon kívüli szignálokat nem regisztrálják, ezért a fókuszban lévő szövetekről nyert képek horizontális (x, y) és axiális (z) felbontása drámaian javul. Az elérhető horizontális felbontóképesség 1-2µm, az axiális felbontóképesség kb.10-14µm, az össznagyítás a használt objektívtől függően 600-800x [79, 80]. A konfokális képalkotás elvi ábrázolása a 2. ábrán látható. 11

2. ábra. A konfokális képalkotás elve [7] A Minsky-féle mikroszkóp továbbfejlesztett változataként 1968-ban Petran leírja az első ún. tandem-scanning konfokális mikroszkópot [81], 1994-ben pedig Masters és Thaer kifejlesztik az ún. slit-scanning konfokális corneamikroszkópot [82]. A konfokális elv számos egyéb szemészeti műszerben is fellelhető, pl. scanning-lézer ophthalmoscopia, papilla morfometria, idegrostréteg vizsgálata stb. A szemészetben használatos corneamikroszkópok az élő szövetek esetleges károsodásának elkerülésére inkoherens, fehér fényt (TSCM, SSCM), illetve újabban dióda lézert (HRT-II-RCM) használnak. A konfokális corneamikroszkóp képalkotása a corneán belüli struktúrák törésmutatójának különbségein alapul. A határfelszíneken a fény megtörik és különbözőképpen reflektálódik. Az optikailag nagyobb törésmutatójú struktúrák világosak, a kisebb törésmutatóval rendelkezők pedig sötétebbek. Ezért a sejtmagvakat, idegeket, vagy pl. sejthatárokat kifejezetten világosnak látjuk, a citoplazma pedig sötétebbnek tűnik. A világos struktúrákat reflektívnek is nevezik. 2.2 A konfokális mikroszkópok típusai Alapvető felépítésük és működésük szerint a mai modern konfokális mikroszkópoknak három fő típusa különíthető el: az ún. Tandem Scanning mikroszkóp (TSCM) az ún. Slitscanning mikroszkóp (SSCM, nevezik flying-slit-nek is) és a Heidelberg Retina Tomograph II Rostock Cornea Modulja (HRT-II-RCM). 2.2.1 Tandem-scanning konfokális mikroszkóp (TSCM) Klinikai célú vizsgálatokra kezdetben a Tandem-scanning konfokális mikroszkóp terjedt el, és mind a mai napig használatos. [80, 81, 83-85] A 3. ábrán a műszer elvi felépítése 12

látható. A jó felbontóképesség érdekében pontszerűen fókuszált fényforrást használnak. Az értékelhető kép ily módon a pontszerű fényforrással való pásztázásból tevődik össze. A készülék lényege az ún. Nipkow-féle korong, melyben több ezer, archimédeszi spirálban speciálisan elrendezett apró, 20-80µm átmérőjű lyuk van. Elvileg minél kisebbek a lyukak, annál jobb a leképezés, de ennek a diffrakció határt szab. A fény átjut egy lyukon és az objektív lencsén keresztül eléri a cornea aktuálisan fókuszált rétegét. A visszaverődő fény egy tükörrendszer segítségével a korong túloldalán lévő, az előzővel konjugált (tandem) lyukon keresztül éri el a detektort. Ezáltal fókuszált ponton kívüli fény nem juthat el a detektorhoz. A Nipkow korong nagy sebességű rotációs mozgást végez. Az objektív mozgatásával (x, y és z síkban) a cornea más és más területei vizsgálhatók. A képminőséget a Nipkow korongban lévő lyukak mérete, száma, és a korong forgási sebessége határozza meg. A detektor általában képerősítővel ellátott videokamera. A vizsgálat egy képernyőn keresztül követhető és későbbi értékelés céljára videó szalagra felvehető, illetve az újabb készülékekben digitálisan rögzíthető. 3. ábra. Tandem-scanning mikroszkóp működési elve.[7] 1-fényforrás, 2-Nipkow f. korong, 3 és 6 tükör, 4-objektív lencse, 5-cornea szövet, 7-detektor 2.2.2 Slit-scanning konfokális mikroszkóp (SSCM) A konfokális mikroszkópok újabb típusa az ún. slit-scanning elven működő mikroszkóp [36, 86-89], melynek elvi felépítését a 4. ábra szemlélteti. A készülék két ún. konfokális rést használ, melyek elektromágneses úton mozgathatók, egymással szinkronizáltak. Az 13

egyik rés a fényforrás előtt, a másik a detektor előtt található. A rések optikai tulajdonságuk miatt a gyakorlatban egydimenzionálisnak tekinthetők. A rések és tükörrendszer mozgatásával történik a szkennelés. A fókuszált cornea rétegről visszaérkező kép a résen keresztül videokamerába jut, ahol SVHS minőségű valós idejű felvétel készül, de készüléktől függően újabban digitális felvétel is rögzíthető. A készülék objektív lencséjét axiális irányban (a z-tengely mentén) mikrométercsavarral a vizsgáló mozgatja, de lehetőség van automatikus szkennelésre is, amikor is egy mikroprocesszor vezérelt léptetőmotor 1 mm/sec sebességgel mozgatja az objektívet. Az optikai szken és a video rendszer 25Hz frekvenciával szinkronizált. Ebből kiszámítható, hogy egy adott cornea rétegben lévő sejt ábrázolódásának ideje 0,66ms. A keletkező képet a cornea szívműködés, légzés, és akaratlan szakkádok miatti mozgása kedvezőtlenül befolyásolja, de ilyen rövid idő alatt a bemozdulás igen ritka. Általában immerziós objektív használatos, mely lehet 25x, 40x vagy 50x nagyítású. Az elérhető össznagyítás így kb. 800-1000x. A horizontális felbontóképesség (x, y) a használt objektívtől függően 1-2µm, az axiális felbontóképesség (z tengelyben) 10-14µm, azaz ilyen vastag (illetve vékony) optikai szeletek nyerhetők a vizsgált szövetekről. Klinikánkon 1997-2005 között Tomey ConfoScan P4 típusú slit-scanning konfokális corneamikroszkóp (Tomey AG, Erlangen-Tennenlohe, Germany) használatával szereztünk tapasztalatokat. (5. ábra) 14

4. ábra. Slit-scanning mikroszkóp működési elve. [7] 1-fényforrás, 2-konfokális rés, 3-fotoszenzor, 4-videokamera, 5-monitor, 6-objektív lencse, 8-Z-scan 5. ábra. A Tomey ConfoScan P2 készülék 2.2.3 Heidelberg Retina Tomograph Rostock Cornea Modul (HRT- II-RCM) A készülék alapját a Heidelberg Retina Tomograph-II képezi (Heidelberg Engineering, Heidelberg), melyet eredetileg a papilla és retina morfometria céljára fejlesztettek ki és lényegét tekintve egy konfokális scanning-lézer ophthalmoscop. A Rostock Cornea Modul ezt a műszert egy immerziós 40x/0,65 (nagyítás/apertúra) frontlencsével látja el, 15

melynek segítségével a szaruhártya kb. 800x nagyításban vizsgálhatóvá válik [90-92]. A műszer koherens fénnyel (670nm-es dióda lézer, maximális leadott energia 200µW) működik, melynek következtében felbontóképessége kiemelkedően jó, horizontálisan 1µm, vertikálisan 8-10µm. A beépített nagy sebességű léptetőmotor segítségével az axiális (z) pásztázás minden korábbinál jobb minőségű bemozdulás-mentes képeket eredményez (akár 64db. 8-10µm vastag optikai szelet is nyerhető). Egy adott rétegben lévő sejtek ábrázolódási ideje 24ms. A frontlencse előtt elhelyezkedő műanyag kupak a vizsgált cornea területet applanálja ugyan, ez azonban a kérdéses terület egyenletesebb megvilágítása miatt javítja a leképezést. A készülék képfeldolgozó rendszere teljesen digitális, ami a felvételek további feldolgozását nagyban megkönnyíti. Klinikánkon 2005-2006 között illetve 2008 óta használjuk ezt a készüléket. (6. ábra) 6. ábra. A Heidelberg Retina Tomograph és a Rostock Cornea Modul [7] 2.2.4 Az ún. Z-szken A cornea egyes rétegein és sejtjein kívül a készülékek alkalmasak a cornea axiális fényszóródási profiljának ábrázolására is, ezt Z-szkennek nevezik [36, 79, 85, 89]. A vizsgálat során az objektív fókuszát léptetőmotor mozgatja a könnyfilmtől a csarnokig, így a cornea minden rétegének reflexiós viszonyairól kapunk felvilágosítást. Álló rés 16

mellett a cornea teljes vastagságát egymás után számos alkalommal mikrofotometriás úton vizsgálja. A reflektált fényt egy fotoszenzor érzékeli és a fényintenzitást a cornea vastagságának függvényében ábrázolja (4. ábra, [3, 8] ). A 7. ábrán a görbén jelentkező reflexiók láthatók, az első csúcs [B] a könnyfilm-epithel határfelszínt, az utolsó csúcs [D] pedig az endothel-csarnokvíz határfelszínt reprezentálja. Az epithel-endothel csúcs között alacsonyabb reflektivitású oszcillációk láthatók [C], melyek a fénysugár által éppen eltalált keratocytákról verődnek vissza. Látható, hogy a könnyfilm [A] és a csarnokvíz [E] reflexiója igen alacsony. A Z-scan használatával lehetőség kínálkozik a különböző cornea rétegek vastagságának és epitheltől való távolságának mérésére is, és a cornea teljes vastagsága is mérhető. 2.3 A vizsgálat kivitelezése 7. ábra. Az ún. Z-scan A vizsgálathoz minden esetben immerziós folyadék használata szükséges, mely általában a 4 millió molekulasúlyú, thixotrop (n=1,350), viszkózus karbomer gél (Vidisic). A páciens felvilágosítása, beleegyezése és felszíni érzéstelenítés (0,04% Oxibuprocaine (Humacain)) után SSCM használatakor egy csepp gélt helyezünk az objektívre. HRT-II- RCM-el dolgozva, az objektívre cseppentett immerziós folyadék fölé egy steril PMMA kupak az ún. TomoCap kerül (Heidelberg Engineering, Heidelberg). A szemrés feltárása után az objektívet közelítjük a corneához, míg az a géllel, illetve a műanyag kupakkal érintkezik. (8. és 9.ábra) 17

8. ábra. A cornea és az objektív kapcsolata [7] 1 cornea felszín, 2-immerziós folyadék, 3 - könnyfilm, 4 objektív lencse (SSCM) 9. ábra. A cornea és a TomoCap kapcsolata (91). Az axiális tengelyben lassan előre mozgatva az objektívet a képernyőn megjelenik a cornea aktuális rétegének a képe. SSCM a corneát nem applanálja és a hámot sem 18

károsítja. A készülékbe védelmi rendszer is beépített, ha ugyanis véletlenül a corneához túlságosan közel kerül az objektív (melynek munkatávolsága kb. 0,5mm) az objektív hátrafelé szabadon elmozdulhat, a cornea károsodása ezért kizárható. A HRT-II-RCM műanyag kupakja viszont a corneát applanálja. A vizsgálat a páciens kooperációjától és a cornea patológiás eltéréseinek mértékétől függően 1-2 percig tarthat. Bár legtöbbször a cornea centrumát vizsgáljuk, a vizsgált személy különböző irányokba nézetésével a cornea perifériás részei is megjeleníthetők. A vizsgálat végeztével az objektívet fertőtlenítjük az erre a célra kialakított tégelyben. A felvétel rögzítése SSCM során SVHS videoszalagra történik, HRT-II-RCM esetén pedig teljesen digitális. 2.3.1 A felvételek feldolgozása, értékelése. A felvételt azonnal visszajátszhatjuk, elkezdve az értékelést, de folytathatjuk a vizsgálatot másik páciens vizsgálatával is, a felvételeket későbbi időpontban értékelve. A videoszalagot visszajátszva a kiválasztott felvételt megtekinthetjük, tetszőleges lassításban, akár képkockánként is. Egy 1 perces felvétel 1500 képből áll. Ennek visszajátszása, megtekintése, értékelése néha igen hosszú időt vesz igénybe. A felvételt tetszőleges helyen megállítva, a kiválasztott képet a számítógép digitalizálja (640x480 pixel felbontással) és az állóképet tárolja [93]. A cornea különböző rétegeiről tetszőleges számú képet tárolhatunk, ismét később kiválasztva a leginkább megfelelő felvételeket az értékeléshez. A megfelelőnek ítélt képeket a szoftver ún. export funkciója segítségével háttértárolóra menthetjük, alkalmassá téve azokat más képfeldolgozó programokkal végzett munkára, fénykép készítésére stb. Az eljárás előnye, hogy a képeket így digitálisan tudjuk mozgatni, ezért információ nem vész el, a kép minősége sem romlik [84]. Az értékelni kívánt képet a beépített szoftver segítségével vizsgálhatjuk meg. Ennek első fázisa, hogy a monitoron látható kép kívánt területét egy négyszögletes kerettel (RoI Region of Interest) kiválasztjuk. A keret helyét és méretét tetszőlegesen változtathatjuk, maximális mérete az általunk használt Tomey ConfoScan esetén 340x255µm. (10. ábra) 19

10. ábra. Endothel sejtréteg és a keret (RoI, SSCM) A kereten belüli sejteket manuálisan megjelölve a számítógép azonnal az 1mm 2 -re vonatkoztatott sejtszámot adja, de pontosan megadja az általunk kiválasztott terület nagyságát is (ún. fixed-frame analysis). (11. ábra) 11. ábra. Endothel sejtréteg manuális értékelése (SSCM) A kiválasztott endothel terület automatikus analízisére is lehetőségünk van (12. ábra), sőt a folyamat manuális korrekciója is lehetséges, így a mérési pontosság fokozható. Az 20

endothel sejtszámon kívül megkaphatjuk az endothelsejtek nagyság szerinti eloszlási görbéjét is, az átlagos sejtnagyságot, és még számos statisztikai paramétert is [93]. 12. ábra. Endothel sejtréteg automatikus értékelése (SSCM) A sejtszámokon kívül mérhetünk sejtátmérőket, idegek vastagságát, hosszát stb.[21] A mérési pontosság nagymértékű, hiszen a horizontális felbontóképesség csupán 1-2µm. 2.4 Az ép cornea in vivo mikroszkópos szerkezete Endothelmikroszkóp használatával kb. 500x nagyításban először Maurice írta le frissen enucleált nyúlszemekben az epithel, stroma és Descemet membrán valamint az endothel szerkezetét [94]. Ezután csaknem tíz évnek kellett eltelnie, míg először számoltak be enucleált humán szemek corneájának konfokális mikroszkópos szerkezetéről [83], majd nem sokkal később a cornea in vivo konfokális mikroszkópos vizsgálatának eredményéről [79]. Egészséges személyek között a cornea különböző sejtpopulációinak (epithel, keratocyták, endothel) méretében, morfológiájában és sejtsűrűségében kifejezett élettani változékonyságot találhatunk. Ezeknek a normális variációknak az ismerete kulcsfontosságú a cornea ép és kóros eltéréseinek elkülönítésében. Férfiak és nők, ill. jobb és bal szemek között szignifikáns eltérések nem találhatók [89, 95, 96]. A továbbiakban a szem felszíne felől a mélyebb rétegek felé haladva ismertetjük az ép cornea konfokális mikroszkópos szerkezetét. 21

2.4.1 Könnyfilm Ép viszonyok esetén a tiszta könnyfilm csak speciális technikával ábrázolódik [95, 97], de a normálisan is mindig található különböző alakú szemcsék rendkívül erősen reflektáló, elágazódó, sokszor bizarr képletek formájában láthatók (13. ábra). A könnyfilm finomabb szerkezetét és dinamikáját SSCM és HRT-II-RCM használatával lehet tanulmányozni [98-102]. 13. ábra. Könnyfilm szemcsék (nyilak) konfokális mikroszkópos képe (SSCM) 2.4.2 Epithelium 2.4.2.1 Felszínes laphámsejtek A felszínes, desquamatio előtt álló laphámsejtek reflektívek, ellipszoid alakúak, sokszor még a kifejezetten világos sejtmag is látható [36, 89]. A felszínes, nem desquamálódó sejtek csekély vastagságuk miatt csak nehezen és ritkán ábrázolhatók, hiszen a vertikális felbontóképesség csak 10-14µm. A sejtek sűrűsége HRT-II-RCM-el vizsgálva 840±295 sejt/mm 2, hosszabbik tengelye átlagosan 50µm (68 személy 92 szeme) [91]. (14. ábra) 22

14. ábra. Felszínes laphámsejtek (HRT-II-RCM) 2.4.2.2 Intermedier sejtek (wing cells) Az intermedier sejtek (esernyőszerű alakjukról kapták a wing cell nevet az angol nyelvű szakirodalomban) a felszínes laphámsejteknél kisebbek, a basalis epithelsejteknél nagyobbak (15. ábra). Az erősebben reflektív, világos sejtmag jól látható, mely általában a sejt közepén helyezkedik el [36, 89]. A sejtsűrűség (HRT-II-RCM) 5070±1150 sejt/mm 2 a cornea centrumában [91] 23

15. ábra. Intermedier sejtréteg képe (SSCM) 2.4.2.3 Basalis epithelsejtek A basalis epithelsejtek a cornea hámrétegének legkisebb sejtjei. Általában kis, szabálytalan sokszög alakú képletek formájában ábrázolódnak (16. ábra). A sejthatárokat világosnak látjuk, a citoplazma sötétebbnek tűnik [36, 89]. A sejtmagvak valószínűleg a sejtmembrán közelében helyezkednek el, ezért nem észlelhetők. Saját vizsgálatainkban (SSCM, 46 személy 52 szem) a basalis epithelsejtek sűrűségét 4-5000 sejt/mm 2 között találtuk [103]. A sejtek sűrűsége az irodalom szerint ép corneákban (TSCM, 20 egészséges személy) 5274±575 sejt/mm 2 [104] és (HRT-II-RCM, 68 személy 92 szem) 8996±1532 sejt/mm 2 között mérhető [91]. 24

16. ábra. Basalis epithelsejtek képe (HRT-II-RCM) 2.4.2.4 Langerhans sejtek Zhivov és munkatársai 130 egészséges személy 225 szemén HRT-II-RCM segítségével vizsgálták a Langerhans sejtek jelenlétét a corneában [105]. A Langerhans sejtek kb. 15µm átmérőjű, erősen reflektív, elágazódó struktúrák képében ábrázolódtak az intermedier és basalis epithelsejtek között, a Bowman rétegben és a subepithelialis idegplexusban, a felszíntől átlagosan 35-60µm mélységben az egészséges szemek 33%- ában (17. ábra). A vizsgált személyek között 86%-ban a centrumban és a perifériás corneában, 14%-ban csak a periférián tudták kimutatni a Langerhans sejteket. Corneális idegentestek eltávolítása után végzett saját vizsgálataink során az ép kontroll szemekben (n=9) szintén 33%-ban voltak kimutathatók a Langerhans sejtek a basalis epithelben és a felszínes stromában [106]. 25

17.. ábra. Langerhans sejt subepithelialisan (HRT-II-RCM) 2.4.3 Bowman réteg és a subepithelialis idegplexus A Bowman rétegben sejtek nincsenek, optikailag homogén, ezért csak a benne észlelhető idegfonatok alapján identifikálható [107-110]. A subepithelialis plexus jellegzetesen párhuzamos lefutású, 2-3µm vastag, nem myelinizált idegfonatokból áll [32]. A stromába a periféria felől belépő, számos oszlást mutató 10-20µm vastag idegek is gyakran ábrázolódnak. (18. ábra) 18. ábra. Subepithelialis idegfonat a Bowman rétegben (HRT-II-RCM) 26

A hosszú ciliaris idegek cirkuláris limbalis plexust képeznek melyből 70-80 törzs lép be a corneába kb. 150µm mélységben [111]. 2.4.4 Stroma A cornea legnagyobb tömegben előforduló sejtjei világos, tömött, többnyire ovális sejtmagok képében láthatók, melyek a sötét háttértől jól elkülönülnek [36, 89, 93, 112]. Normális, dehidrált állapotú corneában a keratocyták citoplazmája inkoherens fehér fénnyel működő konfokális mikroszkóppal nem észlelhető [84]. A továbbiakban keratocyták alatt mindig a keratocyták sejtmagjait értjük. A sejtek rendezetlensége csak látszólagos, elhelyezkedésüket a kollagén lamellák határozzák meg. Ismert a keratocyták sűrűségének korral járó, évtizedenként kb. 5%-os csökkenése, valamint a keratocyták száma és a cornea vastagsága közötti korreláció is [113]. A keratocyták legnagyobb sűrűsége a Bowman réteg és a Descemet membrán alatt észlelhető, a stroma középső és hátsó részében kisebb [21, 114, 115]. 2.4.4.1 Elülső stroma A keratocyták kisebb méretűek, mint a hátsó stromában, erősebben reflektívek, szabálytalan alakúak, számos sejtnyúlvány is felismerhető, különösen HRT-II-RCM használata során (19. ábra). Prydal szerint [116] a keratocyták sűrűsége közvetlenül a Bowman réteg alatt a legnagyobb (800 sejt/mm 2 ), és folyamatosan csökken a Descemet membránig, melynek közelében akár már csak 65 sejt/mm 2 is lehet. A keratocyták térbeli sűrűsége egy 1mm 2 alapterületű teljes vastagságú stroma-oszlopban 9624±1385 sejt/mm 3, a sűrűségük legnagyobb a stroma vastagságának elülső 10%-ában [117]. A sejtek sűrűsége saját vizsgálatainkban átlagosan 800 sejt/mm 2 -nek adódott [103]. 27

19.. ábra. Keratocyták az elülső stromában (HRT-II-RCM) 2.4.4.2 Hátsó stroma A keratocyták itt nagyobbak, lekerekítettebbek, kevésbé reflektívek, sejtnyúlványok nem észlelhetők. A sejtek sűrűsége is kisebb, saját vizsgálatainkkal átlagosan 500 sejt/mm 2 -nek találtuk [103]. 2.4.5 Descemet membrán és az endothel sejtréteg A konfokális mikroszkópia során a Descemet membrán ép corneában vékony, sejtmentes réteg formájában ábrázolódik. Az endothelsejtek viszont hasonló módon észlelhetők, mint az endothelmikroszkóppal [36, 89, 93]. A normális esetben hatszögletű sejtek citoplazmája világos, a sejthatárok pedig sötétek. A sejtmag konfokális mikroszkóppal sem észlelhető. A Tomey ConfoScan használata során gyakran látható, hogy a kép két szélén az endothelsejtek életlenebbek, rosszabbul képeződnek le, mint középen. Ennek oka, hogy a műszer a corneát nem applanálja, ezért annak fiziológiás görbülete érvényesül, és ezért kismértékben kikerül a fókuszból (20. ábra). HRT-II-RCM esetén ez a jelenség nem észlelhető. Saját, egészségeseken végzett vizsgálataink szerint, bár esetszámaink az egyes korcsoportokban nem voltak elegendőek mélyreható statisztikai következtetések levonására, 20 éves kor alatt 3000-3500 sejt/mm 2, 60 éves kor felett 2000-2500 sejt/mm 2 sejtsűrűséget észleltünk [103]. Irodalmi adatokból a sejtsűrűség és az életkor közötti negatív korreláció jól ismert [93, 117]. A pleomorfizmus (az endothelsejtek alakjának változékonysága) és polimegetizmus (az endothelsejtek 28

méretében észlelhető eltérések) saját vizsgálatainkban minden korcsoportban mérsékelt maradt, bár az életkor emelkedésével kismértékben fokozódott [103]. 20. ábra. Ép endothel sejtréteg (Tomey ConfoScan, SSCM) 29

3 Célkitűzések 3.1 A CCM reprodukálhatóságának és megbízhatóságának vizsgálata Célkitűzésünk az in vivo konfokális corneamikroszkópia megbízhatóságának és reprodukálhatóságának vizsgálata volt, melyről legjobb tudásunk szerint az irodalomban nem jelent meg közlemény. Vizsgálatainkhoz a cornea endothel rétegét választottuk, melynek értékelése technikai okok miatt a legkézenfekvőbb volt. Jelen munkánkban nem törekedtünk az endothelmikroszkóppal való összehasonlításra, kizárólag a konfokális mikroszkóppal nyert képek analízisére szorítkoztunk. 3.2 Keratoplasztikák vizsgálata Célunk az volt, hogy saját anyagunkban, konfokális corneamikroszkópia segítségével tanulmányozzuk a tiszta transzplantátumok minden sejtrétegét. A korábban már ismert irodalmi adatok tükrében megállapítsuk, a posztoperatív szubklinikai morfológiai változások a cornea minden rétegét érintik-e, és milyen azok időbeli változása hosszú követési idő után. 3.3 Diabeteses betegek corneáinak vizsgálata Célunk annak tanulmányozása volt, hogy diabeteses betegek corneáiban konfokális mikroszkóppal kimutathatók-e az eddig már ismert, de részben ellentmondásos morfológiai eltérések az epithel basalis sejtjeiben, a Bowman réteg idegplexusaiban, az elülső és hátsó stroma keratocytáiban és az endothel sejtrétegben ép corneákkal összehasonlítva, és ezekkel az eltérésekkel magyarázhatók-e a diabeteses betegek corneáinak fokozott sérülékenysége, hámgyógyulási zavara. 3.4 Hosszú távú kontaktlencse viselés corneális hatásainak vizsgálata Jelen munkánkban in vivo konfokális corneamikroszkópia segítségével kívántuk tanulmányozni a tünet és panaszmentes hosszú távú kontaktlencse viselés során észlelhető elváltozásokat a cornea egyes rétegeiben az eddig felhalmozódott adatok alapján. Kíváncsiak voltunk az eltérések mértékére, valamint arra, hogy lágy és PMMA lencseviselők között észlelhetők-e különbségek. 30

3.5 Acanthamoeba keratitis Célunk Acanthamoeba keratitisben szenvedő betegek corneáiban az Acanthamoeba ciszták és trophozoiták nem invazív, konfokális corneamikroszkóppal való in vivo kimutatása, a kórokozó és az általa okozott eltérések morfológiai, mikroszkópos szintű jellegzetességeinek meghatározása a minél korábbi és pontosabb diagnózis érdekében. 31

4 Módszerek 4.1 A CCM reprodukálhatóságának és megbízhatóságának vizsgálata Vizsgálatainkat 12 egészséges személy (7 férfi, 5 nő) 12 ép, jobb szemén végeztük, felvilágosítás és beleegyező nyilatkozat után. Átlagéletkoruk 39 ± 19 (17-78) év volt. A távoli látóélesség minden esetben korrekció nélkül 1,0 volt. A vizsgálat technikai részleteit illetően utalunk a 2.2 pontban leírtakra és közleményeinkre [103, 118]. A 40x-es objektív nagyítás használata mellett a vizsgálat látótere viszonylag kicsi. A vizsgálat alatt a páciens akaratlan finom szemmozgásai miatt állandóan változik a vizsgált terület pontos helye. Az endothel réteget egy vizsgálat alatt számos alkalommal képezzük le, ezért elegendőnek éreztük a páciens egy alkalommal való vizsgálatát, mert a nyert endothel felvételek egymástól mindig különböznek, kismértékben mindig a cornea különböző területéről származnak. Az endothel képek manuális és automatikus értékeléséhez 151x124µm-es keretet (RoI Region of Interest) választottunk, mely a szoftver ajánlott standard beállítása volt (fixed-frame analízis). A keretet a képen belül a legjobban értékelhető endothelsejtek területén helyeztük el. Az automatikus értékeléshez a Tomey beépített Cell and Layer Analyzer (CLA) szoftverét használtuk, utólagos manuális sejthatár korrekciót nem alkalmaztunk. A manuális értékelésnél a sejteket egyenként jelöltük meg, a keret bal és felső vonalán fekvő sejteket az értékelésbe beleszámítva. A vizsgálatok során két csoportot alakítottunk ki. Az első csoportban minden egyes páciens egy vizsgálatából származó két különböző endothel felvételt (első és második vizsgálat) egyazon vizsgáló (IL) értékelt, a szoftver által lehetővé tett manuális és automatikus módban. A második csoportban minden vizsgált személy egy endothel felvételét (mely az első csoport második felvételével volt azonos) értékelte egymástól függetlenül két vizsgáló (első vizsgáló IL, második vizsgáló NA) manuális és automatikus módban is. Értékeltük az endothelsejtek denzitását, a kereten belül értékelt sejtek számát, az átlagos sejtfelszínt, és a sejtforma variációs koefficiensét (CV). Utóbbi két változót csak az automatikus értékelés során számította a készülékben lévő szoftver. Összehasonlítottuk az automatikus és manuális értékelési módokat is. 32

A statisztikai vizsgálatokat SPSS for Windows 7.5 és Microsoft Excel 7.0 programokkal végeztük. A csoportok és vizsgálatok közötti különbségeket 2-mintás párosított Student féle t-próba segítségével állapítottuk meg, a különbséget akkor tartottuk szignifikánsnak, ha p<0,05 (95% CI) volt. A vizsgálatok közötti lineáris kapcsolat szorosságát Pearson korrelációval vizsgáltuk. A megbízhatósági koefficiens (Mk) meghatározására a Cronbach α tesztet használtuk. 4.2 Keratoplasztikák vizsgálata Klinikánkon 1997-98 között végzett perforáló keratoplasztikák (PKP) közül 1999-ben (első vizsgálat) 25 beteg (13 nő, 12 férfi) 25 szemén végeztünk vizsgálatokat in vivo konfokális corneamikroszkóppal [119]. A vizsgálatba csak olyan betegeket vontunk be, akiknél mind a műtét, mind a posztoperatív gyógyulás teljesen zavartalan volt, hogy kizárjuk a komplikációk okozta hatásokat. 2003-ban vizsgálatainkat megismételtük.[120] A 25 betegből különböző okok miatt (7 beteg ismételt PKP-n esett át, 6 beteg elérhetetlen volt, 3 meghalt, 2 nem jött el) már csak 7 betegen (4nő, 3férfi) tudtuk megismételni vizsgálatainkat (második vizsgálat). A továbbiakban ezért csak ezen 7 beteg mérési eredményeit értékeltük. Betegeink átlagéletkora a második vizsgálat idején 59,9±20,5 (átlag±sd) (38-91) év volt. Az átlagos követési idő az első vizsgálat idején 15±7,6 (7-24) hónap, a második vizsgálat idején 66±6,9 (55-74) hónap volt. A betegek adatait a 4. táblázatban foglaltuk össze (4. táblázat, 6.2. Keratoplasztikák vizsgálata fejezet). A betegek preoperatív diagnózisa keratoconus (n=2), cornea dystrophia (n=2), pseudophakias bullosus keratopathia (ACL) (n=2), cornea ulcus (n=1) volt. Egyéb, a PKP prognózisát kedvezőtlenül befolyásoló szembetegséget (pl. conjunctivitis sicca, szemhéjak betegsége, szemfelszín betegség stb.) nem észleltünk. Az elvégzett műtétek megoszlása a következő volt: 5 esetben perforáló keratoplasztika, 1 esetben keratoplasztika és ACL csere, 1 esetben pedig keratoplasztika, ACL explantáció és sulcusfixált PCL implantáció történt. A corneák donorainak átlagéletkora 54,2±9,3 (40-75) év volt. Az exitus és az enucleatio közötti idő átlagosan 11,8±6,45 (1-21) óra volt. Az exitus és a tárolás megkezdése között átlagosan 13,8±6,43 (4-22) óra telt el. A tárolófolyadék 5 esetben Medium, 2 esetben 33

Optisol GS volt. A tárolás átlagos ideje 9±4 (2-20) nap volt. A műtétekhez használt donor corneák minden esetben a budapesti Cornea Bankból származtak. A műtéteket két operatőr végezte. A recipiens korongot minden esetben kézi trepánnal távolítottuk el. A donor korongokat viscoelastikus anyag védelmében szintén kézi trepánnal az endothel felől trepanáltuk. A recipiens/donor korongok mérete keratoconusos betegek esetén 7,0/7,0mm, egyéb esetekben 7,0/7,5mm volt. A donor corneát buktatott csomós, egyszeres tovafutó 10/0-s nylon varrattal rögzítettük. Intraoperatív és posztoperatív szövődmény nem volt, a donor korongok viszonylag hosszú tárolási ideje ellenére sem észleltünk hámosodási zavart. A donor corneák tárolófolyadékából végzett leoltás minden esetben negatív volt. A posztoperatív kezelés naponta 5x adott 0,1%-os prednisolone acetat (Ultracortenol) cseppből és hetente egyszer (3 hétig) subconjunctivális bethametasone (Celestone) inj.-ból állt. Az Ultracortenol cseppet a betegek folyamatosan csökkenő dózisban 1 évig használták. Vizsgálatainkat Tomey ConfoScan P4 slit-scanning típusú in vivo konfokális corneamikroszkóppal, a betegek felvilágosítása és szóbeli beleegyezése után végeztük. A vizsgálat technikai részleteit illetően utalunk a 2.2 pontban leírtakra és előző közleményeinkre [103, 119, 120]. Minden esetben a cornea centrumát vizsgáltuk, itt értékeltük a cornea epithel rétegeit, a Bowman membránt, a subepithelialis idegeket, az elülső és hátsó stroma keratocytáit, valamint az endothel réteget. Számításainkat Microsoft Excel 7.0. táblázatkezelő programmal végeztük el, szignifikancia számításától azonban a kis esetszám miatt eltekintettünk. 4.3 Diabeteses betegek corneáinak vizsgálata Vizsgálatainkba 15 diabeteses beteget vontunk be (9 nő,6 férfi), akiknek jobb szemét vizsgáltuk. A diabetes típusa 11 esetben NIDDM, 4 esetben IDDM volt. Átlagéletkoruk 67±8 (56-79) év volt A vizsgálati alkalmasság feltételeként lézerkezelést igénylő diabeteses retinopathia jelenlétét határoztuk meg minden beteg esetén. A lézerkezelésekre 6/15 esetben proliferatív, 9/15 esetben súlyos, nem proliferatív retinopathia miatt került sor (Airlie- House klasszifikáció) a konfokális mikroszkópos vizsgálatok után. A diabetes fennállásának átlagos időtartama 14,8±6,3 év volt. A vizsgálatból kizáró ok volt minden korábbi, vagy jelenleg is fennálló szemfelszíni és cornea betegség, kontaktlencse viselés, szemhéj és könnyrendszer betegségei, korábbi szemműtét, korábbi lézerkezelés, 34

glaukóma, uveitis, minden helyi kezelés, és szisztémás kötőszöveti betegségek. A viszonylag kis esetszám és a diabetes két típusában elvileg azonos komplex anyagcserezavar, valamint a diabetes stádiuma miatt a két diabeteses csoportot egységesnek tekintettük, és ezért a különböző paraméterek (életkor, RP stádiuma stb.) közötti korrelációkat nem vizsgáltuk. A kontrollcsoport katarakta műtét céljából klinikánkra kerülő olyan nem diabeteses betegekből állt, akik a kataraktán kívül szemészetileg egészségesek voltak. 15 személy (7 nő, 8 férfi) 15 szemét vizsgáltuk, átlagéletkoruk 71±7 (61-78) év volt. Minden esetben a páciensek felvilágosítása és beleegyezése után történtek a vizsgálatok Tomey ConfoScan (SSCM) típusú konfokális corneamikroszkóppal. A vizsgálat technikai részleteit illetően utalunk a 2.2 pontban leírtakra és előző közleményeinkre [103, 121]. A statisztikai értékelés során a csoportok között összehasonlítottuk a basalis epithelsejtek, az elülső és hátsó stroma keratocytáinak számát, valamint az endothelsejtek denzitását és variációs koefficiensét (CV). A subepithelialis idegplexusnak csak alaki rendellenességeit vizsgáltuk, az idegfonat denzitását nem. Akkor tartottuk kórosnak a subepithelialis idegeket, ha szabályos, egyenletes, párhuzamos lefutást nem mutattak és vastagságukban is kifejezett eltérések mutatkoztak. A statisztikai vizsgálatokat Microsoft Excel 7.0 táblázatkezelő program segítségével végeztük el. A vizsgált paraméterek csoportok közötti eltéréseit 2-mintás t-próba segítségével számítottuk ki és akkor tekintettük szignifikánsnak, ha p <0,05 (95% CI) volt. 4.4 Hosszú távú kontaktlencse viselés corneális hatásainak vizsgálata Vizsgálatainkhoz klinikánk kontaktlencse laboratóriumában rutin kontrollvizsgálatra jelentkező 10 kemény-kontaktlencse (PMMA) viselőt (7 nő, 3 férfi, átlagéletkor 32,5 3,7 év) és 10 lágy-kontaktlencse viselőt (8 nő, 2 férfi, átlagéletkor 40,7 11,4 év) választottunk ki véletlenszerűen, akik a lencsét hosszú ideje tünet és panaszmentesen viselték és más szembetegségben sem szenvedtek. A páciensek jobb szemét vizsgáltuk. Kontrollként 10 szemészetileg egészséges személy szintén jobb szemét választottuk (5 férfi, 5 nő, átlagéletkor 30,4 1,6 év). A vizsgálatokat a vizsgált személyek előzetes felvilágosítása és beleegyezése után végeztük el. Minden esetben a kontaktlencse levétele után 30 percen belül történtek a vizsgálatok. Rutin réslámpa vizsgálatot követően Tomey 35

ConfoScan P4 típusú készülékkel (SSCM) a cornea centrumát tanulmányoztuk. A technikai részleteket illetően utalunk a 2.2 pontban leírtakra és előző közleményeinkre [103, 122]. Értékeltük a cornea basalis epithel sejtsűrűségét, a subepithelialis idegplexust, az elülső és hátsó stroma keratocytáinak számát, valamint az endothel sejtréteget. Az endothel értékelése automatikus módban, ún. fixed-frame analízissel történt. A sejtsűrűségen kívül meghatároztuk az átlagos sejtfelszínt, valamint a sejtforma variációs koefficiensét is (CV). A basalis epithelsejteket és a keratocytákat manuálisan értékeltük. A sejtszámok meghatározásához mindig három különböző felvétel átlagértékével számoltunk. A konfokális mikroszkópia után, UH pachymeterrel határoztuk meg a cornea centrális vastagságát, ebben az esetben is 3 mérést átlagoltunk. A számításokat és a statisztikai értékelést SPSS 9.0 for Windows és Excel 7.0 programokkal végeztük. Mérési eredményeinket az egyes csoportok között Student féle 2-mintás t-próbával hasonlítottuk össze. Ennek feltétele azonban, az egyes változók azonos szórásnégyzete nem teljesült minden esetben, ezért a statisztikai értékelést ún. nemparaméteres eljárással (Mann-Whitney U próba) is kiegészítettük. Az eltéréseket akkor tekintettük szignifikánsnak, ha p <0,05 (95% CI) volt. A számítógépes adatfeldolgozás miatt a p értékeket pontosan adtuk meg. 4.5 Acanthamoeba keratitis Vizsgálatainkat 6 beteg (4 nő, 2 férfi) 6 szemén végeztük, akiknél a klinikai kép Acanthamoeba keratitist valószínűsített. Átlagéletkoruk 27±7 (20-47) év volt. Az Acanthamoeba keratitis diagnosztizálásáig átlagosan 5±2 (1-8) hét telt el. A diagnózis felállítása előtt általában bakteriális ulcus illetve herpes simplex keratitis gyanúja miatt antibiotikumokat (ciprofloxavin, tobramycin), antivirális szereket (aciclovir, trifluorothymidine), szteroidot (fluorometholon) illetve kombinált készítményeket (bethamethasone+gentamycin, dexamethasone+tobramycin) kaptak a betegek. 4/6 beteg volt kontaktlencse viselő. A lencseviselők minden esetben lágylencsét hordtak, a hordás ideje 30 nap és 19 év között volt, a lencseviselés 1 esetben kiterjesztett (30 napos), a többi esetben napi hordásidejű volt. Az átlagos követési idő 2±0,9 (1,2-3,9) év volt. A konfokális corneamikroszkópos vizsgálatokhoz Tomey ConfoScan Model P4 (SSCM) típusú készüléket használtunk, a vizsgálat technikai részleteit illetően utalunk a 2.2 pontban leírtakra és előző közleményeinkre [103, 123] A digitalizált képeket az Adobe Photoshop 7.0 szoftver segítségével dolgoztuk fel. 36

A cornea hámkaparék diagnosztikus célú fénymikroszkópos citológiai vizsgálatára 4 esetben került sor, 2 esetben csak a konfokális corneamikroszkópos vizsgálat történt. A fénymikroszkópos értékelés során a cornea hámkaparék vizsgálatához PAS festést használtunk, a keratoplasztika során eltávolított cornea szövettani feldolgozása HE és PAS festéssel történt. Acanthamoeba tenyésztés és bakteriológiai vizsgálat céljából minden esetben történt anyagvétel a cornea felszínéről. Az Acanthamoeba keratitis diagnózisának felállítása után betegeink helyi kezelése Neomycin, 0,02% Polyhexamethylen biguanide (0,02% Lavasept) és 0,1% Propamidine isethionat (GoldenEye) kombinációjából állt, melyet fokozatosan csökkenő adagban egy éven keresztül adtunk. Két esetben a klinikai javulás után kontroll konfokális corneamikroszkópia történt. 37

5 Eredmények 5.1 A CCM reprodukálhatóságának és megbízhatóságának vizsgálata Az első csoport (intraobserver) adatait részletesen mutatja az 1. táblázat. Az endothel denzitás képek közötti átlagos különbsége automatikus értékelésnél 31 sejt/mm 2 (p=0,59, Pearson 0,89, Mk. 0,945), manuális értékelésnél 9 sejt/mm 2 (p=0,89, Pearson 0,88 Mk. 0,937) volt. A kereten belül értékelt sejtszámok közötti átlagkülönbség automatikus értékelési módban a vizsgálatok között 1,8 (p=0,24, Pearson 0,61, Mk. 0,756), manuális értékelésnél pedig 0,1 (p=0,95, Pearson 0,84, Mk. 0,914) sejt volt. A sejtfelszín képek közötti átlagkülönbsége 3,9µm 2 (p=0,51, Pearson 0,91, Mk. 0,951), a CV átlagos különbsége 0,02 (p=0,24, Pearson 0,83, Mk. 0,853) volt. 1. Táblázat. Intraobserver értékek I. Csoport. Automatikus értékelés Átlag ± SD Átlagos különbség ± SD Endothel sűrűség (sejt/mm 2 ) 1. Kép 2. Kép Sejtek száma (RoI) (No) 1. Kép 2. Kép Átlagos sejtfelszín (µm 2 ) 1. Kép 2. Kép Variációs koeff. (CV) 1. Kép 2. Kép I.Csoport. manuális értékelés Endothel sűrűség (sejt/mm 2 ) 1. Kép 2. Kép Sejtek száma (RoI) (No) 1. Kép 2. Kép p érték Pearson korreláció Mk. 3125 ± 407,4 3156 ± 412,0-31,1 ± 187 0,59 0,89 0,945 39,3 ± 5,5 41,1 ± 5,5-1,8 ± 4,85 0,24 0,612 0,760 324,0 ± 45,7 320,8 ± 42,3 3,9 ± 18,9 0,51 0,91 0,951 0,42 ± 0,06 0,40 ± 0,09 0,020 ± 0,05 0,24 0,83 0,853 2949 ± 457 2940 ± 465 9,2 ± 224,9 0,89 0,88 0,937 54,6 ± 7,9 54,7 ± 8,1-0,1 ± 4,5 0,95 0,841 0,914 38

A második csoport (interobserver) adatait a 2. táblázatban foglaltuk össze. A két vizsgáló által értékelt azonos képek közötti átlagos endothel denzitás különbség automatikus értékelésnél 33 sejt/mm 2 (p=0,57, Pearson 0,92, Mk. 0,9576), manuális módban 158 sejt/mm 2 (p=0,0034, Pearson 0,96,) volt, mely utóbbi szignifikáns. A kereten belül értékelt sejtszámok viselkedése is hasonló volt. Az automatikus értékelésnél a vizsgálatok között nem volt szignifikáns eltérés, (az átlagos különbség 1,7 sejt, p=0,053, Pearson 0,93, Mk. 0,9544), a manuális értékelés esetén viszont szignifikáns eltérést észleltünk (az átlagos különbség 2,45 sejt, p=0,0028, Pearson 0,97). 2. Táblázat. Interobserver értékek II.Csoport. Automatikus értékelés Átlag ± SD Endothel sűrűség (sejt/mm 2 ) 1. Vizsgáló 2. Vizsgáló Sejtek száma (RoI) (No) 1. Vizsgáló 2. Vizsgáló Átlagos sejtfelszín (µm 2 ) 1. Vizsgáló 2. Vizsgáló Variációs koeff. (CV) 1. Vizsgáló 2. Vizsgáló II.Csoport. Manuális értékelés Endothel sűrűség (sejt/mm 2 ) 1. Vizsgáló 2. Vizsgáló Sejtek száma (RoI) (No) 1. Vizsgáló 2. Vizsgáló Átlagos különbség ± SD p érték Pearson korreláció Mk. 3156 ± 412 3189 ± 475-32,6 ± 185 0,57 0,922 0,958 41,1 ± 5,5 39,4 ± 6,9 1,7 ± 2,61 0,053 0,935 0,954 320,8 ± 42,08 319,9 ± 50,68 0,9 ± 18,45 0,873 0,938 0,960 0,40 ± 0,09 0,38 ± 0,09 0,019 ± 0,04 0,184 0,965 0,932 2940 ± 465 3098 ± 511-158,4 ± 137,4 0,0034 0,965 0,980 54,7 ± 8,1 57,2 ± 8,7-2,4 ± 2,07 0,0028 0,972 0,985 39

A 3. táblázatban összevetettük az automatikus és manuális értékelési módszert. Csak az endothel denzitást és a sejtszámokat tudtuk összehasonlítani, manuális értékelésnél az egyéb paraméterek (sejtfelszín, CV) meghatározására ugyanis nincs lehetőség. Az endothel sejtsűrűség az automatikus értékelésnél minden csoportban magasabb volt, mint manuálisan értékelve, a különbség szignifikáns volt (p<0,001). Az értékelt sejtek száma viszont fordítva viselkedett, minden esetben a manuális értékelés során több sejtet számoltunk meg, mint automatikus értékelés esetén a szoftver. A különbség itt is kifejezetten szignifikáns volt (p<0,001). 3. Táblázat. Automatikus és manuális értékelés összehasonlítása I. Csoport 1.Kép Endothel sűrűség (sejt/mm 2 ) Automatikus Manuális Sejtek száma (RoI) (No) Automatikus Manuális I. Csoport 2.Kép Endothel sűrűség (sejt/mm 2 ) Automatikus Manuális Sejtek száma (RoI) (No) Automatikus Manuális II. Csoport (2. Kép) Endothel sűrűség (sejt/mm 2 ) Automatikus Manuális Sejtek száma (RoI) (No) Automatikus Manuális Átlag ± SD Átlagos különbség ± SD Pearson korreláció p érték 3125,3 ± 407,4 2949,6 ± 457,1 175,6 ± 230,9 0,863 0,000617 39,3 ± 5,5 54,6 ± 7,9-15,4 ± 5,1 0,767 0,00000156 3156,3 ± 412,0 2940,4 ± 465,3 215,9 ± 196,1 0,907 0,000116 41,1 ± 5,5 54,7 ± 8,1-13,6 ± 4,4 0,853 0,00000132 3189,0 ± 475,4 3098,8 ± 511,3 90,2 ± 173,8 0,941 0,000016 39,4 ± 6,9 57,2 ± 8,7-17,8 ± 3,6 0,920 0,00000001 40

Az automatikus és manuális értékelési módszer közötti összefüggést lineáris regresszió segítségével vizsgáltuk meg. A számításhoz a II.Csoport adatait használtuk fel, mert itt volt az adatok között a legszorosabb a lineáris korreláció (Pearson korr. 0,92, 3. táblázat). Az adatok közötti lineáris regresszió az A=479,4+0,874xM képlet segítségével írható le (A az automatikus, M a manuális értékeket jelenti). 5.2 Keratoplasztikák vizsgálata Betegeink legjobb, szemüveggel korrigált posztoperatív látóélessége az első vizsgálat időpontjában átlagosan 0,53±0,32 (0,04-0,9), a második vizsgálatnál 0,42±0,34 (0,02-1,0) volt. A táblaolvasásnál rosszabb látóélességet minden esetben a macula lutea degeneratív folyamata magyarázta. A cornea felszínes laphám sejtjei szubjektív megítélés alapján mindkét vizsgálat során alaki és nagyságbeli eltéréseket mutattak, és az is feltűnő volt, hogy a lelökődés előtt álló epithelsejtek sejtmagjaikat minden esetben megtartották. Az intermedier sejtek épnek tűntek, bár reflektivitásuk fokozott volt. A basalis epithelsejtek átlagos denzitása a műtét után átlagosan 15 hónappal (első vizsgálat) 3896±542 (2840-4220) sejt/mm 2 volt. A műtét után 66 hónappal (második vizsgálat) ez azonban 3200±642 (2620-3970) sejt/mm 2 re csökkent (p<0,05). Eredményeinket a 4. táblázatban foglaltuk össze. 4. Táblázat. Keratoplasztika utáni eredmények. * Wilcoxon teszt Betegek (n=7) 1.Vizsgálat 2.Vizsgálat Átlag±SD (min-max) Átlag±SD (min-max) p érték * Kor (év) 55,7±20,1 (34 86) 59,9±20,5 (38 91) - Követési idő (év) 15±7,6 (7 24) 66±6,9 (55 74) - Korrigált visus 0,53±0,32 (0,04 0,9) 0,42±0,34 (0,02 1,0) 0,128 Basalis epithel (sejt/mm 2 ) Idegek jelenléte (betegek száma) Keratocyta (elülső stroma sejt/mm 2 ) Keratocyta (hátsó stroma sejt/mm 2 ) Postop. endothel (sejt/mm 2 ) 3896±542 (2840 4220) 3200±642 (2620 3970) 2 7 0,043 750±82 (640 820) 383±52 (264 522) 0,018 604±78 (510 704) 411±98 (326 612) 0,028 1719±578 (1069 2716) 965±271 (565 1346) 0,018 41

Variációs koeff (CV) 0,56±0,099 (0,41 0,66) 0,58±0,089 (0,42 0,66) Cornea guttata 1 3 (betegek száma) 0,237 A Bowman membrán reflektivitását mindkét vizsgálat során minden betegben fokozottnak észleltük, a reflektivitás fokozódás mértéke azonban különböző volt (21. ábra). 21. ábra. Extracelluláris reflektivitás fokozódás a Bowman rétegben Cornea idegeket subepithelialisan és a mély stromában az első vizsgálatkor 2/7 esetben (28,5%, műtét után 13 és 23 hónappal), a második vizsgálatkor pedig minden esetben észleltünk. Az idegek lefutása szabálytalan volt, minden esetben szokatlan ív alakú elágazódásokat, kaliberingadozásokat észleltünk, mely a regenerálódott idegekre jellemző (22. ábra) 42

22 ábra. Regenerálódott idegszálak a stromában, keratoplasztika után 22 hónappal A stromában minden esetben mindkét vizsgálat során extracelluláris reflektivitás fokozódást, valamint. apró, kerek, néhány mikron átmérőjű, erősen reflektív képleteket (ún. micro-dot depozitumok) észleltünk a mély stroma rétegekben. (23. ábra) 23. ábra. Ún. micro-dot depozitumok a kép közepén (kék nyilak) Az első vizsgálat alkalmával a stromában és a Descemet rétegben vaskos redők voltak láthatók (24. és 25. ábra), melyek a későbbi vizsgálat alkalmával már nem ábrázolódtak. 43

24. ábra. Kifejezett stroma redő a kép bal szélén 25. ábra. Descemet és stroma redők a kép felső részén, endothel sejtréteg alul Az elülső stromában a keratocyták átlagos sűrűsége 15, ill.66 hónappal a műtét után 750±82 (640-820) sejt/mm 2 ill.383±52 (264-522) sejt/mm 2, a hátsó stromában pedig 604±78 (510-704) sejt/mm 2 ill. 411±98 (326-612) sejt/mm 2 volt. A fokozott keratocyta aktivitás jelei is megfigyelhetők voltak számos, a szokásosnál erősebben reflektív keratocyta mag formájában (26. ábra) mindkét vizsgálat során. 44

26. ábra. Aktivált keratocyták a stromában A preoperatív (donor) endothel sejtsűrűség átlaga 2811±117 (2640-3000) sejt/mm 2 volt a Cornea Bankból való kiadáskor, a Bank adatai alapján. A posztoperatív endothel denzitás átlaga 1719±578 (1069-2716) sejt/mm 2 (15 hónap) illetve 965±271 (565-1346) sejt/mm 2 (66 hónap) volt. A második vizsgálatkor 3 esetben (42,8%) az endothel denzitás <1000/mm 2 volt, de ezek a corneák is tiszták voltak. Az endothel sejtrétegben erősen fokozott polimegetizmust észleltünk, a variációs koefficiens (CV) átlaga 15 hónappal a műtét után 0,56±0,099 (0,41-0,66), 66 hónappal pedig 0,58±0,089 (0,42-0,66) volt (27. ábra). 45

27. ábra. Endothel sejtréteg, PKP után 24 hónappal. Sejtsűrűség 560/mm 2, CV 0,62 A pleomorfizmust csak szubjektíve értékelhettük, mivel a mikroszkóp szoftvere a hexagonalitási indexet számolni nem tudta. Minden esetben kifejezett pleomorfizmust észleltünk mindkét vizsgálat során. Az első vizsgálatkor 1/7 esetben (14,3%), a második vizsgálatkor 3/7 esetben (42,8%) a transzplantátumban cornea guttatára jellemző eltéréseket is észleltünk.(28. ábra) 28. ábra. Cornea guttata megjelenése 7 hónappal keratoplasztika után 46

5.3 Diabeteses betegek corneáinak vizsgálata A diabeteses és kontrollcsoport átlagéletkora között szignifikáns eltérés nem volt. A basalis epithelsejtek vizsgálata során a kontrollcsoportban kissé magasabb sejtsűrűséget találtunk, azonban az eltérés nem volt szignifikáns (kontroll 4025±384 sejt/mm 2 vs. diabetes 3850±462 sejt/mm 2 p>0,05). Szubjektív megítélés szerint alaki eltérés sem volt látható, de objektív megítélést a műszer szoftvere nem tett lehetővé. Sem az elülső stroma keratocytái (kontroll 765±46 sejt/mm 2 vs. diabetes 750±74 sejt/mm 2 ) sem a hátsó stroma keratocytái (kontroll 604±52 sejt/mm 2 vs. diabetes 580±65 sejt/mm 2 ) szignifikáns eltérést a csoportok között nem mutattak. Az endothel sejtrétegben a kontrollcsoportban egyértelműen kissé magasabb sejtsűrűséget észleltünk, (kontroll 2750±412 sejt/mm 2 vs. diabetes 2615±532 sejt/mm 2 ) azonban szignifikáns eltérést a csoportok között itt sem találtunk. Az endothelsejtek variációs koefficiense viszont jelentős különbséget mutatott (kontroll 0,35±0,06 vs. diabetes 0,46±0,09 p <0,05), az eltérés ebben az esetben szignifikánsnak bizonyult. Az endothel képek értékelése során szubjektíve egyértelműen fokozott pleomorfizmus volt észlelhető, de a hexagonalitási index hiányában ezt számszerűsíteni nem lehetett. Eredményeinket összefoglalóan az 5. táblázatban tüntettük fel. 5. Táblázat. A vizsgált paraméterek a kontroll és diabeteses csoportban. * 2 teszt Kontroll Diabetes p érték (n=15) (átlag±sd) (n=15) (átlag±sd) Kor (év) 71±7 67±8 n.s. Basalis epithelsejtek (sejt/mm 2 ) 4025±384 3850±462 n.s. Elülső stroma keratocyták (sejt/mm 2 ) 765±46 750±74 n.s. Hátsó stroma keratocyták (sejt/mm 2 ) 604±52 580±65 n.s. Endothel sejtsűrűség (sejt/mm 2 ) 2750±412 2615±352 n.s. Variációs koefficiens (CV) 0,35±0,06 0,46±0,09 <0,05 Kóros subepithelialis idegek 0/15 4/15 n.s. * A diabeteses csoportban a 15 beteg között 4 esetben találtunk a Bowman rétegben kóros subepithelialis ideglefutásokat mindkét szemben (26,6%, p = 0,1752). Jellegzetes volt az 47

idegszálak szabálytalan, ívelt, néhol félkör alakú lefutása. A kontrollcsoportban hasonló eltéréseket egy esetben sem találtunk. (29. ábra) 29. ábra. Kóros lefutású subepithelialis idegplexus diabeteses beteg corneájában 5.4 Hosszú távú kontaktlencse viselés corneális hatásainak vizsgálata A legjobb korrigált látóélesség a kontroll csoportban 1,0 0,0, a PMMA csoportban 0,88 0,2, a lágylencsés csoportban 0,8 0,4 volt. A refrakció a kontroll csoport esetén +0,14 0,9D (-1,0 - +2,0), a lágylencsét viselők között 9,0 2,6D (-5,5-11,0), a keménylencsét viselők között 3,3 7,5D (-11,0- +7,5) volt. A vizsgált személyek adatai és a vizsgálati eredményeink a 6. táblázatban láthatók. 48

6. Táblázat. A vizsgálatban résztvevők adatai és az eredmények az egyes csoportokban. * Mann-Whitney U-próba Kontroll (n=10) Lágy (n=10) PMMA (n=10) Student 2-mintás t-próba Átlag SD Átlag SD Átlag SD P k-lágy P k-pmma P lágy-pmma (min-max) (min-max) (min-max) Kor (év) 30,4 1,6 (29-33) 40,7 11,4 (25-51) 32,5 3,7 (25-37) 0,182 * 0,104 * 0,135 * Viselési idő (év) 13,5 7,8 12 3,7 0,735 - - - (8-25) (7-18) Visus 1,0 0 0,8 0,4 0,88 0,2 0,186 * 0,123 * 0,725 (0,2-1,0) (0,5-1,0) Refrakció (D) 0,14 0,9-9,0 2,6-3,3 7,5 0,005 * 0,166 * 0,155 * (-1,0-0,0 0,0 +2,0) (-5,5-11,0) (-11,0-0,0 0,0 +7,5) Pachymetria ( m) 502,86 19 554,75 23 530,85 19 0,0110 0,0110 0,134 Epithelium (basalis) (sejt/mm 2 ) Anterior stroma (sejt/mm 2 ) Posterior stroma (sejt/mm 2 ) Endothel (sejt/mm 2 ) Endothel sejtfelszín ( m 2 ) Endothel sejtforma variációs koefficiens (CV) (468-525) 3678,9 279,5 (3399-4100) 778,5 43 (720-846) 606,8 80 (528-744) 2920,9 197,7 (2670-3190) 350,9 36,4 (315-422) 0,37 0,045 (0,30-0,42) (530-585) 2993,2 147,6 (2850-3196) 613,8 19 (599-641) 443,6 50,9 (368-478) 2801,2 284,5 (2569-3154) 360,0 36,2 (317-390) 0,54 0,091 (0,45-0,66) (499-557) 3020,8 316,6 (2195-3333) 644,8 95 (528-832) 556,1 93 (438-708) 3022,3 346 (2468-3581) 335,9 37,6 (279-405) 0,44 0,081 (0,33-0,58) 0,008 * 0,0001 0,828 0,0001 0,008 * 0,900 * 0,0030 0,2510 0,016 0,4920 0,4560 0,259 0,7010 0,4260 0,310 0,0310 0,0430 0,134 A kontrollcsoport és a kontaktlencse viselők átlagéletkora, valamint a kontaktlencse átlagos viselési idejében nem volt szignifikáns eltérés. A refrakció a kontrollcsoportban átlagosan +0,25D alatt maradt. A lágylencse viselők között az átlagos refrakció szignifikánsan nagyobb volt, mint a kontroll (pk-lágy=0,005). A PMMA lencsét viselők és a kontroll között a különbség nem volt szignifikáns. A lágy és PMMA lencsét viselők között sem volt szignifikáns az eltérés. A cornea centrumának vastagsága mind a lágy, mind a PMMA viselők között a kontrollhoz képest szignifikánsan nagyobb volt (pklágy=0,011, pk-pmma =0,011). A lencseviselők két csoportja között azonban itt sem volt szignifikáns az eltérés (plágy-pmma=0,134). A cornea morfológiai vizsgálata során a kapott eredményeket kvantitatív és kvalitatív csoportra bontottuk. 49

Kvantitatív eltérések: A basalis epithelsejtek sűrűsége mind a lágylencsések esetén (pk-lágy=0,008), mind a PMMA csoportban (pk-pmma=0,0001) a kontrollhoz képest szignifikánsan alacsonyabb volt. A PMMA és lágylencsés csoport között nem volt szignifikáns eltérés. Az elülső stroma keratocytáinak átlagos sűrűsége hasonló mintát követett (pk-lágy=0,0001, pk- PMMA=0,008). A két kontaktlencsés csoport között itt sem észleltünk szignifikáns eltérést. A hátsó stroma esetén a keratocyták átlagos sűrűsége a lágylencse viselők corneájában (pk-lágy=0,003) valamint a PMMA-t viselők corneájában (pk-pmma=0,251) a kontrollhoz képest szignifikánsan csökkent volt, itt észleltük a kontaktlencsés csoportok között az egyetlen szignifikáns eltérést (plágy-pmma=0,016). Az endothel átlagos sűrűségében az egyes csoportok között szignifikáns eltérést nem találtunk. Az átlagos sejtfelszín ennek megfelelően statisztikailag szintén azonosnak mutatkozott. Az endothel sejtforma variációs koefficiense a kontroll esetén 0,37, lágylencsésekben 0,54 (pk-lágy=0,031) PMMA viselőkben 0,44 (pk-pmma=0,043) volt, a lencseviselő két csoport között nem volt szignifikáns a különbség (plágy-pmma=0,134) (30. ábra). 30. ábra. Cornea endothel, 14 éve lágylencse viselő, sejtszám 2945 sejt/mm 2, CV 0,51 Kvalitatív eltérések: Subepithelialis idegek: A PMMA lencseviselők között 4/10, a lágy kontaktlencse viselők között 2/10 esetben a subepithelialis idegplexus szabályos, párhuzamos lefutása mellett 50

szabálytalan, ívelt, néha gyűrű alakot mutató ideg lefutásokat észleltünk, a kontrollcsoportban hasonló egy esetben sem fordult elő (31. ábra). 31 ábra. Ívelt, szokatlan lefutású idegszál subepithelialisan (nyíl) Micro-dot depozitumok: A keménylencsét viselő csoportban 6/10, a lágylencsét viselők között 4/10 esetben a cornea stromában apró, kerek illetve ovális, kb. 1 m átmérőjű, erősen reflektív képződményeket észleltünk, melyek megfelelnek a Böhnke által közölt és elnevezett ún. micro-dot depozitumoknak [50]. A depozitumok mind az elülső, mind a hátsó stromában megtalálhatók voltak, néha halmozottan fordultak elő (32. ábra). 51

32. ábra. Apró, reflektív, pontszerű (micro-dot) depozitumok a stromában (nyilak) Az epithelben, a Bowman rétegben illetve az endothelben, illetve a kontrollcsoport corneáinak egyik rétegében sem észleltünk hasonló elváltozásokat. 5.5 Acanthamoeba keratitis Betegeink legjobb szemüveggel korrigált látóélességének átlaga felvételkor 0,46±0,44 (0,01-1,0), az utolsó kontrollvizsgálatkor 0,66±0,41 (0,15-1,0) volt. Betegeink adatait, valamint a keratitisek és a vizsgálatok eredményét a 7. táblázatban foglaltuk össze. 7. Táblázat. Acanthamoeba keratitises betegeink No. Nem Kor (év) D V.felv. Utolsó visus Kl. viselés Panasz ideje (hét) Keratitis típusa Szövettan CCM. 1. 23-3,0 0,02 0,15-8 Ulcus Poz Poz. 2. 22-2,5 1,00 1,0 Lágy 1 Ulcus Neg Poz. 3. 25-5,0 0,70 1,0 Lágy 4 Epith. Poz Poz. eltérések 4. 47-6,5 0,01 0,15 Lágy 3 Ring inf. Poz Poz. 5. 26-0,01 0,8-8 Ring inf. - Poz. 6. 20-4,5 1,0 1,0 Lágy 4 Ring inf. -. Poz. A konfokális corneamikroszkópos vizsgálat minden esetben pozitív volt, azt a betegek kifejezett fénykerülésük ellenére jól tolerálták. A felvétel és a digitalizált képek minősége elsősorban a keratitis stádiumától, ill. a cornea ödéma mértékétől függött. Enyhébb esetekben a hámban illetve közvetlenül subepithelialisan, súlyosabb esetekben 52

a stroma elülső részében is ovoid, erősen reflektív képleteket észleltünk, melyek átmérője 10-25µm között mozgott (33. ábra). 33. ábra. Acanthamoeba ciszták (nyilak) a stroma elülső részében (HRT-II-RCM) Ezek a képletek gyakran csoportosan helyezkedtek el, közöttük fokozott extracelluláris reflektivitást észleltünk. A hám normális morfológiája alig volt felismerhető, leginkább lelökődés előtt álló felszínes epithelsejteket észleltünk. A subepithelialis idegplexus nem ábrázolódott egy esetben sem. A keratocyták száma szubjektív megítélés szerint jelentősen csökkent, a keratocyta sűrűséget a képek gyenge minősége miatt számolni nem lehetett. A stroma mélyebb rétegeiben eltekintve a stroma változó mértékű ödémájától egyéb kóros eltérést nem észleltünk. Előrehaladott esetekben jellegzetes volt, hogy a fokozott extracelluláris reflektivitást mutató stromában fészekszerű, optikailag kevésbé reflektív üregekben, lacunákban csoportosan fordultak elő az ovoid, reflektív képletek (34. ábra) 53

34. ábra. Csoportosan észlelt Acanthamoeba ciszták optikailag tiszta üregekben ( fészkekben ), a kép közepén (SSCM) Az SVHS felvételből nyert digitális képek feldolgozása során a kerekded, erősen reflektív centrum körül vékonyabb, kevésbé reflektívebb zóna tűnt elő (35. ábra) 35. ábra. Az Acanthamoeba ciszta kettős szerkezete. Reflektív endociszta körül az ektociszta burok (SSCM) Eseteink között két keratitises betegben az erős reflektivitást mutató, kerekded képleteken kívül, elsősorban a cornea hámrétegében szabálytalan, megnyúlt alakú, 25-30µm hosszú, 54

8-9µm széles reflektív képződményeket is észleltünk, melyek valószínűleg trophozoitáknak felelnek meg (36. ábra). 36. ábra. Acanthamoeba trophozoiták (nyilak) subepithelialisan (SSCM) Kontroll konfokális corneamikroszkópia 2 betegben a kezelés elkezdése után 4 hónappal, ill. 3 hónappal Acanthamoebára jellemző eltéréseket már nem mutatott. Acanthamoeba keratitises betegeink közül 1 esetben került sor perforáló keratoplasztikára Descemetokele miatt. Ennek fénymikroszkópos szövettani feldolgozása során HE és PAS festéssel a stroma teljes vastagságában észleltük az Acanthamoeba cisztákat (37. ábra) 55

37.. ábra. Ciszták a keratoplasztika során eltávolított corneában (FM, HE festés, obj. 0.63) A cornea hámkaparék fénymikroszkópos vizsgálata során 3/4 esetben sikerült kimutatni az Acanthamoeba cisztákat. Az Acanthamoeba és a bakteriológiai tenyésztés eredménye minden esetünkben negatív eredményű volt. 56