TERVEZÉSI SEGÉDLET 215.3 www.fondital.hu 1
A FONDITAL készülékek az olaszországi, Brescia tartományban készülnek, amely sok más kiváló terméknek is szűkebb hazája, köszönhetően a folyamatos innovációnak. A 75 fő dolgozó, a meghatározó szerepkör az épületgépészeti gyártók között, az új 45. m2-es készülékgyártó-csarnok Vobarno-ban (Brescia), a folyamatos növekedés évről-évre, mind-mind bizonyosság arra, hogy a Fondital gyár képes lépést tartani a változó igényekkel és készen áll új kihívások teljesítésére. A Fondital gyár fűtési rendszerek komplett palettáját kínálja, ideértve az öntött és a préselt alumínium radiátorokat, ventilátoros konvektorokat, elektromos radiátorokat, fali és álló fűtő és melegvíztermelő berendezéseket, napkollektorokat és fotovoltaikus paneleket. Minden termék alapos és mindenre kiterjedő tesztelésen, illetve gyártás közbeni és utáni minőség-ellenőrzésen esik át, ami garantálja a termékek kiváló minőségét. A kiválóan felépített értékesítési hálózat és jelentős gyártói kapacitás eredményezi, hogy a Fondital gyár az 197-es évektől kezdve a fűtési piac meghatározó szereplője, akire bátran támaszkodhatnak a régi és új ügyfelek. A fűtéstechnikában betöltött jelentős szerep ellenére a Fondital gyár nem állt meg a fejlesztésekkel, hanem tovább bővült az elmúlt időszakban. A négy eredeti gyár mellett átadásra került az új gyártó- és raktárcsarnok a fűtő és melegvíztermelő berendezések számára. FONDITAL Carpeneda 1 Via Provinciale, 49 2579 Carpeneda di Vobarno (Brescia) Olaszország Teljes terület: 131.m2 Fedett terület: 32.m2 FONDITAL Vestone 1 Via Mocenigo, 123 2578 Vestone (Brescia) Olaszország Teljes terület: 43.m2 Fedett terület: 16.25m2 FONDITAL Vestone 2 Via Mocenigo, 125 2578 Vestone (Brescia) Olaszország Teljes terület: 9.m2 Fedett terület: 7.71m2 FONDITAL Sabbio Chiese Via XX Settembre, 39 257 Sabbio Chiese (Brescia) Olaszország Teljes terület: 3.6m2 Fedett terület: 3.47m2 FONDITAL Carpeneda 2 Via Cerreto, 4 2579 Vobarno (Brescia) Olaszország Teljes terület: 75.695m2 Fedett terület: 21.445m2 Hasznos gyártóterület: 45.m2 2 www.fondital.hu
Tartalomjegyzék Készülék típus Kombi Fűtő Beépített tárolós Oldalszám KÉMÉNYES TURBÓS KONDENZÁCIÓS Antea Condensing (széles modulációs tartománnyal) Formentera Condensing (kond. üzem HMV közben is) Itaca Condensing (prémium) KC 12-24 - 28 KC 12-24 - 28-32 KC 24-28 - 32 KR 12-24 - 28 KRB 12-24 - 28 KR 32 KRB 32 KR 32 KRB 12-24 - 32 - - - 4 - - - 5 KB 24-28 6-7 Nias Condensing - - - - - - KB 24-28 8 Tahiti Condensing Line Tech - - - KR 55-85 - - - 9 Antea CTFS 24 CTFS 24 AF RTFS 24 - - - 1 Formentera CTFS 24-28 - 32 RTFS 24-28 - 32 - - - 11 Itaca CTFS 24-28 - 32 RTFS 24-28 - 32 - - - 12 Panarea Compact CTFS 24 AF - - - - - - 13 Nias Dual - - - - - - BTFS 24-28 - 32 14 Antea CTN 24 CTN 24 AF - - - - - - 15 Formentera CTN 24-28 RTN 24-28 - - - 16 Panarea Compact CTN 24 AF - - - - - - 17 KIEGÉSZÍTŐK Szabályozás 18 HMV tárolók 21 Füstgáz elvezetés (kondenzációs) 23 Füstgáz elvezetés (turbós) 29 Jelmagyarázat: K - kondenzációs TFS - turbós TN - kéményes C - kombi R - fűtő B - tárolós A készülékekről bővebb információ a használati utasításokban. Kapcsolási javaslatok a rendszerkapcsolási segédletben találhatók. www.fondital.hu 3
ANTEA CONDENSING KC 12 / 24 / 28 Fali kondenzációs kombi készülék átfolyós melegvízkészítéssel KR 12 / 24 / 28 Fali kondenzációs fűtőkészülék, csak fűtésre KRB 12 / 24 / 28 Fali kondenzációs fűtőkészülék váltószeleppel előkészítve HMV tároló fűtésére KONDENZÁCIÓS 7 mm 25 mm mm Kompakt méret, nagy tudás! Tulajdonságok: INOX HŐCSERÉLŐ SZOLÁR VEZÉRLÉS 1:9 MODULÁCIÓ LCD KIJELZŐ Csatlakoztatható: 3 KEVERT KÖR IDŐJÁRÁS-KÖVETÉS IDŐJÁRÁSFÜGGŐ SZOLÁR SZETT 3 FOK. SZIVATTYÚ 9 l IPX4D (KC) HMV TÁROLÓ (KRB) KÜLSŐ HŐMÉRŐ ÉRZÉKELŐ TELJESÍTMÉNY ADATOK KC/KR/KRB 12 KC/KR/KRB 24 KC/KR/KRB 28 Névleges / minimális hőteljesítmény (8-6 C) kw 11,6 / 1,8 22,9 / 2,7 25,4 / 3, Névleges / minimális hőteljesítmény (5-3 C) kw 12,7 / 2,1 24,9 / 3,22 27,9 / 3,45 Hatásfok névleges / minimális teljesítményen (8-6 C) % 97,1 / 9,3 96,7 / 91,4 96,4 / 92,3 Hatásfok névleges / minimális teljesítményen (5-3 C) % 15,1 / 15, 15,1 / 14,9 15,5 / 14,5 Hatásfok 3%-os részterhelésen % 16, 16,5 17, Melegvíz teljesítmény (ΔT=3 C) l/perc 8,6 (KC) 13,4 (KC) 15, (KC) FÜSTGÁZ ELVEZETÉS KC/KR/KRB 12 KC/KR/KRB 24 KC/KR/KRB 28 Megengedett maximális hossz 6/ koncentrikus rendszer esetén m 9, 1, 9, Megengedett maximális hossz 8/125 koncentrikus rendszer esetén m 13,5 14,5 13,5 Megengedett maximális hossz 8+8 szétválasztott rendszer esetén m 152, 84, 91, Füstgáz ventilátor elhasználható nyomása névleges / minimális teljesítményen Pa 114, / 1,4 13, / 1,56 17, / 2, Füstgáz térfogatáram névleges / minimális teljesítményen g/s 8,25 /,89 12,43 / 1,33 13,93 / 1,47 Hőmérséklet különbség (füstgáz levegő) névleges / minimális teljesítményen C 57,9 / 34,5 61, / 33, 6, / 45, Egyenértékű csőhosszak 6/ 8/125 8+8 6/ 8/125 8+8 6/ 8/125 8+8 9 -os könyök m 1, 1, 1, 1, 1, 1, 1, 1, 1,5 45 -os könyök m,5,5,5,5,5,5,5,5 1, Fali kivezető terminál m 1,5 1,5 4,5 1,5 1,5 5, 1,5 1,5 5,5 Tetőkivezető terminál m 1,5 1,5 5, 1,5 1,5 5,5 1,5 1,5 5,5 EGYÉB MÉRETEK ÉS ADATOK KC/KR/KRB 12 KC/KR/KRB 24 KC/KR/KRB 28 Földgáz fogyasztás névleges teljesítményen m 3 /h 1,27 2,51 2,79 Gázvezeték csatlakozási méret 1/2 1/2 1/2 Fűtés oldali csatlakozási méret 3/4 3/4 3/4 Víz oldali csatlakozási méret 1/2 1/2 1/2 Üres súly kg 29,5 / 28,5 / 29, 31, / 3, / 3, 32, / 31, / 32, CE engedély száma: 51CM494 Szivattyú jelleggörbék 6 KC / KR / KRB 12 6 KC / KR / KRB 24 KC / KR / KRB 28 6 Emelőmagasság [ mbar] Emelőmagasság [ mbar] Emelőmagasság [ mbar] 6 8 1 6 8 1 - Szivattyú I sebességi fokozat (min) - Szivattyú II sebességi fokozat - Szivattyú III sebességi fokozat (max) 4 www.fondital.hu 6 8 1 1
75 mm 315 mm 42 mm Tervezési segédlet FORMENTERA CONDENSING KC 12 / 24 / 28 / 32 Fali kondenzációs kombi készülék átfolyós melegvízkészítéssel KR 32 Fali kondenzációs fűtőkészülék, csak fűtésre KRB 32 Fali kondenzációs fűtőkészülék váltószeleppel előkészítve HMV tároló fűtésére Kondenzációs üzem melegvízkészítés közben is, INOX 26 lemezes HMV hőcserélő! Tulajdonságok: Csatlakoztatható: INOX HŐCSERÉLŐ SZOLÁR VEZÉRLÉS 26 LEMEZES HMV 1:9 MODULÁCIÓ ÉRINTŐKÉPERNYŐ 3 FOK. SZIVATTYÚ 1 l IPX5D 3 KEVERT KÖR SZOLÁR SZETT (KC) IDŐJÁRÁS-KÖVETÉS IDŐJÁRÁSFÜGGŐ HMV TÁROLÓ (KRB) KÜLSŐ ÉRZÉKELŐ HŐMÉRŐ TELJESÍTMÉNY ADATOK KC 12 KC 24 KC 28 KC/KR/KRB 32 Névleges / minimális hőteljesítmény (8-6 C) kw 11,6 / 1,8 22,9 / 2,7 25,4 / 3, 29,4 / 3,9 Névleges / minimális hőteljesítmény (5-3 C) kw 12,7 / 2,1 24,9 / 3,22 27,9 / 3,58 32,3 / 4,4 Hatásfok névleges / minimális teljesítményen (8-6 C) % 97,1 / 9,3 96,7 / 91,4 96,4 / 92,3 96,8 / 92,9 Hatásfok névleges / minimális teljesítményen (5-3 C) % 15,1 / 15, 15,1 / 14,9 15,5 / 14,5 16,2 / 14,8 Hatásfok 3%-os részterhelésen % 16 16,5 17 18,3 Melegvíz teljesítmény, (ΔT=3 C) l/perc 8,6 13,4 15,5 16,3 (KC) FÜSTGÁZ ELVEZETÉS KC 12 KC 24 KC 28 KC/KR/KRB 32 Megengedett maximális hossz 6/ rendszer esetén m 9, 1, 9, 7, Megengedett maximális hossz 8/125 rendszer esetén m 13,5 14,5 13,5 1,5 Megengedett maximális hossz 8+8 rendszer esetén m 152, 84, 91, 78, Füstgáz ventilátor elhasználható nyomása névl./min. telj.-en Pa 114, / 1,4 13, / 1,56 17, / 2, 183 / 3,5 Füstgáz térfogatáram névleges / minimális teljesítményen g/s 8,25 /,89 12,43 / 1,33 13,93 / 1,47 15,81 / 1,87 Hőmérséklet különbség (füstgáz levegő) névl. / min. telj.-en C 57,9 / 34,5 61, / 33, 6, / 45, 6, / 4,5 Egyenértékű csőhosszak 6/ 6/ 8+8 6/ 6/ 8+8 6/ 8/125 8+8 6/ 8/125 8+8 9 -os könyök m 1, 1, 1,5 1, 1, 1,5 1, 1, 1,5 1, 1, 1,5 45 -os könyök m,5,5 1,,5,5 1,,5,5 1,,5,5 1, Fali kivezető terminál m 1,5 1,5 1, 1,5 1,5 1, 1,5 1,5 1, 1,5 1,5 1, Tetőkivezető terminál m 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 EGYÉB MÉRETEK ÉS ADATOK KC 12 KC 24 KC 28 KC/KR/KRB 32 Földgáz fogyasztás névleges teljesítményen m 3 /h 1,27 2,51 2,8 3,22 Gázvezeték csatlakozási méret 1/2 1/2 1/2 1/2 Fűtés oldali csatlakozási méret 3/4 3/4 3/4 3/4 Víz oldali csatlakozási méret 1/2 1/2 1/2 1/2 Üres súly kg 29,8 3,5 32 38 CE engedély száma 51CM494 KONDENZÁCIÓS 6 6 MIN KC 12 6 8 1 MIN KC 24 6 8 1 Szivattyú jelleggörbék - Szivattyú I sebességi fokozat (min) - Szivattyú II sebességi fokozat - Szivattyú III sebességi fokozat (max) 6 6 8 1 1 6 KC 28 KC/KR/KRB 32 6 8 1 1 www.fondital.hu 5 MIN MIN
ITACA CONDENSING KC 24 / 28 / 32 KR 32 KRB 12 / 24 / 28 / 32 Fali kondenzációs kombi készülék átfolyós melegvízkészítéssel Fali kondenzációs fűtőkészülék, csak fűtésre Fali kondenzációs fűtőkészülék váltószeleppel előkészítve HMV tároló fűtésére KONDENZÁCIÓS 75 mm 315 mm 42 mm Elektromos fordulatszám-szabályozású szivattyú, HMV komfort üzemmód! Tulajdonságok: INOX HŐCSERÉLŐ 26 LEMEZES HMV 1:9 MODULÁCIÓ GYORS MELEGVÍZ ENERGIAHATÉKONY SZOLÁR VEZÉRLÉS FREKVENCIAVÁLTÓS ÉRINTŐKÉPERNYŐ 1 l IPX5D Csatlakoztatható: 3 KEVERT KÖR IDŐJÁRÁSFÜGGŐ SZOLÁR SZETT (KC) HMV TÁROLÓ KÜLSŐ ÉRZÉKELŐ GSM TELJESÍTMÉNY ADATOK KRB 12 KC/KRB 24 KC/KRB 28 KC/KR/KRB 32 Névleges / minimális hőteljesítmény (8-6 C) kw 11,6 / 1,8 22,9 / 2,7 25,4 / 3, 29,4 / 3,9 Névleges / minimális hőteljesítmény (5-3 C) kw 12,7 / 2,1 24,9 / 3,22 27,9 / 3,5 32,3 / 4,4 Hatásfok névleges / minimális teljesítményen (8-6 C) % 97,1 / 9,3 96,7 / 91,4 96,4 / 92,3 96,8 / 92,9 Hatásfok névleges / minimális teljesítményen (5-3 C) % 15,1 / 15, 15,1 / 14,9 15,5 / 14,5 16,2 / 14,8 Hatásfok 3%-os részterhelésen % 16, 16,5 17, 18,3 Melegvíz teljesítmény, (ΔT=3 C) l/perc - 13,4 (KC) 15,5 (KC) 16,3 (KC) FÜSTGÁZ ELVEZETÉS KRB 12 KC/KRB 24 KC/KRB 28 KC/KR/KRB 32 Megengedett maximális hossz 6/ rendszer esetén m 9, 1, 9, 7, Megengedett maximális hossz 8/125 rendszer esetén m 13,5 14,5 13,5 1,5 Megengedett maximális hossz 8+8 rendszer esetén m 152, 84, 91, 78, Füstgáz ventilátor elhasználható nyomása névl./min. telj.-en Pa 114, / 1,4 13 / 1,56 17 / 2, 183 / 3,5 Füstgáz térfogatáram névleges / minimális teljesítményen g/s 8,25 /,89 12,43 / 1,33 13,93 / 1,47 15,81 / 1,87 Hőmérséklet különbség (füstgáz levegő) névl. / min. telj.-en C 57,9 / 34,5 61, / 33, 6, / 45, 6, / 4,5 Egyenértékű csőhosszak 6/ 8/125 8+8 6/ 8/125 8+8 6/ 8/125 8+8 6/ 8/125 8+8 9 -os könyök m 1, 1, 1, 1, 1, 1, 1, 1, 1,5 1, 1, 1,5 45 -os könyök m,5,5,5*,5,5,5,5,5 1,,5,5 1, Fali kivezető terminál m 1,5 1,5 4,5 1,5 1,5 5, 1,5 1,5 5,5 1,5 1,5 5,5 Tetőkivezető terminál m 1,5 1,5 5, 1,5 1,5 5,5 1,5 1,5 5,5 1,5 1,5 6, EGYÉB MÉRETEK ÉS ADATOK KRB 12 KC/KRB 24 KC/KRB 28 KC/KR/KRB 32 Földgáz fogyasztás névleges teljesítményen m 3 /h 1,27 2,51 2,79 3,22 Gázvezeték csatlakozási méret 1/2 1/2 1/2 1/2 Fűtés oldali csatlakozási méret 3/4 3/4 3/4 3/4 Víz oldali csatlakozási méret 1/2 1/2 1/2 1/2 Üres súly kg 29,3 3,5 / 3,5 32, 38, / 36,4 / 36,4 CE engedély száma 51CM494 * - levegő: 1 m, füstgáz:,5 m KRB 12 Szivattyú jelleggörbék KC/KRB 28 3% 75% % 6 8 1 3% KC/KRB 24 75% % 6 8 1 6 www.fondital.hu 3% 75% % 6 8 1 3% KC/KR/KRB 32 75% % 6 8 1
ITACA CONDENSING KB KB 24 / 32 Fali kondenzációs kombi készülék beépített melegvíz-tárolóval Időprogram szerint fűthető szigetelt 45 literes, csőkígyós INOX HMV tárolóval (cirkuláció lehetséges)! 861 mm 42 mm 58 mm INOX HŐCSERÉLŐ Tulajdonságok: 26 INOX LEMEZES HŐCSERÉLŐ HMV HMV 1:9 LCD MODULÁCIÓ KIJELZŐ ÉRINTŐKÉPERNYŐ 25L LCD RÉTEGTÁROLÓ KIJELZŐ SZOLÁR 3 FOK. SZIVATTYÚ VEZÉRLÉS 1 2 l IPX5D 1 9 l l Csatlakoztatható: TELJESÍTMÉNY ADATOK KB 24 KB 32 Névleges / minimális hőteljesítmény (8-6 C) kw 22,8 / 2,7 29,4 / 3,9 Névleges / minimális hőteljesítmény (5-3 C) kw 25, / 3,2 32,2 / 4,4 Hatásfok névleges / minimális teljesítményen (8-6 C) % 96,2 / 91,4 96,6 / 92,1 Hatásfok névleges / minimális teljesítményen (5-3 C) % 15,4 / 15,4 15,8 / 15,1 Hatásfok 3%-os részterhelésen % 16,9 17,3 Melegvíz teljesítmény, (ΔT=3 C) l/perc 16,2 19,5 FÜSTGÁZ ELVEZETÉS KB 24 KB 32 Megengedett maximális hossz 6/ rendszer esetén m 1, 7, Megengedett maximális hossz 8/125 rendszer esetén m 14,5 1,5 Megengedett maximális hossz 8+8 rendszer esetén m 84, 78, Füstgáz ventilátor elhasználható nyomása névl./min. telj.-en Pa 13 / 1,56 183 / 3,5 Füstgáz térfogatáram névleges / minimális teljesítményen g/s 12,43 / 1,33 15,81 / 1,87 Hőmérséklet különbség (füstgáz levegő) névl. / min. telj.-en C 61, / 33, 6, / 4,5 Egyenértékű csőhosszak 6/ 8/125 8+8 6/ 8/125 8+8 9 -os könyök m 1, 1, 1, 1, 1, 1,5 45 -os könyök m,5,5,5,5,5 1, Fali kivezető terminál m 1,5 1,5 5, 1,5 1,5 5,5 Tetőkivezető terminál m 1,5 1,5 5,5 1,5 1,5 6, EGYÉB MÉRETEK ÉS ADATOK KB 24 KB 32 Földgáz fogyasztás névleges teljesítményen m 3 /h 2,51 3,22 Gázvezeték csatlakozási méret 1/2 1/2 Fűtés oldali csatlakozási méret 3/4 3/4 Víz oldali csatlakozási méret 1/2 1/2 Cirkulációs csatlakozási méret 1/2 1/2 Üres súly kg 61,5 69, CE engedély száma Szivattyú jelleggörbék 24KW - 163L/1 28KW - 183L/1 ENERGIAHATÉKONY SZOLÁR 3 FOK. SZIVATTYÚ VEZÉRLÉS 1 l 3 FOK. SZIVATTYÚ IPX4D IPX4D IDŐJÁRÁSFÜGGŐ 3 KEVERT KÖR KÜLSŐ ÉRZÉKELŐ GSM KONDENZÁCIÓS KB 24 KB 24 6 KB 32 KB 32 Emelőmagasság Prevalenza disponibile [mbar] [mbar] 45 35 25 15 Vel III Vel II Vel I Emelőmagasság Prevalenza disponibile [mbar] Vel III Vel II Vel I 5 6 8 1 Térfogatáram Portata [l/h] [l/h] 6 8 1 1 Térfogatáram Portata [l/h] [l/h] - Szivattyú I sebességi fokozat (min) - Szivattyú II sebességi fokozat - Szivattyú III sebességi fokozat (max) www.fondital.hu 7
NIAS CONDENSING LINE TECH KB 24 / 28 Fali kondenzációs fűtőkészülék, beépített HMV tárolóval KONDENZÁCIÓS 75 mm 535 mm 45 mm Kondenzációs üzem melegvízkészítés közben is, nagy melegvíz teljesítmény, kompakt méret! Tulajdonságok: INOX HŐCSERÉLŐ INOX HMV LCD KIJELZŐ 25L RÉTEGTÁROLÓ 3 FOK. SZIVATTYÚ 1 l 2 l IPX4D 24KW - 163L/1 28KW - 183L/1 Csatlakoztatható: 3 KEVERT KÖR IDŐJÁRÁSFÜGGŐ KÜLSŐ ÉRZÉKELŐ TELJESÍTMÉNY ADATOK KB 24 KB 28 Névleges / minimális hőteljesítmény (8-6 C) kw 23,1 / 6,5 25,5 / 5,4 Névleges / minimális hőteljesítmény (5-3 C) kw 24,8 / 7,3 27,4 / 6,1 Hatásfok névleges / minimális teljesítményen (8-6 C) % 97,5 / 95,7 97,5 / 95,5 Hatásfok névleges / minimális teljesítményen (5-3 C) % 14,8 / 16,9 15,4 / 16,7 Hatásfok 3%-os részterhelésen % 19,1 18,9 Melegvíz teljesítmény (ΔT=3 C) l/1 163 183 FÜSTGÁZ ELVEZETÉS KB 24 KB 28 Megengedett maximális hossz 6/ koncentrikus rendszer esetén m 9,5 6,5 Megengedett maximális hossz 8/125 koncentrikus rendszer esetén m 14,5 11,5 Megengedett maximális hossz 8+8 szétválasztott rendszer esetén m 12, 12, Füstgáz ventilátor elhasználható nyomása névl. / min. teljesítményen Pa 127, / 8, 17, / 9, Füstgáz térfogatáram névleges / minimális teljesítményen g/s 12,4 / 3,1 13,9 / 3,1 Hőmérséklet különbség (füstgáz levegő) névleges / minimális teljesítményen C 67, / 49, 51,2 / 45, Egyenértékű csőhosszak 6/ 8/125 8+8 6/ 8/125 8+8 9 -os könyök m 1, 1, 1,5 1, 1, 1,5 45 -os könyök m,5,5 1,,5,5 1, Fali kivezető terminál m 1,5 1,5 1, 1,5 1,5 1, Tetőkivezető terminál m 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 1,5 EGYÉB MÉRETEK ÉS ADATOK KB 24 KB 28 Földgáz fogyasztás névleges teljesítményen m 3 /h 2,51 2,77 Gázvezeték csatlakozási méret 1/2 1/2 Fűtés oldali csatlakozási méret 3/4 3/4 Víz oldali csatlakozási méret 1/2 1/2 Üres súly kg 68,4 71,5 CE engedély száma 51BR3254 Szivattyú jelleggörbék KB 24 Modello KC24 / KR24 KB 28 6 Velocità 3 Velocità 2 Velocità 1 6 8 Térfogatáram Portata (l/h) [l/h] 8 www.fondital.hu - Szivattyú I sebességi fokozat (min) - Szivattyú II sebességi fokozat - Szivattyú III sebességi fokozat (max)
TAHITI CONDENSING LINE TECH KR 55 - KR 85 Fali kondenzációs fűtőkészülék 75 mm 534 mm 45 mm Kaszkádba kapcsolható akár 8 készülék! HMV tároló külső váltószeleppel csatlakoztatható. Tulajdonságok: INOX HŐCSERÉLŐ 3 FOK. SZIVATTYÚ LCD KIJELZŐ IPX4D Csatlakoztatható: 3 KEVERT KÖR HMV TÁROLÓ IDŐJÁRÁSFÜGGŐ KÜLSŐ ÉRZÉKELŐ KONDENZÁCIÓS TELJESÍTMÉNY ADATOK KR 55 KR 85 Névleges / minimális hőteljesítmény (8-6 C) kw 53,5 / 14,1 82,7 / 2,3 Névleges / minimális hőteljesítmény (5-3 C) kw 58,8 / 15,7 9,4 / 22,6 Hatásfok névleges / minimális teljesítményen (8-6 C) % 97,3 / 97, 97,3 / 97,3 Hatásfok névleges / minimális teljesítményen (5-3 C) % 17, / 18,1 16,4 / 17,7 Hatásfok 3%-os részterhelésen % 18,9 18,5 FÜSTGÁZ ELVEZETÉS KR 55 KR 85 Megengedett maximális hossz 6/ koncentrikus rendszer esetén (csak KR 55) m 5 --- Megengedett maximális hossz 8/125 koncentrikus rendszer esetén (csak KR 55) m 13 --- Megengedett maximális hossz 8+8 szétválasztott rendszer esetén (csak KR 55) m 55 --- Megengedett maximális hossz +8 szétválasztott rendszer esetén (csak KR 85) m --- 43 Füstgáz ventilátor elhasználható nyomása névleges / minimális teljesítményen Pa 29 / 23 24 / 19 Füstgáz térfogatáram névleges / minimális teljesítményen g/s 25,1 / 6,6 38,7 / 9,6 Hőmérséklet különbség (füstgáz levegő) névleges / minimális teljesítményen C 44 / 39 47 / 36 Egyenértékű csőhosszak 6/ 8/125 8+8 (füstgáz) 8 (levegő) 9 -os könyök m 1, 1, 2,5 5,5 3,3 45 -os könyök m,5,5 2, 2, 1, Fali kivezető terminál m 1, 1, 1, 1, 1, Tetőkivezető terminál m 1, 1, 1, 1, 1, EGYÉB MÉRETEK ÉS ADATOK KR 55 KR 85 Földgáz fogyasztás névleges teljesítményen m 3 /h 5,82 9, Gázvezeték csatlakozási méret 3/4 3/4 Fűtés oldali csatlakozási méret 1 1 Víz oldali csatlakozási méret 1/2 1/2 Üres súly kg 51,4 75,2 CE engedély száma 51BT3697 Szivattyú jelleggörbék KR 55 KR 85 Press o dispon vel [mbar] Press o dispon vel [mbar] A KR 55-ös készülék esetén 16 l/h, A KR 85-ös készülék esetén 235 l/h értéknél alacsonyabb térfogatáram esetén a készülék megfelelő működése nem garantált. Ennél alacsonyabb térfogatáram igény esetén hidraulikus váltó beépítése javasolt. A KR 85 készülék csak szétválasztott füstgáz elvezető és égési levegő bevezető rendszerrel szerelhető. A mérőpontot az indítóidom tartalmazza. Caudal [l/h] Térfogatáram Caudal [l/h] [l/h] - Szivattyú I sebességi fokozat (min) - Szivattyú II sebességi fokozat - Szivattyú III sebességi fokozat (max) www.fondital.hu 9
7 mm ANTEA CTFS 24 RTFS 24 Tervezési segédlet CTFS 24 AF Fali zárt égésterű (turbós) kombi készülék átfolyós melegvízkészítéssel Fali zárt égésterű (turbós) fűtőkészülék, csak fűtésre Fali zárt égésterű (turbós) kombi készülék átfolyós melegvízkészítéssel, bitermikus hőcserélővel Kompakt méret! HMV tároló külső váltószeleppel csatlakoztatható (RTFS). Tulajdonságok: Csatlakoztatható: TURBÓS 25 mm mm INOX HMV (MONOTERMIKUS) INOX HMV SZOLÁR VEZÉRLÉS LCD KIJELZŐ 3 FOK. SZIVATTYÚ IPX4D 7 l 3 KEVERT KÖR IDŐJÁRÁSFÜGGŐ SZOLÁR SZETT (CTFS) HMV TÁROLÓ TELJESÍTMÉNY ADATOK CTFS/RTFS 24 CTFS 24 AF Névleges / minimális hőteljesítmény kw 23,7 / 11,1 23,7 / 11, Hatásfok névleges / minimális teljesítményen % 93, / 88,7 93,1 / 87,7 Hatásfok 3%-os részterhelésen % 9,4 9,5 Melegvíz teljesítmény (ΔT=3 C) (CTFS) l/perc 11,1 11,3 FÜSTGÁZ ELVEZETÉS CTFS/RTFS 24 CTFS 24 AF Megengedett maximális hossz 6/ koncentrikus rendszer esetén m 6, 6, Megengedett maximális hossz 8/125 koncentrikus rendszer esetén m 16, 17, Megengedett maximális hossz 8+8 szétválasztott rendszer esetén m 47, 47, Füstgáz ventilátor elhasználható nyomása névleges / minimális teljesítményen Pa 15, 15, Füstgáz térfogatáram névleges / minimális teljesítményen g/s 14,18 / 15,21 14,18 / 15,21 Hőmérséklet különbség (füstgáz levegő) névleges / minimális teljesítményen C 98 / 79 11 / 87 Egyenértékű csőhosszak 6/ 8+8 8+8 6/ füstgáz levegő füstgáz levegő normál könyök (R=D) m 1, 1,3,8 1, 1,5 1,3 rövid könyök (R<D) m - - - 2,7 1,6 - - - 3,5 2,7 EGYÉB MÉRETEK ÉS ADATOK CTFS/RTFS 24 CTFS 24 AF Földgáz fogyasztás névleges teljesítményen m 3 /h 2,7 2,7 Gázvezeték csatlakozási méret 1/2 1/2 Fűtés oldali csatlakozási méret 3/4 3/4 Víz oldali csatlakozási méret 1/2 1/2 Üres súly kg 25, 24, CE engedély száma 51CL4257/ED 51CL3998/ED Szivattyú jelleggörbe KÜLSŐ ÉRZÉKELŐ 1 www.fondital.hu
FORMENTERA CTFS 24-28 - 32 RTFS 24-28 - 32 Fali zárt égésterű (turbós) kombi készülék átfolyós melegvízkészítéssel Fali zárt égésterű (turbós) fűtőkészülék, csak fűtésre 75 mm Nagy teljesítményű INOX 26 lemezes HMV hőcserélővel! HMV tároló külső váltószeleppel csatlakoztatható (RTFS). Tulajdonságok: Csatlakoztatható: 315 mm 42 mm MONOTERMIKUS SZOLÁR VEZÉRLÉS 26 LEMEZES HMV 3 FOK. SZIVATTYÚ ÉRINTŐKÉPERNYŐ 3 KEVERT KÖR IDŐJÁRÁSFÜGGŐ 1 l IPX5D SZOLÁR SZETT 7 l (CTFS) HMV TÁROLÓ KÜLSŐ ÉRZÉKELŐ TURBÓS TELJESÍTMÉNY ADATOK CTFS / RTFS 24 CTFS / RTFS 28 CTFS / RTFS 32 Névleges / minimális hőteljesítmény kw 23,7 / 11,1 28,6 / 12, 3,8 / 14,3 Hatásfok névleges / minimális teljesítményen % 93, / 89, 93,7 / 88,9 93,4 / 89,4 Hatásfok 3%-os részterhelésen % 9,2 9,6 91, Melegvíz teljesítmény (ΔT=3 C) l/perc 11,6 14,2 15,1 FÜSTGÁZ ELVEZETÉS CTFS / RTFS 24 CTFS / RTFS 28 CTFS / RTFS 32 Megengedett maximális hossz 6/ rendszer esetén m 6, 7, 5, Megengedett maximális hossz 8/125 rendszer esetén m 14, 7, 6, Megengedett maximális hossz 8+8 rendszer esetén m 42, 23, 25, Füstgáz vent. elhasználható nyomása névl./min. teljesítményen Pa 15, - - - - - - Maximális füstgáz tömegáram névl./min. teljesítményen g/s 15,44 / 16,38 17,29 / 17,75 17,8 / 19,7 Hőmérséklet különbség (füstgáz levegő) névl./min. teljesítményen C 95 / 77 11 / 87 15 / 73 Egyenértékű csőhosszak 6/ 8+8 8+8 8+8 6/ 6/ füstgáz levegő füstgáz levegő füstgáz levegő normál könyök (R=D) m 1, 1,4,8 1, 1,4,8 1, 1,4,8 rövid könyök (R<D) m - - - 2,8 1,7 - - - 2,8 1,7 - - - 2,8 1,7 EGYÉB MÉRETEK ÉS ADATOK CTFS / RTFS 24 CTFS / RTFS 28 CTFS / RTFS 32 Földgáz fogyasztás névleges teljesítményen m 3 /h 2,7 3,23 3,49 Gázvezeték csatlakozási méret 1/2 1/2 1/2 Fűtés oldali csatlakozási méret 3/4 3/4 3/4 Víz oldali csatlakozási méret 1/2 1/2 1/2 Üres súly kg 35,4 36,9 37,9 CE engedély száma 51CN4245/ED Szivattyú jelleggörbe 6 CTFS/RTFS 24-28 - 32 6 8 1 1 - Szivattyú I sebességi fokozat (min) - Szivattyú II sebességi fokozat - Szivattyú III sebességi fokozat (max) www.fondital.hu 11
ITACA Tervezési segédlet CTFS 24-28 - 32 RTFS 24-28 - 32 Fali zárt égésterű (turbós) kombi készülék átfolyós melegvízkészítéssel Fali zárt égésterű (turbós) fűtőkészülék, csak fűtésre 75 mm Szigetelt nagy teljesítményű INOX 26 lemezes HMV hőcserélővel! HMV tároló külső váltószeleppel csatlakoztatható (RTFS). Tulajdonságok: Csatlakoztatható: TURBÓS 315 mm 42 mm MONOTERMIKUS 26 LEMEZES HMV ÉRINTŐKÉPERNYŐ GYORS MELEGVÍZ 3 KEVERT KÖR IDŐJÁRÁSFÜGGŐ KÜLSŐ ÉRZÉKELŐ SZOLÁR VEZÉRLÉS 3 FOK. SZIVATTYÚ 1 l IPX5D SZOLÁR SZETT 7 l (CTFS) HMV TÁROLÓ GSM TELJESÍTMÉNY ADATOK CTFS/RTFS 24 CTFS/RTFS 28 CTFS/RTFS 32 Névleges / minimális hőteljesítmény kw 23,7 / 11,1 28,6 / 12, 3,8 / 14,3 Hatásfok névleges / minimális teljesítményen % 93, / 89, 93,7 / 88,9 93,4 / 89,4 Hatásfok 3%-os részterhelésen % 9,2 9,6 91, Melegvíz teljesítmény (ΔT=3 C) l/perc 11,6 14,2 15,1 FÜSTGÁZ ELVEZETÉS CTFS/RTFS 24 CTFS/RTFS 28 CTFS/RTFS 32 Megengedett maximális hossz 6/ koncentrikus rendszer esetén m 6, 7, 5, Megengedett maximális hossz 8/125 koncentrikus rendszer esetén m 14, 7, 6, Megengedett maximális hossz 8+8 szétválasztott rendszer esetén m 42, 23, 24, Füstgáz ventilátor elhasználható nyomása névl. / min. teljesítményen Pa 15, - - - - - - Maximális füstgáz tömegáram névleges / minimális teljesítményen g/s 15,44 / 16,38 17,29 / 17,75 17,8 / 19,7 Hőmérséklet különbség (füstgáz levegő) névleges / min. teljesítményen C 95 / 77 11 / 87 15 / 73 Egyenértékű csőhosszak 6/ 8+8 8+8 8+8 6/ 6/ füstgáz levegő füstgáz levegő füstgáz levegő normál könyök (R=D) m 1, 1,4,8 1, 1,4,8 1, 1,4,8 rövid könyök (R<D) m - - - 2,8 1,7 - - - 2,8 1,7 - - - 2,8 1,7 EGYÉB MÉRETEK ÉS ADATOK CTFS/RTFS 24 CTFS/RTFS 28 CTFS/RTFS 32 Földgáz fogyasztás névleges teljesítményen m 3 /h 2,69 3,23 3,49 Gázvezeték csatlakozási méret 1/2 1/2 1/2 Fűtés oldali csatlakozási méret 3/4 3/4 3/4 Víz oldali csatlakozási méret 1/2 1/2 1/2 Üres súly kg 33,5 / 28, 35,5 / 35,5 35,5 / 35,5 CE engedély száma 51CN4245/ED 6 RTFS 24 6 RTFS 28 6 RTFS 32 6 8 1 1 6 CTFS 24 6 8 1 1 6 CTFS 28 6 8 1 1 6 CTFS 32 6 8 1 1 6 8 1 6 8 1 1 - Szivattyú I sebességi fokozat (min) - Szivattyú II sebességi fokozat - Szivattyú III sebességi fokozat (max) 12 www.fondital.hu
PANAREA CTFS 24 AF Tervezési segédlet Fali zárt égésterű (turbós) kombi készülék átfolyós melegvízkészítéssel, bitermikus hőcserélővel 7 mm Rendkívül egyszerű működtetés, kompakt méret! Tulajdonságok: Csatlakoztatható: IDŐJÁRÁS-KÖVETÉS KÜLSŐ HŐMÉRŐ 25 mm mm BITERMIKUS BEÉP. SZIVATTYÚ 6 l IPX4D SZOLÁR SZETT HMV TÁROLÓ TURBÓS TELJESÍTMÉNY ADATOK CTFS 24 AF Névleges / minimális hőteljesítmény kw 23,7 / 11,2 Hatásfok névleges / minimális teljesítményen % 93, / 9,2 Hatásfok 3%-os részterhelésen % 9,2 Melegvíz teljesítmény (ΔT=3 C) l/perc 11,3 FÜSTGÁZ ELVEZETÉS CTFS 24 AF Megengedett maximális hossz 6/ koncentrikus rendszer esetén m 4, Megengedett maximális hossz 8/125 koncentrikus rendszer esetén m 7,5 Megengedett maximális hossz 8+8 szétválasztott rendszer esetén m 26, Füstgáz ventilátor elhasználható nyomása névleges / minimális teljesítményen Pa 9, Füstgáz térfogatáram névleges / minimális teljesítményen g/s 16, / 16,9 Hőmérséklet különbség (füstgáz levegő) névleges / minimális teljesítményen C 17 / 77 Egyenértékű csőhosszak 6/ 8+8 füstgáz levegő normál könyök (R=D) m 1, 1,5 1, rövid könyök (R<D) m - - - 3,5 1,5 EGYÉB MÉRETEK ÉS ADATOK CTFS 24 AF Földgáz fogyasztás névleges teljesítményen m 3 /h 2,7 Gázvezeték csatlakozási méret 1/2 Fűtés oldali csatlakozási méret 3/4 Víz oldali csatlakozási méret 1/2 Üres súly kg 27,5 CE engedély száma 51BR3286 6 Szivattyú jelleggörbe 6 8 1 1 www.fondital.hu 13
NIAS DUAL LINE TECH BTFS 24-28 - 32 Fali zárt égésterű (turbós) fűtőkészülék, beépített HMV tárolóval 75 mm INOX lemezes HMV hőcserélővel, nagy melegvíz teljesítmény, kompakt méret! Tulajdonságok: Csatlakoztatható: TURBÓS 535 mm 45 mm MONOTERMIKUS INOX HMV LCD KIJELZŐ 25L RÉTEGTÁROLÓ 3 FOK. SZIVATTYÚ 8-1 l 2 l IPX4D 24KW - 16L/1 28KW - 18L/1 32KW - L/1 3 KEVERT KÖR KÜLSŐ ÉRZÉKELŐ IDŐJÁRÁSFÜGGŐ TELJESÍTMÉNY ADATOK BTFS 24 BTFS 28 BTFS 32 Névleges hőteljesítmény kw 23,8 28,4 31,3 Minimális hőteljesítmény kw 9,5 1, 12,2 Hatásfok névleges teljesítményen % 93,2 93,1 93,1 Hatásfok 3%-os részterhelésen % 9,2 9,4 9,3 Melegvíz teljesítmény (ΔT=3 C) l/1 perc 16 18 FÜSTGÁZ ELVEZETÉS BTFS 24 BTFS 28 BTFS 32 Megengedett maximális hossz 6/ koncentrikus rendszer esetén m 4, 4, 4, Megengedett maximális hossz 8/125 koncentrikus rendszer esetén m 9, 7,5 6, Megengedett maximális hossz 8+8 szétválasztott rendszer esetén m 28, 21, 22, Füstgáz ventilátor elhasználható nyomása névl. / min. teljesítményen Pa 7, - - - - - - Füstgáz térfogatáram névleges / minimális teljesítményen g/s 14, / 14,4 18,2 / 18,7 18,9 / 19,2 Hőmérséklet különbség (füstgáz levegő) névleges / minimális teljesítményen C 75 / 67 75 / 45 92 / 45 8+8 8+8 8+8 Egyenértékű csőhosszak 6/ 6/ 6/ füstgáz levegő füstgáz levegő füstgáz levegő normál könyök (R=D) m 1, 1,5 1, 1, 2, 1, 1, 2, 1,5 rövid könyök (R<D) m - - - 3,5 1,5 - - - 4, 1,5 - - - 5, 2, EGYÉB MÉRETEK ÉS ADATOK BTFS 24 BTFS 28 BTFS 32 Tágulási tartály térfogata, fűtés oldalon l 8 1 1 Tágulási tartály térfogata, HMV oldalon l 2 2 2 Földgáz fogyasztás névleges teljesítményen m 3 /h 2,7 3,23 3,46 Gázvezeték csatlakozási méret 1/2 1/2 1/2 Fűtés oldali csatlakozási méret 3/4 3/4 3/4 Víz oldali csatlakozási méret (csak CTN és CTFS készülékek) 1/2 1/2 1/2 Üres súly kg 67, 67,5 68, CE engedély száma Szivattyú jelleggörbe BTFS 24-28 BTFS 32 51BQ357 - Szivattyú I sebességi fokozat (min) - Szivattyú II sebességi fokozat - Szivattyú III sebességi fokozat (max) 14 www.fondital.hu
ANTEA 7 mm 25 mm mm INOX HMV SZOLÁR VEZÉRLÉS CTN 24 CTN 24 AF Kompakt méret. Tulajdonságok: LCD KIJELZŐ 3 FOK. SZIVATTYÚ IPX4D 7 l Fali kéményes kombi készülék átfolyós melegvízkészítéssel, monotermikus hőcserélővel Fali kéményes kombi készülék átfolyós melegvízkészítéssel, bitermikus hőcserélővel INOX HMV SZOLÁR VEZÉRLÉS LCD KIJELZŐ 3 FOK. SZIVATTYÚ IPX4D Csatlakoztatható: 73 KEVERT l KÖR KÜLSŐ ÉRZÉKELŐ IDŐJÁRÁSFÜGGŐ MONOTERMIKUS BITERMIKUS INOX HMV SZOLÁR BEÉP. SZIVATTYÚ VEZÉRLÉS 6 l IPX4D LCD KIJELZŐ 3 FOK. SZIVATTYÚ TELJESÍTMÉNY ADATOK CTN 24 CTN 24 AF Névleges / minimális hőteljesítmény kw 22,1 / 1,5 22,1 / 1,5 Hatásfok névleges / minimális teljesítményen % 9,1 / 87,2 9,1 / 87,4 Hatásfok 3%-os részterhelésen % 88,5 89,2 Melegvíz teljesítmény (ΔT=3 C) (CTFS) l/perc 1,6 1,6 FÜSTGÁZ ELVEZETÉS CTN 24 CTN 24 AF Füstgáz elvezető rendszer csatlakozási mérete 13 mm 13 mm Maximális füstgáz tömegáram névleges / minimális teljesítményen g/s 16,72 / 14,98 16,72 / 14,98 Hőmérséklet különbség (füstgáz levegő) névleges / minimális teljesítményen C 83 / 62 83 / 62 EGYÉB MÉRETEK ÉS ADATOK CTN 24 CTN 24 AF Földgáz fogyasztás névleges teljesítményen m 3 /h 2,59 2,6 Gázvezeték csatlakozási méret 1/2 1/2 Fűtés oldali csatlakozási méret 3/4 3/4 Víz oldali csatlakozási méret 1/2 1/2 Üres súly kg 22,5 22,5 CE engedély száma 51CP4466 51CL3996 KÉMÉNYES Szivattyú jelleggörbe www.fondital.hu 15
FORMENTERA CTN 24-28 RTN 24-28 Fali kéményes kombi készülék átfolyós melegvízkészítéssel Fali kéményes fűtőkészülék, csak fűtésre 75 mm Nagy teljesítményű INOX 26 lemezes HMV hőcserélővel! HMV tároló külső váltószeleppel csatlakoztatható (RTN). Tulajdonságok: Csatlakoztatható: KÉMÉNYES 315 mm 42 mm MONOTERMIKUS 26 LEMEZES HMV ÉRINTŐKÉPERNYŐ SZOLÁR VEZÉRLÉS 3 FOK. SZIVATTYÚ 7 l IPX5D 3 KEVERT KÖR IDŐJÁRÁSFÜGGŐ SZOLÁR SZETT (CTN) HMV TÁROLÓ KÜLSŐ ÉRZÉKELŐ TELJESÍTMÉNY ADATOK CTN / RTN 24 CTN / RTN 28 Névleges / minimális hőteljesítmény kw 23,1 / 8,5 27,4 / 1,8 Hatásfok névleges / minimális teljesítményen % 9,6 / 85,4 9, / 86,5 Hatásfok 3%-os részterhelésen % 89,4 87,8 Melegvíz teljesítmény (ΔT=3 C) l/perc 11,2 13,5 FÜSTGÁZ ELVEZETÉS CTN / RTN 24 CTN / RTN 28 Füstgáz elvezető rendszer csatlakozási mérete m 13 mm 13 mm Maximális füstgáz tömegáram névleges / minimális teljesítményen g/s 2,73 / 18,9 21,7 / 18,9 Hőmérséklet különbség (füstgáz levegő) névleges / minimális teljesítményen C 86 / 63 96 / 68 EGYÉB MÉRETEK ÉS ADATOK CTN / RTN 24 CTN / RTN 28 Földgáz fogyasztás névleges teljesítményen m 3 /h 2,69 3,23 Gázvezeték csatlakozási méret 1/2 1/2 Fűtés oldali csatlakozási méret 3/4 3/4 Víz oldali csatlakozási méret 1/2 1/2 Üres súly kg 33,4 34,4 CE engedély száma 51CN4245 Szivattyú jelleggörbe 7 CTN/RTN 24-28 6 6 8 1 1 - Szivattyú I sebességi fokozat (min) - Szivattyú II sebességi fokozat - Szivattyú III sebességi fokozat (max) 16 www.fondital.hu
PANAREA CTN 24 AF Fali kéményes kombi készülék átfolyós melegvízkészítéssel, bitermikus hőcserélővel 7 mm Rendkívül egyszerű működtetés, kompakt méret! Tulajdonságok: Csatlakoztatható: 25 mm mm BITERMIKUS BEÉP. SZIVATTYÚ 6 l IPX4D SZOLÁR SZETT KÜLSŐ HŐMÉRŐ IDŐJÁRÁS-KÖVETÉS KÉMÉNYES TELJESÍTMÉNY ADATOK CTN 24 AF Névleges / minimális hőteljesítmény kw 22,2 / 1,8 Hatásfok névleges / minimális teljesítményen % 9,6 / 9, Hatásfok 3%-os részterhelésen % 9, Melegvíz teljesítmény (ΔT=3 C) l/perc 1,6 FÜSTGÁZ ELVEZETÉS CTN 24 AF Füstgáz elvezető rendszer csatlakozási mérete m 13 mm Maximális füstgáz tömegáram névleges / minimális teljesítményen g/s 16,7 / 16,5 Hőmérséklet különbség (füstgáz levegő) névleges / minimális teljesítményen C 85 / 66 EGYÉB MÉRETEK ÉS ADATOK CTN 24 AF Földgáz fogyasztás névleges teljesítményen m 3 /h 2,59 Gázvezeték csatlakozási méret 1/2 Fűtés oldali csatlakozási méret 3/4 Víz oldali csatlakozási méret 1/2 Üres súly kg 24,9 CE engedély száma 51BR3284 Szivattyú jelleggörbe 6 6 8 1 1 www.fondital.hu 17
Cikkszám Megnevezés KIEGÉSZÍTŐK - SZABÁLYOZÁS Áttekintés Beépített multifunkciós relé szolár vezérlésre, VAGY 2 zónás fűtési rendszer vezérlésére, VAGY hibajelzésre (lást 19.oldal) QUADCAS.. Kaszkád szabályozás 6 készülékig SONDAES1 Külső hőmérséklet-érzékelő CREMOTO4 Időjárásfüggő szabályozó távműködtető, heti termosztát funkcióval CREMOTO5 KITSOND Hőmérséklet-érzékelő külső HMV tárolóhoz (fűtőkészülék esetén) KITZONE Zóna szabályozó elektronika külső hőmérséklet-érzékelővel KITZONE5 KITSOLC8 Szolár szabályozó elektronika kollektor hőmérséklet-érzékelővel KITMGSM GSM szett távműködtetéshez KITZONE3 Zóna szett fali szekrényben 1 direkt + 1 kevert körhöz KITZONE4 Zóna szett fali szekrényben 3 direkt körhöz KITSOLC KITSOLC4 Szolár bekötő szett átfolyós, kombi készülékekhez KITSOLC7 Kaszkád szabályozó QUADCAS.. A Fondital kaszkád szabályozó optimalizálja a készülékek működését a legalacsonyabb üzemeltetési költség érdekében. A készülékeket egyesével lépteti minimális teljesítményen a rendszerbe és együtt emeli a teljesítményüket. A szabályozó tartalamazza: külső hőmérséklet-érzékelő HMV tároló hőmérséklet-érzékelő hidraulikus váltó hőmérséklet-érzékelő kismegszakítók minden készülékhez FI relé Antea Condensing A kaszkád szabályozó a következő feladatokat látja el: két kevert kör vezérlése primer és szekunder köri szivattyú vezérlése tároló töltő szivattyú vezérlése cirkulációs szivattyú vezérlése szolár vezérlés 2 készülékhez 3-4 készülékhez 5-6 készülékhez Standard kaszkád szabályozó QUADCAS 1QUADCAS1 QUADCAS2 PC alapú kaszkád szabályozó QUADCAS1 1QUADCAS11 QUADCAS12 GSM alapú kaszkád szabályozó QUADCAS5 1QUADCAS6 QUADCAS7 Időjárásfüggő szabályozó távműködtető CREMOTO.. 4 / 5 Modulált égés helyiséghőmérsékletre is, Jelentős megtakarítás a gázfogyasztásban, Fűtési görbe választás, Heti programos termosztát, Tároló fűtés időprogram megadási lehetőség, Fagyvédelem funkció, A készülék paramétereinek beállítási lehetősége. Formentera Condensing Itaca Condensing Nias Condensing Tahiti Condensing 55-85 Antea BI-termikus TN / TFS Antea MONO-termikus TFS Formentera TN / TFS Itaca TN / TFS Nias TFS Panarea TN / TFS 18 www.fondital.hu A szabályozót a gázkészülékbe 2x,75 mm-es vezetékkel kell bekötni, ezen keresztül kapja meg a tápellátást és itt folyik a készülékek közötti adatcsere is.
Zóna szabályozó elektronika KITZONE /5 Több körös fűtési rendszerekhez, 1 direkt és 1 kevert kör (2 szivattyú + 1 motoros keverőszelep) szabályozására, vagy 3 direkt kör (3 szivattyú) szabályozására, Minden körre külön termosztát csatlakozási lehetőség, Sorba köthető (max 3 db), akár 9 direkt, vagy 3 direkt és 3 kevert kör szabályozására, Tartozék külső hőmérséklet-érzékelő. Az elektronikát a készülék paneljéhez kell csatkakoztatni. Zóna szett - hidraulikai egység fali szekrényben 3 direkt fűtési kör ellátására KITZONE4 A hidraulikai egység különböző fűtőkörök független ellátására szolgál, az egység csatlakoztatható hagyományos és kondenzációs készülékekhez is. A körök lehetnek alacsony és magas hőmérsékletűek is. Hidraulikus váltó, Elektronikus vezérlés a körökhöz, Külső hőmérséklet érzékelő, időjáráskövető szabályozáshoz, Fehér (RAL 91) fali szekrény, 3 direkt fűtési kör szivattyúval és visszacsapó szeleppel a visszatérő ágban, Csatlakozás BM ¾. Zóna szett - hidraulikai egység fali szekrényben 1-1 alacsony és magas hőmérsékletű fűtési kör ellátására KITZONE3 A hidraulikai egység 1 direkt és 1 kevert hőmérsékletű fűtőkör ellátására szolgál, az egység csatlakoztatható hagyományos és kondenzációs készülékekhez is. Hidraulikus váltó, Elektronikus vezérlés a különböző hőmérsékletű körökhöz, Külső hőmérséklet érzékelő, időjáráskövető szabályozáshoz, Fehér (RAL 91) fali szekrény, 1-1 keringető szivattyú a magas és az alacsony hőmérsékletű körön, Visszacsapó szelep, Csatlakozás BM ¾. ACC kazán meleg ACU HMV R AFC használati hideg kazán hideg AFS ACS tároló meleg M HMV ACU kazán melegvíz ACC Szolár bekötő szett átfolyós, kombi készülékekhez KITSOLC.. / 4 / 7 KAZÁN kazán AFC hideg víz tároló melegvíz ACS SZOLÁR HMV TÁROLÓ A bekötő szett célja a HMV biztosítása az igényelt (a termosztatikus keverőszelepen beállított) hőmérséklet szerint, összekeverve a szolár tárolóból érkező melegvizet a hálózati hidegvízzel, illetve szükség esetén ráfűtve a kazánnal, amikor a szolár rendszerből érkező víz hőmérséklete nem elégséges. Bekötő szett tartalma: váltó szelep (D) termosztatikus keverőszelep (M) réz bekötő csövek hollandis csatlakozással golyóscsap pár (hideg víz és gáz bekötésre) használati AFS hideg víz D www.fondital.hu 19
Multifunkciós relé BEÉPÍTVE Az ANTEA, FORMENTERA és ITACA készülékek (monotermikus és kondenzációs) rendelkeznek egy multifunkciós relével, amely segítségével a készülék indításával párhuzamosan bármilyen 23 V-ról működő alkalmazást elindíthatunk. A fenti készülékek mindegyike 2-2 termosztát, illetve hőmérséklet-érzékelő csatlakozással rendelkezik és ezek bármelyike -a készülék indításán felül- tud indítani a egy külső alkalmazást a relén át. A multifunkciós relé leggyakoribb felhasználási területei: szolár vezérlés: a multifunkciós relé a szolár szivattyút indítja a hőmérséklet-érzékelők által mért hőmérsékletek alapján (napkollektor és szolár tároló hőmérséklet különbsége alapján). 2 zónás fűtési rendszer 2 termosztáttal és 2 zónaszeleppel (lásd kapcsolási rajz) gyűjtött hibajel kijelzés (amennyiben a készülék kiáll hibára a relén át valmilyen jelzést küldünk a lakóknak, pl: felkapcsolódik egy lámpa, vagy megszólal egy csengő) CALDAIA Kazán Időjárásfüggő COMANDO REMOTO szabályzó TERMOSTATO Szobatermosztát AMBIENTE Zárószelep ELETTROVALVOLA ELETTROVALVOLA CON FINECORSA Határoló/zárószelep 2 www.fondital.hu
HMV tárolók Tartozék szerelvényekkel a felső takaródoboz alatt WHPF BM Indirekt melegvíztároló fali fűtőkészülékhez egy csőkígyóval és váltószeleppel Zománcozott belső felület, DIN 4753 szerint Környezetbarát, magas sűrűségű, poliuretán szigetelés Fém külső borítás Műanyag takaródoboz felül Felszereltség: 2-útú motoros váltószelep Állítható termosztát Magnézium anód Hőmérő Biztonsági szelep Méret [mm]: - BM 12: magasság=155 - Ø 56 - BM 15: magasság=125 - Ø 56 - BM : magasság=148 - Ø 56 Opcionális kiegészítő: 5 literes tágulási tartály (KVASEBO) A tároló tetejére, a műanyag takaródoboz alá helyezhető Modell Cikkszám Térfogat [liter] Csőkígyó teljesítmény [kw] Súly [kg] WHPF BM 12 AVBMI12 112 29 72,4 WHPF BM 15 AVBMI15 115 38 82,8 WHPF BM AVBMI 1 49 94, WHPS BA SS Indirekt melegvíztároló fali fűtőkészülékhez egy csőkígyóval Zománcozott belső felület Lágy műanyag borítás CFC és HCFC mentes merev poliuretán szigetelés, lágy poliuretán az és literes készülékekhez Magnézium védőanód (,,, ) Védőelektróda () HMV hőmérséklet-érzékelő, 1/2 (standard,, liter esetén), előbeállítható egyéb méretekhez Két merülőhüvely a hőmérséklet-érzékelőnek: standard (,, ) Opcionális elektromos fűtőbetét G 1 ½ (,,,, ) Opcionális karimás fűtőbetét (,, ) Karimás tisztító nyílás Modell Cikkszám Térfogat [liter] Csőkígyó teljesítmény [kw] Súly [kg] WHPS BA SS PSBOLLV54 3 71 WHPS BA SS PSBOLLV55 44 97 WHPS BA SS PSBOLLV56 63 144 WHPS BA SS BOLLITO17 12 26 WHPS BA SS BOLLITO22 135 45 www.fondital.hu 21
WHPS BA DS Indirekt melegvíztároló fali fűtőkészülékhez két csőkígyóval szolár alkalmazásokhoz Zománcozott belső felület, szolár alkalmazásokhoz Lágy műanyag borítás CFC és HCFC mentes merev poliuretán szigetelés, lágy poliuretán az és literes készülékekhez Magnézium védőanód (,,, ) Védőelektróda () HMV hőmérséklet-érzékelő, 1/2 (standard,, liter esetén), előbeállítható egyéb méretekhez Előkészítve HMV cirkulációhoz Opcionális elektromos fűtőbetét G 1 ½ (, ) Opcionális karimás fűtőbetét (,, ) Karimás tisztító nyílás WHPS BA DS WHPS BA DS WHPS BA DS WHPS BA DS WHPS BA DS Térfogat l Max. üzemi nyomás bar 1 1 1 1 1 Max. üzemi hőmérséklet C 95 95 95 95 95 Szolár csőkígyó max. hőmérséklet C 11 11 11 11 11 Kiegészítő csőkígyó fűtőfelület m 2,5,9,9 1,6 2, Szolár csőkígyó fűtőfelület m 2,7 1,4 2,1 3,4 4,5 Kiegészítő csőkígyó teljesítmény ( t=35 C) kw 22 31,5 31,5 42 57 Szolár csőkígyó teljesítmény ( t=35 C) kw 25,5 44 63 98 135 Magasság mm 133 156 182 212 2315 Külső átmérő mm 61 65 76 1 Átmérő szigetelés nélkül mm --- --- --- 8 1 Magasság döntve (átló) mm 1465 169 197 225 26 Szigetelés vastagság mm 5 5 55 Üres súly kg 61 15 154 26 48 Cikkszám = PSBOLL......V5...V51...V3...V5...V18 Kiegészítők Termék Megnevezés Cikkszám Elektromos védőanód (,,, ) ANOELET1 Hőmérő és termosztát szett (,,,, ) KTERMTE v Karimás elektromos fűtőbetét (1 fázisú) (,, ) Elektromos fűtőbetét G 1 ½ (1 és 3 fázisú) (,,,, ) 3 kw PSRESELE13 3 kw PSRESELE2 4,5 kw PSRESELE3 Tágulási tartály, 5 lites KVASEBO 22 www.fondital.hu
Kondenzációs füstgáz elvezető és égési levegő bevezető rendszer Megnevezés 6/ 8/125 8+8 1 - Indítóidom Indítóidom egyenes F-FKITATCO F-FKITADCO F-FKITSDOP Indítóidom könyök F-FKCURFLA - - 2 - Ellenőrző idom Ellenőrző idom, egyenes F-FTUBISPV3 F-FTUBISPV5 F-FTUBISPV4 Ellenőrző idom, könyök F-FCURVISP3 F-FCURVISP5 F-FCURVISP4 Ellenőrző T-idom - - F-FKITRACT 3 - Könyökidom a\ 45 -os F-FCURVAXX4 F-FCURVAXX6 F-FCURVAXX1 b\ 9 -os F-FCURVAXX5 F-FCURVAXX7 F-FCURVAXX2 Talpas könyök - - F-FKITRACT1 4 - Egyenes cső,5 m F-FPROLUNG3 F-FPROLUNG5 F-FPROLUNG1 1 m F-FPROLUNG2 F-FPROLUNG4 F-FPROLUNG 6 5 3a 5 - Szigetelőgallér ferdetető átvezetés F-FTEGTEIN F-FTEGTEIN1 - lapostető átvezetés F-FTEGTEPI - - 6 - Tető kivezetés Koncentrikus kivezetés indítóidommal F-FKCAMASP F-FKITCACO F-FCAMIASP ø8 szétválasztott kivezetés - - F-FCAMISCA Kürtőfedél - - F-FCOPECAF 4 7 - Oldalfali kivezetés Vízszintes kivezető szett indítóidommal F-FCONDASP F-FKITASCA - Vízszintes kivezetés - - F-FTERMSCA 3b 2 1 7 www.fondital.hu 23
Ø 6/ kondenzációs füstgáz elvezető és égési levegő bevezető rendszer Termék Megnevezés Cikkszám Ø 6/ Oldalfali kivezető szett,,75m CONDASP Ø 6/ Tetőkivezető szett indítóidommal KCAMASP Ø 6/ Indítóidom KITATCO Ø 6/ Indító könyök karimával, 9 KCURFLA Ø 6/ Cső, 1, m KB PROLUNG2 Ø 6/ Cső,,5 m KB PROLUNG3 Ø 6/ Ellenőrző idom, egyenes KB TUBISPV3 Ø 6/ Ellenőrző könyök, KB CURVISP3 Ø 6/ Könyök 9 KB CURVAXX5 Ø 6/ Könyök 45 KB CURVAXX4 24 www.fondital.hu
Ø 8/125 kondenzációs füstgáz elvezető és égési levegő bevezető rendszer Termék Megnevezés Cikkszám Ø 8/125 Indítóidom KITADCO Ø 8/125 Oldalfali kivezető szett,,75m KITASCA Ø 8/125 Tetőkivezető szett indítóidommal KITCACO Ø 8/125 Cső, 1, m KB PROLUNG4 Ø 8/125 Cső,,5 m KB PROLUNG5 Ø 8/125 Ellenőrző idom, egyenes KB TUBISPV5 Ø 8/125 Ellenőrző könyök, KB CURVISP5 Ø 8/125 Könyök 9 KB CURVAXX7 Ø 8/125 Könyök 45 KB CURVAXX6 Ø 8 kondenzációs füstgáz elvezető és égési levegő bevezető rendszer Termék Megnevezés Cikkszám Ø 8+8 Tetőkivezetés, füstgáz + égési levegő (magasság 1384 mm) CAMIASP Ø 8 Tetőkivezetés, füstgáz (magasság 138 mm) CAMISCA www.fondital.hu 25
Ø 8 kondenzációs füstgáz elvezető és égési levegő bevezető rendszer Termék Megnevezés Cikkszám Ø 8+8 Indítóidom KITSDOP Ø 8 Oldalfali füstgáz kivezetés, 1 m TERMSCA Ø 8 Cső, 1 m KB PROLUNG Ø 8 Cső,,5 m KB Ø 8 Teleszkópos toldó,34-,45 m KB Ø 8, Flexibilis cső 2 m KB (tömítés nélkül) Ø 8 Tömítés flexibilis csőhöz Ø 8 Központosító flexibilis csőhöz Ø 8 Bevezető rács PROLUNG1 PROLTEL1 TUBOFLE1 GUATRLA CENTFLE GRIGASP1 Ø 8, T-idom, KKB RACCORT Ø 8 Ellenőrző T-idom, egyenes KB TUBISPV4 Ø 8 Ellenőrző könyök, KB Ø 8 Ellenőrző T-idom kondenzátum gyűjtővel Ø 8 Könyök 9 KB Ø 8 Könyök 45 KB Ø 8 Talpas könyök 9 KB CURVISP4 KITRACT CURVAXX2 CURVAXX1 KITRACT1 Ø 8 Kürtőfedél COPECAF 26 www.fondital.hu
Ø kondenzációs füstgáz elvezető és égési levegő bevezető rendszer Termék Megnevezés Cikkszám Ø Mérőidom, 14 mm KB TROSCAF1 Ø Könyök 9 mérőcsonkkal KB CURVAXX8 Ø Könyök 9 KB CURVAXX1 Ø Könyök 45 KB CURVAXX11 Ø T-idom KKB RACCORT1 Ø Ellenőrző T-idom KKB RACCORT3 Ø Ellenőrző T-idom kondenzátum gyűjtővel KKB RACCORT2 Ø Kondenzátum ürítő SCARCON Ø 8/ Szűkítő RIDUZIO13 Ø Tetőterminál TERCOIN1 www.fondital.hu 27
Ø kondenzációs füstgáz elvezető és égési levegő bevezető rendszer Termék Megnevezés Cikkszám Kondenz szifon (vízszintes beépítére) SIFCOND Kondenz szifon (függőleges beépítére) SIFCOND1 Ø Cső,5 m KB PROLUNG7 Ø Cső 1, m KB PROLUNG8 Ø Cső 2, m KB PROLUNG9 Ø, Flexibilis cső 2 m KB (tömítés nélkül) TUBOFLE4 Ø Központosító flexibilis csőhöz CENTFLE1 Ø Légbevezető terminál 1 m TERMASP Ø Füstgáz kivezető terminál 1 m TERMSCA3 Ø Kürtőfedél COPECAF2 28 www.fondital.hu
Turbós füstgáz elvezető és égési levegő bevezető rendszer Tervezési segédlet Megnevezés 6/ 8/125 8+8 1 - Indítóidom Indítóidom egyenes F-FATTCOVE F-FATTCOVE1 F-FSDOPPIA11 (ANTEA) F-FSDOPPIA7 (PANAREA) F-FSDOPPIA3 (TAHITI) Indítóidom könyök F-FCURCOFL - - 2 - Ellenőrző idom Ellenőrző idom, egyenes F-FTUBISPV F-FTUBISPV2 F-FTUBISPV1 Ellenőrző idom, könyök F-FCURVISP F-FCURVISP2 F-FCURVISP1 Ellenőrző T-idom F-FKITRACT4 F-FKITRACT5 F-FKITRACT2 3 - Könyökidom a\ 45 -os F-FCURVCON1 F-FCURVCON3 F-FCURVAXX b\ 9 -os F-FCURVCON F-FCURVCON2 F-FCURRALA (hosszú) F-FCURRAST (rövid) F-FCURVAXX3 (mérőhellyel) Talpas könyök - - F-FKITRACT3 4 - Egyenes cső,5 m F-FTUBCOLU1 F-FTUBCOLU3 F-FCONDOTT1 1 m F-FTUBCOLU F-FTUBCOLU2 F-FCONDOTT 6 5 3a 5 - Szigetelőgallér ferdetető átvezetés F-FTEGTEIN F-FTEGTEIN1 - lapostető átvezetés F-FTEGTEPI - - 6 - Tető kivezetés Koncentrikus kivezetés F-FSCATECO F-FSCATECO1 F-FCAMCOSD Kürtőfedél - - F-FCOPECAF1 7 - Oldalfali kivezetés Vízszintes kivezető szett indítóidommal F-FKITCONC (1 m) - F-FSDOPPIA12 (ANTEA) F-FSDOPPIA8 (PANAREA) F-FSDOPPIA4 (TAHITI 24) F-FSDOPPIA6 (TAHITI 28, NIAS) 4 3b 2 1 7 www.fondital.hu 29
Ø 6/ turbós füstgáz elvezető és égési levegő bevezető rendszer Termék Megnevezés Cikkszám Ø 6/ Indítóidom ATTCOVE Ø 6/ Indítóidom kondenzürítővel ATTCOVE2 Ø 6/ Indítókönyök karimával 9 CURCOFL Ø 6/ Könyök 9 CURVCON Ø 6/ Könyök 45 Ø 6 mm és Ø mm Tömítés, kétperemes Záródugó légbevezetésre Ø Külső takarórózsa Ø Belső takarórózsa Ø 6/ Oldalfali kivezető szett 1, -,75 -,5 m Ø 6/ Ellenőrző idom, egyenes CURVCON1 GUADOLA GUADOLA1 KITTACA ROSONEX ROSONEX1 KITCONC (1, m) KITCONC1 (,75 m) KITCONC3 (,5 m) TUBISPV Ø 6/ Ellenőrző idom, könyök CURVISP Ø 6/ Ellenőrző T idom KITRACT4 Ø Bilincs FASCETT4 Ø 6/ Cső,,5 és 1, m TUBCOLU (1, m) TUBCOLU1 (,5 m) 3 www.fondital.hu
Turbós tetőkivezetések és kiegészítők Termék Megnevezés Cikkszám Ø 6/ Tetőkivezetés indítóidommal SCATECO Ø 6/ - Ø 8 mm Füstgáz szett Ø 6/ indítóidom + átalakító idom Ø 6/-ról Ø 8-ra + füstgáz terminál Ø 8 KVERCAM1 Ø 8+8 Tetőkivezetés, füstgáz + égési levegő CAMCOSD d Takarólemez tetőkivezetéshez ferde tetőre TEGTEIN d Takarólemez tetőkivezetéshez lapos tetőre TEGTEPI Flexibilis cső szett (INOX borítással) 2 db x ¾ - 3 db x ½ hossz = 26/52 mm KITIDTR B napi/heti programozható szobatermosztát CROAMSE Elektromechanikus szobatermosztát TERAMEL www.fondital.hu 31
Ø 8/125 turbós füstgáz elvezető és égési levegő bevezető rendszer Termék Megnevezés Cikkszám Ø 8/125 Indítóidom kondenzürítővel ATTCOVE1 Ø 8/125 Tetőkivezető szett d125 Takarólemez tetőkivezetéshez ferde tetőre Ø 8/125 Cső, 1, m SCATECO1 TEGTEIN1 TUBCOLU2 Ø 8/125 Cső,,5 m TUBCOLU3 Ø 8/125 Cső,,25 m TUBCOLU4 Ø 8/125 Teleszkópikus cső TUBTECO Ø 8/125 Ellenőrző idom, egyenes TUBISPV2 Ø 8/125 Ellenőrző idom, könyök CURVISP2 Ø 8/125 Ellenőrző T-idom KITRACT5 Ø 8/125 Könyök 9 CURVCON2 Ø 8/125 Könyök 45 CURVCON3 32 www.fondital.hu
Ø 8 turbós füstgáz elvezető és égési levegő bevezető rendszer Termék Megnevezés Cikkszám Ø 8 mm Cső 1, m CONDOTT Ø 8 mm Cső,5 m CONDOTT1 Ø 8 mm Könyök 9 normál CURRALA Ø 8 mm Rövid könyök, 9 CURRAST Ø 8 mm Könyök 45 normál CURVAXX Ø 8 mm Rövid könyök mérőponttal, 9 CURVAXX3 Ø 8 mm Légbevezető rács, AISI316 INOX 3 mm GRIASIN Ø 8 Kétperemes tömítés GUADOLA2 Külső védőrács GRIPRES Szilikon takaró rózsa (belső Ø 8 mm / külső Ø 17 mm) ROSPASI Ø 8 Ellenőrző idom, egyenes TUBISPV1 Ø 8 Ellenőrző idom, könyök CURVISP1 www.fondital.hu 33
Ø 8 turbós füstgáz elvezető és égési levegő bevezető rendszer Termék Megnevezés Cikkszám Ø 8 Ellenőrző T-idom KITRACT2 Ø 8 Talpas könyök 9 KITRACT3 Ø 8 Kürtőfedél COPECAF1 Ø 8 mm Mérőidom 132 mm TRONCMF Ø 8 mm Mérőidom kondenzátum ürítővel135 mm TRONVER Ø 8 mm Kondenzátum gyűjtő RACCOOR Ø 8 mm Szélfogó rács, INOX TERCOIN Ø 8 mm Függőleges terminál TERMCIN Ø 8 mm Függőleges füstgázkivezető terminál TESTCAM 34 www.fondital.hu
www.fondital.hu 35
www.fondital.hu A műszaki változtatás jogát fenntartjuk.