NAK PIACI ÉS ÁRINFORMÁCIÓK A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA PIACFIGYELŐ HÍRSZOLGÁLATA 2015/30. 2017/9. HÉT Növénytermesztés Agrárgazdasági Kutató Intézet
KÖSZÖNTŐ Tisztelt Tagunk! A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) legfontosabb feladata, hogy hasznos és értékteremtő szolgáltatásokkal segítse tagjait. Ezek egyike piacfigyelő hírszolgálatunk, a NAK Piaci és Árinformációk. Heti rendszerességgel frissülő összeállításunk célja, hogy hozzájáruljunk tagjaink magas színvonalú, naprakész informáltságához és ezen keresztül megalapozott üzleti döntéseihez. Kiadványunkban ágazatonként rendszerezve nyújtjuk át Önnek az adott hétre vonatkozó legfrissebb piaci és szakmai információkat külön a növénytermesztési és az állattenyésztési szektorra. Felhívom figyelmét, hogy a korábban megjelent összeállítások is folyamatosan elérhetők a NAK honlapján található archívumban. Őszintén remélem, hogy kiadványunkkal hasznos segítséget tudunk Önnek nyújtani munkájához, vállalkozása sikerességéhez. Visszajelzéseit, javaslatait szívesen fogadjuk a piac@nak.hu e-mail címre. Üdvözlettel: Győrffy Balázs 2 NAK Piaci és Árinformációk
TARTALOMJEGYZÉK RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE 4 BÚZA 5 KUKORICA 10 EGYÉB GABONAFÉLÉK 14 NAPRAFORGÓMAG 16 REPCEMAG 19 SZÓJA 23 BURGONYA 25 GYÜMÖLCS 26 ZÖLDSÉG 28 SZŐLŐ 30 BOR 31 ERDŐGAZDÁLKODÁS 34 TERMŐFÖLD ÉS VÍZGAZDÁLKODÁS 35 TÁPANYAGELLÁTÁS 36 NÖVÉNYVÉDELEM 37 AGROTECHNIKA 38 TAKARMÁNYIPAR 39 CUKORIPAR 40 ITALGYÁRTÁS 41 AGRÁRÁGAZAT ÁLTALÁBAN 42 ÉLELMISZERIPAR ÁLTALÁBAN 44 ÉLELMISZER-KERESKEDELEM 45 Növénytermesztés 3
RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE AKI AKI PÁIR BÉT CME/CBOT EU FM FN-bor FOB HNT IGC KSH LIFFE Euronext/MATIF MNB MTI OEM-bor OFJ-bor USDA WUWM Agrárgazdasági Kutató Intézet Agrárgazdasági Kutató Intézet Piaci Árinformációs Rendszer Budapesti Értéktőzsde Chicago Mercantile Exchange, Chicago Board of Trade (Chicagói Árutőzsde) European Union (Európai Unió) Földművelésügyi Minisztérium Földrajzi jelzés nélküli bor Free on board (költségmentesen a hajó fedélzetére) Hegyközségek Nemzeti Tanácsa International Grains Council (Nemzetközi Gabonatanács) Központi Statisztikai Hivatal London International Financial Futures and Options Exchange (Londoni Nemzetközi Határidős és Opciós Tőzsde) Marché à terme d'instruments Financiers (Párizsi Árutőzsde) Magyar Nemzeti Bank Magyar Távirati Iroda Oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott bor Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor United States Department of Agriculture (az Amerikai Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma) World Union of Wholesale Markets (a Világ Nagybani Piacainak Szövetsége) Termelői ár: az a mennyiséggel súlyozott ár, amelyen a feldolgozó/kereskedő az adott terméket a termelőtől megvásárolta, áfa és szállítási költség nélkül. Feldolgozói értékesítési ár: az a mennyiséggel súlyozott ár, amelyen a feldolgozó az előállított félkész- vagy készterméket eladta, áfa nélkül. Fogyasztói ár: a KSH által gyűjtött fogyasztói árak az áfát tartalmazzák. 4 NAK Piaci és Árinformációk
BÚZA AKTUÁLIS ÁRINFORMÁCIÓK (AKI PÁIR) Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint az étkezési búza áfa és szállítási költség nélküli termelői ára az egy évvel korábbitól 5 százalékkal maradt el: 44,3 ezer forint/tonna volt a 8. héten. A takarmánybúza tonnánként 44,6 ezer forintért cserélt gazdát ugyanekkor. BÚZAPIACI AKTUALITÁSOK (AKI Gabonapiaci jelentés, 4. szám, 5. oldal) Európa-szerte enyhült az időjárás a január eleji fagyok óta, így a szakértők egyelőre nem számolnak jelentősebb fagykárral a közösségben. Ki kell azonban hangsúlyozni, hogy a károsodás mértéke a növényzet vegetatív fejlődése során válik láthatóvá. Mindenesetre az elemzők a rendelkezésre álló információk alapján közel 144 millió tonna uniós búzatermést valószínűsítenek, amely 8 millió tonnával haladná meg a 2016. évit. Amennyiben a minőség is kedvezőbben alakul az elmúlt évinél, a harmadik országokba irányuló export 3,4 millió tonnával 26,4 millió tonnára emelkedhet az új szezonban. A közös célpiacokon az uniós búza pozícióját nagyban befolyásolja majd Oroszország és Ukrajna termelése és exportálható volumene. Az EU-ban megtermelt búza ára elsősorban a két szovjet utódállam búzaáraihoz fog igazodni az elemzők szerint. Oroszországban a Nemzetközi Gabonatanács egy évvel korábbihoz hasonló területet jelez, így őszi és tavaszi búzát összesen 27,2 millió hektárról arathatnak az idén. Noha a 2016. évinél 5-6 millió tonnával kevesebb lehet az idei búzatermés, a Tallage által 67 millió tonnára jelzett volumen még így is bőségesnek mondható. A 2016/2017. évi szezonban felhalmozódott készlet miatt a szovjet utódállam kivitele a várhatóan kisebb termés ellenére is közel 30 millió tonnára nőhet (+3 százalék) a következő, 2017/2018. évi szezonban. Ezzel megőrzi vezető exportőr szerepét az észak-afrikai térségben, de Bangladesbe (2,1 millió tonna) és Törökországba (4,1 millió tonna) is számottevő mennyiséget szállíthat. A Tallage várakozásai szerint Ukrajnában a 2016. évinél 8 százalékkal kevesebb, 23,9 millió tonna búza kerülhet az idén a magtárakba. Ebből kiindulva a fekete-tengeri ország kivitele 16 százalékkal 13,7 millió tonnára eshet, és elsősorban Ázsiában veszíthet piacot. Az EU-ba előreláthatóan a 2016/2017. gazdasági évihez hasonló volument, 1,2 millió tonnát szállíthat, ennek zömét 0 százalékos vámtarifa mellett. A szakértők ugyanis azt feltételezik, hogy a 2018-ban ismét megnyíló, 950 ezer tonna búza unióba irányuló vámmentes exportjának lehetőségét Ukrajna már 2018 első felében kihasználja. A nemzetközi piacon február első felében még kissé emelkedett a búza ára, aminek az USA élénk exportja és az egyes térségek (EU, fekete-tengeri országok, USA) időjárása miatti aggodalmak ugyanúgy hajtóerői voltak, mint a fekete-tengeri térségben az ukrajnai és az oroszországi valuta leértékelődésével járó növekvő kivitel. AZ EURÓPAI UNIÓ EXPORT- ÉS IMPORTENGEDÉLYEI (Európai Bizottság, február 22.) Az előző év azonos periódusában a kiszállítottnál 11 százalékkal kevesebb, 15,755 millió tonna búza kivitelét regisztrálta az Európai Bizottság a 2016. július 1. és 2017. február 21. közötti időszakban. A termény behozatala 19 százalékkal csökkent egy év alatt, 2,256 millió tonna érkezett a harmadik országokból. A bizottság 2,961 millió tonna ( 59 százalék) árpa exportjához és 321 ezer tonna importjához (+21 százalék) járult hozzá ugyanekkor. A bizottság 1,803 millió tonna kukorica kivitelét és 7,125 millió tonna behozatalát regisztrálta ezzel egy időben, szemben az előző szezon azonos periódusában engedélyezett 1,224 millió tonna exporttal és 9 millió tonna importtal. Növénytermesztés 5
BÚZA 5 SZÁZALÉKRA CSÖKKENHET A GABONAFÉLÉK ÁFAKULCSA (magyaridok.hu, február 27.) A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azt javasolja, ha 2018 után az Európai Unió nem engedélyezi tovább a fordított áfafizetést, akkor csökkentsék 5 százalékra a gabonafélék áfakulcsát, hogy így akadályozzák meg a feketegazdaság újbóli megerősödését mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke. Rámutatott, ennek a lépésnek 150 milliárd forint lenne a költségvetési vonzata. A fordított adózás előtti struktúra visszaállítása nagy hátralépést jelentene a gabonaágazatnak. A gabonaféléknél a fordított adózási rendszernek köszönhetően szinte nullára csökkent a feketegazdaság aránya, az EU jelenlegi szabályozása alapján azonban 2018. december 31-ével megszűnik ez a fajta adózás ismertette. Győrffy Balázs továbbá kifejtette: a fordított adózás nem más, mint a fordított áfafizetési kötelezettség. Ez annyit jelent, hogy a vevő nettó áron vásárolja meg az adott terméket és a vevőnek kell a termék után befizetnie az áfát a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). A kamara elnöke példaként említette, ha egy őstermelő búzát termel, akkor a termény értékesítése után a termelő által kiállított számlán csak a nettó ár szerepel, amelynek nincs áfatartalma. Ez az adózási struktúra azért tisztítja a piacot, mert az árak nettó értékben mozognak. TAVASZI TEENDŐK ŐSZI KALÁSZOSOKBAN (agrotrend.hu, február 23.) Az idei tél nem kedvez a gabonavetéseknek. A száraz, hetek óta nappal is fagypont alatti hőmérséklet erősen megviseli az őszi vetésű kalászosokat. Szerencsések azok a vetések, amelyeket hótakaró fed. A kései vetések néhol ki sem keltek vagy csak néhány leveles állapotban vannak. A korábbiakban már ott találhatók a tipikus T1-T2-es gabonagyomok, de a később csírázók is ugrásra készen várják a tavaszt. A gyomnövények tápanyagot, vizet, napfényt, életteret vesznek el a termesztett növények elől. Négyzetméterenként 2 db ragadós galaj már 5 százalék termésveszteséget okozhat, de 25-30 db ecsetpázsit, széltippan vagy tyúkhúr jelenléte is hasonló mértékű károkozással járhat. Együttes fertőzés esetén ezek a hatások összeadódnak 20-30 százalékos terméskiesést, nehezebb betakarítást eredményezve. Fontos feladat, hogy a tenyészidő folyamán mielőbb kikapcsoljuk a gyomkonkurenciát. Ennek a legoptimálisabb ideje a bokrosodás kezdetétől a bokrosodás végéig terjedő időszakban van, de a beavatkozás időpontját számos tényező befolyásolhatja. A gyomszabályozás későbbi időpontra is kitolódhat, például az időjárás miatti későbbi gyomkelések (galaj, kamilla, magról kelő acat, napraforgó-árvakelés) miatt. Fontos az olyan készítmény használata, amely megfelelő gyomirtó spektrummal rendelkezik, ugyanakkor a kultúrnövény későbbi fenológiai állapotában fitotoxicitás veszélye nélkül alkalmazható. A korai vetések már ősszel fertőződhettek kórokozókkal. Ebben a stádiumban a lisztharmat, őszi árpa esetében a jellemző levélfoltosságok kártételére számíthatunk. A télen legyengült növényállomány kora tavasszal még fogékonyabb lesz a gombabetegségekre. Korai stádiumban fertőz továbbá a sárga rozsda is, amely intenzív jelenlét esetén szintén jelentős (10-50 százalékos) termésveszteséget okozhat. Fontos, hogy a kórokozók ne a kultúrnövényeinkkel együtt fejlődjenek, ezért egy korai, akár a gyomirtással egybekötött védekezést célszerű beiktatni a növényvédelmi tervbe. Ha megvárjuk a klasszikus zászlós levél megjelenéskori permetezést, növényünk energiájának jelentős részét a gombák elleni védelemre fordítja a termésképzés helyett. A fent említett okok miatt gabonavetéseinket összetett hatásmódú, teljes körű védelmet biztosító fungicidekkel célszerű kezelnünk a vegetáció induló szakaszában. A szárba indulás után évjárattól függően számítanunk kell a kalászos kártevők megjelenésére. Elsősorban a vetésfehérítő, levéltetvek, kalászolás után a gabonaszipolyok okozhatnak érzékeny károkat vetéseinken. Ezek a közismert kártevők extrém esetben, foltszerűen akár 60-80 százalékos kártételt is okozhatnak. Kiválóan és költséghatékonyan védekezhetünk ellenük piretroid típusú készítményekkel. 6 NAK Piaci és Árinformációk
BÚZA A malmi búza és a takarmánybúza legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2016 2017) ezer HUF/tonna 53 51 49 47 45 43 41 39 37 35 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. 2016 2017 Malmi búza Takarmánybúza Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Malmi búza, 2017. márciusi (1703) és májusi (1705) határidő 2017. 02. 24. (1703) 41 000 41 000 41 000 2017. 02. 27. (1703) 41 000 41 000 41 000 2017. 02. 28. (1703) 41 000 41 000 41 000 2017. 03. 01. (1705) 42 000 42 000 46 300 2017. 03. 02. (1705) 42 000 42 000 46 300 Takarmánybúza 2017. 02. 24. 2017. 02. 27. 2017. 02. 28. 2017. 03. 01. 2017. 03. 02. Megjegyzés: A malmi búzát 2016. december 1. december 13. között nem jegyezték a BÉT-en. A takarmánybúzát 2016. december 1. óta nem jegyzik a BÉT-en. Forrás: BÉT Növénytermesztés 7
BÚZA Az étkezési búza és a takarmánybúza termelői ára Magyarországon (2016 2017) 49 47 ezer HUF/tonna 45 43 41 39 37 35 9. 11. 13. 15. 17. 19. 21. 23. 25. 27. 29. 31. 33. 35. 37. 39. 41. 43. 45. 47. 49. 51. 1. 3. 5. 7. 2016 2017 Étkezési búza Takarmánybúza Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A búza termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2016. 8. hét 2017. 7. hét 2017. 8. hét 2017. 8. hét/ 2016. 8. hét (százalék) 2017. 8. hét/ 2017. 7. hét (százalék) Étkezési búza 46 689 44 410 44 325 94,9 99,8 Takarmánybúza 45 970 43 416 44 614 97,1 102,8 Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 8 NAK Piaci és Árinformációk
BÚZA A malmi búza legközelebbi határidőre szóló jegyzése a chicagói, a párizsi és a budapesti árutőzsdén (2016 2017) 200 190 180 USD/tonna 170 160 150 140 130 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. Forrás: CME/CBOT, Euronext/MATIF, BÉT 2016 2017 CME/CBOT Euronext/MATIF BÉT A malmi búza legközelebbi határidőre szóló jegyzésének változása a chicagói, a párizsi és a budapesti árutőzsdén (USD/tonna) 2016. 03. 02. 2017. 02. 23. 2017. 03. 02. 2017. 03. 02./ 2016. 03. 02. (százalék) 2017. 03. 02./ 2017. 02. 23. (százalék) CME/CBOT 163 161 159 97,6 98,6 Euronext/MATIF 158 181 184 116,9 101,6 BÉT 152 140 158 104,1 112,6 Megjegyzés: A malmi búzát 2016. december 1. december 13. között nem jegyezték a BÉT-en. Forrás: CME/CBOT, Euronext/MATIF, BÉT Növénytermesztés 9
KUKORICA AKTUÁLIS ÁRINFORMÁCIÓK (AKI PÁIR) Magyarországon a takarmánykukorica áfa és szállítási költség nélküli termelői ára az előző hetihez képest 2 százalékkal nőtt a 8. héten: tonnánként 41,2 ezer forintért cserélt gazdát. Ez az árszint 4 százalékkal múlta alul 2016 azonos időszakának átlagárát. KUKORICAPIACI AKTUALITÁSOK (AKI Gabonapiaci jelentés, 4. szám, 5. oldal) A nemzetközi Gabonatanács (IGC) közzétette a kukorica 2017/2018. gazdasági évi termőterületére vonatkozó várakozásait, amely szerint a növény az egy évvel korábbinál közel 1 százalékkal kisebb területet, világszerte 181,2 millió hektárt foglalhat el a következő szezonban. Tekintettel arra, hogy a vetés még az északi féltekén sem kezdődött el, ez a szám akár számottevően is módosulhat. Szakértők szerint az USA-ban a szójababnál alacsonyabb jövedelmezősége miatt csökken a kukorica termőterülete. Az USA agrárminisztériumának előzetes adatai szerint 36,4 millió hektáron ( 4 százalék) vethetnek kukoricát a gazdák néhány hét múlva. A déli féltekén még lábon áll a 2016/2017. gazdasági évi termés, így az IGC következő, 2017/2018. évi szezon kukoricaterületére vonatkozó adatai igen bizonytalannak tekintendők. A szervezet a növény termőterületének zsugorodására számít, Argentínában 5,6 millió hektárt ( 3,4 százalék), Brazíliában 16,4 millió hektárt ( 0,9 százalék) jelez. A bőséges készletek és a dél-amerikai betakarítással bővülő kínálat ellenére a kukorica ára erősödött a világpiacon január közepe és február közepe között az argentínai áradásokról érkező aggasztó hírek és az USA-ban megtermelt termény iránti élénk bel- és külpiaci kereslet eredményeként. A KUKORICÁT SZENNYEZŐ TOXIN HATÁSAIT VIZSGÁLJA A KAPOSVÁRI EGYETEM (hir6.hu, február 23.) A kukoricát egyik leggyakrabban szennyező anyagnak, az úgynevezett fumonizin mikotoxinnak a lakosság egészségét veszélyeztető hatását vizsgálja a Kaposvári Egyetem napokban kezdődött kutatása. Az intézmény a Kaposi Mór Oktató Kórházzal együttműködve, nemzetközileg elismert szakembereket, kutatókat, doktoranduszokat, egyetemi hallgatókat bevonva 2020 végéig mintegy 618 millió forint uniós forrást költ az élelmiszer-biztonságot erősítő projektre. A mikotoxinok az élelmiszer-termelés teljes vertikumában megtalálható penészgombák által termelt mérgező anyagok. A fumonizin B1 (FB1) Magyarországon is az egyik leggyakoribb mikotoxin, amely a kukoricán kívül előfordul más takarmányban és élelmiszer-alapanyagban is. Az FB1 a potenciálisan rákkeltő anyagok közé tartozik. Összefüggésbe hozták már a nyelőcsőrák és a nyelőcsőzáródási rendellenesség kialakulásával afrikai országok szegényebb, szinte csak kukoricát fogyasztó lakosai körében, emellett állategészségügyi hatása is jelentős, a lovaknál agylágyulást, sertésekben tüdővizenyőt idézhet elő. A Kaposvári Egyetem vizsgálata nemcsak arra terjed ki, hogy a toxin veszélyezteti-e a lakosság egészségét, és ha igen, milyen mértékben, hanem arra is, hogy a különböző betegségekben szenvedők, például a gluténérzékenyek egyforma mértékben fogyasztanak-e esetleg szennyezett élelmiszereket. Laboratóriumi körülmények között és állatkísérletekben vizsgálják majd a toxin eddig kevésbé ismert sejtszintű hatásmechanizmusát. Céljaik között szerepel az FB1 által kiváltott károsító hatások jobb megismerése, ennek érdekében új vizsgálati módszereket is alkalmaznak, laboratóriumi fejlesztéseket valósítanak meg. Az elért eredmények hozzájárulnak az élelmiszerlánc fumonizin-terheltségének felméréséhez és az esetleges emberi egészségi kockázat tudományosan megalapozott értékeléséhez. 10 NAK Piaci és Árinformációk
KUKORICA A takarmánykukorica legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2016 2017) ezer HUF/tonna 54 52 50 48 46 44 42 40 38 36 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. 2016 2017 Takarmánykukorica Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Takarmánykukorica, 2017. márciusi (1703) és májusi (1705) határidő 2017. 02. 24. (1703) 40 800 50 500 43 300 2017. 02. 27. (1703) 40 800 50 500 43 300 2017. 02. 28. (1703) 40 800 50 500 43 300 2017. 03. 01. (1705) 42 500 44 000 43 500 2017. 03. 02. (1705) 42 500 44 000 43 000 43 500 43 500 Forrás: BÉT Növénytermesztés 11
KUKORICA A takarmánykukorica termelői ára Magyarországon (2016 2017) 55 50 ezer HUF/tonna 45 40 35 30 9. 11. 13. 15. 17. 19. 21. 23. 25. 27. 29. 31. 33. 35. 37. 39. 41. 43. 45. 47. 49. 51. 1. 3. 5. 7. 2016 2017 Takarmánykukorica Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A takarmánykukorica termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2016. 8. hét 2017. 7. hét 2017. 8. hét 2017. 8. hét/ 2016. 8. hét (százalék) 2017. 8. hét/ 2017. 7. hét (százalék) Takarmánykukorica 43 014 40 505 41 205 95,8 101,7 Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 12 NAK Piaci és Árinformációk
KUKORICA A kukorica legközelebbi határidőre szóló jegyzése a chicagói, a párizsi és a budapesti árutőzsdén (2016 2017) 220 200 USD/tonna 180 160 140 120 100 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. Forrás: CME/CBOT, Euronext/MATIF, BÉT 2016 2017 CME/CBOT Euronext/MATIF BÉT A kukorica legközelebbi határidőre szóló jegyzésének változása a chicagói, a párizsi és a budapesti árutőzsdén (USD/tonna) 2016. 03. 02. 2017. 02. 23. 2017. 03. 02. 2017. 03. 02./ 2016. 03. 02. (százalék) 2017. 03. 02./ 2017. 02. 23. (százalék) CME/CBOT 140 144 147 105,1 102,0 Euronext/MATIF 161 182 179 111,1 98,2 BÉT 151 148 149 98,6 100,2 Forrás: CME/CBOT, Euronext/MATIF, BÉT Növénytermesztés 13
EGYÉB GABONAFÉLÉK A takarmányárpa legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2016 2017) 48 46 44 ezer HUF/tonna 42 40 38 36 34 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. 2016 2017 Takarmányárpa Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Takarmányárpa 2017. 02. 24. 2017. 02. 27. 2017. 02. 28. 2017. 03. 01. 2017. 03. 02. Megjegyzés: A takarmányárpát 2016. december 1. óta nem jegyzik a BÉT-en. Forrás: BÉT 14 NAK Piaci és Árinformációk
EGYÉB GABONAFÉLÉK A takarmányárpa termelői ára Magyarországon (2016 2017) 45 43 ezer HUF/tonna 41 39 37 35 33 31 9. 11. 13. 15. 17. 19. 21. 23. 25. 27. 29. 31. 33. 35. 37. 39. 41. 43. 45. 47. 49. 51. 1. 3. 5. 7. 2016 2017 Takarmányárpa Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A takarmányárpa termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2016. 8. hét 2017. 7. hét 2017. 8. hét 2017. 8. hét/ 2016. 8. hét (százalék) 2017. 8. hét/ 2017. 7. hét (százalék) Takarmányárpa 37 876 = Adatvédelmi okok miatt nem közölhető adat. Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 15
NAPRAFORGÓMAG AKTUÁLIS ÁRINFORMÁCIÓK (AKI PÁIR) Magyarországon a napraforgómag az egy évvel korábbinál 8 százalékkal olcsóbban, 105,4 ezer forint/ tonna termelői áron cserélt gazdát a 8. héten. NAPRAFORGÓMAG-PIACI AKTUALITÁSOK (AKI Gabonapiaci jelentés, 4. szám, 18. oldal) Az északi féltekén már az idei vetési kampányra készülnek a termelők. Ukrajnában az APK-Inform tanácsadó ügynökség szerint 5,3-5,4 millió hektárt foglalhat el a napraforgó az idén. Az Európai Unióban a Tallage adatai szerint közel 4,2 millió hektáron teremhet napraforgómag (+2 százalék) a 2017/2018. gazdasági évben. A legnagyobb termőterülettel rendelkező tagországok többségében 1-3 százalékkal nőhet a növény által elfoglalt terület. Romániában 994 ezer, Bulgáriában 803 ezer, Spanyolországban 733 ezer, Magyarországon 669 ezer, Franciaországban 587 ezer hektárról takaríthatnak be a gazdák napraforgómagot 2017-ben. 16 NAK Piaci és Árinformációk
NAPRAFORGÓMAG A napraforgómag legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2016 2017) 130 125 ezer HUF/tonna 120 115 110 105 100 95 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. 2016 2017 Napraforgómag Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Napraforgómag, 2017. márciusi (1703) és májusi (1705) határidő 2017. 02. 24. (1703) 98 000 115 000 109 000 109 000 107 550 2017. 02. 27. (1703) 98 000 115 000 108 490 110 000 107 550 2017. 02. 28. (1703) 98 000 115 000 105 000 105 500 108 900 114 000 107 550 2017. 03. 01. (1705) 110 000 112 000 110 000 2017. 03. 02. (1705) 110 000 120 000 108 000 108 000 112 500 113 000 110 000 Forrás: BÉT Növénytermesztés 17
NAPRAFORGÓMAG Az ipari napraforgómag termelői ára Magyarországon (2016 2017) 125 120 ezer HUF/tonna 115 110 105 100 95 90 9. 11. 13. 15. 17. 19. 21. 23. 25. 27. 29. 31. 33. 35. 37. 39. 41. 43. 45. 47. 49. 51. 1. 3. 5. 7. 2016 2017 Ipari napraforgómag Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Az ipari napraforgómag termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2016. 8. hét 2017. 7. hét 2017. 8. hét 2017. 8. hét/ 2016. 8. hét (százalék) 2017. 8. hét/ 2017. 7. hét (százalék) Ipari napraforgómag 115 073 108 791 105 404 91,6 96,9 Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 18 NAK Piaci és Árinformációk
REPCEMAG REPCEMAGPIACI AKTUALITÁSOK (AKI Gabonapiaci jelentés, 4. szám, 18. oldal) A szűkös európai repcemagkészletek áremelő hatását a növényi olajok, a szójabab és a kanadai canola jegyzésének csökkenése sem tudta kompenzálni február első felében. A hónap közepétől azonban jelentős mértékben gyengült a repcemag legközelebbi lejáratra szóló jegyzése a párizsi árutőzsdén (Euronext/ MATIF), ahol továbbra is az inverz piac a jellemző. A 2017. májusi jegyzés egészen 410 euró/tonnáig, a 2017. augusztusi 379 euró/tonnáig ereszkedett február végéig. Magyarországon a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában három hónap szünet után 2017. február 2-tól újra jegyzik a repcemagot, tonnánként 109 ezer forintért a 2017. augusztusi, 110 ezer forintért a 2017. szeptemberi lejáratra vonatkozóan. SZÁMOLJON LE A REPCEFÉNYBOGARAKKAL! (agrotrend.hu, február 27.) A vetésterület növekedése, a zöldtrágyanövények termesztése, valamint a csapadékos időjárás és a rovarkártevők egyre komolyabb kihívások elé állítják a repcetermesztőket. Tavaly ősszel a jelentős bolhakártétel következtében nagy területeken a repce kitárcsázására volt szükség, ami előrevetíti, hogy a probléma nem állt meg, és tavasszal akár a szárormányos, akár a fénybogár kártételére is számítaniuk kell majd a gazdálkodóknak. Az őszi káposztarepce termesztésének sikerességét számos tényező befolyásolja, amelyek közül kiemelkedő a kártevők okozta terméscsökkenés. A tavaszi időszakban talán a legveszélyesebb a már fejlett növényen a bimbókat károsító, ezáltal a termést csökkentő rovar, a repcefénybogár károsítása. A repcefénybogár tápláléka a virágpor, amely keresése közben rágja ki a bimbókat, elrágja vagy megsérti a termőt. A sérült virág lehullik, így a virágzati tengely felkopaszodik, a növényenkénti becőszám pedig drasztikusan lecsökken. Hűvös tavaszon vontatott repcefejlődés esetén fokozott kártételre lehet számítani. Abban az esetben, ha 2-4 imágó van egy növényen, nem maradhat el a védekezés, máskülönben jelentős lehet a termésveszteség. A repce termesztése és növényvédelme során komoly problémát okoz, hogy az engedélyezett repcefénybogár elleni készítmények nagy része ugyanabból a kémiai csoportból, a piretroidokból származik, vagyis azonos hatásmóddal rendelkeznek. Folyamatos használatuk Európa több országában már nagymértékű rezisztencia kialakulásához vezetett, egyes vizsgálati eredmények szerint a kontinensen a repcefénybogarak mindössze 14 százaléka minősíthető érzékenynek e hatóanyagcsoportba tartozó rovarölő szerekkel szemben, a gazdálkodók számára így egyre kevesebb megoldás áll rendelkezésre. Növénytermesztés 19
REPCEMAG A repcemag legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2016 2017) 120 115 ezer HUF/tonna 110 105 100 95 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. 2016 2017 Repcemag Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Repcemag, 2017. augusztusi határidő 2017. 02. 24. 109 000 109 000 109 000 2017. 02. 27. 109 000 109 000 109 000 2017. 02. 28. 109 000 109 000 109 000 2017. 03. 01. 109 000 109 000 109 000 2017. 03. 02. 109 000 109 000 108 000 108 000 112 000 112 000 109 000 Megjegyzés: A repcemagot 2016. november 1. és 2017. február 1. között nem jegyezték a BÉT-en. Forrás: BÉT 20 NAK Piaci és Árinformációk
REPCEMAG A repcemag termelői ára Magyarországon (2016 2017) 130 125 ezer HUF/tonna 120 115 110 105 100 95 90 9. 11. 13. 15. 17. 19. 21. 23. 25. 27. 29. 31. 33. 35. 37. 39. 41. 43. 45. 47. 49. 51. 1. 3. 5. 7. 2016 2017 Repcemag Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A repcemag termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2016. 8. hét 2017. 7. hét 2017. 8. hét 2017. 8. hét/ 2016. 8. hét (százalék) 2017. 8. hét/ 2017. 7. hét (százalék) Repcemag 111 741 122 235 = Adatvédelmi korlátok miatt nem közölhető adat. Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 21
REPCEMAG A repcemag legközelebbi határidőre szóló jegyzése a párizsi és a budapesti árutőzsdén (2016 2017) 470 450 USD/tonna 430 410 390 370 350 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. Forrás: Euronext/MATIF, BÉT 2016 2017 Euronext/MATIF BÉT A repcemag legközelebbi határidőre szóló jegyzésének változása a párizsi és a budapesti árutőzsdén (USD/tonna) 2016. 03. 02. 2017. 02. 23. 2017. 03. 02. 2017. 03. 02./ 2016. 03. 02. (százalék) 2017. 03. 02./ 2017. 02. 23. (százalék) Euronext/MATIF 373 436 442 118,3 101,4 BÉT 357 373 372 104,4 99,7 Megjegyzés: A repcemagot 2016. november 1. óta nem jegyzik a BÉT-en. Forrás: Euronext/MATIF, BÉT 22 NAK Piaci és Árinformációk
SZÓJA SZÓJABABPIACI AKTUALITÁSOK (AKI Gabonapiaci jelentés, 4. szám, 18. oldal) A déli féltekén javában zajlik a 2016/2017. gazdasági évi szójababtermés betakarítása, és a kilátások igen ígéretesek. Az Oil World legfrissebb, februári prognózisában a 2015/2016. évi szezonban betakarítottnál 9-10 millió tonnával több, 176 millió tonna szójababtermést valószínűsít, így a globális kibocsátás meghaladná a 337 millió tonnát. Ez közel 26 millió tonnával múlná felül az előző szezon volumenét. Amennyiben ez realizálódik, a felhasználás növekedése mellett a zárókészlet akár 8 millió tonnával 88 millió tonnára is nőhet. Ezzel egy időben az északi féltekén már a 2017/2018. gazdasági évi termést adó szójabab vetésére készülnek a gazdák, és február végén az USA agrárminisztériuma is közzétette a várva várt előrejelzését. Úgy tűnik beigazolódtak a korábbi várakozások, amelyek szerint a szójabab vetésterülete nőni fog az USA-ban az idén a kukorica rovására, amit az előbbi jobb jövedelmezőségével, illetve azzal magyaráznak a szakértők, hogy az észak-amerikai országban a szója vetése kisebb ráfordítást igényel, mint a kukoricáé. A következő hetekben összesen 35,6 millió hektáron (+5 százalék) kerülhet szójavetőmag a földbe. A HÉT TÉMÁJA: A TÁMOGATÁS HÚZZA A MAGYAR SZÓJÁT (agrotrend.hu, március 1.) Jelenleg Európa, így hazánk is komoly mennyiségű szóját importál, amelynek 90 százaléka genetikailag módosított (GM) szóját termelő gazdaságokból származik. Ugyanakkor a magyar GMO-mentes szója háromnegyede külföldön kerül értékesítésre, ami a hazai fizetőképes kereslet hiányából fakad, mivel a takarmányfelvásárlók nem adnak felárat a GMO-mentes terményért. Magyarországon az elmúlt években jellemzően 40-45 ezer hektárról 70-90 ezer tonna termést takarítottak be szójából. A 2015. év azonban jelentős változást hozott a hazai termesztésben, ugyanis a területalapú támogatáson felül a fehérjenövényekre biztosított termeléshez kötött támogatás következtében több mint ötven százalékkal növekedett a szója termőterülete, közel 77 ezer hektáron vetették a szemes takarmánynövényt. Sajnos a 2015-ös igen kedvezőtlen, száraz időjárás sokak kedvét elvette a szójatermesztéstől. A számos esetben hiányzó feltételek és tapasztalatok miatt a termelés színvonala csökkent, a gondokat a kedvezőtlen idő tetézte, így várható volt a támogatás fenntartása mellett is, hogy 2016-ban némileg alábbhagy a termelési kedv. Ezt igazolták a 2016. év termesztési adatai. A gazdák közel 63 ezer hektárra vetettek szóját, azonban a viszonylag párás, nem túlzottan meleg, csapadékos időjárás kedvezett az állományok fejlődésének, ami országos szinten is magas, 3 tonna/hektár körüli termésátlagokat eredményezett, így közel 164 ezer tonna babot takarítottak be. A szemes fehérjetakarmány-növények (szójabab, lóbab, édes csillagfürt, borsó, csicseriborsó, takarmányborsó) termesztésére a támogatás 2015. évben 51,5 ezer Ft/hektár volt és a 2016. év támogatási összege is hasonló nagyságrendűnek ígérkezik. Pontos adatokra az év első negyedévében lehet számítani. A termeléshez kötött támogatás fenntartásának köszönhetően a szójatermő terület növekedése várhatóan tovább folytatódik, amelyet az öntözésfejlesztési programok, valamint a növekvő piaci kereslet segíthet elő még nagyobb mértékben. Növénytermesztés 23
SZÓJA A szójabab és származékainak legközelebbi határidőre szóló jegyzése a chicagói árutőzsdén (2016-2017) USD/tonna 480 460 440 420 400 380 360 340 320 300 280 900 850 800 750 700 650 600 550 500 450 400 USD/tonna Forrás: CME/CBOT I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. 2016 2017 Szójabab Szójadara Szójaolaj jobb tengely A szójabab és származékainak legközelebbi határidőre szóló jegyzésének változása a chicagói árutőzsdén (USD/tonna) 2016. 03. 02. 2017. 02. 23. 2017. 03. 02. 2017. 03. 02./ 2016. 03. 02. (százalék) 2017. 03. 02./ 2017. 02. 23. (százalék) Szójabab 314 372 377 120,2 101,5 Szójadara 288 365 365 126,7 100,0 Szójaolaj 666 712 747 112,3 105,0 Forrás: CME/CBOT 24 NAK Piaci és Árinformációk
BURGONYA A MAGYAR BURGONYATERMESZTÉSRE NEHÉZ IDŐK JÁRNAK (agraragazat.hu, február 23.) Az 1990-es évtized elejére megtorpant a múlt század 70-es éveiben kezdődött, a termesztés- és tárolástechnológiában, valamint a biológiai alapokban végbement fejlődés, amelynek eredményeképpen a hazai termésátlagok a korábbiaknál magasabb szinten stabilizálódtak, a minősített vetőgumó felhasználásának aránya 40 százalékot meghaladó szintre emelkedett. Jelenleg is a tartós válság jellemzi az ágazatot, ami az ökológiai lehetőségeinknél lényegesen alacsonyabb termésátlagokban, a megbízhatatlan piaci minőségben, a magas fajlagos költségszintben, a feldolgozóipar teljes megszűnésében és ezzel összefüggésben a kiszámíthatatlan piaci viszonyokban jut kifejezésre. Az ország burgonyatermő területe az utóbbi években hihetetlenül alacsony szintre süllyedt. Az elmúlt években a termésátlagok emelkedtek, azonban a termelők a burgonyafajtákban rejlő termőképességnek országos átlagban csak mintegy a negyedét használják ki. Ma Magyarországon a burgonya éves fogyasztása 60 kilogramm/fő körül mozog, de ez a szám már tartalmazza a nem kis volument felölelő, valamilyen feldolgozott formában (burgonyapüré, -pehely, mélyhűtött hasábburgonya, burgonyakeményítő, chips) piacra kerülő burgonya mennyiségét is. A belföldi termelés és a fogyasztás között mintegy 200 ezer tonna különbség van, ami importból kerül a fogyasztó asztalára. Ugyanakkor be kell látni, hogy elsősorban a termesztési körülmények évjáratonként eltérő mértékben kedvezőtlen hatása (aszály, száraz termesztési mód), másrészt a termesztési és tárolási technológiák még meglévő hiányosságai miatt a tárolási szezon végére az itthon előállított étkezési burgonya minősége elsősorban a burgonya tetszetőssége, piacos megjelenése gyakorta elmarad a kívánatostól. Ez a tény ugyancsak az importot indokolja. A belföldi termesztésű Agria és Laura burgonyafajták bruttó termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon (2016 2017) 150 140 130 HUF/kg 120 110 100 90 80 10. 12. 14. 16. 18. 20. 22. 24. 26. 28. 30. 32. 34. 36. 38. 40. 42. 44. 46. 48. 50. 52. 2. 4. 6. 8. 2016 2017 Agria Laura Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 25
GYÜMÖLCS Néhány belföldi gyümölcsfaj 9. heti értékesítési árszerkezete (HUF/kg) Budapesti Nagybani Piac Nagybani piacok Debrecen Bruttó termelői ár Szeged Budapest Fővám tér Fogyasztói piacok Debrecen Szeged Bruttó fogyasztói ár Kiskereskedelmi láncok belföldi termékek átlagárai Alma (Idared) 170 110 205 198 200 250 335 Alma (Golden) 190 110 220 220 200 250 312 Dió 2 800 2 000 2 200 2 980 2 500 2 500 4 495 Körte 350 360 400 450 612 Megjegyzés: A Budapesti Nagybani Piac esetében a hétfői árakat tüntetjük fel. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Néhány belföldi termesztésű gyümölcsfaj bruttó termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon (2017. 9. hét) 400 350 300 250 HUF/kg 200 150 100 50 0 Alma (Jonagold) Alma (Idared) Alma (Granny Smith) Körte (Alexander/Bosc kobak) 2017. 9. hét Megjegyzés: A Budapesti Nagybani Piac esetében a hétfői árakat tüntetjük fel. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) EMELKEDETT A KÖRTE ÁRA (AKI PÁIR) A Budapesti Nagybani Piacon a 9. héten a hazai almafajták közül az Idared 170 forint/kilogramm ára 6, a Granny Smith 210 forint/kilogramm ára 5, a Jonagold 180 forint/kilogramm ára 4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az olaszországi Alexander/Bosc kobak körtét 450, a hazait 350 forint/kilogramm áron kínálták. Az előbbi 13, az utóbbi 3 százalékkal volt magasabb a 2016 9. hetében jellemzőnél. 26 NAK Piaci és Árinformációk
GYÜMÖLCS FRUITVEB: ÁTLAGOS VOLT A GYÜMÖLCSTERMÉS TAVALY (magyaridok.hu, február 23.) Mennyiségben a zöldség-gyümölcs ágazat együttes produktuma mintegy 2,766 millió tonna volt, ami átlagosnak tekinthető. A terméktanács közlése szerint tavaly mintegy 850 ezer tonna gyümölcs termett. Az alma 510 ezer tonnával közepes évet zárt. Az étkezési alma aránya nem érte el még az átlagosnak tekinthető 30 százalékot sem, elsősorban a jég és fagy okozta minőségi károk miatt. Meggyből előzetesen 65 ezer tonnát becsültek a szakemberek, de végül a vártnál kisebb fagykár miatt mintegy 85 ezer tonnát takarítottak be a termelők. A gyümölcstermő terület 2-3 százalékkal nőtt 2016-ban 2015-höz képest. Jelentősen bővült a dió és a bodza területe, kisebb mértékben pedig a kajszié, a meggyé és a cseresznyéé. Tavaly a gyümölcsök termelői ára elmaradt a várakozástól. TÍZ MÁZSÁNÁL IS TÖBB KIVIT OSZTOTTAK SZÉT BECSEHELYEN (zaol.hu, február 23.) Termelői felajánlásból tíz mázsánál is több kivit csomagoltak el és adtak át időseknek, illetve gyermekes családoknak az önkormányzat munkatársai a napokban. A felajánlást a Tatabányán élő apa és fia, Miklós Ákos, illetve Miklós Ákos Márton tette, akik a becsehelyi-polai Kis-hegyen közel 4 hektárnyi területen termelnek kivit. A lédús (nem mellesleg a külföldről érkező kivihez képest sokkal zamatosabb) gyümölccsel a község időseinek és gyermekes családjainak akartak kedveskedni. Miután az iskolagyümölcs létező fogalom, ezért vetődött fel bennünk a gondolat, hogy a kereskedelmi forgalomban kívánatos méretnél kisebb, ám teljesen hibátlan és ugyanúgy fogyasztható kiviket a becsehelyi gyerekekhez juttatjuk el hallottuk Miklós Ákos Mártontól. Sajnos, a korán érkező fagy miatt elég sok gyümölcs maradt a töveken, mert már nem volt idejük megnőni, amellett, hogy ennek a sokszorosát sikerült értékesítenünk. Németh Géza, Becsehely polgármestere érdeklődésünkre elmondta, először meglepődött, amikor Miklós Ákosék felhívták a felajánlással, de persze örömmel fogadta azt. A polgármesteri hivatal dolgozói és a technikai állomány néhány tagja kivonult a hegyre és két napon át mást sem csináltak, csak kivit szedtek. Így sikerült tizenvalahány mázsára való gyümölcsöt összegyűjteniük. Az idősek napján a község szépkorú lakosai kaptak a kiviadományból, most pedig a gyermekes családoknak vittek belőle, 255 14 év alatti gyermeknek. Néhány gyümölcsféle 9. heti ára a poznani, a hamburgi és a berlini nagybani piacon (HUF/kg) Származás Poznan Származás Hamburg Származás Berlin Alma belföldi 86 119 belföldi 262 293 belföldi 246 277 Citrom külpiaci 349 428 Spanyolország 288 452 Spanyolország 288 370 Körte belföldi 143 249 Olaszország 447 493 Olaszország 431 462 Banán külpiaci 289 356 tengerentúli 402 428 tengerentúli 428 462 Megjegyzés: Átszámítva az MNB hivatalos középárfolyamán. Forrás: www.wgro.com.pl, www.ami-informiert.de Növénytermesztés 27
ZÖLDSÉG Néhány belföldi zöldségfaj 9. heti vertikális árszerkezete (HUF/kg) Budapesti Nagybani Piac Nagybani piacok Debrecen Bruttó termelői ár Szeged Budapest Fővám tér Fogyasztói piacok Debrecen Szeged Bruttó fogyasztói ár Kiskereskedelmi láncok belföldi termékek átlagárai Zeller 170 200 300 380 400 380 292 Fokhagyma 1 300 1 100 1 600 1 200 2 000 2 000 2 099 Cékla 120 100 150 168 250 200 Paradicsom (gömb) 900 700 980 820 699 Sárgarépa 110 120 120 168 200 150 161 Petrezselyem 380 400 520 548 900 680 748 Vöröshagyma 75 70 140 168 200 180 164 Fejes káposzta (fehér) 80 100 150 148 220 190 154 Fejes káposzta (vörös) 150 160 300 298 350 400 247 Kelkáposzta 250 350 360 480 500 420 486 Kígyóuborka 800 800 1 000 800 799 Csiperkegomba 450 500 400 580 500 500 838 Laskagomba 650 540 1 400 780 853 Megjegyzés: A Budapesti Nagybani Piac esetében a hétfői árakat tüntetjük fel. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Néhány belföldi termesztésű zöldségfaj bruttó termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon (2017. 9. hét) HUF/kg 1 400 1 300 1 200 1 100 1 000 900 800 700 600 500 400 300 200 100 0 Kígyóuborka Paradicsom (gömb) Tölteni való paprika Fokhagyma 2017. 9. hét Megjegyzés: A Budapesti Nagybani Piac esetében a hétfői árakat tüntetjük fel. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 28 NAK Piaci és Árinformációk
ZÖLDSÉG FRUITVEB: A HAJTATÓ KERTÉSZETEKNEK KEDVEZŐBB A 2016. ÉV, MINT A 2015-ÖS (magyaridok.hu, február 23.) A szabadföldi zöldségek területe növekedett, főleg a csemegekukoricáé, a görögdinnyéé, a sárgarépáé és a petrezselyemé. A többi kultúráé nem változott vagy kissé csökkent. A betakarított mennyiség 1,5 millió tonna körül alakult. A múlt év a hajtató kertészeknek sokkal kedvezőbb volt, mint a 2015-ös, mert kiegyenlítettebb volt a hőmérséklet (kevesebb volt a hőségnapok száma), így jobbak voltak a hozamok és a minőség is. A hajtatásban nőtt a káposztafélék és a salátafélék termelőterülete, valamint mennyisége is. A paprika és a paradicsom területe nem változott érdemben, de a korszerűsítéseknek köszönhetően tovább emelkedtek a hozamok. Így a hajtatott termékek mennyisége 430 ezer tonna körül alakult 2016-ban, ami mintegy 6 százalékkal volt magasabb az előző évinél. Tavaly a zöldségek termelői ára főleg a korai időszakban magasabb volt. A tárolt növényfajoknál (hagymafélék, gyökérzöldségek) a vártnál alacsonyabb árak alakultak ki, ezt részben ellensúlyozták a magasabb hozamok. NAPI TÍZ ADAG ZÖLDSÉG ÉS GYÜMÖLCS 7,8 MILLIÓ IDŐ ELŐTTI HALÁLOZÁST ELŐZHETNE MEG (MTI, február 23.) Napi tíz adag zöldség és gyümölcs fogyasztása évente 7,8 millió ember idő előtti halálát előzhetné meg egy új brit tanulmány szerint. Elemzések alapján a zöldségek és a gyümölcsök kis mennyisége is előnyösen hat az egészségre, de még jobb, ha többet fogyaszt belőlük az ember. Egy adag alatt 80 gramm zöldséget vagy gyümölcsöt értenek, ennyit nyom nagyjából egy kis banán, egy körte vagy három púpozott evőkanál spenót vagy borsó. A kalkulációkat 95 korábbi, egymástól független tanulmány eredményeire alapozták, ezekben mintegy kétmillió ember étkezési szokásait vizsgálták. A rák alacsonyabb kockázata összefüggött a zöld és a sárga zöldségek, valamint a káposztafélék, a szívbetegségek kisebb kockázata pedig az alma, a körte, a citrusfélék, a zöld leveles zöldségek és a káposztafélék fogyasztásával. Kalkulációik alapján ahhoz képest, ha valaki egyáltalán nem eszik zöldséget és gyümölcsöt, napi 200 gramm fogyasztásával 13 százalékkal csökken a szív- és érrendszeri betegségek, 4 százalékkal a rák, 15 százalékkal a korai halál kockázata, napi 800 gramm zöldség és gyümölcs elfogyasztása pedig 28 százalékkal mérsékli a szív- és érrendszeri betegségek, 13 százalékkal a rák, 31 százalékkal a korai halál esélyét. Kimutatták, hogy a zöldség- és gyümölcsfogyasztás csökkenti a koleszterinszintet, a vérnyomást, javítja az erek és az immunrendszer működését, talán a bennük található tápanyagok révén: sok bennük többek között az antioxidáns, ami csökkentheti a DNS károsodását, ezzel a rákkockázatot is. Néhány zöldségféle 9. heti ára a poznani, a hamburgi és a berlini nagybani piacon (HUF/kg) Származás Poznan Származás Hamburg Származás Berlin Sárgarépa belföld 57 86 belföld 154 185 belföld 154 216 Padlizsán külpiaci 570 641 Spanyolország 308 370 Spanyolország 400 493 Cukkini külpiaci 513 542 Spanyolország 370 431 Spanyolország 370 431 Zeller belföld 114 143 belföld 169 216 belföld 154 216 Fokhagyma külpiaci 1 069 1 425 Spanyolország 1 078 1 201 Spanyolország 1 078 1 232 Csiperkegomba belföld 445 499 Lengyelország 554 678 Lengyelország 462 770 Megjegyzés: Átszámítva az MNB hivatalos középárfolyamán. Forrás: www.wgro.com.pl, www.ami-informiert.de Növénytermesztés 29
SZŐLŐ SZABÁLYOZNÁK A SZŐLŐÉRTÉKESÍTÉST A SZŐLŐ- ÉS BORTERMELŐK ÉRDEKÉBEN (hnt.hu, február 28.) Tekintve, hogy az elmúlt esztendőben több borvidéken a szőlő jó minősége dacára is csökkentek a szőlőfelvásárlási árak, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) tervezetet dolgoz ki a szőlőértékesítés szabályozására. A szőlész-borász szakmaközi szervezet a 2017-es szüret zökkenőmentes lebonyolítása érdekében augusztusra új típusú árprognózis közzétételét tervezi. Az új számítási módszertan bortípusonként határozná meg az irányadó felvásárlási árakat, külön kezelve az eredetvédelmi kategóriákat is. A számítások a várható termésre és az aktuális készletekre vonatkozó adatok mellett az elmúlt évi felvásárlási árakat és a termelési költségeket is figyelembe vennék. Az elképzelések szerint a készletek pontos meghatározása érdekében a 100 hektoliternél több bort előállító termelőknek június 15-éig kell elkészíteniük a május végi állapotra vonatkozó készletfelmérésüket. Az adatokat a hegybíróknak kell majd megküldeniük. A meghatározó helyi fajták tavalyi felvásárlási árait szintén a hegybírók gyűjtenék be. A HNT régóta keres megoldást a szüreti időszakban jelentkező feszültségek feloldására. Az elmúlt évek gyakorlata megmutatta, hogy a termésbecslésen és árprognózison túl további intézkedésekre van szükség. A tanácsülésen a szervezet az ún. szőlőfelvásárlási szakmaközi szerződés bevezetésének elvét is elfogadta. A közösségi jog adta lehetőségekkel élve, a piac átláthatóságát biztosítandó, a HNT a jövőben nyílt ajánlattételre és mintaszerződés megkötésére kötelezné az érintetteket. A már szerződéses kapcsolatban álló szőlőtermelőknek és borászatoknak a tervek szerint nem kellene majd új szerződést kötniük. Jelenleg zajlik az intézkedéscsomag részleteinek kidolgozása, amelyről várhatóan március végén dönt a szakmaközi szervezet. Ezt követően a Földművelésügyi Minisztérium minden termelőre kiterjesztheti a döntést. Az intézkedés növeli a kiszámíthatóságot, és mindkét félnek lehetőséget ad a tervezésre: a szőlőtermelők legkésőbb a szüret kezdetéig biztosak lehetnek abban, hogy kinek, milyen áron és milyen szállítási feltételek mellett tudják értékesíteni a termést, a borászatok pedig az eddiginél jobban tudják tervezni és az igényeikhez tudják szabni felvásárlásaikat. 30 NAK Piaci és Árinformációk
BOR A ROYAL TOKAJI TAROLT A BERLINER WINE TROPHYN (boraszportal.hu, február 22.) Idén 31 bor indult Németország legkomolyabb borversenyén, a Berliner Wine Trophyn. A nagyszabású versenyen a zsűri egy Nagy Arany medállal, négy arany és négy ezüst minősítéssel díjazta a magyar tételeket. Ezek közül kettő is a Royal Tokaji szortimentjéből került ki; egyik a Gold Label 6 puttonyos Tokaji Aszú 2013, amely kategóriagyőztesként Nagy Arany medált szerzett, a másik pedig a Blue Label 5 Puttonyos Tokaji Aszú 2012 tétele, ami arany minősítést kapott. ÖTÉVES A BORJOG ÉS BORMARKETING KONFERENCIA (agroinform.hu, február 25.) Hogyan adjuk el a magyar bort? Erre keresi a választ az 5. Borjog és Bormarketing Konferencia neves hazai és külföldi előadók borászok, szakpolitikusok részvételével március 2-án Budapesten. A dr. Prónay Bence jogász és Rókusfalvy Pál borász, marketingszakember által szervezett konferencia alapvető célja továbbra is változatlan: ezen a szakmai fórumon szeretnék párbeszédre hívni az ágazat véleményformáló szakembereit és minden borkedvelő, borértő érdeklődőt, hogy itt vitassák meg az aktuális borjogi kérdéseket és egyeztessenek a hazai bormarketing irányvonalairól, azaz hogy felületet biztosítsanak a szőlőborágazatot segítő véleményformáló gondolatoknak és teret adjanak a szakmát érintő érdemi kommunikációnak. A 2017. március 2-án a budapesti Boscolo Hotel Róma termében a szakmai eseményen előadást tart többek között Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára az aktuális vidékfejlesztési támogatásokról, Jacques Stanislas Nadolski, az Európai Bizottság tanácsadója az uniós borreformokról, Josef Glatt, az Osztrák Bortermelők Szövetségének igazgatója az osztrák csodáról, illetve dr. Török András, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatója is, aki a bormarketing-stratégiáról beszél majd. VINCE BUDAPEST WINE SHOW (pecsma.hu, február 27.) A Villányi borvidék 18 pincészetének kiemelkedő borait mutatják be a VinCE Budapest Wine Show-n március 17 19. között. A borbarátok idén három standból álló közös borvidéki bemutatkozáson kóstolhatják a prémiumkategóriájú borokat, amelyek magas minőségét a több mint tíz éves eredetvédelmi rendszer garantálja. Itt találkozhatnak újra a borvidék zászlósborával, a Villányi Franc legszebb képviselőivel. A Cabernet Franc természetes otthonra lelt Villányban, évről évre növekszik ismertsége és elismertsége, ma már méltó vetélytársa a francia Loire menti és az európai Cabernet Franc boroknak. A Villányi Franc az elegancia, az egyensúly, a finomhangolás művésze, sokrétűségét mutatja, hogy a fajtajelleg mellett teret enged a borász egyéniségének is. Legalább egyéves fahordós érlelést kap, és a hosszú palackos érlelést is meghálálja. A Villányi Franc mellett a borvidékre jellemző egyéb fajták, házasítások széles kínálatából is bemutatnak 15 prémiumbort. A magyar kikerics egyedi védjeggyel jelölt borok között csúcsházasítások, Merlot, Cabernet sauvignon, Kékfrankos, Portugieser, valamint egy prémium Chardonnay reprezentálják a borvidéket. Növénytermesztés 31
BOR A fehérborok feldolgozói értékesítési ára Magyarországon (2016 2017) ezer HUF/hl 35 33 31 29 27 25 23 21 19 17 15 9. 11. 13. 15. 17. 19. 21. 23. 25. 27. 29. 31. 33. 35. 37. 39. 41. 43. 45. 47. 49. 51. 1. 3. 5. 7. 2016 2017 Földrajzi jelzés nélküli bor Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A belföldön termelt fehérborok feldolgozói értékesítési árának változása Magyarországon (HUF/hl) 2016. 8. hét 2017. 7. hét 2017. 8. hét 2017. 8. hét/ 2016. 8. hét (százalék) 2017. 8. hét/ 2017. 7. hét (százalék) Földrajzi jelzés nélküli bor 28 134 19 113 19 531 69,4 102,2 Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor 22 770 25 572 25 304 111,1 99,0 Megjegyzés: A feldolgozói értékesítési ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 32 NAK Piaci és Árinformációk
BOR A vörös- és rozéborok feldolgozói értékesítési ára Magyarországon (2016 2017) ezer HUF/hl 35 33 31 29 27 25 23 21 19 17 15 9. 11. 13. 15. 17. 19. 21. 23. 25. 27. 29. 31. 33. 35. 37. 39. 41. 43. 45. 47. 49. 51. 1. 3. 5. 7. 2016 2017 Földrajzi jelzés nélküli bor Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A belföldön termelt vörös- és rozéborok feldolgozói értékesítési árának változása Magyarországon (HUF/hl) 2016. 8. hét 2017. 7. hét 2017. 8. hét 2017. 8. hét/ 2016. 8. hét (százalék) 2017. 8. hét/ 2017. 7. hét (százalék) Földrajzi jelzés nélküli bor 22 663 32 655 31 492 139,0 96,4 Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor 30 349 31 440 29 850 98,4 94,9 Megjegyzés: A feldolgozói értékesítési ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 33