FERGE ZSUZSA: AZ ISKOLARENDSZER ÉS AZ ISKOLAI TUDÁS TÁRSADALMI MEGHATÁROZOTTSÁGA - Az eredeti könyv rövidített kivonata - Kötelezı irodalom a Tudásszociológia tantárgyhoz Eredeti könyv adatai: Az iskolarendszer és az iskolai tudás társadalmi meghatározottsága / Ferge Zsuzsa. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1976. p. 11-58. Készítette: Sándor Judit 2009. március
T u d á s s z o c i o l ó g i a - I. é v f o l y a m, 1. f é l é v ( 2 0 0 9 ) 1/4 - Az iskola az egyik legfontosabb intézmény, mely a tudás átadását szolgálja, illetve feladata a különbözı társadalmi pozíciókba való elosztás, a társadalmi struktúra reprodukálása, átalakítása. - A tudás különbözı osztályozása: Alaptudás - Alkalmazott tudás Elemzı tudás - Empirikus tudás Uralmat, kontrollt szolgáló tudás - Mőveltséget jelentı tudás - Üdv tudás, megváltást szolgáló tudás (Marx felosztása) Humán tudás - Reál tudás Szakmai irányok szerint csoportosított tudás - Machlupé tudásfelosztása: Praktikus tudás (szakmai-, üzleti-, mesteremberi-, politikai-, háztartási-, egyéb gyakorlati tudás) Intellektuális tudás (általános kultúra, természettudományos tanulás, intellektuális kíváncsiság kielégítése) Társalgási vagy idıtöltésre való tudás (nem intellektuális kíváncsiság kielégítése, szórakozás, érzelmek) Spirituális tudás (Isten vallásos megismerése, üdvözülés elérése) Nem kívánt tudás (ami véletlenül tapad az emberre) - A kultúra fogalma tágabb, mint a tudás fogalma. A kultúra az emberi-társadalmi tapasztalatok totalitása, a tudás e tapasztalatok racionalizálása és általánosítása, tehát a kulturális jelek és jelképek, illetve a különbözı elvek és eljárások ismerete. A tudás a társadalmi fejlıdéssel egyre halmozódik és fontossága nı. - Ez a tanulmány az iskola társadalmi szerepével és lehetıségeivel foglalkozik. Megállapítható, hogy a társadalmilag érvényes (releváns) és fontos tudás egyre inkább elválik a társadalmilag közömbös, érvénytelen (nem releváns) tudástól. A társadalmilag releváns tudásnak különbözı típusai alakulnak ki a tudás társadalmi felhasználása szempontjából: Szaktudás, szakismeret (egymástól elkülönülı munkafajták végzéséhez szükséges tusás) Hétköznapi tudás (azon ismeretek és információk, melyek a szakmai ismeretek, illetve az ünnepnapi tudás szféráján kívül esnek) Hétköznapi gyakorlati tudás (házi-, háztartási- tevékenységek, magánéleti ismeretek, öltözködés, lakberendezés stb.) Hétköznapi társadalmi tudás (emberek közötti érintkezésre és a társadalmi viszonyok kezelésére vonatkozó ismeretek, információk; jelek, jelképek (betők, számok), magatartási és viselkedési szabályok, intézmények, jogok, jogérvényesítési lehetıségek ismerete, eljárások és szankciók ismerete; társadalmi-politikai tudás) Ünnepnapi tudás (mővészi alkotások ismerete, megértése, élvezésének képessége) A tudás ezen három típusa közötti határok történelmiek és igencsak viszonylagosak. A törzsi társadalomban e három tudástípus még szerves egységet alkotott (a munkát beágyazták a mindennapi tevékenységek közé, ahogy a díszítı mővészetet vagy a rituális táncokat is). A szaktudás elkülönülése elıször egyes szakmáknál jelent meg (orvos, jogász, teológus), majd késıbb fokozatosan differenciálódott. A viszonylagosság ott látszik, hogy a specializálódás miatt számos ismeret szakismeretté vált egyesek számára, illetve sok olyan készség van, melyek átmenetet képeznek a típusok között (lakberendezés). - A teljes emberi élethez mindhárom tudástípus elsajátítása hozzátartozik, de az iskola egy történelmi korszakban sem vállalkozott rá, hogy harmonikus egységet teremtsen közöttük. Valamelyik típus, vagy a három közül kettı domináns volt, a mindenkori történelmi és társadalmi helyzet határozta meg, hogy melyik tudástípus mekkora hangsúlyt kap. A három tudástípus nem áll egymással hierarchikus viszonyban, egyik sem fontosabb vagy értékesebb a másiknál. Azért egy objektív fontossági sorrend felállítható, eszerint: legfontosabb a szaktudás, ezt követi a hétköznapi tudás, majd pedig az ünnepnapi tudás. - A tudás egyenlıtlen társadalmi elosztása: az iskolarendszeren belül mindig különbözı iskolatípusok léteztek, melyek társadalmi értéke eltérı. Illetve az azonos iskolatípus sem tudja ugyanazt nyújtani minden tanulójának. A képességek és a származás függvényében profitálnak a tanulók többet vagy kevesebbet.
T u d á s s z o c i o l ó g i a - I. é v f o l y a m, 1. f é l é v ( 2 0 0 9 ) 2/4 - A kettıs iskolarendszer: a mai iskolarendszer kettıs jellegő, a kettıséget fıleg a középiskolához kapcsolják, ahol több ágra szakad a továbbtanulás: az egyik ág az egyetemi továbbtanulás felé visz a másik ág a fizikai munka világába vezet (rövid ciklus) - Mások szerint a szétválasztódás már az iskolakezdéskor megtörténik: lemaradók csoportja P-P ág, mely rövid tanulást és szakmai képzést jelent lépést tartók csoportja S-S ág, mely a középiskola és az egyetem felé visz - Történelmi elızmény: A középkorban az egyetemtıl lefelé kezdtek nyitni és tagolódni, kialakult a középiskola, illetve a középiskolára elıkészítı osztályok. Ezzel párhuzamosan alulról megindult az elemi iskola vagy népiskola, aminek elvégzése után a diákok nagy része munkába állt, egy kisebb hányaduk pedig gyakorlati iskolába vagy középiskolába ment. Két út - kétféle mőveltség. - Felülrıl lefelé épülı elit jellegő iskola: a kezdetek a kínai mandariniskolákig, az antik akadémiákig és a középkori egyetemekig nyúlnak vissza. Ezen iskolák hallgatósága fıleg a felsıbb társadalmi rétegekbıl kerül ki, bár késıbb szélesedik a hallgatók köre. Kivétel az egyházi képzés, mely felemelkedési lehetıséget nyújtott a szegényebb, nem feltétlenül nemesi származású tehetséges gyerekek számára. Az iskola felsı szintje, az egyetem, melynek létrejötte sok helyen megelızi azoknak az iskolatípusoknak a kialakulását, melyek a fiatalabb gyerekeket elıkészítik a magasabb tanulmányokra. Az alsófokú iskola hiánya jellemzı, emiatt az egyetemeknek maguknak kellett kiépíteni a megelızı iskolatípust, ha biztosítani akarták az oktatás megfelelı színvonalát. A középkor végéig az egyetemeken számolni kellett azzal, hogy a hallgatók nem, vagy csak alig tudtak írni és olvasni. A 14-15. században kezdték kialakítani a kollégiumokat, melyek az egyetem szerves részét képezték, céljuk eleinte, hogy szervezett ellátást biztosítsanak az egyetem hallgatóinak, késıbb pedig már az oktatás jelentıs része áthelyezıdött ide. Ebbıl jött létre a mai gimnázium típusú középiskola. A fı hangsúly a latin- és a nyelvtantanításon volt. A kollégiumok késıbb függetlenedtek az egyetemektıl. A 16-17. században kiépültek az ellenreformációt szolgáló jezsuita középiskolák, melyek szigorú fegyelme és hatékonysága igen vonzó volt a szülık számára. A kollégiumoknak versenybe kellett szállniuk a jezsuita iskolákkal, hogy ne veszítsék el tanulóikat. Az elemi iskolák, vagy kis iskolák a legkésıbbi képzıdmények. Bár latin iskolák a középkorban már léteztek, de ezek jobbára csak az egyházi szertartásokhoz szükséges latin imákat és zsoltárénekeket tanították, a továbbtanulás biztosítása nem tartozott feladataik közé. Franciaországban a kis iskola a 17. században jelent meg és a 18-ra terjed el. Az elemi iskola kettıs jelleggel alakult ki, egyik részük magasabb tanulmányokra készítette elı a nemesi vagy gazdagabb polgári családok gyerekeit, ezek az iskolák késıbb a gimnázium elıkészítı osztályai lettek vagy eleve úgy jöttek létre, valójában ezek tekinthetık alsófokú oktatásnak. Másik részük az ipari forradalom terméke. - Alulról felfelé épülı népiskola: ez a kettıs iskolarendszer másik ága. Társadalmi nyomásra alakult ki. Angliában óriási mértékben megnövekedett a városi nincstelen népesség száma, ez a szegény, olykor lump réteg kellemetlenné és veszélyessé vált a felsıbb osztályok számára. Láthatatlanná tételük egyik módja a szegényház volt, melyhez olykor elemi ismereteket nyújtó iskolák is csatlakoztak. Az volt a céljuk, hogy a gyerekeket megmentsék az erkölcstelenségtıl és a nyomortól, illetve hogy vallásoktatás által erkölcseiket megnemesítsék. Így a 17. század végétıl számos jótékonysági iskolát alapítottak, ahol a szegény gyerekeket megtanították a keresztény vallás ismeretére és gyakorlására, illetve írni, olvasni, számolni és valamilyen szakmára. A 18. század elejétıl a parasztság és a városi plebejusok gyerekei számára kialakult egy rövid ciklus. Népi mozgalmak is mőködtettek iskolákat, de ezek nem tekinthetık a hivatalos iskolaügy elıfutárának. Az állandó jellegő kisiskolák terjedése a 18. század végétıl jellemzı, az iskolázás állami feladattá vált, az iskolába járás formailag kötelezı volt, de ennek sokáig nem tudtak érvényt szerezni. A jobbágyság és a szegény parasztság részérıl az iskola elutasítása volt jellemzı, anyagi okokra hivatkoztak, a gyerekmunka szükségességére vagy kilátástalan helyzetükre. Az alulról felfelé épülı iskolarendszer kifejezetten az alsóbb néposztályok számára készült, specifikuma, hogy nem alsófokú oktatás, melyre további fokozatok épülnek, hanem rövid ciklus.
T u d á s s z o c i o l ó g i a - I. é v f o l y a m, 1. f é l é v ( 2 0 0 9 ) 3/4 Már az 1777-ben kiadott Ratio Educations is elıírt 6 osztályos kötelezı iskolázást, de ez még a 20. század elején sem valósult meg teljesen. Vannak akik csak 1-2 évet töltöttek az iskolában, és sokan el se kezdték azt. Késıbb az alulról felfelé épülı ciklus hosszabbodott. A kötelezı 6-8 évig tartó általános és ingyenes oktatásra vonatkozó állami törvények zömmel a 19. század második felében születtek meg. Gondoskodtak ipari vagy alacsonyabb alkalmazotti munkakörök betöltésére képesítı iskolákról. Ilyen volt hazánkban a polgári és a tanoncképzés. Az alulról felfelé épülı iskola az eredeti 2-3 évrıl 8-10 éves ciklusig is felnıtt a 20. század elejére anélkül, hogy találkozott volna a felülrıl lefelé épülı elit iskolával. Késıbb az oktatás alsó szintjei szinte mindenhol egységesedtek, de a felsı osztályok saját felekezeti vagy magániskolái több országban ma is léteznek. - A felülrıl lefelé építkezı elit iskolarendszerben az átadott tudás tekintetében a hangsúly az ünnepnapi és a hétköznapi tudáson van, a szaktudás többnyire háttérbe szorul. A szaktudás csak akkor jutott nagyobb szerephez, amikor a tudomány már termelıerıvé vált és az uralkodó osztálynak egyre inkább érdeke lett a magas szintő szaktudás monopolizálása. Az alulról felfelé építkezı népiskola eleinte csak a hétköznapi tudás bizonyos elemeit adta át, majd késıbb itt is megkezdıdött a szaktudás alacsonyabb szintjének a tanítása, de itt sosem foglalkoztak az ünnepnapi tudás átadásával. - A felülrıl lefelé épülı iskola tananyaga egészen a reneszánszig a hét szabad mesterség vagy ezek egy része volt, ez jellemzı a kisebb egyházi iskolákba és az egyes egyetemeken is. A trivium és a kvadrium tanulmányozásának befejése után lehetett bejutni a másik három fakultásra: orvostudomány, jogtudomány, teológia. (A legtöbb egyetemen a teológiát tanították.) A reneszánsz után kiegészült a szabad mővészetek száma néhánnyal, a teológiai jelleg gyengült és elıtérbe került az antikvitás klasszikusainak tanulmányozása. Az egyetemeken megszerzett tudás nagy része ünnepnapi elemekbıl áll. A hétköznapi tudás elemei kezdetben szinte hiányoztak, erre magyarázat az egyházi nevelés világtól való elfordulása. - A lovagi nevelés a 13. századtól fejlıdött ki, a leendı lovag más nemesi családoknál töltött kétszer hét évet és elsajátította a hét lovagi készséget (lovaglás, úszás, nyilazás, vívás, vadászás, ostábla vagy sakk, verselés). Ezek ünnep-napi és hétköznapi készségek voltak és bizonyos elemei szaktudásként is felfoghatók. A lovagi nevelés a 16. századra lehanyatlott. - Új intézményt jött létre Franciaországban, az akadémia, mely kizárólag nemes ifjakat fogadott, a könyvszerő tudás itt sem játszott nagy szerepet, a hangsúly a testkultúrán (lovaglás, vívás), a társasági készségeken (festés, tánc, lantjáték) és katonai szakismereteken (matematika, erıdítmények) volt. Az elsı két tömb egyértelmően a hétköznapi és az ünnepnapi tudás világa, a harmadik viszont lassan szaktudássá vált. Mindezen oktatási módok a fiúk nevelésére vonatkoztak. A lányok nevelésének intézményes formái, a zárdai nevelésen kívül az akadémiák mintáját követték. A 17-18. századtól kezdtek megalakulni az elıkelı fiatal lányok nem egyházi nevelıintézetei, ahol magas szintő hétköznapi és ünnepnapi ismereteket oktattak. - A szaktudás akkor kezdett tananyaggá válni, amikor az egyes szakmák kezdtek elkülönülni egymástól és elsajátításukhoz külön intézményekre volt szükség. Az elsı ilyen szakmák a jogászi, az orvosi és a teológus tanári, ezek korán önállósultak, szakosított tanulmányokat igényeltek, a megfelelı iskolák már az elsı században megjelentek és rövidesen egyetemmé váltak. A szakmai képzést nyújtó új felsıfokú iskolák közül elıször a mérnöki ismereteket is nyújtó katonai akadémiák jöttek létre a 17-18. században. Ezt követıen a 18. század végétıl kibontakozott a maihoz hasonló egyetemi rendszer anyanyelven folyó oktatással. A szakmák száma és kombinációja szorosan követte a tudományos és technikai fejlıdést. - A korai és a középkori egyetemek nyitottabbak voltak mint a reneszánsz intézményei. A származás sokat számított, illetve a magas költségek miatt az alacsonyabb réteg képviselıi csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudtak bejutni az egyetemekre. Gátat jelentett az is, hogy az iskolák többségében az oktatás nyelve sokáig a latin volt. A formai nyitottság ellenére tehát sokáig az volt a jellemzı az egyetemekre, hogy az a kiváltságosok iskolája.
T u d á s s z o c i o l ó g i a - I. é v f o l y a m, 1. f é l é v ( 2 0 0 9 ) 4/4 - A tıkés társadalom fejlıdésével a tıkés maga is részt vett már a munkában, ebben a rendszerben a munkavégzés nem szégyen, a tanulmányok végzése társadalmilag elismert és az jól használható a piacon. Annak is érdemes már tanulni, aki ebbıl meg akar élni. A technika és tudomány fejlıdése egyre több olyan embert igényelt, akik a felhalmozott tudás egy részét elsajátítják és alkalmazni tudják, illetve továbbfejlesztik. A latin nyelv, mint akadály megszőnt a nemzeti államok kialakulásával, az oktatás anyanyelvővé vált, így még többek elıtt nyílt meg a tanulás lehetısége. A születési jog elutasítása és a polgári-jogi egyenlıség hangsúlyozása valamennyi pozíció elérését nyitottá tette, a származás már nem lehetett az egyéni elırejutás gátja. Egyetlen gátoló tényezı maradt, ez pedig a tanulmányok költségessége. Ennek ellensúlyozására ösztöndíjrendszert dolgoztak ki, majd egyre jobban csökkentették a tandíjat, egészen az ingyenességig. Mindezek ellenére az egyetemek és felsı szintő iskolák társadalmilag zártak maradtak, a hallgatóság mindössze 5-20%-a származik munkás paraszt családból. - Az alulról felfelé épülı népiskola anyaga fıleg az adott viszonyok elfogadását tartalmazta, erkölcsi szelídítés folyt, ideológiai betörés volt az alapcél. Eszköze elsısorban a valláserkölcsi nevelés volt összekapcsolva írás, olvasás oktatással. Ehhez járult hozzá késıbb az iskolarendszerő szakképzés. A manuális, kézmőves szakmák tanítása sokkal régebbre nyúlik vissza, mint az iskolaszerő szakképzés, ott viszont nehéz folytonosságot találni. A kézmőves mesterségeket a céh keretein belül lehetett elsajátítani (inas, legény, mester), ez nem iskolai, hanem egyedi képzés. A kézmőves mesterség elsajátítása alig tételez fel elıképzettséget, a kézmőves szakma elsajátításának célja a megélhetés, a szaktudás társadalmi értékesítése. A nagyüzemi módszerek terjedésével és a kapitalizmus érésével elérkezett az ideje az alulról felfelé épülı iskola megszilárdulásának. A gyerekekbe idegen anyagokat sulykoltak bele, mereven mőködtek az iskolák, visszaszorították az önálló gondolkozást, elfojtották az érdeklıdést, bezárták a világot. Ezek az eszközök tették lehetıvé, hogy a gyári munkás betörését sikeresen folytassák. Ebben az iskolatípusban csak ritka kivételként van jelen egy-egy kiválasztottnak mondható gyerek. A 4-6-8, késıbb 9 éves alapiskolára épül az egyszerőbb szakmákra való szakképzés, mely eleinte munka mellett, majd nagyobbrészt üzemi, kisebbrészt iskolai keretben. Ez a fajta szakmai képzés az 19. század második felétıl kezdett kiépülni, sajátossága, hogy a szakmatanítás jobban levált a hétköznapi és az ünnepnapi képzésrıl, mint bármelyik más képzésben. A céh még teljes embert képzett, a mővelésre, az erkölcsi nevelésre és a magatartásformálásra csaknem ugyanannyi súlyt helyeztek. Mindez összefonódott, egyszerre adódott át, hisz az inasok többnyire együtt éltek a mesterrel, annak a háztartásában. A modern tanoncképzés az üzemben, mőhelyben már a szakmára koncentrál, a többi tudás oktatása sokáig vasárnapi iskola jelleggel folyt. Az alulról felfelé épülı iskolatípusra jellemzı alacsony szintő oktatás lassan fejlıdni kezdett, a hétköznapi tudásanyag gazdagodott és megjelent az ünnepnapi tudás néhány elemei is. Kialakultak a középszinten képzı intézmények, szakiskolák, technikumok, de ez csak a tanulási idı hosszabbítását jelenti, mert nem vezet át a felsı színtő iskolákba.