TÁRSADALMI METSZETEK

Hasonló dokumentumok
metszetek Hatalom, érdek, individualizáció és egyenlőtlenség a mai Magyarországon Szerk.: Kovách Imre. Napvilág Kiadó, Budapest, 2006.

Kovács Zsuzsanna. (politológus, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata)

Társadalmi egyenlőtlenségek, társadalmi integráció, közösségek

Rendszerváltás, nyertesek, vesztesek Empirikus adatok a Háztartások Életút Vizsgálata alapján

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA

KAPITÁNY ZSUZSA MOLNÁR GYÖRGY VIRÁG ILDIKÓ HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS MUNKAPIACON

Bevezetés MI A SZOCIOLOGIA?

Társadalmi egyenlőtlenségek a térben

A TELEPÜLÉSI EGYENLŐTLENSÉGEK HATÁSA A VIDÉKI FIATALOK JÖVŐTERVEIRE ÉS AKTIVITÁSÁRA

A társadalmi viszonyok A társadalom rétegződése és a társadalmi mobilitás a rendszerváltozás utáni Magyarországon

Információs társadalom és a társadalmi egyenlőtlenségek. Tausz Katalin

Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy?

3. Társadalmi egyenlőtlenségek, társadalmi kirekesztés, társadalmi befogadás

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA

VÁLTOZÁSOK A SZEGÉNYSÉG STRUKTÚRÁJÁBAN

Szociálpolitika Komplex záróvizsga

Mérés módja szerint: Időtáv szerint. A szegénység okai szerint

Új földrajzi irányzatok

Új módszerek és eljárások a térbeli folyamatok értékeléséhez. Dr. Németh Zsolt Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettes

A foglalkoztatás funkciója

Esélyegyenlőség és társadalom ESÉLYEGYENLŐSÉG, MÉLTÁNYOS OKTATÁS

TÁRKI HÁZTARTÁS MONITOR Budapest, Gellért Szálló március 31.

A szociális- és gyermekjóléti ellátórendszer szerepe a társadalmi mobilitás növelésében

Mobilitási és immobilitási formák a vidéki terekben

ELTE TáTK Szociálpolitika Tanszék SZOCIÁLPOLITIKA. Szakmai felelős: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály

Tantárgyi tematika és félévi követelményrendszer/2018/ félév

Foglalkoztatási terv MAD1108L Pályatervezés Oktató: Barabásné Dr. Kárpáti Dóra. Meghirdetés féléve 1 Kredit 5 Heti kontakt óraszám

A felnőtté válás Magyarországon

Poszt-adoleszcencia aktuális fejlődési trendjei Németországban.

AZ ÁTMENET GAZDASÁGTANA POLITIKAI GAZDASÁGTANI PILLANATKÉPEK MAGYARORSZÁGON

Programok, intézmények, képzési szintek: az iskolaszerkezet kérdései

Állami kereskedelempolitika alulnézetből a fogyasztók marginalizációja és új függőségi viszonyok a vidéki terekben

A vidéki nők helyzetét befolyásoló társadalmi tényezők

Tantárgy neve: A HÁTRÁNYOS HELYZETŰEK SZOCIÁLANDRAGÓGIÁJA MAD 1115 L

SZOCIÁLPOLITIKA. Készítette: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály. Szakmai felelős: Gál Róbert Iván, Nyilas Mihály június

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA SZOCIÁLIS ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK

Oktatói önéletrajz Dr. Kuczi Tibor

A BAGázs-módszer A BAGázs Közhasznú Egyesület szakmai munkájának rövid bemutatása

A helyi gazdaságfejlesztés elméleti megközelítésének lehetőségei

4. óra: Egyenlőtlen tér a hazai jövedelemegyenlőtlenségi folyamatok vizsgálata

A GLOKALIZÁCIÓ TEREI FARAGÓ LÁSZLÓ MTA KRTK RKI DTO MRTT VÁNDORGYŰLÉS NOVEMBER

Az 1989/90-es rendszerváltás társadalmi hatásai

A válság hatása a budapesti agglomeráció társadalmi-gazdasági folyamataira

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA

Oktatás, oktatáspolitika, oktatásgazdaság

OKTATÁSGAZDASÁGTAN. Készítette: Varga Júlia Szakmai felelős: Varga Júlia június

A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS SZEREPE A KÖZNEVELÉSBEN

ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék OKTATÁSGAZDASÁGTAN. Készítette: Varga Júlia. Szakmai felelős: Varga Júlia június

A társadalom, mint erőforrás és kockázat I. és II. (előadás + gyakorlat)

Új földrajzi irányzatok 5. Posztmodern geográfiák, Timár Judit

"A felelős egyetem módszertani aspektusai" Április 21. Budapest, MellearN konferencia

Versenyképtelen vidék? Térségtípusok a versenyképesség aspektusából

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE

A rendszerparadigma GYŐRFFY DÓRA KORNAI JÁNOS ÉLETMŰVE KURZUS DECEMBER 3.

Dr. Szalkai Zsuzsanna egyetemi docens Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék tavasz

Migrációs kihívások a multikulturalizmus vége?

Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK

GAZDASÁGI ANTROPOLÓGIA

Szociológia mesterszak. Pótfelvételi tájékoztató Miskolci Egyetem, BTK, Szociológiai Intézet, 2015.

Korreferátum. ( Zöld könyv, foglalkoztatás fejezet) Tóth István György Tárki Zrt

Lehetőségeink és felelősségünk az iskolai gyakorlatban

A HÁROM SZEKTOR EGYÜTTMŰKÖDÉSI JELLEMZŐI 1. Bevezető

Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál

A globalizáció hatása a munkaerőpiaci

A női szerepek változásának időbeli, társadalmi meghatározottsága. Schadt Mária c. egyetemi tanár

FÖDERALIZMUS ÉS DECENTRALIZÁCIÓ

Folyamatok és módszerek Mitől függ az egyes modellek gyakorlati alkalmazhatósága? Dr. (Ph.D) Kópházi Andrea NYME egyetemi docens, egyéni

TÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA

A JÓLÉTI ÁLLAM KÖZGAZDASÁGTANA

Az alföldi-vidéki térségek környezettudatos szemlélető fejlesztésével kapcsolatos társadalmi elvárások 1. rész április 08.

Felzárkózás a szakképzésen keresztül

Pomizs István Diplomás elvárások és realitás

A társadalmi egyenlőtlenségek, a szegénység

Az Ipar 4.0 területi összefüggései, a digitális ökoszisztéma vállalati szereplőinek területfejlesztési elvárásai

Várakozások és eredmények - Hogy bizonyított az egykulcsos SZJA? Csizmadia Áron 2013

Nappali tagozatos hallgatók bevételeinek és időfelhasználásának egyenlőtlenségei

Szegénynek nevezzük az osztálytagolódás legalsó szintjén lévő, az alapvető szükségletek kielégítéséhez szükséges tényezők hiányában élő embereket.

A Dél-Alföldi régió innovációs képessége

Szociális gazdaság és vidékfejlesztés

Felsőoktatás: globális trendek és hazai lehetőségek

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0307/2. Módosítás. Thomas Händel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság nevében

A tantárgy kódja BBNSZ03200 Óraszám 2

EREDMÉNYEK, KÖVETKEZTETÉSEK, TERVEK

Településhálózati kapcsolatrendszerek

A szegénység és egyenlőtlenség enyhítését szolgáló uniós támogatások Magyarországon

Társadalmi tőke és területi fejlettség a Balaton térségében

Oktatói önéletrajz Dr. Husz Ildikó

Szociális és gyermekvédelmi ellátórendszer működési mechanizmusai

Munkaerő-piaci folyamatok (2007/2008)

TÉRALKOTÓ NORMÁK ÉS A TERÜLETI SZABÁLYOZÁS

Michal Vašečka Masaryk University Masaryk Egyetem. A romák oktatása, mint a társadalmi integrációs politika legnagyobb kihívása

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szociológia. tanulmányokhoz

Hívők, nem hívők? Értékek az egyházi iskolákban. Pusztai Gabriella

SZOCIOLÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK

SZOCIOLÓGIA ALAPJAI című digitális tananyag

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27

Gyöngyös,

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Az üzleti versenyképességünk növelésének lehetőségei az ERASMUS programmal

A TÁRSADALMI BEFOGADÁS

Átírás:

Szociológiai Szemle 2007/3 4, 259 265. TÁRSADALMI METSZETEK NÉMETH Krisztina Hallgató, ELTE TáTK, Szociológiai Tanszék H-1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/a.; e-mail: xtina-psg@freemail.hu Kovách Imre szerk.: Társadalmi metszetek: hatalom, érdek, individualizáció és egyenlõtlenség a mai Magyarországon. Budapest: Napvilág, 2006. A Politikatörténeti Alapítvány és az MTA Politikai Tudományok Intézetének gondozásában megjelent kiadvány tanulmányai több éves kutatómunka eredményeit tartalmazzák. A könyv keletkezésének egyik fontos szempontja a szerzõk és a megközelítések sokfélesége, melyekben egyszerre vannak jelen a hagyományos és az új paradigmák. A kiadványon három generáció dolgozott: Angelusz Róbert, Bukodi Erzsébet, Ferge Zsuzsa, Gazsó Ferenc, Laki László, Lengyel György, Kuczi Tibor, Neumann László és Szalai Erzsébet írásai mellett kilenc fiatal szerzõ Csurgó Bernadett, Megyesi Boldizsár, Csite András, Csigó Péter, Hack József, Jókuthy Emese, Kristóf Luca és Nagy Kalamász Ildikó tanulmányai olvashatók a kötetben. A szerzõk munkáját Kovách Imre szerkesztette egy kötetbe, illetve egészítette ki saját írásaival. Ennek a több generációs látásmódnak is köszönhetõ a sokféleség és a nyitottság, az új és a régi, hagyományos megközelítések és kutatások sajátos keveréke. Ezt a plurális, mozaikszerû, friss és probléma-centrikus megközelítést maga a téma és a könyv megjelenésének idõzítése is elõrevetíti. A tanulmánykötet ugyanis nemcsak a jelenkor magyar társadalmát vizsgálja, hanem - mintegy a mai helyzet elõzményeire visszatekintve - szól a késõ- kádár-korszak viszonyairól, a rendszerváltásról és ezek kísérõjelenségeirõl is. A kötet tizenhét tanulmánya - olvasható a fülszövegen - egyformán foglalkozik a társadalom átrétegzõdésével, a településszerkezet átalakulásával, a szegregáció és a migráció kérdéseivel, a leszakadó szegény rétegek újratermelésével, az ifjúság helyzetével és az oktatás, az iskolarendszer átalakulása által felvetett problémákkal, az új elitek kialakulásával, a fogyasztási csoportok vizsgálatával, a családdal és a családon belüli munkamegosztás változásával, az újonnan megjelent kereskedelmi média szerepével a tudatformálásban, a politikai értékválasztásokkal és a politika társadalomformáló hatásával az érdekérvényesítés lehetõségével, valamint a szociológiatudomány jelen állapotának felmérésével. A szerzõk legfõbb célja, hogy a paradigmaváltás fontosságát hangsúlyozva mutassanak új irányvonalat a társadalomtudományi kutatásban. Érvelésük szerint az államszocialista korszak struktúráját leíró munkajelleg-csoportok mára csak korlátozottan lehetnek érvényesek, bár vitathatatlanul hasznosak a mai társadalomkép egyenlõtlenségeinek megértésében. A rendszerváltással megváltozott viszonyok leírására az alapvetõen materiális dimenziókon alapuló foglalkozási rétegzõdés önmagában már nem alkalmas. A tudományos paradigmaváltást az individualizációs jelenségek nyugati trendektõl eltérõ, sajátos megjelenési formái, a struktúrára gyakorolt hatásai is in-

260 NÉMETH KRISZTINA dokolják, mivel a rendszerváltás egyfajta szervetlen, mechanikus individualizációt és társadalomfejlõdést hozott hazánkban. A módosult összefüggések, hatások, a megkésettségbõl fakadó anomáliák miatt kérdésessé vált, hogy változtatás nélkül átvehetõk-e a nyugati társadalmakat leíró modellek, illetve mennyiben alkalmazhatók a jelenkori magyar társadalom állapotának leírására. A könyv sok kérdést és kihívást tartalmaz; az útkeresésnek, a sokszempontú problémafelvetésnek azonban megvan az az elõnye, hogy már egy viszonylag letisztult nézõpontból tudja szemlélni a magyar társadalmat. A kötet által adott társadalomképben egyszerre vannak jelen a hagyományos és posztmodern elméletek (ezek részleges vagy teljes átvétele, vagy az ezekre való kritikai reflektálás), a kontinuitás diszkontinuitás kérdésköre, a múlt és jelen együttlátásából fakadó dinamizmus. Ezt a törekvést és megközelítési módot jelzik a fejezetcímek is: Folytonosság és megszakítottság, Hagyományos szempontok, Új megközelítések, Érdek, politika és társadalmi struktúra, valamint Változó társadalmi helyzetek. A jelen társadalomkutatási nehézségeit és kihívását mi sem bizonyítja jobban, mint a sokféle elmélet és nézõpont egyidejû jelenléte, az empirikus vizsgálatok sok szempontú elemzése, amely azonban nem nélkülözi az elméleti megalapozottságot sem. A tanulmánykötet egy mozaikszerû, de koherens képet ad a mai magyar társadalomról, ám ezeket nem sûríti egy egységes, nagy és átfogó elméletbe. Az alábbiakban számomra releváns, a szerzõk által fontosnak ítélt gondolati csomópontokra és az elméletek lehetséges kapcsolódási pontjaira szeretnék rávilágítani. Kovács Imre, Kuczi Tibor és Jókuthy Emese - könyv bevezetõjének is tekinthetõ - tanulmánya a rétegzõdéskutatás megújításának fontosságát taglalja, és egyben kutatási irányvonalat is kijelöl. A szerzõhármas rámutat arra, hogy a hagyományos foglalkozási besoroláson alapuló társadalmi rétegzõdés-kutatás csak hiányos képet nyújthat. A modell a hatvanas-hetvenes években volt maradéktalanul alkalmazható, a második gazdaság, illetve a rendszerváltás hatásainak leírására azonban önállóan már nem megfelelõ. Alkalmazhatósága a posztmodern elemek (a média hatása a tudatformálásban, az egymástól jól elkülöníthetõ miliõk jelenléte illetve a fogyasztás rétegzõdésre gyakorolt hatása, az erõsödõ individualizáció) jelenléte miatt sem egyértelmû. A régi paradigma jelentõsége azonban azért vitathatatlan, mert az átalakulóban lévõ magyar társadalom számos vonatkozásban annak a társadalomszerkezetnek a jegyeit viseli, amelynek megértésére a hagyományos paradigma szolgált. A fejlett társadalmak valóságára felelõ elméletek és módszerek kizárólagos alkalmazása lehetetlenné tenné vagy jelentõsen korlátozná azoknak a strukturális jellegzetességeknek a megértését, amelyeket a magyar társadalom a 20. századból örökölt (13. o.). A szerzõk szerint mindezek következtében csak korlátozottan lehetnek érvényesek a nyugati modellek teljes átvételén alapuló kutatások. A jelenkori viszonyok közt tehát egyszerre érvényesül a lemaradás és a globalizáció viszonyai közötti modernitás, ezért is érvelnek a szerzõk a régi és új paradigmák együttes alkalmazása, illetve a megújulás mellett. Bukodi Erzsébet tanulmányában a hagyományosnak számító EGP-modellt kombinálja a fogyasztással, melyet mint strukturáló tényezõt vesz figyelembe. A két módszer együttes alkalmazásával egyrészt lehetõvé válik a különbözõ idõszakokban készült kutatások összehasonlítása, másrészt a posztmodernitás módszertani kihívása-

TÁRSADALMI METSZETEK 261 ira is válaszlehetõség nyílik. A szerzõ a hagyományos megközelítést Andorka Rudolf 1995-ös elemzésére alapozza. Bár az eredeti EGP-modell (mely a munkaerõ-piaci helyzet, a termelésben elfoglalt hely és az alkalmazási viszony dimenzióiból tevõdik össze), nem esik túl távol a munkajelleg-csoportok elméletétõl, Ferge szerint ez mégsem teljesen megfelelõ a társadalmi struktúra leírásához, mert nem veszi figyelembe a tõke eloszlásából fakadó egyenlõtlenségeket. Épp ezért volt fontos a modell kiegészítése, ugyanis a kutatás kimutatta, hogy a magyar viszonyok eltérnek az általános nemzetközi trendektõl. A foglalkozás szerinti strukturálódás egyre szorosabban összefügg az anyagi fogyasztással, addig nálunk az összefüggések módosulnak. A fogyasztási csoportok egyrészt az iskolai végzettséggel korrelálnak, másrészt a háztartások gazdasági aktivitásával mutatnak szoros kapcsolatot. Az egyik legfontosabb összefüggést a képzettség és családi háttér fogyasztásra gyakorolt hatása adja. Bukodi elemzése szerint a réteghelyzetet a foglalkozási-jövedelmi helyzet inkább vertikálisan, míg ezzel egyidejûleg a fogyasztás horizontálisan tagolja. A fogyasztás strukturáló hatásaival foglalkozik Csite András, Kovách Imre és Kristóf Luca Fogyasztói csoportok az ezredforduló Magyarországán c. tanulmánya, mely a magyar társadalomban markánsan elkülöníthetõ fogyasztási miliõket (úgymint 1998-ban klasszikus, magaskultúrát kedvelõ, fiatal, nõi, férfi, és ritkán fogyasztó, valamint 2004-ben fiatalos-férfias, klasszikus, közéleti, fiatalos nõi) tárja fel. A tanulmány szerzõi végül megállapítják, hogy, a Bukodi Erzsébet modelljében szereplõ fogyasztói rétegcsoportok (amelyek erõsen összefüggenek a kérdezettek munkaerõ-piaci pozícióival) és fogyasztói miliõ-csoportjainak nagysága nagyon hasonló, ami azt jelenti, hogy ha csupán a fogyasztói szokásokat elemezzük, akkor is érvényes rétegzõdési csoportokhoz jutunk. Mindez úgy is értelmezhetõ, hogy a hagyományos munkaerõ-piaci pozíciónak a rétegzõdésre gyakorolt hatása átüt a fogyasztói miliõk rendszerén: Mi azonban úgy gondoljuk, hogy tanulmányunk eredményei megengedik azt az értelmezést is, hogy a fogyasztásnak van csoport-és rétegképzõ hatása a magyar társadalomban (284. o.). A fogyasztás mellett fontos strukturáló tényezõ a Ferge Zsuzsa által is említett tõkeviszony, mellyel Szalai Erzsébet tanulmánya foglalkozik. Elemzése szerint a tõke-munka viszony és a gazdasági elithez való kapcsolat adja meg a társadalmi struktúrában elfoglalt helyet. Írásában részletesen kifejti a munkások helyzetét és az újkapitalizmusban kialakult elit kizsákmányoláson alapuló felemelkedését. Ennek kulcsát az adja, hogy a kapitalista fejlõdés megindulásához nem álltak rendelkezésre a szükséges erõforrások, így az új elitek felemelkedésüket az erõforrások átcsoportosításával érték el. Ezért a tõke és a munka közti erõviszony átbillenése egyértelmûen a kapitalista gazdaságszervezéshez köthetõ. A munkásság kiszolgáltatottsága az új viszonyok között egyre nõ, mivel ez a csoport nem tekinthetõ egységes, szervezett osztálynak, és atomizáltsága lehetetlenné teszi a megfelelõ érdekvédelmet. Ezt a kérdéskört, a decentralizált magyar alkurendszert és a szakszervezetek érdekérvényesítõ szerepét boncolgatja részletesen Neumann László Az érdekérvényesítés intézményeinek mûködése c. tanulmánya. A rétegzõdéskutatáshoz kapcsolódóan Ferge Zsuzsa Stuktúra és szegénység címû tanulmánya leszögezi, hogy a mai társadalmi viszonyokról a régi és az új rendszerhez köthetõ strukturáló tényezõk együttese megfelelõ képet ad. A munkajelleg-csoportok - bár érvényesek - de önmagukban nem képesek teljes képet adni a társadalom szerkeze-

262 NÉMETH KRISZTINA térõl. Ferge a rendszerváltással létrejövõ új viszonyok közül nem annyira a piac strukturáló szerepét látja hangsúlyosnak, hanem inkább az újonnan létrejövõ, a piacgazdaság mûködését lehetõvé tevõ jogokat és megváltozott munkaerõ-piaci viszonyokat. Tanulmányában rámutat arra, hogy az erõforrásokért folyó korlátlan verseny következménye a polarizálódás, a növekvõ egyenlõtlenség és szegénység. Az említett egyenlõtlenségek mellett az új jelenségek új típusú megközelítéseket igényelnek. Angelusz Róbert és Tardos Róbert Hálózatok a magyar társadalomban c. network-elemzésükben kimutatták, hogy az egyenlõtlenségek strukturálódásában nemcsak a hagyományos nézõpontok játszanak szerepet, hanem a rendszerváltás óta erõsen felértékelõdött a kapcsolati tõke szerepe is. A kutatás érdekességét az adja, hogy a szerzõk rávilágítanak arra, hogy bár elvileg az efféle networkjavak mindenki számára elérhetõ, individualizációs jelenségek lehetnének, ezek eloszlásában mégis hatalmas különbségek mutathatók ki életkor, származás, foglalkozás és munkahelyi/gazdasági aktivitás szerint. Csigó Péter az individualizáció kérdéskörét a média hatásával kapcsolja össze a Kereskedelmi média és a késõ modern individualizáció címû tanulmányában. Elemzését azzal a kritikai megjegyzéssel indítja, hogy a magyar szociológia a rendszerváltás óta nem fektetett kellõ hangsúlyt a középrétegek vizsgálatára. A fogyasztás, mint strukturáló erõ egyre meghatározóbb szerepet játszik. A médiafogyasztás a szerzõ megközelítésében lehetõvé teszi, hogy a társadalom minden tagja fogyasztóként viselkedhessen. a létrejövõ mediatizált nyilvánosság felkínálja a közvetített értékek (korlátolt) pluralizmusát, és ezzel kiemeli a nézõt személyes életvilágából. A felerõsödõ individualizációs folyamat és az erre ható tényezõk ily módon lehetõvé tesznek egyfajta kiágyazódást. A helyzet összetettsége azonban abban áll, hogy a plurális médiafogyasztás és a közvetítõ eszközökhöz való hozzáférés nem egyenlõen oszlik meg az egyes társadalmi csoportok között. Míg az otthoni internet középosztályi privilégium érvel a szerzõ addig a digitális szakadék növekedésének a jövõben várhatóan nemcsak anyagi, hanem kulturális és mentalitásbeli ösztönzõi is lesznek. Az elemzés arra a konklúzióra jut, hogy a médiafogyasztók két nagy elkülöníthetõ csoportjának különbségeiben lehet ezeket az egyfelõl anyagi-státusbeli, másfelõl attitûdbeli eltéréseket: a hagyományosabb ízlésû, a kereskedelmi médiától idegenkedõ rétegekben érvényes a klasszikus társadalmi ranglétra -modell, vagyis az internettel kapcsolatos beállítódásokat erõsen meghatározza a társadalmi hovatartozás. Ezzel szemben a kereskedelmi média világába integrált emberek internettel kapcsolatos beállítódásai (bizonyos mértékben) leválnak a társadalmi státusukról (320. o.). Az individualizáció és a társadalmi meghatározottság csökkenõ erejének másfajta megvilágítását, a politika fogyasztói cikké válását teszteli Hack József A politikai preferenciák, érdekek hatása az anyagi helyzet észlelésére címû munkája. Hipotézise szerint a politikai kötõdés befolyásolja a tényleges anyagi helyzet értékelését és a jövõbeli várakozásokat is. Bár a szerzõ nem talál egyértelmû tendenciákat, az kétségtelen, hogy a politikai preferencia is egyfajta fogyasztói cikké vált, és ebben a folyamatban a rövid távú kereslet-kínálat törvényei egyre meghatározóbbak. A hipotézis alátámasztásához nincs elég bizonyíték, mégis gyanítható valamiféle összefüggés az anyagi helyzet megítélése és a politikai preferenciák között. (Ez a kérdésfelvetés is jól modellezi a mai magyar társadalom kettõsségét, a posztmodern elemek részleges jelenlétét, könnyebben-nehezebben kimutatható hatásait.)

TÁRSADALMI METSZETEK 263 Újfajta megközelítést, kérdésfeltevést jelent a struktúrakutatásban Csurgó Bernadett és Megyesi Boldizsár Családi döntések, munkamegosztás és társadalomszerkezet címû munkája is, mely a családon keresztül közelíti meg a rétegzõdési viszonyokat. A szerzõk kiindulópontját a családon belüli viszonyok változásának vizsgálata adja, melyet a döntéshozatal sémáin, a felelõsség megosztásán és a családon belüli munkamegosztáson keresztül világítanak meg. Elemzésükbõl kiderül, hogy az általános trendként megragadható családon belüli demokratizálódás (növekvõ arányú munkamegosztás, közös pénzkezelés, együttdöntés) ellenére még mindig jellemzõ a nemi szerepfelfogások viszonylagos változatlansága. Így például jellemzõ a rendszerváltás táján újra lendületet kapott visszaháziasszonyosodás jelensége vagy a férj családfõi, illetve kenyérkeresõi pozíciójának merevsége, az anyaszerep-felfogás változatlansága. A hagyományos felfogásokat a megkérdezettek nagy része elfogadja, változást ebben csak a párok átlagtól magasabb iskolai végzettsége, foglakozási-anyagi státusa és urbanizáltsága okozhat. A kötet két tanulmánya a rendszerváltozás folyamatában a az érdeklõdés középpontjába került csoportokat vizsgálja. A Kovách Imre Kristóf Luca Lengyel György szerzõhármas Elit és társadalom a kilencvenes években címû írása rámutat arra, hogy már a késõ Kádár-kori elit is politikai, gazdasági és kulturális alcsoportokra bomlott. A rendszerváltás idején kulcsszerepet játszó késõ kádári technokrácia növekvõ zártsága ellenére a rendszerváltás idején klasszikus, békés elitcirkuláció ment végbe, melybõl leginkább a gazdasági elit került ki gyõztesen. A cirkuláció leginkább a kulturális elitet hagyta érintetlenül, és megállapítható a politikai elit egységesedése is. Igaz ugyan mutatnak rá a szerzõk -, hogy az elitek elfogadottsága még az ezredforduló táján sem erõs. A másik új réteget vizsgáló írás Kuczi Tibor Kisvállalkozók a magyar társadalomban címû tanulmánya. A szerzõ gazdaságtörténeti bevezetése után rámutat arra, hogy a rendszerváltáskor tömegesen megjelenõ önállósodási törekvések elõképei az 1970-es évek szocialista vegyesgazdasági rendszerében már megjelentek. Ekkor tûnt el ugyanis a kis- és nagyvállalkozókat elválasztó mentalitásbeli különbség. A termelés részleges kihelyezésével és egyes szervízfunkciók ellátásával a kisvállalkozók bár beléptek a piacra, de ez hazánkban nem okozott a nyugaton lezajlott folyamathoz hasonló, gyökeres átalakulást, mivel a szocialista nagyvállalatok részben gazdasági részben ideológiai okokból nem alakultak át. Ami a rendszerváltáskor önállósodókat illeti, helyzetükre jellemzõ, hogy a viszonylag alacsony anyagi belépési küszöb mellett a kulturális tõke fontossága kiemelkedõ volt. Ez elmondható a késõbbi idõszakokról is, hiszen csak azok a vállalkozások voltak életképesek, amelyek vezetõi jelentõs kulturális tõkével (szakképzettség, diploma) vagy hasznosítható szakmai tapasztalattal rendelkeztek. A szerzõ szerint tehát a szerzett kulturális tõke mellett kiemelt fontosságú a családból hozott szakértelem és társadalmi tõke is a sikeres vállalkozáshoz. A rendszerváltás másik fontos következmény-együttese a különbözõ dimenziókban megjelenõ egyenlõtlenségek markáns felerõsödése. Ennek megfelelõen a kötet több tanulmánya is érinti ezt, illetve foglalkozik ezek hatásaival, lehetséges következményeivel. A területi egyenlõtlenségek társadalmi-gazdasági vetületeit elemzi Kovách Imre és Nagy-Kalamász Ildikó Társadalmi és területi egyenlõtlenségek c. tanulmánya. Gondolatmenetük kiindulópontja, hogy a szocialista modernizáció és az ennek megfelelõ-

264 NÉMETH KRISZTINA en kialakított településszerkezet nem volt kompatibilis a piaci viszonyokkal, így Szelényi Iván által leírt posztszocialista demográfiai fordulat természetszerûen hozott a nyugati trendektõl eltérõ jelenségeket. A lassuló urbanizáció, a városi agglomerációba történõ migráció, a falusi lakosság arányának növekedése a régi rendszer súlyos öröksége mellé új típusú egyenlõtlenségeket is teremtettek. A legfontosabbnak a külföldi befektetõk egyenlõtlen megjelenését és beruházásait, valamint a nekik való kiszolgáltatottságot tekintik a szerzõk. A kapuvárosok és frekventált régiók mellett megjelennek a perifériás területek, a vidéki slumok, az elnéptelenedõ aprófalvak is. Emellett a növekvõ migráció és szegregáció is jelentõs. A vidék felzárkóztatásának, modernizációjának fontos társadalmi vetületeként jelenik meg szerzõk érvelésében a rendszerváltáskor végbemenõ paraszttalanítás és ennek lehetséges következményei; így például a városba vezetõ mobilizációs utak lezáródása, és ennek következtében egy új, vidéki underclass lehetséges kialakulása. A vidéki - leginkább a falusi - lakosság rendszerváltás utáni gyarapodása tér el a legmarkánsabban a nyugati trendektõl, ez a fajta sajátos fejlõdési út a szocializmus örökségének tekinthetõ. A településszerkezeti egyenlõtlenségekkel összefüggésbe hozható az iskolarendszer elégtelen mûködésébõl fakadó hátrányok megjelenése is. Gazsó Ferenc A társadalmi struktúra és iskolarendszer címû tanulmányában megállapítja, hogy az oktatási rendszer a mai polarizált társadalomban nem csökkenti, hanem leképezi a strukturális egyenlõtlenségeket. Csak az anyagi és a kulturális tõke együttes jelenléte és a kedvezõ szocioökonómiai háttér teremt esélyt az iskolai mobilizációra, és ezen nem változtat az oktatás nagymérvû expanziója sem. A probléma gyökere az alapiskola feltûnõ szociális érzéketlenségében és a nem megfelelõ, személyre szabott felkészítésében rejlik. Az pedig empirikusan alátámasztott tény érvel a szerzõ - hogy az iskolában megszerezhetõ versenyképes tudás vagy készségek hiányában a fiataloknak nincs esélyük a munkaerõ-piaci érvényesülésre. Az alsó tagozatos illetve általános iskolai kudarcok így kumulálódó hátrányokhoz vezetnek, melyek az alsóbb, iskolázatlan rétegeket sújtják a leginkább. Ez a szelekció megmarad mind a középiskolában, mind a felsõoktatásban (egyre növekvõ mértékben), hiszen az említett közép-és felsõoktatási expanzió csak a valamiféle tõkével rendelkezõ családok gyerekei elõtt nyitották meg ezt a mobilizációs utat. Az elõzõ két elemzéssel szervesen összefügg Laki László Az ifjúság a magyar társadalomban címû írása. Az ifjúság helyzetét ma leginkább a rendszerváltás után megváltozott munkaerõpiaci kereslet, a tömeges és tartós munkanélküliség és a településszerkezetbõl adódó iskolázottsági esélyegyenlõtlenségek jellemezi. A probléma összetettségét jelzi, hogy a településszerkezetbõl adódó hátrányok nemcsak az iskolai egyenlõtlenségek újratermelésében játszanak kulcsszerepet, hanem a munkanélküliség elõfordulása és aránya is erõsen függ a földrajzi elhelyezkedéstõl. Ezenfelül mindkét hátrány a munkavállalás megkezdésekor összegzõdik, hiszen a nem megfelelõ oktatás és a kötelezõen elvárt szakmai gyakorlat mellett az is fontossá válik, hogy hol milyen régióban vagy milyen településtípuson akar elhelyezkedni a fiatal. Ezek a jelenségek mind a fiatalokat, mind a szüleiket felkészületlenül érték a kilencvenes évek elején, és az erre adott válaszok az oktatási expanzió, az életkezdés kitolódása csak felemás válaszok lehettek. Az ifjúság sebezhetõsége miatt - érvel a szerzõ speciális beavatkozást igényelne, amit nem kapott meg. Így a fiatalok jövõképe - aktuális státusukból, munkaerõ-piaci helyzetükbõl megítélve - körvonalazhatatlanul bi-

TÁRSADALMI METSZETEK 265 zonytalan. Ez a fajta életjövedelem-hitelképtelenség nemcsak az életkezdésre, az elsõ lakáshoz jutásra nyomja rá a bélyegét, hanem a mindennapi életben is megjelenik. A fiatalok reális társadalomképe és általános rossz közérzete szorongással, bizonytalansággal párosul. Az érintettek problémaészlelése és a szerzõ fejtegetése sem fest reményekkel teli képet a jövõt illetõen. Munkanélküliség, létbizonytalanság, kirekesztettség-érzés, növekvõ szegregáció és anómiák, kábítószer és különbözõ szubkultúrák a legfontosabb fogalmai ennek az élethelyzetnek. A szerzõk a paradigmaváltás szükségessége mellett érvelve, az új, konszolidálódott rendszer társadalmi és szakmai/szociológiai kihívásaira fókuszáltak. Talán épp ezért kezdõdik a kötet egyfajta önvizsgálattal (13. o.) és a szociológia helyének, szerepének értékelésével (Kovách Imre Kuczi Tibor Jókuthy Emese Az osztályok, a társadalmi struktúra és rétegzõdés kutatásának állapotáráról és megújításának szükségességérõl; illetve: Kuczi Tibor Kovách Imre Kristóf Luca: A szociológia szerepváltozása és az értelmiség útja az osztályhatalomból). Emellett a politikai elit kritikája is megfogalmazódik, különösen Laki László Rendszerváltások Magyarországon és Ferge Zsuzsa Struktúra és szegénység címû tanulmányában. Laki gondolatmenetében a kritikai felhangot a 89-90-es rendszerváltás elõzõ, huszadik századi rendszerváltásokkal való kísérteties hasonlósága és a társadalmi, történeti, gazdasági elõzményektõl idegen, szervetlen volta adja. Ferge Zsuzsa kötetzáró írásában a szegénység strukturális okait keresi, s ezeket ugyancsak a rendszerváltáskor megváltozott viszonyokban látja. A megjelenõ tanulmánykötet így kétfelõl is provokatív: egyrészt a mai politikai elit szemléletváltását sürgeti (kijelölve ezzel a szociológiai kutatás funkcióit is), szakmai vonalon ugyanakkor az elkerülhetetlen paradigmaváltás mellett érvel. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Kovách Imre bevezetõ tanulmányban megfogalmazott várakozása: a társadalomszerkezet-, az osztály- és stratifikációs modellek és -elemzések paradigmaváltásához vezetõ további lépéseket a kötet vitáitól is várjuk (11. o.).