AZ ALAPELLÁTÁS-FEJLESZTÉSI MODELLPROGRAM (ÚN. SVÁJCI MODELL) KERETÉBEN MŰKÖDŐ PROJEKT TAPASZTALATAI, GYAKORLATI MEGVALÓSULÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI Dr. Vajer Péter PhD Alapellátási Igazgatóság Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet Mottó MINÉL ERŐSEBB ILLETVE MINÉL NAGYOBB FIGYELMET KAP EGY ADOTT ORSZÁGBAN AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS, ANNÁL ALACSONYABB A HALÁLOZÁS, EZEN BELÜL PEDIG A KORAI HALÁLOZÁS IS (STARFIELD 2006) A háziorvosok szerint komoly hiányok mutatkoznak az ellátás megszervezésében Jelentősnek tartják az adminisztratív terheket, amik jelentősen csökkentik a betegellátásra fordítható időt A családorvosok 43 százaléka szerint a munkájuk nagyon stresszes A megkérdezettek 34 százaléka nem elégedett azzal, ahogy jelenleg művelheti a szakmáját Erős alapellátásra van szükségünk, ami jelenleg nem létezik, és már hosszú ideje nem létezik, egészen pontosan egyre inkább romlik. Az alapellátás kezd összeomlani Nincs koordinált kapcsolat a szociális és az egészségügyi ellátórendszer között Meglepő módon a fenti megállapításokban 15 éve nincs változás 2015 Forrás: 2013. februári OEP adatok alapján GYEMSZI IRF. 1
A háziorvosi ellátórendszer helyzetének javítása érdekében a kormány az elmúlt években az alábbi intézkedéseket hozta: 17% 38% Forrás: OALI A meghirdetett és betöltött háziorvosi központi gyakornoki keretszámok alakulása (2010-2013 között) Meghirdetett keretszám Betöltött keretszám Betöltés százalékban 2010 2011 2012 2013 96 96 96 85 78 83 76 74 81,3% 86,5% 79,2% 87,1% + 5,6 2011-ben bekövetkezett változások: A háziorvosi indikátorrendszer díjazásának emelése. (+1,8 MrdFt) mrd Ft A finanszírozási technika megváltozása. A teljesítések és a kifizetések közötti három havi csúszás két hónapra rövidült. (+3,6 MrdFt) Eszköztámogatási rendszer megújítása az alapellátási vállalkozások körében. (+214 millió Ft) A háziorvosi havi/heti jelentések beküldése interneten keresztül. 2012-ben bekövetkezett változások: + 4,2 A háziorvosi indikátorrendszer díjazásának további emelése. (+900 millióft) mrd Ft Megújított eszköztámogatási rendszer kiszélesítése. (+2,3 MrdFt) A háziorvosi szolgálatok teljesítménydíjazásának (Ft/pont érték) emelése (+1 MrdFt) 2013-ban bekövetkezett változások: A háziorvosi szolgálatok teljesítménydíjazásának (Ft/pont érték) újbóli emelése, valamint az előző évi emelés szintre hozása. (+9,5 MrdFt) 2014-ben bekövetkezett változások: A háziorvosi szolgálatok teljesítménydíjazásának (Ft/pont érték) harmadszori emelése a négy év során. (+2,4 MrdFt) A háziorvosi indikátorrendszer díjazásának harmadszori emelése. (+1,8 MrdFt) Szakdolgozói kiegészítő díjazás bevezetése. (+1,8 MrdFt) + 9,5 mrd Ft + 6 mrd Ft Probléma lista Mind a gyógyító, mind a megelőző tevékenységek területén jelentős mértékben hiányzik a ráfordítható idő, esetenként a felkészültség, a kontroll és a motiváció. Folyamatosan romló korfa, a pályára lépő fiatalok csökkenő vagy alacsony szinten stagnáló száma (a meghirdetett háziorvosi központi gyakornoki helyek 10 százalékát nem sikerül betölteni). Egy orvos, egy ápoló működésmód mára inkább elszigetelt, szakmai kontroll nélküli munkává vált, a nyújtott ellátás szakmai színvonala nagyon heterogén. A betöltetlen praxisok (több, mint 300 körzet betöltetlen) számát csökkenteni célzó programok nem képesek szignifikáns mértékben javítani a helyzeten. Probléma lista A néhány éven belül várhatóan fokozódó orvoshiány miatt a jelenlegi struktúra nem lesz fenntartható. A háziorvosok egy része bár több szakvizsgával rendelkezik, szaktudását nem tudja megfelelően kihasználni. Növekvő igények a kliensek oldalán SH/8/1 Alapellátás-fejlesztési Modellprogram 2
2016.03.10. Praxisközösségek az intervenciós területen A Modellprogram többletszolgáltatásai Egészségi állapot felmérés Életmód tanácsadás Egészségfejlesztési színtérprogramok Krónikus betegségek gondozása Prevenciós rendelés Támogató funkciók: módszertan, informatika, képzés, kutatás, értékelések és ajánlások, kommunikáció Célunk az, hogy a modellprogram keretében olyan alapellátás alakuljon ki, amiben hatékony csapatmunka zajlik javul az ellátáshoz való hozzáférés jobban érvényesül az esélyegyenlőség érdemi egészségnevelés, egészségfejlesztés történik javul a gondozás minősége csökkennek az adminisztratív terhek döntéstámogató informatikai háttér működik 15 Munkacsoportok (WP) Munkacsoportok (WP) Praxisközösségek tevékenysége és annak koordinálása WP-1 Programmenedzsment WP-2 Szakmai előkészítés, módszertani fejlesztés és monitorozás WP-3 Informatikai fejlesztés WP-4. Képzések WP-5. Praxisközösségek tevékenysége és annak koordinálása WP-6. Roma közösségek speciális programjai WP-7 Kutatási programok WP-8 Egészségpolitikai elemzések és ajánlások WP-9 Külső kommunikáció Eredmények: Programiroda, HelpDesk, havi értekezletek 24 mintapraxis kiválasztása és 4 praxisközösség létrehozása, eszközellátás Egészségi állapot felmérés, többletszolgáltatások nyújtása 2013 őszétől. Szerződés az önkormányzatokkal, ORÖ-vel Ho felmérés, Életmódváltás képzések PK tagoknak, lelki egészség fókuszba helyezéshez módszertan + képzés + aktív támogatás, protokoll felülvizsgálat, empátiás tábor Hátralévő feladatok: Orvosi eszközök beszerzése Egészségfejlesztési fókuszú sportesemény (?) Disszemináció (?) 2016.03.10. 17 3
Egészségi állapot felmérésen részt vett felnőttek száma 2015.11.31-ig: 20 276 fő EÁF-en résztvevők száma 2015 szeptemberéig mintegy 18 ezer (53 %), 2016 januárjáig mintegy 22 ezer (66 %) egészségi állapot felmérés történt a mintegy 33 ezer fős háziorvosi praxisba bejelentett lakosság körében A kliensek több mint 60 %-a 50-79 év közötti a 2015 szeptemberig összesített adatok szerint A kliensek mintegy 33%-a prevenciós rendelésen is megjelenik, innen a szakellátás felé irányítás a háziorvosok jelentése szerint 15,2%-os gyakoriságú (laborvizsgálatok nélkül) (Módszertan: SCORE European High Risk Chart; életkor, nem, dohányzás, vérnyomás, koleszterinszint alapján, 14.759 kliens egészség állapot felmérésének adatai alapján) 19 20 21 A cukorbetegség kockázata a vizsgált populációban (Findrisk értékelés) Magasvérnyomással küzdők aránya A dohányzók aránya Módszertan: magas érték 140/90 Hgmm felett, 21.214 kliens vérnyomás mérésének eredménye alapján Módszertan: 25.505 kliens felmérése alapján 22 23 24 4
2016.03.10. Többletszolgáltatások igénybevétele A praxisközösségek egészségfejlesztési rendezvényein részt vettek átlagos létszáma és az összesen elért személyek száma 2014.09.01-2015.09.01 Egy főre eső OEP kasszakiadások alakulása a Program ideje alatt a praxisközösségekben (PK) Egy főre eső OEP kasszakiadások alakulása a Program ideje alatt a kontroll praxisokban Kiadások (forint), egy bejelentkezettre vetítve 25 Munkacsoportok (WP) 2 800 Ft 8 532 Ft 42 862 Ft 39 041 Ft 6 943 Ft 2 406 Ft 1 724 Ft 1 389 Ft 3 534 Ft 8 824 Ft 43 330 Ft 42 337 Ft 7 520 Ft 2 566 Ft 1 664 Ft 1 587 Ft 2 916 Ft 6% 4% 9% 8% 1% -2% 16% 4% Kontroll 26 2012. júni us 2013. má ju s 2013. júni us 2014. má ju s 2014. júni us 2015. má ju s Kiadás változás: Egy főre 2012. június összesen: - 2015. 3,91 % május EFI 1 365 Ft CT 1 693 Ft Labor 2 547 Ft Művese EFI 6 943 Ft Gyógyászati segédeszköz CT 38 820 Ft Gyógyszer (tételessel együtt) Labor 41 645 Ft Fekvőbeteg Művese 8 332 Ft Járóbeteg Gyógyászati segédeszköz Kiadás változás: Egy főre 2012. június összesen: - 2015. 6,33% május Gyógyszer (tételessel együtt) (PK) 2012. júni us 2013. má jus 2013. júni us 2014. má jus 2014. júni us 2015. má jus Fekvőbeteg Program Járóbeteg Kiadások (forint), egy bejelentkezettre vetítve 10 270 Ft 41 542 Ft 43 600 Ft 6 340 Ft 2 742 Ft 2 166 Ft 1 748 Ft 2 896 Ft 10 578 Ft 42 704 Ft 42 201 Ft 6 554 Ft 2 710 Ft 2 187 Ft 1 817 Ft 3 635 Ft 10 891 Ft 43 566 Ft 43 724 Ft 7 037 Ft 2 800 Ft 2 201 Ft 1 927 Ft 3 511 Ft 6% 5% 0% 11% 2% 2% 10% 21% 27 Anya-gyermek klubokon résztvevők száma 2015. június 30-ig Roma közösségek speciális programjai Eredmények: Anya-gyermek klubok 2013 ősztől, havonta, tematikusan Átlagosan 45% körüli a becsült roma elérési arány a színtérprogramjainkon OKJ-s képzés segéd-egészségőröknek: 2 fő szerzett szociális gondozói képesítést és további 20 fő ápolási asszisztensi képzést Hátralévő feladatok: Egészségfelelős kézikönyv: szakmai véleményezés alatt 29 2015.09.29. 30 5
INFORMATIKA A MODELLPROGRAMBAN PHASE-1 edoki szoftver Az edoki a családorvosok, praxisnővérek, vezetők és operátorok munkáját támogató szoftver, amely segíti a folyamatok követését, dokumentálást illetve a praxisközösségi működést. A program 2014. március végére készült el, 2014. májusában indult el a gyakorlati használat PHASE-2 Praxisközösségi szoftver Szoftverrel kapcsolatos elvárások: Teljes informatikai táogatás a háziorvosok és praxisközösségi funkciók számára Standardizált betegadat tárolás, kezelés nemzetközi EHR/EMR standardok alapján Ergonomikus használat SH/8/1 2016.03.10. 31 2016.03.10. 32 2016.03.10. 33 Kutatási programok Munkacsoportok (WP) Eredmények: Az alapállapot felmérések (köztük az intervenciós terület roma alapállapot felmérés) határidőben teljesültek, a kontroll területek felmérése megtörtént A szakdolgozók folyamatos monitoringja a közösségekben elindult (2015 nov.) Hátralévő feladatok: Attitűd felmérés: folyamatban (SE) Betegségregiszterek folyamatos monitoringja: folyamatban Adatvagyon kezelési szabályzat: elkészült, 2016.január 10-ig véleményezésre került, véglegezés folyamatban További kutatási feladatok, végállapot felmérés: a projekt végén Az általános elégedettség dimenziói ( klienselégedettségi kérőívek alapján) Disszemináció Célja: az intervenciós területen az egészségi állapot felmérések, prevenciós rendelések és egészségfejlesztési tevékenységek kiterjesztése. Megvalósulás két ütemben: 1. Kb. 100-100 fő háziorvos + praxisnővér, védőnők (ÁEEK) 2. Praxisközösségek terület szerinti kijelölése után: népegészségügyi szakemberek, szakdolgozók alkalmazása (NEFI) Az első körös részvételi felhívás feltételesen (támogatói döntéstől függően) meghirdetve. 2016.03.10. 36 6
Tudja már, mit fog kérni a háziorvosoktól az alapellátásnak szánt tízmilliárdos forrásért cserébe? Igen. Újdonság lesz, hogy az összegből jut majd a védőnőknek és a fogorvosoknak is, akik eddig kimaradtak. A háziorvosoktól pedig azt fogjuk kérni, hogy a következő két és fél három év alatt mérjék fel egy kérdőív segítségével a praxis összes betegének az állapotát. Azt szeretnénk elérni, hogy pontos képünk legyen a lakosság egészségi állapotáról. Azt szeretnénk, ha minden állampolgár egészségi státuszáról lenne háromévente friss adat. Ha ugyanis tudjuk, kinek, mi a baja, könnyebb, olcsóbb megszervezni az ellátását is. http://nol.hu/belfold/nagyon-nagy-baj-ha-barhol-barmibe-belekezdhet-egy-korhaz-1602827 2016.03.10. 37 2016.03.10. 38 39 Praxisközösség támogató tényezők MIT GONDOLNAK A PROGRAMBAN RÉSZTVEVŐ HÁZIORVOSOK? közös munkával kapcsolatos előnyök: konzílium (és feed back), a helyettesítés, a közös érdekérvényesítés, a közös, nem orvosi feladatokat ellátó szakember gárda kialakításának lehetősége. infrastrukturális fejlesztések lehetősége épület, eszközök: ultrahang, labor, stb. közös eszközök hatékonyabb kihasználhatósága. a legfontosabb előny: több ideje lenne az orvosoknak gyógyításra, továbbképzésekre stb. 40 2016.03.10. 41 7
a finanszírozás megoldatlansága, Praxisközösség - aggályok jogi háttér tisztázatlansága az önállóság elvesztésétől való félelem Háziorvosi tevékenysége során miket tart a Program legfontosabb eredményeinek az Ön praxisában? az eddig többé-kevésbé elszigetelten működő praxisok, védőnői körzetek között szoros együttműködés jött létre. olyan páciensek vizsgálatára került sor, akik ritkán keresik fel a háziorvost azonnali és közvetlen segítséget lehet nyújtani a pácienseknek a szakdolgozói többletszolgáltatások (gyógytorna, dietetikai tanácsadás, egészségpszichológiai tanácsadás) révén az alapellátásban hangsúlyosabbá vált a prevenciós tevékenység, csökkennek a szakellátás terhei. az oktatási és szociális intézményekben valamennyi szakdolgozó munkáját nagyra tartják, és egyre jobban igénylik, létrejöttek intézményes kapcsolatok is. Milyen tevékenységekkel egészítené ki ezeket az eredményeket? Milyen egészségügyi tevékenységet nem sikerült lefedni a Programmal? Hasznos lenne kipróbálni a helyben működő szakorvosi szolgáltatásokat, cost-benefit oldalról. Fontos lenne a praxisok helyben elvégezhető diagnosztikai lehetőségeinek, a kor színvonalához való közelítése, illetve a többletszolgáltatások szakorvosokkal (kardiológus, reumatológus, ideggyógyász, urológus stb.) történő bővítése helyben. Megoldást kellene találni a nehezen mobilizálható réteg szűrésére, ők jelenleg ellátatlanok. Nem működik jelenleg az otthonápolás praxisonként 1-2 megfelelően képzett fő le tudná fedni ezt a területet. családtagok, gondozók edukációja. Milyen szervezeti vagy infrastrukturális feltételek helyi megteremtését tartja fontosnak ahhoz, hogy a praxisközösségi munka hosszútávon működőképes legyen? Infrastruktúra Mindenképpen szükség lenne olyan (önkormányzat által biztosított) jól felszerelt, karbantartott közösségi épületre, mely valamennyi szakdolgozó részére megfelelő környezetet biztosít. Az egészségi állapot felmérés és a prevenciós rendelés leghatékonyabban a háziorvosi rendelések mellett működtethető külön rendelési órában. Szervezeti háttér Szükségesnek tartják a praxisközösségek számára egy hosszútávon fenntartható szervezeti háttértámogatás létrehozását, mely informatikai és adminisztratív eszközparkkal felszerelt ún. praxisközösségi irodaként funkcionálna. minél több praxis bevonása egy praxisközösségbe az önkormányzatok érdekeltté tétele, helyi, település szintű kapcsolatrendszerek erősítése, a kommunikációs csatornák fejlesztése, erősítése A Népegészségügyi koordinátorok (a PK szakdolgozókat közvetlenül irányító vezetők) főbb megállapításai Létrejött egy egészségügyi adatbázis a lakosság egészségi állapotára vonatkozóan, ami eddig nem állt rendelkezésre, lehetővé téve epidemiológiai elemzéseket. A praxisközösségi szakemberek minden színtéren és életkorban be tudnak avatkozni, szűrő és preventív tevékenységekkel nagy tömegeket sikerült mozgósítani. Jelentős számú rejtett morbiditást sikerült kiszűrni, amelyek révén súlyos szövődmények előzhetők meg. A lakosság egészségismeretének gyarapodása, különös tekintettel a gyerekekre javult. Önszerveződő klubok megjelenése a lakosság körében erősödő reflexiót váltott ki. Helyben elérhető gyógytorna-foglalkozás életminőség és gyógyulási időt javító hatása igazoltnak látszik. A Programban szerzett tapasztalatok, eredmények beépíthetők lesznek a különböző egészségügyi képzésekbe. Nagymértékben javult a lakosság körében az egészségügyi ellátórendszer megítélése. 47 Kiemelendő eredmények A praxisközösségi szakdolgozók együttműködésével egy komplex, magasabb szintre emelt ellátási forma jött létre, mely az alapellátásból eddig teljesen hiányzott. A szisztematikusan végrehajtott egészségi állapot felméréssel olyan páciensek vizsgálatára is sor került, akik ritkán keresik fel a háziorvost, ezáltal lehetőség nyílt a rizikófaktorok illetve rejtett betegségek felfedezésére. A betegutak szervezésének rendszerszemlélete jelent meg. 2016.03.10. 48 8
Kiemelendő eredmények Hangsúlyosabbá vált a prevenciós és egészségfejlesztési tevékenység Intézményes kapcsolatok oktatási- és szociális intézményekkel Helyben érhetők el a szolgáltatások. A közösségi színtereken rendezett programok a felkeltették és fenntartják az egészségtudatos életszemléletet, melynek hosszú távon is pozitív hatásai várhatók. (Phase-2) egy praxisközösségi működést is kiszolgáló, integrált háziorvosi rendszer fejlesztése folyik. 2016.03.10. 49 9