Hol tart 2015-ben Magyarország, hova szeretne eljutni és hogyan? Dr. György László, egyetemi adjunktus Bevezetés Az elemzésnek három célja van. Egyrészt bemutatni a magyar gazdaság 1970-2010 közötti 40 évének fontosabb folyamatait annak érdekében, hogy széles körben megismerjük a magyar gazdaságpolitikai vezetés elé tornyosuló problémákat a 2008-as pénzügyi válság utáni időszakban. Másrészt bemutatni, hogy milyen eredményeket tud felmutatni a 2010 utáni gazdaságpolitika az általunk felvázolt diagnózis alapján. Harmadrészt bemutatni azt, hogy mi szükséges a hosszú távon pénzügyileg fenntartható gazdasági növekedéshez. 1970-2010. Az alapprobléma. Az átlagfoglalkoztatott nettó reálbére csupán 28%-kal nőtt, míg az általa előállított GDP megháromszorozódott 40 év alatt. A magyar átlagfoglalkoztatott nettó bérjövedelme 40 év alatt összesen alig 28%-kal növekedett. 2010-es forintban számolva a nettó átlagbér 103.600 forintról csupán 132.600 forintra nőtt, miközben az átlagfoglalkoztatott által előállított GDP megháromszorozódott. Az átlagfoglalkoztatott szempontjából tehát hiába növekedett a GDP. Mi ennek az oka? Egyrészt a rendszerváltozáskor megszűnt másfél millió munkahely, a munkahelyek 30 százaléka. A foglalkoztatás 1995-2010 között alig több mint százezer fővel bővült. Ezért az átlagfoglalkoztatottnak a bruttó béréből több inaktív magyar állampolgárt kell eltartania, így munkájának értékéből kevesebbet kap kézhez. Ezeket a folyamatokat szemlélteti az 1. ábra. 1. 7 000 700 000 6 000 600 000 5 000 500 000 Ezer fő 4 000 3 000 400 000 300 000 Forint 2 000 200 000 1 000 100 000 0 0 1970 1972 1974 1976 1978 1980 1982 1984 1986 1988 1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006 2008 2010 Foglalkoztatottak száma Nettó reálbér/foglalkoztatott/hó (jobb tengely) Reál GDP/Foglalkoztatott/hó (jobb tengely) Forrás: KSH Másrészt a rendszerváltozással a tőkejövedelmek szerepe felértékelődött. A cél az lenne, hogy az átlagfoglalkoztatott a jövedelem újraosztásából tulajdonosként is vegye ki a részét.
Azonban az átlagfoglalkoztatottnak lényegében nincsen tőkejövedelme 2010-ben. A tőkejövedelem 90%-a a legfölső jövedelmi kategóriába tartozó 10% zsebébe áramlik (KSH), valamint a GDP 5-7%-a évente elhagyja az országot külföldieknek utalt tőkejövedelem formájában. (Ez nagyobb összeg, mint amit a magyar állam évente egészségügyre vagy oktatásra költhet a jelenlegi keretek között.) A gazdasági transzformáció során sok mindent másképpen valósított meg a magyar gazdaságpolitika, mint a cseh és a lengyel: a világon egyedülállóan magas arányban külföldi tulajdonba adtunk belső, oligopol és monopol piacokra termelő és szolgáltató vállalatainkat, a kereskedelmet nagyobb mértékben liberalizáltuk és az árfolyampolitikában az infláció kezelése elsődlegességet élvezett a belső termelés védelmével szemben. A kereskedelmi liberalizációnak, a túlságosan szigorú csődtörvénynek és a körülményekhez képest nagyvonalú szociális ellátórendszernek köszönhetően hazánkban arányosan ötször annyi vállalkozás szűnt meg, mint Csehországban és Lengyelországban. Ezzel összefüggésben Magyarországon megszűnt a munkahelyek 30 százaléka, a lengyeleknél 20, a cseheknél csak 10 százaléka. Hibás az a feltételezés, hogy éllovasok voltunk az átalakulásban és a 2000-es évek elején tértünk le a sikeres útról. Bár kétségtelenül sommás megállapítás, de ezzel szemben inkább a sereghajtóvá válásban voltunk éllovasok a 90-es évek folyamán. A gazdasági transzformációba bele volt kódolva Magyarország 2008-as külső finanszírozási válsága. Elszálló államadósság A rendszerváltozás előtt az állam volt a fő tőketulajdonos, ami ugyan nem hatékony megoldás a gazdaság működtetésére, de az állam mint tulajdonos az őt megillető tőkejövedelmekből tudta fedezni az egészségügyi, oktatási és nyugdíjkiadásokat, valamint a szociális juttatásokat. Így az átlagfoglalkoztatottra a rendszerváltozás előtt kisebb teher rakódott. Ugyanakkor a nép elől gondosan eltitkolt kulisszák mögött már 1974 óta kibontakozóban volt a magyar állam csődje. Az 1974 utáni négy éves periódusban ugyanis az olajárrobbanás versenyképességre gyakorolt káros hatásait az állam nem szerkezetátalakítással, vagy a fogyasztás visszafogásával próbálta kezelni, hanem devizahiteleket vett fel, hogy elfedje a bajokat állampolgárai elől. A devizahitel-felvételt is eltitkolta, így csak a rendszerváltozásra derült ki, hogy négy év alatt 1974-1978 között a GDP 20%-áról 60%-ára emelkedett az állam devizaadóssága, majd a 80-as évek végére felkúszott egészen 80%-ra (2. ábra). Az MNB és a Világbank statisztikáiból kiolvasható, hogy a bruttó államadósság az 1974-es 3 milliárd dolláros szintről úgy nőtt 1989-re 20 milliárd dollárra, hogy a tényleges forrásbevonás folyó áron csupán 1-1,5 milliárd dollár volt. A fennmaradó különbség 11 milliárd dollár kamatteherből, 4 milliárd dollárnyi követelés növekedésből és közel 2 milliárd dolláros árfolyamveszteségből tevődött össze.
2. ÁBRA: A BRUTTÓ ÁLLAMADÓSSÁG ALAKULÁSA A GDP SZÁZALÉKÁBAN 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 1970 1972 1974 1976 1978 1980 1982 1984 1986 1988 1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006 2008 2010 Forrás: KSH Egyedülállóan magas külföldi államadósság-szolgálat. A privatizáció eredményeképpen külső államadósságunkat külső tartozásra konvertáltuk A rendszerváltozás során az állami gazdálkodás pazarló működésének tünetei egyik napról a másikra felszínre kerültek. A gazdasági problémák megoldását az elkerülhető hibákon túl a magas külső adósságból fakadó kényszerhelyzet is nehezítette. A külső adósság finanszírozásához az országnak forrásra volt szüksége, így magyar sajátosságként az állami vagyon egy részének egyébként kívánatos leépítése során olyan vállalatokat is értékesítettek a privatizációs ügynökségek sok esetben külföldi szereplők felé amelyek a jól működő vegyes gazdaságokban (Svájc, Franciaország, Németország, Szingapúr) állami, vagy legalább nemzeti tulajdonban maradnak. Ilyen például a belső piacokra termelő és szolgáltató bankrendszer, a közüzemi termelők és szolgáltatók (a gáz- illetve áramszolgáltatók és termelők, a vízművek) és a távközlési szektor, amelynek jelentős részét finanszírozási kényszerből külföldi szereplők felé értékesítették az egymást követő kormányzatok. Ezzel ugyanakkor nem oldották meg a magyar gazdaság külső finanszírozási problémáját, ugyanis ezek a külföldi tulajdonosok, miután belső piacokon bevételt generáló tulajdonhoz jutottak, joggal várták el, hogy a profitjuk felhasználásáról szabadon dönthessenek feltételezésünk szerint könnyebben férnek hozzá a nemzetközi tranzakciókat alkalmazó adóoptimalizációs eszközökhöz is. A privatizáció során az állami vagyont óvatos becslések szerint a könyv szerinti érték 40-50%- án értékesítették a 2000-es évek fordulójáig, saját számításunk szerint csupán 28%-án. Így esélyünk sem volt arra, hogy az eredeti elképzelések szerint a 27 milliárd dollár könyv szerinti értékű, privatizációs körbe bevont állami működő vagyon felét értékesítve kivásároljuk magunkat nettó 14 milliárd dolláros államadósságunkból. Hazánk a nemzetközi pénzpiaci bizalomvesztéstől tartva államadósság könnyítést nem kért hitelezőitől. Az ezzel kapcsolatos vitákat e helyütt nem részletezve annyit jegyzünk meg csupán, hogy Lengyelország 50-50 százalékos adósságelengedést vívott ki magának magán és állami hitelezőivel szemben a 90-es évek során. Az adósság-elengedés átmeneti pénzpiaci hatásai után nemzetközi megítélése, hitelminősítése tartósan a magyaréval megegyező vagy közel azonos volt a 90-es évek végétől a 2008-as pénzügyi válságig. GDP arányosan Csehország 3 százalékponttal, míg Lengyelország közel 2 százalékponttal
alacsonyabb államadósság-szolgálatot teljesít hitelezői felé mind a mai napig. A magyar gazdaságnak a cseh gazdasághoz képest GDP arányosan 80 százalékponttal több adósságszolgálatot kellett kitermelnie 1995-2013 között, vagyis ennyivel többet tudott saját gazdaság fejlesztésére, elosztórendszerei működésére költeni ebben a periódusban. A KSH statisztikái alapján elvégzett számításaink szerint a költségvetés 1990-2013 közötti kumulált, elsődleges többlete a GDP 13 százaléka. Ekkora mértékű jövedelemátcsoportosítás ment végbe a hazai gazdasági szereplőktől a magyar államadósság tulajdonosai felé. (3. ábra) 3. ÁBRA: AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ELSŐDLEGES ÉS TELJES EGYENLEGE 1974-TŐL A GDP SZÁZALÉKÁBAN Forrás: KSH Nemzetközi összehasonlításban GDP arányosan nem túlságosan nagy, de rossz szerkezetű, inaktivitásra ösztönző és visszaélésre lehetőséget biztosító szociális ellátórendszer Nem igaz az a közgazdászok körében közkeletű vélekedés sem, hogy a túlzott mértékű állami pazarlás volt az oka tartós eladósodásunknak a gazdasági transzformáció után. Noha a szociális ellátórendszer kétségtelenül inaktivitásra ösztönzött Magyarországon, a magyar szociálpolitikai kiadások az Eurostat COFOG adatbázisa szerint az elmúlt két évtizedben három százalékponttal alatta maradnak az EU15 a Európai Unió legfejlettebb országai átlagának, a 2004 2009-es időszaktól eltekintve pedig együtt mozognak a liberális gazdaságpolitikát folytató Anglia kiadásaival. Ugyanakkor igaz az is, hogy 3 6 százalékponttal meghaladják Csehország GDParányos szociális kiadásait. Következésképpen uniós összehasonlításban nem túlságosan magasak a szociálpolitikai kiadások, de legfejlettebb régiós vetélytársunkkal összehasonlítva már igen, ami pedig jelentős mértékben magyarázható a transzformáció eredményeképpen kialakuló foglalkoztatásbeli különbségekkel. Itt jegyezzük meg, hogy 1992 és
1997 között a magyar állam a GDP 8 9 százalékát fordította évente államadósság szolgálatra, ami több mint amennyit akkoriban egészségügyre vagy oktatásra költött. (4. ábra) 4. ÁBRA: ADÓSSÁGSZOLGÁLATRA, OKTATÁSRA ÉS MŰVELŐDÉSRE, VALAMINT EGÉSZSÉGÜGYRE 10 9 8 7 6 5 4 3 2 FORDÍTOTT KIADÁSOK A GDP SZÁZALÉKÁBAN 1974 1976 1978 1980 1982 1984 1986 1988 1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006 2008 2010 Adósságszolgálat Egészségügy Oktatás, művelődés Forrás: KSH egészségügy, kultúra és oktatás tematikájú adatsorai Elsietett és átgondolatlan gazdasági liberalizáció eredményeképpen a versenytársainkénál nagyobb arányban összeomló hazai tulajdonú termelés A gazdasági átalakulás társadalmi hatásait tovább súlyosbította az elsietett liberalizáció és dereguláció, valamint a túlságosan szigorú csődtörvény. A KGST felbomlásával megszűntek piacaink, az elhibázott gazdaságpolitikának köszönhetően pedig további piacokat veszítettünk nemzetközi vetélytársainkkal szemben. A magyar gazdaságpolitikai vezetés nem vette észre, hogy a dereguláció miatt szinte azonnal világpiaci termelési tényező árakkal szembesülő magyar termelésnek az alacsony nyersanyag- és energiaárakkal támogatott keletázsiai, és az agrártámogatásokban gazdag európai mezőgazdasági termeléssel kellett felvennie a versenyt. (Magyarországon két év alatt sor került a kereskedelmi 90%-os liberalizációjára.) Az ebben a helyzetben bajba jutott és finanszírozási gondokkal küzdő magyar vállalatok sorsát megpecsételte a szigorú csődtörvény: Magyarországon ötször annyi vállalkozás szűnt meg 1992-1996 között, mint a hazánkkal azonos méretű Csehországban. Csehországban jelenleg egy millióval több foglalkoztatott dolgozik. Amennyiben a csehországihoz hasonló lenne a foglalkoztatási és államadósság-szolgálati helyzet Magyarországon, számításaink szerint, az eltérő gazdasági fejlettséggel is kalkulálva, 23%-kal lehetne magasabb a nettó átlagbér. Ez 2014-ben 191.531 Ft-ot jelentene a tényleges 155.717 Ft-tal szemben. Az átlag magyar állampolgár az állami vagyont illetően jelentős vagyonvesztésen ment keresztül 1970-2010 között A működő állami vagyon szinte teljességgel eltűnt a rendszerváltozást követő 20 év során. Ennek két következménye adódott. Az egyik, hogy míg egy átlag magyarra 1970-ben óvatos becslés szerint 2010-es forintban számolva 1.600.000 forintnyi nettó működő állami vagyon és
51.000 forint nettó államadósság esett, addig 2010-re a ráeső működő állami vagyon 106.000 forintra csökkent, míg a ráeső nettó államadósság 1.634.000 forintra nőtt. Így egy átlag magyarra, 2010-re összesítve 1.528.000 forintnyi közadósság esett (5. ábra). A másik, hogy ezzel párhuzamosan a magánvagyonok is növekedtek, igaz a működő vagyon 90%-a a fölső 10%-hoz került, és a nem jövedelemtermelő magánvagyon is egyenlőtlenül növekedett. Az általunk vizsgált időszakban a KSH számításai szerint a jövedelmi különbségek a legfölső és legalsó jövedelmi tized között 4-4.5 szeres szintről 7-7.5 szeres szintre emelkedtek, és ezzel a jövedelmi változással hatványozottan növekedtek a vagyoni különbségek. Az átlagfoglalkoztatottnak 2010-ben nincsen pénzügyi megtakarítása, és a KSH szerint 4 millióan élnek Magyarországon a szegénységi küszöb alatt. 5. ÁBRA: AZ ÁTLAGPOLGÁR ÁLLAMI GAZDÁLKODÓI-VAGYONI POZÍCIÓJÁNAK ALAKULÁSA, 1970 2010 (EZER FORINT) 3500 3000 2500 2000 1500 1000 500 0-500 -1000-1500 -2000 1970 1972 1974 1976 1978 1980 1982 1984 1986 1988 1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006 2008 2010 Egy főre eső jövedelemtermelő állami vagyon Nettó vagyoni pozíció Nettó államadósság 2010-es Ft-ban/fő Forrás: KSH és MNB adatai alapján Századvég-számítás A folytonos vonal csak az áttekinthetőséget segíti, jelentéstartalma nincs. A 2010 utáni gazdaságpolitikai feladat az elmondottak tükrében áll össze. Diagnózis 2010: a gazdaság tartós külső és belső egyensúlytalansága Az egyik probléma a belső egyensúly kérdése. Ezt a foglalkoztatás növelésével, és a jövedelmek adóztatásának teherbíró képesség arányában történő átalakításával, vagyis a munkára rakódó terhek csökkentésével, valamint a szociális ellátórendszer és az oktatás munkavállalást támogató átalakításával, és a monopol és oligopol helyzetben levő vállalkozások terheinek növelésével lehet kezelni. Emellett helyzetbe kell hozni a húsz éven keresztül elhanyagolt hazai tulajdonú vállalkozásokat. Enyhíteni szükséges a duális adószerkezet hatásain: míg egyes külföldi és hazai nagyvállalatok 10-18% adót (társasági adó, jövedelem adó, járulékok, iparűzési adó mínusz kapott támogatások) fizetnek hozzáadott értékük után, addig a hazai kis- és közepes méretű vállalkozások (KKVk) a 10 százalékos adókulcs bevezetése után is 50,6%-ot. A duális adószerkezetnek köszönhetően duális gazdaságszerkezet alakult ki, amelynek legszembetűnőbb jele, hogy a külföldi tulajdonú vállalkozások eszközellátottsága három és fél-
négyszerese a hazai vállalatokénak. A külföldi vállalkozások közel 640 ezer főt foglalkoztatnak, míg a hazai vállalkozások 2 millió 500 ezer főt. A másik probléma a külső egyensúlyi probléma, amelynek megoldását nehezítette, hogy a 2007-2008-as világpénzügyi válság utáni időkben nagy arányú nemzetközi pénzpiaci bizalmatlanság mellett kellett megoldani. Az 1990-es évektől kezdődően a külföldi működő tőke beáramlás, és a privatizációs devizabevételek elegendőnek bizonyultak a külső állami adósság-szolgálatunk finanszírozására, sőt ideiglenesen az államadósságot is sikerült csökkenteni a privatizációs bevételekből. Ugyanakkor nem történt más, mint az addig kizárólagosan külső államadósság egy részét az egymást követő kormányok vállalati, majd a lakossági devizahitel-felvétel mérték nélküli engedélyezésével lakossági külső tartozássá konvertálták. A privatizációs vagyonvesztést és a foglalkoztatás stagnálását alapul véve meglehetősen nagy áldozatok árán. 2009-re az ország teljes nettó külső tartozása (állam, lakosság, vállalatok) meghaladta a 130 milliárd dollárt, a GDP közel 115%-át. A folyamatot jól szemlélteti a folyó fizetési mérleg 1992 utáni alakulása, amely 2009-ig hatalmas deficitet termelt. A kiáramló jövedelmeket a külkereskedelmi mérleg többlete is csak két évben (1996, 1997) volt képes finanszírozni (6. ábra). A tátongó lukat devizatartalékokból vagy azok hiányában egyéb külső forrásból (FDI, portfólió tőke, állami, vállalati, lakossági hitelfelvétel) kellett betömni. Ez után a külső forrástömeg után az ország folyamatosan forrásköltséget fizet kamat és osztalékjövedelem formájában a GDP 5-7%-ának megfelelő mértékben, ahogyan arról már korábban szóltunk. Amennyiben a források olyan vállalkozások jövedelmére áramlanak ki, amelyek az exporttal megteremtik a kiáramló jövedelmek fedezetét, nem generálnak egyensúlytalanságot, de amint láttuk sokkal inkább egy egyensúlytalanságot gerjesztő helyzet állt elő a gazdasági transzformáció eredményeképpen. 6. ÁBRA: A FOLYÓ FIZETÉSI MÉRLEG ÉS A KÜLKERESKEDELMI MÉRLEG ALAKU LÁSA A GDP SZÁZALÉKÁBAN 8 6 4 2 0-2 -4-6 -8-10 -12 1970 1972 1974 1976 1978 1980 1982 1984 1986 1988 1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006 2008 2010 Folyó fizetési mérleg Külkereskedelmi mérleg Forrás: KSH, Magyar Statisztikai Évkönyvek 1956 1995. évf., 1995-től MNB Csehországgal összehasonlításban igen nagy Magyarország külső tartozása, amelynek forrásköltsége jelentős terhet ró a nemzetgazdaság szereplőire. A külső tartozás mértékét a nettó külső tartozások (Net Foreign Liabilities, NFL) állományával szemléltethetjük. (7. ábra)
7. ÁBRA: MAGYARORSZÁG NETTÓ KÜLSŐ TARTOZÁSÁNAK ALAKULÁSA A GDP SZÁZALÉKÁBAN* 140 120 100 80 60 40 20 0-20 -40-60 1982 1984 1986 1988 1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006 2008 2010 2012 NFDI Pri.NDL Pub.NDL PE+SD NFL Forrás: MNB és IMF Balance of Payments Statistics adatok alapján *NFDI Net Foreign Direct Investment; Pri. NDL Private Net Debt Liability (lakosság + vállalatok); Pub. NDL Public Net Debt Liability (állam + jegybank); PE+SD Portfolio Equity + Short Debt A 7-8. ábráról leolvasható, hogy az 1974-es elhibázott gazdaságpolitikai döntés, a hitelfelvétel és következményeinek eredőjeként Magyarország jelentős állami külső tartozással vágott neki a gazdasági transzformációnak, míg Csehországot nem terhelte külső tartozás. A cseh külső tartozás közel 90 százaléka külföldi működő tőke. A portfóliótőke, vagyis az ún. forró pénzek egyenlege nem negatív, ezért nem jelenik meg az ábrán, míg az állam, a lakosság és a vállalatok külső tartozása alig éri el a GDP arányos 10 százalékos szintet. Az összes külső tartozás 2010-ben a GDP 47,7 százaléka. (7. ábra)
8. ÁBRA: CSEHORSZÁG NETTÓ KÜLSŐ TARTOZÁSÁNAK ALAKULÁSA A GDP SZÁZALÉKÁBAN 1 140 120 100 80 60 40 20 0-20 -40-60 1993 1995 1997 1999 2001 2003 2005 2007 2009 2011 Pub.NDL PE+SD NFDI Pri.NDL NFL Forrás: Cseh Nemzeti Bank adatai alapján Magyarországon 2002 után jelentős mértékben növekedett a lakossági külső tartozás, a portfólió tőketartozás és az állam külső tartozásának az aránya. Magyarország külső tartozás-állománya 2009-ben tetőzött. A külső egyensúlyi probléma kezeléséhez szükséges a költségvetés rendbetétele, az államadósság és a lakossági devizaadósság leépítése, valamint a hazai tulajdonú gazdaság erősítése, és azon lehetőség megteremtése, hogy az átlagfoglalkoztatottnak legyenek megtakarításai és tőketulajdonosként is részt tudjon venni a megtermelt jövedelem újraelosztásában. 2010 után elvégzett feladatok Ha egy mondatban kellene összefoglalni a második Orbán Kormány legfontosabb gazdaságpolitikai feladatát, akkor azt mondhatnánk, hogy a cél átállítani egy külső erőforrásokra épülő debt-fare gazdaságot egy belső erőforrásokra, munkára és megtakarításokra épülő work-fare gazdasággá. 2 Ez az új, munkaalapú, work-fare gazdaság két gazdaságpolitikai stratégiai feladat köré szerveződik. 1. Növelni szükséges az aktivitást és foglalkoztatást, valamint a belső megtakarításokat és demográfiai fordulatot kell végrehajtani a hosszú távú fenntarthatóság érdekében. 1 Míg megbízható adatok Magyarországra az IMF csatlakozásunk, vagyis 1982 óta rendelkezésre állnak, Csehországra csak 1993-tól. Az ábra értelmezéséhez hozzátartozik, hogy a devizatartalékok implicit módon szerepelnek az ábrán, csökkentik a nettó külső tartozás mértékét. Így fordulhat elő, hogy bár Csehországban 1993-ban az állam, a vállalatok és a lakosság teljes nettó külső tartozása valamivel több mint a GDP 10%-a, de a közel 20%-os tartalékállomány miatt Csehország követelői pozícióban van. 2 A debt-fare/work-fare különbségtétel először Barcza György megfogalmazásában jelent meg a Financial Times hasábjain: http://blogs.ft.com/beyond-brics/2013/02/18/guest-post-in-defense-of-hungaryseconomic-policy/
2. Csökkenteni szükséges a külső pénzügyi sebezhetőséget és növelni a gazdaságpolitika szuverenitását: a. Konszolidálni kell a költségvetést, csökkenő pályára kell állítani az államadósságot. A külső tartozást kormányzati és lakossági szinten is mérsékelni kell; b. Egyensúlyt kell teremteni a gazdaságban a hazai és külföldi tulajdon egymáshoz viszonyított arányában, erősíteni a hazai tulajdonú KKV-kat és exportszektort. Aktivitás és foglalkoztatás növelését, a belső megtakarításokat és a gyermekvállalás növelését érintő intézkedések 1. Egykulcsos személyi jövedelemadózás bevezetése és a családi adókedvezmények rendszerének kiterjesztése: ezek az intézkedések a második Orbán Kormány legvitatottabb intézkedései közé tartoznak, és eredményei teljességgel csak hosszabb idő távlatából lesznek alátámaszthatóak. Az intézkedések hatására a GDP 2 2,5%-ának megfelelő többlet maradt a háztartásoknál, főleg a tehetősebb rétegeknél. Az intézkedések célja a középosztály leszakadásának megakadályozása és a gyermekvállalási hajlandóság növelése volt. Ebből az évi átlagosan 400-500 milliárd forintnyi megtakarítási többletből tudták a középosztály családjai végtörleszteni a devizaadósságukat és ezeknek a megtakarításoknak is köszönhetően a háztartások forintban denominált állampapír állománya 2010 márciusa és 2015 februárja között közel 2000 milliárd forinttal nőtt. Ez megteremtette a lehetőséget, hogy a kormány hazai, lakossági állampapírokkal váltsa ki a lejáró IMF hiteleket. Ugyanakkor ennek a 2 2,5%-nyi GDP-arányos adóbevételnek a helyére új adókat kellett kivetni a költségvetési egyensúly fenntartásának érdekében. Az oligopol és monopol piaci szereplők megadóztatása, a banki tranzakciós adó, az áfa-emelés részben az egykulcsos adórendszer kompenzálására szolgál. Az adórendszer átalakítása összhangban van a válság utáni európai változtatásokkal, amelyek ugyancsak a fogyasztási típusú adók és a holtteher-veszteséget generáló piaci szereplők valamint a nemzetközi adóoptimalizáció lehetőségével élni tudó vállalkozások megadóztatására irányul. Az átalakításra azért is szükség volt, mert átlagbér esetén és az átlagbér 167 százalékánál a keresetnövekményt nemzetközi összehasonlításban hatalmas marginális adó terhelte. 2010-ben még az átlagbérből élőknél a többletjövedelem 64 százalékát vonta el az állam vagyis minden újabb megkeresett 1000 forintból 640 forint adót kellett befizetni míg az átlagbér 167 százalékánál a 67 százalékát. Az adórendszer átalakításával a többlet munkajövedelem marginális adóterhelését sikerült térségbeli vetélytársaink (Csehország, Lengyelország, Szlovákia) szintjére, 50 százalék alá csökkenteni. 2. A munka törvénykönyvének 2013. évi változtatásának eredményeképpen, amely könnyebbé tette a foglalkoztatást és a munkaerő elbocsátását, Magyarország az OECD országok rugalmasabb munkaerőpiacai közé került. 3 3. Az oktatás hasznosítható tudást nyújtó rendszerré alakítása. a. Míg a régióban a középfokú szakképzés aránya meghaladja a 67%-ot, az elénk mintául állított közép-nyugat-európai régióban (Németország, Ausztria, Svájc) a 75%-ot, addig Magyarországon mindössze 20%. Ezen változat az új szakképzési törvény. (OECD Education at a Glance statisztika) 3 OECD Employment Outlook 2013: Protecting jobs, enhancing flexibility: A new look at employment protection legislation, http://www.oecd-ilibrary.org/employment/oecd-employment-outlook- 2013/protecting-jobs-enhancing-flexibility-a-new-look-at-employment-protectionlegislation_empl_outlook-2013-6-en
b. Közoktatás központosítása: 2009-ben az átlageredménytől való eltérést a szülők anyagi helyzete Magyarországon 26%-ban magyarázza, míg a régiónkban ez az érték csupán 13,9%, ami egyben az OECD-átlag is. Az OECD-országok körében az oktatási rendszert vizsgálva hazánkban a legnagyobb az egyenlőtlenség. A közoktatási rendszer központosítása, a központi erőforrás-tervezés és a központi bérszámfejtés esélyt teremt arra, hogy az elmaradott térségek iskoláinak minőségét ne a helyi önkormányzatok anyagi lehetőségei határozzák meg, hanem központilag lehessen az erőforrásokat az esélyegyenlőség szempontjai szerint elosztani. Az átalakítás közel sem tekinthető lezártnak és az is látható, hogy számos operatív szinten keletkező problémát generál. c. Pedagógusbér-emelés és a bérrendszer teljesítményhez és képzettséghez jobban kötődő átalakítása. Az oktatáspolitikában forradalminak számító 2007-es McKinsey elemzés szerint a tanárok minősége alapvető fontosságú az oktatási rendszer minősége szempontjából. Magyarországon hatalmas kihívást jelent a minőségi utánpótlás biztosítása, ami a 2013-ig régiós szinten is alacsony béreknek az egyik következménye. (Emellett a tömegszerű tanárképzés és az alacsony felvételi ponthatárok is hozzájárulnak a közoktatás csökkenő színvonalához.) A pedagógus minősítéssel és minőség-ellenőrzéssel kapcsolatos adminisztratív terhek, a rendszer gyermekbetegségei berzenkedést váltanak ki a pedagógusokból, ugyanakkor az Oktatási Hivatal reprezentatív felmérése szerint a minősítésen már átesett pedagógusok több mint 80 százaléka elégedett a rendszer működésével. A pedagógusok értékelése 30 éven keresztül az oktatási intézményekre volt bízva, a minősítési rendszerből hiányzott a külső nézőpont. A pedagógusok külső értékelése és előmeneteli rendszere nem újkeletű jelenség és nem magyar találmány. A magyar pedagógus-értékelési rendszert fejlett és sikeres nyugateurópai oktatási rendszerek gyakorlata alapján alakították ki. d. Felsőoktatás átalakítása: az új elv az, hogy a társadalom annak az egyetemi hallgatónak fedezi a felsőoktatási költségeit, aki diplomát szerez és Magyarországon helyezkedik el. A másik fontos szempont az átalakítások során az volt, hogy az OECD-országokkal összevetve Magyarországon aránytalanul magas a társadalomtudományi képzés aránya, és alacsony a műszaki/mérnök, természettudományos (science) és agrár képzés aránya. (Ez utóbbi az OECD kimutatásai szerint 2009-ben Magyarországon 12%, Nyugat-Európában 18 24%, Ázsia fejlett régióiban 32%.) 4. A szociális ellátórendszer munkára ösztönző átalakítása: hatalmas problémát jelent Magyarországon a gazdasági transzformáció során megszűnő másfél millió munkahely, ami az összes munkahely 30%-a. A munkahelyek jelentős arányú megszűnéséhez a korábban már említett liberalizációs és deregulációs hibák mellett jelentős mértékben hozzájárult a nagyvonalú szociális ellátórendszer, amely bőségesen jutalmazta az inaktivitást. Fontos hangsúlyozni, hogy egy húsz éve, esetenként három generáció óta passzív réteget kell visszaszoktatni a munka világába. Erre szolgál a közfoglalkoztatás rendszere. Ezért a közfoglalkoztatásra nem mint a piaci foglalkoztatás hosszú távú alternatívájára kell tekintetünk, hanem mint egy eszközre, ami visszasegíti az inaktívakat a munka világába. 2012-2014 között egyes periódusokban a foglalkoztatottak közel 5%-a, több mint 200 ezer fő vett részt közfoglalkoztatási programokban. A munka világába való visszaterelés legfontosabb anyagi ösztönzője, hogy a szociális rendszert sikerült úgy átalakítani, hogy az
inaktívaknak biztosított segély összege alacsonyabb, mint a közfoglalkoztatott bér, a közfoglalkoztatott bér pedig alacsonyabb, mint a minimálbér. A közfoglalkoztatásra bőségesen találhatunk pozitív és negatív példákat is, ezért a Kormányt érő politikai támadások középpontjában áll. A fenti összefüggések ismeretében a közfoglalkoztatás egy nagyobb problémából (inaktivitás) generált egy kisebb problémát (nem hatékony munkavégzés) egy olyan területen, ahol két évtizeden keresztül nem tapasztaltunk jelentős előrelépést. 5. Korengedményes nyugdíjazás szigorítása. 6. Rezsiköltségek csökkentése: a 2008-as válság után lehetetlennek bizonyult a reálbérek gazdasági növekedésre épülő emelése. Ezért a Kormány az alapvető megélhetési költségek felülvizsgálatával és szabályozásával érte el a rendelkezésre álló jövedelmek növelését. Erre rezsiköltségek 1996-2007 közötti kiemelkedően nagy mértékű emelései teremtettek mozgásteret. A rezsiköltségek csökkentése és a Kormány fontosabb, munkajövedelmet érintő változtatásai egy átlagos család számára 6,3 százalékos reálbér növekedéssel egyenértékű növekedést eredményeztek a rendelkezésre álló jövedelmében. Az átalakítások eredményeképpen 2010-2014 között az Eurostat adatai szerint a foglalkoztatás 8,3 százalékponttal 62,8 százalékra, az aktivitási ráta 6,2 százalékponttal 67,6 százalékra bővült. Így Magyarország a térséggel szemben részben behozta lemaradását, foglalkoztatásban megelőzte Szlovákiát és Lengyelországot, de ebben még jelentős szerepet játszik a közfoglalkoztatás és továbbra is jelentős, 10-15 százalékpontos az elmaradásunk Európa fejlett nyugati felével szemben. A külső pénzügyi sebezhetőség csökkentése és a gazdaságpolitika szuverenitásának növelése Költségvetési konszolidáció és az államadósság csökkenő pályára állítása 7. A második Orbán Kormány egyik legfontosabb célkitűzése volt a gazdaságpolitika szuverenitásának, mozgásterének növelése, amihez hozzátartozik a túlzott-deficit eljárás alól való kikerülés kivívása. Az intézkedések bírálói szerint ez csak a kötelező magánnyugdíj pénztárak államosításával volt megoldható, és a költségvetés egyensúlya hosszú távon nem fenntartható. Valójában a jelenlegi prognózisok már arról szólnak, hogy a 2012-es rekord-alacsonynak számító 1,9%-os hiány után is közép távon 3% alatt tartható a költségvetés hiánya Magyarországon. Magyarország 2004-es uniós csatlakozása óta a 2012. év volt az első, amikor 3% alá sikerült szorítani a GDP-arányos költségvetési hiányt. 8. A nagy elosztórendszerek zárttá tétele: a. Nyugdíjrendszer: a kötelező magánnyugdíj-pénztári rendszer felszámolásával és a nyugdíjrendszer átalakításával sikerült zárttá tenni a nyugdíjrendszert. b. Önkormányzatok: a Magyar Kormány konszolidálta a helyi önkormányzatokat és szigorította a hitelfelvétel szabályait. Ennek eredményeképpen a 2012-re várt 0,5%-os hiány helyett az önkormányzati rendszer 0,7%-os többlettel zárt. E nem várt eredmény is hozzájárult a költségvetési hiány rekord alacsony szintjéhez. Az önkormányzati rendszer pénzügyi egyensúlya az átalakítások után hosszú távon biztosított.
9. A Magyar Kormány számtalan intézkedést hozott a lakossági deviza-jelzáloghitelesek terheinek enyhítésére (végtörlesztés, árfolyamgát, Nemzeti Eszközkezelő felállítása, forintosítás, magáncsőd intézménye). Mint ismeretes Magyarország azon kevés eurózónán kívüli európai országhoz tartozik, ahol lényegi korlátozások nélkül engedték a devizahitelek elterjedését. Ennek hatására 2001 2008 között nulláról a GDP 25 %-ára emelkedett a lakossági devizahitelek aránya, ami jelentősen hozzájárult az ország külső sebezhetőségének növekedéséhez. Az intézkedések eredményeképpen a lakosság törlesztő-terhei 2013-tól évi 370 milliárd Ft-tal csökkentek, ami a GDP valamivel több mint 1,3 %-a. A lakossági deviza-jelzálog hitelesek kimentése a forintosítással lényegében 2014 végén lezárult. A jelentős devizatartalék és az alacsony jegybanki alapkamat lehetővé tette a lakossági jelzálog hitelek forintosítását, valamint sor került a devizaalapú szerződések felülvizsgálatára. A forintosítás mintegy 600 milliárd forintnyi árfolyamveszteséget segített elhárítani, amely a svájci frank drasztikus erősödése révén érte volna őket, a szerződések felülvizsgálata nyomán pedig közel 744 milliárd forintot kaptak vissza az érintettek. Adósonként átlagban közel másfél millió forintot. Az intézkedések eredményeképpen az államadósság a GDP 81,3 százalékáról 76,9 százalékára csökkent 2010-2014 között. Az ország külső tartozásállománya a GDP 115,3 százalékáról 80,6 százalékára csökkent 2009-2014 között. Ez részben a magyar háztartások alacsony fogyasztási hajlandóságának, a megtakarítások adósságleépítésre történő felhasználásának és a jelentős exporttöbbletnek köszönhető. Továbbá 2013 májusában hazánk 9 év után kikerült az Európai Bizottság túlzottdeficit-eljárása alól. Az EU-források elvesztésének veszélye elhárult. A növekedés beindítására és a vállalati külső tartozások belsővé alakítására a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramot (MNB NHP) indított, amelynek keretében a magyar KKV-k 2,5%-os kamatozás mellett juthatnak hitelekhez. Az első, 2013. július október közötti szakaszban 750 Mrd forint állt rendelkezésre, míg a második szakaszban 2013. október és 2014 decembere között 2000 Mrd forint áll a kis- és középvállalkozások rendelkezésére. A támogatott hitelösszegek magyar gazdasági teljesítményhez viszonyított aránya megfeleltethető a hasonló célú és tartalmú euroövezeti gazdaságélénkítő programokkal. Egyensúlyt teremteni a gazdaságban a hazai és külföldi tulajdon egymáshoz viszonyított arányában, erősíteni a hazai tulajdonú KKV-kat és exportszektort Az ÁSZ 2004-es privatizációs jelentése szerint a közművek külföldi tulajdonba történő értékesítse (gáz- és áramszolgáltatók, vízművek) sajátosan magyar jelenség Európában. A magas külső adósságterhen túl a hazai tőke hiánya is jelentős szerepet játszott a külföldi befektetők előnyben részesítése során. Lóránt Károly (2009) számításai szerint a 90-es évek banki privatizációja során a pénzügyi szektorban a külföldi tulajdonhányad 80 százalék fölé emelkedett. 2014 végével az 50-50 százalékos hazai és külföldi tulajdonhányadra vonatkozó stratégiai cél teljesült. A stratégiai célt úgy fogalmazhatnánk meg, hogy kicsi és nyitott gazdaságunknak egyaránt szüksége van a nagy, külföldi többségi tulajdonú, globális bankok jelenlétére és a hazai vállalkozások számára a nagy vetélytársaikkal szemben egyenlő feltételeket teremteni képes hazai tulajdonú bankokra.
A Kormány növelte tulajdonrészét az oligopol és monopol piacokon működő vállalkozásokban, elsősorban közművekben. A visszavásárlások célja a vegyes gazdaságokra jellemző struktúra kialakítása, a profitok csökkentése és a belső tulajdonosi hányad növelése, ami a külső egyensúly szempontjából fontos. A kormányzati tulajdonhányad az intézkedések hatására a GDP közel 4 százalékával növekedett 2010-2013 között. Fontos hangsúlyozni, hogy a Kormány stratégiai szándékai szerint nem kívánja a magántulajdont és a versenyt felszámolni, hanem a vegyes gazdaságokra jellemző egyensúly megteremtésére törekszik. A hazai tulajdonú kis- és középvállalkozások (KKV) és exportszektor helyzetbe hozására, a piaci feltételeik a transznacionális nagyvállalatokkal egyenlővé tételére az Kormány és az MNB a következő intézkedéseket hozta. A KKV-k társasági adója 19 százalékról 10 százalékra csökkent. Bevezetésre került kettő, a KKV-k és mikorvállalkozások (mikrovállalkozók) adminisztrációját egyszerűsítő adónem, a kiva (kisvállalati adó) és a kata (kisadózó vállalkozások tételes adója). Az MNB elindította Növekedési Hitelprogramját (MNB NHP) 2013. június 1-jén, amely 2,5 százalékos kedvezményes kamat mellett biztosít forrást a KKV-k számára. A program folyamatos bővülésének újabb terméke a 2015 márciusában induló NHP+, amelynek keretében a mikrovállalkozások is nagyobb eséllyel juthatnak kedvezményes forráshoz. A beruházási rátára gyakorolt hatása az NHP-nak 2014 végéig számításaink szerint a GDP 1,7 százaléka. A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. létrehozásával egy olyan intézményrendszer jött létre, amelynek célja a KKV-k helyzetbe hozása úgy a hagyományos, mint az új, gyorsabban fejlődő exportpiacokon. A jelen és a jövő kérdése, hogy a struktúrát sikerül-e tartalommal megtölteni. Az egyensúly megteremtésében fontos szerep hárult a belső piacra termelő és szolgáltató oligopol és monopol piaci szereplőket terhelő különadókra is. A különadók száma 2010 után a korábbi 4- ről 10-re emelkedett és idővel elérte az össz-adóbevétel 7 százalékát. A különadók többnyire nem nyereség alapúak, hanem mérlegfőösszeg, áruforgalom és tranzakció alapján számítottak, hogy ne lehessen nemzetközi adóoptimalizációs eszközökkel megkerülni azokat. Mindezzel párhuzamosan a kiszámíthatóság növelése érdekében a Kormány 2014 közepéig több mint 50 stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Magyarországon működő vállalatokkal, ugyanis a jelentős arányban exportra termelő és versenypiacon működő vagy nagy hozzáadott értéket termelő vállalatok megtartása alapvető gazdaságpolitikai cél. Merre tovább 2014 után? Bármilyen gazdaságpolitikai stratégiai irányváltás, vagyis a status quo megbolygatása, érdeksérelemmel jár, ami együtt jár a politikai ízlés szerint jogosnak vagy jogtalannak tekinthető kritikai hangok felerősödésével. A magyar stratégiai irányváltást tovább nehezítette, hogy a változtatásra a nemzetközi pénzpiaci válság okozta dekonjunktúra idején került sor. A válság a magyar gazdaság sajátos helyzetéből adódóan duplán éreztette hatását. A magas külső tartozás miatti külső finanszírozási válságot a költségvetési konszolidációval párhuzamosan kellett végrehajtani, ami lehetetlenné tette, hogy a magyar Kormány anticiklikus gazdaságpolitikát
folytatva enyhítsen a reálgazdasági válság magyar társadalomra és gazdaságra gyakorolt hatásain. Az eredményeket is a kihívás függvényében célszerű mérlegre tenni. Amennyiben elfogadjuk a tanulmány 2010-es évre vonatkozó diagnózisát, a 2010 utáni intézkedések koherens gazdaságpolitikai stratégiává állnak össze. A 2014-es 3,6 százalékos növekedés azért különleges, mert a rendszerváltoztatást követően ez volt az első olyan év, amikor pénzügyileg fenntartató módon növekedett a magyar gazdaság, ami azt jelenti, hogy sem a gazdaság külső, sem a belső egyensúlya nem borult fel a növekedés során. Vitathatatlan tény ugyanakkor, hogy a külső forrásnak számító, de technikai értelemben az ország külső tartozását nem növelő EU-s források jelentős szerepet játszottak a növekedésben. A 2014-es gazdasági növekedés láttán tévedés lenne ugyanakkor azt gondolni, hogy a nehezén túlvagyunk. Egyrészt az ország külső tartozása és államadóssága nemzetközi összehasonlításban továbbra is magas. Másrészt viszont a közvetlen veszélyek elhárítása után a 2014 utáni periódusban sor kerülhet a versenyképességet és a gazdasági növekedést tartósan megalapozni képes hatékonyság-fokozók és innovációs-tényezők fejlesztésére, ami az eddigieknél is nehezebb gazdaságpolitikai feladat. Oktatásra nemzetközi összehasonlításban rendkívül keveset költünk, mint ahogy egészségügyre is. A közoktatás és a felsőoktatás 2010-ben aktuális problémáinak jelentős részére egyelőre nem sikerült tartós megoldást találni. Az oktatási rendszer sikerén túl az európai uniós fejlesztési források elosztásának módja, valamint ezzel összefüggésben az innovációs rendszer működése, továbbá az exportpiacainkon való térnyerés sikere fogja meghatározni, hogy hazánk képes lesz-e hosszú távon, pénzügyileg fenntartható módon növekedni. Ebben áll a 2014 utáni gazdaságpolitika felelőssége. Ajánlott irodalom Adam, J. (1995). The Transition to a Market Economy in Hungary. Europe-Asia Studies, Vol. 47, No. 6 (Sep., 1995), pp. 989-1006 Antal L. (2004): A 90-es évek magyar gazdaságpolitikája. In: Veress J. (szerk.): Fejezetek a gazdaságpolitikából. Aula Budapest, 2004. Balatoni A. Pitz M. (2012): A működőtőke hatása a bruttó nemzeti jövedelemre Magyarországon, Közgazdasági Szemle, LIX.. évf., 2012. január (1 30. o.) Bhagwati, J. (1978): Foreign Trade Regimes and Economic Development: Anatomy and Consequences of Exchange Control Regimes. NBER, New York. Csaba, L. (1998). A Decade of Transformation in Hungarian Economic Policy: Dynamics, Constraints and Prospects. Europe-Asia Studies, Vol. 50, No. 8 (Dec., 1998), pp. 1381-1391 Csaba, L. (2000). Between Transition and EU Accession: Hungary at the Millennium. Europe- Asia Studies, Vol. 52, No. 5 (Jul., 2000), pp. 805-827 Gollin, D. (2002): Getting income shares right, The Journal of Political Economy, vol.100, No. 2, 458-474, 2002. április dr. Hegedűs Á. (2004): Nemzetközi gazdasági és pénzügyi intézmények a magyarországi privatizációról, In: Privatizáció Magyarországon II. kötet, Szerk: Báger Gusztáv 377.o Honvári J. (2005): Magyarország IMF csatlakozásának előtörténete. Valóság, XLVIII. évf., 10.sz., pp. 82-102. Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, Budapest.
Horváth, Dóczy és Lehmann Ügyvédi Iroda (2008): Jelentés az ÁPV Zrt. és jogelődei mint a privatizáció lebonyolítására létrehozott célszervezetek tevékenységéről és a teljes privatizációs folyamatról a Vagyontörvény 71. paragrafus (2) bekezdése alapján. Kézirat, Budapest, 2008. November Jensen, C. (2006). Foreign Direct Investment and Economic Transition: Panacea or Pain Killer? Europe-Asia Studies, Vol. 58, No. 6 (Sep., 2006), pp. 881-902 Köves A. Lányi K. Oblath G. (1993): Az exportorientált gazdaságpolitika feltételei és eszközei 1993-ban. Külgazdaság, 5. sz. László T. (2004): A privatizáció folyamata, az alkalmazott módszerek és technikák In.: Privatizáció Magyarországon II. kötet, Szerk: Dr. Báger Gusztáv Lóránt K. (2009): A magyar gazdasági válság háttere, A kiút lehetőségei in Gazdaságpolitika a globalizált világban, Veress József (szerk.), Typotex Kiadó, 2009, Budapest Michaely M. Papageorgiou, D. Choksi, A. (1991): Liberalizing Foreign Trade. Lessons of Experience in the Developing World, Vol.1-7. Blackwell, Cambridge Mass. Mihályi P. (2010): A magyar privatizáció enciklopédiája Pannon Egyetemi Könyvkiadó MTA Közgazdaságtudományi Intézet, Budapest, 2010, I II. kötet Muraközy B. (2007): Spillovers From FDI in Hungary, PhD Dissertation, Central European University, Budapest Myant, M. and Drahokoupil (2013). Transition Economies after the Crisis of 2008: Actors and Policies. Europe-Asia Studies, Vol. 65, No. 3, Special Issue: Transition Economies after the Crisis of 2008: Actors and Policies (May 2013), pp. 373-382 Nagy A. (1995): A behozatal liberalizálása Magyarországon. Közgazdasági Szemle, XLII. évf., 1995. 5. sz. (454-470. o.) Oblath G. (1987): Importliberalizálás és vámcsökkentés? Figyelő, december 21., 21. o. Papp J. (2012): Adóterhelés és korrupció. Könyvvizsgálók lapja 2012/03. Pitti Z. (2010): Gazdasági teljesítmények, kontra társadalmi elvárások. Napvilág, 2010 Pogátsa Z. (2013): Rosszabbul élünk, mint 20 éve? Élet és Irodalom, LVII. évfolyam 6. szám, 2013. február Tardos M. (1998): Sikeres-e a privatizáció? Magyarországi tapasztalatok (1990 1997), Közgazdasági Szemle, XLV. évf., 1998. április (317 332. o.) Voszka É. (2003): Fakó minden teória, a privatizáció és a verseny kapcsolatáról Külgazdaság, XLVII. évfolyam, 2003. November Voszka, É. (2013). Államosítás, privatizáció, államosítás. Közgazdasági Szemle, lx. évf., 2013. december (1289 1317. o.)