TÉNYEK ÉS HAZUGSÁGOK AZ EGÉSZSÉGRŐL

KLIMENT EMÍLIA TÉNYEK ÉS HAZUGSÁGOK AZ EGÉSZSÉGRŐL 2007 IP1 PRODUKCIÓS IRODA KFT.

Tartalom EGÉSZSÉG ÉS BETEGSÉG Egészségkép a modern gyógyászatban 9 Változtatni nem könnyű 11 Egészségkép a keleti orvoslásban 13 Alapelvek Indiában 14 Alapelvek Kínában 18 Zavaros források 21 A köznapi egészségfogalom 21 Kultúra és korszellem 22 A sémák átka 24 Babonák és tévedések 25 Igaz vagy hamis? 25 Hosszabb élet, több beteg 26 Naprakész adatok 26 Az évek száma 27 Jobb élet - vagy mégsem? 28 Életben maradni 29 A gyengébb nem 29 A magyarok korán halnak 30 Régi és új betegségek 31 Sérülések, balesetek 32 Fizikai hatások 33 Mérgezések 34 Fertőző betegségek 37 Élősködők 39 Belső kórokok 41 MITŐL VAGYUNK BETEGEK? A környezetszennyezés 44 Csak ha ég a ház 44 Valami van a levegőben 45 Tilalmak és kihágások 46 Az üvegházhatás 47 Egy sikeres akció 48 Tornyosuló szeméthegyek 48 A túltermelés ördögi köre 50 Időzített bombák 51 Egészségkárosító élettér és életmód 52 A régi szép" idők 54 A városiasodás hátrányai 55 Kő, üveg és fém között 56 Áltermészet a művilágban 57

Az életvitel 58 A stressz 59 Kórokozó szervezetek 62 A tünetek hátterében 62 Ami kedvez, és ami korlátoz 64 A megbetegedés feltételei 66 Ártalmas táplálékok 68 Ételmérgezés 68 Adalékok és tápanyaghiány 69 Kedvezőtlen étrend 73 Az elhízás 74 A túlsúly okai 74 Lefogyunk, meghízunk 75 Csipegetés és kínzó éhség 76 Kihatások az egészségre 79 Pszichoszomatikus jelenségek 80 Ekcémától szívrohamig 80 Elvakultság pro és kontra 81 Ha beteggé tehet, meg is gyógyíthat 82 A betegség, mint jelzés 83 Analógiák 84 Több, mint jelzés 85 Hajlamok és gyengeségek 86 Fejlődési rendellenességek 87 Szerzett és öröklött hajlam a betegségre 88 Alkattípus és asztrológia. 89 Nem hajlam, csak annak tűnik 90 Paraziták Gaia testén 92 AZ ÉREM KÉT OLDALA Táplálkozás 94 Cukrok, szénhidrátok 94 Zsír és olaj 96 Fehérjék 97 Helyes étrend - elfogultság nélkül 98 Mozgás 100 Létformánkalapja 101 Az egyensúly a lényeg 102 Harmonikus mozgások 103 Ágyban, párnák közt... 104 Felmentés: Isten ments! 105 Menni, maradni jobb? 106 Lelkünk és szellemünk 107 Fő a nyugalom 107 Szabad utat az érzelmeknek 108 Egészséges középút 109

A szemlélet problémái 109 Dohányzás 111 Miért dohányzunk? 112 Az ártalmak hátterében 113 Rászokni és leszokni 114 Hogy ne legyen koporsószeg 115 Alkoholfogyasztás 116 Áldás és átok 116 Ami nem igaz 117 Az italozás tízparancsolata 118 Orvosság vagy méreg? 120 Kávé, tea, kakaó 120 Só 122 Rostanyagok 124 Táplálékkiegészítők 125 Gyógynövények 127 Mérgek 128 A betegség és a gyógyulás tünetei 129 laz 130 Fájdalom 132 Gyengeség, elesettség 134 Hányás és hasmenés 135 Köhögés 136 Bőrproblémák 137 Az allergia 139 Előtérben a bűnbakok 139 Középpontban az immunrendszer 140 Valós és képzelt okok 141 Súlyproblémák 143 Miért nem hatnak a fogyókúrák? 143 A kudarc nyitja 144 A mínusz nem pozitív 145 Üzleti célú egészségkampányok 147 Az újdonság varázsa 147 Ipari táplálékok 148 Hitegetés és halandzsa 150

I. rész: EGÉSZSÉG ÉS BETEGSÉG Egészségkép a modern gyógyászatban Napjainkban az Egészségügyi Világszervezet az egészséget a teljes testi, lelki és szociális jóllét állapota"-ként fogalmazza meg. Mit jelent ez? Azt, hogy az egészséges ember szervezete hibádanul működik, tökéletes külső-belső egyensúlyt tartva fenn, lelki és szellemi téren kiegyensúlyozott, nem kínozzák sötét gondolatok és negatív érzelmek, mentes a feszültségektől és a szorongásoktól, ugyanakkor rendelkezik az önmegvalósításhoz szükséges intelligenciával, lendülettel és kreativitással. A szociális jóllét mindezt azzal egészíti ki, hogy az egyén harmonikus viszonyban áll környezetével, megfelelő kapcsolatokat tart, képes alkalmazkodni, és a közösségekben olyan hozzáállást tanúsít, hogy mások is képesek legyenek az ő érdekeit figyelembe venni. Mindennek pedig elsősorban anyagi természetű feltételei vannak: megfelelő táplálkozás, komfortérzést biztosító életkörülmények, cselekvési szabadság, amelyet nagyrészt szintén csak pénzen vásárolhatunk meg. Az egészséges ember tehát az, akinek semmiféle gondja nincsen. A gyakorló orvostudomány azonban nem alkalmazza ezt az idealizáltnak modható egészségképet. Nem is tehetné, hiszen nincsenek eszközei mindazon prob-lémák felszámolására, amelyek felboríthatják testi-lelki egyensúlyunkat. Mi a panasza?" kérdezik tőlünk a rendelőben. Furcsán nézne ránk az orvos, ha azt felelnénk: szétvet az idegesség, mert még nem kaptam meg a havi fizetésemet"; vagy: elegem van a kötekedő, faragatlan szomszédomból, meg tudnám ölni". E két esetben a lelki, illetve szociális jóllétünk áll igen messze a teljestől, az egész-ségügyi ellátás viszont csupán a testit tudja és kívánja orvosolni. Ez rendjén is van. Maradjunk tehát a testi panaszoknál. Ha bármilyen fájdalom, fizikai kellemetlenség tapasztalásakor orvoshoz fordulunk, vizsgálatokat végeznek, amelyek szervezetünk működésében hivatottak feltárni a zavarokat, hiányosságokat. A vizsgálatok csak a fizikailag észlelhető problémákra világítanak rá: a kialakult szervi, szöveti elváltozásokra, valamint az olyan természetű működészavarokra, amelyek maguk után vonnak valamiféle, szintén fizikailag megmutatkozó változást. Olyat, ami lemérhető a vér vagy a vizelet kémiai-biokémiai összetételében, különféle testnedvek mennyiségi és minőségi adataiban, a belső elválasztású mirigyek hormontermelésében, a testszövetekben vagy kiválasztási termékekben kimutatható idegen anyagokban, kórokozó szervezetek jelenlétében, stb. Az orvostudományban

EGÉSZSÉG ÉS BETEGSÉG tehát az egészségkép annyit jelent: hibátlan felépítésű szervek és szövetek, valamint anyagi szinten kielégítőnek mutatkozó élettani működések. Első ránézésre a2t mondhatnánk: ez így tökéletes, hiszen minden benne van. Az emberi test végül is egy anyagi képződmény, belső folyamatai igen érzékenyen reagálnak minden károsító tényezőre, nyilván minden elváltozás lemérhető benne. Csakhogy nem egészen így van. Korántsem minden panaszhoz társulnak számértékekkel kifejezhető rendellenességi adatok. S ha nem, megállapítják, hogy egészségesek vagyunk". Akkor is, ha közben őrjítő fájdalom gyötör bennünket, vagy apránként csonttá és bőrré soványodunk és hálni jár belénk a lélek. Az orvos pedig nemegyszer szenvtelenül közli velünk: nem tudok mit tenni, ön orvosilag nézve egészséges." Persze, szerencsére nem minden orvos mond ilyet. A jobbak tudják, hogy orvosilag nézve semmiképpen sem lehet egészséges egy olyan személy, akit pokoli fájdalom kínoz, vagy lassan, de biztosan hervad sír felé", ahogyan Vörösmarty írta Szép Ilonkáról. Ezekben az esetekben a baj nem mutatható ki biokémiai szinten, vagy legalábbis az orvostudomány még nem rendelkezik a szükséges módszerekkel. Az is előfordul, hogy elvileg mérhető lenne ugyan a panaszok hátterében álló rendellenesség, csakhogy nem ott keresik, ahol van. Másrészről, egy betegség járhat heves panaszokkal anélkül is, hogy szervi-szöveti elváltozás megállapítható lenne. A szervi-szöveti elváltozás megannyi esetben nem kritériuma és nem fokmérője egy betegségnek. Puszta élettani funkciók egészséges vagy rendellenes voltának közvetlen mérése viszont egyelőre nem lehetséges. Ha így áll a helyzet, az orvos többnyire lemond a kezelésről, vagy jobb esetben is csupán tüneti kezelést alkalmaz. A tüneti kezelés enyhíti (vagy megszünteti) a panaszokat, ám a problémát nem oldja meg. Tény, hogy a betegség meggyógyulhat magától is, és a kellemetlen tünetek csillapításával legalább annyit segítünk a szervezetnek, hogy megszabadítjuk az általuk okozott terheléstől, és ezáltal lehetővé tesszük, hogy erőforrásait hatékonyabban fordítsa a kór felszámolására. Mindemellett az sem elhanyagolható, ha a kellemetlenségek megszüntetése hozzásegíti a beteg személyt normál életvitelének folytatására. A tüneti kezelés tehát többféle szempontból hasznos, még ha valójában nem is tekinthető gyógyításnak. Ugyanakkor az orvosi gyakorlat erről itt-ott megfeledkezni látszik különösen, amikor pszichés problémáról van szó. Ezen a meglehetősen jelentős területen kiéleződni látszik a betegségek anyagi szemléletének problematikája. Gyakorlatilag a pszichés bántalmak egyedüli orvoslási formája a gyógyszeres kezelés, és napjainkban egyre inkább, mivel a modern kutatások már minden létező lelki-mentális jelenségről feltérképezték, milyen biokémiai folyamat, milyen vegyület képződése áll a hátterében. Ám ha úgy fogjuk fel, hogy az endorfin hormon idézi elő az örömérzést, nem pedig egy számunkra kellemes élmény, és ugyanígy a rémálmokat sem egy kínzó lelki trauma, ha-

Egészségkép a modern gyógyászatban nem csupán holmi kósza vegyület az agyunkban, az embert egy jól vagy rosszul működő berendezésnek tekintjük, nem pedig egészséges vagy beteg személynek. A valóság azonban az, hogy semmilyen szorongás, zaklatottság, egyéb lelki stressz nem fog megszűnni, ha csupán tablettákat szedünk, és nem számoljuk fel az okát. Ha pedig mégis megszűnne az nem mindig válik a javunkra! Halálraváltan elkeseredett férfi nyit be az orvosi rendelőbe. - Doktor úr, könyörgöm, segítsen rajtam. Képtelen vagyok visszatartani a székletemet. Megöl a szégyen, már el sem merek indulni otthonról, nem lehet így élni." Az orvos megvizsgálja és így szól: - Ön nagyon ideges, ez okozza a problémáját. Felírok egy nyugtatószert. Egy hét múlva jöjjön vissza." Megjelenik a férfi egy hét múlva frissen, jókedvűen. Az orvos ránéz: - Ezek szerint mostmár vissza tudja tartani?" - Dehogy tudom" - közli a beteg feldobottan. - De kit érdekel!" Változtatni nem könnyű A pszichés vagy pszichoszomatikus bántalmakon kívül az úgynevezett testi betegségek döntő hányada is valahol összekapcsolható a környezeti hatásokkal, a lelki, illetve szociális problémákkal, és igazán hatékony gyógyítás csak úgy lenne megvalósítható, ha adott esetben ezeken segítenének. Anyagi síkon gyógyítani akkor hatásos, ha a betegség kialakulása is anyagi síkon történik. Ez lenne a felállított egészségképnek megfelelő gyógyító szemlélet. Ám teljeskörű állapotfelmérést, amely kitér a beteg lelki, szellemi és környezeti státuszára is, legfeljebb a kórházakban végeznek, és ott is pusztán azzal a céllal, hogy a pszichés eredet megállapítása után pszichológushoz küldjék a beteget aki nagy valószínűséggel megint csak gyógyszerrel kezelné a nem anyagi szintű problémát. Távol álljon a gondolatom attól, hogy ezért bárkit el akarjak ítélni. Hiszen mi mást tehet egy orvos, akinek nem áll módjában megszabadítani egy embert azoktól a társadalmi feszültségektől,környezetistresszhatásoktól,közösségikonfliktusoktól, amelyek adott esetben a problémája hátterében állnak. Legfeljebb feltárhatja az okokat és tanácsot adhat ám a tanács nem mindig megfogadható, sőt többször nem, mint igen. Valamikor ifjúkoromban egy vállalatnál dolgoztam, és munkatársaim ebédidőben mindig átvonultak egy menzára a szomszéd utcában, ahol tűzforró ételt tálaltak. Ezek a tevegyomrú emberek percek alatt bekapkodták, hogy behozzák a sorbanállás miatti időveszteséget, majd visszasiettek az irodába. Mivel nem akartam kivonni magam, néhány hónapig átjártam velük a menzára, de számomra nagyon kellemetlen volt, és rövidesen heves gyomorpanaszaim támadtak. A háziorvosomhoz fordultam, aki kezelt, de nem sok eredménnyel. Minthogy elmeséltem neki, milyen helyzetben vagyok, végül így szólt: oldja meg másképp az ebédelést. Ha nem lehet, hagyja ott azt a munkahelyet." - Mikor húzódoztam, röviden azt felelte: - A maga élete". Nemsokára valóban otthagytam a munkahelyemet, és egy csapásra rendbejöttem.

EGÉSZSÉG ÉS BETEGSÉG Ez huszonvalahány évvel ezelőtt történt. Akkor minden további nélkül meg lehetett tenni. Kiléptünk, és másnap munkába álltunk egy sokkal jobb helyen. Ma erre igen kevés az esély, sokszor egyáltalán nincsen. Ismerek olyan fiatalembert, akinek egészsége megromlott a munkahelyi gondjai miatt, és csak hosszas rábeszélésre szánta rá magát, hogy változtatni próbáljon, ami végül mintegy másfél év alatt sikerült neki. Hippokratész görög orvos, akinek elvei évezredekre megalapozták a nyugati orvostudomány szemléletét, már az időszámításunk előtti V. században felismerte, hogy a beteg embert először is ki kell emelni a környezetéből. Ennek érdekében szanatóriumokat létesített szép, nyugodt, jó levegőjű tájakon. Az azóta eltelt hosszú idő alatt az európai orvosok számtalan esetben javasoltak környezetváltozást" a betegeknek, és nyilván ma is megtennék, ha lenne a dolognak realitása. Tény, hogy a múltban is csupán a módosabb rétegek engedhették meg maguknak, hogy betegségük okán több hónapra, fél évre, akár még hosszabb időre szanatóriumba vonuljanak a hegyek között vagy a tengerparton. Napjainkban megannyi ember, akinek a pénztárcája lehetővé is tenné ezt, például a vállalkozók, ennyi időt nem szakíthatnak ki az üzletvitelből. Másrészről, a szép üdülőhelyek azóta zsúfolttá, lármássá és agyonbetonozottan mesterségessé váltak, nemegyszer még a környezetszennyezésben is túltesznek a közönséges" településeken (lásd Balaton). Kikapcsolódásra valamelyest alkalmasak, gyógyulásra viszont már kevéssé. Köztudott, hogy a múltban bőven akadtak olyan személyek is, akik, ha megcsömörlöttek addigi életvitelüktől vagy a társadalom visszásságaitól, egyszerűen félrevonultak a világ elől. Igaz, ők is tehetős emberek voltak. Ahhoz, hogy valaki például kolostorba vonuljon, tekintélyes adományt kellett felajánlania az egyháznak. Szegény ember ezt nem tehette meg, így legfeljebb nekiindult a vakvilágnak, úgymond szerencsét próbálni, vagy felment a hegyekbe remetének. Megélt az erdei gyümölcsökön, gombákon, madártojásokon, stb. Ha segített másoknak vagy szent ember hírében állt, alamizsnát is kapott. Napjainkban ez mind-mind kivitelezhetetlen. Ma ezer címkét ragasztanak mindenkire, hová tartozik és mi a dolga. Mindössze egy-két dúsgazdag ember teheti meg, hogy megvásárol egy szigetet és önellátóan él, de a hivatali kötelezettségekkel ott sem hagyják békén. Egyszerű földi halandók számára nemigen adódik lehetőség elmenni máshová máshol" is túl sokan vannak. Remetének sem lehet állni, mert a hegyi barlang is valakinek a tulajdona, az erdőben meg nem terem semmi, vagy ha mégis, akkor az védett, és ma már nem osztanak alamizsnát. Szó ami szó, a környezetváltozás tehát zömében nem járható út. Talán éppen ez késztette az orvostudományt arra, hogy kutassa a lelki stresszhatások által kiváltott biokémiai folyamatokat, és ezzel

Egészségkép a keleti orvoslásbon párhuzamosan a bajok megszüntetésére alkalmas kémiai szereket. A mai gyakqrlatban pedig nem csak hogy gyógyszereket írnak fel a pszichés problémákra, de a pszichológusok, pszichiáterek határozottan állítják, hogy a depresszió, a pánikbetegség és hasonló kórképek kizárólag gyógyszeres kezeléssel gyógyíthatók. Egészségkép a keleti orvoslásban Merőben más jelleget ölt az egészség és a betegség szemlélete, magyarázata a keleti orvoslásban. A napjainkban természetgyógyászat"-nak nevezett gyógymódok két legjelentősebb ága az indiai (ajurvédikus) gyógyászat és a hagyományos kínai orvostudomány. Ellentétben az olyan közismert természetes gyógyító eljárásokkal, amilyen például az oszteopátia vagy a homeopátia, az indiai és a kínai orvoslás teljeskörű gyógyító rendszert kínál, amelyen belül számos különböző gyógymódot alkalmaznak, a masszázstól a sebészeti beavatkozásig. E két rendszer egészségfilozófiáját ismertetjük most dióhéjban. Közös vonásaik: a beteget holisztikusan, teljes személyiségében vizsgálják, nem elválasztva egymástól a testet, a lelket és az elmét, továbbá nem kiemelve az egyént környezetéből; a betegségeket nem lokalizáltan, a tünetek fellépésének helyén és azokra szorítkozva diagnosztizálják, illetve kezelik, hanem átfogóan, a teljes személyiséget figyelembe véve; a betegségek okául nem a pillanatnyilag és közvetlenül ható ártalmas tényezőket határozzák meg, inkább általános érvényű okokat keresnek; a szervezetben lezajló folyamatokat elsődlegesen energetikai szempontból értelmezik, a biológiai, biokémiai jelenségeket az energetikai folyamatok következményének tekintik; az orvoslás elve a természetes gyógyító erők, a szervezet védekező és regenerációs erőinek felszabadításán, illetve élénkítésén alapszik, nem pedig az ártalmas tényezők kiküszöbölésén, mint a nyugati orvostudományban. Mindkét keleti gyógyító rendszer egyensúlyi állapotnak tekinti az egészséget, amiből egyenesen adódik, hogy

EGÉSZSÉG ÉS BETEGSÉG a betegséget kisebb-nagyobb mértékű kiegyensúlyozatlanságként értelmezi. Szemléletük eszerint egy lényeges ponton máris eltér a nyugati egészségképtől: a keleti gyógyászat nem súlyosabb és jelentéktelenebb betegségeket, hanem különböző jellegű kiegyensúlyozatlanságok enyhébb vagy erőteljesebb mértékét különbözteti meg. Ez a felfogás átfogóbb, természetesebb: míg a nyugati szemlélet úgy tartja, hogy a rák súlyos, a megfázás pedig jelentéktelen betegség, a keleti egészségfilozófia értelmezésében nincs abban semmi rendkívüli, hogy a rákból is fel lehet épülni, és a megfázásba is bele lehet halni. Közös vonásuk továbbá, hogy behatóan tanulmányozták a szervezetben döntő fontosságú szexuális energia természetét. Mind az indiai, mind a kínai egészségtan igen károsnak tartja a szexuális energia kihasználadanságát, továbbá az elfojtására irányuló törekvéseket. Felfogásuk szerint a szexuális energiát nem elfojtani kell, mert az számtalanféle módon kelthet aztán egészségkárosító hatásokat, akár negatív érzelmek formájában, akár másként. Itt Nyugaton is közismert, hogy a kegyetlenség, az erőszak, az irigykedés, az összeférhetedenség és egyebek hátterében sűrűn megtalálható az elfojtott szexuális vágy csak azt nem tudjuk, mi mást lehetne tenni vele az elfojtás helyett. India és Kína spirituális mesterei ismernek módszereket a kihasználatlan szexuális energia életerővé alakítására. Alapelvek Indiában Az indiai egészségfilozófia szerint a világ teremtő erői, a Szellem és a Természet (Purusa és Prakruti, a tudatosság és a kreativitás) elsődlegesen három minőséget alkottak meg: a szattvát, a radzsaszt és a támaszt. A szattva világos, könnyű, mozgékony, intelligens; a radzsasz heves, erőteljes, tevékeny (alkotó és pusztító); a támasz sötét, súlyos, stabil és mozdulatlan. Noha sokan hajlamosak e három minőséget emberi tulajdonságokhoz társítva pozitívnak vagy negatívnak értelmezni, aki így tesz, igencsak tévúton jár. A világot nem emberi tulajdonságok hozták létre! A jó és a rossz csak az érző, eleven lények szintjén jelent meg és nyert értelmet, a Mindenség szintjén ilyen még egyáltalán nem létezik. A három minőség hozta létre az öt őselemet: az étert a szattva, a levegőt a szattva és a radzsasz, a tüzet a radzsasz, a vizet a radzsasz és a támasz, a földet a támasz. Az öt elem testesül meg a valóság minden megnyilvánulásában: anyagokban, jelenségekben, tulajdonságokban, stb. Anyagi szinten a föld, a víz és a levegő elem képviseli a három ismert halmazállapotot, a tűz a sugárzó anyagokat, az éter pedig a láthatatlan sugárzásokat, tehát az energia különböző formáit. Az öt elem közül kettő-kettő éter és levegő, tűz és víz, víz és föld az élő természetben három rendezőelvvé tömörül (vata, pitta és kapha), amelyek meghatározzák a világot benépesítő lények, köztük az ember alkatát, sajátosságait, hajlamait, életmódját, stb.

Egészségkép a keleti orvoslásban Alkatunkban a három rendezőelv vagy dósa különféle, egyénileg meghatározott mértékben van jelen. Előfordulhat, hogy egyik-másik hiányzik is, bár a teljesen egynemű alkattípus fölöttébb ritka. Az ajurvédikus egészségfilozófia értelmében alkatunk, tehát a dósák aránya nem születéstől fogva meghatározott, hanem mintegy öt-hatéves korig bezárólag alakul ki. Ezen túlmenően, globálisan az életkortól függően is változik: gyermekkorban, a növekedés, fejlődés (anyagi gyarapodás) szakaszában inkább a kapha-jelleg dominál, időskorban pedig a legyengülő test, a lassuló regeneráció a szellemi érettséggel párosulva vata-jelleget kölcsönöz általános valónknak. A három dósa megfelelő arányával jellemezhető alkattípus az egyéni tulajdonságok alapján határozható meg. Ez a három rendezőelv szüntelen mozgásban van: a külső környezettel való kommunikáció, együttműködés során a dósák helyüket változtatják, itt-ott felhalmozódnak, majd eloszlanak bennünk, arányuk átmenetileg felborulhat és helyreállhat. Amíg természetes, dinamikus egyensúlyuk fennmarad, a személy egészséges. Ha az egyensúly valamilyen mértékben felborul, betegség jelentkezik. Mivel az ajurvéda szerint a dósák aránya egyéni sajátosság, ez az egészségfilozófia magától értetődőnek tekinti, hogy valamennyien más-más természettel és igényekkel rendelkezünk. És ím, ezt az élet minden területén tapasztalhatjuk: egyikünk meghal a városban, és csak a természet közelségében képes létezni, a másik a nagyváros forgatagában virul és teljesedik ki; ami az emberek egy részét felvillanyozza, a többieket elkeseríti; más és más jellegű munkák, szórakozások, életmódok vonzanak és taszítanak bennünket. Mindannyian eltérő betegségekben szenvedünk életünk folyamán, de még az is összepárosítható az alkattípusunkkal, hogy milyen jellegű vétkek elkövetésére vagyunk képesek vagy képtelenek. Mindezt alapul véve nyilvánvalóan adódik, hogy a három dósa aránya nem csupán tulajdonságainkat határozza meg, hanem azt is, milyen környezet, tevékenység, stb. kedvező vagy kedveződen a számunkra, milyen lakóhelyen, munkahelyen, milyen közösségben érezzük jól vagy rosszul magunkat. Különböző színeket, anyagokat, növényeket és állatokat találunk magunkhoz illőnek vagy sem. Alkattípusunk (és éppúgy a környezet, az életmód, stb.) eltérései miatt nem lesz mindannyiunk számára ugyanaz egészséges és egészségtelen. Más ételekre, más sportokra, más szerelmi együttlétekre és más zenékre vágyunk. Ebben a bonyolult összefüggésrendszerben rejlik az ajurvéda igen egyszerűen szavakba öntött egészségfilozófiája: aki tartósan a saját természete ellenére cselekszik, az megbetegszik. Mit jelent az, hogy a saját természetünk ellenére cselekszünk? Ez a fogalomkör olyannyira sokrétű, hogy csupán erről egy teljes könyvet lehetne írni, ezért csupán kiragadott példákkal illusztrálom, mi minden tartozik ide. Például, a könnyen gyarapodó (igen jó tápanyaghasznosító, és amúgy is kevésbé aktív)

EGÉSZSÉG ÉS BETEGSÉG kapha típus kevesebb táplálékot igényel, és jóval kevésbé érzékeny annak minőségére, mint a másik kettő. Nem gyengíti le a silányabb koszt, viszont ha sokat eszik, könnyen elhízik. Az ő szervezetében a fölösleges tartalékok és különböző lerakódások, salakanyagok, méreganyagok (szanszkritül ama") okozzák a problémákat. A tüzes pitta típus szenvedélyes, intenzív életvitele, és nagyfokú fizikai aktivitása folytán meglehetősen nagyétkű: az a fajta, aki megeszik egy fazék ételt, vagy egy egész sült csirkét egyszerre. Nála azonban ez nem jelent mohóságot ha megszólják érte, visszafogják, vagy egyéb korlátok gátolják az alkatához illő táplálkozást, ereje és teljesítőképessége riasztó mértékben megcsappan, egészsége is megromlik. Ugyanakkor éppen ilyen hatással van rá az aktivitás hiánya is: a pitta csak akkor egészséges, ha rendszeres igénybevétel éri még ha szellemi munkát végez is, kell hogy legyen annak testi erőt, állóképességet igénylő vonatkozása, vagy azt intenzív sportolással kell pótolnia. Ellenkező esetben szervezetében eluralkodik a diszharmónia, az egyensúly felborulását anyagcserezavarok, keringési problémák, különféle szervműködési zavarok jelzik. A könnyű, szikár testű, rendkívül mozgékony vata típusnak viszonylag kevés, de igen jó minőségű táplálékra van szüksége; a tartalmas, biológiailag értékes élelmiszerek mellett jó, ha gondoskodik a teljeskörű vitamin- és ásványianyag-pótlásról, különben állandóan hiánybetegségektől szenved, és emiatt válik a betegségek áldozatává. A kapha jól bírja és igényli is a meleget: több okból sem véletlen, hogy a kohászok, kovácsmesterek és más, nagy hőben dolgozó emberek robusztus testalkatúak. A pitta, minthogy alkatában a tüzelem uralkodik, vonzódik a tűzhöz, és szívesen űz olyan foglalkozást, ahol a tűzzel kell bánnia (például tűzoltók), ám a tartós környezeti meleg ártalmas a számára. A vata alkat, mivel az éter is, a levegő is hideg, szintén a tűz melegét keresi, jóllehet a túl sok hő neki is megárthat: a tűz felemészti a levegőt. Ezért a vata rendszerint szívesen napozik, vagy üldögél egy kályha mellett, amíg

Egészségkép a keleti orvoslásban kellemesen át nem melegszik, viszont hosszú időt nem tölt forró környezetben, a tűzzel való érintkezéstől pedig kimondottan fél, ezért üvegműves, de még szakács vagy pék is legfeljebb csak akkor válik belőle, ha tudatosan e félelmétől kíván megszabadulni. A vata-kapha típus ugyanakkor éppen ezeket a munkákat választja előszeretettel. A kapha emberek nyugodtak, megbízhatóak, elnézőek és toleránsak, emellett egyszerű gondolkodásmódúak; a pitták szenvedélyesek, tevékenyek, kreatívak, türelmetlenek, harciasak; a vaták érzékenyek, nyughatatlanok és erősen szellemi beállítottságúak. Két kapha nem való egymáshoz társnak, mert együtt csak eltespednek és elhíznak; két pitta örökösen rivalizálna és egymás torkát marná; két vata pedig összekerülve naphosszat csak okoskodna vagy siránkozna. Ezek persze kisarkított példák mivel az egynemű típus ritka, az efféle balvégzetű kapcsolatok is ritkák. Az indiai egészségfilozófia a három rendezőelv egyensúlyi állapota mellett döntő fontosságúnak tartja a szervezetben jelenlévő energia kellő mennyiségét és megfelelő áramlását is. Az ajurvéda az energiának öt funkcionális változatát (váju) különbözteti meg (prána, vjána, szamána, udána és apána), melyeknek más-más szerv a központja, és különböző élettani folyamatokat irányítanak. A test energiakapui, amelyeken keresztül a környezettel való energia-kölcsönhatás (felvétel és leadás) megvalósul, a csakrák. Hét fő csakra helyezkedik el a test középvonalában, de ezeken kívül nagyszámú (több száz) kis csakra található. Az energia a testet behálózó meghatározott vonalakon, vezetékeken áramlik, és számos összefüggő rendszert alkotva irányítja az összes funkciót és folyamatot, köztük a szövetek épülését is. Minden betegség valójában az energiarendszer egyensúlyának felborulásával kezdődik, melynek megnyilvánulási formái az elégtelen vagy túlzott áramlás, a rossz irányba való kiáramlás, valamint az elakadás. Az ajurvédában alkalmazott nyolcféle gyógymód (gyógynövényes gyógyítás, masszázs, jóga, meditáció, stb.) valamilyen módon mind az energiaáramlás helyreállítását célozza, közvetlen vagy közvetett úton, még a gyógynövények és a gyógyító élelmiszerek alkalmazása is. Ezen túlmenően, az egészségképben jelentős helyet foglal el az egyén lelki-szellemi beállítottsága: ezen a szinten már tekinthetjük tisztátalanságnak" a radzsasz vagy a támasz túlzott jelenlétét, mivel az egyértelműen pozitívnak tartott lelki tulajdonságok, köztük az intelligencia, szattvai minőségűek. A sok radzsasz erőszakossá, önzővé, zsarnokivá tesz, a támasz pedig fölöslegben eltompulást, tehetetlenséget okoz. Az ajurvéda egyik alapelve, hogy az én a természettől való eltávolodás központja, tehát ebből a szempontból nézve minden betegség, kivéve a szervezet elöregedéséből fakadókat, a szükségtelen öntudatosságból származó lélektani labilitásban gyökerezik.

EGÉSZSÉG ÉS BETEGSÉG Alapelvek Kínában A kínai egészségkép ehhez végső soron nagyon hasonló, ám más alapelemekből épül fel. Alapja a taoizmus filozófiája, mely szerint a természetben lezajló folyamatok egy határtalan energiatenger kölcsönhatásai, amelyek folyamatosan, végtelen sokféleképpen újra- és újrateremtik az Univerzumot. A nem anyagi egyrészt forrása, másrészt következménye is az anyaginak. (Ez megegyezik a modern fizikában az anyag-energia ekvivalencia elvével). Az egyetemes energia kétfajta megfigyelhető minősége az ellentétes értelmű jin és jang. Ez a két pólus" valamennyi típusú energia el nem választható részei, egyik sem létezik a másik nélkül. Eredendően a jin és a jang kölcsönhatásában gyökerezik minden teremtés, tehát minden anyagi képződmény, minden folyamat és jelenség létrejötte az Univerzumban. A két minőség szintén öt elem létrehozásával alkotta meg észlelhető környezetünket, ám logikailag egészen más úton. A kínai öt elem már formailag sem azonos az indiai öt elemmel: itt fémről, vízről, fáról, tűzről és földről beszélünk. Ám ez mindössze a jéghegy csúcsa a különbség tekintetében! Ez az öt elem helyesebben szólva inkább öt fázis lenne - az energiafolyamatok alapvető típusait képviseli: - a víz a süllyedő, csökkenő energia (mélyben zajló változás); - a fa az energia terjedése (fejlődés, növekedés); - a tűz emelkedő, növekvő energia (kiteljesedés); - a föld stabil, központosított energia (nyugalom); - a fém az energia megszilárdulása (összehúzódás, megszorítások). Az öt elem egymáshoz való viszonyát fejezi ki a teremtés és a korlátozás ciklusa, amelyben érvényre jut, melyik elem melyik másikat gyarapítja, illetve csökkenti. A két ciklus a világmindenség teljességét és dinamizmusát ábrázolja nagy vonalakban. Hangsúlyozzuk, hogy folyamatokról van szó, nem anyagokról, habár sokszor tévesen így hivatkoznak rájuk: például a tűz a földet gyarapítja (az elégett anyag hamut képezve a talaj mennyiségét növeli), vagy a föld a vizet korlátozza (a folyami hordalék zátonyokat képezve elzárja a víz útját). Ezek az analógiák éppen azért jelennek meg, mert a rájuk utaló szimbolika eredményezte az elnevezések megválasztását. Hogy véledenül se gondoljunk anyagra, csak vegyük számításba: a fa, amely egy bonyolult szervezetű élőlény, nem lehet őselem" anyagi értelemben. A teremtés ciklusa: fém > víz fa > tűz * föld fém A korlátozás ciklusa: fém fa * föld * víz tűz fém

Egészségkép a keleti orvoslásban Az anyagok, jelenségek és egyéb megnyilvánulási formák eltérő jellegét az egymástól elválaszthatatlan jin és jang megadott aránya eredményezi, valamilyen módon a teremtési-korlátozási ciklusokba illeszthető módon. Az egyetemes energia, a csi, megnyilvánulási formáitól függetlenül mindenütt jelen van és természettől fogva folytonosan áramlik. Az élő szervezet, amelyben értelemszerűen szintén megtalálható, a környezettel való kölcsönhatása során különböző formákban veheti fel, illetve adhatja le az energiát. A taoista filozófia szerint az ember mentális fejlődése azért haladja meg az ismert állati világét, mert felegyenesedett testtartása folytán egy közveden csatornán csatlakozik az ég és a föld energiájához, amely így megnöveli a tudat erejét. Az ember szervezetében jelenlévő energia egy része öröklött, más része szerzett. Amit öröklünk, az úgynevezett születési energia vagy eredeti csi, valójában a szülők szerelmi aktusa során mozgósított jelentős mennyiségű energia, amely már a fogamzás pillanatában beépül a kialakuló új szervezetbe. Ez az energia szükséges ahhoz, hogy a külső források energiáját fel tudjuk használni. Ha a szervezet megfelelőképpen töltődik a külső forrásokból származó (táplálékból, légzéssel, meditáció útján vagy egyéb módon a környezetből felvett) energiával, a személy csekély mértékben használja fel születési energiáját, s ezáltal hosszú életű lesz. Amennyiben viszont valaki pazarolja az energiáját túl sok beszéd, munka, töprengés, túlhajszolt szexuális élet, sőt az anyagiak iránti sóvárgás révén!, a helytelen életmód folytán töltődni sem tud kellőképpen, így az eredeti csi rohamosan megfogyatkozik, és az egyén rövid életű lesz. Ám mindannyian más-más mennyiségű születési energia birtokában jövünk a világra, így meglehet, hogy bármilyen jól gazdálkodunk vele, nem tart ki sokáig, illetve vég nélkül visszaélünk vele, mégis magas kort élünk meg. Mindennapjaink során a szervezetünkben levő energia mennyisége és akadálytalan áramlása biztosítja, hogy egészségesek maradjunk. Az energia a kínai egészségtan szerint is meghatározott vonalakon áramlik, amelyek a testet behálózzák. Közismert a tizenkét pár meridián fogalma, ám ez nem jelenti azt, hogy csupán ezeken

EGÉSZSÉG ÉS BETEGSÉG a vonalakon halad az energia: ezek a meridiánok, valamint rajtuk kívül a nyolc különleges meridián, a testfelszín közelében futó energiavezetékek, amelyeknek speciális pontjain keresztül külső ráhatással befolyásolható az energiaáramlás. Ezek a pontok, minthogy rajtuk keresztül energiafelvétel és -leadás történhet, egy-egy apró csakrának felelnek meg. A tizenkét pár meridián a test jobb és bal oldalán egyaránt megtalálható (a különleges meridiánok nem párosak). Mindannyian vagy a karon, vagy a lábon futnak, fentről lefelé vagy lentről felfelé, egymást meghatározott rend szerint követve: testről kézre, kézről fejre, fejről lábra, lábról testre, és így tovább. A tizenkét meridián a nap 24 órája folyamán 2-2 órára többlet-energiát kap a szervezettől, olyan sorrendben, ahogyan lefutásuk szerint követik egymást. Ez az úgynevezett szervóra", melynek ismerete azért lényeges, mert - az adott meridián által ellátott szervek gyógyítása hatékonyabb a szervórának megfelelő kétórás időtartam alatt; - a bizonyos napszakokban rendszeresen jelentkező tünetek vagy egyéb rendellenességek (például éjszaka ébrenlét, nappal fáradtság, aluszékonyság) egyértelműen utalnak az adott meridián ellátási területén levő problémára. A kínai egészségkép, akár az indiai, a szervezetben levő energia egyenetlen eloszlásában, illetve gátolt áramlásában látja a megbetegedések közvetlen okát. Megkülönböztet számos ártalmas külső-belső tényezőt, amelyek az energia elvonása vagy eltorlaszolása folytán idéznek elő problémákat: külső tényezők például a hideg, a meleg, a hő és a szél; a belsők az olyan negatív érzelmek, mint a félelem, a harag, az aggodalom, stb. A meridiánrendszer ismeretében a kínai orvoslás elsőrendű gyógyítási módszere az akupunktúrás kezelés. A meghatározott meridiánpontokba szúrt tűkkel megindítható, serkenthető vagy csillapítható az energiaáramlás, és lehetőség van egyik meridiánról a másikra való átvezetésére is. Számos esetben ezt gyógynövényes kezeléssel egészítik ki, amely ugyancsak nagy múltú a kínai gyógyászatban. Az egészség megőrzését, illetve helyreállítását szolgálhatják az energiakeringésre jelentős hatást gyakorló speciális mozgásrendszerek is, a tai csi csuán és a csi kung. Míg azonban az indiai mozgástan, a jóga kizárólag egészségvédő célú, a tai csi és a csi kung ugyanakkor harcművészet is. Kínában az orvosok hagyományosan harcművészek is voltak az energiarendszer beható ismerete a gyógyításhoz és a harchoz egyaránt szükséges. Tény, hogy a testben levő energiák manipulálása éppannyira áldás, mint átok is lehet: megszüntetheti az elakadásokat, felfrissítheti az energiahiányos szerveket, s ezáltal figyelemre méltó gyógyhatást fejthet ki; viszont, ha valaki ezt nem szakszerűen alkalmazza vagy tanítja másoknak, jelentős kárt okozhat az energiarendszerben, akár végzetesen is felboríthatja az egyensúlyát. A tai csi helytelen gyakor-

A köznapi egészség fogalom lása rendszerint nem okoz kárt, legfeljebb nem is használ, a csi kung azonban kimondottan veszélyes ilyen szempontból. Egy ideig persze nincs baj amíg nem tudjuk megmozdítani, irányítani a bennünk levő energiát, sem hasznot, sem kárt nem okozhatunk magunknak. Ám ha már képessé váltunk erre, kritikus helyzetbe kerülhetünk. Ki több, ki kevesebb idő és gyakorlás árán jut el idáig; vannak emberek, akik ösztönösen, természettől fogva ráéreznek erre, és szinte az első pillanattól fogva tudnak bánni a belső energiájukkal. És éppen ők, akik ezáltal az öngyógyítás mesterei lehetnének, sínylik meg leginkább a rossz tanítást. Javaslom mindenkinek, hogy saját érdekében, tai csit vagy csi kungot csak szakavatott kínai mestertől tanuljon, vagy inkább senkitől sem! Zavaros források Utaltam arra is, hogy számos írásban találkozhatunk a keleti egészségfilozófiák és gyógyítási tanok téves értelmezésével. Sajnos a nagy tömegben hozzánk érkező, javarészt angolszász eredetű írások részben a nyugati szerzők (és lektoraik) felvilágosulatlansága, részben a rossz fordítások miatt nagy általánosságban zavarosak és félrevezetőek. Ahhoz, hogy tisztán lássunk, és a helytelen magyarázatok miatt ne kövessünk az egészségünkre nézve kedvezőtlen útmutatásokat, célszerű kizárólag az eredeti szakirodalomnak hinni: a kínai kultúráról kínai szerzőtől olvassunk, az indiairól indiaitól, és így tovább. A köznapi egészségfogalom A hagyományos és jelenkori, nyugati, illetve keleti egészségtanok rendszerint csak az egészségügyben járatos személyek szemléletét határozzák meg, az emberek nagy többsége a köztudatban elterjedt felfogást követi: amit gyerekkorában szüleitől, idősebb családtagjaitól és másoktól megtanul, s amit élete során, úton-útfélen hall és megismer, mindezt kiegészítve saját tapasztalataival, valamint a könyvekből, televízióműsorokból, iskolai oktatásból, különféle értesülési forrásokból szerzett ismeretekkel. Ilyen módon magunkévá teszünk egy-két nélkülözhetetlen életbölcsességet, háziszerek készítésére vonatkozó, hasznos és kézenfekvő praktikákat, ám velük együtt néhány tévedést, babonát és csacskaságot is. Régen nem volt mindenütt orvos, az idősebb asszonyok adták tovább nemzedékről nemzedékre, mit kell tenni megfázás, láz, fogfájás, stb. esetén. E tudás részben már elavult, mert milliónyi hatásosabb szer fölöslegessé tette a régieket, némelyikük azonban mindmáig túltesz a modern megoldásokon - sajnos ezek ismerte is homályba vész az elavultakkal együtt.

EGÉSZSÉG ÉS BETEGSÉG Kultúra és korszellem Az, hogy általában mit tartunk az egészségről és a betegségről, erősen függ a kultúrától és a korszellemtől. Az úgynevezett természeti" népek ma is egészen más felfogást vallanak, mint a civilizált városlakók. Hajdanán Európában sem volt intézményesített orvosi ellátás, és nem volt minden sarkon gyógyszertár, ahová beugorhattunk egy doboz fájdalomcsillapítóért vagy gyomorsavcsökkentő szerért. Akkoriban az egészségről alkotott nézetek nálunk is olyasfélék voltak, mint a bennszülött törzseknél. Volt itt-ott egy gyógyításban járatos személy, akit akkor kerestek fel, ha muszáj volt, tehát olyankor, amikor súlyos probléma állt elő, és segítség nélkül nem boldogultak. A spártaibb élethez szokott emberek messzemenőkig úrrá lettek panaszaikon, tűrték a fájdalmat a lehetőségek végső határáig, részben azért, mert kénytelenek voltak folytatni megszokott életvitelüket, különösen a megélhetésüket biztosító munkát, részben pedig, mert éppen ezért arra is nevelték őket, hogy a kényeskedés" elfogadhatadan. Ebben a mentalitásban aztán sok mindent nem is tekintettek betegségnek, amit mi annak tartunk. Senkinek nem jutott eszébe az ágyat nyomni és kivonni magát a közösség számára fontos munkából, ha megfázott vagy elrontotta a gyomrát. Sok hasonló panaszt egyszerűen az élet velejárójának tartottak. Ami viszonylag hamar elmúlt magától, az nem számított betegségnek az ő szemükben. Az sem, ami ugyan nem múlt el magától, de egyszerű, könnyen hozzáférhető szerekkel meg lehetett szüntetni. Végezetül pedig, minthogy nem álltak rendelkezésre olyan fejlett diagnosztikai eszközök, amelyek képet alkottak a test belsejéről, sokféle bántalmat azért nem tekintettek betegségnek, mert még ismeretlen volt a hozzá társuló szervi elváltozás. Nem volt tehát premenstruációs szindróma, csak hisztérikus női viselkedés", az idegkimerültség a lustasággal volt azonos, az élelmiszer-érzékenységtől szenvedő gyereket egyszerűen finynyásnak minősítették. Ilyen felfogást vallott az európai ember egészen a legmodernebb időkig, és még ma is akadnak követői, bár lényegesen alacsonvabb számban, főleg az

A köznapi egészségfogalom idősebb korosztályok körében. Élnek közöttünk idős személyek, akik azt vallják magukról, hogy makkegészségesen éltek le hetven-nyolcvan évet. Van-e okunk kételkedni állításukban, mely szerint soha életükben nem voltak orvosnál és nem vettek be egyeden szem gyógyszert sem? Nincsen. Ám a makkegészség" alatt ők nem azt értik, hogy soha nem voltak náthásak, soha nem fájt a fejük és nem vérzett az orruk. Ilyesmik nyilván sűrűn megestek velük is. Az ő szemükben azonban ezek apróságok, amelyek minden egészséges emberrel megtörténnek. Egyfelől nézve igazuk is van. Aki örökösen az egészségéért aggódik, és annyira vigyáz magára, hogy lassan már megmozdulni sem mer, nehogy baja essék, talán biztonságos, de végtelenül unalmas életet élhet az orvosi rendelők várójában. Ráadásul, a betegségekből való felépülés, főleg ha kritikusabb esetről van szó, megkövetel bizonyos keménységet, lelkierőt is: aki nem tud dacolni" a kórral, szellemében felülkerekedni rajta, az fizikailag is könnyebben válik az áldozatává. Am a másik véglet az, amikor a betegséggel való dacolás átcsap a betegség tagadásába, a problémák jelentéktelenné zsugorításába. (Különösen mások problémáit szeretjük jelentéktelenné zsugorítani, de van, aki a sajátjaival is így tesz). Fiatalon nemegyszer hallunk ilyet az előrehaladott korúaktól: az én időmben nem volt divat, hogy a fiatalok betegeskednek"; te még nem lehetsz fáradt, majd ha annyi idős leszel, mint én"; gyerek nem lehet ideges, csak hisztis". Ezek az értelmeden jelszavak a saját gondjaitól frusztrált ember keserűségét tükrözik, és vetítik át másokra. Szerencsére nemigen vesszük őket komolyan. Részben az effajta érzékeltenség szüli, részben más tényezők is közrejátszanak, hogy igen sokan (már zsenge gyerekkortól) felnagyítják panaszaikat és látványosan szenvednek, ha betegségükért szánalmat akarnak kicsikarni környezetüktől. A panaszok elviselésének igazi vagy színlelt képtelensége azonban mellékvágányra vitte az egészségről vallott közfelfogást, mely nagyjából így fogalmazható meg: az a beteg, aki ágyban fekszik és nyög. Ez a nézet uralkodik a köztudatban, igenigen kevés a kivétel, még azok a makkegészséges" idős emberek is hajlamosak követni, akik saját példájukból tudhatnák a legjobban, hogy sokszor az a személy, aki összeszedi magát és zokszó nélkül járja tovább az útját, betegebb, mint az ágyban nyögdécselő. Ami igazán nagy gondot képez, hogy az orvosok, egészségügyi szakemberek (talán ugyancsak frusztrációjukból adódóan) sok esetben hasonló felszínességgel bagatellizálnak el valójában súlyos problémákat. Szó se róla, nem könnyű megkülönböztetni a valódi szenvedést a színlelttől, az egészséges embert a betegségen úrrá levőtől. Az ezredik siránkozó beteg után valahol érthető, hogy meg sem fordul az orvos fejében: a következő eset homlokegyenest eltérő lehet. Érthető, ám nem elfogadható - egy orvosnak nem szabad ilyenben tévednie. Napról napra előfordulnak tragikus szerencsétlenségek amiatt, hogy az egészség

EGÉSZSÉG ÉS BETEGSÉG szakembere áldozatul esik egy hozzá méltadanul szűk látókörű nézetnek: nem gondoltuk, hogy ilyen beteg, hiszen a saját lábán jött be..."; ki hitte volna, hogy infarktusa volt, vagy leállt a veséje, mikor fenn járkált a lakásban...". Legalább a háziorvosnak tudnia kellene, hogy a körzetében lakó Ilyenolyan Péter, aki hatvan éves és még egyszer sem járt a rendelőben, nyilván jó okkal fordul hozzá, ha egyszer mégis megjelenik. Vagy a vidéki Mariska, aki kint dolgozott a mezőn még a szülése napján is, igen-igen nagy bajban lehet, ha házhoz hívja az orvost! A sémák átka Nem kevésbé káros, amikor ellentétes értelmű elfogultságtól vezérelve az orvosi ellátást kérő beteg számára túlságosan sötét jövőképet festenek: három hónapig biztosan nem fog a lábára állni; felejtse el, hogy valaha is sportolt, mert többé nem folytathatja; vagy éppen készüljön fel arra, hogy már csak néhány hete van hátra. Meglehet, hogy vannak általános tapasztalatok egy-egy betegség kimenetelét, gyógyulási idejét illetően, de azokat mereven kezelni helytelen. Nem kell szakembernek lenni, a mindennapi életben is meggyőződhetünk róla, mennyi a kirívó eset ilyen téren. Magam mindkét fajta tévedésnek jó néhányszor voltam szenvedő alanya életem során; egyes esetekben csak jót derültem rajta, máskor kisebb-nagyobb bosszúságot okoztak, de megtörtént az is, hogy kellemedenül szoros ismeretségbe kerültem Damoklész kardjával. A közvélemény bármit állít, azzal ártani nem tud nekünk, legfeljebb bosszant vagy nevettet. Az orvos azonban nem eshet ebbe a hibába. Amint nem könyvelheti el, hogy egy gyerek mindenből kigyógyul, egy idős ember meg okvedenül roncs és úgyis belehal, legalább az emberek roppant eltérő szervezeti szilárdsága terén tudnia kellene különbséget tenni. Ám szervezeti szilárdságot mérő vizsgálatok és tesztek nincsenek, az egészség szakemberei pedig elszoktak már attól, hogy vizuális észlelések alapján vonjanak le következtetéseket. Ódzkodnak is tőle, mondván, hogy szubjektív. Nem tudom ugyan, miért éppen ettől kell ódzkodniuk. A gyógyítás gyakorlatában sok minden szubjektív, így van, amióta világ a világ, lehetetlen is teljesen kizárni belőle. Már önmagában annak megítélése, hogy egy eset mennyire súlyos, mindig is szubjektív lesz. A magam részéről inkább arra a fajta szubjektivitásra szavazok, ami együtt jár a szakavatott vizuális megfigyelésekkel, mintsem arra, amikor súlyos betegségünkre legyintenek, viszont amiből maradéktalanul felépülünk, azzal el akarnak temetni. Helyesebb lenne azt mondani a páciensnek: ez a sérülés rendszerint több hónap alatt jön helyre, de amennyiben az ön szervezete erős és jól reagál, lényegesen rövidebb ideig is tarthat". Vagy: ez a betegség általában jó hatásfokkal gyógyul, de az ön esetében fokozott elővigyázatosságra van szükség, ezért és ezért", stb.

A köznapi egészség fogalom Babonák és tévedések Nem csak általános, de konkrét értelmű hamis elképzelések is élnek a köztudatban az egészségről. Ezeknek egy része egyszerűen a múltból hozott babona. Meglepően sok nő még ma is úgy véli, hogy a menstruációval távozó vér nem ugyanaz a vér", mint ami a teste többi részében áramlik, ezért bármilyen erőteljes és hosszantartó a vérzés, nem okozhat bajt. Való igaz, hogy az erősen vérző nők szervezete felkészül a rendszeres vérveszteségre, és jelentős tartalékokat képez, idővel azonban így is fellép és egyre inkább előtérbe kerül a kártétel. Ugyanebben a vonatkozásban érvényre jut egy másik tévedés is: ha egy probléma valakinél (vagy talán sok más személynél is) huzamosan vagy rendszeresen jelentkezik, elfogadják természetesnek, vagy egyéni sajátosságnak tekintik. Ez megint csak egy olyan vakvágány, amelyre az orvosok egy hányada is rátévedt. Ne hagyjuk magunkat félrevezetni! Amit sokan állítanak, még nem okvetlenül igaz mint a klasszikus mesében a király új ruhája. Giordano Bruno ezzel szemben egyedül vallotta, hogy a Föld nem az Univerzum központja, amiért máglyára küldték, mégis igaza volt. Az elhúzódó és/vagy túlzottan erős menstruációs vérzés akkor is rendellenes, ha nagyszámú nőt érint hosszú éveken át. Ugyanígy betegségre utal, nem pedig egyéni adottságra, ha valakinek állandó hőemelkedése van, túlságosan szapora a pulzusa, magas vagy alacsony a vérnyomása, stb. Ilyen esetben könynyen rámondják: nincs semmi baja, ő ilyen". Egy újabb tévedés, ami beivódott az orvosi szemléletbe! A laboratóriumi leletek megengedett értékhatárait sok helyen módosították amiatt, hogy a mért átlagértékek az idők folyamán magasabbak vagy alacsonyabbak lettek. Ilyenkor a civilizált ember megromlott egészségét veszik alapul és fogadják el normálisnak, ahogyan dr. Ulrich Strunz német orvos írja könyvében elmarasztalóan. Nálunk ez szerencsére nem szokás. Igaz vagy hamis? Bizonyos értelemben, hála az oktatásnak és a tömegtájékoztatásnak, összességében jóval tájékozottabbak vagyunk az élet és az egészség vonatkozásait illetően, mint húsz, ötven, száz évvel ezelőtt. Sokat tanultunk arról, milyen tápanyagokra van szüksége szervezetünknek, és azokat milyen élelmiszerekkel pótolhatjuk, milyen megbetegedésre utalnak ilyen vagy olyan jellegű panaszaink, miért káros a stressz, az alkoholfogyasztás, a dohányzás, a nagyfeszültségű vezetékek elektromos erőtere és egyebek, milyen higiéniai szabályokat kell betartanunk a fertőzések elkerülése érdekében, stb. A mai reklámhadjáratok azonban szükségtelen, sőt nemegyszer félrevezető ál-információkat csepegtetnek a fontos tudnivalók közé: sokan nem tudják közülünk, hogy például Bifidus essensis" nevű baktérium nem létezik, ez egy kereskedelmi márkanév, és a divatos kozmetiku-

EGÉSZSÉGES BETEGSÉG mokban levő úgynevezett selyemkivonat" is nélkülöz minden realitást, csupán hangzatos szólam. Ahhoz, hogy tisztán eligazodjunk a ránk zúduló információáradatban, és egészségünkről végre világos elképzeléseket alkossunk, először is meg kell tudnunk különböztetni a valós állításokat a valótlantól, és ez minden eddiginél hangsúlyozottabb felvilágosító munkát igényel. Hosszabb élet, több beteg Az életkor-statisztikák szerint az átlagéletkor világszerte folyamatosan növekszik, úgy időszámításunk kezdete óta. Az ókori Görögországban mindössze 18 év volt, a Római Birodalomban 22 év. A középkori Európában 30 évre volt tehető az átlag, és még a XX. század elején is 40 év körül ingadozott. Az évszázad folyamán aztán robbanásszerűen emelkedett az emberek várható élethossza, és lassacskán még ma is növekszik, annak ellenére, hogy az úgynevezett civilizációs ártalmak és az újkeletű népbetegségek" tetemes áldozatot követelnek. Ez a két megállapítás látszólag ellentmond egymásnak. Valamit valamiért? Egészségesebb, de rövidebb élet, vagy hosszabb, de kínosabb ittlét a Földön ez lenne a törvény? Azt mindenesetre jól tudjuk a saját környezetünkben szerzett tapasztalatokból, hogy az élethossz láthatóan nem áll arányban az átélt vagy át nem élt betegségekkel. Van, akit betegesnek tartanak, mégis sokáig él. Másokról úgy hírlik, soha nem betegek, aztán alig negyven, ötven, sőt harminc-valahány évesen egyszer csak összeesnek és meghalnak. Naprakész adatok Jelenleg Európa fejlett országaiban és az Amerikai Egyesült Államokban 77 78 év az átlagéletkor. Magyarországon 73 év, ami ezekhez képest számottevően alacsonyabb, és úgy tűnik, világviszonylatban sem foglalunk el túlzottan előkelő helyet. Európában 25-ből a 23. helyen állunk, a világ 190 országából pedig mindössze 118 van alattunk, amely magában foglalja a szegénység, betegségek és háború sújtotta országokat, ilyen módon például az afrikai országok zömét, Afganisztánt, Irakot és Iránt. Ami igazán gondolkodóba ejthet bennünket: átlagéletkor terén felettünk áll Albánia, Argentína, Bosznia és Hercegovina, Costa Rica, Horvátország, Kuba, Csehország, Dominika, Jamaika, Jordánia, Dél- Korea, Líbia, Macedónia, Mexikó, Panama, Paraguay, Lengyelország, Szerbia, Singapore (ahol egyébként igen magas, 80 év feletti az átlag, csak Japán, San Marino és Andorra előzi meg), Szlovákia, Szlovénia, Sri Lanka, Suriname, Tunézia, Uruguay és Venezuela.