Génjeinkben rejlik-e az elhízás?

Átírás

1 Génjeinkben rejlik-e az elhízás? A legtöbben igazán szeretnénk azt hallani, hogy a túlsúlyunk nem az egészségtelen életmódunk, hanem A szemünk és hajunk színét a szüleinktől örököljük. Sőt, alkatunkat és a legtöbb tulajdonságunkat is. Miért lenne ez másként a testsúlyunkkal? Bármilyen furcsa is, erre a kérdésre mégsem egyszerű a válasz. Pedig milyen sokszor hallhatjuk mi is túlsúlyos társainktól: nem tehetek róla, hogy elhíztam, ilyen génjeim vannak. Utánajártunk, mi lehet az igazság! Változó vélemények Bár az elhízás alapvetően civilizációs betegség, már évszázadokkal ezelőtt megjelent. S bár akkoriban a genetikáról még semmit sem tudtak, azt megfigyelték, hogy egyes családokban szinte mindenki kövér, míg másokban egyetlen ember sem. Akár rá is foghatjuk, hogy ez az 1 / 5

2 öröklődés miatt van, de ezzel nagy hibát követnénk el. Évszázadokkal ezelőtt az élelmiszerhez jutás ugyanis még igencsak korlátozott volt: a felsőbb osztályok tagjai szinte dúskáltak, míg az alsóbb rétegekben gondot okozott a mindennapi betevő előteremtése is. Nyilvánvalóan az előbbiek körében a kalóriafelesleg már a gyermekkortól növelte a kilók számát, ám az átlagéletkorban ez nem okozott különbséget az utóbbi csoporttal szemben, mert annak tagjait az alultápláltság miatt bekövetkező betegségek sújtották. A genetikailag kódolt elhízás elmélete azonban mégis innen eredeztethető. Teltek-múltak az évek, és az iparosodás után az élelmiszerbőség kora is eljött. Egyre gyakrabban volt megfigyelhető az elhízás a középosztály, sőt a munkások körében is. Az orvosok figyelme a táplálkozásra irányult, és elsősorban a mennyiséget hibáztatták. Egyre szigorúbb és szigorúbb diétákkal próbálták meg kezelni az elhízást, és az öröklődő elhízás teóriája lassan feledésbe merült. Újabb évtizedek elteltével a szakértők figyelmébe az élelmiszereink összetétele került, és a közvélekedés először a szénhidrátokat, majd a zsírokat kezdte el hibáztatni az elhízásért. Megjelentek az azóta is ismert úgynevezett "monodiéták" amelyek egy-egy tápanyag szinte teljes kihagyásán alapultak. Ezek általában nemcsak egyhangúak, de hatástalanok is voltak (például a tojásdiéta ugyan szénhidrátszegény, de pár nap múlva általában kibírhatatlan), így egyre többen gondolkoztak azon, hogy mégis a néhány évtizede felfedezett gének és a kromoszómák kötik gúzsba a súlyukat. Van valami a génjeinkben Ám a minden diéta ellenére évente százezrek fordultak orvoshoz, hogy segítséget kérjenek a hatékony fogyáshoz. Ekkor kezdte el újra foglalkoztatni a szakértőket a családi halmozódás 2 / 5

3 kérdése, és segítségükre sietett a statisztika is, amely az évek során összegyűjtött milliónyi adatsorával felvetette annak gyanúját, hogy mégis örökölhető az elhízás. Nagyobb valószínűséggel lettek ugyanis túlsúlyosak azok a gyermekek, akinek a közvetlen rokonságában előfordult elhízott családtag, mint akikében nem. Természetesen a táplálkozás és az életmód szerepét nem lehetett kizárni, de a kutatások már arra irányultak, hogy mi lehet a családi halmozódás hátterében. Hosszú évek kitartó munkája végül sikert is hozott, és a világban gyorsan végigfutott a hír: megvan az elhízás kialakulásáért felelős, örökölhető genetikai tulajdonság. Milliónyi kövér ember érezte elégtételnek ezeket a híreket, hiszen ki nem örülne annak, ha kiderül, nem tehet a túlsúlyáról. De mi is volt pontosan ez a felfedezés? A leptin A kutatók azonosítottak sejtjeinkben egy gént, amelyet később leptinnek neveztek el. Eleinte nem is tudták, mit szabályoz ez a gén, de hamar fény derült arra, hogy egy bonyolult receptorrendszert szabályoz, amely a leptin nevű peptidet köti meg a szervezetben. Hogy vajon mit is csinál ez a leptin? Nyilván kell, hogy valami köze legyen az elhízáshoz, különben nem került volna szóba. Ez a zsírszövetben keletkező fehérje ugyanis egyfajta hírvivő: a leptinreceptorokra tapadva értesíti a központi idegrendszert, egészen pontosan a köztiagyat a szervezet zsírtartalmáról, így közvetve befolyásolja a táplálékfelvételt is. Ugye, milyen egyszerű a megoldás? A leptin nevű génünk nem működik jól, ezért a leptin nevű hírvivő-anyag nem jelzi a szervezet emelkedő zsírtartalmát, azaz elhízásunkat, ezért a növekvő súlyunk ellenére legalább ugyanannyit eszünk - vagyis többet a kelleténél. Ám a valóság - mint oly sok más esetben is - nem ennyire egyszerű. A genetikai tényezőkön alapuló elhízásról lassan már könyvtárnyi irodalom áll rendelkezésünkre, de igazából még mindig nem értjük teljesen a folyamatot. Talán éppen ezért nem sikerült még megtalálni azt a 3 / 5

4 hatóanyagot sem, amely helyreállítaná a leptin hibás működését. Pedig minden valószínűség szerint milliók várnának az új készítményre, de még egy-két évtizedbe is telhet, amíg a folyamatot kellően megismerjük, és elindulnak a gyógyszer kifejlesztésére irányuló kutatások. Nincs remény? Az biztos, hogy az elhízás hátterében állhat akár genetikai ok is, ám az esetek többségében mégsem ez az egyedüli tényező. Ismert, hogy a hormonzavarok többsége és a szteroidok is okozhatnak súlyproblémákat, de még meglepőbb az, hogy egyes kutatók szerint egy speciális vírusfertőzés is hasonló eredményekkel járhat. Az elhízáskutatók szerint azonban ezek csak harmad-, netán felerészben tehetők felelősé az elhízásért, a fennmaradó rész az életmódunknak és étkezési szokásainknak köszönhetők. A genetikai tényezők nem jelentik feltétlenül azt, hogy az elhízás öröklődik, és a diéták eredménytelenségét sem lehet rájuk fogni. Egyelőre az látszik biztosabbnak, hogy a rossz táplálkozási szokások, a mozgásszegény életmód és egyéb hasonló tényezők (például a dohányzás) sokkal erősebben hatnak ránk, mint a génjeink. Az egészséges táplálkozás, a minőségi, ám kalóriaszegény élelmiszerek fogyasztása és a sok mozgás mindennél hatékonyabban előzi meg az elhízást. Sőt, a sikeres fogyókúrának is ugyanez a receptje! 4 / 5

5 Forrás: hazipatika.com 5 / 5