Buzási Éva Néder Katain Tóthné Mess Erika Környezetismeret 3. tankönyv Oktatáskutató és Fejesztő Intézet
A kiadvány megfee az 51/2012. (XII. 21.) EMMI-rendeet 1. sz. meéket: Kerettanterv az átaános iskoa 1 4. évfoyama számára, 1.2.5 Környezetismeret tantárgy kerettanterv eőírásainak. A tankönyvvé nyivánítási ejárásban közreműködő szakértők: Tananyagfejesztők: Buzási Éva, Néder Katain, Tóthné Mess Erika Akotószerkesztő: Tóthné Mess Erika, Vitéz Annamária Vezető szerkesztő: Demeter Lászó, Kóródi Bence Tudományos-szakmai szakértő: Say Erika,??????????? Pedagógiai szakértő: Venczené Guyás Edit,???????????? Fedéfotó: 123RF, Cutiris Kuturáis Képügynökség Látvány- és tipográfiai terv: Korda Ágnes, Róth Ágnes Iusztráció: Marczai Ágnes, Morvay Vica Fotók: 123RF, Thinkstock, Cutiris Kuturáis Képügynökség; Feser, Casey; Mohan (Fickr); Stiefe A tankönyv szerkesztői köszönetet mondanak a korábban készüt tankönyvek szerzőinek. Az átauk megteremtett módszertani kutúra ösztönzést és pédát adott e tankönyv készítőinek is. Ugyancsak köszönetet mondunk azoknak az íróknak, kötőknek, képzőművészeknek, akiknek akotásai tankönyveinket gazdagítják. Köszönjük azoknak a tanároknak és diákoknak a munkáját, akik hasznos észrevéteeikke és javasataikka hozzájárutak e kiadvány végső vátozatának kiaakításához. Eszterházy Károy Egyetem ISBN 978-963-436-063-6 Eszterházy Károy Egyetem 3300 Eger, Eszterházy tér 1. Te.: (+36-1) 235-7200 Fax: (+36-1) 460-1822 Vevőszogáat: vevoszogaat@ofi.hu Kiadásért fee: dr. Liptai Kámán rektor A kiadvány szakmai tartamának kidogozása a jogeőd Oktatáskutató és Fejesztő Intézetben történt. A szakmai tartaom kidogozásáért és a kiadás eőkészítéséért fee: dr. Kaposi József, a jogeőd intézmény főigazgatója. Raktári szám: FI-505010301/1 Műszakiiroda-vezető: Horváth Zotán Ákos Műszaki szerkesztő: Bernhardt Pá, Kóródiné Csukás Márta Grafikai szerkesztő: Morvay Vica, Róth Ágnes Nyomdai eőkészítés: Tóth Attia, Kajtár Lászó Terjedeem: 10,3 (A/5 ív), tömeg: 214 gramm 1. kiadás, 2017 A könyvben fehasznátuk a Környezetismeret 3. tankönyv anyagát, Műszaki Könyvkiadó, 2013. Szerzők: Karné Menráth Réka, Néder Katain Feeős szerkesztő: Sharma Judit Lektor: Say Erika, Victor András Az újgenerációs tankönyv az Új Széchenyi Terv Társadami Megújuás Operatív Program 3.1.2-B/13-2013-0001 számú, A Nemzeti aaptantervhez ieszkedő tankönyv, taneszköz és Nemzeti Közneveési Portá fejesztése című projektje keretében készüt. A projekt az Európai Unió támogatásáva, az Európai Szociáis Aap társfinanszírozásáva vaósut meg. Nyomta és kötötte: Feeős vezető: A nyomdai megrendeés törzsszáma: Európai Szociáis Aap
TARTALOM I. A Föd forog, az idő szaad 1. Mérjük meg az időt! 2. Az égitestek 3. Az emberi éet szakaszai II. Hogyan tájékozódunk? 1. Lakókörnyezetem 2. Viágtájak, térképek 3. Magyarország nagytájai III. Ember és természet 1. Vadon éő áatok 2. Haszonáatok 3. Haszon- gyógy- és fűszernövények IV. Takarékoskodj az energiáva! 1. Az energia fehasznáása 2. Kidobni vagy küönváogatni? 3. A papír V. Légy önmagad! 1. Ezt kaptam örökü 2. Ismerj meg, és fogadj e! 3. Az ápot küső VI. Fefedezések a természetben 1. Mágnesesség 2. A víz hamazáapotai és körforgása 3. A küöneges víz VII. Legdrágább kincsünk az egészség 1. Éj egészségesen! 2. Betegség, gyógyuás 3. Kórházi gyógykezeés VIII. Nézz magadba, nézz körü! 1. Az emberi beszéd és a testbeszéd 2. Hogyan beszének az áatok? 3. Egy kis iemtan IX. Kertben, mezőn 1. Napsütötte növényeink 2. Áatok a kert körü 3. Hogyan esz a búzábó kenyér?
X. Projektek 1. Kaendárium 2. Irány a piac! 3. Terepi vízvizsgáatok 4. Egészségünk érdekében Meéket Magyarország domborzati térképe Magyarország közigazgatási térképe
Kedves Gyerekek! Mesés kaandozásra hívunk a természetbe és közveten környezetedbe! Biztosan érdeke, miyen titkokat rejt a természet, hogyan működik a tested, vagy hogyan működik az iránytű. Ezeket az ismereteket mind megtudhatod ebbő a tankönyvbő. Persze a fefedezésekhez, kutatásokhoz te is keesz, mi csak segítünk neked és megtanítunk arra, hogyan taáhatsz rá a kincset érő tudásra. A természetet úgy ismerheted meg egjobban, ha miné többet tartózkodsz benne. Figyed meg a növények fejődését, kövesd a bogarak útját, gondozd a madarakat! Egyszerű eszközökke, mint pédáu egy nagyító, számos fefedezést tehetsz te is! A könyv végén taáható Projekteket a tanév során bármikor (akár minden évszakban) megvaósíthatjátok. Amire szükséged ehet: munkafüzet, jegyzetfüzet. A terepi feadatokhoz ajánjuk még a ceruzát (nem mosódik e a víztő, mint a to!), és egy kényemes, ehetőeg vízáó cipőt! Kaandos, éményekben gazdag fefedezéseket kívánunk Neked! A szerzők HOGYAN HASZNÁLD A KÖNYVET? Érdekesség Jó jegyezd meg! Szómagyarázat Páros munka Csoportmunka Szorgami feadat Hasznád a térképet! Kíséretezz! Könyv- és weboda ajánó Játsszunk! A mai viághoz hozzátartozik az internet hasznáata. Biztos sokatoknak van otthon számítógépe. De az internet viága sok veszéyt rejteget magában, ezért, mieőtt munkához átsz, mindenképpen tartsd be ezeket a fontos szabáyokat! Mindig csak fenőtt feügyeete meett hasznád az internetet! Ne gondod, hogy amit az interneten ovaso, az mind igaz! Hasonítsd össze az információkat, keress fe több odat is! Csak ismerős embertő kapott üzeneteket nyiss meg! Ismeretenekke nem szabad kapcsoatot fevenni! Ne add meg a szeméyes adataidat! Mindig hasznáj antivírus programot! Szój a fenőtteknek, ha nemkívánatos honappa taákozo! Örömtei tanuást és böngészést kívánunk! 5
I. A Föd forog, az idő szaad 1. MÉRJÜK MEG AZ IDŐT! KÖSZÖNTŐ A nyár, a nyár, az erepüt, a vianydrótra fecske üt, készü már assan messzire, taán a viág végire. Szának a napok, mint a szé, kerengve hu már pár evé, nekem is mindjárt menni ke, nem cserénék most senkive! Táskámban könyvek, füzetek, vár rám egy pad és sok gyerek, számok, betűk és daamok Szervusz! Iskoa! Itt vagyok! Kánay Adé Váaszoj a következő kérdésekre! Mive tötötted a vakáció idejét? Meyik hónapok tartoztak a nyári szünet idejéhez? Meyik évszakhoz tartozik az iskoakezdés hónapja? Miyen terveid vannak erre a tanévre? 1. 2. Az emberek fontosnak tartják, hogy az idő múását mérjék, és fejegyezzék, ezért az időt küönböző egységekre osztják. Figyed meg az időkereket! Miyen kisebb időszakokra osztható egy év? Beszéjétek meg az ábra segítségéve! A kártyanaptáron az egész évet egyszerre áthatod. Nézd meg aaposan, és adj váaszt a kérdésekre! Hány napbó áhat egy hónap? Hány hétbő áhat egy hónap? Minden hónap tejes hetekbő á? Meyik az év egrövidebb hónapja? DECEMBER 3. 4. Az asztai naptár odaain küönböző színne jeöt napok áthatók. Miért? Beszéjétek meg! Mondj pédát a küönböző színű napok tevékenységeihez! Miért ovasható minden napná egy vagy több keresztnév? Te mikor ünneped a neved napját? Mondd e! Az idő mérése eengedheteten éetünkben. Miyen időmérő eszközöket, tárgyakat ismersz? Meyik, miyen időtartam mérésére hasznáható? Mondd e! 2017 JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V 1 1 2 3 4 5 1 2 3 4 5 2 3 4 5 6 7 8 6 7 8 9 10 11 12 6 7 8 9 10 11 12 9 10 11 12 13 14 15 13 14 15 16 17 18 19 13 14 15 16 17 18 19 16 17 18 19 20 21 22 20 21 22 23 24 25 26 20 21 22 23 24 25 26 23 24 25 26 27 28 29 27 28 27 28 29 30 31 30 31 ÁPRILIS MÁJUS JÚNIUS H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V 1 2 1 2 3 4 5 6 7 1 2 3 4 3 4 5 6 7 8 9 8 9 10 11 12 13 14 5 6 7 8 9 10 11 10 11 12 13 14 15 16 15 16 17 18 19 20 21 12 13 14 15 16 17 18 17 18 19 20 21 22 23 22 23 24 25 26 27 28 19 20 21 22 23 24 25 24 25 26 27 28 29 30 29 30 31 26 27 28 29 30 JÚLIUS AUGUSZTUS SZEPTEMBER H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V 1 2 1 2 3 4 5 6 1 2 3 3 4 5 6 7 8 9 7 8 9 10 11 12 13 4 5 6 7 8 9 10 10 11 12 13 14 15 16 14 15 16 17 18 19 20 11 12 13 14 15 16 17 17 18 19 20 21 22 23 21 22 23 24 25 26 27 18 19 20 21 22 23 24 24 25 26 27 28 29 30 28 29 30 31 25 26 27 28 29 30 31 OKTÓBER NOVEMBER DECEMBER H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V H K SZ CS P SZ V 1 1 2 3 4 5 1 2 3 2 3 4 5 6 7 8 6 7 8 9 10 11 12 4 5 6 7 8 9 10 9 10 11 12 13 14 15 13 14 15 16 17 18 19 11 12 13 14 15 16 17 16 17 18 19 20 21 22 20 21 22 23 24 25 26 18 19 20 21 22 23 24 23 24 25 26 27 28 29 27 28 29 30 25 26 27 28 29 30 31 30 31 Kártyanaptár Asztai naptár Mechanikus óra 6
5. Hogyan mérték régen az időt? Beszéjétek meg a rajzok aapján! Régen az emberek gyakran hasznáták a fertáyóra kifejezést. Mit jeent ez a szó? Járj utána! Érdekes időmérős játékok: http://www.onine-stopwatch.com/cassroom-timers Biztosan haottad már a napkete és napnyugta kifejezéseket! Ha küönböző időpontokban fenézünk az égre, azt tapasztajuk, hogy a Nap másho heyezkedik e az égboton. Úgy tűnik, mintha foyamatosan mozogna a Föd feett. Ez csak átszat, a vaóság tejesen más! Ájatok fe, és assan, egyenetesen forogjatok magatok körü! A Föd is ezt teszi. Szünteenü, mindig ugyanabba az irányba forog egy áthatatan tengey körü. Amikor náunk nappa van, akkor a Födnek az a része, aho mi éünk, a Nap feé néz. A Nap akkor is megviágítja a Födet, amikor náunk sötét van, csak a Föd másik odaát. Ha náunk éjszaka van, a Föd másik odaán nappa. A Föd körbeforgásának ideje a napi időszámítás aapja. 1 körbeforgás = 24 óra = 1 nap Az időmérés éetünk fontos része, ezért az időt a küönböző országokban éő emberek összeegyeztetik. Angia fővárosában, Londonban taáható a greenwichi (ejtsd: grinicsi) csiagvizsgáó, mey ma már múzeumként működik. Ennek az épüetnek a bejáratáná egy nagyméretű óra mutatja a viágidőt, meyhez minden országban a heyi időt viszonyítják. Amikor náunk regge 8 órakor kezdődik a tanítás, akkor Brazíiában a gyerekek még javában aszanak, mert ott hajnai 4 órát mutat a vekker. A kínai gyerekek már uzsonnáznak, hisz náuk már déután 3 óra van. Új-Zéandon pedig este 7 órakor efekvéshez készüődnek. Keresd meg az ábrán a dátumváasztó vonaat! Magyarázd e, mi az oka annak, hogy a Föd küönböző pontjain etérő időpontban köszönt be az új év! Régen a szabáyosan ismétődő természeti jeenségekhez viszonyítva áapították meg az időt. Ma óra és naptár á a rendekezésünkre a pontos idő megáapításához. A Föd 24 óra aatt fordu meg a saját tengeye körü. Ezt az időtartamot egy napnak nevezzük. A Föd forgásának következménye a nappaok és éjszakák vátakozása. 7
I. A Föd forog, az idő szaad 2. AZ ÉGITESTEK ÉGI GYÜMÖLCSKOSÁR Vérnarancs a Nap az égen, citromkarika a Hod, az ég gyümöcskosarában hunyorogva mosoyognak szőőszemnyi csiagok. Orgoványi Anikó Mihez hasonítja versében a kötő a Napot, a Hodat és a csiagokat? Miért? Szerinted mihez hasonítanak? 1. Az emberek a Föd nevű boygón ének. A Föd a Naprendszerben taáható, meynek központi csiaga a Nap. A Nap körü boygók keringenek. A Naptó mért távoságuk szerint így követik egymást: Merkúr, Vénusz, Föd, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz és Neptunusz. Nézd meg az ábrát! Hányadik boygó a Föd a Naptó számítva? Meyik boygó a egnagyobb, és meyik a egkisebb méretű? A Nemzetközi Csiagászati Unió 2006-os döntéséig a Pútó is boygó vot, de kiderüt, hogy sok Pútóhoz hasonó méretű égitest kering a Nap körü, meyek mind törpeboygók. Így ma már törpeboygóként tartjuk számon a Pútót is. Nézz körü a viágűrben: https://neave.com/panetarium/, https://www.youtube.com/watch?v=qumydflwgfk, https://www.youtube.com/watch?v=-uugfaam5ak 2. A Föd szünteen forgása meett egy másik mozgást is végez. Foyamatosan kering az éethez szükséges fényt és hőt adó Nap körü. Ennek a keringésnek az ideje egy év, pontosabban 365 nap és 6 óra. A keringés során küönbözőképpen érik a Föd feszínét a napsugarak, ezért vátakozik a négy évszak a Födnek azon a részén, aho Magyarország is taáható. Miyen sorrendben követik az évszakok egymást? Egy évszak hány hónapbó, hétbő, napbó á? Beszéjétek meg! Mit jeent a napéjegyenőség? Hányszor van egy évben? Mikor? Járj utána! Minden negyedik év szökőév. Hogy mit jeent ez? Azt, hogy négyévente egy nappa hoszszabb az év, vagyis 366 napos. Ez azért van, mert az egy évi 365 nap és 6 óra keringési időbő négy év aatt összegyűik még egy nap. (6 4 óra = 24 óra = 1 nap) Ezt a pusz napot a februárhoz tesszük hozzá, ezért szökőévben a február 29 napos. 8
Nem mindenho van négy évszak. Az Egyenítő környékén az un. trópusi terüeteken eőfordu, hogy egész évben nyár van. Az északi és a déi sarkon viszont mindig té van. Födrő az Egyenítőve és a sarkokka jeöve 3. A Föd körü egy hod kering. A Hodnak nincs önáó fénye, a Nap sugarait veri vissza. Az égboton küönböző formában áthatjuk. Vaójában nem vátoztatja az aakját. A Nap, a Föd és a Hod küönböző áasai miatt úgy tűnik, hogy teihod eőtt növekszik, teihod után fogy. A Hod etérő formáit hodfázisoknak nevezzük. Honnan ehet megáapítani, hogy a Hod növekszik vagy fogy? Meyik két betű segít az eigazodásban? Beszéjétek meg! Hodfázisok Nei Armstrong amerikai űrhajós vot az eső ember, aki 1969. júius 20-án a Hod feszínére épett. Ezze kapcsoatban hangzott e tőe ez az ehíresüt idézet: Kis épés egy embernek, de hatamas ugrás az emberiségnek. 4. A Naprendszer több miiárd csiagga együtt a Tejútrendszer tagja. Az összes csiagrendszer együtt akotja a viágegyetemet. A viágegyetem mérete hatamas, emberi éssze nehezen fefogható. A viágegyetem már nagyon régóta fogakoztatja az embereket. Tanumányozására étrejött egy tudomány, amit csiagászatnak nevezünk. A csiagászok munkáját több eszköz is segíti. Az egyik iyen eszköz a távcső. Mire vaó? Hogyan nevezzük más szóva? A viágegyetem magában fogaja az összes égitestet. Része a Tejútrendszer, és a benne taáható Naprendszer. A Naprendszer központi eeme a Nap. Körüötte kering a Merkúr, a Vénusz, a Föd, a Mars, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz. Vannak oyan boygók, meyek körü egy vagy több hod is kering. A Föd egy év aatt kerüi meg a Napot. 9
I. A Föd forog, az idő szaad 3. AZ EMBERI ÉLET SZAKASZAI Nézd meg a képeket! Váaszd ki a veed egyidős gyermeket! Mirő ismerted fe? Mondd e! Mi mindent tudnak már a veed egyidős gyerekek? Beszéjétek meg! Így vátozik az ember: https://www.youtube. com/watch?v=ve8vbqcs- 0jE&t=12s Fotóabum képekke: Küönböző korú emberek időrendi sorrendben, vaamiyen jeemző tevékenységge: csecsemő az anyja karjában, egy éves szüinapján a tortát efújó kisgyerek, ovis gyerek tricikive, iskoatáskás kisdiák, baagó gyerek, esküvői fotó, idős házaspár (Lényeges, hogy egyen 3. osztáyos korúnak kinéző gyerek az egyik képen!) 1. Az emberi éet fejődése az anyaméhben kezdődik. Az anyaméhben 9 hónapig fejődő magzat foyamatosan növekszik, kiaakunak a szervei. A magzatot a ködökzsinór köti össze az édesanyjáva. A 9 hónap etetéve néha korábban megszüetik a kisbaba. A ködökzsinórt evágják, ameynek heye begyógyu. Ez a ködök. A szüetés utáni napokban újszüöttnek nevezzük a babát. Mi jeemzi az újszüötteket? Beszéjétek meg! Eőfordu, hogy az édesanya két vagy több kisbabát szü egyszerre. Az egy időben szüetett testvéreket ikreknek nevezzük. 2. A csecsemő a fenőttek gondoskodására van utava. Édesanyja szoptatja anyatejéve. Ez jeenti a egjobb tápáékot, és oyan anyagokat is tartamaz, amey megvédi a kisbabát a betegségektő. A egtöbb csecsemő egyéves koráig megtanu a hátáró a hasára forduni, majd visszaforduni, kúszni-mászni, üni és áni, gagyogni, majd rövid szavakat kimondani, végü járni. A csecsemők sírássa jezik érzéseiket. Miért sírhat egy csecsemő? Vitassátok meg! 3. A kisgyermekkor során sokat vátozik a gyermek. Szobatiszta esz, megtanu beszéni, önáóan ötözködik, tisztákodik. Látszóag csak játszik, de a játékok segítségéve tanu, fejődik. Rengeteget kérdez, minden érdeki. Kibújik az összes tejfoga. Ekezd óvodába járni. Oszd meg társaidda kiskori emékeidet! Mi vot az eső szavad? Meyik mese és játék vot a kedvenced? Hogyan hívták az óvó nénidet? 10
4. Amikor ekezdted az iskoát, a kisiskoáskorba épté. Ez a korszak 6 10 éves korig tart. Iyenkor a nap nagy része játékka és tanuássa teik. Sokan ekezdenek sportoni. A küönböző szakkörökön a művészetekke, a technikáva, a természette ismerkednek a gyerekek. Szüeid segítségéve számod ki, mennyit nőtté szüetésed óta! Hány kg-ma etté nehezebb, és hány cm-re magasabb? 5. A serdüőkor 10 13 éves korban kezdődik, és kb. 18 éves korig tart. Iyenkor nagy vátozások történnek a ányok és a fiúk szervezetében. A ányok nőiesednek, a fiúk férfiasabbá vának. Ejön az eső szeremek ideje is. Az ifjúkorban (18-25 év) a test tejesen kifejődik. Ebben az időszakban továbbtanunak vagy munkába ának a fiataok. Beszéjétek meg, ki mive szeretne fogakozni, ha fenő! 6. Az ember éetének nagy részét a fenőttkorban (25 év feett) töti. Ez a csaádaapítás ideje. A szüők feneveik gyermekeiket, miközben munkába járnak. Szabadidejüket eginkább a csaádjukka, a gyerekeikke tötik, és a hobbijuknak szenteik. A játék a fenőttek munkájáró, fogakozásáró szó. Ezt ke mondani: Amerikábó jöttem, mesterségem címere pédáu sz.cs (szakács). A fogakozásnak csak az eső és az utosó betűjét szabad eáruni, és e ke mutogatni a fogakozás jeemzőit. A többieknek ki ke taáni, mi ehet a fenőtt munkája. 7. Az éet utosó szakasza az öregkor. Az idős emberek haja őszüni kezd, bőrükön megjeennek a ráncok, kezd nehézkessé váni a járásuk. Aki azonban aktívan é sporto, tanuássa, ovasássa frissen tartja a szeemét sok öröme van, az assabban öregszik. Erre az időre hamozódik fe az emberben a egnagyobb tudás és tapasztaat. Ezért is érdemes az idős emberekke beszégetni, tőük tanuni. Az emberi éet a haáa záru. Az idős emberek gyakran segítségre szorunak. Beszéjétek meg, hogyan segíthetitek egy idős ember éetét! Az emberi éet a magzati korban kezdődik. Szüetésünk után a fejődés szakaszai a csecsemőkor, a kisgyermekkor, a kisiskoáskor és a serdüőkor. Ifjúkorra a testünk tejesen kifejődik. Éetünk nagy részét a fenőtt korban tötjük. Az éet utosó szakasza az öregkor. 11
II. Hogyan tájékozódunk? 1. LAKÓKÖRNYEZETEM Őseink sokáig vándorova étek. Amikor a megéhetésükhöz szükséges fetéteeket (víz, éeem, védeem) megtaáták, eteepedtek. Így aakutak ki az eső favak, majd fejődtek ki a városok. Minden teepüésnek saját neve van. A te akóheyednek mi a neve? Mondd e! Nevezd meg a szomszédos teepüéseket is! 1. a) Hazánk egkisebb teepüései a tanyák. A tanya küterüeten taáható magányos akóház gazdasági épüetekke. Az ott éők födműveésse, áattenyésztésse fogakoznak. Lakosainak száma átaában 1 vagy 2 csaád. b) A favakban főként kertes házakban ének az emberek. Áatokat tartanak és növényeket termesztenek. Sokan a városba járnak dogozni. A favakhoz szántófödek, erdők tartoznak. Lakosainak száma 1000-10000 fő között van. c) A egtöbb ember a városokban é. Itt sok az emeetes ház és a toronyépüet, fejett a közekedés. Az intézmények kiszogáják és segítik az embereket. Tanya Fau Város 2. Vitassátok meg a küönböző teepüések eőnyeit és hátrányait! Gyűjtsétek össze a városokban taáható intézményeket! Beszéjétek meg, meyik miyen feadatot át e! A Föd egnagyobb és egfejettebb városait viágvárosoknak, idegen szóva metropoiszoknak nevezzük. Iyen városok p. London, New York, Párizs, Tokió. Tervezd meg kedvenc városodat: http://hu.bigpoint.com/ risingcities/, http://epitos.jatek-onine.hu/modern_city.php, http://myminicity.com/ 12
3. Sok teepüés vízpartra épüt, mert a foyó védemet jeentett, és biztosította az ivóvizet, az áruk száítását, a közekedést. A teepüések képét befoyásoja az eheyezkedésük. Egy síkvidéki teepüés átaában nagyobb és tágasabb, mint egy hegyvidékre épüt. Vitassátok meg, miért! Vízpart Síkvidék Hegyvidék 4. A teepüések fejődésében nagy jeentősége van a környező terüet fejettségének. Sokat számít van-e vasút vagy autópáya a közeben. Minden teepüésnek vannak jeegzetes természeti és mesterségesen épített értékei. képaáírás képaáírás képaáírás képaáírás Gyűjtsétek össze, és mutassátok be akóheyetek természeti és mesterséges értékeit! 5. Egy gyerekeknek szóó páyázat aapján készüt e a Magyarország öröm és bánat térképe című kiadvány. A könyv odaain örömre utaó mosoygó és bánatra utaó szomorú arcocska jeöi a terüet szépségeit, értékeit vagy probémáit. Gyűjtsétek ti is össze a teepüésetek örömre és bánatra okot adó heyszíneit! A teepüés az a hey, aho az emberek ének és dogoznak. Fajtái: tanya, fau, város. A teepüés képét meghatározza az eheyezkedése, történeme és értékei. Ha van iránytűd, a következő órára hozd magadda! 13
II. Hogyan tájékozódunk? 2. VILÁGTÁJAK, TÉRKÉPEK Minden ember fontosnak tartja, hogy ne tévedjen e. Annak érdekében, hogy biztonságban eérjük az úti céunkat, foyamatosan tájékozódunk. Tájékozódási pontokat keresünk, és jegyzünk meg. Miként igazítanátok útba egy idegent a akóheyeteken vagy egy új diákot az iskoátokban? Játsszátok e! Beszéjétek meg, miyen tájékozódási pontok kerütek szóba a játék során! 1. Az emberek kezdetben a Nap járását, éjje a csiagok áását figyeve tájékozódtak. Megfigyeéseikbő szüettek meg a tájékozódási irányok, az égtájak, és nyert bizonyosságot, hogy a Föd gömböyű. Mit figyehettek meg a viágjárók a fekeő és enyugvó Napon és a Sarkcsiag áásán? Tájékozódáshoz hasznáható eszközt eőször Kínában készítettek több mint 3000 éve. Az iránytű fetaáása segítette a fefedezők munkáját és a viág fetérképezését. Tudj meg többet a térképekrő: http://azarus.ete.hu/hun/dogozo/jesus/gyerterk/princ/ terktabe.htm 2. Az iránytű megmutatja a fő tájékozódási irányokat, a viágtájakat. A négy főviágtáj: észak (É), dé (D), keet (K), nyugat (Ny). A meékviágtájak a főviágtájak között taáhatók: északkeet (ÉK), északnyugat (ÉNy), dékeet (DK), dényugat (DNy). Az északi irányt a Föd északi póusa, a déi irányt pedig a déi póus jeöi ki. A keeti és a nyugati irányt a Nap átszóagos járása határozza meg. Keet arra van, amerre a Nap feke, nyugat pedig arra, amerre a Nap enyugszik. a Föd vagy födgömb az északi és déi póus megjeöéséve a Nap átszóagos mozgása (feke, enyugszik) A viágtájak jeöésére az ango enevezések kezdőbetűjét is hasznáják. Dé: S South (szausz), Észak: N North (norsz), Keet: E East (íszt), Nyugat: W West (veszt). Az iránytűt heyezd vízszintes heyzetbe! Várj, míg a mutató megá! Óvatosan forgasd e a dobozt úgy, hogy az északi feirat a jezőtű sötétebbik vége aá kerüjön! Forduj a mutatott irányba! A versike segítségéve a többi irányt már egyedü is meg tudod határozni. Ne feedd, hogy a versike csak akkor igaz, ha észak feé néze! 14 Eőttem van észak, hátam mögött dé. Bara a nap nyugszik, jobbra pedig ké.
Éjszaka, amikor tiszta az égbot, magad is megáapíthatod, merre van észak. Ha a Göncöszekér nevű csiagkép két hátsó csiagát összekötő vonaat képzeetben meghosszabbítod, és a két csiag közötti távoságot ötször ráméred, megtaáod a Sarkcsiagot, ami az északi irányt mutatja. Hogyan határozhatjuk meg máshogy az északi irányt? Nézz utána! 3. A tájékozódást nemcsak az iránytű segíti. Gyakran hasznát eszköz a térkép is. A térkép a vaóság kicsinyített és jeekke értemezett, síkban történő ábrázoása. Főbb típusai: a) Domborzati térkép: küönböző színekke jeöi a feszínformákat (síkság: zöd, dombság: viágosbarna, hegység: sötétbarna), megmutatja a foyó-és áóvizeket (kék), magassági számokat*, megnevezi a tájak nevét. magassági szám: a tenger szintjétő mért magasság Lapozzatok a 74-75. odara! Beszéjétek meg, meyik szín mit jeent! Nevezzetek meg hazánkban taáható foyó- és áóvizeket! Keressétek meg a Kékes, Dobogókő, Istáós-kő, Csóványos és Gerecse magassági számát! Hasonítsátok össze! b) Közigazgatási térkép: megmutatja a teepüéseket, és az azokat összekötő közekedési útvonaakat. Küönböző nagyságú körökke és betűméretekke jezi a teepüések nagyságát. Lapozzatok a 76-77. odara! Keressetek kisebb és nagyobb teepüéseket! c) Turistatérkép: a kiránduók hasznáják, ábrázoja a céba jutáshoz szükséges útvonaakat, jezéseket. A térképen hasznát jezéseket a vaóságban is megtaáod a fákon, köveken vagy épüeteken. d) Várostérkép: megmutatja egy teepüés utcáit, tereit, a közekedési ehetőségeket és a főbb intézmények, átnivaók heyét. e) Autóstérkép: tartamazza a teepüések közti, gépkocsiva járható utakat. Járj utána, mit tartamaz a metró-, a meteoroógiai-, történemi és a csiagtérkép! Az iránytű és a térkép a tájékozódást segíti. A térképeken a viágtájak segítségéve tájékozódunk. A térkép feső szée jezi az északi, asó része a déi irányt. Jobb odaa keet feé, ba odaa nyugat feé mutat. Az iránytű megmutatja a viágtájak irányát. A főviágtájak: észak (É), dé (D), keet (K), nyugat (Ny). Napjainkban miyen korszerű eszközök segítik a tájékozódást? Járj utána! 15
II. Hogyan tájékozódunk? 3. MAGYARORSZÁG NAGYTÁJAI 1. Magyarország az európai kontinensen*, azon beü Közép-Európában, a Kárpát-medencében taáható. kontinens: födrész, viágrész UK SZLOVÁKIA Európa domborzati térképe, kiemeve Mo. heye AU SZ T A RI NIA VÉ O L SZ HOR V ÁT 2. ROMÁNIA ORSZ ÁG Du n és á n túi-dombh e g yv idék Keresd meg a térképen az Afödet! Miyen színne jeöi a térkép? Miért? Magyarázd meg! Miyen foyók taáhatók az Aföd terüetén? 3. A Kisaföd az Afödné jóva kisebb. Az ország északnyugati részén fekszik. Hazánk egszeesebb tája. Keresd meg a Kisafödet Magyarország térképén! Figyed meg, miyen feszíni formák jeemzik! Mey két nagytáj között fekszik? 16 A MAGYARORSZ ÁG SZERBIA k za És Az Aföd a egnagyobb terüetű és egmeegebb éghajatú nagytáj. Az ország középső részén taáható. Feszíne aacsony, sík. Terüetén több kisebb és két nagy foyó is foyik: a Duna és a Tisza. JN Budapest Meyik város hazánk fővárosa? Mey országokka szomszédos hazánk? Meyik ország meyik viágtáj irányában taáható? Beszéjétek meg! Magyarországot az etérő feszíni jeemzők aapján hat nagytájra osztjuk. RA ség egy éph z ö i-k
4. Az Északi-középhegység a egészakibb hegyvidéki tájunk. Erdőkke borított, hűvös éghajatú terüet. Itt taáható hazánk egmagasabb pontja a Kékes, mey 1014 méter. Keresd meg a térképen az Északi-középhegység terüetét! Miyen színne jeöi a térkép? Miért? Miyen hegységekbő á ez a terüet? Mey nagytáj taáható az Északi-középhegységtő dére? Mey szomszédos ország taáható tőe északra? 5. A Dunántúi-középhegység a Baatontó északra, a Dunáig húzódik. Keresd meg a térképen a Dunántúi-középhegység terüetét! Miyen színne jeöi a térkép? Mey nagytáj határoja észak-nyugatró? 6. A Dunántúi-domb- és hegyvidék terüetét foyókka határot erdős dombhátak tagoják. Terüetén taáható hazánk és Közép-Európa egnagyobb tava, a Baaton. Keresd meg a térképen a Dunántúi-domb- és hegyvidéket! Miyen színekke jeöik? Meyik mit jeent? Mey nagytájunk határoja keet feő? 7. A Nyugat magyarországi-peremvidék hazánk egcsapadékosabb, egszeesebb tája. Erdőkben gazdag. Keresd meg a Nyugat magyarországi-peremvidéket a térképen! Mey ország határoja nyugat feő? 8. Meyik nagytájon van a akóheyetek? Keressétek meg a térképen! Miyen feszíni formák taáhatók a közeetekben? Kirándutatok-e már vaameyikhez? Készítsetek útmutatót akóheyetekrő! Nevezzétek meg, hogy mey nagytájon, miyen térképen megnevezett feszíni forma közeében taáható! Hasznájátok a viágtáj enevezéseket is! Nevezd meg a szomszédainkat: http://earningapps.org/2631738 Magyarország Közép-Európában, a Kárpát-medencében taáható. Hét országga határos. Nagytájaink: Aföd, Kisaföd, Északi-középhegység, Dunántúi-középhegység, Dunántúi-domb- és hegyvidék, Nyugat magyarországi-peremvidék. A nagytájak neve megmutatja jeemző domborzati formájukat. 17
III. Ember és természet 1. VADON ÉLŐ ÁLLATOK Második osztáyban tanutá a vadon éő áatokró. Eevenítsd fe az ismereteidet! Váassz egy hazánkban vadon éő áatot, és mondd e, mit tudsz róa! Bemutatódban térj ki a következőkre: éőhey, testrészek, éetmód, tápákozás, szaporodás Ábra1: gondoatébresztő fotók. Hazánk vadon éő áatainak jeemző képviseői (egyen köztük emős, madár, rovar) P. róka, sün, szarvas, vaddisznó, füesbagoy, harkáy, katica, szarvasbogár 1. Meyik áat a megfejtése a taáós kérdésnek? Háó nékü haászik, kéményeken tanyázik. Ekötözik, ha fázik. Az áatok meyik csoportjába tartozik ez az áat? Készítsetek rajzos gondoattérképet a fehér góyáró! Az aábbi szempontok aapján jeemezzétek! Küső jeemzők: Miyen a teste, a ába, a csőre, a toazata? Mire következtettek ezekbő? Éetmód: Ho é? Mit eszik? Hogyan szaporodik? Az ekészüt munkákat mutassátok be egymásnak! Váasszátok ki a egtöbb pontos információt tartamazó munkát! Kukkants be a góyafészkekbe webkameráva: http://www.goya.mme.hu/index.php?p=webcam 2. A nemes kócsag hazánk nagytermetű gázómadara. Toazata hófehér, csőre sárga, ába barna. A nádasokban és a mocsarakban haakra, vízi rovarokra, kisebb emősökre vadászik. Fészkét nádbó építi. Évente egy akaomma 3-4 kékeszöd színű tojást rak. A tojásokbó kb. 25 nap után kenek ki a fészekakó* fiókák. Mit jeent a gázómadár kifejezés? Vitassátok meg! A madár mey testrészei bizonyítják a ragadozó éetmódját? Beszéjétek meg! Jeemezd a fészekakó fiókákat! fészekakó: a tojásbó kiket fiókák csupaszok, vakok, tápáásra szorunak, önáó éetre még nem képesek, repüni nem tudnak. A kócsag a magyar természetvédeem címermadara. 18
3. A fehér góya és a nemes kócsag vándormadár (vonuó). Fejtsd ki, mit jeent ez a kifejezés! Régen az emberek nem értették, hova tűnnek téen a madarak. A rejtéy megodásában sokat segített a madárgyűrűzés. Mit jeent ez? A befogott, vadon éő madarak ábára apró fémgyűrűt tesznek. A gyűrűn ovasható a fetevő ország neve és a madár azonosítószáma. A gyűrűzésse megáapítható a madár vonuási útvonaa és annak ideje. Napjainkban már apró rádióadót is erősíthetnek a madarakra. Ezek segítségéve a műhodak pontosan meg tudják mutatni, hogy merre jár a megfigyet madár. Miyen információkat tudnak meg a kutatók a madarakró a jeadó segítségéve? Vitassátok meg! Hazánkban mindkét madár fokozottan védett. Nézz utána az interneten, hogy mit jeent az eszmei érték kifejezés! Mennyi az eszmei értéke a fehér góyának és a nemes kócsagnak? 4. A vízben éő áatok nagy csoportját akotják a haak. Ismerd meg hazánk két jeemző hafaját! Kárász Csuka a) A kárász közepes méretű, zömök testű, odaró kissé apított, kisfejű ha. Testét pikkeyek fedik. A sekéy áóvizeket kedvei. Mindenevő, kisebb gerincteen áatokat és növényi hajtásokat, magvakat egyaránt fogyaszt. Téen az iszapba ágyazódva vészei át a fagyos időszakot. Ikráva szaporodik. b) A csuka teste hosszúkás, odaró apított. Apró pikkeyekke borított teste gyakran csíkozott, fotos. Lassú foyású foyókban, és áóvizekben egyaránt megtaáható. Ragadozó áat, haakat, békát, rákot eszik. Ekapja a fiata vízimadarakat, a kígyót és az apróbb emősáatokat is. Zsákmányára esbő csap e. Téen a jég aatt is vadászik. Ikráva szaporodik. Fogamazd meg, miben hasonít, és miben küönbözik a két ha egymástó! Mondj igaz áításokat a haakró! Vad Magyarország természetfim: https://www.youtube.com/watch?v=rzuiuaj3mbu A vadon éő áatok természetes környezetükben, az ember gondoskodása nékü ének és szaporodnak. 19
III. Ember és természet 2. HASZONÁLLATOK A képeken éőényeket átsz. Az éőények mey csoportja nem jeenik meg a képeken? Sorod fe az éőények közös jeemzőit és éetfetéteeit! 1. Tópart nádassa, a vízi madárra, haakka. Feettük a evegőben fehér góya kering. Itt is egyenek növények. 2. Fausi udvar szarvasmarháva, sertésse, juhokka (ha ehet az egyik a kicsinyéve). Kaptárok méhekke. Legyen rajta kerítés és növények is. 1. 2. Váaszoj a kérdésekre! Meyik képen átsz mesterséges, meyiken természetes éőheyet? Meyik képen áthatók vadon éő, és meyiken haszonáatok? Meyik képen átható áatok szorunak az ember gondoskodására? Hogyan gondoskodunk róuk? Miért tartunk haszonáatokat? Fogamazd meg, mi a közös a képeken átható áatokban! Nevezd meg, hogy az áatok mey csoportjába tartoznak! Miért nevezzük így ezt a csoportot? a) A szürke marha őshonos, védett áat. Nagytestű, a fején jeegzetes, nagy szarvat vise. Növényevő. Húsa meett bőrét is hasznosítják. Hímje a bika, nősténye a tehén, kicsinye a borjú. Több egyedbő áó csoportja a guya. Az Aföd átványossága. Magyar szürkemarha b) A mangaica őshonos, védett sertésfajta. Vaskos testű, rövid ábú áat. Nagy fején apró szemek vannak. Roszszu át, viszont haása, szagása kiváó. Szőrzete durva tapintású. Mindenevő. Zsírját, húsát, bőrét hasznosítják. Hímje a kan, nősténye a koca, kicsinye a maac. Több egyedbő áó csoportja a konda. Mangaica 20
c) A rackajuh őshonos, védett juhfajta. Közepes termetű, hosszú szőre fehér vagy fekete. Gyapja durva. Érdekes küönegessége egyenes, V aakban eáó, csavart szarva. Húsát, tejét, gyapját hasznosítják. Hímje a kos, nősténye az anyajuh, kicsinye a bárány. Több áatbó áó csoportja a nyáj. Nevezz meg még ház körü tartott emősáatokat! Mutasd be az eőbb eírt módon a jeemzőiket! Rackajuh 3. Haszonáatok nem csak emősök ehetnek. Nevezd meg az 1. feadat képérő azt a haszonáatot, ameyik a rovarok csoportjába tartozik! Mit tudsz róa? A mézeő vagy más néven házi méh repüő rovar. Haszonáatként a méz eőáítására tartják. A méhek a mézet saját tápákozásukra és utódaik tápáására készítik. Eredetieg odvas fák besejében étek, de az ember kaptárt készített a számukra. Érzékszerveik segítségéve rátaának az iatos virágokra. A testükre tapadt virágporra részt vesznek a virágos növények beporzásában. A méhek nagy csaádokban ének. A csaád één az anya vagy más szóva a kiráynő á, aki a petéket rakja. A pár száz hímnemű here fee a megtermékenyítésért. A több ezer nőnemű dogozó gondozza az utódokat, takarítja a kaptárt és gyűjti a virágport. Lépesméz Házi méh A méhek tájékoztatják egymást a méhegeő eőheyérő. A kaptárba visszatérő méh jeegzetes táncáva tudatja társaiva, hogy miyen távoságra és merre taáható a tápáék. A házi méh védekező szerve a fuánk. A méhszúrás nemcsak fájdamas, de veszéyes is. Miért? Beszéjétek meg! Miyen hatássa enne az emberek számára a méhek kipusztuása? Vitassátok meg! Az ember számára a méz értékes tápáék. Mondd e, miért! Hogyan nevezik a méhekke fogakozó szakembert? Miyen eszközöket haszná a munkája során? Járj utána! A haszonáatok éemet biztosítanak az embereknek. Az ember gondozza, tápája és megfeeő körüményeket biztosít a számukra. 21
III. Ember és természet 3. HASZON-, GYÓGY-, ÉS FŰSZERNÖVÉNYEK A képek segítségéve beszéjétek meg a következőket! Miért ütet az ember fát? Mire és hogyan hasznája fe? Mi jeemzi a ombhuató, és mi az örökzöd növényeket? Járj utána, meyik hónap a egakamasabba faütetésre! Hogyan ke fát ütetni? Miyen eszközökre van hozzá szükség? 1. Fás szárú növényeknek nevezzük azokat a növényeket, meyeknek a törzse és ága kemény, nehezen törhető. A képeken átható fás szárú növények termése fontos tápáék az emberek számára. Amafa Meggyfa Szőőtőke Miért néküözhetetenek éetünkben a gyümöcsök? Miyen éteeket készíthetünk beőük? Miért és hogyan tartósítjuk a gyümöcsöket? Beszéjétek meg! Ama Meggy Szőő a) Az ama jótékony hatása már régóta ismert. Számos vitamin és ásványi anyag taáható benne. Hozzájáru egészségünk megőrzéséhez, és segíti az emésztést. Vitassátok meg, mit jeent a szóás! Napi egy ama az orvost távo tartja. b) A meggy gyümöcshúsa kiváó gyógyszeraapanyag. Levének C-vitamin tartama segít a betegségek eküzdésében. Vértisztító hatású. Leveének teája gyuadáscsökkentő és köhögéscsiapító. c) A szőő tisztítja és méregteeníti a szervezetet. Leve segíti az emésztést, hatékony idegerősítő, feszütségodó hatású. Magjának oaja a bőrápoásban hasznáatos. Beszéjétek meg, mit jeent a közmondás! A szőő a görbe embert szereti. Ne feedd! A gyümöcsöt evés eőtt meg ke mosni! Szabadidőtökben készítsetek gyümöcssaátát! Ekészítése egyszerű, fogyasztása egészséges! 22
2. Azokat a fás szárú növényeket, meyek a fákná aacsonyabbak, és a száruk a föd feett eágazik, cserjéknek nevezzük. a) A szeder gyümöcse baktériumöő hatású. A eveébő főzött gyógyteát hasmenés een hasznáják. b) A gaagonya virágos, evees ágvégét gyógyászati céra hasznáják. Szíverősítő és szívnyugtató hatása van. Teája vérnyomáscsökkentő. Ovassátok e Weöres Sándor Gaagonya című versét! Készítsetek hozzá iusztrációt! Szederbokor Szeder Gaagonyabokor Gaagonya 3. Lágy szárú növényeknek nevezzük azokat a növényeket, meyeknek a szára puha, hajékony és nedvdús. Lágy szárú fűszer- és gyógynövény a menta. Éénkíti, frissíti a szervezetet. Köhögés, torokfájás és gyomorbántamak esetén is hasznáatos. Fertőtenítő hatása nagy segítség. A fogkrémek egyik néküözheteten anyaga. Fűszerként éteek, saáták és édességek ízesítésére akamas. Szúnyogriasztó növényként is ismerik. Készítsetek saját gyógynövény határozót! Írjátok össze az átaatok ismert gyógynövényeket és azok gyógyhatását! Menta Ismerd fe a gyógynövényeket: http://earningapps.org/2650857, http://earningapps.org/2651944 Jó, ha tudod A egjobb gyógyhatása a frissen szedett növényeknek van, de a növények hatóanyagait megfeeő módon tartósíthatjuk is. Erre a egjobb ejárás a szárítás. 4. Ismerjétek meg a gyógyteákat! Betegség esetén sokat segíthetnek. Szervezzetek kóstoót! Próbájatok csukott szemme, az ízük és iatuk aapján kitaáni, meyik miyen gyógynövénybő készüt! Az itaokat ízesítsétek mézze, így finomabbak és egészségesebbek is esznek! Azokat a növényeket, meyeket vaamiyen céra fehasznáunk, haszonnövényeknek nevezzük. A haszonnövények közé tartoznak a gyümöcsfák, a gyógy- és fűszernövények is, meyek egészségünket védik. A haszonnövények védeme az ember köteessége. 23
IV. Takarékoskodj az energiáva! 1. AZ ENERGIA FELHASZNÁLÁSA Az éőényeknek az éetműködésükhöz energiára van szükségük. Energia szükséges a növekedéshez, a fejődéshez, a mozgáshoz. Nézd meg a képeket, és mondd e, hogyan jutnak energiához az emberek! Miyen következménye ehet annak, ha vaaki nem jut eegendő energiához? Vitassátok meg! 1. Hogyan jutnak energiához az áatok, és hogyan a növények? Beszéjétek meg! 2. A tárgyak működéséhez (mozgáshoz, meegítéshez) is energiára van szükség. Mi ad energiát a következő eszközök, gépek működéséhez? Kapa, gerebye, kaapács Mi történne, ha a tárgyak nem jutnának energiához? Miyen hatássa enne ez az emberek éetére? Vitassátok meg! 3. Az energia az emberi éet néküözheteten része. A gépek működéséhez az energiát a természetbő nyerjük. A fa, a szén, a kőoaj és a födgáz eégetéséve energiát kapunk. Ezek az anyagok azonban nem ának végteen menynyiségben a rendekezésünkre, Nem megújuó energiaforrás időve efogynak. Újratermeődésük nagyon hosszú foyamat, ezért fogyó, vagy más szóva nem megújuó energiaforrásoknak nevezzük őket. 24
A napfény, a mozgó víz, és evegő szintén fehasznáható energiatermeésre. Ezek a források foyamatosan jeen vannak az éetünkben, tartósak, ezért megújuó energiaforrásoknak nevezzük őket. Megújuó energiaforrás Szerinted az energiaforrások mey csoportja környezetszennyező, és meyik környezetbarát? 4. Az emberek túzott energiafehasznáása kimeríti a természetet, és károsítja a környezetet. Fontos érdekünk, hogy takarékoskodjunk az energiáva! Te mit tehetsz ennek érdekében? Ábra: egy ház keresztmetszete, égve hagyott viany, égő gáztűzhey fazék nékü, működő, de nem nézett TV, nyitva hagyott ajtó és abak, csöpögő csap, tei kád víz 5. 6. A hétköznapi éetünk során hasznát szórakoztató és háztartási eszközök működéséhez eektromos áramra van szükség. Az eektromos eszközöket csak az eőírt szabáyoknak megfeeően szabad hasznáni! Miért? Mik ezek a szabáyok? Beszéjétek meg! Készítsetek a párodda fejegyzést az energiafehasznáásotokró! Írjátok össze, hogy egy nap aatt miyen eektronikai eszközöket haszná a csaádotok! Beszéjétek meg, meyik hasznáata eengedheteten, meyiknek a hasznáatát ehetne csökkenteni vagy ehagyni! JÓ, HA TUDOD! A készenéti üzemmódban tartott eszközök is fogyasztanak eektromos áramot! egy eektromos készüék piros, készenéti kijezője Tudj meg többet a megújuó energiáró: http://oko-centrum.hu/gyerekeknek Energia nékü nincs éet. A gépek, eszközök működéséhez energiaforrásokra van szükség. A fa, a szén, a kőoaj és a födgáz fogyó, nem megújuó energiaforrások. Fehasznáásuk környezetszennyező. A napfény, a víz és a evegő tartós, megújuó energiaforrás. Hasznáatuk környezetbarát. Az energiáva takarékoskodni ke! 25
IV. Takarékoskodj az energiáva! 2. KIDOBNI VAGY KÜLÖNVÁLOGATNI? A múzeumok a mútat őrzik meg, a huadék-fedogozók a jövőt. T. Ansons Mit jeent a gondoat? Beszéjétek meg! 1. Mindennapi éetünk során számos feesegessé vát doogtó megváunk. Kidobjuk a háztartásban keetkezett szemetet, a számunkra szükségteen homikat. Beszéjétek meg, egy nap aatt mi mindent dobtok a szemétbe! szemetesbe üdítős fakont dobó gyerek TV-t kuka meé heyező fenőtt 2. A feesegessé vát dogok kidobása szennyezi és veszéyezteti a környezetet. Érdemes egondokodnunk azon, hogy a kidobott tárgyakra tényeg szükségünk vot-e. Sokat tehetünk a természetért, ha környezettudatosan vásárounk. Ezt tesszük, amikor kevés energiát fogyasztó vagy eektromos áram nékü működő termékeket veszünk, és amikor megjavíttatjuk az eromott tárgyakat. Szerinted meyek azok a dogok, meyeket feesegesen vásárounk meg? Mit ehet megjavíttatni? Légy te is tudatos vásáró: http://tudatosvasaro.hu/12pont 3. 4. 5. A háztartásokban sok feesegessé váó doog összegyűik. A haszontaan dogok eheyezése gondot okoz. A mások áta hasznáható tárgyakat érdemes eajándékozni, feajánani. Kinek, mit ehet odaadni? Miért jó doog a feajánás? A feesegessé vát dogokat két csoportba sorojuk. Szemétnek nevezzük azt, ami többé nem fehasznáható, huadéknak azt, ami új doognak ehet az aapanyaga. Fontos, hogy csak azokat az anyagokat, tárgyakat dobjuk ki, meyek tényeg hasznáhatatanok! Mi ehet újra fehasznáható huadék? Vitassátok meg! Az újrahasznosítás során a huadékká váó anyagokbó újra fehasznáható nyersanyagokat készítenek, ezért az újra fehasznáható dogokat aapanyaguk szerint szétváogatva ke gyűjteni! A huadékok megfeeő szétváogatását a szeektív* huadékgyűjtők segítik. szeektív: szétváogató Meyik konténerbe mit ehet tenni? 26
Gyűjts szeektíven: http://www.kvvm.hu/szeektiv/jatek.htm, http://diak.huadekbotermek.hu/jatek/ 6. A szétváogatott huadékok újra fehasznáásáva csökkenthető a természetes anyagok fehasznáása. Kevesebb fát ke kivágni, kevesebb fémet ke kibányászni. Akik szeektíven gyűjtik a huadékot, óvják és védik a természetet! Szeektív Sziárd kaandjai: http://kornyezetbarat.huadekbotermek.hu/kreativ_anyagok/ kepregeny/ Készítsetek feesegessé vát dogokbó új tárgyakat! Papírdobozokbó, hengerekbő, műanyag paackokbó, kupakokbó egy kis fantáziáva sok érdekes játékot készíthettek! Huadékbó Termék: http://kornyezetbarat.huadekbotermek.hu/kreativ_anyagok/huadekbo_termek_fim/ 7. A konyhai és kerti huadékokat is fehasznáhatjuk. Összegyűjtve komposztot készíthetünk beőük. A komposzt a taajra szórva, vagy a taajba forgatva javítja a termőföd minőségét és segíti a növények fejődését. Kertes házakban gyakran átható a kert végében komposztáó. Mit tenné a komposztáóba? Beszéjétek meg! 8. A háztartásokban oyan huadékok is keetkeznek, meyek a természetre vagy az emberek egészségére károsak. Ezeket az anyagokat veszéyes huadékoknak nevezzük. A szemétbe dobásuk tios! A veszéyes huadékot a gyűjtőheyeken a szakemberek szigorú szabáyok meett megsemmisítik. Miért veszéyesek ezek a huadékok? Beszéjétek meg! Báint Mariann: Huadék Históriák Kímanó történetek A könyvben a huadékokat gyűjtő és újrahasznosító manók Papír Apó, Pie Panni, Komposzt Karcsi, Fém Frici, Üveg Néne, Fioa Fióna és Kímanó Kapitány mesének a gyerekeknek arró, miért fontos, hogy a huadékbó újra készüjön vaami, s ne a szeméterakón végezze. A háztartásokban keetkezett huadék nagy része újra fehasznáható. A huadékokat aapanyaguk szerint csoportosítva ke gyűjteni. A komposzt javítja a termőtaaj minőségét. A veszéyes huadékokat gyűjtőheyeken ehet eadni. A következő órára hozz magadda küönböző papírokat, papírbó készüt tárgyakat! 27
IV. Takarékoskodj az energiáva! 3. A PAPÍR Ho most madár kapirgá, ott á majd a Szentendrei Papírgyár. Papírgyár A kéménye füstöög, ezer gépe dübörög, most, vág, simít, összehajt: a jó papírt ontja majd. Szép ceruzám, radírom Leveemet megírom, megírom majd, ha bírom szentendrei, szentendrei papíron. Tamkó Sirató Károy A papír sokodaú aapanyag. Mire hasznáható? Vitassátok meg! 1. Csoportosítsátok a hozott papírokat fehasznáásuk szerint! P. csomagoóanyag, ovasásra ajánott, tisztákodáshoz és takarításhoz vaó, írásra és rajzoásra hasznáatos, díszítésre, szabadidős efogatságra javasot, postai szogátatáshoz, utazáshoz, vásáráshoz hasznosítható. Vizsgájátok meg a csoportokat a következő szempontok szerint: Átereszti a fényt? Könnyen gyűrhető? Hamar átázik? Nedvszívó? Kemény? Miyen kapcsoatot taátok a tuajdonságok és a fehasznáás között? Mey tuajdonságokban egyeznek, meyekben küönböznek egymástó a csoportok? A papír története régi időkre nyúik vissza. A beszéd kiaakuása után jött rá az ember, hogy tapasztaatait rögzíteni ke, mert csak így tudja utódainak továbbadni a tudását. Eőször agyag tábákba véstek írásjeeket, majd papiruszra és pergamenre írtak. Papírt eőször Kínában készítettek. Napjainkban a papírt papírgyárakban áítják eő. 28
2. A papír fábó készü. A kivágott fák kérgét ehántják, és a megtisztított fát apró darabokra vágják. A darabokbó vegyszerekke és daráássa pépet készítenek. A pépet többször átmossák és fehérítik, majd egy szitaszaagon kirázzák, kipréseik beőe a vizet. Az így összeát papírapot megszárítják, és fetekercseik. Meyik fogakozások néküözheteten anyaga a papír? 3. 4. 1 kg papír készítéséhez 3 kg fa szükséges. Számítások szerint a viágon egy év aatt fejenként kb. 50 kg papírt hasznáunk e. Ez azt jeenti, hogy 10 ember egy éves papírhasznáatához 6 fát ke kivágni. Ez nagyon sok! Számod ki, hogy hány fát igénye egy öttagú csaád, és egy 25 fős osztáyközösség éves papírszükségete! Papírt nemcsak fábó, hanem huadék papír fedogozásáva is ehet készíteni. A szeektíven gyűjtött papírbó újrapapír esz. Az újrapapír gyártása környezetkíméő ejárás, mert nem igénye fakivágást. Ráadásu a papír gyűjtéséve kevesebb szemét kerü a környezetbe. Miért fontos, hogy kevesebb fát vágjunk ki? Beszéjétek meg! 2006 óta március 1. minden évben az újrapapír viágnapja. Ez a nap a pazaró papírfogyasztásra és a papír újrahasznosításának fontosságára hívja fe az emberek figyemét. Újrapapírt ti is készíthettek régi tojástartókbó, újságokbó, hasznát jegyzetapokbó. Az ejárás eírását keresd az interneten papírmerítés címszóva! 5. A feeseges papírhasznáat ekerüéséve értékes papírt takaríthatunk meg. Gyűjtsetek pédákat arra, hogyan kerühető e a papírpocsékoás! Készíts te is hasonó figyeemfekető ábrát! A papír mindennapjaink fontos része. Eőáításához sok fát ke kivágni. A huadék papír fehasznáásáva újrapapír készíthető. A papír szeektív gyűjtéséve óvjuk környezetünket, a fákat és a fákon éő éőényeket. Takarékoskodj a papírra, és vásáráskor váassz újrapapírbó készített termékeket! 29
V. Légy önmagad! 1. EZT KAPTAM ÖRÖKÜL ábra: fotón egy nagy, népes csaád, több generáció. A csaád oyan kisebb, nagyobb közösség, meynek tagjai együtt ének, vagy szoros kapcsoatban ának egymássa. Tagjai házastársak, vérszerinti vagy örökbefogadott utódok. Mutasd be a csaádodat! Hány tagbó á? Ki a egidősebb, ki a egfiataabb tagja? 1. A csaádon beü a köze azonos korú szeméyek egy generációt akotnak. Egy generáció a nagyszüők, egy másik a szüők, és egy harmadik a gyerekek korosztáya. A te csaádodban hány generáció van? A csaádon beüi kapcsoatokat és generációkat a csaádfán ábrázohatjuk. Mondj igaz áításokat a csaádfán átható rokoni kapcsoatokró! 2. 3 gyerekes, három generációs tejes csaádfa egyszerűsített ágrajza (a csaádtagokat koruknak megfeeő arcca ábrázova és aattuk keresztnévve jeöve. Legyen rajta nagynéni és unokatesó is.) A csaádtagok sokszor hasonítanak egymásra. Érdekes egyezés ehet pédáu a testakat, az orr vonaa, a szem vagy a haj színe. Te kire hasonítasz a csaádodban? Mi a közös bennetek? Az emberek küső tuajdonságaiban nagy küönbségek ehetnek. Van, aki magas, van aki aacsony, eseteg sovány, vagy duci. Etérő ehet a szem, a haj és a bőr színe is. Létezik-e tökéetes küsejű ember, aki mindenkinek tetszik? Vitassátok meg! Üjetek körbe székekre vagy párnákra! Egyikőtök ájon középre (neki ne egyen üőheye)! Mondjon egy oyan áítást, ami a csoport egy részére igaz! P. Cseréjenek heyet azok, akiknek barna a szeme! Cseréjenek heyet azok, akiknek 2 testvére van! Amíg a többiek heyet cserének, igyekezzen magának üőheyet fogani. Akinek nem jut üőhey, a kör közepére áva foytatja a játékot. 30
Nem mindenkinek ugyanaz a szép. A történeem során sokat vátozott a szépség fogama, és ma is mást jeent az egymástó távo eső vidékeken. Kínában sokáig az a ány vot a egszebb, akinek a egkisebb vot a ábfeje. Ennek érdekében a kisányok ábfejét erősen ekötötték, így megakadáyozták a természetes növekedést. Ez a doog fájdaomma, és a áb maradandó károsodásáva járt. Ázsia és Afrika egyes terüetein ma is anná szebb egy nő, miné hosszabb a nyaka. Ezt úgy érik e, hogy, a ányoknak ötéves koruktó évente egy fotó egy nyakgyűrűs ányró fémkarikát tesznek a nyakuk köré. Fenőtt korukra a kétszeresére nyúik a nyakuk, de az izmaik sajnos esorvadnak. 3. 4. Az emberek nemcsak küső tuajdonságaikban hasonítanak vagy küönböznek egymástó. Beső tuajdonságaik is jeemzőek. Soroj fe három, rád eginkább jeemző beső tuajdonságot! Meyik beső tuajdonságodon szeretné vátoztatni? Miért? Mit jeent a szépség beürő fakad mondás? Beszéjétek meg! Aan Aexander Mine Micimackó című gyerekregényének szerepői mind küönböznek egymástó. Micimackó segítőkész, Maacka mindentő fé. Bagoy áandóan okoskodik, Fües mindenen megsértődik. Nyuszi fontoskodó, Kanga gondoskodó, Tigris pedig komoytaan, áandóan ugrabugrá. Együtt, egymást támogatva mindent meg tudnak odani. Szerinted miért? Te meyik szerepőre hasonítasz? Ovasd e a könyvet! Sokat tanuhatsz beőe! Ájatok fe! Tanítótok mondjon küső és beső tuajdonságokat tartamazó áításokat a nevetekben! Aki az áításban magára ismer, emeje fe a kezét, és mondja hangosan: Ez én vagyok! (P. Göndör a hajam. Szeretek ovasni. Szemüveges vagyok. Szívesen segítek másoknak.) Küönbözőek vagyunk, és ez jó. Tuajdonságaink nagy részét örököjük. Nemcsak a küső, hanem a beső tuajdonságok is széppé tehetik az embert. Keresd mindenkiben a szépet, és ásd meg a jót! 31
V. Légy önmagad! 2. ISMERJ MEG ÉS FOGADJ EL! Miben küönböznek egymástó a képeken átható emberek? Beszéjétek meg! Miben segíthetünk nekik? Mondd e! 1. A mozgásukban, átásukban vagy haásukban korátozott emberek nem betegek. Ugyanúgy tejes értékűek, mint más. Gyakran mégis keresztünéznek rajtuk. Vitassátok meg, mit jeent ez! Kössétek be az egyik társatok szemét! Adjatok a kezébe küönböző anyagú és formájú tárgyakat! Próbája kitaáni, mi van a kezében! Egyikőtök bekötött szemme ájon a terem ajtajába! Társa irányt adó mondatokka segítse megtaáni a heyét! 2. A fogyatékka éő emberek gyakran eszigeteődnek, magányossá vának. Fontos, hogy támogassuk őket, kiájunk érdekeik meett. A vak emberek írását és ovasását segíti a Braie-írás (bráj írás) és a hangoskönyv. Hogyan? Járj utána! 3. A haássérütek sokszor szájró ovasnak. Ha iyen heyzetbe kerüsz, figyej arra, hogy az arcod jó átható egyen, és heyesen artikuáj! A siketek kommunikációját a jeeés és az ujjábécé segíti. Ez minden országban etérő mozduatokbó á. Ho áthatunk jeeő embert? Miért? Beszéjétek meg! Keress az interneten rajzos ábrát a magyar ujjábécérő! Próbád meg emutogatni a nevedet! 32
4. a) A fogyatékka éők sérüése ehet veeszüetett, vagy szerzett. Mi a kettő között a küönbség? Beszéjétek meg! b) Mit jeent a következő mondat? A haásod, éeted védemezője. Vitassátok meg! c) Az érzékszervi károsodás megeőzése mindenki érdeke. Hogyan őrizheted meg átásod és haásod épségét? Mit tanácsosz a képeken átható gyerekeknek? 5. A fogyatékka éő emberek közekedésére kiemet figyemet ke fordítani. Mi mindenben akadáyozza őket, ha nem jutnak e iskoába, botba, postára, bankba vagy orvosi rendeőbe? Hogyan segíthetjük őket a mozgásukban? Hogyan segíthetsz te magad? A fogyatékka éő emberek is ehetnek híres tudósok, művészek, sportoók. Ludwig van Beethoven német zeneszerző fokozatosan veszítette e haását, de siketen is képes vot viághírű zeneművek megakotására. Andrea Bocei oasz operaénekes fiataon megvakut. Kitartásának köszönhetően több hangszeren is játszik, és korunk egyik egismertebb énekes eőadója. Böszörményi Gyua országosan ismert mozgássérüt író, gyerekeknek is ír meséket. A Gergő és a bűbájketrec című meseregénye 2003-ban Magyarország sikerkönyve ett. Sors Tamás mozgáskorátozott úszónk, 2008-ban és 2012-ben oimpiai aranyérmet, 2016-ban pedig ezüstöt szerzett a Paraimpián. Kik ettek még ismertek fogyatékosságuk eenére? Nézz utána! A fogyatékka éők nem betegek. Hétköznapi éetükhöz figyemet és támogatást igényenek. Segítsd őket! Vigyázz érzékszerveid épségére! 33
V. Légy önmagad! 3. AZ ÁPOLT KÜLSŐ Barátság Á, te vagy az mondta Lena, eém jött, átkarota a váam, és a titkairó sugdosott. Siv Widerberger Ábra: két sutyorgó ány A barátok sok mindent megosztanak egymássa. Te mirő szoktá a barátodda beszégetni? Meséd e! 1. a) Az emberek kisebb, nagyobb közösségekben tötik napjaik nagy részét. Miyen közösségeknek ehet tagja egy fenőtt, miyennek egy gyerek? Beszéjétek meg! Te miyen közösségeknek vagy a tagja? Miért szeretsz oda tartozni? Mondd e! b) A közösséget akotó emberek küönböző kapcsoatban ának egymássa. A egszorosabb szövetség a barátság. Ki a te barátod? Miért kedveed? Mondd e! 2. Az ápot küső nemcsak a kinézet miatt fontos. Akinek tiszta a bőre, a körme, a foga, a haja, annak könnyebb megőriznie az egészségét. A betegséget okozó kórokozók ugyanis a mosdatan kézen, a piszkos köröm aatt, a rossz fogakban kön nyebben megünek, és étkezés közben a szervezetbe kerünek. Gyűjtsd össze, hogy miyen terüeteken tehetsz épéseket azért, hogy ápot egyé! Szerint 3. Biztosan haottad már a mondást: Nem a ruha teszi az embert. Mit jeent? Vitassátok meg! 34
4. A ruházat aapján nem szabad ítékeznünk, de az biztos, hogy az ápot küső szebbé tesz. Mit tehetsz azért, hogy a küsőd tiszta és rendezett egyen? Mondd e! Ábra: fotók tisztákodó gyerekekrő vagy rajzok tisztákodási eszközökrő (fogmosás, fürdés, fésüködés / szappan, fésű, körömvágó oó, sampon ) 5. Az embereknek fontos, hogy mit gondonak róuk, ezért sokan figyeik és követik a divatot. A divat foyamatosan vátozik. Más vot régen, mint ma. Más náunk, és más a viág többi táján. A divat vonzó, de veszéyeket rejt. Meggondoatan követése káros ehet az egészségre. Te miyen egészségteen, divatot követő szokásró haottá már? Miért nem ajánatos a divatot könnyeműen másoni? Beszéjétek meg! Ábra: a szöveghez kapcsoódóan p. vaami abroncsos szoknyás kép, vagy ciinderes férfiak, afrikai nő, japán gésa Vot idő, mikor a magas sarkú cipőket férfiak hordták. Ennek eredete, hogy az iyen cipőkben nem csúszott ki a harcosok ába a kengyebő. Divatos ábbeivé a Napkiráyként emegetett XIV. Lajos francia kiráy tette, aki aacsony termetét eensúyozandó, 10 cm-es sarkú cipőket hordott. XIV. Lajos Hyacinthe Rigaud festményén (1701) 6. Vitasd meg társaidda! A divat a fontosabb vagy az egészség? Aki divatos, az biztosan ápot is? Az ápotság divatos? Ne a küsejük aapján ítéd meg az embereket! Mindenki szép ehet, ha a küsejét ápoja, vigyáz az egészségére és törődik magáva. A divat feeőten követése káros következményekke járhat. A következő órára hozz magadda mágnest! 35
VI. Fefedezések a természetben 1. MÁGNESESSÉG új fejéc kép esz! jópofa hűtőmágnesek Sokan gyűjtenek hűtőmágnest, meynek érdekes tuajdonsága, hogy megtapad a hűtőszekrény ajtaján. Mire hasznáhatunk mágnest a mindennapi éetben? Beszéjétek meg! 1. Közeíts mágnesse küönböző anyagbó készüt tárgyakhoz! (p. üveg, papír, vas, műanyag, aumínium, réz, fa, texti) Mit tapasztasz? Írd e a munkafüzetbe! 2. A mágnes két vége a mágnes két póusa. Itt a egerősebb a mágneses vonzás. (A mágnes két póusát küönböző színne jeöik.) Bizonyítsd be a vonzás etérő erősségét! Egy papírapra tegyé mágnest, és szórj köré vasport vagy vasreszeéket! Figyed meg a vonzóerő áta kiaakított képet! A mágnes környezetét mágneses mezőnek nevezzük. Ha egy mágnesrudat kettétörünk, nem két fémágnest, hanem két tejes mágnest kapunk. Mindkét darabnak esz északi és déi póusa is. 36
3. A mágnesesség egy oyan erő, amey hatást fejt ki a körüötte évő egyes fémekbő (vas, kobat, nikke) készüt tárgyakra és más mágnesekre. Közeítsd egymáshoz két mágnes küönböző póusát! Mit tapasztasz? Közeítsd egymáshoz az azonos póusokat! Mit tapasztasz? 4. Ha egy mágnest a közepéné zsinórra fefüggesztünk, áandó irányba á be. Mi jut errő az eszedbe? A mágnes jeegzetes áása a Föd mágneses tuajdonságáva van összefüggésben. A Föd oyan, mint egy hatamas mágnes. Mágneses mezője miatt a mágnesek egyik póusa mindig az északi, másik póusa a déi irányba fordu. rajz a Födrő az északi és a déi póus megjeöéséve A mágnesse más anyagot is mágnesezhetünk. Az iránytű acétűje is mágnesezett, ezért mutat a két vége mindig az északi és a déi irányba. A tudósok úgy véik, hogy a vándormadarak is érzékeik a Föd mágnesességét, ezért nem tévednek e, és taának vissza a fészkükhöz. Miyen tárgyak, eszközök tartamaznak mágnest? Járj utána! A mágnes vonz bizonyos fém tartamú tárgyakat. Eentétes póusai vonzzák, azonos póusai taszítják egymást. Az iránytű acétűje mágnesezett, egyik vége az északi, másik a déi irányt mutatja. Az északi irányba mutató végét befestik, így könnyen megáapítható a többi égtáj iránya. 37
VI. Fefedezések a természetben 2. A VÍZ HALMAZÁLLAPOTAI ÉS KÖRFORGÁSA A víz mindennapjaink fontos része. A természet akotóeeme, az éet fetétee. Ho, miyen formában fordu eő? Beszéjétek meg! 1. A víz szinte mindenho megtaáható. Oyan anyag, amey a természetben mindhárom hamazáapotban eőfordu. Egy kiadós eső után pocsoyák borítják az utakat. A pocsoyák vize foyékony hamazáapotú. Ez a foyékony víz, küönböző hatásokra etérően visekedik. Ezt már te is tapasztahattad. Ha hideg őszi napon esik az eső, a fagyos éjszaka után reggere a víz jéggé váik, sziárd esz. Ha nyári kánikuában csap e a vihar, az eső eáta után a pocsoyák vize gyorsan feszárad, égneművé váik. Ezeknek a vátozásoknak az oka a hőmérséket megvátozása. Amikor egy anyag hamazáapota megvátozik, akkor hamazáapot-vátozás történik. Az ábra segítségéve értemezzétek a hamazáapot-vátozások foyamát! A víz 100 C-ra meegítve feforr, és gőzzé aaku. A víz 0 C-ra hűtve ekezd fagyni, jég esz beőe. Az ábrát a gőz, víz és jég szavak aatt ki keene egészíteni. Zárójeekben keene megjeeníteni a égnemű, foyékony, sziárd szavakat. A nyiak föött megjeenhetne sötétkékke a hűtés szó, és az asó nyiak aatt pirossa a meegítés szó. Jó enne a nyiak színét is ehhez igazítani. A forrás és ovadás nyiak egyenek pirosak, a ecsapódás és fagyás egyen sötétkék. A 0 C-ot fagyáspontnak és ovadáspontnak is nevezik. Miért? Vitassátok meg! 2. A víz nemcsak forraás hatására váhat égneművé. Amikor a vizes ruhák száradnak, a víz szintén szétoszik a evegőben, égneművé váik. Ekkor a foyamatot párogásnak nevezzük. A párogást a meegen kívü a evegő mozgása is segíti. Miért javasoják a kertészek, hogy nyáron ehetőeg regge, a hajnai órákban vagy este ocsojunk? Vitassátok meg! 38
Nagyon hideg teeken még a vízesések vize is megfagy. Iyenkor csodáatos átványt nyújt a megfagyott jégfüggöny. 3. A víz a természetben áandó körforgásban van. A körforgás motorja a Nap, meynek hatására a foyók, tavak és tengerek vize foyamatosan pároog. Az epárogott vízpára a meeg evegőve feemekedik. A magasban ehű, kicsapódik és fehő képződik beőe, meybő további ehűés során csapadék huik. A csapadék ehet foyékony (eső) vagy sziárd (hó, jég). A ehuott csapadék a taajba szivárog, és összegyűik, majd forrásként ismét a feszínre tör. Patakbó foyóvá duzzadva ejut a tengerbe. E közben persze megint foyamatosan pároog. Keresd meg az ábrán a szöveg kiemet szavainak a heyét! Az koektben nem taátam a képet. Jav.: A képen az esőcseppeket jobban áthatóvá keene tenni. A ba és jobb odaon a fekete nyiakat kissé bejebb tenném. JÓ, HA TUDOD! Az emberek és az áatok eheetében is van pára, a növények pedig eveeiken keresztü pároogtatnak. Így tehát az éőények is részt vesznek a víz körforgásában. 4. A víz néküözheteten fetétee az éetnek. Sajnos nem vigyázunk rá eéggé. A nemtörődömség és az emberi muasztás az éőviágban nagy károkat okozhat. Hogyan szennyezik a vizet küönböző hamazáapotában? Miyen hatássa van a szennyezett víz az éőények éetére? Beszéjétek meg! JÓ, HA TUDOD! Víz nékü hamarabb epusztunak az éőények, mint tápáék nékü. A víz hűtés és meegítés hatására megvátoztatja a hamazáapotát. A foyékony vízbő fagyás során sziárd jég, forrás során égnemű gőz, párogás során égnemű pára esz. A jég ovadás során, a gőz és a pára ecsapódás után ismét foyékony vízzé váik. A szennyezett víz károkat okoz. Mindannyiunk közös érdeke a vizek védeme! 39
VI. Fefedezések a természetben 3. A KÜLÖNLEGES VÍZ SZÉLCSEND A TENGEREN Néma csöndben á a tenger, fodra, ránca mind megát, s a hajós szorongva nézi a tükörsík áthatárt. Goethe Jártá már tengerné? Ha igen, meséd e, miyen! 1. A Föd feszínének háromnegyedét víz borítja. Ennek nagy része sós víz (óceánok, tengerek), kisebb része édesvíz (foyók, tavak). Az édesvíz jeenti számunkra, embereknek a néküözheteten ivóvizet. Szemétessétek a Föd ivásra akamas vízkészetének mennyiségét! Egy 10 iteres edényt tötsetek tee vízze! Ez jeképezi a Föd tejes vízkészetét. Ebbő vegyetek ki egy csészényit! Ez esz az édesvíz mennyisége. Ebbő egy kiskanányi az ivóvíz mennyiségét mutatja. 2. A Föd vízkészetének nagy részét a tengerek és óceánok adják. Vizük emberi fogyasztásra akamatan. Szerinted miért? Beszéjétek meg! Egy iter (1000 gramm) tengervízben átagosan 35 gramm só van, tehát a tengervíz egy odat. Mit tanutá második osztáyban az odatokró? Mondd e! A tengervíz ivásra, főzésre, mosásra, öntözésre nem hasznáható. (Nagyon drága ejárássa és sok energia fehasznáásáva édesvízzé aakítható, de ezt a kötséges foyamatot csak néhány küönösen gazdag ország tudja megfizetni. P. Kuvait) Az emberre szemben a tengerek éőviága, a haak, hüők, madarak és emősök is akamazkodtak a körüményekhez, és képesek meginni a tengervizet. Soroj fe tengerben, tengerné éő áatokat! A tengerek sótartama nem egyforma. Aho foyók ömenek a tengerbe, vagy jéghegyek ovadnak a vízbe, ott aacsonyabb a sótartaom. A csapadék mennyisége és a párogás mértéke is befoyásoja a sótartamat. A egsósabb tenger a Vörös-tenger. JÓ, HA TUDOD! Téen az utakat azért sózzák, hogy megakadáyozzák azok efagyását, és ekerüjék a baeseteket. Amikor sót szórnak a jeges útra, a só hat a megfagyott vízre és feovasztja a jeget. Az utak iyen módú csúszásmentesítése azonban környezetkárosító hatású. Az út menti növények magukba szívják a sót, így károsodnak, akár e is pusztuhatnak. A jégteenítésre érdemesebb faforgácsot, sódert vagy homokot hasznáni. 40
3. A víz fagyáspontja 0 C. Amikor a vízbe vaamiyen anyagot keverünk, megvátoztatjuk a fagyáspontját. Ha sót odunk fe a vízben, akkor a keetkezett odat fagyáspontja csökken. A tengervíz, a sótartama miatt csak 2 C-on fagy meg. Bizonyítsd, hogy a sós víz nehezebben fagy meg, mint a sótan! Három műanyag poharat számozz meg 1-3-ig, és töts féig csapvízze! Az 1. pohárban évő vizet ne sózd meg! A 2-ban odj fe egy kaná sót, a 3-ban kettőt! Tedd be mind a három poharat a fagyasztóba! Fé óránként nézd meg, mi történik! 1 2 3 4. Amikor a víz megfagy, nemcsak a hőmérsékete csökken, hanem a sűrűsége is. Így a kisebb sűrűségű jég úszik a víz feszínén. Bizonyítsd az eőző áítást! Töts meg 2 műanyag poharat féig vízze! Az egyiken jeöd meg a víz szintjét, és tedd be a jégszekrénybe! Mikor megfagyott, vedd ki, és nézd meg a jeöést! Mi történt? A jéggé fagyott vizet vedd ki a pohárbó (óvatosan vágd meg a műanyagot, és bontsd e a jég körü) és tedd rá a másik pohárban évő foyékony vízre! Mit tapasztasz? JÓ, HA TUDOD! Fagyáskor a víz térfogatának a növekedése megrepesztheti az edényeket és a szikákat is. A hideg idő beáta eőtt a kerti csapokbó, és a fűteten házak vízvezetékeibő a vizet ki ke engedni, mert a csövekben megfagyott víz nagy károkat okozhat. A víz 4 C-on a egsűrűbb. Téen, amikor a tó vize ehű, a 4 C-ná hidegebb víz feemekedik, és a feszínen öszszegyűik. Amikor a feszínen évő víz hőmérséketre eéri a 0 C-ot, a tó teteje ekezd fagyni, de az aján a víz hőmérsékete továbbra is 4 C marad. A jégréteg hőszigeteőként működik a hideg téi evegő és a tófenék között, ezért a vízben éő növények és áatok átvészeik a teet, nem fagynak meg. Csak akkor csúszkáj és korcsoyázz a tavak jegén, ha a jég vastagsága eérte a 10 centimétert! (Ehhez a vastagsághoz 5-6 napig tartó kemény fagy szükséges.) Az enné vékonyabb jég éetveszéyes! egy tó jeges vize, aján víz, benne ha korcsoyázó gyerekek A födi éet aapja a víz. A Föd vízkészetének egnagyobb része az ember számára ihatatan sós víz. A víztakarékosság és vízvédeem mindannyiunk köteessége! 41
VII. Legdrágább kincsünk az egészség 1. ÉLJ EGÉSZSÉGESEN! Régen az emberek úgy gondoták, hogy az egészség a betegség eentéte. Ma már tudjuk, hogy az egészség enné sokka több. Tudatos megőrzése a sikeres és bodog éet aapfetétee. Mit jeent számodra az egészség? Mondd e! Mit értünk tudatos megőrzés aatt? Beszéjétek meg! 1. 2. Az egészség nem áandó áapot. Vigyáznunk ke rá! Hogyan? Gyűjtsétek össze a egfontosabb tudnivaókat! A következő témakörök szerint dogozzatok: tápákozás ötözködés pihenés testmozgás tisztákodás A testi egészség csak a eki egészségge ehet tejes. Fontos, hogy jó érezzük magunkat a bőrünkben, de ennek érdekében sokat ke tennünk. A eki egészséghez tartozik: Ábra: a fesorot szavak színes keretekben, a megfeeő időbeosztás színes háttérre, színes betűkke (egyen - az emberi kapcsoatok figyeemfehívó) vagy egy gyerek fejébő az önismeret gondoatbuborékokban a jó közérzet a tanuás Indokod a fontosságukat! Mondj pédát a megvaósításukra! Mi történik, ha nem figyeünk ezekre a dogokra? Vitassátok meg! 42
3. A testi és eki egészség szempontjábó egyaránt fontos a testmozgás. A mozgást a csontok és az izmok segítik. Miné többet mozogsz, anná edzettebb esze, csontjaid erősödnek, izmaid fejődnek. A sport az egyik egjobb kikapcsoódás, tartamas szabadidős program. Fejeszti a szeméyiséget, kitartásra tanít. A csapatsportok áta sok barátot is szerezhetsz. Te miyen testmozgást végze? Miyen gyakran teszed? Mit szeretsz benne? Mondd e! Akossatok 5 8 fős csapatokat! Minden csapat váasszon egy sportágat, meyet mozduatokka utánozva bemutat. Vigyázat! Beszéni nem szabad! A többiek próbáják kitaáni a megodást! 4. Miért fontos, hogy betartsd az aábbi tanácsokat? Beszéjétek meg! Mozogj rendszeresen, ha ehet, járj edzésre! Naponta egaább 10 percig szeőztesd a szobádat! Csak a korosztáyodnak megfeeő tévéműsorokat nézd, de inkább egyátaán ne nézz tévét! Annyi más érdekes van a viágban: barátok, természet, sportok, könyvek stb. Mindennap egyé gyümöcsöt! Időben feküdj e este audni! Környezetedet tartsd tisztán, rendezetten! Igyekezz eszokni a rossz tuajdonságaidró! Az egészséges éethez a testi és a eki egyensúy ugyanoyan figyemet igénye. Ügyej a heyes tápákozásra, az aapvető tisztákodási szokásokra, a megfeeő ötözködésre! Mozogj sokat, és audj eeget! Leki fejődésedet tanuássa, szabadidős programokka, baráti kapcsoatokka biztosíthatod. 43
VII. Legdrágább kincsünk az egészség 2. BETEGSÉG, GYÓGYULÁS Bármennyire is igyekszünk egészségünket megóvni, időnként megbetegszünk. A betegségeket sokszor szabad szemme nem átható, parányi éőények okozzák. Ezek a kórokozók környezetünkben mindenho ott vannak. A evegőben, a vízben, a tárgyakon. Ha a szervezetünkbe kerünek, eszaporodhatnak és megfertőzhetnek. Láthatatan eenségeink, de védekezhetünk eenük. mikroszkópos fevéte baktériumokró. 1. Mikor votá utojára beteg? Mi vot a bajod? Meséd e! Miyen tünetei vannak a betegségnek? Beszéjétek meg! 2. A normá testhőmérséket (36-37 C) megemekedésekor ázró beszéünk. A áz betegségre utaó tünet, jezi, hogy kóros foyamat zajik a testben. A szervezetet megterhei, de segít a gyógyuásban. Izzadássa jár, ami miatt a szervezet kiszáradhat. Ennek ekerüésére fontos, hogy a beteg sok foyadékot fogyasszon. Mive és hogyan mérjük a testünk hőmérséketét? Mondd e! A 37-38 C közötti testhőmérséketné hőemekedésrő, 38 C föötti testhőmérséketné már ázró beszéünk. Magas áz esetében cészerű a ázcsiapítás. Ez történhet gyógyszerre, borogatássa vagy hűtőfürdőve. Neked, meyik módon csiapították már a ázadat? Mondd e! 3. Amikor megbetegsze, orvoshoz ke menned. Az orvos a beteg emberek gyógyításáva fogakozik, ismeri a küönböző betegségek gyógymódját. Az orvosi rendeőben fogadja a betegeket. Beszéjétek meg az orvosi rendeőve kapcsoatos kérdéseket! Mit jeent a rendeési idő? Miért van szükség rá? Miért hasznának sorszámot? Miért ehetséges, hogy egy rendeőben két orvos is rende? Miért van kiírva az ajtóra: Kérjük, ne kopogjon! Mire vaó a fertőzőbejárat? Miért festenek a rendeő faaira mesefigurákat? Csak az orvos áta feírt gyógyszert szabad beszedni, és abbó is csak annyit, amennyit feírt! 4. A gyógyszerek nagy ismerője az orvoson kívü a gyógyszerész, aki ismeri a gyógyszerek hatását, adagoását. Nagyon fontos munkája van, hisz nem forduunk minden betegség esetén orvoshoz. Miyen következményei ehetnek annak, ha gyógyszerész téved? Beszéjétek meg! 44 Értemezd a gyógyszertár szót (gyógy-szer-tár)! Mit jeent a gyógyszertár jee? Járj utána!
5. Gondojátok át, és váaszojátok meg a következő kérdéseket! Miért fontos, hogy a beteg ember ágyban feküdjön és miné többet audjon? sok foyadékot igyon? szobáját gyakran szeőztessük? Miért ne átogass meg fertőző beteget? Miért csak két napos tünetmentesség után menj iskoába? 6. Ma már egyes betegségek een védőotásokka védekezhetünk. A védőotás beadása után a szervezetben védettség aaku ki az adott betegség kórokozóiva szemben. Iyen védettséget szerzünk akkor is, ha átesünk bizonyos fertőző betegségeken, mint p. a bárányhimő. Érdekődj szüeidtő! Miyen fertőző betegséget kaptá már e? 7. A betegségek een te magad is védekezhetsz. Ennek egegyszerűbb módja a gyakori és heyes kézmosás. Hogyan ke heyesen kezet mosni? Beszéjétek, és mutassátok is meg! 8. A betegséget egyőzésében nemcsak gyógyszerek segíthetnek. Ovasd e a verset, és mondd e, miyen gyógynövényekbő főzhető gyógyító tea! Miyen betegségek eküzdésében haszná a meeg ita fogyasztása? Kökény és máyva, izsóp és vasfű iata szá ma, varázsita fő. Kakukkfű, mána, berkenye, bodza, teára vár ma, gyógyír a rosszra. GYÓGYNÖVÉNYDAL Forró eenszer kinti hidegre, kerek a bögre, vedd a kezedbe, kanában citrom, kannában víz van, téi teákban ünnepi íz van. Kamia, hársfa, akác virága, teszem teába, ian a pára, citromfű, menta, csipkebogyó ke, csaánitaa köszönt a regge. Látványa szép és iata gyógyít, mező és erdő ontja a jót itt, virága színes, teája tiszta, meggyógyu gyorsan mind, ki megissza. Szabó T. Anna A beteg embernek orvoshoz ke fordunia. A gyógyuás érdekében sokat ke pihenni. Fertőző beteget nem szabad megátogatni! A gyakori és aapos kézmosássa csökkenthető a betegségek száma. 45
VII. Legdrágább kincsünk az egészség 3. KÓRHÁZI GYÓGYKEZELÉS Senki nem örü a betegségnek. Még akkor sem, ha csak egy náthát vagy infuenzát kapott e. Sajnos eőfordunak súyos, ehúzódó betegségek, hirteen baesetek is, meyek kórházi kezeést igényenek. Iyenkor nagyon fontos, hogy mieőbb megfeeő kezeést kapjon a beteg. 1. Az iskoában az udvaron vagy a testneveés órán megtörténhet, hogy vaaki eesik, és etöri a csontját. Ezekben az esetekben ki ehet hívni a mentőt. Az Országos Mentőszogáat feadata a sürgős eátás biztosítása. Miyen esetekben ke mentőt hívni? Beszéjétek meg! Miyen teefonszámon értesítheted a mentőket? Mondd e! Párodda készüjetek fe egy teefonos segéyhívás ejátszására! Beszéjétek meg, miyen fontos adatokat ke a hívónak megadnia! Hazánkban 1887. május 10-én aakut meg az Önkéntes Budapesti Mentőegyesüet. Ekkor még ófogatú kocsiva mentek a segíteni akaró jó szándékú emberek a sérütekért. Napjainkban a mentést már nem önkéntesek, hanem hivatásos szakemberek végzik. Május 10. a mentősök napja. Ezen a napon mondunk köszönetet a mentősöknek a munkájukért. 2. A mentő a kórházba száítja a sérütet. A kórház jee, a nemzetközieg ismert hospita szó kezdőbetűje. Miért hasznáják ugyanazt a betűt a kórház jeöésére a küönböző országokban? Vitassátok meg! 3. A kórház egy oyan intézmény, aho az orvosok korszerű berendezésekke és a munkájukat segítő szeméyzette gyógyítják a betegeket. A gyógyítás történhet járóbeteg vagy fekvőbeteg eátássa. Mi a küönbség a kettő között? Beszéjétek meg! Amikor a beteg foyamatos eátást igénye, a kórházban töti a napokat. Iyenkor neki és csaádtagjainak is be ke tartania a kórház házirendjét. Ez tartamazza többek között az ötözék és a átogatás szabáyait is. Meyek ezek a szabáyok? Miért van szükség rájuk? Beszéjétek meg! 46
4. A kórházban a betegek gyógyítását az orvosok végzik. Az orvostudomány minden ágának esajátítása egyeten ember számára eheteten feadat, ezért az orvosok tanumányaik során szakosodnak. Ez azt jeenti, hogy egy szakterüet gyógyítói esznek. Mive fogakozik a gyermekorvos? A bőrgyógyász? A fogorvos? A sebész? A szemész szakorvos? A fü-orr-gégész szakorvos? A sportorvos? Beszéjétek meg! 5. A kórházakban az orvosok meett időnként a bohócdoktorok is átogatást tesznek a gyerekekné. Orvosi köpeny visenek, de az arcuk mókásra van festve, hatamas cipő van a ábukon. Kik ők? Orvosok vagy bohócok? Vitassátok meg! A bohócdoktorkodás gondoata egy amerikai orvostó származik, aki feismerte a nevetés gyógyító erejét. Patch Adams vot az eső orvos, aki bohócruhát ötött, hogy fevidítsa a betegeit. Az őt követő bohócdoktorok vaójában hivatásos eőadóművészek. Ők a nevetésterápia eszközéve segítik a kórházi kezeést. Miért fontos a bohócdoktorok munkája? Miben segítenek a betegeknek? Beszéjétek meg! 6. A gyógyító munkát végző orvosok tevékenysége meett kiemekedő fontosságú a kutató orvosok feadata is. Nekik köszönhetjük az orvostudomány foyamatos fejődését. Mit kutat egy kutató orvos? Miért fontos a munkája? Beszéjétek meg! A mentők feadata a sérütek kórházba juttatása. A 104-es teefonszámon vagy az átaános 112-es segéyhívó számon (ezen értesíthetők a tűzotók és a rendőrség is) érheted e őket. A rendeőintézetekben és a kórházakban szakosodott orvosok végzik a gyógyító munkát. A bohócdoktorok a nevetésse könnyítik meg a kórházban tartózkodók napjait. 47
VIII. Nézz magadba, nézz körü! 1. AZ EMBERI BESZÉD ÉS A TESTBESZÉD A beszéd egymás megértésének az eszköze. Oyan, mint egy tükör, amey nagyon sokat eáru a beszéő szeméyiségérő. A beszéden kívü arcjátékodda és a mozduataidda is kifejezed, amit gondosz, amit érze. Ez a testbeszéd, ami szintén árukodó. 1. A beszéd kiaakuásához nagyon hosszú időre és az emberi agy fejődésére vot szükség. Őseink kezdetben érzemeket, induatokat fejeztek ki mormogás, hümmögés, motyogás formájában. Ezeket a hangokat mutogatássa egészítették ki. A gondoatok kifejezésére időve kiaakut a közés eszköze a beszéd, és vee együtt az azonos népcsoporton beü hasznát közös nyev. vaami ősemberes a mutogatós, hümmögős időszakhoz, Mi a küönbség a beszéd és a nyev között? Vitassátok meg! Mit jeent az anyanyev kifejezés? Miért jó, ha vaaki idegen nyeven is beszé? Beszéjétek meg! 2. A kisbaba már szüetése pianatában hangot ad. Eeinte eginkább sírássa reagá a küső viág ingereire és teste jezéseire. Ahogy fejődik, egyre több érzemet tud kifejezni: mosoyog, repked, ha ismerőst át. Később ekezd gőgicséni, küönböző hangokat próbágat. Kb. 6 hónapos korátó megpróbája utánozni a környezete hangjait, és minden cseekedetét gagyogássa kíséri. 1 éves kora körü kimondja az eső szavakat, majd ekezd 2, 3 és 4 szavas mondatokban beszéni. 3 és 5 éves kora között esajátítja az anyanyeve aapjait, amit később foyamatosan továbbfejeszt. A kisgyerekek gyakran hasznának beszédükben sajátos, csak rájuk jeemző szavakat. Eméksze iyen küönös szavakra a kiskorodbó? Meséd e, mit jeentettek! 48
3. Eőfordu, hogy vaaki beszéd közben rosszu ejt bizonyos hangokat. Az ejtéshibákat, beszédhibának is mondjuk. Gyerekekné gyakoriak, de az iskoáskor kezdetére átaában emúnak. Ha mégsem, akkor a ogopédus és a kitartó gyakorás segíthet javítani a beszédhibán. A nyevtörők is segíthetnek az ajakmozgás fejesztésében. Próbájátok háromszor egymás után hibátanu végigmondani a következő nyevtörőt! Sikkes sárga sájában a suta kis sün a suiba siet. Nem is oyan könnyű, ugye? Miyen nyevtörőket ismersz? Mondd e társaidnak! rajz sünirő sárga sában 4. A kimondott szavak meett sok mindent eáru róunk, érzéseinkrő és szándékainkró az arckifejezésünk és a testtartásunk. Beszéjétek meg az arckifejezések üzenetét! Mit jeent, ha vaaki mosoyog? ehúzza a szája széét? összevonja a szemödökét? esüti a szemét? epiru? 5. Az arckifejezés és a mozduatok színesítik beszédünket. Mit ovashatsz e a képeken megfigyehető testtartásokró? Mondd e! Az emberek mozduatai nem mindenho jeentik ugyanazt. Bugáriában pédáu a mi megszokott fejmozgatásunk épp az eenkezőjét jeenti. A mi igen bóogatásunk a bogárokná nem-et, a nem fejrázásunk igent jeent. A beszéd az emberi kapcsoatok egyik aapja. Információt közünk vee. Gondoatainkat, érzemeinket beszéd nékü, arckifejezésse vagy testtartássa is kifejezhetjük. Beszédünk és testbeszédünk sokat eáru róunk. 49
VIII. Nézz magadba, nézz körü! 2. HOGYAN BESZÉLNEK AZ ÁLLATOK? Az áatok az emberre eentétben nem tudnak beszéni, de üzeneteket küdenek társaiknak. Az üzenet vaamiyen jezés: hang, átvány, szag vagy mozduat. Az egymásnak adott jeek hatássa vannak az áatok magatartására, visekedésére, segítik az éeem megtaáását, a fajok fennmaradását. Az áatok jezéseikke az emberek számára is üzennek. 1. Az emberek számára egismertebb áati üzenet a hangadás. Az áati hangok sok mindent jeenthetnek. Segítik a tájékozódást, az egymásra taáást, védik a terüetet, figyemeztetnek a veszéyre. Mondj pédát a fesorotakra! Meyik áat ciripe? Hogyan? Beszéjétek meg! A denevérek és a definek az emberi fü számára hahatatan un. utrahangok kibocsájtásáva és érzékeéséve tájékozódnak. 2. A átható jezésekke történő üzenetvátás eginkább a fajtársak feismeréséhez, az eenség eriasztásához, az éeem eőheyének meghatározásához és a fajfenntartáshoz kapcsoódik. A hím madarak toazata gyakran színesebb, pompásabb, mint a nőstényeké. Miért? Vitassátok meg! 3. A szagok kibocsátásáva történő üzenetadás eginkább a rovarokra és az emősökre jeemző. A szagok segítik az egymásra taáást, és egymás beazonosítását. Egyes fajok a vizeetükke jeöik meg terüetüket. Miért fontos, hogy egy áat jeezze a terüete határait? Beszéjétek meg! 50
A hangyák szaguk aapján azonosítják az egy hangyaboyba tartozó fajtársaikat. A betoakodókat feismerik, és epusztítják. Az áatok nemcsak szagukró, hanem mintázatukró is feismerik egymást. Az ember számára pédáu minden zebra egyformán csíkos. Vaójában azonban mindegyik zebra más, ezért egyedi csíkjaik aapján jó meg tudják egymást küönböztetni. Az emberek számára az áatok közötti kommunikáció nagy része még mindig rejtéy. 4. Az emősáatok egyes csoportjaira jeemző a póznyev, a mozduatokra, testtartásra, érintésre épüő jerendszer. A fajtársak így adják egymás és a küviág tudtára szándékukat, érzéseiket. Miyen érzéseket fejezhet ki egy-egy mozduat? Beszéjétek meg! 5. Az ember szoros kapcsoatban á az áatviágga. Megfigyei a környezetében éő áatok jezéseit, és értemezi azokat. A haszonáatokka és társáatokka vaó törődés aapja az áatok szokásainak és jezéseinek az ismerete. Akinek van otthon háziáata, meséjen kedvence visekedésérő! Hogyan jezi, ha éhes, játszana, fáradt? Az áatok képesek eőre érzékeni a födrengésre utaó jeeket. Ha figyeünk rájuk, jeezhetik számunkra a katasztrófa közeedtét. Még a szeíd áatok is nyugtaanná vának, és hangoskodnak. Mindegyikük nyít terüetre igyekszik, a bezárt pédányok mindenáron ki akarnak törni. Fe-aá futkosnak, csapatokba verődnek. Megvátozott visekedésükke emberi éetet menthetnek. 6. Biztosan haottá már beszéő papagájokró. Ezek a szeíd madarak hangadásuk során hasznáják az emberi szavakat. Többségük pédáu nagyon jó megtanu köszönni. Szerinted a papagájok tényeg beszének az emberekke? Vitassátok meg! Ismerd meg Jean Cuveier: Kutyabeszéd című könyvét! Megtudhatod beőe, hogy mit szeretne mondani gazdájának a kutya. Az áatok is kommunikának. Jezésekke (hang, átvány, szag vagy testtartás) üzennek egymásnak. Az ember környezetében éő áatok gazdájuknak is jeeznek. 51
VIII. Nézz magadba, nézz körü! 3. EGY KIS ILLEMTAN Amíg kicsi votam, könnyű vot szépen feeni Amióta nagy vagyok sokszor nem tudom, hogy mit feejek Janikovszky Éva: Feej szépen, ha kérdeznek! részet Mindennapjainkat szabáyok szerint éjük. A szabáyok szabta korátok befoyásoják emberi kapcsoatainkat, és rengeteg veszekedést eőznek meg. A körüöttünk évők a visekedésünk aapján formának róunk véeményt, ezért érdemes odafigyeni és megtanuni, hogy mit iik és mit nem. 1. A köszönés az egyik egrégebbi szokás, meyhez iemszabáyok tartoznak. Miért köszönnek egymásnak az emberek? Beszéjétek meg! Játsszátok e! Hogyan köszönsz a tanítódnak, az iskoa igazgatójának, az osztáytársadnak, az osztáytársad anyukájának? A szomszédnak, a nagyinak, a barátodnak? Miért hasznáunk a köszönéshez küönböző szavakat, kifejezéseket? Miért fontos, hogy mindig a megfeeő köszönési formát hasznád? Hogyan köszönhet az, aki haótávoságon kívü átja meg az ismerősét? A fiataabbak az idősebbeknek, a férfiak a nőknek, a fiúk a ányoknak eőre köszönnek. Ha beépsz egy heyiségbe, köszönj eőre! A küönfée kutúrákban más-más köszönési szokásokka taákozhatunk, de akár egy-egy társaságban is egyedi köszönési szertartások aakuhatnak ki. Taákoztá-e már iyenekke? Nézz utána, hogy miyen érdekes köszönési formák votak, ietve vannak a környezetedben, a nagyviágban! 2. Amikor oyan emberre kerüünk kapcsoatba, akit nem ismerünk, iik bemutatkozni. A bemutatkozásnak két formája van. 1. Két ember bemutatkozik egymásnak. 2. Két embert egy harmadik ember mutat be egymásnak. Bemutatkozáskor nézz a másik ember szemébe, és hangosan, érthetően mondd ki a tejes neved! A bemutatkozást átaában kézfogás is kíséri. Eőforduhat, hogy vaakinek nem sikerü megjegyezned a nevét. Ez nem szégyen. Ha iyen heyzetbe kerüsz, udvariasan kérdezd meg még egyszer! Akik bemutatkoznak egymásnak, ismerősök esznek. Taákozásukkor iik köszönniük. Mit jeent a szóás? Itt a kezem, nem disznóáb. Járj utána! 52
3. Közösségi programok során az emberek beszégetnek egymássa. A beszégetés aapvető iemszabáyai: Csak oyasmirő beszéj, ami a többieket is érdeki! Oyan szavakat hasznáj, amit mindenki ért! Kerüd a csúnya, bántó kifejezéseket! Ne vágj a másik szavába! Hagyj másokat is szóhoz jutni! Társaságban nem iik sugdoózni. Miért? Beszéjétek meg! Mi a küönbség a tegező és a magázó beszédstíus között? Meyiket, mikor hasznájuk? 4. Miért fontos betartani az aábbi iemszabáyokat? Vitassátok meg! Tömegközekedési eszközön, add át a heyedet az idősebbeknek, a mozgásukban korátozott vagy kisgyermekke utazó embereknek és a kismamáknak! Ne toakodj! Ha heyteen dogot tetté, kérj bocsánatot! Ne nevesd ki a hibázó, tévesztő társadat! Zsebkendőbe köhögj, tüsszents! Tei szájja ne beszéj! fotó esz, közekedési eszköz, vaknak átadott hey Mosonyi Aiz: Iemtan gyerekeknek A könyv szórakoztató módon tanít meg azokra az aapvető iemszabáyokra, meyeket minden gyermeknek tudnia ke. A heyes visekedés a közösségi éet aapja, az együttéés néküözheteten része. Úgy visekedj másokka, ahogyan te is szeretnéd, hogy veed visekedjenek! Az iemszabáyok betartásáva udvariasságodat is bizonyítod. Ide jöb még egy 5. feadat 53
IX. Kertben 1. NAPSÜTÖTTE NÖVÉNYEINK Kicsi mag a föd aatt napsugarat hívogat. Ha a tavasz közeeg, pici csíra növöget. Kapaszkodik a gyökér, kis növényke fényre ér. Nő a szára, evee, nyújtózkodik föfee. Bimbót ringat, szirmot nyit, iatáva beborít. Mit tudsz a növényütetésrő? Mi a menete? Miyen eszközök szükségesek hozzá? Mondd e! 1. A kert a növények termesztésére körbekerített terüet a ház meett. Miyen gyümöcsöket, zödségeket nevenek ott az emberek? Sorojátok fe! Miyen munkáatokat igénye a zödség- és gyümöcstermesztés a küönböző évszakokban? Beszéjétek meg! Ti termesztetek-e vaamiyen haszonnövényt? Ha igen, szoktá-e segíteni vaamiyen munkáatban? 2. A növények magokbó fejődnek. A födbe kerüt mag vizet szív magába. Megduzzad, és a maghéja megreped. A repedésen át kibújik a gyököcske, és a rügyecske. Ezekbő fejődik ki a föd aatt a gyökér, és a föd feett a hajtás, majd a tejes növény. A csírázás foyamatához megfeeő hőmérséket, oxigén és víz szükséges. A növény további fejődéséhez eengedheteten a fény, a taajban évő tápanyagok és a víz. Mondd e önáóan a csírázás foyamatát az ábra segítségéve! 3. Nevezd meg a növény részeit a rajz segítségéve! Vizsgád meg a részeket egy igazi növényen is! Meyik résznek mi a szerepe? Beszéjétek meg! 54
4. A virágos növények szaporítószerve a virág. Nézd meg az ábrán a virág részeit! A kocsány a virág nyee. Megvastagodott csúcsán heyezkednek e a virág részei. A virág közepén van a termő. A termő besejében taáható a magház. Itt fejődnek és érnek meg a magok. A termő körü evő vékonyabb száak a porzók. Megporzáskor a porzóró a virágpor a termőre kerü. Ez a fetétee a magok kifejődésének. A porzókat és a termőt a sziromeveek takarják. A sziromeveek átaában fetűnő színűek. Lehetnek pirosak, sárgák, iák vagy éppen tarkák. A küső virágtakarót a csészeeveek akotják. (Nem minden virágnak vannak csészeeveei.) A csészeeveek védik, betakarják a fejődő virágot, a bimbót. Átaában zöd színűek. JÓ, HA TUDOD! A sziromeveek összességét pártának nevezzük. 5. A kifejett növény emberi fogyasztásra akamas részeit az ember fedogozza. Mondj pédát a fedogozás módjaira! 6. Az emberi fogyasztásra nem akamas növényi részek az áatok eátására vagy komposztásásra hasznosíthatók. Meyik áat, meyik növényt fogyasztja? Mit tanutá másodikban a komposztáásró? Mondd e! 7. A háztartásokban fehasznáható mennyiségen feüi terméseket az emberek értékesítik. Ho vásárohatunk magunknak friss zödségeket és gyümöcsöket? Beszéjétek meg! Kik vásáronak a piacon? Miért? Játsszátok e a piaci vásárás menetét! Ne feedjétek, hogy a mennyiségek meghatározásáná mértékegységeket ke hasznáni! A pénz visszaadásná ügyejetek a pontos számoásra! Csak a megbízható árushoz térnek vissza a vásárók. A növény jeegzetes részei: gyökér, szár, evé, virág, termés, mag. A virágbó esz a termés, a termésben taáható a mag. A növények nagyon fontosak az emberek számára: termeik az oxigént, éteü és itau szogának, sok ruhaneműnk aapanyagai. 55
IX. Kertben 2. ÁLLATOK A KERT KÖRÜL Kőkerítés széiné Tarka macska üdögé, Észreveszi a kutyát, Megmássza a szivafát. Miért menekü a macska a kutya eö? Mondd e! A kutyák és a macskák nem kedveik egymást. Mégis szívesen tartják őket a házakná. Miért? Meyik áat, miben segít a gazdájának? 1. A kutya nagyon régóta hűséges társa az embernek. Őseit a vadon éő farkasokbó és sakáokbó háziasították. Máig megőrizte ősi ösztöneit. Ébersége, haása, szagása kiváó. Az ember az idők foyamán küönböző kutyafajtákat tenyésztett ki. Te miyen kutyafajtákat ismersz? Mondd e! A kutya négyábú, gerinces áat. Izomzata erős, szőrzetének hossza és színe etérő. Ragadozó, ádozatát kitartóan üdözi. Erős ákapcsa és tépőfogai veszéyesek. Emősáat, évente 4-6 utódot hoz a viágra. Az anyaáat kicsinyeit 3-4 hétig szoptatja. A kutyák a nagy meegben azért ihegnek, mert a nyevük feüetén keresztü pároogtatnak. A bőrükben nincsenek izzadságmirigyek, így nem tudnak izzadni. JÓ, HA TUDOD! A kutyák súyos betegsége a veszettség. A veszett áat harapásáva, nyááva megfertőzheti az embert is, ezért a kutyákat köteező a megbetegedés een áatorvossa beotatni. A kutya megháája gazdája gondoskodását. Csak akkor tarts kutyát, ha figyeni tudsz rá! Miyen szükségetei vannak egy kutyának? Beszéjétek meg! 2. A házimacskát kb. kétezer évve ezeőtt az egyiptomiak szeídítették meg. A macska négyábú, gerinces áat, hajékony testét puha szőr borítja. Színe, mintázata küönböző. Mozgása könnyed, kiváóan egyensúyoz. Ugrás közben a farkáva kormányoz. Neszteenü jár, mert az ujjain évő bőrpárnákon épked. Ezekbe a bőrpárnákba húzza be ées karmait is. Haása és szagása is kiváó. Szürküetben jó át, a sötétben tapintássa tájékozódik. Ragadozó áat, szívesen vadászik. Ées, hegyes fogazatáva a nyers húst is meg tudja rágni. Évente kétszer eik, 4-6 kicsinyét eevenen hozza a viágra. Az anya a fejeten utódait emőibő tápája. Mey áatok a házimacska nagy termetű rokonai? Ho ének? Miben hasonítanak, és miben küönböznek a házimacskátó? Beszéjétek meg! 56
Régen azt hitték az emberek, hogy aki eőtt fekete macska megy át az úton, azt baszerencse fogja érni. Ezért a fekete macskákat sokan a baszerencse jeképének tartják. Érdekes, hogy ezeket az áatokat Japánban és Ausztráiában a szerencse képéve azonosítják. 3. Kertünk környékén nemcsak emősáatok ének. A baromfiudvar akói a szárnyasok. Legjeemzőbb képviseőjüknek, a házityúknak az ősét több ezer évve ezeőtt szeídítette meg az ember. Dékeet-Ázsia őserdeiben kis termetű rokona még napjainkban is vadon é. A házityúk gerinces áat, a madarak csoportjába tartozik. A rovarok és gyommagvak pusztításáva nagy hasznára van gazdájának. Testét to fedi. Meső végtagja a szárny, mey kitartó repüésre nem akamas. Kapirgáó ábán 3 ujj eőre, 1 hátrafeé á. Tápáékát erős csőréve szedi fe, és egészben nyei e. A tápáék a nyeőcső kiszéesedett részében, a begyben puhu meg. A házityúk csaádjának tagjai: a kakas, a tyúk és a csibe. ábra, rajz: kapirgáó ábró és tyúk csőrérő Ábra, rajz: kép fedőtoró és peheytoró A házityúk tojásokka szaporodik. A fészekhagyó kiscsibék a tojásbó vaó kikeés után önáóan gondoskodnak magukró. Eevenítsd fe a tudásodat! Miyen toai vannak a madaraknak? Meyik feadata a test küső védeme, meyiké a hőszigeteés? 4. A baromfiudvar másik ismert akója a házikacsa. Őse, a tőkés réce, a tavak nádasaiban ma is vadon é. A háziasított kacsa a vizet kedvei, de repüni már nem tud. A házikacsa teste csónak aakú, ába úszóáb. Három ujja eőre, egy hátrafeé á. Eőre néző ujjai között úszóhártya feszü, ezért a vízben könnyen tud evezni. Toa nem ázik át, mert a fedőtoakra a csőréve faggyút keneget. A bőre aatt taáható vastag zsírréteg miatt a hideg vizet is jó bírja. Csőre apos, emezekke szegéyezett. Ezze a szájába vett tápáékot ki tudja szűrni a vízbő. Tojássa szaporodik, kicsinyei fészekhagyók. ábra, rajz: úszóábró tőkés réce a vízen, + házikacsa ábra, rajz: kacsa csőrérő A házikacsa csaádjának tagjai: a gácsér, a tojó, a pipe. A kutya és a házimacska emősáat, az ember meett, háziáatként é. A házityúk és a házikacsa madár, az ember haszonáatként tartja. A ház körü éő áatokró a gazda gondoskodik. 57
IX. Kertben 3. HOGYAN LESZ A BÚZÁBÓL KENYÉR? Kerek hasú kemencében Kifi, cipó piru éppen. Hogyha megsü, tába teszik, Jóízűen mind megeszik. Mag, mag, búzamag, benne auszik a nap. Szár, szár, búzaszár, tehén aá szamaszá. Szem, szem, búzaszem honap esz új kenyerem. A kenyér mindennapi tápáékunk. Szénhidrátban gazdag, néküözheteten, aapvető eede. Ekészítése hosszú és fáradságos munka. Becsüd meg! 1. A kenyér gabonábó készü. A gabona azoknak a szántófödi haszonnövényeknek az összefogaó neve, meyeket magjaik miatt nagy mennyiségben termesztenek. Főbb gabonanövényeink a búza, a kukorica, a rozs és az árpa. A gabonamagokbó készüt finom őremény a iszt. Mit jeent a péksütemény szó? Mondj pédákat rá! A küönfée gabonák őreményei küönböző finomságúak, így fehasznáási terüetük is más és más. Durvára őröt búzábó készü pédáu az úgynevezett gríz, hivataos nevén: étkezési búzadara. A rétesiszt a finomisztné durvább, főeg sütemények készítésére akamas. A rozsbó készüt iszt barnább és más ízű, mint a búzábó készüt, ezért az ebbő készüt pékáru is sötétebb színű. A tejes kiőrésű isztekben a gabona minden része benne van, ezért ezeknek nagyobb a rosttartama, aminek az egészséges étkezésben fontos szerepe van. 58
2. Hogyan készü a kenyér? A gabonamagokat a szántófödön evetik. Amikor a gabona beérik, kombájnokka earatják. A kicsépet és tisztított gabonaszemeket a gabonatároókba, onnan a maomba száítják. A maomban a szemeket isztté őrik. A iszt egy részét a botokba fuvarozzák, hogy az emberek megvehessék. Másik részét pékségekbe, kenyérgyárakba viszik, hogy a pékek kenyeret süthessenek beőe. A isztbő vízze és éesztőve vagy kovássza tésztát gyúrnak, sóva ízesítik. Dagasztják, keesztik, formázzák és megsütik. Az iatos, friss kenyér az üzetek pocain várja a vevőket. Egyre többen készítenek otthon házi kenyeret. Énekejétek e az A part aatt kezdetű gyermekdat! Mozduatokka kísérve szemétessétek a búza fedogozásának és a cipó sütésének a munkáatait! Fogyassz barna, magvakat tartamazó kenyeret! Egészségesebb, mint a fehér kenyér. Régen a betakarítás kézze végezték. A gabonát a férfiak kaszáva vágták e. A evágott gabonát a nők saróva összehúzták, és kévét kötöttek beőe. A kévékbő gabonakeresztet raktak, hogy száradhasson a gabona. 3. Az új kenyér ünnepét minden év augusztus 20-án tartjuk. Mit ünnepünk még ezen a napon? Miyen programokka várják ekkor az embereket a szervezők? Járj utána! Miyen program visei a Magyarok Kenyere enevezést? Mióta és miyen rendszerességge szervezik? Mi a céja? Járj utána! Ovassátok e Móra Ferenc: Mindennapi kenyerünk című írását! Megtudjátok beőe, hogy miyen a madárátta kenyér! A kenyér gabonaféékbő készü. Közkedvet aapéemiszer tápákozásunkban. Szénhidrát tartama miatt fontos energiaforrás számunkra. Kovássza készüt, és barna, magokka dúsított vátozata egészségesebb. 59
X. Projektek 1. KALENDÁRIUM A naptár az év napjait tartamazza és jezi az ünnepnapokat. A kaendárium egy oyan könyv aakú naptár, amey az év napjain kívü ovasnivaó ismereteket és képeket is tartamaz. Régen az emberek beeírták a napokhoz tartozó eseményeket, tennivaókat, kiadásokat, eovasták beőe a megfigyeéseken aapuó időjósatokat. Ma a régi hagyományokra épüő népszokásokat mutatja be. Ábra: oyan nyitott kaendáriumot ábrázoó kép, mint a neten a Kincses Kaendárium, és eseteg a bentévő időkerék ábra javítva, de nem odaközépen 1. Készítsetek kaendáriumot! Akossatok 4 csoportot a 4 évszak szerint! Minden csoport készüjön fe az évszakához tartozó ismeretek bemutatására! A feadatokat osszátok e magatok között, hogy időre ekészüjetek! A munkára 20 perc á a rendekezésetekre! Írjátok fe egy nagy papírapra az évszakhoz tartozó hónapokat! Gyűjtsétek össze a hozzájuk kapcsoódó népszokásokat és jees napokat! Segítségü hasznáhatjátok a tankönyv eckéjét, de természetesen ti magatok is írhattok további pédákat a feadathoz. Ha tehetitek, böngésszetek az interneten! Készítsetek rövid magyarázatot, rajzos iusztrációt a fesoroáshoz! Készüjetek fe az egyik népszokás ejátszására! Gyűjtsetek az évszakhoz kapcsoódó verseket, daokat! Ezekbő mutassatok is be egyet! Írjátok össze, és meteoroógiai jeekke ábrázojátok az évszakra jeemző időjárási jeemzőket, ötözködési tanácsokat! Gyűjtsétek össze, hogy az egészséges tápákozás szerint, adott évszakban miyen gyümöcsök, zödségek fogyasztását ajánjátok, ietve mire hívjátok fe a figyemet! Írjátok össze Az ekészüt munkátokat ismertessétek a többi csoport tagjaiva! http://jeesnapok.oszk.hu/prod/nyito TÉLI ÜNNEPKÖR TÉL Hófehér a város, Lehuott a hó, Jégcsap csüng az ágon, Befagyott a tó. Sapka nőtt a házon, Sapkát hord a kút, Hósapkás az autó, Jégtükör az út. Jégvirág a fákon, Csiogó a táj, Nagykabátba bújok, Nyakamban a sá. Szaadok a dombra, Csikandoz a szé, Fürgén fut a szánkó, Gyönyörű a té! Bartos Erika 60
Mikós napja: december 6. A gyerekeket megajándékozó Mikuás története Szent Mikós aakjához köthető. Mikós szüei haáa után hatamas vagyont örököt. Koostorban nevekedett, pap, majd püspök ett. Gazdagságát szegények segítésére hasznáta fe. Névnapja eőestéjén édességekke ajándékozta meg a gyerekeket. Luca napja: december 13. Ehhez a naphoz több népszokás is tartozik. Az egyik a kotyoás, amikor a fiúk házró házra jártak, és tréfás mondókákat énekeve bő termést és jószágszaporuatot kívántak a háziaknak apró ajándékokért (ama, dió, kaács) cserébe. Ezen a napon kezdték faragni a férfiak a ucaszéket. Ezt 13 napon keresztü 9 fábó áították össze úgy, hogy mindennap egy-egy műveetet végeztek rajta. December 25-én a tempomban ráátak, és a babona szerint megátták a boszorkányokat. Ekkor ütették e a gazdasszonyok a ucabúzát. Karácsonyra a búzaszemek kizödütek, megmutatták, hogy miyen esz a következő évben a búzatermés. Karácsony: december 25 26. A karácsony a szeretet és Jézus szüetésének az ünnepe. Karácsonyfát áítunk, ünnepi éteeket főzünk, megátogatjuk a rokonainkat és megajándékozzuk egymást. A karácsonyhoz köthető népszokás a betehemezés. (A karácsonyfát január 6-án, vízkereszt napján szokás eszedni.) Busójárás: február Tavaszköszöntő népszokás. A Mohácson és környékén éők jemezbe és maszkokba ötözve, koompokka, kerepőkke hangoskodva ijesztik e a teet. Végigvonunak az utcákon, és sötétedéskor hatamas mágyát gyújtanak, meyet körütánconak. Viágnapok: február 11. A BETEGEK VILÁGNAPJA december 3. A FOGYATÉKOS EMBEREK NEMZETKÖZI NAPJA TAVASZI ÜNNEPKÖR KELEPELŐ Keep-keep, kéményünkön keepe a góya. Éhes már a fészekben a négy góyafióka. Keep-keep góyaszüők vigyázzák a fészket, etetik a fiókákat, sorra mind a négyet. Bartos Erika Húsvét Jézus Krisztus fetámadásának és a tavasz ejöveteének ünnepe. Nincs pontos dátumhoz kötve, a tavaszi hodtöte utáni eső vasárnapra és hétfőre esik, március 22 és ápriis 25 közé. Húsvét eőtt sokan böjtönek. 61
Pünkösd A húsvét utáni 50. napon kezdődő ünnepen a Szentéek ejöveteére emékeznek. Ezt a napot a keresztény egyház szüetésnapjának is tartják. Nevezetes népszokás az ügyességi próbákka egybekötött pünkösdi kiráyváasztás, a ányok pünkösdi kiráynéjárása, a komatáküdés, a zödág-járás, a májusfaáítás és kidöntés. Viágnapok: március 8. NEMZETKÖZI NŐNAP március 21. A KÖLTÉSZET VILÁGNAPJA ápriis 22. A FÖLD NAPJA május eső vasárnapja ANYÁK NAPJA május utosó vasárnapja NEMZETKÖZI GYERMEKNAP NYÁRI ÜNNEPKÖR VAKÁCIÓ Láttam a napot, súgta a szének: Várnak a tavak, csónakok, stégek. És tényeg a tábán viru egy szó, Csupaszín betűkke: VAKÁCIÓ! Két hónap napfény vár ránk a nyárban, Kószáunk vígan viruó tájban, Hűsítő tavakra, strandokra járunk, Nincs is iyenkor bodogabb náunk. Andók Veronika Szent Iván éjjee Az év egrövidebb éjszakáján, a június 23-ró 24-ére virradó éjje az emberek közösen virrasztottak. A határban rakott nagy tűz meett éneketek, táncotak. Ünnepeték a fényt, az éetet. Úgy véték, hogy a tűz megvédi a termést és a jószágot a rossz szeemektő. Szokás vot a kisebb tüzek átugrása is. A tűz föött füstöt növényeknek és a tűzbe dobott gyümöcsöknek gyógyító erőt tuajdonítottak. Mezei virágokbó koszorút kötöttek, amit a ház eejére akasztottak tűzvész een. Szent István ünnepe: augusztus 20. Áamaapító kiráyunk szentté avatásának a napja nemzeti ünnep. Ekkor van az új kenyér napja is. Az ország számos pontján ünnepi műsorokat, tűzijátékot tartanak. Debrecenben virágkarnevát rendeznek. Viágnapok: június 5. KÖRNYEZETVÉDELMI VILÁGNAP június 8. AZ ÓCEÁNOK VILÁGNAPJA 62
ŐSZI ÜNNEPKÖR ŐSZ ANYÓ TIPEG Tarka fák aatt tipeg Ősz anyó, karján karkosár; benne sok dió. Szivát szürete, amát, gesztenyét, ombot fest erdőn, mezőn szerteszét. Bükkmakkot ráz e, arany eveet, gyümöcsöt asza, avart tereget. Édes fürtözön jezi merre jár, ízes mustjára hűvös pince vár. Mentovics Éva Márton nap: november 11. Márton napja után kezdődik a karácsony eőtti böjt, ezért ezen a napon nagy akomát csaptak az emberek. Úgy véték, hogy aki sokat eszik, a következő évben sem fog éhezni. Az éteek ibahúsbó készütek, mert egy történet szerint Szent Márton, amikor püspökké akarták váasztani, egy ibaóban bújt e, de a ibák gágogása eáruta. András nap: november 30. András napja az advent közeedtét jezi. E napon gombócbó jósotak a ányok, hogy megtudják ki esz a párjuk. Ekkor kezdődött a disznóvágások ideje is. Viágnapok: szeptember 22. AUTÓMENTES VILÁGNAP október 1. ZENEI VILÁGNAP október 4. AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJA október 15. A LÁTÁSSÉRÜLTEK NEMZETKÖZI NAPJA / A FEHÉR BOT NAPJA A népszokások megtartásáva és továbbadásáva emékezhetünk a mútra. Hagyományainkban tovább ének eődeink szokásai 63
X. Projektek 2. SÉTA A KERTBEN, A PIACON VÁSÁR Kicsi Kati, Hová mész? Piacra. Minek mész a piacra? Vásáni. Mit vásász a piacon? Káposztát. Kinek vásász káposztát? Kecskémnek. Szereti a káposztát? Szereti. Mit csiná, ha hazamész? Hamm! Azonna megeszi! Kormos István A jó idő kicsaogatja az embereket a szabadba. Hasznájátok ki a ehetőséget, és átogassatok ki a piacra! Jó akaom esz ez arra, hogy megnézzétek a gyümöcs és zödség kínáatot, megfigyejétek a vásárás menetét. Mieőtt útra ketek, ismétejétek át a biztonságos közekedés tudnivaóit! Miyen szabáyokat ke betartanotok a gyaogos közekedés során? Ha közekedési eszközt is igénybe vesztek, annak a hasznáatát is beszéjétek meg! Az utcán és a piaci körséta során visekedjetek iendően! Ajánott feszereés: kényemes, az időjárásnak megfeeő ruházat, jegyzetfüzet, ceruza az érdekességek, tudnivaók fejegyzéséhez, apróra vátott kötőpénz, kosár vagy bevásárószatyor, ha vásároni is szeretnétek, fényképezőgép a átottak megörökítéséhez. Jó tanácsok: Ne fogdossátok össze a kirakott árut! Ha vaamit szeretnétek közeebbrő megvizsgáni, akkor kérjetek engedéyt az árustó. Udvarias visekedéseteket biztosan értékeni fogja. Ne hangoskodjatok, ne zavarjátok feesegesen a fenőttek vásárását! Kérdezzetek bátran, de iendően! Várjátok ki, míg az árusnak ideje esz rátok! Ha átja, hogy okosan visekedtek, váaszoni fog a kérdésetekre. Amikor vásárotok, figyejetek a pontos mennyiség mértékegységge történő megadására, és a visszajáró pénz összegére! 64
Megfigyeési szempontok: Kik vásáronak a piacon? Miért a piacot váasztják a vásáráshoz az emberek? Mit árunak a piacon? Hogyan zajik a vásárás menete? Projekt feadat: Derítsétek ki, mit jeent az őstermeő és a stand kifejezés! Figyejétek meg, miyen egészségbiztonsági szabáyokat ke az árusoknak betartaniuk! Tájékozódjatok: Mettő meddig van nyitva a piac? Mey napokon érhető e a gombaszakértő? Mi a egdrágább és a egocsóbb áru? Mi fogyasztható nyersen, mit szükséges megfőzni? Hogyan tároható a megvásárot éemiszer? Tervezz egészséges ebédet hétvégére! Mit venné, és mit készítené beőe a csaádodnak? Számojatok! Mit vehetné 1000 Ft-bó? Mennyi pénzt kapná vissza? Az iskoába visszatérve beszéjétek meg a piacon tapasztatakat! Készítsetek éményetekrő rajzos iusztrációt, vagy fényképekke kiegészített beszámoót! Tervezzetek pakátot a piac népszerűsítéséhez! 65
X. Projektek 3. TEREPI VÍZVIZSGÁLATOK PATAKMESE Szüetésem heyén még tiszta vizű, hűs forrás votam. Csak az erdő áatai Látogattak meg időnként és otották szomjukat friss vizemme. A kövek aatt rákok, kis haak taátak menedéket. De szép vot még akkor minden! Ahogy nőttem, növekedtem, kezdett az áapotom rosszabbodni. Kiránduók jöttek és horgászok. Hűs vizemben fefrissütek, a horgászoknak haat adtam. Mit kaptam cserébe? Már nemcsak csónakot, úszó víziáatokat száítottam a hátamon, hanem fakonokat, konzervdobozokat is. Csiogó vízfeüetemet szivárványszínű oajfotok epték e. De azért nőttem, növekedtem, medrem széesedett, és szorgamasan gyűjtöttem össze a kisebb patakok vizét. Lassanként a színem kezdett vátozni: a patakok barnás színű vizet és furcsa anyagokat száítottak a medrembe. Áapotom egyre rosszabbodott. Egyre szennyezettebben hömpöygött a vizem tovább. Egyszer csak váratanu meegem ett. Vizem habzott, fehér, majd sárga, szürke anyagok keveredtek bee. Nagyon rosszu éreztem magam. Haaim, víziáataim ehagytak, epusztutak, mert nem érezték jó magukat bennem. Végre egy kiadós eső! Taán majd a friss víz gyógyítja, hígítja a vizemet! Egy kicsit azért jobban éreztem magam, mert a megduzzadt patakok vize most enyhített a szennyeződésen. De sajnos, az eső sem a régi már! Savas esőnek mondják a szakemberek, és áítóag az autók kipufogógázai és a gyárkémények füstje miatt van ez így. Pedig a vízfeüetemrő epárogó vízgőz még tiszta. A környezetbe kerüő piszkos víz a szennyvíz. Víztisztító berendezésekke ke védeni a szennyvíztő környezetünket. A tenger tisztaságát az oajszáító hajók baesete fenyegeti. Vigyázni ke, mert a vízbe kerüő oaj epusztítja az áatokat 1. Ahhoz, hogy aaposan megismerj egy vizes éőheyet, mindenképpen ajánjuk, hogy osztáytársaidda átogass e egy közei patakhoz vagy kis tóhoz! Az aábbi vizsgáatok segítségéve fedezd fe annak környezeti adottságait és éőviágát! Keressétek fe a környéketeken evő patakot, foyót, tavat! Végezzétek e a következő vizsgáatokat! Tapasztaataitokat írjátok fe egy jegyzetfüzetbe! 2. Mieőtt beekezdenétek, ovassátok végig a feadatokat, és készítsetek istát arró, miyen eszközökre esz szükségetek! Írjátok össze az aábbi szempontok aapján! Eszközista: A megvizsgát víz neve: A vizsgáat ideje: 66