A MENTÁLIS EDZÉS HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA TORNÁSZOK ESETÉBEN EXAMINATION OF EFFICIENTY OF MENTAL TRAINING IN CASE OF GYMNASTS

1

PANNON EGYETEM Interdiszciplináris bölcsészet- és társadalomtudományok Doktori Iskola Neveléstudományi doktori program Pedagógusképzés Pedagógiája alprogram A MENTÁLIS EDZÉS HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA TORNÁSZOK ESETÉBEN EXAMINATION OF EFFICIENTY OF MENTAL TRAINING IN CASE OF GYMNASTS DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS Témavezető: Vass Miklós habilitált egyetemi docens Szerző: Honfi László 2

A MENTÁLIS EDZÉS HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA TORNÁSZOK ESETÉBEN Értekezés doktori (PhD) fokozat elnyerése érdekében a Pannon Egyetem Interdiszciplináris bölcsészet- és társadalomtudományok Doktori Iskolájához tartozóan. Írta: Honfi László A jelölt a doktori szigorlaton -ot ért el. Az értekezést bírálóként elfogadásra javaslom: Bíráló neve:......igen /nem Bíráló neve:...... igen /nem Bíráló neve:...... igen /nem A jelölt az értekezés nyilvános vitáján...% - ot ért el. (aláírás). (aláírás). (aláírás) Veszprém, 2006. október 19. a Bíráló Bizottság elnöke A doktori (PhD) oklevél minősítése... az EDT elnöke 3

TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK 4 KIVONAT 6 ABSTRACT 8 KURZREFERAT 9 1. BEVEZETÉS 10 2. A TÉMAVÁLASZTÁS INDOKLÁSA, PROBLÉMAFELVETÉS 12 3. TERMINOLÓGIAI KÉRDÉSEK, IRODALOMELEMZÉS 14 3. 1. A mozgás meghatározása, szerkezete és csoportosítása 14 3. 1. 1. A mozgás meghatározása 15 3. 1. 2. A mozgás szerkezete 17 3. 1. 3. A mozgások csoportosítása 19 3. 2. A tanulás pszichológiai és pedagógiai megközelítése 25 3. 2. 1. Az oktatás célja 27 3. 2. 2. A tanulás pszichológiai megközelítése 28 3. 2. 3. A tanulás pedagógiai megközelítése 29 3. 3. A mozgástanulás és -szabályozás 34 3. 4. Az emlékezet 43 3. 5. A mentális edzés és az imagináció 46 3. 5. 1. Az ideomotorikus reakciók speciális kutatásai 50 3. 5. 2. Az ideomotorikus reakció élettani mechanizmusa 53 3. 5. 3. Mentális edzés a sporttevékenységben 54 3. 6. A Lindemann-féle pszichohigiénikus tréning (LPT) 63 4. A KUTATÁS LEÍRÁSA 69 4. 1. A kutatás célkitűzése 69 4. 2. Kérdésfeltevések 70 4. 3. Hipotézisek 71 4. 4. Anyag és módszer 72 4. 5. Eredmények, megbeszélés 75 4. 5. 1. Írásbeli kikérdezés 75 4. 5. 1. 1. A mentális edzés alkalmazása Magyarországon 76 4. 5. 1. 2. A mentális edzés alkalmazása edzésen, versenyen, edzésszünetben 76 4

4. 5. 1. 3 A mentális edzés alkalmazása elemtanulásra és teljes gyakorlat előtt 78 4. 5. 1. 4. A mozgásos cselekvés elképzelése kívülről / belülről 80 4. 5. 2. Tanulási kísérlet 81 4. 5. 2. 1. A mentális edzés hatása az elsajátítás idejére 81 4. 5. 2. 2. A mentális edzés hatása az elsajátítás pontosságára 84 4. 5. 2. 3. A mentális edzés hatása az elsejátítás tartósságára 87 4. 5. 2. 4. Az LPT után alkalmazott MH hatása az elsajátítás hatékonyságára 90 4. 5. 3. Mentális edzés, imagináció, ellezulás-technikák forráselemzése 93 5. ÖSSZEFOGLALÁS 94 6. KÖSZÖNETNYÍLVÁNÍTÁS 98 7. IRODALOMJEGYZÉK 99 8. MELLÉKLETEK 108 1. melléklet: Táblázatok, ábrák, mellékletek jegyzéke, terjedelem 108 2. melléklet: A kézenátfordulás hátra (flick)-szabadátfordulás (szaltó) hátra oktatása hagyományos módszerrel 110 3. melléklet: A mentális edzés módszertana tornászoknál 119 4. melléklet: A Lindemann-féle Pszichohigiénikus Tréning gyakorlatai 133 5. melléklet: Kereszttábla 1. (Az elsajátítás ideje * Módszer) 143 6. melléklet: Kereszttábla 2. (Az elsajátítás pontossága * Módszer) 144 7. melléklet: Kereszttábla 3. (Az elsajátítás tartóssága * Módszer) 145 8. melléklet: Kérdőív 146 9. melléklet: A tanulási kísérlet során nyert adatok 148 10. melléklet: Az értekezés tárgyában megjelent publikációk, elhangzott előadások, lektori munkák 152 11. melléklet: Egyéb megjelent publikációk, elhangzott előadások, lektori és szerkesztői munka 155 5

KIVONAT A MENTÁLIS EDZÉS HATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA TORNÁSZOK ESETÉBEN A kutatás célja, hogy a mozgásos cselekvéstanulás, azon belül is a meghatározott téri, idői és dinamikai jellemzőkkel rendelkező mesterséges, technika dominanciájú, zárt jellegű mozgások - mint amilyen a sporttorna mozgásanyaga is - elsajátítását, elsajátíttatásának folyamatát megismerje a szerző. A témát három fő irányból közelíti meg. A) Célja feltárni a motoros tanulás jellemző jegyeit a mesterséges, technika dominanciájú, relatíve állandó szerkezetű, zárt jellegű mozgások tekintetében. B) Célja az általános és speciális mozgásoktatás során szerzett ismeretek szintjének vizsgálata tornászok körében, valamint feltárni egy kiegészítő edzésmódszer alkalmazásának kihatásait a mozgásos cselekvéstanulás hatásfokára. C) Harmadik célkitűzése a szerzőnek a mentális edzéssel, az imaginációval és az ellazulás-technikákkal kapcsolatos részletes irodalomelemzés, forráselemzés, mivel ez egy feltáratlan terület mind a neveléstudomány, mind a sporttudomány területén. A kutatás tárgyát (témáját, a tágan értelmezett problémát) a mozgástanulás, annak hatékonysága (gyorsasága, pontossága, tartóssága) képezi. A téma azért fontos, mert egy tornász pályafutása során gyakran tanul új és bonyolult mozgásszerkezetű tornaelemet, elemkapcsolatot, és mindezt gyorsan, pontosan, tartósan (egy szóval hatékonyan) kell tennie ahhoz, hogy eredményes legyen. A vizsgálat három irányban folyt: - Egyrészt funkciója szerint fő kérdéseket, a válaszoló mozgásterét illetően zárt kérdéseket tartalmazó kérdőívet felhasználva, írásbeli kikérdezést végezve vizsgálta a szerző 200 tornász tapasztalatát, véleményét, attitűdjét a mentális edzéssel kapcsolatban. - Másrészt egy szerkezete szerint többcsoportos, színtere szerint természetes, típusa szerint részben alkalmazott kutatási, részben akciókutatási tanulási kísérletet végzett a szerző, 131 magyar tornász részvételével, akik a kézenátfordulás hátraszabadátfordulás hátra (flick-szaltó) akrobatikus ugrássort tanulták. A tanulási kísérletben három csoport vett részt, a következő módszereket alkalmazva: 1) hagyományos módszer (H); 2) mentális edzés és hagyományos módszer együttes alkalmazása (MH); 3) Lindemann-féle Pszichohigiénikus Tréning elsajátítása után mentális edzés és 6

hagyományos edzés módszer együttes alkalmazása (LMH). A kísérlet 12 edzésnapból, alkalmanként 45 percből állt, ahol mérték az elsajátítás idejét, pontosságát és tartósságát. A kísérlet adatait SPSS 13.0 for Windows statisztikai programmal dolgozta fel a doktorandusz. A leíró statisztika (Descriptives) során átlagot, standard deviációt, standard hibát, 95%-on konfidencia intervallum alsó és felső határát számolt, majd a három független változó (az elsajátítás ideje, pontossága, tartóssága) esetében bemutatja a három módszert kereszttáblák (Crosstabs) segítségével, kiegészítve többszörös összehasonlítással (Multiple Comparisons). - Harmadrészt a mentális edzés és az imagináció irodalmi hátterének forráselemzését, módszertanának részletes ismertetését, az ellazulás-technikák irodalmi hátterének kutatását, a Lindemann-féle Pszichohigiénikus Tréning részletes módszertanának kidolgozását végezte el a doktorandusz. Az eredmények azt mutatják, hogy a mentális edzést kevesen (60% alatt) alkalmazzák Magyarországon. Ha alkalmazzák is, inkább edzésen, a versenyekre való felkészülés során. A magasabb minősítésű tornászok gyakrabban alkalmazzák a módszert. A Lindemann-féle Pszichohigiénikus Tréning elsajátítása után együttesen alkalmazott mentális és hagyományos edzésmódszer hatékonyan segíti a mozgásos cselekvéstanulás folyamatát. A mentális edzés és az imagináció irodalmi hátterének forráselemzését, módszertanának részletes ismertetését, az ellazulás-technikák irodalmi hátterének kutatását, a Lindemann-féle Pszichohigiénikus Tréning részletes módszertanának kidolgozását a disszertációban két alfejezetben és két mellékletben közli a szerző. A vizsgálat eredményei felhasználhatók a mesterséges, technika dominanciájú, relatíve állandó szerkezetű, zárt jellegű mozgáskészségeket alkalmazó sportolók felkészítésében (edzésen a gyors, pontos és tartós mozgástanulásra; versenyszituációk kezelésére; edzésszünetben, sérülés utáni rehabilitáció gyorsítására, a technikai tudásszint magasan tartására). A vizsgálatot célszerű lenne lefolytatni taktika dominanciájú, relatíve változó szerkezetű, nyílt jellegű mozgáskészségekre épülő sportágak (pl. labdajátékok, küzdősportok, stb.) esetében is. Érdemes lenne továbbá a kísérletben résztvevő tornászok sportpályafutásának követéses vizsgálatát is elvégezni. A mentális edzés hatékonyságának és az életkornak összefüggéseit is lehetne a jövőben kutatni. A vizsgálat eredményei hozzájárulhatnak a testnevelés-elmélet és az edzéselmélet cselekvéstanulással kapcsolatos kérdéseinek pontosításához is. 7

ABSTRACT EXAMINATION OF EFFICIENTY OF MENTAL TRAINING IN CASE OF GYMNASTS The purpose of the study is to investigate the motor learning process, mainly movements with closed skills and determined by time, dynamics, and field components, like gymnastics. The author can determine three main approaches: A) Reveal the characteristics of the motor learning process in closed skills movements. B) Examine the level of knowledge during the general and special movement learning among gymnasts and investigate the influence of a supplementary training method on motor learning process. C) The author also aims at analyzing bibliography concerning mental training as well. As method a questioner among 200 gymnasts was apply by him to reveal the attitude and experience in connection with mental training. Also the author used a learning attempt with 131 Hungarian gymnasts participation in learning the flick-backward somersault. There were three groups in the learning attempt 1) traditional method (H), 2) mental training and traditional method (MH), 3) Lindemann Psychohigienic Training and mental and traditional method (LMH). Data were analyzed by SPSS 13.0 for Windows statistical package using basic statistics, multiple comparisons and compare means. Results show that mental training is rarely used in Hungary by gymnasts. If used mainly for preparing for competitions. Using Lindemann training and mental and traditional training together is supporting the motor learning process. 8

KURZREFERAT DIE UNTERSUCHUNG DER EFFEKTIVITÄT DAS MENTALTRAININGS IM FALL VON GYMNASTIKERN Der Zweck der Forschung ist die Untersuchung des motorischen Lernens, besonders die Aneignung der künstlichen Bewegungen vom geschlossenen Charakter, die durch Raum, Zeit und Dynamik gekennzeichnet werden können, wie zum Beispiel Gymnastik. Der Autor bestimmt drei Richtlinien: A) Die Aufschließung der Charakterzüge des motorlernens auf dem Gebit der künstlichen Bewegungen mit geschlossenem Charakter. B) Die Untersuchung der im allgemeinen und speziellen Bewegungsunterricht erworbenen Kenntnisse, sowie die Analyse der Effektivität einer Ergänzungstrainingsmethode im motorischen Lernprozess. C) Die dritte Zielsetzung des Verfassers ist die ausführliche literarische Analyse in Beziehung mit Menthaltraining. Die angewendete Methode war einerseits ein von 200 Gymnastikern ausgefüllter Fragabogen, mit dem ihre Erfahrungen und Verhalten im Zusammenhang mit dem Mentaltraining untersucht wurden. Anderseits wurde ein Lernexperiment mit der Teilnahme von 131 ungarischen Gymnastikern im Zusammenhang mit der Aneignung der Flicksaltosprungreihe ausgeführt. Drei Methodengruppen wurden in dem Lernexperiment angewendet 1) traditionelle Methode (H); 2) Menthaltraining und traditionelle Methode (MH); 3) mentale und traditionelle Trainingsmethode nach Lindemann Psychohygienischem Training (LMH). Die Daten wurden mit dem statistischen Programmpaket von SPSS 13.0 Windows analysiert, wobei Grundstatistik-, Varianzanalyse und mehrfache Vergleiche angewendet wurden. Die Ergebnisse zeigen, dass das Mentaltraining in Ungarn von wenigen Gymnastikern verwendet wird. Auch wenn es verwendet wird, kommt es lieber während des Trainings und der Vorbereitung auf Wettbewerbe vor. Der Autor zieht die folgende Schlussfolgerung: das zusammen verwendete traditionelle und Menthaltraining nach der Lindemann Psychohygienischen Trainings befördert den motorischen Lernprozess. 9

1. BEVEZETÉS A mai élsportban igen magas színvonalon mérik össze erejüket a világ tehetséges és kiválóan felkészített sportolói. Egy sportoló felkészítése, sportpályafutásának irányítása igen összetett feladat, ahol a tudomány nem közvetlenül, hanem közvetve, de állandóan jelen van a mindennapi edzői munkában. Szükséges egy hosszú kiválasztási folyamat, rendszeres kondicionálás, technikai és taktikai képzés, illetve állandó pszichikai felkészítés. Disszertációnkban és vizsgálatunkban ezekből két területet (technikai képzés, pszichikai felkészítés) emelünk ki. A két területhez nagyon sok dolog, jelenség, folyamat stb. kapcsolható, ám mi csak a technikai képzést, a cselekvéstanulást segítő, kiegészítő edzésmódszert, a mentális edzést és az imaginációt vizsgáljuk, továbbá a két módszernek és egy ellazulás-technikának a tornászok pszichikai felkészítésében játszott szerepét igyekszünk tisztázni. Ettől sem többre, sem kevesebbre nem törekszünk. Nem célunk sok más, kapcsolódó téma (például a tornászok intellektusának, motoros képességeinek stb.) vizsgálata sem. Az információs szupersztráda, az Internet segítségével elektronikus úton gyorsan terjednek, könnyen elérhetők a legújabb kutatási, módszertani eredmények, sportszakmai ismeretek, de a verseny- és edzéstapasztalatok is. Az edzők a kiválasztást, a technikai-, taktikai-, és kondicionális felkészítést, valamint a formaidőzítést - részben a fejlett elektronikának, részben a mind nagyobb volumenű és gyakoribb kutatómunkának köszönhetően - nagyon jól, szinte hibátlanul meg tudják ma már oldani. A világversenyek ezért napjainkban szerintünk két szinten dőlnek el. Az egyik terület a táplálék-kiegészítők szakszerű, legális, doppingmentes alkalmazása, a másik terület pedig a pszichikai felkészítés, felkészültség. A fentiek ellenére az edzői gyakorlatban a pszichikai felkészítés sokszor másodlagos, a fizikai felkészítésre és a cselekvéstanulásra fordított időhöz viszonyítva elenyésző időtartamú, érdemtelenül háttérbe szorított. Egyáltalán nem tervszerű, nem tudatos. Sok esetben kényszeres megoldásnak számít, mivel csak sérülés esetén alkalmazzák azt. Ellentétben a külföldi csapatokkal, sportolókkal, a magyar játékosok, versenyzők mellett nem dolgozik sportpedagógus, sportpszichológus sem edzésen, sem versenyen, aminek részben anyagi, részben szemléletbeli okai vannak. A sportpedagógusi és sportpszichológusi munkát maga az edző próbálja elvégezni, ösztönösen, nem minden esetben kellő hozzáértéssel, tapasztalati úton, improvizálva, gyakran a próba - szerencse módszerével, 10

ami kevésbé eredményes, mint a szakszerű lélektani felkészítő munka. Disszertációnkban kísérleti úton kívánjuk bizonyítani, hogy a technikai és a pszichikai felkészítés speciális eszközeinek -ezen belül a mentális edzés, az imagináció és az ellazulástechnikák - alkalmazása a cselekvéstanulásban igen hatékony, javítja az elsajátítás idejét, pontosságát és tartósságát. A téma sokrétű, nem csak pedagógiai jellegű, ezért több helyen sportpszichológiai, edzéselméleti és testnevelés-elméleti evidenciák is előfordulnak, amelyek nem véletlenül, nem ötletszerűen kerültek a dolgozatba, hanem véleményünk szerint ott a helyük, fontos szerepük miatt. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy a műhelyvita alkalmával kapott sok szakmai segítséget, sok jobbító szándékú megjegyzést köszönettel vettük és a disszertáció végleges formájába igyekeztünk azokat beépíteni. 11

2. A TÉMAVÁLASZTÁS INDOKLÁSA, PROBLÉMAFELVETÉS Az általunk választott téma egy adott mozgásos tevékenységre, illetve annak komplex tanítási-tanulási folyamatára utal. Erre a komplex folyamatra rendkívül sok tényező külső és belső egyaránt hat. Ezen külső és belső tényezők befolyásoló hatásainak következtében az emberi mozgástanulás célja a cselekvés biztonságos, készségszintű elsajátítása, illetőleg az elsajátított motoros tevékenység mind tökéletesebb feladatmegoldásainak bemutatása különféle mozgásos szituációkban és helyzetekben (Magill, 1993). Célként általában az jelenik meg, hogy a megszerzett mozgásos ismereteket minél pontosabban, szélesebb alkalmazási körben, illetve minél hosszabb távon tudjuk biztonsággal végrehajtani (Schmidt, 1988). Az sportmozgás jellemző jegyeit számos tudományterület vizsgálta, és vizsgálja napjainkban is (Bognár és mtsai, 2003; Frenkl, 2004; Istvánfi, 2006; Tihanyi, 2006). Disszertációnk esetében bennünket a sporttudomány pedagógiai (neveléstudományi) megközelítése érint leginkább, mely során választ keresünk a mesterséges, technika dominanciájú, zárt jellegű, relatíve állandó mozgásszerkezetű cselekvések elsajátításának elméleti és gyakorlati kérdéseire. Ennek ellenére, mint a bevezetésben már említettük, a folyamathoz és a témához kapcsolódóan szólnunk kell majd sportpszichológiai, edzéselméleti, testnevelés-elméleti kérdésekről is, amelyek sportszakmai és logikai okok miatt kerülnek elemzésre. Témánk jelentőségét és fontosságát bizonyítja, hogy a sporttorna mozgáselemek oktatásmódszertani komplex kutatása szinte egyáltalán nem jelenik meg a szakirodalomban. Sem külföldön, sem hazánkban nem találtunk konkrét, nem túl régi tanulmányt a sporttorna elemek oktatására, valamint a mentális edzés komplex és empirikus vizsgálatára vonatkozóan. A probléma gyakorlati oldalról is fontos, mivel egy tornász pályafutása során gyakran tanul új és bonyolult mozgásszerkezetű tornaelemet, elemkapcsolatot, ráadásul mindezt gyorsan, pontosan, tartósan (egyszóval hatékonyan) kell tennie ahhoz, hogy eredményes legyen sportágában. Ugyancsak a gyakorlatból tudjuk, hogy a versenyszituációban a sportolók egy része az edzésen mutatott teljesítményét nem képes megismételni. Az edzés és a versenyzés szituációjának összehasonlítása nyilvánvalóvá teszi, hogy a jelenségnek pszichológiai magyarázata van. 12

Vass (2005) az 1. táblázatban az edzés- és versenyhelyzet fontosabb különbségeit a következőképpen foglalja össze: 1. táblázat: Az edzés- és versenyhelyzet különbségei (Vass, 2005). Edzéshelyzet Megszokott, ismert környezet Oldott hangulat, tétnélküli gyakorlás Korlátlan ismétlés, javítási kísérlet lehetősége Edzői segítés, tanácsadás jelenléte Edzésterv alapján folyó kollektív munka Résztevékenységekre vonatkozó elvárás terhe Normál arousal szint Versenyhelyzet Új, a megszokottól eltérő környezet Regulált tevékenység, nyereség-veszteség szituáció Korlátozott számú javítási lehetőség Önálló döntés és reális önkontroll kényszere Versenyterv (taktika) önálló végrehajtása Komplex tevékenységre vonatkozó teljesítmény elvárás terhe Túl magas vagy túl alacsony arousal szint A különbség magyarázható azzal, hogy az extrém versenykörülmény (stresszhelyzet) az optimálisnál magasabb szintre emeli a versenyző aktivációs szintjét, és ez már rontja a teljesítményt (rajtláz). Természetesen versenyző típustól függően előfordulhat az is, hogy a versenyző, éppen ellenkezőleg, nem mozgósítja motivációs, érzelmi energiáit, és a letargikus állapot alacsony aktivációs szintje miatt teljesít gyengén (rajtapátia). Az előbb leírt edzés- és versenyszituációk közötti különbség ismerete a mi szempontunkból azért lényeges, mert a mentális edzést és az imaginációt a tornász használhatja edzésen és versenyen is, így mindkét terület ismerete és vizsgálata fontos lehet a pszichikai felkészítés szempontjából. Mind a természetes mozgásaink, mind a mesterséges, vagy kreált mozgások sajátosan alakulnak a tanulási folyamatban. Az ezekkel szembeni attitűdök, tapasztalatok, emocionális hatások meghatározóak az edző-tornász közös munkájában, mely az elsajátítás folyamatára lesz hatással. Mindezek alapján azt gondoljuk, hogy meg kell vizsgálni az oktatási folyamatban résztvevők tapasztalatát és hozzáállását is a kérdéshez. Disszertációnkban egyrészt multidiszciplinaritásra, másrészt reflektív jellegű metagondolkodásra törekszünk, igyekszünk az ismerethátteret és a problémahátteret amennyire az szükséges és lehetséges elválasztani, továbbá a problémaformulázáshoz adekvát módszereket választunk, hiszen a feltett kérdések releváns válaszokért kiáltanak. 13

3. TERMINOLÓGIAI KÉRDÉSEK, IRODALOMELEMZÉS A terminológia valamely szakterületen, tudományban alkalmazott specifikus fogalmak és szakkifejezések leírása, illetve általános és specifikus fogalomtan valamely szakterületen; valamely tudomány(ág), szakma csoportnyelve; valamely szakterületen gyakran használt, a szakma művelőitől általánosan ismert és a köznyelvhez is közelálló szavainak összessége. Megjegyzendő, hogy a sporttudomány terminológiája még nem kellően kikutatott! (Honfi, 1988, 1989/a, 1989/b, 1995, 2004 nyomán). Ahhoz, hogy a disszertáció, illetve a kutatás leírása érthető legyen mindenki számára, célszerűnek látszik néhány fogalom terminológiai elemzése, megismertetése, párhuzamosan az irodalomelemzéssel. Kutatásunk szempontjából az irodalmi áttekintésben lényegesnek ítéltük, hogy átfogó képet tudjunk nyújtani a témakörből. Ezért az egyes fejezetrészek az általunk fontosnak ítélt nézőpontokat és eredményeket közvetítik, s nem az egyes területek teljes irodalmi feldolgozottságát, mely jelentősen meghaladná jelen munkánk kereteit. Az irodalomelemzés és a terminológia nézőpontjából általunk fontosnak ítélt témakörök a következő fejezetrészekben kerültek kidolgozásra: 1) a mozgás meghatározása, szerkezete, csoportosítása; 2) a tanulás pszichológiai és pedagógiai megközelítése; 3) a mozgástanulás és -szabályozás; 4) az emlékezet; 5) a mentális edzés és az imagináció; 6) a Lindemann-féle Pszichihigiénikus Tréning. 3. 1. A mozgás meghatározása, szerkezete, csoportosítása Az értekezés központi kérdése a mozgástanulás, ezért előtte célszerű a mozgás fogalmának definiálása, szerkezetének és csoportjainak megismerése, ismertetése a vonatkozó irodalmak alapján. A mozgáskutatás történeti forrásaira utalva, Tihanyi (2000) a következőket írja: A mozgás tudományos vizsgálata az ókori görög kultúrában gyökerezik. Aristotales (i.e. 384-322) a mozgáskutatás alapjait és fő elveit Az állatok részei, az állatok mozgása és az állatok fejlődése című művében fektette le. Olyan megfigyeléseket tett, amelyek ma is érvényesek. Leírja, hogy az állatok annak következtében tudják helyüket megváltoztatni, hogy nyomást 14

fejtenek ki a talajra. Minthogy az alattuk lévő objektum (a Föld) tömege nagyobb, mint a mozgatandó testé, az állatok teste mozdul el a talajhoz viszonyítva. Ugyancsak leírja, amit a hatékony futás oktatásakor a testnevelők, edzők ma is mondanak a tanítványaiknak, nevezetesen, ha a futás során az ember a karjait intenzíven mozgatja, akkor gyorsabban képes futni. Leonardo da Vinci (1452-1519), természettudós és feltaláló. Festő, szobrász, építész, vívó, ugró, igazi atléta (Friedell, 1990). A reneszánsz ideálja, a homo universalis ( uomo universale ) megtestesítője. Elsőként boncolt emberi tetemet. Természettudományos felismerései az emberi testre, valamint az emberi és állati mozgásokra különösen a madarak repülésére vonatkozóan korszakalkotóak. Az ejtőernyő feltalálója. Descartes (1596-1650), filozófus, matematikus és természettudós. Az újkori filozófia racionalista irányzatának megteremtője, az 1600-as évek első felében így ír a mozgás létrejöttéről: a végtagok minden mozgásának egyedüli oka az, hogy néhány izom megrövidül, a velük szemben lévők pedig megnyúlnak. Az egyetlen ok, aminek következtében az egyik izom rövidül meg, s nem a vele szemben lévő, az, hogy egy kicsit több szellem jön feléje az agyból, mint a másik felé. Nem mintha az agyból közvetlenül érkező szellemek önmagukban elegendők lennének ezeknek az izmoknak a mozgatásához, de ezek ösztönzik arra a többi szellemet, amelyek e két izomban vannak, hogy nagyon gyorsan hagyják el az egyiket közülük, s menjenek át a másikba: aminek következtében az, amelyikből távoznak, hosszabbá és megereszkedettebbé válik; az pedig, amelyikbe behatolnak, hirtelen megduzzad, megrövidül és húzza azt a végtagot, amelyhez hozzá van kötve. (Takács 1995). A mozgás- és magatartásszabályozással kapcsolatban Descartes-ról tudni kell azt is, hogy az ember és környezetének viszonyát vizsgálva lerakta a reflexelmélet alapjait, sőt maga a reflex fogalma is tőle származik. 3. 1. 1. A mozgás meghatározása A mozgás meghatározásának alapos és átfogó ismertetését Istvánfi (2006) munkájában találtuk meg. Ennek mentén építjük fel a mozgás definiálását. Több tudományterület és tudományág törekszik magyarázatot adni az élőlények mozgását létrehozó hatásokra és folyamatokra, valamint a különböző mozgások eredményes végrehajtásának feltételeire. Az emberi mozgásokat a különböző tudományágak saját nézőpontjukból vizsgálják és határozzák meg. A mozgás filozófiai megközelítésben az anyag attribútuma, annak elválaszthatatlan, 15

elidegeníthetetlen része. A mozgás e legáltalánosabb értelmezése arra utal, hogy ahol anyag van, ott mozgás is van. Ebből következően a mozgás nem kizárólagosan az élő szervezetek sajátja, mivel az é l e t t e l e n a n y a g o k és anyagrészek is produkálhatnak mozgást. Az élettelen testek, anyagok és vegyületek mechanikai, kémiai és elektorfizikai mozgásformáinak vizsgálatával az élettelen természettudományok (pl. fizika, kémia) foglalkoznak. Az é l ő s z e r v e z e t e k (növények, állatok, emberek) esetében a mozgás olyan alapvető életjelenség, amelynek révén az élőlények képesek optimalizálni: belső egyensúlyi állapotukat, homeosztázisukat; a környezethez való viszonyulásukat, adaptációjukat; fejlődésüket és fennmaradásukat, illetve szaporodásukat. Az élettan elsősorban az izomműködést kísérő anyagcsere-folyamatokra és az izommozgást kiváltó biokémiai reakciókra irányítja a figyelmet. A neurofiziológia a mozgást a központi idegrendszer corticalis és subcorticalis területeinek lokalizációja és szabályozó folyamatainak szempontjából vizsgálja. Megkülönböztet: elemi, genetikailag tárolt mozgásmintákat; tanult, komplex mozgásprogramokat. A pszichológia a mozgást a cselekvés látható és egyben befejező részeként értelmezi. Azokat a pszichikus funkciókat vizsgálja, amelyek a cselekvés és ezen belül a mozgás szervezésében részt vesznek (pl. érzékelés, észlelés, figyelem, emlékezés, döntés stb.), valamint azokat, amelyek a mozgások végrehajtásának affektív kísérőjelenségei (pl. siker, kudarc, érzelmek stb.). A mechanika az anyag mozgásformáinak törvényszerűségeivel foglalkozik és a mozgásokat a tömeg, az erő és a sebesség összefüggésében vizsgálja. A testek tehetetlenségére, gyorsulására és a rájuk kifejtett hatások, illetve ellenhatások összefüggésére vonatkozó megállapításait a mechanika a Newton-féle alaptörvényekben fogalmazza meg. A biomechanika az élő szervezetek mozgásainak mechanikai törvényszerűségeivel foglalkozik. A biomechanika kinetikai irányzata a mozgásokat a belső és a külső erők összefüggésében vizsgálja, míg a kinematikai irányzata a mozgások olyan tér- és időbeli leírását, elemzését adja, amelyek során a mozgást létrehozó erőhatásokat figyelmen kívül hagyja. A kineziológia a biológiai rendszerek mozgásainak törvényszerűségeivel foglalkozó multidiszciplináris tudományág, amely többek között magába foglalja az anatómia, a (neuro) fiziológia, a biomechanika és a pszichológia vonatkozó ismereteit. 16

A kibernetikai és informatikai megközelítés középpontjában a mozgást vezérlő, szabályozó folyamatok elemzése és modellezése áll. Elsősorban a motoros programokkal kapcsolatos információk feldolgozása, valamint az ezeket követő korrekciós folyamatok tartoznak érdeklődési körükbe. A szociológia a mozgással összefüggésben olyan társadalmi folyamatokkal foglalkozik, amelyekre embercsoportok átmeneti vagy tartós hely-, illetve státuszváltozása a jellemző (pályaelhagyások, lakóhely-változtatások, migrációs folyamatok, tüntetések, klubcserék, átigazolások, honosítások stb.). Az edzéselmélet jelenség szinten megfogalmazott értelmezésében a mozgás a sportoló egész testének, vagy testrészeinek hely-, illetve helyzetváltoztatása. Az emberi mozgás az emberi lét elemi életmegnyilvánulása, az emberi cselekvés lényeges alapja; valamely emberi szenzomotorikus teljesítménynek terméke; az egész test vagy testrészek helyváltoztatása térben és időben. Az emberi mozgás sajátos feltételeit tekintve lehet: mindennapi mozgás, munkamozgás, sportmozgás stb. A sportmozgások körébe azok az emberi mozgások tartoznak, amelyek megfelelnek az illető sportág tételes követelményeinek. (Nádori, 2005). A sportmozgások mélyebb értelmezése és a létrejöttüket meghatározó tényezők megismerése, valamint azok eredményes oktatása az emberi mozgás integrált szemléletű vizsgálatát igényli (Istvánfi, 2006). 3. 1. 2. A mozgás szerkezete A mozgásszerkezet valamely mozgásforma fázisának és ritmusának összekapcsolását jelenti, azaz a mozgáselemeket és azok térbeli, időbeli és dinamikai kapcsolatait. (Nádori, 2005). A mozgás térbeli, időbeli, valamint dinamikai szerkezeti összetevői közötti kapcsolat megismerése jelentős mértékben járulhat hozzá a mozgás szerveződésének alaposabb megértéséhez. Az eredményes mozgás a pszichomotoros funkciók szervező és szabályozó folyamatainak következményeként jön létre. E megállapításnak megfelelően az idegrendszer által szabályozott koordinációs folyamatokban rendeződnek a cselekvés célja szerint a mozgás tér- és időbeli, valamint dinamikai szerkezeti elemei. A mozgás szerkezeti összetevői közötti kapcsolat egyfelől állandóságot, stabilitást, másfelől pedig rugalmas változékonyságot, variabilitást mutat. A mozgásszerkezet tér- és időbeli, valamint dinamikai összetevőinek kapcsolatát olyan relatív stabilitás jellemzi, amely lehetővé teszi, hogy azok a cselekvések változó céljainak és 17

az aktuális körülményeknek megfelelő adaptív viszonystruktúrát alakíthassanak ki. A mozgás szerkezeti elemeinek főbb jellemzőit a vonatkozó testnevelés-elméleti és edzéselméleti megállapításokra (Nagy, 1978; Nádori, 1986; Báthori, 1991; Makszin, 2002) építve ismertetjük. A mozgás térbeli szerkezete: a test kiindulási és végső helyzete a földhöz vagy egy szerhez viszonyítva; a testrészek egymáshoz viszonyított helyzete, valamint ennek változásai; a mozgás terjedelme, iránya, fajtája: egyenes vonalú, folyamatos, rotációs. A mozgás időbeli szerkezete: a mozgás időtartama, sebessége, a fontos testpontok gyorsulása, az erre ható erők kapcsolata. A mozgás dinamikai szerkezete: a mozgást létrehozó erők, az izomerő és a külső erők, valamint azok kapcsolata. Ezek a térbeli, időbeli és dinamikai ismertetőjegyek működési egységet alkotnak. Ezért a mozgás kondicionális feltételeit - izomerőt, állóképességet, gyorsaságot - és a technikát együttesen, egymással szoros összefüggésben kell fejlesztenünk (Nádori, 1991.) Minden mozgástérben játszódik le - tehát van kiterjedése -, időben gyorsan, illetve lassan zajlik le - tehát van sebessége - és mivel izom-összehúzódást követő erőfeszítés hozza létre, van dinamikai jegye is. Az említett fogalmak szoros, elválaszthatatlan egységét azzal jellemezhetnénk, hogy a mozgás időben elhelyezett térbeli szerkezete - a mozgás kinetikai összetevője - azon erők hatásának következménye, amelyek a mozgást kiváltják. Ezért beszélünk a belső és külső erők komplex hatásáról. A mozgásszerveződés sokrétű és bonyolult jellegére utalnak a fentebb említett tudományágak (filozófia, élettan, neurofiziológia, pszichológia, mechanika, biomechanika, kineziológia, kibernetika, informatika, szociológia, edzéselmélet) emberi mozgásra vonatkozó, egymástól jól elkülöníthető, mégis logikus funkcionális kapcsolatban lévő azon folyamatai és tényezői, amelyeknek eredményeként létrejön, illetve megszerveződik a mozgás. Ezen folyamatok és tényezők közül a mozgásprogramok eredményes végrehajtása, illetve oktatása szempontjából a következők a legfontosabbak: a mozgás alkotóelemei: a csont-ízület-ideg-izom kapcsolatok; a mozgás kiváltói: a belső és külső ingerek, erőhatások; a mozgás energetizálói: a biokémiai folyamatok; a mozgás létrehozói: az izomkontrakciók összerendezett váltakozása; a mozgás szabályozói: az idegrendszeri és pszichikus funkciók. 18

A mozgások szerkezetét egyes szerzők többféle szempont alapján határozzák meg. Makszin (2002) meghatározásában a kötött szerkezetű mozgások az un. ordinatív mozgások: a finomabb, koordinatív mozgásokat soroljuk ide, amelyek sajátos mozgásfeladatok vagy mozgáskövetelmények végrehajtására szolgálnak. Voltaképpen a perceptuo-motoros képességek birtoklását jelenti, magyarul a tanult mozgásokat. Megkülönböztet továbbá inventív-kreatív mozgásokat: az ötletességet, alkotószellemet, egyéni megoldásmódokat tükröző mozgásműveleteket jelentik. Kifejezetten individuális jegyeket hordoznak, ami a tanulók egyéni stílusában, ügyes feladatmegoldására jellemző. Többnyire kiváló sportolók, tehetséges tanulók tevékenységrendszerében találkozhatunk velük. A mozgások szerkezetének rendszerezésével foglalkozva Makszin (2002) több kutató véleményét is ismerteti. Ezek közül az egyik Appelt (1964) meghatározása, aki szerint a mozgásműveletek téri, idői, dinamikai összetevőkből állnak. A mai magyarországi edzéselmélet, gimnasztika és a torna is ebből az álláspontból indul ki. Másik nézőpont szerint a mozgások szerkezetét azok formája alapján határozhatjuk meg (Farfelj, 1968): - ciklikus mozgások - egyes elemek törvényszerűen ismétlődnek; - egyszeri aciklikus mozgások - a mozgás során nem ismétlődik két azonos ciklus; - összetett aciklikus mozgások - a mozgásfeladatok, gyakorlatok felépítésének sorrendjét előírások szabályozzák; - nem állandó jellegű mozgások - célszerűen, adott helyzetnek megfelelő mozgások tartoznak ide. (Részletesen a 19. oldalon írunk róluk!) A mozgások szerkezetét még a műveleteknek a test hossztengelyéhez viszonyított térbeli felépítése alapján is osztályozhatjuk (Makszin, 2002): - szimmetrikus mozgások - a test hossztengelyének mindkét oldalán az egyidőben végrehajtott mozdulatok azonosak; - aszimmetrikus mozgások - az egyidőben végrehajtott mozdulatok a test két oldalán nem azonosak. 3. 1. 3. A mozgások csoportosítása A mozgások szerveződése és végrehajtási formája sokféle. E sokféleség értelmezése érdekében a sportmozgások osztályozására különös figyelmet kell fordítanunk. Számos törekvés irányult arra, hogy a sportágak gazdag, változatos mozgásanyagát rendszerbe foglalják és az azonos karakterű mozgásokat azonos osztályba sorolják. Az 19

osztályba sorolások különböző nézőpontok szerint jöttek létre. Az ismert osztályozási rendszerek közül a szerzők nevével fémjelezve mutatjuk be azokat, amelyek a sport eszközrendszerének sokféleségére utalnak. Farfelj (1948) osztályozásnak vezérelve a sportmozgások megjelenési formája volt. Azokat a sportágakat sorolta egy csoportba, amelyeket belső szerkezetükből fakadóan közel azonos külső jegyek jellemeznek. (Felületesen a 18. oldalon más okból már érintettük.) Ennek megfelelően a sportmozgások következő osztályait különböztette meg: A) Ciklikus mozgások: olyan helyváltoztató mozgások, amelyekben a mozgásciklust alkotó részek azonos sorrendben követik egymást és a ciklusok folyamatosan ismétlődnek (pl. járás, futás, kerékpározás, úszás, kajakozás, gyorskorcsolyázás). A ciklikus sportmozgásokat viszonylag könnyen megtanulható és hosszú ideig tárolható mozgásprogramok jellemzik. Ennek ellenére a pontos technikai végrehajtásuk folyamatos gyakorlást igényel, mivel az jelentős teljesítményt befolyásoló tényező. B) Egyszeri aciklikus mozgások: a nem azonos tér és időbeli, illetve dinamikai szerkezeti elemek logikai egységet alkotva, meghatározott sorrendben követik egymást (pl. az atlétika dobó- és ugrószámai, súlyemelés, műugrás). Szemben a ciklikus mozgásokkal, a mozgásprogramok lefutását nem követi azok azonnali és folyamatos ismétlődése. A mozgásprogramok megismétlésére csak egy meghatározott időintervallum után kerülhet sor. Az egyszeri aciklikus mozgások nagyon pontos technikai végrehajtást igényelnek, ezért a mozgásprogram nem azonos tér- és időbeli, illetve dinamikai elemeinek összehangolása kitartó és figyelmes gyakorlást tesz szükségessé. C) Összetett aciklikus mozgások: különböző aciklikus mozgásprogramok összekapcsolása és folyamatos egymás utáni végrehajtása jellemzi (pl. torna, ritmikus gimnasztika, műkorcsolya stb.). A részprogramok sorrendje vagy a szabályok által meghatározott (kötelező gyakorlat), vagy a versenyző, edző, koreográfus által összeállított (szabadon választott gyakorlat) lehet. Az összetett aciklikus sportágak értékelése pontozással történik. A részelemek különböző pontértéket képviselnek, ami a teljes program összeállításának egy jelentős szempontja. Az összetett aciklikus sportágak versenyprogramjának összeállítása során a részelemek felcserélhetőek és új részelemek építhetők a versenyprogramba. A teljesítményt egyrészről a gyakorlat anyagerőssége, a részelemek pontértéke, másrészről a kivitelezés színvonala határozza meg. 20

D) Nem állandó jellegű mozgások kategóriájába a küzdősportokat és a sportjátékokat sorolta. Ezeknek a sportágaknak a mozgásprogramjai az állandóan változó környezetnek megfelelően (ellenfelek, társak, céltárgy), taktikai jelleggel kerülnek alkalmazásra. Ezért azon túl, hogy ezekben a sportágakban a mozgásprogramok (pl. fektetett dobás, cselezés stb.) számtalan variációját kell elsajátítatni, hangsúlyozott figyelmet kell fordítani a taktikai jellegű felhasználásukra, a megfelelő pillanatban történő alkalmazásukra. Az állandóan változó környezet ingerei (ellenfelek, társak) folyamatos válaszreakciókra, illetve kezdeményező akciókra késztetik a versenyzőket. A Poulton (1957) és Knapp (1963) által képviselt, a zárt illetve a nyílt jellegű mozgáskészségek összehasonlítására felépített osztályozási rendszere is érdekes mozgáscsoportosítás. A zárt és nyílt jellegű mozgáskészségek osztályozási rendszere az aktuális környezeti tényezők cselekvésre gyakorolt hatásának elemzésére épül. A mozgáskészséget annak alapján osztályozzuk, hogy azok végrehajtását a környezeti tényezők milyen mértékben befolyásolják. Környezeti tényezőkön különösen az ellenfelek, a társak, és a cselekvést végrehajtó versenyzővel kapcsolatos céltárgyak, eszközök értendők. Az osztályzás szempontjából a klimatikus tényezők csak rendkívüli esetben vehetők figyelembe. 1. Zárt jellegű mozgáskészségek: Azokban a sportágakban, ahol a mozgáskészségek jellege zárt, a környezeti tényezők helyzete viszonylag konstans (súlyemelés, torna, atlétikai ugró- és dobószámok, íjászat, műugrás stb.). Az ilyen sportágakban a sportolóknak egymástól függetlenül, más és más időpontban kell teljesíteniük feladataikat. Ezért az ellenfelek vagy csapattársak teljesítményét nem képesek befolyásolni, a versenykörülmények előre megjósolhatók. A versenykörülmények közbeni teljesítés, reprodukció az alapvető meghatározó tényező. Ennek érdekében a sportolónak a motoros program pontos végrehajtására, illetve a zavaró tényezők kikapcsolására kell törekednie. A zárt jellegű mozgáskészségekkel jellemezhető sportágak jelentős részében a teljesítmény mérhető (súlyemelés, magasugrás, diszkoszvetés), míg egy másik kategóriájában a teljesítményt egy objektív skála mentén, nem mérhető módon, látszólag szubjektíven ítélik meg (torna, műugrás, műkorcsolya). Ezekben a sportágakban az előre programozott mozgások pontos reprodukciója mellett a kivitel színvonala, esztétikuma is jelentős, teljesítményt meghatározó tényező. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy a torna sportágban egy tökéletes mozgásminta, 21

hibátlan technika elsajátítása és versenyen történő minél pontosabb bemutatása a végcél. Ehhez adekvát motoros képességekre, tökéletes mozgásképzetre és mozgáskészségekre van szükség, amit a cselekvéstanítás minden pillanatában szem előtt kell tartania az edzőnek és a versenyzőnek egyaránt. 2. A nyílt jellegű mozgáskészségek: Azokban a sportágakban, melyekben a mozgáskészségek jellege nyílt (küzdősportok, sportjátékok stb.) a környezeti tényezők folyamatos mozgásban vannak, helyzetük, sebességük változó. A versenyhelyzetek előre nem bejósolhatóak, az előkészítésükre azonban van lehetőség. A sportolók célja olyan versenyhelyzetek kialakítása, melyekben akcióik eredményesek, mert a megoldáshoz tárolt, tanult motoros programokkal rendelkeznek. A megtanulható mozgáskészségek száma nagy és variábilis jellegű. A mozgáskészségek az adott helyzethez adaptálhatóak, és a végrehajtás során módosíthatók. Fitts (1965), aki a mozgásos cselekvések logikailag meghatározott nehézségi fokozataira építve dolgozta ki a sportmozgások osztályba sorolását (és osztályozása jelentős mértékben hasonlít a Poulton és Knapp által képviselt, előbb ismertetett osztályozási rendszerre!), az alábbi két fő szempontot vette figyelembe: A. A versenyző helyzete, illetve mozgása az aktuális feladat végrehajtása előtt. Ennek alapján a szerint tett különbséget, hogy a versenyző nyugalmi helyzetből vagy mozgásból hajtotta-e végre a feladatot. B. A versenyzőkre gyakorolt környezeti tényezők hatása alapján megkülönböztette az önparancsra, illetve a külső ingerek hatására történő mozgásindítást. A fenti két szempontot figyelembe véve, a következő három nehézségi fokozatú osztályba sorolta a sportmozgásokat: 1. Első nehézségi fokozat: a versenyző és az eszköz, céltárgy egyaránt mozdulatlan, nyugalmi állapotban van a cselekvés megindítása előtt (pl. torna, műugrás, súlyemelés, kosárlabda büntetődobás, golflabda megütése). Mivel az eszköz (pl. tornaszer) nincs mozgásban, nincs olyan külső inger, ami a versenyzőt cselekvésre késztetné. Ebben az esetben a mozgás önparancsra indul meg. Az ilyen jellegű feladatok esetében a mozgásprogramokra a nagyfokú pontosság és stabilitás jellemző. 2. Második nehézségi fokozat: azok a sportágak, amelyeknél csak az egyik tényező, a versenyző vagy az eszköz, céltárgy van mozgásban. Pl. a bowling esetében a versenyző mozgásban van, de a céltárgyak, a bábúk mozdulatlanok. Ebben az esetben a viszonylag fix, stabil mozgásprogramot a versenyző önparancsa indítja el. Az 22

előbbivel ellentétes helyzet, amikor pl. a sportlövő nyugalmi helyzetből mozgó céltárgyra lő. Ebben az esetben a cselekvés megindítása külső ingerre történik és a mozgásprogramnak viszonylag nagyfokú a variabilitása. 3. Harmadik nehézségi fokozat: a legnehezebb fokozat, mivel ebben az esetben a versenyző és az eszköz, céltárgy egyaránt mozgásban van a cselekvés kritikus pillanata előtt. Pl. teniszben a nagy sebességgel érkező labda eredményes visszaütését a játékos megelőző mozgása teszi lehetővé. Az ilyen helyzetekben a sportolóknak a cselekvési lehetőségekkel kapcsolatos tárolt információkat, valamint a környezetből jövő aktuális ingereket, jelzéseket egyaránt fel kell dolgozniuk. Az anticipációs és döntési képesség alapvető teljesítményt meghatározó tényező. A saját test helyzetének érzékelése és a környezettel kapcsolatos információk feldolgozása, valamint a megfelelő mozgásprogram kiválasztása és kivitelezése a sikeres teljesítmény meghatározó feltétele. Vanek és Cratty (1972) osztályozási rendszerüket annak figyelembevételével építették fel, hogy a különböző sportágak eredményes űzése elsősorban milyen fizikai és pszichikai tulajdonságok, képességek meglétét igénylik a versenyzőktől. Ezek az osztályok a következők: A. Kéz-szem koordinációt igénylő sportágakban (pl. sportlövészet, íjászat) és bizonyos sportágak hasonló feladathelyzeteiben (pl. kosárlabda büntetődobás) a teljesítményt alapvetően a finom koordináció, a látásélesség és a stressz-tűrőképesség szintje határozza meg. A teljesítményt jelentős mértékben befolyásolja a versenyző aktuális pszichikai állapota. B. Az egész test koordinációját igénylő sportágakban (pl. torna, ritmikus gimnasztika, műkorcsolya stb.) a sportág esztétikai igényeinek megfelelően az egész test mozgását kell koordinálni térben és időben. Ezért a teljesítmény alapvető meghatározó tényezője a mozgás kivitelezésének színvonala, amely az egész test helyzetéről nyert információk minőségével függ össze. C. Maximális energiamozgósítást igénylő sportágakban (pl. hosszú távú futás, úszás, evezés stb.) a versenyzőknek magas szintű állóképességgel és frusztrációs tolerenciával (fájdalom-, stressz- és szenvedéstűrő képességgel) kell rendelkezniük, mivel az energia mozgósítása viszonylag hosszú időn keresztül valósul meg. Esetenként a sportoló a teljes kimerültség állapotában fejezi be a versenyt. 23

A szerzők ezen az osztályon belül egy alrendszert is létrehoztak, amit a következőképpen neveztek el: - az energiát robbanékonyan mozgósító sportágak; - sérülés- és életveszélyes sportágak; - anticipációs képességet igénylő sportágak. Ezzel az osztályozási rendszerrel kapcsolatban Robb (1972) megjegyzi, hogy az nem terjed ki minden sportágra és a sportágak mozgásanyagának oktatását illetően kevés információt ad. Rókusfalvy (1974) osztályozási rendszerének vezető elve a versenyző és a sportági környezet viszonya. Ennek alapján az alábbi sportági csoportokat különbözteti meg: A. Csapatjátékok (kosárlabda, röplabda, vízilabda stb.); B. Páros játékok (tenisz, asztalitenisz stb.); C. Küzdősportok (birkózás, vívás, judo stb.); D. Ember-eszköz rendszerű idő- és térleküzdő sportágak (pl. autóversenyzés, kerékpár, lovaglás, kajak-kenu stb.); E. Egyéni immanens sportágak (pl. torna, műugrás, ritmikus gimnasztika stb.); F. Instrumentális célleküzdő sportágak (pl. sportlövészet, íjászat stb.); G. Instrumentális súlyleküzdő sportágak (pl. súlyemelés); H. Összetett sportágak (pl. öttusa); I. Vegyes típusú sportágak (pl. vízisí, lovaspóló stb.). Rigler (1996) a sportágakat először a következő szempontok szerint osztályozta: A. A végrehajtás helye és közege. B. A sportmozgások végrehajtásának célja. C. A végrehajtás módja. D. A végrehajtás tárgyi feltételei. E. A végrehajtásban résztvevők száma. F. A végrehajtás vezérlése, szabályozása. Egy másik megközelítésben Rigler (2000) a teljesítmény szempontjából alapvetően meghatározó tulajdonságok, jellemzők szerint megkülönböztet: A. Képesség dominanciájú sportágakat (pl. atlétika, evezés, súlyemelés stb.). B. Technika dominanciájú sportágakat (pl. torna, műkorcsolya, lövészet stb.). C. Taktika dominanciájú sportágakat (pl. sportjátékok, küzdősportok stb.). 24

A fenti felsorolásból is kitűnik, hogy a sportmozgások minden csoportosítási szempont alapján rendkívül bonyolult összetevőkkel rendelkeznek, ami természetes kihatással van az elsajátítás, a mozgásos cselekvéstanulás eredményességére is. 3. 2. A tanulás pszichológiai és pedagógiai megközelítése A pedagógia hosszú időn keresztül a tanulást - szűken értelmezve - a verbális tanulással azonosította. Így a tanulás az emlékezet fejlesztését, a szövegek megértését, a definíciók megtanulását, az ismeretek elsősorban kognitív elsajátítását jelentette. Ez a felfogás az alábbi következményekkel járt: A gyakorlati ismeretek, jártasságok, készségek és képességek kialakulása nem képezte a tanítás tárgyát. A személyiségfejlesztés elkülönült a tanítástól, ez a tanítás és a nevelés kettéválását jelentette. Nem alkotta részét a tanításnak a személyiség teljességéhez tartozó viszonyulások, akarati és érzelmi tulajdonságok formálása sem. A tanulót passzív, befogadó, reproduktív szereplőnek tekintette (Báthory, 1985.). A tanulás szűk értelmezésében a tanulás elméletében kitüntetett szerepet játszó didaktika és pszichológia egyetértett. Nahalka (1998) szerint a pszichológia fejlődésének köszönhető a didaktikai gondolkodás szemléletváltása. A tanuláspszichológia eredményei ugyanis hozzájárultak az oktatás egyoldalú intellektualizmusának és verbalizmusának feloldásához és utat nyitottak a tanulás és a személyiségfejlesztés összefüggéseinek vizsgálatához. A tanulás tág értelmezéséről vallott mai nézeteink évtizedeikig tartó folyamat eredményeként alakult ki. A tanítás-tanulás sajátos dialektikus viszonyrendszert jelent a tanár és a tanulók között. A tanár irányító-vezető szerepe közvetlenül vagy közvetve mindig érvényesül. Ez egyik feltétele annak, hogy a tanítás (a tanulók aktív közreműködésével végrehajtott tanulás útján) pozitív hatáskiváltást eredményezzen. A tanítás tehát a tanulás irányítása, magába foglalja a pedagógus minden olyan tevékenységét, amely szükséges feltétele a pozitív hatáskiváltásnak: 1. a tantervi célok és feladatok szerinti hosszú távú és rövid távú tervezés (tanmenet, óravázlat, alkalmazott módszerek stb.); 2. a konkrét interakciós tevékenység (tanóra, edzés, versenyzés stb.); 3. a konkrét interakciós tevékenységek ellenőrzése, értékelése (Vass, 1986). A pedagógiai tevékenység fenti három szakasza mindvégig, folyamatosan igényli a tanár részéről az elemzés, döntés, végrehajtás műveleteit. 25

A pedagógus tanítási tevékenysége a 2. táblázatban látható, Falus (1972) által készített mátrixszal jellemezhető: 2. táblázat: A pedagógiai tevékenység szakaszai (Falus, 1972) A pedagógiai tevékenység szakaszai Tervezés Tanítás-nevelés interaktív szakasza Értékelés A pedagógiai tevékenység jellege Elemzés Döntés Végrehajtás Tanterv, a körülmények elemzése A tanulói érdeklődés, képzettség, megértés stb. elemzése A követelmények és a tanulói teljesítmények megfelelésének elemzése Tanítási stratégia, Óravázlat, eszközök módszerek, eszközök elkészítése A tervezés és elemzés Ismeretközlés, alapján a következő gyakoroltatás, motiválás, tanítási aktus dicséret stb. meghatározása Át lehet-e térni újabb A teljesítmények anyagrészre? Milyen mérésének végrehajtása kiegészítő tanításra van szüksége az osztálynak, egyes tanulóknak? A tanítás egyértelműen pedagógiai tevékenység, a tanulás hátterében azonban nemcsak pedagógiai, hanem nagyon jelentős pszichológiai, neurofiziológiai történések is zajlanak, amelyek a tanítás-tanulás eredményességét döntően befolyásolják. A tanulás mibenlétének megközelítése történhet idegélettani, (szociál)pszichológiai, pedagógiai szempontból. Ezek közül a pedagógiai megközelítés nem csupán a sok közül az egyik, sajátos kérdésfelvetésű nézőpont, hanem olyan szintetizáló jellegű tényfeltárás és összefüggés keresés, amely messzemenően figyelembe kell, hogy vegye a tanulás idegélettani, pszichológiai sajátosságait, törvényszerűségeit. Igen érdekes és nagyon pontos, plasztikus meghatározását adta a tanulásnak Nádori (1972). Szerinte a tanulás a tanuló viselkedésében, magatartásában (teljesítményében) meghatározott változást idéz elő, amely együtt jár a tudás elsajátításával. Világosan látszik, hogy milyen bonyolult szintetizáló tevékenységet kell elvégezni a tanítás során, ha alaposan megvizsgáljuk az alábbi területek definícióit a tanulásról. A pszichofiziológia a tanulást, mint az idegrendszer különböző területei között létrejött kapcsolatok rendszerét határozza meg. 26