Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Jegybankok márciusa A fejlett piaci és a hazai állampapír piacok szempontjából is meghatározó volt a fejlett jegybankok monetáris kondícióiban történő változások. Március elején az európai jegybank tovább fokozta az addig is meglehetősen laza monetáris kondícióit. Ennek során az ECB a jegybanki alapkamatot 0,0%-ra vágta, miközben az O/N betétetekre fizetett jegybanki kamat mínusz 0,4%-ra csökkent (ezt megelőzően mínusz 0,3% volt). Az ECB döntésének fontos pontja volt, hogy a havi kötvény-visszavásárlásra fordított összeget felemelte 60 milliárd euróról 80 milliárd euróra. Ez - tekintettel a visszavásárlási program jövő márciusra tervezett kifutására - az összesen visszavásárolt kötvények volumenét 240 milliárd euróval megnövelte. Azonban azt figyelembe véve, hogy az ECB egy-egy kötvénysorozatból csak limitált - 25-33 százalék közötti - mértékben vásárolhat, ez a lépés már önmagában azt eredményezhette volna, hogy az európai jegybank a program végére beleütközhet a fenti sorozatonkénti visszavásárlási limitbe, így részben ennek elkerülése végett, a visszavásárlási programot kiterjesztette a jó minősítésű vállalati kötvényekre is, mely újabb 900-1000 milliárd euróval bővítette a visszavásárlással potenciálisan érintett értékpapírok körét. A fenti lépések még kiegészítésre kerültek a TLTRO program feltételeinek júniusi megváltoztatásával, melynek eredményeképp azok az európai bankok, akik vállalják, hogy a hitel volumenüket 2,5%-kal megnövelik az ECB O/N betéti kamatán vagyis mínusz 0,4%-on 4 éves futamidejű jegybanki forráshoz juthatnak. (Ez bármennyire furcsa, de praktikusan azt jelenti, hogy a hitelt felvevő bank pénzt fog kapni a fennálló hitelei után ) Az ECB lazítását érthetővé teszi, ha az európai előretekintő makro adatokat is megnézzük. Az Európai Bizottság a 2016-os évi gazdasági növekedési kilátásait a korábbi 1,7%-ról 1,6%-ra csökkentette, miközben az év/év inflációs mutató negatív volt februárban (-0,2%) és márciusban (-0,1%) is. Ebben a környezetben a monetáris lazítás fokozása pozitívan hathat a növekedésre, és egyben az inflációs kilátásokat is emelheti, ami az elhúzódó defláció veszélyét csökkenti. Mindeközben az amerikai kamatemelési várakozások is összeomlottak, hiszen 2015 végén a FED által kommunikált 4 emeléssel szemben március végére már az amerikai jegybank sem vár 2 emelésnél többet, míg a piaci várakozások pedig még ettől is elmaradnak. A fenti események hatására a dollár gyengülni kezdett. A jegybanki döntések további következménye lehet, hogy az EU-n belül még tovább csökkenhet a periféria-magországok közötti hozamkülönbözet, mely differencia csökkenés értelemszerűen kihat a magyar állampapírok hozamára is. Ez a támogató nemzetközi monetáris környezet, - továbbá az MNB márciusi inflációs jelentésében szereplő 2016 tekintetében 0,3%-os éves átlagos inflációt jósoló előrejelzés - a magyar jegybank számára is lehetővé tette egy kamatcsökkentési ciklus újbóli beindítását, melynek a végét inkább 1%-nál mint alatta várom. (2016.04.07) Piaci folyamatok Nemzetközi tőkepiacok Tovább emelkedtek a részvénypiacok március folyamán, amiben nagy szerepe volt a Kínában bejelentett növekedésösztönző intézkedéseknek, a kedvezőbb globális makrogazdasági adatoknak és a felfelé induló olajáraknak. Nagymértékben javította a hangulatot, hogy az ECB tovább csökkentette a kamatokat és bővítette eszközvásárlási programját, az amerikai Fed vezetői pedig lejjebb húzták kamatelőrejelzéseiket és az idei évre már csak két emelést prognosztizálnak. Az európai tőzsdék ugyan átlagosan csak 2 százalékot emelkedtek, az amerikai S&P 500 viszont közel 7 százalékot. A feltörekvő piacokon szárnyaltak a jegyzések, az MSCI regionális indexe 13 százalékkal ugrott meg, de a helyi kötvénypiacok is nagyon erősek voltak. Utóbbi jelentős részben a dollár gyengülésének is köszönhető. Az euró 4 százalékot erősödött a zöldhasúval szemben, amit az amerikai kamatemelési várakozások halványulása mellett az is segített, hogy Draghi ECB-elnök azt sugallta: az eurózónában nem lesz szükség további kamatcsökkentésekre. A német és amerikai államkötvényhozamok keveset változtak, az olaj jegyzése viszont 8 százalékkal ugrott feljebb. Hazai tőkepiacok A piacot meglepve a vártnál korábban indította újra a kamatcsökkentési ciklust a Magyar Nemzeti Bank. Az irányadó kamat 1,20 százalékra került, az egynapos betéti kamat pedig a régióban elsőként negatív tartományba süllyedt. A jegybank az idei inflációs prognózisát a korábbi 1,7 százalékról 0,3 százalékra vágta vissza. A rövid lejáratú állampapírok piacán nem volt számottevő változás, de a hosszabb kötvények hozama további 25-35 bázispontot csökkent a hónap folyamán. A forint kissé gyengült az euróval szemben. A hazai tőzsdén 13 százalékos emelkedést produkált a BUX, főként az OTP és a Mol kétszámjegyű szárnyalásának köszönhetően. 140% 120% 100% 80% 60% 4.0 3.0 2.0 1.0 0.0 Részvényindexek árfolyamának relatív alakulása (bázis = 2015.03.31) MSCI World Free MSCI Em. Markets S&P 500 DAX BUX arany Magyar hozamgörbék (%) 3 hó 6 hó 12 hó 3 év 5 év 10 év 15 év Jelenlegi 1 hónappal korábban 1 évvel korábban nem szolgálhatnak hivatkozási alapként, ennek megfelelően e kiadvány alapján az Erste Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.-vel és az Erste
Piaci kitekintő Piaci hozamok* és devizaárfolyam változások*** Referencia indexek teljesítménye deviza YTD** 1 hó 6 hó 1 év 3 év Hazai államkötvény RMAX CMAX MAX Nemzetközi kötvény Credit Suisse High Yield Bond Citigroup World BIG EUR Index Hazai és nemzetközi részvény BUX S&P 500 DAX MSCI World Free MSCI Emerging Markets CETOP 20 *** EUR/ / CHF/ Egyéb Arany EUR /uncia Piaci teljesítmények ábrája - 1 hó és YTD hozamok EUR EUR 0.21% 0.08% 0.16% 1.41% 2.96% 3.71% 1.33% 3.36% 5.69% 8.47% 3.93% 1.44% 3.55% 5.94% 9.47% 2.88% 5.40% -1.16% -4.47% 1.33% 2.09% -2.12% 3.61% -0.17% 4.57% 10.58% 13.39% 26.60% 34.34% 13.99% 0.77% 6.60% 7.28% -0.39% 9.49% -7.24% 4.95% 3.16% -16.72% 8.53% -0.88% 6.52% 4.18% -5.32% 4.74% 5.37% 13.03% 5.65% -14.14% -6.84% 3.63% 11.04% 2.56% -10.66% -2.27% -0.47% 1.21% 0.14% 4.47% 1.05% -5.00% -3.27% -1.62% -1.45% 5.15% -1.25% 0.40% -0.44% -0.38% 4.69% 16.18% -0.48% 10.55% 4.16% -8.28% Kötvény Részvény Egyéb Megjegyzés: Az oszlop jelenti a YTD, a pont a havi hozamot.
Piaci kitekintő Eszközalapok hozama* Eszközalap neve ERSTE Globe Pénzpiaci Eszközalap ERSTE Globe Tőkevédett Eszközök Forint Eszközalap ERSTE Globe Állampapír Eszközalap ERSTE Globe Ingatlan Dominanciájú Vegyes Eszközalap ERSTE Globe Belföldi Részvény Eszközalap ERSTE Globe Nemzetközi Részvény Eszközalap ERSTE Globe Arany Nyíltvégű Forint Eszközalap deviza YTD** 1 hó 6 hó 1 év 3 év 0.04% 0.02% 0.07% 0.42% 1.73% 0.30% 0.13% 0.43% 1.03% 2.45% 3.27% 1.35% 3.19% 4.33% 7.75% 0.71% 0.24% 1.31% 2.72% 3.54% 9.49% 10.24% 23.81% 26.89% 11.02% -6.87% 3.50% -0.26% -3.46% 11.06% 8.77% -1.02% 5.90% 3.47% -2.21% Megjegyzések: **YTD (year to date) előző év utolsó napjától az adott dátumig terjedő időszak. ***árfolyamok esetében a pozitív értékek a forint leértékelődését (gyengülését) jelentik. Eszközalapok teljesítményének ábrája - 1 hó és YTD hozamok Pénzpiaci Kötvény Ingatlan Részvény Árupiaci Megjegyzés: Az oszlop jelenti a YTD, a pont a havi hozamot.
Pénzpiaci Eszközalapok ERSTE Globe Pénzpiaci Eszközalap Az Eszközalap által tartott Pénzpiaci Alap duration-je 0,21-0,27 év között mozgott. A heti esedékességekből túlnyomórészt forint, illetve euró betéteket (-ra visszafedezve) kötöttünk, de a jövőbeni likviditás kezeléshez folytattuk a rövid DKJ vásárolásokat is. Az új betétlekötések jellemzően 2 hét és 3-6 hó futamidőre szólnak. Az alacsony deviza betéti kamatok ellenére - főleg a swap felárak mértéke miatt - az árak függvényében tovább folytathatjuk újabb fedezett deviza betét ügyletek nyitását a portfólióban - ezek aránya jelenleg 27%. 1 hó 0.02% 3 hó 0.04% 6 hó 0.07% 1 év 0.42% 3 év 1.73% YTD 0.04% 2.343 2.340 2.337 2.334 2.331 2.328 Az Eszközalap célja, hogy a befektetők részére stabilan növekvő, biztonságos megtakarítási formát biztosítson. Az Eszközalap pénzpiaci alapokat tartalmaz, melyek jellemző befektetései: betét, MNB kötvény, repo és rövid lejáratú DKJ. 100.0% ERSTE Globe Tőkevédett Eszközök Forint Eszközalap hazai pénzpiaci alacsony 1 hó RMAX Index Az Eszközalap összetételében március folyamán jelentős változás nem történt. 1 hó 0.13% 3 hó 0.30% 6 hó 0.43% 1 év 1.03% 3 év 2.45% YTD 0.30% 1.154 1.151 1.148 1.145 1.142 1.139 1.136 Az Eszközalap hozamát a legnagyobb részét kitevő Alapok Alapja határozza meg. Ez a konstrukció pénzpiaci és származtatott tőkevédett alapokat tartalmaz, melynek célkitűzése a pénzpiaci hozamszinteket meghaladó hozam elérése. Alapok Alapja 51.5% 22.8% hazai pénzpiaci közepes 3-5 év RMAX Index Indulás dátuma 2011.03.01
Részvény Eszközalapok ERSTE Globe Állampapír Eszközalap A hónap során a hosszú papírok hozamai kb. 40 bpos sávban mozogtak és az előző hó záró értékeinek szintje alatt zártak. A hó eleji hozamemelkedést egy erőteljes csökkenés követte, ami hó végére kifulladt és lassú visszarendeződés indult meg. A görbe meredeksége ebben a hónapban csökkent. A 2, 5 és 10 éves szegmensben a forint kötvények mellett továbbra is tartjuk a devizás, forintra fedezett, magyar állampapírokat. 1 hó 1.35% 3 hó 3.27% 6 hó 3.19% 1 év 4.33% 3 év 7.75% YTD 3.27% 2.96 2.94 2.92 2.90 2.88 2.86 2.84 2.82 2.80 2.78 2.76 2.74 Az Eszközalap célja a hazai kamatkonvergencia kihasználása a minél magasabb hozam elérése érdekében. Az Eszközalap főként rövid és hosszú futamidejű kötvényalapokba fektet. Erste Rövid Kötvény Alap Erste XL Kötvény Alap ERSTE Globe Belföldi Részvény Eszközalap 30.8% 39.5% hazai kötvény közepes 2 év CMAX Index Márciusban a Budapesti Értéktőzsde a kivételesen pozitív nemzetközi hangulatot is felülteljesítette (+13.39%), köszönhetően a Magyarországgal kapcsolatban pozitívan nyilatkozó külföldi elemzőknek, és a hazai tőzsdét újraélesztő ígéreteknek. Jelenleg 26000 pont fölött, 2007 óta nem látott szinteken jár a BUX, a blue-chipek értékeltsége a válság óta nem látott magasságokba szökött. 1 hó 10.24% 3 hó 9.49% 6 hó 23.81% 1 év 26.89% 3 év 11.02% YTD 9.49% 2.53 2.43 2.33 2.23 2.13 2.03 1.93 1.83 Az Eszközalap a hazai részvénypiac teljesítményéből kínál részesedést. Tőkéjének legnagyobb részét a hazai részvények teszik ki a BUX Index összetételének megfelelően. Erste Stock Hungary Indexkövető Részvény Alap 95.2% 4.8% részvény magas 5 év BUX Index
Részvény Eszközalapok ERSTE Globe Nemzetközi Részvény Eszközalap Tovább emelkedtek a részvénypiacok a hónap folyamán, amiben nagy szerepe volt a Kínában bejelentett növekedésösztönző intézkedéseknek, a kedvezőbb globális makr adatoknak és a felfelé induló olajáraknak. Nagymértékben javította a hangulatot, hogy az ECB tovább csökkentette a kamatokat és bővítette eszközvásárlási programját, a FED vezetői pedig lejjebb húzták kamatelőrejelzéseiket. Az európai tőzsdék ugyan átlagosan csak 2%-ot emelkedtek, az amerikai S&P 500 viszont közel 7%-ot. A feltörekvő piacokon szárnyaltak a jegyzések, az MSCI regionális indexe 13%-kal, az MSCI WF index 6,5%-kal ugrott meg. 1 hó 3.50% 3 hó -6.87% 6 hó -0.26% 1 év -3.46% 3 év 11.06% YTD -6.87% 1.78 1.73 1.68 1.63 1.58 1.53 1.48 1.43 1.38 Az Eszközalap a globális részvénypiacok hozamából kínál részesedést. ESPA Stock Global 93.6% ERSTE Globe Ingatlan Dominanciájú Vegyes Eszközalap 6.4% részvény magas 5 év MSCI AC WF Az Eszközalap által tartott Erste Ingatlan Alap portfólió menedzserei továbbra is jelentős figyelmet szentelnek a jelenlegi portfólió kezelésére és mindemellett folyamatosan törekszenek arra, hogy újabb ingatlanok megvásárlásával tovább bővítsék az Alap meglévő állományát. Jelenleg több potenciális irodaház megvásárlásával kapcsolatban folynak komoly tárgyalások. A továbbiakban is több bérlős, újonnan épült, prémium kategóriás irodaházak, valamint frekventált elhelyezkedéssel rendelkező, kereskedelmi hasznosítású ingatlanok jelentenek potenciális befektetési lehetőséget az Alap számára. 1 hó 0.24% 3 hó 0.71% 6 hó 1.31% 1 év 2.72% 3 év 3.54% YTD 0.71% 1.964 1.954 1.944 1.934 1.924 1.914 1.904 1.894 Az Eszközalap által célja, hogy a portfóliójába kerülő ingatlanok hosszú távú bérbeadása által stabil és kedvező mértékű hozamot érjen el forintban. Az Alapkezelő főként irodai és kereskedelmi ingatlanokba, valamint biztonságos pénzpiaci eszközökbe fektet. Erste Ingatlan Alap Likviditási Alap 96.2% 3.8% ingatlan közepes 1 év BIX Index Indulás dátuma 2005.07.29
Alternatív Eszközalapok ERSTE Globe Arany Nyíltvégű Forint Eszközalap Márciusban folytatta emelkedését az arany a hónap közepéig, amikor elérte a havi csúcsát 1280 dolláron, majd innen a hónap végéig folyamatosan esett az árfolyam 1230-ig. Február végéhez képest az árfolyam szinte változatlan maradt. Ebben az évben meglepetést okozott a sárga fém jelentős felértékelődése, ez most márciusban megtorpant. Technikailag az árfolyam tovább oldalazik az 1200-1400 dollár közötti sávban. Komoly elmozdulás akkor történhet, ha 1200 alá kerülne újra az árfolyam. 1 hó -1.02% 3 hó 8.77% 6 hó 5.90% 1 év 3.47% 3 év -2.21% YTD 8.77% 1.52 1.49 1.46 1.43 1.40 1.37 1.34 1.31 Az Eszközalap célja, hogy az ügyfelek az arany értékének változásából részesedjenek. JB Physical Gold ETF 77.3% 22.7% árupiaci magas 3 év London Gold PM Indulás dátuma 2010.03.08