Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.12.31 1 000 000 000"

Átírás

1 Piaci kitekintő lapkezelő Kommentár Jegyzet Infláció, kamatvágás magyar inflációs ráta az utóbbi hónapokban sorozatosan meglepte az elemzőket, mivel a hazai pénzromlás év/év üteme rendre alulmúlta a piaci várakozásokat. december közepén nyilvánosságra került november/novemberi mutató már mínusz 0,7%-on állt. árcsökkenés mögött a haztártási energia árának év/év alapú 13%-os csökkenése (rezsiár csökkentés) és az üzemanyagárak novemberben még csak 2,5%-os éves szintű csökkenése volt a hajtóerő. várakozások szerint az év végi ráta is negatív maradhat. negatív év/év infláció azonban még úgy is meglepő, hogy a novemberi maginfláció +1,2% volt, ami a teljes mutatónál közel 2%-kal magasabb. várakozásoknál rendre alacsonyabb inflációs adatok hatására a jegybank is módosította a jövő évi inflációs előrejelzését. új előrejelzésben év végére az MNB már csak 0,9%-os árszint emelkedést vár a korábbi 2,5%-os előrejelzése helyett. Kérdésként adódik az, hogy a jelentős mértékű jegybanki inflációs előrejelzés csökkenés vajon hat-e az elmúlt hónapok MNB nyilatkozatai alapján korábban bebetonozottnak tűnő 2,1%-os jegybanki alapkamatra. Több nagy külföldi bankház (Barclays, Commerzbank, JP Morgan) is azt várja, hogy 2015-ben az - előző évi lépések folytatásaként - még alapkamat csökkentés lehetséges. Ennek már mond ellent az MNB december közepén megjelent inflációs jelentése sem, mely szerint a tartósan laza monetáris kondíciók összhangban vannak a jegybank árstabilitási céljának elérésével és mivel a világgazdaság növekedése továbbra is visszafogott, így az alacsony inflációs környezet tartósan is fennmaradhat. fentiek hatására a hazai fogyasztói árak változása 2015-ben számottevően elmaradhat a jegybanki inflációs céltól (0,9% vs. 3,0%), és csak 2016-ban érheti el a 3%-os célértéket. jegybank szerint továbbá erősödtek a lefelé mutató inflációs kockázatok, melyek alapvetően a tartósan alacsony olajárból és a vártnál gyengébb zetközi növekedésből erednek. alapkamat csökkentés esélyének mérlegelése kapcsán azonban figyelembe kell venni az esetleges geopolitikai, illetve gazdaságpolitikai feszültségek eszkalálódását (pl.: orosz-ukrán helyzet, görög euró esetleges felülvizsgálata), mely a kockázati prémiumok megugrását és a forint védelmében egy akár drasztikus egyszeri alapkamat emelést is maga után vonhat Magyarországon. Fontos még megjegyezni azt is, hogy a jegybank intézkedései alapvetően a kb. másfél év múlva mért inflációra vonatkoznak, vagyis a jegybank a mai lépéseivel már a jövő évi inflációt kívánja befolyásolni. ( MNB az előrejelzése alapján 2015-re +0,9%-os, míg 2016-ra 2,9%-os áremelkedést prognosztizál 2,4%-os, illetve jövőre 3,3%-os maginfláció mellett.) Tekintettel a jövő év során megemelkedő inflációs várakozásra, még a jelenleg lefelé mutató inflációs kockázatok (alacsony olajár és vártnál lassabb európai kilábalás) mellett is az esetleges alapkamat vágás (már ha egyáltalán meglépésre kerül) inkább az év első harmadában történhet meg, mivel az inflációs ráta szempontjából kedvező hatások kiárazódása az idő előrehaladtával folyamatosan emeli a mutató értékét, mely erodálja a kamatvágás későbbi valószínűségét. Budapest, január 5. Piaci folyamatok Nemzetközi tőkepiacok Elmaradt a Mikulás-rally a tőzsdéken, december első felében meredeken csökkentek a részvényárfolyamok. Bár az év végét korrekció jellemezte, az európai piac több, mint 3%-os, a feltörekvő piacok pedig csak 5%-os veszteséggel zárták decembert. amerikai részvénypiac megúszta fél százalékos mínusszal. hangulatot elsősorban a zuhanó nyersanyagárak (főleg olaj) rontotta el, valamint felerősödött a spekuláció Görögország euró-kilépéséről, miután a helyi parlamentet fel kellett oszlatni és új választásokat írtak ki. amerikai kötvénypiacokon kevés változás volt, Európában viszont újabb mélypontra zuhantak a, miután a deflációs kockázat miatt megnőtt annak az esélye, hogy az ECB januárban új eszközvásárlási programot jelent be. Ezzel párhuzamosan folytatódott az euró gyengülése is, a dollár 2%-ot nyert a közös európai devizával szemben, a japán jenhez képest pedig 1%-ot erősödött. olaj csak 20%-ot zuhant a hónap folyamán, így az év elejéhez képest megfeleződött. Gyengélkedtek az ipari fémek is, az arany viszont kissé drágulni tudott. hedge fundok ismét mínuszos hónapot zártak. Hazai tőkepiacok Felerősödött a spekuláció, hogy az MNB mégis folytatni fogja a kamatok csökkentését, miután a novemberi infláció -0,7% lett, a jegybank pedig jelentősen csökkentette saját inflációs prognózisát. Ennek ellenére az állampapír bázisponttal emelkedtek a hónap folyamán, ami nagyrészt a kedvezőtlen zetközi befektetői hangulat számlájára volt írható. Utóbbi a forintot is megviselte, az euró jegyzése több, mint 2%-kal emelkedve 315-ig ugrott fel. orosz gazdasági kilátások romlása és a rubel mélyrepülése alaposan betett az OTP és a Richter árfolyamának, előbbi 4%-ot, utóbbi csak 8%-ot esett, a BUX összességében több, mint 4%-ot süllyedt. ügyfeleink szíves figyelmét, hogy a múltbeli teljesítmények nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve! megjelenített veszik figyelembe az alkalmazandó adókat, a kezdeti és az eszközalapok tartásával kapcsolatos. kiadványban foglalt információk teljes körűek. megjelenített vélemények a készítők egyedi véleményét tükrözik, ügyfeleink s lapkezelő Zrt.-vel szemben igény érvényesíthető Részvényindexek árfolyamának relatív alakulása (bázis = ) MSCI World Free S&P 500 BUX Magyar hozamgörbék (%) MSCI Em. Markets DX arany 3 hó 6 hó 12 hó 3 év 5 év 10 év 15 év Jelenlegi 1 hónappal korábban 1 évvel korábban Megjegyzés Vienn 1082 Budap lapkezelő

2 Piaci kitekintő lapkezelő Kommentár Piaci * és devizaárfolyam változások*** lulmúlta kkenés csak zonban új ésként alapján azt az a rnyezet nflációs nflációs politikai a is, jövő osztizál lefelé ha atások Referencia indexek teljesítménye deviza YTD** 1 hó 6 hó 1 év 3 év Hazai államkötvény RMX CMX MX Nemzetközi kötvény Credit Suisse High Yield Bond Citigroup World BIG EUR Index Hazai és zetközi részvény BUX S&P 500 DX MSCI World Free MSCI Emerging Markets CETOP 20 *** / (hó végi záróárfolyam) CHF/ (hó végi záróárfolyam) Egyéb EUR EUR EUR/ (hó végi záróárfolyam) rany $/uncia (hó végi záróárfolyam) Piaci teljesítmények ábrája - 1 hó és YTD EUR 3.31% 0.21% 1.35% 3.31% 5.82% 10.83% -0.26% 3.79% 10.83% 13.09% 12.58% -0.33% 4.24% 12.58% 14.72% 1.84% -2.12% -3.69% 1.84% 7.88% 13.33% 2.35% 7.25% 13.33% 1.38% % -4.13% % % -0.67% 11.39% -0.42% 5.03% 11.39% 17.86% 2.65% -1.76% -0.28% 2.65% 18.46% 2.93% -1.71% -1.94% 2.93% 13.07% -4.63% -4.82% -8.99% -4.63% 1.43% -7.16% -5.73% -6.43% -7.16% 1.37% 6.19% 2.55% 1.64% 6.19% 1.33% 20.15% 4.82% 14.09% 20.15% 7.67% 8.14% 2.36% 2.58% 8.14% 2.32% -1.72% 1.49% % -1.72% -8.83% Kötvény Részvény Egyéb Megjegyzés: oszlop jelenti a YTD, a pont a havi hozamot. Megjegyzés Vienna I lenített ügyfeleink szíves figyelmét, hogy a múltbeli teljesítmények nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve! megjelenített veszik figyelembe az alkalmazandó adókat, a kezdeti és az eszközalapok tartásával kapcsolatos. kiadványban foglalt információk teljes körűek. megjelenített vélemények a készítők egyedi véleményét tükrözik, ügyfeleink s lapkezelő Zrt.-vel szemben igény érvényesíthető. lapkezelő

3 konstrukció alapokat hozamszintek Piaci kitekintő lapkezelő Kommentár Eszközalapok hozama* Eszközalap neve ERSTE Globe Pénzpiaci Eszközalap ERSTE Globe Tőkevédett Eszközök Forint Eszközalap ERSTE Globe Állampapír Eszközalap ERSTE Globe Ingatlan Dominanciájú Vegyes Eszközalap ERSTE Globe Belföldi Részvény Eszközalap ERSTE Globe Nemzetközi Részvény Eszközalap ERSTE Globe rany Nyíltvégű Forint Eszközalap deviza YTD** 1 hó 6 hó 1 év 3 év 1.67% 0.10% 0.65% 1.67% 4.18% 2.50% 0.08% 0.85% 2.50% 4.55% 9.74% -0.01% 2.86% 9.74% 13.33% 3.17% 0.22% 1.42% 3.17% 5.57% -9.36% -4.73% -9.93% -9.36% -1.77% 23.93% 3.82% 14.71% 23.93% 16.50% 14.89% 4.73% 3.19% 14.89% -2.65% lap során heti vásároltunk futamidőre, kal többlet mennyiségbe folytattuk biztosításához Megjegyzések: **YTD (year to date) előző év utolsó napjától az adott dátumig terjedő időszak. ***árfolyamok esetében a pozitív értékek a forint leértékelődését (gyengülését) jelentik. Eszközalapok teljesítményének ábrája - 1 hó és YTD stabilan biztosítson jellemző rövid Pénzpiaci Kötvény Ingatlan Részvény Árupiaci változás jelenített égeket. Megjegyzés: oszlop jelenti a YTD, a pont a havi hozamot. ügyfeleink szíves figyelmét, hogy a múltbeli teljesítmények nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve! megjelenített veszik figyelembe az alkalmazandó adókat, a kezdeti és az eszközalapok tartásával kapcsolatos. kiadványban foglalt információk teljes körűek. megjelenített vélemények a készítők egyedi véleményét tükrözik, ügyfeleink s lapkezelő Zrt.-vel szemben igény érvényesíthető. Vienna 1082 Budape lapkezelő

4 Pénzpiaci Eszközalapok lapkezelő Kommentár ERSTE Globe Pénzpiaci Eszközalap Eszközalap által tartott Pénzpiaci lap duration-je 0,24-0,28 év között mozgott. hónap során jelentős összegű tőkebefizetések történtek. heti esedékességekből túlnyomórészt új betéteket vásároltunk (kizárólag forintban, jellemzően 3-9 hó futamidőre, a piaci DKJ nál kb. 0,80-0,90%- kal magasabb szinten). hozamgörbe rövid oldalán hozamcsökkenés történt: a piacon megjelenő többlet likviditás miatt a befektetők újra nagy mennyiségben vásároltak rövid papírokat is. Tovább folytattuk a portfólió átrendezését: a jövőbeni likviditás biztosításához a lejáratok szerkezetét optimalizáltuk. 1 hó 0.10% 3 hó 0.29% 6 hó 0.65% 1 év 1.67% 3 év 4.18% YTD 1.67% hónap Ezt szegmens míg meredeksége körüli között kötvények denominált, Eszközalap célja, hogy a befektetők részére stabilan növekvő, biztonságos megtakarítási formát biztosítson. Eszközalap pénzpiaci alapokat tartalmaz, melyek jellemző befektetései: betét, MNB kötvény, repo és rövid lejáratú DKJ. ERSTE Globe Tőkevédett Eszközök Forint Eszközalap jánlott minimális időtáv alacsony 1 hó RMX Index Eszközalap összetételében decemberben jelentős változás történt. Pénzpiaci lap 100.0% 1 hó 0.08% 3 hó 0.33% 6 hó 0.85% 1 év 2.50% 3 év 4.55% YTD 2.50% hazai pénzpiaci kihasználása érdekében kötvényalapo sítménnyel mélypontra állt 7 orosz bélyegét Oroszországb került Eszközalap hozamát a legnagyobb részét kitevő lapok lapja határozza meg. Ez a konstrukció pénzpiaci és származtatott tőkevédett alapokat tartalmaz, melynek célkitűzése a pénzpiaci hozamszinteket meghaladó hozam elérése. lapok lapja Pénzpiaci lap 63.7% 9.4% jánlott minimális időtáv hazai pénzpiaci közepes 3-5 év RMX Index Indulás dátuma kínál hazai telének jelenített égeket. ügyfeleink szíves figyelmét, hogy a múltbeli teljesítmények nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve! megjelenített veszik figyelembe az alkalmazandó adókat, a kezdeti és az eszközalapok tartásával kapcsolatos. kiadványban foglalt információk teljes körűek. megjelenített vélemények a készítők egyedi véleményét tükrözik, ügyfeleink s lapkezelő Zrt.-vel szemben igény érvényesíthető. Vienna lapkezelő

5 Részvény Eszközalapok lapkezelő Kommentár ERSTE Globe Állampapír Eszközalap portfólió duration-je 5,93-6,19 között mozgott. hónap során jelentős mértékű tőkebeáramlás történt. Ezt a hónapot egy nagyobb korrekció, majd a hirtelen csökkenése jellemezte: a 15 éves szegmens 3,83%, a 10 éves 3,60% szintek körül állt, míg az 5 éves 3,15%-ra változott. görbe meredeksége tovább laposodott: jelenleg kb. 2,40% körüli spread van a rövid és a hosszú között. 2, 5 és 10 éves szegmensben a forint kötvények mellett továbbra is tartjuk a devizában denominált, forintra fedezett magyar állampapírokat. 1 hó -0.01% 3 hó 2.92% 6 hó 2.86% 1 év 9.74% 3 év 13.33% YTD 9.74% Elmaradt felében Bár több, 5 részvénypiac hangulatot olaj) Görögország parlamentet ki csökkent Eszközalap célja a hazai kamatkonvergencia kihasználása a minél magasabb hozam elérése érdekében. Eszközalap főként rövid és hosszú futamidejű kötvényalapokba fektet. XL Kötvény lap Rövid Kötvény lap 39.3% 38.9% jánlott minimális időtáv hazai kötvény közepes 2 év Max Comp. kínál ERSTE Globe Belföldi Részvény Eszközalap hazai részvényparkett jelentős negatív teljesítménnyel zárta az évet. Közel 4%-ot gyengülve pontra esett, a hónap közepén éves mélypontra is került, bár a as szintről talpra állt. hónap vesztesei a MOL (-6%) és a Richter (- 7%) voltak, de az OTP is 4%-ot esett a hónapban. orosz piacon eluralkodó válság-hangulat nyomta rá bélyegét a piacra. OTP és a Richter jelen van Oroszországban, míg a MOL az eső olajárak miatt került célkeresztbe. 1 hó -4.73% 3 hó -6.11% 6 hó -9.93% 1 év -9.36% 3 év -1.77% YTD -9.36% portfóliójába ingatlan továbbra kezelésére, ingatlanok Eszközalap a hazai részvénypiac teljesítményéből kínál részesedést. Tőkéjének legnagyobb részét a hazai részvények teszik ki a BUX Index összetételének megfelelően. Stock Hungary Indexkövető Részvény lap Pénzpiaci lap 97.6% 2.4% jánlott minimális időtáv részvény magas 5 év ingatlanok kedvező lapkezelő valamint BUX Index Vienna I elenített ügyfeleink szíves figyelmét, hogy a múltbeli teljesítmények nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve! megjelenített veszik figyelembe az alkalmazandó adókat, a kezdeti és az eszközalapok tartásával kapcsolatos. kiadványban foglalt információk teljes körűek. megjelenített vélemények a készítők egyedi véleményét tükrözik, ügyfeleink s lapkezelő Zrt.-vel szemben igény érvényesíthető. lapkezelő

6 Részvény Eszközalapok lapkezelő Kommentár ERSTE Globe Nemzetközi Részvény Eszközalap Elmaradt a Mikulás-rally a tőzsdéken, december első felében meredeken csökkentek a részvényárfolyamok. Bár az év végét korrekció jellemezte, az európai piac több, mint 3%-os, a feltörekvő piacok pedig csak 5%-os veszteséggel zárták decembert. amerikai részvénypiac megúszta fél %-os mínusszal. hangulatot elsősorban a zuhanó nyersanyagárak (főleg olaj) rontotta el, valamint felerősödött a spekuláció Görögország euró-kilépéséről, miután a helyi parlamentet fel kellett oszlatni és új választásokat írtak ki. December folyamán az MSCI WF Index 1,7%-ot csökkent. 1 hó 3.82% 3 hó 6.01% 6 hó 14.71% 1 év 23.93% 3 év 16.50% YTD 23.93% Decemberben nőtt os általában meg, szinthez azt 1380 zárva Eszközalap a globális részvénypiacok hozamából kínál részesedést. ESP Stock Global Pénzpiaci lap 89.4% 10.7% jánlott minimális időtáv részvény magas 5 év MSCI C WF értékének ERSTE Globe Ingatlan Dominanciájú Vegyes Eszközalap Eszközalap által tartott Ingatlan lap portfóliójába december folyamán került újabb ingatlan. ingatlankeresés mellett az lapkezelő továbbra is nagy hangsúlyt fektet a meglévő portfólió kezelésére, a bérleti szerződések hosszabbítására, az ingatlanok szükség szerinti felújítására. 1 hó 0.22% 3 hó 0.63% 6 hó 1.42% 1 év 3.17% 3 év 5.57% YTD 3.17% Eszközalap által célja, hogy a portfóliójába kerülő ingatlanok hosszú távú bérbeadása által stabil és kedvező mértékű hozamot érjen el forintban. lapkezelő főként irodai és kereskedelmi ingatlanokba, valamint biztonságos pénzpiaci eszközökbe fektet. Ingatlan lap Likviditási lap 92.2% 7.8% ingatlan közepes jánlott minimális időtáv 1 év BIX Indulás dátuma Vienna I lenített ügyfeleink szíves figyelmét, hogy a múltbeli teljesítmények nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve! megjelenített veszik figyelembe az alkalmazandó adókat, a kezdeti és az eszközalapok tartásával kapcsolatos. kiadványban foglalt információk teljes körűek. megjelenített vélemények a készítők egyedi véleményét tükrözik, ügyfeleink s lapkezelő Zrt.-vel szemben igény érvényesíthető. lapkezelő

7 lternatív Eszközalapok lapkezelő Kommentár ERSTE Globe rany Nyíltvégű Forint Eszközalap Decemberben az arany árfolyama 1,5%-kal 1184-re nőtt. hónap során nyilvánosságra került az US 5%- os növekedési adata, ami dollárerősödéssel járt. Ez általában az aranyár esését okozza, de ez történt meg, az árfolyam továbbra is ragad az 1200-as szinthez. hónap során 1220 fölött is járt a kurzus, ami azt mutatja, hogy van erő a dollárerősödés ellenére is. évet minimális változással zárta az árfolyam, de 1380 és 1140 között mozgott, az 1200-as kulcs szinten zárva az évet, ami erős támasznak látszik most. 1 hó 4.73% 3 hó 2.64% 6 hó 3.19% 1 év 14.89% 3 év -2.65% YTD 14.89% Eszközalap célja, hogy az ügyfelek az arany értékének változásából részesedjenek. JB Physical Gold ETF Pénzpiaci lap 77.5% 22.5% árupiaci magas jánlott minimális időtáv 3 év London Gold PM Indulás dátuma lenített ügyfeleink szíves figyelmét, hogy a múltbeli teljesítmények nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve! megjelenített veszik figyelembe az alkalmazandó adókat, a kezdeti és az eszközalapok tartásával kapcsolatos. kiadványban foglalt információk teljes körűek. megjelenített vélemények a készítők egyedi véleményét tükrözik, ügyfeleink s lapkezelő Zrt.-vel szemben igény érvényesíthető.

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.08.29 1 000 000 000

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.08.29 1 000 000 000 Piaci kitekintő lapkezelő Kommentár 2014.08.29 1 000 000 000 Jegyzet Európai Központi Bank s egyre fontosabb a gyenge euró Európai Központi Bank szeptember 4-én a piacokat meglepve tovább lazított a monetáris

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő Erste kezelő Kommentár 2017.07.31 1 000 000 000 Piaci folyamatok Nemzetközi tőkepiacok Újabb pozitív hónapot zártak a részvénypiacok. Az Egyesült Államokban többségében erős makrogazdasági

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Piaci folyamatok Nemzetközi tőkepiacok Felerősödött a bizonytalanság a piacokon az előző hónapokhoz képest, főként az észak-koreai rakétakísérletekkel kapcsolatos geopolitikai

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Piaci folyamatok Nemzetközi tőkepiacok Az előző hónap megnövekedett bizonytalansága után szeptemberben visszatért az optimizmus a piacokra. Kiemelkedően jól teljesítettek

Részletesebben

Kapcsolat Erste Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. e-mail: info@erstebiztosito.hu Tel: 06 1 484 1778 1082 Budapest, Baross u. 1.

Kapcsolat Erste Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. e-mail: info@erstebiztosito.hu Tel: 06 1 484 1778 1082 Budapest, Baross u. 1. Piaci kitekintő Erste lapkezelő Kommentár 2012.04.27 1 000 000 000 Jegyzet Pénzügyi tranzakciós adó Tobin adó James Tobin Nobel-díjas közgazdász ötlete nyomán merült fel, hogy adóval sújtsanak egyes pénzügyi

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet A pénzügyi világ egyik legfontosabb benchmark hozama, a 10 éves amerikai államkötvény hozam drasztikusan esett az idei évben. Az év eleji 3,03%-os szintről egészen

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.07.31 1 000 000 000

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.07.31 1 000 000 000 Piaci kitekintő lapkezelő Kommentár 2015.07.31 1 000 000 000 Jegyzet Elindulhat szeptemberben az amerikai kamatemelés? amerikai jegybank (Fed) 2008 óta zéró-közeli kamatpolitikát folytat, ezzel az amerikai

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő Erste kezelő Kommentár 2016.12.30 1 000 000 000 Jegyzet USA monetáris várakozások Decemberben a FED 25 bázispontos kamatemelésről döntött, melynek eredményeként az amerikai alapkamat 0,75%-ra

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Az EU jobban teljesít Ha az idei év részvénypiaci kilátásait vizsgáljuk, megállapítható, hogy a regionális várakozásokban változás következett be. A tavalyi évben,

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.03.31 1 000 000 000

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.03.31 1 000 000 000 Piaci kitekintő Kommentár 2015.03.31 1 000 000 000 Jegyzet Forint alakulása és várakozások MNB márciusi kamatvágását közvetlenül követően jelentős forint erősödést tapasztaltunk. magyar fizetőeszköz az

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet (Nagy Tibor, befektetési igazgató, Erste Alapkezelő Zrt.) MNB alapkamat alakulása A múlt héten a jegybank immáron a huszadik alkalommal vágott az alapkamaton. A jelenlegi

Részletesebben

Dow Jones Index havi hozamainak átlaga 1950-től. Április. Május. Március

Dow Jones Index havi hozamainak átlaga 1950-től. Április. Május. Március November December Január Február Március Április Május Június Július ugusztus Szeptember Október Piaci kitekintő Erste lapkezelő Kommentár 2012.05.31 1 000 000 000 Jegyzet hazai gazdaságpolitikáról Orbán

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.06.30 1 000 000 000

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.06.30 1 000 000 000 Piaci kitekintő lapkezelő Kommentár 2014.06.30 1 000 000 000 Jegyzet ECB FED különbségek (Nagy Tibor, befektetési igazgató, lapkezelő Zrt.) Júniusban az Európai Központi Bank történelmi lépésre szánta

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet MNB kéthetes betét és a külföldi befektetők (Nagy Tibor, befektetési igazgató, Erste Alapkezelő Zrt.) Április 24-én az MNB bejelentette, hogy augusztus elsejétől kezdődően

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Jegybankok márciusa A fejlett piaci és a hazai állampapír piacok szempontjából is meghatározó volt a fejlett jegybankok monetáris kondícióiban történő változások.

Részletesebben

Kapcsolat Erste Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. E-mail: info@erstebiztosito.hu Tel: 06 1 484 1778 1082 Budapest, Baross u. 1.

Kapcsolat Erste Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. E-mail: info@erstebiztosito.hu Tel: 06 1 484 1778 1082 Budapest, Baross u. 1. Piaci kitekintő Erste lapkezelő Kommentár 2012.12.28 1 000 000 000 Jegyzet Kötvénypiac: folytatása következik? (Oszlay Péter, értékesítési támogató) meglehetősen bizonytalan külföldi és belföldi helyzet

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet A hazai fiskális és monetáris politika változásai Az elmúlt időszakban sok találgatás kapott szárnyra annak kapcsán, hogy változik-e a magyar költségvetési politika

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő Erste kezelő Kommentár 2017.04.28 1 000 000 000 Jegyzet Magyar makro körkép A hazai makro adatokat vizsgálva a legfontosabb összefoglaló adattal a GDP növekedésével érdemes a sort kezdeni.

Részletesebben

Kapcsolat Erste Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. e-mail: info@erstebiztosito.hu Tel: 06 1 484 1778 1082 Budapest, Baross u. 1.

Kapcsolat Erste Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. e-mail: info@erstebiztosito.hu Tel: 06 1 484 1778 1082 Budapest, Baross u. 1. Piaci kitekintő Erste lapkezelő Kommentár 2012.07.31 1 000 000 000 Jegyzet IMF-EU tárgyalások hatása a kötvénypiacra (Kovács Szilárd, kötvény portfólió menedzser) hónap elején elfogadta a jegybanktörvény

Részletesebben

Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Az eszközvásárlási program mérséklése az USA-ban Az utóbbi hónapokban a tőkepiaci árfolyamok mozgását leginkább az amerikai eszközvásárlási program leállításával kapcsolatos

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő Erste kezelő Kommentár 2017.03.31 1 000 000 000 Jegyzet FED kamatdöntés margójára Március 15-én a FED 25 bázisponttal megemelte az amerikai alapkamatot. Az emelés eredményeként a dollár

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Javuló hazai növekedés Sok piaci szereplőt meglepve a magyar gazdaság a második negyedévben 2,6%-kal növekedett 2015 második negyedévéhez képest, mely naptárhatással

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet EU gazdasági mutatók Manapság sokszor foglalkoznak az elemzők azzal, hogy az európai gazdaságban a növekedési fordulat vajon már várható-e, vagy ehhez még sok víznek

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Gyenge kezdés után erős visszaesés? Gyengén indult az év a nemzetközi tőkepiacokon. Januárban az olaj tovább esett, bár a hónap végére korrigált és a havi szinten

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Amerikai kamatemelés A tavaly decemberi 25 pontos FED kamatemelést követően nem tűnt úgy, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő FED halogatná a dollár alapkamat

Részletesebben

Szektorok adóssága a GDP %-ában (2012)

Szektorok adóssága a GDP %-ában (2012) Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Likviditás változással kapcsolatos várakozások (Nagy Tibor, befektetési igazgató) Tekintettel arra, hogy az elmúlt években tapasztalt árfolyamermelkedés egyik lényegi

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő Erste kezelő Kommentár 2017.02.28 1 000 000 000 Jegyzet Magyar makro adatok Valentin napon megkaptuk a magyar gazdaság legfrissebb növekedési adatait, melyek meglehetősen csalódáskeltőek

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő Jegyzet (Nagy Tibor, befektetési igazgató) Piaci folyamatok 1 000 000 000 Az elmúlt hetekben a feltörekvő piaci devizák jelentős gyengülése volt megfigyelhető. Sajnos a feltörekvő piaci

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Brexit Június 23-án az uniós tagságról tartott brit népszavazás során 72%-os részvétel mellett 48,1%: 51,9% arányban a kilépésről döntöttek a szigetországban. Általánosságban

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő Erste kezelő Kommentár 2016.11.30 1 000 000 000 Jegyzet Eliminált félelmek Egy ősi kínai átok szerint Élj meg izgalmas időket! Bár a jelenlegi helyzetet lehetne még fokozni, de az elmúlt

Részletesebben

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Magyar kötvények és a QE3 leállítása (Nagy Tibor, befektetési igazgató, Erste Alapkezelő Zrt.) Ha a jövőbeli amerikai likviditáscsökkentés hazai hatásait vizsgáljuk,

Részletesebben

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár Jegyzet. A hónap ábrája

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár Jegyzet. A hónap ábrája Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Bankunióról (Nagy Tibor, befektetési igazgató) A bankunió felállításáról december második felében - az ECOFIN javaslata alapján - az EU állam- és kormányfői döntést

Részletesebben

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár 2013.03.29

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár 2013.03.29 Piaci kitekintő Erste lapkezelő Kommentár 2013.03.29 1 000 000 000 Jegyzet Fellélegzés az MNB új programja után (Oszlay Péter, értékesítési támogató, Erste lapkezelő.) Nagy megkönnyebbülés fogadta a piacokon

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.09.30 1 000 000 000

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.09.30 1 000 000 000 Pici kitekintő Kommentár 2014.09.30 1 000 000 000 Jegyzet mgyr bnkrendszer kihívási hzi bnkrendszerrel kpcsoltos gzdsági (és politiki) eseményeket vizsgálv fontos kiemelni kereskedelmi bnkokt érintő legfrissebb

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.11.30

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.11.30 Pici kitekintő Kommentár 2015.11.30 1 000 000 000 Jegyzet - Mgyr GDP lkulás December elején kijött részletes mgyr GDP dt. dt lpján mgyr gdság hrmdik negyedévben előző év hsonló időszkához képest 2,4%-kl

Részletesebben

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló Tegnap veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és az euróval szemben is. Negatív tartományban

Részletesebben

OTP Dollár Pénzpiaci Alap

OTP Dollár Pénzpiaci Alap OTP Dollár Pénzpiaci OTP Dollár Pénzpiaci Nyíltvégű, nyilvános, pénzpiaci alap 2001. december 13. 100% MLUSNB01 Befektetési politika: az alap célja, hogy aktív befektetési politikával az Amerikai Egyesült

Részletesebben

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony

Részletesebben

GBR BEL GRC NLD NZL FRA

GBR BEL GRC NLD NZL FRA DEU ISR AUT DNK ISL CZE SVN PRT AUS CAN SVK ITA BEL NZL FRA NLD GRC GBR ESP IRL USA JPN GDP %-ában Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Új irányok az európai válságkezelésben (Nagy Tibor, befektetési

Részletesebben

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló Szerdán az európai részvényindexek növekedéssel zártak a megjelent euró zónás pozitív adatok hatására, míg az amerikai tőzsdék kismértékű negatív eredménnyel

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

A japán tőzsdeindex (Nikkei) és a jen (USD/JPY) árfolyamának alakulása. LDP Győzelme

A japán tőzsdeindex (Nikkei) és a jen (USD/JPY) árfolyamának alakulása. LDP Győzelme c ú Pici kitekintő Erste lpkezelő Kommentár 2013.04.30 1 000 000 000 Jegyzet Brüsszeli deficit-eljárás: hol z lgút vége? (Oszly Péter, értékesítési menedzser, Erste lpkezelő.) következő hetek-hónpok egyik

Részletesebben

OTP Dollár Pénzpiaci Alap

OTP Dollár Pénzpiaci Alap OTP Dollár Pénzpiaci 2016. kezelő neve OTP Dollár Pénzpiaci Nyíltvégű, nyilvános, pénzpiaci alap OTP kezelő Zrt. 2001. december 13. 100% MLUSNB01 Befektetési politika: az alap célja, hogy aktív befektetési

Részletesebben

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár Jegyzet Görögország újratöltve (Oszlay Péter, értékesítési támogató) A hónap grafikonja

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár Jegyzet Görögország újratöltve (Oszlay Péter, értékesítési támogató) A hónap grafikonja Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Görögország újratöltve (Oszlay Péter, értékesítési támogató) Nem kellett sokat várni arra, hogy a márciusi adósság-restrukturálás után Görögország problémái újra az

Részletesebben

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok

Részletesebben

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár Jegyzet

Piaci kitekintő. Erste Alapkezelő Kommentár Jegyzet Piaci kitekintő 1 000 000 000 Jegyzet Varga Péter, CFA, Erste Asset Management ESPA Bond Emerging Markets Corporate vezető kötvény portfólió menedzsere A feltörekvő országokban olyan hosszú távú demográfai

Részletesebben

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. október 16. Vezetői összefoglaló A szerdai kereskedési napon rendkívül rossz hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a 307-es szint fölé emelkedett az euró/forint kurzus; a

Részletesebben

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló Kedden az európai és amerikai vezető tőzsdeindexek vegyesen zárták a kereskedést, a legnagyobb csökkenés Londonban, a legnagyobb emelkedés Frankfurtban következett

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

Vezetői összefoglaló szeptember 18.

Vezetői összefoglaló szeptember 18. 2017. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 15,5 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,22 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak szerdán a vezető nyugat-európai és amerikai tőzsdék. Szerdán tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, az euró jegyzései ma

Részletesebben

Vezetői összefoglaló január 18.

Vezetői összefoglaló január 18. 2018. január 18. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben erősödött. A BUX 9,0 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint

Részletesebben

szerda, június 25. Vezetői összefoglaló

szerda, június 25. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 25. Vezetői összefoglaló Amerikában nagyobb, Nyugat-Európában kisebb kereskedési hajlandóság mellett vegyesen teljesítettek a vezető nemzetközi részvényindexek. Gyengült a forint a

Részletesebben

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló A pénteki kereskedés során az európai tőzsdemutatók vörösben zártak, míg tengerentúlon egyedül a Dow Jones zárt csökkenéssel. Erősödött a forint az euróval

Részletesebben

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. április 24. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is negatív tartományban zártak a többségében kedvező makroadatok ellenére. Szerdán a forint

Részletesebben

hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. november 3. Vezetői összefoglaló Nagyon jó hangulatban zajlott a kereskedés pénteken a vezető nemzetközi tőzsdéken, elsősorban a Bank of Japan bejelentésének köszönhetően. Pénteken erősödni

Részletesebben

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 15. Vezetői összefoglaló Kedden vegyesen teljesítettek az amerikai és az európai részvényindexek. Erősödni tudott a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A BUX záróértéke

Részletesebben

hétfő, május 26. Vezetői összefoglaló

hétfő, május 26. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. május 26. Vezetői összefoglaló Pénteken vegyes makrogazdasági hírek jelentek meg, a vezető nemzetközi tőzsdék többsége erősödéssel reagált. Négyhavi csúcson a forint: az euró/forint árfolyam

Részletesebben

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél

Részletesebben

péntek, május 16. Vezetői összefoglaló

péntek, május 16. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. május 16. Vezetői összefoglaló Vegyes makrogazdasági adatok jelentek meg, a nemzetközi részvényindexek eséssel zárták a kereskedést. A hazai fizetőeszköz gyengült a kedvezőtlen nemzetközi

Részletesebben

péntek, október 9. Vezetői összefoglaló

péntek, október 9. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 9. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek pozitív tartományban zártak, a Fed kamatszintet tartó döntése hatására. A forint jelentősen felértékelődött

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

BEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL

BEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL biztosítás BEFEKTETÉST TÁMOGATÓ HÍRLEVÉL 2014. február 2 TARTALOM 2014. FEBRUÁR Eszközalapok nettó hozamai 3. oldal Eszközalapjaink teljesítménye 4. oldal Piaci körkép 5. oldal Magyarország Nagyobbat vágtak

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 3.

Vezetői összefoglaló április 3. 2018. április 3. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollár ellenében erősödött. A BUX 8,9 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. november 26. Vezetői összefoglaló Nyugat-Európa pluszban zárt, vegyes nap az amerikai tőzsdéken. A forint tegnapi gyengülése ellenére továbbra is erős szinten tartózkodik a vezető devizákkal

Részletesebben

kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 22. Vezetői összefoglaló Amerikában emelkedtek, Európában estek a részvénypiaci indexek hétfőn. A hétvégi parlamenti választások eredményeként jelentősen esett a spanyol tőzsde és

Részletesebben

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 5. Vezetői összefoglaló Mind az európai, mind az amerikai indexek pozitív tartományban zártak pénteken a megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatok hatására. A 312-es szint alá erősödött

Részletesebben

Hírlevél ERGO Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás eszközalapjainak teljesítményéről

Hírlevél ERGO Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás eszközalapjainak teljesítményéről Hírlevél ERGO Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás eszközalapjainak teljesítményéről 2016.07.29 Smart Child Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás Smart Senior Befektetési egységekhez kötött

Részletesebben

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

hétfő, június 1. Vezetői összefoglaló

hétfő, június 1. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. június 1. Vezetői összefoglaló Jelentős veszteséget könyvelhettek el a nemzetközi börzék pénteken. A 309-es szint közelében maradt az euró/forint kurzus. A BUX 0,3 százalékkal került lejjebb

Részletesebben

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. június 23. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai indexek vegyesen teljesítettek pénteken, az amerikai tőzsdék viszont pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Pénteken a kisebb

Részletesebben

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam

Részletesebben

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló Hétfőn pluszban zártak a vezető nemzetközi tőzsdeindexek, különösen a New York-i tőzsdék teljesítettek jól, Európában pedig a frankfurti DAX könyvelhette el

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 21.

Vezetői összefoglaló július 21. 2016. július 21. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre minimális mértékben erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben. A BUX 9,8 milliárd forintos, átlag közeli forgalom mellett 0,6 százalékkal

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 4.

Vezetői összefoglaló december 4. 2017. december 4. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, míg a svájci frankkal szemben erősödött. A BUX 9,2 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

péntek, január 8. Vezetői összefoglaló

péntek, január 8. Vezetői összefoglaló péntek, 2016. január 8. Vezetői összefoglaló Csütörtökön jelentősen estek az európai és az amerikai tőzsdék is, a Kínából érkező kedvezőtlen hírek hatására. Erősödött a forint mindhárom vezető devizával

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

Jelentés január QUAESTOR Befektetési Alapok

Jelentés január QUAESTOR Befektetési Alapok Jelentés 2008. január Befektetési Alapok Alapok Jelentés 2008. január Aranytallér Vegyes Alap Ajánlás: Magyarországi kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes alapunk közepes

Részletesebben

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés D E C E M B E R

MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés D E C E M B E R MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. D E C E M B E R Összefoglaló Decemberben vegyes hangulatban folyt a kereskedés a világ részvénypiacain. A novemberi mélypontok után volt egy kisebb korrekció,

Részletesebben

A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. beszámolója a. CIB Nyugdíjpénztár 2016-os és a 2017-es időarányos teljesítményéről

A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. beszámolója a. CIB Nyugdíjpénztár 2016-os és a 2017-es időarányos teljesítményéről CIB Nyugdíjpénztár A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. beszámolója a CIB Nyugdíjpénztár 2016-os és a 2017-es időarányos teljesítményéről Budapest, 2017.05.29 Tartalom Teljesítmény-bemutatás a portfolió teljesítménye

Részletesebben

hétfő, november 10. Vezetői összefoglaló

hétfő, november 10. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. november 10. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak pénteken a vezető nemzetközi részvényindexek. A múlt héten a forint gyengült a vezető devizákkal szemben, azonban a hétvégén a devizahiteles

Részletesebben

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló Szerdán a nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárt. Mindhárom vezető devizával szemben gyengülést mutatott a forint árfolyama. A BUX záróértéke

Részletesebben

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló A hétfőn megjelent kedvezőtlen makroadatokra a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek is eséssel reagáltak. Hétfőn a 313-as szint körül ragadt az

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja

FÉLÉVES JELENTÉS Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja Alapadatok Rövid neve Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Alapcímlet devizaneme Budapest Aranytrió

Részletesebben

szerda, november 27. Vezetői összefoglaló

szerda, november 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2013. november 27. Vezetői összefoglaló A világ vezető indexei eltérő teljesítmény nyújtottak: a tengerentúlon folytatódott a tőzsdék erősödése, Európában viszont estek a részvényindexek. Kedden

Részletesebben

szerda, július 30. Vezetői összefoglaló

szerda, július 30. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 30. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek pozitív tartományban zárták a kereskedést, míg az amerikai tőzsdék veszteséggel fejezték be a napot. Rossz napot zárt

Részletesebben

kedd, május 26. Vezetői összefoglaló

kedd, május 26. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. május 26. Vezetői összefoglaló Negatív tartományban zárt a vezető nemzetközi részvényindexek többsége pénteken. Ma reggel az euró jegyzései 0,1 százalékos gyengülést követően 307 felett jártak.

Részletesebben

péntek, február 21. Vezetői összefoglaló

péntek, február 21. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. február 21. Vezetői összefoglaló Vegyes hírek mozgatták a nemzetközi részvényindexeket: az amerikai tőzsdék pozitív tartományban zártak, Európában a párizsi és a londoni index erősödött.

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2014.IV. negyedév Makrogazdaság Magyarország Az Európai Bizottság legutóbbi előrejelzésében a magyar gazdaságra vonatkozóan 2,5%-os növekedést vár 2015-re,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 12.

Vezetői összefoglaló június 12. 2017. június 12. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 6,3 milliárd forintos,

Részletesebben

Hírlevél ERGO Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás eszközalapjainak teljesítményéről

Hírlevél ERGO Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás eszközalapjainak teljesítményéről Hírlevél ERGO Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás eszközalapjainak teljesítményéről 2017.03.31 Aqua Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás Terra Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 18.

Vezetői összefoglaló július 18. 2017. július 18. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró ellenében gyengült, a svájci frank viszonylatában stagnált, a dollárhoz képest pedig kis mértékben erősödött. A BUX 5,6 milliárd

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 30.

Vezetői összefoglaló november 30. 2017. november 30. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben erősödött. A BUX 10,2 milliárd forintos, jóval átlag feletti

Részletesebben

Honics István CFA befektetési igazgató

Honics István CFA befektetési igazgató OTP Paletta Az alap neve: OTP Paletta Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, vegyes alap Az alap indulása: 1997. november 17. : 7+RDX+Titan20+CETOP20 Az OTP Paletta egy kötvényekből, kincstárjegyekből

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 21.

Vezetői összefoglaló október 21. 2016. október 21. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama gyengült valamennyi vezető devizával szemben. A BUX 9 milliárd forintos, átlagos forgalom mellett 0,59 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló Hétfőn a vezető nyugat-európai részvényindexek kismértékben emelkedtek, az amerikai tőzsdék zárva tartottak. Ma reggelre a vezető devizák többségével szemben

Részletesebben