EGYÉB Agyi aneurizmás betegek intra- és extracranialis artériáinak biomechanikai tulajdonságai Írta: DR. TÓTH MÁRIA, DR. NÁDASY GYÖRGY L., DR. NYÁRY ISTVÁN, DR. KERÉNYI TIBOR, DR. MONOS EMIL Bevezetés A cerebrovascularis betegségek mortalitása 1994-ben Magyarországon az összhalálozás 13,7%-át tette ki, s ebbıl a diagnosztizált subarachnoidealis vérzések 71%-ának hátterében agyi aneurizma megbetegedés állt (1, 2). A betegség elsı tüneteként jelentkezı vérzés idejében való észlelésének fontosságát felismerve az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben külön team specializálódott az agyi aneurizmás betegek ellátására. Mivel e betegség jelenlegi kezelésére az egyetlen lehetıség a mőtét, amennyiben ezt az állapotuk megengedi, az agyi aneurizmás betegeket az ország különbözı részeibıl ideszállítják. Az agyi aneurizma kialakulásának és ruptúrájának patomechanizmusa még nem tisztázott. A legtöbb intracranialis aneurizma a circulus arteriosus Willisi proximális ágai eredésének bifurkációiban fejlıdik ki (3, 4). Az aneurizma kialakulásában a következı lokális faktoroknak tulajdonítanak jelentıséget: megnövekedett véráramlás (4, 5, 6, 7), intima sérülés (8), szerzett (7, 9, 10), vagy örökletes (9, 11, 12, 13-15, 16, 17, 18, 19, 20) kötıszöveti elváltozások. Az agyi aneunzmák gyakori (3-30%) multiplex megjelenése alapján (21, 22) feltehetı, hogy a betegség nemcsak lokális, hanem egyéb agyi és esetleg extracranialis artéria falát is érintı szerkezetbeli változást magában foglal. Feltehetıen az ilyen jellegő elváltozások mérhetı biomechanikai eltéréseket okoznak az agyi aneurizmás betegek nem aneurizmás agyi és egyéb ereiben is, amelyek felismerése közelebb vihet a betegség patomechanizmusának megértéséhez. Jelen kísérleteinkben agyi aneurizma ruptúra utáni subarachnoidealis vérzésben elhunyt és agyi érbetegségben nem szenvedı (kontroll) kadaverek artériáinak biomechanikai tulajdonságait hasonlítottuk össze. Az intracranialis erek közül az artéria cerebri anteriort vizsgáltuk, ann köztudottan az agyi aneurizmák második leggyakoribb elıfordulási helye. Reprezentatív perifériás artériának két hasonló átmérıjő eret, az artéria radialist és az artéria dorsalis pedist választottuk. Metodika A vizsgált ereket (a. cerebri anterior, a. radialis, a. dorsalis pedis) 14 agyi aneurizma ruptúra következtében elhunyt és 22 korban illesztett kontroll kadaverbıl preparáltuk. Az aneurizmás csoportban a koreloszlás 38-77 év (10 nı és 4 férfi), a kontroll csoportban 26-84 év között (11 nı és 11 férfi) volt. Az agyi aneurizma helye az a. basilaris (3 esetben), az a. carotis interna (5 esetben), az a. communicans anterior (3 esetben), az a. cerebri anterior (1 esetben) és az a. cerebri média (5 esetben) volt. Multiplex agyi aneurizmát 3 esetben találtunk. A kontroll csoportban a halál oka keringési elégtelenség (7 esetben), tüdıembólia (2 esetben), trauma (4 esetben), CO mérgezés (2 esetben), gyógyszermérgezés (3 esetben), pneumonia, égési sokk, agyoedema és gastrointestinalis vérzés (11 esetben) volt. A testsúly és a testmagasság tekintetében nem volt szignifikáns különbség az aneurizmás és a
2 kontroll csoport között. Az agyi aneurizma megbetegedés lefolyásából adódóan (a betegség hirtelen kezdete) nem volt lehetıség a nyugalmi vérnyomásértékek összehasonlítására az aneurizmás és a kontroll csoportban. A kísérlet során az a. cerebri anterior A2 szegmentumát (ami relatíve egyenes és oldalágmentes rész), az a. radialis csukló feletti részét és az artéria dorsalis pedis proximális szakaszát preparáltuk ki. A körkörös érszegmentumokat 37 fokos oxigenizált normál Krebs-Ringer oldatba helyeztük, és két végüket kanülön rögzítettük. A külsı laza kötıszövetet óvatosan eltávolítottuk, az esetleges oldalágakat lekötöttük. 1. ábra. In vitro kvázistatikus nagydeformációs mérıberendezés A biomechanikai vizsgálatokat ín vitro kvázistatikus nagydeformációs mechanikai berendezéssel végeztük (1. ábra). Az ereket in vivo hosszukra nyújtottuk és a kísérlet alatt állandó értéken tartottuk. Az intraluminális nyomást 0-200-0 Hgmm között 5 Hgmm/sec sebességő Harvard pumpával változtattuk, miközben nyúlásbélyeges jelátalakítóval folyamatosan mértük a külsı átmérıt és az axiális húzóerıt. A jeleket X-Y1-Y2 íróval grafikusan regisztráltuk, majd a kísérlet végén az ér nedves súlyát megmértük. Számítógépes program segítségével meghatároztuk a relaxált simaizom passzív geometriai (külsı sugár, belsı sugár, falvastagság, sugár/falvastagság arány) és elasztikus (tangenciális falfeszültség, inkrementális disztenzibilitás, inkrementális elasztikus modulus és karakterisztikus impedancia) paramétereket (23, 24). Statisztikailag páratlan t-próbával összehasonlítottuk az aneurizmás és a kontroll erek biomechanikai tulajdonságait. Tapasztalatunk szerint nıkben gyakrabban fordul elı agyi aneurizma megbetegedés (2), ezért külön összehasonlítást végeztünk a nıi kadaverekbıl származó erekben. Az érszegmentumokat 10%-os pufferolt formaldehydben való immerziós fixálás után paraffinba ágyaztuk. A fénymikroszkópos vizsgálatok hagyományos szövettani technikával (hematoxylin-eosin-resorcin-fuchsin-van-gieson, PAS-alcian kék, Prussian kék) 5 mikrométeres hosszanti és haránt metszeteken történtek.
3 2. ábra. A külsı sugár vs. intraluminális nyomás agyi aneurizmás és kontroll alanyok artériáin (a. cerebri anterior, a. radialis és a. dorsalis pedis). A két csoportban nincs szignifikáns különbség egyik vizsgált artéria esetén sem. Eredmények Geometriai paraméterek Nem találtunk szignifikáns különbséget az agyi aneurizmás és kontroll csoport intraés extracranialis ereinek külsı átmérıje között (2. ábra). Ugyanakkor a nıi kadavereket összehasonlítva az aneurizmás csoport perifériás artériáinak külsı sugara alacsony nyomástartományban szignifikánsan kisebb (3. ábra). A belsı sugár egyik érben sem különbözött szignifikánsan az aneurizmás és a kontroll csoportban. A nıi kadavereket külön összehasonlítva az a. dorsalis pedis belsı sugara az egész vizsgált nyomástartományra nézve szignifikánsan kisebb az aneurizmás betegekben.
4 3. ábra. A külsı sugár vs. intraluminális nyomás nıi agyi aneurizmás és kontroll alanyok artériáin (a. cerebri anterior, a. radialis és a. dorsalis pedis). Az aneurizmás csoportban a perifériás erekben (alacsony nyomásnál) a külsı sugár szignifikánsan kisebb. Az a. cerebri anterior falvastagsága szignifikánsan nagyobb az aneurizmás csoportban (4. ábra). 100 Hgmm-es intraluminális nyomásnál a kontroll erek falvastagsága 0,0009 ± 0,0004 cm, amíg az aneurizmás csoportban 0,0148 ± 0,0019 cm (p < 0,05). A nıi kadavereket külön összehasonlítva közel ugyanezt kaptuk.
5 4. ábra. A falvastagság vs. intraluminális nyomás agyi aneurizmás és kontroll alanyok artériáin (a. cerebri anterior, a. radialis és a. dorsalis pedis). A falvastagság az a. cerebri anteriorban szignifikánsan nagyobb az aneurizmás csoportban a kontroll csoporthoz képest, az aneurizma elhelyezkedésétıl függetlenül. A sugárfalvastagság arány szignifikánsan kisebb az a. cerebri anteriornál az aneurizmás betegekben, de nem különbözött a perifériás ereket illetıen (5. ábra). 100 Hgmrn- es intraluminális nyomásnál a kontroll erek sugár/falvastagság aránya az a. cerebri anteriornál 14,1 ± 1,2, amely szignifikánsan kisebb volt az aneurizmás csoportban (9,7 ± 1,4, p < 0,05). A perifériás erekben ez az arány közel azonos (a. radialis: 4,7 ± 0,6 vs. 5,4 ± 0,7; a. dorsalis pedis: 4,9 ± 0,6 vs. 4,5 ± 0,7), statisztikailag nincs eltérés az aneurizmás és a kontroll csoport között.
6 5. ábra. A sugárfalvastagság arány vs. intraluminális nyomás agyi aneurizmás és kontroll alanyok artériáin (a. cerebri anterior, a. radialis és a. dorsalis pedis). Ez a dimenzió nélküli arányszám az a. cerebri anterior esetében szignifikánsan kisebb az aneurizmás csoportban. A perifériás ereknél közel azonos volt, s nem különbözött az aneurizmás és a kontroll csoportban. Elasztikus paraméterek Az a. celebri anteriornál a tangenciális falfeszültség szignifikánsan kisebb az aneurizmás csoportban (6. ábra). 100 Hgmm-es intraluminális nyomásnál ez az érték 1,8 ± 0,16 x 10 6 dyn/cm 2 vs. 1,22 ± 0,19 x 10 6 dyn/cm 2. A perifériás ereknél nem különbözik a két csoport tangenciális falfeszültsége. A disztenzibilitásra nézve nincs különbség az aneurizmás és a kontroll csoport között egyik vizsgált artéria esetében sem (7. ábra), valamint ugyanezt tapasztaltuk az elasztikus modulusnál. Az a. cerebri anteriornál a karakterisztikus impedancia alacsony nyomástartományban szignifikánsan nagyobb az aneurizmás csoportban. 40 Hgmm-es intraluminális nyomásnál ez az érték 150 ± 4,9 dyn.sec/cm 5 vs. 174,9 ± 13,6 dyn.sec/cm 5 (p < 0,05).
7 6. ábra. A tangenciális falfeszültség vs. intraluminális nyomás agyi aneurizmás és kontroll alanyok artériáin (a. cerebri anterior, a. radialis és a. dorsalis pedis). Az a. cerebri anteriorban szignifikánsan kisebb (100 Hgmm-nél 33%-kal) az aneurizmás csoportban. A perifériás ereknél nem volt különbség a két csoportban. A fénymikroszkópos szövettani vizsgálatok szerint az aneurizmás kadaverek agyi erein (a. cerebri anterior) a lamina elastica interna kifejezettebb, helyenként duplikálódott, az intima diffúzán, fibrotikusan megvastagodott, valamint a vékony lamina média enyhén fibrotikus. Az aneurizmás kadaverek és a kontroll csoport perifériás erei nem mutatnak szövettani különbséget. Mindkét csoportban az intima szklerotikus fibromuszkuláris, vagy atheromatózus-hyalinos plakkokkal, a lamina elastica interna megkettızıdött és helyenként kalcífikálódott. A lamina média hiperplasztikus vagy fibrotikus, az adventíciában pedig néhány esetben lymphocyta infiltráció látható.
8 7.ábra. Az Inkrementális dísztenzibilitás, egy reprezentatív elasztikus paraméter, vs. intraluminális nyomás agyi aneurizmás és kontroll alanyok artériáin (a. cerebri anterior, a. radialis és a dorsalis pedis). Nem volt szignifikáns eltérés a két csoportban egyik vizsgált ér esetén sem Megbeszélés, következtetések Az intra- és extracranialis artériák nyomás-átmérı jelleggörbéinek alakja nem különbözött az agyi aneurizmás és a kontroll csoportban (2. ábra). A nıi kadaverek ereit külön összehasonlítva a külsı sugár alacsony nyomástartományban szignifikánsan kisebb az aneurizmás betegek perifériás ereinél (3. ábra), valamint az a. dorsalis pedis belsı sugara szignifikánsan kisebb az egész vizsgált nyomástartományban. Ez azt sugallja, hogy az agyi aneurizmás betegek vizsgált perifériás ereiben kisebb a véráramlás a kontroll csoporthoz képest, mivel ismert, hogy az artéria sugár morfológiai kialakulását a véráramlás irányítja (10, 25, 26). Az agyi aneurizma eredetének egyik elmélete szerint az agyi erekben a megnövekedett véráramlás indukálja az aneurizma kialakulását (7, 27, 28, 29). Ilyen jellegő eltérések létrejöhetnek a testrészek méretének még fel nem tárt, öröklött antropológiai különbségeibıl adódóan is. Az agyi aneurizmás kadaverek vizsgált agyi erében a falvastagság növekedése (4. ábra) meglepı jelenség. Oxlund és Ostergaard a. cerebri médián hasonló megfigyelésekrıl számolt be (17, 19). Háromdimenziós mechanikai méréseink
9 alapján kapott eredményeink alátámasztják az általuk talált falvastagság növekedést, míg az átmérı nem változik az agyi aneurizmás betegbıl származó a. cerebri anterioron. Szemben az ı kísérleteikkel, amelyben fiziológiai nyomástartományban csak indirekt módon határozták meg a mechanikai paramétereket, a mi direkt méréseink szerint azonos nyomáson kisebb a tangenciális falfeszültség az aneurizmás betegekben, míg az elasztikus modulus nem különbözik. A megnövekedett falvastagság a sugár/falvastagság arány csökkenését, valamint csökkent izobár tangenciális falfeszültséget eredményez az aneurizmás csoport agyi ereiben. Például 100 Hgmm-es intraluminális nyomásnál ez 33%-kal kisebb tangenciális falfeszültséget jelent a kontroll csoporthoz viszonyítva. A megnövekedett falvastagság valószínőleg kompenzálja és stabilizálja a korábban megnövekedett tangenciális falfeszülést (25, 26). Egy elképzelhetı magyarázat az aneurizma képzıdése során jelenlévı hipertenzió lehet, ami primer falfeszültség növekedést indukál (4, 30, 31). Az agyi aneurizma megbetegedés lefolyásából adódóan, miszerint a betegség elsı jele általában az aneurizma ruptúra következtében kialakuló subarachnoidealis vérzés, nem volt lehetıség a nyugalmi vérnyomásértékek összehasonlítására az aneurizmás és a kontroll csoportban. Elképzelhetı, hogy a bifurkációban a falvastagság kompenzációjának elégtelensége indukálhatja az aneurizma fejlıdését. Az is lehet, hogy a hipertenzió okoz falvastagság növekedést, bár ennek valószínősége kicsi, mivel a perifériás artériákban nem tapasztaltunk változást az izobár tangenciális falfeszültségben (6. ábra). A szövettani vizsgálataink során észlelt intima megvastagodás látszik a legfontosabb tényezınek a falvastagság növekedésében az agyi aneurizmás betegek a. cerebri anteriorán. Hatake nem talált morfometriai eltérést subarachnoidealis vérzés következtében elhunyt kadaverek a. basilarisán (32) bár az a. basilaris kevésbé frekventált helye az agyi "berry" aneurizmák kialakulásának (33). Egy másik lehetséges magyarázat, hogy a viszonylag vékony falú agyi artériában a lokális nyomásemelkedés indukál egy kompenzatorikus falvastagság növekedést. Az aneurizmás betegekben a nyomásemelkedést okozhatja az agyi input artériák áramlási autoregulációjának elvesztése, amelynek következtében nı a tangenciális falfeszültség, és ennek hatására az agyi erek fala megvastagszik. Indokolt lenne in vivo mérésekkel is összehasonlítani agyi aneurizmás és kontroll alanyok agyi és perifériás ereinek (elsısorban az agyi input artériák) átmérıjét és falvastagságát, az ennek során észlelhetı különbségek a betegség prevenciójának esélyeit is növelhetnék. Az inkrementális elasztikus modulus, valamint a disztenzibilitás statisztikailag nem különbözik az aneurizmás és a kontroll csoportban (7. ábra). Egydimenziós mechanikai teszt alkalmazásával az a. brachialis nyújthatóságában és húzófeszültségében nem találtak különbséget az aneurizmás és kontroll csoport között, míg aneurizmás betegekben az a. cerebri média nyújthatósága, valamint kollagén I/kollagén III aránya is nagyobb (17). Egyes szerzık szerint az agyi artériafal kötıszöveti elemeinek öröklött, vagy szerzett gyengesége, az elastin (7, 9, 10, 11, 13, 14, 22, 29" 34, 35, 36, 37, 38) és a HL típusú kollagén (9, 11, 12, 13, 14, 16, 17, 19, 20, 29, 35, 37, 39, 40) mennyiségi, vagy molekuláris rendellenességei lehetnek felelısek az agyi aneurizma kialakulásáért. Valószínő, hogy a lamina elastica interna fenesztrációja, duplikálódása és fibrillarizációja, vagy a III. típusú kollagén komponensben lévı eltérés az artériafal elasztikus tulajdonságában nem okoz nagyobb változást. Ezt tükrözi a karakterisztikus impedanciában általunk tapasztalt enyhe változás is. Megállapítottuk, hogy az agyi aneurizmás betegekben, az aneurizma elhelyezkedésétıl függetlenül nı az a. cerebri anterior falvastagsága és enyhén nı a
10 karakterisztikus impedanciája, a sugár/falvastagság aránya és tangenciális falfeszültsége pedig csökken. A nıket külön összehasonlítva, az aneurizmás csoportban a vizsgált perifériás erek sugara kisebb, azonban a normalizált geometria, azaz a sugár/falvastagság arány nem változik. Biomechanikai és szövettani vizsgálataink alátámasztják azt a hipotézist, hogy az agyi aneurizma betegség nem lokális, hanem egyéb intra- és esetleg extracranialis artériákat is érintı patológiás érfalelváltozás. Figyelembe kell venni azonban, hogy kísérleteinket simaizomtónus nélküli humán kadaver ereken végeztük. További vizsgálatok szükségesek annak tisztázására, hogy az agyi aneurizma megbetegedés során a valószínőleg megváltozott simaizomtónus, valamint a subarachnoidealis vérzés (42) hogyan befolyásolja az agyi erek mechanikai tulajdonságait. Elképzelhetı, hogy az agyi artériák megnövekedett falvastagsága hipertónia, vagy öröklött artériafal gyengeség következményeként, egy kompenzatorikus mechanizmus eredménye. A komplex struktúrájú agyi bifurkációban egy ilyen jellegő kompenzációs folyamat elégtelensége lehet az aneurizmazsák kialakulásának oka. Irodalom 1. Cook H. A.: Aneurysmal subarachnoid hemorrhage: neurosurgical frontiers and nursing challenges. AACN Clin. Issues. Crit. Care Nurs. 2(4): 665-674. (1991). 2. Tóth M., Nádctsdy Gy. L., Monos E.: Agyi aneurizma modellek. Érbetegségek, 4:1-8. (1995). 3. Nishino A., Sakuray Y., Satoh H.. Niizumci H., Kayama T., Ogawa A., Ohtoh T.: Aneurysms of the distal posterior inferior ce- rebellar artery: the report of 10 cases. No. Shinkei. Geka. 19(10): 925-932. (1991). 4. Stehbens W. E.: Etiology of intracranial berry aneurysm. J. Ne- urosurg. 70(6): 823-831. (1989). 5. de la Monté S. M., Moore G. W.. Monk M. A., Hutchins G. M.: Risk factors for the development and rupture of intracranial berry aneurysms. Am. J. Med. 78(6Pt): 957-964. (1985). 6. Espinosa F.. Weir B.. Noseworthy T.: Rupture of an experimen- tally induced aneurysm in aprimate. Can. J. Neurol. Sci. (11(1): 64-68. (1984). 7. Kim C., Cervos-Navarro J., Kikuchi H., Hashimoto N., Hazama F.: Degenerative changes in the internál elastic lamina relating to the development of saccular cerebral aneurysms in rals. Acta Neurochir. Wien. 121(1-2): 76-81. (1993). 8. Kang Y: Experimental study on the mechanism of injury and proliferation of intima in the process of cerebral aneurysm development. Nippon-Geka-Hokan. 59(l):10-26. (1993). 9. Dobrin P. B., Anidjcir S.: Pathophysiology of arterial aneurysms. Arch. Mai. Coeur. Vaiss. 84(3): 567-62. (1991).
11 10. Rossiti S., Lofgren J.: Vascular dimensions of the cerebral arteries follow the principle of minimum work. Stroke. 24(3): 371-377. (1993). 11. Chyatte D., Reilly J., Tilson M. D.: Morphometric analysis of reticular and elastin fibers in the cerebral arteries of patients with intracranial aneurysms. Neurosurg. 26(6): 939-943. (1990). 12. de Paepe A., van Landegem W., de Keyser, de Reuck J.: Association of multiple intracranial aneurysms and collagen type ŐI. defficiency. Clin. Neurol. Neurosurg. 90(1): 53-56. (1988). 13. Hegedős K.: Some observations on reticular fibers in the media of the major cerebral arteries. A comparative study of patients without vascular disease and tliose with ruptured berry aneurysms. Surg. Neurol. 22(3): 301-307. (1984). 14. Hegedős K.. Ectasia of the basilar artery with special reference to possible pathogenesis. Surg. Neurol. 24(4): 463-469. (1985). 15. Kalia K. K., Ross D. A., Gutin P. H.: Multiple arterial fenestrations, multiple aneurysms, and arteriovenous malformation in a patient with subarachnoidal hemorrhage. Surg. Neurol. 35(1): 45-48. (1991). 16. Leblanch R., Lozano A., van der Rest M.: Collagen defficiency in celebrál aneurysms. Stroke. 20(4): 560. (1989). 17. Ostergaard J. R., Oxlund H.: Collagen type ül. defficiency in patients with rupture of intracranial saccular aneurysm. J. Neurosurg. 67(5): 690-696. (1987). 18. Ostergaard J. R.: Aetiology of intracranial saccular aneurysm in childhood. Br J. Neurosurg. 5(6): 575-580. (1991). 19. Gao Y. Z, van Alphen H. A.: Pathogenesis and histopathology of saccular aneurysms (review). Neurol. Res. 12(4): 249-255. (1990). 20. Oxlund H.: Relationships between the biomechanical properties, composition and molecular structure of connective tissues. Connect Tissue Res 15(1-2): 65-72. (1986) 21. Pope F. M.: Type III. collagen mutations and cerebral aneurysms. Stroke. 20(10): 1432-1433. (1989). 22. Mabuchi S., Kamiyama H., Abe H.: Distal aneurysm of the superior cerebellar artery and posteríor inferior cerebellar artery feeding an associated arteriovenous malformation: case report. Neurosurg. 30(2): 284-287. (1992). 23. van Alphen H. A., Gao Y. Z, Kamphrost W.: An acute experimental model of saccular aneurysms in the rat. Neurol. Res. 12(4): 256-259. (1991). 24. Cox R. H.: Three dimensional characteristics of arterial smooth muscle activation in vitro. J. Appl. Physiol. 36: 381-384. (1974).
12 25. Monos E.: Az érfal biomechanikája. Medicina, Budapest, 1986. 26. Nádasy G. L, Monos E" Mohácsi E., Csepli J., A. G. B. Kovách: Effect of increased luminal blood flow on the development of humán arterial wall. Blood Vessels 18: 139-143. (1981). 27. RodbardS.: Vascular caliber. Cardiology 60: 4-49. (1975.). 28. Galat A. O., Alekseev V. V., Gaikova O. N.: Changes in central hemodynamics in patients with ruptured cerebral aneurysms. Klin. Med. Mosk. 62(9): 66-69. (1984). 29. Hatatna F., Hashimoto N.: An animal model of cerebral aneurysms. Neuropathol. Appl. Neurobiol. 13(2): 77-90. (1987). 30. Kim C., Cervos-Navarro J., Patzold C.. Tokuriki Y., Takebe Y., Hori K.: In vivo study of flow pattern at humán carotid bifurcation with regard to aneurysm development. Acta Neurochir. Wien. 115(3-4): 112-117. (1992). 31. Garcia J. H, Ho K. L: Pathology of hypertensive arteriopathy. Neurosurg. Clin. Am. 3(3): 497-507. (1992). 32. Sampei T, Mizuno M., Nakajima S., Suzuki A., Hadeishi H., Ishikawa T., Yasui N.: Clinical study of growing up aneurysms: report of 25 cases. No. Shinkei. Geka 19(9): 825-830. (1991). 33. Hatake K., Wakabayasi I., Kakishita E., Hishida H.: Impairment of endothelium-dependent relaxation in humán basilar artery after subarachnoid hemorrhage. Stroke. 23(8): 1111-1116. (1992). 34. Fox J. L.: Management of aneurysms of anterior circulation by intracranial procedures. In: Neurological surgery. Wonsiewicz M ed. WB Saunders 1990. pp: 1689-1763. 35. Campbell G. J.. Roach M. R. 15(4): A physical model for the formation of evagination: a prospective precursor to the crea- tion of saccular aneurysms. Stroke. 15(4): 642-652. (1984). 36. Dobrin P. B. Baker VI7. H., Gley W. C.: Elastolyctic and collagenolytic studies of arteries. Implications for the properties of aneurysms. Arch. Surg. 119(4): 405-409. (1984). 37. Kim C., Kikuchi H" Hashimoto N., Kojima M., Kang Y.. Hatatna F.: Involvement of internál elastic lamina in development of induced cerebral aneurysms in rats. Stroke. 19(4): 507-511. (1988). 38. Nakai H.. Kawata Y.. Tomabechi M., Aitawa S., Ohgami S., Yonetnasu Y., Muraoka S.: Markedly dilated cervical carotid arteries in patient with a ruptured aneurysm of the anterior communicating artery: a case report. No. Shinkei. Geka. 21(4): 333-339. (1993).
13 39. Schievink W. I., Litnburg M., Oorthuys J. W., Fleury P., Pope F. M.: Cerebrovascular disease in Ehlers-Danlos syndrome type IV. Stroke. 21(4): 636-632. (1990). 40. Yamatoe N. Hashimoto N., Kikuchi H., Hatatna F.: Elastic skeleton of intracranial cerebral aneurysms in rats. Stroke. 21(12): 1722-1726. (1990). 41. Ostergaard J. R.: Risk factors ín intracranial saccular aneurysms. Aspects on the formation and rupture of aneurysms, and development of cerebral vasospasm. Acta Neurol. Scand. 80(2): 91-98. (1989). 42. Pope F. M.. Litnburg M., Schievink W. L: Familial cerebral aneurysms and type ül collagen deficiency. J. Neurosurg. 72(1): 156-158. (1990). 43. Pope F. M.. Kendall B. E., Slapak G. I., Kapoor R., McDonald W. I., Compston D. A., Mitchell R., Hope D. T., Millar-Craig M. VI'., Dean J. C., et al: Type III. collagen mutations cause fragile cerebral arteries. Br. J. Neurosurg. 5(6): 551-574. (1991). 44. Onoue H., Kaito N., Akiyama M., Tomii M., Tokudome S., Abe T.: Altered reactivity of humán cerebral arteries after subarachnoid hemorrhage. J. Neurosurg. 83: 510-515. (1995). Dr. Tóth Mária Semmelweis OTE Klinikai Kísérleti Kutató-, II. sz. Élettani Intézet 1082 Budapest, Üllıi út 78/A. Érbetegségek: 1996/3. 1-8. oldal