Szimulált idegsebészeti eljárások interaktív térhatású megjelenítése. Dr. Balogh Attila
|
|
- Elek Takács
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szimulált idegsebészeti eljárások interaktív térhatású megjelenítése Doktori értekezés Dr. Balogh Attila Semmelweis Egyetem Szentágothai János Idegtudományi Doktori Iskola Témavezető: Dr. Banczerowski Péter, PhD, c. egyetemi tanár Hivatalos bírálók: Dr. Ertsey Csaba, PhD, egyetemi adjunktus Dr. Büki András, MTA Doktora, egyetemi tanár Szigorlati bizottság elnöke: Dr. Csillag András, MTA Doktora, egyetemi tanár Szigorlati bizottság tagjai: Dr. Arányi Zsuzsanna, PhD, egyetemi docens Dr. Szeifert György, PhD, főorvos, egyetemi magántanár Budapest 2015
2 Bevezetés A mikromanipulációs készség fejlesztésének egyik leghatékonyabb eszköze a kadaver kurzusokon végzett szimulációs gyakorlat. A műfogások elsajátítása, a kellő jártasság és az ismeretanyag megszerzése műtétek elvégzésével és bonctermi gyakorlat mellett szöveges-illusztrált anatómia atlaszok, kézikönyvek segítségével lehetséges. A kadaveren végzett szimulációs gyakorlat azonban nehezen hozzáférhető. Az ilyen kurzusok általában drágák és csak nagyobb egyetemi központokban elérhetőek. A tetem felhasználását kegyeleti és etikai korlátok nehezítik. A boncolás eredményeképpen a tetem további felhasználása már nem lehetséges. A korlátok ellenére a boncolás az anatómia oktatás és a sebészek továbbképzésének etalonja maradt. A szöveges-illusztrált tankönyvekből, szakirányú kiadványokból az anatómia és műtéttechnikai részletek megértése nehéz az interakció és térhatás által nyújtott többletinformáció hiányában. A számítástechnika fejlődésével és a képrekonstrukciós eljárások megjelenésével egyre hatékonyabb oktató- és szemléltetőeszközök váltak elérhetővé. A CT és MR képalkotó technikák szerepe a diagnosztikában vitathatatlan, segítségükkel az egészséges és a patológiás viszonyok jól ábrázolhatóak. Az animált komputeres megjelenítés és a volumetrikus képalkotás hátránya, hogy a megjelenítés művi, a valós szín, textúra és árnyék viszonyokat nem tükrözi, részletgazdagsága messze elmarad a fényképétől. Az QTVR (QuickTime Virtual Reality) technológia anatómiai alkalamazása, új fejezetet nyitott az emberi test szerkezeti viszonyainak interaktív, térhatású megjelenítésében. A fényképezőgép előtt, elforgatható tartóállványon körbefényképezett preparátum rekonstrukciójának eredményeképpen a preparátum más és más látószögből vizsgálható. Az 2
3 elforgatás által keltett térhatás fontos többlet információt nyújtott 2- dimenziós képeken sokszor láthatatlan, takarásban elhelyezkedő képletek megjelenítésével. Az MKM robotmikroszkóp bevezetés a képrekonstrukciós folyamatba újabb előrelépést jelentett. A robotmikroszkóp, mely optikai fókusztávolság és fókuszpont megtartás mellett, gömbfelszín mentén képes felvételeket készíteni, lehetővé tette egy képrács szerkezet kialakítását. A képrács QTVR rekonstrukciójában a megjelenített preparátum mind vízszintes mind függőleges irányban elforgatható. A technológia alkalmasnak bizonyult intraoperatív állapotok interaktív térhatású bemutatására is. A rekontrukció hátránya maradt, hogy a boncolás folyamatát nem volt képes megjeleníteni így a disszekció szimulációjára nem volt alkalmas. Célkitűzések Célunk, az anatómiai viszonyok vizsgálatára, valamint kadaveren végzett műtét technikai eljárások bemutatására szolgáló, interaktív, térhatású megjelenítést biztosító oktatóeszköz kifejlesztése. Célunk egy olyan alkalmazás kialakítása, mellyel a felhasználó virtuálisan "kézbe veheti", elforgathatja, nagyíthatja, a rétegváltáson keresztül "boncolhatja" a preparátumot. Célunk egy olyan szimulátor kifejlesztése, mely lehetővé teszi a műtéttani lépések és az anatómia viszonyok vizsgálatát számítógépen. Célunk az idegsebészetben gyakran alkalmazott frontolaterális megközelítés -az orbitozygomatikus feltárás- valamint az abból elérhető fossa interpeduncularis és a sinus cavernosus-sella vidék szimulációs moduljainak előállítása. 3
4 A három előállított modul segítségével megvizsgáltuk a rétegváltás szerepét a műtéttechnikai lépések és a disszekció bemutatásában, valamint az elforgatás szerepét a betekintési irány változtatásának szimulációjában és annak a munkaterületben elhelyezkedő struktúrák láthatóságára kifejtett hatásában. Módszer Három fej-nyak preparátumot készítettünk elő, melyeket 5%-os formaldehydben tartósítottunk. A tartósítás során az artériás érrendszert piros a vénákat kék festékanyagot tartalmazó, szilikon oldattal töltöttük fel. Mindhárom preparátumot Mayfield fejtartóban rögzítettük, elvégeztük az orbitozygomatikus feltárást és a feltárásból elérhető fossa interpeduncularis, illetve a sinus cavernosus-sella vidék mikrosebészeti neuroanatómiai disszekcióját. A disszekció minden fázisát, az MKM robotmikroszkópra szerelt nagyfelbontású fényképezőgépek segítségével, pásztázások során örökítettük meg, majd rekonstruáltunk. A pásztázásokat egy gömbfelszín cikkely mentén végeztük miközben a robotmikroszkóp beállításait és a preparátum helyzetét nem változtattuk. A szkennelések eredményeképpen egy többrétegű képrács szerkezetet alakítottunk ki, melyeket az erre a célra kifejlesztett MIGRT (Multilayer Image Grid Reconstruction Technology) elnevezésű számítógépes program segítségével rekonstruáltunk. Eredmények A fejlesztéseink eredményeképpen kidolgoztuk a többrétegű képrács rekonstrukciós eljárás módszertanát. Kifejlesztettük a többrétegű képrács szerkezet interaktív térhatású megjelenítését nyújtó számítógépes programot, mely segítségével a felhasználó virtuálisan kézbeveheti és boncolhatja az anatómiai preparátumokat, műtéti lépéseket és a behatolási irány változtatását szimulálhatja. A program segítségével a legkülönbözőbb 4
5 látószögekből tanulmányozhatóak az anatómiai struktúrák láthatóságában bekövetkező változások a betekintési irány változtatásának függvényében. Előállítottuk az orbitozygomatikus feltárás, a feltárásból elérhető interpeduncularis fossa és a sinus cavernosus-sella vidék szimulációs moduljait. Az interaktív modulokban az elforgatással műtéti betekintés irány változtatása és a fej preoperatív beállítása, míg rétegváltással a műtéttechnikai lépések és a disszekció szimulálható. Megbeszélés Az idegsebészeti műtétek, feltárások elvégzése pontos neuroanatómiai ismeretet és sok gyakorlatot igényel. A jelenleg elérhető oktató programok és képalkotó módszerek interakció és térhatás hiányában nem nyújtanak életszerű szimulációs környezetet. Az animált komputer modellek megjelenítése művi hatású, nem tükröz valós szín, árnyék és textúra viszonyokat, részletgazdagsága messze elmarad a fényképekétől. A többrétegű képrács rekonstrukciós eljárás az anatómiai mikrosebészeti disszekció valósághű leképezését nyújtja optimális szimulációs környezetet kialakítva bonyolult szerkezeti viszonyok vizsgálatára. Az eljárással mikrosebészeti disszekciók, anatómiai boncolások interaktív térhatásban megjeleníthetőek, az idegsebészeti műtéttan fontos kérdései, egyes műfogások, a munkacsatorna kialakítás lépései rétegváltással kíválóan szemléltethetőek. A kiforgatás lehetőséget nyújt a műtéti betekintési irány, a fej preoperatív beállításának szimulációjára, ezáltal a munkaterületben helyetfoglaló struktúrák láthatóságának vizsgálatára. Az orbitozygomatikus feltárás szimulációjával megvizsgálhatóak a bőrmetszés vezetésének, a feltárás bőr és izom leválasztásának és a csontablak (craniotomia) kialakításának szempontjait. Rétegváltás lehetőség 5
6 nyújt a kisszárny csont elfúrásának az agyeltartás helyének bemutatására. A legmélyebb régiók disszekciójának szimulációjával látótérbe hozhatóak a koponyabázis fontos képletei frontális és frontolaterális betekintési irányokból. A fossa interpeduncularis és a sinus cavernosus-sella vidék szimulációs modulja a koponyabázison elhelyezkedő struktúrák neuroanatómiai vizsgálatát teszik lehetővé. A fossa interpeduncularis modulon keresztűl megvizsgálhatóak a supra- és parasellaris régió neurovascularis képletei. Rétegváltásokkal bemutatható az arteria communicans posterior és az arteria choroidea anterior eredése, a perforátor ágrendszer eltávolításával pedig látótérbe hozhatóak a hátsó koponyagödör egyes képletei, mint az agytörzs és az arteria basilaris proximális ágrendszere és a nervus oculomotorius eredése. A sinus cavernosus-sella vidék szimulációs moduljával megvizsgálhatóak a régióban elhelyezkedő képletek. A műtéti beketintési irámyokból megvizsgálható a sinus cavernosusba és onnan kilépő idegek, azok egymáshoz viszonyított helyzete. A modulban megjeleníthető a proximális és distális durális gyűrű, az arteria carotis interna intracavernosus lefutása, a hypophysis és a sinus sphenoidalis. Következtetések Az idegsebészeti műtéttan fontos szempontjait szöveges tankönyvekből elsajátítani nem lehet. Az idegsebészetben a mikrosebészeti gyakorlat csak hosszas asszisztenciával és alapos anatómiai ismeretek birtokában szerezhető meg. Az idegsebészet műtéttechnikai lépései kadaveren jól gyakorolhatóak. Miután a kadaver disszekció rutinszerűen nem hozzáférhető oktatási modalitás, így a műtéti élményt valósághűen rekonstruálni képes szimulátorok létjogosultsága vitathatatlan. 6
7 Az eljárás segítségével a kadaveren végzett szimulációs beavatkozások vizuális térélménye reprodukálható számítógépeken keresztül. Az interaktív képrekonstrució által fontos idegsebészeti műtéttani kérdések, mint a munkacsatorna kialakítás lépései, az egyes lépések munkaterület kialakítására kifejtett hatása, a műtéti fejhelyzet beállítás vagy az intaroperatív betekintési irány megválasztásának problematikája és betekintési irány változtatásának a munkaterületben elhelyezkedő anatómiai struktúrák láthatóságára kifejtett hatása elemezhető. A többrétegű képrács rekonstrukciós eljárás hatékony szimulációs eszköz a mikrosebészeti eljárások és anatómiai disszekciók interaktív, térhatású megjelenítésére. A fénykép alapú megjelenítés a valós viszonyokat tükrözi a legnagyobb részletgazdagságában, az animációk és illusztrációk mesterséges, kétdimenziós, térhatást nélkülöző megjelenítésével szemben. Az oktatóprogram a közeljövőben, az egész emberi testre kiterjesztett vizsgálatokkal kiegészítve, fontos eszközzé válhat az anatómiai oktatásban és a sebészi műtéttani képzés területén. Köszönetnyilvánítás Köszönetemet szeretném kifejezni Dr. Robert F. Spetzler számára, aki mellett éveken keresztül dolgoztam az Egyesült Államokban. Köszönöm a sok ösztönzést, a rengeteg bizalmat és támogatást, amelyben munkám során részesített. Köszönöm a megtisztelő lehetőséget és hogy a Barrow Neurological Institute világszínvonalú eszköztárát rendelkezésemre bocsátotta. 7
8 Köszönöm Dr. Mark Preulnak, a laboratórium igazgatójának, aki kutatásaimat irányította és aki rengeteg segítséget nyújtott a publikációk megírásában és ösztöndíjam során. Köszönöm Dr. Banczerowski Péter kollégámnak, aki témavezetőm volt és instrukciókkal látott el a disszertáció megírása során, aki konstruktív kritikai megjegyzéseivel segítette munkám. Végül, és nem utolsósorban, szeretném megköszönni egész családomnak az önzetlen támogatást és az alkotó munkámhoz szükséges nyugodt hátteret, amelyet karrierem során biztosított. Saját publikációk jegyzéke Disszertációhoz kapcsolódó közleménye 1. Balogh A, Preul CM, Schornak M, Hickman M, Spetzler RF. (2004) Intraoperative stereoscopic QuickTime Virtual Reality. J Neurosurg, 100(4): Balogh AA, Preul MC, Kutor L, Schornak M, Hickman M, Deshmukh P, Spetzler RF. (2006) Multilayer image grid reconstruction technology: four-dimensional interactive image reconstruction of microsurgical neuroanatomic dissections. Neurosurgery, 58(1):ONS ; discussion ONS Balogh A, Czigléczki G, Pápai Zs, Preul MC, Banczerowski P. (2014) A frontotemporalis transsylvian feltárás szimulációja és alkalmazásának ismertetése. Ideggyogy Sz, 67(11-12):
9 Egyéb közlemények 1. Padányi Cs, Misik F, Papp Z, Vitanovic D, Balogh A, Veres R, Lipóth L, Banczerowski P. (2015) Osteoporoticus kompressziós csigolyatörések kezelése PMMA-augmentált csavaros transpedicularis rögzítéssel. Ideggyogy Sz, 68(1-2): Vitanovic D, Bárány L, Papp Z, Padányi Cs, Balogh A, Banczerowski P. (2015) Role of modified open-door laminoplasty in the treatment of multilevel cervical spinal stenosis: A retrospective analysis of 43 cases. Ideggyogy Sz, 68(1-2): Janszky J, Balogh A, Hollo A, Szucs A, Borbely C, Barsi P, Vajda J, Halasz P. (2003) Automatisms with preserved responsiveness and ictal aphasia: contradictory lateralising signs during a dominant temporal lobe seizure. Seizure, 12(3): Balogh A, Czirják S, Bálint K. (1999) Postirradiációs meningeoma axialis glioma miatt operált betegünknél. Ideggyogy Sz, 52:(9-10) Borbély K, Balogh A, Donauer N, Nyáry I. (1999) Beszédaktivációs SPECT vizsgálatok a féltekei dominancia meghatározásában. Orv Hetil 140(50): Balogh A, Donauer N, Vancsisin L, Miklósi M, Nyáry I. (2001) Hemisphaerialis dominancia és a kognitív működések lateralitási 9
10 mintázata tanulmány funkcionális transcranialis Doppler vizsgálattal. Ideggyogy Sz, 54:
A FRONTOTEMPORALIS TRANSSYLVIAN FELTÁRÁS SZIMULÁCIÓJA ÉS ALKALMAZÁSÁNAK ISMERTETÉSE
EREDETI KÖZLEMÉNY A FRONTOTEMPORALIS TRANSSYLVIAN FELTÁRÁS SZIMULÁCIÓJA ÉS ALKALMAZÁSÁNAK ISMERTETÉSE BALOGH Attila 1, CZIGLÉCZKI Gábor 2, PÁPAI Zsolt 2, 3, Mark C. PREUL 4, BANCZEROWSKI Péter 1, 2 1 Országos
Doktori Tézisek. dr. Osman Fares
Az uréter motilitásának ellenőrzése, a körkörös és a hosszanti izomlemezek összehangolása, egy új videomikroszkópos módszer Doktori Tézisek dr. Osman Fares Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika és Uroonkológiai
Tóth Imre, aki a Debreceni Egyetem szakszervezeti vezetője volt, a Magyar Köztársaság Lovagrend kitüntetésében részesült.
Emlékeztető az FDSZ 2015. 09. 03-i elnökségi üléséről Napirend: 1.) Elnökségi tagok bemutatkozása 2.) Rövid bejelentések 3.) Beszámoló a TÁMOP pályázatról 4.) Bérkérdések 5.) Egyéb aktuális működési ügyek
1985-1990 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Okleveles közgazdász, Külgazdaságtan szak,
Dr. Gelei Andrea egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1985-1990 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Okleveles közgazdász,
A gyermekgasztroenterológia, hepatológia és táplálás aktuális kérdései
A gyermekgasztroenterológia, hepatológia és táplálás aktuális kérdései továbbképző tanfolyam www.convention.hu Novotel Centrum Budapest**** 2016. április 08-09. Tisztelt Kollégák! Nagy örömömre szolgál,
Pető András Főiskola
Név: Dr. Kullmann Lajos Intézmény: Születési hely, idő:. Budapest, 1941. május 26 Végzettség: - Budapesti Orvostudományi Egyetem, Általános Orvosi Kar, általános orvos, 1959-65 - Budapesti Közgazdaságtudományi
Alföldy Zoltán professzor 25 éven át (1950 1974) a Mikrobiológiai Intézet élén
HORUS Alföldy Zoltán professzor 25 éven át (1950 1974) a Mikrobiológiai Intézet élén Nász István dr. Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Orvosi Mikrobiológiai Intézet, Budapest Az első évek
TÁVOKTATÁSI TANANYAGOK FEJLESZTÉSÉNEK MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI
TÁVOKTATÁSI TANANYAGOK FEJLESZTÉSÉNEK MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI A távoktatási forma bevezetése és eredményességének vizsgálata az igazgatásszervezők informatikai képzésében DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI dr. Horváth
MEGHÍVÓ. A Debreceni Egyetem Orvostudományi Doktori Tanácsa meghívja Önt. Dr. Szatmári Szilárd Attila
MEGHÍVÓ A Debreceni Egyetem Orvostudományi Doktori Tanácsa meghívja Önt Dr. Szatmári Szilárd Attila A szepszishez társuló enkefalopátiás betegek agyi vérkeringésének vizsgálata című egyetemi doktori (Ph.D.)
Automatikus eszköz- és személyazonosítás műszaki informatikai módszerei. Kutor László. Doktori (PhD) értekezés Tézisfüzet
Automatikus eszköz- és személyazonosítás műszaki informatikai módszerei Doktori (PhD) értekezés Tézisfüzet Kutor László témavezető: Dr. Kozmann György Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar Informatikai
ETK-EDUVITAL ELŐADÁSSOROZAT. Vas utcai délutánok. 2014/2015 II. félév és 2015/2016 I. félév
ETK-EDUVITAL ELŐADÁSSOROZAT Vas utcai délutánok 2015 2014/2015 II. félév és 2015/2016 I. félév Összeállította: Dr. Urbán Veronika főiskolai tanár Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar, Alapozó Egészségtudományi
MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, 2015. június 25. PROGRAMJA
MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, 2015. június 25. PROGRAMJA A konferencia célja: A társadalmi és a természeti változások környezeti hatásaiból adódó
LEKTORAINK (2015/5/3)
LEKTORAINK (2015/5/3) dr. jur., lic. jur. can. Hámori Antal Ph.D Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar Vendéglátás Intézeti Tanszék, főiskolai docens a Magyar
A motoros funkciók és a beszéd reorganizációja
A motoros funkciók és a beszéd reorganizációja Egyetemi doktori (Ph.D.) értekezés Dr. Kalmár Zsuzsanna Pécsi Tudományegyetem, Neurológiai Klinika Témavezető: Prof. Dr. Janszky József, az MTA Doktora, Prof.
SZERZŐINK (2015/5/3)
SZERZŐINK (2015/5/3) dr. jur. Bencsik András Ph.D Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszék, egyetemi adjunktus Prof. dr. habil., dr. jur. Fazekas Judit CSc Széchenyi
OPPONENSI VÉLEMÉNY Dr. Szűcs Farkas Zsolt MTA doktori értekezéséről
OPPONENSI VÉLEMÉNY Dr. Szűcs Farkas Zsolt MTA doktori értekezéséről Az értekezés az alacsony dózisú CT protokollok kísérletes és klinikai vizsgálatait tárgyalja 151 oldalon keresztül, melyhez 228 irodalmat
Szimulált idegsebészeti eljárások interaktív térhatású megjelenítése
Szimulált idegsebészeti eljárások interaktív térhatású megjelenítése Doktori értekezés Dr. Balogh Attila Semmelweis Egyetem Szentágothai János Idegtudományi Doktori Iskola Témavezető: Dr. Banczerowski
FELHÍVÁS TANFOLYAMRA
A Borsod-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház és a Semmelweis Egyetem, Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika FELHÍVÁS TANFOLYAMRA Légúti fertőzések klinikuma, mikrobiológiai gyorsdiagnosztikája
Ö Á Í Í ű ű ú ű ű ű ű ú ú ú ú ű ű ű ű ű ű ű ű ű ú ű ú ú ú ű ú Á ú ű ű Ó ú ű ű ű ú Ó ú ű ú É ú ú ú ű ű ú ű ú Ú Á ú É ú Ó ú ú ú ú ű ű ű ú É Á É É ű ű Í ú ú Ó Í ű Í ű ű ú ű ű ű É ű ú Á ű ű ú Í ű Á ű ú ú É
ö ö ö ö ö ö ö ű ű ö ö ö ö ö Ő ö Ó Ú ö Ö ö ö ö ö Ö Ő ö ö Í Ó Ó Ő ö ö ö ö ö Ő Ő Ó Ő É ö Ú ö ö Ő ö ö ö ö ö ö ö Ő ö Ő É ö Ő ö ö Ő ö ö ö Ó ű ö ö ö Ő ö ö ö Í Ő Ó Í ö ö ö ö Ő Ő Ő Ő Í Ó Ő Ő Í Ő ö ö ö ö ö Ő Ő ö
Ú ű ü ü Ü ű É É Ö Ö Á ü ü ü ű É ú Á Ö Ü ü ü ű É Á É Ű ű Ü Ü ű ü ű ü ű ü Ü ü ü Ű Á Á Á ű ú ű Á Ó Ó É Á Ó Á Ó ű ü ü ű ű ü ú ú ü ü ü ű ü ű Ü ű ü ü ú ü Ö ü ú ú ü ü ü ü ű ú ü Ó ü Ó Ó ü ü Ó ü ü Ó ű ű ú ű ű ü
Kitüntetések március 15-e alkalmából
Nemzeti ünnepünk alkalmából számos egészségügyi szakember vehetett át magas szintű állami elismerést. Gratulálunk dr. Bitvai Katalinnak és dr. Kizman Antalnak Pro Sanitate-díjukhoz! A Magyar Köztársaság
A tremor elektrofiziológiai vizsgálata mozgászavarral járó kórképekben. Doktori tézisek. Dr. Farkas Zsuzsanna
A tremor elektrofiziológiai vizsgálata mozgászavarral járó kórképekben Doktori tézisek Dr. Farkas Zsuzsanna Semmelweis Egyetem Szentágothai János Idegtudományi Doktori Iskola Témavezető: Dr. Kamondi Anita
Az Épületszerkezettan oktatás hatékonyságának fejlesztése a Széchenyi István Egyetemen
Az Épületszerkezettan oktatás hatékonyságának fejlesztése a Széchenyi István Egyetemen Kőrössi Éva Horváth Tamás Széchenyi István Egyetem Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék Történeti áttekintés
PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK III.
TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK III. Pécs, 2004 TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK III. TANULMÁNYOK A MAGYAR HATÁRELLENİRZÉS EURÓPAI BIZTONSÁG CÍMŐ TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁRÓL Szerkesztette: Hautzinger Zoltán Pécs, 2004 TUDOMÁNYOS
a) TUDOMÁNYOS TANÁCS Elnök: Prof. Dr. Kerekes Benedek egyetemi tanár, dékánhelyettes, tudomány- és kutatásszervezői
A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TANÁCSAI ÉS ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGAI A Nyíregyházi Főiskola tanácsai és állandó bizottságai elnökének és közalkalmazott tagjainak megbízása visszavonásig, de legkésőbb 2015. szeptember
A képzés során Montágh testületi szakértőként, oktatókén és trénerként működik közre.
TÖRÖK GYULA logopédia szakos tanár A képzés során Montágh testületi szakértőként, oktatókén és trénerként működik közre. 1976 óta foglalkozom kommunikációval, ezen belül különböző technikák oktatásával,
HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA II.
HÁZIORVOSOK PSZICHIÁTRIAI ÉS PSZICHOSZOMATIKUS AKADÉMIÁJA II. 2016. április 14-16. Hotel Azúr, Siófok HÍVOGATÓ Kedves Kollégák! A pszichiátriai betegségek és kórállapotok a népegészségügy érdeklődésének
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Radiográfus szakképesítés Anatómiai, élettani, metszetanatómiai ismeretek alkalmazása modul. 1.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az interaktív vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
Ph.D. ÉRTEKEZÉS TÉZISEI
Ph.D. ÉRTEKEZÉS TÉZISEI ANTROPOMETRIAI PARAMÉTEREK DIAGNOSZTIKUS HATÉKONYSÁGA AZ ELHÍZÁS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A ZSIGERI ZSÍRFELHALMOZÓDÁS ÉS BIZONYOS KARDIOVASZKULÁRIS RIZIKÓTÉNYEZŐK TÜKRÉBEN Pintér Zoltán
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SZABÓ GÁBOR KAPOSVÁRI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SZABÓ GÁBOR KAPOSVÁRI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR 2011 KAPOSVÁRI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR VÁLLALATGAZDASÁGI ÉS SZERVEZÉSI TANSZÉK A doktori iskola vezetője: DR. UDOVECZ
Bodor Mónika Az oktatás és kutatás arányának vizsgálata az állami felsőoktatási intézményekben
Az oktatás és kutatás arányának vizsgálata az állami felsőoktatási intézményekben A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században Tartalom Felsőoktatási trendek
Építőmérnök BSc-MSc-PhD képzés www.epito.bme.hu. Dr. Lovas Antal dékán, BME Építőmérnöki Kar
Építőmérnök BSc-MSc-PhD képzés www.epito.bme.hu Dr. Lovas Antal dékán, BME Építőmérnöki Kar Institutum Geometrico-Hydrotechnicum Alapítva 1782 1782. augusztus 30-án kelt, II. József által aláírt alapító
KÖVETELMÉNYRENDSZER. Tantárgy előadójának neve: Dr. Csillag András egyetemi tanár. Tanév: 2012/2013.
KÖVETELMÉNYRENDSZER Semmelweis Egyetem Oktatási szervezeti egység megnevezése: Általános Orvostudományi Kar Anatómiai-, Szövet- és Fejlődéstani Intézet Tantárgy neve: anatómia, sejt-, szövet- és fejlődéstan
A kurzus organogramja. Bizottságok & Képzési eljárásrend
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM UNIVERSITY OF SZEGED ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR SCHOOL OF MEDICINE Sebészeti Műtéttani Intézet Institute of Surgical Research E-mail: office.expsur@med.u-szeged.hu web: http://web.szote.u-szeged.hu/expsur/
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sajtó- és Kommunikációs Főosztály
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sajtó- és Kommunikációs Főosztály Batthyány-Strattmann László születésének 140. évfordulója alkalmából kitüntetéseket adott át Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter
VÁLASZ DR. JULOW JENİ TANÁR ÚR, AZ MTA DOKTORA OPPONENSI VÉLEMÉNYÉRE. Tisztelt Julow Jenı Tanár Úr!
1 VÁLASZ DR. JULOW JENİ TANÁR ÚR, AZ MTA DOKTORA OPPONENSI VÉLEMÉNYÉRE Tisztelt Julow Jenı Tanár Úr! Köszönöm Dr. Julow Jenı Tanár Úr részletes, minden szempontra kiterjedı opponensi véleményezését, megtisztelı,
ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI SZAK Akkreditációs jelentés Pécsi Tudományegyetem általános orvostudományi szak
Intézmény/Kar Szak/Szint/Tagozat: Oktatók száma: teljes munkaidőben Hallgatók száma: ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI SZAK Akkreditációs jelentés Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar általános orvostudományi
Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola Műszaki tanár szak, Budapest (1980-1984) Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kar, Budapest (1987-1991)
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ a) Felsőfokú tanulmányok Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola Műszaki tanár szak, Budapest (1980-1984) Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kar, Budapest (1987-1991) Budapesti Műszaki
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. CT, MRI szakasszisztens szakképesítés Képalkotás Mágneses Rezonancia vizsgálat során (MRI) modul
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az interaktív vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
PROGRAM Augusztus 24. (kedd)
PROGRAM Augusztus 24. (kedd) 12 00-14 00 Érkezés, regisztráció, szállás elfoglalása 13 00-14 00 Ebéd 14 30-17 30 MEGNYITÓ, PLENÁRIS ELŐADÁSOK 117. terem 14 30-15 00 Köszöntés: Elnök: Dr. Szakács Attila
Budapest VIII. kerület lakosai egészségi állapotának elemzése. Doktori tézisek. Dr. Kovács Aranka Katalin
Budapest VIII. kerület lakosai egészségi állapotának elemzése Doktori tézisek Dr. Kovács Aranka Katalin Semmelweis Egyetem Patológiai tudományok Doktori iskola Témavezető: Dr. Domján Gyula egyetemi tanár,
Dr. Szabó László Gyula curriculum vitae
Dr. Szabó László Gyula curriculum vitae Személyi adatok: született: Pécs, 1942. március 28. (apja: dr. Szabó László, Pécsi Postaigazgatóság tisztviselője, anyja: Gergely Rózsa, felesége Kőszegi Ildikó
Országos Idegtudományi Intézet (OITI) bemutatása, szakmai tevékenységének ismertetése. 2010. május 06.
Országos Idegtudományi Intézet Amerikai út 57, H-1145 Budapest Főigazgató: Dr. Gusztonyi Ágnes T:1-467-9300, fax: 1-251-5678 Email: igazgatosag@oiti.hu, internet: www.oiti.hu Az Országos Idegtudományi
A Regionális Kutatás Etikai Bizottság által jóváhagyott szakdolgozati és TDK témák
A Regionális Kutatás Etikai Bizottság által jóváhagyott szakdolgozati és TDK témák Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai szak Képalkotó diagnosztikai analitika szakirány TDK témák választásának
A második, azaz az utolsó előtti félév az esslingeni masteren
A második, azaz az utolsó előtti félév az esslingeni masteren A második félév végig elméleti képzés ugyanúgy, mint az első. Ezután már csak egyetlen következő félévet kell teljesítened aminek során a szakdolgozatodon
SOLA SCRIPTURA. Éves kutatási terv (2012-2013-as tanév)
SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 1121 Budapest, Remete u. 16/A 1536 Budapest 114. Pf.: 253 E-mail: sola@sola.hu Web: www.sola.hu 06-1/391-01-80; 06-20/379-6260 Intézményi azonosító: FI70788 Éves kutatási
SZERKEZET ALAPÚ VIRTUÁLIS SZŰRŐVIZSGÁLATOK A GYÓGYSZERKUTATÁS KORAI FÁZISÁBAN
Ph.D. ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Polgár Tímea SZERKEZET ALAPÚ VIRTUÁLIS SZŰRŐVIZSGÁLATOK A GYÓGYSZERKUTATÁS KORAI FÁZISÁBAN Témavezető: Dr. Keserű György Miklós az MTA doktora Richter Gedeon Rt. 2006. 1. Bevezetés
CARDIOMETABOLICA HUNGARICA
2011; 4 (SUPPL. 3) CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG VII. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS KEZELÉSE SZAKMAI IRÁNYELVEINEK AKTUALIZÁLÁSA PROGRAM 2011. OKTÓBER 14. Aesculap
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT 2007. 1 1 Egységes szerkezetben a módosításairól szóló CCXLII/2007. (XI. 26.) Szen. sz., a CCLXI/2007. (XII. 17.) Szen. sz., a XXXII/2008. (III. 31.) Szen.
Tanácsadás az ápolásban: Ápolóhallgatók tanácsadói kompetenciájának vizsgálata. Doktori tézisek. Papp László
Tanácsadás az ápolásban: Ápolóhallgatók tanácsadói kompetenciájának vizsgálata Doktori tézisek Papp László Semmelweis Egyetem Patológiai Tudományok Doktori Iskola Témavezetı: Dr. Helembai Kornélia PhD,
az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa
Dr. Belyó Pál az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa Bódiné Vajda Györgyi dr. a KSH Tájékoztatási főosztály,
CSILLAGÁSZ MSc. mesterképzés
CSILLAGÁSZ MSc mesterképzés Tájékoztató a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karáról A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara 1921-ben kezdte meg működését,
elemzésének lehetőségei és tanulságai. PhD disszertáció, 2012.
Sz. Simon Éva: A hódoltságon kívüli hódoltság. Oszmán terjeszkedés a Délnyugat-Dunántúlon a 16. század második felében. (Magyar Történelmi Emlékek. Értekezések) Bp., MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont,
IDEGSEBÉSZET. 1. A carotis-rendszer anatomiája, kollaterális kapcsolatai. 2. A vertebrobasilaris rendszer anatómiája és kollaterális kapcsolatai
IDEGSEBÉSZET I. Elméleti kérdések (anatómia, fiziológia, szabályozás, általános kérdések): 1. A carotis-rendszer anatomiája, kollaterális kapcsolatai 2. A vertebrobasilaris rendszer anatómiája és kollaterális
DEBRECENI EGYETEM ORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
DEBRECENI EGYETEM ORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT D e b r e c e n 2008 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET: Jogszabályi háttér... 5 II. FEJEZET: Meghatározások... 6 III. FEJEZET: A doktori képzés
ÁPOLÓI KOMPETENCIÁK MÉRÉSE KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A TERÜLETI GYAKORLATOKRA Doktori tézisek Tulkán Ibolya
ÁPOLÓI KOMPETENCIÁK MÉRÉSE KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A TERÜLETI GYAKORLATOKRA Doktori tézisek Tulkán Ibolya Semmelweis Egyetem Patológiai Tudományok Doktori Iskola Témavezető: Dr. Hollós Sándor tanszékvezető
3. VIZSGÁLATI EREDMÉNYEK ÉS KÖVETKEZTETÉSEK
3. VIZSGÁLATI EREDMÉNYEK ÉS KÖVETKEZTETÉSEK 3.1 A craniopharyngeomás ciszták 9o Y besugárzásának eredményei: A craniopharyngeomás ciszták 9o Y besugárzása eredményeinek ismertetése el tt e daganatfajta
BEVEZETÉS AZ ORVOSTUDOMÁNYBA AOK-K600 ÁOK I. évfolyam 2015/2016. tanév őszi szemeszter
Általános Orvostudományi Kar MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZET Faculty of Medicine DEPARTMENT OF BEHAVIOUR SCIENCES BEVEZETÉS AZ ORVOSTUDOMÁNYBA AOK-K600 Tantárgy típusa kötelezően választható Kreditértéke 2
VII. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM Budapest, Novotel Centrum Hotel 2011. december 2-3.
VII. ENDOKRINOLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM Budapest, Novotel Centrum Hotel 2011. december 2-3. 2011. december 2., péntek 08.00 18.00 REGISZTRÁCIÓ 09.00-09.30 SEMMELWEIS EGYETEM MAGISZTER PROGRAM (TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0013)
SZAKMAI ADATLAP. I. Személyi adatok:
SZAKMAI ADATLAP I. Személyi adatok: Név: Prof. Dr. Szabó Imre Anyja neve: Kovács Ida Szül. helye, ideje: Mezőnagymihály, 1951. október 12. Állampolgársága: magyar Végzettség, tudományos fokozat: 1976:
STROKE PÁPAI TIBOR 1
STROKE PÁPAI TIBOR 1 Agyi térszűkítő folyamatok A koponya belső ürege zárt tér Agyburkok liquor agyállomány vér AGYÁLLOMÁNY COMPRESSIOJA KOPONYAŰRI NYOMÁSFOKOZÓDÁS koponyaűr beszűkül Vérzés Oedema Daganat
A munkaerő-gazdálkodás sajátosságai az agrárgazdaságban. Fókuszban a friss diplomások
A munkaerő-gazdálkodás sajátosságai az agrárgazdaságban Fókuszban a friss diplomások DR. DAJNOKI KRISZTINA DR. KUN ANDRÁS ISTVÁN egyetemi docens egyetemi docens A humánerőforrás helyzete (múlt/jelen/jövő)
Statikus és dinamikus elektroenkefalográfiás vizsgálatok Alzheimer kórban
Statikus és dinamikus elektroenkefalográfiás vizsgálatok Alzheimer kórban Doktori tézisek Dr. Hidasi Zoltán Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola Témavezető: Dr. Rajna Péter, egyetemi
KOLESZÁR ÁGNES A VÁLLALKOZÓ EGYETEM BELSŐ IRÁNYÍTÁSÁNAK PH.D. ÉRTEKEZÉS TÉZISEI MISKOLC MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR
MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR KOLESZÁR ÁGNES A VÁLLALKOZÓ EGYETEM BELSŐ IRÁNYÍTÁSÁNAK ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ EMBERI ERŐFORRÁS GAZDÁLKODÁS TERÜLETÉRE PH.D. ÉRTEKEZÉS
Állatkísérletek Elmélete és Gyakorlata A és B kurzus
Állatkísérletek Elmélete és Gyakorlata A és B kurzus Function specific modul 7-8/2 gyakorlat Minimálisan invazívbeavatkozások altatás nélkül: gyógyszerek orális és nem-orális bevitele a gyakorlatban (gavage);
Önéletrajz. Személyi adatok: Szakmai tapasztalat: Tanulmányok: Egyéni készségek és kompetenciák: Szakmai vizsgák: Jogi szakvizsga 1996.
Önéletrajz Személyi adatok: Név: Dr. Szűcs Lászlóné Dr. Siska Katalin Születési hely, idő: Miskolc, 1961. december 24. Családi állapot: Férjezett (Férj: Dr. Szűcs László bíró, Nyíregyházi Városi Bíróság).
Intervenciós radiológia és sugárterápia
Intervenciós radiológia és sugárterápia Hadjiev Janaki dr. Kaposvári Egyetem, Egészségügyi Centrum, Kaposvár A keresztmetszeti képalkotás forradalmi szerepe, a céltérfogat pontosabb meghatározása a CT-
Szemeszter 2012.II.félév Jelleg
Tanfolyam adatlap Alapadatok Kódszám Főcím Állapot Szervező Partner SE- TK/2012.II/00371 Szemeszter 2012.II.félév Jelleg Szabadon PET/CT NAPJAINKBAN (EMLŐTUMOROK, LYMPHOMÁK, UROGENITÁLIS TUMOROK, GYERMEKGYÓGYÁSZAT,
Tóth I. János: Kutatók és oktatók Az oktatók hátrányáról
Tóth I. János: Kutatók és oktatók Az oktatók hátrányáról Az elırelépéshez minden tudományos dolgozónak meghatározott tudományos fokozatot (PhD, DSc) kell szereznie. A rendszer látszólag korrektül egyáltalán
Életrajz. Személyes adatok: Név: Dr. Ács Pongrác E-mail cím: acsp@ktk.pte.hu Családi állapot: nős. Tanulmányok:
Életrajz Személyes adatok: Név: Dr. Ács Pongrác E-mail cím: acsp@ktk.pte.hu Családi állapot: nős Tanulmányok: 2004-2008 Semmelweis Tudományegyetem (TF) asztalitenisz szakedző (Sorszám: PT K 027282 4455/2008)
Budapest, 2009. június. Kurzus elnöke, és az MHT XVII. Kongresszusának társelnöke
Tisztelt Kolleganők és Kollégák! Ha december - akkor hypertonia kongresszus! A magyar orvosok közül nagyon sokan így szokták meg az elmúlt több, mint másfél évtizedben, és az évek során szinte töretlenül
17 év. Összeállítás Liptay György tiszteletére, 2007. február 20.
17 év. Összeállítás Liptay György tiszteletére, 2007. február 20. Tagok és meghívottak listája, 1991. február: Adonyi Zoltán Androsits Beáta Arnold Miklós Berényi Mihály Bidló Gábor Bihariné Varga Magdolna
Tantárgy neve: Turisztikai termékfejlesztés Kódja: NBG_TV156G3 Kreditszáma: 3
Tantárgy neve: Turisztikai termékfejlesztés Kódja: NBG_TV156G3 Kreditszáma: 3 A tanóra típusa (ea./szem./gyak./konz.) és száma: 2 gyak. Az értékelés módja (kollokvium/gyakorlati jegy/egyéb): gyakorlati
DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI. A dzsúdzsucu fogásrendszere és eszmeisége
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI Szabó Balázs A dzsúdzsucu fogásrendszere és eszmeisége Forrástanulmány a japán művelődéstörténethez Nyelvtudományi Doktori
Záróbeszámoló. Magyar beszállító vállalatok képességei az autóipari ellátási láncban c. (OTKA T 049147 sz.) kutatáshoz
Záróbeszámoló Magyar beszállító vállalatok képességei az autóipari ellátási láncban c. (OTKA T 049147 sz.) kutatáshoz A kutatás időtartama: 2005. január 2007. június Témavezető: Demeter Krisztina Résztvevők:
A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának. 2010. évi határozatai
A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Kari Tanácsának 2010. évi határozatai Győr 2010 1 1/2010. (02.17.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Tanácsa a
SZÁMÍTÓGÉPES MÉRÉSEK AZ AUDACITY PROGRAMMAL EXPERIMENTS USING THE AUDACITY PROGRAM
SZÁMÍTÓGÉPES MÉRÉSEK AZ AUDACITY PROGRAMMAL EXPERIMENTS USING THE AUDACITY PROGRAM Tóthné Juhász Tünde Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest az ELTE Fizika Tanítása doktori program hallgatója ÖSSZEFOGLALÁS
CIGÁNYOKKAL/ROMÁKKAL KAPCSOLATOS ATTITŰDVIZSGÁLAT A FELSŐOKTATÁS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI TERÜLETEIN TANULMÁNYOKAT FOLYTATÓ HALLGATÓK KÖRÉBEN
ANGYAL MAGDOLNA CIGÁNYOKKAL/ROMÁKKAL KAPCSOLATOS ATTITŰDVIZSGÁLAT A FELSŐOKTATÁS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI TERÜLETEIN TANULMÁNYOKAT FOLYTATÓ HALLGATÓK KÖRÉBEN Összefoglaló A vizsgálat során feltett kérdésekre
Újabb eredmények a borok nyomelemtartalmáról Doktori (PhD) értekezés tézisei. Murányi Zoltán
Újabb eredmények a borok nyomelemtartalmáról Doktori (PhD) értekezés tézisei Murányi Zoltán I. Bevezetés, célkit zések Magyarország egyik jelent s mez gazdasági terméke a bor. Az elmúlt évtizedben mind
A lelkigondozó szakirányú továbbképzés curriculumának kidolgozása, eredményességvizsgálata és fejlesztése
A lelkigondozó szakirányú továbbképzés curriculumának kidolgozása, eredményességvizsgálata és fejlesztése Doktori tézisek Török Gábor Pál Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola Témavezető:
(Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2012) A könyvet tárgyánál fogva és szerzőjére való tekintettel is ajánlom azoknak az olvasóknak a
1 HAGYOMÁNY ÉS MODERNSÉG BENEDETTO CROCE ESZMEVILÁGÁBAN (Eötvös József Könyvkiadó, Budapest 2012) A könyvet tárgyánál fogva és szerzőjére való tekintettel is ajánlom azoknak az olvasóknak a figyelmébe,
Forray R. Katalin SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Született: Mezõtúr, 1942. január 31. Lakcím: 1025 Budapest, Nagybányai út 56.
Forray R. Katalin SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Született: Mezõtúr, 1942. január 31. Lakcím: 1025 Budapest, Nagybányai út 56. Telefon: 1764 961 Házastársa: Kozma Tamás, DSc Tanulmányok 1978-1979: MLEE, Budapest,
DEBRECENI EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT. D e b r e c e n 2008. Ez a szabályzat a DE Szervezeti és működési szabályzatának melléklete
DEBRECENI EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT D e b r e c e n 2008 Ez a szabályzat a DE Szervezeti és működési szabályzatának melléklete TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET: Jogszabályi háttér... 5 II. FEJEZET: Meghatározások...
Hablicsekné Richter Mária PhD-értekezésének vitája*
Mûhely Rózsa Gábor, a KSH ny. főosztályvezetőhelyettese E-mail: gaborrozsa47@hotmail.com Hablicsekné Richter Mária PhD-értekezésének vitája* A SZIE 1 Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskolája
Fehérjék nyomás által indukált szerkezetváltozásainak jellemzése infravörös és fluoreszcencia spektroszkópiai módszerekkel
Fehérjék nyomás által indukált szerkezetváltozásainak jellemzése infravörös és fluoreszcencia spektroszkópiai módszerekkel Doktori tézisek Somkuti Judit Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományok Doktori
Budapest, 2016. február 24. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága
Kedves Kollégák! A Fiatal Nőorvosok Társaságának XII. Kongresszusára készülünk az idén. Az elmúlt tizenegy rendezvény kitűnő lehetőség volt a fiatal szülész-nőgyógyászoknak arra, hogy nívós szakmai előadások
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Katonai Műszaki Doktori Iskola
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Katonai Műszaki Doktori Iskola Budapest 2010 ZMNE KMDI Budapest 2010 1 ZMNE KMDI Szerkesztette: Dr. habil. Kovács László mk. őrnagy 2 ZMNE KMDI TARTALOMJEGYZÉK A szabályzatban
Az ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA szakmai előrehaladására és projektjeire vonatkozó záró adatkérés
Az ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA szakmai előrehaladására és projektjeire vonatkozó záró adatkérés 2013. október 30. TÁMOP 4.2.2.B-10/1 Építőművészeti Doktori Iskola átfogó összefoglaló A kutatási tervnek
TARTALOMJEGYZÉK. kötelező tanórai foglalkozások, és azok óraszámai... 22
PEDAGÓGIAI PROGRAM II. kötet HELYI TANTERV 2010. TARTALOMJEGYZÉK A 2007. ÉVI NEMZETI ALAPTANTERVBEN MEGFOGALMAZOTT ELVEK, CÉLOK, FELADATOK... 3 A kulcskompetenciák fejlesztése... 3 A kulcskompetenciák...
Szemeszter 2015.I.félév Jelleg. Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ Akkr.pont 44
Tanfolyam adatlap Alapadatok Kódszám Főcím Állapot Szervező Partner Célcsoport SE- TK/2015.I./00177 Szemeszter 2015.I.félév Jelleg Szabadon választható A nőgyógyászati daganatok korai diagnosztikája és
Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar, Élelmiszertudományi Intézet, 9200 Mosonmagyaróvár Lucsony utca 15-17.
Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Dr. ÁSVÁNYI Balázs Cím(ek) 9200 Mosonmagyaróvár, Lucsony u. 15-17. Telefonszám(ok) 00 36 96 566 743 Fax(ok) 00 36 96 566 653 E-mail(ek) asvanyi.balazs@sze.hu
Aszerzők közleményükben azokat a jeleket és mérési
18 OSTEOLOGIAI KÖZLEMÉNYEK 2013/1-2 Elülső térd fájdalmak radiológiai vonatkozásai Balogh Endre dr., Palotás Anikó dr., Kovács Hedvig, Róka Timea, Kéki Imre, László Csaba, Stefán Ágnes dr. és Viharos Krisztián*
Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. XI. fejezet. A doktori képzés szabályai DOKTORI SZABÁLYZAT 1
Szervezeti és Működési Szabályzat XI. fejezet A doktori képzés szabályai DOKTORI SZABÁLYZAT 1 Tartalomjegyzék Egyetemi doktori iskola (Sz. 1.-Sz. 6.) Egyetemi Doktori Tanács (Sz. 7.- Sz. 24.) Az Egyetemi
A magyarországi nagyvállalatok kutatás-fejlesztési output aktivitásának vizsgálata, különös tekintettel a regionális különbségekre
A magyarországi nagyvállalatok kutatás-fejlesztési output aktivitásának vizsgálata, különös tekintettel a regionális különbségekre Dr. Molnár László egyetemi adjunktus Fiatal Regionalisták VIII. Konferenciája
Szakmai önéletrajz. Nyelvvizsga: Angol orvosi szaknyelv középfok (Bizonyítvány száma: D A 794/1997), orosz alapfok.
Szakmai önéletrajz Személyi adatok Név: Dr. Deli József Születési hely, idő: Baja, 1956. március 6. Állampolgárság: magyar Családi állapot: nős, 2 gyermek apja (Orsolya 1985, Kristóf 1988) Lakcím: 7634
GAZDÁLKODÁS ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
GAZDÁLKODÁS ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Szent István Egyetem, Gödöllő (továbbiakban Egyetem) Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskolája a doktori képzésről és