KÜLÖNBÖZO ÉLETKÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT ÉLO 9-14 ÉVES FIÚK TESTI FELÉPÍTÉSE, TESTÖSSZETÉTELE ÉS MOTORIKUS TELJESÍTMÉNYE

SEMMELWEIS EGYETEM BUDAPEST DOKTORI ISKOLA NEVELÉSTUDOMÁNYI - SPORTTUDOMÁNYI TUDOMÁNYÁGI DOKTORI ISKOLA KÜLÖNBÖZO ÉLETKÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT ÉLO 9-14 ÉVES FIÚK TESTI FELÉPÍTÉSE, TESTÖSSZETÉTELE ÉS MOTORIKUS TELJESÍTMÉNYE Készítette: Tatár András Témavezeto: Dr Mészáros János BUDAPEST, 2004 Tartalomjegyzék

1. fejezet. A GYERMEKFEJLODÉS ÉS A KÖRNYEZET 1 1.1 A vizsgálat célja 3 1.2 Hipotézisek 4 1.3 Korlátozó tényezok 6 1.4 Adottnak tekintett tényezok 7 2. fejezet. IRODALMI ÁTTEKINTÉS 8 2.1 A külso környezet hatásai a gyermekfejlodésre 9 2.1.1 A rendszeres fizikai aktivitás 10 2.1.2 A tápláltság és a testösszetétel hatásai a gyermekfejlodésre 12 2.2 A magyarországi roma népesség lélekszáma, szocio-ökonómiai és egészségi állapot jellemzoi 2.2.1 Regionális és kulturális különbségek 19 2.2.2 Egészségi állapot 22 2.3 A magyarországi roma népesség biológiai és kultúrantropológiai jellemzoi 2.3.1 Genetikai különbözoségek 24 3. fejezet. VIZSGÁLT SZEMÉLYEK 27 3.1 Vizsgált személyek 27 3.2 A roma etnikum története 30 4. fejezet. ALKALMAZOTT MÓDSZEREK 32 4.1. A növekedési típus jellemzése (Conrad 1963) 32 4.2. A szomatotípus meghatározása (Carter és Heath 1990) 34 4.3. A relatív testzsírtartalom becslése Parízková (1961) módszerével 36 4.4. A motorikus teljesítoképesség jellemzése 38 4.5 Matematikai statisztikai módszerek 39 5. fejezet. EREDMÉNYEK ÉS MEGBESZÉLÉS 41 5.1 A nem sportolók és a rendszeresen sportolók jellemzoinek összehasonlítása 5.2 A magyar és a roma gyermekek és serdülok jellemzoinek összehasonlítása 5.3 Az anyaországi és a nagyváradi gyermekek és serdülok jellemzoinek összehasonlítása 6. fejezet. ÖSSZEFOGLALÁS ÉS KÖVETKEZTETÉSEK 85 Összefoglaló 89 15 23 41 56 72

Abstract 90 Tatár András publikációs jegyzéke 91 Felhasznált irodalom 93 Mellékletek 102

1. fejezet. A GYERMEKFEJLODÉS ÉS A KÖRNYEZET Bevezetés A gyermekfejlodés egyik legjellemzobb sajátossága a méretek, a testarányok és a funkciók felnottkorig tartó, folyamatos változása. Az emberi élet elso két évtizedében talán legszembetunobbek azok a változások, amelyeket a növekedés és a fejlodés foga-lomkörébe sorolhatunk. E változások három síkon zajlanak: 1. gyarapszik az emberi (gyermeki) szervezet sejtjeinek száma, 2. megno a sejtek nagysága és egyúttal a sejtek közötti állomány térfogata, 3. mindezekkel párhuzamosan funkcionális differenciálódás következik be. E komplex biológiai folyamat fontos szakasza az érés, amelyen keresztül eljut a gyermek a felnottkorba. E változások sebessége azonban nem egyenletes, éppen az egészséges népességnél jellemzo mennyiségi és minoségi különbségek alapján szaka-szolható (kisebbnagyobb pontossággal) maga a folyamat. Az már napjainkban is nyil-vánvaló, hogy a növekedés, a fejlodés és az érés menetét alapvetoen meghatározzák az endogén (genetikai) sajátosságok. Ennek ellenére a gyermek-szülo, vagy gyermek-nagy-szülo hasonlóság például a testalkat megjelenési formájában, a növekedés és az érés se-bességében vagy más környezetérzékeny jellemzok és jellegek kialakulásában valóban csak vélt vagy valós a hasonlóság, de ez sohasem azonosság. A XXI. század elején már történeti jelentosége is van Robson (1978) eredményeinek, melyek az öröklöttség össze-tettségére hívják fel a figyelmet. Robson a lehetséges kölcsönhatásokat csupán két tulajdonság (a születési hossz, a testmagasság és a testtömeg) alapján vezette le, de gon-dolatmenete sok méret vagy jellemzo vonatkozásban általánosítható. - Az újszülöttkori testhosszt és testtömeget, továbbá a fiatal felnottkori jellemzoket alapvetoen meghatározó gének különbözoek és van egy az elozoektol lényegében független géncsoport, amely a hosszúsági és tömegnöveke- dés folyamatát szabályozza az egyedfejlodés során. A relatíve szigorú öröklésmenet ellenére a testmagasság és a testtömeg egy-egy családon belüli variabilitása még az azonos nemu családtagok esetében is nagy. A jelen-ség genetikai magyarázata az, hogy a morfológiai és a funkcionális jellemzok megha-tározó többségének öröklésmenete poligénes (több minor gén alakít ki egy-egy tulajdon-ságot), vagyis a kódolt tulajdonság érvényre jutását a külso környezet hatásai jelentosen serkenthetik vagy éppen korlátozhatják (Bouchard et al. 1997).

A környezeti hatások szerepe szinte már evidenciának tekintheto bizonyos feno-tipikus morfológiai jellemzokre és motorikus tulajdonságokra, de hangsúlyozni kell, hogy e hatásegyüttes jelentosége sokkal bonyolultabb. Tudományosan bizonyított többek között: a mérheto nedves csonttömegben és denzitásban (Morrison et al. 1994), a szív-vérkeringési és légzorendszer szerkezetében és funkcióiban (John et al. 1995), a táplálkozási szokásokban és az ételválasztásban (Briefel et al. 1995), a lipid-metabolizmusban (Bouchard 1995), a légzorendszeri funkciókban (Hankins et al. 1982), az élvezeti cikkek használatában és az általuk indukált betegségek kialakulásában (Heath és Martin 1993). Az ember életének szinte minden szférájára ható külso környezet fogalom tar-talma tehát nem szukítheto vagy bovítheto tetszés szerint. A környezet tehát: A termé-szet anyag- és energiaforgalmi rendszereinek (egyedek és populációk viszonylatában az ökoszisztémáknak, sejtek, szervek, gének esetén magának az élo szervezetnek is) azon térbelileg és funkcionálisan körülhatárolható része, amely az adott élo objektum életfo-lyamataira ténylegesen hat, azt közvetve vagy közvetlenül, pozitívan vagy negatívan be-folyásolja. A környezet tehát egy olyan bonyolult rendszer, amely az élolényekkel vagy azok csoportjaival, mint szervezet-rendszerrel kölcsönhatásban áll. A környezet fo jel-lemzoje tehát a hatás, ezért helytelen minden olyan környezetfelfogás, amely a környe-zeten a/ a tér egy darabját, az élolény topológiai környezetét (helyesen: környékét), vagy b/ az ebben muködo természetföldrajzi tényezokomplexus egészét (helyesen: a földrajzi miliot), és nem csupán annak effektíve, funkcionálisan ható ré- szét érti. A környezeti tényezok hatásmechanizmusára jellemzo, hogy többnyire dinami-kusan összefüggenek egymással, bármelyikük megváltozása a többi hatását is befolyá-solhatja. A végeredmény szempontjából azonban nem minden tényezo hatása egyformán jelentos, egyesek közvetlenül vagy közvetlenebbül, mások csak bonyolult áttételeken ke-resztül hatnak. A fiziológia, a genetika, az antropológia, a humánbiológiai stb. a környezeti tényezoket külso és belso tényezokre osztja. Külso tényezoknek tekintik azokat, amelyek többnyire közvetve az idegrendszer módosító mechanizmusain keresztül hatnak és idéz-nek elo fizikai, kémiai és/vagy hormonális változásokat a szervezetben. Ebben a felosz-tásban a belso tényezok a nagyon érzékeny neuroendokrin viszonyok, a vérmérséklet a szellemi- és ösztönadottságok. Mivel összetettségénél fogva a külso környezet minden hatótényezoje mai isme-reteink szerint nem tanulmányozható, Rowland (1996) a kérdésfeltevéshez igazodó, a mérhetoséget

vagy a becsülhetoséget is figyelembe vevo kiemelést (de nem elkülönítést) javasol. A szerzo a gyermekfejlodés és az érés tanulmányozásakor kritikusan hangsú-lyosnak tekinti - a táplálkozást és a tápláltsági állapotot, - az egészségügy ellátás minoségét, - a fizikai aktivitást, - a mikro- és makrokörnyezet társadalmi, gazdasági helyzetét (beleértve az infrastruktúra fejlettségét is), továbbá - a család nagyságát, iskolázottságát hagyományait és kultúráját. E tényezok fejlodési és érési különbségeket is eredményezo jelentos variabilitása még egy olyan kis országon belül is feltételezheto, mint Magyarország. Az utóbbi évek-ben végzett csoport- és rétegvizsgálatok (Babusik 2000, Kertesi és Kézdi 1998, Othman et al. 2002) a Rowland (1996) értelmezése szerinti külso környezet hatásai még mindig nagyon erosek. Nagy valószínuséggel azonban nincs értékelheto hatásuk a genotípusra (legfeljebb csak az adott régióban kialakult géngyakoriságokra). Az egyén, a család és ezen keresztül az egész társadalom szerencséje az, hogy a külso környezet hatótényezoinek meghatározó többsége a Homo Sapiens Sapiens alapveto igényeihez igazítható, bár ez a folyamat nem gyors és nem is olcsó. Sürgosen eldöntendo azonban, hogy idoben áldozunk-e rá anyagiakat, vagy az ember által módo-sított és gyakran korlátozás nélkül ható külso tényezok elobb vagy utóbb, de bizonyí-tottan csökkentik az adott földrajzi régióban élo népesség számát, biológiai értékét azaz vitalitását. 1.1 A vizsgálat célja Az életmód-vizsgálatokban általánosan alkalmazott eljárás a kérdoíves módszer vagy az interjú. Elonyeik nem vitathatók. A megfelelo elrendezésben alkalmazott, valid és reprodukálható humánbiológiai módszerek is megbízható (de zömében indirekt) információkat szolgáltathatnak a né-pesség egészségi állapotát és biológiai értékét (vitalitását) veszélyezteto következmé-nyekrol, vagyis a külso környezet szummált hatásairól. Érzékenységük a fejlodési sajá-tosságokból eredoen azonban nagyobb fejlodo gyermekkorban, mint felnott-, vagy idos-korban. A prepubertás- és pubertáskorúak vizsgálatának további indoka az, hogy náluk nagy valószínuséggel még csak a kockázati tényezok becsülhetok (vagyis még van ido és mód a prevencióra), míg a felnottek csoportjaiban már gyakoribb a kialakult kóros, vagy kóroshoz közeli állapot. Megítélésünk szerint a mérheto és decimális rendszerben kifejezheto mutatók tudományos megbízhatósága nagyobb, mint a kérdoíves módszereké, mivel a vizsgált személyek ismereteibol eredo, de az eredményeket jellemzoen módosító hatás ilyen úton jelentosen csökkentheto.

A vizsgálat célja tehát összehasonlítani a különbözo életkörülmények között élo és eltéro fizikai aktivitású 9-14 éves fiúk morfológiai jellemzoit, testösszetételét és fizikai teljesítoképességét. Az általános cél megvalósítása (vagyis a globális összehasonlítás) mellett részle-tesen elemezzük: A fizikailag aktív (rendszeresen sportoló) és a nem aktív (csak az iskolai testnevelésben résztvevo, azaz lényegében hipoaktív) fiúk testméreteit, növekedési és szomatotí-pusát, relatív testzsírtartalmát, továbbá a motorikus próbaeredményekkel jellemzett fizikai teljesítményét. E kérdéskörön belül elemezzük a morfológiai alkat jellemzoi és a motorikus próbaeredmények közötti kapcsolatot, alapvetoen annak tisztázásá-ra, hogy meghatározzuk a teljesítményekben a belso és a külso hatásokra visszave-zetheto komponenseket. A bizonyítottan különbözo társadalmi és gazdasági környezetben, de városi vagy váro-sias településeken élo roma és magyar gyermekek és serdülok antropometriai és motorikus teljesítmény-jellemzoit. Az antropológiailag nagyon hasonló (az anyaországi és a határon túl élo magyarok) gyermekminták testméretei, testi felépítése, testösszetétele, továbbá motorikus teljesítoképessége közötti különbségeket. 1.2 Hipotézisek A várható eredmények egyszeru és tömör összefoglalása lenne az az állítás, mely szerint az életkörülmények és az életmód hatásai a gyermekfejlodésre bizonyíthatók. Az indirekt módszerekkel megvalósítandó célkituzés azonban a részletkérdéseket is érinto hipotéziseket igényel. A rendszeres fizikai aktivitás gyermekfejlodést serkento hatásait, különbözo szempontok vagy szempontrendszerek alapján több szerzo és munkacsoport is összefoglalta (Barabás 1989, Demeter 1981, Malina és Bouchard 1991, Rowland 1996, Szabó 1978). A különbözo idoben és különbözo népességek vizsgálata után elemzett eredmények egybehangzó következtetése a rendszeres fizikai aktivitás szükségessége, de gyakran markáns különbség van abban, hogy milyen mennyiségu fizikai aktivitást tekintenek humánbiológiailag szükségesnek az elemzok. Ez részben abból is eredhet, hogy a vizsgált (nem rendszeresen sportoló) minták átlagos fizikai aktivitása is különbözo. Gondolatmenetünkben alapveto fontosságú lehet Frenkl és Mészáros (2002) következtetése: Az ezredforduló magyar gyermekei már olyannyira hipoaktívak, hogy testösszetételükben és fizikai teljesítményükben már a mozgáshiány-betegség tünetei ismerhetok fel. Mintegy 15-20 évvel ezelott a rendszeresen sportoló fiúk morfológiai jellemzoi többek között azért is különböztek a nem sportolókétól, mert az edzoknek volt módjuk humánbiológiai szempontok alapján is szelektálni (Frenkl et al. 1987). A jellem-zo helyzet

ismeretében tehát azt feltételezzük, hogy a morfológiai különbségeket a nem aktívak kisebb izomtömege, csökkent nyugalmi izomtónusa és kritikusan nagy relatív zsírtömege eredményezi. Véleményünk szerint a fizikailag döntoen hipoaktív mintában a test méreteinek, arányainak és összetételének szerepe a motorikus teljesítmények mért értékeiben elhanyagolható, sokszor szinte csak jelzés értéku összefüggés mutatható ki közöttük. A sportolók jobb fizikai teljesítményének becslése szinte nyilvánvaló, de feltételezheto, hogy ez a teljesítmény átlag jobban hasonlít a 25 évvel korábbi nem sportoló-kéhoz, mint a sportolókéhoz. A roma gyermekek és serdülok antropometriai és motorikus teljesítmény vizs-gálata lényegében új színfolt a hazai humánbiológiai palettáján. Életmódjuk, kultúrájuk, egészségügyi státusuk és táplálkozási szokásaik (valószínuen a szükségbol eredoen is) jelentosen különbözik a magyar átlagtól (Babusik 2002, Hablicsek 1999). A romák kü-lönbözo csoportjai továbbá antropológiailag a közép-európai népességektol távoli etni-kumot képviselnek. A méret és konstitucionális különbségek tehát részben rasszjelleg-ként, a testösszetétel és a motorikus teljesítmény differenciák viszont környezeti hatás-ként értelmezendok. A szegényebb életkörülmények alapján elméletileg feltételezheto lenne nagyobb átlagos fizikai aktivitásuk és következményesen jobb motorikus teljesít-ményük is. A jellemzo táplálkozási anomáliák (a többség csak a táplálkozás mennyiségi szempontjait veszi mert a minoségieket szukös lehetoségeik miatt nem teljesítheti fi-gyelembe) viszont azt sugallják, hogy a roma vizsgáltak fizikai teljesítoképessége kisebb lesz. Megítélésünk szerint ezt az utóbbi következményt erosíti kultúrájukból eredo (?) vagy szerzett tulajdonságként értelmezendo életvitelük és a többséget jellemzo általános igénytelenség (az érték csak anyagi lehet) is. Az országhatáron belül és a határon túl élo, magyar gyermeknépességek jellem-zoinek összehasonlítása azért lehet kiemelt fontosságú, mert ebben az elrendezésben a genetikai különbözoségek következményei szinte teljes mértékben elhanyagolhatók. A nagyváradi gyermekek és serdülok életszínvonala a földrajzi közelség ellenére is már hosszú ideje rosszabb, mint az anyaországban éloké. A határ mindkét oldalát alaposan ismero, nagyváradi testnevelo tanárok megítélése szerint, a 2003-as állapot is csak kö-zelíti a 70-es években jellemzo hazaiakat. A vizsgált minták életkor szerinti megoszlá-sából eredoen figyelmet kell fordítanunk az országot 14-15 évvel korábban jellemzo gazdasági viszonyokra is. A táplálkozási anomáliák hatásai tekintetében meghatározó Fellmann és Coudert (1998), valamint Bouchard (2000) egybehangzó véleménye, mely szerint az intrauterin életben vagy a méhen kívüli élet elso évében elszenvedett hiányál-lapotok következményeit az egészséges gyermekfejlodés még évek múltán sem tudja ki-egyenlíteni. A 12-14 évesek korcsoportjaiban az esetleges különbségeket (a születésük idopontjában jellemzo gazdasági helyzet következtében) ilyen alapon is minosítenünk kell. A

nagyváradi gyermekeknél nyert szubjektív tapasztalatok (az adatfelvétel, a vizsgálathoz való hozzáállás, az állandóan foglalt sportudvarok stb.) alapján viszont feltételezheto kisebb relatív testzsírtartalmuk és jobb motorikus teljesítményük. A jelentos genetikai hasonlóság következtében nem várunk viszont jelentos differenciákat a testmagasság valamint a testi felépítést bemutató metrikus index mintán-kénti átlagai között. Mivel az antropometriai szomatotípus és a szomatotípus komponensek számítása döntoen fenotipikus antropometriai változókat (testmagasság, testtömeg, a borredok vastagsága stb.) feltételez, a határon túl élo gyermekeknél az ekto-mezomorf konstitúciót várjuk jellemzonek, szemben a Magyarországon élok kissé mezo-endomorf testi felépíté-sével. 1.3 Korlátozó tényezok A statisztikai értelmezés szerinti nagy minták ellenére sem törekedhettünk min-den összehasonlításban reprezentatív minták gyujtésére, bár az elemszámok önmagukban minden korcsoportban és mintában megfelelnének az 1-2% közötti reprezentativitás kritériumának. A rendszeresen nem sportoló magyar gyermekek és serdülok mintájában a településenkénti megoszlás kritériumát a motorikus próbák végrehajtásának feltételei korlátozták elsosorban. A roma vizsgáltak esetében gyakran 8-10 gyermekért kellett volna egy-egy, a fovárostól távoli városba utaznunk, amennyiben az érintettek és szüleik hozzájárulnak az adatfelvételhez. Az anyagi lehetoségek korlátozott volta miatt az adatgyujtéstol az ilyen településeken eltekintettünk. Ilyen tekintetben további korlátot jelentett az, hogy gyakran még a vizsgáltak sem voltak tisztában azzal, hogy a roma etnikum melyik csoportjához (beas, oláh, lovari) tartoznak. A nagyváradi gyermekek életmódjának és életszínvonalának jellemzésére meg-bízható, hivatalos adattal nem rendelkezünk, mivel ilyen statisztikai kimutatás az utóbbi évtizedben Romániában nem készült. A korábbi (tehát a forradalom elotti) statisztikák megbízhatóságát viszont közismerten a politika szintjére emelt, hivatalos torzítás (kozmetikázás) terheli. Az elemzésben tehát nem maradt más lehetoség, mint az empíria, amelybol természetesen az idokorlátok következtében nem zárhatók ki a szubjektív értékelés következményei sem. 1.4 Adottnak tekintett tényezok Néhány, az antropometriai adatokon alapuló becsléssel kapcsolatosan, valamint a motorikus próbaeredmények ismeretében történo képesség- és készség jellemzés esetén metodikai és/vagy értelmezési alapú kritikák is publicitást kaptak (Szmodis et al 1976, Mészáros 1990). Ennek ellenére a nagyelemszámú kinantropometriai pályavizsgálatok általánosan elfogadott eljárása az antropometria adatgyujtés és a motorikus próbaered-mények értékelése.

Noha az antropometriai vizsgálatok objektivitás a testdimenziók reprodukálható felvétele (a megfelelo gyakorlattal rendelkezo vizsgálók esetében a leolvasás pontossága mindig a megengedett hibahatáron belül van) is biztosítja, a kritikai észrevételek vélt vagy valós jogossága jelentosen csökkentheto, ha bizonyos ajánlásokat következetesen betartunk. Mivel a vizsgálat folyamán mindig azonos (hivatalosan elfogadott és hitelesített) méroeszközöket használtunk, továbbá a különbözo méretcsoportokat és mo-torikus próbaeredményeket mindkét országban ugyanaz a gyakorlott vizs-gáló rögzítette, a leolvasási pontosság különbözoségébol eredo hibáktól elte-kinthetünk. Az alkalmazott számítási (becslési) algoritmusok a nemzetközi humánbiológiai szakirodalomban elfogadottak. A lehetséges hibák forrása tehát elsosorban nem technikai, hanem értelmezési. Ezt úgy kívántuk csökkenteni, hogy a mért vagy a számított adatok és az összefüggések értelmezésekor kizárólagosan a fizikai dimenziókkal jellemezheto tartalomra szorítkozunk. Az eredmények értékelésekor tehát nem beszélünk az alapadatoktól idegen tartalmú képességekrol vagy készségekrol, hajlamról vagy elorevetített sajátosságról, csupán különbségekrol és hasonlóságokról, teljesítményekrol, vagy statiszti-kai kapcsolatról. 2. fejezet. IRODALMI ÁTTEKINTÉS Bevezetés Általános humánbiológiai megfigyelés az, hogy a különbözo mikrokörnyezetben élo egészséges gyermekek növekedése, fejlodése és érése éppen a külso környezet ha-tásai

következtében a mennyiségi és a minoségi jellemzok alapján egyaránt eltéro lehet, amennyiben az adott idopontra kialakult állapotot a kronológiai évekre standardizált referenciákhoz (növekedési standardokhoz, vagy normákhoz) viszonyítjuk. Ilyen alapon megkülönböztethetünk: átlagos az adott területen élo népesség többségét jellemzo sebességu (normál) növekedést, fejlodést és érést, az átlagot jellemzotol való eloretartást (akcelerációt), és az átlagot jellemzotol való elmaradást (retardációt). A különbözo fejlodési csatornákban növekvo gyermekek gyakorisága a statiszti-kailag csupán kicsi vagy közepes nagyságú mintákban, pusztán az elore nem becsülheto (tehát véletlen) hatások következtében olyan nagy is lehet, hogy jellemzoik az átlagot és/vagy a szórást is értékelhetoen módosítják. Az érettséget (a biológiai fejlettséget) becslo mutatók között talán az egyetlen kivétel a csontfejlodés folyamata, amely univerzálisan az emberi faj fejlodo egyedeinek mutatója (vagyis a koradat független az emberfajtákhoz való tartozástól). Ilyen alapon használhatók általánosan a csontéletkor meghatározását segíto atlaszok (csontérési refe-renciák). A növekedés általánosan jellemzo sebessége, vagy a sebességváltozások (növe-kedési lökések PHV, PWV ) különbözo kronológiai korban való megjelenése, továbbá az érési bélyegek kialakulása alapvetoen környezeti hatás függo jellegek, habár Bodzsár (2003) véleménye szerint ezen sebességviszonyok sem teljesen függetlenek az örök-löttségtol. Az egyedfejlodés környezeti hatás függo individuális különbségeivel kapcsola-tosan (lényegében az adatok értelmezése vonatkozásában) figyelemre méltó Eiben (1970) korai gondolatmenete, mely szerint megfontolandó, hogy akcelerációról, mint egy jellemzo fejlodési sajátosságról, vagy a retardáció megszunésérol (a fejlodést és az érést lassító tényezok hatásainak megszunésérol) beszélünk. Elso közelítésben vagy az egyed vonatkozásában a különbség nem szignifikáns. A növekedési és érési retardációt eredményezo hatások népesség szinten történo csökkenése viszont jelentos humánbioló-giai tartalmat hordoz. Az életkörülmények javulását és az életszínvonal jelentos növe-kedését is jelenti szükségszeruen. E két hatótényezo együttes változásának következmé-nyei nemcsak az életminoség javulásában jutnak érvényre, de együtt járnak a népesség általános egészségi állapotának javulásával is. Ezt a populáció szempontjából kedvezo állapot megítélésünk szerint azonban nem lehet rövid évek vagy egyetlen évtized alatt biztosítani. Az értelmezési alap különbözosége azonban nem változtat azon a tényen, hogy az adott területen élo népesség antropometriai jellemzoi az életkörülmények változása következtében akár 10-20 év alatt is értékelhetoen módosulhatnak és az európai orszá-gok többségében napjainkban még változnak is (Bodzsár és Susanne 1998, Eiben et al. 1998, Mohácsi et al. 1994, Othman et al. 2002a), vagyis sok országban még valóban jelentos a lemaradás. A humánbiológiai jellemzok és jellegek generációnkénti különbö-zoségét nevezzük

szekuláris trendnek. Többek között ezzel a változással függ össze a humánbiológusok azon törekvése, hogy az országos referencia adatokat meghatározott idonként (az adatfelvételi gyakoriság csak a trend függvényében határozható meg) fel kell újítani. Az 1970-es és 80-as években közölt eredmények tanúsága szerint Magyar-országon egy-egy referencia érvényességi ideje 15, legfeljebb csak 20 év (Mészáros et al. 1981, Mészáros és Mohácsi 1983). (Mivel a szekuláris trend sebességében az állandóság nem is feltételezheto, a közölt idointervallumoktól való eltérés sem kizárható.) Az ilyen tekintetben érvényét veszített standardokhoz való hasonlítás eredmé-nyeként, a vizsgálat idopontjában az átlagos fejlodési csatornába tartozó gyermekeket vagy serdüloket biológiailag eloretartónak, a valójában kismértékben retardáltakat pedig normál fejlodésmenetunek minosítjük. Amennyiben a biológiai fejlettség meghatározása a fizikai teljesítmények értékelése szempontjából is történt, a téves következtetés esélye és veszélye még nagyobb (Mészáros 1990). 2.1 A külso környezet hatásai a gyermekfejlodésre A korábban leírtak alapján is nyilvánvaló, hogy a külso környezet gyermekfejlo-désre gyakorolt hatásai nagyon összetettek és a bizonyított direkt vagy többszörös átté-telen keresztül érvényre jutó interakciók következtében nem emelheto ki hangsúlyos vagy hangsúlyosabb hatótényezo. A rendelkezésre álló és többségében az utóbbi 10-15 évben megjelent közlemé-nyek meghatározó hányada alapvetoen technikai és metodikai megfontolások miatt mégis egyegy hatás következményeit elemzi. A fejezet ezen részében csak - a rendszeres fizikai aktivitás és - a tápláltság fejlodési következményeit foglaljuk össze. A joggal feltételezheto kölcsönhatások ellenére sem állítjuk, hogy ezek önálló hatótényezok, de meghatározó szerepük többek között az érintettek nagy száma következtében nem vitatható. 2.1.1 A rendszeres fizikai aktivitás A felnövekvo generációk szomatikus fejlodésével, egészségi állapotával felelos-séggel foglalkozó szakemberek között teljes az egyetértés abban, hogy a rendszeres és növekvo szervezet biológiai igényeihez igazodó fizikai aktivitás a legolcsóbb, de ennek ellenére nagyon hatékony stimulusa a spontán biológiai változásoknak, továbbá hasonló a jelentoségük a prevencióban és több kóros állapot esetén a kurációban. Az sem vitatott, hogy ilyen célzattal a döntoen aerob aktivitás hatásai a legkedvezobbek. Alig tíz évvel ezelott Malina és Bouchard (1991) a rendszeres fizikai aktivitás növekedést, fejlodést és érést serkento, valamint a folyamatokat harmonizáló hatásait közvetlenül a táplálkozási tényezok mögé rangsorolta, csupán néhány évvel késobb je-

lentoségét már a táplálkozási tényezokével azonosnak minosíti (Malina 1997) ugyanab-ban a közösségben. Nincs konszenzus viszont abban a kérdésben, hogy milyen gyakoriságú és ter-jedelmu fizikai aktivitás lenne szükséges. A vizsgálók többsége általában a vizsgált min-tát vagy populációt jellemzo gyakoriságot és terjedelmet minosíti elégtelennek vagy ép-pen megfelelonek. Sallis (1994) fogalmazása és egyben ajánlása például ilyen tekintetben csupán az általánosság szintjén értékelheto. A fordításból eredo félreértések elkerülése végett itt az eredeti szöveget közöljük: All adolescents should be physically active daily or nearly everyday, as part of play, games, sports, work, transportation, or recreation in the con-text of family, school, and community activities. Armstrong (1995) ajánlása már konk-rétabb: In addition to daily lifestyle activities, three or more sessions per week of acti-vities lasting 20 minutes or more that require moderate to vigorous levels of exertion are recommended. Malina és Bouchard (1991) véleménye csupán abban tér el Arm-strongétól, hogy a szerzok 20 perc helyett minimálisan 40 perc terjedelmet javasolnak alkalmanként. Bar-Or (2003) ajánlása, noha elso olvasatra szintén nagyon általános, a szövegkörnyezet ismeretében mégis pontosan számszerusítheto és terjedelmében több aktivitást jelent, mint az eddig idézett szerzok bármelyike által elvárt. A gyermekorvos megfogalmazása szerint a napi aerob aktivitás mennyisége legyen pontosan megegyezo a TV-nézéssel és komputeres tevékenységével. Az itt Közép-európában azonban elgon-dolkoztató, hogy a kanadai gyermekek naponta átlagosan csupán 80 percet fordítanak az említett szórakozásra. Frenkl és Mészáros (2002) nem az idotartam és a gyakoriság ol-daláról közelíti meg a kérdést: A vizsgálók azt a mennyiséget és intenzitást tekintik kí-vánatosnak, amely fiziológiai és fizikai mutatókkal egyaránt bizonyítható adaptációt eredményez. Az adaptáció kialakításához szükséges és egyben elégséges terjedelem és inten-zitás azonban függ az adott személy, csoport vagy népesség fizikai teljesítoképességének kezdeti szintjétol is. A magyar gyermekek és serdülok a naponta jellemzo fizikai aktivitásuk alapján az 1970-es évek elején még az európai élmezonyben foglaltak helyet (Laki et al. 2001). Alig 25 év elteltével egy 10 európai országra kiterjedo össze-hasonlításban már csak a 7. helyre rangsoroltak (Armstrong 1995), viszont a büszke-ségre alapot nem adó 3. helyet foglalják el akkor, ha a megítélés alapja a hipoaktivitás. Armstrong (1995) eredményeinél még kedvezotlenebb a helyzet az ezredfordulón (Laki és Nyerges 2000). A vizsgált középiskolások jelentos hányada már rendszeres fizikai aktivitásnak minosítette a havi gyakoriságú kirándulást vagy sétát (!). Ezzel szembeállítható Ekelund és munkatársai (1997) aggálya, mely szerint sürgos állami szintu beavatkozás szükséges, hiszen a svéd gyermekek és serdülok 5%-ának napi fizikai aktivitása nem éri el az egészséges gyermekfejlodéshez minimálisan szükséges mennyisé-get és rendszerességet. Sok

közép-európai országban, így Magyarországon is, ez az arány csupán távoli cél és nem realitás. A rendszeres fizikai aktivitás és a gyermekfejlodés kapcsolatának számszerusítése azonban nem is olyan egyszeru feladat, mint ahogy az elso látásra tunik. Beunen (2003) részben összefoglalta azokat a korlátozó tényezoket, melyeket a különbözo elrendezésu vizsgálatok eredményeinek értelmezésekor szükségszeruen figyelembe kell vennünk. Alapveto etikai megfontolások (Helsinki Nyilatkozat, 1975) alapján még vizsgálati céllal sem zárhatunk ki egyéneket vagy csoportokat a fizikai aktivitásból olyan hosszú idore, amelynek következményei nagy valószínuséggel már mér-hetok. A sérülés vagy betegség következtében hosszabb idore ágynyugalomra kényszerült a korábbiakban aktív vagy éppen versenyszeruen sportoló fiatalok test-összetétele gyakran markánsan változik, aerob teljesítménye is csökken stb., de a mennyiségi viszonyokban nem tudjuk számszerusíteni a betegség ilyen következményeit. A statisztikailag is értékelheto minták leginkább a fizikailag aktív és nem aktív csoportosításban gyujthetok. Ilyenkor is marad azonban bizonytalansági té-nyezo. Frenkl és munkatársai (1987, 1998) két olyan vizsgálatot is közöltek, amelyben csoportosítási szempont volt a rendszeres fizikai aktivitás. A szerzok véleménye szerint is, a sportedzésben résztvevok szignifikánsan magasabb termete, kisebb relatív testzsír-tartalma és atlétikus konstitúciója, továbbá nagyobb abszolút (l? min -1 ) és testtömegre vonatkoztatott (ml? kg -1? min -1 ) oxigénfelvétele lehet a szelekció következménye is. A hipoaktívak és az aktívak (de nem sportolók) közötti különbségek viszont kicsik és va-lójában véletlenszeruek, vagyis ezek ismeretében csak az fogalmazható meg, hogy az aktívnak tekintett gyermekek és serdülok heti 2-3 alkalommal végzett iskolán kívüli fi-zikai aktivitása nem volt elegendo az adaptáció kialakulásához. Könnyebben értelmezhetok a rendszeresen sportoló és nem sportoló, prepuber-táskorú gyermekek testösszetételében kimutatott különbségek (Pápai et al. 1991). Ez az elemzés is azon a feltételezésen alapul, hogy a sportoló gyermekek edzoi ismerik a gyermekfejlodés minden vonatkozó részletét és az edzések során nem végeztetnek ver-senyzoikkel az adott korban még kontraindikált gyakorlatokat. A rendszeresen sportolók 1-2%-kal nagyobb relatív izomtömege direkt módon kapcsolható lenne a fizikai ak-tivitáshoz, de a testmagassággal korrigált abszolút tömeg (kg? cm -1 ) hasonlósága ennek ellentmond. A munkacsoport megfigyelései összhangban vannak Mero és munkatársai (1990), valamint Rowland (1996) eredményeivel és következtetéseivel, melyek szerint a prepubertásban az izomtömeg növelés endokrin feltételei még hiányoznak. Más oldalról jellemzett adaptációs jel az hogy, az edzett gyermekek abszolút tömegében hasonló izomrendszere szignifikánsan nagyobb fizikai teljesítményre képes (Raudsepp és Jürimäe 1997). Hasonló következtetés fogalmazható meg a sportoló gyermekek kismértékben nagyobb relatív csonttömegével kapcsolatosan is. A nagyobb testtömeg-relatív csont-tömeg amely az életkorral szinte lineárisan csökken egészen

fiatal felnottkorig alap-vetoen a kevesebb testzsírtartalommal is kapcsolatban lévo kisebb testtömeg követ-kezménye. Curteix és munkatársai (1997) rávilágítottak arra is, hogy a fizikailag aktív és nem aktív gyermekek és serdülok nagyon hasonló csonttömege nem tekintheto mino-ségében is azonosnak. A sportolók csontdenzitása a sportágak különbözoségétol füg-getlenül még ilyen fiatal korban is mérhetoen nagyobb, mint a nem sportolóké vagy a kifejezetten hipoaktívaké. 2.1.2 A tápláltság és a testösszetétel hatásai a gyermekfejlodésre A tápláltsági állapot, a testösszetétel és növekedés, fejlodés vagy az érés össze-függései lényegében három elrendezésben tanulmányozhatók. A disszertáció alapveto célkituzése ismeretében a kórós soványság, vagy a kóros kövérség (obesitas) hatásait itt nem szemlézzük, bár ezek az állapotok is egyre nagyobb gyermeklétszámot érintenek. A relatív testzsírtartalom individuális variabilitása egyértelmuen környezeti hatásként az egészséges gyermekek között is olyan nagy, hogy megfelelo alapot biztosít az elemzéshez. E nagy variáció-terjedelem az egészségszempontú megközelítés alapján két részre osztható. Lohman (1992) értelmezése szerint lényegében nem kell nagy jelen-toséget tulajdonítanunk a fiúgyermekek 5-24% közötti testzsírtartalmának, viszont már kezelést igényel a 25-30% közötti és direkt módon is valamint lehetséges szövodményein keresztül is súlyos rizikó tényezo a több, mint 30% testzsírtartalom, függetlenül a becslés módszerébol eredo kisebb-nagyobb különbségektol. Miután az egészséges táplálkozás fogalom tartalma nem azonosítható az energiahordozók bevitelével, a túlsúlyos vagy éppen kövér gyermek is lehet biológiailag vagy egészségtanilag nem megfeleloen táplált. A WHO (1998) egyik statisztikája szerint a szükségesnél kevesebb energiabevitel és egyben a minoségében sem megfelelo táplálkozás elsosorban a harmadik világ országaiban jellemzo, de az energiatartalmában elegendo (vagy az igényeket messze meg is haladó), viszont a minoségi jellemzok alapján hiányos táplálkozás még Európában is sok gyermeket érint. A közhiedelemmel ellentétben a széles tartományban variáló relatív testzsírtartalom (%), testtömeg index (kg? m -2 ) vagy relatív testtömeg (kg? cm - 1 ) nem a tápláltság indikátorai, ezek csupán az energiabevitel és a felhasználás aránytalanságának mutatói. A kritikus testzsírtartalom azonban más összefüggések alapján is kijelölheto. Prókai és munkatársai (2003) azt elemezték, hogy milyen mennyiségu raktárzsír értelme-zendo módosító tényezoként a gyermekek természetes mozgásokkal jellemzett fizikai teljesítményére. Függetlenül a próbaeredményekben megnyilvánuló tulajdonságoktól (gyorsaság, robbanékonyság, állóképesség), a testtömeg 22%-át meghaladó testzsírtarta-lom szignifikánsan csökkenti a teljesítményeket, pedig a humánbiológiai szakirodalom-ban a 22% körüli testzsírtartalomnak általában nem is tulajdonítanak jelentoséget a vizs-gálók. Más eredményt kapunk azonban, amennyiben csak az élettani teljesítmény (pél-dául: a maximális abszolút aerob teljesítmény) a megítélés alapja. Bouchard (2000), va-lamint

Mohácsi és munkatársai (2003) arra hívják fel a figyelmet, hogy a még egészsé-ges, de hosszabb ideje kövér vagy éppen elhízott gyermekek laboratóriumban mért kardirespiratórikus teljesítménye nem különbözik a normál testösszetételuekétol, vagy azo-két kismértékben meg is haladhatja. Hangsúlyozni kell, hogy ezekben az összehasonlí-tásokban csak az élettani teljesítmény volt azonos a fizikai nem. Ilyen tekintetben a másik végletet képviselik a sovány gyermekek és serdülok. Amíg a 22%-ot meghaladó testzsírtartalom értékelhetoen csökkenti a fizikai teljesít-ményt, de nem rontja az élettanit, addig az átlagosan 10%-nál is kisebb testzsírtartalmú csoportok motorikus teljesítményei nem különböznek a normál testzsírtartalmú kortár-saikétól (Mészáros et al. 2003a, Völgyi et al. 2003). Ismételten emlékeztetünk Prókai és munkatársai (2003) eredményeire, melyek szerint a fizikai teljesítmények sokkal érzé-kenyebbek a depózsír nagyobb mennyiségére, mint például a fejlodési jellemzok vagy az egészségi állapot indikátorai. A fokozott érzékenység azonban nem terjesztheto ki mindkét irányba. A szükségletet tartósan meghaladó energiabevitel nem egészségvonzatú következményeinek elemzése érdekes és az sem kizárt, hogy bizonyos összefüggések alapján ellentmondó következtetésekhez biztosít alapot. Több vizsgáló és munkacsoport egybe-hangzó megfigyelése az, hogy a kisebb-nagyobb mértékben túlsúlyos, de még nem obes (tehát nem kórosan kövér) gyermekek hormonális érése a kromoszómális nemtol füg-getlenül korábban következik be, mint átlagos testzsírtartalmú vagy esetleg kifejezetten sovány kortársaiké (Frenkl et al. 1988, Garn et al. 1986, Malina és Bouchard 1991, Be-unen et al. 1994). Az idézett közleményekben foglaltak alapján azonban az nem döntheto el egyértelmuen, hogy a kialakult állapot, azaz a korábban bekövetkezo nemi érés ok-e vagy csupán következmény. Az érés biokémiai teóriáját alapul véve (a kritikus testössze-tétel mint kritérium) a korábban bekövetkezo nemi érés a nagyobb depózsír mennyiség következménye (Bodzsár 1999). Más szerzok véleménye szerint a nagyobb zsírmennyiség az érés egyik következménye azonban ez sem függetlenítheto a hormonális változásoktól (Frenkl et al. 1988, Malina és Bouchard 1991). A biokémiai teóriát támasztja alá többek között az a megfigyelés, mely szerint a korábban éro gyermekek már az érést megelozoen évek óta kövérebbek, mint kortársaik, továbbá az az eredmény, hogy a korán éro és egy-ben kisebb-nagyobb mértékben kövér gyermekek felnottkorukban is kövérek vagy esetleg obesek lesznek (Van Lenthe 1996). Mint minden tudományos megfigyeléssel, ezzel is szembe állítható kivételként értékelheto, hogy az érés gyorsabb tempója és a nagyobb re-latív testzsírtartalom, mint több szerzo által leírt összefüggés nem bizonyítható egy 42 fos, egészséges és átlagos fizikai aktivitású, brazil mintánál (Bracco et al. 1997). A gyermekfejlodés és a kritikus testzsírtartalom kapcsolatának másik paradox példája a markánsan különbözo testzsírtartalmú gyermekek és serdülok jelentosen eltéro testmagassága. A lakóhely geográfiai lokalizációjától, valamint az adott régióban jel-lemzo általános életszínvonal különbözoségétol függetlenül a kövér vagy obes gyerme-kek és serdülok testmagassága szignifikánsan nagyobb, mint a nem kövéreké vagy a kifejezetten soványaké (Kemper 1995, Georgiou et al. 2000, Völgyi et al. 2003). Mé-száros és munkatársai (2003a) megfigyelése szerint ez az összefüggés a fiatal felnott férfiak csoportjainál azonban nem bizonyítható. A kövér gyermekek és serdülok magasabb termete lehet a korábban jelentkezo biológiai érés egyik következménye is (PHV) és Bodzsár (2003) már korábban is idézett gondolatmenete szerint lehet a növekedést reguláló gének hatása is. Ezzel kapcsolatosan azonban joggal merülhet fel a kérdés, hogy ezek a genetikai hatások miért éppen a kövérek vagy elhízottak mintáiban ilyen gyakoriak. Bouchard (2000) hangsúlyozza ugyanis, hogy az emberi szervezetben nincs (vagy mai tudásunk szerint nem ismert) egy kitüntetett gén vagy géncsoport, amely a kövérség kialakulásáért önmagában

vagy bonyolult interakciókon keresztül felelos lenne. Az öröklésmenet, ha bizonyított, minorgénes, és mint ilyen, nagyon érzékeny a környezet hatásaira. Egy további, inkább teoretikus magyarázat lehet az, hogy a kövérség kiala-kulásához vezeto folyamatban kisebbnagyobb mértékben megváltozik (vagy megváltoz-hat) egyes gének vagy gén csoportok környezeti tényezok iránti érzékenysége is (Bodzsár 1999, Bouchard 2000). A nagyobb testzsírtartalom kialakulhat akkor is, ha a tápanyagok biológiai értéke minden gyermekfejlodési és egészségügyi kritériumnak megfelel, de kialakulhat a minoségében nem megfelelo táplálkozás esetén is. A tartós kövérség és az obesitas azon-ban függetlenül a kialakulás módjától az egészséget önmagában is veszélyezteto ténye-zo. Felvetodik a kérdés, hogy az idolegesen magasabb termethez vagy az átlagosan jel-lemzonél korábban bekövetkezo nemi éréshez társítható-e pozitív vagy negatív tartalmú minosítés. A hétköznapi megítélés alapján bizonyára. A nagytermetu és egyben akcele-rált gyermekek megítélése általában pozitív, még a kisebbek vagy valóban alacsonyak akkor is segítségre szorulnak, ha növekedésük, fejlodésük és érésük pontosan követi az életkorra jellemzo sebességeket, csupán öröklött adottságaik következtében ilyenek. A megjelent tudományos közlemények alapján pontosan ellenkezo a következte-tések tartalma. Bar-Or (2003) kimutatása szerint a kövér és elhízott gyermekek morfo-funkcionális jellemzoit elemzo tanulmányok száma az utóbbi 10 év folyamán több, mint 15-szörösére növekedett. Noha a humánbiológusok sem társítanak direkte pozitív vagy negatív tartalmat egy-egy kialakult állapothoz, a nagyobb vizsgálati gyakoriság azt su-gallja, hogy a kövérséget és az obesitást általában negatív tartalmú következményekkel társítják, vagyis ez az állapot a biológiailag veszélyesebb, még akkor is, ha idolegesen növekedési vagy érési többlettel társul. 2.2 A magyarországi roma népesség lélekszáma, szocio-ökonómiai és egész-ségi állapot jellemzoi A legnagyobb etnikai kisebbség Magyarországon a cigányság (a továbbiakban: roma, roma népesség, roma populáció). Noha a két népesség összehasonlító antropoló-giai, antropometria, kulturális antropológiai vagy szocio-ökönómiai jellemzoinek össze-hasonlítása hosszú ideig politikai korlátokba ütközött, néhány objektív eredmény mégis napvilágot látott. Ezek a vizsgálatok elsosorban az önmagában sem homogén roma né-pesség és a magyarországi, antropológiailag europid eredetu minták jellemzoinek elem-zése után a romák eredetének kérdéséhez kívántak tudományos hátteret biztosítani. A Magyarországon élo europid és a roma népesség különbözo antropológiai mutatóiban szignifikáns különbségeket mutatott ki a Tauszik vezetett munkacsoport (1986), vala-mint Tauszik és Tóth (1987). A bemutatott eredmények azt is nyilvánvalóvá teszik, hogy a két népesség a történelmileg is és biológiailag is hosszú (becslések szerint több, mint 700 év) együttélés (vagy inkább egymás mellett élés) ellenére is számos genetikailag meghatározott jellegben is különbözik (Nagy et al. 2003). Miután a bizonyított különbségek döntoen monogénes öröklodésu jellemzok, vagyis ezekben a külso környezet hatásainak szerepe lényegében elhanyagolható. A jellemzo endogámia mellett a nagyobb országon belüli migráció roma népességeknél is a breeding radius tenyészsugár növekedést eredményezte. A monogénes determinációjú tulajdonságok is természetesen antropológiai jellemzoknek minosülnek, de sem a borléc-rajzolat, sem a

szinkomplexió vagy a jellemzo méret- és aránydifferenciák stb. nem hoz-hatók közvetlen kapcsolatba az életminoség vagy a népesség vitális státusa különbözo-ségével. Az egészséges gyermekfejlodés genetikailag általánosan meghatározott menetére olyan tényezok hatásai a meghatározóak, amelyek az emberfajtákhoz való tartozástól függetlenek (Bouchard et al. 1997). A meghatározó tényezok között kiemelt a je-lentosége: a családok gazdasági helyzetének, a biológiai igényekhez igazodó táplálkozásnak, a tartósan jellemzo hygiénés állapotoknak, az iskolázottságnak, amely többek között magában foglalja az általános egészségügyi ellátás szolgáltatásainak szükség szerinti igénybevételét, továbbá a kulturális mikrokörnyezetnek. Adatok az arányok változásához Magyarország a roma népesség abszolút létszáma és a népességhez viszonyított aránya alapján egyaránt Európában a negyedik helyen áll Románia, Bulgária és Spanyolország mögött. Hazánkban a legnagyobb etnikai kisebbség a cigányság. Az 1990-es népszámlálás során csupán 142 ezer magyar állampolgár vallotta magát roma nemzetiségunek. Az önbevallás eredményei a statisztikusok szerint is nyomottak az ismert okok és hatások következtében. Az óvatosabb becslések szerint számuk 1990-ben a bevallott kétszerese volt, míg jelenleg 400-600 ezer fo közötti. Néhány kisebbségi szervezet azonban a 700-800 ezres lélekszámot is valószínusíti napjainkban. E kérdésben alapveto jelentoségu az etnikumhoz való tartozás meghatározása, il-letve a meghatározás pontosságát korlátozó tényezok gyakran markáns (nem humánbio-lógiai) hatásai. A demográfiai mutatók jellemzo sajátossága az állandó változás. E vál-tozások általános hazai trendjében az elöregedo és csökkeno népességszám már szinte évtizedek óta jellemzo, a roma közösségekben viszont a fiatalabb korösszetétellel és a növekvo létszámokkal is számolni kell (Kemény 1997, 1999). A roma népesség lélekszámának növekedésével, a becslés pontosságának foko-zásával több munkacsoport és tanulmány foglalkozott az utóbbi években (Kertesi és Kézdi 1998, Hablicsek 1999, Zombory és Kovai 2000), de ennek ellenére a romák lélek-számát még ma is csak becsülhetjük, pontosan nem ismerjük. Az iskoláskorú roma fiatalok (elsosorban általános iskolai) reprezentációja szem-pontjából az az eredmény érdemel figyelmet, amely szerint a magyarországi népesség, illetve a roma népesség a demográfiai fejlodés más szakaszában tart. Míg a magyar népesség egésze "öregszik", azaz a népességen belül a fiatal korcsoportok aránya csökkeno tendenciájú, addig a roma népesség "fiatalodik" A roma családokban napjainkban is jellemzo: - az országos átlagot jelentosen meghaladó terhesség szám és születési arányszám, de - egyúttal a nagyobb a mortalitási arány, és

- a teljes népességhez viszonyítottan rövidebb a születéskor várható élettartam. E demográfiai tendencia egyik következményeként az iskolák többségében át-lagosan mintegy 10%-kal nagyobb a roma gyerekek aránya 1999-ben, mint 1993-ban volt (Babusik 2000). Természetesen a gyakoriságokon alapuló demográfiai becslés nem veheti figyelembe sem a romák országon belüli migrációjából eredo ingadozásokat, sem pedig azt a következményt, (amely lehet, hogy csupán eseti, de a tapasztalatok ismeretében egyre több településen jellemzo) hogy a nem roma szülok az elcigányosodó iskolákból más iskolába íratják gyermekeiket, amennyiben ezt megtehetik. Az iskolák többségét tekintve az utóbbi tíz évben tapasztalt átlagosan 10%-os aránynövekedés napjainkban is fennáll. Az egyes iskolákban érvényesülo arányváltozá-sok oszcilláló görbéje azt mutatja, hogy nem minden iskolában változott egyenletesen a roma tanulók száma (Babusik 2000, 2002). Vannak iskolák, melyekben az arány 10-rol 70%-ra nott, míg más iskolákban a roma tanulók relatív gyakorisága nullára csökkent (Babusik 2000). Az elemzésre hasz-nált polinómiális regresszió-analízis tanúsága szerint: Minél nagyobb volt 1993-ban a roma gyermekek aránya egy iskolában, annál nagyobb mértéku volt a hat év alatt kiala-kult arányváltozás és megfordítva. A roma tanulók megoszlása a képzés jellege szerint Részben a meglévo kulturális különbségekre vezetheto vissza, de nem zárhatók ki a valós biológiai okok sem (például az anya nagyon fiatal kora a szülés idopontjában) abban a megfigyelésben, mely szerint a gyógypedagógiai képzésben a tanulók arányát tekintve, két fo tendencia figyelheto meg: a/ minél nagyobb egy iskolában a roma tanulók aránya, a gyermekek annál nagyobb hányada vesz részt gyógypedagógiai képzésben, b/ a közepesen kicsiny iskolákban (121-200 tanuló) a legkisebb iskolákhoz képest háromszoros, a nagyobb iskolákhoz képest kétszeres a gyógypedagógiai képzésben résztvevo gyermekek ará- nya. A gyógypedagógiai képzésben résztvevo roma gyermekek arányát viszonyítva a teljes (ilyen képzésre szoruló létszámhoz) a különbség még megdöbbentobb (Babusik 2000, Kemény 1999, 2000). Ha van az adott iskolában gyógypedagógiai képzés, a romák részvételi aránya meghaladhatja a 80%-ot még akkor is ha a roma tanulóarány csupán 10% alatti! Ilyen tekintetben általában kivételt jelentenek a nagy iskolák (a tanulók létszáma > 321), amelyekben a tapasztalt roma arány mindössze 35%. Az arányok más szempontú (de következményeiben nem eltéro) megoszlását tükrözi Babusik (2000) egy adata, mely szerint az általános iskolás korú roma gyerme-kek 5%-a vesz részt gyógypedagógiai képzésben. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy amely iskolákban van

gyógypedagógiai képzés, a romák aránya ott nagyobb, miután a gyógy-pedagógiai képzésben részesülok között a roma származásúak relatív gyakorisága 80-90% közötti. A bemutatott adatokat összefoglalva megállapítható: Az, hogy a roma fiatalok milyen speciális programban tanulnak, messze az iskola méretétol és belso arányaitól függ, továbbá éppen a fo arányokból kiindulva látható, hogy a cigány kisebbségi programban, illetve a gyógypedagógiai képzésben való részvétel egymás stratégiai alter-natívái. Összefoglaló következtetések Az iskolákban a roma gyermekek aránya az elmúlt hat évben egyenletesen növe-kedett, a demográfiai trenddel megegyezoen ma átlagosan 10%. Az iskolákban a roma tanulók arányainak változása nem egyenletes, erosen függ az iskolában érvényesülo roma tanulóaránytól, valamint az iskola méretétol, illetve a te-lepülés mértétol is, amelyben az iskola muködik. Alapvetoen érvényesül az a tendencia, amely szerint minél nagyobb egy iskolában a roma tanulók aránya, az évek során ez az arány tovább növekszik. A bemutatott adatok szerint a jelenség mögött több mechaniz-mus együttes hatása mutatható ki. Egyrészt, az eredmények közvetett módon bár, de megerosíteni látszanak azt az egyéb kutatásokban és informális megfigyelések alapján leírt mechanizmust, hogy a nem roma szülok gyermekeiket elviszik az amúgy is növekvo, de eredendoen is nagy roma tanulóarányú iskolákból (szegregatív komponens). Másrészt az iskolák méretével és az egyes évfolyamok roma tanulólétszámával kapcsolatos adatok rávilágítanak egy másik, legalább ilyen fontos mechanizmusra is. Nevezetesen, a nagyobb települések esetében függetlenül a nem roma gyermekek is-kolai elvándorlásától a roma tanulók aránya az alsóbb évfolyamokban nagyobb, mint a kisebb településeken esetében (demográfiai, illetve az urbanizáció fokából adódó kompo-nens). A jelentosebb arányban roma gyermekeket képzo általános iskolák mindössze ötödében folyik valamilyen speciális roma etnikai program szerinti tehát kifejezetten a roma tanulók nyelvi, kulturális, szociális helyzetét figyelembe vevo képzés. Ez azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy a roma gyermekek 20%-a részesül ilyen képzésben. Az olyan intézmények, amelyekben van ilyen program, elsosorban a meghatározó roma tanulóarányú, egyúttal jellemzoen kistelepülési és kis tanulólétszámmal muködo iskolák. Az általános iskolákban zajló gyógypedagógiai képzést folytató osztályokban (tagozatokon, valamint integrált képzést folytató osztályokban) a roma gyermekek ará-nya jelentosen felülreprezentált. Ez a felülreprezentáltság legerosebben azzal függ ösz-sze, hogy milyen nagy az iskolában tanuló roma gyermekek aránya, tehát elviekben független a sérültség lehetséges individuális okaitól. Minél nagyobb egy iskolában a roma gyermekek aránya, annál nagyobb a magántanulók számaránya is. A 25% roma tanuló feletti iskolákban a magántanulók zöme (80%) roma tanuló. Valószínu tehát, hogy a magántanulóvá válás a romák esetében el-sosorban