Az Országos Rádió és Televízió Testület 2015/2007. (IX. 5.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban: Rttv.) 112. -ban biztosított jogkörében az MTM-SBS Televízió Zrt. (1145 Budapest, Róna u. 174.) műsorszolgáltatóval szemben meghozta az alábbi h a t á r o z a t o t: A Testület megállapítja, hogy az MTM-SBS Televízió Zrt. 2005. október 4-én és 5-én megsértette az Rttv. 16. (2) bekezdését, ezért az Rttv. 112. (1) bekezdés a) pontja alapján felhívja a Műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére. E határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek nincs helye, a közléssel jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül bíróságtól lehet kérni a Testülethez benyújtandó keresetlevéllel. I n d o k o l á s A Testület az Rttv. 41. (1) bekezdése b) pontjának felhatalmazása alapján hatósági ellenőrzés keretében folyamatosan vizsgálja az MTM-SBS Televízió Zrt. műsorszolgáltatását. A 2005. októberi műsorok ellenőrzése alapján 2578/2005. (XII. 14.) sz. határozatában megállapította, hogy a TV2 2005. októberi műsorszolgáltatásában két adásnapon is sérült az Rttv. 16. (2) bekezdése, ezért a 112. (1) bekezdés a) pontja alapján felhívta a Műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére. A Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.27.022/2007/3. számú ítéletében eljárási jogszabálysértés miatt hatályon kívül helyezte a határozatot, és a Testületet új eljárás lefolytatására kötelezte. A megismételt eljárásra vonatkozó iránymutatás szerint az ORTT-nek a Ket. 51. (1) bekezdésének megfelelően meg kell küldenie a Műsorszolgáltatónak a közigazgatási eljárásban keletkezett iratokat, és ezek közlésével kell lehetőséget biztosítani a nyilatkozattételi jog gyakorlására. A Testület 2007. augusztus 3-án kelt levelében értesítette a Műsorszolgáltatót az új eljárás lefolytatásáról, megküldte a vélelmezett törvénysértésekkel kapcsolatban rendelkezésre álló adatokat (részletezve a reklámblokkokban sugárzott szpotok listáját, időtartamát, kezdési időpontot), és tájékoztatta a Műsorszolgáltatót, hogy az eljárás során nyilatkozatot tehet. A nyilatkozattételre felhívó levél az alábbiakat tartalmazta:
Az ORTT mérései szerint a TV2-n 2005. október hónapban sugárzott reklámok időtartama meghaladta a Médiatörvény 16. (2) bekezdésében előírt óránként legfeljebb 12 percet az alábbi időpontokban: Bemutatás napja Időpontban kezdődő órában A jelzett órában bemutatott reklámok időtartama 2005. október 4. 7:29:13 12:12 0:00:12 2005. október 5. 7:25:31 12:28 0:00:28 Reklámidő-túllépés mértéke A jelzett napokon valószínűleg sérült az Rttv. 16. (2) bekezdése, amely a bármiként számított órában sugározható reklámok időtartamát a kereskedelmi műsorszolgáltatók esetében legfeljebb 12 percben határozza meg. Az AGB adatbázisa szerint a jelzett időpontokban az alábbi reklámokat sugározta a TV2: 2005. október 4. 07:29:13 20 DOVE SZAPPAN / TESZT ROZSAKKAL 20 07:53:23 40 VODAFONE HAZIMOBIL / LATHATATLAN HAZASPAR HAVDIJ 0FT+5.9/PERC 40 07:54:03 30 NESCAFE 3IN1 /CLASSIC+STRONG/KULONBOZOEK VAGYUNK+SZUMO+BALETT 30 07:54:34 10 OBI BARKACSARUHAZ / OKT. 5. AKCIO 10 07:54:44 20 CALGONIT POWERBALL 4IN1 / VILLAMLAS - MEGERKEZETT 20 07:55:05 5 ELECTROWORLD ARUHAZ / SONY ERICSSON MOBIL AKCIO + FFI+ NO 05 07:55:10 15 WALMARK KALCIUM-MAGNEZIUM-CINK VITAMIN+FIATAL NO+ NAGY KISZ. 15 07:55:26 20 KLUB RADIO / 95.3 - ZEBRA 20 07:55:46 20 ADIDAS SENSITIVE IZZADASGATLO / FFI+NO KARATEZIK 20 07:56:07 15 ADVIL ULTRA LAGYZSELATIN KAPSZULA /FEKETE HAJU NO+UJ KISZ. 15 07:56:22 20 HVB BANK VALLALKOZOI HITEL / PENZSZAMOLOGEP-HITELAUTOMATA 0% 20 07:56:44 10 BILOBIL / HA AZ AGY KIHAGY + IDOS NO + FFI 10 07:56:54 15 HORMANN GARAZSKAPUK / KAPUK 15 07:57:09 5 FOVAROSI NAGYCIRKUSZ / A CIRKUSZ NALUNK VAN 05 07:57:15 20 PORTAL BUDAPEST NEMZETKOZI NYILASZARO TECH. SZAKKIALLITAS 20 07:57:35 20 PECS 2010 EUROPA KULTURALIS FOVAROSA 20 07:57:56 20 DREHER TERMOPOHAR JATEK / SZABO GYOZO 20 07:58:16 15 BALLA BUTOR 15 07:58:32 10 ELIXIR MAGAZIN 10 07:58:43 15 PROVIDENT FINANCIAL KOLCSON 30-200 E FT / FFI TETON 15 07:58:58 25 GYORI EDES JO REGGELT KEKSZ /KAKAS+ERDEI GYUMIS+CSALADI CSOM. 25 07:59:24 10 FUNDAMENTA LAKASKASSZA / KIEMELKEDO HOZAM 10 08:23:13 15 DANONE DANETTE DUETT / A NOVEREM MEG A BATYJAM+1 INGYEN 15 08:23:29 35 SUPRADYN MULTIVITAMIN DRAZSE / ANYA GYEREKEK UTAN.. + 1 FELE 35 08:24:04 20 VICHY NORMADERM PATTANASOKRA / BARNA HAJU NO+UJ KONC. 20 08:24:24 25 NOK LAPJA HETILAP / SZERKESZTOSEG + NOK LAPJA KONYHA 25 08:24:50 30 CILLIT BANG UNIVERZALIS TISZTITOSZER / FFI+NAGY PETERNE 30 08:25:20 30 T-COM + T-ONLINE POP KEDVEZMENY PROGRAM / NO+ROZSASZIN LABDAK 30 08:25:51 25 DANONE ACTIVIA / NO KANAPE ELOTT UL A FOLDON+15 NAPOS PRG. 25 2
08:26:17 10 OBI BARKACSARUHAZ / OKT. 5. AKCIO 10 08:26:28 20 KLUB RADIO / 95.3 - ZEBRA 20 08:26:48 30 PEUGEOT 307 SW / NAGYBAN MAS / EXTRA NAGY AUTO + EMBEREK 30 08:27:18 20 GUTTALAX HASHAJTO CSEPPEK / SZOKE NO + MERLEG 20 08:27:39 15 HORMANN GARAZSKAPUK / KAPUK 15 08:27:54 20 ELECTROWORLD ARUHAZ / BILINCSELES - NYITAS DUNAKESZIN 20 08:28:15 20 BERLIN CHEMIE PROSTAMOL / FFI MEGY A FURIBE... 20 08:28:35 20 TELE2 VEZETEKES TELEFON / TESZTKOZPONT + FERFI FEJEN ZSINOROK 20 08:28:56 17 GARNIER COLOR NATURALS KREMHAJF./ MONIKA+ SZOKE NO + 699 FT. 20 12:12 Október 5. 07:25:31 5 ELECTROWORLD ARUHAZ / PATRIOT LAPTOP AKCIO + FFI + NO 05 07:25:36 10 REAL ELELMISZER BOLT / DOMESTOS + CIF + DELIKAT AKC. 10 07:25:46 35 SARIDON FAJDALOMCSILLAPITO TABLETTA / GYEREKEK ZENELNEK 35 07:26:23 35 HARPIC POWER LIQUID WC TISZTITO / 2 NO+FURDOSZOBA FELUJITAS 35 07:26:58 30 WALMARK MARSLAKOCSKAK MULTIVITAMIN / NO+2GYEREK+FRUKTOZ 30 07:27:29 5 FOVAROSI NAGYCIRKUSZ / A CIRKUSZ NALUNK VAN 05 07:27:34 30 PLUS ELELMISZER DISZKONT / KIS ARAK+FUTOSZALAG+UJ IDOSZAMITAS 30 07:28:05 30 FHB BANK / FERFI+ NO BULIBAN+SZINKRON HITEL+FELIRAT 30 07:28:36 30 GILLETTE M3 POWER / LETEZIK EGY ERO... - FFI BOROTVALKOZIK 30 07:29:06 20 ALLIANZ ELETPROGRAM / KARMESTER LEUGRIK A SZINPADROL 20 07:29:27 25 GYORI EDES JO REGGELT KEKSZ /KAKAS+ERDEI GYUMIS+CSALADI CSOM. 25 07:29:52 20 FRUCTIS SAMPON / DUSIT ES TARTAST AD+NOK+FFI PULCSIBAN 20 07:53:37 10 K&H MEGTAKARITASI BETETSZAMLAK / 7,77% KAMAT 10 07:53:47 20 CALGONIT POWERBALL 4IN1 / VILLAMLAS - MEGERKEZETT 20 07:54:08 30 T-COM + T-ONLINE POP KEDVEZMENY PROGRAM / NO+ROZSASZIN LABDAK 30 07:54:38 30 PANZANI TESZTA / FFI PLAKATOT RAGASZT+NO+GYEREKEK KONYHABAN 30 07:55:09 5 ELECTROWORLD ARUHAZ / RHONSON VASALO AKCIO + FFI+ NO 05 07:55:14 40 TELE2 VEZETEKES TELEFON / FERFI UTANNANEZ A DOLGOKNAK 40 07:55:54 30 EUROVIT MULTIVITAMIN / SZABO KAROLY IDOBEOSZTASA... 30 07:56:26 30 DOMESTOS LEFOLYOTISZTITO / SZORNY ALABECSULTEK MINKET 30 07:56:56 25 DR. OETKER VITALIS MUZLI / NARANCSSARGA RUHAS NO+EPRES-JOGH. 25 07:57:22 15 HORMANN GARAZSKAPUK / KAPUK 15 07:57:37 20 PECS 2010 EUROPA KULTURALIS FOVAROSA 20 07:57:56 30 LIBERO DRYPACK RENDSZERREL / FFI+ NO AGYBAN + BABA SIR 30 07:58:27 15 PROVIDENT FINANCIAL KOLCSON 30-200 E FT / FFI A TV-BEN 15 07:58:42 30 PEUGEOT 307 / NAGYBAN MAS / EXTRA NAGY AUTO + EMBEREK 30 08:23:06 15 DANONE DANETTE DUETT / A NOVEREM MEG A BATYJAM+1 INGYEN 15 08:23:22 25 DANONE ACTIVIA / NO KANAPE ELOTT UL A FOLDON+15 NAPOS PRG. 25 08:23:47 40 VODAFONE HAZIMOBIL / LATHATATLAN HAZASPAR HAVDIJ 0FT+5.9/PERC 40 08:24:28 30 TIX TIDE MOSOPOR / GYEREKEK + ANYUKA + MELYTISZTITO ERO 30 08:24:58 15 HORMANN GARAZSKAPUK / KAPUK 15 08:25:13 18 TELE2 VEZETEKES TELEFON / TESZTKOZPONT + FERFI FEJEN ZSINOROK 20 12:28 3
A TV2 képviseletében dr. Kusnyér Krisztina ügyvéd nyilatkozott. A Műsorszolgáltató képviselője szerint az ORTT megkeresése formailag hibás, mert a megkereséséből nem állapítható meg, hogy miért éppen a levél kelte az eljárás kezdő időpontja, továbbá a Hatósági ellenőrzés megállapításai dokumentumnak nincs külön keltezése. A Műsorszolgáltató kifogásolja, hogy továbbra sem kapta meg a hatósági ellenőrzés valamennyi dokumentumát, és a levél nem tartalmazza az ellenőrzés megindításának módját, illetve az eddigi eljárás során szerzett információkat, bizonyítási eszközöket, továbbá az iratbetekintésre irányuló tájékoztatást. A reklámidő-túllépés (Rttv. 16. (2) bekezdés megsértése) okaként a TV2 képviselője az élő műsor (Mokka) kiszámíthatatlanságát jelölte meg. Előadta, hogy egy-egy műsorrészlet csúszása esetén mindent megtesznek az előre tervezett adásmenethez való visszatérés érdekében, azonban tekintettel arra, hogy az adásmenet előre beprogramozott, számítógép vezérli, csak nagyon szűk körben van lehetőség a korrigálásra. A Mokkához hasonló élő műsorokba rendszerint beépítenek kihagyható tartalmakat, de a vizsgált időpontokban ezek elhagyásával sem sikerült maradéktalanul lefaragni a csúszásból adódó reklám-többletet. A Műsorszolgáltató végül rámutatott arra, hogy a reklámidő-túllépés érdekkörén kívül eső okból következett be, a túllépés mértéke egyik esetben sem érte el az 1 percet, továbbá minden tőlük telhetőt megtettek a törvénysértés elkerülése érdekében. Erre hivatkozva a Szerződés 11.8 pontja alapján az eljárás megszüntetését kérte. A Testület a Műsorszolgáltató eljárási kifogásaival nem ért egyet. A Fővárosi Ítélőtábla ítéletét az ORTT az iktatóbélyegző tanúsága szerint 2007. július 13-án kapta meg. Az új eljárás lefolytatásának kötelezettségéről szóló értesítés augusztus 2-án került ahhoz a szervezeti egységhez, ahol az ügy előzményei is találhatók. Az ügyintéző augusztus 3-án, egy munkanapon belül indította meg az új eljárást. Az új eljárás lefolytatásáról tájékoztató levél tartalmazza az előzményeket, hivatkozik az ítéletre, és tájékoztat a nyilatkozattétel lehetőségéről. A levél melléklete közli a Műsorszolgáltatóval a vélelmezett törvénysértésekkel kapcsolatban rendelkezésre álló valamennyi adatot, bizonyítékot (részletezve a reklámblokkokban sugárzott szpotok listáját, időtartamát, kezdési időpontot). Az említett levéllel az ORTT az ügyben addig keletkezett összes bizonyítékot az ügyfél rendelkezésére bocsátott, egyben értesítette a nyilatkozattétel lehetőségéről, azaz maradéktalanul eleget tett eljárási kötelezettségeinek. Az Rttv. 16. (2) bekezdése szerint: A műsoridő - bármely módon számított - egy óráján belül a reklám nem haladhatja meg a tizenkét percet, ide nem értve a televíziós vásárlási műsorablakot. A reklámidő-túllépéssel kapcsolatban a bíróság több esetben kimondta, hogy a 16. (2) bekezdésben engedélyezett reklámidő objektív felelősséget ró a műsorszolgáltatókra, annak kimentésére nincs lehetőség. Mivel az említett kötelezettséghez az Rttv. nem kapcsol kimentési lehetőséget, e körben előre nem látható és elháríthatatlan külső ok sem képzelhető el: a jogsértés megtörténte esetén a műsorszolgáltató viseli annak következményeit. Ezt mondta ki többek között a Fővárosi Bíróság 24.K.30517/2006/6. és 3.K.30018/2006/10. ítélete. Ennek alapján a 4
bármiként számított egy órában engedélyezett legfeljebb 12 perc reklámidő túllépését nem menti az élő műsor miatti csúszás. Az élő adás egyébként nem rendkívüli, és különösen nem olyan külső ok, amelyre egy országos csatornának ne lehetne felkészülni, vagy a műsorkészítőknek a csúszást elhárítani lehetetlen lett volna. Az AGB adatai alapján a Műsorszolgáltató 2005. október 4-én és 5-én a fentebb részletezett táblázat szerint megsértette az idézett rendelkezést. Tekintettel arra, hogy a TV2 műsorszolgáltatásában mért reklámidő-túllépés egyik esetben sem érte el az 1 percet, kötbér-szankció nem volt alkalmazható. A Testület a túllépések csekély mértékére tekintettel az Rttv. 112. (1) bekezdés a) pontja alapján felhívta a Műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére. Az eljárás során a Ket. 153. (2) bekezdése szerinti eljárási költség nem merült fel. Az Rttv. 136. (2) bekezdése alapján a határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek helye nincs. A határozat bírósági felülvizsgálatát az Rttv. 136. (2) bekezdése biztosítja. Budapest, 2007. szeptember 5. Az Országos Rádió és Televízió Testület nevében Kovács György sk. elnök 5