Közösségi SzínTér NTP-SZTG Szakmai beszámoló. Közösségi SzínTér NTP-SZTG

Hasonló dokumentumok
ámulatba ejtő túrát tettünk a Magas-Tátra Tar-pataki vízeséséhez.

Tematika NTP-TM Az érzelmek birodalma. Megvalósító: Körös Tehetséggondozó Egyesület

Arany János Programokról augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője

A NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA A CORVINBAN Pályázati kategória: NTP-SZTG-15

A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák

EFOP Kreatív közösségi iskolák létrehozása élménypedagógiai és projekt módszerekkel

A Kézműves munkaközösség. 2014/2015 nevelési évre szóló munkaterve. Mottónk: Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás.

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP /

Tudomány és művészetek tehetséggondozó műhely záró foglalkozás és kiállítás

M5004 FELADATOK. f) elegendő előny esetén meg tudja kezdeni a program előkészítését, és a feltételek megteremtését ISMERETEK

Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola. Arany János Általános Iskolája

NTP-TM A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ

Tudomány és művészetek tehetséggondozó műhelye

Konzultáció és kommunikáció a szereplők azonosítása a helyi érdekeltek bevonása a tervezésbe és a megvalósításba politikai támogatás megszilárdítása

Február hónap. Gondos Gabriella óvodapedagógus. Kiticsics Anikó óvodapedagógus. Priskin Ágota óvodapedagógus. Március hónap

ESZTÉTIKAI-MŰVÉSZETI TUDATOSSÁG ÉS KIFEJEZŐKÉSZSÉG KOMPTETENCIA. Projekt az Alapfokú Művészeti Iskolák számára Klasszikus zene műfaj (8-16.

Munkahelyi egészség biztonság

Kihozzuk belőled a benned rejlő tehetséget és a kreatív alkotóerőt! Tehetséggondozó pályázat megvalósítása a Körzetiben

Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól

Bevezetés a táncfilm készítésbe kritikai érzék fejlesztése Klasszikus balett

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium?

Dr. Konczosné dr. Szombathelyi Márta Tehetség- és motivációs modell kidolgozásának kérdései a SZE TMDK kapcsán

Bemutatkozik a Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium

Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást?

PROJEKTTERV Értünk, csak mi tehetünk! Diákvezető képzés a kollégiumban

Az alkotótevékenységnek megfelelő, rendeltetésszerű és biztonságos anyag- és

KÉPALKOTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK

Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról /

Tehetséggondozás felsős fokon! A Fiatal Tehetség Program bemutatása. Constantinovits Milán MCC FIT Program

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Hantai Simon emlékmű megvalósítására és felállítására benyújtott pályázattal összefüggő kérdésekről

1. óra : Az európai népviseletek bemutatása

TEHETSÉGPROGRAM Hímzés Faművesség

2008 Tehetséggondozó Program kidolgozása és működtetése 2008 AKKREDITÁLT TEHETSÉGPONT

AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN

A PÁLYÁZAT RÖVID BEMUTATÁSA

1.eredeti elképzelés 1.1

AHOGYAN MI CSINÁLJUK. Hegyiné Mladoniczki Éva Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

A tehetséges tanulók azonosítása, beválogatása, valamint mérések alkalmazása a tehetséggondozó programban. Készítette: Bárány Zoltán r.

A Debreceni Tehetséggondozó Központ Pedagógiai Szakszolgálat szerepe és lehetőségei a tehetséggondozásban

Osztojkán Béla Szakkollégium Működési Rend. Ikt. sz.: SZF/../2014.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról

Szakmai beszámoló évi Múzeumok Éjszakája programsorozat megvalósítása a szentesi, csongrádi és szegvári muzeális intézmények együttműködésében

VIII. DUDIK Fesztivál

Bojt Község Önkormányzata Képviselő- testületének 1/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról

A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE

Férfi 19 26% Nő 53 74%

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő

RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN

REFORMÁTUS OKTATÁSI PROGRAM

Négy bástya program bemutatása. Képességfejlesztő sakk helye és szerepe a képzési programunkban. Műhelyfoglalkozás

MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. a Nemzeti Kulturális Alap Vizuális Művészetek Kollégiuma által kiírt köztéri szobor pályázatról (Juhász Ferenc)

Vizuális kommunikáció: alapkompetencia és

A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban

MENTOROK. TÁMOP Szent István Gimnázium

Közhasznúsági jelentés Szöveges beszámoló. A MOHÁCSI JUNIOR ART ALAPÍTVÁNY évi tevékenységéről

"Bármi legyen, gazdagít!" A békéscsabai Lencsési Óvoda művészeti programja. A Lencsési Óvoda "Kincses Kultúróvoda" éves ütemterve

Gondolkodás- és tanulásfejlesztés 5. évfolyam

MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) Versenykiírás a 2017/2018-as tanévre

A legfontosabb adatok

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

A pedagógiai projekt definíciója Richardstól származik 1900-ból- 1. valóságos feladat, 2. a feladatmegoldás egyéni tervezése. Kilpatrick (1918)- egy c

Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól

Pályázati beszámoló Jövő építőmesterei NTP-MKÖ-M

A tehetséggondozás gyakorlata és lehetőségei alsó tagozaton

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV

BESZÁMOLÓ ŰRLAP. az NTP-JGYA-MPA-12 pályázati körhöz

Őskori barlangrajzok

Fejlesztési terv: Kasperkieviczné Vágner Ilona. Intézményvezető neve:

Projekt témakör: itthon láss csodát Projekt cím/téma/: Országos Kék Túra értékeinek megismerése

A kompetencia terület neve: Esztétikai-művészeti tudatosság kulcskompetencia; szociális, életviteli kompetencia. A modul címe:

Hírek FÖLD PROJEKT április

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

SZONEK Bükkösdi Általános Iskola és Óvoda Tagintézménye. ALKOT-LAK Tehetségműhely

PROJEKTTERV SABLON. Digitális Jólét Nonprofit Kft.

A 108. sorszámú Festő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A HAZAI ÉS HATÁRON TÚLI TEHETSÉG KIBONTAKOZTATÓ PROGRAM TÁMOGATÁSA NTP-OTKP KINCSÜNK A FÖLD! KAPOSVÁRI FESTETICS KAROLINA KÖZPONTI ÓVODA

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, októbert 1.

Szakértelem Elkötelezettek

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637

HUMÁN munkaközösség 2017/2018. tanév MUNKATERV. I. Munkaközösség vezető: Rádi Zsuzsanna II. Munkaközösség tagjai Vállalt feladat

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

NTP-OTKP A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása

Felsős munkaközösség munkaterve. 2016/2017. tanév

A projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP /

Győri Kovács Margit. Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Iparművészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola

A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum fejlesztése a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentéséért GINOP

KREATÍV TERÜLETEK FOGLALKOZÁSOK

KÉPZŐI FELHÍVÁS. Roma fiatalokkal foglalkozó szervezeteknek szóló képzés levezetése

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna.

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása

A MEGVALÓSULT PROGRAM MUNKATERVE NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM 2014

Fővárosi Diákönkormányzati. A Diákakadémia célja. A tanulási folyamat

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

ITSZK 2.0 INTEGRITÁS TANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ KÉPZÉS TOVÁBBFEJLESZTÉSE

Átírás:

Szakmai beszámoló Közösségi SzínTér 1

Pályázatunk célkitűzése Egyik legfontosabb célkitűzésünk, hogy a pályázatban részt vevő tehetséges fiatalok tanulják meg szakmunkásként is alkalmazni azokat az eljárásokat és technológiákat, melyekre a képzőművészet lehetőséget ad. Bővítettük szaktudásuk annak érdekében, hogy lépést tudjanak tartani a növekvő szakmai igényekkel, melyet főként a festő szakmás diákok kamatoztathatnak. Tevékenységeink során hasznos ismeretekkel gazdagodtak a belső tér igényes kialakításával kapcsolatban: látványtervezés, kompozíció, térbeliség illúziójának keltése, színek alkalmazása, művészeti és ipari technikák elsajátítása (szénrajz, alapozás, dombormű gletteléssel, fotóvázlat, diszperziós színkeverés és falfestés, murália, festékszórás, sziluett vágás, falkép fixálás). Az új Közösségi SzínTér belső dizájnjának kialakítása lehetőséget biztosított az új eszközök megismerésére is: airbrush festékszóró, Silhouette Cameo digitális vágógép. Tehetségüket, kreativitásukat, szakma iránti elhivatottságukat bizonyítják a tárgyiasult alkotások: nagyméretű falfestmény és dekoráció, munkafolyamatról készült fotók. Másik fontos célkitűzésünk elérése pedig a pályázati programban résztvevők diákok megismerése és kulcsfontosságú kompetenciáik fejlesztése. A bemeneti mérés értékelésünk kimutatta, hogy a részvevők gyengesége: a tudásszerző és személyes kompetenciák, erőssége: a társas kompetenciákban rejlik. A fejlesztés eredményeként ez az arány a program végén megváltozott, és sikerült a tudásszerző és személyes kompetenciák terén is fejlődést elérnünk. A tudásszerző képességcsoport terén pozitív fejlődést mutatott: az összefüggés kezelő képesség, a problémamegoldás, és az alkotóképesség. A személyes kompetenciák részéről pedig: a felelősségtudat, önfejlesztés, elkötelezettség és kitartás fejlesztése bizonyult eredményesnek. 2

Reméljük, hogy az új Közösségi SzínTér tovább formálja a kollégisták ízlésvilágát, fejleszti környezeti kultúrájuk, és hogy az elkészült dekoráció további kreatív tevékenységre inspirálja a szemlélőket. Pályázati támogatással létrehozott tárgyiasult alkotások A pályázati program keretén belül megalakult alkotóműhely tárgyiasult alkotásai közül központi szerepet kap a Kollégiumi SzínTér falfelületét díszítő nagyméretű falfestmény. A falkép már a kezdeti munkálatok során is meghatározó volt számunkra, elkészülte után pedig a kollégium szerves részévé vált. Nemcsak esztétikai szempontból különleges és kiemelkedő, hanem a benne rejlő mögöttes üzenettartalom is: merjünk nagyot álmodni és váltsuk valóra elképzeléseinket, közös összefogással és kitartással elérhetjük céljainkat, igényeljük a kulturált és ízléses környezetet, vigyázunk és becsüljük egymás munkáját, befogadjuk az inspiratív új ötleteket, tehetségünket másoknak is megmutatjuk. A program résztvevői megtapasztalhatták milyen érzés valami fontos dolognak a részese lenni, és büszkék lehetnek magukra, amiért maradandó értéket állíthattak a kollégium lakói számára. Elszánt és lelkes munkájukat egy fotókiállítás keretein belül mutattuk be, mely méltó zárása volt az alkotóműhely tagjainak. Kiegészítő tevékenység megvalósulása A kiegészítendő tevékenységek közül a bentlakásos, 3 napos tehetséggondozó szaktábor megvalósítását részesítettem előnyben, mivel elegendő időt biztosított a komplex programsorozat befejező szakaszának megszakítás nélküli kivitelezéshez, és lehetőséget adott egy alkotói műhely jövőbeli megalapozásához. A Közösségi SzínTér festészeti folyamatának kivitelezése során együttműködőek és toleránsak voltunk egymással. Az előre eltervezett és 3

megbeszélt feladatainkat lépésről-lépésre valósítottuk meg és segítséget nyújtottunk egymásnak, amikor szükség volt rá. A szabadidős programok is hasznosnak bizonyultak, mivel a városi körséta és a kiállítás megtekintése során még inkább megismerhettük egymást. A közös célok, új élmények, és eredmények közelebb hoztak minket egymáshoz. Sikeres munkánkat mi sem igazolja jobban, mint hogy a program résztvevői büszkén mutatják a falképen található alkotásaikat és már a kollégiumi dekorálás folytatásán és további alkotások megvalósításán gondolkodnak. 4

Néhány kép a pályázat megvalósulásáról: 5

6

7

8