MAGNETEC 3. NEGYEDÉVE Mindenki életében így a cégek életében is vannak fontos és fontosabb szakaszok. A Magnetec is jelenleg olyan életszakaszban van, amikor egy jól definiált stratégia mentén haladva építjük a jövőt, lerakjuk azokat a mérföldköveket, amelyek nélkülözhetetlenek a jelenben elért sikerek jövőbeni fenntartásához. Igen, többször használjuk a JÖVŐ kifejezést. Miért is? Gondoljatok csak bele, hogyan is élünk, hogyan is tervezünk és mit szeretnénk? Sikert, szép életet a jelenben, de úgy, hogy tartós legyen és ha lehet még szebb a családunknak, gyerekeinknek. Az elmúlt negyedév mottóját úgy határozhatnánk meg, hogy dolgoztunk a jelen eredményeiért és sokat tettünk a JÖVŐ sikereiért. Október elején pedig a magyar management Langenselboldba utazott, ahol folyatatódott a kiemelt témák egyeztetése. Tehát azok a kulcsszavak, mint jövő, siker, fejlődés tartalommal kerültek megtöltésre. Hogyan fogalmazta meg Henry Ford, hogy ki lesz sikeres ember: A sikeres ember az alatt az idő alatt halad előre, amit mások elpazarolnak Igazán pozitív gonodolkodásmód felé irányított minket Lars Thomsen jövőkutatótó előadása. Olyan látásmódot adott, mely megerősítette a Magnetec stratégiai irányvonal helyességét, és további lökést adott ahhoz, hogy nem lehetünk kishitűek amikor előrenézünk és meghatározzuk a következő időszak fejlődési irányát. Ezt követően, együtt a német kereskedő kollégákkal vitáztunk, beszéltünk arról hogyan lehet még sikeresebb a Magnetec. Gazdasági hírek A harmadik negyedév eredményei megfeleltek a terveknek. Stabil gazdálkodási háttérrel rendelkezünk, a likviditásunk folyamatos. Együtt haladva a piaci trendekkel folyamatosan fejlesztettük a beruházási tervünket, véglegesítettük a megvásárlásra tervezett eszközlistát. Szakterületi hírek, érdekességek: Az őszi időszak kiemelt szakmai rendezvénye a Technical Sales Conference, amit immár ötödik alkalommal rendeztünk meg. A konferencián minden részlegről jelen voltak delegált képviselők. A rendezvény megnyitóját Lars Thomsen jövőkutató előadása jelentette. Az angol nyelvű előadás 1
megtekinthető a Magnetec YouTube csatornáján: https://www.youtube.com/watch?v=p2uzxh0ecbu &feature=youtu.be Egy biztos: a technikai fejlődés által felgyorsult világunkban az e-mobilitás és az okos hálózat óriási perspektívát, piaci lehetőséget jelent a Magnetec termékeinek. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a változások társadalmi hatásairól sem. A képzett munkaerőért folyó harcban például óriási jelentősége van egy olyan emberközpontú, csapatorientált, nyitott, rugalmas vállalati kultúrának, mint amilyen a Magnetec-é. A konferencián újdonságként a magyar, a német és a kínai felső vezetés is színpadra lépett. A résztvevők szabadon kérdezhették ki őket a cég jövőjéről, az üzleti lehetőségekről, de a kockázatokról is. A konferencián néhány, a tovább fejlődést segítő elképzeléssel is gazdagabbak lettünk, legyen szó akár a HR-ről, vagy magáról a fejlesztésekről is. Minőség- és Környezetirányítás Az elmúlt időszakban sem állt meg az élet cégünknél a Minőség és környezetirányítás terén, az általános nyári leállás után egyből munkához láttunk és megkezdtük a felkészülést a Környezetirányítási 1. felülvizsgálati rendszerauditra. Ezt követően megszervezésre került az ISO TS 16949 autóipari belső auditor tanfolyam, amely keretén belül két csoportban részesültek munkatársaink képzésben a cég szinte minden területéről, legyen szó beszerzés, kontrolling, fejlesztés, logisztika, termelés és persze minőségügyi területekről. Továbbá jelentős szervezeti átalakítások is történtek. A Minőségügyi szervezet igen jelentős, tervezett átalakításon esett át ez elmúlt hónapokban. Több új munkakör került kialakításra, úgy, mint Vevői Minőségügyi mérnök és Termelési Minőségügyi Mérnök. A vevői minőségügyi mérnök feladatokat október 3-tól Zsák Gábor látja el. Jól felkészült, több éves szakmai tapasztalattal rendelkező és pozitív gondolkodású szakember. A legfontosabb feladatunk a vevők elégedettségének növelése és ez lesz az ő legfőbb feladata. A termelési minőségügyi oldalt erősítve, Montvai Renátó kezdte meg munkáját a Magnetec-nél. Jó szakmai felkészültségű, dinamikus és pozitív, fejlesztő gondolkodású mérnök. Továbbá, szintén egy fontos terület kap nagyobb figyelmet általa, mégpedig a belső hibák kiküszöbölése és megakadályozása, annak érdekében, hogy ne kerüljön ki rossz termék a vevőkhöz. A környezetirányítási rendszerünk fenntartását és fejlesztését 2016 szeptember 1-től, külsős cég látja el a továbbiakban. Fogadjátok őket pozitívan és segítsétek munkájukat. Mindenkiknek köszönjük a segítőkész munkáját és azt, hogy odafigyel arra, hogy minőségi termékeket gyárthassunk, környezettudatos szemléletben. 2
Logisztika Személyi ügyek A logisztikai terület is mint a cégünk egésze folyamatosan kihívások előtt áll, ezért a vevői kiszolgálást javító intézkedések bevezetése folytatódott az elmúlt negyedévben is. Az új irányvonalnak része az is, hogy a logisztikus kollégák részt vesznek hazai, illetve nemzetközi kiállításokon. A legutóbb az Automotive Hungary kiállításon vettek részt, illetve a programban szerepel a müncheni Electronica kiállításra történő utazás is. IT hírek Az IT feladatok is folyamatosan bővülnek, új projektek indulnak, új támogatási igények érkeznek az egyes területekről Szeptemberben új kolléga kezdett az IT-n, neve Balázs Attila. Régi kívánságunk teljesült azzal, hogy működik a magyar nyelvű honlapunk: Címe: www.magnetec.hu Gólyahír Gratulálunk Pavlenka Friderika Kolléganőnknek, akinek kisfia Roland Milán július 24-én született. Prokipcsuk Zsolt fia Zoltán július 29-én látta meg a napvilágot. Két kislány érkezésének is örülhetünk: szeptember 3-án született Bujdosó Éva kislánya, Bejke. Babiczkiné Török Júlia szeptember 23-án adott életet kislányának Dorka Júliának. HR iroda költözése Tájékoztatunk Titeket, hogy a HR iroda új helyre költözött. Október 27-től az A épület portája mögötti (korábban Lean meeting room) irodában keressetek bennünket, ha személyügyi kérdésetek van! Tapasztalatcsere Magyarországon Mercedes gyárlátogatás 3
A Magnetec-Ungarn Kft. 28 fős küldöttsége szeptember 21-én szervezett gyárlátogatáson vett részt, a folyamatosan fejlődő kecskeméti Mercedes autógyárban. Minden résztvevő a saját munkaköréhez kapcsolódó információk gyűjtésére fókuszált. Nagy élmény volt látni a profizmust, a jól átgondolt precíz folyamatokat, és azt, hogy két percenként valóban elkészül egy autó! Domoszló, Markaz, Abasár, Pálosvörösmart, Mátrafüred településekről 2016. november 2-től közvetlen buszjáratokat indítunk. Aktuálisan érvényes menetrendünk a szokott információs csatornákon elérhető. Nyílt Nap a Magnetecnél Nagy örömünkre szolgált, hogy az idei évben is közel 100 fő vett részt a szeptemberi Nyílt napon. Új buszjáratok Adács, Atkár, Gyöngyöshalász valamint 4
DOLGOZÓI ROVAT Ma számunkban egy nagyon érdekes tevékenységet végző kollégát mutatunk be. Gecse Róbert az állatvédő, tagja. Az egyesület 2015. május 1-én kezdte meg állatvédelemmel foglalkozó tevékenységét. A kitaszított, kóbor kutyák találnak menedéket az egyesület gondozásában. Az egyesület fő céljai között szerepel az, hogy már gyermekkorban megismerkedjenek a leendő kutyatartók a felelős állattartás, feltételeivel, és minél több kutya találjon gazdára. Az állatok a menhelyen kívül ideiglenesen a tagoknál is otthont találnak. Robiék büszkék arra, hogy az országban egyedülálló a gazdásítási arány, azaz igen nagy számban találnak új gazdát a kutyusoknak. A gondozásukban mintegy 100 állat található. A gazdák felkutatásához segítséget nyújt a facebook illetve a tagok országos ismeretségi köre. Persze nem könnyű a menhely fentartása. Gyöngyös város Önkormányzata fix támogatási összege mellett adománygyüjtő napokat is tartanak, amelynek keretében gyüjtött támogatás nélkülözhetetlen a fenntartáshoz. Nagyon szép tevékenység az is, amikor óvodákban bemutatják a mentő kutyák feladatait. A további célok is azt szolgálják, hogy további forrásokat biztosítsanak a menhely szolgáltatási színvonalának emelésére. E célok között szerepel kutyakozmetika, és kutyiskola kialakítása illetve nem titkolt cél egy ideiglenes kutyaotthon létesítése sem. Az ember sok féleképpen teheti a társadalom számára hasznossá magát a mindennapi ritinfeladatai mellett. Ennek egy nagyon szép példáját követi Robi. Jót tenni mindig jó, talán nagyobb öröm mint valamit kapni. Legyen hát Robi munkája is példa számunkra. Az egyesület elérhetősége: 5
2016 Programok Események Sok szeretettel várunk minden Magnetec-es dolgozót december 9-én, az Eszterházy Károly Egyetem, Gyöngyösi Campusának T előadójában, meglepetésekkel fűszerezett retro karácsonyi partyra. Ne feledjétek, hogy ezen a napon dolgoznunk sem kell A rendezvény pontos részleteit hamarosan megosztjuk veletek! 6