F ü r i e s Lászlóné: Erre most kzültem, erre i s. 18 de kőbb szívesen válszolok Közüzemi Válllt vásárolt neki nygot, szállítási feldtokt végzett, TRONIX komplett világítást csinált meg. Mindkét szolgálttás támogtás jelleggel történt. Csányi Zoltán e pillntig egy fillért sem kpott, mi mint munkvégzőt megilletne, mit kifizettünk, csk előleg volt. ígéretet kpott viszont több fórumon, ennyit meg ennyit fog k pni. Csk zért kérdeztem rá, lássuk zt, mennyinek kell mrdni zetközi kpcsoltok ktegóriájábn, mennyi kerül ebből z összegből rá. A másik kérdem z dóügyi dolgozók jutlékávl kpcsoltos. Durván 2 fél millió forintról vn szó. Ez mennyi embert érint Hivtlon belül? F ü r i e s 11 főt. Lászlóné: Ez három hvi bruttó bérnek megfelelő összeg. A Képviselőtestület áltl múlt évben változtlnul jóváhgyott rendelet szerint 12 hvit fizethettem voln, h lenne pénz. Éppen zért is kérdeztem rá, mert ebben dologbn kisebbngyobb viták voltk, ezt vitát igzán zártuk le nnk idején. H vlki szerencsen tervezi z dóbevételt, kkor különösebb külön tevékenység nélkül is dott esetben elég komoly összeghez hozzá tud jutni. Csk kkor, h vn pénz polgármester láírj. Most szerencsen terveztünk, mert mit ők terveztek, rr mi rátettünk 12 %ot, úgy terveztük meg helyettük, z lett túlteljesítve, ennek ellenére kptk egy éves bért sem. Nem sjnálom senkitől, de ez bizonyos feszültségeket okoz. Okttási, Kulturális Sport Bizottság egyebek között zért támogtt z előterjesztt, mert. pénzmrdvány elszámolásához felsorolt dtok egyeznek z intézmények áltl ismert dtokkl. Nekem két intézményről vnnk konkrét dtim, zokkl nincsenek összhngbn. Összehsonlíthtó dtok vnnk birtokodbn? mert z egznek z lpj z intézmények áltl bedott dthlmz. S ú r á n v i Pál: H összehsonlíthtók, kkor termzetesen örülök neki, ez egy korrekt dolog. A Bizottsági ülen elhngzott egy kérd Alpolgármester úrhoz, mi z, mi levonásr kerül. Ott is vn
19 zárójelben közmű, z élelmezi költség nélküli pénzmrdványról vn szó. én dtim szerepel villmos energi, távhő, víz, fűt z étkeztet, vlmint szemétszállítási d í j. Ezek nincsenek benne pénzmrdvány számításábn, tehát egyformák z dtink. H kpok innen is onnn is egyegy tábláztot, nincs meg z összhng, kkor elvárom, vlki meggyőzzön. Tehát ez volt z egyik ok, mi mitt támogttuk. A másik: 3. s z. Áltlános Iskolánk kiugró dologi kidás, mi még gondolkodób ejtett. H ez egy várploti intézmény lenne, kkor ugynúgy vizsgált tárgyává tétetném, miből dódik z, egy iskolánk 2 millióvl több vn, mint bármelyik másiknk dologi kidásir? Ez volt számomr teljesen világos, kptm rzválszokt, de voltk egzen kielégítőek. Én testületi ült rzfeldtok egyezteti fórumánk trtom, pénzügyön nálunk Fürjesné, Grtzl Tmás rendelkezre áll. Be tudom bizonyítni, egy hét ltt ugynrr kérdre kétféle dtsort tudok kpni ugynzoktól z intézményektől, ttól függően, ki mit kr hllni. Nem véletlenül vn z, h legegyszerűbb számsort megkérjük 24 órán belül, rá kell tenni még három npot, visszegyeztetve, rákérdezve, bekérve dokumentumokt tudjuk pontossá egyértelművé tenni. Egyébként intézményenként el kell számolni, s bból épül fel pirmis, minek ez csúcs, tehát másmás dtsorok lehetnek. Kizárt. M o l n á r László: Én ezt beszámolót tudom elfogdni, először is zért, mert meggyőződem szerint olyn tételek szerepelnek benne, minek z önkormányzti költségvetbe kellene, szerepeljen. A másik: tisztelt könyvvizsgáló sszony írj jelentében, 2. oldl lján: " költségveti rendeletet négy lklomml, utoljár 1995. december 4én módosították helytelenül, már eredeti előirányzt szinten elkövetett hibát jvították ki, melynek eredményeként bevétel kidás összege 1.358.355 eftr, egzségügyi ellátássl együtt 1.764.612 eftr emelkedett", pénzügyi teljesít tükrében z előirányztmódosítások 82,8 % volt indokolt. Ezek szerint fennmrdó rz volt indokolt, szeretném tudni, mi z! Ezek után tisztelt könyvvizsgáló sszony levonj konklúziót, összességében önkormányzti' zárszámdási rendelettervezet z elfogdott. költségvetsel összehsonlíthtó módon, z év utolsó*** npján érvényes szelektív besorolási rendnek megfelelően kzült el. Nem egzen értem, szeretnék rá válszt kpni. R é n e s Mári: Állmháztrtási törvény, vlmint végrhjtásár érvényes 137/1993. (X. 12.) Korm. sz. rendelet előírt, z önkormányzt költségvete trtlmzz z önkormányzt z áltl fenntrtott, lpított összes intézmény költségvetéét. 1995. év februárjábn, mikor z eredeti
20 költségvett jóváhgyták, z OEP áltl finnszírozott intézmények, vgyis z Egzségügyi Alpellátási Intézet, illetve KórházRendelőintézet költségvetét építették be z önkormányzt költségvetébe. Ugynez végigment z egz éven, tehát két OEP áltl finnszírozott egzségügyi intézmény költségvete került be, most zárszámdáskor, h úgy tetszik sor ltt került be, zárszámdási rendezettervezet 12. sz. melléklete már trtlmzz. A könyvvizsgálói véleménybe beleszámoltm én már így számoltm ki város összes költségveti volumenét, mivel rendelkezre állt z 1256. sz. kimuttás város költségvetének teljesítéről. Ez TÁKISZ információs rendszernek is rze, ebben már szerepelt két intézmény. előirányzt módosítás 82 %os indokoltság zt jelenti, pénzügyi teljesít, illetőleg z előirányzt módosítás hánydos, tehát két százlékból képzett szám. Amiért 100 % ltt vn, z egyértelmű, le is vn írv, jpán progrmhoz hitelt terveztek, hitel igénybevételére került sor progrm csúszás mitt, tehát elvileg hitelbe vétellel történő előirányztemel dt ki z előirányzt módosítási hánydnál 18 %ot. Összességében megfelelő, mert ugynbbn szerkezetben kzült, ugynzt hibát követték el végig. Egyébként számszkilg zárszámdás jó. Molnár úr elfogdj mgyráztot? M o l n á r László: Köszönöm, igen. (9 ór 55 perckor Törzsök Károly kiment. Létszám: 20 fő.) M i s k o l c z i Ferenc: A 3. sz. Áltlános Iskol kiugrón mgs dologi költségével kpcsoltbn szeretném tisztelt Képviselőtestület figyelmébe jánlni, bizonyos, egz városr vontkozó intézmények 3. sz. iskolár lettek szervezve. Például központi műhely, mely z egz város iskolái számár szükséges technikiokttási eszközöket állítj elő, nyári npköziotthonos táborok szintén Pétre vnnk szervezve z egz várost illetően. Biztos, csk erre írhtó z egz, de ez is közrejátszik bbn, ennek z iskolánk ilyen mgs dologi kidás. Dr. S z i l á g y i A könyvvizsgáló sszony úgy nyiltkozott jelentében, mérleg dtink vlódiságát «vizsgált. Mikorr áll mjd rendelkezre ez bizonyos jelent? R é n e s Mári: ^ érvényes Állmháztrtási törvény szerint vgyonmérleget zárszámdási rendelettervezet mellékleteként tájékozttásul kell bemuttni. bbn fogllt dtokt viszont módosított kormányrendelet szerint konszolidált mérlegnél kell jóváhgyni. Ez zt jelenti, városi összesített mérleg mérleg dtink bizonylti látámsztás, ez ezután kerül vizsgáltr. Itt
21 tájékozttó jelleggel vn bemuttv, hngsúlyozom, kell rá szvzni. pedig júniusi képviselőtestületi ülen fog szerepelni, hol tételesen meg lesz nézve, leltárrl látámsztotte, számviteli rendszer megfelelően működike. lesz z igzi mérlegvizsgált. Amit itt mellékeltem z előterjeszthez, z egy véleményez zárszámdási rendelettervezethez. F 1 u s s v Sándor: Mjd így vn, de bizottsági ülen is jeleztem, tvly is ez volt gond, most becstolt mérleg sem teljesen zonos zzl, mit z Önkormányzti törvény előír 78. /2/es bekezdében: " önkormányzti vgyon külön rze törzsvgyon, melyet többi vgyontárgytól elkülönítve kell nyilvántrtni. A vgyonállpotot z éves zárszámdáshoz cstolt leltárbn kell kimuttni." Ez, mit cstoltk, trtlmzz külön törzsvgyont, másrzt úgy értelmezem, ez egy végleges, zárszámdássl együtt jóváhgyottnk elfogdottnk is kell lenni. dóügyi dolgozók jutlékát kívánnám elvittni, de m reggel z jtóbn egy hölgy rendesen pnszotl következőket. Ledt nnk idején kommunális dóvl kpcsoltos nyiltkoztát, behozt, bebuszozott Pétről, z kétszer 45 forint. Átvették, megállpították nyiltkoztból cstolt irtokból, fizetni fog. Tudomásul vette. Most kpott egy levelet, 8 npon belül nyújts be pótlólg kereseti igzolást, mert megfelelő. Ez újból kétszer 45 forint. Rádásul, h jól emlékszem, már be is kellett voln fizetnie nnk, ki fizetni fog. Én fizetni fogok, de még kptm htároztot, senki kpott még. ért három hónpnyi bér jutlék, tizenkettő. Elég büntet? Egyébként egyetértek Flussy úrrl, mert én két csekket kptm, sorsoljm ki: feleségem fizet, vgy é n. További hozzászólás? F z e k s István: A 10. számú mellékletben 13.431 eftból jvsolt pénzmrdvány 14.9 98 eft. Miből emelked? z elfogdásr dódik ez z F ü r i e s Lászlóné: A táblázt első oszlopábn számviteli elszámolások szerint kimuttott pénzmrdványt trtlmzz. Ennek z összetevői egyrzt december 31i záró pénzkzlet, számvitel lpján elszámolhtó függőátfutó bevételek illetve kidásoknk korrekciós tételei. A 14.998 eftos összeg úgy lkul ki, jvsolt módosítássl korrigálom z első oszlopot. Tehát z elfogdásr jvsolt pénzmrvány öszegét 13.431 e Ft jvsolt módosítás, 1.567 eft. összege dj. t kérjük,. ez kerüljön jóváhgyásr z önkormányzt áltl fenntrtott lpított intézmények rzére z itt rzletezettek szerint.
22 Ez másfélmilliós jvsolt módosítás kpcsolódik hhoz témához, mit Tisztelt Képviselőtestület z előbb rzleteiben érintett. Elkzült egy olyn számítási nyg, minek lpjir szeretnék kitérni, z intézményektől kért dtok zonos trtlmúk legyenek. dtok z egyeztető tárgylásokon kilkult előirányztok lpján kzültek oly módon, levonásr került z összes személyi jutttás, zoknk különböző járuléki, z élelmezi kidás tekintettel rr, vlmennyi intézménynél egységes emelt nyersnygnormákkl dolgozott, z összes, ÁFA nélküli közmű díjk, mert z emelek fedezetére egységes elvek lpján került céltrtlékb z összeg. H mindezt levonjuk, kkor kpunk egy ún. egyéb dologi előirányztot. Ez került összehsonlításr úgy, megnéztük: ezeken ngytételeken felül milyen mozgáslehetősége vn még z dott intézménynek. Ezután került sor számítások z intézményektől bekért tvlyi évi, feldttl terhelt pénzmrdvány dti összevetére, zzl célll, z z egy főre jutó ellátottsági szint mi 61 % 171 % között mozog iskoli ellátás területén jelen pillntbn, vlmilyen módon közelítsen egymáshoz. Nyilván ezt egy ütemben lehet megvlósítni, jelzem, z előbb elsorolt tételeknél ezek dolgok már kiküszöbölre kerültek. Ezért került z előterjesztbe jvsltként, z ominózus 20 %os dologi utomtizmussl mit z ellátottsági muttók függvényében z nyg differenciáltn jvsol odítélni kerüljön sor korrekciór. Annál z intézménynél, hol z egy főre jutó ellátottság 170 %os volt, ott jvsolt z előterjeszt tisztelt Képviselőtestületnek szbd pénzmrdványból elvonást. Ezzel döntsel Tisztelt Képviselőtestület hozzájáruln z lcsonybb ellátottságű intézményeknél színvonl emeléhez, ezt muttj 10. számú melléklet. A beküldött számítási nygok lpján 4.563 e F t., z intézményeknél 13 millió forintból feldttl terhelt pénzmrdvány. A dologi utomtizmus, mi 2 0 % óvodáknál, lsófokú okttásnál, egyéb intézményeknél 10 % 6.13 0 eft. lenne. A szbd pénzmrdvány összesen z intézményeknél 4.563 eft, tehát ennek figyelembe vételével úgy lehet végrehjtni 20 %os, illetve 10 %os utomtizmust, költségvet szbd pénzmrdvány rzéből 1.567 e Ftot vonn be tisztelt Képviselőtestület. %u További vélemény, zrevétel? «A bizottsági ülen elhngzott kifogások között, kiegzítek z egy csoportr jutó átlgoknk százlékához viszonyítottn történtek meg, viszont szerencsebbnek trtná Bizottság, h z egy tnulór jutó átlg lpján számított százlékokhoz viszonyítnák, hisz vlójábn csoportátlg számításávl eleve
23 kedvezményezettebb helyzetben vn z z intézmény, hol egy csoportnk létszám lcsonybb. Jogosn mondt Polgármester Úr, Pénzüggyel z áltlm ismert dtsort egyeztetni kellett voln, sjnálom is, ez történt meg. Elég ngy veszélyt jelent ugynis, háromezer forint differenci vn egy iskol esetében z ott kiszámított egy tnulór jutó átlg z itt megdott átlg között. H én ezt lpul elfogdom, kkor kiegzítben ez már ngyon ngy különbséget tud j elenteni. Dr. S z b ó Gyul: A 10. számú melléklet szerint z Egzségügyi Alpellátási Intézet z összes pénzmrdványát személyi jutttásr kpj vissz. Ez z összes többi intézmény esetében példátln, szeretném tudni, mi indokolj ezt? F ü r i e s Lászlóné: Egzségügyi Alpellátás 2.036 ezer forintos személyi jutttás, illetve z ebbe körbe trtozó pénzmrdvány. intézmény gzdsági vezetőjétől kértem erre vontkozón információt, ő zt tájékozttást dt, ez december hónpbn z egzségügyi ellátásbn dolgozók rzére kifizetett úgynevezett kártypénz, minek tényleges elszámolás, terhele jnuár hónpbn vn. Ez TÁKISZ átfutási tém mitt dódik így. További vélemény, zrevétel? M u s i t z n é Blogh Erzsébet: Csk egy gondolt erejéig szeretnék vissztérni Flussy úr hozzászólásához z dócsoport munkájához kpcsolódó nyilvános véleményére. néni, ki esetleg z jtóbn Flussy úrnk pnszkodott, újbb nyomttványt kell kitölteni, ngy vlószínűséggel, mikor z dóbevllását benyújtott, semmit cstolt mellé. Nem nyiltkozott rról, válllje jövedelemigzolás benyújtás nélkül is z dófizett, vgy jövedelemigzolás volt. Mivel helyi rendeletünk úgy szól, jövedelemtől függővé tette z dó megállpítását, ilyenkor kellő dtok hiányábn döntképtelenek vgyunk. Ezt zért trtom ngyon vlószínűnek, mert most vn z folymt, mikor ezeket bevllásokt vizsgáljuk meg. További vélemény? H nincs, szvzár teszem fel z előterjesztt. Módosító indítvány volt. De igen, volt módosító Bizottságnk. indítvány z Okttási módosító indítvány, h elvete volt dolgoknk. Okttási Bizottság utsíthtj z előkzítőt új nygr, h sját módosító indítványát kidolgozz mellécstolj. SZMSZben ez szerepel.
2 4 Tisztelt Képviselőtársim, ki elfogdj rendelettervezetet, kérem szvzzon! A Képviselőtestület 16 igen szvzttl, i ellenszvzttl, 3 trtózkodás mellett következő rendeletet lkott: Várplot város Önkormányzti Képviselőtestületének 11/1996. (IV. 26.) ÖR számú önkormányzti r e n d e l e t e Várplot város 1995. évi költségveti zárszámdásáról (A rendelet szövege jegyzókönyv melléklete.) Vlmennyi bizottságnk szeretném elmondni, jogosn kptm testületi munk nygánk előkzítével, időütemezével, minőségével kpcsoltosn soroztos zrevételeket. E testületi ülre két, vgy három nyg jött be. Anygi konzekvenciájuk, h lesznek, kkor sem érdekel, mert jogosn kérték Képviselőtestület tgji, 24 ember munkfeltétele normális legyen, fel lehessen belőle kzülni. De ez viszont is igz. Tehát h bizottsági elnök nekem beküld egy nygot, mint módosító indítványt, z SZMSZ szerint zt testületi ül előtt 3 nppl meg kell tennie. H z olyn módosító indítvány, lpvetően változtt egy egz dolgon, vgy új folymtot indít el, kkor vlmennyi bizottság számár, ki ebben érintett, lehetővé kell tenni z nyg tárgylását, tehát erre z ülre hozhtom be. Vnnk rendkívüli dolgok, mi ez lól kivétel. (10.15től 10.45 óráig szünet. Nem érkezett vissz: Tránszky László Bátor Antl. Dr. Dncsó Mári Év megérkezett, Törzsök Károly visszjött. Létszám: 20 f ő). A legfrissebb hír ismertetével kezdeném. Megjött mi postábn április 18i dátumml, Bánykpitányság péti gáztervet engedélyezte. Áltlános tájékozttóul mondom, kik terveznek belső rzeket, ennek tervnek cstlkozórzeként, ez lpján engedélyeztethető, műszki információ KÖGÁZ Veszprémi Igzgtóságától kérhető. Tehát ne jöjjenek Városgzdálkodási Irodához, mert nekünk engedélyezett, hitelesített dokumentációnk nincs, de há lesz, kkor sem vgyunk jogosultk információ kiszolgálttásár, csk KÖGÁZ Veszprémi Igzgtóság. A tervezők onnn szerezhetnek be információt.
2 5 2.) A picok vásárok rendjéről szóló 25/ 1995.(VI.30.) számú Önkormányzti rendelet módosítás (78) Előkzítőtől kérdezem, vne kiegzíte? T ó t h Kálmán: Sjnáltos módon gépeli hib történt, ezért kérném, mind z előterjesztben, mind mellékletben 2. pont d.) e.) pontját áttenni 3s pontb. Állásfogllások ismertetét kérem! T ó t h István: Várplot Pétfürdői Városrz Önkormányzt 6 igen szvzttl, 1 szvzttl, 1 trtózkodás mellett rendelettervezet elfogdását jvsolj. S j t o s János: Inot Városrz Önkormányzó Testülete 9 igen szvzttl támogtj rendelettervezetet. Dr. N g y László: A Pénzügyi, Ellenőrző, Vgyongzdálkodási Ellátásszervezi Bizottság 7 igen szvzttl, 3 trtózkodás mellett htározti jvslt elfogdását jvsolj zzl megjegyzsel, jövő évben, mennyiben szkértők is úgy gondolják, egy összevontbb, egyszerűbb táblázt szerint próbálják mjd z árlistájukt megállpítni. V ö l g y i Árpád: A Városrendezi Kommunális Bizottság 5 igen szvzttl, 1 trtózkodás mellett 15 %os díjemelt elfogdásr jvsolj. F l u s s y Sándor: A Jogi Ügyrendi Bizottság 7 igen szvzttl rendelettervezetet elfogdásr jvsolj Képviselőtestületnek. A Pénzügyi, Ellenőrző, Vgyongzdálkodási Ellátásszervezi Bizottság milyen táblázt milyen egyszerűsítre gondolt? Dr. N g y László: Például kisálltok, bromfik esetében lehetne egységesíteni. Ngyon tgolt táblázt. Kérde kinek vn? Dr/ S z i l á g y i Amennyiben ezt módosítást Testület jóváhgyj, mennyit fog befizetni Közüzemi Válllt költségvetbe?