A TARTALOMBÓL: A természetes gazdasági rend.......... 2 Piacgazdaság kapitalizmus nélkül...... 3 A pénz: A piac uralkodójából... a piac semleges szolgálója lesz A föld: kereskedelmi áru és spekuláció tárgya helyett a gondunkra bízott létalap A nõk és férfiak gazdasági egyenjogúsítása Gazdasági növekedés és kamatrendszer.. 7 Minden baj oka a kamatgazdaság?.... 9 Kamat nélküli piacgazdaság Szabadpénz-rendszer Van-e harmadik út?................ 10 Kamatozó szívességek............... 13 A jó öreg neoliberalista közgazdaságtan A világ, ami egy ilyen közgazdaságtanra épül Gazdaság kamatos kamat nélkül A Szívesség Bank A pénz parkolási díja Magyarország és a globalizáció........ 18 A természetes társadalom........... 19 Drábik János tanulmánya............ 21 Van-e különbség a pénz és a hitel között? A pénzkibocsátás meghatározza a demokráciát Milyen lenne egy globális valódi pénz? Ön a Jó Ha Figyelünk!!! címû alkalmi megjelenésû újság olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a www.tar.hu/jhfk weboldalról. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék. Amennyiben a lap megnyeri tetszését, kérjük jó szívvel ajánlja azt másoknak is elolvasásra! Köszönjük, és jó szórakozást! JHF könyvek a NETEN!!! http://www.tar.hu/layout
Kétezeregy Kiadó Silvio Gesell: A természetes gazdasági rend Kétezeregy Kiadó ISBN 963-86243-8-8 380 oldal 3900 Ft Meglehetõsen szokatlan feladatra vállalkozott kiadónk Silvio Gesell magyarul mindeddig meg nem jelent mûvének kiadásával, hiszen a könyv 1916-ban, 88 éve jelent meg elõször. Annak idején Gesell alternatív gazdasági modellje nagy visszhangra talált, majd a gazdasági és politikai erõk váltakozásától függõen hol megpróbálták elfelejteni, hol elkezdték újragondolni elméletét. A harmincas években a geselli szabad gazdaság hívei vállalkoztak arra, hogy kísérleteket folytatnak kamatmentes pénzzel elgondolásaik helyességének bizonyítására. Németországban, Ausztriában, Svájcban, Franciaországban, Spanyolországban és az Egyesült Államokban fáradoztak szabadpénz bevezetésén, hogy a munkanélküliséget megszüntessék. A legsikeresebbnek az osztrák Wörgl kísérlete bizonyult. Abban az idõben,amikor Európa sok országában tetemes munkanélküliséggel kellett harcolni, Wörglben egy év alatt a munkanélküliség 25%-kal csökkent. Amikor azután Ausztriában több, mint száz község kezdett érdeklõdni a modell iránt, az Osztrák Nemzeti Bank veszélyeztetve látta monopóliumát. Közbenjárt és betiltatta ezeknek a helyi pénzeknek a további használatát. Ugyanez lett a sorsuk a hasonló kísérleteknek Svájcban és Franciaországban is. Irving Fisher az Egyesült Államok egyik legismertebb közgazdásza és pénzteoretikusa volt. Fisher magát Gesell kereskedõ szerény tanítványának nevezte, és támogatta a kamatmentes pénzzel folytatott kísérleteket az USA-ban. A szabadpénz - mondta egyszer Fisher - a legjobb szabályozója lehetne a pénz forgási sebességének, amely a legzavaróbb tényezõje az árszínvonal stabilizálásának. Helyes alkalmazása esetén néhány hét alatt kisegítene bennünket a válságból. A harmincas években az USA-ban több mint száz község, köztük több nagyváros, tervezte olyan pénz bevezetését, amely a Wörgl-beli munkabizonylatoknak megfelelõen funkcionált volna. A pénz, amelyet nap mint nap használunk, kétféle, egymásnak ellentmondó célt szolgál: egyrészt csereeszköz, a munkamegosztás feltétele, így minden civilizáció alapja; másrészt felhalmozható dolog, s e minõségében akár akadályozhatja is a cserekereskedelmet. Egy zsák alma, ha nem veszik meg, elõbb-utóbb elrohad, a pénz azonban, amelyért megvennék, megõrzi eredeti értékét akkor is, ha tulajdonosánál marad. Mivel a pénz értékálló és mindenre használható joker, kamatot lehet kérni érte. Tulajdonosa úgy szedhet kamatot, hogy a kisujját sem kell megmozdítania. A József-fillér híres példája bemutatja, hogy a kamat mindig csak középtávon, és sohasem hosszabb távon biztosítja a pénzforgást. Ha Krisztus születésekor József betett volna egy fillért a bankba 5% kamatra, akkor 1990-ben, a német újraegyesítés évében - az akkor érvényes aranyár mellett - 134 milliárd darab, a Föld tömegének megfelelõ aranygolyót vásárolhatott volna. Ez azt mutatja, hogy a tartós kamatszedés matematikai-logikai lehetetlenség, ezért ez a pénzforgást mindig csak középtávon biztosíthatja. Minden ár kamatot tartalmaz, amelyet a termelõ és a szolgáltató fizet a banknak azért, hogy gépekhez és épületekhez jusson. A szemétdíjnak például körülbelül 12%-a, a vízdíjnak 38%-a, a lakbérnek pedig 77%-a kamat. Egy 40 m2-es lakás esetében, amely 150 000 német márkába kerül, ez körülbelül 750 000 márkát jelent száz év alatt. Minden ár, mellyel életünkben találkozunk, átlagosan 30-50% kamatot vagy tõkeköltséget tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy ha kamat helyett forgalmi illetéket vezetnénk be, legtöbbünknek megduplázódna a jövedelme, vagy ugyanazon életszínvonalért arányosan kevesebbet kellene dolgoznunk." (Margrit Kennedy) AZ OLVASÓHOZ! Tisztelt Olvasó! Új lapot indít útjára a szocialista nagyváros öntudatos polgára JHFK vagyis Jó Ha Figyelünk KÜLFÖLDRE IS címmel. Ebben a lapban jobbára külföldi anyagok olvashatók majd, olyanok, melyek a hazai sajtóban nem vagy csak kevés publicitást kapnak. Természetesen, ha kapcsolódó hazai írások is vannak az adott témakörben, azokat is igyekszünk megjelentetni. Elsõ számunkkal a gazdaságpolitikát vesszük górcsõ alá nem éppen hétköznapi szemszögbõl, egyúttal tisztelgünk a brilliáns közgazdász Silvio Gesell és munkássága, a szabad pénz elõtt is. Egy kis ízelítõ a lap tartalmából: Ön mit gondol, létezhet piacgazdaság kapitalizmus nélkül? A pénz valaha is válhat a piac uralkodójából a piac semleges szolgálójává? Ma úgy tûnik a politikum megfeledkezik arról, hogy a föld: kereskedelmi áru és spekuláció tárgya helyett a gondunkra bízott létalap. Fontos téma a nõk és férfiak gazdasági egyenjogúsítása is. Tudja Ön, kik a kapitalizmusmentes piacgazdaság úttörõi? Milyen kapcsolatban van egymással a gazdasági növekedés és a kamatrendszer? 2 Valóban minden baj oka a kamatgazdaság? Mi a szabadpénz-rendszer? Van-e harmadik út? Nagy Gábor Kamatozó szívességek címû kitûnõ tanulmányában bõvebben olvashat a jó öreg neoliberalista közgazdaságtanról és egy olyan világról, amely ilyen gazdaságtanra épül, ahol a tömeglét az uralkodó. A tanulmány is feszegeti azt a kérdést, hogy vajon létezhet-e gazdaság kamatos kamat nélkül? Visszatér a kaláka? Vagy Hallott már Ön a Szívesség Bankról? Cseréljünk! Jó? Mond Önnek valamit a LET SYSTEM kifejezés? És milyen pénz a zöld pénz? Mit gondol, vajon mennyire rúg a pénz parkolási díja? Milyen pénzügyei lehetnek az ökofalvaknak? Lehet, hogy ott már belsõ pénzt használnak? De az is lehet, hogy a Szivárvány Közgazdaság a megoldás? És vajon hogyan viszonyul hazánk a globalizációs folyamatokhoz? Milyen a természetes társadalom? Ezekrõl és még sok minden másról olvashat a JHFK Jó Ha Figyelünk KÜLFÖLDRE IS címû új lapban. Az egyszemélyes szerkesztõbizottság kiegészülve segítõkkel ebben a kiadványban is azon munkálkodik, hogy olvasói számára minél szélesebb látókört biztosítson. LAYOUT
Összefoglalás az eszme alapgondolatairól, történelmi eredetérõl és jelenlegi fejlõdési állapotáról, szervezeteirõl, valamint az ajánlott irodalomról A pénz: A piac uralkodójából 1891-ben Silvio Gesell, német-argentín kereskedõ (1862-1930) Buenos Airesben kiadta elsõ röpiratát, Die Reformation im Münzwesen als Brücke zum sozialen Staat (A pénzügy reformja mint a szociális államhoz vezetõ út) címmel. Ez képezte annak a nagyszabású mûnek az alapját, amely a szociális dilemma okait és a helyzetmegoldás lehetõségeinek kérdéseit taglalja. Azok a gyakorlati tapasztalatok, melyeket Gesell az akkori Argentína egyik gazdasági válsága folyamán szerzett, a marxizmussal szembenálló szemléletmódra késztették: az emberi munka kizsákmányolását nem a termelõeszközök magántulajdonára vezette vissza, hanem a pénzrendszer szerkezetében rejlõ hibákra. Akárcsak az antik filozófus, Arisztotelész, Gesell is felismerte pénz ellentmondásos kettõs szerepét, hiszen az, mint csereeszköz, egyrészt a piacot szolgálja, egyidejûleg azonban a hatalom eszközeként uralkodik is felette. Gesell a következõbõl indult ki: Hogyan lehetne megakadályozni, hogy a pénz a hatalom egyre elhatalmasodóbb eszköze legyen, viszont egyidejûleg semleges csereeszköz is maradjon? Szerinte két oka van a pénz piac feletti hatalmának: Elõször is az, hogy a hagyományos pénzt mint keresleti eszközt annak birtokosa - az emberi munkával, a termékekkel és a szolgáltatásokkal ellentétben - számottevõ kár veszélye nélkül visszatarthatja úgy, hogy spekulációs céllal kivonja a piacról. Másodszor is megvan a pénznek az az elõnye, hogy sokkal rugalmasabb, mint az áruk és a szolgáltatások; bevethetõ mindenkor és mindenütt, akár a dzsóker kártyajátékban. A pénznek ezért és mindenekelõtt a nagyobb összegek birtokosainak - különleges kiváltsága van: megbonthatja a kereslet és a kínálat, a megtakarítások és a befektetések körforgását, és kamat formájában jutalmat követelhet a termelõktõl és a fogyasztóktól azért, hogy lemondjanak a pénz spekulatív jellegû visszatartásáról illetve a rövid lejáratú pénzbetétekrõl, és visszajuttassák azt a reálgazdaság körforgásába. A pénz szerkezeti fölényét nemcsak tényleges visszatartása okozza, hanem már a körforgás megtörésének lehetõsége is elég, hogy a társadalmi szervezet gazdasági anyagcseréje csak akkor mûködhessen, ha a pénzt elõször is kamattal csalogatják elõ. A nyereség fontosabb a gazdaságosságnál, a termelést nem annyira az emberek szükségletei, hanem a pénz kamatozása szabja meg. A tartósan pozitív tartományban mozgó kamatláb megzavarja a nyereségnek és a veszteségnek azt az egyensúlyát, amely a piac decentrális önszabályozása szempontjából alapvetõ fontosságú. Gesell szerint ez egy igen komplex tünetû betegséget vált ki a társadalom szervezetében: a kamatos, s ezért nem semleges pénz, a jövedelmeket igazságtalanul, a teljesítménnyel ellentétesen osztja el, ami a pénz és a dologi eszközök koncentrációjába, és így a gazdaság monopolizálásába torkollik. Mivel birtokosai dönthetik el, hogy a pénz mozogjon-e vagy álljon, ezért az nem tud úgy magától áramlani a társadalom szervezetében, mint a vér az emberi testben. A társadalom ezért képtelen ellenõrizni a pénz körforgását és mennyiségének helyes adagolását; elkerülhetetlenné válik az árszint deflációs és inflációs ingadozása. Az áruk értékesítése megnehezül és munkanélküliség lép fel, ha a konjunktúra hullámzása során - a kamat átmeneti lecsökkenése miatt a majdani kifizetõdõbb befektetések reményében jelentõsebb összegeket vonnak ki a piacról. a piac semleges szolgálója lesz Gesell a pénz hatalomfosztását nem a középkori skolasztika kánoni kamattilalmának újbóli bevezetésével akarta elérni, de nem is a zsidó uzsorások felszámolásával. Sokkal inkább a pénzrendszer mai intézményének megváltoztatását akarta elérni, méghozzá úgy, hogy a pénz visszatartására költséget róna ki, amely semlegesítené a felhalmozás és a likviditás elõnyét. Ha a visszatartott pénzre díjat szabnak ki ahogy a közlekedésben is állópénzt rónak ki a tehervonatokra -, akkor az elveszíti a piac feletti uralkodó szerepét, és csupán csereeszközként fogja majd azt szolgálni. Ha nem tudják spekulációs manõverekkel megzavarni a körforgást, akkor lehetõvé válik, hogy a forgalomban levõ pénz mennyiségét állandóan úgy alakítsák az árukínálathoz, hogy annak vásárlóereje hosszú idõszakon át stabil maradjon, akárcsak a súlyok és a mértékegységek. Elsõ kiadványaiban Gesell a pénzügy organikus reformjának eszközét hangsúlyosan rozsdásodó bankók -nak hívta. Így lenne érvényes a pénzre is - mely eddig csak egy élettelen idegentest volt mind a társadalom szervezetében, mind a természet egészében a születés és a halál egyetemes törvényszerûsége; mulandóvá válna és elveszítené azt a tulajdonságát, hogy a kamat és a kamatoskamat a végtelenségig felszaporítsa. Ez a pénzügyi reform a szabályozás átfogó terápiáját jelentené, mely lebontaná a pénz folyamában levõ akadályokat, és segítene a társadalom beteg szervezetének, hogy úgy gyógyuljon ki fokozatosan magától a konjunktúrális és szerkezeti válság sokrétû tünetébõl, hogy azután stabil egyensúlyba kerülhessen, és beilleszkedhessen a természet harmónikus rendjének egészébe. Gesell az 1916-ban Berlinben és Bernben megjelent legjelentõsebb mûvében, Die Natürliche Wirtschaftsordnung durch Freiland und Freigeld (A természetes gazdasági rend szabadföld és szabadpénz révén) részletesen leírta, hogyan kerülhet egyensúlyba egymással a tõkekínálat és a -kereslet feltéve, hogy a pénz körfogása zavarmentes - egészen addig, amíg a kamatszint a mostani reál három százalékos alsó határ alá esik. Az õskamat, mely nem más, mint a dolgozó ember áldozata a pénz hatalmának oltárán, így nem lenne már a kamat része - az ezután már csak a kockázati díjból és a banki közvetítési díjból tevõdne össze. A piaci kamat az így elért egyensúlyi érték körül mozogna, ami biztosítaná, hogy a megtakarítások decentrálisan az igényekhez alkalmazkodó beruházásokba folyjanak. A szabadpénz az õskamat -tól megszabadított pénz, amely semleges a jövedelmek elosztása szempontjából, és a termelés jellegére és mértékére vonatkozóan nem tud kiváltani a vásárló és az eladó fél érdekeivel ellentmondó hatást. Gesell várakozása szerint a csonkítatlan munkajövedelem a lakosság széles rétegei számára tenné lehetõvé, hogy feladja alkalmazotti viszonyát, és magán vagy szövetkezeti vállalkozási formában önállósuljon. A föld: kereskedelmi áru és spekuláció tárgya helyett a gondunkra bízott létalap A 19-edik és a 20-adik század fordulóján Gesell kibõvítette a pénzügy megreformálásának koncepcióját a földjog reformjának követelésével. Az északamerikai földreformátor, Henry George (1839 1897) mûveinek olvasása ösztönözte erre, akinek gondolatait Michael Flürscheim (1844 1912) és Adolf Damaschke (1865 1935) terjesztették tovább Németországban. Damaschke törekvésével ellentétben, aki a föld magántulajdonának megtartása mellett csupán annak értékgyarapodását adóztatná meg a köz javára, Gesell inkább Flürscheim javaslatával értett egyet, aki a földet kártérítés ellenében magánkézbõl közkézbe adná, aztán pedig a legtöbbet kínálónak juttatná haszonbérbe. Amíg a talaj magánkézben levõ kereskedelmi áru és a spekuláció tárgya, addig nem alakulhat ki harmónikus viszony az emberek és a Föld között. A népi ideológiákkal ellentétben Gesell nem támogatta a föld és a vér összefonódásának gondolatát. Gesell, a világpolgár, az egész Földet minden egyes ember sajátjaként tekintette. Szerinte mindenkinek lehetõvé kell tenni, hogy akadálytalanul bejárja a Földet, és származásától, bõrszínétõl és vallásától függetlenül bárhol letelepedhessen. Csakúgy, mint a talajnak, az ásványi kincseknek is köztulajdonba kell kerülniük. Erre 3
egy nemzetközi szervezetet hozna létre, melynek az lenne a feladata, hogy kezelje az egész emberiség tuladonát képezõ kincset, valamint díj ellenében használati jogokat adjon ki rá. A nõk és férfiak gazdasági egyenjogúsítása Csakúgy mint több más földreformer, Gesell is arra gondolt elõször, hogy a föld bérbeadásából származó bevétel lehetõvé tenné az állam számára, hogy eleget tegyen a feladatainak anélkül, hogy más forrásokból is adókat kellene szednie (Single-Tax). Azonban elgondolkozott azon, hogy az elõidézõ elve alapján végül is kinek jár igazán ez a haszonbér, s arra a megfontolásra jutott, hogy a föld haszonbérébõl származó bevétel mennyisége a népsûrûségtõl, vagyis végül is a nõk gyermekszülési és nevelési hajlandóságától függ. Gesell ezért a haszonbér bevételét nevelési járandóságként az anyáknak juttatná, s a kiskorú gyermekek számától függõen havonta fizetné a házasságon kívül született gyermekek édesanyjának és a Németországban élõ külföldi anyáknak is. Minden anyát fel kellene szabadítani a pénzkeresõ apától való gazdasági függõségbõl. A két nem kapcsolatát ezáltal a hatalmi befolyásoktól mentes szerelem alapjára akarta helyezni. A Der Aufstieg des Abendlandes (A Nyugat felemelkedése) címû elõadásában Gesell reményét fejezte ki, hogy a kapitalizmustól testileg, lelkileg és szellemileg megbetegített emberiség egy kiváltságoktól és monopóliumoktól mentes, természetes piaci rendszerben fokozatosan visszanyeri egészségét és a kultúra új virágkorába léphet be. A kapitalizmusmentes piacgazdaság más úttörõi A szabadföld-szabadpénz-elmélet válasz volt mind a klasszikus liberalizmus Laissez-faire elvére mind a marxizmus tervgazdaság-elképzelésére. Nem középút a kapitalizmus és a kommunizmus között a késõbbi konvergencia vagy a mixed economies értelmében, vagyis nem egy államilag irányított kapitalista piacgazdaság, hanem az eddig megvalósított gazdasági rendszereken túlmutató alternatíva. Rendszerpolitikai értelemben kapitalizmus nélküli piacgazdaság -nak lehet nevezni. Gesell ezzel Pierre Joseph Proudhon francia társadalomújító (1809 1865) elmélkedéseit gondolta tovább önállóan, aki már a 19. század közepe táján a föld magántulajdonát és a kamatos pénz hatalmát tette felelõssé azért, hogy a feudális abszolutizmus megszûnte után nem tudott kialakulni egy uralkodói rétegtõl mentes társadalom. Proudhon a privát földjáradékot rosszallóan rablásnak nevezte, a pénz kamatát pedig elburjánzó daganatnak. A jövedelemnek ezek a kizsákmányoló fajtái eredményezték az új uralkodó osztály, a nagypolgárság létrejöttét, amely mind az államot, mind az egyházat fel tudta használni a kispolgárság és a munkásosztály feletti uralmának gyakorlásához. Gesell alternatív modellje ezenkívül Gustav Landauer (1870 1919) elméletével is rokonságot mutat, akit szintén Proudon inspirált, s aki aztán a maga részérõl Martin Buber-re (1878 1965) volt nagy befolyással. Párhuzamos gondolatok mutatkoznak Franz Oppenheimer ( 1861 1943) orvos-szociológus szociálliberalizmusában, illetve Rudolf Steinertnek (1861 1925), az antropozófia alapítójának, a társadalom hármas tagolásáról szóló elméletében is. Az elsõ szervezetek Németországban és Svájcban az elsõ világháború idején Gesell elsõ munkatársa, Georg Blumenthal (1879 1929), a földjog és a pénz reformját a társadalom természetes rendjének az elvével fûzte egybe, amely elvvel már Francois Quasnay (1694 1774) és több más fiziokrata is szembehelyezkedett a feudális abszolutizmussal a francia felvilágosodás idején. Blumenthal 1909-ben megalapította a Fiziokrata Egyesületet (Physiokratische Vereinigung). Ez volt az elsõ szervezete Gesell követõinek, akik a berlini és hamburgi földreformerek, individuálanarchisták és szindikalisták soraiból kerültek ki. Amikor A fiziokrata (Der Physiokrat) címû lap az elsõ világháború alatt a cenzúra áldozata lett, Gesell áttelepült Svájcba, ahol az ottani földreformerek, reformpedagógusok és életreformerek körében lelt követõkre. Közösen megalapították a Svájci Szabadföld-Szabadpénz Szö4 vetséget (Schweizer Freiland-Freigeld-Bund). Gesell két elõadásában, az Arany és béke? (Gold und Frieden?) illetve a Szabadföld a béke alapkövetelménye (Freiland, die eherne Forderung des Friedens) mutatott rá, hogy milyen jelentõs szerepet játszanak a reformjavaslatai a népek békéje és a társadalmi igazságosság megvalósítása szempontjából. A két világháború között A elsõ világháború és a német novemberi forradalom befejeztével Gesell, Landauerrel való kapcsolata révén, rövid ideig népi pénzügyi megbízottként tevékenykedett az elsõ bajor tanácskormányban. Ennek bukása után elõször árulással vádolták, de aztán elejtették a vádat. Ekkor Berlin környékére költözött, ahol figyelemmel kísérte a Weimari Köztársaság fejlõdését és számos brossúrában és fogalmazványban kommentálta azt. Gesell egy lépcsõzetes, maximum 75%-os vagyonjárulékkal, a nagybirtoki tulajdonból és a nagytõkébõl akarta finanszírozni a háború következményeinek rendbehozatalát, és ezzel egyidejûleg pedig a földjogra és a pénzre vonatkozó reformja megvalósításával akarta elindítani a belföldi tõkeképzõdést, amely lehetõvé tenné Németország számára, hogy teljesíteni tudja a gyõztes hatalmak jóvátételi követeléseit. Gesell fáradhatatlanul tiltakozott az ellen, hogy ehelyett az egymást gyorsan váltogató kormányok egy nagy inflációval méginkább a középosztályt és a lakosság alsóbb jövedelmi rétegeit fosztották ki a jómódúak javára, halogatták a reparációs követelések törlesztését, Németországot a külfödi tõke beáramlásától tették függõvé és a stabil rentenmárkát (?járadékmárka, ford. megj.) lecserélték a válságra hajlamos aranyfedezetû valutára. Gesell igen korán elhatárolódott a rasszista és az antiszemita ideologiától. Bár Darwin evolúcióelmélete nagy befolyással volt rá, mégis szembehelyezkedett a szociáldarwinista gondolkodásmóddal. A túlzott nacionalizmust ellenezve síkra szállt azért, hogy Németország megbékéljen a nyugati és keleti szomszédaival. A nemzetállamok expanziós politikáját az európai államok hatalommentes föderációjának kellene felváltania. Gesell ezentúl kifejlesztette a kapitalizmus utáni világvalutarendszer alapjait. Síkra szállt egy nyílt, kapitalista monopóliumoktól és vámhatároktól, nemzeti kereskedelmi protekcionizmustól és gyarmati terjeszkedéstõl mentes világpiacért. A késõbb létrejövõ Nemzetközi Valutaalappal és Világbankkal ellentétben, amelyek az adott igazságtalan struktúra keretein belül a hatalom képviselõinek érdekeit képviselik, és ellentétben egy közös európai valutával, Gesell egy Nemzetközi Valuta-Szövetség -et akart létrehozni, amely az összes nemzeti valután felülálló, semleges világpénzt bocsátana ki és azt úgy kezelné, hogy az a szabad világkereskedelmi kapcsolatok kiegyenlítõdéséhez vezessen. A háború utáni elsõ évek nagy inflációjának köszönhetõen Gesell követõinek tábora feldagadt kb. 15.000 fõre. Ez a tábor azonban 1924-ben szétvált a mérsékelt liberális Szabadgazdasági Szövetségre (Freiwirtschaftsbund) s a radikális individuálanarchista Fiziokrata Harci Szövetségre (Fysiokratischer Kampfbund). Hozzájárult a szétváláshoz az a mély ellentét, melyet Gesellnek az állam leépítésé -rõl szóló messzemenõ elképzelései gyújtottak lángra. A belsõ viszálykodások gyengítették a támogatói tábort. Mivel nem sikerült tömegmozgalommá válniuk, az egész weimari idõszak alatt sokféle módon próbáltak közeledni a szociáldemokratákhoz és a szakszervezeti mozgalomhoz, valamint az akkori béke-, nõ- és ifjúsági mozgalomhoz. A Szabadgazdasági Szövetség a nagy világgazdasági válság alatt több folyamodványban járult a Reichstagban képviselt összes párthoz, melyekben intett az akkori deflációs politika következményeitõl és javaslatokat tett a válság leküzdésére. Ezek visszhang nélkül maradtak. Amikor a Fiziokrata Harci Szövetség gyakorlati kísérletei felkeltették a közvélemény figyelmét, a német birodalmi pénzügyminisztérium 1931-ben a brüningi szükségrendeletek keretein belül betiltotta azokat. Az 1932-es birodalmi választásokon a Szabadgazdasági Párt sikertelen maradt. A nemzeti szocializmus hatalomra kerülése után Gesell követõinek egy része ellenzéki magatartást vett fel és ezért ül
döztetésnek lett kitéve. Egy másik részük végül elfojtotta azt, amit az NS-ideológia valódi természetérõl tudott, és abban a csalóka reményben ringatta magát, hogy Hitler és Gottfried Feder talán komolyan fel szándékozzák számolni a kamatrabszolgaságot ( Brechung der Zinsknechtschaft ). Így aztán megpróbálták, vezérfunkcionáriusainak befolyásolásával, az NSDAP (Nemzeti Szocialista Német Munkáspárt) gazdaságpolitikáját belülrõl megváltoztatni. A rezsimhez való igen kockázatos taktikai hozzáidomulásuk ellenére 1934 tavaszán betiltották a szabadgazdasági szervezeteket és médiumaikat, egy részük magától oszlott fel. A totalitárius rezsim kezdeti téves megítéléséhez nem csak az a fájdalmas visszautasítás járult hozzá, amelyben a weimari pártok részesítették õket, hanem elsõsorban a tanácstalanság, hogy melyik a föld- és pénzreform megvalósításának megfelelõ útja. Ausztriában és Svájcban továbbra is léteztek szabadgazdasági szövetségek. Gesell fõ mûve megjelent angol, francia és spanyol nyelven, ezenfelül ismertetõ füzetek jelentek meg hollandul, portugálul, csehül, románul és szerbhorvátul, valamint eszperantóul. Ebbõl kifolyóan léteztek kisebb csoportok Angliában, Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban, Csehszlovákiában, Romániában és Jugoszláviában. Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon az ottani német bevándorlók alapítottak csoportokat. 1945 után: az újrakezdés, a feledésbe merülés, majd újjáéledés az 1970-es évek végétõl Németország akkori megszállt övezeteiben újjáalakultak a szabadgazdasági szervezetek. A szovjetek által megszállt övezetben 1948-ban feloszlatták õket; a hatalom ottani képviselõi Gesellt vagy a monopólburzsoázia apologétájának vagy pedig, akár Marx ellenlábasát, Proudhont, kispolgári szocialistá -nak tekintették, akinek céljai nem egyeztethetõk össze a tudományos szocializmus -sal. Nyugat-Németországban Gesell megmaradt követõinek nagy része a weimari pártokkal szerzett tapasztalataik miatt - egy saját pártban való tevékenykedés mellet döntött. Megalapították a Radikálszociális Szabadságpártot (Radikalsoziale Freiheitspartei), amely 1949ben a szövetségi választásokon a szavazatok csaknem 1%-át kapta meg. Majd Szabadszociális Unió-ra (Freisoziale Union) változtatták a nevüket, és az ezutáni választásokon már csak minimális szavazatszámot értek el. Gyûlésteremként azonban továbbra is mûködött a Silvio-Gesell-Ház Wuppertal és Neviges között. Az 1950-es és 60-as évek nyugat-német gazdasági csodája folytán alábbhagyott a közérdeklõdés a gazdaságpolitikai rendszeralternatívák iránt, bár híres közgazdászok, úgymint Irving Fischer és John Maynard Keynes, elismerték Gesell jelentõségét. A munkanélküliség, a környezetpusztítás és a nemzetközi hitelválság eredményeként, csak az 1970-es évek végétõl nõtt meg ismét az érdeklõdés Gesell szinte feledésbe merült alternatív gazdasági modellje iránt. Így vált lehetõvé a generációváltás is a támogatói táborban. Bázelben, a Svájci Gazdasági Archívumban (Schweizerisches Wirtschaftsarchiv) mûködik egy Svájci Szabadgazdasági Könyvtár (Schweizerische Freiwirtschaftliche Bibliothek). Németországban az Alapítvány a Pénz- és a Földreformért (Stiftung für Refom der Geldund Bodenordnung) 1983-ban kezdte meg egy Szabadgazdasági Könyvtár felépítését. Ez 1988-tól 1997-ig 18 kötetben adta ki Gesell összes mûvét, mely az elméletével foglalkozó tudományos kutatás alapkövéül szolgál. Erre épül föl egy könyvsorozat Tanulmányok a temészetes gazdasági rendrõl ( Studien zur Natürlichen Wirtschaftsordnung ) címmel, amely a TGR-mozgalom száz éves történetének áttekintésével valamint Gesell legjelentõsebb taníványának, Karl Walkernek a mûveibõl összeálított válogatással indult. Az alapítvány más, a föld- és a pénzreform kérdéseit tárgyaló könyvpublikációkat is támogat és a Társadalomtudományi Társasággal (Sozialwissenschaftliche Gesellschaft) közösen jelentetik meg a Szociálökonómiai Szemle (Zeitschrift für Sozialökonomie) címû folyóiratot. 1988-ban és 1995-ben ezenkívül a Karl-Walker-díjjal (Karl-Walker-Preis) tüntettek ki olyan tudományos munkákat, me lyek a pénzpiacok reálgazdaságtól való elrugaszkodását illetve a munkanélküliség leküzdésének módjait kutatják. A Seminar für freiheitliche Ordnung (Szeminárium a szabadelvû rendszerért) Fragen der Freiheit (A szabadság kérdései) címmel egy füzetsorozatot jelentet meg. Emellett mûködik az Initiative für Natürliche Wirtschaftsordnung (Kezdeményezés a Természetes Gazdasági Rendért), amely svájci és osztrák baráti szervezetekkel közösen Gesell gondolatainak népszerûsítésére törekszik. A Vereinigung Christen für Gerechte Wirtschaftsordnung (Keresztények Egyesülete az Igazságos Gazdasági Rendért) a föld- és pénzreform gondolatát a földdel való spekuláció és a kamatszedés zsidó-keresztény-muzulmán kritikájával kapcsolja össze. Margit Kennedy, Helmut Creutz és más szerzõk Gesell elméletének aktualizálásán dolgoznak. Ebben a vonatkozásban többek között azzal kérdéssel foglalkoznak, hogyan függ össze egymással a pénzvagyon és az adósságállomány exponenciális növekedése a reálgazdaság környezetromboló növekedésével, hogyan lehet megszûntetni a gazdaság növekedési kényszerét, és hogyan lehet a föld- és pénzrefomot összekapcsolni egy ökológikus adórendszerrel. Az elmélet jelenlegi fejlõdési állapotának mérlegét nyújtja a Gerechtes Geld Gerechte Welt (Igazságos pénz igazságos világ) címû könyv. Ez a 1991-ben Konstanz-ban megrendezett konferencia 100 Jahre Gedanken zu einer Natürlichen Wirtschaftsordnung Auswege aus Wachstumszwang und Schuldenkatastrophe (Száv év gondolatai egy természetes gazdasági rendrõl kiutak a növekedési kényszerbõl és a hitelválságból) hozzászólásait tartalmazza. Az államszocializmus bukása Közép- és Kelet-Európában a rendszerek versengésében átmentileg a nyugati kapitalizmus gyõzelmét hozta. De amíg fennmaradnak a szegénység és a gazdagság közötti ellentétek és az abból kifolyó válságok és háborúk, amíg a gazdaság exponenciális növekedése szétrombolja a környezetet, és amíg az iparosított északi félteke kíméletlenül kizsákmányolja a délit, addig kutatnunk kell a szokványos gazdasági rendszerek alternatívái után. Ezek között Silvio Gesell szabadföld-szabadpénz elméletében is megtalálhatjuk a jövõ perspektíváját. Ajánlott irodalom: www.alkotmany.ngo.hu/silvio.htm (Silvio Gesell, A természetes gazdasági rend szabadföld és szabadföld révén címû könyvének nyersfordítása itt olvasható) www.fennmaradas.hu Silvio Gesell, The Natural Economic Order (translation by Philip Pye), London 1958 www.systemfehler.de Helmut Creutz, A pénz-szindróma 1-2, Hifa Hungária, 1997. (Segítség mindenkinek Egyesület, Honvéd u. 40, H 1055 Budapest) Lawrence Klein, The Keynesian Revolution. London 1966 and 1980, chap. 5, pp. 124 152. Dieter Suhr, Der Kapitalismus als monetäres Syndrom Aufklärung eines Widerspruchs in der Marxschen Politischen Ökonomie. Frankfurt 1988. Dieter Suhr, The Capitalistic Cost-Benefit Structure of Money. New York and Berlin 1989. Gerhard Senft, Weder Kapitalismus noch Kommunismus - Silvio Gesell und das libertäre Modell der Freiwirtschaft. Berlin 1990. Margrit Kennedy, Interest and Inflation-Free Money - Creating an Exchange Medium That Works for Everybody and Protects the Earth. Okemos/Michigan 1995. William Darity Jr., Keynes Political Philosophy: The Gesell Connection, in: Eastern Economic Journal Vol. 21, No. 1 Winter 1995, pp. 27 41. Mario Seccareccia, Early Twentieth-Century Heterodox Monetary Thought and the Law of Entropy. In: A. Cohen, H. Hagemann and J. Smithin, Financial Institutions and Macroeconomics. Boston 1997. Marvin Goodfriend, Overcoming the Zero Bound Interest Rate Policy, in: Journal of Money, Credit, and Banking Vol. 32, No. 4/2000 (part 2), pp. 845 869. Bernd Senf, Die blinden Flecken der Ökonomie - Wirtschaftstheorien in der Krise. München 2001. Zeitschrift für Sozialökonomie www.sozialoekonomie.de Forrás: Werner Onken Fordította Judit Cseuz 5
Silvio Gesell: TERMÉSZETES GAZDASÁGI REND SZABADFÖLD ÉS SZABADPÉNZ RÉVÉN c. mûvének magyar kiadásához Mintegy tizenöt éve, a Római Klub emlékezetes tanulmányai nyomán került szakmai munkásságom középpontjába a világválság. Az elemzõ irodalom meggyõzött arról, hogy a rendszer válságával van dolgunk, azaz, hogy a jelenlegi társadalmi formáció hosszú távon nem életképes. (Csak azok számára tûnik életképesnek, akik azt látják, hogy kapnak árut a boltokban, és mennek a villamosok, de nem figyelnek a tendenciákra.) Talán elég, ha a válság probléma-komplexumából egyetlen tényezõt emelek ki: a kamatos kamatot. Egyfelõl azért, mert ennek a társadalmi formációnak ez a legfontosabb mozgatója, másfelõl azért, mert ebbõl közvetlenül levezethetõ e társadalmi formáció két fõ katasztrófa-tendenciája. A kamatos kamat folytán a pénzvagyon exponenciálisan növekszik, ez pedig az emberiség rohamos polarizálódását eredményezi. A világ állapotát és mozgásirányát, az emberiség fejlõdését értékelõ 1998. évi ENSZ-jelentés szerint a Föld lakosságának leggazdagabb egyötöde fogyasztja el az összes javak közel 90%-át, a legszegényebb egyötöde viszont a javakból 1%-kal részesedik, és kevesebb, mint napi egy dollárból próbál megélni. De még fontosabb a folyamatot figyelnünk. Bogár László már jó néhány éve figyelmeztetett: A domináns erõk hatalmi pozíciójuknál fogva, ha nem is teljesen tetszés szerint, de alapvetõen a saját javukra formálják a cserearányokat, az árfolyamokat és a kamatviszonyokat, és ennek segítségével egy világméretû szivattyút mûködtetnek, óriási erõforrástöbbletet szívnak el a világ többi részétõl. Jól jelzi ezt, hogy 1950- ben a világ globális jövedelem- megoszlásában 65% jutott a leggazdagabb 20%-nak, 3% a legszegényebb 20%-nak. Napjainkra a gazdagok részesedése 87%-ra nõtt, a szegényeké viszont 1,3%-ra csökkent. ( Tétek és esélyek - az adósságproblémáról, a világgazdaság természetérõl és lehetõségeinkrõl. Magyar Nemzet 95.4.12.) A másik összefüggést H.Creutz-tól idézem: A pénzvagyonok a jelenlegi gazdasági rendben kamatot követelhetnek, és követelnek is. Ennek nagyságrendjében kell a munkavégzõknek, tehát a munkavállalóknak, önállóknak és vállalatoknak az általuk kitermelt jövedelem egy hányadát átadniuk. Ezek a leadandó részek viszont nem a gazdasági teljesítménnyel azonos mértékben növekednek, hanem a többszörösen gyorsabban gyarapodó pénzvagyonokkal, illetve adósságokkal azonos mértékben. Va6 gyis az értéktermelõk évrõl-évre többet veszítenek jövedelmükbõl. Ez a veszteség csak teljesítménynöveléssel egyenlíthetõ ki, tehát a bruttó nemzeti jövedelem gyarapításával. Ezzel behatárolódik az állandó gazdasági növekedés fõ oka: amíg a kamatláb állandóan pozitív, addig növekedésre vagyunk ítélve, ha a szociális összeomlást el akarjuk kerülni. Márpedig a kamatozás révén a pénzvagyonok csak Németországban naponta több mint 1000 millió márkával növekednek. (Helmut Creutz: A pénzszindróma. HIFA Hungária kiadása. 2. kötet 59. és 62.old.) Ez a kényszerû növekedés pedig nem engedi meg a vállalkozóknak, hogy figyelembe vegyék a természeti környezet megóvásának követelményeit, aminek következtében rohamosan romlanak életünk természeti feltételei. E tendenciák ismeretében érthetõ izgalom fogott el, amikor rábukkantam Silvio Gesell kamatmentes piacgazdaság elméletére, amelyet a hivatalos közgazdászok, és nyomukban a politikusok õk tudják miért - nemlétezõnek tekintenek, holott a közgazdasági gondolkodás olyan nagyságai, mint Maynard Keynes és Irving Fisher a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak Silvio Gesellrõl, és elgondolásainak helyességét a 30-as években számos helyi kezdeményezés a gyakorlatban is igazolta, amíg ezeket az ellenérdekelt bankkörök nyomására a kormányok be nem tiltották. Arra a meggyõzõdésre jutottam, hogy Gesell természetes gazdasági rend -je megadja a kulcsot a világválság megoldásához. Erre az elméletre olyan program építhetõ, amely megfelel mind a szociális igazságosság, mind a természettel való harmónia követelményeinek. E felismerés alapján dolgoztuk ki mûhelytársaimmal a Fennmaradás Társadalmi Programját, amely meggyõzõdésünk szerint sikeres alternatívája lehet az egyre kilátástalanabb válságba süllyedõ globális kapitalizmusnak, nemcsak Magyarország számára. Ezért tekintettem feladatomnak, hogy lefordítsam, és megfelelõ válogatásban közreadjam Gesell alapmûvét, és külön kötetben, vele átadjam az érdeklõdõknek a Fennmaradás Társadalmi Programját is. Síklaky István
7
jelenti, hogy ha kamat helyett forgalmi illetéket vezetnénk be, legtöbbünknek megduplázódna a jövedelme, vagy ugyanazon életszínvonalért arányosan kevesebbet kellene dolgoznunk. A harmadik alapvetõ tévedés abban nyilvánul meg, hogy azt hisszük, ez a kamat, fizessük bár hitel után vagy az árakban elrejtve, feltétlenül jogos. Kevesen tudják ugyanis, hogy a kamatnak és a kamatos-kamatnak a javak folyamatos és teljesen legális újraelosztásában van szerepe a kispénzûektõl a sokpénzûek felé. Ha például a német háztartásokat tíz egyenlõ nagyságú csoportba osztjuk, akkor kiderül, hogy 80%-uk kevesebb kamatot kap, mint amennyit kifizet, 10%-uk nagyjából ugyanannyit kap, mint amennyit kifizet, és csak a maradék 10% húz busás hasznot a rendszerbõl. Az igazságosság - miszerint takarékbetéteink és befektetéseink után minden fizetett kamatot visszakapunk -, alaposabban megvizsgálva, csupán képzelgés. Kamatnyeresége csak a lakosság 10%-ának van, s ez abból származik, amit a nagy többség a kamaton veszít. Ahhoz, hogy ebben az üzletben nyereségesek legyünk, egy több mint ötszázezer márkás kamatozó betétre lenne szükségünk. Németországban jelenleg naponta egymilliárd márkát (az egyes után kilenc nulla következik) oszt újra a rendszer a munkából élõktõl a pénzüket kölcsönadni tudók javára. Ma a kamatrendszer legnagyobb nyertesei a bankok, a biztosítótársaságok és a multinacionális konszernek. A német bankok kamatjövedelme az 1971 és 1981 közötti idõszakban körülbelül a négyszeresére növekedett, egyedül 1978 és 1994 között 111 milliárd német márkáról 482 milliárd márkára nõtt. A vállalkozói nyereség 1971-tõl 1981-ig 45%-kal nõtt, de 1979 és 1982 között csökkent (vö. Creutz [1997], 1. köt., 226. o.). A konszernméreten aluli cégeknél a baloldali pártok által még mindig sugalltnál jóval kevesebb az érdekellentét a vállalkozók és a munkavállalók között, mint általában a jövedelmükért dolgozni kénytelenek és a munka nélkül jövedelemhez jutók között. Ez utóbbiak többnyire olyan multinacionális konszernek, amelyek pénzügyi befektetéseikkel többet keresnek, mint a termelésükkel, valamint a bankok és a biztosítók. A negyedik alapvetõ tévedés szerint azért kell kamatot fizetnünk, hogy az inflációt kiegyenlítsük. Valójában az infláció annak a pénzrendszernek a szükséges velejárója, amelyben a kamatra a pénzforgás biztosítása miatt van szükség. Különbözõ gazdasági mutatók összehasonlításával lehet ezt megvilágítani. Az 1968-89-es idõszakban a Német Szövetségi Köztársaság bruttó hazai terméke (GDP-je) a négyszeresére nõtt, éppen úgy, mint a bruttó és nettó bérek és járandóságok, valamint az állami bevételek. Mindeközben ugyanakkor az állam kamatterhei a tizennégyszeresükre nõttek. Ezen egyensúlytalanság enyhítésére az egyik lehetõség több pénz kibocsátása, azaz infláció gerjesztése. Az infláció leginkább a lakosságnak megint csak azt a részét érinti, amelynek az inflációval szemben nincs értékálló tulajdona (földje vagy háza), és a kamatrendszerben egyébként is mindig mindenre ráfizet. A piacgazdaság erõinek játékában a kamat ezért hamis ármechanizmushoz vezet: a játékosokat (a gazdaság szereplõit) kamatköltségekkel bünteti, a játék elrontóit pedig, akik készpénzt (likviditást) tartanak a kasszában, kamatbevétellel jutalmazza. A kamat ily módon teljesítmény nélküli jövedelmet tesz lehetõvé, növekedésre kényszeríti a gazdaságot, és tovább növeli a jövedelmek közötti egyenlõtlenséget. Bernard Lietaer becslése szerint a rendelkezésre álló pénzmennyiség 2-3%-a is elég volna ahhoz, hogy világszerte minden áruforgalmat le lehessen bonyolítani. A többi 97% spekulációs célokat szolgál, valuták megingatását teszi lehetõvé (lásd Soros György megnyilatkozását az írás elején), és nemcsak teljes mértékben terméketlen, de veszélyes is mindenki számára - fõleg azért, mert javarészt olyan emberek és szervezetek kezében összpontosul, akiknek és amelyeknek egyetlen céljuk, hogy még több pénzt szerezzenek vele. Nagyjából 1890 óta létezik a Silvio Gesell által megfogalmazott pénzrendszer és természetes gazdasági rend, amely a kapitalizmushoz és a kommunizmushoz körülbelül úgy viszonyul, mint a ptolemaioszi 8 világkép (amely szerint a Nap kering a Föld körül) a kopernikuszi világképhez (amely ennek pontosan az ellenkezõjét állítja). Gesell azt javasolja, hogy kamatszedés helyett a pénzt vonják állami hatáskörbe, s a pénzforgás biztosítása érdekében szedjenek érte pénzhasználati, illetve pénzvisszatartási illetéket. Ez az illeték nem azoknak kedvezne, akiknek a szükségesnél több pénzük van, hanem az államnak, a régiónak vagy a közösségnek, amely kibocsátja és végül is használja. A pénz szerepét ezzel csereeszköz funkciójára korlátoznák. Ha több van valakinél, mint amennyire pillanatnyilag szüksége van, akkor beviszi a bankba, ahol kölcsönként újra forgalomba hozzák. A mai szokások így nemigen változnának, és a takarékosságra továbbra is ösztönöznének. A látra szóló betéten a pénzt ugyanis készpénzként kezelik és pénzhasználati illeték terheli, míg a takarékszámlán nem. A pénz megtartja értékét (mert a mai pénz számára az államadósság mérséklése és a munkahelyek megtartása céljából nélkülözhetetlen infláció megszûnik). Az adósnak azonban a bank munkadíjat, valamint kockázati prémiumot számol fel, amit azonban kismértékben eddig is minden tranzakció esetén megtett, s többnyire nem tesz ki 2,5%-nál többet. Noha Keynes már 1936-ban megjósolta, hogy a jövõben többet fogunk tanulni Gesell, mint Marx szellemétõl, ez a jövõ még mindig nem érkezett el. Kérdés, hogy lesz-e elegendõ idõnk a változtatáshoz. Az ökológiai egyensúly - és alighanem a világgazdasági rendszer egyensúlya is - bármikor felbomolhat, s ezt mindenki, gazdagok és szupergazdagok, a rendszer eddigi haszonélvezõi is meg fogják szenvedni. A küszöbönálló katasztrófa jó alkalom lenne arra, hogy teljesen más alapokra építkezzünk egy ökologikus pénzés gazdasági rendszer jegyében. HIVATKOZÁSOK Creutz, H. [1997]: A pénz-szindróma - Utak a válságmentes piacgazdasághoz; 2 kötet, HIFA HUNGÁRIA, Budapest Gesell, S. [1949]: Die Natürliche Wirtschaftsordnung; Rudolf Zitzmann Verlag; Lauf bei Nürnberg; 9. kiadás; http://userpage.fu-berlin.de/~roehrigw/gesell/nwo/, angolul: The Natural Economic Order; http://www.systemfehler.de/en/neo/index.htm vagy http://ccdev.lets.net/neo/neo.htm Soros Gy. [1999]: A globális kapitalizmus válsága - Veszélyben a nyílt társadalom; Magyar Könyvklub - Scolar, Budapest Lábjegyzetek: (1) Az 1999. január 31-én Düsseldorfban, az Initiative für Natürliche Wirtschaftsordnung (INWO Kezdeményezés a természetes gazdasági rendért) kongresszusán elhangzott elõadás (http://www.inwo.de/archiv/gchance.htm) Vladimir Svitak által rövidített változata (in. Svitak, V. [szerk.]: Strukturen des Aufbruchs - von der Konkurrenzgesellschaft zur Solidargemeinschaft; Hirzel, Stuttgart, 2001, 72-77. o.). A fordítást Kocsis Tamás vetette egybe a német eredetivel. Az írást a szerzõ szíves engedélyével közöljük. (2) Soros György itt arra a válságsorozatra utal, amellyel az 1987-es tõzsdekrachot követõ, pénzügyileg nyugodt periódus lezárult. A sorozat 1997 júliusában Thaiföldön kezdõdött, majd novemberben Hong Kong-ban (és Kelet-Ázsiában), 1998 februárjában Indonéziában, végül Oroszországban okozott jelentõs, az egész világra kiható pénzügyi problémákat. (A szerk.) (3) Az említett fedezeti befektetési alap (hedge fund) 5 milliárd amerikai dolláros saját tõkével 125 millió dolláros hitelt vett fel, s ezzel - az 1997. évi közgazdasági Nobel-díjjal jutalmazott elmélet alkalmazásával és kidolgozói, Myron Scholes és Robert Merton aktív közremûködésével - 1250 milliárd dolláros spekulációba fogott. Az említett válságsorozat az alapot megrendítette, melynek közelgõ összeomlása a teljes pénzügyi rendszert fenyegette. Ezt elkerülendõ az amerikai jegybank (Fed) 14 nagybank összefogásával 3,625 milliárd dolláros mentõcsomagot dolgozott ki, s a gyengélkedõ fedezeti befektetési alapokat nagyrészt átvette. Bõvebben lásd Dunbar, Nicholas: A talált pénz - Egy pénzgyár tündöklése és bukása, A pénzpiacok természetrajza; Panem-John Wiley & Sons, Budapest, 2000 (A szerk.) (4) Inflációval terhelt rendszerünkben persze nem a konyhaszekrényben vagy a párnahuzatba varrva õrzi meg az értékét. (A szerk.) (5) 2002. január 1-tõl Németország hivatalos pénzneme az euró. A hivatalos átváltási árfolyam: 1 német márka = 0,5112 euró. (A szerk.) Fordította: Andrásfalvy András Forrás: Margrit Kennedy
A kamat megszûnése a környezetet is megmenthetné állítja egy alternatív közgazdász A tõkés termelési módot kell megszüntetni vagy átalakítani - mondják sokan. Igen, de egészen pontosan mit? Maga az árutermelés és piacgazdaság megszüntetendõ? A tõkés magántulajdon? Esetleg a kizsákmányolás egyéb formáját kellene felismerni és megszüntetni? Az a környezetvédõ, aki nem a környezetpusztítás okai ellen lép fel, a természet ellensége - idézi Chomsky szállóigévé vált gondolatát Síklaky István alternatív közgazdász. A környezetrombolás közvetlen oka a gazdaság terjedelmének állandó növekedése - folytatja. A Föld zárt rendszer, s ennek egyik alrendszere sem bõvülhet korlátlanul. Le kell tehát valahogy állítani a gazdaság növekedését - vonja le a következtetést. Eddig a pontig nagyon sokan értenek egyet Síklakyval. A Római Klub híres jelentése nyomán egész tudományos irányzatok fejlõdtek ki, amelyek a növekedésben látják a bajok okát. Szélesnek mondható az egyetértés abban is, hogy az állandó növekedési kényszer a tõkés gazdaság alaptörvénye. A tõkés gazdaság csak növekedés közben lehet egyensúlyban. A növekedést pedig olyan mutatóban - a GDP-ben - méri, amely alkalmatlan a gazdaság és társadalom valódi állapotának, pláne a népjólétnek a mérésére. A tõkés termelési módot kell tehát megszüntetni vagy átalakítani - mondják megint csak nagyon sokan. Igen, de egészen pontosan mit? Maga az árutermelés és piacgazdaság megszüntetendõ? A tõkés magántulajdon? Esetleg a kizsákmányolás egyéb formáját kellene felismerni és megszüntetni? Kamat nélküli piacgazdaság Síklaky István szokatlan dolgot állít: szerinte a kamatgazdaságtól kellene megszabadulni. Az áruk és szolgáltatások elõállítóira hatalmas terheket ró, hogy költségeik és profitjuk fedezetén túl a pénztõke kamatát is meg kell termelniük a pénztulajdonosok számára. Síklaky azt vallja ezért (Silvio Gesell német közgazdászt követve), hogy nem általában a magántulajdon, hanem a kamatozó kölcsönpénz a kizsákmányolás forrása. Érvelése szerint a profit a vállalkozó tevékenységéhez kötõdik, de a kamat mögött semmilyen hasznos cselekedet nem áll. Az a teher, amit a kamatfizetési kötelezettség ró a piaci szereplõkre, végsõ oka az inflációnak, a túltermelési válságoknak. A kamat kényszeríti állandó növekedésre is a termelõket - állítja Síklaky István - ezért a kamatgazdaság áll a környezet katasztrofális pusztulása mögött is. Ha így van, meg kellene szabadítani a gazdaságot a kamattehertõl - folytatódik az okfejtés. De vajon lehetséges-e ez, és hogyan? Síklaky Silvio Gesell javaslatát ajánlja figyelmünkbe. Gesell A természetes gazdasági rend szabad föld és szabad pénz révén címû, 1913-ban megjelent munkájában lefektette a kamat nélküli piacgazdaság alapelveit. Ha igaz, hogy a bajok mögött a kamatgazdaság jellemzõi állnak, akkor a Gesell-féle szabad pénzen alapuló gazdaság biztosíthatná a fenntartható fejlõdést véli Síklaky István. Szabadpénz-rendszer Mi is ez a szabad pénz? Gesell szellemes technikát dolgozott ki annak biztosítására, hogy a pénztulajdonosok legfõbb céljává váljon minél gyorsabban szabadulni a pénzüktõl. Azt ajánlja, hogy a gazdaság szereplõinek kezében lévõ pénz a jegybank által szabályozott nyilvános elvek szerint állandóan veszítsen értékébõl. A pénztulajdonosok tehát kénytelenek negatív kamattal számolni. Ilyen körülmények között nem érné meg a pénzen ülni. Gesell javaslata megteremtené tehát a forgásbiztosított pénzt. A negatív kamat drágítaná a kölcsönügyleteket és spekulációt, a hitelkínála egyensúlyba kerülne a kereslettel, s végsõ soron megszûnne a pénztõke kamata - mondja Silvio Gesell nyomán Síklaky István alternatív közgazdász. A szabad pénz értelmetlenné tenné a tõkés számára a tõke kivonását a termelésbõl. Ha tudom, hogy minden 100 forintom 50 fillérrel kevesebbet ér a következõ hónapban, vásárolni fogok. De nem azért vásárolok, mert pénzem van, hanem azért van pénzem, hogy vásároljak. Persze semmilyen rendszer nem garantálja önmagában a társadalmi gondok megoldását szögezi le Síklaky. A kamat nélküli piacgazdaság sem automatikusan válna környezetkímélõvé. A bõvülés állandó kényszerének kikapcsolásával azonban jó feltételeket teremtene a környezettel békében élõ rendszer mûködtetéséhez. Kísérletek helyett nemzetközi egyezmények? A szokatlan gondolat vitákat vált ki. A közgazdasági társaság vitáján, amit a Közgáz környezetgazdaságtani mûhelye szervezett, Kiss Károly alternatív közgazdász például alapvetõ kifogásokat fogalmazott meg Síklaky gondolatmenetével kapcsolatban. Kiss Károly bírálata azért érdekes, mert nem a sokat kárhoztatott neokonzervatív közgazdaságtan irányából érkeztek ellenvetései. Kiss személyében a környezetpusztítás közgazdasági megoldásait kutató irányzat képviselõje szólalt meg. Kiss Károly úgy látja, hogy nem lehet a kamatot kikapcsolni a piacgazdaság mûködésébõl. Aki a kamatot próbálja megszüntetni, annak a profitot is meg kell szüntetnie, ezzel viszont maga a piacgazdaság omlana össze, hogy valamiféle szovjet típusú gazdaság lépjen a helyébe. Ez pedig, mint mondja, elfogadhatatlan. A bíráló a kísérletezés helyett a piacgazdaságnak bizonyos területeken - szociális, környezeti kérdésekben - történõ korlátozását tartja célravezetõnek. Kétségeink ellenére is folytatni kell a nemzetközi egyezmények, kölcsönösen kikényszerített korlátozó intézkedések útján - mondja. Akciókutatás társadalmi reformok kísérletezés útján A kamat nélküli piacgazdaság életképességérõl az elméleti vita mellett kísérleti úton is információkat szerezhetünk - hívja fel a figyelmet Síklaky István. Gesell és követõi a 20. század elsõ felében, a Nagy Válság éveiben városi önkormányzatok segítségével kipróbálhatták a szabadpénz-rendszert. A beszámolók szerint sikerrel. Ugyancsak a beszámolók szerint a további kísérletezés a feleszmélõ bankszektor nyomása miatt vált lehetetlenné - mutat rá Síklaky. Mindenképpen elõny, ha egy gazdasági vagy társadalmi reformjavaslat helyi szinten kikísérletezhetõ, mielõtt széles körben bevezetnék az ötletet. A magyar - illetve általában a kontinentális európai - társadalomtudományban szokatlan, hogy az elméleti viták mellett kísérleti eredményeket is figyelembe vegyenek. A tényeket sokkal inkább tisztelõ amerikai és angol kutatók számára természetes, hogy mindazon eszméket, amelyek kis méretekben kísérletezhetõk, nemcsak megvitatják, de ki is próbálják a valóságban. A kísérleti társadalomjavítás, az akciókutatás módszere önálló tudományos ágazattá izmosodott. Az angolszász országokban nehéz is megállapítani, hol végzõdik a tudomány, és hol kezdõdik a politika, illetve a reformmozgalmak terepe. A válságokra nem elsõsorban politikai pártok alapításával vagy tüntetésekkel válaszolnak. Az angolszász világban a helyi kísérletek szaporodása jelzi a legbiztosabban az új születését. (Lásd errõl részletesebben Percenként forradalom címû írásunkat a NOL-on.) Liska Tibor munkatársa nem tagadja meg magát Bizonyára nem véletlen, hogy Gesell szabadpénz-rendszerét éppen Síklaky István kínálja fel kísérletezésre. Síklaky ismert munkatársa volt a szabadpiac és vállalkozás apostolának, Liska Tibornak. Síklaky István nevéhez fûzõdik a nyolcvanas évek elején nagy port felvert Liska-féle szentesi vállalkozási kísérlet lebonyolítása. Liska Tibor a piaci folyamatok teljes felszabadítását, a magántulajdon monopóliumának megszüntetését hirdette, Síklaky Gesell nyomán a pénztõke monopóliumának megszüntetésén töpreng. A lényeg az eltérések ellenére nagyon hasonló: a kapitalista piacgazdaság alapvetõ reformjának útjait keresik. Nem azt javasolják azonban, hogy ugorjunk fejest az ismeretlenbe, hanem csak azt, hogy bátor és szellemes kísérletekkel kutassuk a körmünkre égõ problémák megoldásait. Forrás: Tamás Tibor NOL 9