A KOMMUNIKÁCIÓS ELEMEK SAJÁTOSSÁGAI FUNKCIONÁLIS MEDDŐSÉG ESETÉN KISNÉMET MÓNIKA E-mail: monika.kisnemet@swedishtrade.se SZTE BTK Pszichológiai Intézet MŰHELYMUNKA Általános lélektan 2008-2009 őszi szemeszter
Összefoglaló A meddőséget leggyakrabban biomedikális szemszögből közelítik meg és azt biológiai zavarnak tekintik. Azonban ma már bizonyított, hogy hátterében nemcsak szervi, hanem pszichés okok is állhatnak, mint például stressz, traumák, vagy házastársi konfliktusok. Jelen kutatásban a női funkcionális meddőséget Wasser reprodukciós filtering modelljébe ágyazva, három különböző pszichés faktorral összefüggésben vizsgáltam; ezek a párkapcsolattal való megelégedettség, a párok kommunikációs-, illetve humorstílusa. A kutatásban 21 meddő és 22, a gyermekáldás első trimeszterében levő pár vett részt. Az eredmények ugyan közvetetten, de azt sugallják, hogy a párkapcsolat instabilitása, amely a meddő párok interakcióiban rejtett kommunikációs jelekben mutatkozik meg, valószínűsíthető faktora a meddőségnek. Kulcsszavak: funkcionális meddőség, humorstílus, kommunikációs stílus, párkapcsolati elégedettség, reprodukciós filtering Plágium nyilatkozat: A plágium szabályokat ismerem, és dolgozatomban azokat betartottam. Kisnémet Mónika, Budapest, 2009. január 9.
A kommunikációs elemek sajátosságai funkcionális meddőség esetén Mind Magyarországon, mind a fejlett nyugati társadalmakban a születések száma évek óta csökkenő tendenciát mutat. Míg 1980-ban Magyarországon 148,6 ezer csecsemő született, addig 2007-ben már csak 97,6 ezer (forrás: Központi Statisztikai Hivatal; 2009. január 9.) Ez a népességfogyás, amelynek egyenes következménye a lakosság elöregedése, komoly szociális, valamint gazdasági problémát jelent. A gyermekvállalási kedv csökkenése okozta gondokat tovább súlyosbítja az is, hogy a gyermekre vágyó párok kb. 10-15%-a meddő (Bernard és Krizsa, 2006). Egy pár akkor tekinthető meddőnek, ha egy (régebbi szakirodalmakban másfél-két) év, fogamzásgátlás nélküli, rendszeres, heti 2-3 együttlét ellenére sem következik be a gyermekáldás vagy a nő nem képes kihordani az ezen idő alatt megfogant magzatot (Szendi, 2002; Simó, 2006). A meddőség hátterében számos ok állhat: szervi, hormonális, genetikai, immunológiai és pszichés, de akár a nem reprodukciós szerveket érintő krónikus betegségek is megakadályozhatják a sikert (Simó, 2006). A meddőség eredete 40-50%-ban a nőknél, 40-45%-ban a férfiaknál, és 20%-ban mindkettő esetében fennálló problémákra vezethető vissza. Az esetek kb. 10-15%-nál ismeretlen eredetű a meddőség (Bernard és Krizsa, 2006). Legtöbb ember számára az emberi élet kiteljesítéséhez hozzátartozik a gyermekvállalás. Az emberi reprodukcióra számos tényező hat: életmód, környezeti hatások, táplálkozási és öltözködési szokások, testmozgás, korábbi promiszkuitás, sőt az általános egészségi állapot is (Simó, 2006). Mivel a meddő párok 10-15%-nál külső, illetve szervi okok nélkül áll fenn a meddőség, magától értetődik, hogy felmerül a pszichés eredet és a meddőség pszichoszomatikus betegségként való kezelése. A pszichoszomatikus betegségeknél a kóroki tényezők elsősorban pszichés funkciókhoz kötöttek, azon keresztül mutatkoznak meg. A biomedikális megközelítés a fertilitás eredetét mindig biológiai okokra vezeti vissza, de bizonyított, hogy a meddőség igen gyakran pszichés összetevőkkel van összefüggésben, amelyek hatására nőgyógyászati pszichoszomatikus kórképek alakulhatnak ki. Az eddig vizsgált, és a szakemberek által elfogadott meddőséggel összefüggésben álló pszichés állapotok: a gyermekre túlzottan vágyó, vagy a korábban már abortuszon átesett nők lelkiállapota (Aszódi, 1976), de fennálló depresszió, különböző traumák, rejtett vagy kimondott házastársi konfliktusok, stressz, félelmek és azok elfojtása, illetve kevésbé hatékony megküzdő stratégiák (Fassino, Pieró, Boggio, Piccioni és Garzaro, 2002; Szendi, 3
2002; Bereczkei, 2003; Kováts és Krizsán, 2006). A meddőség pszichés aspektusai tehát nem hagyhatóak figyelmen kívül. A női organikus vagy másik nevén az elsődleges meddőséget kiváltó problémákat (pl. méhvel kapcsolatos betegségek, méhkürt szűkület) orvosi beavatkozásokkal és gyógyszerekkel viszonylag sikeresen tudják kezelni. A funkcionális meddőség nehézsége abban áll, hogy nem lehet organikus elváltozásokat beazonosítani, de ennek ellenére nem következik be a kívánt terhesség. A meddőségi centrumok a funkcionálisan meddő nők esetében a legmodernebb beavatkozásokkal próbálják a női testet a fogamzásképesség elérése érdekében a legjobb formájába hozni és megtermékenyíteni (pl. hormonális kezelések, inszemináció, lombik program). Annak ellenére, hogy a kezelések hatására kialakul a fogamzáshoz szükséges optimális hormonális környezet, az esetek nagy százalékában vagy nem jön létre a terhesség, vagy vetéléssel végződik a próbálkozás, vagy igen komoly terhességi problémák merülnek fel, amelyek koraszülésekhez és alacsony súlyú születésekhez vezetnek (Pandian et al., 2001, id. Szendi 2002). Bernstein és munkatársai (1979, id. Szendi, 2002) 11 év eredményeit áttekintve arra a következtetésre jutottak, hogy a kezelések 73%-ban sikeresek az organikus esetekben, és csak 6,6%-os a sikerességi ráta az ismeretlen eredetű meddőségeknél. Jones és Toner (1993, id. Szendi, 2002) a meddőségi esetek felét tekinti másodlagos eredetűnek, azaz funkcionális meddőségnek. Ha az ismeretlen eredetű meddő párok, illetve az anovulációs problémák miatti meddő nők eseteit összevonva kezeljük, akkor a meddőségek 40%-a olyan problémákra vezethető vissza, amelyekre az evolúciós értelmezési keret magyarázattal szolgálhat (Szendi, 2002). A szexuális reprodukció evolúciós megközelítése A szexuális kiválasztódáshoz kétnemű szaporodás kell. A partner kiválasztásánál a cél, hogy a lehető legjobb géneket biztosítsuk az utódnak, így magától értetődik, hogy a partnerválasztásban fontos szerepet kap az egyedek genetikai minősége, azaz fittsége. Fittség alatt a sikeres túlélés és szaporodás képességét értjük. A fittségjelző olyan biológiai tulajdonság, amely speciálisan az egyed fittségének reklámozására fejlődött ki. (Miller, 2006, 99). A fittségjelzők elmélete azt állítja, hogy az ember párkereső viselkedésének nagy része fizikai és szellemi fittségünk fitogtatásából áll a szexuális partnerjelöltek felé. A 4
partnerválasztásban az érzékszervek, a memória, a jövővel kapcsolatos vélekedések, döntések és pszichológia preferenciák vesznek részt (Miller, 2006). Hrdy (1999, id Miller, 2006) szerint a nők öröklötten rendelkeznek szellemi és fizikai adaptációkkal, amelyekkel gyermekeiket felnevelhetik akár a férfi segítsége nélkül is, de azért az általuk biztosított kényelem és könnyebb megélhetés mindig nagyra értékelt volt. Miller (2006) ennél tovább megy, és azt állítja, hogy az emberi jóság is egy fittségjelző, amelynek rejtett evolúciós értéke egy olyan szaporodási előny, amit a partnerválasztással értünk el. Azzal, hogy elődeink vonzódtak a bátor, becsületes, jó modorú egyénekhez, akik rendelkeztek azzal a képességgel, hogy önzetlenül segítsék párjukat és azok gyermekeit (akár közös, akár nem), tulajdonképpen előnyben részesítették az erkölcsös viselkedést. Ezzel olyan szelekciós nyomást gyakoroltak e tulajdonságra, amelynek hatására e vonás beépült mindkét nem ösztönvilágába és fittségjelzővé vált. A fajfenntartás szempontjából szaporodási siker az a mutatószám, amely megmutatja, hogy az egyénnek hány életképes utódja van (Miller, 2006). Az európai kultúrában nevelkedett emberek hajlamosak az embert monogám fajnak tekinteni, de a valóságban az szinte mindvégig enyhén poligín volt. Ez azt jelenti, hogy a legmegnyerőbb viselkedésű, legokosabb, legügyesebb, legtekintélyesebb férfiakhoz több nő vonzódik, tehát a férfiak szaporodási sikere függ egyéni tulajdonságaiktól. Az emberi fajra a kölcsönös, fittség szerinti szexuális választás jellemző, azaz mind a férfiak, mind a nők igyekeznek azzal a legfittebb egyeddel párosodni, aki még hajlandó velük arra (Miller, 2006). A férfiak és nők eltérő stratégiát alkalmaznak a minél jobb szaporodási siker elérésére, ami szorosan összefügg a szülői befektetéssel. Ez utóbbit Miller (2006) úgy definiálja, mint a szülő által nyújtott bármilyen gondoskodás, védelem és más erőfeszítés, ami az utód fittségét növeli a szülői fittségnek rovására (398). A szülői ráfordítás már a megtermékenyítés pillanatától eltéréseket mutat. Trivers szerint, ha a szülői beruházás szemszögéből vizsgáljuk a petesejtet, illetve a spermiumot, már ez is magyarázhatja a férfiak és nők közötti stratégiai különbséget (Trivers, 1970 id Miller, 2006). A nőknek egy petesejt megérlelése sokkal többe kerül, mint a férfiaknak a spermium előállítása (a petesejt az első időkben táplálékul is szolgál, míg a spermium tulajdonképpen csak egy DNS-csomag), így a petesejt lesz a szaporodást korlátozó erőforrás. A terhesség és a szoptatás további, főleg biológiai költséget jelent a nő részéről, amivel a beruházási olló még 5
szélesebbre nyílik. A férfi szaporodási sikere legalábbis a fogamzásgátlást feltalálása előtt korlátlanul nőtt azzal, hogy minél több potenciálisan termékeny nővel teremtett szexuális kapcsolatot. Ez az ún. R-stratégia, vagyis sok utód kevés szülői ráfordítással. A fent bemutatott beruházási olló miatt a nő szaporodási sikere akkor növekszik, ha olyan férfitől vállal utódot, aki minél fittebb és minél több szülői befektetést hajlandó a nő rendelkezésére bocsátani. Ez a K-stratégia: kevés utód sok szülői ráfordítással (Bereczkei, 2002; Miller, 2006). Az inkluzív fitness, vagyis az összesített rátermettség azt mutatja meg, hogy az egyed génjei milyen mértékben terjednek el egy populációban. Ebből a szemszögből az is fontos, hogy az utódok szaporodási sikere milyen. A szülőnek sok energiát és időt kell utódaira fordítani, így egy rosszkor érkezett gyermek evolúciós szempontból többszörösen felesleges kockázat. Először is, nem ideális körülmények között a magzat vagy utód előbb-utóbb meghalhat. Másodszor, ha életben is marad, a terhesség alatti stressz miatt kevésbé lesz életképes, így még több energiát kell a felnevelésébe befektetni, miközben fennáll a veszélye annak, hogy ő maga nem lesz képes a szaporodásra. A fajfenntartás szempontjából a cél az összesített rátermettség növelése, melynek leghatékonyabb eszköze a megfelelő partnertől a megfelelő időben vállalt utód és annak gondozása (Szendi, 2002; Bereczkei, 2003). A szaporodási sikert három dolog befolyásolja (Szendi, 2002): Környezeti feltételek Kötődési viselkedés és a szaporodási sikeresség összefüggései Tetszés és a reproduktív sikeresség közti közvetítő fizikai jegyek A meddőség evolúciós magyarázata Az evolúciós pszichológia meddőségre adott válaszát Wasser reproduktív filtering modelljében találjuk meg, amely a környezeti feltételek hatására helyezi a hangsúlyt. A modell lényege, hogy az evolúció során szelekciós nyomás hatására olyan pszichobiológiai mechanizmusok alakultak ki, melyek az életképes utód létrehozásához kedvezőtlen környezeti ingerek hatását közvetítve képesek meggátolni a szaporodást többféle mechanizmuson keresztül (Wasser, 1993, id Szendi, 2002). Az alábbi környezeti feltételeknél igazolódtak be, hogy meddőségi problémákhoz vezethetnek (Szendi, 2002): 6
Zsírszövet és testsúly aránya o táplálékhiány vagy nem megfelelő táplálkozás (pl. fogyókúra, szorongás vagy depresszió okozta étvágytalanság), amely amenorrheához vezethet o táplálkozási zavarok (pl. anorexia nervosa, ahol az alultápláltság okoz egyértelműen anovulációt, és a normális testsúly elérését követően is gyakran visszamaradhat amenorrhea vagy meddőség) o a szervezet túlzott igénybevétele, mint például a túlzásba vitt intenzív sportolás, másodlagos amenorrheát válthat ki, amikor is anovulációt és egyéb zavarokat (pl. luteális fázis zavara, oligomenorrhea) lehet megfigyelni a gonadikus tengely működésében o obesitas (ezen esetekben gyakran a policisztás ovárium szindróma az egyik oka a meddőségnek) Túlzott stressz (mindennapi vagy traumák okozta) Kihívásokkal, problémákkal terhelt, vagy veszélyes környezetben gyermeket vállalni nagyon kockázatos (inkluzív fitness), így az evolúció során kifejlődtek olyan mechanizmusok, amelyek túlzott stressz hatására megnehezítik/megakadályozzák a reprodukció sikerességét (pl. hormonális eltérések, abortálás). Számos vizsgálattal igazolták már, hogy a pszichésen megélt stressz korrelál a gonadikus funkcionális tengely zavaraival, amely meddőséghez vezet. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy voltak olyan vizsgálati eredmények is, amelyek nem igazolták a stressz és a reproduktív szerv zavarának kapcsolatát, amit azzal magyaráznak, hogy nem mindig manifesztálódik a stressz. A stressz biológiai markerének tartják a corticotropin releasing hormont (CRH), az adrenocorticotropin hormont (ACTH), a kortisolt és a prolaktint. A meddőség és a magas hormonszintek kapcsolatát nagyon sok kutatás megerősítette már (Szendi, 2002): o Extrém körülmények (pl.: háború, koncentrációs tábor) amenorrheához vezethetnek. o Nemi erőszakon átesett nők 10%-nál, míg kivégzésre váró nők 100%-nál regisztráltak amenorrheát. o Munkahelyi stressz, párkapcsolati problémák is meddőséghez vezethetnek (pl. elmaradt vagy meghosszabbodott ciklus). o Túlzott vágy a gyermekáldásra (Sanders és Bruce 1997-es naplóvizsgálata igazolta, hogy a teherbeesés akkor történt meg, amikor a legkevesebb stressz érte a nőket ( id Szendi, 2002)). 7
o Szorongás és depresszív tünetekben szenvedő, a mesterséges megtermékenyítésben (in vitro fertilization, IVF) résztvevő nőknél az IVF programok 10-20%-os sikerrel járnak, amelyet Wasser adaptív reprodukciós zavarnak nevez (1999, id Szendi, 2002). A kommunikációs- és humorstílusok a partnerkapcsolatokban A nő azon nem tudatos ítélete, hogy egy párkapcsolat nem elég stabil egy gyermek felneveléséhez evolúciós megközelítésben olyan környezeti feltétel lehet, amely az inkluzív fitness szemszögéből nagy kockázatot jelent. Ebből logikusan következik, hogy egy bizonytalan kimenetelű kapcsolatban annak ellenére, hogy a nő gyermeket szeretne ugyan nem tudatosan de elutasítja a gyermekvállalást, amelynek hatására nem következik be a tudatos szinten vágyott terhesség. Akkor viszont felmerül a kérdés, hogy milyen akár árnyaltabb jeleket lehet találni egy kapcsolatban, amelyek akár nem tudatosodott szinten, de információt adnak a másik fél elégedettségéről, illetve a párkapcsolat erősségéről és tartósságáról függetlenül attól, hogy tudatos szinten milyennek látja azt a nő. Vannak olyan kutatások, amelyek a kommunikációs, illetve a humorstílusokkal összefüggésben vizsgálják a párkapcsolati elégedettséget. Smith, Heaven és Ciarrochi (2008) élettársi kapcsolatban élő pároknál vizsgálták, hogy az érzelmi intelligencia, illetve a konfliktusok esetén mutatott kommunikációs mintázatok hogyan függnek össze a kapcsolattal való elégedettséggel. Az eredmények azt mutatják, hogy azon párok a legelégedettebbek a kapcsolatukkal, ahol az egyének a párjuk érzelmi intelligenciáját magasnak ítélték, illetve ahol nem kerülték a problémák megbeszélését. Manne és munkatársai (2004) egy olyan kutatást végeztek, amelyben összefüggéseket kerestek olyan párok kommunikációja, illetve a kapcsolattal való elégedettsége között, akiknél a nők korai stádiumú mellrákban szenvedtek. Az elégedettséggel kapcsolatosan nem voltak egyértelműek az eredmények, amit azzal magyaráztak, hogy a párok viszonylag kis százaléka jelzett alacsony párkapcsolati elégedettséget, így nem volt elemezhető a minta. Azonban a kommunikációs stílusok vizsgálata azt az eredményt hozta, hogy azok a betegek, akiknek párja reflektív támogató (saját érzését, gondolatát is megosztó) vagy humoros kommunikációs stílust mutatott beszélgetéseik során (akár általános témában, akár a betegséggel kapcsolatban), sokkal kevesebb stresszes tünetet produkáltak, illetve könnyebben megküzdöttek a mellrák elfogadásával. 8
Ez összefüggésben áll olyan új vizsgálati eredményekkel, amelyekhez a humorkutatások vezettek, miszerint a férfi partnerek pozitív humora összefüggésben áll a kapcsolat intimitásának fokával, illetve a párok elégedettségével (De Konig és Weiss, 2002, Lauer, Lauer, és Kerr, 1990, valamint Ziv és Gaddish, 1989, id Manne, 2004). Ziv és Gadish (1989; idézi: Martin, 2007) korrelációt talált a kapcsolattal való elégedettség és a másik fél humorának méltányolása között is. Kutatták a humorstílusok egyezőségének és a párkapcsolatok minőségének viszonyát is. Az eddig rendelkezésre álló kutatási eredmények azonban nem támasztják alá egyértelműen, hogy a hasonló humorpreferenciával rendelkező párok nagyobb elköteleződést mutatnának a kapcsolat iránt (Priest és Thein, 2003). A funkcionális meddőség és a párkapcsolati összefüggések vizsgálata A legtöbb kutatás a funkcionális meddőség és a kedvezőtlen környezeti ingerek kapcsolatára fókuszált, amelynek számos eredményét ma már a terápiás kezeléseknél is figyelembe veszik (pl. stressz-csökkentés), azonban ahogy Szendi fogalmaz: a fogamzóképesség-meddőség legelhanyagoltabb tényezőinek egyike a házasság, mint rendszer (Szendi, 2002, 408). Ha ezt tágabban értelmezzük, akkor ez azt jelenti, hogy a párkapcsolatok minőségének és a meddőség kapcsolatának összefüggéseit eddig nem igazán vizsgálták. Ha a párkapcsolat bizonytalanságát mint környezeti ingert amely a nő szülői ráfordításának növekedését jelenti egy esetleges sikeres terhességnél Wasser reproduktív filtering modelljébe helyezzük, akkor a Szendi-féle házasság, mint rendszer vizsgálatával egy új, meddőségre ható valószínűsíthető környezeti faktor elemzéséhez járulhatunk hozzá. Jelen tanulmány ennek a faktornak a kutatását, illetve annak eredményeit foglalja össze. A vizsgálat során arra kerestem a választ, hogy van-e összefüggés a párkapcsolattal való elégedettség, továbbá a partnerek kommunikációs stílusa és a nehézségek humorral történő feldolgozása, valamint a nők funkcionális meddősége között. Hipotéziseim: Állapotos párok párkapcsolati elégedettsége szignifikánsabb magasabb lesz, mint a meddő pároké A funkcionálisan meddő, illetve gyermeket váró párok esetén szignifikáns különbség lesz a férfiak kommunikációs stílusában Meddő párok esetén jellemző lesz a kommunikációs stílusok közül az: o Ellenséges, másikat vádló 9
o Magát kivonó, nem támogató o Önvádló Míg a gyermeket váró pároknál a férfira jellemző kommunikációs stílus a: o Reflektív, támogató (érzéseket, gondolatokat kicserélő) o Humoros o Támogató (saját érzéseket nem megosztó) A korábban meddő, de jelenleg gyermeket váró párok közül azoknál, amelyeknél a férfi kommunikációs stílusára a reflektív-támogató, a támogató vagy a humoros a jellemző, hamarabb fogant meg a gyermek. A funkcionálisan meddő pároknál szignifikánsan kisebb százalékban lesz azonos a párok tagjainak humorstílusa. Azonos humorstílussal rendelkező párok elégedettebbek lesznek a párkapcsolatukkal. Azonos humorstílussal rendelkező, előzőleg funkcionálisan meddő pároknál hamarabb fogant meg a gyermek. Résztvevők Módszerek A kutatásban főleg budapesti, Pest megyei és kecskeméti, többségben a harmincas éveikben járó 43 pár vett részt, akik hozzáférés alapú, illetve hólabda mintavétellel kerültek kiválasztásra. A kérdőívek felvétele részben egy budapesti meddőségi klinika és egy kecskeméti nőgyógyászati rendelő pacienseinek, a kezelőorvosok által való felkérése útján történt, részben internetes csatornákon történő toborzás útján (Nők Lapja Café babavárással kapcsolatos fórumai, iwiw felhívás). Huszonegy meddő pár képezte a vizsgálati csoportot és 22, első trimeszterben lévő állapotos párból állt a kontrollcsoport. A kontrollcsoportban 6 olyan pár volt, akiket korábban érintett meddőség problémája, és 16 olyan, akiknek a teherbeesés problémamentes volt. A nők átlagéletkora 32,67 (s= 4,116; meddő pároknál átlagéletkor 32,71, s=4,507; állapotos nők átlagéletkora 32,64, s= 3,812) míg a férfiaké 35,05 (s= 4,791; meddő pároknál átlagéletkor 34,95, s=5,005; állapotos párok esetén átlagéletkor 35,14, s=4,693). A kapcsolat típusa szerint a párok 35%-a (7 meddő és 8 állapotos pár) élettársi, míg a 65%-a (14-14 meddő illetve állapotos pár) házastársi kapcsolatban állt egymással. A 10
legmagasabb iskolai végzettség tekintetében a párok 55,8%-a megegyezik. A meddő párok esetében az egyezőség 57,1% (12 pár a 21-ből) míg a gyermeket váró pároknál 54,5% (12 pár a 22-ből). Az iskolázottság megoszlását az alábbi táblázat mutatja. Általános iskola Szakmunkás Szakközép Gimnázium Főiskola/egyetem Férfiak Nők Férfiak Nők Férfiak Nők Férfiak Nők Férfiak Nők Meddő 0 0 5 4 8 4 1 4 7 9 Állapotos 1 0 2 1 7 3 3 2 9 16 Total % 2,3% 0,0% 16,3% 11,6% 34,9% 16,3% 9,3% 14,0% 37,2% 58,1% 1. számú táblázat: Nők illetve férfiak iskolai végzettsége alapján való megoszlás. A táblázat megmutatja a meddő illetve állapotos párkapcsolatokban élők iskolai végzettségét nemenként illetve a nők valamint a férfiak mintájában a százalékos megoszlást. Az elemzésből 15 párt kellett kizárni, vagy azért mert biológiai okokra volt visszavezethető a meddőség (és ezt lombik programmal sem zárták ki, így egyáltalán nem beszélhetünk funkcionális meddőségről), vagy azért mert a pár valamelyik tagja nem töltötte ki a kérdőívet. Eszközök A kutatásnál részben saját készítésű kérdőívet használtam, részben pedig a Martin, Puhlik-Doris, Larsen, Gray és Weir (2003) által kifejlesztett Humorstílus Kérdőívet (HSQ). A saját készítésű kérdőív három részből áll. Az első rész a párok elégedettségét vizsgálja, amelyet Locke-Wallace (1959) által kifejlesztett Házaspár Összeillési Teszt (LWMAT) egyes részeinek felhasználásával készítettem el. Az elégedettségre kapható maximális pontérték 102 pont. Az elégedettségi mutató négy dimenzió együttesét tartalmazza: egy hétfokozatú Likert-skálán az elégedettség mértékét elérhető maximális pont 7 szintén hétfokozatú Likert-skálán, 8 különböző témában a párok egyetértését (pl.: anyagi kérdések, szexuális kapcsolatok) elérhető maximális pont 56 a párkapcsolatot érintő 7 kérdésre adott válaszokat, amelyeknél 3 válasz közül kell bejelölni azt, amivel az egyén egyetért (pl. bizalmas dolgait, titkait megosztja partnerével) elérhető maximális pont 17 egymásról való vélekedéseket eldöntendő kérdés formájában (pl. partnerem szexinek tart, párom ismeri álmaimat) elérhető maximális pont 22 11
A második rész a párok kommunikációs stílusát méri. Az első 30 kérdés a pár általános kommunikációját vizsgálja (a LWMAT képezte a kérdések alapját), míg a második 30 kérdés a meddőséggel kapcsolatos kommunikációt méri (ezen saját kérdéseket előzetesen 5 olyan személlyel teszteltem, akik valaha a meddőség problémájával küzdöttek, de ma már van saját gyermekük). Mindkét esetben vizsgáltam, hogy a párok kommunikációja mennyire pozitív, illetve negatív, valamint ezeken belül 3-3 alkategóriát elemeztem: ellenséges másikat vádló, elutasító magát kivonó (a partnert magára hagyja a problémával), önvádló, valamint támogató (meghallgatja partnerét, esetleg tanácsot is ad, de saját érzéseiről nem beszél passzív támasz), reflektív támogató (mindketten megosztják egymással érzéseiket, véleményüket aktív támasz) és humoros. A kommunikációs stílus megállapításához olyan kérdéseket tettem fel, amelyek mérték az egyének ilyen irányú önjellemzését, a pár másik tagja által észlelt kommunikációs stílust, illetve a párok válaszainak egyezőségét is. Az alkategóriák megállapításához Manne és társai (2004) kutatását vettem alapul, ahol a mellrákos nők partnerének kommunikációs stílusát vizsgálták. A kommunikációs stílusoknak a hat alkategória felel meg, amelyek mindegyikéhez 5 eldöntendő kérdés tartozik (pl. Gyakran érzem úgy, hogy párom kritizál, amikor nem értünk egyet). Minden kérdés 0 vagy 1 pontot ér (a fordított tételek esetén minden hamis válasz ér 1 pontot). Az értékelésnél értelemszerűen a stílusoknál minél több pontszámot ért el az egyén, annál jellemzőbb az adott kommunikációs stílus rá nézve. Az egyéni kommunikációknál, ahol a kérdésben a pár észlelése is megfogalmazódott (pl. Mindkettőnknek fontos, hogy megbeszéljük az érzéseinket.) ott mind a nők, mind a férfiak válaszát hozzáadtam a másik fél kommunikációs pontjaihoz (ezen részpontszámok 0, 1 illetve 2 ponttal gazdagíthatták a férfi, illetve a női kommunikációs stílusokat). Az alkategóriák pontjainak összeadásával számítható ki a párok negatív, illetve pozitív kommunikációjának értéke. A harmadik rész a pár medikális hátterét térképezi fel, amelyben a meddőségi intézetekben használatos orvosi vizsgálatokra, illetve bizonyos pszichológiai jellemzőkre (pl. mit érez a sikertelenség miatt, stresszesnek érzi-e az életét?) kérdezek rá. A Martin és társai (2003) által kidolgozott humorstílus teszt alapján 4 humorstílust vizsgáltam a pároknál: affiliatív (támogató) humor (mások megnevettetése a fő), önvédő humor (kiemelkedő vonása: élet humoros oldalának észlelése, stresszel való megküzdés), agresszív humor (jellemzője: mások kritizálása, kifigurázása és manipulálása) és önleértékelő humor. 12
használtam. Az eredmények statisztikai vizsgálatához az SPSS 15.0 for Windows programot A vizsgálat leírása Az egészségügyi intézetekben a vizsgálati személyeket a kezelő orvosok kérték fel a kérdőív kitöltésére (a felkérés szövegét lásd a 2. számú mellékletbn), és a várószobában történő várakozás során töltötték ki és adták át a nővérnek. Az adatok párosíthatósága végett a nővérek a párok kérdőíveit vagy jellel látták el, vagy összetűzték. Azon párok, akik az internetes felkérésre jelentkeztek, e-mailben kapták meg a kérdőívet, így azt faxban, e-mailen vagy postán juttathatták vissza, illetve egy esetben telefonon diktálták be. A kérdőív kitöltése egyénileg történt és általában 30-35 percet vett igénybe. Párok elégedettsége Eredmények Az adatok elemzését független mintás t-próba hipotézisvizsgálattal végeztem el. A nők, illetve férfiak elégedettségében nem volt szignifikáns különbség akkor, ha a meddő, illetve az állapotos párokat hasonlítottam össze, azonban ha a kapcsolat típusának (élettársi vagy házastársi) függvényében vizsgáltam e mutatót, akkor a meddő párkapcsolatoknál szignifikáns különbséget találtam a nők elégedettségére vonatkozóan (t(19)=-2,319; p=0,032), míg ez az eredmény az állapotos párkapcsolatokban nem mutatható ki. Vagyis az élettársi kapcsolatban álló meddő pároknál a nők kapcsolattal való elégedettsége szignifikánsabb kisebb volt, mint a meddő házaspároknál. A férfiak elégedettségében jelentős különbség egyik változó esetében sem volt kimutatható. Állapotos Meddő Házas Élettárs Házas Élettárs Átlag 84,21 72,75 79,5 66,57 Szórás 9,099 16,594 12,132 11,844 2. számú táblázat: Nők elégedettségének átlaga illetve szórása kapcsolat típustól függően a vizsgálati és a kontrollcsoportban 13
Kommunikációs stílusok az általános kommunikációnál Egyértelműen azonosítható kommunikációs stílusok megállapítását az alkalmazott teszt nem tette lehetővé, de bizonyos kommunikációs elemek használatának gyakorisága mérhető volt. Az adatok elemzését független mintás t-próba hipotézisvizsgálattal végeztem el. A meddő, illetve a babát váró pároknál nem volt szignifikáns különbség a pozitív, illetve a negatív kommunikációt illetően. Kivételt képezett, amikor a két csoportot az élettársi, illetve házastársi dimenzió mentén is megvizsgáltam. Ekkor ugyanis a meddő élettársi és az állapotos házas párok negatív kommunikációjában szignifikáns különbség volt (t(19)=2,468; p=0,023). Vagyis a meddő élettársi kapcsolatban élő pároknál több a negatív kommunikációs elem, mint a házas állapotos pároknál (meddő élettárs átlag: 15,29, s=4,716; állapotos házastárs átlag: 8,93, s=5,916). A kapcsolat élettárs/házastárs felbontása szerint szignifikáns különbség volt megfigyelhető a negatív kommunikációban (t(41)=2,231; p=0,031), azaz az élettársi kapcsolatban több a negatív kommunikáció, mint a házastársiban. A meddő párok esetében attól függően, hogy élettársi vagy házastársi kapcsolatban álltak szintén jelentős különbség volt, itt azonban mind a pozitív (t(19)=-2,304; p=0,033), mind a negatív kommunikációt (t(19)=2,354; p=0,029) illetően. Tehát a meddő élettársi kapcsolatokban kevesebb a pozitív kommunikáció illetve több a negatív kommunikáció a meddő házastársihoz képest. Negatív Pozitív Házas Élettárs Házas Élettárs Átlag 9,21 15,29 22,57 26,57 Szórás 5,925 4,716 5,14 6,554 3. számú táblázat: Meddő párok pozitív illetve negatív kommunikációja A női negatív kommunikációt illetően szignifikáns különbséget találtam (t(19)=2,811; p=0,011) a meddő párok esetén attól függően, hogy élettársi vagy házastársi kapcsolatban éltek a párok. Tehát nagyobb mértékben használnak negatív kommunikációt a párjukkal szemben a nők, ha élettársi, mint ha házastársi kapcsolatban álltak. A házaspároknál a kapcsolat típusától függően nem találtam szignifikáns különbséget a női kommunikációban és a férfiak negatív, illetve pozitív kommunikációjában sem volt különbség kimutatható. 14
A kommunikációs elemeket illetően a meddő pároknál jelentős különbség volt annak függvényében, hogy házasok voltak vagy sem: a nők esetében mind a vádló, (t(19)=2,527; p=0,021), mind a magát kivonó, elutasító (t(19)=2,442; p=0,025) stílus elemeket illetően, míg a férfiak esetében a magát kivonó, elutasító (t(19)=2,592; p=0,018), és a támogató (t(19)=- 2,782; p=0,012) stíluselemekben. Élettársi kapcsolatban a nők és a férfiak is jobban kivonják magukat a problémák közös vállalása alól, illetve a nők gyakrabban alkalmaznak vádló stílust. A férfiak pedig gyakrabban élnek támogató kommunikációval a házastársi kapcsolatokban. A gyermeket váró kapcsolatoknál a kapcsolat típusa szerint sem volt szignifikáns különbség, sem a nők, sem a férfiak kommunikációs elemeinek gyakoriságában. A támogató és az önvádló, valamint a humoros stíluselemekben nem találtam jelentős különbséget a kapcsolat típusának függvényében sem. Kommunikációs stílusok a meddőséget illetően Az adatok elemzését független mintás t-próba hipotézisvizsgálattal végeztem el. A kontrollcsoportban 6 pár volt, akiket előzőleg érintett a meddőség kérdése, így a két csoporton belül összehasonlítás végezhető a babavállalás nehézségeit illető kommunikációt illetően, de következtetéseket illetően figyelembe kell venni, hogy az elemszám meglehetősen alacsony. A meddő, illetve a babát váró pároknál nem volt szignifikáns különbség a pozitív kommunikációt illetően, azonban a férfiaknál a negatív kommunikáción belül a magát kivonó, elutasító kommunikációs stíluselemekben jelentős különbség volt a meddő és az állapotos párok között (t(25)=-2,096; p=0,046). A meddő pároknál jellemzőbb volt a férfiak kommunikációjában a meddőséggel kapcsolatos problémák elutasítása, a nőknek a magukra hagyása a problémát illetően. Ha a meddő párokon belül a párkapcsolat típusa szerint is megvizsgáljuk a kommunikációs stíluselemeket, csak a férfiaknál mutatható ki szignifikáns különbség a vádló stílus elemeit illetően (t(19)=3,935; p=0,001). A férfiak a meddő élettársi kapcsolatban gyakrabban mutatnak vádló viselkedést a meddőséggel kapcsolatos kérdéseket illetően, mintha házastársi kapcsolatban élnek a nővel. A párkapcsolat típusa szerint az állapotos pároknál a nők kommunikációs stíluselemeiben nem, a férfiakéban viszont van szignifikáns különbség a humoros elemeket 15
illetően (t(25)=4,025; p=0,016). Az élettársi kapcsolatoknál a férfiak több humort visznek a kommunikációjukba, mint a házastársi kapcsolatoknál. Kommunikációs stílusváltozások az általános, illetve meddőségi kommunikációkban Az adatok elemzését páros mintás t-próba hipotézisvizsgálattal végeztem el. A kommunikációs stíluselemeket illetően a meddő párok esetén kimutatható szignifikáns különbség attól függően, hogy a párok általános vagy a meddőséggel kapcsolatos kommunikációját vizsgáljuk. A meddőséggel kapcsolatos kommunikációnál a férfiak esetében jelentősen megnő az önvádló (t(20)=-2,1565; p=0,043), illetve a reflektív támogató elemek gyakorisága (t(20)=2,402; p=0,026), míg a nők esetében a vádló (t(20)=5,292; p=0,000) lecsökken, az önvádló elemek gyakorisága pedig megnő (t(20)=-3,750; p=0,01). A többi kommunikációs stíluselemben nem volt kimutatható szignifikáns különbség. A kommunikációs stíluselemeket összevetve semmilyen korreláció nem volt kimutatható a meddőség oka (női, férfi, mindkettő illetve ismeretlen), illetve az iskolai végzettség és a kommunikációs stílusok között sem a meddőségről, sem az általános témában való kommunikáció esetén. Az adatok elemzését Pearson-féle korrelációs hipotézisvizsgálattal végeztem el. Humorstílus Az adatok elemzését független mintás t-próba hipotézisvizsgálattal végeztem el. Mind a nők, mind a férfiak többnyire a támogató, illetve az énkiemelő humorstílushoz tartoztak függetlenül attól, hogy meddő vagy állapotos pár tagjai voltak. Támogató Énkiemelő Agresszív Énalacsonyító Férfiak Nők Férfiak Nők Férfiak Nők Férfiak Nők Meddő 9 12 8 4 3 1 1 4 Állapotos 14 12 3 7 3 2 2 1 Total % 53,5% 55,8% 25,6% 25,6% 14,0% 7,0% 7,0% 11,6% 4. számú táblázat: Humorstílus megoszlások nőknél és férfiaknál A meddő párok 42%-nál, míg az állapotosok 50%-nál egyezett meg a párkapcsolatban élők humorstílusa. Sem a meddő, sem az állapotos pároknál nem volt kimutatható 16
szignifikáns különbség a humorstílusok egyezőségében, illetve a humorstílusok egyezősége és a párok elégedettsége (sem a nők, sem a férfiak) között. Mivel összesen hat pár volt a mintában, akiket előzetesen érintett a meddőség, de a vizsgálat idejében már gyermeket vártak és ebből két pár esetén nem volt egyértelmű, hogy mennyi idő után sikerült a terhesség, így az ilyen esetekre tett hipotéziseimet nem tudtam megvizsgálni. Megvitatás A kutatás hipotézisei nagy részben nem igazolódtak, mivel nem voltak tesztelhetők, vagy a minta összetétele miatt, vagy az alkalmazott eszköz nem megfelelő szofisztikáltsága miatt. Azonban az adatok elemzése során felfigyeltem egy igen érdekes változóra, ami számos nem várt eredményt hozott mind a párkapcsolati elégedettség, mind a kommunikációs stílusokat illetően, és amely eredmények összhangban vannak saját hipotéziseimmel. Ez a változó a párkapcsolat típusa élettársi vagy házastársi volt. A meddő és az állapotos párok között nem volt szignifikáns különbség sem a párkapcsolattal való elégedettségben, sem a humorstílusok egyezőségében, továbbá a humorstílusok egyezősége és a párkapcsolati elégedettség kapcsolatában sem. Manne és munkatársai (2004) párkapcsolati elégedettséget vizsgáló kutatásuknál nagyon hasonló eredményekről számoltak be. Úgy vélem, ennek oka valószínűleg két tényezőben keresendő. Az egyik, hogy a minta nem volt megfelelő nagyságú, a másik, hogy a válaszok nagy valószínűséggel erősen felfelé torzítottak, mivel a vizsgálati személyek egy pozitív képet szerettek volna párkapcsolatukról bemutatni, amely énvédő torzításként jól ismert a szociálpszichológia jelenségvilágában (Forgács, 2002). Erre utal az is, hogy néhány pár már a kérdőív első felénél félbehagyta a kitöltést, illetve három esetben a nő jelezte, hogy párja nem kíván válaszolni az ilyen irányú kérdésekre. Meggyőződésem, hogy a párkapcsolat elégedettségének vizsgálata elengedhetetlen a funkcionális meddőség kutatásánál, azonban csak olyan eszközt érdemes választani, amely csökkenti a torzítás mértékét azáltal, hogy nem teszi egyértelművé a vizsgálati személyeknek, hogy e faktort vizsgáljuk. Azonban a párkapcsolat típusa szerint a párkapcsolati elégedettség meddő párok esetén érdekes, és Wasser reprodukciós filtering (1993, id Szendi, 2002) modelljével 17
összhangban álló eredményt hozott. Az élettársi kapcsolatban álló meddő pároknál a nők párkapcsolati elégedettsége szignifikánsan kisebb volt, mint a meddő házaspárok kismama jelöltjeinél. Ha a társadalmi konvenciókat, hagyományokat, illetve a szocializációs folyamatokat vesszük alapul, teljesen természetes, hogy a törvényesített kapcsolatok biztonságosabbnak tűnnek a nők számára az inkluzív fitness szemszögéből. Ezt a feltevést egy újabb kutatással lehetne alátámasztani, mégpedig olyan házas, illetve élettársi kapcsolatban álló párok vizsgálatával, akik huzamosabb funkcionális meddőséget követően mégis teherbe estek. Mivel ezen kutatás mintájában csak hat ilyen pár (3 házas és 3 élettársi kapcsolat) szerepelt, így sem ezt a feltevést, sem a rájuk vonatkozó eredeti hipotéziseimet (teherbeesés sikere és a párok elégedettsége, kommunikációs stílusa valamint humorstílusa közötti összefüggések) nem állt módomban tesztelni. A kommunikációs stílusok egyértelmű azonosíthatóságát, és annak a meddőséggel kapcsolatos összefüggéseinek vizsgálatát az alkalmazott teszt sajnos nem tette lehetővé. A kategóriák meghatározásánál részben Manne és munkatársai (2004) által leírt kommunikációs stílusokat vettem alapul, azonban míg ők videofelvételeket elemeztek, addig én eldöntendő kérdések alapján próbáltam beazonosítani a párok tagjaira jellemző stílusokat. Minden stílushoz öt kérdést tettem fel, ami azonban nem biztosította, hogy a vizsgálati személyekhez egy stílust tudjak hozzárendelni. Mindennek ellenére úgy gondolom, hogy a kérdések összeállításának szempontjai (egyének ilyen irányú önjellemzése, a pár másik tagja által észlelt kommunikációs stílus, illetve a párok válaszainak egyezősége) elég összetettek az ilyen irányú elemzésekhez és a kérdőíves módszer is alkalmazható, azonban a kategóriákhoz tartozó kérdések számát fel kell emelni. Bár a kommunikációs stílusokat nem, de az egyes stílusokhoz tartozó elemeknek a vizsgálati személyek kommunikációjában tapasztalható gyakoriságát és ezek meddőséggel való kapcsolatát lehetett elemezni, és a párkapcsolat típusokkal összevetve számos nem várt, de a kutatás hipotéziseivel, illetve a párkapcsolati elégedettségnél kimutatottakkal összhangban levő eredményt hozott. Az általános kommunikációt vizsgálva a meddő élettársi kapcsolatokban sokkal több negatív kommunikáció volt, mint az állapotos házastársi kapcsolatoknál. A meddő pároknál mind a nők, mind a férfiak interakciójában sokkal több negatív elem volt megfigyelhető, ha élettársi kapcsolat fűzte őket egymáshoz, mintha házastársi, 18
valamint gyakoribb volt a pozitív kommunikáció azon meddő pároknál, akik házasságban éltek (szemben az élettársi kapcsolatban élő meddő párokkal). Az élettársi kapcsolatokban nőknél gyakoribb volt a vádló, illetve társát elutasító, magát kivonó kommunikációs elem, míg a férfiaknál csak ez utóbbi emelkedett meg. Ugyanakkor a meddő házastársi kapcsolatban sokkal több támogató kommunikációt mutattak a férfiak, mintha élettársi kapcsolatban éltek a nővel. Az egyetlen különbség, amely kimutatható volt meddő és állapotos párok kommunikációjában a meddőséggel kapcsolatos interakciók vizsgálatánál, hogy a férfiaknál gyakrabban jelent meg a magát kivonó, elutasító stílus meddő párok esetén. A meddő párokat a kapcsolat típusa szerint vizsgálva szintén kimutatható volt különbség a férfiak kommunikációjában; gyakrabban alkalmaztak vádló kommunikációs elemeket az élettársi kapcsolatokban. Ugyanakkor az élettársi viszonyban élő férfiak több humort visznek a meddőséggel kapcsolatos kommunikációjukba, mint a férjek. A meddő párok kommunikációja változást mutatott, attól függően, hogy általános vagy meddőségi kérdésekről volt-e szó. A meddőséggel kapcsolatos interakcióban mind a férfiak, mind a nők több önváddal éltek, valamint az általános kommunikációhoz viszonyítva a férfiak többet, a nők kevesebbet vádaskodtak. A saját érzéseket, gondolatokat is magába foglaló, támogató kommunikáció gyakoribbá vált a férfiak esetében. Ha mindezen kommunikációs stílusjegyeket összevetjük azzal, hogy a rejtett kommunikáció milyen tartalommal bírt a kapcsolatok minőségéről, ugyan közvetetten, de támogatják hipotéziseimet. Ezen közvetett eredmények alapján fenntartom, hogy a párkapcsolatok stabilitásának és minőségének ugyanolyan nagy szerepe van abban, hogy a fogantatás létrejön-e vagy a funkcionális meddőség alakul-e ki, mint a személyiségnek, az egyén által alkalmazott megküzdő mechanizmusoknak vagy más környezeti feltételeknek. A kommunikációs illetve humorstílusoknak, mint a kapcsolat stabilitásának rejtett mutatóinak vizsgálata ugyan újszerű megközelítése a funkcionális meddőség reprodukciós filtering magyarázatának teszteléséhez, és jelen kutatásban nem is sikerült maradéktalanul alátámasztanom e mutatók érvényességét, azonban úgy gondolom, hogy a felmerült módszertani hibák kijavításával és a kutatásnak egy nagyobb mintán való újbóli lefolytatásával a hipotézisek igazolhatóak. 19
Felhasznált irodalom Aszódi, I. (1976) Pszichoszomatikus problémák és nőgyógyászat. In Király. P. (szerk) Pszichoszomatikus megbetegedések. Budapest: Medicina Könyvkiadó; 85-90. Bereczkei, T. (2003) Evolúciós pszichológia. Budapest: Osiris Kiadó. Bernard, A., Krizsa, F. (2006) A meddőségről általában. In: Kaáli, S. G. (szerk) A meddőség korszerű diagnosztikája és kezelése. Budapest: Medicina Könyvkiadó; 13-23. Fassino, S., Pieró, A., Boggio, S., Piccioni, V., Garzaro, L. (2002) Anxiety, depression and anger supression in infertile couples: a controlled study. Human reproduction, 17, 2986-2994. Forgács, J. (2002) A társas érintkezés pszichológiája, Budapest: Kairosz Kiadó Kováts, T., Krizsán, M. (2006) A meddőség pszichés aspektusai. In: Kaáli, S. G. (szerk) A meddőség korszerű diagnosztikája és kezelése. Budapest: Medicina Könyvkiadó; 249-255. Manne, S., Sherman, M., Ross, S., Ostroff, J., Heyman, R.E., Fox, K. (2004) Couples' support-related communication, psychological distress, and relationship satisfaction among women with early stage breast cancer. Journal of consulting and clinical psychology, 72, 660-670. Martin, R. A. (2007) The psychology of humor: an integrative approach, Burlington: Academic Press Miller, G. (2006) A párválasztó agy. A párkapcsolat szerepe az emberi agy evolúciójában. Budapest: Typotex. Priest, R. F., Thein, M. T. (2003) Humor appreciation in marriage: spousal similarity, assortative mating and disaffection. Humor International Journal of Humor Research, 16(1), 63-78. 20