I. fejezet. A jog szociológiai vizsgálatának sajátosságai. (Bencze Mátyás)

I. fejezet A jog szociológiai vizsgálatának sajátosságai (Bencze Mátyás) 1. A jogszociológia célja 2000. március 1. napján hatályba lépett a magyar Büntető Törvénykönyv azon módosítása, amelyik szigorúbb rendelkezéseket írt elő az ítélkezők számára. Ezek között volt az ún. középmértékes szabály [Btk. 83. (2) bek.], amely kimondta, hogy a bíróságnak a szabadságvesztés-büntetés kiszabásakor alaphelyzetben (ha az elkövetett bűncselekmény esetében egyenlő nyomatékkal vannak jelen enyhítő és súlyosító körülmények) a törvényes büntetési keret középmértékéből kell kiindulnia. Az addigi gyakorlat ugyanis az volt, hogy a bíróságok az ilyen esetekben a büntetési tétel alsó határához közeli büntetéseket szabtak ki. A várt eredmény (a büntetések szigorodása) azonban elmaradt. A bírói gyakorlat határozottan szembeszegült a törvényi rendelkezéssel és annak céljával. Olyannyira, hogy a Legfelsőbb Bíróság egy iránymutató döntésében kimondta: A Btk. 83. -ának a módosított (2) bekezdése - amely a határozott időtartamú szabadságvesztés kiszabása esetén a büntetési tételkeret középmértékét tekinti irányadónak - nem érintette a Btk. 83. -a (1) bekezdésének a rendelkezését, vagyis a bíróságnak a büntetés törvényben írt keretein belül, az egyéniesítés követelményét alapul véve kell kiszabnia a tettarányos büntetést. 1 Mindez magyarul azt jelentette, hogy a bíróságok nem tekintették magukra nézve kötelezőnek e rendelkezés alkalmazását. A törvényhozás ezután 2003-ban hatályon kívül is helyezte a módosítást. Hogyan kapcsolódik ez a példa a fejezet címében szereplő témához? Ha közelebbről megvizsgáljuk az esetet, akkor azt látjuk, hogy a törvényhozás alkotott egy egyértelmű, kötelezőnek szánt rendelkezést. Ezt a rendelkezést azonban egy másik jogi autoritás a bíróság deklaráltan figyelmen kívül hagyta. Arról van tehát szó, hogy a rendelkezés formálisan érvényes volt (a hatályban lévő jogszabályoknak megfelelően jött létre), azonaban mégsem érvényesült, mert nem befolyásolta a bírói gyakorlatot. Milyen típusú vizsgálódások lehetnek segítségünkre abban, hogy feltárjuk e jogi rendelkezés hatástalanságának okait? Talán nem kell különösebben bizonygatni azt, hogy a tételes jogi tudományok nem képesek e jelenség magyarázatára. A probléma megoldásához olyan megközelítésre van szükség, amely a jog működésének elemzésekor a hivatalos jogon túl képes azt is figyelembe venni, hogy milyen az a közeg, amelyben érvényesülnie 1 Lásd BH 2001. 354. számú jogeset 1

kell az adott jogi előírásnak. A jogi gyakorlatot befolyásoló társadalmi tényezők feltérképezésére pedig a szociológiai módszer kínálja magát, mivel ez a tudomány szakosodott a társadalmi törvényszerűségek feltárására. Az ilyen megalapozottságú vizsgálódások lehetnek képesek a példánkra visszatérve feltárni azt, hogy milyen mozzanatok játszhattak szerepet a bírói kar ellenállásában. Ezek lesznek azok a tényezők, amelyek a jog mindenki számára hozzáférhető, nyilvános forrásaiból (jogszabályokból, bírói esetgyűjteményekből, kommentárokból) nem ismerhetőek meg, mégis döntő mértékben befolyásolják a jog arculatát. De a jogszociológia ennél többet is tehet, továbbra is a fenti példánál maradva, megmutathatja azt, hogy miért lett viszonylag enyhe a büntetéskiszabási gyakorlat, vagy milyen társadalmi következményei lehetnek annak, ha szigorúbban vagy az elnézőbben ítélkeznek a bírák. Sőt, általánosabb szinten azt a kérdést is megválaszolhatja, hogy a jogászi szakma tagjai mennyire követik a társadalomban élő értékítéleteket, illetve mennyire szakadtak el azoktól. E jellemzés alapján a jogszociológiának kettős célt tulajdoníthatunk. Egyrészt olyan tudást közvetít, amely megkönnyíti a jogászok, és a jogi pályára készülődők számára a jogi gyakorlatokban való részvételt azáltal, hogy megvilágítja a jogi szakma valós működését. A jogszociológia ekkor arra figyel, hogy a jog használata során milyen, a nyilvános forrásokból megismerhető jogon kívüli, társadalmi tényezőkkel kell szembenéznie egy jogásznak. Ilyenkor tehát a jognak mint szakmai gyakorlatnak az elemzéséhez alkalmazhatóak a szociológia módszerei. A jog azonban nem csupán szakmai, hanem társadalmi gyakorlat is, amely alapvetően határozza meg az emberek mindennapjait. Ezért a jogszociológia azt is vizsgálja, hogy miként épül be a jog a társadalom tagjainak tudatába, hogyan viszonyulnak hozzá az érintettek, milyen hatást gyakorol a jog a tőle elkülönülő társadalmi viszonyokra (és fordítva), vagy mely problémák léphetnek fel egy bizonyos típusú jogrendszer működése során. Mindezt összegezve: a jogot mint a társadalom egyik jelenségét kívánja leírni és megérteni. 2. Jogszociológia és jogelmélet Ha ez előbbiek alapján a jogszociológia legáltalánosabb céljának a jog magyarázatát tekintjük, akkor felmerülhet az a kérdés, hogy miként határolható el a jogszociológia a jogelmélettől, amelynek ugyanez a végső célja. A következőkben először áttekintjük, hogy a tudománytörténetben milyen megoldások születtek erre a problémára, majd a kísérletek tanulságait levonva újrafogalmazzuk a kérdést, és ez alapján egy másfajta elhatárolási szempontrendszert mutatunk be. Mindezek során láthatóvá válik az is, hogy mi jellemzi a jogszociológia módszereit, szemléletét és melyek vizsgálódásainak fő területei. 2

2.1. Az elhatárolás hagyományos útjai 2.1.1. A vizsgálódások tárgya alapján történő elhatárolás A jogszociológia intézményes művelésének kezdete, és önálló tudománnyággá válása a XIX. század végére és a XX. század elejére tehető. Ekkor úgy tűnt, hogy az elhatárolás egyértelmű és problémamentes lehet. A jogszociológia a jogászok jogával, azaz a jogi normával és a jogdogmatikával 2 foglalkozó jogtudománnyal, és az ezt megalapozó jogelmélettel szemben határozható meg. A jogszociológia egyik alapító atyja, Ehrlich, a csak a jogászjogra figyelő jogtudománnyal szemben fogalmazta meg, hogy a jogtételt nem merev dogmaként, hanem eleven erőként kell kezelni. A tudománynak az a feladata, hogy úgy ábrázolja a jogot, ahogy érvényesül. 3 Kortársa, Kantorowicz szerint a jogtétel mögött a realitás áll, és nem a fogalmi jogászat hozza létre a jogot. 4 A jogszociológia tárgyát ebben a megközelítésben tehát azok a szabályok képezik, amelyek ténylegesen befolyásolni tudják az emberek magatartását (élő jog), és nem azok az előírások és fogalmak, amelyeket a törvények vagy a jogtudományi tárgyú művek tartalmaznak (papírjog). Az egyik legnagyobb hatású, és a jogszociológia klasszikusaként is számon tartott múlt századbeli társadalomtudós, Max Weber szerint a jogszociológia, szembeállítva a jogtudománnyal azt kérdezi: mi történik valamely közösségen belül ténylegesen azért, mivel valószínű, hogy a közösségi cselekvésben részes emberek [...] ezt vagy azt a rendet szubjektíve érvényesnek tekintik és gyakorlatilag akként kezelik, azaz saját cselekvésüket eszerint irányítják. 5 Ez a felfogás azt a következményt is maga után vonta, hogy a jogszociológia nem csupán a hivatalos jog ténylegesen is ható (érvényesülő) részét tekintette a tárgyának, hanem sok esetben azokat a magatartási mintákat is, amelyek egy adott közösségben ténylegesen meghatározzák az emberek cselekvéseit akár az állami joggal szemben is. 6 A magyar jogi népszokások kiváló kutatója, Tárkány-Szűcs Ernő jegyezte fel, hogy egyes kis, Duna melletti halászfalvakban még a XIX. században is alkalmazta közösség a kéz levágását, mint büntetést azzal szemben, aki halászhálót lopott. 7 Mondani sem kell, hogy az állami jog akkor már régen nem ismerte ezt a szankciót, sőt ennek végrehajtása számított bűncselekménynek. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy az ilyen falvakban élők életét ez a szokás mennyire alapvetően határozta meg, akkor 2 A jogdogmatika a jog fogalmi rendszerének megalkotására és fejlesztésére, valamint a jog működtetésének vizsgálatára irányuló tudományos tevékenységet jelent. Bővebben lásd ezen fejezet 3. pontját. 3 Eugen Ehrlich: Szabad jogtalálás és szabad jogtudomány. (Ford.: Endreffy Zoltán) In: Varga Csaba (szerk.): Jog és filozófia. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981. 95. o. 4 Hermann Kantorowicz: Küzdelem a jogtudományért. (Ford.: Endreffy Zoltán) In: Jog és filozófia 112. o. 5 Max Weber: Jogszociológia (Ford.: Józsa Péter Sajó András) In: Jog és filozófia 141. o. 6 Lásd: Eugen Ehrlich: A jogszociológia megalapozása. In: Modern polgári jogelméleti tanulmányok. MTA, Budapest, 1977. 63-79. o. 7 Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Gondolat Kiadó, Budapest, 1981. 568. o. 3

érthetővé válik, hogy miért látták fontosnak a jogszociológia egyes képviselői, hogy kiterjesszék vizsgálódásukat ezekre a területekre is. A két tudomány tárgyának elkülönítését a másik oldalról is igyekeztek fenntartani. A korabeli jogelmélet kiemelkedő képviselője, az osztrák Hans Kelsen szerint a jogelmélet és a jogszociológia tárgya minőségileg különbözik egymástól. Szerinte a jog lényegét a jogi norma képezi, amely nem más, mint egy akaratnyilvánítás, a társadalom reális folyamataitól független szellemi produktum. Ennek nincsen tapasztalati úton megismerhető formája (csak a szellemi megismerés segítéségével férhetünk hozzá, nem lehet megmérni, lefényképezni, vagy kérdéseket intézni hozzá). A jogelmélet kizárólag ezzel foglalkozhat, és nem a jog társadalmi környezetével. Azt kutathatja például, hogy a jogi norma miben különbözik más (pl. erkölcsi, vallási) normáktól, milyen a jogi normák szerkezete, vagy miként kapcsolódnak egymáshoz. Ebből a meghatározásból az is következik, hogy a jogszociológia nem is férhet hozzá magához a joghoz, hiszen a jog, mint szellemi létező nem közelíthető meg tapasztalati úton. A jogszociológia a kelseni felfogásban csupán a joggal kapcsolatban álló egyéb, természeti jelenségek empirikus módszerekkel feltárható összefüggéseit, törvényszerűségeit állapíthatja meg. 8 Pl. ilyen módon vizsgálhatja azt, hogy milyen okokozati összefüggések vezettek egy törvény elfogadásához, vagy miért nem érvényesül az egyik vagy a másik jogi norma. A jogszociológia és a jogelmélet egymáshoz való helyzetének ilyen jellegű meghatározása addig volt tartható, amíg a jogelméletbe be nem épült egyfajta szociológiai minimum. 9 Ez azt jelentette, hogy a jogot már a magukat jogelméletiként definiáló megközelítések is társadalmi gyakorlatnak, és nem jogi normák vagy fogalmak rendszerének tekintették. E szemlélet első képviselője az angol Herbert Hart volt, aki maga is deklarálta, hogy fő műve tekinthető leíró szociológiai jellegűnek. Ő a jog fogalmának keresésekor már nem a jogi norma sajátosságainak vizsgálatára helyezte a hangsúlyt, hanem a társadalom tagjainak a szabályokhoz való viszonyára. 10 A mai vezető jogelméleti törekvések képviselői közül már senki nem tagadja annak fontosságát, hogy a jogot társadalmi alkotásként, és nem elvont szellemi létezőként kell tanulmányozni. Azzal, hogy a jogelmélet elfogadta ezt a megközelítést, az a megkülönböztetési stratégia is kudarcot vallott, amelyik a jogi és a társadalmi folyamatok elválaszthatóságára épült. A jogelmélet többé nem volt határolható el azon az alapon a jogszociológiától, hogy elvonatkoztat a jog társadalmi jelenség mivoltától, és azt valamilyen a realitástól elszakított akarattal, paranccsal, vagy normával azonosítja. 8 Hans Kelsen: Tiszta Jogtan. (Ford.: Bibó István) ELTE Bibó Szakkollégium Budapest, 1988. 6. o. 9 A kifejezés Szilágyi Pétertől származik. Lásd uő: Jogbölcselet és politikai filozófia. In: Szigeti Péter (szerk.): Leviatán. UNIVERSITAS-GYŐR Kht., Győr, 2005. 168. o. 10 Herbert L. A. Hart: A jog fogalma. (Ford.: Takács Péter) Osiris kiadó, Budapest, 1995. 9. o., 101-120. o. 4

2.1.2. A fennálló joghoz való viszonyulás szerinti megkülönböztetés Meg kell vizsgálnunk azt a lehetőséget is, mely szerint azon az alapon különíthetjük el a jogelméletet és a jogszociológiát, hogy a jogelmélet csupán magyarázni, megérteni akarja a jogi jelenséget, míg a jogszociológiai megközelítéshez egy erőteljes kritikai attitűd kapcsolódik. Ez a megkülönböztetés azon alapul, hogy a jogelméletet gyakran a jogászi szakma önmagáról alkotott képeként jelenítik meg, amelyhez képest a jogszociológia egy külső, kritikai nézőpontot vesz fel, és éppen a jogászi önképet veti össze a jog valódi társadalmi szerepével és hatásaival. 11 Tény, hogy a jogszociológia történetében nyomon követhető egy markáns kritikai attitűd. 12 Az egyik legismertebb jogszociológiai törekvés, az amerikai jogi realizmus kiváló képviselője, Jerome Frank, életművének jelentős részében például az USA jogrendszerét kritizálta az egyetemi oktatástól kezdve a bizonyítási eljáráson át egészen az esküdtszék intézményéig. Az utóbbiról például ekként vélekedett: Az esküdtszéki bíráskodás, mint tények megállapítására szolgáló módszer elavult és [...] magától értetődően abszurd olyannyira, hogy semelyik ügyvéd, bíró, tudós, bírósági írnok, de még szakács vagy autószerelő sem gondolna arra soha, egy pillanatig sem, hogy az említett módszert alkalmazza tények megállapítására saját ügyeiben. 13 Azt azonban észre kell vennünk, hogy a kritikai beállítódás hiánya vagy megléte nem lehet egy tudományág megkülönböztető ismérve. A tudományos kutatásnak elsődleges célja ugyanis az, hogy tárgyukról meghatározott módszerekkel igaz ismereteket szerezzenek, és ezeket összefüggésbe hozzák egymással (többek közt ettől lesz egy megismerési tevékenység tudományos). Ettől a céltól függetlenül természetesen motiválhatja a megismerést az, hogy az eredményeket később valamilyen kritika bázisaként használják fel, mint ahogyan az sem kizárt, hogy utólag kapcsolódik ilyen szándék a tudományos megállapításokhoz. A jogszociológia esetében is van tehát lehetőség a kritikai attitűdöt nélkülöző kutatásokra, és a jog nem szociológiai jellegű vizsgálatai is szolgálhatnak a fennálló joggal szembeni bírálat eszközeiként. A tankönyv egyik következő fejezetében például foglalkozunk az ún. jogtudat kutatásokkal, ahol a társadalom tagjainak jogismeretére, és joghoz való viszonyára vonatkozó felmérések tanulságait ismertetjük. Ez a téma önmagában semleges a létező jogi berendezkedéssel szemben, és az már egy másik kérdés, hogy az eredmények felhasználhatók egy bírálathoz is. A másik oldalról pedig kritizálható az aktuális jogi szisztéma közgazdasági elemzések segítségével, amelyek kimutathatják, hogy hozzájárul-e egy jogintézmény a társadalmi jólét maximalizálásához, vagy csak veszteséget okoz. 11 Ilyen célt tulajdonít a jogszociológiának Roger Cotterrell: A jog szociológiai fogalma. (Ford.: Szilágyi István) In: Szabadfalvi József (szerk.): Mai angol-amerikai jogelméleti törekvések. Bíbor Kiadó, Miskolc, 1996. 60. o. 12 Ennek bemutatásához: Pokol Béla: Jogszociológiai vizsgálódások. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2003. 12-13. o., ill. 18-21. o.. 13 Jerome Frank: Az esküdtszék. (Ford.: Badó Attila) In: Badó attila (szerk.): Bíráskodás az elme ítélőszéke előtt. Válogatott írások. Szent István Társulat, Budapest, 2006. 56-57. o. 5

2.2. Jogászi és szociológiai jogelmélet 14 Az eddigiek alapján konstatálhatjuk, hogy az elsőként vizsgált elhatárolási stratégia a jogelméleti gondolkodásban bekövetkezett fordulat miatt elavulttá vált, a második pedig eleve egy esetleges szempontra épült. A kísérletek tanulságai a kérdésfeltevés átfogalmazásának szükségességére utalnak. Joggal mondhatjuk ugyanis hogy a jogelmélet és a jogszociológia egyaránt a jog iránti elméleti érdeklődés kifejeződése, tehát ebben az értelemben mindkettő a jog elméleti magyarázatára törekszik. Ezt a megállapítást azoknak a szociológiai indíttatású törekvéseknek a jelenléte is alátámasztja, amelyek, mint majd látni fogjuk, a klasszikus jogelméletekkel azonos elvontsági szinten álló teóriát alkottak a jog magyarázatára. Valójában tehát arról van szó, hogy a jogelméleten belül kell különbséget tennünk annak egyes ágai között. A megkülönböztetés a vizsgálódások perspektívájának szétválaszthatóságán alapulhat, magyarul azon, hogy milyen szemszögből tekint a kutató a jogra, mint a vizsgálódás tárgyára, és mire kíváncsi azzal kapcsolatban. A kutatások perspektívája alapján a legáltalánosabb szinten megkülönböztethetünk jogászi és nem-jogászi jogelméleteket. A jogászi jogelméletek a jogot a jogi gyakorlatokban használt fogalmak (jogosultság, kötelezettség, büntetés, szerződés stb.) elemzésén keresztül próbálják leírni, tehát közel maradnak a jogászi gyakorlathoz, elsősorban annak magyarázatára törekednek, hogy mit jelent a jog nevű társadalmi gyakorlat az abban résztvevők számára. 15 Módszerüket az jellemzi, hogy rácsatlakoznak a gyakorlatra, és a résztvevők kijelentéseinek, cselekvéseinek értelmezésén keresztül próbálnak leírást adni a jogról. A központi kérdés itt az, hogy mi adja a jog sajátosságát, honnan nyeri a normativitását (a kötelező erőt). Mivel a jogi gyakorlatban használatos fogalmak megértése, és ezen keresztül valamilyen jogfogalom kialakítása alapvető fontosságú bármilyen további elemzés számára, ezért a továbbiakban ezt a jogászi jogelméletet fogjuk elhatárolni a jogszociológiától. A nem-jogászi jogelméletek nem kapcsolódnak közvetlenül a jogi gyakorlatokhoz, más látószögből vizsgálják a jogot. Ezek a megközelítések nem a jognak a gyakorlat során megnyilvánuló értelmét keresik, hanem azt egy meghatározott, előre adott szemléletmód kategóriáin, fogalmain keresztül vizsgálják. Ez tipikusan úgy történik, hogy más, a jogtól eltérő jelenségek elemzéséhez használt módszereket alkalmaznak a jog leírásához. Így fontos ismereteket szerezhetnek a jogról, de nem arról, hogy annak melyek a sajátos, lényegi vonásai, hanem arról, hogy milyen kapcsolatban van más jelenségekkel. Ilyen nem-jogászi jogelméletet jelenít meg például a jog és irodalom 14 Ezt a megkülönböztetést jelentős részben egy olyan gondolatmenetre alapozzuk, amely Bódig Mátyástól származik, lásd uő: Jogelmélet és gyakorlati filozófia. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2004. 436-437. o. 15 A jogászi jogelméletek kortárs képviselőinek a Hart elemzéseiből kiinduló angolszász analitikai jogelmélet művelőit tekinthetjük. 6

elnevezésű tudományos vállalkozás, amely az irodalomelmélet eszköztárát használja a jogban is megjelenő értelmezési problematika alaposabb megismeréséhez. 16 A jog szociológiai elemzése szintén egykie a nem-jogászi jogelméleteknek, ami azt jelenti, hogy a jog jelenségvilágát az általános szociológia tudományos törekvései felől, és módszereinek igénybevételével kívánja megismerni. A jogászi és a nem-jogászi elméletek perspektívája közti különbséget egy másik társadalmi gyakorlatra, a futballra vonatkozó példával illusztrálhatjuk. Ha létezne a futball elmélete, akkor annak futballista futball-elmélete legáltalánosabb szinten azzal foglalkozna, hogy feltérképezze, milyen szituációkban használják a játékosok, és a játékvezető azokat a szavakat, mint gól, les, piros lap, kapus, partvonal stb. Ezek magyarázatából következtethetne arra, hogy melyek a futball alapvető jellemzői (a jog vonatkozásában ez a jogászi jogelmélet célja is). Egy kívülállóval egy ilyen elmélet tudná megértetni a futball lényegét, egy ilyen magyarázat birtokában tudná elhatárolni azt más játékoktól. A nem futballista futball-elméletek más perspektívából közelíthetnének a futballhoz. Egy szociológiai jellegű elmélet például leírhatja azt, hogy milyen társadalmi okok miatt játszák ezt a játékot az emberek (kikapcsolódás, a feszültségek levezetése, társasági élet, stb.), miért lett széles körben népszerű ez a sport, vagy milyen a hatása a korrupciónak a profi futballra, esetleg azt, hogy milyen szociális interakciók játszódnak le egy csapaton belül. Fontos látnunk, hogy egy ilyen megközelítés is értékes információkat szolgáltathat a futballról, ám ezek a vizsgálódások mindenképp feltételezik, hogy legyen valamilyen előzetes képünk arról, hogy mi is valójában a futball nevű játék. Ennek tisztázásában viszont az előző elmélet nyújthat segítséget. (A futball esetében azért nincs a valóságban szükségünk ilyen elméletre, mert annyival egyszerűbb gyakorlat, mint a jog, hogy lényegének megértéséhez nem szükségesek tudományos módszerek.) Ez az analógia rávilágít arra is, hogy a jogászi jogelméletek és a szociológiai indíttatású vizsgálódások nem a tárgyukat tekintve határolhatóak egymástól, mindkettő egyformán társadalmi alkotásnak tekinti a jogot, a két tudományág közötti valódi eltérés abból adódik, hogy mást szeretnének megtudni a jogról. Aforisztikus tömörséggel megfogalmazva: amíg a jogelmélet inkább azt kutatja, miben különbözik a jog más társadalmi jelenségektől, mi a sajátossága, addig a jogszociológia arra kíváncsi, hogy miként kapcsolódik a jog más társadalmi jelenségekhez, hogyan függ össze azokkal. Kérdés, hogy mit jelent voltaképpen ez az eltérő perspektíva? Mit tanulmányoz a jogelmélet, és mit a jogszociológia? A jogelmélet kiindulópontja, hogy a jog azért különböztethető meg a többi társadalmi jelenségtől, mert az abban résztvevők sajátos értelmet tulajdonítanak neki. A jogelmélet számára ezért a jognak a racionális (a józan ész segítségével felfogható) oldala válik fontossá, ebben a dimenzióban kereshetőek ugyanis azok az indokok, amelyek a racionális módon viselkedő emberek számára igazolhatóvá teszik a más társadami gyakorlatoktól megkülönböztethető jogi gyakorlatok létrehozását és fenntartását. Az ember egyik alapvető jellemzője ugyanis, hogy igényli: számára felfogható és elfogadható legyen bármilyen rá vonatkozó, őt érintő társadalmi gyakorlat. A másik oldalról megközelítve a kérdést, ez azt is jelenti, hogy a különböző társadalmi gyakorlatok addig maradnak fenn, amíg a többség racionálisan igazolhatónak tartja 16 Az irányzat bemutatásához lásd Maria Aristodemou: A jog és irodalom tanulmányozása: irányok és kapcsolódások (Ford.: Bódig Mátyás) In: Mai angol-amerikai 167-198. o. 7

azokat, a súlyos igazolási deficit vezethet forradalmakhoz, vagy a tömeges ellenállás más módozataihoz. A jognak azonban nem csupán racionális oldala létezik. Mindennapos tapasztalatunk, hogy a társadalmi viszonyok kialakulásában és működésében nem csupán a racionális, az értelem segítségével igazolható okok játszanak szerepet. A szociológiai kutatások egyik kiindulópontja, hogy a különböző társadalmi intézmények, gyakorlatok igen jelentős mértékű önállósodásra képesek az őket igazoló racionális indokoktól. Olyannyira, hogy bizonyos okok miatt több-kevesebb ideig akkor is fenn tudnak maradni, ha racionális érvek már nem szólnak létezésük mellett. Ilyen működtető erő lehet például a hagyomány ereje, mely bizonyos cselekvéseknek olyan tehetetlenségi nyomatékot kölcsönöz, hogy az emberek szokásosan nem teszik racionális vizsgálódás tárgyává ezek értelmét. Vagy éppenséggel az emberek konformitási hajlama is lehet olyan ok, amely más tényezőktől viszonylag függetlenül képes fenntartani egy adott intézményt (ha például valaki azért házasodik templomben, mert a környezete ezt várja el tőle, akkor ezzel a lépésével hozzájárul az egyház fennmaradásához akkor is, ha ő maga nem látja értelmét az intézményes vallásgyakorlásnak). Szintén komoly támaszt jelenthet egy működő intézmény számára, ha olyan pozitív érzelmi viszonyulás alakul ki az irányában, amely sok ember előtt elzárja az utat, hogy racionálisan felmérje, hosszú távon mennyire szolgálja az intézmény az általa is vallott elvek megvalósulását (jó példa lehet erre az, amikor valaki érzelmi alapon szimpatizál egy párttal, és ezért meg sem fordul a fejében, hogy megfontolja az adott párt támogatása ellen szóló érvekeket). A jogi gyakorlatok esetében sincs ez másképp. A jog iránti engedelmességünk például nem csupán azon az indokon alapulhat, hogy előírásait racionálisan igazolhatónak találjuk. Számos más, sok esetben nem is tudatosuló tényező eredményezi azt, hogy magatartásunkat a jogi előírásokhoz igazítjuk (ilyen tényező lehet pl. a szankciótól való félelem, a konformitás, a megszokás ereje, stb.). De ezek, és az ehhez hasonló faktorok nem csupán a jog iránti engedelmeskedés motívumaiként juthatnak szerephez, hanem jelentős mértékben befolyásolhatják a jogi intézmények működési jellemzőit (pl. hogy érvényesül-e egy jogi rendelkezés-e vagy sem). A jogszociológia ezen körülményeket is figyelembe veszi a vizsgálódása során (feltárásukra éppen a szociológia eszköztára a leginkább alkalmas). E megközelítés mögött olyan emberkép bontakozik ki, amelyik szerint az ember, bár ésszerű, racionális lény, de számos olyan megnyilvánulása is van, amelyekkel kapcsolatban nem törekszik racionális igazolásra, és nem mindig igényli azt mások részéről sem. A különböző társadalmi jelenségekről, így a jogról is, akkor kaphatunk valamennyire reális képet, ha mindkét perspektívát szem előtt tarjuk. A társadalmi intézmények célját, és a gyakorlatukat igazoló elveket nem szabad figyelmen kívül hagyni, ha lényegüket meg akarjuk érteni. De azt sem tagadhatjuk, hogy a társadalmi életnek vannak olyan aspektusai, amelyek a tudatos, racionális cselekvések és megfontolások mezeje nem fed le, és ezekkel az aspektusokkal is számolni kell, ha az egyes jogi gyakorlatok fennmaradásának okát keressük. Jogelmélet Jogszociológia 8

A vizsgálódások perspektívája A vizsgálódások fókusza Előfeltevések A tudomány célközönsége Az alkalmazott módszer A tudomány célja A jogelmélet jogászi szemmel vizsgálja a jogi jelenségeket, tehát a jogászi professzió látásmódja (egyfajta belső nézőpont) az, amelyet a jogelméleti írások képviselnek. A jogászok által használt fogalmak elemzéséből indulnak ki. A jogelmélet középpontjában a jog sajátosságának meghatározása áll (ami elkülöníti a jogot a társadalom többi jelenségétől). A jog egyszerre szociológiai és normatív jelenség (olyan társadalmi intézmény, amely bizonyos kötelezettségek előírására törekszik). Így vizsgálható a társadalmi összefüggései nélkül is. Szorosan összefügg a jogászi munkával, illetőleg a jogászoknak a definíciók iránti természetes igényével. A jogászok az olyan kérdésekre adható válaszokra kíváncsiak, hogy mi az érvényes jog, mire alapozható a bíróság előtti érvelés, hogyan lehet egy döntés végeredményét meghatározni, vagy hogyan fogják a jogalkalmazó szervek a különböző jogszabályokat értelmezni, stb. Ilyen módon azt mondhatjuk, hogy a jogelmélet a tételes jogi tudományok legáltalánosabb változata, hiszen míg a tételes jogi tudományok egyegy jogág vonatkozásában kíváncsiak arra, hogy milyen fogalmak, milyen intézmények és politikai célok alkotják és igazolják az adott jogágat, és melyek azok jellemzői, addig a jogelmélet ezeket a fogalmi kérdéseket az általában a jog vonatkozásában teszi fel. Értelmezés, elemzés, kritika: a jogelméleti gondolkodók igyekeznek a jogászok által használt kifejezéseket, jogászi nyelvet elemzés alá vonni és ebből a nyelvhasználatból feltárni a jogi fogalmak jelentését és hátterét, illetve egymáshoz való viszonyukat. A jog normatív oldalának megértése, a jogi kötelezettségekkel összefüggő 9 A jogszociológiai megközelítés felvállalja, hogy egy külső, nem jogászi nézőpontból közelít a jogi problémák felé. A jogszociológia éppen ellenkezőleg a jog és a társadalom közötti kapcsolatot vizsgálja, tehát azokat a tényezőket, amelyek összekapcsolják a jogot a társadalom egyéb szegmenseivel. A jog egyszerre szociológiai és normatív jelenség. Így vizsgálható a normatív (kötelezettség-teremtő) oldala nélkül is. A jogszociológiának nincs közvetlen kapcsolata a jogászi munkával, előfordulhat, hogy egyáltalán nem áll a jogászok tevékenységével összefüggésben. A jogszociológiát az érdekli, hogy milyen társadalmi tények befolyásolják a jog működését, milyen jogon kívüli meghatározó tényezők léteznek, és ezek hogyan hatnak a jogra. Vizsgálja továbbá azt is, hogy maga a jog milyen kölcsönhatásban van a társadalom többi elemével. Az ilyen jellegű vizsgálódásokból nem csupán a jogászok profitálhatnak (pl. a jogalkotó is) A jogszociológia inkább az empirikus kutatási módszerekre helyezi a hangsúlyt, az ellenőrizhető egzakt megfigyelési módszerek kerülnek előtérbe. Ezekből von le általános következtetéseket. (dokumentum elemzés, kérdőívek, stb.) A jog tényoldalának magyarázata, a jog és a társadalom összefüggéseinek

fogalmak jelentésének kifejtése. Mikor igazolható egy jogi kötelezettség-előírás? feltérképezése. 3. A jogszociológia és a tételes jogtudományok Az a határvonal, amelyet a jogászi jogelmélet és a jogszociológia között húztunk, részben arra is alkalmas, hogy elválassza az egyetemi jogi képzés törzsanyagát jelentő tételes jogtudományokat a jogszociológiától. Ez azért van így, mert a tételes jogi tudományoknak a jogdogmatikai tevékenység képezi a központi részét, a jogdogmatikai fejtegetések perspektívája pedig egybeesik a jogászi jogelméletével. A jogdogmatikai tevékenység arra irányul, hogy a szakmai jogi gyakorlatokban résztvevők számára megkönnyítse a jog működtetését. Fogalmakat, kategóriákat, értelmezési és érvelési módszereket dolgoz ki, és ezekből koherens rendszert próbál formálni. Ez a tudományos vállalkozás teszi lehetségessé például azt, hogy viszonylag kevés írott jogi rendelkezés segítségével lefedhetővé váljon egy egész jogterület. Természetesen egy ilyen tömörítés azt eredményezi, hogy csak egy speciális tudás segítségével lehet megérteni és alkalmazni a szabályok bizonyos rendszerét. Egy laikus nem tudhatja azt, hogy egy kódex általános része sajátos helyi értékkel látja el a benne foglalt rendelkezéseket, és ezek ismerete nélkül a különös részi rendelkezésekkel nem sokra megyünk. E fejtegetésekből az is kitűnik talán, hogy a jogdomatika a jognak mint szakmának bizonyos részeire koncentrál, sőt a jogászi gyakorlattal ez a tudományos szféra áll a legközvetlenebb kapcsolatban. Ez az a sajátosság ugyanakkor, amelyik egyben meg is különbözteti a jogelmélet magasabb elvontsági szinten álló részeitől. A jogdogmatikának, mint láthattuk, nem az a célja, hogy a jog egészének elméleti leírását nyújtsa, nem a jog általános sajátosságait kutatja. A megismerés ebben az esetben kimondottan gyakorlati célt szolgál. A jogszociológiai kutatásoktól való elhatárolás azonban nem intézhető el ilyen könnyen. A nehézséget az jelenti, hogy a tételes jogtudományok képviselői a dogmatika művelésén túl egy bizonyos jogterület szabályozásának társadalmi hatásait, következményeit is vizsgálhatják, és szokták is vizsgálni. Ez feladat pedig a szociológiai módszer felhasználását igényli. Miként viszonyulnak akkor ezek a kutatások a jogszociológiához? A kérdésre a választ az adhatja meg, ha megkülönböztetünk egymástól a jogági és az általános jogszociológiát. A tételes jogtudományok keretein belül művelt jogági jogszociológiák a hatályos szabályzás jobb megértését, illetőleg fejlesztését segítik elő. Céljuk tehát a jogdogmatikához hasonlóan gyakorlati. Ezzel szemben az általános jogszociológia feladata az, hogy minél többet megtudjon a jog és a társadalom összefüggéseiről, de nem azzal az elsődleges szándékkal, hogy az így szerzett ismeretekkel előmozdítsa valamelyik jogterület hatékonyabb szabályozását. A tankönyv következő fejezeteiben az általános jogszociológia eredményeit mutatjuk majd be. 10

Ha a jogászi gyakorlat és a gyógyászat között párhuzamot vonunk, akkor könnyebb megérteni az előbb tárgyalt megközelítéseknek a gyakorlathoz való viszonyát. A gyógyászat egy gyakorlati tevékenység, melynek sajátos technikai fogásai, szabályi, professzionalistái vannak (bár bizonyos szinten pl. népi gyógymódok művelhető tudományos ismeretek nélkül, ahogyan a jogalkalmazás is). Ugyanakkor létezik egy olyan tudomány, amely ezt a tevékenységet segíti, fejleszti, és hatékonyabbá igyekszik tenni: az orvostudomány. Ez a tevékenység felel meg annak, amit a tételes jogtudományok is művelnek. A biológia viszont magának a gyógyászatnak a tárgyát (az élő szervezetet) térképezi fel, és ilyen értelemben nincs is mindig közvetlen összefüggésben a gyógyászattal ahogyan az általános jogszociológia és a jogelmélet sincs mindig közvetlen kapcsolatban a joggyakorlattal. 4. A jogszociológiai vizsgálódások szintjei A szociológia talán az egyik legkevésbé egységes tudományág. Ez nem meglepő, mivel kutatásának tárgya, maga a társadalom is több általánosítási szinten, és többféle módszerrel közelíthető meg. Ebből következően a jog iránti szociológiai érdeklődésnek szintén több szintje és módszere létezik. Az alábbiakban azt mutatjuk be, hogy az általános szociológia bizonyos törekvései hogyan kapcsolódnak a jogszociológiához, és ezek alapján milyen típusú jogszociológiai problémafelvetéseket tudunk megkülönböztetni. Az általános először is szociológiának van egy olyan szintje, amelyik a saját tárgyának megismerési lehetőségeivel és módszereivel foglalkozik (metaszociológia). Mivel a szociológia a társadalmi törvényszerűségek feltárására törekszik, és a jog társadalmi jelenség, ezért a metaszociológiának lehet mondanivalója a jog szociológiai megismerésére nézve is. Ha például valaki úgy gondolja, hogy a társadalmi törvényszerűségek feltárásának legjobb módja, ha a társadalmat a kutatóhoz képest külső megismerési tárgynak (dolognak) tekintjük, amely minőségileg nem különbözik a természettudományok tárgyától, akkor a kutatási módszerei is hasonlóak lesznek a természettudományokéhoz. Ebben az esetben a jog megismerésének útját is mérések, kísérletek és ezek eredményeiből levont következtetések jelölhetik ki (ez pl. Emile Durkheim megközelítése). Ezzel ellentétes Max Weber kiindulópontja, aki szerint a társadalmi világ jelenségeit nem dolgoknak kell tekinteni, hanem fel kell ismerni, hogy milyen célt, milyen értelmet tulajdonítanak az adott jelenséget létrehozó cselekvéseknek a gyakorlatok résztvevői. Erre az értelemre tekintettel lehet megismerni a társadalomban lejátszódó folyamatokat. Visszatérve a szűkebb értelemben vett szociológiához, annak rendkívül szerteágazó irányai közül három olyan megközelítést emelünk ki, amelyek relevánsak a jog megismerését illetően is. 1) A szociológiai elméleteknek létezik egy olyan típusa, amelyik az egész társadalom leírását kívánja nyújtani. Azt próbálja megmagyarázni, hogyan épül fel és működik a társadalom, azaz milyen elemekből áll, és ezek miként kapcsolódnak egymáshoz. Egy ilyen szociológiai társadalomelméletnek természetesen foglalkoznia kell azzal, hogy hol van a helye a jognak a társadalmon belül, illetve milyen funkciót lát el. A jog 11

jellemzésére ezek a törekvések általában az adott társadalomelmélet kialakításához felhasznált fogalmakat és kategóriákat alkalmazzák. Az ilyen társadalomelméletbe ágyazott szociológiai jogelmélet egyik legkifejezőbb példája a német Niklas Luhmann rendszerelmélete, 17 aki a jogot ugyanazokkal a szociológiai kategóriákkal ábrázolta, mint a társadalom többi jelenségét. Elmélete szerint a társadalom alrendszerekre tagozódik (gazdaság, jog, vallás, tudomány, politika, művészet, stb.), amelyek egymástól elkülönülten működnek egy sajátos, belső logika szerint. Minden alrendszernek van egy csak rá jellemző kódja, amely szervezi a benne lezajló folyamatokat. A gazdasági alrendszer szereplőinek cselekvéseit így az irányítja, hogy tevékenységük hasznot hoz-e a számukra vagy veszteségük származik belőle, a tudományos szférában az számít, hogy egy adott lépés hozzájárul-e igaz ismeretek szerzéséhez vagy nem, a jogban pedig az, hogy jogszerűnek minősül-e valamilyen ténykedésünk vagy jogszerűtlennek. Az így egymástól függetlenül létező alrendszerek alkotják és tartják fent a társadalmat, mint egészet (ahogyan az emberi szervezet fennmaradását is a törzsfejlődés során specializálódott szervek működése biztosítja). Láthatjuk, hogy itt az alrendszer és a kód, azok a kategóriák, amelyek az egész társadalom, és a jog leírására egyaránt használatosak. A példa azért is tanulságos, mert arra is mutatja, hogy az ilyen típusú elméletek a jognak az össztársadalmon belüli helyéről és funkciójáról beszélnek, és nem arról, hogy mit jelent a jog az abban résztvevők számára, melyek a csak a jogi gyakorlatokra jellemző ismérvek. A társadalomelméleti megközelítések mellett léteznek olyan tudományos vállalkozások, amelyek szintén a jog általános szociológiai magyarázatát tűzik ki célként, de azt nem ágyazzák be általános társadalomelméleti keretbe (szociológiai jogelméletek). A jogot, mint társadalmi jelenséget a szociológia eszközeivel vizsgálják, és nagyban támaszkodnak a később tárgyalandó empirikus jogszociológia ereményeire. Leginkább a jognak arra az oldalára kíváncsiak, ami realizálódik belőle, ami hatását gyakorol az emberek életére. A már említett Ehrlich és Jerome Frank az ilyen típusú elméletek képviselői közzé tartoznak. 2) A szociológia egy másik olyan ága, amely a jog magyarázatában jelentős szerepet játszhat: a tudásszociológia. A tudásszociológia azzal foglalkozik, hogyan konstituálódik (épül fel) a minket körülvevő a fizikai valóságtól eltérő jellegű társadalmi valóság, hogyan alakulnak ki, és terjednek szét, válnak általánosan elfogadottá bizonyos fogalmak, eszmék, értékek, normák. A tudásszociológia lényege legjobban a filozófiával való összehasonlítás révén világítható meg. Ha például a szabadság fogalmával kapcsolatos vizsgálódásokat vesszük szemügyre, akkor a filozófia kérdései a következők lehetnek: Szabad az ember? Mit jelent a felelősség? Hol vannak a határai? Hogyan lehet ilyesmit tudni? És így tovább. Felesleges mondanunk, hogy a szociológus nem tud effajta kérdésekre válaszolni. Amit ellenben tud, és tennie kell, megkérdezni: miből adódik, hogy egyik társadalomnak tiszta elképzelése van a»szabadságról«a másiknak pedig nem, hogy ennek»valóságát«az első társadalomban megőrzik, és ami még érdekesebb egyesek, sőt egész csoportok újra elveszíthetik e»valóságot«? 18 17 Lásd Pokol Béla: Szociológiaelmélet. Rejtjel Kiadó, Budapest, 1999. 25-48. o., ill. Karácsony András: A jog társadalomelméleti leírása. In: uő: Jogfilozófia és társadalomelmélet. Pallas Stúdió Attraktor Kft., Budapest, 2000. 154-200. o. 18 Peter L. Berger Thomas Luckmann: A valóság társadalmi felépítése. Tudásszociológiai értekezés. (Ford.: Tomka Miklós) Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest, 1998. 12-13. o. 12

A modern nyugati társadalmakban a jogi gyakorlatok helyes működését szintén normák, fogalmak, és ezekhez kapcsolódó eszmék, értékek (pl. jogállamiság, alkotmányosság, kiszámíthatóság, stb.) biztosítják. A jog tudásszociológiai vizsgálata törekedhet arra, hogy megmutassa, ezek a jogot hordozó, illetve azzal összefüggő kategóriák miért éppen bizonyos társadalmakban váltak általánossá, elfogadottá, és milyen politikai, gazdasági, történelmi és egyéb tényezők játszottak ebben szerepet. Például a tudásszociológia alkalmazása lehet annak feltárása, hogy miért tekintik az iszlám vallású közösségekben a jog értelmének a mohamedán hitnek megfelelő emberi életvitel biztosítását, a nyugati társadalmakban pedig miért épp az számít a jog egyik legnagyobb erényének, hogy világnézetileg semleges, rendelkezései többnyire elfogadhatóak bármilyen vallású (vagy éppen nem vallásos) érintett számára. Fontos észrevennünk, a tudásszociológia nem annak tisztázására irányul, hogy tartalmilag értékelje ezeket a joghoz kapcsolódó eszméket, és megállapítsa, szolgálhatnak-e a gyakorlat ésszerű igazolására. Az ilyen jellegű vizsgálódásokkal az ún. igazolási célú jogelméletek foglalkoznak. 19 3) A harmadik fajta törekvést empirikus szociológiának szokták nevezni. Az empirikus jelző a jogszociológia ezen ágának módszerére utal, azt jelenti, hogy tapasztalati úton (kérdőívekkel, interjúkkal, résztvevő megfigyeléssel) gyűjt adatokat a jogról, majd ezen adatok elemzésével próbál fényt deríteni bizonyos összefüggésekre. Ezeknek a vállalkozásoknak nem az a céljuk, hogy a jogot a maga egészében helyezzék el a társadalom többi jelensége között, és nem is a különböző joggal kapcsolatos eszmék elterjedésének társadalmi hátterét kutatják. Egyrészt azt vizsgálják, hogy a jog egyes intézményei hogyan érvényesülnek, mennyire felel meg valós működésük a rájuk irányuló elvárásoknak, másrészt azt, hogy milyen hatással van a jog működése egy adott közösségre, hogyan viszonyulnak az emberek a joghoz, esetleg milyen problémákat generál a jog. E kutatások lokálisak, általában egy adott jogrendszer meghatározott szeletéről szállítanak információt amelyek természetesen hozzájárulhatnak magasabb elvontsági szintű elméletek kialakításához. 19 Részletes kifejtésben lásd: Bódig: Jogelmélet 33-34. o. 13

JOGISMERET, JOGI ATTITŰD, JOGTUDAT (VINNAI EDINA) A jogra, a jogi intézményekre és általában a joghoz kötődő jelenségekre vonatkozó ismeretek és attitűdök vizsgálata a jogszociológián belül az egyik legfőbb kutatási terület. A múlt század negyvenes éveitől végzett kutatások olyan kérdésekre keresték a választ, mint hogy az emberek mennyire ismerik a magatartásukat szabályozó jogi normákat, ismernek-e konkrét jogi rendelkezéseket, tudják-e, kik hozzák a törvényeket, illetve hogy magatartásukat mennyire igazítják a jogi rendelkezésekhez. 20 A tudományos kíváncsiságon túl az is indokolta ezeket a vizsgálatokat, hogy a jogi ismeretek, jogi attitűdök és a jogi viselkedés közti kapcsolatra vonatkozó néhány feltételezést alátámasszanak vagy megcáfoljanak, melyekre a törvényhozók, jogalkalmazók és még a laikus állampolgárok is sűrűn hivatkoznak anélkül, hogy a valós helyzetet ismernék. Másrészt ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásával általában a jog működéséről is sok mindent megtudhatunk. A következőkben három olyan fogalommal fogunk megismerkedni, melyek nehezen választhatók el egymástól, és a szakirodalomban valamint az empirikus kutatásokban is sokszor egymás szinonimájaként szerepelnek. A jogismeret, a jogi attitűd és a jogtudat elhatárolása valóban úgy tűnik, hogy csak elméleti jelentőséggel bír, hiszen a vizsgálatokban ezeket nem lehet élesen különválasztani egymástól. A hazai és a nemzetközi szakirodalom áttanulmányozása alapján azonban úgy tűnik, hogy mégsem reménytelen vállalkozás a fogalmi tisztázás, de mint látni fogjuk az egyes fogalmak kapcsán ismertetett kutatások valóban átfedik egymást. A fejezet legvégén külön ismertetjük a témakörben végzett hazai kutatások eredményeit. JOGISMERET Az ember társas lény, arra született, hogy közösségben éljen. A közösségi lét már az emberi történelem korai szakaszában kialakította az együttélés bizonyos szabályait, a közösség tagjaitól pedig elvárták, hogy ezeket tiszteletben tartsák, és életüket ezeknek megfelelően szervezzék. Az emberi együttélést szabályozó normákat nyilvánvalóan azzal a céllal alkotja meg az arra felhatalmazott személy vagy szervezet, hogy azok a mindennapi életben érvényesüljenek. A jogszabályok érvényesülésének két lehetséges módja van. Az egyik, ha a társadalom tagjai valamilyen indok (büntetéstől való félelem, megszokás, erkölcsi, vallási megfontolások) alapján tudatosan, vagy akár ilyen indok hiányában véletlenszerűen követik a szabályokat. Az önkéntes jogkövetés célja a konfliktusok elkerülése, de mint tudjuk emberi együttélés nem lehetséges konfliktusok nélkül. A konfliktus feloldására ideális esetben az emberek saját elhatározásukból nyúlnak a jog eszközeihez, hogy azok segítségével oldják meg problémáikat. Ilyenkor beindul a gépezet, és a jog a jogalkalmazás folyamatában, bíróság vagy más hatóság előtti eljárásban érvényesül. 20 A skandináv államokban az 1940-es évektől kezdődően végeztek az emberek jogismeretére, jogtudatára vonatkozó kutatásokat a Knowledge and Opinion about Law ( jogra vonatkozó ismeret és vélemény ) program keretében. Ezen vizsgálatokat összefoglaló néven KOL-kutatásokként emlegetik a nemzetközi szakirodalomban, melyek eredményét Kutchinsky foglalta össze egy 1973-ban megjelent tanulmányában: Berl Kutchinsky: A jogtudat : a jogismeret és a jogról alkotott vélemény kutatásának áttekintése. In: Sajó András (szerk.): Jog és szociológia. Válogatott tanulmányok. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest, 1979. 401-429. o. A fejezetben ismertetésre kerülő, külön nem hivatkozott kutatások ebből a tanulmányból származnak. 14

A jog érvényesülését el kell határolni a jog érvényességétől és hatékonyságától. Egy jogforrás akkor érvényes, ha megfelel a következő feltételeknek: az arra feljogosított szervtől származik, az előírt eljárási szabályok betartásával alkották meg, illeszkedik a jogforrási hierarchiába, azaz nem ellenkezik felsőbb szintű jogszabállyal, és megfelelő módon kihirdették. Egy érvényes jogszabály akkor érvényesül, ha rendelkezéseit ténylegesen követik az állampolgárok, illetve alkalmazzák a bírósági, közigazgatási szervek ahogy az előbb már utaltunk rá. A jog hatékonysága pedig az érvényesülés tényleges eredménye és ama társadalmi célok közti viszony, melyek elérésére megalkották őket. Ez tehát egy célorientált kategória, mely a törvényhozás (mint politikai folyamat), a jogalkalmazás (mint jogi folyamat) és a jogkövetés (mint társadalmi folyamat) eredőjeként áll (vagy nem áll) elő. 21 A jog hatékonyságának két szintje van: a jogi hatékonyság azt jelenti, hogy a címzettek magatartása megfelel a jogi normában előírtaknak, a társadalmi hatékonyság pedig a jogi szabályozás által elérni kívánt társadalmi cél realizálódását jelenti, és a kettő együtt eredményezi a jog igazi, valódi hatékonyságát. A jog hatékonysága (vagy hatástalansága) a jogrendszer egésze illetve egyes konkrét jogi normák vonatkozásában is felmerülhet. Előbbi jellemzően háború, polgárháború, forradalom esetén fordulhat elő, utóbbi azonban békés időszakban is gyakori, és nem érinti a fennálló jogrendet bár a jogszabályok követésének, alkalmazásának tömeges mellőzése természetesen a jogrend bukását is eredményezheti. A jog hatékonyságát befolyásoló tényezőket két csoportra oszthatjuk: (1) a társadalmi feltételek közé tartoznak a szűkebb értelemben vett társadalmi faktorok (a társadalom struktúrája, különböző társadalmi csoportok hatása), a gazdasági környezet, bizonyos normatív előfeltételek (a különböző társadalmi normák, mint például az erkölcs, a vallási normák, szokások), kulturális tényezők (a jogi kultúra és a szubkultúrák hatása), a politikai viszonyok, valamint az egyénekre ható pszichológiai faktorok. (2) A jogi feltételek közé az optimális jogalkotást, a jogalkalmazás hatékonyságát és a jogtudat színvonalát sorolhatjuk. A jogkövetés és a jog segítségül hívása egyaránt feltételezi, hogy a társadalom tagjai ismerik a normákat, azaz tudatosan viszonyulnak a jog konkrét intézményeihez. A jogismeret fogalma kétféleképpen értelmezhető 22 : a törvény ismertsége arra utal, hogy az embereknek tudomása van arról a tényről, hogy egy adott viselkedést a jog szabályoz, míg a törvénytudás vagy normatudás arra az információmennyiségre utal, amellyel bizonyos normatív szabály tartalmi vonatkozásáról az egyén rendelkezik. 23 A jogszabályok összességének ismerete természetesen nem várható el a társadalom tagjaitól, hiszen a jogi egyetemi tanulmányokkal töltött öt év után sem állíthatjuk, hogy valaki az összes éppen hatályos magyar jogszabályt ismerné, illetve az angolszász országokban is képtelenség elvárni, hogy akár a legfelkészültebb jogász is ismerje az összes precedenst. 24 Ennek ellenére a jogszabály ismeretének hiányára nem lehet hivatkozni 21 A jog hatékonyságáról Visegrády Antal monográfiájában olvashatunk részletesen, aki bemutatja a különböző elméleti megközelítéseket, a jog hatékonyságát befolyásoló tényezőket, valamint ismerteti a témához kapcsolódó legfontosabb nemzetközi és magyar kutatásokat is. Lsd: Visegrády Antal: A jog hatékonysága. Unió Kiadó. Budapest, 1997. 22 Kutchinsky: i.m., 404.o. 23 A jogismeretnek ez a két fajtája elméletileg független egymástól. Például egy személynek rendkívül sajátos elképzelései lehetnek arról, hogy hogyan kell viselkednie egy adott helyzetben anélkül, hogy tudatában lenne annak, hogy ez a viselkedés megegyezik bizonyos törvénnyel vagy eltér attól. Másrészt, az egyénnek tudomása lehet arról, hogy a viselkedés bizonyos típusát törvény szabályozza, miközben csekély vagy éppen hamis ismeretekkel rendelkezhet a törvény tartalmáról. 24 Nem is beszélve arról, hogy az egyetemi képzésnek nem is ez a célja, sokkal inkább az, hogy a jogászok olyan elméleti keretben tudják értelmezni a jogszabályokat, ami nem áll rendelkezésére bárkinek a jogi rendelkezések vagy precedensek elolvasása után. 15

abban az esetben, ha valakit annak megszegése miatt felelősségre vonnak, hiszen akkor a jogalkalmazás egésze válna értelmetlenné. 25 A jog nem tudása nem mentesít elvének alkalmazása, azaz a jogismeret vélelme tehát a jogbiztonság egyik alappillére. A jog ismerete azonban önmagában se nem szükséges, se nem elégséges feltétele a törvénnyel egyező magatartásnak. Ezt az a tény sem cáfolja, hogy bizonyos kutatások pozitív korrelációt mutattak ki a jog gyenge ismerete és a bűnözői magatartás között (ugyanakkor más kutatások azt igazolták, hogy a nők jogismerete általában alacsonyabb, mint a férfiaké, mégsem magasabb a kriminalitás a nők körében). Egy amerikai vizsgálatban például az derült ki, hogy minél inkább ismeri valaki a jogrendszert, annál inkább látja annak hibáit, hiányosságait, és annál inkább elégedetlen vele, de mégis hajlandónak mutatkozik a szabályok követésére. Egy megismert jogszabály helyeslése vagy helytelenítése irányulhat a jogszabály tartalmára vagy arra a tényre, hogy az adott normatartalom jogszabályi formában jelent meg, ugyanis számos kutatás igazolja, hogy pusztán a jogi formában való megjelenésnek is jelentősége van az emberek szemében, mert ennek következtében úgy gondolják, hogy az adott szabályt követni kell. Azonban önmagában a tartalmi helyeslés sem jelent automatikus jogkövetést. Azon túl, hogy a jog ismerete nem teljes, azt is megállapíthatjuk, hogy az általában differenciált is, mely egyrészt magában a jogban rejlő okokból, másrészt a társadalom strukturáltságából következik. A különböző társadalmi pozícióban lévő emberek más-más mértékben ismerik a jogszabályokat, de eltérő mértékű ez az ismeretük annak függvényében is, hogy milyen jogterületről van szó. KULCSÁR Kálmán szerint e tény azzal magyarázható, hogy a társadalomban kialakult státuspozíciókkal különböző jogszabályok függenek össze: így más jogszabályok vonatkoznak az egyénre mint állampolgárra általában vagy a családban, illetőleg a munkahelyen valamilyen pozíciót elfoglaló emberre. Az egyén jogismeretének mennyiségét is befolyásolja tehát az, hogy hányféle és milyen pozíciót foglal el a társadalomban. 26 A nemzetközi és hazai kutatások eredményei egyaránt azt mutatják, hogy az emberek leginkább a büntetőjog azon normáit ismerik, melyeket más normarendszerek is szabályoznak (pl. erkölcsi, vallási normák), ezt követi a polgári jog (munkajog, családjog) szabályainak ismerete, végül legkevésbé az alkotmányjogi és államigazgatási normákat ismerik a társadalom tagjai. Az egymásnak sokszor ellentmondó kutatási eredmények alapján tulajdonképpen csak abban látszik egyetértés, hogy a jogi témák általános ismerete sokkal szegényesebb annál, amit a jogi hatóságok és sok tudós feltételez. A jogismerettel kapcsolatban az ötvenes évektől kezdődően végzett kutatások egyértelműen kimutatták, hogy hibás az a feltevés, miszerint ha egy törvényjavaslatot megszavaztak a parlamentben, és ezt megfelelően kihirdették, akkor az új törvény ismerete szükségképpen és automatikusan elterjed a lakosság körében. A hatvanas évek legelején Angliában azt tapasztalták például a kutatók, hogy a megkérdezettek 75 %-a úgy vélte, hogy a megkísérelt öngyilkosság bűncselekmény, holott ezt a jogi rendelkezést egy évvel korábban hatályon kívül helyezték. Még meglepőbb a jogismeret hiányossága azokban az esetekben, amikor éppen az a társadalmi csoport nem ismeri a megváltozott szabályozást, amelyre az előírások vonatkoznak. AUBERT klasszikusnak számító kutatásában a norvég háztartási alkalmazottakról szóló törvény vizsgálatánál azt találta, hogy egy évvel a törvény 25 A modern jog működésének ugyanakkor ez az egyik legkényesebb pontja. Amennyiben az állam elvárja, hogy minden állampolgár a jognak megfelelően cselekedjen, akkor azt is biztosítania kell, hogy a jogszabálygyűjtemények, a bírói döntéseket tartalmazó kiadványok és kommentárok mindenki számára hozzáférhetőek legyenek, ami elvileg meg is valósul, a gyakorlatban mégis akadályokba ütközik. Ezzel a témával részletesebben A joghoz való hozzájutás című fejezetben foglalkozunk majd. 26 Kulcsár Kálmán: Jogszociológia. Kulturtrade Kiadó. Budapest, 1997. 264.o. 16

hatálybalépése után maguk az érintettek sem tudtak a jogszabály létezéséről: a háztartási alkalmazottaknak csupán 10 %-a, a háziasszonyoknak pedig 17 %-a említette magától a törvényt. Nem lehet azonban általánosítani, hisz vannak olyan társadalmi csoportok (például az üzletemberek), melyek kénytelenek naprakész ismeretekkel rendelkezni a viselkedésüket vagy munkájukat szabályozó előírásokról. Az is kiderült, hogy az átlagemberek nemcsak a konkrét jogi szabályokat nem ismerik, de magával a jogalkotás folyamatával sincsenek tisztában. KUTCHINSKY 1968-ban Koppenhágában végzett felmérésében azt találta, hogy a megkérdezett felnőtt emberek csupán 3 %-a tudta a helyes választ arra a kérdésre, hogy ki alkotja a törvényeket. Hasonló felmérés Magyarországon is készült a hatvanas években, ahol a szellemi dolgozók 71 %-a, a városi munkások 39 %-a és a vidéki dolgozók 38 %-a válaszolt helyesen. A kutatások egy további kérdése arra irányult, hogy vajon annak a ténynek az ismerete, hogy a viselkedés bizonyos fajtáját törvény szabályozza, befolyásolja-e az ezen törvénnyel kapcsolatos állásfoglalást és magatartást. A már említett norvég cselédtörvény kapcsán a kutatók nem tártak fel ilyen közvetlen kapcsolatot jogismeret és jogi viselkedés között, ennek oka azonban részben az lehetett, hogy a vizsgálatot a törvény hatálybalépését követő egy év elteltével végezték, így az érintettek közül nagyon kevesen ismerték még a törvényt. A vizsgálatot hat évvel később megismételték, és ekkor már jelentős kapcsolatot mutattak ki a háziasszonyok körében a jogismeret és a jogszabálynak való engedelmesség között. Ez a kapcsolat azonban nem tekinthető egyértelműen okozati összefüggésnek, ugyanis a felmérés eredményei arra világítottak rá, hogy míg az első vizsgálat alkalmával a háziasszonyok elsősorban a tömegkommunikációs eszközökből értesültek a törvény rendelkezéseiről (a háziasszonyok 75%-a a rádióban hallott vagy újságban olvasott róla), addig a hat évvel későbbi válaszok sokkal nagyobb arányban utaltak a személyes kommunikációra. Azaz sokkal erősebb hatást gyakorolt a jogszabállyal egyező magatartásra a rokonok, ismerősök véleménye, mint magának a jogi szabályozásnak az ismerete. A vizsgálatok eredményei alapján azt lehet megállapítani, hogy pusztán annak a ténynek az ismerete, hogy egy bizonyos magatartást jogi norma szabályoz, nem feltétlenül jár együtt a norma tartalmának ismeretével és annak követésével. A jogismeret és a viselkedés közötti pozitív korreláció kialakulásában sokkal nagyobb szerepe van az egyenrangú társak véleményének. Az egyenrangú társak véleményének rendkívül erős befolyásoló hatására más tanulmányok is rávilágítottak. Egy másik felmérésben arra kérték a válaszadókat, hogy néhány magatartást értékeljenek annak függvényében, hogy mennyire tartják helyesnek vagy helytelennek azokat. Ezek olyan típusú cselekedetek voltak, amelyekről csak nagyon kevés embertől lehetett elvárni, hogy biztosan tudja, hogy törvényileg tiltottak-e vagy sem (pl. abortusz különböző okokból való végrehajtása, nem szándékos szemetelés, nyilvános ittasság, obszcén szavak nyilvános használata, stb.). A válaszok összehasonlíthatósága érdekében a válaszadók egyik felének azt mondták, hogy az értékelendő cselekedetek kihágásnak számítanak, a másik felének pedig azt, hogy nem tiltottak. A két csoport válaszai között azonban nem mutatkozott szignifikáns különbség, sőt, néhány esetben úgy tűnt, hogy a büntetőjogra való utalás inkább csak ellenzést váltott ki az emberekből. A kutatók azonban arra is kíváncsiak voltak, hogy vajon a többség véleménye hogyan befolyásolja az emberek állásfoglalását és magatartását, ezért a válaszadókkal hozzájuk hasonló személyek (fiktív) vélekedését is közölték, és figyelték az ennek hatására bekövetkező attitűdváltozásokat. Kiderült, hogy az egyenrangú társak nézetének bemutatásával könnyen elérték azt a hatást, amit a törvény ismeretével nem sikerült. Igaz ugyan, hogy a szerzők a válaszadók között találtak egy csekély, de nem 17

elhanyagolható kisebbséget, akik azt mondták, hogy erkölcsi hozzáállásuk szigorúbbá válna (pl. az erős dohányzás iránt), ha a parlament olyan törvényt szavazna meg, ami azt bűntetté nyilvánítaná. Összességében azonban valamennyi kutatás arra az eredményre jutott, hogy a törvények létezésének ismerete nincs akkora hatással az erkölcsi ítéletre, mint az a tudomás, hogy hasonló helyzetű emberek azonos véleményen vannak. A jogszabály létének valamint tartalmának ismerete, és ezek hatása az emberek magatartására még érdekesebb a büntetőjogi normák kapcsán, hiszen itt sokkal nagyobb szerepe lehet az erkölcsi megítélésnek. A jog és erkölcs kapcsolatát, egymásra gyakorolt hatását többféle irányból is vizsgálták: ha tudjuk, hogy egy magatartást a jog büntetni rendel, akkor ennek hatására erkölcsileg is elítéljük-e az adott magatartást; ha a jogi szabályozás nem esik egybe az erkölcsi megfontolásainkkal, melyiknek engedelmeskedünk; méltányolható-e, ha erkölcsi elvekre hivatkozva nem tartunk be egy jogszabályt, stb. Ennek az összefüggésnek a leírására, a jogszabályok és a jogi viselkedés közti egyezés vizsgálatára használja a szakirodalom a kovariancia teóriát. Abban általában egyetértenek a szakértők, hogy a legtöbben azért nem követnek el például gyilkosságot vagy más komolyabb bűncselekményt, mert azt erkölcsileg elítélik, és nem elsősorban azért, mert azt a jog tiltja és bünteti. Ugyanakkor jelentős véleménykülönbségek vannak abban a kérdésben, hogy vajon szükség van-e a törvények létezésére és büntetéssel való fenyegetésre az erkölcsi hozzáállás fenntartásához, és vajon elhalna-e az erkölcsös viselkedés, ha azt a törvények nem támasztanák alá. Számos kutatást kifejezetten azzal a céllal végeztek, hogy igazolják (avagy cáfolják) azt a közkeletű vélekedést, miszerint önmagában a jogi tilalmak eltörlése azt a benyomást kelti az emberekben, hogy a kérdéses magatartást a társadalom többé nem tekinti erkölcsileg helytelennek. Az ún. megerősítő érvelést azonban, miszerint a jogi tilalmazás megerősíti az emberek erkölcsi ítéleteit, a legtöbb (köztük az imént ismertetett) kutatás nem támasztotta alá. A kovariancia teóriát a kutatások két irányból vizsgálták: egyrészt azt próbálták feltárni, hogy milyen mértékben fogadják el az emberek önmagában azt a tényt, hogy bizonyos cselekedeteket a jog büntetni rendel, másrészt milyen mértékben esik egybe a bűntettek jogi értelemben vett súlyossága a közvélemény megítélésével. Természetesen mindig is voltak olyan magatartások, melyeket az emberek véleménye szerint nem kellene büntetni, ennél érdekesebb azonban az a kérdés, hogy ennek mi az oka. A kovariancia hiányát a szakirodalom a következő okokkal magyarázza. (1) A közvélemény idővel elnézőbbé válik bizonyos magatartásokkal szemben, de a jogi szabályozás nem követi ezt a változást. (2) Ha a jog nem használ alsó értékhatárt az adott cselekedet büntetésénél (így volt ez például Dániában, ahol már egy fillér eltulajdonítása is lopásnak minősült). (3) Új törvények esetében gyakran előfordul, hogy a jogi szabályozás és a közvélemény közti különbséget az okozza, hogy egy adott magatartás bűntetté nyilvánításának még nem sikerült megváltoztatnia a közvéleményt, mert nem telt el elég idő a törvény hatálybalépést követően. (4) Végül vannak olyan cselekedetek, melyeket valószínűleg az emberek többsége soha nem gondolt bűncselekménynek (mint például a koldulást). Érdekes következtetéseket találunk azokban a kutatásokban, melyek az igazságtalan jogszabályok követéséről vallott nézeteket vizsgálták. Lengyelországban, Hollandiában és az NSZK-ban lefolytatott vizsgálatok egyaránt feltették azt a kérdést, hogy az igazságtalannak vagy helytelennek tartott jogszabálynak kell-e engedelmeskedni. Az igenlő válaszok aránya Lengyelországban 45, Hollandiában 47, az NSZK-ban 66 % volt. E válaszokban az attitűd és az ismeret bizonyos fokú összekeveredésén túl a különböző társadalmak történeti tapasztalatainak sajátosságai jelennek meg. Ugyanezen vizsgálatok egy másik érdekes eredménye volt az, miszerint egyes magatartásokat az emberek túlnyomó része bűncselekménynek tart, holott nem azok, míg másokat nem tart annak, holott azok. Előbbire példa egy NSZK-ban lefolytatott 18

vizsgálat, melynek során a megkérdezettek 51%-a a homoszexualitást, 47%-a a házasságtörést, 31%-a a fogamzásgátló tablettának a gyógyszertáros által 15 éves lányínak receptre való kiszolgáltatását is bűnnek tartotta. Ennek ellenkezőjére derült fény viszont a hazai jogtudatvizsgálatok (pl. a vesztegetés részességi alakzatát illetően), valamint egy francia közvélemény-kutatás során, melyek szerint a bűncselekmények társadalmi súlyossági sorrendje szinte teljesen független a büntető törvénykönyvben megállapított sorrendtől. Igen tanulságosak az újonnan bevezetett jogszabályok lakosság általi elfogadásával kapcsolatos felmérések is. Horváth Barna még a 40-es évek elején Szegeden és Kolozsvárott felmérte az ez idő tájt bevezetett közlekedési jobbra hajtás elfogadását. Szegeden, ahol nem sokkal a vizsgálat előtt vezették be a jobboldali közlekedést, a megoldás helyeslői és az az iránt közömbösek aránya 26:62 volt, a régebben jobbra hajtó Kolozsvárott ugyanez az arány 60:25. Az adatok szerint elsősorban a gyakorlat volt az, ami a véleményváltozást kiváltotta, bár tagadhatatlan, hogy a lakosság nem elhanyagolható hányada pusztán a törvény meghozatala hatására változtatta meg véleményét. JOGI ATTITŰD A kutatások egyik fő irányvonala az emberek jogi attitűdjének, azaz a joghoz való viszonyulásnak a vizsgálata. Az attitűd, beállítódás a pszichológia fogalomkészletét használva meghatározza egy tárggyal kapcsolatos viselkedésünket, összegzi az azzal kapcsolatos értékítéleteinket, ezáltal irányítja viselkedésünket, és szervezi a világ megismerését. Tárgya lehet egy személy, csoport, fizikai tárgy, vagy egy elvont eszme is, így amikor jogi attitűdről beszélünk, akkor az emberek joggal kapcsolatos viszonyulására gondolunk. Itt nem arról van szó tehát, hogy az emberek tudják-e, hogy bizonyos cselekedeteket szabályoz-e a jog, illetve hogy mi ennek a tartalma, hanem hogy hogyan viszonyulnak általában a joghoz, a törvényekhez, törvénysértésekhez. Ha abból a feltevésből indulunk ki, hogy a joghoz való viszonyulás a viselkedést is befolyásolja (azaz a pozitív, elfogadó viszonyulás jogkövetést, míg a jog elutasítása jogszabálysértést eredményez), akkor a jogi attitűd vizsgálatának egyik kézenfekvő módjának az tűnik, ha a bűnözők joghoz való viszonyulását vetjük össze a nem bűnözőkével. Sok kutató valóban úgy látta, hogy erős összefüggés van az emberek törvény-elfogadása, törvény iránti tisztelete és a jogi magatartásuk között, ezért a kutatások jelentős részében a bűnözők joggal kapcsolatos nézeteit vizsgálták. Ennek a hipotézisnek az alapja a kriminológiából ismert differenciális asszociáció elmélete, amit 1934-ben Edwin SUTHERLAND fogalmazott meg. Eszerint egy személy akkor válik bűnözővé, ha a törvénysértésnek kedvező meghatározások, feltételek meghaladják a törvénysértésre kedvezőtlen feltételeket. Ha szó szerint elfogadjuk ezt a teóriát, akkor néhány jogra, jogi viselkedésre vonatkozó kérdés alapján egyszerűen el lehetne dönteni, hogy ki bűnöző és ki nem. A kutatások eredményei azonban rácáfoltak erre a feltételezésre, a vizsgálatok többsége ugyanis nem mutatott ki szignifikáns különbséget a vizsgált bűnöző és nem bűnöző csoportok között. Mindössze annyi eltérés volt igazolható, hogy a bűnözők (feltehetően saját tapasztalataik alapján) kritikusabban viszonyulnak az igazságszolgáltatáshoz, és elnézőbbek a hasonszőrűekkel szemben, de alapvetően mind a bűnözők, mind a nem bűnözők többségének attitűdjei egyértelműen elutasítóak a törvénysértéssel szemben. Ezért a kutatók újrafogalmazták az eredeti hipotézist, és abból indultak ki, hogy a bűnöző több antiszociális és kevesebb proszociális normával rendelkezik, mint a nem bűnöző. A vizsgálatok többsége azonban 19

még ezt a relativizált hipotézist sem támasztotta alá, mert semmilyen vagy nagyon csekély különbséget mutattak ki a két csoport joggal kapcsolatos attitűdje között. Számtalan kutatás eredményét összevetve KUTCHINSKY végül arra a következtetésre jut, hogy a bűncselekményekkel szemben tanúsított elnézőbb jogi attitűd nem szükséges és nem is elégséges feltétele a bűntett elkövetésének vagy a bűnözővé válásnak. A bűnözőknek nincs bűnözői attitűdjük, legfeljebb kissé elnézőbbek a bűncselekményekkel szemben. A legelfogadhatóbb magyarázatnak az tűnik, hogy a bűnözőnek tekintett és bűnözői attitűddel felruházott személyek egy skála egyik végét jelölik ki, melynek másik végén a minden körülmények között törvényhűen gondolkodó és így is viselkedő személyek állnak, az emberek többsége azonban a két véglet között helyezkedik el mind attitűdje, mind viselkedése szempontjából. Számtalan tényező befolyásolja ugyanis azt, hogy ki, mikor, hogyan vélekedik egy adott magatartásról, vagy hogyan viselkedik bizonyos helyzetekben. Ezek közül a legfontosabbak a nem, az életkor és az iskolázottság tűnnek, de szerepe lehet az urbanizációnak, a vallásosságnak, a politikai rendszernek, a hagyományos közösség meglétének illetve annak hiányának, az adott társadalom történeti tapasztalatainak is, és ezek a különböző tényezők egymás mellett, egymásra hatva jelennek meg az egyes ember életében. Míg igaz ugyan, hogy a nemek között léteznek bizonyos különbségek a nemi szerepek és a társadalmi munkamegosztás okán, ezek a különbségek a fiatalabb korcsoportok felé haladva, a növekvő urbanizációval, a növekvő társadalmi és iskolázottsági szinttel egyre inkább eltűnnek. Ugyanakkor kétségtelen, hogy eltérések vannak egyes bűncselekmény-típusok megítélésében a férfiak és nők között: jellemzően ilyenek a nemi bűncselekmények és az erkölcsi jellegű vétségek, melyeket a nők szigorúbban ítélnek meg, mint a férfiak. A fiatalabb korosztályok általában hajlamosabbak a nagyobb elnézésre, toleranciára és szabadelvűségre a bűntettek és bűnözők iránt, míg az idősebbek szigorúbbak, kevésbé toleránsak, konzervatívabbak. Az életkor kapcsán azonban jelentősége van a társadalmi változásoknak is, ugyanis nem biztos, hogy maga az egyén válik konzervatívabbá, kevésbé toleránssá, hanem a társadalmi környezet változik körülötte az évek folyamán olyan irányba, ami eltávolodik az ő értékrendszerétől. Az attitűdök meghatározásában fontos szerepe van az iskolázottságnak is: minél magasabb az egyén iskolázottsága, úgy növekszik az intolerancia a bűntettek iránt, annál magasabb büntetési tételeket látna szívesen, ugyanakkor a megtorlás helyett sokkal inkább a kártérítésre, a reparációra tevődik át a hangsúly. Egyes vizsgálatok pedig olyan eredményre jutottak, miszerint a legmagasabb iskolázottságú nők hajlanak a nemi szerepkör okozta állásfoglalás-különbségek túlkompenzálására, így a férfiakénál férfiasabb attitűdöket választanak. Két ugyanolyan nemzetiségű, nemű, életkorú, iskolázottságú stb., vagy ugyanabba a szubkulturális környezetbe tartozó személynek mindemellett teljesen különböző lehet az attitűdje. PODGÓRECKI kutatásai azt mutatták ki, hogy ennek oka az emberek személyiségében keresendő, ugyanis a személyiség-tényezők nagyon fontosak a jogi attitűd meghatározásában. A bizonytalanság érzése, a társadalmi beszorítottság vagy a frusztráció nagyobb szigorúságot, míg ezek hiánya, a széleskörű társadalmi kapcsolatok és az engedékeny nevelés toleránsabb hozzáállást eredményez. Az is kiderült a kutatásokból, hogy a legtöbb embernek nincs szilárd és konzisztens attitűdrendszere, hanem ugyanabban az egyénben több, különböző attitűdréteg létezik. A különböző országokban hasonló témában végzett kutatások eltérő eredményei arra engednek következtetni, hogy a társadalmak eltérő fejlettsége, társadalmi-gazdasági berendezkedése ugyancsak hatással van tagjainak attitűdjére. Emiatt a kutatások gyakran nem az egész társadalmat felölelő reprezentatív mintát, hanem egyes specifikus, jól körülhatárolható 20