TIOP 2.6. Egyeztetési változat! 2006. október 16.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA TÁRSADALMI INFRASTRUKTÚRA OPERATÍV PROGRAM 2007-2013 TIOP 2.6. Egyeztetési változat! 2006. október 16. Fájl neve: TIOP 2.6. Partnerség 061013 Oldalszám összesen: 76 oldal

TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék...2 1. Helyzetelemzés...5 1.1. Az oktatási, képzési infrastruktúra...7 1.1.1. Közoktatás...7 1.1.2. Felsıoktatás...7 1.2. Egészségügyi, egészségfejlesztési infrastruktúra...9 1.2.1. Fekvıbeteg szakellátási infrastruktúra...9 1.2.2. Járóbeteg-szakellátási formák és a kórházi ellátást kiváltó ellátási formák (egynapos és kúraszerő ellátások, otthonápolás)...10 1.2.3. Szőrés, diagnosztika (telemedicina)...11 1.2.4. Sürgısségi ellátás...11 1.2.5. Onkológiai ellátás...11 1.2.6. Infrastruktúra-fejlesztés a versenyképességi pólusokban...11 1.2.7. e-egészségügy...12 1.3. Társadalmi befogadást és részvételt támogató infrastruktúra...12 1.3.1. A fogyatékossággal élı emberek helyzete...12 1.3.2. A szociális szolgáltató rendszer informatikai hiányosságai...13 1.3.3. Gyermekjóléti alapellátások...13 1.3.4. Szociális alapszolgáltatások...13 1.3.5. Szakosított szociális ellátások (bentlakásos intézmények)...14 1.3.6. Gyermekvédelmi szakellátás...14 1.4. A munkaerı-piaci részvételt támogató infrastruktúra...15 1.4.1. A szakképzési infrastruktúra...15 1.4.2. A munkaerı-piaci intézményrendszer és infrastrukturális állapota...15 1.5. Kulturális infrastruktúra...17 1.5.1. Kulturális intézményeink állapota...17 1.5.2. Múzeumok...17 1.5.3. Könyvtárak...18 1.5.4. Közmővelıdési hálózat...18 1.5.5. Elektronikus kulturális tartalmak...19 1.6. A Humánerıforrás-fejlesztési operatív program (2004-2006) végrehajtásának tapasztalatai...19 1.6.1. A tervezés tapasztalatai...19 1.6.2. A végrehajtás tapasztalatai...20 1.7. SWOT-elemzés...23 2. Stratégia...25 2.1. Átfogó cél: Az aktivitás növelése a humánerıforrás minıségének javításával...25 2.2. Specifikus célok...27 2.2.1. A humán infrastruktúra területi egyenlıtlenségeinek mérséklése, a hozzáférés javítása...28 76/2

2.2.2. A humán közszolgáltatások hatékonyságának növelése, átfogó reformjuk elısegítése...28 2.2.3. A társadalmi megújulást szolgáló fejlesztések hatékonyságának növelése...29 2.3. Horizontális szempontok...30 2.3.1. Az esélyegyenlıség horizontális szempontjai...30 2.3.2. A fenntarthatóság horizontális szempontjai...31 2.4. A program struktúrája...31 2.5. Koherencia, kapcsolódás más stratégiákhoz...31 2.5.1. Összhang a Közösségi Stratégiai Iránymutatásokkal...32 2.5.2. Összhang az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióval...32 2.5.3. Összhang az Új Magyarország Fejlesztési Tervvel...33 2.5.4. Összhang a Nemzeti Akcióprogrammal...33 2.5.5. Összhang az Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégiai Tervvel...36 2.6. Kapcsolódás egyéb operatív programokhoz...36 2.7. A TIOP ex-ante értékelésének összefoglalója...38 2.7.1. Általános megjegyzések...38 2.7.2. Formai kritériumok...39 2.7.3. A koherencia értékelésének legfontosabb megállapításai...39 2.7.4. Partnerség...40 2.7.5. Szakmai értékelés...40 3. Prioritási tengelyek...43 3.1. Az oktatási infrastruktúra fejlesztése...43 3.1.1. Az Intelligens iskola infrastruktúrájának elterjesztése...43 3.1.2. A Modern Szolgáltató és Kutató Egyetem infrastruktúrájának fejlesztése...44 3.2. Az egészségügyi infrastruktúra fejlesztése...46 3.2.1. Az egészségügy struktúraváltását lehetıvé tévı ellátási formák fejlesztése47 3.2.2. A fekvıbeteg ellátási intézményrendszer felkészítése a struktúraváltásra, hatékony ellátási struktúra kialakítása...48 3.3. A munkaerı-piaci részvételt és a társadalmi befogadást támogató infrastruktúra fejlesztése...50 3.3.1. A munkaerı-piaci részvételt támogató szolgáltatások infrastruktúrájának fejlesztése...50 3.3.2. A társadalmi befogadást támogató infrastruktúra fejlesztése...52 3.4. A kulturális infrastruktúra fejlesztése a közösségfejlesztés szolgálatában...56 3.4.1. A kulturális infrastruktúra fejlesztése a közösségfejlesztés szolgálatában.57 3.4.2. Fejlesztési pólusokhoz és társpólusokhoz kapcsolódó kulturális fejlesztések a munkaerı minıségének és adaptivitásának fejlesztése érdekében...57 3.4.3. Kulturális infrastruktúra integrált fejlesztése a partnerségi együttmőködésért és a hálózatosodás elısegítése érdekében...58 3.5. Technikai segítségnyújtás...59 4. Az Operatív Program végrehajtására vonatkozó rendelkezések...60 4.1. Menedzsment...60 4.1.1. Stratégia és koordináció...60 4.1.2. Irányító Hatóság (IH)...61 4.1.3. Közremőködı szervezetek...63 76/3

4.1.4. Stratégiai irányítás és eszközei...64 4.1.5. Az OP lebonyolítása során használt eljárások...65 4.2. Monitoring és értékelés...65 4.2.1. Monitoring...65 4.2.2. Értékelés...67 4.3. Pénzügyi irányítás és ellenırzés...68 4.3.1. Az Igazoló Hatóság feladatai...68 4.3.2. A pénzügyi irányítás szabályai...69 4.3.3. A kedvezményezett részére történı kifizetés folyamata...69 4.3.4. Az Európai Uniós támogatások ellenırzése...70 4.4. Információ és nyilvánosság biztosítása...72 4.4.1. Tájékoztatással és nyilvánossággal kapcsolatos rendelkezések...72 4.5. Horizontális elvek Környezeti fenntarthatóság és esélyegyenlıség...73 4.6. Az elektronikus adatközlésre vonatkozó rendelkezések a Bizottság és a tagállam között...74 4.6.1. Az adatszolgáltatás rendje...74 5. Pénzügyi tábla...76 76/4

1. HELYZETELEMZÉS A humán szolgáltatások (oktatás-képzés, egészségügy, munkaügyi és szociális szolgáltatások, mővelıdés) infrastruktúrájának állaga, egy-egy szolgáltatás létrejöttének, az adott szolgáltatásokhoz kapcsolódó különféle infrastrukturális elemek életkorának, mőszaki, fizikai állapotának függvényében meglehetısen eltérı. Az elmúlt 10 esztendı során részben a krónikus forráshiány, részben átfogó fejlesztési koncepció, makro-politikai kontinuitás hiányában egyik szolgáltatáshoz tartozó területen sem valósultak meg a demográfiai, gazdaságitechnológiai és társadalmi folyamatok hatásainak és következményeinek sokoldalú mérlegelésén nyugvó átfogó, átgondolt fejlesztések. A részben ötletszerő, gyakran csak a legsürgetıbb hiányok pótlására szorítkozó infrastrukturális fejlesztések az érintett szolgáltatások egyetlen ágazatában sem tartottak lépést a technológiai fejlıdés szülte igényekkel, és nem vagy csak részben voltak képesek alkalmazkodni a rendszerváltozást követı esztendıkben a tulajdonosi szerkezetben, a szolgáltatások szervezeti rendszerében végrehajtott gyakori átalakításokhoz. A megvalósult fejlesztések csak részlegesen ellensúlyozták a természetes állagromlási folyamatokat, és nem adtak adekvát válaszokat az életminıség javulásával együtt járó megnıtt és differenciálódó szolgáltatási igényekre sem. Csak az utóbbi néhány évben kezdtek kiépülni a több szolgáltatási szektor összehangolt tevékenységén alapuló szolgáltatások, amelyek elırelépést jelentenek mind a minıség, mind a hozzáférés szempontjából. Egyes esetekben és településeken egy-egy adott humán szolgáltatáshoz tartozó bizonyos egységek épületeinek és mőszaki berendezéseinek minısége, korszerősége megfelel az európai követelményeknek, míg más egységek épületállománya rendkívül leromlott, felszereltsége hiányos és/vagy elavult. A leromlott és elavult épületek fenntartása, a többszörösen amortizálódott mőszaki berendezések, közüzemi szolgáltatások üzemben tartása önmagában többletköltséget generál, gyakran rendkívül gazdaságtalan. Különös figyelmet érdemel a humán szolgáltatások információs technológiai infrastruktúrájának helyzete. Ezt csakúgy, mint az infrastruktúra egyéb szegmenseit rendkívül eltérı fejlettségi szintekkel, az egymással inkompatibilis rendszerekkel jellemezhetjük. A humán ágazatok egyes területein (egészségügy, foglalkoztatáspolitika, oktatás, közmővelıdés) az elmúlt években részben uniós forrásokból jelentıs fejlesztések indultak el. A humán szolgáltatások más területein azonban jelentıs elmaradások tapasztalhatók, melyek a fejlesztések egyik fı célját, az ágazati együttmőködésen alapuló átfogó reform megvalósítását nehezítik. Az információs és kommunikációs technológiák területén a legjelentısebb nehézség az állandó szinten tartás finanszírozásának megoldatlansága, ami az elavulásból eredı problémák folyamatos újratermelését eredményezi, még egy tervezési idıszakon belül is. A 90-es években a tulajdonviszonyok több lépcsıben végbement gyökeres átalakulása, a szolgáltatások infrastruktúrája feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának fragmentáltsága, helyenként ellentmondásos szabályozása is nehezítette, illetve mind a mai napig nehezíti a korszerő gazdálkodáshoz elengedhetetlen egységes tulajdonosi szemlélet és felelısség kialakulását, egy adott szolgáltatási ágazat ingó és ingatlanállományának teljes körő és egységes elveken nyugvó számbavételét, naprakész országos nyilvántartások vezetését. 76/5

Az immár tartós demográfiai trendek, valamint a belsı migrációs folyamatok ellentmondásos hatást gyakorolnak a szolgáltatások kihasználtságának intenzitására, és ezen keresztül az intézményrendszerek mőködésének hatékonyságára és fenntarthatóságára. A közoktatási infrastruktúra területén fıként a nagyobb városokban a 70-es, 80-as években létrehozott kapacitások és a kistelepülések közoktatási intézményeinek fizikai kapacitásai gyakran kihasználatlanul maradnak. Ezzel szemben az egészségügyi szolgáltatások infrastrukturális kapacitásai fokozott nyomás alá kerültek, a lakosság életkor szerinti összetételének változásai, valamint a gyógyászati eljárások és technológiák fejlıdése miatt. Az egészségügy területén számottevıen csökkentek a fekvıbeteg ellátás iránti igények, de mind mennyiségi, mind minıségi értelemben lényegesen növekedtek a járóbeteg-ellátással és a sürgısségi betegellátással szembeni elvárások. Hasonlóképpen a szociális szférában, a fenti társadalmi-gazdasági fejlemények országszerte jelentıs mértékben növelték a bentlakásos szolgáltatások iránti szükségleteket, holott a differenciált szükségleteket nem lehet kizárólag új bentlakásos férıhelyek létesítésével kezelni. A fentiek együttes következményeként napjainkban az ország egészségügyi, szociális, oktatási, kulturális és közmővelıdési hálózatának fizikai állapotáról, technológiai fejlettségérıl igen nehéz kellıen árnyalt, átfogó és számszerősített képet alkotni. Színvonal, korszerőség és kapacitáskihasználtság tekintetében a humán szolgáltatások területi megoszlása egyenetlen, ami jelentıs gátja a minıségi szolgáltatásokhoz való egyenlı hozzáférés biztosításának. Tipikusan a gazdaságilag elmaradott és nehézségekkel küzdı térségek aprófalvas és szórványtelepülésein, kisvárosaiban a legelmaradottabb a szolgáltatások fizikai infrastruktúrája. A fizikai és infokommunikációs infrastruktúra teljes hiánya miatt több száz településen egyáltalán nincs mód és lehetıség az életesélyek és az életminıség javítása, a területi felzárkóztatás, a népesség megtartó képesség szempontjából is fontos szolgáltatások mőködtetésére. Máshol a leromlott állagú épületek és az elavult felszerelések, a technikai eszközök, az infokommunikációs lehetıségek égetı hiánya miatt nincs tényleges lehetıség korszerő, magas színvonalú szolgáltatások nyújtására. A 90-es évek eleje óta a Budapestet és több vidéki nagyvárost övezı agglomerációba történı tömeges kitelepülési tendenciák miatt a fizikai infrastruktúra bıvítése nem képes követni a humán szolgáltatások iránti növekvı igényeket. A fogyatékossággal élı embereket környezeti és (info)kommunikációs akadályok egyaránt gátolják társadalmi és munkaerı-piaci részvételükben. A közigazgatás, az államháztartás és a közszolgáltatások napirenden lévı tartalmi és szervezeti reformjának szerves alkotóeleme a humán ellátórendszerek átfogó korszerősítése. Kétséget kizáróan megállapítható, hogy a humán szolgáltatások terén az intézményi reformok megvalósításának fontos és nélkülözhetetlen elıfeltétele az adott szolgáltatásokhoz tartozó fizikai infrastruktúra célszerő korszerősítése, megújítása és szerkezetátalakítása. A humán területen dolgozó szakemberek munkájának összehangolását, a szolgáltatások hatékonyabb használatát elısegítı szakmai ügyviteli és információs rendszerek, illetve az ezek kiépítéséhez szükséges szabványok hiányoznak. A szociális ágazati adatvagyon különbözı intézményeknél lelhetı fel. 76/6

1.1. AZ OKTATÁSI, KÉPZÉSI INFRASTRUKTÚRA 1.1.1. Közoktatás Az általános képzést nyújtó közoktatási intézmények (általános iskolák és gimnáziumok) jelenlegi alacsony szintő és területileg egyenetlen eszköz- és infrastrukturális ellátottsága nagymértékben hátráltatja a közoktatásban megkezdett tartalmi, módszertani modernizáció átfogó végrehajtását, és gátja a minıségi oktatáshoz, a különbözı oktatási szolgáltatásokhoz való egyenlı hozzáférés biztosításához, a költséghatékonyabb és ésszerőbb szervezeti megoldások bevezetéséhez elengedhetetlen fizikai, infrastrukturális feltételek megteremtésének. A költségvetési források szőkössége miatt az elmúlt két évtizedben nem sikerült megállítani az épületek fizikai állagának fokozatos leromlását. A mintegy 14 000 egységet számláló oktatási célú épületállomány zöme elöregedett, mőszaki állapota nem kielégítı. Az épületek közel 50%-a teljes vagy részleges felújításra szorul. Különösen nehéz helyzetben vannak a leszakadó, gazdaságilag elmaradott térségek kistelepülésein mőködı iskolák. Az oktatási intézményrendszeren belül a közoktatási intézmények információs és kommunikációs technológiai (IKT) eszközellátottsága több vonatkozásban elmarad a fejlettebb EUtagállamok átlagától. A közoktatásban hiányzik, illetve elavult az IKT mint kiemelt alapkompetencia oktatásához szükséges eszközállomány és infrastruktúra, ezért az erre a képességre épülı késıbbi oktatási programok nem sikeresek. Miközben az elmúlt évek folyamán a Sulinet program keretében a hátrányos helyzető térségekben kiépült az iskolákat és a közösségi pontokat (pl. teleházak) összekötı szélessávú hálózat, valamint a diákok is lehetıséget kaptak arra, hogy kedvezményes feltételekkel számítógépes eszközökhöz jussanak, az iskolán belüli IKT-eszközök fejlesztése mindezzel nem tartott lépést. Annak ellenére, hogy a Sulinet hálózat már nagy mennyiségő digitális tartalmat, esetenként szolgáltatásokat is nyújt az iskolák és diákok számára, ezek további jelentıs fejlesztésére van szükség. 1.1.2. Felsıoktatás Magyarországon az elmúlt években elkezdıdött az egységes Európai Felsıoktatási Térséghez történı csatlakozást szolgáló lineáris, többciklusú képzés kiépítése. Az I. Nemzeti Fejlesztési Terv jelentıs forrásokat allokált a többciklusú képzés elsı szintje megteremtésének támogatására, a felsıoktatás és a gazdaság kapcsolatának az erısítésére és az ezekhez szükséges fizikai infrastruktúra fejlesztésére. Az elmúlt másfél évtizedben a felsıoktatási infrastruktúra korszerősítését és bıvítését támogató jelentıs állami forrásokkal, illetve jelenleg PPP- konstrukciók segítségével megvalósuló beruházások ellenére a felsıoktatási intézmények infrastruktúrájának bıvülése országos szinten nem tartott lépést az ágazat expanziójával, valamint a gyorsütemő tudományostechnológiai változásokkal. Számos intézmény oktatási és szociális épületeinek, közösségi tereinek fizikai állaga leromlott, befogadó kapacitása elégtelen, mőszerezettsége különösen a K+F igényes szakokon elavult, így nem tudja korszerő színvonalon kielégíteni a megnıtt hallgatói létszám oktatásának-képzésének igényeit. Az intézmények az elégtelen humánerıforrásból adódó problémák mellett részben leromlott fizikai infrastruktúrájuk, korszerőtlen technológiai felszereltségük okán sem képesek rugalmasan reagálni a közvetlen gazdasági környezetükben, valamint a munkaerıpiac szerkezetében bekövetkezett változásokra. Az in- 76/7

novációban mindenekelıtt a tudás disszeminációjában való aktívabb szerepvállalásuknak tartós akadálya technológiai lemaradásuk, ami elsıdlegesen forráshiányra vezethetı vissza. A központi költségvetés forrásaiból az elmúlt másfél évtizedben megközelítıleg 120 milliárd forint értékben végrehajtott infrastrukturális fejlesztések alapvetıen a jelentıs létszámnövekedésbıl és az intézmények szervezeti átalakulásából fakadó, intézményi szintő problémák enyhítésére irányultak. Mindezidáig sem országos, sem intézményi szinten nem került sor az egységeses alapokon nyugvó korszerő, hatékony, minıség-orientált irányítási rendszer, adminisztráció és menedzsment bevezetéséhez szükséges infrastrukturális, mindenek elıtt informatikai fejlesztések megvalósítására. 1993 és 2000 között az Eötvös Lóránt Tudományegyetem (ELTE) és a Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) lágymányosi fejlesztéseinek túlsúlya miatt csupán kevés beruházás történt a közép-magyarországi régión kívüli intézményekben. A 2001-2005 közötti idıszakban lényegesen több beruházást lehetett megvalósítani a rendelkezésre álló elıirányzatokból (pl. 11 intézmény felsıoktatási integrációt segítı fizikai fejlesztése). Ezt követıen a fejlesztéseknél PPP-konstrukciót alkalmaznak, a magántıkét vonják be a felsıoktatási szolgáltatások létesítményi feltételeinek megvalósításába, ami már a fejlesztések területi eloszlásának kiegyenlítése irányába hat. Ezek terhére történik a kollégiumi hálózat korszerősítése, bıvítése is. A felsıoktatás állami beruházásai régiók szerint (%) (1993-2003) DDR 7% NYDR KDR 3% 1% ÉMR 7% ÉAR 11% DAR 8% KMR 63% A felsıoktatásban intézményenként és régiónként is nagy különbség mutatkozik az infrastrukturális kapacitásokban az oktatóhelyek (elıadók, szemináriumi szobák, gyakorló helyek), a kutatói terek (laboratóriumok, kutatói szobák stb.) és a szolgáltatói terek (központi könyvtár és szakkönyvtárak, sportlétesítmények, közösségi terek stb.) területén. Különösen szembetőnı a felsıoktatási intézményi ellátottság tekintetében aránytalanul túlsúlyos középmagyarországi régió egyetemeinek, fıiskoláinak zsúfoltsága. A régiók többségében hiány mutatkozik a számítógép- és egyéb laborok, a központi könyvtárak kapacitásai, egyes régiókban a szakszemináriumi termek terén. 76/8

Ellátottsági mutatók a felsıoktatásban (fı/m2) 250 Közép-Mo. 200 Dél-Dunánt. Nyugat-Mo. 150 Észak-Alföld m2 100 Dél-Alföld 50 Észak-Mo. Közép-Dun 0 tanterem szakszeminárium könyvtár számgép labor egyéb labor kollégium A tudásalapú gazdaság kiépítése az innovációs folyamat valamennyi láncszemében való aktívabb, erıteljesebb részvétel követelményét állítja a felsıoktatási intézmények elé. A felsıoktatási intézményeknek e megnövekedett mennyiségi és minıségi követelmények tejesítéséhez szükséges fizikai infrastruktúrája (épületállag, mőszerállomány és IKT-eszközállomány), és annak folyamatos, célirányos fejlesztésének feltételei egyelıre nincsenek biztosítva. 1.2. EGÉSZSÉGÜGYI, EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI INFRASTRUKTÚRA Az egészségügyi ellátórendszer jelen állapotában nem képes megfelelı módon ellátni az emberek munkaerı-piaci részvételéhez és teljes értékő életéhez szükséges egészségi állapot fenntartását biztosító szolgáltatásokat. Az egészségügyi infrastruktúrába történı elégtelen mértékő beruházás az ország gazdasági növekedésének is akadályozójává vált. A megfelelı tárgyi és személyi feltételek hiánya, valamint területi eloszlásuk elégtelensége egyfelıl nehezíti a szolgáltatásokhoz idıben történı hozzáférést, másfelıl súlyos gátja a gazdasági, technológiai fejlıdés és a társadalmi változások következtében keletkezett újszerő minıségi és mennyiségi szükségletek kielégítésének. A mőködés jelzett hiányosságai a fenntarthatóságra is jelentıs negatív hatást gyakorolnak, minthogy becslések szerint az aktív fekvıbeteg ellátás forrásigénye beavatkozás nélkül 2007 és 2013 között reálértékben 70%-kal, a GDP 1,56%-áról annak 2,15%-ára nı. Az elızı évek trendjei alapján az egészségbiztosítás többi kiadási tétele is különösen a gyógyszer és a járóbeteg kassza reálértékben növekvı forrásokat fog igényelni. Mindeközben a nem hatékony struktúra fokozott erıforrás igénye miatt tartós ellátási hiányok alakulhatnak ki, az intézmények veszteséges mőködése miatt a beruházások elmaradnak, ami végsı soron a lakosság egészségi állapotát fogja rontani. 1.2.1. Fekvıbeteg szakellátási infrastruktúra Az ellátórendszer szerkezetén belül változatlanul a legnagyobb költségő kórházi ellátás a meghatározó. Az elmúlt 5 év során az aktív kórházi ágyak száma 57,8 ezerrıl 60,4 ezerre nıtt, a 100 ezer fıre jutó aktív ágyak száma jelenleg is megközelíti a 600-at, szemben az EU-15-ök 400 ágyas értékével. 76/9

A fekvıbeteg-ellátás esetszáma a korábbi évek növekedésének eredményeképpen a maximális érték közelébe érkezett, így további jelentıs növekedés ezen a területen nem várható. A kórházi ágyak legalább 10-30%-án szociális indítékú ellátás történik, és ha finanszírozási szempontból az intézményeknek ez megérné, a betegek további 15-25%-a lenne ellátható a járóbeteg-ellátás keretei között. A kórházi épületek átlagéletkora 66 év; több mint harmaduk 1945 elıtt, közel 50%-uk pedig az 1950-1985 közötti években épült. A jellemzıen pavilonrendszerő kórházak épületeinek zöme nem tesz lehetıvé gazdaságos üzemeltetést, és nem alkalmas a korszerő technológiák befogadására. Forrás hiányában elmarad a folyamatos ráfordítást igénylı állagmegóvás, aminek következtében nınek a mőszaki szükségességbıl indokolttá váló felújítási, rekonstrukciós igények. Az Állami Számvevıszék legfrissebb jelentése szerint a vizsgált kórházak 57,3 milliárd forint bruttó nyilvántartási értékő ingatlanjainak felújítására 1996-2004 között mindössze 3,4 milliárd forintot fordítottak, ami éves átlagban mindössze 0,7%-a a könyvszerinti értéknek. Régiónként, intézményenként, sıt intézményen belül is rendkívül egyenlıtlen az eszközellátottság. Az eszköz- és mőszerállomány az elmúlt 10 évben jelentısen elöregedett, a beszerzett új mőszerek aránya csökkent (2003-ben 5,2%, 2004-ban 3,1%). Az összes tárgyi eszköz átlagos életkora 10-11 év, azaz az elévülés minden eszközcsoportban kritikus szintet ért el. A nagy értékő mőszerek, eszközök átlagos életkora 2004-ben már 10,2 év volt, szemben a 2001. évi 9-cel, és 68%-uk nullára írt. A használatban lévı eszközök korszerőtlen része káros hatással van mind az ellátás biztonságára, mind a személyzet munkakörülményeire. A korszerőtlen, idıs mőszerpark gyakran súlyos szakmai kompromisszumok megkötésére kényszeríti az egészségügyi szakembereket, és a beavatkozások esetleges szövıdményei, a diagnosztikai hibák többletköltséget generálnak. 1.2.2. Járóbeteg-szakellátási formák és a kórházi ellátást kiváltó ellátási formák (egynapos és kúraszerő ellátások, otthonápolás) A magyar egészségügyi ellátórendszer struktúrája nagymértékben kórház-centrikus; az alapellátásban és a járóbeteg-szakellátásban ellátott betegek száma és aránya jelentısen alatta marad az elvárhatónak: a fekvıbeteg ellátásban kezelt betegek mintegy 15-25%-a a költséghatékonyabb járóbeteg-ellátásban is ellátható lenne. Többnyire hiányoznak a prevenció és az utókezelés feltételei, a modern eljárások mint például az egynapos sebészet, korszerő diagnosztika elterjedtsége alacsony, a háziorvosok nem tudják betölteni betegirányító, kapuıri szerepüket, jelentısen csökkentve az ellátórendszer hatékonyságát. 2004-ben Magyarországon az összes releváns eset 13%-át végezték egynapos sebészet keretében. Ez az arány az Egyesült Államokban 75%, Ausztriában 55%, Spanyolországban pedig 30-35%. A meglévı struktúrában sok a párhuzamosság, az ellátók elaprózottan, szétszórt telephelyeken, elavult infrastrukturális háttérrel mőködnek. Jelenleg otthoni szakápolásra a fekvıbeteg ellátási kiadások kevesebb mint 1%-a jut, melynek keretében közel 50 ezer fı kerül ellátásra. A szőkös források mellett az igénybevétel jelentıs területi ingadozást mutat ebben a szegmensben is. 76/10

1.2.3. Szőrés, diagnosztika (telemedicina) Magyarországon a szőrési programok a szekunder prevenció egyik legfontosabb eszközeként a népegészségügyi programokhoz kapcsolódóan indultak dinamikus fejlıdésnek. A szőrés és költséghatékony ellátás elengedhetetlen feltétele a korszerő diagnosztika fejlesztése, ám Magyarországon jelenleg csak nyolc intézmény rendelkezik film nélküli radiológiát megvalósító ún. PACS berendezéssel. Az I. NFT részeként megvalósuló egészségügyi infrastruktúra fejlesztés keretében a három legelmaradottabb régió (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Dunántúl) egészségügyi információrendszerének mintafejlesztése zajlik jelenleg is, amely program egy regionális szinten mőködı, minden ellátási szintre kiterjedı elektronikus egészségügyi szolgáltatásokat és elektronikus kommunikációt biztosító intézményközi információs rendszer kialakítását célozza meg. 1.2.4. Sürgısségi ellátás A sürgısségi ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók köre heterogén képet mutat, tekintettel arra, hogy az Országos Mentıszolgálat mellett mind az alapellátás, mind a járóbetegszakellátás, mind a fekvıbeteg-szakellátás szereplıi részt vállalnak belıle. Jelenleg a szükséges 60-nal szemben mindösszesen 37 kórházi sürgısségi betegellátó osztály áll rendelkezésre, így az országos lefedettség nem biztosított. Az infrastruktúra terén az épületek jelentıs része rekonstrukcióra szorul, az orvostechnikai és a kórháztechnikai eszközök korszerőtlenek, és magas átlagéletkorúak. Az intézmények információtechnológiai rendszerei és eszközei korszerőtlenek, ami jelentısen gátolja az intézményközi kommunikációt, a gyógyítás terén a digitális technológia alkalmazását, valamint az adat- és információközlést. Szociológiai kutatások mutatják, hogy különös problémát jelent a sürgıségi ellátáshoz való egyenlı hozzáférést biztosítása (pl. hátrányos helyzető területek lefedettsége). 1.2.5. Onkológiai ellátás A szakellátási adatok tanúsága szerint a lakosság daganatos betegségeinek ellátásában az országban mőködı csaknem valamennyi betegellátó intézmény részt vesz. Az intézmények ellátó kapacitásai azonban többnyire nem igazodnak a morbiditás alapján számítható ellátási kötelezettséghez. Az érintett intézmények nagymértékben eltérı szakmai felkészültsége és kapacitása következtében egyenetlen a daganatos betegellátás minısége. Az onkológiai hálózat szinte minden területén elavult a hagyományos képalkotó diagnosztikai géppark. A berendezések átlagos életkora 16 év, a röntgenberendezések 2/3-ának mőszaki állapota 50%-nál alacsonyabb, a készülékek felének mőszaki állapota a 25%-ot sem éri el. 1.2.6. Infrastruktúra-fejlesztés a versenyképességi pólusokban Magyarországon az orvostudományi egyetemek képzik az egészségügyi ellátások progresszivitási csúcsát. Négy orvostudományi egyetem Budapesten, Szegeden, Pécsett és Debrecenben biztosítja a legmagasabb szintő egészségügyi ellátást. Az egyetemi klinikák hasonlóan az ország többi fekvıbeteg intézményéhez pavilonrendszerőek. Az épületek átlagéletkora meghaladja az 50 évet. Fenntartásuk költséges, elhelyezkedésük pedig irracionális a betegellátás szempontjából. A rendelkezésre álló géppark és mőszerállomány intézményenként és szakmánként eltérı képet mutat, nagyrészük azonban nem felel meg a kor követelményeinek. A négy orvostudományi egyetem 7 032 aktív ággyal és 312 krónikus ággyal rendelkezik. Az 76/11

aktív ágyak tekintetében az elmúlt évek átlagában az ágykihasználtság 80%-os, míg a krónikus ágyak tekintetében 51%-os. Ennek oka elsısorban a rendezetlen szakmai struktúra. Az I. NFT keretében a pécsi és a debreceni egyetemen folyamatban van az egészségügyi infrastruktúrafejlesztése, 2 milliárd, illetve 12 milliárd forintos összértékben. 1.2.7. e-egészségügy Az elektronikus egészségügyi szolgáltatások elterjedtsége és az elektronikus úton egészségügyi információt szerzık aránya európai összehasonlításban alacsony. Az ellátórendszer alapját képezı háziorvosi tevékenységben ugyan jelen van a dokumentálásához, az adatfeldolgozáshoz és az OEP elszámoláshoz szükséges, megfelelı szintő informatikai infrastruktúra, de az infokommunikációs eszközök alkalmazásának hatékonysága és elterjedtsége az egészségügy ezen szegmensében mégis meglehetısen alacsony szinten áll. 1.3. TÁRSADALMI BEFOGADÁST ÉS RÉSZVÉTELT TÁMOGATÓ INFRASTRUKTÚRA A hátrányos helyzető csoportok, illetve az ország leghátrányosabb térségeiben élı emberek összetett problémákkal küzdenek: a munkalehetıségek hiánya, a nem megfelelı képzettség, a lakhatási és egyéb infrastrukturális hátrányok mellett fokozott szociális támogatásra is szorulnak. Legtöbbször azonban gyakran az elemi infrastrukturális feltételek hiányosságai miatt éppen az ı számukra nem hozzáférhetıek az alapvetı közszolgáltatások és más támogató erıforrások. Bár a különféle szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatások országosan nagyrészt kiépültnek tekinthetık, és az önkormányzati ellátási kötelezettségeket tekintve, jogi értelemben a lakosság 90%-ának lakóhelyén megjelennek, valójában széles rétegek számára nem elérhetık. Tényleges kapacitásukat, hozzáférhetıségüket és az ellátások megfelelı szinten való biztosítását számos tényezı korlátozza. E téren különösen drasztikusak a településtípusok szerinti különbségek. A szociális szolgáltatások informatikai felszereltsége évtizedes lemaradást mutat. A szociális terület szolgáltatásainak és igazgatásának hiányosságai gátolják a család és munkahely összeegyeztetését, illetve az integrált szociális és foglalkoztatási rendszer kialakítását. Ez elsısorban a nık munkaerı-piaci részvételét, valamint az aktív korú inaktív emberek foglalkoztatási esélyeit korlátozza. A különféle szociális alapszolgáltatások hiánya súlyosbítja a diszkriminatív helyzeteket, ennek következtében sok esetben a képzett munkaerı is kirekesztett helyzetbe kerül. A szolgáltatások intézményrendszere mellett finanszírozásuk is szétaprózott, így mőködésük hatékonysága és a szolgáltatások színvonala sem megfelelı. 1.3.1. A fogyatékossággal élı emberek helyzete Az elıremutató változtatások ellenére a megváltozott munkaképességő és a fogyatékossággal élı emberek ellátásai az elmúlt évtizedekben a passzív ellátások felé tolódtak. Az esélyegyenlıség biztosítását mint fı célt a társadalom nem az integrációval (fizikai és kommunikációs akadálymentesítéssel és rehabilitációval), hanem passzív eszközökkel (járadékokkal és egyéb pénzbeli juttatásokkal) igyekszik megoldani. 76/12

A felmérések szerint a fogyatékossággal élı emberek aktív, önálló életvitelét akadályozza, hogy jelenleg az országban a középületeknek csupán mintegy 30%-a akadálymentes. Ezen belül az önkormányzati épületek 13,3%-a, míg a minisztériumok fenntartásában lévı középületek átlagosan 60%-a akadálymentes. Lassan halad a közlekedés akadálymentesítése is, a vasúti közlekedés csupán néhány százalékban akadálymentes, a városi tömegközlekedésben pedig esetleges a hozzáférés. A megváltozott munkaképességő, fogyatékossággal élı személyek rehabilitációját széttagolt, ágazati célokat szolgáló minısítési rendszer, valamint átfogó, komplex rehabilitációs terv hiánya jellemzi. Az ágazati rehabilitációs szolgáltatások (egészségügyi rehabilitáció, oktatási, képzési és átképzési rehabilitáció, mentálhigiénés rehabilitáció, szociális rehabilitáció, foglalkozási rehabilitáció) különbözı mértékben és színvonalon, de mára kiépültek az országban. Ugyanakkor hiányzik az ágazati rehabilitációs szolgáltatások közötti koordináció és azok egymáshoz illeszkedése. A minısítés tagoltsága, a tervezés és a koordináció hiánya az egyik oka annak, hogy ma közel kétszer akkora összeget fordítunk rokkantsági kiadásokra, mint a fogyatékossággal élı emberek rehabilitációjára. 1.3.2. A szociális szolgáltató rendszer informatikai hiányosságai A szociális és gyermekvédelmi ágazatot az információs infrastruktúra, az információs fejlesztések hiánya, illetve a széttagolt, helyi kezdeményezések jellemzik. Az ágazat információs fejlesztéseit tekintve rendkívül elmaradott saját lehetıségeihez, illetve a többi humán ágazathoz képest. Az elmúlt évtizedben gyakorlatilag nem volt átfogó információs, ágazati informatikai fejlesztési program. (Ez alól egyetlen részleges kivételként az önkormányzati szociális ügyintézési rendszerek elaprózott fejlesztései említhetık.) Az elmaradás az ágazati szolgáltatások integrációját és a többi ágazattal való együttmőködés lehetıségeit egyaránt veszélyezteti. 1.3.3. Gyermekjóléti alapellátások A gyermekek napközbeni ellátásának hiánya egyformán gyengíti a szülık, különösen a nık munkaerı-piaci esélyeit, és a gyermekek iskolai beilleszkedését, késıbbi társadalmi integrációjának sikerét. A 3 éven aluli kisgyermekek ellátása jelentıs kapacitáshiányokkal küzd, fıként a kisebb településeken. Intézményes ellátásban a 3 éven aluli gyermekek mindössze 8%- a részesül. Az intézményes formák közül legjellemzıbb a bölcsıde, amely azonban a kisebb településeken nem mőködik, s ahol a költséghatékonyabb óvodai és bölcsıdei ellátást egyaránt nyújtó intézményi integráció sem terjedt el. A bölcsıdét részben kiváltani képes, a kistelepülések igényeihez rugalmasan alkalmazkodó, kis létszámú családi napközi, illetve házi gyermekfelügyelet elterjedtsége ugyancsak igen alacsony. 1.3.4. Szociális alapszolgáltatások A szociális alapszolgáltatások kiépítettsége országosan rendkívül egyenetlen. A fıleg idısek ellátását biztosító házi segítségnyújtás a települések 48%-ában nem mőködik, hiánya azon településeken jellemzı, ahol erıteljes a népesség idısödése. A népesség folyamatos idısödésébıl eredıen egyre nagyobb lesz a gondozásra, ápolásra szorulók száma. A munkaerı-piaci részvétel szempontjából is kulcsfontosságú nappali ellátások jelentıs szerepet játszanak mind az idısek, mind a fogyatékossággal élı emberek, a pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint a hajléktalanok ellátásában. Legkiterjedtebb az idısek nappali ellátá- 76/13

sa, ugyanakkor a fogyatékossággal élı emberek, a pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali ellátásai sok helyen nem épültek ki, illetve kapacitáshiányokkal küzdenek. A szenvedélybetegek részére biztosított közösségi ellátások, nevesítetten az alacsonyküszöbő szolgáltatások szakmai és pénzügyi hátterének biztosítása csak az elmúlt években vált rendszerszerővé. Az inaktívak mozgósítása és aktívabb társadalmi-gazdasági részvételének megteremtése az ágazatközi, integrált gondolkodás hiánya miatt nem hatékony. A munkaerıpiacról tartósan távol levı emberek jelentıs része nem jut el a munkaügyi kirendeltségekig, vagy kiesett az ellátó rendszerbıl. Nagy valószínőséggel jelen van azonban valamilyen ellátottként a szociális ellátórendszerben, jellemzıen a családsegítı központban, illetve a szociális igazgatásban (segélyezettként, adósságkezelési program tagjaként stb.). Ugyanakkor a munkanélküliek (álláskeresık) egy részének szociális szolgáltatásokra is szüksége van, amelyekhez jelenleg nem férnek hozzá, mivel csak a munkaügyi kirendeltségeken jelennek meg, ahol hiányoznak az ilyen irányú információk, erıforrások. 1.3.5. Szakosított szociális ellátások (bentlakásos intézmények) A szociális ellátások fizikai infrastruktúrája tekintetében elsıdlegesen a tartós és átmenti bentlakást nyújtó intézmények szorulnak korszerősítésre, kiváltásra. A nagy létszámú, öreg, az ellátás szempontjából diszfunkcionális épületek fenntartási költségei addicionális terheket rónak a szociális költségvetésére. Mivel az egyes célcsoportokat ellátó, alapszolgáltatást és bentlakást nyújtó intézmények az adott térségekben nem szervezıdtek rendszerré, nem terjedt el az ágazaton belüli és ágazatközi integráció, a szolgáltatásokhoz hozzájutó rászorulók az éppen rendelkezésre álló intézményi kapacitás alapján részesülnek ellátásban. Ráadásul az alapszolgáltatások kiépítetlensége, az innovatív humán kapacitások hiánya is a bentlakásos ellátás felé tereli az ellátottakat, ami további többletkiadásokat indukál. Az idısek, a fogyatékossággal élı emberek, a pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint a hajléktalanok tartós és átmeneti bentlakást nyújtó intézményeiben 2004-ben 78,5 ezer ellátott élt. Az ellátottak több mint fele idıs kora miatt részesült intézményi elhelyezésben. A bentlakásos szociális intézmények jelentıs része korszerőtlen, nagy létszámú, a funkcióra alkalmatlan, a természetes települési környezettıl elszigetelt kastélyépületben mőködik. Az intézmények túlterheltek, nagyon sok a várakozó, különösen az egyéni rászorultság szempontjából meghatározó önkormányzati intézmények esetében. Az országban 177 olyan intézmény van, ahol az ellátottak száma meghaladja a 100 fıt. 1.3.6. Gyermekvédelmi szakellátás A gyermekvédelmi szakellátásban 2004-ben 17 568 kiskorú és 4 169 nagykorú (utógondozói ellátott) élt. A gyermekek (0-18 évesek) több mint fele, a fiatal felnıttek (19-24 évesek) 45%- a nevelıszülıi családban nyert elhelyezést, a többi gyermek és fiatal gyermekotthonokban él. A gyermekotthoni ellátáson belül a lakásotthoni férıhelyek aránya egyre nı, ma 41,4%. A speciális és különleges gyermekotthoni férıhelyek száma mintegy 1 800. A speciális szükséglető (súlyos pszichés, disszocális tüneteket mutató, valamint pszichoaktív szereket használó) gyermekek speciális intézményei sem kiépítettségük, sem szakmai feltételeik tekintetében nem szolgálják megfelelıen a gyermekek sikeres társadalmi integrációjához elengedhetetlen szakszerő rehabilitációt. A különleges szükséglető zömmel fogyatékossággal élı gyermekek többcélú (közoktatási és gyermekvédelmi feladatot ellátó) intézményei közül számos mőködik még mindig korszerőtlen körülmények között, esetenként nagy létszámú intézményként, kastélyépületekben. Az intézményeket mind infrastrukturális, mind professzionális 76/14

szempontokból korszerősíteni kell annak érdekében, hogy a rendszerbe kerülı gyermekek minél nagyobb esélyt kapjanak késıbbi életükhöz. Ugyanakkor fontos, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásban lévı gyermekek létszáma ne nıjön. 1.4. A MUNKAERİ-PIACI RÉSZVÉTELT TÁMOGATÓ INFRASTRUKTÚRA 1.4.1. A szakképzési infrastruktúra A 90-es évek elsı felében végbement gyökeres gazdasági, társadalmi fordulat napirendre tőzte az iskolarendszerő szakképzés tartalmi, szervezeti megújulását, valamint az intézményhálózatnak a megváltozott helyi munkaerı-piaci igényekhez történı mielıbbi alkalmazkodását. Nyilvánvalóvá vált, hogy az intézményhálózat szétaprózottsága, az oktatáshoz, képzéshez szükséges technikai felszerelés elavultsága mindkét szakképzési iskolatípus (szakközépiskola, szakiskola) esetében az egyre sürgetıbb tartalmi, szerkezeti és szervezeti reformok végrehajtásának egyik legfıbb akadálya. 1991 után több szakaszban jelentıs infrastrukturális fejlesztések valósultak meg. Különösen az informatikai fejlesztések jelentettek új lehetıségeket és új kihívást a képzés, a tanártovábbképzés számára, azonban a jelentısebb informatikai fejlesztések mára gyakorlatilag elavultak. Az intézményhálózat szétaprózottsága miatt a gyakorlati képzés eszközfejlesztésére fordított jelentıs nagyságrendő források nem hasznosultak kellı hatékonysággal. Nem került sor csúcstechnológiákat képviselı berendezések beszerzésére, valamint az erıforrások olyan mértékő átcsoportosítására, ami az intézményhálózat mőködésének ésszerősítése, átalakítása révén lehetıvé tette volna a képzést szolgáló fizikai, technikai infrastruktúra hatékony kiaknázását, miközben a szakképzés szerkezetének és a tananyagoknak a korszerősítése is napirendre tőzte a technikai infrastruktúra további fejlesztését. A fejlesztések tervezése során rendre alábecsülték a hatóképes informatikai eszközfejlesztés költségeit, és a rendszerek hatékony együttmőködését lehetıvé tévı szükséges háttérberuházások helyett leginkább csak látványos számítógéptermek átadására jutott forrás. A szakképzéshez való jobb hozzáférés biztosítása, a képzés és a helyi munkaerı-piaci igények közelítése jegyében az intézményhálózat szétaprózottságának megszüntetése, valamint a szakképzı intézmények infrastrukturális és tárgyi feltételeinek javítása, a racionális forrásfelhasználás érdekében az I. NFT keretében megindult a Térségi Integrált Szakképzı Központok (TISZK) hálózatának a kiépítése. A programozási idıszakban létrejövı 16 TISZK-ben összesen 128 képzıintézmény vesz részt. Ez a szakképzési programokat kínáló intézmények mindössze 9%-át jelenti. A fejlesztés nem garantálta kellı mértékben az intézmények hatékony mőködését, a minıségi oktatást szolgáló valódi szervezeti integrációt és hálózatos együttmőködést, és csak részben járt együtt a helyi gazdaság igényeinek kielégítését szolgáló, együttmőködéseket is magába foglaló tartalmi megújulással. 1.4.2. A munkaerı-piaci intézményrendszer és infrastrukturális állapota Magyarországon a 90-es évek közepére kiépült és megszilárdult a foglalkoztatáspolitika megvalósításának legfontosabb intézményrendszere, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ). 76/15

Uniós források felhasználásával 2002 óta folyik az ÁFSZ fejlesztése, ami munkanélküliek és az inaktívak munkaerıpiacra való visszatérésének megkönnyítését és a munkanélküliség tartóssá válásának megelızését szolgálja. A szervezetfejlesztés 2002-ben a Phare programmal kezdıdött el, majd a HEFOP 1.2. intézkedésének kereteiben folytatódott. A fejlesztés a szervezet alapvetı szolgáltató egységére, a kirendeltségekre koncentrált. Az ÁFSZ-nek a munkaerı-piaci kereslet és kínálat összehangolásával, és az egyre bıvülı ügyfélkör segítésével kapcsolatos feladatainak megfelelı ellátásához, valamint a magasabb színvonalú és hatékonyabb szolgáltatások nyújtásához szükséges személyi, intézményi, technikai és infrastrukturális feltételek egy része egyelıre hiányzik. Az aktív munkaerı-piaci politikák eredményes végrehajtását emellett az is nehezíti, hogy a munkaerı-piaci politikák intézményrendszere széttagolt; országosan is, de fıleg helyi szinten. Nem megoldott a munkavállalási korú emberek ellátásainak, a jogosultságoknak és feltételeknek, a kapcsolódó szolgáltatásoknak az összehangolt irányítása. Jelenleg a munkanélküli, szociális, társadalombiztosítási ellátást és szolgáltatást nyújtó intézmények tevékenysége nem összehangolt. Helyi szinten az állástalanságuk okán segítségre szoruló emberek több, egymással intézményes kapcsolatban nem álló szervezettıl munkaügyi szolgáltatástól, önkormányzattól, szociális intézményektıl, civil szervezetektıl is kaphatnak támogatást, ellátást. A munkavállalás segítése és ösztönzése érdekében szükség van egy olyan rendszerre, amelyben a munkával nem rendelkezı emberek elıször az elérhetı álláslehetıségekkel, álláskeresést segítı szolgáltatásokkal találkoznak, és csak abban az esetben válnak jogosulttá az ellátásokra, ha nincs lehetıségük azonnal munkába állni. Egy a munkaügyi és a szociális szolgáltatásokat integráló rendszer kialakítását már a Nemzeti Akcióprogram is célként fogalmazta meg. Az integrált rendszer mőködtetésének az infrastrukturális feltételei jelenleg nem állnak rendelkezésre sem a fizikai infrastruktúra, sem az informatikai kapacitások tekintetében. Az ÁFSZ-t érintı infrastrukturális fejlesztéseknek ezért elsısorban arra kell irányulniuk, hogy megteremtsék a regisztrált álláskeresıkön túl a minden munkaképes korú, de munkajövedelem hiányában szociális ellátásban részesülıre is kiterjedı integrált foglalkoztatási és szociális szolgáltató rendszer létrehozásának a feltételeit. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a Foglalkoztatási Hivatalból, a fıvárosi és megyei munkaügyi központokból (20 intézmény) és az ezekhez tartozó kirendeltségbıl (169 intézmény), valamint a Regionális Átképzı központokból (9 intézmény) áll. Több száz ún. foglalkoztatási információs pont épült ki civil szervezeteknél, teleházaknál, forgalmas intézményekben, amelyekkel a kirendeltségek napi kapcsolatban állnak. Több éve folyik az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fizikai akadálymentesítése, mára az épületek több mint 50%-a, a megyei szolgáltatóhelyek (Rehabilitációs Információs Centrumok) 80%-a a kerekesszékkel élı emberek számára is akadálymentes. 2003-ban központi program keretében megkezdıdött az akadálymentesítés a kommunikációjukban akadályozott siket és nagyothalló, vak és súlyos látássérült, értelmi fogyatékkal élı ügyfelek számára is. 2005 nyarán az intézmények többségében 18 megyei munkaügyi központban és a nagyobb kirendeltségeken, valamint 5 munkaerı-piaci képzıközpontban megvalósult a többcélú akadálymentesítés. Jelenleg az ÁFSZ kirendeltségeinek informatikai eszközei közel azonos, nem kielégítı mőszaki színvonalúak. A szolgáltatások biztosítását kiszolgáló szerverpark és az összeköttetéseket biztosító számítógépes hálózat bıvítése nem biztosított az ÁFSZ átalakuló tevékenységéhez, kibıvülı ügyfélköréhez illeszkedve. Ez akadálya az országosan egységes mőködés meg- 76/16

teremtésének. Az informatikai rendszerek esetében az adatstruktúra, a kommunikáció és azonosítás szintjén nem biztosított a kapcsolódó, munkaerı-piaci szempontból releváns információs rendszerekkel (szakképzés, felsıoktatás, nemzetközi képzési keretrendszerek) való kompatibilitás és interoperabilitás. 1.5. KULTURÁLIS INFRASTRUKTÚRA Magyarországon a kulturális javakhoz való hozzáférés egyenlıtlen, a kistelepülések hátrányban vannak a városokhoz képest. Az intézményi háttér elmaradottsága miatt nem kellı mértékben kihasználtak a kultúra kreativitást megalapozó, társadalmi felzárkózást elısegítı, a társadalom egyes csoportjait aktivizáló lehetıségei. A közkulturális intézményrendszer (könyvtárak, múzeumok, közmővelıdési és mővészeti intézmények) jelen állapotában nem képes hatékonyan hozzájárulni a versenyképes tudásalapú társadalom emberierıforrás-bázisának megerısítéséhez, mivel sem fizikai infrastruktúrája, sem infokommunikációs ellátottsága nem teszi lehetıvé a nem-formális és informális tanulás folyamatába való széles körő bekapcsolódását, az intézmények által nyújtható oktatásiképzési, közösségfejlesztési tevékenységek érvényesülését. 1.5.1. Kulturális intézményeink állapota A kulturális intézményeknek a széles társadalmat, így az ifjúságot, a leszakadó rétegeket és a mélyszegénységben élıket is megcélzó, az egész életen át tartó tanulásra, a társadalmi aktivitásra és a közösségfejlesztésre irányuló tevékenységekbe való bekapcsolódását erıteljesen gátolja korszerőtlen infrastruktúrájuk, rossz mőszaki állapotuk, kiépítetlen infokommunikációs rendszerük. Az intézmények leromlott épületállománya gátolja a kultúra és a gazdaság közös fejlesztéséhez tartozó, a mővészeti alkotótevékenységnek helyet adó mővészeti intézmények piacképessé válását, a korszerő, magas színvonalú alkotások létrehozását. A közgyőjtemények épületállományának egy részénél folyamatban van a rekonstrukció, amelynek egyes ütemei befejezés elıtti stádiumban vannak. Más részük mőszaki állapota azonban nem kielégítı, továbbá a közmővelıdési intézmények épületállományának átfogó külsı-belsı rekonstrukciója, infrastrukturális korszerősítése is szükséges. Az épületek nagy részében még nem történt meg az akadálymentesítés. 1.5.2. Múzeumok A muzeális intézmények épületei leromlottak, állaguk veszélyezteti a bennük ırzött mőtárgyállományt, felszereltségük, mőszeres ellátottságuk nem kielégítı. A múzeumok állandó kiállításai elöregedtek, így nem felelnek meg a korszerő tudásközvetítés követelményeinek, és nem alkalmasak az iskolai oktatásba történı integrálásra. Az elégtelen infrastrukturális feltételek miatt kihasználatlan a múzeumokban ırzött tudásbázis, az intézmények csak részben kapcsolódtak be a képzésbe, a képesség- és kompetenciafejlesztésbe, a nem-formális és informális tanulás folyamatába. A 2004-ben útjára indított Alfa program eredményeként megkezdıdött a teljesen elavult magyar múzeumi hálózat megújulása. Nem oldódott meg azonban teljes körő- 76/17

en a győjtemények elhelyezésének, a biztonságos tárolási körülmények kialakításának problémája, a virtuális hozzáférést lehetıvé tévı korszerő informatikai hálózat létrehozása. 1.5.3. Könyvtárak A könyvtárak az egész életen át tartó tanulás, az információhoz való hozzájutás alapvetı színterei a településeken. A települési könyvtárak többsége nem könyvtári célra épült, régi épületben mőködik. Az épületek fizikai-mőszaki állapota felújítást, korszerősítést igényel. A könyvtárakban ırzött információkhoz való egyenlı esélyő, széles körő hozzáférés érdekében nélkülözhetetlen a győjtemények nagy tömegő digitalizálása, és az ehhez szükséges infrastrukturális háttér megteremtése. A 2002-ben útjára bocsátott könyvtári stratégia célkitőzései mentén megkezdıdött a könyvtári minıségfejlesztés a könyvtári szolgáltatások korszerő, egységesen magas színvonalának biztosítása érdekében. A települési könyvtárak fejlesztése a hagyományos finanszírozási rendszer átalakítása, illetve az intézményi és/vagy a szolgáltatási integráció mellett válhat hosszú távon eredményessé, fenntarthatóvá. A régiók információellátása a helyi felsıoktatási, tudományos és megyei könyvtárak szolgáltatásaira épül, amelyek együttmőködése azonban nem elégséges. 1.5.4. Közmővelıdési hálózat A közösségfejlesztés legjelentısebb helyi színterei a közmővelıdési intézmények, amelyek meghatározó közösségi szolgáltató tevékenysége a nem-formális és informális tanulásra, a felnıttképzésben való részvételre irányul (tanfolyamok, ismeretterjesztı elıadások, távoktatás stb.). A mővészeti csoportok, klubok, a kötetlen formában szervezett játszóházak, a fórumok a társadalom széles rétegeit vonzzák, a speciális rétegeknek kifejlesztett programok pedig a felzárkózást, a készség- és kompetenciafejlesztést szolgálják. A mővelıdési házak száma az elmúlt tíz évben csökkent, kb. ezer magyarországi településen nincs ilyen alapintézmény. A meglévı intézmények 30%-a fıleg a kistelepüléseken lévık alkalmatlan funkciójának ellátására, további 40%-a felújításra, korszerősítésre szorul. Területi eloszlásuk egyenlıtlen. A mőködı közösségi színterek, intézmények csoportosítása elnevezésük szerint: adathiány 21% ÁMK 3% Egyéb 2% Klub, helyiség 1% Teleház 4% Mővelıdési Ház 47% Mővelıdési Ház és Könyvtár 10% Iskola 5% Könyvtár 7% 76/18

A közösségi színterek 59%-a felújításra szorul. A színterek 8%-a korszerő, nagyon jó állapotban lévı, 24%-a jó, 9%-a nagyon rossz állagú. A települések több mint felében a közösségi színtér nem nyújt internet-hozzáférést, egynegyedükben még telefon sincs, 60%-ukban nem mőködik fax, így ezek az intézmények nem alkalmasak korszerő szolgáltatások nyújtására, a helyi közösség fejlesztésére, és nem érvényesül a mővelıdés házak társadalmi hátrányokat kompenzáló, kiegyenlítı szerepe. A települések szempontjából fokozott hátrányt jelent, ha a közmővelıdési intézmények leromlott állaguk miatt nem tudnak eleget tenni e funkciójuknak. A funkciók és a mőködés hatékonyságát szolgáló intézményi együttmőködések gátja a korszerőtlen infrastrukturális háttér (pl. az oktatási-kulturális együttmőködés legelterjedtebb formáját megjelenítı, mintegy 200 településen mőködı Általános Mővelıdési Központok esetében). 1.5.5. Elektronikus kulturális tartalmak A kulturális tartalomszolgáltatók oldalainak látogatottsága töredéke a legnagyobb internetes portálokénak. Több projekt is szolgáltat adatokat Magyarország kulturális stratégiájának zászlóshajójába, a Nemzeti Digitális Adattárba, azonban az adatok minısége és mennyisége még távol áll a korszerő tartalomszolgáltatás és a digitális technikák nyújtotta lehetıségektıl. 1.6. A HUMÁNERİFORRÁS-FEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (2004-2006) VÉGREHAJTÁSÁNAK TAPASZTALATAI Az Európai Szociális Alap és az Európai Regionális Fejlesztési Alap forrásai által támogatott Humánerıforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 2004-2006 között integrálja az emberi erıforrások fejlesztésére és a humán szolgáltatások fejlesztésére irányuló tartalmi és fizikai beavatkozásokat. Ez a humánerıforrás-fejlesztést középpontba állító elsı stratégiai dokumentum Magyarországon, amelynek megvalósítására az Unió támogatásával jelentıs mértékő források állnak rendelkezésre. 1.6.1. A tervezés tapasztalatai A több minisztérium együttmőködése révén kidolgozott HEFOP integrált stratégia megfogalmazását segítette elı, az addig jobbára elszigetelt szakpolitikák egyeztetésével. Világossá vált, hogy a magyar munkaerı-piaci helyzet nem javítható kizárólag a foglalkoztatáspolitika révén, hanem átfogó, a minisztériumok kompetenciáján átívelı megközelítésre van szükség. A program stratégiájának és intézkedéseinek hangsúlyos részét képezik az oktatási rendszer tartalmi fejlesztésére irányuló elemek, valamint a szociális és az egészségügyi szolgáltatások munkaerıpiachoz is kapcsolódó fejlesztése. A tervezési folyamat során hangsúlyt fektettünk arra, hogy a partnerségi, társadalmi egyeztetés révén a hozzászólás lehetıségét a program tervezésének idıszakában szélesebb kör számára biztosítsuk. A tervezési folyamat konkrét tanulságai: A program tervezésének kezdetén többségükben hiányoztak azok a szakpolitikai stratégiák, amelyek megfelelı segítséget nyújtottak volna az egyes prioritások és intézkedések szakmai tartalmának pontos tervezéséhez. A tervezett HEFOP intézkedéseket illetıen látható, hogy a fejlesztési programok a magyar (szakpolitikai) 76/19

jogszabályi környezet érdemi átalakítása nélkül nem képesek intézményesülni, illetve az elvárt hatást kifejteni, elszigeteltek maradnak, ezért kiemelt fontosságúnak tekintjük a programok megfelelı szakmapolitikai és jogrendszerbe való beágyazódását. Bár a szakmai stratégiák összehangolásában a 2004-2006-os HEFOP megtette az elsı lépéseket, de a fejlesztési források 2007 utáni koncentrációjából, illetve a csak nemzeti fejlesztésbıl támogatott programok jelentıs visszaszorulásából következıen a program külsı környezetét jelentı szakpolitikai stratégiák harmonizálása fokozottabban szükséges, még kidolgozásuk folyamatában. 1.6.2. A végrehajtás tapasztalatai A 2004-2006 között megvalósított HEFOP-nak vannak olyan tapasztalatai, amelyek tanulságként szolgálnak a következı programidıszak szakmai tervezéséhez, illetve lebonyolítási rendszerének hatékonyabb mőködtetéséhez. 1.6.2.1. Szakmai téren Hatalmas érdeklıdés nyilvánult meg a HEFOP pályázatok és a Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) humán szolgáltatásokat érintı pályázatai iránt. A vállalkozó kedv mértéke mutatta az újonnan bevont források jelentıségét, valamint ezzel párhuzamosan tervezésük szakmai indoklását is alátámasztotta. A pályáztatási rendszer idıközi értékelése több végrehajtási javaslat mellett rávilágított a tervezés hiányosságaira is. A program tervezésének kezdetén többségükben hiányoztak azok a szakpolitikai stratégiák, amelyek megfelelı segítséget nyújtottak volna az egyes prioritások és intézkedések szakmai tartalmának pontos tervezéséhez. Az eredmények értékelésénél figyelembe kell venni, hogy a tervezett HEFOP programok egy része (pl. közoktatás) csak hosszabb távon járulhat hozzá a foglalkoztatás bıvüléséhez, közvetlen hatása a jelenlegi OP foglalkoztatási céljaira nincsen, ezáltal az itt teljesített indikátorok csak közvetve szolgálják a program stratégiai céljainak megvalósítását. A területi dimenzió a HEFOP-ban csak egyes intézkedésekben jelent meg (leghangsúlyosabban a megyei munkaügyi központokra épített programokban). A támogatások jelentıs részét a fıvárosban, illetve a közép-magyarországi régióban használták fel. Nehéz egyértelmő következtetések levonása, de a pályázati rendszerben megnyilvánuló egyenlı verseny akár fel is erısítheti a területi különbségeket, illetve az egyes térségek fejlettsége a pályázói aktivitást befolyásolhatja. Kivételnek bizonyult Nyugat-Dunántúl, ahol kisebb érdeklıdés nyilvánult meg a HEFOP által támogatható szervezetek részérıl, illetve a két kelet-magyarországi megye (Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg), ahol kiemelten jelentıs volt a pályázati aktivitás. A pályázati és központi programok és az eredeti stratégia koherenciájához nagy erıfeszítések voltak szükségesek, az egy intézkedésen belüli központi program és pályázati felhívások egymásra épülése, összehangolása és a végrehajtás során történı összekapcsolt ütemezése nem mindig sikerült zökkenımentesen. A központi programokban megvalósuló fejlesztések csúszása miatt a kapcsolódó pályázati projektek sem tudtak az eredeti ütemben megindulni. 76/20