Schüller Attila Budapest, 2007.
Tartalomjegyzék Multimédia-fejlesztő tanfolyam 1.Analóg és digitális technika...3 1.1.Videoformátumok...3 1.1.1.Képformátumok...3 1.1.2.Analóg rögzítési formátumok...3 1.1.3.Digitális rögzítési formátumok...4 2.Mozgóképrögzítés...6 2.1.A kamera működése...6 2.1.1.Optika...6 2.1.2.Elektronikus képfeldolgozó egység...7 2.1.3.Rögzítőegység...9 2.2.A kamera működtetése...9 2.3.Plánok, kameramozgások, operatőri szabályok...11 2.3.1.Képkivágások (plánok)...11 2.3.2.Kameramozgások...12 2.3.3. Operatőri szabályok...12 2.4.Világítás...13 3.Videovágás...15 3.1.Vágási módok...15 3.1.1.Vágási sorrend módosíthatósága...15 3.1.2.A digitális feldolgozás módja...15 3.2.Egyszerűbb vágási műveletek az Adobe Premiere Pro szoftverrel...16 3.3.Vágási szabályok...17 4.Csatlakozók, kábelek...19 4.1.Csatlakozók...19 4.2.Kábelek...21 2
1. Analóg és digitális technika 1.1. Videoformátumok 1.1.1. Képformátumok A színes tévérendszerek közül a két legelterjedtebb a PAL és az NTSC rendszer. Az előbbi elsősorban Európában, az utóbbi pedig Észak-Amerikában és Japánban használatos. A PAL szabvány esetén a képfelbontás 720*576 képpont, a képfrissítés pedig 25 fps (frame per secundum=kép per másodperc). Az NTSC 720*480 képpontos felbontást és 29,97 fps képfrissítést használ. A képarány lehet a hagyományos televíziónál használt 4:3, vagy a szélesvásznú 16:9. Lassan terjed a HDTV formátum, melynek több változata van. Az 1280*720, 1440*1080 és az 1920*1080 aktív képméretű formátumok csak a 16:9 arányú, szélesvásznú képet támogatják. A lényegesen nagyobb képméret miatt nagyobb háttértárakat kell használni. Az képátviteli sebesség 100-450 Mbit/s közötti. 1.1.2. Analóg rögzítési formátumok Azok az analóg video-rögzítőeszközök, amelyeket napjainkban még megtalálhatunk, kazettára rögzítenek. A rögzített jel minden másoláskor veszít az eredeti minőségéből. Az amatőr formátumoknál (pl. VHS) már az első másolásnál jelentős romlás látható, a professzionális rögzítési formátumoknál ez csak több ismételt átírás után jelentős. VHS, VHS-C: Amatőr rögzítési formátum. Az otthoni videomagnók többsége ezt a rendszert használja. A VHS a normál videokazetta, a VHS-C a kompakt változat, aminek a normál videomagnóban történő lejátszásához adapterre van szükség. 3
S-VHS, S-VHS-C: A VHS továbbfejlesztett változata, adásminőségű képrögzítést tesz lehetővé. A sorfelbontást 240 képpontról 400-ra emelték, a fény- és színinformációt külön tárolják. A professzionális képmagnók mechanikája átállítható az S-VHS-C kazettákra, így nem szükséges adapter. Az S-VHS magnók felülről kompatibilisek a VHS rendszerrel, azaz le tudják játszani és lehet rá rögzíteni. Az S-VHS kazetták alsó felén található egy lyuk, ez alapján a magnó el tudja dönteni, hogy milyen kazetta van benne. Video-8: A Sony által kifejlesztett, 8 mm-es szalagformátum. Amatőr kamerák elterjedt formátuma, mivel a kisebb kazettaméret kisebb kameraméretet tesz lehetővé. Hi-8: A Video-8 továbbfejlesztett változata. Az S-VHS-hez hasonlóan külön tárolja a fény- és színinformációt 400 képpontos sorfelbontással. Szintén adásminőségű képet biztosít. A Video-8 kazettákat le tudja játszani és tud azokra rögzíteni. Betacam SP: Professzionális rögzítési formátum. A digitális formátumok elterjedése előtt a nagyobb televíziók ezt a formátumot használták. YUV (komponens) színrendszert használ. 1.1.3. Digitális rögzítési formátumok A digitális rögzítés történhet kazettára, képlemezre (DVD, Blueray) vagy merevlemezre. A számítógépes feldolgozáshoz a két utóbbi a legoptimálisabb, mivel a kazettáról történő bemásolás időigényes. Mini-DV: A digitális amatőr kamerák egyik formátuma, de adásminőségű képet ad. 500 képpontos felbontást használ, 4:2:0 (PAL) vagy 4:1:1 (NTSC) kép-mintavételezéssel és 25 Mbit/sec intraframe tömörítéssel. DV: A Mini-DV nagykazettás változata. Digital-8: Szintén a digitális amatőr kamerák formátuma. A DV szabványhoz hasonló minőségű képet 8 mm-es kazettára rögzít. Előnye, hogy a Hi-8-as és a Video-8-as felvételeket is le tudja játszani. DVCAM, Mini-DVCAM: A DV szabvány Sony általi továbbfejlesztése. A képformátum azonos, de megnövelték a szalagsebességet a biztonságosabb tárolás érdekében. DVCPRO: A DV szabvány Panasonic általi továbbfejlesztése. Digital Beta: A nagyobb televíziók által használt formátumok. Vannak drágább, de jobb minőségű (tömörítés nélküli) videoformátumok is. 4
Képlemezek: A hagyományos DVD az MPEG tömörítés és a viszonylag alacsony átviteli sebesség miatt nem túl jó minőségű. A komolyabb rendszerek saját formátumot rögzítenek (amit DVD lejátszón nem lehet megnézni), vagy a Blueray lemezt használják (pl. XDCAM rendszer), ami hosszabb és jobb minőségű felvételek rögzítését teszi lehetővé. Merevlemezek: Gyártótól függő formátumban tárolják a felvételeket. A formátumokat lásd a külön adott lapon. 5
2. Mozgóképrögzítés Multimédia-fejlesztő tanfolyam 2.1. A kamera működése Egy mai videokamera három fő összetevőből áll: az optikából, a képfeldolgozást végző elektronikus egységből és a rögzítést, visszajátszást lehetővé tevő részből. Ez utóbbi lehet szalagos, optikai lemezes vagy félvezető memóriás tároló. Korábban a képrögzítő magnó nem volt egybeépítve a kamerával, a képátvitelt, a tápfeszültséget és a működtetéshez szükséges vezérlőjeleket egy sokeres kábel közvetítette. A technika fejlődése lehetővé tette az egyre kisebb és könnyebb eszközök gyártását, így a magnó rész egybe lett építve a kamera többi részével. Az így létrejött eszközt a kamera és a rekorder szavak összevonásából (kamkordernek) nevezték el. 2.1.1. Optika Az optika egy bonyolult lencserendszerből áll, amely arra hivatott, hogy a valós képet a képérzékelő eszközre juttassa megfelelő méretben és megfelelő élességgel. Az amatőr kamerák régebbi típusain még volt élességállító gyűrű és kézi zoomkar, a modernebb változatok viszont legfeljebb elektronikus vezérléssel, közvetetten teszik lehetővé az optika kézi beállítását. A professzionális kamerák optikái minden funkció kézi beállítását lehetővé teszik a következő alkotórészekkel: Élességállító gyűrű (fókusz): Nevéből adódóan az élesség beállítására szolgál. Az optika beállításaitól függően egy pontra állított élesség a pont előtt és mögött bizonyos távolságban még éles, majd fokozatosan életlenedik. Ezt nevezzük mélységélességnek. A mélységélesség optikától való távolságát általában feltüntetik a gyűrűn (méterben és/vagy lábban). Varió vagy zoom: A látószöget módosíthatjuk vele. Minél kisebb a látószög, annál kisebb a mélységélesség. A varió működtetése közben a mélységélesség helye (távolsága az optikától) nem változik. A működtetése egy kétirányba billenő vezérlőbillentyűvel 6
történik. Ez utóbbit minél jobban billentjük, annál gyorsabb lesz a variózás. Professzionális kameráknál karral is lehet működtetni. Ez a megoldás gyorsabb, de nem olyan egyenletes. Blende vagy írisz: A képérzékelőre jutó fény mennyiségét szabályozhatjuk vele. Minél nyitottabb az írisz, annál kisebb a mélységélesség. A blende állításához a professzionális kamerák is tartalmaznak automatikát, amit természetesen ki lehet kapcsolni. Makró: Az optikák kb. 1-1,5 m-nél nagyobb távolságtól képesek éles képet készíteni. A makró gyűrű lehetővé teszi az ennél közelebbi képek éles felvételét. A makró használata közben a mélységélesség csak az adott látószög esetén érvényes, vagyis a varió működtetése esetén eléletlenedik a kép. Az optikák elején menetes rész található, mely különféle szűrők rögzítését teszi lehetővé. Legfontosabb szűrők: UV szűrő, ami eredetileg a kamerába jutó UV sugárzást csökkenti, de elsősorban a lencsék karcolódásától véd. A szürkeszűrővel a beeső fény mennyiségét csökkenthetjük, ami által nyitottabb blendét használhatunk, kisebb mélységélességgel (művészi hatás). A csillagszűrő a fénypontokat csillagszerűvé teszi, különleges hatást adhatunk vele pl. egy hullámzó, csillogó tengervíznek. Ellentétes hatás érhető el a polárszűrővel, ami segítségével a képen megjelenő csillogásokat (pl. üvegfelület) tüntethetjük el. A ködszűrőt (elhalványítja a képet), a prizmaszűrőt (megsokszorozza a képet), bizonyos torzító szűrőket utólag, számítógépes szoftver segítségével is pótolhatjuk. Az amatőr kamerák optikája egybe van építve a kamera házával, a professzionális kamerák optikái bajonetzárral kapcsolódnak a kamera házához. 2.1.2. Elektronikus képfeldolgozó egység Legfontosabb része a képérzékelő egység. Kezdetben elektroncsöves képérzékelőket használtak. Ezeknek nagy hátránya volt a lassú képfrissítési sebesség, például svenkelés közben a fényesebb pontok csíkot húztak maguk után. További gyengeségük volt a csövek beégése. Ha a képérzékelő egy részét sokáig erős fény érte (pl. fényforrás), akkor maradandó károsodást szenvedett, az adott területen maradandó folt maradt. A csöves képérzékelőt a jobb képminőséget szolgáltató CCD (Charge-Coupled Device=töltéscsatolt eszköz) váltotta fel, 7
melyre nem jellemző a beégés, kisebb a mérete és az áramfelvétele. Napjainkban CMOS képérzékelőkkel felszerelt kamerákat is forgalmaznak. Ezek a képérzékelők kisebb tápfeszültséget igényelnek, alacsonyabb megvilágításra van szükségük, viszont a gyengébb képminőség és színhűség miatt elsősorban biztonsági kamerákban, mobiltelefonokban és alacsony árkategóriás fényképezőkben használják. Általában egy és három képérzékelővel rendelkező kamerákat forgalmaznak. Egy CCD esetén a képérzékelő előtt egy optikai rácsot helyeznek el, amely részei csak az alapszínek egy-egy részét engedi át. Ezután egy elektronika választja szét a három alapszínt. A három CCD-s kamerák felbontása sokkal jobb. Az optikán beeső fényt egy prizmán és három, az alapszínekre (piros, zöld, kék) felbontó színszűrőn keresztül irányítják a képérzékelőkre. A CCD képpontjai hőmérsékletváltozásra különböző mértékben változnak. Ez azt jelenti, hogy pl. télen a hidegből egy melegebb szobába érve zajossá válik a kép. Ezt a hibát a feketeegyensúly beállításával korrigálhatjuk. A különböző színhőmérsékletű fényforrásokhoz a fehéregyensúly funkcióval állíthatjuk be a kamerát. Egy fehér (lehetőleg matt) felületet kell biztosítani, melyet az a fény világít meg, amelyre a kamerát be akarjuk állítani. A kamerák többségében preset funkció is található, mely egy gyárilag beállított érték. Ha homogén megvilágítást használunk, akkor helyes színszűrő választása esetén fehéregyensúly beállítása nélkül is színhelyes képet kapunk. Az optika és a CCD között helyezkedik el a színszűrő tárcsa. A fehéregyensúly beállítása előtt ki kell választani a környezeti megvilágításhoz leginkább illeszkedő szűrőt. Általában 3200 és 5600 K választható ki (1000 W-os halogénlámpával történő mesterséges és természetes megvilágításhoz). Az amatőr kamerákon általában automatikus a szűrőbeállítás, de a legtöbb változaton elektronikus úton állíthatjuk. Ha a megvilágítás nem megfelelő, akkor lehetőség van a kép jelének elektronikus erősítésére. Mivel az erősítés a zajt is erősíti, így minél nagyobb az erősítés mértéke, annál zajosabb (szemcsésebb) lesz a kép. Az amatőr kamerákon csak automatikus erősítés van (amit általában sajnos nem lehet kikapcsolni). A professzionális kamerákon legtöbbször 6 és 9 db-es erősítést választhatunk ki, de sok kamerán egyéni értéket is beállíthatunk. Mivel a PAL szabvány szerint 25 képet rögzítünk másodpercenként, ezért egy kép elkészítése 1/25 mp ideig tart. Gyors mozgásoknál ez a relatív hosszú idő elmosódást okoz. A shutter funkcióval lerövidíthetjük a képek készítésének időtartamát. Továbbra is 25 képet készítünk másodpercenként, de 1-1 képet csak töredék ideig fényképezünk. Rövidebb idő alatt kevesebb fény éri a képérzékelőt, ezért a blende nyitottabb helyzetet vesz fel, ami egyben 8
a mélységélesség csökkenését is eredményezi. Ha nincs szürkeszűrőnk, akkor a shutternek ezt a tulajdonságát ki tudjuk használni a jobb térhatás érdekében. Ha hagyományos (katódsugárcsöves) monitort fényképezünk, akkor a képen futó, hullámzó monitorképet kapunk. Ez azért van, mert a monitorok képfrissítési frekvenciája magasabb a TV-hez képest. A modern kamerák képfrissítési frekvenciáját hozzá lehet igazítani a monitor képfrissítéséhez, így olvasható monitorképet kapunk. Monitor fényképezésénél ne felejtsünk el fehéregyensúlyt állítani. 2.1.3. Rögzítőegység Az analóg kamerák videokazettára rögzítenek, míg a digitális kamerák esetében a kazetta mellett videolemezre, merevlemezre és memóriakártyára is rögzíthetünk. A merevlemezes rögzítők még nem érték el a megfelelő üzembiztonságot, a memóriakártyák ára pedig még magas a többi adathordozóhoz képest. Videolemezes rögzítés esetén az amatőr kamerák DVD lemezre rögzítenek, a professzionális kamerák Blue-Ray lemezekre. A felvett anyagot a kamera keresőjén vagy a videokimenetén is vissza lehet nézni. A rögzítőegységen megtalálhatók az asztali készülékeken megszokott vezérlőgombok (lejátszás, előre-, hátratekerés stb.) 2.2. A kamera működtetése Az egyes kamerákon a különböző funkciók (fehéregyensúly állítása, manuális élességállítás, akkumulátoros és hálózati üzemeltetés stb.) elérése különbözhet egymástól, ezeknek a használatát a mellékelt üzemeltetési útmutatóból olvassuk el. Ez a rész a szabályos felvételkészítést ismerteti. Mindenekelőtt egy fontos szabály: ha a kamerával huzamosabb ideig (1-2 perc) nem készítünk felvételt, akkor vegyük ki a kazettát, vagy kapcsoljuk ki a kamerát. A forgódob ugyanis a szalag álló helyzetében is forog, így koptatja a kazettát. A feledékeny operatőrök miatt a legtöbb kamera néhány perc (általában 5 perc) eltelte után leállítja a magnómechanikát, ha nincs működtetve. 9
Ha behelyezünk egy kazettát a kamerába, akkor a lejátszó funkció segítségével megkereshetjük a legutoljára felvett képsort, hogy megfelelő helyen tudjuk folytatni a felvételt. Mielőtt elkezdenénk egy kép felvételét, gondoljuk ki, hogy mit akarunk megmutatni. Akár a kamera keresőjében is ellenőrizhetjük a képkivágást, a nem odaillő tárgyak kikerülését. A későbbi vágást megkönnyíthetjük és jelentősen meggyorsíthatjuk, ha már a felvételkészítéskor ügyelünk arra, hogy az egymást követő képek a vágás során is egymás után kerülhessenek. Tehát változtassuk a kamera helyzetét, a látószöget, ügyeljünk a tengelyváltásra. Ha kameramozgás is szerepel a felvételünkön, akkor két-három állókép kövesse, mielőtt ismét mozgatjuk a kamerát. A kameramozgások elején és végén rögzítsünk 10-10 mp állóképet, hogy ha a vágás során nem lehet a kameramozgást bevágni, akkor a kezdő- és/vagy végeképet állóképként használhassuk (pl. három másodpercnyi helyünk van, de a kameramozgás 5 mp, akkor csak állóképet rakhatunk be). Ha kigondoltuk a képet, akkor a fő témára állítsunk mélységélességet. Mivel a kamera variózás közben nem változtat a mélységélesség pozícióján (kivéve makró használatakor), de a mértékén igen, ezért az élességállításhoz teljesen variózzunk a fő személyre/tárgyra. Kisebb látószög esetén kisebb a mélységélesség, így ezzel a módszerrel a lehető legfinomabban tudjuk beállítani az élességet. Ha egy személyre állítunk élességet, akkor a szemöldökére állítsuk. Az éleségállítás befejezése után nyissunk ki a megfelelő látószögre és helyesen komponáljuk meg a képet. Mindig jóval hosszabb ideig készítsünk képet, mint amennyi ideig a kész anyagban fog látszódni. Így egy rövidebb szalaghiba nem feltétlenül teszi tönkre a felvételünket, mert mellette marad elegendő jó kép. Híradós tudósítások 3-4 mp-es, magazinműsorok 4-6 mp-es snitteket használnak általában, így kb. 10 mp-es képeket készítsünk. Ha olyan anyagot készítünk, amely hosszabb snitteket használ, akkor értelemszerűen az alapanyagban is hosszabb snittek legyenek. Kameramozgások esetén az előző szabálynak megfelelő állóképet rögzítsünk, majd lassan elindulva, a mozgás közepéig gyorsulva, onnan pedig lassulva készítsük el a mozgást. A végén szintén megfelelő hosszúságú állókép legyen. Ügyeljünk arra, hogy a kameramozgás utolsó képe egy önmagában is használható, értékes (szépen megkomponált) kép legyen. Ha elrontottuk a kameramozgást, akkor ismételjük meg. Ha a végén egy kicsit túlfutottunk, akkor ne rántsuk vissza a kamerát, ez nagyon ronda. Ebben az esetben is ismételjük meg a felvételt. 10
Ha összetett kameramozgást végzünk (pl. svenk és varió együtt), akkor a különböző kameramozgások azonos időben induljanak és érjenek véget. Egy képsor felvétele után (főleg kameramozgás esetén) állítsuk le a kamerát, és tervezzük meg a következő képet. 2.3. Plánok, kameramozgások, operatőri szabályok 2.3.1. Képkivágások (plánok) A legszűkebb képkivágás a szuper premier (szuperközeli vagy szűk közeli). Személy esetén csak az arc, vagy az arc egy kis része látszik. Először a fejtetőből, majd a homlokból vágjunk. Ha szűkebb képkivágásra van szükségünk, akkor vághatunk az állból. Tárgy esetén nem látszódik az egész, csak egy kis része (pl. billentyűzetnek csak néhány gombja). Premier plánnal a személy fejét, vagy egy tárgy egészét mutathatjuk be. Ezt a képkivágást akkor használjuk (személy esetén), ha fontos a mondandó. A szereplő érzelmeit is átérezhetjük. A second plán tulajdonképpen mellkép. Objektív közlések esetén alkalmazzuk. Interjúk leggyakoribb képkivágása. Az amerikai plán a westernfilmekből ered, egy fejtetőtől combközépig tartó képkivágás. Látni a fegyvert és a kézmozdulatot, miközben a szereplő arca is látszik. Az egészalakos képnél fejtetőtől lábfejig az egész személy látszik. Akkor használjuk, ha a szereplő mozgása és a szűkebb környezet is lényeges. A kis totál a szereplők szűkebb csoportját mutatja, a környezet nem nagyon látszik. A szereplők közötti kommunikáció az elsődleges. A közép totál esetében a szereplők csoportja mellett látszik a szűkebb környezet is. A néző korlátozott mértékben el tudja helyezni őket a térben. A szereplők mondanivalóján túl a mozgásuk is lényeges. A nagy totál esetén a szereplők nagyon kicsik, esetleg nem is látszanak. Ennél a képkivágásnál a helyszín bemutatása az elsődleges cél. 11
Béka perspektívának nevezzük az alulról fényképezett képeket. Személyeknél nagyságot (méretbeli és erkölcsi is lehet), épületeknél monumentalitást fejezhetünk ki. Ennek ellentéte a madár perspektíva (madártávlat), ahol felülről mutatunk be valamit. Nagyon jó a helyszín bemutatására. Személyeknél elhagyatottságot, valamilyen tulajdonság gyengeségét fejezhetjük ki. 2.3.2. Kameramozgások Svenk vagy panorámázás, amikor a kamera a saját tengelye körül fordul el. Személyek, tárgyak egymáshoz viszonyított helyzetének bemutatása. Vízszintes svenk (panorámázás) nagyon jó a táj bemutatására. A cselekmény követésére is nagyon jó. A látószög változtatását variónak vagy zoomnak nevezzük. Nyitás: kezdőképen szereplő tárgy vagy személy elhelyezkedésének bemutatása. Ráközelítés: valamire rámutatás. A fahrt esetén az egész kamera mozog (utazik). Ennek megvalósítása lehet fahrtsín segítségével, autóra rögzített kamerával, robotkamerával (pl. sportközvetítések), lábfahrttal stb. Személyek, tárgyak egymáshoz viszonyított helyzetének bemutatása használható. Cselekmény követésére is nagyon jó. Krán vagy daruzás, amikor a kamerát egy mozgatható darura szerelik. Nagyon jó a környezet bemutatására. Személyek, tárgyak egymáshoz viszonyított helyzetét mutatja be különleges dinamizmussal. A steadycam az operatőr testére rögzített speciális remegéscsökkentő szerkezet. Bonyolult, összetett kameramozgások lehetségesek vele. Kiváló a főszereplő követésére, akciófilmek készítésére. 2.3.3. Operatőri szabályok A kamera szemmagasságban legyen (kivéve a tudatosan alkalmazott béka- és madárperspektíva esetén). A szem lehetőleg (premier és second esetén kötelezően!) a kép felső harmadvonala és a kép felezővonala között legyen. 12
A fő objektumokat (személyeket, tárgyakat) a harmadvonalakra, vagy az aranymetszés (durván 3:8) vonalaira helyezzünk. Lehetőleg a kép részei alkossanak háromszöget. Személyek fényképezésénél ügyeljünk arra, hogy a fej fölött legyen egy kis levegő. Mindig a nézés, illetve a mozgás irányába legyen több levegő. Ne legyen profilos a kép, mindkét szem legyen látható. Ha a szereplő elmozdul, akkor kövessük a kamerával, hozzuk helyre a kompozíciót. Ügyeljünk a háttérre! A fej mögül ne nyúljanak ki zavaró tárgyak (felszarvazás), a nyak vonalában ne legyen vízszintes határvonal (lefejezés pl. tó és partvonala). Ezek a mélységélesség csökkentésével is korrigálhatók. Tengelyváltás, tengelytörés, blikkzűr: a kamera helyzetének rossz megválasztása miatt a szereplő nézésiránya megfordul. Semleges kép közbevágásával (nagy odafigyeléssel esetleg horizontális tükrözéssel) kiküszöbölhető. Kameramozgást csak indokolt esetben végezzünk! Ügyeljünk arra, hogy legyen egy kezdőkép és egy végkép, a kameramozgás ezt a kettőt kösse össze (logikailag is)! A kameramozgás dinamikája: álló kép lassú gyorsítás gyors mozgás lassítás álló kép. A kezdő- és a végkép olyan hosszan álljon, hogy szükség esetén a kameramozgás elhagyásával állóképként is lehessen használni. A kameramozgás begyakorolt, finom, de határozott legyen. Utólag ne korrigáljuk, inkább ha lehetőségünk van rá ismételjük meg. 2.4. Világítás A különböző fényforrások különböző színhőmérséklettel rendelkeznek. Derült ég esetén a természetes fény 5600 K körüli. Reggel és este ez az érték 10000 K körüli is lehet. Az 1000 W-os halogénizzó színhőmérséklete 3200 K. Neonvilágítás esetén ez az érték valamivel nagyobb, a természetes fényhez közelebbi. Ha kevert fénnyel dolgozunk, akkor az egyenletes színek elérése érdekében színmódosító szűrőket használunk. Például ha egy szobába jelentős mértékű fény áramlik be az ablakokon keresztül, de kiegészítő világításra van szükségünk, akkor a halogénlámpánk elé kék fóliát helyezünk, mely a lámpa színhőmérsékletét 5600 K-ra módosítja. Szaküzletekben különböző értékű színmódosító fóliák kaphatóak a különböző fényforrások számára. 13
Ha a plafon elég alacsony és fehér színű, akkor a lámpát felfelé fordítva szórt fényt kapunk. Ha ez a megoldás nem használható, akkor a lámpa elé helyezett üveggyapottal (fóliaszerű formában kapható) hozhatjuk létre a szórt fényt. Két lámpás megvilágítás esetén egy kissé oldalra helyezett lámpával világítunk (főfény), melyet az optikához minél közelebb elhelyezett szórt fénnyel derítünk meg. Az első lámpa árnyékokat hoz létre, mellyel térhatást tudunk előállítani, a második lámpa csökkenti ezeknek az árnyékoknak a kontrasztját, kellemesebb képet eredményez. A három lámpás megvilágítás megegyezik az előző módszerrel, csak a felvenni kívánt személy mögé egy harmadik lámpát is helyezünk (általában spot lámpát), amely a kontúrokat és a hajat emeli ki, ezzel is térhatást adva a képnek. 14
3. Videovágás 3.1. Vágási módok A vágási módokat a vágási sorrend módosíthatósága és a digitális feldolgozás módja alapján különböztetjük meg. 3.1.1. Vágási sorrend módosíthatósága Ha a vágás úgy történik, hogy egy vagy két bejátszó magnóról a hasznos részeket egymásután (általában egy vágásvezérlő segítségével) átmásoljuk egy rögzítő magnóra, akkor lineáris editálásról beszélünk. Ez a módszer nem teszi lehetővé egy félkész anyagban snittek kicserélését vagy a vágási pontok utólagos módosítását. Ilyen és ehhez hasonló esetekben a vágást egy korábbi ponttól kezdve meg kell ismételni. A számítógéppel történő vágás esetén a munka minden fázisában tetszőlegesen módosíthatjuk a félkész anyag bármely részét. Ezt az eljárást non-lineáris editálásnak nevezzük. 3.1.2. A digitális feldolgozás módja Ha számítógépet használunk a vágáshoz, akkor annak teljesítménye és a jelkonverziók okozta minőségromlás mértéke alapján két módszert választhatunk. Az off-line editálásnál a számítógépen gyenge minőségű digitalizált videókkal dolgozunk melyek tartalmazzák az eredeti alapanyagon szereplő időkódokat. Kijelöljük a megfelelő vágási pontokat, meghatározzuk a snittek sorrendjét, a számítógép pedig ezen adatok alapján a bejátszó és rögzítő magnókat vezérelve elkészíti a jó minőségű videót. A hagyományos vágással szemben előny, hogy non-lineáris editálást végezhetünk, valamint hogy a szalagok és a magnók sokkal kisebb igénybevételnek vannak kitéve. 15
Az on-line editálásnál adásminőségű videojelet tudunk a számítógépen rögzíteni és onnan kiírni, így lehetővé válik, hogy mindvégig a jó minőségű jellel dolgozzunk. Előny, hogy szoftveres trükköket is alkalmazhatunk, valamint hogy nem szükséges szalagra kiírni a kész anyagot, hanem a számítógépről egyből adásba adható. 3.2. Egyszerűbb vágási műveletek az Adobe Premiere Pro szoftverrel A program induláskor megkérdezi, hogy új projektet akarunk-e létrehozni, vagy egy korábbi, elmentett munkánkat akarjuk folytatni. A következőkben az új projekt választása utáni feladatok szerepelnek, melyek a mentett projekt betöltése esetén szükség szerint elhagyhatók. Újabb választási lehetőséget ad a program: ki kell választanunk a végtermékünk formátumát. Alapesetben a DV-PAL Standard 48 khz-et válasszuk, de ha NTSC rendszert, vagy szélesvásznú formátumot (16:9) akarunk létrehozni, esetleg 38 erre is lehetőségünk van. Ha kiválasztottuk a megfelelő formátumot, akkor kezdődhet a vágási folyamat. Először is szükségünk van alapanyag(ok)ra, amiből tudunk dolgozni. Ha már a számítógépen van a szükséges videó, audió vagy kép, akkor a Fájl menü Import funkcióját választva (billentyűzetről a Ctrl+I kombinációval is elérhető) betölthetjük a szükséges állományokat. A Project ablakban jelennek meg az importált médiumok. Kis ikon jelzi, hogy az adott elem kép, hang, videó (hang nélkül), vagy hangot is tartalmazó videó. A megfelelő videorészletet tartalmazó elemet az egérrel húzzuk át a Monitor ablak baloldalára. Ebben az ablakban megjelenik az alapanyag, az alsó részben elhelyezkedő vezérlővel pedig kiválaszthatjuk a számunkra fontos részt. A használni kívánt snitt kezdő képe a belépési pont amit a vezérlő részen a { gombbal, vagy a billentyűzeten az I gombbal jelölhetjük ki. Az utolsó kép a kilépési pont, ezt a vezérlőn a } gombbal, a billentyűzeten pedig az O gombbal jelölhetjük ki. A használni kívánt snittet a kijelölése után a Monitor ablakból húzzuk a Timeline ablakba. A Timeline ablak több videó és több audió sávot tartalmaz. Ha több audiosávban is van hanganyagunk, akkor a hangokat együtt halljuk. A videosávok az Adobe Photoshopban megszokott rétegeknek megfelelő. Azaz mindig a legfelső csatornát látjuk, ha az tartalmaz átlátszó/áttetsző részletet, ott az alatta levő réteg látszik. A snittek Timeline-ra helyezésekor 16
bármelyik videosávot választhatjuk, de ha a snitt alatt (az adott sávon, nem az alatta levő sávon!) van más snitt, akkor az törlődik! Az audiosávoknál előfordulhat, hogy csak bizonyos sávokba tudunk lehúzni egy hangrészletet. Ez azért van, mert egy audiosáv csak monó, sztereó, vagy 5.1-es hangzású lehet, azaz egy sávon belül nem lehet keverni a különböző hangzással rendelkező hanganyagokat. A Timeline ablakban a snitteket tetszőlegesen mozgathatjuk, felcserélhetjük, a belépési és kilépési pontokat módosíthatjuk (snitt elejére vagy végére állva az egérmutató piros szögletes zárójellé változik). Ha olyan videoanyagot helyeztünk a Timeline-ra, amely hangot is tartalmaz, akkor a szinkron megtartása érdekében akár a hangrészét, akár a képrészét mozgatjuk, a két alkotórész együtt mozog. Ha meg akarjuk szüntetni ezt a kapcsolatot, akkor a snitten jobb gombot kell nyomni, majd a megjelenő helyi menüből ki kell választani az Unlink menüpontot. A Timeline ablakban megszerkesztett anyagot a Monitor ablak jobboldali részén láthatjuk. Feliratot a File menü New almenü Title funkciójával (billentyűzetről: F9) készíthetünk. A felirat elkészítése közben az aktuális képet látjuk, így a képhez igazíthatjuk a feliratok pozícióit és színeit. Az ablak bezárásakor menthetjük el a kész feliratot, mely egyből bekerül a Project ablakba is. A képek átlátszóságát és a hangok hangerejét úgy módosíthatjuk, hogy a megfelelő sáv elején engedélyezzük a kulcsképek mutatását (Show Keyframes gombbal kiválasztjuk kép esetén az Opacity, hang esetén a Volume tulajdonságot). Ki kell jelölnünk a módosítandó snittet, majd álljunk oda, ahova kulcsképet akarunk megadni. A sáv elején levő Add/Remove Keyframe gombbal helyezhetünk el kulcsképeket. A snitteken megjelenő pöttyöket mozgatva változtathatjuk az átlátszóságot vagy a hangerőt. Ha elkészültünk az anyaggal, akkor annak megfelelően, hogy videót, képet vagy hangot akarunk rögzíteni, a Fájl menü Export almenüjéből a Movie, Frame vagy Audio funkciót kell kiválasztanunk. 3.3. Vágási szabályok Akárcsak a videofelvételek készítésénél, a vágás folyamán is figyelembe kell vennünk néhány alapszabályt. Az operatőri szabályokat is ismernünk kell, nehogy rosszul komponált, vagy minőségileg kifogásolható (életlen, céltalanul mozgó stb.) kép kerüljön a kész munkába. 17
Ha egy folyamatos képsorból kiveszünk egy részletet, akkor a vágás helyen ugrás keletkezik. Ezt takaróképpekkel le kell fednünk, így nem lesz zavaró a vágás. Minimum 2-3, a témához kapcsolódó képpel takarjunk. Hasonló ugrások keletkezhetnek, ha hasonló plánnal készült snitteket vágunk egymásután. Kivételt képezhet például egy riport, ahol a beszélgető felek mindegyike second plánnal lett felvéve, viszont más nézésiránnyal. Ebben az esetben a képernyőn megkaphatjuk azt a hatást, hogy egymással beszélgetnek. Más esetben alkalmazhatunk vágóképeket (természetesen ezek más látószöggel készüljenek, vagy jelentősen térjenek el a szomszédos képektől), de szebb hatást érhetünk el a különböző látószögek váltakozásával. Helyszín bemutatásakor totállal kezdjünk, majd fokozatosan egyre szűkebb képekkel közelítsünk a témánkhoz. Ha külső és belső felvételeink is vannak, akkor ne váltogassuk azokat. Mutassuk be a külső helyszínt, majd haladjunk befelé. A végén ismét visszatérhetünk a kinti felvételekre. Kameramozgást ne vágjunk el. A kép álljon egy rövid ideig, történjen meg a kameramozgás, majd nyugodjon meg. Kameramozgásokat ne vágjunk egymásután. Két-három állóképpel válasszuk el egymástól, hogy a néző szeme megnyugodjon. Az állóképeket könnyebben feldolgozza a szem. Kerüljük el a tengelytörést (blikkzűr). Ha a nyersanyagon tengelyváltás van, akkor keressünk áthidaló képeket. Ilyen lehet egy szemből felvett kép, vagy egy semleges kép, amelynél a nézőpont nem meghatározható. Nagyobb látószöggel készült képeket hosszabb ideig mutassunk, mert több részletet tartalmaznak, több ideig tart agyunknak a látvány feldolgozása. A téma is meghatározza a snittek hosszát: híradós tudósításnál pergőnek kell lenni (2-3 mp hosszúságú képek), magazinműsornál 4-5 mp, míg etűdnél ennél hosszabb jelenetek is lehetnek. 18
4. Csatlakozók, kábelek Multimédia-fejlesztő tanfolyam 4.1. Csatlakozók Kép Az amatőr videotechnikában használatos csatlakozók Leírás Mini-Jack: Általában audió jel átvitelére szolgál. Amatőr kameráknál 4 érintkezős Mini-Jack csatlakozót használnak a videó és a két audió jel átvitelére. Jack: Professzionális technikában audió jel átvitelére szolgál. Otthoni Hi-Fi készülékek fejhallgató kimenete is ilyen. RCA vagy cinch: Audió és videó jel átvitelére is lehet használni. Hang esetében fehér és piros, videó esetében sárga színnel látják el a csatlakozókat. XLR: Mikrofonok csatlakoztatására használatos. 19
Mini-DIN vagy S-Video: Hibásan S-VHS csatlakozónak is hívják, de az S-VHS nem csatlakozónév vagy jelmegnevezés, hanem egy rögzítési formátum. BNC: Bajonettzáras csatlakozó. Videó és szinkronjel átvitelére alkalmas. Scart: 21 érintkezős csatlakozó. Az ezzel összekapcsolt készülékek között a sztereó hang mellett a videó jel kompozitként, S-videó és RGB jelként is átvihető. USB: Általában vezérlőjeleket és fájlokat küldhetünk át ezen a csatlakozótípuson. Fényképezőről, kameráról állóképeket másolhatunk a PC-re. Videó átírására nem szokás használni (a kamera általában nem támogatja). Mini-USB: Funkciójában megegyezik az USB csatlakozóval. Kis mérete miatt a hordozható készülékekbe ezt a változatot építik be. Firewire, i.link vagy IEEE-1394: Hasonlít az USB csatlakozóra, de az egyik keskenyebb oldala íves. A videó, audió és a vezérlőjelek egyszerre történő átvitelét biztosítja. E csatlakozó segítségével írhatjuk át a digitális kamera felvételeit a számítógépre. Mini-Firewire: Funkciójában megegyezik a Firewire csatlakozóval. Kis mérete miatt a hordozható készülékekbe ezt építik be. 20
4.2. Kábelek Multimédia-fejlesztő tanfolyam A digitális eszközök kábelezése viszonylag problémamentes, viszont az analóg jelátvitelnél fontos, hogy minél kevesebb torzítás keletkezzen a jelben. Az egyik leggyengébb láncszem a kábelezés. Mindig a lehető legrövidebb kábel használjuk, így nem gyengül nagyon a jel. Mivel a kábel antennaként felveszi a környezeti zajokat, ezért rövidebb kábel esetén kevesebb zajt jut az értékes jelre. Jó minőségű kábeleket vásároljunk. Ügyeljünk arra, hogy jó árnyékolással rendelkezzen. Van, amikor a test vezetékét csak rátekerik a jelvezeték szigetelésére. A jó minőségű kábelek árnyékoló harisnyát (esetenként többet is) alkalmaznak a zavaró jelek árnyékolására. A videojel átviteléhez minden esetben 75 Ω impedanciájú kábelt használjunk. Ha olyan vezetéket veszünk, amely a képet és a hangcsatornákat is képes közvetíteni, akkor ügyeljünk arra, hogy a videójel vezetéke vastagabb legyen (ekkor van esély rá, hogy 75 Ω-os kábelt alkalmazott a gyártó). Mikrofonkábelnek lehetőleg gumis szigetelésű kábelt vegyünk, mert ez nem közvetíti annyira a mechanikai zajokat (pl. ha a földön húzzuk a kábelt). Ha összetekerjük a kábelt, akkor ne erőltessük, olyan irányba tekerjük, amerre engedi a kábel. Sohase húzzunk meg kábelt. Csak a csatlakozónál fogva szüntessük meg a kapcsolatot a gépek között. Ha a kábelt húzzuk, akkor a belső ér elszakadhat, vagy a meggyengült szigetelés miatt zárlat keletkezhet. 21