PÁLYÁZAT. Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája. tagintézmény-vezető beosztás ellátására



Hasonló dokumentumok
NÓGRÁD MEGYE SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ( )

A KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS HELYZETE DÉVAVÁNYÁN KÉPVISELŐTESTÜLETI TÁJÉKOZTATÓ TISZA KÁLMÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA 2014 / tanév

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

PÁLYÁZAT. Pályázó: Meghirdetett munkahely: BUDAPESTI GAZDASÁGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

A szakképzést érintő változások szerepe az emberi erőforrás gazdálkodásban

A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola. Pedagógiai Programja. OM azonosító:

Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzat

Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése

A RUMI RAJKI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TERVEZET

VARRÓ ISTVÁN SZAKISKOLA, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. Szervezeti és Működési Szabályzata

Fejlesztések-kutatások a pedagógusok szakmai munkájának támogatása érdekében

A Hajdú-Bihar Megyei Szakképzés-fejlesztési Koncepció felülvizsgálata és kiegészítése

Szervezeti és Működési Szabályzat

AZ EGRI BORNEMISSZA GERGELY SZAKKÖZÉP-, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

KORÁNYI FRIGYES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

ZALALÖVŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA

A SZÉCHENYI ZSIGMOND MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

SZEGEDI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről 1

Szervezeti és működési szabályzat

SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁS VÁLTOZÁSAI Készítette: Pestuka Gabriella Osztályvezető

Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye M U N K A T E R V 2010/2011.

PÁLYÁZAT. A Marcali Városi Önkormányzat Széchenyi Zsigmond Szakközép-és Szakiskola Igazgatói feladatainak ellátására.

A Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium nevelési programja és helyi tanterve

A THURI GYÖRGY GIMNÁZIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Hatályba lépés ideje: december 21.

KAPOSVÁRI SZC ÉPÍTŐIPARI, FAIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA SZC OM: Kaposvár, Cseri út 6.

Pedagógiai program. Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola. Pécs 2012.

Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola. Pedagógiai program

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

BUDAPESTI GAZDASÁGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája

Tájékoztató tanévnyitó kiadvány a 2008/2009 tanévhez 1

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

A Kazincbarcikai Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Eötvös József Gimnázium és Kollégium Tata, Tanoda tér 5. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Ajkai Szakképző iskola és Kollégium Pedagógiai Program

Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata

Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola Pedagógiai Program 2013.

Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út )

A JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA A KÖZOKTATÁSI (1993. évi LXXIX.) TÖRVÉNY ALAPJÁN

A TATABÁNYAI INTEGRÁLT SZAKISKOLA, KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

III. Szakmai program bevezető

PEDAGÓGIAI PROGRAM ERCSI EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA. Ercsi,

Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és EGYMI Gyömrő, Teleki kastély

Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Hatályba lépés: szeptember 1.

EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK

PÁLYÁZAT PATAY ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA NYÍRMADA. Intézményvezető-helyettes (magasabb vezető) beosztás ellátására. Pályáztató:

I. Fejeze t A szakképzés intézményrendszerének átalakítás a

A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM PETZ LAJOS EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INTÉZET ÖNÉRTÉKELÉS JANUÁR

HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM MÁRCIUS 31. Hatályos: szeptember 1-jétől

Honlap: altisk-tokod.sulinet.hu cím:

2011. szeptember 29. 1

Szervezeti és Működési Szabályzata

AZ ENERGETIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Egészségügyi, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium NYÍREGYHÁZA PEDAGÓGIAI PROGRAM

Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon MUNKATERV 2015/2016. tanév

S e g e s d - T a r a n y i I V. B é l a K i r á l y Á l t a l á n o s I s k o l a O M P E D A G Ó G I A I P R O G R A M J A

Pedagógiai Program 2015

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2011.

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP /

AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA...9

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

Pedagógiai Program 1-1

Pedagógiai program. Helyi tanterv. enyhe értelmi fogyatékos tanulók számára

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Tagintézmény-vezetői Pályázat. Sipos Nóra

Beszámoló a Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum munkájáról Tájékoztató a Vas Megyei Közgyűlés számára

BÁRCZI GUSZTÁV ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

TARTALOMJEGYZÉK II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5

A PÁNEURÓPA ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013.

A TÖRÖK FLÓRIS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Összeállította: Bohácsné Nyiregyházki Zsuzsanna június 17.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév

Pályázat. Berettyóújfalu

Szervezeti és Működési Szabályzat 2015/2016

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Hajnóczy József Kollégium P É C S. Készítette és elfogadta: a kollégium nevelőtestülete március 31-én

Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: szeptember 1.

AZ EMŐDI II.RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA EMŐD 2013.

1993. évi LXXVI. törvény. a szakképzésrıl ELSİ RÉSZ BEVEZETİ RENDELKEZÉSEK. A törvény hatálya

Rázsó Imre. Szakközépiskola és Szakiskola

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Tolna Megyei Önkormányzat SZENT LÁSZLÓ SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA TÉRSÉGI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONT INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

T á j é k o z t a t ó

SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. Üzleti terv év

INTÉZMÉNYI JÓ GYAKORLATOK, INNOVÁCIÓK

A Deák Ferenc Többcélú Térségi Oktatási Központ MIN SÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA 2012.

Táltos Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Tartalomjegyzék

Dunavecsei Református Kollégium Bella István Általános Iskola, Szakközépiskola és Szakgimnázium

Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskola. Szervezeti és működési szabályzat

EUROKT-AKADÉMIA. SzakképzőIskola

Az óvodapedagógus és tanító ideát szolgáló gyakorlati képzés fő jellemzőinek meghatározása, alapelvek

Szociális és gyermekvédelmi szabályozók NGYE-NSZ. (szolgáltatási standardok) VITAANYAG. Készítette: Dr. Magyar Gyöngyvér Vida Zsuzsanna

Tájékoztató. a Heves Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Heves megyét érintő évi tevékenységéről

Átírás:

PÁLYÁZAT a Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája tagintézmény-vezető beosztás ellátására készítette: Pongóné Kovács Erika mb. tagintézmény-vezető Kecskemét, 2016. március 30.

Tartalomjegyzék Bevezetés... 5 1.Általános áttekintés... 5 1. 1.Célmeghatározás... 7 1. 2.Az iskola rövid története... 8 2. Helyzetelemzés... 9 2. 1. Az intézményi adatok... 9 2.2.A tagintézmény alapfeladatai... 9 2.3.A tagintézmény közösségei... 10 2.3.1.Nevelőtestület... 10 2.3.2.Szakmai munkaközösségek... 11 2.3.3.Szülői szervezet... 15 2.3.4.Diákönkormányzat... 15 2.3.5.Alapítvány... 15 2.3.6.Diáksport egyesület... 16 2.4.Környezeti feltételek... 16 2.4.1.Az intézmény kapcsolatai... 17 2.4.2.Kollégiumi kapcsolat... 18 2.4.3.Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara... 18 2.5.Humánerőforrás... 18 2.5.1.Tanulói létszám... 19 2.6.Tárgyi feltételek... 20 2.6.1.Osztálytermi, szaktantermi ellátottság... 20 2.6.2.Belső kommunikáció, információáramlás... 20 2.6.3.Pályázati fejlesztés... 21 2.6.4.A működés feltételeinek hiányosságai... 21 2.7.A nevelő-oktató munka... 22 tagintézmény-vezetői beosztásának betöltésére Pongóné Kovács Erika (2016) oldal 2

2.7.1.Iskolánkat meghatározó nevelési célok, feladatok... 22 2.7.2.Oktatási célok, feladatok... 24 2.7.3.A tanulók a tanuláshoz való hozzáállása, magatartása, szorgalma... 25 2.7.4.Országos kompetenciamérés... 28 2.8.Beiskolázás... 30 2.9.Tervezett szakmai képzéseink... 30 2.10.Esélyegyenlőség biztosítása... 32 2.10.1.Hátrányos helyzet HH, HHH... 32 2.10.2.Fejlesztési feladatok - SNI, BTMN... 33 2.10.3.Tehetséggondozás... 34 2.10.4.Felzárkóztatás... 34 2.11.Könyvtár... 35 2.12.Közösségi szolgálat... 35 2.13.Az iskolánk hagyományai... 36 2.14. Működési feltételek... 36 3.Az iskola vezetési terve... 37 3.1.Stratégiai célok... 37 3.2.Nevelő-oktató munka... 38 3.3.Fejlesztési feladatok... 38 3.3.1.A tanulóközösségekre vonatkozó fejlesztési feladatok... 38 3.3.2.Az oktató-nevelő munkára vonatkozó fejlesztési feladatok... 40 3.3.3.A humánerőforrásra vonatkozó fejlesztési feladatok... 41 3.3.4.Szülői szervezet... 42 3.3.5. Partnerkapcsolatainkra vonatkozó fejlesztési feladatok... 43 3.3.6. Iskolai Alapítvány... 43 3.3.7. Diákönkormányzat... 43 3.3.8.Iskolai környezet fejlesztési feladatok... 44 tagintézmény-vezetői beosztásának betöltésére Pongóné Kovács Erika (2016) oldal 3

3.3.9. Könyvtárfejlesztés... 45 Záró gondolatok... 46 Mellékletek... 47 tagintézmény-vezetői beosztásának betöltésére Pongóné Kovács Erika (2016) oldal 4

Vedd komolyan, amit csinálsz és ha felelősséget érzel iránta, jól fogod csinálni." (Csíkszentmihályi Mihály) Bevezetés 1.Általános áttekintés Napjainkban ismét komoly viták, egyeztetések folynak a szakképzés átalakításának szükségességéről, a képzések szerkezetéről, tartalmáról, az életpálya modelljéről, az oktatás stratégiai jelentőségéről. Ezek a változások segíthetik a szakképzés megújulásának a folyamatát, ugyanis a munkavilágában jól felkészült, széles látókörrel rendelkező, szakemberekre és a munkaerő-piacon eladható szakmákra van szükség. A törvényi változások elsősorban a nemzeti köznevelési törvényt és a szakképzési törvényt érintik, de módosultak a felnőttképzésről szóló törvények és az azokkal összefüggő tárgyú jogszabályok is. A nemzeti köznevelési törvény alapvetően a szakképzési törvény változásával összefüggésben módosult. Stratégiai tervezés szempontjából meghatározó az új képzési struktúra kialakítása az új OKJ ismeretében a 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet is. A változások első lépéseként az irányítási rendszert érintő átalakulás történt, a korábbi szakképzést végző intézmények többsége 2015. július 1-vel szakképzési centrumokba szerveződött. 120/2015. (V. 21.) a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában működő egyes szakképzési feladatot ellátó köznevelési intézmények fenntartóváltásával összefüggő intézkedésekről és a 146/2015. (VI.12.) Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában működő egyes szakképző intézmények átadásáról, valamint egyes kormányrendeleteknek a szakképzés intézményrendszerének átalakításával összefüggő módosításáról szóló kormányrendeletek alapján országosan 44, Budapesten 5 szakképzési centrum jött létre. Eszerint a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába kerülő köznevelési intézmények közül az egyik a Kecskeméti Szakképzési Centrum lett, rövidített név Kecskeméti SZC, 10 tagintézménnyel. Így iskolánk a Kecskeméti SZC tagintézményként működik tovább, a hivatalos megnevezése Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája. A tagintézmény a centrum szakképzési feladatellátást - megfelelő jogi keretek között - önállóan végző szervezeti egysége. Iskolánk különleges helyet foglal el Kecskemét város iskolarendszerében is. Hiszen, itt olyan szakemberképzés folyik ahol tanulóink közvetlenül tagintézmény-vezetői beosztásának betöltésére Pongóné Kovács Erika (2016) oldal 5

emberekkel foglakoznak, így iskolánk szemléletében mindig is jelen volt és lesz is a humanizmus, az empátia és az emberközpontú szemlélet. Tagintézményünk munkáját a centrum szintű Alapító Okirat, a Szervezeti és Működési Szabályzat, a Pedagógiai Program és a Házirend szabályozza. Ezek a dokumentumok összhangban állnak a közoktatási és szakképzési törvény előírásaival is. Iskolánk kiemelt feladata a nappali rendszerű szakképzés mellett, az iskolarendszerű felnőttoktatás keretei között ingyenesen megszerezhető második szakmáknak a képzése, de a második szakma csak a - nem nappali munkarend szerinti - felnőttoktatás keretében szerezhető meg. A szakképzés nappali rendszerű iskolai oktatásában 21. életévről 25. életévre emelték azt a korhatárt, ameddig új tanévet kezdhet a tanuló. A felnőttoktatásban az első szakképesítés korra való tekintet nélkül bárki számára, ingyenesen megszerezhetővé vált. Ez a képzési lehetőség reményt adhat a pályamódosításon gondolkodók számára illetve az elhelyezkedési esélyeiket növelheti. Körvonalazódik az iskolarendszeren kívüli felnőttképzésben való hatékony részvétel lehetősége is, figyelembe véve a munkaerő-piaci igényeket a speciális ágazati-szakmai követelményeknek megfelelően. Iskolánkra is kihatnak az intézményi és képzési szerkezetet érintő változások. 2016. szeptember 1-től a korábbi szakközépiskolák szakgimnáziumként, a szakiskolák pedig szakközépiskolaként működnek majd tovább. A szakgimnázium négy évfolyamos, a tanulók a végzés évében érettségi vizsgát tesznek. A tanulmányi idő alatt a közismereti és a szakmai ismeretek aránya is változik. Az érettségi vizsga része lesz a szakmai tárgyból tett vizsga is, így az érettségi bizonyítvány mellett az érettségizők OKJ szakképzettséget is szereznek. Az új szakközépiskola is középiskolának számít majd a 3+2-es szerkezetével. Az első három év a jelenlegi 3 éves szakiskolai képzéssel azonos, a +2 év pedig a jelenlegi, a szakiskolát végzetteket kétéves képzésben az érettségi vizsgára felkészítő program megfelelője lesz. A változások érintik az OKJ-ban szereplő szakképesítések azonosító számát, a szakképesítés megnevezését, néhány szakképzésnél a képzés tartami része is megváltozik. Az új OKJ több szakképesítést módosít, vagy teljesen újat hoz létre. Néhány évig bizonyos képzéseknél párhuzamosság is megfigyelhető, a korábban megkezdett képzéseket 2016. szeptember 1-jétől kifutó jelleggel kell befejezni. Ez az átalakítás munkaerő-piaci igényeknek megfelelően iskolánk képzési palettájának a módosítását, aktualizálását is eredményezi. Jelenleg a képzéseink egészségügyi, szociális és sport ágazat illetve egészségügyi, szociális és oktatás szakmacsoport keretein belül történik. tagintézmény-vezetői beosztásának betöltésére Pongóné Kovács Erika (2016) oldal 6

1. 1.Célmeghatározás A napjainkra kialakult tudásalapú társadalmakban - a szakképzés területén is - a versenyképes tudás vált kiemelt értékteremtő tényezővé. Ahhoz, hogy egy iskola céljait megfogalmazhassuk alapvető feltétel a környezetének alapos ismerete, kapcsolatrendszerének feltérképezése, a változások állandó figyelemmel kísérése, elemzése, értékelése. Az így összegyűjtött információk alapján a célrendszert, ha szükséges aktualizálni, módosítani kell. A szakképzés szoros kapcsolatban van a közoktatással és megfelelő felkészülés következményeképp a felsőoktatással is. Ezek a kapcsolódások adják a szakképzésbe a belépés feltételeit, és lehetőséget a felsőoktatásba való átlépésre. Iskolánk képzéseinek megfelelően az egészségügyi, a szociális és az oktatás területén is olyan szakemberek képzésére van szükség, akik megfelelő elméleti megalapozás birtokában képesek a gyakorlati ismeretek elsajátítására és alkalmazására. Ezeknek az elvárásoknak a megvalósításához folyamatos tájékozódás, egyeztetetés szükséges szakmai-, kamarai szervezettel, gyakorló helyekkel, oktatási intézményekkel és fenntartóval is. Célunk az egészségügyi, a szociális és oktatás területén is olyan tudást biztosítani - és a hozzá kapcsolódó gyakorlati ismereteket átadni-, ami a munkaerő-piaci elvárásoknak legjobban megfelel és tanulóink biztos elhelyezkedését megteremtheti. Talán a legnehezebb az egészségügyi képzésben lépést tartani a technikai fejlődés ütemével. Ennek érdekében is tagintézményünk pedagógusai mind a közismeret, mind a szakma területén gyakorlottak az innovációban és az életen át tartó tanulás elvét nemcsak tanítványainkra, de magunkra nézve is kötelezőnek érezzük. A nevelőtestületünkre mindig jellemző volt, és ma is az, a folyamatos fejlődés és fejlesztés iránti igény. A szakmai naprakészség mindenterületen fontos szempont, hiszen jövendőbeli munkavállalóként tanulóink illetve szüleik is azt a tudást tartják értékesnek, ami a piacképességét folyamatosan megőrzi és a fejlődés lehetőségét megteremti. A szakképzésben is az oktatás nevelés céljának tekintem a tanulásszervező attitűdök kialakítását, az alkalmazható tudás átadásának fokozását. A szakképzési rendszer rugalmasságának, átjárhatóságának, valamint az élethosszig tartó tanulás lehetőségének biztosítása érdekében fontos a beszámíthatóság és az átjárhatóság lehetőségének a biztosítása, a már megszerzett kompetenciák továbbfejlesztése. A szakmai tudás mellet szükséges az általános műveltség megalapozása is, ami az újra fogékony, ismeretekre nyitott személyiség fejlődését segíti. Hasznos érdemi tartalommal kell megtölteni az új iskolatípust. Célok megvalósításához közös akaratra, elszántságra és együtt gondolkodásra van szükség minden olyan szereplővel, aki a képzési folyamat bármely szakaszában részt vállal a kivitelezésében. tagintézmény-vezetői beosztásának betöltésére Pongóné Kovács Erika (2016) oldal 7

1. 2.Az iskola rövid története A Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolájának a sorsa hasonló a többi szakképzéssel foglalkozó intézmény történetéhez. Költözések, átszervezések jellemzik, befolyásolják a működését. A 2015/2016-os tanévet is egy átszervezéssel indítottuk, közös igazgatású, többcélú összevont intézmény egyik tagintézménye lettünk. Kecskeméten, kezdetben igen rossz körülmények között, felnőttoktatás keretében folyt az egészségügyi szakképzés. A nappali tagozatos ápoló képzés 1958-ban indult. A 14 évesek szakiskolai képzését 1975-ben indították el. Az iskola 1986-ban költözött jelenlegi épületébe és megnyitásakor 9 szakiskolai osztály 4 szakközépiskolaival bővült. Az iskola 1988-ban vette fel a Szent-Györgyi Albert nevet. 1993-ban indult a Világbank által finanszírozott humán szakközépiskolai osztályunk. Jogszabályi előírásoknak megfelelően 1996-ban megszűnt a hagyományos, nyolc általánosra épülő szakiskolai, néhány év múlva 1999-ben az egészségügyi szakközépiskolai képzés is. 1994 óta a szakmai képzések belépési szintje megváltozott, a legtöbb egészségügyi, és jó néhány szociális szakma érettségihez kötött. 2006-ban az Országos Képzési Jegyzékben történt strukturális és tartalmi változtatások iskolánk szakmai képzéseiben is megjelentek. Kecskemét Megyei jogú Város Közgyűlésének 63/2008. (II. 28.) KH számú határozata alapján 2008 júliusában létre jött a Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium, mint többcélú, közös igazgatású közoktatási intézmény, hat intézményegységgel. Iskolánk intézményegységként működött tovább. Az integráció következtében külön egységet képezet - Széchenyivárosi Kollégium néven összevont intézményegységbe beolvadt,- volt kollégiumunk is. 2013. január 1-jétől a köznevelési rendszer az állami fenntartás és a települési önkormányzati működtetés megosztásának elve szerint átalakult. Az állami köznevelési intézmények fenntartását az új központi hivatal a központi és területi szervekből álló Klebelsberg Intézményfenntartó Központ - /KLIK/- koordinálta. 2015. július 1. Iskolánk a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásába került, létrejöttek a Szakképzési Centrumok, ezen belül a Kecskeméti SZC. Ennek a centrumnak a tagintézménye Iskolánk is. Tagintézményünkben együtt van jelen a kifutó rendszerben a humán szakközépiskolai képzés, a szakiskolai osztály, valamint az új ágazati érettségire felkészítő képzések mellett a szakmai képzés az egészségügyi-, szociális- és oktatási szakmacsoporthoz tartozó szakok területén. 9-12. évfolyamon az ágazathoz tartozó érettségi végzettséghez kötött - a Nemzeti alaptantervre épülő kerettanterv szerinti közismereti oktatással párhuzamosan - a szakképesítések közös tartalmi elemeit magában foglaló szakmai elméleti és gyakorlati oktatás folyik az ágazati szakképzési kerettanterv szerint. 2013/2014-es tanévben az új elvárásoknak megfelelően két tanítási nyelvű 0,5 osztály kezdte meg a tanulást iskolánkban. A MOB támogatásával 2016. szeptemberben indult a köznevelési sportiskolai képzésünk. tagintézmény-vezetői beosztásának betöltésére Pongóné Kovács Erika (2016) oldal 8

2. Helyzetelemzés 2. 1. Az intézményi adatok A költségvetési szerv megnevezése: Kecskeméti Szakképzési Centrum - rövidített neve: Kecskeméti SZC A költségvetési szerv székhelye: 6000 Kecskemét, Szolnoki út 31. Alapító: szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter Intézmény fenntartója: Nemzetgazdasági Minisztérium Típusa: többcélú köznevelési intézmény OM azonosítója: 203041 A tagintézmény megnevezése: Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája Telephely címe: 6000 Kecskemét Nyíri út 73. Telefon; fax; e-mail: 76/492-104; 76/492-112; szgya@kecskemetiszc.hu 2.2.A tagintézmény alapfeladatai A pedagógiai program alapján: nappali rendszerű szakközépiskolai nevelés, oktatás, két tanítási nyelvű nevelés, oktatás, köznevelési sportiskolai nevelés, oktatás, nappali rendszerű szakiskolai nevelés, oktatás, esti, levelező felnőttoktatás, vizsgáztatás, felnőttképzés, vizsgáztatás, sajátos nevelési igényű és tanulási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulók nevelése, oktatása, könnyített testnevelés,- gyógytestnevelés, iskolai könyvtári tevékenység, tanulók tankönyvellátása koordinálása, tanulók szociális helyzetétől függően tankönyvtámogatás. Tagintézmény képzési szerkezet (2016. 03. 30.) Képzési szerkezet Szakiskolai képzés Szakközépiskolai képzés Felnőttképzés tagintézmény-vezetői beosztásának betöltésére Pongóné Kovács Erika (2016) oldal 9

Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolájának szervezeti struktúrája /2016. 03. 30./ Szakképzési Centrum szakmai főigazgató - helyettes Szakképzési Centrum főigazgató Szakképzési Centrum gazdasági főigazgató - helyettes Tagintézmény-igazgató helyettes Titkárság Tagintézmény -igazgató Többi Tagintézmény - igazgató Tagintézmény-igazgató helyettes Gyakorlati oktatásvezető Munkaközösség vezetők Iskolatitkár Tanulónyilvántartó Munkaügyi ügyintéző Szaktanárok Oktatástechnikus Gazdasági ügyintéző A tagintézményi szinten a vezetést a tagintézmény- igazgató és két helyettese látja el, kiegészülve a gyakorlati oktatásvezetővel. 2.3.A tagintézmény közösségei 2.3.1.Nevelőtestület Iskolám nevelőtestülete eddigi tevékenységével is bizonyította, hogy alkalmas a jövő egyre bonyolultabbá váló szakmai feladatainak megoldására. Törekszik a nevelés-oktatás területén is új módszerek bevonásával az innovációra. A nevelőtestület többsége nagy szakmai tapasztalattal rendelkezik, a pedagógus munkakörben eltöltött idő átlaga 20 év, a szakvizsgázott kollégák aránya 25%. A szakképzésben oktató tanárok állag életkora 50 év felett van, többen a nyugdíjazásukat fontolgatják, ezért időszerű az utánpótlás megkeresése. Elsősorban a kórház szakoktató gárdájából lehet pótolni szakmai tanárainkat. A tanárok a közösségi programjainkon aktívan részt vesznek és a sikeres lebonyolításában segítenek. - Kirándulás, közös ebédek, fánksütés, tanár-diák meccs, karácsonyi megvendégelés, adventi asztalterítés A nevelőtestületi értekezlet keretei között gyakorolja a nevelőtestületet megillető jogköröket. Feladata megtárgyalni a pedagógiai program, a szervezeti és működési szabályzat, a házirend, tagintézmény-vezetői beosztásának betöltésére Pongóné Kovács Erika (2016) oldal 10

az éves munkaterv, az iskolai munkára vonatkozó átfogó elemzés, beszámolók elfogadásával, valamint a diákönkormányzat működési rendjének jóváhagyásával kapcsolatos napirendi pontokat és véleményezési joggal bír az intézményvezetői pályázatokkal kapcsolatban is. A nevelőtestület kiemelt feladata az iskola pedagógiai programjában foglaltak egységes megvalósítása, és ha szükséges aktualizálásának elősegítése. 2.3.2.Szakmai munkaközösségek A munkaközösség szakmai, módszertani kérdésekben segítséget ad az intézményben folyó nevelő és oktató munka tervezéséhez, szervezéséhez, ellenőrzéséhez. A szakmai munkaközösségek a vezetőjükön keresztül kapcsolatot tartanak egymással, az igazgatóval, a tagintézmény-vezetővel, - helyettessel. Egy tanár több munkaközösségnek is tagja lehet. Kiemelkedő feladat a közös szakmai gondolkodás, aktuális kérdések, problémák megbeszélése, továbbképzési lehetőségekről való tájékoztatás. A következő tanévben a munkaközösség vezető feladata lesz a pedagógusminősítés ellenőrzések kapcsán a szakmailag indokolt látogatások lebonyolítása. A közeljövőben a munkaközösségekre nagy feladat hárul, a kerettantervek az új OKJ miatt változnak, és új iskolatípus is létrejön. Ezen változásokat figyelembe véve fontos szerepük lesz a helyi tantervek kidolgozásában és javaslatokat tehetnek a pedagógiai program átdolgozása érdekében is. A szakmai munkaközösségek feladata, a pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak nevelőoktató munkájának szakmai segítése, továbbá szakmai és módszertani kérdésekben, a tagintézményben folyó nevelő-oktató munka tervezésének, szervezésének, ellenőrzésének segítése. Kiemelt feladat a belső mérés megszervezése, lebonyolítása, eredmények feldolgozása. Iskolánkban mindig is működtek munkaközösségek, de az utóbbi pár évben finanszírozási okok miatt a számuk csökkent. Iskolánk tanárainak elkötelezettségére jellemző, hogy ebben a nehéz időszakban is törekedtek a szoros szakmai együttműködésre. A 2015/2016-os tanévben ismét lehetőség nyílt szakmai munkaközösségek kialakításra. Néhány munkaközösség tisztán szakmai alapon szerveződött, mások összetettebb feladat megoldására vállalkoznak. Az iskolában működő szakmai munkaközösségek Osztályfőnöki munkaközösség, Idegen nyelvi munkaközösség, Természettudományi munkaközösség, Humán munkaközösség, Szakmai munkaközösség, Önértékelő és kapcsolattartó munkaközösség, Pályázatfigyelő és tehetséggondozó munkaközösség, tagintézmény-vezetői beosztásának betöltésére Pongóné Kovács Erika (2016) oldal 11

A 2015/2016-os tanévben már körvonalazódik az új, hatékonyabb együttműködés, a munkaközösségek önállóan vagy egyéni kezdeményezésre javaslatokat tettek, szakterületnek megfelelően házi versenyeket, konzultációkat szerveztek. Pályázati, továbbképzési lehetőségeket keresnek, problémamegoldó megbeszéléseket tartanak. Kiemelném a 9. évfolyamon egységes elvek, elvárások alapján szervezett év eleji tantárgyi felméréseket, belső mérés kereti között - többek között matematika, idegen nyelv, magyar nyelv és irodalom - amit félévkor és a tanévvégén kontrollálhatnak. Az így kapott eredmények segíthetik a tanulók tanulási hiányosságainak megismerését és szaktanári segítséget kaphatnak a mielőbbi pótlás érdekében. A belső mérés eredményeiről a részleten beszámolnak az érintett munkaközösségek. Az osztályfőnöki munkaközösségbe minden pedagógus beletartozik. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján, fontos lehet minden olyan információ, ami osztályfőnökként is az oktató- nevelő munkával kapcsolatosan felmerül. Egy-egy feladat elvégzéséhez segíteni, támogatni kell az aktív osztályfőnökök munkáját, ezért egy-egy kolléga segítőként bevonható ezekre a feladatokra is. Az iskolánk közössége elkötelezett a környezettudatos magatartás kialakításáért, fenntartásában példát mutat tanulóinknak. A szelektív hulladékgyűjtés osztályonként történik. Nagy sikere van a papírgyűjtési akcióinknak is. Az idegen nyelvi munkaközösség elsősorban két tanítási nyelvű osztályok bevonásával házi versenyeket-, kirándulásokat szervez, nyelvi bemutatót tart a többi tanuló számára is. Diákjaink városi és országos levelező versenyeken vettek részt. Külföldi kapcsolatokat keresnek és építenek. A közösség tagjai az idegen nyelv tanításának és tanulásának az elkötelezett hirdetői. Rendszeresen nyelvi továbbképzéseken, tankönyvbemutatókon vesznek részt, nyelvtudásuk, módszereik frissítése céljából. A két tanítási nyelvű osztályok szóbeli felvételi vizsgájának lebonyolítása is sikeresen megtörtént. A természettudományi munkaközösség több terület ötvözéséből alakult. Tagjai a versenyeredmények alapján jelentős sikereket érnek el, annak ellenére is, hogy a felkészülés körülményei nem minden esetben ideálisak. A tantárgyfejlesztésben a matematikai közösség igen aktív. Sajnos tanulóink felkészültsége ezen a területen nem minden esetben felel meg az elvárt követelményrendszernek, - a fejlesztés, felzárkóztatás kiemelt feladat. Az országos kompetencia mérés előkészítése, eredményeinek feldolgozása, bemutatása is fontos feladata a munkaközösség vezetőjének. Jövőbeli tanulóink számára felvételi előkészítőt tartottak matematika és magyar nyelv és irodalom tantárgyakból. A központi felvételi dolgozatok javítása matematikából, illetve magyar nyelv és irodalomból a két munkaközösség között oszlott meg, - a humán és a természettudományos területen dolgozó munkatársak között. A humán munkaközösség talán a legszínesebb közösség, szerteágazó feladatokkal, - magyar nyelv és irodalom -, történelem -, testnevelés szakos kollégák és a fejlesztő pedagógusok csatlakoztak ehhez a csoporthoz. A csoport tagjai nagyon sokat segítenek az tagintézmény-vezetői beosztásának betöltésére Pongóné Kovács Erika (2016) oldal 12

iskolai, a városi szervezésű ünnepségek megszervezésében, lebonyolításában. A közösség tagjai nyitottak az új módszerekre, ezért konferencián vettek részt és egy gamifikált értékelési rendszer kipróbálásán dolgoznak, csatlakoztak Kutatótanárok Szövetségéhez. A Zachor Alapítvány szervezésében olvasóprojekt megvalósítása zajlik. A tehetséggondozást alapfeladatnak tekintik, több pályázaton, versenyen indultak a tanulóink. A fejlesztési feladatok nagymértékben növekedtek, az érintett tanulói létszám folyamatosan emelkedik. Az év eleji felmérések, a korábbi fejlesztési dokumentumok és a szakvélemények tanulmányozása után az egyéni fejlesztési tervek kidolgozása következett. Az egyéni tanulási út, az önszabályozott tanulás kialakítása, megerősítése a feladat. Ennek érdekében a tanulók egyéni tanulási képességeit (alapkompetenciáit: szövegértés, szövegalkotás, számolási készség, matematikai alapok megszilárdítása stb.) munkájukkal erősítik. A sportversenyeken iskolánk tanulói aktívan részt vesznek pl.: diákolimpia, kosárlabda-, kézilabda- atlétika versenyek és a testnevelő tanáraink városi-, országos versenyek koordinálásában, lebonyolításában oroszlánrészt vállalnak. A szakmai munkaközösség a legnagyobb homogén létszámú csoport, fontos szerepe van a szakmai gyakorlatok előkészítésében, összehangolt munkájuk biztosítja tanulóink számára az elmélet és a gyakorlati ismeretek naprakészségének biztosítását. Ahhoz, hogy ezeknek a kihívásoknak megfeleljünk, gyakori továbbképzésekkel, tájékoztatók szervezésével próbálunk lépést tartani. Elsődleges feladatok közé tartozik a szakmai fórumokon, szakma bemutató kiállításokon az iskolának az érdeklődést felkeltő megjelenítése, tájékoztató bemutatókon való részvétel. Ennek a feladatnak a megvalósítása elsősorban a szakmai munkaközösség vállán nyugszik, de a közismereti tantárgyakat tanító kollégák aktív bevonásával tud hatékony eredményt elérni ez a törekvés. - Pályaválasztási kiállítás, Országos Természetgyógyászati Napokat, Szakma hónapja, Pályaválasztási Börze. Ezeket az eseményeket az önértékelő és kapcsolattartó munkaközösség hirdeti különböző digitális fórumok felhasználásával. Folyamatban van a szakmai kapcsolatépítés is, Rüsselheim és Dornbirn városok egészségügyi és ápolás-gondozással foglalkozó szociális intézményeivel. Önértékelő és kapcsolattartó munkaközösség. A munkaközösség egy része a kapcsolattartásért, valamint a külső és belső kommunikációért felel. Lelkes együtt működésüknek köszönhető, hogy nemcsak honlapunk, de jól működő, népszerű közösségi oldalunk is van, amit folyamatosan karbantartanak. Ebben a félévben tovább nőtt a digitális fórumok látogatottsága. Mind az iskola honlapja (www.szent-gyorgyi.hu), mind a hivatalos iskolai Facebook oldal megfelelő információközlő eszköz az odalátogató diákok, tanárok, szülők és egyéb érdeklődők számára. Az önértékelő munka is megkezdődött. 2016-ban a II. félév feladata a tanfelügyeleti ellenőrzések előkészítése lesz. A feladatok magukban foglalják a szükséges dokumentáció biztosítását, és a tanár kollégák felkészítését, a tanfelügyeleti ellenőrzésre. Az óralátogatások, valamint az intézményvezetői interjú megszervezését és lebonyolítását is végzik. Alapvetően szeretnék fenntartani a kommunikációs felületeinket, később megpróbálják azokat a közösségformáló események kialakításának a szolgálatába vonni. tagintézmény-vezetői beosztásának betöltésére Pongóné Kovács Erika (2016) oldal 13

Az 2016 szeptemberében megkezdte tevékenységét az iskola Belső Önértékelési Munkacsoportja is. A félév során tartott megbeszéléseken a pedagógusminősítéssel és a tanfelügyelettel kapcsolatos feladatokról és azok végrehajtásáról esett szó. Kidolgozásra került az Intézményi Pedagógus Elvárásrendszer is. További feladat a szülők, diákok és pedagógus kollégák értékelésének begyűjtése és feldolgozása, valamint a tanfelügyeleti nap megszervezése és koordinálása. A munkacsoport tagjai készítik el a pedagógusok, vezetők és intézményi önértékelések összegzését. Az összegző értékelésnél kiemelt figyelmet kell fordítani az erősségekre és a fejleszthető területekre. A nevelőtestület tagjai közül 6 fő mesterpedagógus. A mesterpedagógus csapat konzultációs csoportot hozott létre, aminek elsődleges célja a tapasztalatok átadása. Fontosnak tartják az iskolánk minősítési eljárás előtt álló vagy tanfelügyeleti ellenőrzésre készülő kollégáknak a hatékony segítéség nyújtását a sikeres minősítés és a felmerülő problémák megoldása érdekében. A pályázatfigyelő és tehetséggondozó munkaközösség összetett feladatrendszerrel működik. Iskolánk tehetségpontként működik, így számunkra fontos a tehetséggondozás megvalósítása, ehhez a tehetséggondozásra elhivatott pedagógusokra van szükség. /Online Demokrácia Activity 3.0 online verseny, Írás és szolidaritás - Generációk párbeszéde/ Iskolánk minden dolgozójának elemi érdeke a pályázati lehetőségekre felhívni a figyelmét az érintett feltételeknek megfelelő személynek, csapatnak, munkaközösségnek. A pályázat figyelés nemcsak a tehetséggondozáshoz kapcsolható lehetőségekről szól, hanem az anyagi bázisát is jelentheti a fejlesztésre használható források keresésével. Sajnos sok esetben komoly önrészt kell biztosítani a pályázatba való belépéshez. Az elmúlt időben csökkentek azok a kiírások, amelynek iskolánk maradéktalanul megfelelne. /Erasmus + külföldi szakmai gyakorlat pályázat 2017. évre, DSE pályázott, nyert a NEA-ban/ A munkaközösség tagjai közül többen részt vettek a Tempus Közalapítványnál szervezett továbbképzésen, tájékoztatón: a pályázatírás változásairól, Navigátor - európai uniós hálózatok a mobilitásért konferenciáján. Pályázati munkánk a pályázat kiírója KA1 bilitási projektek Szakképzési tanulók és munkatársak mobilitása SZTE TTK Tempus Közalapítvány a pályázat azonosító száma Erasmus+ HU01 (Magyarország) XII-2572/62-26/2013 12/0034-C/1132 a pályázat címe Az ember minden, mert mindenné lehet - Külföldi szakmai gyakorlat - ápolók részére SZTE TTIK Kutatóiskolája "Az Alpári-rét és a tiszaalpári földvár morfológiája" "The planet in our hands" tagintézmény-vezetői beosztásának betöltésére Pongóné Kovács Erika (2016) oldal 14

2.3.3.Szülői szervezet Az iskolában a szülők jogaik érvényesítése, kötelességük teljesítése érdekében szülői szervezet működik. Célja nevelő-oktató munkát segítő szülők összefogása a nevelés és oktatás minőségének javítása érdekében. Az iskola vezetésénél a szülők képviseletét az iskolai szülői munkaközösség választmánya látja el. A közvetlen kapcsolatot a szülői választmány vezetője tartja az iskolával. Minden olyan döntésnél, ahol a jogszabály meghatározza a szülői szervezet véleményét kikérjük. Az iskolai szülői munkaközösség az egyes osztályok szülői munkaközösségeiből áll. A szülői szervezet dönt saját működési rendjéről, munkatervének elfogadásáról, tisztségviselőinek megválasztásáról. 2.3.4.Diákönkormányzat Az iskolában folyó nevelő munka sajátos területei között az egyik legjelentősebb a diákönkormányzat tevékenysége. A diákönkormányzat tevékenységét az iskola keretein belül végzi, a tanulók és a tanulóközösségek érdekeinek képviseletére, jogaik érvényesítésére a tanulók tanórán kívüli szabadidős tevékenységének segítésére. Fontosságát az is adja, hogy átfogja az iskolában tanuló diákok többségét. Alkalmas arra, hogy a tanulói öntevékenység előtérbe kerüljön. Működésével segíti az iskola vezetésének a munkáját is. 2.3.5.Alapítvány Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája mellett működő alapítvány: Szent-Györgyi Iskola Alapítvány a Tanulókért. Az alapítvány célja és feladata a nevelési-oktatási tevékenység segítése. Az alapítvány a pénzeszközeikből támogatja, segíti a szociálisan rászoruló diákokat, a szabadidő hasznos eltöltését célzó programokon való részvételt, a nevelő-oktató munka feltételrendszerének javítását, a diákönkormányzatunk tevékenységét, a tanulók külföldi tanulmányútjait, a tanulók kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkájának elismerését, jutalmazását. 2015/2016-os tanévben a pénzbeli támogatások felhasználása szociálisan rászoruló diákok étkezési díjának kiegészítése, szakközépiskolások, érettségi utáni képzésben résztvevő tanulók jutalmazása, kiemelt sportolók jutalmazása, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók tanulmányi kirándulásának támogatása, iskolai rendezvények támogatása: teaház, szalagavató, adventi hangverseny, háziversenyek megvalósítása, kulturális rendezvényre belépőjegyek vásárlása. tagintézmény-vezetői beosztásának betöltésére Pongóné Kovács Erika (2016) oldal 15

2.3.6.Diáksport egyesület Iskolánkban diáksport egyesület működik: Kecskeméti Szent-Györgyi Albert Középiskola DSE Tagságát a középiskolai korosztály tanulói alkotják. Kiemelt szerepet játszik az iskolai sporttevékenység megszervezésében, azok lebonyolításában. Segítik a tanulók szabadidejének hasznos eltöltését, versenyzés tervezése, szervezése és összehangolása pl.: diákolimpiai versenyekre. Céljuk az egészséges életmódra nevelés. Sportkapcsolatokat alakítanak ki és tartanak fenn más sportszervezetekkel. A köznevelési sportiskolai osztály és a sport osztály tanulóinak aktív bevonása a sportversenyeken való részvételébe illetve lebonyolításába. A DSE vezetést eredményes pályázati tevékenység jellemzi, ennek köszönhetően tevőlegesen hozzájárul iskolánkban zajló sportlehetőségek fejlesztéséhez. 2.4.Környezeti feltételek A társadalomban bekövetkezett változások, az oktatással szemben támasztott nagyobb elvárások a szakképzésben is új igényeket jelentenek. A szakképzés területén az átalakulás egyszerre érinti a struktúrát, a tartalmat és a képzésszervezést is. A szakképzésben dolgozó oktatókkal szembeni szakmai elvárások összetettebbé váltak, az új követelmények, feladatok miatt is a képzés módszereit, technikai eszközparkját folyamatosan fejleszteni szükséges. Az adott tanévben a szakmaszerkezeti döntés nagyban befolyásolja a képző iskolák kínálatát is. A szakképzés igen költséges oktatási forma ahhoz, hogy piacképes szakembereket képezzünk az anyagi feltételeket is meg kell teremteni. Ez az anyagi háttér fokozott felelősség vállalást jelent az ésszerű és hatékony felhasználásra megfelelően átgondolt tervezésére. A tanároknak nem csupán magas színvonalú szaktárgyi tudást kell átadniuk, de a nevelés többi résztvevőjével együttműködve olyan készségekkel és jártasságokkal kell felvértezni a diákokat, amelyek képessé teszik őket arra, hogy aktív, autonóm tagjai legyenek a társadalomnak, és a folyamatosan változó világnak is. A képzésekre vonatkozóan változtak a szülői és a tanulói igények is. A tanulók motivációs bázisa, szocializációs szintje, magatartási megnyilvánulásai széles keretek között mozog. A tanári szerepek is változnak, sok esetben nem a tudás átadásának a kérdése a legfontosabb feladat, hanem maga a nevelési probléma megoldása. A tanár-diák együttműködésének a sikerességét vagy sikertelenségét nagyban befolyásolja az egymásra gyakorolt viszonyuk, hatásuk. Minden képzésünkben az oktató munkánk alapvetően az általános műveltség elsajátítását és a piacképes szakmai tudás átadását célozza meg. tagintézmény-vezetői beosztásának betöltésére Pongóné Kovács Erika (2016) oldal 16

2.4.1.Az intézmény kapcsolatai Irányítás Minisztérium, Kormányhivatal, Oktatási Hivatal, Nemzetgazdasági Minisztérium /NGM Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Szakdolgozói Kamarák, Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság / MFKB Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szakképzési és Felnőttképzési Igazgatósága / NSZFH Állami Egészségügyi Ellátó Központ /ÁEEK Kecskeméti Szakképzési Centrum /KSZC Magyar Olimpiai Bizottság /MOB Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ /ENKK Kecskeméti Területi Integrált Szakképző Központ / TISZK Pedagógiai Oktatási Központok /POK Szakmai gyakorlóhelyek egészségügyi intézmények, szociális intézmények, alapellátási intézmények, önkormányzatok, sportegyesületek, vállalkozások, szolgáltatások, Média Kecskeméti Televízió, Gong rádió, kecskeméti újságok, megyei írott és elektronikus sajtó, Környezet Kecskemét város iskolái és felsőoktatási intézményei, Kecskemét város lakossága, Széchenyi Városi Részönkormányzat, a város kulturális intézményei, Magyar Vöröskereszt, Máltai Szeretetszolgálat, RÉV, HELPI, Civil Kerekasztal, Kecskeméti Rendőrkapitányság, Iskolai közösségi szolgálat teljesítésére szerződött partnerek, tagintézmény-vezetői beosztásának betöltésére Pongóné Kovács Erika (2016) oldal 17

Kollégium, 2.4.2.Kollégiumi kapcsolat Iskolánk speciális helyzetben van, mert közvetlen kapcsolatban áll a kollégiummal. Nemcsak egy közös épületet alkotunk, de bizonyos közösségi tereket közösen is használunk. A közös infrastruktúra is elválaszthatatlan összeköttetést jelent. Az integráció következtében a Kecskeméti SZC Kollégiumának egyik telephelyeként működik tovább. A kollégium lakóinak jelentős része iskolánk tanulója. A diákok érdekében továbbra is fontos a nevelőtanárokkal a napi kapcsolat fenntartása, ami elsősorban osztályfőnöki feladatként jelentkezik, de a szaktanárokat is érintheti. Közvetlen információcsere a felmerülő problémák azonnali megoldását segítheti. 2.4.3.Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szakképzésünk kiemelt partnere. Iskolánk jó kapcsolatot ápol a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával. Rendszeresen megbeszéljük az illetékes szakképzési tanácsadóval a felmerült kérdéseket, problémákat. Szakmai egyeztetések alkalmával tisztázzuk a jogszabályi kereteket és az abból adódó feladatokat. Az érettségi utáni egészségügyi képzéseink esetén tanulószerződés megkötésére van lehetőség a gyakorlóhely és a tanuló között. A törvényi ellenőrzési feladatokat és a szakmai felügyeletet a kamara biztosítja, a tanulószerződés és az együttműködési megállapodás megkötésénél is. A szakközépiskolai (9-12.) osztályok esetén a gyakorló helyekkel együttműködési megállapodás megkötésére van lehetőség. Ilyen együttműködési megállapodást kell kötni olyan képzések estében is ahol nincs lehetőség tanulószerződés kötésére. A kamarai jelenlét garancia arra, hogy a tanulók csak olyan munkahelyeken dolgozhatnak, amelyet a Kamara rendszeresen ellenőriz és felügyeli az ott folyó munkát is. Iskolánk minden olyan kamara által szervezett, rendezett fórumon, továbbképzésen, megbeszélésen, képviseli magát, ami az együttműködést erősíti, a szakmai ismereteinket bővíti. Sikeresnek és eredményesnek tartom pályaválasztási rendezvényeken történő megjelenést, tanácsadást és a szakmai együttműködést. A jövőben pályázati tevékenységünknél szeretnénk szorosabb együttműködést kialakítani a Kamarával. A Kamara szerepe egyre inkább felértékelődik, és remélem, aktuális információkkal közvetlenül továbbra is segíti a szakmai munkánkat. 2.5.Humánerőforrás A Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája 2015/2016. tanévre az oktató-nevelőmunkához a személyi feltételek az alábbiak szerint alakultak: pedagógus létszáma: 49 fő: o 36 fő közismereti tárgyakat tanít, tagintézmény-vezetői beosztásának betöltésére Pongóné Kovács Erika (2016) oldal 18

o 13 fő szakmai tantárgyakat Az iskolánk vezetése 3 főből áll, kiegészülve 1 fő gyakorlati oktatásvezetővel. o egyetemi végzettségű 43 fő o főiskolai végzettségű 6 fő o mesterpedagógus 6 fő szakértő 4 fő szaktanácsadó 2 fő o fejlesztő pedagógus 2 fő o könyvtáros-dök segítő tanár 1 fő o munkaközösség vezető 7 fő o külső óraadó 35 fő, ez a szám változó o GYES-en van 4 fő, o iskolapszichológusa 5 iskolának 1 fő, A közismereti tantárgyak tanításához a pedagógusok létszáma megfelelő, a szakmai tantárgyak tanításánál az iskola speciális képzései miatt időnként óraadók alkalmazása szükséges. A 2013/2014-es tanévtől kezdve az önálló gyermek- és ifjúságvédelmi felelős munkaköre megszűnt és részben a tagintézmény-igazgató, a fejlesztő pedagógus és az osztályfőnök látja el eddigi feladatait. a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottak száma 6 fő: o iskolatitkár 1 fő, o tanügyi nyilvántartó 1 fő o oktatástechnikus 1 fő o rendszergazda 1 fő o gazdasági ügyintéző 1 fő o GYES-en van 1 fő A tanítást segítő dolgozók munkájának a szerepe nem elhanyagolható, mert a háttérben végzett tevékenységük befolyásolja, meghatározza az iskola szakmai és morális képét is. Iskolánknak önálló munkaügyi előadója nincs, egy másik tagintézmény munkaügyi előadója végzi iskolánk humánerőforrásával kapcsolatos adminisztrációs tevékenységet. Iskolánk munkáját segíti a tűz- és munkavédelmi ellenőrzések, karbantartások területén 1 fő. 2.5.1.Tanulói létszám Az iskola tanulói létszámának alakulása /adott tanév október 1./ Tanév Szakközépiskola Érettségi utáni szakképzés Felnőttoktatás Összesen 2012/2013 452 165 49 662 2013/2014 462 176 52 690 2014/2015 456 200 32 687 2015/2016 416 208 75 699 tagintézmény-vezetői beosztásának betöltésére Pongóné Kovács Erika (2016) oldal 19

2015/2016. tanév I. félév tanulói adatok Évfolyam Osztályok száma Létszám okt. 1.-én Létszám a félév végén Szakközépiskola 16 + két 0,5 406 fő 402 fő Szakiskola 1 10 fő 10 fő Érettségi utáni szakképzés 8 208 fő 194 fő Felnőttoktatás 3 75 fő 62 fő Mindösszesen 29 699 fő 668 fő A két fél osztályt az összesítésben egy egészként számoltam. A lemorzsolódás okai: a nem megfelelő pályaválasztás, rendezetlen családi háttér, sikertelen pótérettségi, a gyakorlóhely csak együttműködési megállapodás alapján fogadja a tanulókat - nincs megfelelő anyagi ösztönzés. A szakközépiskolai korosztályon belül a legnagyobb a létszámingadozás a sport osztályoknál, sokan jöttek, de átigazolás miatt mentek is, a gyenge tanulmányi eredmények következtében, év közben gyakori az iskolaváltás is. A felnőttoktatásban a munkahely tanulást- támogató attitűdjének a megváltozása. 2.6.Tárgyi feltételek 2.6.1.Osztálytermi, szaktantermi ellátottság Iskolánknak 16 nagy osztályterem, 10 csoportbontásra alkalmas kis terem, 6 szakmai demonstrációs szaktanterem, /4 nagyobb, 2 kisebb/, 3 informatika terem, 3 raktár, 1 labor, 1 tornaterem, 1 kondicionáló terem, 1 iskolaorvosi szoba, 1 könyvtár, 1 előadóterem /klub/ áll rendelkezésünkre. Sikerült kialakítani 1 fejlesztést segítő csoport szobát is, ahol megfelelő körülmények között foglalkozhatnak fejlesztő pedagógusaink az SNI és BTMN-es diákjainkkal. a megnövekedett tanulói létszám elhelyezése a csoportbontások biztosítása érdekében minden tanteremet illetve tanteremként használható helyiséget teljesesen kihasználtuk, a tanári pihenőket és szertárnak készült kis termeket is igénybe vettük, átalakítottuk a tanítás céljára. Jelenleg tanulóink 7 képzőhelyen töltik az iskolán kívüli gyakorlati oktatásunkat. Ezen belül tanulószerződéssel csak egy képzőhelyen, a többi gyakorlóhelyen együttműködési megállapodás alapján zajlik a gyakorlat teljesítése. 2.6.2.Belső kommunikáció, információáramlás Az elektronikus napló mára már iskolai munkánk természetes részévé vált. A napló folyamatosan fejlődik. A fejlesztők figyelembe veszik kéréseinket és igényeinket. A szülők egy része rendszeresen használja és nyomon követi gyermeke iskolai munkáját. tagintézmény-vezetői beosztásának betöltésére Pongóné Kovács Erika (2016) oldal 20

Az elektronikus napló mellett a havi nevelőtestületi értekezletek segítették az információáramlást és az aktuális feladatok megoldását. Fontos információ hordozóvá vált a belső levelezés a tanárok között is. A tanulóknak, tanároknak, szülőknek és partnereinknek általános hírportálként is üzemel. Pontosabb lett a dokumentálás. A felhasználói feladatok rögzítésével, jogosultságok szabályozásával átláthatóbb és statisztikailag megbízhatóbb információkat lehet kapni a különböző mutatók összesítők esetén. 2.6.3.Pályázati fejlesztés 2011-ben, a Kecskeméti TISZK TIOP-3.1.1-09/1 projektjének keretében, egy gyakorló képzőhely beruházása valósult meg. Ebben a projektjében az eszközfejlesztésből az újonnan kialakított gyakorlati képzőhelyhez korszerű eszközparkot is kapott, valamint a teljes iskolai bútorzat cseréjére is sor került. A tornaterem és a hozzátartozó öltözök felújítása ennek a projektnek köszönhetően megtörtént. TIOP - 1.1.1-12/1 és KMOP -4.6.1/P-13-2013-0001 Intézményi informatikai infrastruktúrafejlesztés a közoktatásban, projekt keretében 6 db interaktív táblák és hozzátartozó projektorokat kaptunk. Iskolánk épülete 30 éves, ez idő alatt jelentős felújítás nem történt, ezért az épület és a hozzátartozó infrastruktúra elöregedett. Az elmúlt években csak közvetlen életveszély elhárítására volt lehetőség, szakmai eszközfejlesztés, felújítás nem történt. Szigorúan csak tűzoltásra volt lehetőség, egyre jobban érzékelhető a folyamatos karbantartás hiánya. 2.6.4.A működés feltételeinek hiányosságai Informatikai gépek elhasználódtak, fejlesztést igényelnek, mind eszköz mind szoftver területen. Az így elöregedő géppark szinte már alkalmatlan a korszerű informatika oktatására. A probléma megoldására intézkedési terv kidolgozása szükséges. A szaktantermek technikai eszközeinek cseréje új modern eszközök beszerzése sürgős feladatként jelentkezik. A könyvtár könyvállománya megfelelő, problémát csak az jelenti, hogy használhatósága már nem megfelelő. A legtöbb szakmai könyv a modern technikai ismertek, kihívások esetén már elavult tartalommal rendelkezik. Ezeknek az ismereteknek a napra készségéhez szükséges lépést tartani a tudomány fejlődésével is. Továbbra sem történt előre lépés a nyílászárók - ablakok kicserélése, szigetelése ügyében. A könyvtár udvar felöli üveg portáljánál a korhadás olyan mértékű, hogy már javítgatással nem lehet megoldani és balesetveszélyessége komoly kockázati tényező. A tantermek többségénél az ablakok korhadása illetve vetemedése miatt már a beszegelésük sem megoldható. Ujjnyi rések miatt az ablak mellett ülő diákok fáznak és ezen a fűtés sem tud segíteni. A mosdók, mellékhelyiségek elhasználódtak, esedékessé vált felújításuk. tagintézmény-vezetői beosztásának betöltésére Pongóné Kovács Erika (2016) oldal 21

A fűtésrendszerünk korszerűsítése sürgős lenne. Az egyre fokozódó forráshiány további állagromláshoz vezet. Szükségessé válna a csatorna és fűtőrendszer teljes körű felújítása. A tantermek a rendszeres festés ellenére már nagyon megértek egy átfogó felújításra. Az aula faburkolatának és a tetővilágító ablakainak felújítása is fontos lenne. A vízvezeték csövek cseréje szükséges lenne a további csőtörések megelőzése érdekében. Saját forrásból ezek nem finanszírozhatóak, szükséges a fenntartói beruházás illetve olyan pályázati konstrukciókon való részvétel, ami önrész nélküli vagy mértéke minimális. 2.7.A nevelő-oktató munka Iskolánk szakmai, pedagógiai munkájának az alapja a pedagógiai programunk. Pedagógiai alapelveinket a jogszabályok előírásai, valamint iskolánk értékrendszere alapján fogalmaztuk meg. Iskolánkban szakközépiskolai, szakiskolai képzés és érettségi utáni szakképzés folyik és fel. Tanulóink középfokú végzettséget szereznek a tanulmányi időszak eredményes befejezésével, illetve a sikeres érettségi és szakmai vizsgák letételével. Lehetőséget biztosítunk további szakképesítések megszerzésére és tanulói jogviszonyuk folytatására is. Az iskola feladata többek között a tanulók felkészítése az érettségi és a szakmai vizsgára. Személyiségük folyamatos fejlesztése, szükség esetén segítségadás tanulmányi/életvezetési problémáik megoldásához. 2.7.1.Iskolánkat meghatározó nevelési célok, feladatok A pedagógiai programunk alapján: humanista értékrend közvetítése tanulóink számára, folyamatosan erősíteni a tanulóközpontú szemléletet, az indulási hátrányok csökkentése, szegregációmentes együttnevelés, a másság elfogadása, előítéletesség csökkentése, tehetségfejlesztés, - tehetségpont vagyunk, személyiségfejlesztés, értékközvetítés, hagyományápolás erkölcsi, esztétikai nevelés, az önálló szakmai munka alapjainak kialakítása, az egészséges életmódra nevelés / testi-lelki egészségre nevelés/, önismeret és a társas kultúra fejlesztése, - közösségi nevelés, családi életre nevelés, állampolgárságra, demokráciára nevelés, nemzeti öntudat, környezettudatos magatartásra nevelés, a tanulás tanítása felelősségvállalás másokért, önkéntesség közösségi szolgálat, pályaorientáció. tagintézmény-vezetői beosztásának betöltésére Pongóné Kovács Erika (2016) oldal 22

A pedagógiai programunk és a nevelési - tanítási folyamat teret ad a színes, sokoldalú iskolai életnek, a tanulásnak, a szabadidő eltöltésének, és a munkának is. Iskolánk a megalakulástól tagja a Tehetségsegítő Tanácsnak, mint tehetségpont működőnk. Az iskola tanulói évek óta jó eredményeket érnek el az országos tanulmányi, szakmai, sport versenyeken is. Köszönhető az egyéni képességekhez igazodó tanórai tanulás megszervezésének, a hátrányos helyzetű tehetséges tanulók támogatásának. Kiemelt tanulmányi, sport eredményeket elért diákok jutalmazása. A diákönkormányzatot közösségformáló munkájában az iskola vezetése aktívan részt vesz. A diákokat érintő kérdésekben a véleményüket, javaslataikat kikérjük, és döntéseinknél figyelembe vesszük azokat. Iskolánk nevelőtestületének a tagjai tanórán kívüli programokat szerveznek - diáknap, sportkörök, szemléletváltó nap, játékok, kiállítás, koncert, színházlátogatás, múzeumlátogatás, filmklub, rendhagyó órák, előadások, kirándulások, környezetvédelmi programok. Kiemelten feladatnak tartjuk a környezetünk védelmét. Minden fórumon hangot adunk a környezettudatos magatartás fontosságának akár a mikro-vagy a makrokörnyezetről beszélünk is. Iskolán egészségügyi profilú is, ezért a szakmai indíttatás tetten érhető az egészséges életmód propagálása területén. Célunk többek között a diákok körében megjelenő dohányzási szokások visszaszorítása, az egészség megőrzése megfelelő táplálkozási szokások kialakításával, a rendszeres sport tevékenységgel, az egészséges és kulturált környezet biztosításával. Célunk a tanulói mulasztások elsősorban az igazolatlan hiányzások, csökkentése, a törvényesség figyelembe vételével, ezért iskolánkban az igazolások határidőre történő bemutatása egységes követelményrendszer alapján működik. A tanév elején a tanulóink és a szülők is tájékoztatást kapnak ezekről a szabályzókról. A szülőkkel való együttműködés kiemelt terület. Az aktuális problémák kezelés együtt gondolkodás a szülőkkel a közös cél érdekében a nevelés legfontosabb momentuma. A tájékoztatás kölcsönössége megalapozhatja a hatékony együttműködést is. A személyes találkozások szülői értekezlet vagy egyéni esetekben a fogadóóra szolgál ezekre a helyzetekre. A belső információs rendszer - e napló - folyamatos kapcsolattartás lehetőségét biztosítja. tagintézmény-vezetői beosztásának betöltésére Pongóné Kovács Erika (2016) oldal 23

2.7.2.Oktatási célok, feladatok A pedagógiai programunk alapján: az élethosszig tartó tanulás igényének kialakítása, - lifelong learning, NAT szerinti kompetencia alapú oktatás, a kulcskompetenciák további fejlesztése a szakmai kompetenciák elsajátíttatása, holisztikus emberszemlélet, készségközpontú oktatás, értékálló és a kor igényeinek megfelelő általános és szaktudás tudás megszerzése, felkészítés az érettségire, komplex szakmai vizsgára, az idegen nyelvi kommunikáció megtanítása, az általános műveltség kiterjesztése, megszerzésének megalapozása. Az iskola oktatásszervezési formái Kifutó Szakközépiskola Szakközépiskolai képzés Két tanítási nyelvű képzés Általános érettségi Felsőfokú szakképzés Érettségihez kötött szakképzések - nappali, Felnőttoktatás Szakmai érettségi vizsga ágazatához tartozó szakmai képzések Felkészítés szakmai érettségire Köznevelési sportiskola sport ágazat Szociális ágazat Egészségügyi ágazat Két tanítási nyelvű képzés Jelenleg a tagintézményünkben kifutó rendszerben jelen van még a humán szakközépiskolai képzés, a NAT alapján összeállított szakközépiskolai kerettanterv szerint végezzük, valamint az érettségi utáni szakmai képzés az egészségügyi-, szociális- és oktatási szakmacsoporthoz tartozó szakok területén. 3 éves Szakiskolai képzésünk kifutó rendszerben működik, ahol szociális gondozó és ápolókat képzünk. 2013-tól felmenő rendszerben az új szakközépiskolai képzés kereti között egészségügyi és szociális ágazat szakmai tantárgyaival bővült a képzésünk. A köznevelési és szakképzési törvény új szabályozása szerint a szakképzési kerettanterv által előírt követelmények alapján szakmai érettségi vizsgára kell felkészítenünk a diákokat. tagintézmény-vezetői beosztásának betöltésére Pongóné Kovács Erika (2016) oldal 24