A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesületének meghívására érkezett szakértő az amerikai gyakorlatról tartott részletes, gyakorlati tanácsokkal sűrűn megtűzdelt előadást a Charolais Kft. lajosmizsei telephelyén a hazai szakembereknek. Az Amerikai Egyesült Államok középső részén található az a térség, ahol a legtöbb szarvasmarhát tartják. Ennek a széles sávnak az északi és keleti felén inkább tejtermelő tehenészetek működnek, míg a déli részén főként húsmarhatenyésztéssel foglalkoznak. Az ország egyik legnagyobb húsmarhatartó állama Oklahoma, ahol David Lalman, az Oklahomai Állami Egyetem professzora, az Amerikai Egyesült Államok húsmarhatenyésztésének egyik elismert szaktekintélye él. Az Egyesül Államoknak az a térsége, ahol húsmarhatenyésztéssel foglalkoznak, éghajlati adottságait tekintve nagyon hasonlít magyarországihoz. A csapadékellátottság nagyjából a mi átlagos évi csapadékmennyiségünknek megfelelő, és a hőméréséklet sem annyira eltérő. Az a fajta éghajlatváltozás, ami nálunk mostanában zajlik, a 40 C- fok feletti csúcshőmérsékletekkel, és a nagyon gyakori hőségnapokkal, a déli államokban, mint például Texasban megszokott, de az 1. oldal (összes: 5)
időjárás szeszélyesebbé válása ott is megfigyelhető. Ahogy változnak az éghajlati körülmények, változik a fajtakínálat is, és jól megfigyelhető a fogyasztói elvárások változása is mesélte David Lalman. A múlt század 30-as éveiben még gyakorlatilag a derekunkig értek a marhák, ezeket a méreteket 50 év alatt minimum 50 centiméterrel növelték meg a tenyésztők. A csúcs a 80-as években volt, manapság a közepes méretű, mintegy 500-550 kilós tehenek a kívánatosak. Volt időszak nem is oly régen -, amikor a minél nagyobb napi súlygyarapodás volt a legfontosabb szempont a tenyésztőknél, volt, hogy a színhúskihozatal, most a hús márványozottsága az elsődleges az amerikai vevőknél, s ennél fogva a termelőknél is. A változó igények kielégítése szempontjából nagyon fontos, hogy az Egyesült Államban jól működő szaktanácsadó hálózat segíti a termelőket, amit a gazdák ingyenesen vehetnek igénybe. A szaktanácsadói hálózat egyrészt az egyetemi kutatásokra, az egyetemek mezőgazdasági karaira támaszkodik, másrészt az egyes államok által finanszírozott szaktanácsadókra. Vagyis a szaktanácsadók költségvetési pénzből gazdálkodnak. Abban az esetben, ha egy adott államban úgy ítélik meg, hogy a szaktanácsadói hálózat nem jól működik, nem elégedettek vele a gazdák, nem tudják eredményesen felhasználni azokat az információkat, amiket kapnak, akkor az állam egyszerűen nem finanszírozza tovább, és megszünteti. Kölcsönös érdekeltség és folyamatos visszacsatolás van a kutatás és az alkalmazás között, és ha a kutatás nem találkozik az ágazati igényekkel, akkor nem működhet tovább. A szaktanácsadók gyakorlatilag minden fórumon elérhetők. Segítséget adnak az interneten keresztül, tv-ben, rádióban külön csatornák, műsorok vannak a gazdák számára, amelyek a technológiai újításokkal, a különféle problémákra adható válaszokkal, árakkal, stb. foglalkoznak -, és természetesen közvetlenül is fordulhatnak hozzájuk a gazdák, adott esetben kimennek a telephelyükre, hogy egy adott problémára a legjobb megoldást találják meg. Általában a termelők komplett technológiákat, kész technológiai csomagokat valósítanak meg, amelyek alkalmazását a szaktanácsadók felügyelik. Érdekes megemlíteni, hogy az ötleteket, témákat gyakran a diákok hozzák, akik egyetemi szakdolgozataikhoz saját kutatási területeket keresnek. Így vált a legkedveltebb önetetővé az a kosaras, alul zárt változat, amelyről egy hallgató bebizonyította, hogy ha ezt használják, akkor csupán 6 százalékos lesz a takarmánypocsékolás, szemben a legtöbb termelő által addig használt - igaz olcsóbb - de 21 százalékos takarmányveszteséggel járó változattal. A szakmai előadás során kiderült, hogy az aktuális agrártárca, illetve agrárpolitika változása messze nincs olyan hatással az amerikai gazdák életére, mint ahogy ez Európában, ezen belül Magyarországon szokásos. Ennek oka a professzor szerint részben az, hogy az Egyesült Államokban olyan jellegű támogatási rendszer nem létezik a húsmarha ágazatban, mint az unióban. Indirekt támogatások vannak, mint például a szaktanácsadók állami finanszírozása, vagy a biztosítások, a kockázatközösségek költségeinek részben átvállalása, de közvetlen támogatás nincsen. Vagyis ha Magyarországon, vagy az Európai Unióban jelentősen csökkenek a támogatások, vagy ha majd lebomlanak a vámhatárok, akkor az európai húsmarhatartóknak olyan ellenféllel kell felvenni a versenyt, aki jelenleg sem kap támogatást, aki ezt a környezetet szokták meg, és ehhez mért hatékonyságuk van. 2. oldal (összes: 5)
Hatékonyság alatt persze nem azt érjük, hogy Amerikában minden nagy. A húsmarhát tenyésztőknek a fele száz, vagy ennél kevesebb állatot tart. Persze vannak olyan tenyészetek is, ahol az állomány nagysága a 30-100 ezret is eléri, ezek óriási méretűek, és többnyire nagyon hatékonyan működnek, amire példa az a kutatás, amit David Lalman említett. Üzemméret szerint három csoportra osztották a húsmarha-vállalkozásokat, és megvizsgálták, hogy egy állatra mekkora nyereség jut. Az eredmények szerint a legkisebb üzemméretben tenyésztett jószágokra jut átlagban a legkisebb és a legnagyobb vállalkozásokban lévőkre a legnagyobb nyereség. A kettő közötti különbség állatonként 450 dollár. Ez azért is óriási szám, mert például tavaly és tavaly előtt, amikor nagyon jó évük volt az amerikai húsmarhatartóknak, az egy állatra jutó átlagos nyereség 750 dollár volt. Tehát egy kiugró évben a legalacsonyabb hatékonyságú, legkisebb üzemméretnél 350 dolláros nyereséget lehet átlagosan számolni egy marhára, egy nagyméretű gazdaságban pedig akár 1000 dollárt is. Ez óriási szám, különösen egy százezres létszámnál. Minden abba az irányba mutat, hogy az Egyesült Államokban a mérethatékonyság egy megfontolandó szelekciós tényező. De mi minden szelektálja még a termelőket, hiszen azért még a legmagasabb jövedelmet elérő tenyésztők között is vannak, akik kisebb gazdaságokat vezetnek? A különbségek leginkább abból adódnak, hogy az egyes üzemek technológiai színvonala, az egyes termelők tudása messze nem ugyanaz. Mi az, ami javíthatja a pozícióit egy kisebb termelőnek? A 3. oldal (összes: 5)
tudatos tenyésztés, a tudatos fajtaválasztás, a piaci igények folyamatos elemzése, az alapvető dolog, ezt szinte minden válaszában hangsúlyozta az előadó, tudni kell, hogy mi a cél. Mi az, amit szeretnék elérni. Minden amerikai vállalkozás legyen az marhatenyésztő vagy cipőgyáros, ezt a kérdést teszi fel magának. Nem a technológiával bíbelődik, meg megnézi a szomszédnál, hogy hogyan működik, és azt másolja le, és nem tudja, hogy kinek gyártja, hogy mennyiért adhatja el, hogy mit tud a termékkel kezdeni stb. Ő először kitűzi maga elé a célt, mi az amit meg akar csinálni, és ennek rendel alá mindent. Ehhez keresi meg az eszközöket. Persze azért az Egyesült Államokban sem gondolkodik minden termelő ilyen tisztán, példa erre a fajtaválasztás kérdése. Jelenleg ugyanis a fekete angus a legnagyobb létszámban tartott fajta, amit azért részesítenek előnyben az amerikai gazdák, mert úgy gondolják, hogy ennek a húsa márványozottabb, mint a világos szőrűeké. Ezt azonban a kutatások nem támasztják alá, de a tenyésztőknél él ez a meggyőződés. Megdöbbentő, hogy pont azokban az államokban van a legnagyobb létszámú fekete angus állomány, ahol az átlagosnál nagyobb a napsütéses órák és a hőségnapok száma. Ebben a hőségben pedig egyáltalán nem mindegy, hogy milyen színű a marha, ez a magas hőmérséklet elhullásokat okozhat a borjaknál. A hőség miatt összeomlik a fiatal állatok hőháztartása, mint ahogy ezt egy békés megyei tenyésztő is megerősítette. Ezt az elmúlt hónapban nálunk is megtapasztalták a gazdák. A másik, amit nem kellően vesznek figyelembe a tenyésztők az amerikai szakember szerint, az a tejtermelés. A kutatások azt mutatják, hogy az angus marhák tejtermelése, az ottani környezeti körülmények között, átlagosan 16 liter körül alakul, míg például a charolais marháé 9 liter. A felesleges tej pedig nem hasznosul, a borjak ezt nem tudják hasznosítani, nem lesznek ennyivel jobbak. A többlettermelés pedig többletenergiát igényel, ez pedig szintén a nyereségességet rontja. A tenyésztők Amerikában egyszerű receptek alapján dolgoznak, nem érzésből, ráhagyásból hizlalják az állatokat. Tudják azt, hogy hány kilósnak kell lenni vágott súlyban az állatnak ahhoz, hogy a hús márványozottsága a legmegfelelőbb legyen. Ez érték 400-450 kg közötti, ami kutatásokkal alátámasztott szám. A termelők ismerik, hogy az általuk tenyésztett fajtának mekkora élősúlyúnak kell lenni, hogy ez a súly meglegyen. Ha a marha ezt elérte, vagyis a legtöbb esetben kb. 550 kilogramm körüli, a hízlalás leáll. Nem tartják tovább, mert 450 kiló fölött minden kilogrammon buknak. Nem is keveset, a számítások szerint 1 kg plusz akár fél-egy dollár veszteséget is jelenthet. 4. oldal (összes: 5)
Az amerikai szakember az előadását követően aztán a Charollais Kft. tenyészállatain mutatta be, hogy miként gondolkodnak az amerikai tenyésztők. Rendhagyó bírálata során megmutatta, hogy melyik állat miért jó, vagy esetleg azt, hogy az adott jószágot miért nem választaná egy amerikai tenyésztő. Az bizonyos, hogy a francia tenyésztői típussal szemben Amerikában a kisebb, ranch típus a kedvelt. Bujdosó Márton tenyészetének egyik legszebb, legdrágább bikáját Amerikában nem vennék meg. A tehenek kisebb méretűek, a könnyű ellés fontos kívánalom náluk. Nagyra értékelik a jó lábakat is, hiszen sokat kell a legelőn járniuk az állatoknak. A professzor el volt ragadtatva attól a 15 éves anyatehéntől, amelyik Bujdosó Mártonnak is a büszkesége, nem véletlenül, eddig 13 borja született, és még mindig nagyon jó kondícióban van, könnyen jár, szép a lábalakulása. Szuper sztár lenne náluk is mondta. Szerző: Kerepesi Katalin Közzététel ideje: 2017. 08. 17., csütörtök, 19:32 A forrás webcíme: https://magyarmezogazdasag.hu/2017/08/17/az-elso-meghatarozni-mi-cel 5. oldal (összes: 5)